You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 3 days 22 hours ago

New York állam törvényeket hozott a rendőrök felelősségre vonhatóságáról

Mon, 06/15/2020 - 05:35
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo egy sor törvényt írt alá a rendőrök felelősségre vonhatóságáról.

A kormányzó bejelentette, hogy a közeli jövőben rendeletben kötelezi az állam rendőrkapitányságait, hogy dolgozzanak ki terveket egy rendőrségi reformra. E tervezetekben Cuomo szerint szerepelniük kell mindazon problémáknak, amelyek a jelenlegi tüntetéshullámban felmerülnek: például az afroamerikaiak hátrányos helyzetének, a túlzó rendőri erőszaknak, és mindazon panaszoknak, amelyek a rendőrséggel szemben megfogalmazódtak. Cuomo leszögezte: azoktól a rendőrségektől, amelyek 2021. április elejéig nem készítik el a reformterveket, New York állam megvonja a pénzügyi támogatást.

A keleti parti állam törvényhozása a héten már tíz javaslatot szavazott meg, mindegyikük a rendőri erőszak megfékezését és a rendőrök felelősségre vonásának lehetőségét szabályozza.

A törvények között szerepel a rendőri túlkapásokról készült jegyzőkönyvek és a rendőrök elleni eljárásokról szóló dokumentumok közzététele csakúgy, mint a rendőrök szakmai értékelésének nyilvános elérhetősége. Ezeket az adatokat és információkat eddig bizalmasként kezelték, és nem voltak publikusak. Az egyik törvény a fojtófogások alkalmazásának betiltásáról rendelkezik.

Ez utóbbi törvényt Eric Garnerről, a 2014 júliusában New Yorkban rendőri erőszak miatt meghalt afroamerikai férfiról nevezték el. Garner a rendőri intézkedés közben alkalmazott fojtófogás miatt veszítette életét. Az halottkém gyilkosságnak minősítette az esetet, a 29 éves Daniel Pantaleo rendőr ellen azonban ejtették a vádat.

Categories: Biztonságpolitika

A biztonság nem nyűg, nem teher, hanem közös érdek

Mon, 06/15/2020 - 04:35
A MET Csoport 2007-ben Magyarországon alapított, ma már – a leányvállalatain keresztül – tizenöt országban jelen lévő európai integrált energiavállalat. Az alapítás után először Magyarországon, majd később az európai földgázpiacon is meghatározó szereplővé vált. A MET Csoport 2013 júliusát követően az árampiac felé is nyitott, egyre szélesebb körű szolgáltatást kínálva partnereinek. Kovács Zoltán Andrással, a MET Holding csoportszintű biztonsági igazgatójával beszélgettünk.

— A szakma számára nem titok, hogy az állami szegmensből érkezett a magánágazatba. Előéletének publikus részét megosztaná olvasóinkal, és összefoglalná, milyen tapasztalatokat gyűjtött?
— Korábban a Belügyminisztérium állományában teljesítettem szolgálatot, a szakma a tavalyi konferencián is találkozhatott velem, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal tisztviselőjeként. Itt több mint tizenhat éves múltat hagytam magam mögött. Azt gondolom, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia, hogy miként tudja továbbfejleszteni tudását, képességeit. A hivatalnál végigjártam a ranglétrát, gyakorlatilag beosztott tisztként kezdtem, majd főigazgató-helyettesként fejeztem be. Amikor a MET mint lehetőség felmerült, a társaság széles portfóliójából adódóan nem lehetett nem észrevenni a szakmai kihívást, ráadásul a menedzsmenttel való többszöri konzultációk nyilvánvalóvá tették számomra, hogy a biztonsági terület fejlesztése a menedzsment fontos célkitűzése. Komoly kihívásnak látszott, hogy a több lábon álló holding milyen irányban induljon el a biztonság tekintetében. Éltem a lehetőséggel, ezért 2018. december elsejétől a MET Csoportnál dolgozom.

— Az állami szegmensben mások a prioritások. Milyenek az első tapasztalatai a magánszektorban?
— Egy ilyen vállalatcsoportnál sokkal több múlik a jól kialakított emberi kapcsolatokon. Ha adott esetben nem sikerülne kialakítani egy megfelelő kommunikációt a vállalaton belül, nagyon nehéz dolgom lenne. Az állami szektorban ez jószerivel adott, hiszen a beosztásod determinálja a helyzetedet, a hierarchikus viszonyok jóval kötöttebbek és – rossz szóval – „begyakoroltabbak”. Itt viszont – rugalmasabb közeg lévén – erőteljesen meg kell dolgozni azért, hogy – a formális „keep smiling”-on túl – az embernek valóban szava, tekintélye legyen.

— A MET már nemcsak gázzal, hanem villamos energiával is kereskedik, és még naperőművet is üzemeltet. A kritikus infrastruktúra és az eltérő területek védelme milyen vagy mennyire különböző stratégiát igényel? Eddig a munkája során milyen kihívásokkal találkozott?
— Az alapkihívás maga a MET portfóliójából adódik: igen széles a paletta, hiszen a tulajdonában lévő erőművek (Dunamenti Erőmű, Dunai Solar Park) és szolgáltató (Tigáz) „klasszikus” létesítményvédelmi feladatain túl a cég jelentős tőzsdei gázkereskedelmi tevékenységet is folytat, így jelen vannak a bankbiztonság körébe tartozó elemek is. A külföldi irodák kezelése a holding biztonsági rendszerének egy további aspektusát jelenti. Tehát van feladat bőven. További – szerintem már önmagában is komoly – kihívás, hogy a MET egy dinamikusan fejlődő vállalatcsoport, tulajdonképpen egy folyamatosan mozgásban lévő cégről beszélünk, semmiképpen sem statikus struktúráról. Ebből adódóan a biztonsági rendszernek is gyorsan le kell tudni követni a folyamatokat, illetve jól kell megtalálni az egyensúlyt a vállalaton belüli üzleti kreativitás és a rezsimintézkedések között. Én sajnos, vagy szerencsére, nem (csak) abban látom a biztonsági terület tevékenységét, hogy vállalati csendőrségként állandóan a rezsimekkel bíbelődjünk. Ez persze fontos (azaz kézzelfogható, ugyanakkor mérsékelten eladható „termék” egy felkészült menedzsment irányába), de egy terjeszkedő vállalatcsoport – mondjuk úgy – innovatív, az üzleti döntéseket is támogatni képes biztonsági szemléletet követel, ami ezen lényegesen túlmutat.
Összefoglalva, tehát nem mondhatom, hogy egypólusú kihívásról van szó, mert a vállalat tevékenységi köre sok mindent lefed, ezért a különböző területeken sokféle gondolkodásmódot kell alkalmazni. Ráadásul a vállalatcsoport teljes mértékben magánkézben van, tehát – például egy állami energiaszolgáltatóhoz viszonyítva – az állami (biztonsági) sztenderdek mérsékeltebben határozzák meg a mindennapokat.

— Így könnyebb?
— Trükkös kérdés, értem a hátterét. Azt kell mondjam, egyszerre jelent könnyebbséget és nehézséget. A nehézséget az jelentheti, hogy védelmi oldalon végső soron magunkra számíthatunk, ezért kiemelt jelentősége van az állami szervekkel való kiegyensúlyozott együttműködésnek és kommunikációnak. Üzleti szempontból ugyanakkor némi könnyebbséget jelent, hiszen a titkos ügyirat kezelése vagy a fegyveres biztonsági őrzés komoly költségekkel jár.

— Valóban összetettek a feladatok. A pusztán üzleti alapon működő vállalkozások ugyanakkor hajlamosak a biztonságon spórolni, hiszen nem hoz közvetlen profitot. Hogy látja ezt, mik a tapasztalatai, megkapja mindehhez a szükséges támogatást?
— Ez rendkívüli szűklátókörűségre utalna. És gyorsan le is szögezem, hogy a tapasztalataim ennél összetettebbek. Más megvilágításba helyezve a kérdést, azt lehet mondani, hogy ha egy vállalat elér egy kritikus tömeget, az úgynevezett funkcionális területek (benne a biztonság) szerepe fokozatosan felértékelődik. A kérdés a részletekben rejlik, azaz a terület fejlesztését – kellő stratégiai szemlélettel – a valós és aktuális feladatokhoz kell rendelni, amit csak úgy lehet megtenni, ha az üzleti döntéshozó(kk)al folyamatos és nyílt, kölcsönös bizalmon alapul a kapcsolat. Ennek hiányában a biztonsági terület (is) elszigetelődhet, és jönnek a pótcselekvések. Kellő szerénységgel – hiszen alig negyedéve vagyok itt – azt tudom mondani, hogy a megfelelő érvekkel alátámasztott javaslatok eddig mindig meghallgatásra találtak.

— A társaság a digitalizáció területén is élen jár: a partnereiknek például már digitálisan is van lehetőségük kapacitáslekötésre vagy a mérőórák állásának bejelentésére. Hogyan biztosítják a társaság informatikai szolgáltatásait?
— Számítottam az it-biztonságot érintő kérdésre, ezért nem is emeltem ki a kihívások sorában, pedig korunk kibertérben zajló (hideg)háborújában nem lehet attól eltekinteni. Ami az említett Tigázt illeti: a holdingon belül a tagvállalatok önálló entitások, ennek megfelelően az it-biztonságot az entitások összessége adja. Azt gondolom, hogy a Tigáz jó alapokról indul, és a jelenlegi menedzsment is jelentős hangsúlyt helyez az informatikai biztonságra. Arra törekszünk, hogy ne centralizáljuk az informatikai rendszereket, és ezzel központi kihívások elé állítsuk a kollégáinkat, hanem a megfelelő dobozokat a megfelelő helyre téve önálló üzemeltetésre kész rendszereket alakítsunk ki.
Ha viszont stratégiai szemmel tekintek az it-biztonságra és őszinték akarunk lenni magunkhoz, ki kell jelenteni, hogy százszázalékos biztonságról aligha beszélhetünk. Egy közepesen védett szintet közepes (ötvenszázalékos) ráfordítással lehet elérni, de attól fölfelé a kockázatcsökkentés minden 5-10 százalékos lépcsője súlyos milliókat emészt fel, tehát többszörösen meg kell gondolni, hogy milyen költésekre teszünk javaslatot. A rendszerszemléletnek itt kulcsjelentősége van. Ráadásul – mint mondani szoktuk – az it-biztonság legsérülékenyebb eleme maga az ember, azaz ha a felhasználói attitűd nem kellően szofisztikált, ezek a kiadások kidobott pénzekké válhatnak.
És ha már itt tartunk: komoly feladatnak tartom az arányos rezsimkörnyezet kialakítását. Lassan oda jutunk, hogy jelentősen kell áldozni személyes kényelmünkből az értünk létrehozott tárgyak (it-eszközök) kiszolgálására. Mindenesetre a kollégáinkkal azon vagyunk, hogy azokat a kockázati réseket, amelyeket esetlegesen felfedezünk a vállalatnál, a lehető leggyor­sabban kezeljük, minimalizáljuk, és a nyugodt munkavégzést biztosítsuk a munkatársaink számára.

— Mi volt a legsúlyosabb incidens, amit el kellett hárítaniuk?
— Szerencsére a súlyos incidensek nem jellemzők, de ha a fizikai (és nem információszerzési) kitettséget nézzük, meg kell említeni, hogy a Tigáznál dolgozó szervizes, óraleolvasó kollégák biztonságára kiemelt figyelmet fordítunk. A közelmúltban történt egy sajnálatos eset, amelynek során a kollégákat fizikai bántalmazás érte, és a járművüket is elvették. Amellett, hogy rövid távon meg kell oldani a biztonságukat (és az ehhez szükséges intézkedéseket megkezdtük), a jogalkotónak is célszerű lenne megfontolnia, hogy – a postásokhoz, BKV-ellenőrökhöz stb. hasonlóan – ők is közfeladatot ellátó személyekké váljanak, ami más büntetőjogi elbírálás alá esik, így talán komolyabb a visszatartó erő is.
Részint az esetből is okulva a következő időszakban újragondoljuk a holdingon belüli biztonságtudatossági képzés rendszerét. A magam részéről nem szabályzati alapon közelítem meg ezt, inkább egy élhető, gyakorlati szemléletet akarok a munkatársak számára közvetíteni. A kollégákkal azt kell megértetnünk, hogy a biztonság nem nyűg, nem teher, hanem közös érdek, és valahol az ő munkájukat elősegítő rendszer, amit csak közösen tudunk elérni. A jó kommunikáció, az együttműködés és a megfelelő partneri viszony visz előre minket.

(Interjúnk a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

 

Categories: Biztonságpolitika

Évtizede történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el

Sun, 06/14/2020 - 07:35
Elfogták egy 2009-ben történt csongrádi gyilkosság gyanúsítottját – közölte Szabó Szilvia, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök elfogtak egy csongrádi férfit, aki a gyanú szerint megölte alkalmi ismerősét, majd egy barátja segítségével a holttestet és az elkövetés eszközeit is elrejtette. A 35 éves férfit őrizetbe vették, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, és kezdeményezték a letartóztatását.

Tíz éve, 2009 nyarán egy férfi ismeretlen körülmények között eltűnt Csongrád városából, és hiába kutattak utána. A nyomozók tizenegy évvel az eltűnése után olyan információk birtokába jutottak, amelyek arra utaltak, hogy a keresett férfit megölhették.

Categories: Biztonságpolitika

Az oktatás minden szintjének kudarca, hogy egy “ördögűző” többeket képes volt millókkal átverni

Sun, 06/14/2020 - 05:35
Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Kalocsai Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint az “ördögűző” az első, egy közösségi oldalon megismert áldozatától először kisebb összeget kért, hogy a pénzt oltárra helyezve kiűzze a gonoszt a sértettnek szerelmi csalódást okozó férfiból. Később azzal fenyegette, hogy ha nem fizet neki újabb összegeket, akkor az ördög rosszat fog tenni a családjával. A sértett a kapott útmutatásoknak megfelelően egy buszmegállóban egy “néma lánynak” – aki valójában a vádlott volt – tíz alkalommal összesen több mint 1,2 millió forintot adott át.

A szintén közösségi oldalon megismert másik áldozatának pedig azt hazudta a vádlott, hogy már egy ideje figyelik, ezért el kell őt rejteni. Kérte, hogy a megbeszélt találkozóra a sértett az összes értéktárgyát vigye magával, majd a néhány napig a lakásán “rejtegetett” áldozata személyes adatait, okmányait megszerezte és a tudta nélkül mobiltelefonokat vásárolt. A sértett férjét is felhívta, azzal, hogy a felesége náluk van, és csak akkor engedik szabadon, ha fizet. A fenyegetés hatására a férfi 394 ezer forintot utalt át a vádlottnak.

A csaló hatszázezer forintot csalt ki harmadik, a buszon megismert áldozatától is, akinek azt ígérte, hogy összeismerteti egy halottlátóval, aki segít kideríteni tragikus körülmények között elhunyt fia halálának okát. Ezután felhívta áldozatát és halottlátóként bemutatkozva készpénzt, ékszereket kért a “közvetítőn” keresztül eljuttatni hozzá. Miután a sértett felismerte, hogy csalás áldozata lett, a körmönfont vádlott is feljelentést tett az ismeretlen halottlátó ellen, hogy elterelje a figyelmet magáról.

Az ügyészség a más ügyben fogva lévő tolna megyei, büntetett előéletű vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri.

Categories: Biztonságpolitika

Állandósult probléma a munkaerő- és pénzhiány

Sun, 06/14/2020 - 05:35
A magánbiztonsági ágazat évek óta létszámhiánnyal küszködik. A szektor szakemberei és a nagyobb cégek vezetői már akkor jelezték a gondokat, amikor a gazdaságban még magas munkanélküliségi mutatókról beszéltek. Ami azóta átbillent országos és általános munkaerőhiányba, és aminek egyenes következménye, hogy 2016, 2017 óta még nehezebb jól képzett személy- és vagyonőröket találni. A probléma leegyszerűsítése lenne, ha egyedüli okként az alacsony jövedelmeket neveznénk meg.

A munkaerőhiány számokban
Az elérhető nyilvántartásokból és a területet jól ismerő szakemberektől kapott adatok azt mutatják, hogy a magánbiztonsági ágazatban 2018-ban mintegy kilencvenezer biztonsági őr (személy- és vagyonőr, magánnyomozó, pénzszállító és értékőrző) dolgozott, akik a közel háromezer biztonsági és munkaerő-kölcsönző cég állandó vagy időszakos alkalmazásában álltak. Ha néhány évre visszatekintünk, pontosan látszik, hogy a biztonsági őrök száma folyamatosan és meredeken zuhan, évente átlagosan tízezerrel csökken az összlétszám – 2011-ben például még 141 ezren szerepeltek a statisztikákban.

Pontos adatok nemigen állnak rendelkezésre, mivel évek óta nem kötelező a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) tagja lenni, így csak becslések alapján tudható, hogy mekkora létszámmal működik a magánbiztonsági szektor. Egy 2016-os adat szerint akkor még százhúszezer személy- és vagyonőri engedély volt érvényben, de például a kötelező negyvenórás továbbképzés vizsgáin 2015-ben csak mintegy nyolcvanezren jelentek meg (igaz, közel tízezren halasztást kértek, néhány ezer főnek pedig a rendőrségnél szerzett képzettsége miatt nem kellett vizsgát tenni). Mindebből az is következik, hogy ha valakinek érvényes szakmai képesítése van, abból még nem következik, hogy még mindig ebben a szakmában dolgozik.

Érdemes megemlíteni, hogy egy rendőrségi vagy adóhatósági ellenőrzés során szankciókra számíthatnak azok az aktív munkavállalók, akik nem tudják igazolni, hogy a negyvenórás továbbképzés vagy a 16 órás kiegészítő képzés után eredményes vizsgát tettek. Tanulságos kiemelni néhány számot a SZVMSZK tagnyilvántartásából. A legfrissebb, 2019. januári eleji adatok szerint a negyvenórás képzést 83 191-en zárták eredményes vizsgával, a 16 órás kiegészítő képzést eredményesen teljesítettek listája 11 904 nevet tartalmaz. Valószínűsíthető azonban, hogy az érvényes vizsgával rendelkezők közül sok ezren már nem a magánbiztonságban dolgoznak – ha mégis, akkor nem Magyarországon.

Elgondolkodtató az is, hogy a kötelező kamarai tagság megszűnése után milyen mértékben csökkent a tagság létszáma. 2011-ben 137 727 (ebből 116 568 aktív) tagja volt a szervezetnek, 2013. január elején 30 783, 2019 januárjában pedig már csak összesen 7698 (az aktív és szünetelő összesen) tagdíjfizetőt számlálhat a kamara.

Nyilvántartás nélkül
Tágabb értelemben a magánbiztonság egy sajátos, hasonló szakmai értékekkel és érdekekkel tevékenykedő szakmai közösség. A kötelező kamarai tagság megszűnésével azonban nem lehet sem a cégeket, sem a munkavállalókat ellenőrizni vagy mozgósítani. A magánbiztonság dolgozói ugyanis nemcsak az élelmiszerüzletekben, bevásárlóközpontokban, ékszerboltokban és egyéb üzletekben vannak jelen, hanem az irodaházakban is ők végzik a beléptetést és a személyellenőrzést, velük találkozunk a bankfiókokban, a biztonsági beléptetőkapuk mellett is ők állnak, ők végzik a repülőtéri csomagvizsgálatot, de ebbe a csapatba tartoznak a magánnyomozók, a pénzszállítók és az értékőrzők.

Az egyre nagyobb munkaerőhiány a szakma felhígulásához vezethet, miközben az általános biztonsági helyzetet új kihívások nehezítik. A biztonsági őrök olyan helyeken is dolgoznak, amelyek veszélyeztetettsége az utóbbi időben jelentősen megnőtt – ilyenek például a sportesemények, a szabadidős tömegrendezvények, de ide sorolható a terrorfenyegetettség fokozódása is. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a biztonsági őrök közül jó néhányan fegyveres szolgálatot láthatnak el, és a kamarai tagság megszűnésével róluk nincs hivatalos aktuális nyilvántartás.

A létszámról másképpen: sok, vagy kevés?
Visszatérve az aktuális, a 2018-ban kilencvenezerre becsült létszámhoz: ez a szám azt mutatja, hogy a jelenlegi mintegy 4,5 millió magyarországi munkavállaló két százaléka tevékenykedik a magánbiztonsági ágazatban, nagy többségük személy- és vagyonőr, száz dolgozóból ketten.

Sok ez, vagy kevés?
Ha külföldi összehasonlítási alapokat keresünk, azt találjuk, hogy az Európai Unió országaiban a magánbiztonsági szektor ennél jóval kisebb arányt képvisel, a statisztikák jellemzően a rendőrségi állományhoz viszonyítanak. A kimutatások szerint az EU-átlagból megrajzolható grafikonon egy rendőr mellett csak fél-egy biztonsági őr jelenik meg – Magyarországon azonban kettes feletti szorzóval kell számolni. Azaz több mint kétszer annyi biztonsági őr dolgozik, mint amennyi rendőr – és akkor még nem is számoltunk a rendőrség munkáját különböző módokon segítő polgárőrökkel és közterület-fenntartókkal. Így már egészen más megvilágítást kap a kérdés: sok ez, vagy kevés?
A válasz: EU-s összehasonlításban sok – a hazai környezetben azonban kevés. Ugyanis az eddigieknél is nagyobb igény mutatkozik a magánbiztonság által felvonultatható erőkre és megoldásokra. Nemcsak azért, mert a biztonság fogalma nagyon átértékelődött az utóbbi években, hanem azért is, mert országon belül egyre több nagy létszámú rendezvényt tartanak (konferenciák, sportesemények, koncertek, fesztiválok, falunapok stb.), amelyek védelméről a magánbiztonsági szektornak kell gondoskodnia. Az említett létszámhiány miatt azonban olykor még a nagy cégeknek is komoly gondot jelent a szükséges létszám kiállítása. A nyári rendezvények és fesztiválok idején az is előfordul, hogy egymástól próbálják átcsábítani az alkalmazottakat.

Elvándorlás, kivándorlás
A létszámcsökkenés okait több vezető is hasonlóan fogalmazta meg. És valljuk be, a biztonsági őrök keresetének ismeretében nincs semmi meglepő az okok felsorolásában: nyugdíjazás, kiöregedés, alacsony kereseti lehetőség, hektikus munkaidő-beosztás, saját alapszakmába történő visszatérés, más szakmákba való átnyergelés, külföldi vagyonőri munkahelyek csábítása, utánpótlás hiánya.

Ezzel szemben a szakma megtartó erejének felsorolása már sokkal rövidebb lenne. A szigorúbban fogalmazó cégvezetők szerint az élő erős területre ma már csak a kevésbé képzett munkaerő jelentkezik. A szakmájukra hivatásként tekintő biztonsági őrök külföldön helyezkedtek el, a szakképesítéssel rendelkezők pedig saját szakmájukban dolgoznak tovább, ugyanis villanyszerelőként, lakatosként, pincérként még itthon is sokkal többet kereshetnek, külföldre szerződve pedig többszörös jövedelmet érhetnek el. Az elmúlt évek építőipari fellendülése is sok embert csábított el, mert még a segédmunkásoknak is jóval magasabb órabért kínálnak.

A képet torzítja, hogy változatlanul jellemző a fekete- vagy szürkefoglalkoztatás. 2018-ban egy parlamenti interpellációban elhangzott becslés szerint a feketén foglalkoztatott biztonsági őrök száma a hatvanezret is meghaladhatja. Ha ez igaz, akkor valójában nincs is igazi létszámhiány – csak éppen jogilag láthatatlan a fizikailag létező és működő munkaerő.

Happy end helyett
A krónikás szerepe egy ilyen rövid összefoglaló elemzésben odáig terjedhet, hogy összepárosítja az okokat és a következményeket, megpróbálja feltárni a lehetséges összefüggéseket, végül mindezeket felajánlja tovább gondolásra. A problémák megoldásának megtalálására, a biztonsági őr presztízsének emelésére, anyagi elismertségének növelésére, a szakma vonzóbbá tételére már nincs jogosítványa…

(Cikkünk a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Minden ötödik nő él vagy élt bántalmazó kapcsolatban

Sun, 06/14/2020 - 04:35

Az ENSZ meghatározása szerint a nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, amely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nekik, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában. Füri Judittal, a NANE (Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület önkéntesével vettük sorra, hogyan lehet felismerni a bántalmazásra utaló jeleket.

Azért ütlek, mert szeretlek
„Nem volt olyan nap, amikor ne bántott volna. Éveken át kínosan ügyelt arra, hogy változatosan alkalmazza az általa csak megérdemelt büntetésnek nevezett fenyítéseket. Hol egy pofon, hol egy hasba rúgás, hol csupán egy obszcén jelző volt, amit kaptam tőle. Kedves szó vagy hitvesi csók a mi otthonunkban soha nem fordult elő.”
Juci éveken keresztül olyan párkapcsolatban élt, ahol nem csupán a fizikai erőszakot kellett nap mint nap elviselnie, hanem küzdenie kellett az őt ért számos lelki megaláztatás ellen is. Az évekig tartó mérgező kapcsolatban az önbizalmát és magabiztosságát is elvesztette, akárcsak később a barátait és a munkahelyét.

A nők ellen irányuló erőszak
Hazánkban megközelítőleg a nők húsz százalékát éri testi erőszak, ez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon minden ötödik nő él vagy élt bántalmazó kapcsolatban. Egy másik statisztikai adat – az FRA 2012-es kutatása – arra mutat rá, hogy a nők több mint felét érte már súlyos lelki vagy szóbeli erőszak partnere részéről. Ezen adatok alapján kikövetkeztethető, hogy a nők elleni erőszak szinte minden esetben párkapcsolaton belül következik be. De vajon hogyan jut el egy kapcsolat odáig, hogy megjelenjen benne az erőszak?

Minden kapcsolatban volt már legalább egy olyan szituáció, amikor az egyik fél megbántotta a másikat. Lehetséges, hogy ez a megbántás csupán a felgyülemlett stressz eredménye volt, de az is elképzelhető, hogy a személyiségbeli különbségek miatt következett be. Egy azonban biztos. Ha jól működő, harmonikus párkapcsolatban élünk, az efféle bántásokat meg tudjuk egymással beszélni, és ennek van eredménye, értelme. A bántalmazás ezzel szemben más. Egyik jellemzője ugyanis, hogy a bántás egyirányú, az idő múlásával pedig egyre gyakoribbá, súlyosabbá válik. A bántalmazásnak több szembetűnő ismertetőjegye is van, amelyeket a kívülállók, de a bántalmazást átélt személyek is könnyen felismerhetnek.

„Az első ismertetőjegy az egyirányúság. Ez azt jelenti, hogy mindig az egyik fél bántja úgy a másikat, hogy a bántalmazott szorong, fél, retteg a partnerétől. A másik gyakori felismerhető jegy a ciklikusság. A fokozódó feszültséget, az egyre gyakoribb bántalmazásokat követő egyre durvább esetet általában egy nem őszinte bocsánatkérés, szerelmi vallomás, megbánás követhet, ez az úgynevezett mézes hetek. Ez ebben formában ugyan kitart egy kis ideig, de ahogy múlik az idő, a bántalmazó félben egyre inkább felgyülemlik a feszültség, az agresszivitás, és újból megüti, újra megfélemlíti, bántja a partnerét. A ciklikusságnak az a lényege, hogy amikor a bántalmazott felet olyan bántás ér, ami után nagy esélye lenne annak, hogy kilépjen a kapcsolatból, akkor jönnek a „mézes hetek”, ami teljesen elbizonytalanítja, és újra reménykedni kezd, hogy még minden jóra fordulhat. A harmadik gyanúra okot adó jel az, ha a bántalmazó elszigeteli a barátaitól, családjától, így nincs kitől segítséget kérnie. A bántalmazó olyan függőségi viszonyt alakít ki, amelyben a bántalmazott személy egyenlőtlen félként szerepel. Ezzel éri el a lelki uralmat, és ez vezet el az első lökdösődéshez, pofonhoz. Innentől kezdve alakulnak ki a rendszeres verések, a szexuális erőszak és szélsőséges esetben a gyilkosság” – mondja Füri.

Juci házasságában az első pofont egy előléptetés váltotta ki. „Boldogan értem haza, és örömmel meséltem a férjemnek, hogy előléptettek a munkahelyemen. Ő egyáltalán nem örült ennek, és úgy vélte, hogy szexuális ajánlattal értem el, hogy vezető lehessek. Ezt nem hagyhattam szó nélkül. A válasz azonban nem egy veszekedés, hanem egy pofon volt. Persze bocsánatot kért, én pedig hittem neki. Ekkor még nem sejtettem, hogy életem szerelmét már rég elvesztettem. Pedig akkor észre kellett volna vennem, hogy milyen emberhez mentem feleségül.”

Felismerhető a bántalmazó
Jucinak igaza van, hiszen egy bántalmazó férfi esetében több olyan ismertetőjegy is felfedezhető, amely segítségül szolgálhat nemcsak a bántalmazott, de egy kívülálló számára is. Ezzel pedig elérhető, hogy minél előbb felismerhetővé vagy elkerülhetővé váljon a nők ellen irányuló erőszak. A korai figyelmeztető jelek – amelyeket a NANE Egyesület gyűjtött össze – a bántalmazó férfi viselkedésében a következők:

• féltékeny: féltékenységéért a partnerét hibáztatja, és elvárja, hogy az beszűkítse az életterét és korlátozza a kapcsolatait;
• kontrollál: szabályozza partnere szabadidejét, öltözködését, baráti körét, étrendjét, pénzét (később akár ürítkezését, alvási idejét is);
• korán elköteleződik: akár a második randevún megkéri a nő kezét, és a közös életüket tervezgeti;
• irreális elvárásokat támaszt: egy nő mindig legyen ápolt és szép, mindig legyen szexuálisan elérthető, az általa vezetett háztartás legyen mindig példás;
• elszigetel: partnere nem tarthat szabadon kapcsolatot a családjával, barátaival vagy munkatársaival;
• saját problémáinak forrását másokban keresi: nem vállal felelősséget sem a cselekedeteiért, sem az érzéseiért. Erőszakos viselkedése vagy önuralma elveszítése miatt hajlamos másokat vagy a partnerét hibáztatni;
• a vitákat merev elzárkózással vagy befolyásolással zárja le;
• túl érzékeny: apró ingerre is támadóan reagál, vagy mindig az ő érzéseivel és problémáival kell foglalkozni a kapcsolatban;
• kierőszakolja vagy büntetésképpen megtagadja a szexet;
• sértegeti a partnerét, bántó, megalázó dolgokat mond neki;
• a szexuális erőszak és a nők elleni erőszak témáit viccesnek tartja;
• mereven elkülöníti a női és férfi szerepeket: úgy véli, hogy joga van a nőket és gyerekeket „nevelni” vagy „büntetni”. Úgy gondolja, hogy a nők csak háztartásvezetésre, gyerekszülésre és szexre valók;
• viselkedése „Dr. Jekyll és Mr. Hyde” jellegű: idegenek előtt teljesen más, mint kettesben: csak akkor viselkedik bántalmazó módon, amikor kettesben van az áldozattal, kívülállók előtt pedig kifejezetten kedves, vagy éppen ellenkezőleg: csak társaságban durva (ez utóbbi főként a serdülő fiúkra jellemző).

Azonnali figyelmeztető jelek, melyek alapján biztosan tudható, hogy a fizikai erőszaktól sem visszariadó bántalmazóval állunk szemben:
• a másik jelenlétében fenyegetően tárgyakat dobál vagy tör össze;
• testi erőszakkal fenyegetőzik, vagy a testi erőszak akár csak lehetőségként is felmerül a kapcsolatban;
• általában durva vagy türelmetlen a gyerekekkel és az állatokkal. Az együttélés során bántja a háziállatokat vagy társállatokat;
• tudható, hogy korábbi kapcsolatában bántalmazta a partnerét.

Egy párkapcsolat elején nem feltétlenül derül fény az említett esetekre, hiszen ilyenkor mindenki igyekszik a legjobb, legkívánatosabb formáját nyújtani újdonsült partnerének. Az idő előrehaladtával azonban egyre többször kerülnek terítékre az előbbi jellemzők. Szakértőink szerint ilyenkor kell egy nőnek megfontolnia, hogy szeretné-e továbbra is folytatni a kapcsolatot, vagy inkább kilép belőle. A statisztikai adatok alapján azonban hiába zárja le a kapcsolatot a bántalmazott nő, átlagosan hétszer mégis visszatérnek bántalmazójukhoz.

Vajon mi lehet ennek az oka?
„Nagyon sok esetben a hagyományos, konzervatív szerepek miatt mennek vissza partnerükhöz a bántalmazáson átesett nők. Biztos hallotta már mindenki azt a kifejezést, hogy egy nőnek a férj mellett a helye. A társadalmi elvárások még mindig nagy befolyással vannak a nők életére. Sokszor előfordul az is, hogy a bántalmazott nőnek nincs is hova mennie, nem kap valódi támogatást az ellátórendszertől – igazságszolgáltatás, szociális rendszer –, így visszakényszerül korábbi otthonába, bántalmazója mellé. Gyakran az ismerősök, rokonok is elfordulnak, hárítanak, ha segítséget kér tőlük a bántalmazott, és így tényleg magára marad. A félelem egy másik fontos tényező, ami miatt a bántalmazott visszatér a volt partneréhez. Sok nő jogosan fél attól, ha elhagyja partnerét, a bántalmazó még veszélyesebbé válik, és már nemcsak rá, hanem gyermekére is nagyobb veszélyt jelenthet, ugyanis a bántalmazók gyakran fenyegetőznek erőszakkal, öngyilkossággal vagy a gyerek elperlésével. A nők időnként szemet hunynak a durvaságok felett, mert hisznek a szerelem javító erejében, noha ez nincs hatással a bántalmazóra. Gyakori a szégyenérzet, a bűntudat amiatt, hogy mi zajlik az otthonukban. Az anyagi függőség és az érzelmi zsarolás szintén nagy befolyással bír a bántalmazott nő döntésére” – mondja Füri.

Hogyan vehető észre?
Az imént említett bármelyik tényező gyakran olyan erős hatást gyakorolhat a bántalmazott nőre, hogy el sem jut odáig, hogy véglegesen kilépjen a párkapcsolatból. Ekkor lehet segítségére a család, a barátok vagy csupán a kívülállók, akik segítő kezet nyújthatnak szorult helyzetében. De vajon hogyan ismerhető fel egy bántalmazott nő? A NANE önkéntesei az alábbi esetekre hívják fel a figyelmet:

• rendszeres sérülések vagy olyan sérülések, amelyeket nehéz megmagyarázni. Esetleg több spontán vetélés – várandós nőknek gyakran a hasát rúgja vagy üti a bántalmazó, a testi erőszak sok esetben gyakran a várandósság idején kezdődik;
• rendszeres látogatások a kórházakban vagy a háziorvosnál nehezen megmagyarázható panaszokkal vagy erős félelemérzettel, látható testi sérülések nélkül. Pszichiátriai beutalás pánikbetegség, depresszió, öngyilkossági kísérlet, poszttraumás stressz miatt;
• az áldozat elszigetelése: elzárják a pénztől, telefontól, autótól és a közlekedés minden más formájától, családtól, munkájától;
• az érintett gyakran beszél partnere heves természetéről;
• az érintett retteg attól, hogy bármely hatósági befolyással rendelkező személlyel szóba álljon, mivel fél partnere bosszújától. Esetleg védeni próbálja a bántalmazót a hatóságokkal szemben;
• az áldozat félelmében tartózkodik attól, hogy partnere jelenlétében beszéljen vagy ellentmondjon neki;
• az érintett gyakran elmenekül otthonából;
• öngyilkossági kísérletek, gyógyszer-, alkoholfüggőség kialakulása a bántalmazott személynél;
• az elkövető testileg vagy lelkileg és/vagy szexuálisan bántalmazza a gyerekeket;
• az elkövető féltékenyen viselkedik, külső szexuális kapcsolatok fenntartásával vádolja partnerét;
• az elkövető azzal próbálkozik vagy fenyegetőzik, hogy partnerét pszichiátriai zárt osztályra viteti;
• az elkövető mások előtt megalázza partnerét, ugyanakkor az is gyakori, hogy kívülállók jelenlétében nyugodt, tiszteletre méltó magatartást mutat, ám tanúk nélküli helyzetben agresszív. Ha tehát valaki arról panaszkodik, hogy partnere bántalmazza, ön azonban „rendes” embernek ismeri, ne feltételezze, hogy az áldozat túloz. Az ilyen kettős viselkedés nagyon gyakori a bántalmazók esetében.

A fentebb említett esetek nem mindig utalnak nők ellen irányuló erőszakra, emiatt a szakértők azt tanácsolják, hogy amennyiben felmerül a gyanú az erőszakra, igyekezzünk minél tapintatosabban a témára terelni a szót, és szóra bírni az áldozatot. Fontos, hogy a bántalmazott nő azt érezze, hogy segíteni akarunk neki, nem csupán a magánéletében vájkálni. Hallgassuk meg, figyeljünk az intő jelekre, és biztosítsuk arról, hogy számíthat a segítségünkre. Foglaljunk egyértelműen állást: a bántalmazás bűncselekmény, és minden esetben a bántalmazó fél felelőssége.

Hová fordulhatnak?
Krízishelyzetben, amikor menekülni kell, a rend­őrséget és az OKIT-ot (06/80-205-520) érdemes hívni. A bántalmazott nőknek 25 éve segít a NANA Egyesület kiadványaival és a segélyvonal (06/80-505-101) üzemeltetésével, hogy mielőbb kiléphessenek mérgező kapcsolatukból és újból egykori önmaguk lehessenek. Kapcsolati erőszak esetén jogi információkért a PATENT Egyesülethez lehet fordulni. Az újonnan kialakított krízisközpontokból hét található az országban. A legfontosabb, hogy az áldozatok elhiggyék, nem ők a hibásak, és nem is ők tehetnek arról, ami velük történik. A szakemberek támogató hozzáállással és valódi segítségnyújtással tegyék lehetővé, hogy az áldozatok merjenek beszélni és merjenek segítséget is kérni.

„Minden verés után azt mondta, hogy azért tette, mert túlságosan szeret. Az eltört állkapcsom után azonban azt éreztem, elegem van az egészből. Noha rettegtem, hogy megkeres és kioltja az életemet, mégis elhagytam. Ha nincs a támogatói csoport, lehet, hogy ma már nem is mesélnék a történetemről. Erőt adtak nekem azzal, hogy megláthattam: nem vagyok egyedül. Újból magabiztos, erős nő lettem, egy szerető anya és feleség – meséli büszkén Juci.”

(Cikkünk a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva óva int a Németországból kivonandó az amerikai erők Lengyelországba való átcsoportosításától

Sat, 06/13/2020 - 08:35
A Németországban állomásozó amerikai katonai kontingens egy részének kivonása hozzájárulna a katonai és a politikai feszültség csökkenéségez Európában, ám ezen erők Lengyelországba való átcsoportosítása beárnyékolná Moszkva és a NATO viszonyát — figyelmeztetett Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

Zaharova arra reagált, hogy sajtóértesülés szerint Donald Trump elnök 9500 fővel szándékozik csökkenteni a Németországban állomásozó amerikai erők mintegy 34 500 fős létszámát.

“A magunk részéről üdvözölnénk Washington minden olyan lépését, amely katonai jelenlétének valós csökkenéséhez vezetne Európában. Az ilyen lépések feltétlenül hozzájárulnának a konfrontáció lehetőségének és a katonai-politikai feszültség csökkenéséhez az euroatlanti régióban” – hangoztatta a szóvivő.

Emlékeztetett rá, hogy Moszkva álláspontja szerint az 1990-ben megtörtént német újraegyesítést követően a jelentősebb amerikai erők németországi állomásoztatása nem más, mint a a hidegháború maradványa, és hogy az európai országok a jelenlegi körülmények között “a rájuk erőltetett amerikai gyámkodás nélkül” is képesek szavatolni saját biztonságukat. Felhívta a figyelmet arra, hogy Washington rendszeresen katonai kiadásaik növelését követeli európai szövetségeseitől.

Szíriára utalva megjegyezte, hogy a külföldi országokból való csapatkivonásra vonatkozó amerikai szándéknyilatkozatok nem mindig követik gyakorlati lépések. Hozzátette, hogy a németországi kezdeményezést Moszkva óvatosan kezeli, mert a ma még német területen állomásozó amerikai katonák meghívást kaptak Lengyelországból.

“Szeretném hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok jelenlétének átcsoportosítása nemcsak fokozni fogja az amúgy is erős feszültséget a kontinens biztonságának ügyében, de még tovább bonyolítja az Oroszország és a NATO közötti konstruktív katonai és politikai párbeszéd kiépítésének kilátásait” – mondta Zaharova.

A szóvivő azt tanácsolta az Egyesült Államoknak, hogy a csapatkivonással párhuzamosan vonja ki a Németországba telepített nem hadászati nukleáris eszközeit is, amelyek alkalmazását az atomfegyverrel nem rendelkező NATO-tagok bevonásával megtartott hadgyakorlatokon is gyakorolják, Zaharova szerint megsértve az atomsorompó-egyezményt.

Az orosz diplomata sürgette az Oroszország és az Egyesült Államok között még utolsóként érvényben lévő nukleáris fegyverzetellenőrzési megállapodásról szóló párbeszéd haladéktalan beindítását. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes kedden közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy június 22-én Bécsben tárgyal majd Marshall Billingslea fegyverzetkorlátozásért felelős amerikai különmegbízottal a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 szerződésről, amelynek hatálya jövőre jár le.

Categories: Biztonságpolitika

Nemi erőszak: újraindul a vizsgálat a francia költségvetési miniszter ellen

Sat, 06/13/2020 - 07:35
A párizsi fellebbviteli bíróság elrendelte a Gérald Darmanin francia költségvetési miniszter ellen nemi erőszak miatti feljelentés nyomán megkezdett vizsgálat újraindítását – közölték igazságügyi források.

Az ügyben már kétszer elindított vizsgálatot bűncselekmény hiányában először 2017 júliusban, majd 2018 februárban vádemelés nélkül lezárták, miután a panaszos akkor nem jelent meg a nyomozók idézésére.

A 2009-es eset miatti feljelentés az után érkezett, hogy Darmanint kinevezték miniszternek. A 37 éves politikus 2017 júniusban rágalmazás miatt feljelentette a panaszost, aki azt állította, hogy a korábban a jobbközép Köztársaságiak elődpártjában, az UMP-ben politizáló férfi megerőszakolta, amikor jogi segítségért fordult hozzá.

A semmítőszék 2019 novemberben elrendelte az ügy vádemelés nélküli lezárásának felülvizsgálatát.

A panaszos, a jelenleg 48 éves Sophie Patterson Spatz 2009-ben azért fordult a jobbközép párt jogi osztályának munkatársaként tevékenykedő fiatal politikushoz, hogy járjon közbe egy, ellene 2004-ben hozott ítélet semmissé nyilvánításában. A nőt azért ítélték el, mert megzsarolta és telefonon zaklatta a volt barátját. A nő azt állítja, hogy Darmanin szexuális szolgáltatásokért cserébe segítséget ígért neki.

“Reméljük, hogy mostantól valódi igazságügyi eljárás indul, amely komolyan megvizsgálja a bizonyítékokat” – mondták a francia hírügynökségnek Elodie Tuaillon-Hibon és Marjolaine Vignola ügyvédek, akik az ügyfelük és a miniszter közti szembesítés hiánya miatt tettek panaszt a korábbi eljárásra.

A tárcavezető nem vonta vissza a rágalmazás miatt tett feljelentését a panaszos ellen.

Darmanin ellen 2018-ban egy újabb feljelentés is érkezett. A minisztert az észak-franciaországi Tourcoing – amelynek Darmanin 2014 és 2017 a polgármestere volt – egyik lakosa azzal vádolta, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe lakást ígért neki a volt városvezető, aki akkor egy interjúban leszögezte: soha nem élt vissza a hatalmával és soha egyetlen nőt sem zaklatott.

Categories: Biztonságpolitika

Borrell egyre keményebb: már aggódik

Sat, 06/13/2020 - 06:35
Súlyos aggodalomra ad okot az amerikai elnöki friss rendelete, amely lehetővé teszi szankciók bevezetését a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tagjaival szemben az amerikai hadsereg afganisztáni tevékenységének tervezett vizsgálata miatt – hangsúlyozta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Josep Borrell kiemelte, hogy az ICC nagyban hozzájárul a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek felelőségre vonásához és kulcsfontosságú szerepet tölt be az igazságosság és a béke megteremtésében, amelyet minden nemzetnek tiszteletben kell tartania és támogatnia kell.

“Elemezzük az Egyesült Államok elnökének döntését, hogy felmérjük annak minden következményét. Az uniós külügyminiszterek tanácsa véleményt fog megfogalmazni a kérdést illetően” — mondta. Az Európai Unió szilárdan támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróságot és munkáját – tette hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Szövetségesek: végül, némi undorral, de csak értesítették a német kormányt az amerikai csapatkivonásról

Sat, 06/13/2020 - 05:35
A német szövetségi kormány megkapta a hivatalos értesítést a Németországban állomásoztatott amerikai katonák számának csökkentéséről szóló tervről – jelentették be Berlinben.

Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormányt “értesítették” a csapatkivonásra vonatkozó tervről. Kiemelte, hogy információik szerint még nincs végleges döntés az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy az amerikai vezetés bevonja-e a német kormányt a döntéshozatalba, Demmer megismételte, hogy értesítést kaptak a washingtoni kormányzatban mérlegelt tervről.

A The Wall Street Journal című amerikai lap pénteken a hírportálján kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Donald Trump utasítást adott a Németországban szolgáló 34 500 amerikai katona csaknem harminc százalékának, 9500 katonának a kivonására. Ennek értelmében a védelmi minisztériumnak még az őszi elnökválasztás előtt, szeptemberig végre kell hajtania a feladatot.

Categories: Biztonságpolitika

Az USA nem tűri, hogy a gaztetteket elkövető katonáit a nemzetközi bíróság vizsgálja

Sat, 06/13/2020 - 04:35
Donald Trump rendeletet írt alá, amellyel lehetővé tette szankciók elfogadását a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon munkatársai ellen, akik részt vettek annak vizsgálatában, hogy amerikai katonák elkövettek-e háborús bűnöket Afganisztánban.

Az elnöki rendeletről szóló döntést Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója jelentette be. Mint fogalmazott: “nem állunk félre és nem fogunk félreállni, amikor az embereinket egy álbíróság fenyegeti”. A rendelet értelmében gazdasági szankciókkal és vízumkorlátozásokkal sújthatják az amerikai katonák elleni vizsgálatban résztvevőket és a családtagjaikat. Minden egyes esetet külön bírálnak majd el. “Úgy válaszoltunk (az ICC-vizsgálatra), ahogyan egy felelős nemzetnek válaszolnia kell” – szögezte le Pompeo.

A tárcavezető “korrupt, durván hiábavaló” és “rendkívül átpolitizált” intézményként írta le a hágai székhelyű bíróságot, amely szerinte “ideológiai keresztes hadjáratot folytat amerikai katonák ellen”. Az amerikai kormány szerint vizsgálataival az ICC megsérti az Egyesült Államok nemzeti szuverenitását.

Mark Esper védelmi miniszter és Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint William Barr igazságügyi miniszter egy másik sajtótájékoztatón megismételte Pompeo álláspontját, azt hangoztatva, hogy Trump a szükséges intézkedést hozta meg az ország szuverenitásának védelmében.

“Az ICC nem sokkal több, mint a felelősségre nem vonható nemzetközi elit politikai eszköze” – fogalmazott Barr a sajtókonferencián, ahol nem lehetett kérdéseket feltenni. A tárcavezető elmondta: az igazságügyi minisztérium korábban olyan “lényeges és hitelt érdemlő információkat kapott, amelyek komoly aggodalmakat vetnek fel a legmagasabb szinteken elkövetett korrupcióval és törvénysértésekkel kapcsolatban”. Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytat ez ügyben – tette hozzá.

Barr azzal vádolt meg “külföldi hatalmakat”, s példaként Oroszországot említette, hogy “manipulálják az ICC-t”, részleteket azonban nem mondott. Oroszország egyébként már 2016-ban kivonult a hágai szervezet munkájából, azt követően, hogy a testület “megszállásnak” minősítette a bevonulást a Krímbe.

Categories: Biztonságpolitika

Vagyonáért ölték meg az idős hölgyet

Fri, 06/12/2020 - 16:35
Egy férfi letartóztatását indítványozta a Pest Megyei Főügyészség. A gyanúsított a vagyonáért ölt meg egy idős nőt – közölte a pest megyei főügyész.

Szabó Ferenc közleménye szerint a férfi egy felújítási munka során ismerkedett meg a 95 éves sértettel 2019 tavaszán. A gyanúsított a nő bizalmába férkőzött, és titokban nyugtatót, valamint altatót adagolt neki, hogy zavart tudatállapotba hozza. Ezt követően rávette a sértettet, hogy adja neki használatra érdi házát, később pedig egy öröklési szerződést is aláíratott vele erről és egy másik ingatlanról is – ismertette a részleteket a megyei főügyész.

Mint írta: a sértett a gyógyszerezés hatására teljesen legyengült. Az elkövető az állapotát kihasználva bántalmazta, amelynek következtében az idős asszony bordatörést, tüdőzúzódást és mellűri vérzést szenvedett, amely miatt megfulladt.

A halált az elkövető jelentette be, magát az elhunyt rokonának beállítva és – mivel külsérelmi nyom nem látszott a sértett testén – a kiérkező mentősöknek és orvosnak úgy nyilatkozott, hogy nem kér boncolást. Ezt követően pedig egyik családtagja azonnal birtokba is vette a sértett hátrahagyott házát – tette hozzá.

A közlemény szerint a nyomozó hatóság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit. Az ügyészség szerint tartani lehet attól, hogy a férfi megszökik, elrejtőzik, és fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért indítványozta letartóztatását.

Categories: Biztonságpolitika

Putyin és Erdogan Líbiáról és Szíriáról egyeztetett

Fri, 06/12/2020 - 12:10
Líbiáról, Szíriáról egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A két vezető aggodalmának adott hangot a Líbiában folyó katonai összecsapások hevessége és az áldozatok nagy száma miatt. Putyin hangsúlyozta a líbiai tűzszünet meghirdetésének és az országon belüli párbeszéd felújításának fontosságát, a berlini konferenciának az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2510-es határozata által jóváhagyott döntései alapján.

Putyin és Erdogan hangoztatta az erőfeszítések növelésének fontosságát a szíriai Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben létrejött tűzszünet tiszteletben tartásáról szóló kétoldalú megállapodások betartása érdekében. A prioritást élvező közös feladatok között nevezték meg tűzszünet tiszteletben tartásának felügyeletét és az Idlíbben működő terrorszervezetek semlegesítését.

Putyin és Erdogan a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából megerősítette elkötelezettségét a partneri viszony továbbfejlesztése mellett.

Erdogan előző nap az amerikai elnökkel tárgyalt telefonon. Mint mondta, a megbeszélésen elért megállapodások “új korszakot” nyithatnak Líbiában. Putyin kedden Angela Merkellel folytatott eszmecserét, egyebek között ugyanebben az ügyben is.

Categories: Biztonságpolitika

Érdemes tudni, hogy kinek kell a parlagvű virágbimbóját leszakítani

Fri, 06/12/2020 - 08:35
A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Hozzáteszik: a jogszabály tavaly változott, a földtulajdonosok e kötelezettsége már nemcsak július 1-jétől áll fenn, hanem az egész vegetációs időszak alatt. A jogszabály-változtatást az indokolta, hogy a parlagfű nagyon jól alkalmazkodik Magyarország időjárási viszonyaihoz, emiatt képes volt megfelelő időjárási körülmények között az eredetileg törvényben megjelölt határidő előtt is virágozni.

A helyszíni ellenőrzést külterületen a területileg illetékes ingatlanügyi hatóság (megyei kormányhivatal földhivatali osztálya) végzi. Amennyiben a földhasználó nem tesz eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya közérdekű védekezést rendel el, ami hirdetmény útján, illetve a helyben szokásos módon is közölhető. A közérdekű védekezést a kormányhivatal által megbízott vállalkozók végzik. Ha az ügyfél időközben eleget tesz parlagfű-mentesítési kötelezettségének, azt köteles bejelenteni a kormányhivatalnak, ha pedig nem teszi, akkor érvényesíteni lehet vele szemben az okafogyottá vált kiszállással felmerült költségeket.

Azzal szemben, aki elmulasztja parlagfű elleni védekezési kötelezettségét, növényvédelmi bírságot kell kiszabni, melynek mértékét a parlagfűvel fertőzött terület mérete és a parlagfűvel borítottság mértéke határozza meg. Amennyiben az adott földhasználó három éven belül ismételten elmulasztja parlagfű elleni védekezési kötelezettségét, a növényvédelmi bírságot a másfélszeresére kell emelni. A hatósági eljárás során felmerült költségeket és a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket a földhasználónek kel megfizetnie.

Belterületi, károsítókkal fertőzött terület esetében a hatósági ellenőrzés lefolytatására a jegyző jogosult. Az önkormányzat használatában lévő belterületi ingatlan esetében a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának munkatársai végzik a hatósági ellenőrzést. Helyszíni ellenőrzés hivatalból vagy bejelentés alapján indulhat.

Az elmúlt években megszokott fellebbezési eljárás megszűnt. A megküldött határozat/végzés ellen keresetlevéllel közigazgatási per indítható, melyet az illetékes megyei kormányhivatalhoz a határozat közlésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani külterület esetén.

Categories: Biztonságpolitika

Térdig begipszelve vezetett, de ezután jött a java

Fri, 06/12/2020 - 07:35
Az edelényi rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte a police.hu honlapon, hogy az autóst Szendrőládon állították meg. Kiderült, hogy a férfi hamis ukrán vezetői engedélyt adott át nekik. A gumiabroncsok is annyira kopottak voltak, hogy az a biztonságos közlekedést veszélyeztette – tették hozzá.

A hatóság a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A tiszaderzsi férfi a rendőröknek azt mondta, hogy soha nem járt Ukrajnában, a jogosítványa pedig hamis, ezért az edelényi kapitányság közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt is vizsgálatot folytat.

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatások egy berlini tüntetés után

Fri, 06/12/2020 - 06:35
Rendbontás és erőszak miatt őrizetbe vettek csaknem száz embert Berlinben szombat este egy tömegtüntetés után, amelyet a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tartottak az Egyesült Államokban kibontakozott tiltakozáshullámhoz kapcsolódva.

A német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon szombat délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt – az egykori Kelet-Berlin főterét – le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani.

A csendes demonstráció békésen ért véget. Utána viszont a közelben egy több száz emberből álló csoport körbevett rendőröket, akik éppen őrizetbe vettek egy férfit egy rendőrautó megrongálása miatt. A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter.

A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben.

Köszönet illet mindenkit, aki békésen tüntet a rasszizmus ellen, “de aki a szörnyű amerikai eseményekre hivatkozva +F××× the police+ feliratú táblát mutat fel olyan embereknek, akik mindent megtesznek az alapvető jogainak védelméért, és aztán még palackokkal és kövekkel meg is dobálja őket, az visszaél a gyülekezési joggal” – nyilatkozott vasárnap a rendőrségi dolgozók legnagyobb szakszervezete (Gewerkschaft der Polizei) berlini tartományi tagozatának szóvivője, Benjamin Jendro.

Az Alexanderplatzon tartott tömegtüntetés mellett 14 kisebb demonstráció is volt szombaton Berlinben különböző ügyek mellett és ellen, a rendezvények biztosítására 800 rendőrt mozgósítottak.

Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettetek ki. Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.

Categories: Biztonságpolitika

Román embercsempészbandát számoltak fel

Fri, 06/12/2020 - 05:35
Afrikai, illetve arab országokból származó migránsokat Románián és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttató embercsempészbanda felszámolását jelentették be szerdán a román hatóságok.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséget (DIICOT) tavaly augusztusban értesítette a román határrendőrség illegális migráció elleni szolgálata, hogy hivatalból bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett egy bűnszövetkezet ellen, amely Bulgáriából illetve Szerbiából érkező illegális migránsok, illetve Romániába legálisan érkezett, de a schengeni övezetbe történő beutazásra nem jogosult külföldiek Nyugat-Európába csempészésére szakosodott.

A Szép remények fedőnevű nyomozás során megállapították, hogy a Bukarestben, illetve Ialomita, Calarasi és Temes megyében tevékenykedő bandatagok román vendégmunkásokat szállító kisbuszokon alakítottak ki rejtekhelyet a migránsok számára, hogy átcsempésszék őket a román-magyar határon. A bevándorlókat, akiktől fejenként 2000-2500 eurót kértek Németországba juttatásukért, egy Romániában letelepedett tunéziai állampolgár szervezte be és szállásolta el.

A hatóságok egy június elsején indult “szállítmányt” követve a Nagylak-Csanádpalota határátkelőhelyen érték tetten a bűnszövetkezet néhány tagját, amikor június másodikán hét egyiptomi migránst próbáltak illegálisan Magyarországra csempészni. Ezzel egy időben négy Temes és Ialomita megyei, illetve bukaresti helyszínen rendeztek házkutatást, amelynek során két további, a migránsok szállítására átalakított mikrobuszt és egy, az embercsempészek által használt személygépkocsit foglaltak le.

Az akció során négy román és egy tunéziai állampolgárt vettek őrizetbe, további 11 román állampolgárságú gyanúsított ellen pedig hatósági felügyeletet rendelt el az ügyészség.

Categories: Biztonságpolitika

Macron megvédte a rendőröket

Fri, 06/12/2020 - 04:35
Emmanuel Macron francia államfő elítélte “a rasszizmust és a diszkriminációt, ami sorscsapás, egyben a köztársasági egyetemesség elárulása”, de megvédte a rendőri erőket, amelyeknek “elsöprő többsége nem tudná magát besározni” – közölte Sibeth Ndiaye kormányszóvivő.

A francia ellenzék napok óta várta és sürgette a köztársasági elnök véleményét, miután a George Floyd halála miatti egyesült államokbeli tiltakozásokat támogató nemzetközi mozgalom keretében Franciaországban is sorozatossá váltak a demonstrációk a rasszizmus, valamint a rendőri brutalitás ellen.

A rasszizmus “egy olyan betegség, amely az egész társadalmat sújtja” – idézte a kormányszóvivő az államfőt a kormányülés után. Macron kérhetetlenséget kért a témában, és a rasszizmus elleni hatósági fellépések megerősítését szorgalmazta.

A franciaországi tüntetéseket illetően viszont elutasított minden csúsztatást, azt hangsúlyozva, hogy “a francia rendőri erők elsöprő többsége nem tudná magát besározni”.

A köztársasági elnök “az előállítási és a beavatkozási módszerek modernizálását” kérte, miután a téma körül Franciaországban is erős feszültségek vannak. Emlékeztetett a rendőri erők nehézségeire, és azt kérte, hogy a beavatkozások javítása és az átláthatóság erősítése folytatódjon a következő hetekben és hónapokban – mondta a szóvivő.

Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy ezentúl nem alkalmazható az előállításokkor az úgynevezett fojtófogás, amely Floyd halálát is okozhatta, és zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmus ellen.

A kormány az elmúlt napokban nem győzte csendesíteni a hazai közéleti vitákat a rendőri erőszakról és rasszizmusról, amelyeket az amerikai tüntetések váltottak ki. Az elmúlt héten többször is több mint húszezren tiltakoztak francia nagyvárosokban a rendőri rasszizmus ellen. Az első, incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézetnek a BFM hírtelevízióban szerdán közzétett felmérése szerint a franciák 69 százaléka egyébként bizalommal van a rendőrség iránt. A magas támogatottság ugyanakkor hét százalékponttal kevesebb, mint 2019 áprilisban.

A rendőri erőszakot illetően a megkérdezettek kétharmada úgy vélte, hogy az erőszak “egyes személyek agresszív viselkedésének” a következménye, míg a franciák fele a folyamatos tiltakozó mozgalmaknak és a társadalmi feszültségek növekedésének tudja be a rendőri brutalitást, s csak 47 százaléka gondolja azt, hogy a létszámhiány és a fáradtság miatt történnek erőszakos rendőri fellépések.

A rendőri erőszak szankcionálását illetően a franciák viszont megosztottak. A megkérdezettek fele szerint a rendőrök által elkövetett hibákat nem igazságosan és nem függetlenül kezelik a hatóságok, és nem szankcionálják az elkövetés pillanatában. Leginkább a 18 és 24 év közötti korosztály (65 százalék) gondolja ezt, míg a 65 év felettieknek 57 százaléka úgy véli, hogy a rendőri túlkapásokat megfelelően szankcionálják.

Categories: Biztonságpolitika

Hat év fegyházbüntetést kapott a postás rablója

Thu, 06/11/2020 - 16:35

Jogerősen hat év fegyházbüntetést kapott a Zalaegerszegi Törvényszéken az a férfi, aki 2018-ban Keszthelyen, egy postást bántalmazva elrabolt 240 ezer forintot, társaival pedig több autót is feltörve közel 700 ezer forintot lopott.

A törvényszék közlése szerint a vádlott és ismeretlen társai három Balaton-parti településen közel két hét leforgása alatt készpénzt, vásárlói kártyát és személyi iratokat tulajdonítottak el az általuk feltört autókból. A férfi 2018 májusában Keszthelyen egy rakodás miatt leparkolt postás autó ajtaját törte fel, majd a vezetőfülkében lévő pénztárcából kiemelte az ott talált 240 ezer forintot.

A járműhöz visszatérő postai alkalmazott tetten érte a vádlottat, dulakodni kezdtek, miközben a menekülni próbáló rabló többször is megrúgta a postást. A gépkocsivezető segítségére sietett két férfi, de a vádlottnak mégis sikerült elmenekülnie, alig néhány tíz méterre jutott azonban, mert a kiérkező rendőrök elfogták.

Első fokon a Keszthelyi Járásbíróság a vádlottat többszörös visszaesőként, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében és három rendbeli lopás bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért hat év fegyházbüntetést szabott ki rá. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett, és a másodfokú eljárás során is csak a lopásokat ismerte el, a rablást nem. Azt állította, hogy vissza akarta adni a pénzt, csak a dulakodás miatt erre nem volt lehetősége.

A vádlott állításait az egybehangzó tanúvallomások miatt a törvényszék nem fogadta el, ezért az elsőfokon meghozott ítéletet helybenhagyta, így az jogerőssé vált.

Categories: Biztonságpolitika

Életbe léptek Washington szankciói az iráni tengerhajózási hajózási vállalatok ellen

Thu, 06/11/2020 - 12:10
Életbe léptek az iráni tengerhajózási szállítmányozási vállalatok ellen hozott szankciók – jelentette be hétfőn este kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

A büntetőintézkedések azt az Irán számára kulcsfontosságú két tengeri szállítmányozási céget érintik, amelyet Washington azzal vádol, hogy a teheráni ballisztikusrakéta-programhoz kapcsolódó termékeket szállítottak.

Az amerikai kormányzat már tavaly decemberben jelezte, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság Hajózási Vállalata (IRISL) és annak sanghaji leányvállalata ellen szankciókat léptet életbe, de hathónapos türelmi időt hagyott – mint az amerikai külügyminisztérium megfogalmazta – “annak érdekében, hogy lehetővé tegye a humanitárius javakat Iránba exportálóknak az alternatív szállítási eszközök megtalálását”

A dokumentumban Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: “most, hogy a nagylelkű haladék ideje lejárt, azoknak a kereskedelmi vagy tengerhajózási vállalatoknak, amelyek továbbra is Iránnal kívánnak üzletelni, más teherhajókat vagy más tengeri szállítási eszközöket kell találniuk”.

Az IRISL, amely a világ tizenötödik legnagyobb tengerhajózási szállítmányozási vállalata, már korábban is szerepelt az amerikai pénzügyminisztérium szankciós “feketelistáján” az atomprogramhoz kapcsolódó tevékenysége miatt. A most életbe léptetett büntetőintézkedések a tömegpusztító fegyverek teheráni programjához kapcsolódó tevékenysége miatt büntetik a céget.

Pompeo szerint a szankciók életbe léptetése “világos figyelmeztetés” mindazok számára, akik kapcsolatokat tartanak fenn az IRISL-lel és leányvállalatával, vagy bármilyen formában támogatják a vállalatok tevékenységét. Washington szerint ugyanis ezeknek az államoknak vagy vállalatoknak ugyancsak “az Egyesült Államok lehetséges szankcióival” kell számolniuk, hiszen tevékenységükkel hozzájárulhatnak Irán nukleáris és balisztikusrakéta-programjainak kifejlesztéséhez.

Hétfőn egyébként amerikai republikánus és demokrata párti törvényhozók arra szólították fel a Trump-kormányzatot, hogy léptessen életbe “erőteljes szankciókat” Szíria ellen az úgynevezett Caesar Törvény értelmében.

Ezt a törvényt tavaly decemberben Donald Trump támogatásával terjesztették elő a törvényhozók és most, június közepén lép életbe. A törvény a szíriai újjáépítésre szánt segélyek befagyasztását és a damaszkuszi rendszer elleni szankciókat ír elő arra az esetre, ha a háborúban atrocitásokat elkövetőket nem vonják felelősségre. “A szíriai nép túl sokat és túl sokáig szenvedett Aszad (elnök) és pártfogói alatt” – fogalmaztak a törvényhozók a kormányhoz intézett levélben, amelyet James Risch, a szenátus és Eliot Engel, a képviselőház külügyi bizottságának vezetői írtak alá. A levélben hangsúlyozták a többi között azt is, hogy a szíriai “rezsimnek és pártfogóinak véget kell vetniük ártatlan emberek legyilkolásának, és lehetőséget kell teremteniük a szíriaiaknak a megbékélés, a stabilitás és a szabadság felé vezető útra”.

A törvény a nevét Caesarról, a szíriai rendőrség egykori fotósának fedőnevéről kapta, aki 2013-ban megszökött és mintegy 55 ezer olyan fényképet vitt magával az Egyesült Államokba, amely a szíriai börtönökben dúló visszaéléseket és brutalitást mutatja meg. Caesar 2014-ben az amerikai kongresszus előtt zárt ajtók mögött tartott meghallgatáson tárta fel a fényképek hátterét és mindazt, amit a szír börtönviszonyokról tudott. A fotós tavaly márciusban – bő, kék köpenybe bújva – megjelent az amerikai szenátusban is, ahol sürgette a politikusokat, hogy fogadják el a Damaszkuszt szankcionáló törvényt.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.