You are here

Biztonságpolitika

REPÜLŐNAP HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT: NATO EXPRESS '98

Air Base Blog - Thu, 23/08/2018 - 11:36

Idén augusztusban egy húsz évvel ezelőtti repülőnapra is emlékezhetünk. Az 1998. augusztus 22-23-án megrendezett esemény az 1997-eshez hasonlóan szintén NATO Express elnevezéssel futott, egyben a 60 éves Magyar Légierőt is köszöntötte. (A hat évtizedet a Magyar Királyi Honvéd Légierő 1938-as megalakulásától számították.)

A légierő 1998-ban önálló vezérkarral rendelkezett. Alárendeltségében működött az 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, a 47. Pápa Harcászati Repülőezred, a 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, a 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred, a 93. vitéz Háry László Repülőosztály, a 64. Légtérellenőrző Ezred, a 11. Duna Légvédelmi Rakétaezred, a 12. Vegyes Légvédelmi Rakétaezred, az 1. Logisztikai Ezred és a Kapos Bázisrepülőtér.

A fotók egy része az érkezési napokon készült. 

Megérkezik az A-10-es. Pilótája, "Buster" Cherrey másfél év múlva egy hazánk közelében zajló művelet közepében találta magát és egy híres mentőakció részese volt. Ma az USAF dandártábornoka.

Az USAFE spangdahlemi ezredének F-15C-je a U.S. Navy egyik P-3C Orionja előtt gurul el.

Eagle három póttartállyal és a földi alapjárathoz tartozó beömlőnyílás beállítással. A kilencvenes évek végére végleg eltűnt a C változatú Sasok világosszürke festése, amely miatt az együléses gépeket albínónak is nevezték.

A beömlőnyílások fenti helyzetben, a beszállólétra leeresztve, a műszaki dolgozik, a pilóta pedig - jobb híján - a betonon adminisztrál. A fülke alatt két iraki zászló jelzi Robert Hehemann hadnagy 1991. február 6-án, Szu-25-ösök felett elért kettős légigyőzelmét.

A Hornetet Mike Bryan, a Boeing teszt- és bemutatópilótája, egykori Intruder-pilóta repülte Kecskeméten.

A Hornet 1998-as bemutató programja, Mike Bryan ezt repülte Kecskeméten is. 

Magyar műszaki gyakorolja a Hornet tankolását. Igyekezetét civil Boeing szakember felügyeli.

Hornet Hungary. A grafikus víziója a magyar felségjelű F/A-18-asról. Mint tudjuk, az ék alakú felségjel végül nem erre a típusra került fel. 

A Gripen demót Fredrik Müchlernek köszönhettük.

Danny "Ket" Meersman végigsimítja a Falcon csőrét. 1998 és 2000 között ő volt a belgák bemutató pilótája. 

Fékhorog próba a Marines szériagépén. A Boeing a tengerészgyalogságtól bérelt ki egy kétüléses F/A-18D-t az európai bemutató-körútra. 

A 794-es oldalszámú kanadai Hornet Avianóból röppent át Kecskemétre. Ez a gép a következő évben az Allied Force művelet 41. napjától, a kanadai TFA (Task Force Aviano) részeként kapcsolódott be a harcokba.

A Mirage kíséretében a Dassault egy vadonatúj Falcon 900-ast is átrepült Kecskemétre. 

Ha valami ritkán vetődik Magyarországra, akkor az a P-3C tengerészeti járőrgép. Az Orion az amerikai haditengerészet szicíliai bázisáról, Sigonelláról érkezett.

A Luftwaffe JG 74 Mölders századának F-4F Phantomja - ahogy a típustól azt gyakran láthattuk - nyitott kabintetőkkel gurul.

Ez is tigris századbeli gép, csak nem úgy - az 51. Felderítő Ezred Tornadójának farkán fekete párduc vicsorog. Az operátor úgy döntött, hogy nem vár a létrára, és a fülkéből kimászva végigballagott a beömlőnyíláson majd a szárnyon és leugrott a földre.  

MiG-21UM ...

... és MiG-21bisz Pápáról, a 47. Pápa Harcászati Repülőezredtől.

Osztrák nemzeti színekben a Draken. A zeltwegi Sárkányok helyén ma (még) Eurofighterek repülnek.

Az Armée de l'Air Mirage 2000B-je Orange-ból. A Dassault az esélytelenek nyugalmával kezelte a vadászgép tendert, a legújabb változatú Mirage 2000-est már el sem küldte a repülőnapra.

Ugyancsak a francia légierő színeiben repült a kiképzésre használt  kétüléses Jaguar E is.

Az Országos Mentőszolgálat AS350-ese előtt egy brit Harrier GR.5-ös gurul. Ugyanez a gép 2003-ban szintén látható volt a kecskeméti repülőnapon, azután 2004-ben GR.7-esnek, majd 2008-ban GR.9-esnek alakították át. Repült Afganisztánban is, végül 2010-ben kivonták a szolgálatból. A Dirty Harrynek becézett egykori légierős gépet a tengerészeti légierő yeoviltoni múzeumában állították ki.

Az Ohio Air National Guard négyszínű C-130-asa. Az ohiói gárdisták azóta kétszer is visszatértek Magyarországra, 2001-ben tankerrel és F-16-osokkal, majd 2010-ben és 2017-ben csak az utóbbival.

Svéd Hercules, magyar APA-kocsi. A szállítógép indításra kész. 

Az USA budapesti nagykövetségének C-12-ese.

Letakart Albatros, eredeti festéssel, cápaszájjal a póttartályokon.

A Magyar Légierő 60. születésnapjára díszfestést kapott az egyik MiG-29-esünk. Az ötlet jó volt, de a vízbázisú festék nem bírta a zivatart.

Belga F-16-os Kleine Brogelből, két hónapos díszfestéssel. A 31. század 1996 novemberében Bosznia felett gyűjtött harci tapasztalatot.  

A törzs alatti tartály települő konténerként funkcionál, a földön ücsörgő belga műszaki az imént ürítette ki. 

A 31. század másik F-16A gépe. A kék-fehér díszfestést az 1998-as airshow-szezonra kapta a gép, a belga F-16-os üzemeltetés huszadik évfordulója alkalmából.

A keskeny váll előny a szűk szívócsatornában. A beömlőnyílás alatt az elektronikai hadviselési rendszer első szenzora dudorodik, a hátsó a fékernyő tokban kapott helyet.

Körbejárás a bemutatórepülés előtt. 

Ausztria akkoriban két Skyvant üzemeltetett, az egyik Kecskeméten is látható volt. A merev futós, vagontörzsű szállítógép szerepét azóta Herculesek vették át. 

JA 37 Viggenből három is érkezett, kettő a központi zónában kapott helyet. 

Lefelé fordított hideg fúvócsővel gurul a dinamikus zónában a Royal Air Force kétüléses Harrierje. Az olívzöld póttartály egy korábbi festésmintát idéz.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Trófeák Szíriából

Air Power Blog - Wed, 22/08/2018 - 22:22

A szíriai intervenció során nem kevés zsákmányanyag jutott az orosz, illetve általuk támogatott kormányerők kezére. Ezekből mutattak be párat az Armija 2018 kiállítás során a Patriot Parkban.

Switchblade SUAV maradványa.

Az előtérben: házi készítésű, 20 kilós, 5 óra repülési időtartamú, 200 kilométer hatótávú pilóta nélküli repülőgépek.

BGM-71E-1B és 3B, Milan és Apilas páncéltörő rakéták.

Az egyik terrorcsoport által "modernizált" Humvee.

És a legnagyobb döbbenet: Strumgewehr 44-esek!

Zord


Categories: Biztonságpolitika

A haldokló orosz imperializmus utolsó rugásai :-)

Air Power Blog - Tue, 21/08/2018 - 22:37

Ha augusztus, akkor ismét Moszkva, pontosabban a Patriot Park, ahol ma vette kezdetét az Armija 2018-as kiállítás. Az újdonságokra éhezőknek nem kell csalatkozniuk, a nyugati szankciókkal egyre jobban szorongatott oroszoknak nem ment el a kedvük az innovációtól a védelmi szférában.

A NITEL P-18-2 Prima méteres lokátora. Minden egy járművön, teljesen új, automatikusan nyitható-csukható, 14 Yagiból álló antennarendszerrel, teljes félvezetős megoldással.

A Buk M3 komplexum 9A317M  indítójárműve, alávilágító-tűzvezető lokátorral, s 9M317M rakéták hat konténerével.

9Sz6M alávilágító-tűzvezető lokátor az árbócon.

Együtt a komplexum e két eleme.

Az árbócos lokátor, már összecsukva.

Az MT-LB alvázra telepített Szoszna légvédelmi rakétakomplexum.

 A 2Sz38 Derivacija PVO 57 milliméteres légvédelmi gépágyús rendszer, BMP-3 alvázon.

A DT-30-as hernyótalpas járműszerelvényre telepített Tor-M2DT, ezúttal felfújható maszkirovkás kivitelben :-)

A T-14 Armata harckocsit már tavaly is láthattuk a Patriot Parkban, de most nagyszerű volt a beállítása a fotósok kedvéért egy rézsűre.

A T-15 Armata gyalogsági harcjármű imázsának is jót tett ez a megoldás.

A bemutató gépein digitális kamuflázsra áttért Vertoljoti Rosszii Mi-17V-5-öse érdekes felszereltséggel (tartály, FLIR, hangosbeszélő, Nightsun, brit porszűrő, EVU, Vityebszk, fast rope bekötési csomópont, és dzsungel-penetrátor a csörlőre.

A Mi-28NE hajtóművének beömlőjére is új porszűrő került...

...és a Krizantema páncéltörő rakétarendszer lokátora, mint függesztmény.

Mi-35P modernizálási opció, a 35M kétcsövű 23 milliméteres ágyújával, de törölt Raduga-S csatornával, helyette az M szenzortornyával és az általa irányítható 9M120-1 lézeres vezetősugaras rakéta-képességgel.

Fullos Mi-35M bemutatózik, teljes Vityebszk-rendszerrel, amivel eddig csak Szíriában volt látható.

A Predatorra hajazó Orion drón...

...és egyelőre ismeretlen nevű precíziós földi célok elleni fegyvere.

Önjáró darura szerelt 3D betonprinter munka közben.

Kevés kép jöhetne jobban a sztereotípiákhoz. Akiknek a kezében - íme bizonyság - még az esernyő is elsül.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

LÉGIPARÁDÉ, 2018. AUGUSZTUS 20.

Air Base Blog - Tue, 21/08/2018 - 13:31

Ha az ember egyszemélyes blogot ír, akkor kénytelen elfogadni, hogy hiába fotózna a Gellért-hegyről, a Lánchíd és a Margit híd mellől valamint a Batthyány térről egyszerre, ez bizony nem lehetséges. Több szempontot figyelembe véve végül a Parlament déli végének közelébe helyezkedtem, a budai Szilágyi Dezső téri templommal szembe. A helyszín lényegében tökéletes választás volt, egy-két mozzanattól eltekintve a légiparádé jelentős része ezen a szakaszon zajlott.

A várakozási légtérből, déli irányból, százötven méteren érkezik a JAS 39-es hármas kötelék és ezzel kezdetét veszi a légibemutató.

A szolnokiak Mi-17-es köteléke az északi irányú áthúzás után, száz méteren ismét áthúzott, ezúttal déli irányban.  

*

Az áthúzó kötelékből kivált, negyedik Mi-17-es személyzete, Kovács Krisztián alezredes és Stark Péter őrnagy, helikoptervezetők valamint Kaliba Ferenc zászlós, fedélzeti technikus ismét lenyűgöző bemutatót tartott a Margit híd és a Lánchíd között kijelölt 1200x100 méteres terület felett. 

*

Illés Tamás műrepülő Világ- és Európa-bajnok bemutatója a stílusosan HA-ILT lajstromjelet viselő Extra 330SC-vel. Az egykori autóversenyző 2002 óta műrepül, ezzel az Extrával 2016-ban versenyzett először.

*

Gyémántok a levegőben. A bécsújhelyi Diamond Aircraft kompozit repülőgépeit a tököli Pannon Air Service repüli. A kötelék DA-42-es vezérgépének légcsavarjait kétliteres dízelmotorok forgatják. A vezért két egymotoros DA-40-es kíséri.

*

A kompozit csodák után a Gold Timer Alapítvány repülőgépeié volt a légtér. A Gerle 12 (HA-AAE), az R-18 Kánya (HA-RUF) és a már jól ismert Po-2-es (HA-PAO) csattogása felett a közelmúltban magyar lajstromot kapott L-29 Delfin sivított.

*

Az old timerek után ismét egy forgószárnyas következett; Imreh Lajos tízperces, füsttel, pirotechnikai eszközökkel és a Lánchíd alatti átrepüléssel színesített Mi-2-es bemutatója.

*

Veres Zoltán bemutatója MXS géppel.

*

A leghosszabb blokk az ejtőernyősöké volt. A Vörös Meteor Ejtőernyős Klub két An-2-esből, ezerötszáz méterről végrehajtott látványos vízi ugrása füstölőkkel és 30-300 négyzetméteres zászlókkal.

*

A légiparádét a kecskemétiek nyitották és ők is zárták. Miután az összes ejtőernyőst kihalászták a készenlétben álló motorcsónakokkal, elkezdődhetett a hajós felvonulás. Eközben érkezett a légtérbe az Airbus A319-es, hogy  Szabó Roland főhadnagy irányításával, a Gripenekhez hasonlóan százötven méteren végrehajtott kétszeri áthúzással zárja a légi programot.    

*

Néhány kép azokról, akik a pilótákat és az ejtőernyősöket lentről, a vízről biztosították.   

*

A vízi felvonulás egyik hajója, az 1940-es osztrák építésű, dízel-elektromos, lapátkerekes Gróf Széchenyi. A dunai hajósok kitettek magukért. Hajóikon másfél ezren – gyermekek és kísérőik – utazhattak azok közül, akik a nevelőszülői hálózatban élnek.

A Magyar Honvédség aknamentesítő hajói és PTSZ kétéltű járművei a programban végül nem vettek részt. A honvédségi vízi járművek közül csak a BMK-130-as motorcsónakokat láthattuk, amelyekkel a helikopteres bemutató kereteit jelölték ki.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Gripent vesztett a Svéd Légierő

JetFly - Tue, 21/08/2018 - 12:45
2018. augusztus 21-én, nem sokkal 10 óra előtt, madárral történő ütközés következtében lezuhant a Svéd Légierő egyik JAS-39C Gripenje.
Categories: Biztonságpolitika

REPÜLŐNAP TÍZ ÉVVEL EZELŐTT: KECSKEMÉT, 2008. AUGUSZTUS 16-17.

Air Base Blog - Sat, 18/08/2018 - 06:38

Mindössze egy év telt el a 2007-es kecskeméti nemzetközi repülőnap óta, és egy újabb, hasonlóan nagyszabású rendezvénynek adott otthont az alföldi bázis. A tíz évvel ezelőtti esemény egyben a 70 éves légierő ünnepe is volt. 

A nyitókép zászlóvivő Mi-8-asa és a szállítóhelikoptert kísérő Mi-24-es.

An-26-os MiG-29-esekkel. Egy másik Ancsát L-39-esek kísértek.

Gripen kötelék áthúzása. A kétüléses vezért két együléses kíséri. 

MiG-29UB bemutatója. A fals kabintető felfestői még a hátsó ülés periszkópjának imitálására is gondoltak.

A Jak-52-es hármaskötelék két kísérője. A típust azóta kivonták a szolgálatból.

Nehéz eldönteni, hogy Cápali (fent) vagy Cápeti II. festése a szebb, annyira jól sikerült a dizájn és a kivitelezés is. A nagyközönség ezen a repülőnapon láthatta utoljára testközelből az Albatrosokat. Az Albák 2009 novemberi kivonásukig még kétszer repültek a főváros felett, mindkét alkalommal az augusztus 20-i tisztavatáson díszelegtek.

Bemutatórepülését követően begurul a 26-os MiG-29UB. A beömőnyílások zárva vannak, a hajtóművek fentről, a kopoltyúkon keresztül kapják a levegőt.

Harci kutató-mentő bemutató, ahol a kényszerleszállt gépet a Mi-24-es szimulálja, a Mi-8-as pedig a kimentésükre érkezett helikoptert. A dolgok jelen állása szerint láthatunk még ilyen bemutatót. 

Harrier és Hind. Mindkettő képes arra, hogy megálljon a levegőben.

A légierő megalakulásának 70. évfordulójára (lásd 1938-2008 a szárnyakon) készült díszfestés nagyobb sikert aratott a külföldi fotósok köreiben mint a hazaiakéban.

A Magyar Honvédség Gripen demója. A JAS 39-esek 2008 végén álltak készültségi szolgálatba, egyelőre még a MiG-ekkel felváltva.

A Magyar Honvédség ejtőernyősei a kelet-német RS-4/4-es ernyővel ugrottak. Ezt az ernyőtípust idén júniusban egy vízi ugrással búcsúztatták és kivonásra került.  

Elstartol a francia légierő Mirage 2000-ese. A futók már a helyükön vannak, de a futógondola ajtók még nem indultak el a zárt helyzet felé.

Pilatus PC-6 TurboPorter, kategóriájának királya, osztrák színekben. Nyugati szomszédunk futár és szállító feladatokra, ejtőernyős ugratásra, célvontatásra használja a strapabíró STOL típust.

Román MiG-21-es, amely náluk túlélte a MiG-29-est és amellyel a Fortele Aerienne Romane már 2007 őszén részt vett a Baltic Air Policing misszióban. 

Mindenki más részletre lesz figyelmes. "Nézd Anya! Ennek valami jószág van az orrára festve!" - hangzott el a finn Hornet bemutatót egy kempingszékből végignéző gazda szájából. 

Fényes hátát mutatja az ALCA. A civil lajstromú gép huzamosabb ideig települt Kecskeméten, a hétköznapokon magyar pilóták repültek vele. 

A pályán egy svéd Gripen forgolódik.

Belga demo F-16-os, az aktuális festéssel. 

Leszállás után két keréken gurul a spanyol Ejército del Aire Eurofightere.

A színes gépek kedvelői nem panaszkodhattak 2008-ban. Az elegáns festésminta a szerbek J-22 Orao gépét díszíti, amely nyitott törzsféklapokkal és kiengedett fékszárnyakkal húz el a közönség előtt. 

Magyar hagyományőrzők második világháborús amerikai öltözékben az egyik A-10-es pilótával közös képen.

Az A-10-es 30 mm-es, hétcsövű gépágyúja.

Door Art az A-10-es teleszkópos kabinlétráját lezáró ajtón.

A spangdahlemi 52. ezred mottója hasonlóan cseng, mint egykor a taszári 101. Felderítő Repülő Századé, amely így hangzott: Derítsd fel, semmisítsd meg

A csúnyának és lassúnak mondott csapásmérők sorában kaptak helyet a görög légierő A-7 Corsair II-esei. Az araxoszi kalóztanyán ma már F-16-osok repülnek.

A kaliforniai March légierő bázis C-17-ese tart bemutatót. Azóta a pápai Nehéz Légiszállító Ezred jóvoltából betekintés kaptunk a típussal végrehajtott ejtőernyős ugratás, teherdobás és légi utántöltés pillanataiba, a Boeing segítségével pedig a C-17-esen dolgozó magyar műszakiak mindennapjaiba is.

Soko P-2 Kraguj a visszafogott civil lajstrom mellett jugoszláv felségjellel őrzi a múlt emlékét. Mögötte a Malév Repülőklub egyik Zlin 142-ese áll.

A Goldtimer Alapítvány Li-2-ese. 

*

Néhány a repülőnap biztosító eszközei közül. Műszaki mentő, mentő és tűzoltó járművek készenlétben a futópálya közelében. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

2018.08.18

Netarzenál - Sat, 18/08/2018 - 06:32

Ukrajnában nagyjából egy éve, a 2017. augusztus 24-én megrendezésre került Függetlenség Napja ünnepségsorozaton mutatták be a szovjet eredetű T-72-es harckocsicsalád új tagját. A T-72A korszerűsítésével létrejövő T-72AMT kifejlesztését Kijevben végezték el. Ennek során számos, már más harckocsikról ismert rendszert használtak fel. A fegyverzetben az igazi újdonságot a korszerű célzórendszer mellett a Kombat 125 milliméteres félaktív lézerirányítású, 5 kilométeres hatótávolságú lövedék jelenti, melynek tandem kumulatív harci része 750 milliméter homogén páncélzat átütésére alkalmas.

Védelmét, a kerámialapokat magába foglaló plusz páncéllemezek mellett, a Bulat és Oplot harckocsikon is alkalmazott Nozh (kés) reaktív páncélzat felszerelésével erősítették meg, a rácsos előtétpáncélzat mellett. A belső térben a török Aselsan és az ukrán Lybid K2 új digitális rádióállomásai kerültek alkalmazásra. A lehallgatás ellen védettebbé vált kommunikáció segítségükkel így már kibővíthető lett a páncélosokat támogató gyalogság irányába is. A tájékozódást СН-3003 BASALT műholdas navigációs rendszer könnyíti meg, továbbá a vezető számára a páncéltest hátuljára egy kamerát is felszereltek. A T-72AMT mozgatásáról egy 840 lóerős В-84-1 motor gondoskodik.

Jelenleg a páncélossal már az éles lőgyakorlatokat hajtják végre az ukrán hadsereg katonái, akik a páncélos képességeinek kiértékelését kapták feladatul. Ebben a részben az eddig használt és ismert lövedékek mellett jelentős szerepet kapott a fent említett Kombat 125 milliméteres félaktív lézerirányítású lövedék is. A próbákon jelen voltak lengyel megfigyelők is, mivel Varsó érdeklődését felkeltette az új ukrán modernizációs csomag, ami a T-72AMT képében jelent meg. A lengyelek elégedettségüket fejezték ki a látottak alapján és most Lengyelországban kell majd kalkulációt végezni a meglévő T-72M1/M1D harckocsik T-72AMT szintre történő átalakításának költségéről. Így jelentős mennyiségű, korszerűnek tekinthető páncélos erőhöz juthatnának, míg egy újabb fejlesztésű harckocsi rendszeresítésre nem kerül.

Szintén próbákat folytatnak az ukrán tervezésű 2Sz22 Bodana 155 milliméteres önjáró tarackkal is keleti szomszédunknál. A kézi lőfegyverek lőszereinek ellenálló páncélzattal felszerelt, utasfülkés kabinnal ellátott, 6x6-os kerékképletű KrAZ teherautó alvázra szerelt 155 milliméteres tüzérségi eszköz NATO lőszerek kilövésére képes. A ballisztikai számítógéppel kiegészített tűzvezető rendszerrel ellátott Bodana lőtávja 60 kilométer, tűzgyorsasága 6 lövés percenként. Tömege 28 tonna és 20 darab lövedék szállítására képes.

Oroszországban a héten bemutatott Tupoljev Tu-22M3M bombázók korszerűsítési programja, valamint a már futó Tu-160-as modernizáció mellé egy újabb korszerűsítési programban is érintettek lesznek Moszkva nehézbombázói. Ugyanis a legkorosabb Tupoljevek, a Tu-95 Bear bombázók is további korszerűsítésen fognak átesni. A Tu-95MSz-ek a munkálatok befejeztével erősebb hajtóművekkel, a sárkányszerkezetből további kirepülhető idővel és a kor elvárásainak megfelelő fedélzeti elektronikával, illetve tovább bővített fegyverarzenállal lesznek gazdagabbak, na meg újabb M betűvel a típusjelzésben, ami így már Tu-95MSzM-re fog módosulni. Az elsőnek elkészülő Tu-95MSzM ez év vége előtt kigördül majd a hangárból, míg az első repülését a következő év első felében fogja végrehajtani.

Nem várt hatása is lehet a Washington által Törökország ellen bevezetett kiviteli tilalomnak. Ez ugyanis alapjaiban teszi megvalósíthatatlanná a pakisztáni TAI (Turkish Aerospace Industries) T129 ATAK harci helikopterek beszerzését, amelyek több összetevőjét is USA béli székhellyel rendelkező cégek állítják elő. Ilyen például a forgószárnyasok levegőbe emelkedéséhez szükséges LHTEC T800-4A gázturbina is, melyekből kettő kell egy ATAK-ba. Ezek előállítását a LHTEC közös vállalat végzi, mely az amerikai Honeywell és a brit Rolls-Royce közös gyermeke. A Pakisztán által 1,5 milliárd dollárért megvásárolni kívánt 30 darab harci helikopter előállítása így kérdésessé vált a helyzet tisztázódásáig.     

Egyiptom másfelé is kacsingat flottafejlesztés ürügyén, mint Franciaország. Az eddig jól működő beszerzések következő szakaszát a GOWND-osztályú korvettek képviselték volna. Ezeket a 2014-ben beszerzett GOWIND 2500-as korvettek (EL FATEH-osztály) négy egysége mellé szántak további két egység képében. Csakhogy a közelmúltban a tárgyalások megakadtak, az ok állítólag az árképzés volt. Az új kiszemelt szintén európai, méghozzá a ThyssenKrupp Marine Systems (TKMS) MEKO A200-as terve. A hajó képességei mellett az is sokat segíthet a szerződés megkötésében, hogy a majd 1 milliárd eurós kiadást a német kormány vonzó hitelek folyósításával segítené elő.

Katar várhatólag a következő évtől fogja átvenni a 2012. július 12-én megrendelt 24 darab Boeing AH-64D Apache Block III, ma már AH-64E Apache Guardian harci helikopterei közül az elsőket. A szerződésben benne foglaltatik 70 légi és 100 földi személyzethez tartozó katona típusátképzése is. A 2020 májusáig leszállításra kerülő gépek mellé a szerződés lehetőséget biztosít további 24 AH-64E megvásárlására is.

A jemeni beavatkozás során az Egyesült Arab Emírségek hadserege alkalmazza a finn Partia AMV gyalogsági harcjárművek ama változatát, melynek hosszabb páncéltestére az orosz BMP-3-as gyalogsági harcjármű tornyát szerelték fel. Ezt a variánst még 2007 februárjában mutatta be a gyártó.  Ez a páncélos a 30 milliméteres 2A72 gépágyú és a koaxiális 7,62 milliméteres géppuska mellett a 100 milliméteres 2A70-es löveggel is el van látva. Így igen tekintélyes tűzerővel rendelkezik és ezt a hírek szerint Jemenben számos alkalommal is igen hatékonyan tudta kamatoztatni.

Iránban bemutatták az évek óta ismert Fateh 110-es hajók elleni ballisztikus rakéta új változatát. A múlt évben próbákat hatottak végre a 300 kilométeres hatótávolságú, egylépcsős, szilárd hajtóanyagú rakéta évekkel ezelőtt elkezdett továbbfejlesztési eredményeinek megállapítására. Ezeknek köszönhetően az egyaránt bevethetővé vált szárazföldi és vízi célpontok ellen is. Három évvel ezelőtt egy amerikai repülőgép-hordozóra külalakjában igencsak hasonító úszó célpontot találtak el vele.

A tavalyi Fateh-110-es lövészet alkalmával az első rakéta nem ért el telitalálatot, de az indítási helytől 280 kilométeres távolságra lévő úszó céltárgy közelében csapódott a vízbe. A másnap indított példány már pontosan csapódott be a céltárgyba. A hírek szerint ezek a rakéták egy újfejlesztésű, Mod 3-as néven emlegetett aktív keresővel ellátott vezérlőrendszerrel lettek ellátva. Szintén aktív keresőt emlegettek a most bemutatott Fateh-e Mobin, azaz Ragyogó Hódító rakéta esetében is és mivel ez a rakéta külsejében igencsak hasonlít a Fateh 110-re, jó eséllyel a tavaly már megemlített továbbfejlesztésről van szó.  Szintén megemlítésre került a szárazföldi és vízi célpontok elleni alkalmazhatósága is.

Thaiföldön a Svédországtól vásárolt Saab JAS-39C/D Gripen vadászbombázók szorgalmasan gyűjtögetik a repült idejüket. A két lépésben beszerzett nyolc együléses és négy kétüléses példány pilótafülkéjében a 2011 februárjában megkezdett és 2013-ban befejezett leszállítások óta több mint 10000 repült órát teljesítettek a repülőgép-vezetők. Ez idő alatt egy példány szenvedett katasztrófát, egy légi bemutató alkalmával. Katonai vonalon elégedettek a Gripen képességeivel, olyannyira, hogy amint meglesz a politikai jóváhagyás újabb hat JAS-39-et fognak megrendelni. A távlati tervekben további példányok beszerzése is szerepel, így a thaiföldi Gripen mennyiség elérheti majd a 40 darabot is.

Ezen a héten, augusztus 14-én a Szingapúri Légierő első Airbus A330 MRTT (Multi-Role Tanker Transport) többfunkciós repülőgépe megérkezett hazájába. A két Rolls-Royce Trent 772B-60EP erőmű hajtott gép első repülésére még 2016. november 10-én kerítettek sort. A szingapúri Csangi nemzetközi repülőtérre a spanyolországi Getafe légibázisról indult gép mellé a városállam öt további A330 MRTT rendelt meg.

Ezekkel, a 2014 márciusában megrendelt, 260-300 utas, vagy 45 tonnányi rakomány elszállítására is képes tartálygépekkel a négy elavulófélben lévő Boeing KC-135R Stratotanker-t fogják kiváltani, amelyek átlagéletkora 55,9 év. Ezek eredetileg KC-135A-ként épültek meg az amerikai légierő számára és később, egy korszerűsítési program alatt kerültek modernizálásra és üzemanyag-takarékos CFM56-os hajtóművekkel ellátásra. A mai napig összesen 57 A330 MRTT-t rendelt meg 11 nemzet: Ausztrália, Belgium, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Királyság.

Egyre jobban kezdi megismerni az CMV-22 Osprey billenőrotoros hordozófedélzeti szállítógépeinek a képességeit az Amerikai Haditengerészet. Ebben a hónapban a USS GEORGE HW. BUSH (CVN 77) repülőgép-hordozó fedélzetén hajtottak végre rövid nekifutással felszállásokat, illetve rövid kifutással végzet leszállásokat is. Ezek előnye a függőlegesen végzet fel-és leszállásokhoz képest a nagyobb tömeg. A teszteléseket végző HX-21-es repülőszázad személyzete ezen próbák során a majd 26 tonnás CMV-22 Osprey konvertiplánnal is gond nélkül landolt és szállt fel a hordozó repülőfedélzetéről. Meg kell említeni azt is, hogy a leváltásra ítélt C-2A Greyhound hordozófedélzeti szállítógépek maximális tömege a 22 tonna volt.

Már hazafelé tart a brazil ATLANTICO (A140) nevet viselő, egykori HMS OCEAN (L12) deszant helikopterhordozó. A hajó augusztus 4. és 7. között Lisszabon kikötőjében időzött, majd a dél-amerikai kontinens felé vette az irányt. Las Palmas közelében találkozott a BRASIL (U27) iskolahajóval is, mely pont Európa felé hajózott és onnan csak decemberében tér haza. Vele szemben az ATLANTICO új hazájába várhatólag augusztus 25-én fog megérkezni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Mirage 2000D

McDonnell Douglas F-4J Phantom II

Sepecat Jaguar A

McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier ll

Panavia Tornado GR.4

Mitsubishi T-2Z

Rockwell B-1B Lancer

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Lockheed C-130T Hercules

Dassault Rafale C

Boeing 737-7ES Wedgetail

Szuhoj Szu-27P1M

Grumman F-14A Tomcat

Westland Super Lynx Mk.88A

Alenia Aermacchi T-346A Master

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Dassault Mirage 2000C

McDonnell Douglas KC-10A Extender

Bombardier Sentinel R.1

Kawasaki C-2

Boeing F-15SG Strike Eagle

Mil Mi-17V5

Lockheed F-104J Starfighter

Saab J35Oe MkII Draken

Boeing F/A-18F Super Hornet

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

English Electric Canberra TT.18

General Dynamics F-16A Fighting Falcon

Dassault Mirage F1M

Boeing KC-137

Saab JAS-39D Gripen


Categories: Biztonságpolitika

Búcsúznak a Blue Angels Hornetjei

JetFly - Fri, 17/08/2018 - 16:11
A Boeing részéről a napokban jelentették be, hogy egy 17 millió dolláros szerződés keretein belül kilenc F/A-18E és két F/A-18F Super Hornetet alakítanak át a világhírű Blue Angels kötelék számára.
Categories: Biztonságpolitika

DELFIN A BÁZIS FELETT

Air Base Blog - Fri, 17/08/2018 - 11:46

ugusztus 15-én a délutáni órákban egy immár magyar lajstromban lévő L-29 Delfin érkezett Tökölről a kecskeméti repülőbázis fölé, hogy kétfős személyzete a kijelölt légtérben végrehajtsa a berepülési program műrepülő feladatait. Feladatuk végeztével egy áthúzással és emelkedő orsóval búcsúztak a repülőbázistól.

*

A műszakiak röviddel a Delfin érkezése előtt fejezték be az egyik Gripen hajtóművezését és vontatták vissza a vadászgépet a hangárhoz

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Büntetést kapott az M-346-os balesetet okozó izraeli pilóta

JetFly - Fri, 17/08/2018 - 11:16
2018. augusztus 13-án, hétfőn baleset történt az Izraeli Légierő Hatzerim légibázisán: két M-346 Lavi típusú kiképzőgép a felszálláshoz történő gurulás során összeütközött, mindkét gép megsérült.
Categories: Biztonságpolitika

Újabb repülőjáratok a téli menetrendben

JetFly - Thu, 16/08/2018 - 16:10
Még javában tart a nyár, de már most a 2018-as téli menetrendben induló új járatok egész sorát jelentheti be a Budapest Airport: október végén indul a Wizz Air doncasteri járata, novembertől pedig a magyar érdekeltségű légitársaság új izraeli útvonalát köszönthetjük.
Categories: Biztonságpolitika

Íme az első modernizált Tu-22M3M

JetFly - Thu, 16/08/2018 - 16:01
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, az orosz Tu-22M3 stratégiai bombázók modernizációja is zajlik: a mai napon pedig bemutatták a nyilvánosság számára is az első Tu-22M3M-et.
Categories: Biztonságpolitika

AUGUSZTUS 20-RA KÉSZÜLNEK

Air Base Blog - Thu, 16/08/2018 - 12:53

Idén három Mi-17-es lesz a főszereplő augusztus 20-án, a hagyományos szolnoki légibemutatón. Az eseményre történő második gyakorlást augusztus 15-én, az esti órákra időzítették.

A Tiszavirág híd fölé érkezik a nyitókép három Mi-17-es helikoptere.

Az áthúzást követően két helikopter felemelkedett az ejtőernyős ugratáshoz. Az egyik ugró Szolnok város címerrel díszített lobogóját húzva közelít a földet érésre kijelölt ponthoz. 

Ejtőernyős "géppár".

Az ugróknak a még álló kupola felett látható szalag jelzi a szélirányt. 

Amint az összes ejtőernyős földet ért, a megérkezik a Mi-17-es, hogy megkezdje bemutatóját. Az egyik legjobbat, amit szállítóhelikoptertől valaha is láthattunk!

Gyorsítás a városi sportcsarnok előtt. 

A lemenő nap fényében fürdő Mi-17-esnek a tiszaligeti fák adnak hátteret.

Megállás a közúti híd előtt, azután gyorsítás - hátrafelé.

A Tisza szállóval szemben megfüggő helikoptert vízpermet veszi körbe, majd egy gyors emelkedésbe kezd, helyben.

 Egy gyors áthúzás és a Mi-17-es 6-7 perces, látványos bemutatója véget ér. 

Levett hátsó ajtókkal egy újabb Mi-17-es érkezik. 

 A katonák a tehertér nyitott végén ugranak a Tiszába. 

Az előző ugró csobbanása még el sem ült, már érkezik a következő ember.

A gép lassú előrehaladás közben egy vonalban teszi ki a katonákat.  

A helikopter elment, a vízben lévők a part felé tempóznak. 

A szemközti part felett megfüggő helikopterből gyorsköteles lecsúszással érnek földet a katonák.

A gyorsköteles gép meglehetősen dinamikus távozása. 

A két parton kitett katonáknak egy hajót kell majd feltartóztatniuk. 

A hajó, fedélzetén a rossz fiúkkal, lassú menetben érkezik.

Fegyverropogás. A hajó fedélzetéről fegyveresek veszik fel a harcot a partról tüzelő katonákkal. 

A különleges műveleti erők hátulról, rohamcsónakokon érkeznek. 

Az ellenség figyelme a part felől a hajó hátsó része felé fordul. 

A különlegesek a hajó belsejében és tetején is előrenyomulnak.

Az ellenség semlegesítve.

A vízből érkezett katonák rohamcsónakon távoznak, a gyorsköteles katonákért helikopter érkezik.

A zárókép előtti mozzanat: áthúzás a SPIES kötéllel. A kötélhosszra való tekintettel, a helikopter ezúttal magasabban repült át a Tiszavirág híd felett. 

A zárókép géppárja.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Augusztus 18.: II. Helikoptersimogató

Air Power Blog - Wed, 15/08/2018 - 22:35

Most, hogy a hazai katonai repülő közösség "Mi-24 váróban" van, nincs is jobb, mint a típus közvetlen közelében eltölteni néhány órát. Közben megnézni a harci helikopter tervezett újbóli hazai üzembe állítása tiszteletére megrendezett fotókiállítást.

Helyszín és időpont.

Program.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Megoldódnak az Antonov gondjai?

JetFly - Wed, 15/08/2018 - 14:45
A napokban került nyilvánosságra a hír, mely szerint az ukrán Antonov cég megállapodást írt alá az Aviall nevű céggel, melyet már több mint egy évtizede vásárolt fel a Boeing.
Categories: Biztonságpolitika

Videó - Szlovákiában nagyjavítják az afgán Mi-17-eseket

JetFly - Wed, 15/08/2018 - 13:19
A napokban hozták nyilvánosságra az első felvételt, amelyen az Afgán Légierő elsőként nagyjavított Mi-17V-5 típusú helikoptere látható. A munkálatokat a szlovákiai Trencsénben található LOTN cég végezte.
Categories: Biztonságpolitika

ÚJ SERIFF ÉRKEZETT A VÁROSBA

Air Base Blog - Wed, 15/08/2018 - 10:17

A budaörsi repülőtér hangárjában egy érdekes festésű AS 350B helikopter lapul. Az Ecureuil festése nagyrészt valós mintát követ; az eredetileg bordó színű, brit lajstromú forgószárnyast egy filmforgatás kedvéért festették át a texasi El Paso rendőrségi helikopterének.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Nyilvános a Q400-as elrablójának rádióforgalmazása

JetFly - Mon, 13/08/2018 - 11:51
Odaadó férj, szerető gyermek és jó barát volt – így jellemezték hozzátartozói azt a férfit, aki az Egyesült Államokban ellopott egy Bombardier Q400-as utasszállítót, majd felszállás után másfél órával egy ritkán lakott szigetre zuhant Seattle közelében. A rádióforgalmazás már visszahallgatható.
Categories: Biztonságpolitika

100 éves a magyar légierő

JetFly - Mon, 13/08/2018 - 10:54
A magyar katonák hatalmas munkát végeztek azért, hogy elmondhassuk, hazánk ma a világ egyik legbiztonságosabb országa - jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a magyar légierő létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett állománygyűlésen, augusztus 11-én, szombaton, az MH Pápa Bázisrepülőtéren.
Categories: Biztonságpolitika

2018.08.11

Netarzenál - Sat, 11/08/2018 - 06:38

Szerbiában már a hadsereg lövészeti tesztjein vesz részt a hazai fejlesztésű PASARS-16 Terminator légvédelmi rendszer. Ezt a légvédelem 98. Dandárja hajtja végre, a Ćuprijához közeli Pasuljanske livade nevű katonai gyakorlótéren. A páncélozott kabinnal ellátott 6×6-os kerékképletű FAP 2026 katonai teherautó alvázára felszerelt kis hatótávolságú PASARS-16-ot egy 40 milliméteres L/70-es Bofors gépágyú, valamint a gépágyútól jobb oldalra felszerelt két RLN-1C rakéta alkotja. Ez utóbbiak a MiG-21-es elfogó-vadászrepülőgépekről ismert R-13M rakéták továbbfejlesztésével jöttek létre. Korszerű közelségi gyújtó és infravörös érzékelő mellett a rakétán további fejlesztéseket is elvégeztek. A rakétamotor nagyobb átmérőjű és új összetételű lett, így a 115 kilogrammot nyomó infravörös önirányítású fegyver hatótávolsága 12 kilométer és 8 kilométeres magasságig veszélyes légi célpontokra. A percenként 300 lövés leadására képes 40 milliméteres gépágyú lőtávolsága 3700 méter. A 260 lóerős dízelmotor mozgatta PASARS-16 tömege 17 tonna, hossza 7,72 méter, szélessége 2,5 méter, magassága 3,1 méter, tájékozódását műholdas navigációs rendszer, a célpont megtalálását TOMS optroelektronikus rendszer segíti.

Szlovákiában a múlt hónapban a LOTN (Letecké opravovne Trenčín, Trencséni Repülőgép-javító Vállalat) befejezte az első, afgán légierő által használt Mil Mi-17V-5 helikopter nagyjavítását. Az orosz eredetű forgószárnyasok nagyjavítását a szlovák cég még 2016-ban nyerte el egy nemzetközi megmérettetésen, melyet a NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség (NSPA) írt ki. Az első Mil Mi-17V-5-ös változatú helikopter még azon év novemberében megérkezett Szlovákiába, egy Antonov An-124-100-as Ruszlán segítségével. Az ellenőrző berepülések eredményes lefolytatása után a gép szétszerelésre került a visszaszállításhoz, amit szintén egy Ruszlán végzett. A Mi-17-es igencsak szerteágazó családfájáról a Mi-17V-5-ös variáns ipari nagyjavítását az EU/NATO országok részéről elsőként a szlovákok hajtották végre. A következő afgán Mi-17-es nagyjavításával a LOTN a következő évben fog elkészülni.

Más irányú forgószárnyas mozgás is történt északi szomszédunknál, ugyanis két újabb Sikorsky UH-60M Black Hawk közepes szállítóhelikopter is megérkezett, a megrendelt kilencből. Ezek már rendelkeznek a gyorsköteles rendszerrel, egy belső elhelyezésű plusz üzemanyag-tartállyal, valamint a levegőből végzendő mentésekhez nélkülözhetetlen csörlővel is. Ezek a felszerelések az első két példányból még hiányoztak, azonban hamarosan azok is el lesznek látva velük. Az amerikai helikopterekhez jelenleg 6 teljes személyzet végezte már el a típusátképzést, míg további 3 éppen az átképzésen tartózkodik, ezt a két Black Hawk-ot is szlovák személyzetek repülték át Németországból.

Augusztus 2-án végrehajtotta első repülését a Cseh Légierő által megrendelt első Aero Vodochody L-159T2-es repülőgép. A harci feladatokra alkalmazott együléses L-159-es ALCA repülőgépek közül hármat használnak fel alkatrészként az L-159T2-es kiképzési feladatokra is használható repülőgépek megépítésénél. Így az együlésesekből származik a törzs orr-része a Grifo rádiólokátorral, a törzs hátsó része a vezérsíkokkal és a szárnyak is, mindössze a két pilóta számára helyet biztosító törzs középső része az, ami új gyártású. A hátsó műszerfalba két 5x7 hüvelykes kijelző is beszerelésre került és természetesen mind a két műszerfal világítása kompatibilis az éjjellátó szemüvegekkel.

Elkészült az Airbus Helicopters Donauwörth-i üzemében a 68. EC665 Tiger UHT (Unterstützungshubschrauber Tiger) harci helikopter is július 25-én. A német megrendelésre gyártott változat előállítása ezzel a példánnyal véget is ért, Berlin nem rendszeresít többet belőlük a Bundeswehr kötelékében. A típus első darabja 15 évvel ezelőtt készült el és került átadásra a német haderő részére, tesztelésre. A 2012-től szállított megnövelt képességű ASGARD-F konfigurációjú Tiger UHT harci helikopterek immáron teljes felszereltségűek lettek, ezt jelenti a ASGARD-F (Afghanistan Stabilization German Army Rapid Deployment- Full) rövidítés. Ezek a helikopterek már jobb porkiválasztókkal, erősített páncélzattal és továbbfejlesztett kommunikációs rendszerekkel rendelkeznek, így jobban képesek a földi csapatok tevékenységét támogatni.

A forgószárnyasok fegyverzetében megtalálható a konténeres 12,7 mm-es géppuska, mivel beépítet csöves tűzfegyverrel az UHT változat nem rendelkezik, a nem irányított rakéták és a HOT huzalvezérlésű rakéták mellett a korszerűbb PARS 3 LR (vagy más néven TRIGAT-LR) is. 2011 májusának végén a PARS 3 LR egyedülálló képességéről tett tanúbizonyságot egy éleslövészet alkalmával. Két nap alatt három sikeres éleslövészetet szervezett a PARS 3 LR irányított páncéltörő rakéták gyártást végző PARSYS, (mely a LFK GmbH, vagy MBDA Deutschland és a Diehl BGT Defence egy közös vállalata) mely, már addig is a zsebében tudhatott 600 rakétára szóló megrendelést a német hadseregtől. A PARS 3 LR indítsd el, felejtsd el elvet megvalósító passzív infravörös önirányító rendszerét tették próbára, ugyanis az első rakétát egy 7000 méterre lévő célpont ellen indították, majd a következőt mindössze pár másodperc múlva már 700 méteres távolságra, de az előző rakétához képest egy 180 °-os forduló végrehajtása után bocsátották útjára.

Ez utóbbi 40 km/h-s sebességű oldalmozgással próbálta a rakéta dolgát megnehezíteni, kevés sikerrel, ugyanis a Tiger szárnycsonkjai alól egy perc alatt indított mind a két rakéta telitalálatot ért el. A harmadik rakéta már másnap került indításra, ekkor a helikopter 180 km/h sebességgel repült előre és a PARS 3 LR szintén 7000 méterre lévő álló célpontot semmisített meg. Németországban az ASGARD-F program 2011-ben vette kezdetét és 2012 második felében az első négy átalakított forgószárnyas már át is települt Afganisztánba. Az ASGARD-F szintre modernizált gépekkel már több 1000 órányi repülési tapasztalat gyűlt össze. Az utolsónak elkészült Tiger UHT is hamarosan átkerül a Fritzlar-ban állomásozó 36. Harcihelikopter-ezred (KHR36) állományába. A gyártó kapcsolata természetesen nem szakad meg a típussal, hiszen hamarosan kezdetét veszi majd az a modernizációs program, melyben több mint 30 német Tigris harci helikopter lesz érintett.

Egy újabb európai haderőben lesz hamarosan megtalálható a Sikorsky cég Black Hawk helikoptere. Washingtonban ugyanis augusztus 3-án engedélyezve lett Lettország négy UH-60M-et érintő beszerzéséhez. A 200 millió dolláros üzlet amerikai segélyprogramból fog megvalósulni. A helikopterekhez 10 T700-GE-701 hajtómű lesz megvásárolva, ezekből nyolc beépítve és csak kettő fog tartalékként szolgálni. A helikopterek felszerelésében megtalálható lesz az AN/APX-123A barát-ellenség azonosító berendezés és az előrenéző infravörös kamera is, valamint beszereznek még húsz AN/AVS-6 sisakra szerelhető éjjellátó készüléket is.

Nagy-Britannia talán mégsem fog megválni az összes Lockheed Martin C-130J Super Hercules tehergépétől. A szigetországban 2015-ben elvégzett védelmi stratégia felülvizsgálata megállapította, hogy a RAF állományában meglévő 10 C.5-ös jelzésű C-130J Super Hercules kivonásra kerülhet, hiszen a szállítási feladatokat a hosszabb törzsű C-130-30-as, a briteknél C.4-es jelzéssel illetett gépek az Airbus A400M Atlas és a Boeing C-17 Globemaster III-okkal közösen el fogják tudni látni. Az akkor 14 példányból álló C.4-es flotta idén júniusban Irakban egy géppel megfogyatkozott, így a rövidebb törzshosszal rendelkező C.5-ös Hercules-ek közül nem mind válhat feleslegessé.

Brit lapértesülések szerint Norvégia és Nagy-Britannia tengeralattjárók elleni harcra vásárolt Boeing P-8A Poseidon tengeri járőrgépei közösen fognak tevékenykedni az orosz tengeralattjárók felderítésében és nyomon követésében. Várhatólag az Atlanti-óceán északi részén lesznek majd a főbb közös műveletek helyszínei a kilenc brit és öt norvég P-8A számára. A Telegraph információi még arra is kiterjednek, hogy a brit és norvég gépek egymás bázisain is megfordulhatnak majd a jövőben, így a skóciai Lossiemouth-i légibázison nem lesz ritka látvány norvég felségjelzést viselő Poseidon sem.

Franciaországban a 2019-2025 közötti védelmi kiadások növekedése lehetővé fogja tenni 100 AMX-56 Leclerc harckocsi Leclerc Scorpion, vagy XLR szintre történő modernizációját, a 406 példányba elkészült harckocsiból. A munkálatok leginkább az elektronikát érintik, így a SCORPION információs és irányító rendszer (SICS) is beépítésre kerül, ami a jövőben minden francia páncélosban megtalálható lesz és a harctéri internetet valósítja meg. Már a védelem növeléséhez is tartozik a Barage (Brouilleur Actif és Réactif avec GoniométriE) nevű, improvizált robbanószerkezetek ellen kifejlesztett zavarórendszer integrációja. A védelem növelésébe természetesen a harckocsi összes felületét borító páncélzat hatékonyságának növelése is bele tartozik, így a modulárisan cserélhető mellső és oldalsó páncélzat helyett is erősebb fog felszerelésre kerülni. A fő fegyverzetet képviselő Nexter Systems 120 milliméteres CN 120-26 jelzésű sima csövű ágyú megmarad, de választható robbanási idejű M3M repeszgránátot fog kapni. A torony tetejére egy távirányítású fegyverállvány kerül felszerelésre, ezt a parancsnok és az irányzó is működtetheti majd. Erre egy 7,62 milliméteres géppuska kerül majd, de lehetőség van a 12,7 milliméteres nehézgéppuska felszerelésére is. Az AMX-56 Leclerc Scorpion harckocsi tömege a módosításoknak köszönhetően újabb 2 tonnával gyarapszik, így eléri az 57 tonnát.

Biztos jövő előtt áll Oroszország új légi üzemanyag utántöltő repülőgépe, az Iljusin Il-78M-90A. Eme repülőgép prototípusa ez év januárjának végén hajtotta végre első repülését. Az PS-90А-76 új generációjú, magas kétáramúságú sugárhajtóművel ellátott típus zaj-és károsanyag kibocsátása is csökkent, de ugyanilyen fontos, hogy a takarékosabb üzemnek köszönhetően a fogyasztás is csökkent 12-14%-al, így növelve a lerepülhető távolságot, vagy az átadható üzemanyag mennyiségét. Moszkva 2027 végéig legalább 14 darab új tartálygép beszerzését tervezi végrehajtani. Az előző mondatban szereplő legalább szót megerősítették az orosz védelmi minisztériumból származó értesülések is. Ott ugyanis a repülőcsapatok gördülékeny kiszolgálása érdekében több mint 30 darab Iljusin Il-78M-90A hadrendbe állítását tartanák szükségesnek.

Szintén az Iljusin fogja elvégezni az ukrán Antonov An-124-100 Ruszlán tehergépek modernizációját. Az An-124-100M jelzést kapó új változat várhatólag 2021 végéig el fog készülni, első felszállását pedig 2022-ben hajthatja majd végre. Mindezek mellett az Uljanovszk-i Aviastar megkezdte a típus gyártására való felkészülést is. A szovjet időkben az Antonov gépeket Ukrajnában szerelték össze és ott készült a gép törzse és hajtóműve is. Minden más részegységet azonban a mostani Oroszországban állítottak elő, így a jövőbeli helyi gyártás akár megvalósítható is lehet. Az orosz légierőben 9, míg a légi teherfuvarozással foglalkozó Volga-Dnepr színeiben 10 példányban található meg az An-124-es Oroszországban.

Amikor 2021 közepén visszatér a haditengerészet kötelékébe az orosz ADMIRAL KUZNYECOV repülőgép-hordozó, egy jelentős korszerűsítést tudhat majd maga mögött. Mind a nyolc eredeti KVG-4 kazánja eltávolításra kerül és helyettük a korszerűbb, nagyobb teljesítményű KVG-3D-ket, (ilyenek találhatók az indiai INS VIKRAMADITYA hordozó gépházában is) vagy a bonyolultabb KVG-6M-eket fogják beépíteni. A nagyobb teljesítmény mellett ezek kevesebb karbantartást is igényelnek, valamint a tökéletesebb égés következtében a KUZNYECOV-ra jellemző füstgomolyag is eltűnik. Szintén átfogó korszerűsítésen fog átesni a hordozó elektronikai rendszere, hiszen a fedélzeten megjelenő MiG-29K/KUB vadászbombázók számítógépes rendszereinek teljes körű kiszolgáláshoz már szintén digitális rendszerek kellenek a teljesen problémamentes fedélzeti üzem érdekében.

Hamarosan sor kerül a Mil Mi-26-os óriáshelikopter legújabb variánsának első felszállására. A maximum 56 tonnás felszállótömegű Mi-26T2V leginkább a korszerűsített fedélzeti elektronikában különbözik majd elődjeitől. A színes kijelzőkkel ellátott pilótafülkét a NPK90-2V (BREO) integrált repülőelektronika tölti majd meg élettel. Méghozzá olyan mértékben, hogy a személyzet létszámát 3 főre lehet csökkenteni az eddigi 5-ről. A műholdas navigációs rendszer segítségével végzett repüléseket robotpilóta könnyíti meg, egészen a leszállóhelyig történi bejövetelig. Az éjjellátó szemüvegekkel kompatibilis kabinvilágítás már megtalálható volt a Mi-26T2-es változaton is, de a Mi-26T2V a Vityebszk önvédelmi rendszerrel is el lesz látva, a túlélőképességének javítása okán. Szintén e célból a repülőszemélyzet számára új, energiaelnyelő ülések kerültek beszerelésre.

Augusztus 16-ra van betervezve az alaposan modernizált Tupoljev Tu-22M3M szuperszonikus közepes bombázó nyilvános bemutatója. A Tu-22M3M-nek elnevezett variáns korszerű fedélzeti elektronikát, új hajtóműveket és fegyverzetet is kap a több évtizedes további szolgálatot lehetővé tevő munkálatok során. Az NK-32-02 hajtóművek mellett a sárkányszerkezetbe beépítésre kerülő elektronikai összetevők is a szintén korszerűsítésen átesett Tupoljev Tu-160M szuperszonikus stratégiai bombázóból kerülnek átemelésre, így jelentős idő spórolható meg a fejlesztéssel. Ennek köszönhető az a tavalyi évtől hangoztatott várakozás, miszerint az elsőnek elkészült Tu-22M3M még 2018-ban végrehajthatja első felszállását. A legutóbbi bejelentés alapján az előre eltervezett időpontot tartani tudják, ugyanis szeptemberre van prognosztizálva az első repülés. A bombázó új fegyverei közül név szerint hónapokkal ezelőtt még csak a K-32-es csapásmérő robotrepülőgép lett megemlítve, ami 600-1000 kilométeres hatótávolságú, legnagyobb sebessége 4000-5000 kilométer per óra.

Egy hónapja már arról is szóltak hírek, a modernizált Tupoljev Tu-22M3M szuperszonikus közepes bombázó fegyverzetében megjelenhet a csapásmérő feladatkör ellátására alkalmassá tett MiG-31K repülőgépek fegyvere. A légvédelmi rendszerek számára eddig is komoly kihívást jelentő Kindzsal (Tőr) típusú hiperszonikus rakéta légi indítású változatából akár négyet is elhelyezhetnének a Tu-22M3M-en, a szükséges módosításokat követően. A korszerűsítésre szánt Tu-22M3-as bombázók mennyisége még továbbra sem végleges, eddig 30 darabos mennyiség került megemlítésre az orosz sajtóban. A nagyobb modernizálandó darabszámra várók számára reményt adhat az az információ, mely szerint Védelmi Minisztérium fogja meghatározni az átalakításra kerülő mennyiséget, amit akár jelentősen meg is növelhet a Kindzsal típusú hiperszonikus rakéta légi indítású változatának sikeres integrációja a típuson, mivel így még nagyobb harci potenciálhoz juthatnak az oroszok.

Marokkó a 2012 júniusában engedélyezett 200 darab M1A1 Abrams harckocsiból már több mint a felét megkapta. Az észak-afrikai országba történő szállításukat megelőzően a páncélosok a General Dynamics Land Systems (GDLS) szakemberinek keze ügyébe kerülnek, ahol a módosításoknak köszönhetően M1A1SA (Special Armor) jelzéssel ellátva indulnak új hazájuk felé. A két évvel ezelőtt megkezdett szállítások során napjainkig nagyjából 127 harckocsi leszállítása valósult meg. Érdekesség, hogy az első hírek az Abrams-ok marokkói megérkezéséről úgy láttak napvilágot, hogy a páncélosokat némi álcahálóval lefedve tréleren szállító, Oshkosh M1070A1-es nyerges vontatókat örökítettek meg az úton haladás közben.

Indiában a hadsereg a következő hónapban veheti majd át az első K9 Vajra-T önjáró tarackjait. A Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder önjáró tarack indiai igények szerint módosított, 47 tonnás variánsát egy 1000 lóerős MTU 881 Ka-500 V8 dízelmotor mozgatja akár nagy tengerszint feletti magasságon is, sivatagi környezeti viszonyok közepette. A gyártást nagyjából közösen végző dél-koreai Hanwha Techwin és az indiai Larsen & Toubro (L&T) a 100 darabos rendszeresítésre szánt mennyiséget négy év alatt gyárthatja le. Az elkészítés során a tüzérségi eszköz összetevői közül több mint 50% lesz Indiában gyártott, például a páncéltest, a torony, az töltőrendszer, a légkondicionáló rendszer, a kommunikációs és a tűzvezető eszközök lesznek a helyi ipar termékei. Ez az adat nem vonatkozik az első 10 példányra, ugyanis azokban 80-90%-ban még dél-koreai összetevők találhatók meg.

Az Embraer EMB-145-ön alapuló légtérfelderítő repülőgépek története sem mentes a buktatóktól Indiában. Ugyanis az ország Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezete, a DRDO által végzett teszteken több problémára is fény derült és ezeket évek alatt sem sikerült maradéktalanul orvosolni. Igaz, voltak figyelemreméltó hírek is az utóbbi időszakban. Például a három példányban megvásárolt típus tavaly év végén első alkalommal vételezett üzemanyagot a levegőben. A 10 perces összecsatlakozás másik résztvevője egy szintén indiai tulajdonban lévő Iljusin Il-78MKI tankergép volt. Azonban a legfőbb képesség, a levegőben tartózkodó eszközök érzékelése és nyomon követése, a saját és ellenséges gépek biztos megkülönböztetése, valamint az önvédelemre szolgáló rendszerek megfelelő működése még számos kívánnivalót hagy maga után. Számszerűsítve, az indiai légierő által meghatározott 18 működési követelmény közül nyolcat a gép nem tudott teljesíteni és a fejlesztési program már 70%-al több időt emésztett fel, mint amit arra szántak. Erre a DRDO úgy reagált, hogy ezek közül három nem fontos, és nem befolyásolja a majdani bevetések eredményességét. Érdekes, hogy az eredménytelenség okaként a hordozó géptípus is megemlítésre került, ami bizonyos tervezési korlátot okozott a fejlesztőknek.

Kínában a haditengerészet pilótaakadémiája új gépeket kapott. A harci típusra (Shenyang J-15 és változataira) kerülő növendékek utolsó kiképzőgépe a Hongdu Aviation Industry Group (HAIG) által gyártott Hongdu JL-10H (más néven az L-15B Falcon) szuperszonikus, kéthajtóműves kiképzőgép lett. A 12 darabos mennyiségben nemrégiben átadott típusra nagy feladat hárul, akárcsak a pilótaképző intézményekre, hiszen amennyiben megvalósulnak a kínai flottafejlesztési tervek, úgy rövid időn belül négy repülőgép-hordozó lesz majd a haditengerészet birtokában és ezekhez nagyjából 400 pilótára lesz majd szükség. A korszerű kijelzőkkel ellátott műszerfallal és a számítógépes irányítórendszerrel rendelkező L-15-öt a légierő két évvel ezelőtt kapta meg. Az első repülését még 2006-ban végrehajtó típus fegyverzettel is ellátható, ezek között megtalálhatók a PL -8 levegő-levegő rakéták és az LS -6 műholdas irányítású bombák is.

Meg nem erősített hírek alapján Kínában már három indítási kísérletet is végrehajtottak, egy az orosz Kindzsal képességeihez hasonló fegyverrel. A tesztekben a CH-AS-X-13 szerepelt, ez egy kétlépcsős szilárd tüzelőanyaggal működő ballisztikus rakéta, nagyjából 3000 kilométeres hatótávolsággal. Indítását egy Xian H-6K-os közepes bombázóról, a szovjet Tupoljev Tu-16-os Kínában továbbfejlesztett változatáról végezték el. A hírek szerint a fegyver a DF-21-es hajók elleni ballisztikus rakétán alapul és szintén hajók elleni feladatokra alkották meg. A várhatólag 2025 körül rendszeresítésre kerülő, hiperszonikus sebességre képes CH-AS-X-13 ellátható lesz hagyományos és nukleáris harci résszel is.

Fülöp-szigetek haderőfejlesztése esetében eddig a nyugati haditechnika dominált, de helyi hivatalos források szerint a haditengerészeti beszerzések terén Oroszország is lehet még befutó. A két állam haditengerészetei egy ideje már folytatnak egymással tárgyalásokat tengeralattjárókkal kapcsolatosan. Eddig a felszín alatti erők részére 2023 és 2027 között volt betervezve két tengeralattjáró beszerzése. Ezt most az oroszokkal folytatott egyeztetések után előrébb hozták 2018 és 2022 közé. Legalább két tengeralattjáró beszerzése szerepel az elképzelésben, ezen felül az oroszok segítséget fognak nyújtani a kiképzésben és a hadrendben tartásban is. Moszkva igen nyitottan viseltetett a haderejét jóformán a romokból újjászervező állam felé, így lehetővé tette, hogy a haditengerészet küldöttsége megtekintse az orosz tengeralattjárók hajógyárakban folyó építését is.

A Globes információ szerint a Boeing megakadályozhatja az Israel Aerospace Industries (IAI) izraeli céget abban, hogy használt Boieng B 767-es utasszállító repülőgépekből légi utántöltő repülőgépeket készíthessen. Tény, hogy az IAI alá tartozó Bedek Aviation Group által átalakított B 767 MMTT (Multi-Mission Tanker Transport) variáns egyaránt képes személy-és teheráru szállítása mellett légi üzemanyag átadásra is, valamint beszerzése harmadannyiba kerülne, mint egy új gyártású, szintén a 767-es módosításával létrejövő KC-46A Pegasus-é. A KC-46 darabára 250-300 millió dollár körül alakulhat, míg az IAI 150 millió dollárért kínálta átalakított repülőgépeit, a kapacitás és a teljesítmény jelentős hiányossága nélkül. Négy évvel ezelőtt az izraeliek egy még kedvezőbb megoldással is előrukkoltak.

Az elképzelés szerint Boeing 767-300 MMTT gépeket tennének bérelhetővé haderőnemek számára, igen kedvező feltételek mellett. Egy új Airbus A330-200 MRTT, vagy Boeing KC-46A Pegasus megfizethetetlenül drága sok állam számára, ráadásul ezekből legalább 3-4 megvásárlása szükséges ahhoz, hogy mindig legyen rendelkezésre álló példány a feladatok végrehajtására. Egy B767-300-as átalakítása ezeknél olcsóbban megvalósítható, de sok állam számára még ez is túl nagy kiadással jár, így kedvezőbb lehet a szükséges időre egy-két ilyen gép bérlése. Brazília és Kolumbia volt vevő az izraeli átalakításra és további komoly érdeklődőkről is említést tettek az izraeliek.

Gyaníthatóan a Boeing-nél ezt komoly veszélyként értékelték, ezért a Globes értesülése szerint úgy határoztak, a jövőben gyártóként nem járulnak majd hozzá ahhoz, hogy a használt 767-ekből a Bedek Aviation Group konkurenciát készíthessen. Ezt jogszerűen megtehetik és a történet tartogat még egy csavart. Izraelben a légierő nagyarányú fejlesztés előtt áll, (lásd a Netarzenál 2018.07.28. bejegyzését) ahol a Boeing több típussal is esélyes a megrendelések elnyerésére, többek között épp a KC-46A-val is.

Még éppen csakhogy elkezdődött az Egyesült Államok következő generációs ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáró-osztályához tartozó néhány részegység építése, egy hiba miatt máris a címlapokra kerültek. Az OHIO-osztály pótlására érkező COLUMBIA-osztály (SSBN 826) hossza nagyjából hasonló lesz, mint az elődé, de átmérője 5 százalékkal nagyobb lesz, így a vízkiszorítása a 18500 tonnát is eléri. A 2020-as években építésbe veendő, 12 egységből álló új hajóosztály több összetevője a VIRGINIA-osztályból fog érkezni, ezzel jelentős megtakarítás érhető el.

A 155 fős legénység elhelyezési komfortja messze meghaladja majd az OHIO-osztályét, hiszen mindenkinek saját fekhelye lesz, igaz ezért cserébe a 24 Trident ballisztikus rakéta helyett, csak 16 számára jut hely a belső térben. A rakétafegyverzet tárolására és indítására szolgáló csöveket nem csak a hajótest közepén helyezik el. Itt természetesen a nagyobb méretekkel rendelkező ballisztikus rakéták lesznek megtalálhatók, de a COLUMBIA-osztály esetében a hajóorrba a Block V-ös VIRGINIA-osztályú tengeralattjárókról ismert VPM (Virginia Payload Modules) nevet viselő konténerek kerülnek. Ezekbe egyenként hét Tomahawk csapásmérő robotrepülőgép helyezhető el.

Eme VPM konténereket a General Dynamics Electric Boat (GDEB) egyik beszállítója, a BWX Technologies készíti el. Nemrégiben az átszállított VPM konténerek közül a GDEB gyárában, ahol a megérkezést követő minőségellenőrzést hajtanak végre, derült ki, hogy a hegesztési varratok 7 esetében nem megfelelő minőségűek. Jelenleg még nem tudni, hogy ez a probléma mennyi fennakadást fog okozni a COLUMBIA-osztály esetében, illetve milyen kihatásai lesznek a szintén ezekkel felszerelni kívánt következő generációs brit ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáró-osztályára, a DREADNOUGHT-okra.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Bell 212

Dassault Mirage F1C

McDonnell Douglas CF-188 Hornet

Panavia Tornado GR.4

Boeing 737-7ES Wedgetail

Mil Mi-17 Hip

British Aerospace Harrier GR.7

Sikorsky CH-53G

Sepecat Jaguar E

Shaanxi Y-9

McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle

Saab J35J Draken

McDonnell Douglas F-4J Phantom II

Airbus Helicopters H145M

Lockheed CF-104 Starfighter

Agusta Westland Wildcat HMA.2

Canadair NF-5B

Panavia Tornado F.3

McDonnell Douglas F-15A Eagle

AMX International AMX-T

Lockheed C-130E Hercules

British Aerospace Sea Harrier FA.2

McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier ll

Panavia Tornado IDS


Categories: Biztonságpolitika

Pages