Balkáni Mozaik Blog

A jugoszláv légitársaság történetének két legjobb éve volt 1986 és 1987. Ők ezt nevezik “aranykornak”, ahogyan mi a Malév életében több szakaszt is annak hívtunk, közte például az 1980-as éveket is. 

1986-ban a JAT 3.862.373, 1987-ben rekordszámú 4.531.000 utast szállított, ebből kb. 40% volt a belföldi és a charter forgalom, 60% a külföldi és hosszútávú. Abban az évben déli szomszédunknál a JAT mellett üzemelt az Adria Airways és az Aviogenex charter légitársaság. A JAT volt a nemzeti fuvarozó, az Adria elsősorban Szlovéniára, Horvátországra és Boszniára koncentrált, a Croatia még tervbe sem volt véve.

A légitársaságnak harmincgépes flottája és 7333 alkalmazottja volt. 1985-ben kezdték meg átvenni az új Boeing B737-300 típusú gépeket. Ennek a repülőgépnek a JAT volt az első európai vásárlója. 1986 nyaráig négy darab érkezett, az év végéig még kettő, a többi a következő évben. Ezek közül a gépek közül három ma az Air Serbia flottájában repül. 

A harmincgépes flottában DC10-esek, DC9-30-asok, Boeing B737-200-as és 737-300-as gépek voltak. 1987-ben érkeztek az első turboprop ATR 42-300-asok. Az Adria MD82-essel, DC9-33-assal,  DC9-51-essel és Dash-7-essel repült és megrendelése volt az első Airbus A320-asra, ami 1989-ben állt forgalomba, az Aviogenex charter társaság Tu-134-esekkel és Boeing 727-esekkel repült, a B737-200-sok a következő évben kerültek a társasághoz.  

                         Aviogenex Tu-134-es            fotó: Peter Scharkowski 

A JAT a többi szocialista légitársasághoz hasonlóan jelentős promóciós és propaganda eszköz volt, az állam úgy vélte, hogy működése a szocialista társadalom sikerének bizonyítéka, ám a többiekhez hasonlóan messze nem volt valódi kereskedelmi társaság. A fő rendezőelv az volt, hogy minél több célállomáson mind nyugaton, mind keleten, megjelenjen a jugoszláv zászló. Az üzleti logikának, a kereskedelmi elveknek nem volt prioritásuk, azok nem voltak fontosak. Egyes vonalak a járatszám növelése érdekében hetente csak  egy járatot hajtottak végre, és mint tudjuk, egy járat nem járat, és voltak rendkívül logikátlan és veszteséges járatok is, például Belgrád-Eszék, Zágráb-Eszék, Szkopje-Ohrid, Pula-Rijeka, Split-Dubrovnik és mások. 

A társaság akkor rendkívül kedvező környezetben működött. Egyrészről volt egy 22 millió lakosú ország, aminek akkor jó kapcsolatai voltak mind a szocialista, mind a nyugati országokkal, és mivel mindkét irányba nyitott volt, a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb kapcsolat a JAT volt. Számos nyugati üzletember, politikus, diplomata nem tudott a vasfüggöny mögé utazni és fordítva, de tudtak utazni Jugoszláviába, és ezt ki is használták.A hosszútávú járatoknál jelentős konkurenciája volt, a Pan Am (New York-Zágráb hetente 4-szer), az Air Canada (Toronto-Zágráb hetente háromszor), az Air China (Peking-Belgrád egyszer) repült a JAT mellett, míg a Qantas (Sydney-Belgrade) egyedül. A JAT flottában négy darab szélestörzsű DC10-es repülőgép volt, kettő tulajdon, kettő lízingelt, ezekkel teljesítette Belgrádból, Zágrábból, Ljubljanaból és Dubrovnikból a tengerentúli járatokat. A legtöbb járat több állomásos volt, mint például a Belgrád-Dubai-Singapore-Melbourne-Sydney járat, vagy a Belgrád-Zágráb-New York-Chicago.   

A két hub, Belgrád és Zágráb szervezetlen volt, a csatlakozás tíz vagy több órát is igénybe vett, az utasokat gyakran a JAT szállodákban helyezték el, hogy megvárják a következő napi csatlakozást. E két város mellett voltak kisebb hubok, jellemzően a mai nyugat-balkáni országok fővárosai: Szarajevó, Ljubljana, Szkopje, vagy éppen Split, Dubrovnik.Ahogyan a hubok kialakítása sem volt rendszerszerű, úgy a menetrend sem. Volt olyan útvonal, ahol egyik nap két járat is üzemelt és volt nap, amikor egy sem. Belgrád-Ljubljana között napi öt járat volt, de kétszer hetente csak kettő. Pristinába péntekenként három járattal is el lehetett jutni, szombaton viszont eggyel sem. Az indulási idők is különbözőek voltak, ritka volt, hogy egy héten belül kétszer ugyanazon időpontban indult volna egy járat. Ez alól csak a csatlakozást kínáló járatok voltak kivételek, az elv az volt, hogy a hazai repülőterekről reggel 8-ig érkezzenek meg a járatok Belgrádba, és onnan késő este indultak vissza.  A JAT-nak 37 belföldi útvonala volt, heti 651 járattal. Az országban húsz repülőtér üzemelt, ebből tizenhatot használtak rendszeres forgalomban.  

A nemzetközi forgalom túlnyomórészt Belgrádból és Zágrábból zajlott. A nemzeti fuvarozónak 87 nemzetközi útvonala volt 28 közbülső leszállással, és négyet csak a code-share partner teljesített. Belgrádnak kétszer több nemzetközi útvonala volt, mint Zágrábnak, és Zágrábnak kétszer annyi, mint Ljubljananak, vagy Dubrovniknak. Heti 194 közvetlen járatot üzemeltettek, 19 külföldi légitársasággal 110 code-share szerződésük volt.  

                      Vršac oktatóbázis 

1986-ban a JAT-nak mezőgazdasági repülőgépes flottája is volt, Vršacban modern oktatóbázisa, ahol más társaságok személyzeteit is képezték. Saját szállodái voltak, de számos egyéb ingatlannal és egyéb vagyontárggyal rendelkezett. Az 1980-as években megszerzett eszközök nagy részét 2003 és 2010 között a csőd elkerülése érdekében eladták, de ezzel sem tudták megmenteni. 

A nyolcvanas évek második felében egyéb szolgáltatások is megjelentek. 1986-ban állították forgalomba az első kizárólag cargo repülőgépet, és ezzel az An-12-essel repültek menetrendszerűen Londonba és Münchenbe. Ugyanebben az évben JU1836/1837 járatszámmal indult meg a menetrendszerinti kamionszállítás Belgrád-Nis között. 

Az Express service az áruszállítás magasszintű szolgáltatását biztosította ajtótól-ajtóig. Az itt feladott küldeményeket rendkívül gondosan kezelték, és garantáltan eljuttatták 24 órán belül Jugoszláviában, 48 órán belül Európába, az Egyesült Államokba és Kanadába, és 60 órán belül Ausztráliába. 

                                  JAT iroda Chicagoban 

A JAT-nak húsz képviselete volt az országon belül,  64 kirendeltsége a világ 42 országában, 54 légitársaság járataira értékesített. Adriai Klubnak hívták a JAT business classt, és a jobb repülés alatti szolgáltatás, a repülőgép első részén lévő kényelmesebb ülések mellett elsőbbséget élveztek a külön jegykezelő pultoknál, és rendelkezésükre állt az ugyancsak 1986-ban a belgrádi repülőtéren megnyitott Adriatic Club Business Lounge.   

Szinte természetes, hogy volt saját turisztikai ügynöksége Airlift néven, és volt leányvállalata. Az Air Yugoslavia önálló IATA kóddal (YRG), hívójellel (Yugair) rendelkezett, de nem volt saját flottája, értékesítési és döntéshozatali autonómiája, különös tekintettel a útvonalakra és a frekvenciákra. Az Air Yugoslavia munkásjáratokat és chartereket teljesített főként Németországba. A JAT DC9-es gépeivel repültek Zágrábból Belgrád és Szkopje érintésével Düsseldorfba hetente ötször, Hamburgba és Stuttgartba hetente kétszer. 

1987-ben a JAT-nak 205 millió dollár, mai értéken kb. 440 millió dollár bevétele volt. A társaság a tíz legnagyobb között volt Európában. Ha összehasonlítjuk a mai helyzetet az akkori JAT-tal, az látható, hogy Zágrábba ma jóval több járat közlekedik, viszont Horvátország többi részén a helyzet majdnem ugyanaz, mint 1986-1987-ben. Az Adria Airways 2019 nyarán háromszor annyi járatot üzemeltetett Ljubljanába, mint a JAT 1986-ban, de a társaság szeptemberi csődje után a helyzet jelenleg kritikus. Azt lehet mondani, hogy Montenegró profitált a legtöbbet, a jelenlegi nemzeti fuvarozójának összehasonlíthatatlanul több járata van, mint a JAT-nak volt Podgoricából/Podgoricába. A JAT eltűnéséből nagyjából mindenki profitált, kivéve talán Belgrádot és Szarajevót. A nemzeti fuvarozók, az Air Serbia, a Croatia Airlines, az Adria Airways és a Montenegro Airlines 2018-ban együttesen 6,52 millió utast szállított, az utasok száma a régión belül 1986-hoz képest a négyszeresére nőtt. 

A JAT az „aranyévek” alatt rendkívül sikeres volt a súlyos hibái ellenére. Pazarló, átgondolatlan, logikátlan gazdálkodást folytattak, gyakran kockára tették a cég hírnevét váratlan járattörlésekkel. Ezzel együtt nagyon sok újítást vezettek be, a flotta modern és funkcionális volt, követte a trendeket, maximálisan kihasználták a piaci réseket és előnyöket. Összehasonlítva az akkori Austrian, Turkish, LOT és más légitársaságokkal, a JAT óriás volt, történelmi szerencséje esetén csak az ég lehetett volna a határ.

Forrás: T6

Bosznia az Osztrák-Magyar Monarchia időszakáig (1878) a világkiállításokon az Oszmán Birodalom pavilonjaiban volt jelen. A Monarchiában kapott önálló pavilont. Négy kiállításon szerepelt: 1896-ban Budapesten, 1987-ben Brüsszelben, 1898-ban Bécsben és 1900-ban Párizsban.

1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezték Budapesten a milleneumi kiállítást. Az 55-ös számú bosnyák pavilon álmór stílusban épült, része volt egy ipari pavilon, egy erdészeti részleg, egy hagyományos bosnyák ház és egy kávézó. A kivitelezésben a legnagyobb szerepe Kosta Hörmannak, a szarajevói Nemzeti Múzeum igazgatójának volt. A hangsúlyt a berlini kongresszus óta a Monarchiához tartozó Bosznia-Hercegovinában az osztrák-magyar kormány által elért haladásra helyezték. Bemutatták az ország természeti kincseit, a gyógyvizeket, ipari termékeket, mutatván, hogy megkezdődött az iparosodás. Jelentős szerepet kaptak az új közigazgatás kulturális és oktatási tevékenységei, a létrehozott új iskolák. Az erdő pavilonban vadász és halász jeleneteket elevenítettek fel, a Vasúti Osztály igyekezett meggyőzni a látogatókat az ország gazdasági és turisztikai potenciáljáról. Különösen érdekes volt a kézműves műhely, a hagyományos bosnyák házak és a bosnyák kávézók. A pavilont Ferenc József császár is meglátogatta, majd valamivel később Sissi császárné, akit különösen a kézzel készített hímzések és szőnyegek, valamint bosnyák motívumokkal festett festmények érdekeltek. 1896. október 10-én a bosnyák pavilon vezetőit a császár személyesen jutalmazta meg.

Az 1897-es brüsszeli világkiállításon a bosnyák pavilon vezetője Heinrich Moser volt, aki II. Leopold belga uralkodótól dicséretet kapott, hogy a bosnyák pavilon egyike a legszebbeknek. A pavilonban Ferenc József császár mellszobra mellett régészeti leleteket, textilműhelyek termékeit, kézműves termékeket állítottak ki. Itt is volt hagyományos bosnyák ház, kávézó. A bosnyák pavilon bejáratánál mecsetet állítottak fel, a belső teret Szarajevó, Mostar, Pliva és a Neretva folyók tájai díszítették.

Ferenc József császár trónra lépésének ötvenedik évfordulóján, 1898-ban rendezték a jubileumi világkiállítást a császárvárosban. Bosznia-Hercegovinának két pavilonja volt, amit Joseph Urban tervezett. A pavilonok külsejét különböző stílusok jellemezték, a mamluk stílus dominált. A kormányzati pavilon bejáratát egy patkó alakú monumentális portál uralta, a másik inkább az iszlám vallási épületekre emlékeztetett. A pavilonok célja az volt, hogy bemutassák a Bosznia-Hercegovinában elért haladást, a természeti kincseket és szépségeket. A pavilonokban kézműves, mezőgazdasági, erdészeti, építőipari és oktatási kiállításokat rendeztek be.

Az 1900. évi párizsi világkiállítás célja az volt, hogy bemutassa a 19. században a művészetek, az építészet, a tudományok, a politika és a történelem területén elért eredményeket.  A kiállítás nagyszerű építészek és művészek alkotásait mutatta be Európából, a Közel-Keletről, Észak-Amerikából, de még a Távol-Keletről és Indokínából is. Volt pavilonja Sziámnak, Japánnak, Dél-Koreának és Indiának. Láthatták a Thomas Edison Villamospalotát is, amely több mint ötezer színes lámpával világította meg az összes többi épületet. Itt mutatták be az orosz matrjoska babát először a nagyközönségnek, a világkiállítás keretén belül itt rendeztek először Görögországon kívül olimpiát, először volt látható hangosfilm és lift is.

A Szajna partján, az osztrák és a magyar pavilon között állt a bosnyák pavilon, tanúsítva ezzel is Bosznia-Hercegovina különleges helyzetét a Monarchiában. A párizsi világkiállításon való megjelenés a legnagyobb osztrák-magyar projektek közé tartozik. A pavilon kurátora Heinrich Moser lett, tervezője az ismert szarajevói építész, a cseh származású Karl Panek. Vegyes adriai-iszlám-szláv stílusban épült, de tartalmazott szecessziós elemeket is, kígyóvonalakat, virágdíszeket, dinamikus motívumokat. Panek szándéka az volt, hogy az ország kulturális fejlődésének jellemző szakaszait jellemezze a pavilonnal. A épület "Bosznia története formájának szintézise" volt. Karl Panek a munkájáért elnyerte a Francia Oktatási és Képzőművészeti Minisztérium ezüstérmét.

A belső tervezési, művészeti munkákat a cseh Alfons Mucha és az osztrák Adolf Kaufmann készítették. Kaufmann készítette a szarajevói diorámát, Mucha egy nagy történelmi frízen, két allegorikus szobron, a pavilon éttermi menüjén és különféle dekorációs elemeken dolgozott. Három falon, kilenc szakaszban mutatta be a bosnyákok történetét az őskortól az osztrák-magyar időkig. Munkájukban mindketten hangsúlyozták a három vallás szerepét Boszniában.

A világkiállítás költsége óriási volt, a bevételek a 45 millió látogató ellenére sem fedezték a karbantartási költségek egytizedét sem, ezért hat hónap után a francia hatóságok úgy döntöttek, hogy bezárják a kiállítást. A műalkotásokat visszaadták a szerzőiknek, az összes épületet lebontották, az anyagokat újrahasznosították. Csak néhány fénykép, leírás és rajz maradt meg a bosnyák pavilonból, valamint Alphons Mucha szinte teljes alkotása.  

A bosnyák pavilon Párizsban számos díjjal jutalmazták: Kosta Hörmann aranyérmet, Alfons Mucha és Karl Panek ezüstérmet kapott.Ez volt az utolsó kiállítás, amelyen Bosznia-Hercegovina is részt vett, mivel a tartományt húsz évig kormányzó Kállay Benjámin halála után a Monarchia befejezte kulturális küldetését a „saját kis keletjén”.

Zenicán van egy művészcsoport, akik 3D modelleket készítenek. Jelenleg egy boszniai falu 3D modelljén és a fellelhető dokumentumok alapján a párizsi bosnyák pavilon elkészítésén dolgoznak.

Nem hiszem, hogy van olyan ünnepi asztal, ahonnan hiányzik a franciasaláta. Állagát tekintve valójában nem is lenne nevezhető salátának, de így rögzült a közbeszédben. Ha már így esett, legyen akkor saláta, de az biztos, hogy nem francia.  

Eredetileg sem hívták franciasalátának és nem is francia készítette. Kitalálója Lucien Olivier belga származású orosz séf volt, aki az 1860-as években a nagyon népszerű moszkvai Ermitázs éttermet vezette.   

                           A moszkvai Ermitázs étterem 

Orosz hússalátának, vagy Olivier salátának nevezték, ezen a néven ismerik ma is több európai országban. Rendkívül drága étel volt, többféle húst, rákot, fekete kaviárt, marhahúst és füstölt kacsát tartalmazott, összekeverve drága főtt és friss zöldségekkel, gyógynövényekkel, mindez leöntve egy titkos majonézszerű mártással, amit senki sem tudott lemásolni. Uborka és főtt tojásszeletek díszítették. A korabeli újságok lelkesen számoltak be a specialitásról, ami lenyűgözte egész Moszkvát. Különleges értékét adta, hogy Olivier mindig egyedül, maga készítette, senkinek nem mutatta meg a receptjét és az elkészítés módját. Féltékenyen őrizte a receptet, amit magával vitt a sírba.

                          Lucien Olivier és a moszkvai étterem 

Egy elmélet szerint az egyik séfje ellopta a receptet és a ma ismert változatban terjesztette szerte a világon. Idővel az összetevők változtak, volt, hogy elvettek belőle, volt, hogy hozzátettek attól függően, hogy bőségesebb időszak volt-e, vagy ínségesebb. Az októberi forradalmat és az orosz polgárháborút követő éhínség éveiben a legalapvetőbb összetevőket lecserélték megfizethetőbb és praktikusabb alapanyagokra. A mai orosz salátának nagyon kevés közös vonása van a még mindig titkos eredeti recepttel.Amint az látható, a recept az elmúlt több mint 150 évben rendkívül rugalmasan változott, ám a legtöbb orosz szakács egyetért abban, hogy sárgarépa hozzáadása ehhez a salátához megbocsáthatatlan bűn! Hasonlóképpen vélekednek a világ minden táján a szósz elkészítéséről, amihez nem szabad ipari majonézt használni, azt mindig külön kell elkészíteni tojásból, olajból, mustárból, citromból és más olyan összetevőkből, amelyek az egyes salátákat egyedi jellegűvé teszik.A világszerte "orosz", vagy "olivier" néven elterjedt saláta a legnépszerűbb a Balkánon és Lengyelországban, ahol kötelező karácsony estéjén és az újévben. Orosz salátának hívják Szerbiában, Macedóniában, Görögországban és Bulgáriában. Franciasalátának nevezik többek között a szlovákok és a horvátok. Romániában marhasalátának hívják a hozzáadott marhahús miatt, a cseheknél ez a krumplisaláta, de fogyasztják Spanyolországban, Dél-Amerikában, Pakisztánban, Afganisztánban, Mongóliában és Franciaországban is, ahol macedón salátának nevezik.

Miért ünneplik egyes ortodox egyházak – köztük a szerbiai is - a karácsonyt december 25-e helyett január 7-én? Miért használnak a vallási ünnepeknél néhol Gergely-naptárt, míg máshol - közte Szerbiában is - Julianus-naptárt? A Nyugat-Balkánon gyakran azt mondják, szerb karácsony, holott ahogyan arra egy interjúban Branko Simonović csillagász felhívta a figyelmet, ez nem pontos, mert ez egy ortodox ünnep. A szerb megnevezés a jugoszláv időkből maradt, amikor a horvát katolikusokhoz képest határozták így meg az ortodox ünnepet, ami persze nem kizárólag szerb.

A csillagász elmondta, hogy az év időtartama nem egész szám, az idő múlásával ezek a kis maradékok felhalmozódnak. A Föld a Napot nem pontosan 365 nap alatt kerüli meg, hanem 365,2422 nap alatt. Ez a körülbelül 5 óra 49 perces maradvány az idő múlásával felhalmozódik, ami az évszakok, ünnepnapok változását jelenti. Ezért került bevezetésre a szökőév, amivel négyévente (többnyire) ezt a különbséget nagyrészt megszüntetik, ám ilyen módon is marad egy kis különbség, ami idővel ugyancsak növekszik. A nyugati világ ezt úgy oldotta meg, hogy átváltott a Gergely-naptárra, ami ezeket a különbségeket a szökőévek beiktatásával küszöbölte ki, míg mások, mint a Szerb Pravoszláv Egyház is a Julianus-naptárt követik. 

                                                    Milutin Milanković

1923-ban a szerbek is ünnepelhették volna a karácsonyt december 25-én, de nem tették. A Szerb Ortodox Egyháznak korábban is voltak ötletei a Julianus-naptár megreformálására, a legjelentősebb volt a Trpković-Milanković naptárreform. Maksim Trpković javaslatát Milutin Milanković szerb tudós fejlesztette tovább. A Trpković-Milanković naptár szerint az ie.45-ben létrehozott Julianus-naptár minden 128 évben késik egy napot, ezért ahhoz a naptárhoz hozzáadnak 13 napot. E szerint a naptár szerint minden hónap 30 napos, kivéve februárt, ami 28, a szökőévben 29 napos. A reformerek azt állították, hogy ez a naptár pontosabb a Gergely-naptárnál is, ami minden 3,28 évben késik egy napot. IV. Meletiosz pátriárka 1923-ban a keresztény egyházak naptáraitól való nagy eltérés miatt szükségesnek találta az új időszámítás bevezetését, az ő kérésére mutatta be Milanković Konstantinápolyban az új kalendáriumot az Összpravoszlávok kongresszusán. Az azévi naptár pontosan megegyezett a Gergely-naptárral, és Milanković szerint a távoli jövőben kiküszöböli a Gergely-naptár hátrányait is. Ma is állítják csillagászok, hogy Milutin Milanković készítette a világ legpontosabb naptárát, ami korrigálja a létező naptárak hibáit és hiányát, és ami a legközelebb áll az abszolút pontoshoz. A Julianus-naptár 128 évente egy napot veszít, a Gergely-naptár 3300 évenként. Milanković naptára csak több mint 43 000 év elteltével veszíti el egy napot. Ám hiába a legpontosabb, a bevezetése még várat magára.

Az előterjesztett javaslat szerinti új naptárat 1923-ban hivatalosan elfogadták, de egyetemlegesen soha nem vezették be, a benyújtó szerb egyháznál sem. A Szerb Pravoszláv Egyház egy olyan időpontra vár, "amikor a megreformált naptárt elfogadják és alkalmazzák az összes többi ortodox egyháznál is". Ez a várakozás még ma is tart. Az új naptárt azonnal elfogadta Görögország, Bulgária, Románia, az alexandriai, konstantinápolyi és antiochiai patriarchátus, később Ciprus és még sokan mások.

A Julianus-naptár készítője Julius Caesar kezdeményezésére Szoszigenész egyiptomi csillagász. Caesar e naptárat hivatalosan ie. 45-ben vezette be. 365 napos évvel számoltak, melyhez minden negyedik esztendőben egy szökőnapot kapcsoltak. Ez azt jelenti, hogy az átlagos évet 365 és ¼ napban határozták meg, ami nagyjából meg is felelt a valóságnak, a valódi napév ettől mindössze 11 perccel tért el, ami egy-egy alkalommal elhanyagolható különbség, évszázadok alatt viszont a késés több napra duzzadt. Az eltolódásnak főként az egyházi ünnepek kapcsán volt jelentősége, hiszen azokat a nevezetes nap- és holdállások nyomán határozták meg. A 16. századra kialakuló tíz napos eltérés már jelentős volt.

A Gergely-naptárt először Aloysius Lilius calabriai orvos, csillagász, filozófus javasolta, 1582-ben pedig XIII. Gergely pápa hirdette ki. A Gergely-naptár annyiban módosított Szoszigenész rendszerén, hogy a kerek százas évek közül csupán a négyszázzal oszthatókat hagyta meg szökőévnek, így mindig sikerült behozni azt a késést, ami egy évszázad alatt felhalmozódott. A pápa által kihirdetett bulla másik fontos rendelkezése a naptár korrekciója volt: XIII. Gergely kalendáriumában 1582. október 4-ét rögtön 15-e követte, így „eltűntek” a Caesar kora óta felhalmozódott felesleges napok.

A Gergely-naptár bevezetése óta a Julianus-naptár polgári használata háttérbe szorult, de egyes országok csak a 20. században hagyták el, mint például Szíria 1924-ben, vagy éppen Románia 1926-ban. Oroszoroszágban a cári időkben a Julianus-naptár polgári és egyházi is volt, 1917 után a szovjet állam áttért a Gergely-naptár használatára, az orosz ortodox egyház azonban megmaradt a Julianus-naptár használata mellett, ahogyan nem változtatott egyebek mellett Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró sem. Ezekben az országokban január 7-én ünneplik az ortodox karácsonyt.  

Bosznia-Hercegovina is azok közé az országok közé tartozik, akik az áprilisban az Egyesült Államokkal kötött megállapodás szerint visszafogadják az Iszlám Állam hadseregében harcoló állampolgáraikat és családtagjaikat. December 19-én érkezett meg egy csoport Szarajevóba: hat nő, tizenkét gyerek és hét férfi. A harcosok valamennyien a vahabista Nusret Imamović csoportjának tagjai, akik öt éve harcoltak Szíriában és Irakban. Az utolsó hónapokat valamennyien Szíria kurdok által ellenőrzött területén töltötték táborokban, börtönben. Köztük van Jasmin Kešerović, aki nyílt video üzenetben az Iszlám Állam nevében gyilkosságokra szólított fel az Egyesült Államok és nyugat-európai országok területén és a hitetlenek ellen Bosznia-Hercegovinában. 

A férfiakat a repülőtéren azonnal letartóztatták és átadták az ügyészségnek, ahol eljárást indítottak ellenük terrorista csoport szervezésének, idegen félkatonai szervezet illegális megalakításának és csatlakozásának, valamint a terrorizmus bűncselekményének vádjával. A nőket és a gyerekeket befogadó állomásra vitték. 

Szakemberek, köztük a szarajevói egyetem kriminalisztikai, kriminológiai és biztonságpolitikai tanszékének professzorai arra hívják fel a figyelmet, hogy a külföldi háborúkból visszatérők befogadása komoly biztonsági kihívás egy Boszniánál fejlettebb ország számára is. "Teljesen őszinte leszek. Társadalmunk jelenleg nem áll készen a minőségi újraszocializációra. Nem várhatunk jó eredményeket a büntetőjogi szankciók végrehajtásáért felelős intézményektől, mivel ezek nehéz körülmények között működnek”- mondta a szarajevói egyetem dékánja. Nedžad Korajlić.

A terrorizmussal gyanúsított szélsőségesek befogadása összetett folyamat, a boszniai biztonsági szolgálatok rendelkeznek mindazokkal a képességekkel, hogy ennek a kihívásnak megfeleljenek, de jelentős hiány van a megfelelő szakképesítéssel rendelkezőkből. A börtönökben jórészt egyetlen pszichológus és pedagógus dolgozik, de a terrorizmusért elítéltekhez kriminalisztikai, szociológiai és pszichológiai szakemberek csoportjának közös munkája lenne szükséges. Nehéz megjósolni, hogy egy ember hogyan fog viselkedni a börtönbüntetés letelte után, megváltoztatható-e az elítélt terrorista meggyőződése a sokéves börtönbüntetés alatt. Éppen a szakemberhiány, az anyagi és egyéb korlátozottságok miatt nincs ok az optimizmusra. A börtönbüntetés önmagában nem elegendő a fogoly viselkedésének megváltoztatásához, de ezen a területen még a viszonylag kevés kutatás alapján nem lehet biztosan meghatározni a fogvatartott viselkedését a büntetés végrehajtása után. Különösen nehéz akkor, amikor az esetnek vallási töltete is van, amikor valaki „szent célok” érdekében cselekszik. A vallási befolyásolás áldozataitól, akik ilyen szélsőségesen viselkednek, nehéz elvárni jelentős változásokat. Ők saját szempontjuk szerint azok, akik megmentik és felszabadítják népüket az „erkölcstelen és 'kapzsi” Nyugattól, akik igyekeznek elvenni életmódjukat és értékeiket, hogy rájuk erőltessék a sajátjukat. 

A december 19-én a szarajevói repülőtéren letartóztatott hét deportált esetében a bíróság egyhónapos szabadságvesztést szabott ki elutasítva a védőügyvédek kérését a házi őrizetről. Az indoklásban szerepel a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok megsemmisítésének vagy megmásításának, a tanúk befolyásolásának, a bűncselekmény megismétlődésének, a polgárok és a vagyon biztonsága veszélyeztetésének lehetősége. Mindegyikőjükről pszichiátriai értékelést kell készíteni a radikalizálódás mértékének meghatározására.   

Információk szerint még 256 főt, önkéntes harcosokat, nőket, gyerekeket fognak Szíriából Boszniába deportálni.

Sokat írtak már róla, de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudunk is Teslaról. Rejtélyes és egyedülálló, virginiai életrajzírója szerint igazi showman, néha elbűvölő társasági ember, máskor visszahúzódó. Volt, hogy nagy energiával és lelkesedéssel alkotott, amit súlyos depressziós időszakok követtek. Sokan őrültnek tartották. 

Az 1856-ban Horvátországban született Tesla már gyerekkorában megmutatta kivételes képességeit. Korlátlanul tudott észben tartani egész könyveket és logaritmus táblázatokat, elsajátítani idegen nyelveket. Kétségtelen, hogy fejében egy „aranybánya” volt.

Az egész életét végigkísérő kényszeres viselkedés uralta a mindennapjait. A hármas szám megszállottja volt. Vacsorához 18 szalvétát rakott fel, mivel a szám osztható hárommal. Amikor szállodában lakott, ragaszkodott hozzá, hogy a szobaszám hárommal osztható legyen, és kifejezetten kérte, hogy minden reggel készítsenek be 18 darab törülközőt. Egyes írások szerint pontosan meghatározta az ételek tömegét és kiszámolta az emésztésükhöz szükséges mozgásmennyiséget. Kerek tárgyak iránti fóbiája volt, ezért nem tartózkodott ilyen fülbevalót viselő nők társaságában. Szemmel látható problémái családi örökség, apja és bátyja is a skizofrénia jegyeit mutatták. Apja ismert volt arról, hogy hevesen és erőszakosan beszélt magában különféle személyeket utánozva, testvére pedig gyakori és súlyos hallucinációktól szenvedett. Állítólag Tesla maga is szenvedett hallucinációktól, amik azonban az ő esetében hozzájárultak tudományos sikereihez, újabb és újabb felfedezésekre inspirálták.. Úgy mondják, a váltóáramú motor ötletét nyilvánvalóan a fény és a láng hallucinációja ihlette. Az őrület őrületében beszélgetni kezdett a galambokkal, azt állítva, hogy egyikük "képes szeretni, mint egy ember". Ez a galamb a kezében halt meg.

Nagyobb volt a szíve, mint az esze. 1884-ben érkezett az Egyesült Államokba néhány centtel és egy Edisonhoz szóló ajánlólevéllel a zsebében. Később mesélte el, hogy ígért neki Edison 50 ezer dollárt, ha jobb találmányt tud létrehozni, mint a meglévő egyenáramú generátorok, amit ő örömmel fogadott, a "kihívás elfogadva!" felkiáltással, majd miután elkészült vele, Edison viccnek minősítette az ajánlatot, mire Tesla otthagyta őt, és újra üres zsebbel találta magát. Edison riválisát, George Westinghouse-t lenyűgözte Tesla váltakozó áramú rendszere, és akkoriban egy egész vagyont, 60 ezer dollárt kínált érte, amiről a feltaláló önzetlenül lemondott, miután Westinghouse-t egy nagyon költséges, akár csőddel is fenyegető jogi procedúra fenyegette, amit Edison indított ellene.  Guglielmo Marconi a nagyfeszültségű rádiójelek továbbítására képes Tesla tekercset orozta el tőle és jelentette be, hogy ő a rádió feltalálója.  

1899 nyarán Colorado Springsben ült a laboratóriumában, szokatlan ritmikus jeleket hallott. Amikor először észlelt rádiójeleket az űrből, meg volt győződve róla, hogy azok a Vénuszról vagy a Marsról érkező kapcsolatfelvevő kommunikációs kísérletek.

Szerette volna a világ minden táján óriási tornyok sorozatával ingyen szállítani a villamos energiát, amihez persze nem talált támogató befektetőket, ettől ismét depressziós lett és úgy érezte, hogy az élette szétesett. Volt elképzelése olyan fegyver kifejlesztéséről, ami elriasztja az országokat az egymás elleni újbóli támadásoktól. Egy olyan jövőt vizionált, ahol minden munka automatizált, a gyárakat robotok üzemeltetik, az autókat robotok vezetik. Bejelentette a mobiltelefonok és az internet megjelenését. És ha körülnézünk, azt látjuk, hogy látomásai sorra megvalósultak.

Energiájának egy részét aszketikus, aszexuális és visszahúzódó életmódjából merítette, zsenialitásának élességét idős korában is megőrizte. A hogyanról egy 1933-ban, 77 éves korában adott interjúban beszélt:  

„Testi és elmeállapotunk idős korban tanúbizonyságot tesz arról, hogy miként töltöttük a fiatalkorunkat. Mai erőm és vitalitásom titka abban rejlik, hogy fiatalemberként éltem az életemet”- mondta. Már gyerekként nagy célokat tűzött ki maga elé, és tudta, hogy csak más szenvedélyek visszaszorításával tudja álmait megvalósítani és dolgozni még öregkorában is. Ez szigorú fegyelmet követel. "Nem akarok pihenést és a kemény munka beszüntetését. Ha az emberek a temperamentumuknak megfelelően választanának munkát, mérhetetlenül nagyobb lenne a boldogság a földön” – vélte.

„Sokan szomorúak és depressziósak a rövid élet miatt. Az élet túl rövid, nem élhetünk elég hosszú ideig ahhoz, hogy befejezzük vállalkozásunkat. Az emberek tetteikkel előkészítik az utat korai halálukhoz. Mindenekelőtt túl sokat eszünk, de ezt már sokszor hallottuk. Nem megfelelő ételt eszünk, és rossz folyadékot iszunk. A legnagyobb károkat a túlzás és a testmozgás hiánya okozza, ami mérgező állapotot okoz a testben, és lehetetlenné teszi a felhalmozódott méreg eltávolítását” –mondta. Ő maga csak vizet és tejet ivott és rendszeres feljegyzést készített a gyomra állapotáról. Naponta kétszer evett és kerülte a savasító ételeket. „A legtöbb ember túl sok hüvelyest eszik, amelyek húgysavat tartalmaznak. Bár a hal jó az agy számára, nagyon magas savreakciót vált ki a magas foszformennyiség miatt. A savasság a szervezet a legnagyobb ellensége idős korban.""Szinte teljes mértékben kerülöm a húst. Meg vagyok győződve arról, hogy a kávé, tea és cigaretta kevesebb, mint egy évszázad alatt ki fog menni a divatból, az alkohol azonban továbbra is használatban marad"- jósolta.

Teslát úgy is ismerték,mint a testmozgás lelkes támogatóját. „Hiszem, hogy sokat kell mozogni. Én nyolc-tíz mérföldet gyalogolok naponta, soha nem veszek taxit vagy más közlekedési eszközt, ha van időm. A lábamat használom. Ezen kívül minden nap úszok, mert nagyon fontosnak tartom, és hideg vízzel zuhanyozok.”

Rendszeresen jógázott, szigorú napirendje volt, és nagyon keveset aludt, szinte alig. „Alvás? Ritka, hogy alszok. Olyan családból jövök, ahol hosszú életűek és arról ismertek, hogy nem sokat aludtak. Remélem, elérem az őseim rekordját, és legalább 100 évig fogok élni. A nem alvásom nem aggaszt. Néha alszok egy-egy órát. Időnként, néhány havonta 4-5 órát is. Amikor felébredek, teljesen fel vagyok töltődve energiával, mint egy akkumulátor. Egy ilyen éjszaka után semmi sem állíthat meg. Nem kétséges, hogy az álom megújító, az élet adója, hogy növeli az energiát. Másrészt nem hiszem, hogy az egészséghez szükség van rá, különösen, ha általában valaki alszik egy kicsit"- magyarázta.  

1943-ban magányosan halt meg szegénységben és elszigetelten, ami szomorú vég a modern idők egyik kivételes feltalálójának. Mert nem elég egy ötlet vagy találmány, a megfelelő emberekkel való kapcsolat és a társadalmilag elfogadott befogadás is szükséges a sikerhez. Akárhogy is, különcségével, szélsőségességével, depressziójával, zsenialitásával Nikola Tesla az emberiség vitathatatlanul legnagyobbjai közé került. Soha nem fogjuk tudni megfejteni teljesen. Amikor mai életünket nézzük, Tesla valójában minden nap körülöttünk van.

Foto: profimedia

Aleksandar Vučić szerb elnök kezdeményezésére alakul a Nyugat-Balkánon a „mini Schengen”, a résztvevő országok közötti együttműködés az Európai Unió „négy szabadságának” - a tőke, az áruk, a szolgáltatások és az emberek szabad mozgása – elve alapján. Persze, ahogyan az lenni szokott, nem megy zökkenők nélkül, Koszovó addig nem vesz részt, amíg Szerbia nem ismeri el, míg Albánia kijelentette, hogy Koszovó nélkül nincs együttműködés.  

Edi Rama Albánia, Aleksandar Vučić Szerbia és Zoran Zaev Észak-Macedónia államfője

A kezdeményezés irányította rá a figyelmet egy 65 évvel ezelőtti együttműködésre, a Balkán-paktumra. Miután Jugoszlávia és a Szovjetunió között 1948-ban megszakadt a diplomáciai kapcsolat, nem volt teljesen alaptalan feltételezés egy szovjet támadás Jugoszlávia ellen. Király Béla, aki 1950-51-ben a magyar Katonai Akadémia parancsnoka volt, az archívumokban fellelhető dokumentumok szerint azt állította, hogy elő volt készítve a támadás, amiben részt vett volna Csehszlovákia és Lengyelország, és a terv Belgrád elfoglalása volt. Az újabb kutatások azonban vitatják ezt az állítást, ugyanakkor Tito életrajzírója Vladimir Dedijer az „Az újabb adalékok Joszip Broz Tito életrajzához” című könyvében írt erről. A könyvben elmesél egy senki által meg nem erősített történetet is, miszerint Zsukov marsall 1957. évi jugoszláviai látogatásakor a vacsora után beszélt Sztálin Jugoszlávia elleni támadási tervéről.

Ez a támadási vélelem hozta magával, hogy egy kommunista ország együttműködést és segítséget kért attól a Nyugattól, melynek egyes országaival, Olaszországgal és Görögországgal, közvetlen vitában állt. Joszip Broz Tito 1950. december 25-én adott interjújában kért először fegyvert a Nyugattól. Truman elnök ugyancsak 1950. decemberben terjesztett az amerikai kongresszus elé egy törvényjavaslatot a Jugoszláviának nyújtandó gyors katonai segítségről. Egy hónappal később Jugoszlávia az ilyen irányú kérést Nagy-Britanniának és Franciaországnak is elküldte. 

Eisenhower tábornok, a NATO főparancsnoka 1951. július 10-én találkozott először a jugoszláv vezérkar parancsnokával, Koča Popovićcsal. Egyes vélemények szerint Eisenhower volt Jugoszlávia jövőbeli szerepének tervezője. Arra ösztönözte saját kormányát és a szövetségeseket is, hogy tegyenek további lépéseket, aminek eredményeként 1951. október 15-én Jugoszlávia és az Egyesült Államok aláírta a katonai együttműködési szerződést. Az ideológiai különbözőségek ellenére a két fél megállapodott Szlovénia és Macedónia védelmi terveiről, az amerikaiak Jugoszlávia, Görögország és Törökország szoros együttműködését szorgalmazták. 1957-ig, amikor Jugoszlávia felmondta ezt a szerződést, az ígért 15 milliárd dolláros támogatás 93%-a megérkezett. A jugoszláv hadsereg akkor az atombombán kívül mindent kapott, amit az amerikai hadsereg használt: repülőgépeket, radarokat, helikoptereket, 200 db M4-Sherman, és a legújabb M-47 Patton tankot. 

Jugoszlávia szakítása a keleti országokkal, annak határozott ígérete, hogy élesen ellenzi a keleti táborba való újrabeilleszkedést, és a nyugati katonai segítség azt eredményezte, hogy a negyedik katonai hatalom lett Európában. A jugoszláv légitársaság, a JAT növelte polgári repülőgépes flottáját, és virágzott a hadiipar. A nyugati katonai tervekben jelentős szerepet szántak Jugoszláviának Görögország védelmében, ami miatt a görögöknek nyomást kellett gyakorolniuk a szövetségesekre, hogy kisebbítsék a jugoszláv szerepet a görög polgárháborúban. 

1952-ben Görögországot és Törökországot felvették a NATO-ba, ezzel Jugoszláviának is új lehetősége nyílt az együttműködés kiterjesztésére a katonai szervezettel. A történetbe ismét bekapcsolódott Eisenhower tábornok, akkor már szenátor, és indítványozta, hogy Jugoszlávia Görögországgal, Törökországgal, Spanyolországgal és Portugáliával együtt az észak-atlanti katonai szövetség része legyen. Azzal indokolta, hogy a NATO által létrehozott „déli szárnyból” hiányoznak ezek az országok, felvételük elzárná a Szovjetunió hozzáférését a Földközi-tengerhez.

Tito elutasította, hogy belépjen a NATO-ba, ő inkább az Európai Védelmi Közösség, és a tervezett Európai Közösség iránt érdeklődött, de kihasználta a lehetőséget és kifejezte érdeklődését a görögök által javasolt Jugoszlávia-Görögország-Törökország védelmi szövetségéről szóló háromoldalú egyezség iránt. Brit kezdeményezésre 1953. februárban Ankarában a három ország barátsági megállapodást kötött, amely előírta a katonai egyeztetést. Tito úgy vélte, ha a balkáni föderáció nem sikerült, a balkáni paktum sikerülni fog.1954. júniusban a három ország úgy döntött, hogy a szerződést katonai-védelmi szövetséggé alakítja, az ankarai szerződésből törlik a NATO csatlakozást.

A szerződés tartalmát a jugoszláv fél és a NATO kérésére az utolsó pillanatban is módosították. A jugoszlávok azt akarták, hogy a paktumot aláíró felek katonai részvétele automatikusan megtörténjen a szövetséghez csatlakozó országok bármelyike elleni támadás esetén, amit a NATO több okból is ellenzett. A legjelentősebb indok annak a veszélye volt, hogy a NATO konfliktusba kerül a Szovjetunióval egy esetleges Jugoszlávia elleni támadás miatt. A másik ok, hogy Jugoszlávia és a NATO-tag Olaszország Trieszt miatti esetleges konfliktusa viszályhoz vezetne a szervezet tagországai között, amennyiben ennek az elvnek kapcsán Görögország és Törökország automatikusan bekapcsolódna. A NATO-n belüli vita azzal zárult, hogy a tagok különleges szövetségeket hozhatnak létre. Ezekkel a módosításokkal 1954. augusztusban Bledben aláírták a húsz évre szóló Balkán-paktumot, a „politikai együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról kötött szövetségi szerződést.” 

Jugoszlávia szempontjából a paktum jelentős volt, nagy diplomáciai siker a regionális szövetség létrehozása, számos előnnyel, de nem kevés hátránnyal is. Aláírása kétségtelenül Tito és Jugoszlávia további nemzetközi megerősödéséhez vezetett, ugyanakkor a kommunista elvek szerint vezetett országban az ellenséggel való együttmûködés, a segélyek elfogadása nem illett bele a kommunista párt ideológiájába. Elég nehéz volt megmagyarázni, hogy fegyvert és gazdasági segélyeket fogadnak el attól a hatalomtól, amellyel szemben elszánt propagandát folytatnak. Az együttmûködésre való hajlandóság nem volt azonos a három résztvevőnél. A görög–jugoszláv célok és elképzelések sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint a jugoszláv–török, nem beszélve a görög–törökről. 

A Jugoszlávia és Olaszország között Trieszt miatt fennálló vita elsimítására az Egyesült Államok azt javasolta, hogy Olaszországot is vonják be a szövetségbe, ezt azonban Görögország ellenezte, mert úgy vélte, ezzel csökkenne a jelentősége, a regionális szövetség fontossága. 

A Balkán-paktumot 1955-ben ratifikálták, amikor a Szovjetunió Sztálin halála után már megtette az első lépéseket a két ország közötti helyzet normalizálására a kapcsolat javítása érdekében. Még ugyanabban az évben Görögország és Törökország vitába keveredett Ciprus jövőjét illetően. A vita drámai fordulatot vett, miután Solunban bombát dobtak a török konzulátusra. Ezt az Isztambulban és Izmirben élő görög kisebbség ellen elkövetett erőszakos cselekmények előzték meg, ami a görögök tömeges kivándorlásához vezetett. A kialakult helyzet a Balkán-paktumban foglalt együttműködés végét jelentette, Görögországot és Törökországot a feszült viszony pedig időről időre, 1967-ben és 1974-ben, a háború szélére sodorta.

Egy ország fejlettségének egyik fontos mutatója az autópálya hálózata. A nyugat-balkáni régió országaiban jelentős különbségek vannak az autópálya lefedettséget illetően.

Magasan vezet Horvátország, ahol több mint 1300 kilométernyi autópálya van, míg Montenegró még az első kilométer átadása előtt van.  A horvát autópályák különbözőek, van 60 kilométernyi, ami kétszer egysávos, 20 kilométernyi kétszer háromsávos, a többi kétszer kétsávos. A legintenzívebb építési időszak 2000-2010 között volt.

Szerbiának jelenleg 962 kilométernyi autópályája van, és aláírt szerződése 112 kilométernyi út, az ún. Morva folyosó megépítéséről. Megkezdődött a Belgrád – Szarajevó és a Ruma – Šabac autópálya építése, valamint aláírták a szerződést az autópálya meghosszabbításáról Ništől Pristináig.

A Közigazgatási Minisztérium 2018-as adatai szerint Szlovénia 692 kilométernyi autópályával rendelkezik. Jugoszlávia felbomlásakor az ország területén kevesebb mint 200 kilométernyi autópálya volt. 1994 óta 533 kilométer autópálya, gyorsforgalmi és egyéb közutak épültek meg.

Észak-Macedóniában összesen 242 kilométernyi autópálya van, ezen kívül 911 kilométer hosszú országút, regionális utak (3771 kilométer) és helyi utak (9 258 kilométer).  Az autópálya egy részét még a jugoszláv időkből örökölte. 2020-ban kezdődnek a Szkopje és Koszovó közötti országúti összeköttetés munkái.

Bosznia-Hercegovinában az elmúlt húsz évben 208 kilométernyi autópálya épült, ebből 102 kilométer a Föderáció és 106 kilométer a Szerb Köztársaság területén. A Föderáción áthaladó autópálya része a páneurópai 5C folyosónak, amelyről 1997-ben határoztak az európai országok közlekedési minisztereinek konferenciáján Helsinkiben. A nyugat-balkáni országon áthaladó szakasz hossza 338 kilométer, az építése 2001-ben kezdődött,  a befejezés határideje eredetileg 2012 volt, most úgy vélik, 2020-ra a tervezett hossz valamivel több mint egyharmada elkészül.  

Koszovóban 2019-ben adták át az R6-os autópályát, ami összeköti Pristinát az észak-macedóniai Elezov Hannal, így 170 kilométerre nőtt az autópályák hossza. Koszovóban nevet adnak az autópályáknak, az R7-est például Ibrahim Rugováról nevezték el. Ez a leghosszabb autópálya az országban, Pristinát és Prizrent köti össze és megy tovább az albán határ felé. Ha teljesen elkészül, a páneurópai 10-es folyosó része lesz, ami Ništ és Durrest köti össze.

Montenegró az egyetlen ország a régióban, ahol nincs egy kilométernyi autópálya sem. Megkezdett építkezés van, 2015 óta készül a Bar-Boljare közötti autóút, ami Montenegró legfontosabb fejlesztési projektje. A 164 kilométeres szakasz 42 alagúton, 92 hídon és viadukton halad át. Az alagutak az útvonal majdnem felét teszik ki. Becslések szerint az építési költség kilométerenként legalább 20 millió euró. Az első szakasz Smokovac-Uvac-Mateševo között várhatóan 2020-ban készül el, majd összekötik az A2-es szerbiai autópályával, így Belgráddal.

Az autópálya-hálózat fejlődésének egy másik fontos mutatója az autópálya-hálózat sűrűsége, vagyis, hogy négyzetkilométerenként hány méternyi utat építettek. Ebben az összehasonlításban Szlovénia áll az élen, ahol minden négyzetkilométeren 34,0 méter autópálya van, amivel meghaladja legtöbb uniós ország átlagát. A második helyen Horvátország 23,2 méterrel, majd Koszovó, ahol nem egészen 11.000 négyzetkilométeren 170 kilométernyi autópályát építettek, vagyis négyzetkilométerenként 15,6 méternyit.

A régió országai közül területileg legnagyobb Szerbiában 12,4 méternyi autópálya épült négyzetkilométerenként, Észak-Macedóniában 9,4 méter, míg Bosznia-Hercegovinában mindössze négy méter.

Hiába mondta két és fél hónappal ezelőtt a szlovén kormány, hogy "a Szlovén Köztársaság kormánya és az illetékes minisztériumok arra készülnek, hogy új légitársaságot hozzanak létre, vagy kapcsolatot létesítsenek más üzemeltetőkkel. Bár nehézségekre számítunk, a cél Szlovénia kapcsolatának megőrzése a világgal, különösen a turizmus területén.", mára szinte biztosra vehető, hogy a kormány  az Adria Airways csődjét követően nem hoz létre új nemzeti légitársaságot. „Nagyon valószínűtlen egy új nemzeti légitársaság létrehozása, akár teljesen, akár részben állami tulajdonban, mert annak túl nagy a pénzügyi kockázata.  Időközben számos, az Adria által korábban üzemeltetett útvonalat átvettek külföldi fuvarozók, elsősorban azokat, amik iránt a szlovén utazóközönség felől a legnagyobb érdeklődés mutatkozott”- mondta  Marjan Šarec miniszterelnök. 

A szándék valós volt a kormány részéről, az állami tulajdonban lévő Bank Assets Management Company (BAMC) üzleti tervet is készített egy új nemzeti légitársaság számára. A javaslat szerint a fuvarozó öt Bombardier repülőgépes flottát üzemeltetett volna kétszáz alkalmazottal. Úgy számolták, hogy a légitársaság az első működési évben húszmillió euró veszteséget könyvelt volna el. Zdravko Počivalšek informatikai és gazdasági miniszter volt az új légitársaság újraindításának legnagyobb támogatója. 

Az Adria összeomlása óta három új fuvarozó lépett be a szlovén piacra, a már üzemelő légitársaságok megnövelték a frekvenciát, vagy a nyári szezonra tervezik azt. 2020-ra bejelentkezett az Iberia is. .  

Eközben azok a társaságok, akik ajánlatot tettek az Adria Airways eszközeire, azt panaszolják, hogy eddig még elmaradt a november 10-én lezárult tender eredményének bejelentése. Az Adria felszámolójának november 25-ig kellett volna a nyilvános felhívást közzétenni, ám ezt még nem tette meg, miközben öt ajánlattevővel tárgyalásokat folytatott, köztük a Pipistrel szlovén ultra könnyű elektromos repülőgépgyártóval, Joc Pečečnik szlovén üzletemberrel, az Interblock Gaming alapítójával, valamint Izet Rastoder banánimportőr, ingatlanfejlesztő üzletemberrel.   

Az állam a nemzeti légitársaságot több mint három évvel ezelőtt eladta a müncheni 4K Invest befektetési alapnak, akik szerkezetátalakítást ígértek, de az Adria ősszel csődöt jelentett. Becslések szerint hatvanmillió euró fizetési kötelezettség maradt a cég után, a légitársaságnak nincs jelentősnek mondható vagyona, emellett munka nélkül maradt több mint hatszáz alkalmazott.  

Amikor alig három évvel a boszniai háború vége után megérkeztünk Szarajevóba, szinte mellbe vágott, hogy mindenki és mindenhol dohányzik. Üzletekben, fodrásznál, hivatalokban, éttermekben, mindenhol. A repülőtéren néha alig lehetett levegőt venni a tranzitban a cigarettafüsttől. 

Boszniában ma is a felnőtt lakosság 44%-a dohányzik, ami kb. egymillió embert jelent. Ők évente több mint 265 millió doboz cigarettát vásárolnak, kb. 1,1 milliárd márka (több mint félmilliárd euró) értékben. Vagyis, naponta több mint hárommillió márkáért elfüstölnek több mint 728 ezer doboz cigarettát. A világ első húsz országa között vannak dohány és dohánytermékek fogyasztása tekintetében. Azon a bizonyos, többször is emlegetett „balkáni úton” virágzik a feketekereskedelem, minden második boszniai dohányos a feketepiacon szerzi be a cigarettát, annak alacsony ára miatt. Ez jellemző az egész nyugat-balkáni régióra, az illegális dohánykereskedők, dohánymaffiák évente kétszáz millió eurós profitra tesznek szert. Boszniában évente kb. kilencezren halnak meg a dohányzásra visszavezethető okok miatt. Még nincs tiltva a dohányzás sehol, a dohány, és az egyéb dohányzási termékek ellenőrzéséről és korlátozott felhasználásáról szóló törvény elfogadására várnak. 

Az Egészségügyi Világszervezet legújabb jelentése szerint a világon 1,337 milliárd ember dohányzik. Óriási különbség van a női és férfi dohányosok száma között. A jelentés szerint 244 millió nő és 1,093 milliárd férfi dohányzik. A jelentés pozitívnak értékeli, hogy megállt a dohányzó férfiak számának növekedése.  Első ízben történt meg, hogy globálisan csökkent a dohányzók száma. A 2000-es évekhez képest 60 millióval kevesebben cigarettáznak. Évente több mint nyolcmillióan halnak meg a dohányzás következében. Több mint hétmillió haláleset közvetlenül a dohányzás miatt következik be, míg 1,2 millió a dohányfüstös környezet miatt. 

Szerbiában a 15 év fölötti dohányosok száma 2,8 millió, ez a felnőtt lakosság kb. egyharmada. A szerb kormány az év elején napirendre vette a dohányzás tiltásának kérdését, de konkrét intézkedés még nem történt. Ma is az az általános, hogy egy étterem egyik asztalánál tilos a dohányzás, míg a másik füstbe burkolózik. Ez azért lehetséges, mert a nyilvános helyen való dohányzás tilalmáról hozott törvény megengedi a cigarettázást a 80 négyzetméternél nagyobb alapterületű vendéglátóipari egységekben. Ott a tulajdonosok kötelessége a terület felét nemdohányzóvá tenni. Néhányan emlékeztettek arra, hogy 1987-ben Belgrádban a Knez Mihailova utcát nemdohányzó területnek nyilvánították, ott tilos volt rágyújtani. Szakértők úgy becsülik, hogy 2025-ig a felnőtt lakosság 34,3%-a lesz dohányzó, ami 2000-es évi 51,5%-hoz képest jelentős csökkenés. 

Montenegróban idén augusztusban teljesen megtiltották a nyilvános, zárt helyiségekben a dohányzást, a törvény megszegőit jelentős pénzbírsággal sújtják. Montenegró Európában az élen áll az egy dohányosra jutó átlagos cigarettafogyasztásban évi 4125 szállal. (Csak érdekességképpen, az utolsó helyen Izland áll 551 szál cigarettával). A délszláv háború után évekig arról beszéltek, hogy az akkor miniszterelnök, jelenlegi államfő Milo Djukanovic a háború alatt kiterjedt dohánymaffia feje volt, azzal alapozta meg vagyonát. A montenegrói felnőttek 35%-a dohányzik, a közegészségügyi intézet adatai szerint minden tizedik 13-15 év közötti fiatal rendszeres dohányfogyasztó. 

Horvátországban részlegesen tiltott a dohányzás a kávéházakban és a pubokban, és teljesen tilos az éttermekben. A dohányzás miatti rákos megbetegedés következtében évente több mint tízezer haláleset történik. A felnőtt férfiak 28%-a, a nők 22%-a mindennapi dohányos, a 15-16 éves fiatalok 55%-a kezd el dohányozni. A társadalombiztosítás keretén belül leszokást segítő háromhetes intenzív terápiás kurzusokat szerveznek nappali kórházakban. Működtetnek egy „nemdohányzó iskolát” is, ami pszichoterápiás oktatási modell alkalmazásán alapul. A program öt napig tart, utána a hallgatók egy támogató csoportba gyűlnek össze, ahol tapasztalatokat cserélnek és segítik egymást. A program az amerikai „Lélegezz szabadon a dohányzás elhagyásával” modell kicsit módosított változata: 15 lépés a nemdohányzásig. A program csoportmunkán alapszik, de az „iskolában” egyénre szabott feladatok is vannak. Elemzik a dohányzás elhagyásának előnyeit, a pozitív gondolkodás fontosságát, és megjelenítik magukat nemdohányzóként. Ennek az „iskolának” a programja ingyenes, de csak korlátozott számú jelentkezőt tudnak fogadni. 

Észak-Macedóniában 2010 óta tilos a dohányzás minden vendéglátóipari egységben. A törvény nagyon szigorúan előírja, hogy legalább három oldalról nyitott teret kell biztosítani mindenféle akadály nélkül a dohányzóknak. Olyan helyet, ahol a cigarettafüst szabadon távozik. A büntetés borsos, 2000-4500 euró közötti a hiányosságtól függően a tulajdonosnak, és 150-300 euró a dohányzó vendégnek. Erre a nagyon szigorú törvényre azért volt szükség, mert a kétmillió lakosú országban egymillió dohányos volt. A nyilvános helyeken, iskolákban, közintézményekben, kórházakban már korábban tilos volt a dohányzás. 

Szlovénia az Európai Unióban az elsők között 2007-ben léptette életbe a dohányzást tiltó törvényt a zárt nyilvános helyeken. A kávéházak és a pubok elkülönített helyiségeiben engedélyezett, és tilos az éttermekben.  A parlament 2017-ben egyhangúlag elfogadta azt a törvényt is, ami tiltja a dohányzást gépkocsiban, ha kiskorú is ül benne. A szlovén felnőtt lakosság kb. 24%-a dohányzik, míg a 15 éves iskolások egyötöde legalább hetente egyszer vagy többször cigarettázik. 

Boszniához hasonló benyomásom volt Koszovóban is, hogy mindenki és mindenhol dohányzik. Az országban kimagaslóan sok a dohányzó terhes nők száma, 21%. Egy felmérés szerint a kiskorúak fele passzív dohányos az otthonában is. Az országban 2013-tól tilos a dohányzás nyilvános zárt helyeken.  

„Hihetetlen játékos. amikor ellene játszottam, mindig az volt az érzésem, kettő ellen játszok.” „A tenisz történetének legjobb fonákja és ritörnje.” „A nem szeretett bajnok.” „Ő a bajnok. Tiszta és egyszerű.” Ezeket a mondatokat az elmúlt évtized legjobb teniszezőjéről, Novak Djokovićról mondta James Blake, az amerikai Top 10 játékosa, Jimmy Arias, a New York Times és Paul Annacone, Roger Federer és Pete Sampras volt edzője, a Tenis channel szakkomentátora.  

Djokovićot az elmúlt évtized legjobb jékosának választották. 2011-ben lett először világelső, ugyanabban az évben három Grand Slam tornát nyert. Legsikeresebb szezonja 2015/2016 volt, amikor mind a négy Grand Slam tornát megnyerte, és Rod Lever után az első játékos lett, akinek ez sikerült. Tizenhat trófeájából tizenötöt ebben az évtizedben nyert. Az elmúlt tíz évben a Grand Slam tornákon 226 győzelmet és 24 vereséget könyvelhetett el, valamenyi versenyén 627 győzelmet aratott és 100 vereséget szenvedett. Új rekordot állított fel azzal, hogy tíz év alatt hétszer nyerte meg az Ausztrál Opent, és az egyetlen, aki mind a kilenc Masters 1000 versenyen első lett.  

Jellegzetes játékstílusa, sajátos mozgása és rugalmassága, ami miatt gyakran „gumi embernek” is nevezik, és a verhetetlen fonákja az, ami versenytársaitól megkülönbözteti. Speciális étrendje van, azt mondják, nem túl sportoló-barát ételek, emellett rendszeresen meditál, és személyre szabott mentális és fizikai edzéseket tart. Ezek segítik őt a versenyeken, a hosszabb kihagyások utáni visszatéréseknél, mint 2017-ben, amikor a szezon felét kihagyta súlyos könyökfájdalma és műtétje miatt. Ez volt karrierje leghosszabb szünete, többen már arra számítottak, hogy visszavonul. Nem így történt.

Négyszer kapta meg a rangos Laureus-díjat, amit a világ legjobb sportolójának ítélnek oda. Eddig összesen 275 hetet töltött az ATP lista első helyén, amivel az öröklista harmadik helyére került.  

Novak Djoković minden idők legjobb szerb sportolója. Az Air Serbia légitársaság róla nevezte el első repülőgépét.

forrás: tennis.com

Az albániai ügyészség 17 ember ellen adott ki gyilkosság és hatalommal való visszaélés gyanúja miatt elfogatóparancsot a november 26-i földrengés előzetes vizsgálatának lezárulta után.

A rendőrség és az ügyészség közleménye szerint a vizsgálatok azt mutatták, hogy "azért dőltek össze épületek és haltak meg emberek, mert az építészek, a mérnökök és a tulajdonosok nem tartották tiszteletben az előírásokat, az építési szabályokat, a biztonsági normákat.”

Az eddig letartóztatott kilenc gyanúsított közül ketten két durresi szálloda tulajdonosai. A szállodák összedőltek, négy ember halt meg. Letartóztatták egy rendőrségi üdülő igazgatóját, ahol egy magasrangú rendőrtiszt halt meg.

A kommunista uralom 1990-es összeomlása óta eltelt három évtizedben sokan beköltöztek a városokba, gyártelepeket, épületeket foglaltak el komoly kormányzati ellenőrzés nélkül. Az utóbbi években ezek közül az épületek közül a különböző kormányok sokat legalizáltak szavazatokat remélve, illetve annak ellenében, hogy szennyvízcsatornát és utakat építenek.Az említett mindkét szálloda Durrestől délre a strandon szintén engedély nélkül épült, a rendőrségi üdülőt pedig törvénytelenül legalizálták. A rendőrség szerint a 17 gyanúsított közül a földrengés után néhányan elmenekültek, vélhetően már nincsenek az országban.  

A Richter skála szerinti 6,4-es erősségű földrengésben november 26-án ötvenegyen meghaltak és több mint háromezren megsérültek. Több mint tizenegyezer épület is megsérült, kb. hatezret átvizsgáltak, 2450 nem használható, négyszázhatvanat le kell bontani, míg negyvenhárom már összedőlt. Mintegy tizennégyezren maradtak fedél nélkül.

Az első vizsgálatok nyilvánosságra kerülésekor Eli Rama államfő üzent azoknak, akik megkísérelnék szándékosan megrongálni otthonaikat, hogy azt ne tegyék, mert az állam nem tud nekik segíteni. A károkat már összeírták, ezért felszólította a polgárokat, hogy ne tegyenek szándékosan kárt az épületekben.

Közben török mérnökök érkeztek Albániába, hogy segítsenek az újjáépítésben Erdogan elnök ígéretéhez híven, hogy Törökország felépít ötszáz házat. A földrengés sújtotta területekre Görögország, Olaszország, az Egyesült Államok, Franciaország, Bulgária és Románia is elküldte mérnökeit segíteni.

A német Transfermarkt, az egyik legnagyobb internetes portál, ami többek között megbecsüli a nemzeti válogatottak, a labdarúgók piaci értékét, úgy becsüli, hogy a régióban a legértékesebb Szerbia és Horvátország nemzeti tizenegye.

Szerbia válogatottjának értéke 287,7 millió euró, a legértékesebb játékos Sergej Milinković-Savić, aki  a portál szerint jelenleg 65 millió eurót ér.

                                            Sergej Milinković-Savić

A horvát válogatott értéke 285,35 millió euró, jelenleg a legértékesebb játékosa Marcelo Brozović a milánói Inter középpályása 50 millió euróval. 2018-ban a világ legjobb játékosa címet elnyert 34 éves Luka Modrić értékét 20 millió euróra tartják.

                                                          Marcelo Brozović

Bosznia-Hercegovina nemzeti tizenegye áll a régióban a harmadik helyen 160,9 millió euró értékkel. A csapat legértékesebb játékosa a Juventusban futballozó Miralem Pjanić középpályás, 70 millió euróval.

                                                       Miralem Pjanić

A 159,75 millió euróra becsült szlovén válogatott kapuját őrzi a régió legértékesebb játékosa, az Atletico Madrid kapusa, Jan Oblak. A kapuőr értéke 100 millió euró.

                                                     Jan Oblak

A legfiatalabb állam, Koszovó csapatának legértékesebb focistája a Werder Bremen fiatal csatára, Milot Rashica. 20 millió euróra becsülik. Az egész válogatott értéke kicsivel több, mint 70 millió euró.

                                                       Milot Rashica

Észak-Macedónia válogatottjában focizik a 17 millió euróra tartott „csodagyerek”, a Napoliban járszó 20 éves Eljif Elmas. A válogatott értéke 56,7 millió euró. 

                                         Eljif Elmas

Montenegró nemzeti válogatottjának az értéke messze a legalacsonyabb, 29 millió euró. A Lazio középpályása, Adam Marušić 7 millió euróval a csapat legértékesebb játékos.

                                            Adam Marušić

A válogatottakban focizó játékosok Európa legrangosabb klubcsapatainál játszanak, a teljesség igénye nélkül: Real Madrid, Bayern München, AC Milan, Fiorentina, Ajax Amsterdam,Chelsea FC, Inter Milan, Juventus Fc, Arsenal, Atletico Madrid, AS Roma.

A podgoricai kormány 155 millió euróval támogatná meg a Montenegro Airlines nemzeti légitársaságot. A törvénytervezet szerint az összeget a következő hat évben a társaság feltőkésítésére, az adósságok rendezésére és új beruházásokra fordítják. A törvényről az év végéig kell a parlamentnek szavaznia.

A kormány a döntést azzal indokolja, hogy a törvény alapvető feltételeket teremt a nemzeti légi fuvarozó piaci működéséhez, és ezzel pozitív hatást gyakorol a montenegrói gazdaság egészére. A tervezet szerint az összegből legfeljebb 50 millió eurót új repülőgépek vásárlására különítenek el.

A Montenegro Airlines éves bevétele kb. 70 millió euró, idén több mint 660 000 utast szállított. A légitársaság a közvetlen bevételen kívül kedvező hatással van az idegenforgalomra, és az ország egész gazdaságára.

A kormány szerint a légitársaság esetleges csődje vagy felszámolása negatívan hatna az egész nemzetgazdaságra, különösen a turizmus fejlesztési stratégiai ágazatára, emellett számos közvetlen negatív következménye lenne, közte a repülőgépek hitelének törlesztéséből és a résidőkből adódó 33,7 millió eurós veszteség. Becslésük szerint bármilyen alternatív forgatókönyv is kedvezőtlenül hatna a gazdaság egészére. Azt állítják, hogy a döntésnél felhasználták azoknak az európai uniós országoknak a pozitív tapasztalatait, akik korábban szintén konszolidálták légitársaságaikat, és azokét is, akik úgy döntöttek, hogy nem teszik meg ezt a lépést.

A Montenegro Airlines flottája jelenleg öt repülőgépből áll: három Embraer 195 és két Fokker 100-as.

fotó: montenegroairlines.com

Safet Alić kilenc éves volt, amikor 1995-ben édesanyjával elmenekültek szülővárosából, Srebrenicából. A mészárlásban több mint tíz családtagját veszítette el, ők Svájcban találtak menedékre. „Nem tudom elfelejteni azokat a napokat. Láttam a gyerekeket tiszta, száraz ruhában, és én ott álltam koszosan, piszkosan- mondta.- Emlékszem, milyen menekültnek lenni.”

Tizenöt éve sikeres vállalattulajdonos Svájcban, néhány évvel ezelőtt egy motelt nyitott Srebrenicában. Ezt a motelt most felajánlotta menekültek elhelyezésére. 18 szobában ötven fő számára van hely. A Motel Alić télen egyébként zárva van, a mostani üzemelési költségeket a tulajdonos állja.

„Néztem a menekülteket Tuzlában néhány napja. Egész családok alszanak gyerekekkel az esőben a betonon. Hogy lehet nekik nem segíteni? Számomra a legkevesebb, hogy ezt megteszem, ahogy egykor nekünk segítettek mások. Nem kérek semmit az államtól, csak azt, hogy biztosítsák a menekültek odaszállítását és az élelmezésüket. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor azt is megszervezem.”

Safet Alić a Facebookon tette közzé ajánlatát, de a médián kívül eddig még senki nem kereste meg, és az őt egyébként támogatók között is vannak, akik másként gondolkoznak.

„Nem tudom, furcsa egy nép vagyunk és gyorsan felejtünk. Nagyon sok ember jelentkezett és ajánlott fel segítséget, de vannak olyanok is, akik kritizálnak, azt mondják, hogy arabokat akarok a Szerb Köztársaságba költöztetni. Az én szándékom a segítségnyújtás, és azt gondolom, hogy mindenkinek, akinek módjában áll, részt kell vegyen benne. Remélem, hogy azoknak, akiknek meg kell hallaniuk, meghallják, megértik és segíteni fogják ezeket az embereket. A motelem télen a menekülteknek szabadon használható.”

Felhívta azokat a honfitársait, akiknek a háza üresen áll Srebrenicában, hogy csatlakozzanak hozzá, és adják ki a menekülteknek.  

A nemzetközi menekültügyi szervezet (IOM) adatai szerint Bosznia-Hercegovinában jelenleg kb. hétezer menekült tartózkodik. Legnagyobb számban Una-Szana kantonban, illetve Szarajevó és Tuzla környékén.Néhány nappal ezelőtt felszámolták a Bihač melletti Vučjak menekülttábort, és az ott tartózkodó 700 menekültet Szarajevóba szállították és helyezték el őket az Ušivak befogadó központban és a Blažuj laktanyában. A Vučjak tábort, ahol sátrakban éltek áram és víz nélkül, a Vöröskereszt önkénteseinek segítségével lezárták, megkezdődött a tábor felszámolása, a teljes területrendezés, hogy még a nyomait is eltüntessék a rettenetes körülményeknek.

Annak ellenére, hogy az Európai Unió képviselői azt kérték, hogy mindkét entitás területén telepítsenek le menekülteket, a Szerb Köztársaság megtagadta befogadó állomás létesítését. Srebrenica is a Szerb Köztársaság területén található.

Nem csitulnak az indulatok az idei irodalmi Nobel-díj nyertesének személye körül. A svéd akadémia választása ellen már a döntéskor is sokan tiltakoztak, és nem lettek kevesebben a díj átadásakor, december 10-én sem.Az osztrák Peter Handkét 2006-ban is támadták a Heine-díj odaítélésekor. Akkor Bora Ćosić kritikus „Szerbia hamis ügyvédjének” nevezte, aki „bocsánatos bűnnek tartja Szerbia elmúlt években elkövetett szörnyűségeit.”  

A legfőbb vád ellene most is Slobodan Milošević politikájának, Nagyszerbia álmának feltétlen támogatása, a szerbek által elkövetett, általa állítólagosnak nevezett mészárlások mértékének kisebbítése, a srebrenicai népirtás tagadása. Azt mondják róla, hogy „szerelmes” a titoi szocialista Jugoszláviába. Egy esszéjében "szomorúsággal és haraggal" búcsúzott az általa idealizált Jugoszláviától. Árulóknak nevezte Helmut Kohl német kancellárt és Francois Mitterand francia elnököt, amiért elismerték és támogatták a független Szlovéniát és Horvátországot. Radovan Karadžićcsal akkor találkozott, amikor már nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. A találkozót és a közös italozást azzal magyarázta, hogy meg akarta érteni a történteket. 

                    Milošević temetésén (fotó: AP)   

Handke többször hangoztatta, hogy a másik oldalon is követtek el bűncselekményeket. Erre a dél-európai történelemre szakosodott németországi Marie-Janine Čalić történész úgy reagált, hogy valóban követtek el bűnöket a horvátok és a bosnyákok is, ez azonban nem menti fel a szerbeket. Semmilyen bűncselekményt nem szabad relativizálni a másik fél cselekedeteire hivatkozva. 

A díj hírének hallatán a szerb nacionalisták körében nagy volt az öröm, míg a bosnyákok, albánok, horvátok, szlovének megdöbbenésüknek adtak hangot, de a liberális szerbek is meglepőnek és sajnálatosnak tartják Handke díját. Filip David szerb író, aki mindig Milošević-ellenes volt, egyenesen így fogalmazott: „Handke egy erkölcsi nulla. Nehéz, ha nem is lehetetlen, elválasztani Handke teljes irodalmi munkáját politikai tevékenységeitől. A Nobel-díj ismét elmélyíti a félreértéseket régiónkban és újra feltépi az 1990-es évek eleji sebeket.”  

Értetlenségüket fejezték ki a világ minden tájáról egykori haditudósítók, akik azt írták a világhálón, hogy ők ott voltak, ők tanúsítják, hogy mi történt Srebrenicában. 

A december 10-i stockholmi ceremóniát Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Albánia és Törökország bojkottálta, számos civil szervezet tüntetett a helyszínen és a boszniai Srebrenica-Potočariban. „Handke egy könyvében azt írta, hogy a boszniai muzulmánok nem is egy nép. Teljesen tagadja a velük történteket, tagadja a krajinai koncentárciós táborokat, Szarajevó ostromát, a srebrenicai mészárlást, és az a gondolat, hogy valaki ilyen írásért Nobel-díjat kaphat, annyira mélyen anti-civilizációs, hogy az ember valóságos fizikai fájdalmat, félelmet érez”- mondta Emir Suljagić, a Srebrenica-Potočari Emlékközpont igazgatója. Handke szerint a bosnyákok „szerb származású boszniai muzulmánok, akik szerb-horvátul beszélnek." 

Üzentek a mészárlásokat túlélők, az áldozatok családtagjai, a koncentrációs táborok egykori lakói: "Soha nem fogjuk elfelejteni, mi történt velünk. A népirtás tagadása állandóvá vált, és Handke díjazása egy újabb lépéssel tovább ment. Ez az író tagadja a népirtást, dicsőíti a háborús bűnösöket. Számunkra nem meglepő, hogy létezik ilyen író, lesz több is, de hogy Nobel-díjat kapott, az pusztító." 

A díjátadás alatti tiltakozáson ott volt és beszédet mondott többek között Christina Doctare is. A doktornő „az én nevemben nem” felszólítással visszaadta Béke Nobel-díját, amit 1988-ban kapott az ENSZ békefenntartó erőinek tagjaként. Abban az évben mindenki, aki az 1950-es évektől 1988-ig békemissziókban szolgált, kollektív díjat kapott. A doktornő 1974-ben az első svéd orvosként szolgált a ciprusi ENSZ misszió svéd zászlóaljában. 1992-ben a háború sújtotta Boszniában működött, a helyszínről mutatta be a civilek elleni bűncselekményeket és hívta fel a világ figyelmét és segítette a nemi erőszak áldozatait. „1992 őszén kezdtem a missziót a WHO-nál, ahol már akkor a hadirokkantak rehabilitációjával foglalkoztam. Amikor világossá vált számomra a szisztematikus, rendszerszintű nemi erőszak, kiemelt feladatomnak éreztem a traumatizált nők rehabilitációját. Ezek az emlékek és tapasztalatok mindig velem vannak, és ez alapvetően megváltoztatta az életemet” –nyilatkozta korábban.

Koszovói, horvátországi írók, költők bojkottra szólítottak, de megszólaltak politikusok is. A szerb politikusoknak az alaphangot Aleksandar Vučić elnök adta meg, aki nem egyebet mondott, minthogy „úgy érezzük, hogy közülünk egy kapta a díjat. Ivo Andrić mellett még egy Nobel-díjasunkat ünnepeljük.” Az államfő bízik benne, hogy „drága barátjukkal” találkoznak a közeljövőben Szerbiában. Hasonló hangnemű véleményt fogalmazott meg a 2015 óta Belgrád díszpolgáráról Aleksander Vulin védelmi és Vladan Vukosavljević kulturális és informatikai miniszter is. A díszpolgárságot az akkori közgyűlés "Belgrád népszerűsítéséért és a nehéz időkben történő támogatásáért" adományozta Peter Handkénak.Tiszteletbeli tagjává választotta Handkét a boszniai Szerb Köztársaság írószövetsége, és nyílt levélben hívta meg Banja Lukára.

Željko Komšić, a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség elnöke úgy reagált, hogy „Stockholmban kitüntetik a népirtást”.Szarajevó kanton parlamentje december 11-én döntött arról, hogy az osztrák író a kantonban persona non grata, ahogyan Koszovóban is. Ezt Behgjet Pacolli külügyminiszter írta ki Twitter oldalára.

A díjátadás napján a Twitteren számos háborús riporter tett közzé boszniai és koszovói háborúkban írt cikkeket.

A Neue Zürcher Zeitung Peter Handke irodalmi Nobel-díja kapcsán írt arról, hogy a Nyugat nagyon gyorsan felejtett: "Noha még csak egy negyed század telt el, (...) a srebrenicai népirtás vagy Szarajevó ostroma alig vannak jelen, ahogy Vukovár sem. Ennek egyik oka lehet Macron francia elnök kijelentése, miszerint nem látja lehetőségét a közeljövőben a nyugat-balkáni országok uniós integrálásának.” A svájci lap szerint ez „nemcsak hogy nem tisztességes, de rövidtávú politika is. Nem elsősorban azért, mert ezek az országok így egyre erőteljesebben fordulhatnak Moszkva vagy Ankara felé, hanem azért is, mert a Balkán, bármennyire tűnik is távolinak néhány nyugat-európai országnak, mégiscsak Európa közepén fekszik.” 

De ez már nem is az irodalmi Nobel-díjról szól. 

A „balkáni út”. Évtizedek óta a kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem, újabban a menekültek útvonala. Az Europol és az EU Kábítószerügyi Központja (EMCDDA) évente készít jelentést, a 2019. évi súlyos és aggasztó megállapításokat tartalmaz.

Az Európai Unió országaiban a kábítószerek éves forgalma az ENSZ becslése szerint kb. 30 milliárd, míg az Europol számítása szerint 40 milliárd euró. A legjelentősebb továbbra is a kannabisz, marihuana forgalma. Az európai piacon 39 százalékban jelenik meg évi 11,6-12,8 milliárd euró értékben. Második helyen van 31 százalékkal, évi 9,5-10,5 milliárd eurós forgalommal a kokain, míg a heroin az európai kábítószerpiac 25 százalékát birtokolja évi 7,4-9,1 milliárd euróval.

A szintetikus drogok - amfetaminok, metamfetamin, MDMA és más pszichoaktív anyagok - termelése és forgalma az utóbbi három évben drámai növekedést mutat. Az EU kábítószerpiacának körülbelül öt százalékát birtokolják a jelenlegi 1,6-1,9 milliárd eurós forgalommal, de becslések szerint az elkövetkező két-három évben ez évi 9 milliárd euróra emelkedhet, és mintegy négymillió új felhasználót, főleg fiatalokat vonzhat.  

A jelentés szerint kb. 25 millió uniós polgár kannabisz, kb. 1,3 millió heroin függő. Évről-évre nő a túladagolók száma, tavaly az EU tagállamok egészségügyi intézményeinek nyilvántartásában nyolc és fél ezer esetet regisztráltak.

Minden erőfeszítés ellenére egyre vonzóbbá válik az EU mind a kábítószer előállítás, mind a tranzitálás szempontjából. A szervezett bűnözői csoportok, drogkereskedők, bandák és kartellek gyorsabban és hatékonyabban alkalmazkodnak az európai előírásokhoz és intézkedésekhez, mint a bűnüldöző szervek. Ebben egyre inkább segít a globalizáció és a kábítószerpiac digitalizációjának elkerülhetetlensége.

Folyamatosan nő a kábítószer előállításban, csempészetben és terjesztésben résztvevők száma az EU-s országokban, a kandidáló országokban és a kandidálásra potenciálisan jelölt országokban. Az illegális kábítószer négy fő kereskedelmi úton lép be Európába. Az Iránból és Afganisztánból Törökországon, Görögországon, Bulgárián és a Nyugat-Balkánon át az EU-ig tartó "balkáni út" játssza továbbra is a legfontosabb szerepet, az itt bonyolódó kábítószer kereskedelem éves piaci értéke körülbelül 20 milliárd dollár. Az utóbbi években egyre fontosabb lett a „déli útvonal” is, ahol Iránból vagy Pakisztánból érkező szállítmányok légi vagy tengeri úton lépnek be Európába, vagy közvetlenül az afrikai országokon keresztül. Létezik még az „északi folyosó”, ami Afganisztánból indulva Közép-Ázsián  keresztül vezet Oroszországba, és a Dél-Kaukázuson és a Fekete-tengeren át vezető út.

                        Albánia - Lazaret a marihuána falu 

A Nyugat-Balkán Albánia vezetésével egyre fontosabb marihuána termelővé válik, míg az Uniós országok közül Hollandia játszik továbbra is vezető szerepet a természetes kannabisz előállításban. Az európai piacra a legnagyobb importálók Marokkó és Vietnám. A kannabisz EU-ba történő illegális behozatalának fõ pontja továbbra is Spanyolország, az Unión belüli terjesztésének kulcsszereplői Hollandia és Spanyolország.

Az Unió saját kábítószer előállítása még mindig nem haladja meg az illegális kábítószerpiac 5 százalékát, de a klasszikus és szintetikus kábítószerek „hazai gyártása” évről-évre dinamikusan növekszik. Aggodalomra ad okot a keménydrogok egyre növekvő mennyisége, ami súlyos hosszútávú következményekkel jár a polgárok egészségére és az Európai Unió általános biztonságára. A heroin EU-ba történő nagykereskedelmi behozatalának teljes ellenőrzését, felügyeletét és irányítását Törökország tartja kézben, míg a többi szervezett bűnözői csoportok, mint a balkáni, brit, holland, iráni, pakisztáni, stb. ennek a drognak a kereskedelmét végzik az egyes európai régiókban.

Valamennyi szervezett bűnözői csoport számára, amikből az Europol jelenlegi adatai szerint mintegy ötezer működik, a fő jövedelem- és vagyonforrás a kábítószerpiac. Emiatt a bűnözők egyre nagyobb elszántságot és könyörtelenséget mutatnak még nagyobb piacok megszerzése, irányítása és még nagyobb nyereség elérése érdekében, nem visszariadva a legsúlyosabb bűncselekményektől, a gyilkosságoktól, emberrablásoktól sem.

                      Albániai rendőrök kannabiszt égetnek (fotó:AP)

Az Europol azzal szembesül, hogy a bűnözői csoportok mind összetettebbé válnak, átfedések vannak közöttük és egyre inkább beszivárognak a legális vállalkozásokba, kormányzati intézményekbe és a politikába. A közös európai rendőrség vezetője Catherine de Bolle úgy véli, hogy az illegális kábítószerpiac és a szervezett bűnözői csoportok folyamatos növekedése a terrorizmus, mint globális fenyegetés után, jelenleg a legnagyobb kihívás minden európai ország, azok gazdaságai, közegészségügye és az Európai Unió integritása számára. Kiemelkedően fontos a latin-amerikai, közép-ázsiai és más forrásokkal kapcsolatos kábítószer csatorna információkkal kapcsolatos megbízható információcsere, és az egyre terjedő internetes értékesítés tapasztalatainak cseréje.

A legfrissebb rendőrségi jelentésekre, elemzésekre és kutatásokra hivatkozva az Europol igazgatóasszonya arra figyelmeztet, hogy a kábítószer kereskedelem és a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés aránya példátlanul nagyságrendet mutat, "radikális, egyedi és innovatív módszerekre van szükség az ezek elleni harchoz”.

Forrás: naslovi.net, EMCDDA

Érdekes dokumentumok kerültek elő a Ljubljanai Egyetemi Klinika egy alagsori páncélszekrényéből. 1980-as számlák, amik jól mutatják, mit engedtek meg maguknak Josip Broz Tito emberei, a környezete. A dokumentumokat a klinika alagsorának olyan részén fedezték fel, amit utoljára 1991. júniusban, Szlovénia és a Jugoszláv Néphadsereg rövid háborújában használtak óvóhelyként légitámadások idején. Egyébként is mindenki úgy gondolta, hogy Tito ljubljanai kezelésével kapcsolatos összes dokumentum Belgrádba került.

Nem kis meglepetést okozott a szlovén 24ur írása, amiben felsorolják, mennyi étel és ital fogyott egy hónap alatt. A számlák tanúsága szerint megettek 100kg disznóhúst, 31kg bárányhúst, 18kg szalámit, több mint 15kg sonkát és 90kg konzerv sonkát. Ugyanazon egy hónap alatt kifizettek 91 üveg whiskeyt, 20 üveg rumot, 11 üveg vodkát és 100 liter bort. Egy számlát 700 szelet tortáról, 200 darab roládról és 200 darab fánkról állítottak ki.

Nem csak ételről és italról találtak számlát. Előkerült egy feljegyzés is, miszerint Tito elnök boncolásáért 33.437 dinárt fog kelleni fizetni. Előrelátó gondoskodás, hiszen a marsall akkor még élt.

Tito ljubljanai gyógykezelését az akkori Szlovénia Szocialista Köztársaság fizette, összességében kétmillió-százezer dinárt. Rendszeres konzíliumokat tartottak, az orvoscsoport állandó tagja volt három szlovén és egy-egy amerikai és orosz orvos. Tito az egyetemi klinikán töltötte az utolsó négy hónapot. Nem volt könnyű beteg, köztudott, hogy nem hallgatott az orvosokra. Az utolsó 68 napján mesterséges kómában tartották lélegeztető gépre kapcsolva, így bizonyos, hogy az abban az időszakban rendelt ételeket, italokat nem ő fogyasztotta. Josip Broz Tito 1980. május 4-én halt meg.   

fotó:slobonda-bosna

A napokban Albániát megrázó sorozatos erős földrengések, melyekben az utolsó hírek szerint negyvennél többen vesztették életüket, hatszázötvennél több a sérültek száma, az egész régióban felteszik a kérdést: vajon az épületek a következő évtizedekben kibírnak-e hasonló erős földmozgást? Kedd hajnalban a földrengést érezni lehetett Montenegróban, Észak-Macedóniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Koszovóban, Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban. Krétát szerdán rázta meg 6-os erősségű földrengés.

A Balkán-félsziget történelmében több olyan erős földmozgás volt, ami teljes városok pusztulását okozta. A mostani Tirana környéki 6,4-es, később egy újabb, 5,4-es erősségű földrengést az utóbbi harminc év legerősebb földmozgásaként említik.  

Dubrovnikot története során több ezer földrengés rázta meg, elsőként 1520-ban nevezték azt katasztrófának. 1667. április 6-án a várost 7,4-es erősségű földrengés érte el, történetében a legpusztítóbb. Az egész város összeomlott, közel ötezer ember, a városlakók 80%-a meghalt. A Dubrovniki Köztársaság, ami akkor jelentős kereskedelmi és politikai erőt képviselt, ezután már soha nem tudott teljesen magához térni, 1806-ban Napoleon seregei bevonultak és eltörölték a köztársaságot.

1905-ben a mai Albánia észak-nyugati, és az akkori Montenegró dél-nyugati részét 6,6-os földrengés sújtotta, ami különösen Skadart érintette. Áldozatokról nincs hír, a korabeli újságok arról számoltak be, hogy az Adriai-tenger partján nincs olyan település, ahol legalább egy ház nem sérült meg.

                               Szkopje 1963. 

1963. július 26-án Szkopjét 6,1 erősségű földrengés rázta meg, ötvenezer négyzetkilométernyi területen lehetett érezni.  Több mint ezer ember meghalt, több mint háromezer megsérült. 15800 ház összedőlt, 28000 megsérült, fedél nélkül maradt közel kétszázezer ember. A földrengés Szkopje 80%-át elpusztította. Akkor szinte azonnal 87 országból érkezett segítség, a legtöbb a szomszédoktól, az akkor még jugoszláv tagköztársaságokból. A földrengés sújtotta várost meglátogatta Josip Broz Tito és Nyikita Hruscsov is. „Szkopje elképzelhetetlen katasztrófát élt át, de Szkopjét újjá fogjuk építeni az egész közösség összefogásával. Ez a testvériség, az egység, a jugoszláv és a világ szolidaritásának büszkesége és szimbóluma lesz”- mondta Tito.

       A szkopjei vasútállomás órája, ami 1963. július 26-án 5.17 perckor megállt

A Banja-Luka-i földrengés gyakorlatilag két napig tartott. 1969. október 26-án reggel 2 óra 55 perckor kezdődött és 8 óra 53 percig tartott. A „fő” földrengés 6,4-es erősséggel október 27-én 16 óra és 35 perckor érkezett. Epicentruma pontosan a város alatt volt 20 kilométer mélyen. Tizenöt ember meghalt, 86000 ház teljesen megsemmisült. 1888-ból való az első feljegyzés Banja Lukát sújtó földrengésről. 1935-ben és 1981-ben is mozgott a föld a városban, a legpusztítóbb az 1969-es volt.  

                        Banja Luka

A Balkán-félsziget modernkori történelmének hivatalosan mért legerősebb, 7-es fokozatú földrengését 1979. április 15-én reggel 6 óra 19 perckor mérték Montenegróban. A rengés, ami mindössze tíz másodpercig tartott, mindenkiben, aki átélte, úgy maradt meg az emlékezetében, mint a legszörnyűbb dolog, amit valaha megélt. A rengés végigfutott az egész montenegrói partvidéken és Észak-Albánián. Budva óvárosában mindössze nyolc épület maradt sértetlen, Herceg Novi óvárosa falának egy része a tengerbe omlott, Barban a római kori vízvezeték nagy része megsemmisült, az Ulcinj erőd, beleértve a Balšić tornyot szinte teljesen megsemmisült, 450 falu vált a földdel egyenlővé. Montenegróban 101 ember, a szomszédos Albániában 35 ember meghalt, több mint százezer ember maradt fedél nélkül. A rengés epicentruma Bar és Ulcinj között volt a föld alatt 15 kilométerrel a tengerben.

                          Budva, Hotel Slavija

Később is mértek még 5-ös fokozatúnál erősebb rengéseket: 1980-ban Kopaonikban, 1998-ban Mioniciben, és 2010-ben Kraljevóban. A kraljevóit kivéve, ahol két ember meghalt, halálos áldozata nem volt a földmozgásoknak, de minden alkalommal jelentős károk keletkeztek több ezer épületben.

A mostani albániai földrengés hatásaként Szarajevóban 5,4-es erősségű földmozgást észleltek, az emberek ijedtükben az utcákra rohantak, de komolyabb károk a boszniai fővárosban nem lettek. Egyetlen homlokzat sem sérült meg, egyetlen magas irodaépület egyetlen ablaka sem tört be. Mufir Garibija építész és történész ennek okát abban látja, hogy az ország tiszteletben tartja a volt Jugoszláviában a földrengések után hozott szigorú építési előírásokat. A bosznia-hercegovinai előírások szerint minden építménynek képesnek kell lenni ellenállni a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengésnek. Az ezt alátámasztó statikus tervezés és véleményezés megléte nélkül nem adható ki építési engedély.

                            Szarajevó 

A Nyugat-Balkán többi országában egyáltalán nem ilyen megnyugtató a helyzet. „Ha az albániaihoz hasonló erősségű földrengés rázta volna meg Montenegrót, félek, hogy a kimenetele hasonló lenne, mint ott” – mondta Ljubomir Stjepčević montenegrói építész és hozzátette, hogy az utóbbi két évtizedben az idegenforgalmi és az építési boom miatt hatalmas építkezések történtek, több ezer nem tervezett kereskedelmi és lakóépületet húztak fel különösen a tengerparton. Ha ezeket, az 1990-es évek közepe óta készült épületeket nézi, az a benyomása, hogy semmit nem tanultak az 1979-es pusztító földrengés tapasztalataiból. Azt állítja, ha ma lenne ilyen erősségű földrengés, csak az 1995-ig épült házakban élők lennének biztonságban.

                     Montenegró Kotori-öböl

„Papíron”, a törvényben egyértelműen benne vannak azok az előírások, amiket a tervezőknek és az építőknek teljesíteniük kell a szeizmikus biztonság érdekében, ám ezek az 1990-es évek közepe óta, amikor megkezdődtek a nagy piaci építkezések, meglehetősen háttérbe szorultak. Különféle befektetők bukkantak fel, akiknek fogalmuk sem volt az építésről, olyan épületeket kezdtek el építeni, amik szeizmikus és egyéb szempontból is aggályosak, holott a mai technológiával a ma tervezett épületek, ha tiszteletben tartják az előírásokat és az alapelveket, sokkal jobbak, mint a múltban. Montenegró ettől az évtől tagja az európai szabványok rendszerének, ami a létesítmények szeizmikus biztonságát szabályozza.

Észak-Macedóniában szakértők szerint annak ellenére, hogy mit írnak elő a törvények, az épületek nagy százaléka azok figyelmen kívül hagyásával készül, sok a „fekete” építkezés, ami a korrupció melegágya. Történik ez úgy, hogy az ország építkezési törvényei szigorúbbak, mint a régió más országaiban. Az építési engedélyhez csatolni kell a szokásos statikus bizonyítványok mellett a Földrengésmérnöki Intézet véleményét is az objektum megfelelő szeizmikus stabilitásáról.

                              Szkopje 

Szerbiában is az 1990-es években történt fordulat, amikor törvényileg lehetővé tették az építmények korszerűsítését, a ráépítéseket, illetve különösen Belgrád a „fekete” építkezések és a szabályok kijátszásával szembesült. Akkor kezdődött az építkezések minőségének romlása, addig szigorú és részletes törvényi előírásoknak kellett megfelelni. Ma több ezer olyan épület van, amiket egyszerűen ráépítéssel, a tetőszerkezet átépítésével és hasonló munkákkal úgy megterheltek, hogy az már veszélyezteti ezen épületek biztonságát. Slobodan Maldini építész szerint ezt a továbbiakban meg kell akadályozni, az eddigi veszélyes átépítéseknél is vissza kell állíttatni az eredeti állapotot. Nem könnyű feladat, mert óriási a korrupció. Az építész úgy véli, ők az egyetlen ország a régióban, ahol ha akarsz építeni, építsd meg, ha szabálytalan, majd utólag hoznak rá egy törvényt.

Forrás: RSE, nezavisne.com

Fotók: blic.rs, nezavisne.com, tanjug

Vannak országok, amiknek történelmében jelentős szerepet játszanak hajók akár a tengeren, akár a folyókon. Ismert emberek hajói, újabban jachtjai, régi idők kereskedelmi hajói, vitorlásai, és persze a hadihajók. Egyes hajóknak különleges történetük van, név szerint ismerjük őket. Egy ilyen hajó Szerbia modernkori történelmének egyik főszereplője, a Bodrog nevű monitor hajó (páncélozott hadihajó).  Ennek a hajónak a fedélzetéről dördültek el az első lövések 1914. július 28-án este 11 órakor és ezzel hivatalosan is kitört az I. világháború. 

A hajót az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének folyami flottája számára építették a budapesti Danubius-Schönichen-Hartmann hajógyárban. 1904-ben állt szolgálatba. Hossza 57, 7 méter, szélesség 10,5 méter, 440 tonnás. A fedélzetén 86 tiszt és matróz szolgált. Négy tarackágyújának hatótávolsága 6-10 km volt. Az 1400 lóerős motorok 13 csomós (24 km / h) maximális sebességet biztosítottak.    

A Bodrog tűzparancsra várva horgonyzott Zimonyban. A háború kihirdetése után a Száva folyó torkolatába úszott a Duna-flotta élén több ezer katonával és a cél Belgrád elfoglalása volt. A város védői azonban tüzet nyitottak a hajókra, a katonákat szállító gőzösök felborultak, és a Bodrog éjjel 11 órakor lőni kezdte Belgrád Dorćol és Savamala kerületeit. Ott voltak a háború első civil áldozatai. 

                         Belgrád támadása (grafika)

1914/1915 teléig a hajó Szerbia elleni műveletekben vett részt. 1915-ben a Bodrog biztosította a német és az osztrák-magyar csapatok Szerbiába történő áthelyezését, majd részt vett a Románia elleni hadjáratban 1916-ban, és később, mint az osztrák-magyar fekete-tengeri flotta tagja, egy ideig Odesszában állomásozott. 1918. novemberben a hajó biztosította a német és az osztrák-magyar egységek visszavonulását a Duna mentén, utolsóként indult el Budapest felé, de a ködben Belgrádtól lefelé egy homokzátonyra sodródott és elsüllyedt. Egy évvel később emelték ki a folyómederből.  Három másik hadihajóval együtt a Bodrog a párizsi békeszerződés szerint a Jugoszláv Királysághoz került és lett a folyami hadiflotta tagja, ahol 1941-ig szolgált Száva néven.                    A Bodrog az I. világháborúban 

Az 1941. áprilisi háborúban a Száva aknákat telepített a Duna romániai határszakaszán. Német vadászgépek támadásainak ellenére visszatért Zimonyba, ahol a legénység 1941. április 12-én elsüllyesztette, mert nem akarták, hogy a németek kezére kerüljön. A következő évben másodszor is kiemelték, és a Független Horvát Köztársaság zászlaja alatt egészen 1944. nyár végéig járőrhajóként szolgált, amikor szeptember elején a legénység Slavonski Brodnál elsüllyesztette és a partizánokhoz menekültek.                                     Száva néven a Duna-flotillában az 1930-as években                         

1951-ben harmadszor is kiemelték a Szávát és felújítás után 1952-től 1959-ig a Jugoszláv Néphadsereg folyami flottájában hajózott járőrhajóként. Miután „leszerelt”, átvette a „Heroj Pinki”nevű gazdasági társaság és úszó dokként szolgált a Dunán és a Száván. 2006-tól nemzeti történelmi, kulturális örökség. 2015-ben a hajót a Szerb Védelmi Minisztérium megvásárolta azzal a szándékkal, hogy helyreállítsa és múzeummá alakítsa. Az apatini hajógyárban újították fel és idén úsztatták fel Belgrádba. A tervek szerint jövő év tavasszal adják át a nagyközönségnek és múzeum hajóként lesz látogatható a szerb hadsereg Nagy Hadi-szigeti (Veliko Ratno Ostrvo) kikötőjében. 

                       Felújítás előtt 

Kalandos életű hajó. Nem tudni pontosan, hogy honnan kapta a nevét. Egyesek szerint lehetséges, hogy a misztikus Duna-menti Bodrogról, Bodroška megye régi erődjéről és központjáról, amihez a mai Észak-Bácska is tartozott, ám sokkal valószínűbb, hogy a Tisza északi mellékfolyójáról, a Bodrogról. Háromszor süllyesztették el, de minden alkalommal visszatért a víz felszínére.  Négy, jelenleg már nem létező állam szolgálatában állt: legelőször az Osztrák-Magyar Monarchia folyami flottájában, 1920-tól a Jugoszláv Királyság zászlója alatt hajózott, ekkor kapta a Száva nevet. 1942-ben az Független Horvát Állam (NDH) húzta ki a mederből és védte a keleti határokat, majd a II. világháború után a Jugoszláv Néphadsereg hadiflottájának tagja lett. Túlélte az I. és a II. világháborút és az 1999. évi Szerbia elleni NATO bombázást is. 

                   Az újjáépített Bodrog-Száva útban Apatinból Belgrádba

A hajó ritkaság, a világ tíz ilyen típusú hajója közül egy. A másik megmaradt monitor a Parlament előtt horgonyzó Lajta múzeumhajó.

fotók: wikipedia, Ministarstvo Odbrane RS, ravnoplov.rs