Feed aggregator

ÄNDERUNGSANTRÄGE 1 – 268 - Entwurf eines Berichts Empfehlung des Europäischen Parlaments an den Rat, die Kommission und die Vizepräsidentin der Kommission / Hohe Vertreterin der Union für Außen- und Sicherheitspolitik zu den Verhandlungen über das umfassende Abkommen EU‑Aserbaidschan
Ausschuss für auswärtige Angelegenheiten

Quelle : © Europäische Union, 2018 - EP

Der Brexit verursacht Mindereinnahmen von 13 Milliarden Euro pro Jahr

Gavrilo Princip szülőfalujában, a boszniai Szerb Köztársaságban lévő Bosansko Grahovoban gyűltek össze megemlékezni halálának 100. évfordulójáról. A szerbek körében nagy jelentőségű esemény, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ünnepségen részt vett Bosznia háromtagú államelnökségének szerb tagja, Mladen Ivanić, a Szerb Köztársaság munkaügyi minisztere, Szerbia mostari konzulja, ünnepi misét celebráltak a falu Péter pár apostolok templomában. A szülőfaluján kívül megemlékezések voltak Belgrádban és Montenegróban is. 

                            Gavrilo Princip szülőháza (fotó: Klix.ba archívum)

Gavrilo Princip 1914. június 28-án Szarajevóban lelőtte az osztrák-magyar monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét Zsófia főhercegnőt. A merényletet az „Ifjú Bosznia” tagjai szervezték felhívásként a Monarchia megszálló politikája ellen. 

Az elkövetőket 1914. október 12-én bíróság elé állították, október 29-én az ítéletet is meghozták: Gavrilo Principet 20 év börtönre ítélték, mivel a merénylet elkövetésekor még nem volt 21 éves, a Monarchia akkori törvényei szerint nagykorú, és így halálbüntetést nem szabhattak ki rá.   

                                  Gavrilo Princip

Ma is vitáznak róla, hogy ki is volt valójában Gavrilo Princip? Terrorista? Hős? Szabadságharcos? Megtévedt, romantikus álmokat kergető fiatal? A szerbek hazafinak, jugoszláv idealistának tartják, akire büszkén emlékeznek. 

Az idei megemlékezésen a szerb védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy különböző országok történészei másként és másként ítélik meg Gavrilo Princip személyét, de senki nem állíthatja biztonsággal, hogy egyetlen merénylet lehetett az igazi oka egy háború, nevezetesen az I. világháború  kirobbanásának. A végzetes lövés indoka lett két katonai szövetség, az antant és a központi hatalmak közötti viszály kirobbanásának, ami előbb-utóbb a szarajevói merénylet nélkül is bekövetkezett volna. 

„Rendkívül képmutató és cinikus lenne vádolni Gavrilo Principet az első világháború kirobbantásával, és azt állítani, hogy a két szövetség békés úton  megoldott volna minden nézetkülönbséget. Az antant értékeit valló Szerb Királyság ellen Bosznia-Hercegovina osztrák annektálása után osztrák-magyar katonai körökben nagyon precízen kidolgozták egy megelőző háború tervét, ami véglegesen megakadályozná a szerb nép egyesülését a Drina két oldalán. A merényletet elkövető "Ifjú Bosznia" tagjai úgy látták, hogy a trónörökös a Szerbiával szembeni agresszió egyik szószólója”- mondta a miniszter.   

Miroslav Perišić a szerb történészeti hivatal vezetője szerint a szarajevói merénylet „kívánatos forgatókönyv” volt a nagyhatalmaknak, akik már jóval előbb háborút akartak Európában. Megemlít egy levelet, amit az osztrák-magyar hadsereg vezérkara írt 1913. februárban a német vezérkarnak, és ebben azt írják, hogy minden bizonnyal háború lesz Európában, elég csak a németek és a szlovének közötti harcokra gondolni. A történész úgy tartja, hogy a két ország magasrangú katonatisztjeinek levélváltása azt mutatja, hogy a döntést egy háborúról már jóval a szarajevói merénylet előtt meghozták. Véleménye szerint nem lehet a merényletért az akkori szerb kormányt felelőssé tenni. 

„Épp ellenkezőleg, vannak dokumentumok, amik azt bizonyítják, hogy az oszták-magyar hivataloknak voltak információik arról, hogy merénylet készül, de nem tettek semmit, hogy azt megakadályozzák.” 

Gavrilo Princip büntetését a csehországi Theresienstadt katonai börtönben töltötte.  1914. decemberben Szarajevóból egy speciálisan kialakított vasúti kocsiban, láncra verve szállították oda két társával, Nedeljko Čabrinović-csal és Trifko Grabež-zsel. Princip négy évet élt itt rettenetes körülmények között. A hírhedt börtön lakóit vizes, sötét, patkányokkal teli cellákban tartották, Gavrilo Principet magánzárkában. Levesfélét kaptak enni három naponként, Princip ötnaponként. Börtöntársaival nem érintkezhetett, és változatos módon kínozták. Egyik módja volt, hogy fahordóba zárták, amibe előtte belülről hatalmas szögeket vertek, és így gurították. 

                                    Gavrilo Pricip a börtönben 

Ez is oka lehet annak, hogy a mai napig vita van arról, vajon tényleg betegségben halt-e meg, vagy a kínzások következtében?   

Halála előtt 30 kg volt. 1918. április 28-án halt meg, hét hónappal azelőtt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia véglegesen összeomlott, és valóra vált az álma Jugoszlávia megszületéséről. 

Principet halála után éjszaka négy császári katona jelöletlen sírba temette el a helyi katolikus temetőben. A katonák megesküdtek arra, hogy életük végéig hallgatni fognak arról, hogy hol van a sír, egyikük azonban, a cseh František Lebl a világháború után egy cseh zászlót tűzött a sírra. Princip maradványait 1920-ban szállították Szarajevóba, ahol most is van.

                        Gavrilo Pricip múzeum ma Szarajevóban 

Emléktáblát már 1918-ban kapott a bosnyák fővárosban, azt 23 évvel később a Wermacht katonák levették a falról és születésnapi ajándékként elvitték Hitlernek. A II. világháború után azon a helyen, ahol a lövés eldörrent, újra emléktáblát állítottak, ezt 1992-ben a boszniai háború kezdetén leverték, napjainkban a Múzeum falán újra van kétnyelvű – bosnyák, angol – tábla. 1992-ben a járdán a lábnyomát is eltüntették, ezt nem állították vissza, a korábbi „Ifjú Bosznia”, ma Szarajevó múzeumban nézhető meg.

 

Gavrilo Princip szülőfalujában, a boszniai Szerb Köztársaságban lévő Bosansko Grahovoban gyűltek össze megemlékezni halálának 100. évfordulójáról. A szerbek körében nagy jelentőségű esemény, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ünnepségen részt vett Bosznia háromtagú államelnökségének szerb tagja, Mladen Ivanić, a Szerb Köztársaság munkaügyi minisztere, Szerbia mostari konzulja, ünnepi misét celebráltak a falu Péter pár apostolok templomában. A szülőfaluján kívül megemlékezések voltak Belgrádban és Montenegróban is. 

                            Gavrilo Princip szülőháza (fotó: Klix.ba archívum)

Gavrilo Princip 1914. június 28-án Szarajevóban lelőtte az osztrák-magyar monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét Zsófia főhercegnőt. A merényletet az „Ifjú Bosznia” tagjai szervezték felhívásként a Monarchia megszálló politikája ellen. 

Az elkövetőket 1914. október 12-én bíróság elé állították, október 29-én az ítéletet is meghozták: Gavrilo Principet 20 év börtönre ítélték, mivel a merénylet elkövetésekor még nem volt 21 éves, a Monarchia akkori törvényei szerint nagykorú, és így halálbüntetést nem szabhattak ki rá.   

                                  Gavrilo Princip

Ma is vitáznak róla, hogy ki is volt valójában Gavrilo Princip? Terrorista? Hős? Szabadságharcos? Megtévedt, romantikus álmokat kergető fiatal? A szerbek hazafinak, jugoszláv idealistának tartják, akire büszkén emlékeznek. 

Az idei megemlékezésen a szerb védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy különböző országok történészei másként és másként ítélik meg Gavrilo Princip személyét, de senki nem állíthatja biztonsággal, hogy egyetlen merénylet lehetett az igazi oka egy háború, nevezetesen az I. világháború  kirobbanásának. A végzetes lövés indoka lett két katonai szövetség, az antant és a központi hatalmak közötti viszály kirobbanásának, ami előbb-utóbb a szarajevói merénylet nélkül is bekövetkezett volna. 

„Rendkívül képmutató és cinikus lenne vádolni Gavrilo Principet az első világháború kirobbantásával, és azt állítani, hogy a két szövetség békés úton  megoldott volna minden nézetkülönbséget. Az antant értékeit valló Szerb Királyság ellen Bosznia-Hercegovina osztrák annektálása után osztrák-magyar katonai körökben nagyon precízen kidolgozták egy megelőző háború tervét, ami véglegesen megakadályozná a szerb nép egyesülését a Drina két oldalán. A merényletet elkövető "Ifjú Bosznia" tagjai úgy látták, hogy a trónörökös a Szerbiával szembeni agresszió egyik szószólója”- mondta a miniszter.   

Miroslav Perišić a szerb történészeti hivatal vezetője szerint a szarajevói merénylet „kívánatos forgatókönyv” volt a nagyhatalmaknak, akik már jóval előbb háborút akartak Európában. Megemlít egy levelet, amit az osztrák-magyar hadsereg vezérkara írt 1913. februárban a német vezérkarnak, és ebben azt írják, hogy minden bizonnyal háború lesz Európában, elég csak a németek és a szlovének közötti harcokra gondolni. A történész úgy tartja, hogy a két ország magasrangú katonatisztjeinek levélváltása azt mutatja, hogy a döntést egy háborúról már jóval a szarajevói merénylet előtt meghozták. Véleménye szerint nem lehet a merényletért az akkori szerb kormányt felelőssé tenni. 

„Épp ellenkezőleg, vannak dokumentumok, amik azt bizonyítják, hogy az oszták-magyar hivataloknak voltak információik arról, hogy merénylet készül, de nem tettek semmit, hogy azt megakadályozzák.” 

Gavrilo Princip büntetését a csehországi Theresienstadt katonai börtönben töltötte.  1914. decemberben Szarajevóból egy speciálisan kialakított vasúti kocsiban, láncra verve szállították oda két társával, Nedeljko Čabrinović-csal és Trifko Grabež-zsel. Princip négy évet élt itt rettenetes körülmények között. A hírhedt börtön lakóit vizes, sötét, patkányokkal teli cellákban tartották, Gavrilo Principet magánzárkában. Levesfélét kaptak enni három naponként, Princip ötnaponként. Börtöntársaival nem érintkezhetett, és változatos módon kínozták. Egyik módja volt, hogy fahordóba zárták, amibe előtte belülről hatalmas szögeket vertek, és így gurították. 

                                    Gavrilo Pricip a börtönben 

Ez is oka lehet annak, hogy a mai napig vita van arról, vajon tényleg betegségben halt-e meg, vagy a kínzások következtében?   

Halála előtt 30 kg volt. 1918. április 28-án halt meg, hét hónappal azelőtt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia véglegesen összeomlott, és valóra vált az álma Jugoszlávia megszületéséről. 

Principet halála után éjszaka négy császári katona jelöletlen sírba temette el a helyi katolikus temetőben. A katonák megesküdtek arra, hogy életük végéig hallgatni fognak arról, hogy hol van a sír, egyikük azonban, a cseh František Lebl a világháború után egy cseh zászlót tűzött a sírra. Princip maradványait 1920-ban szállították Szarajevóba, ahol most is van.

                        Gavrilo Pricip múzeum ma Szarajevóban 

Emléktáblát már 1918-ban kapott a bosnyák fővárosban, azt 23 évvel később a Wermacht katonák levették a falról és születésnapi ajándékként elvitték Hitlernek. A II. világháború után azon a helyen, ahol a lövés eldörrent, újra emléktáblát állítottak, ezt 1992-ben a boszniai háború kezdetén leverték, napjainkban a Múzeum falán újra van kétnyelvű – bosnyák, angol – tábla. 1992-ben a járdán a lábnyomát is eltüntették, ezt nem állították vissza, a korábbi „Ifjú Bosznia”, ma Szarajevó múzeumban nézhető meg.

 

Source : © European Union, 2018 - EP

Recommendation to the Council, the Commission, and the EEAS on Libya
Recommendation to the Council, Commission and the Vice-President of the Commission / High Representative of the Union for Foreign Affairs and Security Policy on the negotiations on the modernisation of the EU-Chile Association Agreement
Source : © European Union, 2018 - EP

Bonn, 30.04.2018. Sicherlich wird in diesem Jahr der Tag der Arbeit auch in arabischen Ländern gefeiert werden – mit viel Prunk und Fanfaren, offiziellen Umzügen und möglicherweise der feierlichen Verkündung einer Gehaltserhöhung im öffentlichen Dienst. Doch einmal abgesehen von der vielerorts noch anhaltenden Begeisterung für den Arabischen Sozialismus: Es gibt nicht viel zu feiern auf den Arbeitsmärkten in Nordafrika und dem Nahen Osten. Ein wichtiger Grund hierfür ist das Fehlen handlungsfähiger Gewerkschaften, die ihrer arbeitsmarktpolitischen Rolle gerecht werden. Die Arbeitslosigkeit in Nordafrika und dem Nahen Osten, insbesondere unter Universitätsabsolventen und Jugendlichen, ist alarmierend hoch. Und dies, obwohl die Erwerbsquote von Frauen im internationalen Vergleich das Schlusslicht darstellt. Das heißt, viele Frauen (und darüber hinaus die im informellen Sektor Beschäftigten) tauchen in der Arbeitslosenstatistik gar nicht erst auf. Der nun bereits sieben Jahre zurückliegende Arabische Frühling entzündete sich an der prekären sozioökonomischen Lage und am Fehlen von glaubwürdigen Institutionen, die hier Abhilfe leisten können. Seitdem hat sich die Wirtschaftslage in den meisten Ländern der Region eher noch verschlechtert als verbessert. Laut Umfragen werden, neben innerer Sicherheit, Beschäftigung und das Erwirtschaften von Einkommen von großen Teilen der Bevölkerung in arabischen Ländern als dringlichste Probleme gesehen. Selbst der Klassenprimus in Punkto politische Öffnung, Tunesien, kämpft mit wirtschaftlichen Schwierigkeiten – und dies obwohl die Gewerkschaft UGTT und der Arbeitgeberverband UTICA als Verhandlungsführer im sogenannten Tunesischen Quartett maßgeblich zum nationalen Dialog und zur Schaffung einer neuen, freieren politischen Ordnung beitrugen und hierfür sogar den Friedensnobelpreis erhielten. Arabische Gewerkschaften haben einen äußerst schwierigen Stand: Einerseits ist da das korporatistische Erbe aus Zeiten des arabischen Sozialismus, in dem Gewerkschaften weitgehend gleichgeschaltete Massenorganisationen im Dienste autokratischer Herrscher waren. Andererseits ist das Thema Gewerkschaften im arabischen Raum ein hochpolitisches: In einem Kontext, der von westlicher Parteiendemokratie weit entfernt ist, bieten Gewerkschaften einen legalen Rahmen, sich politisch zu organisieren – auch trotz Ausnahmezustand, Versammlungsverboten oder beschnittener Pressefreiheit. Insofern ist es wenig verwunderlich, dass arabische Potentaten in Gewerkschaften mögliche oppositionelle Rädelsführer vermuten und versuchen, ihren Einfluss – notfalls mit Gewalt – einzuschränken. Selbst der italienische Forscher Giulio Regeni, der zur ägyptischen Gewerkschaftsbewegung forschte, fiel der Repression zum Opfer. Dementsprechend vorsichtig und verhalten ist der Umgang nicht nur der deutschen Entwicklungspolitik mit dem Thema Gewerkschaften. EZ-Projekte im Bereich Beschäftigung befassen sich vorwiegend mit der Bekämpfung von Jugend- und Frauenarbeitslosigkeit durch Aus- und Weiterbildungsmaßnahmen, oder mit Unternehmensförderung, zum Beispiel durch die Bereitstellung von Mikrokrediten. Maßnahmen, die direkt auf die Organisation des Arbeitsmarkts abzielen, wie die zur Unterstützung des tunesischen Sozialpakts, sind eher selten, entwicklungspolitisch aber umso wichtiger.  Die Funktion von Gewerkschaften ist es in erster Linie, Arbeitnehmerinteressen zu vertreten und der Arbeiterschaft erzielte Verhandlungsergebnisse zu vermitteln, um so zu einem funktionierenden Arbeitsmarkt beizutragen. In Nahost und Nordafrika ist beides unabdingbar, um den überfälligen neuen Gesellschaftsvertrag aus der Taufe zu heben: Arbeitgeber und staatliche Akteure müssen Arbeitnehmer mehr mitbestimmen lassen, arabische Arbeitnehmer im Gegenzug Verhandlungsergebnisse anerkennen und realistische Erwartungen hinsichtlich verfügbarer Jobs im öffentlichen Dienst oder möglicher Sozialleistungen entwickeln. Nicht nur staatliche Repression, sondern auch Seilschaften und rücksichtslose Durchsetzung von Partikularinteressen gefährden arbeitsmarktpolitische Errungenschaften. Mitgliedschaft in einer Gewerkschaft oder in einem Arbeitgeberverband wird bislang häufig nur als Investition in das eigene wasta (arabisch für „Vitamin B“) gedeutet. Diese Vetternwirtschaft oder gegenseitige Schuldzuweisungen an der Misere des lokalen Arbeitsmarkts sind kontraproduktiv. Vielmehr muss die Zusammenarbeit zwischen staatlichen Institutionen, Arbeitgeberverbänden und eben auch Gewerkschaften stärker in den Mittelpunkt rücken und sich, frei von politischen Vorurteilen, den Problemen auf dem Arbeitsmarkt widmen. Mit etwas Mut und Fingerspitzengefühl kann die deutsche Entwicklungspolitik arabischen Partnern das deutsche Modell der Sozialpartnerschaft nahebringen und so zur inklusiveren Wirtschaftsentwicklung beitragen. Zum Tag der Arbeit heißt es: Es gibt noch viel zu tun, für die arabische Welt und für ihre entwicklungspolitischen Unterstützer!

Ezt is mondta egy Zala megyei honfitársunk a Vecernji list c. napilap újságíróinak, akik átruccantak Magyarországra, körülnéztek, beszélgettek néhány emberrel és leírták.

Nem kommentálom, olvassák:

 

Nem tudom – a külföldi, aki nem beszél magyarul és valami okból mégis Magyarországon tartózkodik, a kifejezéssel: „nem tudom” minden lépésnél találkozik. Az élelmiszerboltban: nem tudom. A postán: nem tudom. A kávézóban: nem tudom. Az orvosnál: nem tudom. A zalai vidéken nagyon gyorsan világossá vált, hogy kevesen vannak, akik beszélnek bármilyen más nyelven az anyanyelvükön kívül.

És ebben mi a furcsa? – kérdezte a 70 éves Kuzma László, aki töri a horvátot, mert húsz évvel ezelőttig a horvátok rendszeresen jöttek vásárolni Letenye és Nagykanizsa piacaira. És nem csak az olcsó ruházat, hús és húsféleségek, paprika, üdítők és takarmány miatt, hanem fogorvoshoz is.  

László azt mondja: a magyarok magyarul beszélnek, mert hazaszeretők. Szeretik a hazájukat. Miért beszélnének angolul vagy németül? Csak azok tudnak nyelveket, akik a turizmusban dolgoznak, a Balatonnál, Hévízen vagy Budapesten -mondja nekünk kicsit mérgesen.

Milyen az élet ma Magyarországon? – kérdezzük gyorsan. – Nincs semmi probléma, élünk, mint hal a vízben. Nyugdíjas vagyok, a nyugdíjam 30600 forint. Nem sok, de nekem elég és nem kell több. A feleségem még dolgozik, a fizetése 200 ezer forint és az nekünk teljesen elég. Sok szabadidőm van, járok pecázni, nem tudok mást mondani, kérdezzék a fiatalokat. Ha találnak – mondja.

Ahogyan Horvátországból, úgy Magyarországról is külföldre mennek a fiatalok a magasabb fizetésért, főleg Németországba. László azt mondja, az ő fia Szlovéniában dolgozik, és 4500 eurót keres. Havonta? Nem téved?  – kérdezzük.  Igen, 4500, eurót. Ott a fizetések magasabbak, sokkal magasabbak – mutatja a kezével, mint a hatalmas halat szokták.

A kérdésre, hogy a fia mivel foglalkozik, nem kapunk választ, mert Lászlónak sehogy sem jut eszébe, hogy mondják horvátul. Természetesen szó esik a politikáról is. A magyarok április 8-án választottak, és harmadszor is bizalmat szavaztak az Orbán Viktor vezette Fidesznek, akiknek óriásplakátjai mindenhol láthatók a településeken. „Nekünk Magyarország az első” olvasható rajtuk. Emlékeztet Trump „Amerika az első” szlogenjére.

Amióta Orbán a miniszterelnök, jobban élünk. Nagyon jó miniszterelnökünk van, neki köszönhetően minden jobbra fordult. Tudja, hogy mi kell a magyaroknak. Hogy is mondjam – ráncolja a homlokát László, majd hirtelen eszébe jut a kifejezés – van esze!

Az Orbán kormányról jó véleménye van Karsai Margitnak is, akit kutyaetetés közben szólítunk meg. Minden jobb mióta ő van az ország élén. A fizetések és a nyugdíjak is nőttek. Az átlagkereset 630 euró körül van. Törődik az állampolgárokkal, az emberek támogatják a menekültekkel kapcsolatos politikáját és kerítést emelt a határra – mondja az udvarán, ahol a ház mögött áll egy kisebb épület, a fogorvos fia rendelője. Még néhány évvel ezelőttig a fúrók késő éjszakáig dolgoztak. – Reggel 8 órakor kezdett és este 9, 10 órakor hagyta abba a munkát. Jöttek a páciensek Zágrábból, Zadarból, Rijekából… A legtöbben új fogsorért. Előző este megérkeztek, szállodában éjszakáztak és reggel jöttek a vizsgálatra. A legtöbben új koronáért, implantátumért, amik még ma is sokkal olcsóbbak, mint Önöknél Horvátországban. Jönnek most is, de nem annyian, mint korábban, most csak kedden, csütörtökön és pénteken délelőttönként vagyunk nyitva. Hogy miért jönnek egyre kevesebben? Nem tudom, talán változtak Önöknél az előírások, vagy az emberek nem akarnak új fogakat? – mondja Margit elgondolkozva. És ő is azt hozza fel, hogy a fiatalok elmennek, köztük az orvosok is.

Jönnek gyógyszerért is, amik a magyarországi patikákban olcsóbbak, féláron vannak, de vannak olyanok is, amiket Horvátországban nem is lehet kapni. Például a prosztata bántalmak kezelésére szolgáló gyógyszert Magyarországon 100 kunánál kevesebbért lehet megvenni, míg Horvátországban ugyanaz 180 kuna. De az Aszpirin, a Voltaren is 30%-kal olcsóbb. 

Letenye egyes részei ma úgy néznek ki, mint egy kísértetváros, üres és gyommal benőtt hatalmas kereskedelmi raktárakkal. A város fénykorában, a 80-as évek második felében, itt napközben több volt a horvát, mint a magyar. Pénzváltók voltak tíz lépésenként, ma egy van, igaz ott ki van írva az információ horvátul is. Az Adria piacon csak az olcsó ruházati kereskedők maradtak, a parkolóban két horvát rendszámú gépkocsit látunk.

                                      a letenyei Adria piac

Valaha nem lehetett szabad helyet találni. A horvátok tömegével jöttek a 90-es évek elején –mondja egy árus, majd hátat fordít.

Senki nem akar a piacon fényképezkedni. Kedvesen elutasítanak minket. Míg a kávézóból Ed Sheeran szól, megpróbálunk emlékezetünkbe idézni néhány nemzetközileg ismert magyar együttest, vagy énekest. Nem sikerül…

Az utcákon szinte egyáltalán nincsenek fiatalok. Beszélsz angolul?- kérdezünk egy fekete dzsekis lányt. Nem tudom – rázza meg a fejét, és átmegy az út túlsó oldalára.

A rusztikus berendezésű Lili bisztróban a pincér fülhallgatóval a fülében kezd el mesélni nekünk a turisztikai látványosságokról, mint például egy valóban csodálatok könyvtár és egy szobor néhány fegyveres harcossal a Fő téren. Ezen kívül minden más témát elutasít. Minden rendben. Van munkám – mondja és nevet, majd udvariasan elköszön.

A magyarok meglehetősen zárkózottak. És úgy tűnik, bizalmatlanok.

Egy kis ismertetőt is írnak az újságírók: 

Zala megye 3700 négyzetkilométer, 270 ezer lakosa van. és most figyeljenek – 257 település! Az ország 19 megyére osztott, van 19 megyeszékhely és a főváros. Több mint 170 járás van, járásszékhelyekkel. 1962-1988 között a magyarok az úgynevezett „gulyás kommunizmus” időszakát élték, szenvedték a Szovjetuniót, 1989-ben a parlament a többpárti választásról határozott. A kommunisták 1990-ben elvesztették a választásokat, jött a piacgazdaság és elindultak az úton az Európai Unió felé.

Kulturális területen dolgozó Dömök József elmondta nekünk, hogy 1990 után hogyan változott a rendszer, milyen nagy volt az öröm, amit aztán a privatizációt látva gyorsan lehorgadt.  

Az izgalmat felváltotta a pesszimizmus, mert a gazdaság nem követte a lakosság vágyait. A fizetések túl alacsonyak voltak. Azok, akik a szocializmus utolsó éveiben előre látták, hogy mi fog történni, azoknak volt idejük átgondolni, hogy tudnak a „miénkből” „enyémet” csinálni. A volt rezsim képviselői az állami vagyont többé-kevésbé elosztották egymás között. Ez a legjobban a privatizációban látható, ez az, amit vadkapitalizmusnak emlegetnek. Ez olyan volt, mint a szabadrablás.  

Hatalmas hiteleket vettünk fel, a gazdaságban nem következtek be a várt változások, az életszínvonal nem változott. A kormány, amelyik néhány napja harmadszor kapott mandátumot, az első ciklusában nehéz, reménytelen harcot vívott, és a második ciklusban kezdtek látszani pozitív dolgok a gazdaságban és a foglalkoztatásban. Mindenki, aki ma Magyarországon dolgozni akar, az talál munkát, nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt. Vannak társadalmi különbségek, de nem olyan látványosak, mint 20 vagy több évvel ezelőtt.

Természetesen az még várat, hogy a fizetések elérjék az Európai Unió átlagát, de lassan, de biztosan emelkednek. A gazdaság egy része elveszett, de kis-és középvállalkozások jöttek létre. Az építőipar növekszik, új házak épülnek, a régieket felújítják, mint itt nálunk a Szapáry kastélyt. Az infrasturktúra kiépítettsége 100%-os…- sorolja büszkén Dömök József.

És hogy állnak a nacionalizmussal? – kérdezzük udvariasan.

Semmivel sem rosszabbul, mint Önök, horvátok. Mi gyakran vagyunk féltékenyek a horvátok nacionalizmusára. A hazaszeretetük különösen látható volt a polgárháború alatt. Az egészséges nacionalizmusra szükség van, nálunk is jobban kellene képviselni. A világpolgárság és a liberalizmus csapás az értékeinkre. A hazaszeretet a horvátoknál, a magyaroknál, a cseheknél, szlovákoknál vagy más népeknél olyan alap, amire a társadalom épül. Van három fogalom: nemzet, haza, és család. A legfontosabb a család, mint a társadalom legkisebb egysége, aztán a haza és a hazaszeretet, és végül a nemzet. Fennmaradni és továbbélni csak az a nemzet tud, ahol ez a három fogalom egyensúlyban van. Ebben biztos vagyok – mondja.  

Orbán ügyesen használta a hazafiságot a nemzeti-konzervatív pártjával, aki az utolsó választások után azt mondta, hogy a történelmi győzelemmel „megteremtődött a lehetőség arra, hogy megvédjük Magyarországot”. A 3,8%-os munkanélküliséggel, a 4%-os GDP növekedéssel kampányolt, és erősítésképpen bevetette a jól bevált taktikát, rájátszott az állampolgárok félelmére, hogy ha elvesztik a hatalmat, elsodorja őket a menekültek áradata. Az ellenzék hiába figyelmeztetett a klientúra kiépítésére, a korrupciókra, a civil szervezetek elleni támadásokra, és a fiatalok elvándorlására.

Orbánnak a nép között nagy támogatottsága van. Minden elemző azt prognosztizálta, hogy nyerni fog, de nem lesz meg a kétharmad, és mégis, itt van, ahogy most a dolgok állnak, a 199 mandátumból 134-et szereztek meg –mondja nekünk a nyugdíjas Horváth István Nagykanizsáról. 

Mi az, ami ma Magyarországot a leginkább felismerhetővé teszi az Európai Unióban? – kérdezzük.

Budapest és a Balaton biztosan. Büszkék vagyunk a zenészeinkre, Bartók Bélára vagy Liszt Ferencre.  A gasztronómiában ismertek az ételeink, amik sok hagymát, paprikát és húst tartalmaznak. Szeretjük az erőset. Van gulyásunk, paprikásunk – sorolja. Ismertek az édes magyar borok, a tokaji, vagy a gyümölcspálinkák. Sajnos más népek keveset tudnak a kultúránkról és különösen a történelmünkről. Csak egyes részleteket ismernek és az nem elég – zárja Horváth.

Hát így. Mondom én. 

 

Ezt is mondta egy Zala megyei honfitársunk a Vecernji list c. napilap újságíróinak, akik átruccantak Magyarországra, körülnéztek, beszélgettek néhány emberrel és leírták.

Nem kommentálom, olvassák:

 

Nem tudom – a külföldi, aki nem beszél magyarul és valami okból mégis Magyarországon tartózkodik, a kifejezéssel: „nem tudom” minden lépésnél találkozik. Az élelmiszerboltban: nem tudom. A postán: nem tudom. A kávézóban: nem tudom. Az orvosnál: nem tudom. A zalai vidéken nagyon gyorsan világossá vált, hogy kevesen vannak, akik beszélnek bármilyen más nyelven az anyanyelvükön kívül.

És ebben mi a furcsa? – kérdezte a 70 éves Kuzma László, aki töri a horvátot, mert húsz évvel ezelőttig a horvátok rendszeresen jöttek vásárolni Letenye és Nagykanizsa piacaira. És nem csak az olcsó ruházat, hús és húsféleségek, paprika, üdítők és takarmány miatt, hanem fogorvoshoz is.  

László azt mondja: a magyarok magyarul beszélnek, mert hazaszeretők. Szeretik a hazájukat. Miért beszélnének angolul vagy németül? Csak azok tudnak nyelveket, akik a turizmusban dolgoznak, a Balatonnál, Hévízen vagy Budapesten -mondja nekünk kicsit mérgesen.

Milyen az élet ma Magyarországon? – kérdezzük gyorsan. – Nincs semmi probléma, élünk, mint hal a vízben. Nyugdíjas vagyok, a nyugdíjam 30600 forint. Nem sok, de nekem elég és nem kell több. A feleségem még dolgozik, a fizetése 200 ezer forint és az nekünk teljesen elég. Sok szabadidőm van, járok pecázni, nem tudok mást mondani, kérdezzék a fiatalokat. Ha találnak – mondja.

Ahogyan Horvátországból, úgy Magyarországról is külföldre mennek a fiatalok a magasabb fizetésért, főleg Németországba. László azt mondja, az ő fia Szlovéniában dolgozik, és 4500 eurót keres. Havonta? Nem téved?  – kérdezzük.  Igen, 4500, eurót. Ott a fizetések magasabbak, sokkal magasabbak – mutatja a kezével, mint a hatalmas halat szokták.

A kérdésre, hogy a fia mivel foglalkozik, nem kapunk választ, mert Lászlónak sehogy sem jut eszébe, hogy mondják horvátul. Természetesen szó esik a politikáról is. A magyarok április 8-án választottak, és harmadszor is bizalmat szavaztak az Orbán Viktor vezette Fidesznek, akiknek óriásplakátjai mindenhol láthatók a településeken. „Nekünk Magyarország az első” olvasható rajtuk. Emlékeztet Trump „Amerika az első” szlogenjére.

Amióta Orbán a miniszterelnök, jobban élünk. Nagyon jó miniszterelnökünk van, neki köszönhetően minden jobbra fordult. Tudja, hogy mi kell a magyaroknak. Hogy is mondjam – ráncolja a homlokát László, majd hirtelen eszébe jut a kifejezés – van esze!

Az Orbán kormányról jó véleménye van Karsai Margitnak is, akit kutyaetetés közben szólítunk meg. Minden jobb mióta ő van az ország élén. A fizetések és a nyugdíjak is nőttek. Az átlagkereset 630 euró körül van. Törődik az állampolgárokkal, az emberek támogatják a menekültekkel kapcsolatos politikáját és kerítést emelt a határra – mondja az udvarán, ahol a ház mögött áll egy kisebb épület, a fogorvos fia rendelője. Még néhány évvel ezelőttig a fúrók késő éjszakáig dolgoztak. – Reggel 8 órakor kezdett és este 9, 10 órakor hagyta abba a munkát. Jöttek a páciensek Zágrábból, Zadarból, Rijekából… A legtöbben új fogsorért. Előző este megérkeztek, szállodában éjszakáztak és reggel jöttek a vizsgálatra. A legtöbben új koronáért, implantátumért, amik még ma is sokkal olcsóbbak, mint Önöknél Horvátországban. Jönnek most is, de nem annyian, mint korábban, most csak kedden, csütörtökön és pénteken délelőttönként vagyunk nyitva. Hogy miért jönnek egyre kevesebben? Nem tudom, talán változtak Önöknél az előírások, vagy az emberek nem akarnak új fogakat? – mondja Margit elgondolkozva. És ő is azt hozza fel, hogy a fiatalok elmennek, köztük az orvosok is.

Jönnek gyógyszerért is, amik a magyarországi patikákban olcsóbbak, féláron vannak, de vannak olyanok is, amiket Horvátországban nem is lehet kapni. Például a prosztata bántalmak kezelésére szolgáló gyógyszert Magyarországon 100 kunánál kevesebbért lehet megvenni, míg Horvátországban ugyanaz 180 kuna. De az Aszpirin, a Voltaren is 30%-kal olcsóbb. 

Letenye egyes részei ma úgy néznek ki, mint egy kísértetváros, üres és gyommal benőtt hatalmas kereskedelmi raktárakkal. A város fénykorában, a 80-as évek második felében, itt napközben több volt a horvát, mint a magyar. Pénzváltók voltak tíz lépésenként, ma egy van, igaz ott ki van írva az információ horvátul is. Az Adria piacon csak az olcsó ruházati kereskedők maradtak, a parkolóban két horvát rendszámú gépkocsit látunk.

                                      a letenyei Adria piac

Valaha nem lehetett szabad helyet találni. A horvátok tömegével jöttek a 90-es évek elején –mondja egy árus, majd hátat fordít.

Senki nem akar a piacon fényképezkedni. Kedvesen elutasítanak minket. Míg a kávézóból Ed Sheeran szól, megpróbálunk emlékezetünkbe idézni néhány nemzetközileg ismert magyar együttest, vagy énekest. Nem sikerül…

Az utcákon szinte egyáltalán nincsenek fiatalok. Beszélsz angolul?- kérdezünk egy fekete dzsekis lányt. Nem tudom – rázza meg a fejét, és átmegy az út túlsó oldalára.

A rusztikus berendezésű Lili bisztróban a pincér fülhallgatóval a fülében kezd el mesélni nekünk a turisztikai látványosságokról, mint például egy valóban csodálatok könyvtár és egy szobor néhány fegyveres harcossal a Fő téren. Ezen kívül minden más témát elutasít. Minden rendben. Van munkám – mondja és nevet, majd udvariasan elköszön.

A magyarok meglehetősen zárkózottak. És úgy tűnik, bizalmatlanok.

Egy kis ismertetőt is írnak az újságírók: 

Zala megye 3700 négyzetkilométer, 270 ezer lakosa van. és most figyeljenek – 257 település! Az ország 19 megyére osztott, van 19 megyeszékhely és a főváros. Több mint 170 járás van, járásszékhelyekkel. 1962-1988 között a magyarok az úgynevezett „gulyás kommunizmus” időszakát élték, szenvedték a Szovjetuniót, 1989-ben a parlament a többpárti választásról határozott. A kommunisták 1990-ben elvesztették a választásokat, jött a piacgazdaság és elindultak az úton az Európai Unió felé.

Kulturális területen dolgozó Dömök József elmondta nekünk, hogy 1990 után hogyan változott a rendszer, milyen nagy volt az öröm, amit aztán a privatizációt látva gyorsan lehorgadt.  

Az izgalmat felváltotta a pesszimizmus, mert a gazdaság nem követte a lakosság vágyait. A fizetések túl alacsonyak voltak. Azok, akik a szocializmus utolsó éveiben előre látták, hogy mi fog történni, azoknak volt idejük átgondolni, hogy tudnak a „miénkből” „enyémet” csinálni. A volt rezsim képviselői az állami vagyont többé-kevésbé elosztották egymás között. Ez a legjobban a privatizációban látható, ez az, amit vadkapitalizmusnak emlegetnek. Ez olyan volt, mint a szabadrablás.  

Hatalmas hiteleket vettünk fel, a gazdaságban nem következtek be a várt változások, az életszínvonal nem változott. A kormány, amelyik néhány napja harmadszor kapott mandátumot, az első ciklusában nehéz, reménytelen harcot vívott, és a második ciklusban kezdtek látszani pozitív dolgok a gazdaságban és a foglalkoztatásban. Mindenki, aki ma Magyarországon dolgozni akar, az talál munkát, nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt. Vannak társadalmi különbségek, de nem olyan látványosak, mint 20 vagy több évvel ezelőtt.

Természetesen az még várat, hogy a fizetések elérjék az Európai Unió átlagát, de lassan, de biztosan emelkednek. A gazdaság egy része elveszett, de kis-és középvállalkozások jöttek létre. Az építőipar növekszik, új házak épülnek, a régieket felújítják, mint itt nálunk a Szapáry kastélyt. Az infrasturktúra kiépítettsége 100%-os…- sorolja büszkén Dömök József.

És hogy állnak a nacionalizmussal? – kérdezzük udvariasan.

Semmivel sem rosszabbul, mint Önök, horvátok. Mi gyakran vagyunk féltékenyek a horvátok nacionalizmusára. A hazaszeretetük különösen látható volt a polgárháború alatt. Az egészséges nacionalizmusra szükség van, nálunk is jobban kellene képviselni. A világpolgárság és a liberalizmus csapás az értékeinkre. A hazaszeretet a horvátoknál, a magyaroknál, a cseheknél, szlovákoknál vagy más népeknél olyan alap, amire a társadalom épül. Van három fogalom: nemzet, haza, és család. A legfontosabb a család, mint a társadalom legkisebb egysége, aztán a haza és a hazaszeretet, és végül a nemzet. Fennmaradni és továbbélni csak az a nemzet tud, ahol ez a három fogalom egyensúlyban van. Ebben biztos vagyok – mondja.  

Orbán ügyesen használta a hazafiságot a nemzeti-konzervatív pártjával, aki az utolsó választások után azt mondta, hogy a történelmi győzelemmel „megteremtődött a lehetőség arra, hogy megvédjük Magyarországot”. A 3,8%-os munkanélküliséggel, a 4%-os GDP növekedéssel kampányolt, és erősítésképpen bevetette a jól bevált taktikát, rájátszott az állampolgárok félelmére, hogy ha elvesztik a hatalmat, elsodorja őket a menekültek áradata. Az ellenzék hiába figyelmeztetett a klientúra kiépítésére, a korrupciókra, a civil szervezetek elleni támadásokra, és a fiatalok elvándorlására.

Orbánnak a nép között nagy támogatottsága van. Minden elemző azt prognosztizálta, hogy nyerni fog, de nem lesz meg a kétharmad, és mégis, itt van, ahogy most a dolgok állnak, a 199 mandátumból 134-et szereztek meg –mondja nekünk a nyugdíjas Horváth István Nagykanizsáról. 

Mi az, ami ma Magyarországot a leginkább felismerhetővé teszi az Európai Unióban? – kérdezzük.

Budapest és a Balaton biztosan. Büszkék vagyunk a zenészeinkre, Bartók Bélára vagy Liszt Ferencre.  A gasztronómiában ismertek az ételeink, amik sok hagymát, paprikát és húst tartalmaznak. Szeretjük az erőset. Van gulyásunk, paprikásunk – sorolja. Ismertek az édes magyar borok, a tokaji, vagy a gyümölcspálinkák. Sajnos más népek keveset tudnak a kultúránkról és különösen a történelmünkről. Csak egyes részleteket ismernek és az nem elég – zárja Horváth.

Hát így. Mondom én. 

 

Néha elkésik "kissé" a LégierőBlogger éves hejcei zarándoklata a katasztrófa január 19-i évfordulójához képest. Ezúttal is csak április utolsó hétvégéjén tudtunk felmenni a zempléni kis zsákfaluba, s onnan a Borsó-hegyre.

Ezúttal a helyiek által csak Döngőnek nevezett, egykor dézsmaházként funkcionáló közösségi házban sikerült szállást szerezni a privát szobák jó pár héttel korábban (!) történt lefoglaltsága miatt. Az épületben természetesen szintén találni a Szlovák Légierő tragédiájával összefüggő emlékeket, műalkotásokat. Dudás Gyula nagybányai festőművész interpretációja az esemény után egy évvel született.

A borsó-hegyi kirándulást össze lehet kötni a közvetlen közelben lévő, közelmúltban felújításon átesett Boldogkő...

...illetve Regéc várának meglátogatásával is.

Zord

Tout le monde connaît Kodak, marque culte mais désuète, puisque plus personne n'achète de pellicules, sauf les afficionados de l'argentique.

Et tout le monde sait que Kodak a disparu (ou presque) parce qu'elle n'a pas su prendre le tournant du numérique. Est-ce tout ce qu'on peut en dire ? Non, car il y a pas mal de chose à ajouter, non seulement sur le naufrage mais aussi sur l'éventuelle renaissance, puisque Kodak revient d'actualité.

Avoir raté le tournant du numérique, fort bien, mais pourquoi ? Parce qu'on n'a pas vu venir l'évolution technologique ? Non, comme le raconte Steven Sansson (voir ici), jeune ingénieur de 23 ans qui débarque chez Kodak en 1973, justement pour mettre au point la photographie numérique.

Or, si Kodak a la technologie, l'équipe marketing rejette l'idée. La marque réalise des marges colossales sur l'argentique et ne voit pas du tout l'intérêt à se concurrencer soi-même.

C'est ce qu'explique Philippe Silberzahn qui a écrit de nombreuses pages sur le cas Kodak (voir ici). Il s'agit en fait de concurrence de modèle d'affaires plus que de concurrence technologique. Et finalement, le premier entrant ou plus exactement le premier détenteur de la technologie n'est pas forcément le vainqueur. Philippe dérive toute sa théorie de l'effectuation à partir de ce simple constat.

Mais revenons à Kodak. Dépôt de bilan en 2012, aléas d'entreprise depuis, essai de smartphone pour seniors en 2015, un chiffre d'affaire qui tourne tout de même autour de 1,5 G$. Kodak existe toujours mais mal en point.

Jusqu'à ce qu'un beau jour de janvier 2018, elle surprenne à nouveau : elle annonce vouloir créer sa propre cryptomonnaie, le Kodakcoin visant à faciliter les transactions d'achat/ventes de photos et faciliter la vie des photographes. 40.000 personnes seraient intéressées au lancement. Car comme nous le disions en début d'article, Kodak reste une marque universellement connue. Le cours de l'action triple en trois jours, les marchés sont enthousiastes. Kodak serait sur le point de prendre au bon moment le tournant de la blockchain.

Qu'en penser ? Que le numérique est une histoire pas simplement technologique : la révolution numérique est aussi une révolution des modèles d'affaires et des stratégies entrepreneuriales. Il faut le rappeler sans cesse à ceux qui pense que le produit fait tout.

O. Kempf

Tavaly nyáron a horvát szállodai és vendéglátóipari vállalkozásoknak súlyos gondot okozott a nem elégendő számú idénymunkás, több ezer munkavállaló hiányzott, ezért idén megpróbálnak minden eddiginél korábban és hatékonyabban szezonális munkásokat toborozni. Hirdetnek, együttműködnek munkaközvetítőkkel, helyi intézményekkel, középiskolákkal, felsőoktatási intézményekkel, részt vesznek vásárokon, állásbörzéken a környező országokban is. Horvátország mellett elsősorban a régióban keresnek munkaerőt, Boszniában, Szerbiában, Montenegróban.  A horvát kormány év elején 21 ezres külföldi szezonális munkavállalói keretet hagyott jóvá, például Szerbiából 5 ezren kaphatnak munkavállalási engedélyt.

Az idegenforgalom szinte minden területén kínálnak állásokat, keresnek, szinte mindenkit: szakácsokat, pincéreket, szobaasszonyokat, házvezetőket, recepciósokat, animátorokat, kisegítő személyzetet, de szemmel láthatóan kisebb az érdeklődés, mint az előző években.  Az okokhoz nincs szükség  mélyenszántó elemzésre, a potenciális munkaerő az Adria helyett gazdagabb európai országokban keres munkát, ahol ugyanazért a munkáért magasabb fizetést és jobb munkafeltételeket kínálnak.

Egy szakácsnak például 2000 euró fizetést ajánlanak, ami a jelenlegi horvát gazdasági környezetben kifejezetten jónak számít, míg Ausztriában és Németországban ennek a kétszeresét.

A pincérek alapfizetése éttermekben és szállodákban 6-800 euró, a legalacsonyabb bért a szobaasszonyok kapják, 500 euró körül.  Az idénymunkásoknak a munkáltatók a szállást és az étkezést a legtöbb helyen biztosítják. A nagyobb foglalkoztatók idén a béreket is emelik, egységesen 4%-kal. Ez alól kivétel a szobaasszonyok bére, amit 10%-kal emelnek. Bíznak abban, hogy nem fordul elő olyan, mint tavaly, amikor voltak olyan vállalkozások, ahol a szezon közepén maradtak munkáskéz nélkül.  

A horvát tengerpart legnagyobb foglalkoztatója a Valamar Riviera ügynökség, ami idén a 30 szállodájában és 15 kempingjében Isztriától Dubrovnikig 6600 embert foglalkoztat, 600-al többet, mint tavaly. A szezonális munkásoknak nettó 5-7500 kunát (kb. 620 - 930 euró) kínálnak, az ország más részeiről, vagy a régióból érkező munkavállalóknak megfelelő szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak. Az elmúlt két évben több mint 60 millió kunát, kb. 8 millió eurót fektettek be az idénymunkások megfelelő elhelyezésére. Idén négy új „munkáshotelt” is nyitnak.  Az ügynökség szezonmunkásainak 65% -a visszatérő.

A többi foglalkoztató is állandó, visszatérő munkavállalóira számíthatott eddig a leginkább, de tavaly ez is megbicsaklott, látszott, hogy probléma van, és egyes jelzések szerint akár 15 ezer ember is hiányozhat a főszezonban.

A szomszédos országban is fennáll az a paradoxon, hogy egyrészről van sok munkanélküli, másrészről a munkáltatók nehezen találnak munkaerőt. A kormány néhány intézkedéssel igyekszik a helyzeten könnyíteni egyes járulékok csökkentésével vagy teljes eltörlésével.

Jelenleg nem csak a minőség, hanem a mennyiség is hiányzik, és idegenforgalmi szakemberek egyetértenek, hogy a problémát rövidtávon és hosszútávon is orvosolni kell, A hosszútávú megoldáshoz támogatni kell a turizmusban végzett munkát, ösztönözni az ilyen irányultságú középiskolákba való jelentkezéseket, de a magánszektornak is zsebbe kell nyúlni, be kell fektetni, hogy a munkavállalóknak jobb fizetést, kedvezőbb munkafeltételeket kínáljanak, támogassák tanulmányaikat. 

Hasonló gondokkal küszködik Szlovénia is, és ők is elsősorban a régióban toboroznak munkaerőt. A szlovén idegenforgalmi elemzők véleménye szerint kb. 5000 munkavállaló hiányzik, őket elsősorban Szerbiából és Boszniából szeretnék szerződtetni. Szükség van a külföldi munkavállalókra, mert a hazai munkások túlterheltek, és a szakszervezetük régóta panaszkodik az alacsony fizetésekre, a túlóra díjakra és a magas adókra.  

A kétmillió lakosú Szlovéniába tavaly 4,7 millió turista látogatott, és 11,9 millió vendégéjszakát töltött el. Szakemberek prognózisa szerint ez a szám idén növekedni fog, ezért érzik krónikusnak a munkaerőhiányt.  

Tavaly nyáron a horvát szállodai és vendéglátóipari vállalkozásoknak súlyos gondot okozott a nem elégendő számú idénymunkás, több ezer munkavállaló hiányzott, ezért idén megpróbálnak minden eddiginél korábban és hatékonyabban szezonális munkásokat toborozni. Hirdetnek, együttműködnek munkaközvetítőkkel, helyi intézményekkel, középiskolákkal, felsőoktatási intézményekkel, részt vesznek vásárokon, állásbörzéken a környező országokban is. Horvátország mellett elsősorban a régióban keresnek munkaerőt, Boszniában, Szerbiában, Montenegróban.  A horvát kormány év elején 21 ezres külföldi szezonális munkavállalói keretet hagyott jóvá, például Szerbiából 5 ezren kaphatnak munkavállalási engedélyt.

Az idegenforgalom szinte minden területén kínálnak állásokat, keresnek, szinte mindenkit: szakácsokat, pincéreket, szobaasszonyokat, házvezetőket, recepciósokat, animátorokat, kisegítő személyzetet, de szemmel láthatóan kisebb az érdeklődés, mint az előző években.  Az okokhoz nincs szükség  mélyenszántó elemzésre, a potenciális munkaerő az Adria helyett gazdagabb európai országokban keres munkát, ahol ugyanazért a munkáért magasabb fizetést és jobb munkafeltételeket kínálnak.

Egy szakácsnak például 2000 euró fizetést ajánlanak, ami a jelenlegi horvát gazdasági környezetben kifejezetten jónak számít, míg Ausztriában és Németországban ennek a kétszeresét.

A pincérek alapfizetése éttermekben és szállodákban 6-800 euró, a legalacsonyabb bért a szobaasszonyok kapják, 500 euró körül.  Az idénymunkásoknak a munkáltatók a szállást és az étkezést a legtöbb helyen biztosítják. A nagyobb foglalkoztatók idén a béreket is emelik, egységesen 4%-kal. Ez alól kivétel a szobaasszonyok bére, amit 10%-kal emelnek. Bíznak abban, hogy nem fordul elő olyan, mint tavaly, amikor voltak olyan vállalkozások, ahol a szezon közepén maradtak munkáskéz nélkül.  

A horvát tengerpart legnagyobb foglalkoztatója a Valamar Riviera ügynökség, ami idén a 30 szállodájában és 15 kempingjében Isztriától Dubrovnikig 6600 embert foglalkoztat, 600-al többet, mint tavaly. A szezonális munkásoknak nettó 5-7500 kunát (kb. 620 - 930 euró) kínálnak, az ország más részeiről, vagy a régióból érkező munkavállalóknak megfelelő szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak. Az elmúlt két évben több mint 60 millió kunát, kb. 8 millió eurót fektettek be az idénymunkások megfelelő elhelyezésére. Idén négy új „munkáshotelt” is nyitnak.  Az ügynökség szezonmunkásainak 65% -a visszatérő.

A többi foglalkoztató is állandó, visszatérő munkavállalóira számíthatott eddig a leginkább, de tavaly ez is megbicsaklott, látszott, hogy probléma van, és egyes jelzések szerint akár 15 ezer ember is hiányozhat a főszezonban.

A szomszédos országban is fennáll az a paradoxon, hogy egyrészről van sok munkanélküli, másrészről a munkáltatók nehezen találnak munkaerőt. A kormány néhány intézkedéssel igyekszik a helyzeten könnyíteni egyes járulékok csökkentésével vagy teljes eltörlésével.

Jelenleg nem csak a minőség, hanem a mennyiség is hiányzik, és idegenforgalmi szakemberek egyetértenek, hogy a problémát rövidtávon és hosszútávon is orvosolni kell, A hosszútávú megoldáshoz támogatni kell a turizmusban végzett munkát, ösztönözni az ilyen irányultságú középiskolákba való jelentkezéseket, de a magánszektornak is zsebbe kell nyúlni, be kell fektetni, hogy a munkavállalóknak jobb fizetést, kedvezőbb munkafeltételeket kínáljanak, támogassák tanulmányaikat. 

Hasonló gondokkal küszködik Szlovénia is, és ők is elsősorban a régióban toboroznak munkaerőt. A szlovén idegenforgalmi elemzők véleménye szerint kb. 5000 munkavállaló hiányzik, őket elsősorban Szerbiából és Boszniából szeretnék szerződtetni. Szükség van a külföldi munkavállalókra, mert a hazai munkások túlterheltek, és a szakszervezetük régóta panaszkodik az alacsony fizetésekre, a túlóra díjakra és a magas adókra.  

A kétmillió lakosú Szlovéniába tavaly 4,7 millió turista látogatott, és 11,9 millió vendégéjszakát töltött el. Szakemberek prognózisa szerint ez a szám idén növekedni fog, ezért érzik krónikusnak a munkaerőhiányt.  

Les archives du service charge de la surveillance de la population montrent que le zele des fonctionnaires suppleait a ses techniques plutot rudimentaires.

Les archives du service charge de la surveillance de la population montrent que le zele des fonctionnaires suppleait a ses techniques plutot rudimentaires.

ÄNDERUNGSANTRÄGE 1 - 338 - Entwurf eines Berichts Cyberabwehr
Ausschuss für auswärtige Angelegenheiten

Quelle : © Europäische Union, 2018 - EP

Kaum ist er zum Außenminister ernannt, schon ist er bei der Nato in Brüssel: US-Außenminister Mike Pompeo fordert mehr Verteidigungsausgaben von den Partnern.

Euro-Gruppe will aber auch weitere Reformen von Athen

Plenary Session - Brussels

Source : © European Union, 2018 - EP