A Forbes szerint Mészáros vagyona öt év alatt a három és félszeresére nőtt, a listából pedig látható, hogy a húsz éve még egy gázszerelő céget vezető Mészáros vagyona "mindössze" 1,3 milliárd dollárral kevesebb, mint az ingatlanmágnásként karriert építő, jelenleg a második amerikai elnöki ciklusát töltő Donald Trumpé.
TASR: Andrej Danko további négy évig lesz az SNS párt elnöke marad. Erről az SNS 31. közgyűlésének résztvevői döntöttek, akik Ebedecen (Obyce/Aranyosmaróti járás) ültek össze szombaton (3. 14.), hogy meghányják s vessék pártjuk ügyes-bajos dolgait. „Ma ismét elfogadtam a kihívást arra, hogy a szlovák választóknak ne csak nemzeti, hanem keresztény és szociális politikai alternatívát is kínáljunk” – jelentette ki Danko.
Telex.hu: Hatvannégy éves korában meghalt Phil Campbell, a Motörhead egykori, leghosszabb ideig szolgáló gitárosa, írja a Lángoló.hu. A hírt zenekara, a fiaival közösen alapított Phil Campbell and the Bastard Sons közölte. A walesi zenész egy bonyolult műtéten esett át, az intenzív osztályon vesztette életét pénteken (3. 13.) este.
A kijevi régióban az infrastruktúra mellett lakóházak is megrongálódtak. Közben ukrán dróntámadások tüzet okoztak egy orosz olajfinomítóban és egy kikötőben a déli Krasznodari területen.
Während Mittelfeld-Ass Douline verlängert, gibts gleich um mehrere langjährige Servette-Leistungsträger grosse Fragezeichen. Das Servette-Inside.
Schweizerinnen und Schweizer zeigen Donald Trump die kalte Schulter – und reisen kaum mehr nach Amerika. Weil die Nachfrage nach USA-Flügen gesunken ist, schrumpfen jetzt die Preise. Heisst: Wer spontan in die USA fliegen will, der macht einen guten Deal.
Der einflussreiche deutsche Philosoph Jürgen Habermas ist tot. Der Begründer der «Theorie des kommunikativen Handelns» starb am Samstag im Alter von 96 Jahren in Starnberg.
Der Briten-Prinz und seine Schauspiel-Gattin wollen im April nach Down Under. Doch nicht alle Australier sind happy über den angekündigten Besuch. «We don't want you here» heisst eine Petition, mit der sie den Besuch zu verhindern hoffen.
Mit 14 Jahren wurde Jamie Bell im Tanzfilm «Billy Elliot» weltberühmt. Am Samstag feiert der Schauspieler seinen 40. Geburtstag. Der Brite hat sich äusserlich kaum verändert.
Das österreichische Speed-Team droht seinen Leader zu verlieren. Gerüchte um das baldige Karriereende von Vincent Kriechmayr kommen auf. Nun hat er darauf reagiert und erklärt, wie der Stand der Dinge ist.
Kedden (3. 17.) folytatódik a tárgyalás a Pozsony I. Városi Bíróságon a tavaly márciusban lezajlott pozsonyivánkai (Ivanka pri Dunaji/Szenci járás) lövöldözés ügyében, amely két férfi közötti konfliktus során történt. František B. ellen emberölés miatt emeltek vádat.
Elsőfokú meteorológiai figyelmeztetést adott ki szombaton (3. 14.) 19:00 óráig a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) számos nyugati járásra (délen Pozsonyra és a Lévai járásra) , északon pedig a Poprádi- és a Turdossini járásra az erős szél miatt (45 km/ó-s szél, 65-70-75 km/ó-s széllökések). A Tátra vidékén a szélviharok fenyegetései miatt (70-85 km/ó-s szél, 110-125 km/ó-s széllökések) 18:00 óráig elsőfokú riasztás van érvényben.
Az önkormányzati szervezetek a polgároknak nyújtott szolgáltatások hatékonyabb működése érdekében közös lépésekben állapodtak meg. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) és a Megyei Önkormányzatok Társulása (SK8) közös állásfoglalást tett közzé a közigazgatási reform kapcsán.
TASR: Hagyományos disznótoros finomságok, termelői piac, kolbásztöltő verseny, és gazdag kísérőprogram várja a látogatókat a diószegi (Sládkovičovo/Galántai járás) 16. Nemzetközi Kolbászfesztiválon. A fesztivál pénteken (3. 13.) a termelői piac megnyitásával kezdődött, szombaton versenyekkel folytatódik – tájékoztattak a szervezők.
Elszórtan köddel kezdődött a szombat (3. 14.) reggel. Napközben a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint nagyon meleg, száraz, derűs/enyhén felhős időjárás várható. Estére nyugaton helyenként megnövekszik a felhőzet.
Ismeretlen személyek a Közegészségügyi Hivatal munkatársának adják ki magukat és készpénzt kérnek a lakosoktól.
Korlátozta a vágsellyei Duslo vegyi üzem az ammóniagyártást, mivel a közel-keleti helyzet miatt jelentősen drágult a földgáz. Az ammóniagyártás visszafogása egyelőre nincs hatással a műtrágyagyártásra.
Vadászati, méhészeti és horgászati vásár kezdődött Nyitrán, az Agrokomplex területén, amely március 15-ig tart.
Robert Fico kormányfőnek kellene aláírnia az ellenzéki pártok Vlagyimir Putyinnak írt levelét – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Michal Šimečka (PS), František Mikloško (KDH) és Juraj Šeliga (Demokraták) Fico felszólítására reagálva, hogy az ellenzéki pártok elnökei is írják alá a Volodimir Zelenszkijnek írt levelét.
Pages