You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 3 days 10 hours ago

Trump: nagyszerű volt a személyes viszony a kínai elnökkel, de ez mára megváltozott

Thu, 08/13/2020 - 05:35
Donald Trump a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújába kijelentette, hogy korábban “nagyszerű” volt a személyes viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de ez mára már megváltozott.

Kifejtette azt is, hogy ezt a “nagyszerű viszonyt” az új típusú koronavírus járványa változtatta meg. “Kedvelem őt, de ma nem ugyanúgy érzek iránta, mint korábban” – fogalmazott Hsziről. Hozzáfűzte, hogy nagyon régóta nem beszélt a kínai vezetővel. Hangsúlyozta, hogy a járvány sokkal rosszabb következményekkel járt, mint az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti nézetkülönbségek. “S ez igazi szégyen” – mondta.

Trump és az amerikai kormányzat több tagja is Kínát okolja a járvány világméretűvé szélesedéséért, azt állítva, hogy Peking elhallgatta a közép-kínai Vuhanból kiindult vírus terjedését, majd később sem tárta fel a járvánnyal kapcsolatos teljes igazságot. A kétoldalú viszonyt tovább keserítette Peking tevékenysége a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területein, továbbá a Hongkongban bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt kialakult helyzet.

Az amerikai elnök már e törvény elfogadása előtt intézkedéssorozatot hozott Peking ellen, s a törvény bevezetése óta nem szűnik bírálni a kínai politikát. Jimmy Lai hongkongi médiamágnás és két fia e törvény megsértésére hivatkozó letartóztatását Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója hétfőn élesen bírálta. Trump a keddi rádiós interjúban nem tért ki Lai ügyére.

The post Trump: nagyszerű volt a személyes viszony a kínai elnökkel, de ez mára megváltozott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt kérték a tűzoltók segítségét

Thu, 08/13/2020 - 04:35
Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros idő következtében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Dóka Imre elmondta: országszerte mintegy 50 esetben riasztották a tűzoltókat. Budapesten jellemzően a kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot. A Tolna megyei Dombóváron több lakóház pincéjét, garázsát öntötte el a víz. A Veszprém megyei Zircen egy közintézményben okozott kárt a nagy mennyiségű esővíz – közölte a helyettes szóvivő.

Az Országos Meteorológiai Szolgála veszélyjelzésében azt írta: a Dunántúlon, illetve a Duna-Tisza közén még lehetnek elszórtan zivatarok, néhol felhőszakadással, jégesővel és hatvan kilométer/órát meghaladó széllel. A lassan áthelyeződő csapadékgócokból helyenként rövid idő alatt húsz-ötven milliméter csapadék hullhat. Éjszaka a zivatarok átmeneti megszűnése után kiemelten az Alpokalján, Dél-Dunántúlon lehetnek még reggelig intenzív zivatarok és felhőszakadás.

The post OKF: kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt kérték a tűzoltók segítségét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov és Maas szerint elfogadhatatlanok az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók

Wed, 08/12/2020 - 16:35
Egyetértett az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni amerikai szankciók elfogadhatatlanságában Szergej Lavrov orosz és Heiko Maas német külügyminiszter kettőjük keddi moszkvai tárgyalásán.

“Németország számára a transzatlanti kapcsolatok nemcsak most, hanem sok éve kiemelkedő jelentőségűek. De nemcsak számunkra, hanem Európa számára is. Ezek mélyebbek minden politikai konjunktúránál” – hangoztatta Maas az eszmecserét követően Lavrovval közösen megtartott sajtótájékoztatón. “Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a partnerek közötti szankciók helytelenek, tévutat jelentenek. Végeredményben a szuverén döntésünk, hogy honnan fogjuk megvásárolni az energiahordozókat” – tette hozzá. Leszögezte, hogy egyetlen állam sem diktálhatja fenyegetések révén az Európai Unió energiapolitikáját.

“Az EU szintjén már tárgyalunk arról, hogy mennyiben sértik meg a területen kívüli szankciók a nemzetközi jogot. Beszélni fogunk erről partnereinkkel. Az amerikai külügyminiszerrel folytatott telefonbeszélgetésem során álláspontunkat világosan kifejtettem” – mondta.

Lavrov úgy vélekedett, van alapja feltételezni, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték építése hamarosan lezárulhat, mert a projekt orosz, német és más részvevői ráhangolódtak befejezésére. Az orosz diplomácia szintén bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy egyoldalú szankciók területen kívüli alkalmazásával próbálja meg ellehetetleníteni a vezetéket. Moszkva nagyrabecsüléséről biztosította Berlin elvi álláspontját az “Európa energetikai biztonságát megerősíteni segítő” üzleti projekttel kapcsolatban, amelyet a Washington által kifejtett “példátlan szankciós nyomás” dacára is képvisel.

A kétoldalú kapcsolatokban mutatkozó problémákról szólva Maas arra figyelmeztetett, hogy további következményekkel jár majd, ha a német főügyészt követően a bíróság is arra a megállapításra jut, hogy az orosz államnak köze volt a georgiai állampolgárságú csecsen emigráns ellen Berlinben tavaly augusztusban, egy orosz állampolgár által elkövetett bérgyilkossághoz. A merénylet diplomáciai feszültséghez, kölcsönös kiutasításokhoz és szankciófenyegetésekhez vezetett

A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Moszkvának és Berlinnek nyíltan kell megvitatnia a kapcsolatokban felmerült olyan problémákat, mint amilyen a berlini gyilkosság és a Bundestag elektromos levelezési rendszere ellen, a német fél által megfogalmazott vád szerint egy orosz hacker által 2015 áprilisában elkövetett kibertámadás ügye.

Lavrov azt hangoztatta, hogy az orosz fél a németek összes tájékoztatási igényére reagált a berlini gyilkosság ügyében, és kifejezte reményét, hogy cserébe Moszkvát is megismertetik az ügy bizonyítékaival. Rámutatott, hogy 2019 januárjától idén május végéig orosz komputerhálózatokat 75 alkalommal ért hackertámadás az internet német szegmenséből. A célpont több mint félszáz alkalommal állami hivatal volt.

Az orosz külügyminiszter kifogásolta, hogy a 75-ből a német fél csak hét alkalommal reagált az információigénylésre, de akkor is csak formálisan, lényegi tájékoztatás nélkül.

Moszkvai látogatását követően – a német és az orosz külügyminiszter első alkalommal találkozott személyesen a világjárvány kezdete óta – Maas Szentpétervárra utazik, hogy lerója kegyeletét a leningrádi náci német blokád áldozatai előtt.

The post Lavrov és Maas szerint elfogadhatatlanok az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában

Wed, 08/12/2020 - 12:10
Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média.

A rendőrségi bejelentés szerint a laboratóriumot az Amszterdamtól 120 kilométerre, észak-keleti irányban fekvő Nijeveen település egyik korábbi lovasiskolája épületében rendezték be.

Andre van Rijn, az akciót vezető nyomozó elmondta, a művelet során 17 embert, hollandok mellett török és kolumbiai állampolgárokat állítottak elő. A laboratórium napi 150-200 kilogramm kokain előállítására volt képes, amelynek feketepiaci értéke 4,5-8 millió euró (mintegy 1,6-2,8 milliárd forint) körül mozog. Az akció során a kokaingyártáshoz szükséges kellékeket, köztük műanyag hordókat, vegyi anyagokkal teli tartályokat foglaltak le, valamint olyan eszközöket és szereket, amelyek a hollandiai exportot megelőzően kábítószerrel átitatott, főként ruházati termékekből képesek kinyerni a kokaint.

A nyomozó tájékoztatása szerint az akcióval egy időben, a szintén hollandiai Apeldoorn és Elshout városaiban végzett rajtárütések során a rendőrség 120 ezer kilogramm kokainnal átitatott ruhát foglalt le. Az őrizetbe vett embereknek csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt – közölte.

The post Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két “férfi” két eset: élettársukat bántalmazták, börtönben a helyük

Wed, 08/12/2020 - 10:35
„Kiverem a fogad és mosolyt vágok az arcodba” – fenyegette az egyik vádlott az élettársát, a másik elvetemült a mozgáskorlátozottsága miatt gyalázta és bántalmazta az élettársát.

Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint zaklatás bűntette miatt emelt vádat azzal a más ügyben letartóztatásban lévő “férfival” szemben, aki megöléssel fenyegette, majd megütötte gyermeke édesanyját.

A vádirati tényállás szerint bár a férfi és a sértett kapcsolata rossz volt a nő nem merte elhagyni a vádlottat, mivel a férfi többször megfenyegette azzal, ha megteszi, akkor megöli őt és a családját is. 2019. június 15-én az esti órákban, lábatlani otthonukban a vádlott megfenyegette a sértettet. Azt mondta neki, hogy „Kiverem a fogad és mosolyt vágok az arcodba!”, majd távozott a lakásból. Ezt kihasználva a sértett a vádlottal közös gyermekükkel együtt elköltözött az édesanyjához, azonban a vádlott oda is követte és 2019. július 9-én a kora reggeli órákban a házból kilépő sértettet egy alkalommal arcon ütötte.

Az erőszakos többszörös visszaeső vádlottal szemben most emelt vádat az ügyészség és a vádiratban indítványt tett arra is, hogy a bíróság fegyházbüntetést szabjon ki vele szemben azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott ezért a tettéért erőszakos többszörös visszaesőként közel kilenc év fegyházbüntetést is kaphat.

A másik eset
A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szegedi “férfit”, aki két éven keresztül bántalmazta veleszületetten mozgáskorlátozott élettársát. A megalapozott gyanú szerint a férfi öt éve élt élettársi kapcsolatban a nővel egy szegedi házban, s mintegy három éve tanúsított rendszeresen vele szemben olyan súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást, ami miatt eljárás indult.

A gyanú szerint a férfi az ingatlanban rendszeresen szidalmazta a sértettet mozgáskorlátozottsága miatt is, többek között csúszó-mászó állatokhoz hasonlítva őt. Ezen túlmenően rendszeresek voltak a bántalmazások is a férfi részéről, melynek során több alkalommal hasba rúgta, a hajánál fogva vonszolta végig a házban a sértettet. A bántalmazások során megfenyegette a gyanúsított a nőt azzal is, hogy megöli, de előfordult, hogy a nyílt utcán leállt az autóval és a hajánál fogva kirángatta a sértettet, rátérdelt, majd megfejelte. A legutolsó bántalmazás 2020. július 6-án az éjjeli órákban történt, amikor a hajánál fogva földre rángatott sértettet ököllel arcon ütötte a gyanúsított.

A gyanúsított a vele született betegségben szenvedő sértettet 2018. évtől 2020. július 6. napjáig rendszeresen bántalmazta, megalázó módon beszélt vele, és életveszélyesen megfenyegette különböző módon, módszerekkel történő megölését kilátásba helyezve. A gyanúsítottal és a sértettel a legutóbbi időben egy háztartásban élt egy 80. életévét betöltött idős férfi is, akit a gyanúsított szintén bántalmazott akkor, amikor az életkora miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi a rendszeresen bántalmazott nő védelmére kelt.

A kapcsolati erőszak bűntette, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva a kényszerintézkedést elrendelte. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

The post Két “férfi” két eset: élettársukat bántalmazták, börtönben a helyük appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hálapénz: vádat emeltek a csapdába csalt háziorvos ellen

Wed, 08/12/2020 - 08:35
Vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a háziorvost, aki pénzért valótlanul igazolta le az egyik páciense keresőképtelenségét, illetve gyógyszereket írt fel úgy, hogy a betegeket meg sem vizsgálta.

A vádirat lényege szerint a Nyíregyháza közelében lévő településen dolgozó háziorvos egy betéti társaság nevében végezte a munkáját, melynek során igazolhatott keresőképtelenséget és írhatott fel gyógyszert is a páciensek részére. Az elmúlt év júniusában az egyik helyi lakos megjelent az orvosi rendelőben, és azt kérte a vádlottól, hogy két hétre visszamenőleg igazolja le keresőképtelenségét. A vádlott erre hajlandó volt, de cserébe 13 000 forintot kért a pácienstől. A férfi fizetett is a vádlottnak, majd azt kérte, hogy az egyébként az orvosi rendelőben meg nem jelent két gyermeke részére írjon fel gyógyszereket, amit a vádlott teljesített.

A 13 ezer forintért a vádlott megszegte a kötelességét, mert valótlanul igazolta le két hétre visszamenőleg a keresőképtelenséget, noha a páciense nem is volt ilyen állapotban, továbbá úgy írt fel gyógyszereket, hogy a gyermekeket nem vizsgálta meg. Nem volt szükségük ezekre az orvosságokra.

Az ügy pikantériája, hogy a férfi a valótlan igazolást nem használta fel táppénz igénylésére és a recepteket sem váltotta ki, szándéka kifejezetten az volt, hogy lebuktassa a szerinte korrupt háziorvost. A férfivel szemben a rendőrség az eljárást megszüntette, mert nem követett el bűncselekményt. Az ügyészség a beismerő vallomást tett háziorvost önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja, amely bűncselekményért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás tartását, az ügyészség szerint egy év öt hónap börtönbüntetésre kell ítélni, valamint el kell tiltani az orvosi foglalkozás és a közügyek gyakorlásától is. Ezen felül a 13 ezer forint vesztegetési pénzre vagyonelkobzást kell elrendelni.

The post Hálapénz: vádat emeltek a csapdába csalt háziorvos ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fennállásának 130. évfordulóját ünnepelték a csabrendeki önkéntesek

Wed, 08/12/2020 - 06:35
A Veszprém megyei Csabrendek Község Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete augusztus nyolcadikán ünnepelte megalakulásának százharmincadik évfordulóját. A rendezvényen az önkéntes szervezetet országos és megyei elöljárók is köszöntötték.

Az ünnepi megemlékezés programját szentmise nyitotta, majd az egyesület által tíz évvel korábban felállított Szent Flórián szobornál helyezett el koszorút a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának képviseletében. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Dányi Béla tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató, valamint Bárány Gábor tűzoltó alezredes, az ajkai hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.

A koszorúzást követően jubileumi emlékszalagokat kötöttek a csapatzászlóra, az országos főfelügyelő mindezek után ünnepi közgyűlésen köszöntötte az önkéntes szervezetet, méltatta azt a munkát, amellyel több mint egy évszázada hatékonyan hozzájárulnak a település és szűkebb térsége mentő tűzvédelméhez. Tolmácsolta Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának köszönetét is tevékenységükért, majd átadta a főigazgató által aláírt jubileumi emléklapot. Dányi a tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló szoborral köszönte meg a hivatásos tűzoltókat támogató munkát, egyben biztosította a szervezetet arról, hogy a katasztrófavédelem központi és megyei szervei elismerik, szakmailag és eszközökkel továbbra is támogatják a csabrendeki önkéntesek munkáját. Ezt követően Bérczi jelképesen átadta a mentőszervezet pályázaton nyert VW Amarok típusú járművének indítókulcsát Csík Gábornak, az önkéntes szervezet elnökének.

A közgyűlésen a megyei tűzoltószövetség és az önkéntes szervezet elismeréseket adott át támogatóinak és a kimagasló munkát végzett tűzoltóknak. Az ünnepség zárásaként leleplezték a tűzoltószertár oldalán elhelyezett tűzoltó cégért, végül a társszervezetek és testvértelepülések vezetőivel közösen úgynevezett barátságfákat ültettek — számolt be a katasztrofavedelem.hu.

The post Fennállásának 130. évfordulóját ünnepelték a csabrendeki önkéntesek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A marhája! Nem akármilyen csalót fogtak Zalában

Wed, 08/12/2020 - 05:35
Csalás miatt emeltek vádat egy zalai szarvasmarha-felvásárló ellen, aki nem fizette ki az átvett állatok árát és csaknem 23,5 millió forint kárt okozott 39 gazdának – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az 51 éves zalatárnoki férfi 1995 óta foglalkozik egyéni vállalkozóként szarvasmarha-felvásárlással, a Vas, Zala és Somogy megyében átvett állatokat vágóhidakon értékesítette. Az állatok egy részéért azonnal, készpénzzel fizetett, egyes tenyésztőkkel azonban többnyire 30 napon belüli fizetési határidőről állapodott meg.

A férfinak 2010 óta anyagi nehézségei voltak, hitelei törlesztőrészleteit nem tudta fizetni és jelentős adótartozást is felhalmozott. Nehézségei áthidalására 2016 végétől egyes tenyésztőktől úgy vett át szarvasmarhákat értékesítésre, hogy tudta, a vételárat nem vagy csak részben lesz képes kifizetni. A vágóhidakat üzemeltető cégektől kapott vételár jutalékkal csökkentett összegét nem adta át a tenyésztőknek, a pénzt saját megélhetésére, tartozásainak rendezésére fordította.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség 39 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

The post A marhája! Nem akármilyen csalót fogtak Zalában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bika: életveszélyes az új dizájnerdrog

Wed, 08/12/2020 - 04:35
Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense.

Csákó Ibolya alezredes elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.

Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is.

Az áldozatok “varázsdohányban” vagy “herbálban” szívták el a dizájnerdrogot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök az év eleje óta dolgoznak azon, hogy azonosítsák az úgynevezett számozott utcákban és a Lyukóvölgyben megjelenő dílereket – ismertette -, és elfogták azt a három férfit is, aki a gyanú szerint a “varázsdohányt” eladta a 23 éves lyukóvölgyi áldozatnak.

Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet igazgatója elmondta, hogy a vegyület a szintetikus kannabinoidok családjába tartozik. Tapasztalatuk szerint általában egy domináns hatóanyag van forgalomban az utcán, amelyet időnként lecserélnek. Ez történt most is, az új anyag neve “4fmdmb-bica”, amely kémiai szerkezetében csak kicsit tér el a korábbi domináns hatóanyagtól, de több halálesetért felelős.

Horváth Gergely Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Drog Fókuszpontjának vezetője arról beszélt, hogy a szintetikus kannabinoidokkal dohányt (ez a “varázsdohány”) vagy más növényt (ez a “herbál”) itatnak át, és cigarettába csavarva elszívják. A szer hatása eltér a marihuánáétól, annál erősebb, és gyakrabban okoz rosszullétet. A fogyasztása fokozottan jellemző a vidéki szegregátumokban, a nagyvárosi slumokban (nyomornegyedekben), a hajléktalanok vagy más hátrányos helyzetű emberek körében. Ezeknek a szereknek a fogyasztása az ismeretlen hatóanyag és változó összetétel miatt különösen kockázatos.

Évente harminc-negyven haláleset közvetlen oka a kábítószer-fogyasztás. Az európai társszervek, nemzeti drogfókuszpontok jelentése szerint évente harminc-negyven új vegyület jelenik meg a dizájnerdrogok piacán, idén már tizennyolcat regisztráltak – ismertette.

Csákó kérdésre válaszolva elmondta: akár már “egy fröccs áráért” hozzájuthatnak a fogyasztók az új pszichoaktív szerekhez, Horváth hozzátette: a szintetikus kannabinoid grammja 1300-1500 forint között van, és ebből öt cigarettát lehet sodorni. A szakértők szerint a koronavírus-járvány, illetve a rendőrségi lefoglalások miatt az utóbbi időben felment a kábítószerek ára. A rendőrségnél évente nyolcezer kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indul, de a csekély mennyiségű új pszichoaktív szer birtoklása szabálysértés és nem jelent meg ebben a statisztikában – közölte.

Csákó közölte azt is, hogy az új hatóanyag, a “4fmdmb-bica” Kínából érkezett. Csesztregi ezt kiegészítve elmondta, hogy a vegyületek alapmodelljeit a gyógyszerkutatásban fejlesztették ki, és bár a hatásaik, mellékhatásaik miatt lemondtak az esetleges használatukról, ezek lettek a modelljei az új pszichoaktív szerek anyagcsaládjának, amelyeket továbbfejlesztenek az illegális laborokban.

The post Bika: életveszélyes az új dizájnerdrog appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Emberkereskedelem: a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetés súlyosítását indítványozza

Tue, 08/11/2020 - 16:35
A törvényszék a vádlottat kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette, hozzátartozója sérelmére befolyási viszonyával visszaélve elkövetett kerítés bűntette, valamint kitartottság bűntette miatt négy év fegyházbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A prostitúciós tevékenységből jogellenesen szerzett pénzre vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítéleti tényállás szerint a büntetett előéletű vádlott 2016. év őszén Miskolcról az élettársával, kiskorú gyermekeivel, valamint egy megromlott családi viszonyai miatt kilátástalan helyzetbe került fiatal nővel Németországba utazott. A munkanélküli férfi a nők számára bordélyházban prostitúciós tevékenységet szervezett, amelyet személyesen felügyelt. A képzetlen, tanulatlan, nyelvismerettel sem rendelkező 18 éves sértett hasztalan reménykedett a gyors pénzkereseti lehetőségben. A vádlott ugyanis kiszolgáltatottságát kihasználva valamennyi keresményét elvette tőle, a pénzt a maga és a családjának fenntartására fordította. Megélhetésüket emellett az élettársa által szintén űzött, de általa szervezett prostitúcióból is fedezte. Az emberkereskedelem áldozata végül 3 hónapig tartó kizsákmányolását követően a német rendőrségtől kért segítséget, amely egy segélyszervezet révén biztosította a hazautazását.

Az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szemben hozott törvényszéki ítélet ellen az ügyészség az eltúlzottan enyhe büntetés súlyosítása céljából, míg a védő felmentésért fellebbezett. A vádhatóság álláspontja szerint az emberi szabadságot sértő, valamint nemi erkölcs elleni bűncselekmények jelentős tárgyi súlyára tekintettel az elkövető szigorúbb megbüntetése szükséges. A törvény szerint kiszabható szabadságvesztés középmértéke hét év fegyház.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség azzal érvelt, hogy a vonatkozó nemzetközi egyezmények, valamint európai uniós irányelv szellemében a határokon átnyúló, szervezetten elkövetett emberkereskedelem megelőzése, illetve felszámolása végett valóban a büntető törvény szigorának alkalmazása szükséges. Nemzetközi és egyben társadalmi elvárás az utóbbi években rendkívüli mértékben elszaporodott üzletszerű szexuális kizsákmányolás megfékezése. Az Országgyűlés az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében 2020 tavaszán törvényt alkotott, amellyel a büntetési tételeket is megnövelte. Nem kétséges az sem, hogy a vádlott és kiskorú gyermekeinek eltartását az anya prostitúciós tevékenységéből származó jövedelemből jogszerűen nem fedezhette.

A büntetőügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

The post Emberkereskedelem: a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetés súlyosítását indítványozza appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Belgium újabb dzsihadistákat fosztott meg az állampolgárságuktól

Tue, 08/11/2020 - 12:10
Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.

A napilap információi szerint a belga állampolgárságuktól frissen megfosztottak a Sharia4Belgium nevű terroristacsoporthoz tartoztak. A hivatalosan korábban már feloszlott szalafista szervezet több tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, mások harcosokat toboroztak Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság idén januárban hat, majd június végén nyolc esetben döntött kettős állampolgársággal rendelkező, terrorizmus vádjával már korábban elítéltek esetében arról, hogy megfosztja őket belga állampolgárságuktól.

A belga bíróság a fiatalok radikalizálásáért és szélsőséges tanok terjesztéséért is felelős Sharia4Belgium tagjai közül ez idáig legalább 57 embert ítélt börtönbüntetésre. Közülük 48-at távollétükben, ők titkosszolgálati információk szerint nagy valószínűséggel még mindig Szíriában tartózkodnak, esetleg a kurdok fogságában vannak, már meghalhattak, vagy hamis személyazonosság mögé bújva ismeretlen helyen tartózkodnak.

A dzsihadistáknak vagy ügyvédjeiknek nyolc naptári nap áll rendelkezésükre, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen – közölte a napilap.

The post Belgium újabb dzsihadistákat fosztott meg az állampolgárságuktól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb vesztegetési kísérlet az ukrán határon

Tue, 08/11/2020 - 08:35
A nyomozó ügyészség gyorsított eljárásban 24 órán belül állítja bíróság elé azt a külföldi férfit, aki száz euróval akart megvesztegetni egy határrendészt.

Egy orosz származású német állampolgár 2020. augusztus 6-án 21 óra után a Beregsurányi Közúti Határátkelőhelyen akarta elhagyni Magyarország területét, azonban nem volt nála az átkeléshez elengedhetetlenül szükséges útlevele. Az ügyben megállapított tényállás szerint a férfi a határforgalom-ellenőrzést megkezdő rendőrnek – azért, hogy a határátlépés feltételeinek hiányában, hivatali kötelességét megszegve engedélyezze az átkelést – úgy adta át ellenőrzésre az iratait, hogy azok közé két darab ötven eurós bankjegyet helyezett el.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze lefoglalta a jogtalan előnyként a határrendésznek átadott korrupciós pénzt, elrendelte az elkövető őrizetét, akit gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanúsított részben elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek a büntetlen előéletű elkövetőt minősített hivatali vesztegetés bűntettében, és ítélje próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, továbbá meghatározott időre tiltsa ki Magyarország területéről, valamint rendeljen el vagyonelkobzást a száz euró vonatkozásában.

Az ügyben a Nyíregyházi Törvényszék dönt.

The post Újabb vesztegetési kísérlet az ukrán határon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Családi viták állnak a tragikus lakóháztűz hátterében a morvasziléziai Bohumínban

Tue, 08/11/2020 - 07:35
Családi viták állnak nagy valószínűséggel a szombati csehországi tragikus lakóháztűz hátterében – mondta Igor Bruzl, a morvasziléziai Bohumín város polgármester-helyettese a CTK hírügynökségnek.

A tűzben, amely a húszezer lakosú Bohumín egy 13 emeletes lakóházának 11. emeletén ütött ki, tizenegy ember meghalt és tízen megsérültek. Két személy kórházban fekszik, állapotukat súlyosnak minősítették az orvosok. Csehországban az utóbbi évtizedek legtragikusabb lakóháztüzéről van szó.

A polgármester-helyettes szerint a család már régóta él a városban, és eddig soha nem volt velük probléma. “Olyan értesüléseim vannak, hogy nem szomszédsági, hanem családi vitákról van szó. A családtagok többségét csehek alkották” – mondta Bruzl a hírügynökségnek.

Szerinte a család ünnepelni jött össze, a tüzet szándékosan okozta az a személy, akit nem hívtak meg az ünnepségre. A rendőrség vasárnap reggel azt közölte, hogy a bejárati ajtó körül “nagyon gyúlékony anyag” nyomait fedezték fel, ami megmagyarázhatja, miért terjedt el a tűz olyan gyorsan, és szinte esélyt sem adott a lakásban tartózkodóknak a menekülésre.

A közszolgálati cseh televízió a lakókra hivatkozva azt jelentette, hogy a tragédiát nagy valószínűséggel egy, a 11. emeleten lakó személy okozta, aki ismeretlen okok miatt felgyújtotta a lakás ajtaját. Bruzl azt mondta, hogy az illető nem lakott a házban, de tagja volt az ünneplő családnak.

A feltételezett tettest a városi rendőrség még szombat este elfogta és átadta az állami rendőrségnek. További részleteket a tragédiáról egyelőre a hatóságok nem hoztak nyilvánosságra. Néhány kereskedelmi hírportál szerint az őrizetbe vett személy elismerte, hogy ő okozta a tüzet.

A toronyházban jelenleg nincs áram- és gázszolgáltatás, mert a tűz és a tűzoltók beavatkozása nyomán a házban lévő vezetékek megrongálódtak, így ellenőrzésre és javításra szorulnak. A ház legfelső emeletein lévő lakások lakhatatlanná váltak. A házból mintegy 150 ember kellett ideiglenesen kiköltöztetni.

Ez volt a legtragikusabb lakóháztűz Csehországban az utóbbi évtizedekre visszatekintve. Tíz éve, 2010 októberében Prágában egy lakóháztűzben kilenc hajléktalan vesztette életét. Nyolc halálos áldozata volt idén januárban a német határhoz közeli Vejprty egyik betegotthonában, illetve 1995-ben a prágai Olympic szállóban keletkezett tűznek.

The post Családi viták állnak a tragikus lakóháztűz hátterében a morvasziléziai Bohumínban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Peking keményen lesújtott az amerikai politikusokra

Tue, 08/11/2020 - 06:35
Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort – jelentette be a kínai külügyminisztérium.

A tizenegy amerikai tisztségviselőre vonatkozó bejelentést azzal indokolták, hogy Washington több hongkongi és kínai tisztségviselőt, köztük Carrie Lam hongkongi kormányzót sújtott szankciókkal, akiket a hongkongi autonómia aláásásával, illetve a lakosság szabadságjogainak korlátozásával vádol.

Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője elmondta: az intézkedés célpontjában olyan emberek állnak, akik “helytelen magatartást” tanúsítottak Hongkonggal kapcsolatban. A szóvivő hozzátette: a szankciók amerikai politikusok mellett a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet vezetőjére, Kenneth Roth-ra is érvényesek.

Rubióra és Cruzra Kína már a múlt hónapban is szankciókat vetett ki, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok ezt megelőzően szankciókat rendelt el olyan kínai tisztségviselők ellen, akiket a zömében a nyugat-kínai Hszincsiangban élő ujgur kisebbség elnyomásával vádol.

Az elmúlt hónapokban egyre inkább elmérgesedett a viszony Peking és Washington között, A két rivális egyebek mellett a kétoldali kereskedelem, a koronavírus-járvány, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, az egymás országaiban tevékenykedő sajtóképviseletek, Hongkong, Tajvan, a Dél-kínai-tenger, valamint az emberi jogok kapcsán feszült egymásnak.

The post Peking keményen lesújtott az amerikai politikusokra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Éjjel rabolt, reggel lopott, rejtély napközben mivel foglalta el magát

Tue, 08/11/2020 - 05:35
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás, magánlaksértés és lopás miatt vádat emelt egy jánoshalmai férfival szemben, aki egy időskorú, egyedül élő asszonyt éjjel a saját házában rabolt ki.

A vádirat szerint a férfi 2020. április 5-én éjjel lopási szándékkal bemászott egy jánoshalmai ingatlan udvarába, mivel tudta, hogy az ott lakó 78 éves asszony egyedül él. A ház bejárati ajtajának üvegét betörte, a résen keresztül a zárban lévő kulccsal kinyitotta az ajtót és bement. A szobában összetalálkozott a időskorú sértettel, akinek jobb kezét erősen megfogta, szorongatta és közben pénzt követelt tőle. A sértett az erőszak hatására szó nélkül a folyosóra vezette a vádlottat, ahol a varrógép fiókját kihúzva az ott tartott pénzét megmutatta. A rabló ekkor elengedte áldozata kezét, a fiókban lévő harmincezer forintot magához vette, majd távozott.

A vádlott erőszakos magatartása következtében a sértett jobb kézfején nyolc napon belül gyógyuló vérömleny keletkezett. A sértett idős kora és fizikai állapota miatt a bűncselekmény elhárítására nem volt képes. A vádlott hozzátartozója az elrabolt pénzösszeget és a bejárati ajtóban okozott kárt megtérítette a sértettnek. A rablás utáni reggelen a vádlott a rabolt pénzzel vásárolni ment a dohányboltba, amelynek udvarán észrevette a sértett őrizetlenül hagyott táskáját. A vádlott a nő figyelmetlenségét kihasználva a táskából ellopta a pénztárcáját, amelyben háromezer forint készpénz, személyes iratok, továbbá a bankkártyája volt.

Az ügyészség a fiatal felnőtt férfit a rablás súlyosabban minősülő bűntettével, erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntettével, valamint üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

The post Éjjel rabolt, reggel lopott, rejtély napközben mivel foglalta el magát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: 650 településen folytatódik a szúnyogirtás

Tue, 08/11/2020 - 04:35
Országszerte 650 településen, 130 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítési program – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese.

Dóka Imre közölte: egyebek mellett több kiemelt turisztikai térségben, a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál végeznek szúnyoggyérítést. Az ország nagy részén továbbra is földi eljárással irtják a rovarokat, légi kezeléseket pedig csak a súlyos szúnyogártalommal sújtott térségekben alkalmaznak, az országos tisztifőorvos engedélyével – tette hozzá.

Baranya és Somogy megye néhány településén, a Dráva mentén, a fővárosban, a Csepel-szigeten, a csornai térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében földi kezelést végeznek. Kiterjedt légi beavatkozások pedig Békés és Csongrád-Csanád megyében lesznek.

A rossz idő miatt elmaradt beavatkozásokat pótolják a Tisza-tónál, Dunaújváros, Mosonmagyaróvár és Sopron környékén, valamint Békés megyében – sorolta.

Felhívják a lakosság figyelmét a környezetükben található tenyészőhelyek felszámolására, amivel csökkenthető a szúnyogártalom mértéke. Egy kint maradt virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek – ismertette.

The post Katasztrófavédelem: 650 településen folytatódik a szúnyogirtás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Téves ítélet nyomán 27 évet töltött ártatlanul börtönben egy férfi Kínában

Mon, 08/10/2020 - 16:35
Közel 27 évet töltött börtönben egy férfi a délnyugat-kínai Csianghszi tartományban, mire kiderült, hogy ártatlanul ítélték el – számolt be a South China Morning Post.

Csang Jü-huant 1995 januárjában mondták ki bűnösnek két kiskorú fiú meggyilkolásában. Halálbüntetésre ítélték, majd két évvel később életfogytiglanra enyhítették az ítéletet. A csianghszi fellebbviteli bíróság azonban kedden elégtelen bizonyítékra hivatkozva felülbírálta a 25 évvel ezelőtti verdiktet, és a férfit, aki 1993-ban került előzetes letartóztatásba, azonnali hatállyal szabadlábra helyezték. A bíróság hivatalosan bocsánatot kért tőle, és tájékoztatta, hogy joga van állami kártérítést kérni. Csang állítása szerint az eredeti ítéletet a bíróság nagyrészt kínzással kikényszerített vallomásra alapozta.

Az 53 éves férfi ezzel Kínában az ismert esetek közül a leghosszabb időt töltötte börtönben téves ítélet miatt. Előzőleg a rekordot egy Liu Csung-lin nevű férfi tartotta, aki 22 évesen került börtönbe, majd 25 évvel később szabadult. Ő kártérítésként összesen 4,6 millió jüant (192 millió forint), vagyis minden egyes börtönben töltött napért ötszáz jüant (21 ezer forint) kapott. Csang ügyvédje elmondta: hétmillió jüan (292 millió forint) kártérítésre nyújtanak be kérelmet a börtönben töltött 9778 napért cserébe.

Ahogy a cikkíró rámutat: Kínában kiemelkedően magas a vádlottak elítélésével végződő bírósági esetek aránya. 2016-ban ez az arány 99,9 százalékos volt, szemben az Egyesült Államok szövetségi bírósági rendszerében mért 93 százalékkal. A kínai legfelsőbb bíróság 2014-ben eltörölte azt a gyakorlatot, hogy az elítéléssel végződő esetek arányát tekintsék a bíróságok teljesítményének mutatójaként, mérséklendő a hibás ítéletek, valamint a kikényszerített vallomások számát.

The post Téves ítélet nyomán 27 évet töltött ártatlanul börtönben egy férfi Kínában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Balaton Európa legbiztonságosabb tava

Mon, 08/10/2020 - 12:10
A Balaton Európa legbiztonságosabb tava – mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

Horváth László ezredes tájékoztatása szerint idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl. Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a Balatonnál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta – közölte. Több sikeres újraélesztés is volt – tette hozzá. A kapitány hangsúlyozta, gyakran a rosszul megválasztott vízmélység okoz tragédiát, ezért a Mentőöv programban telepített táblák több strandon is jelzik már a vízmélységet.

Horváth felhívta a figyelmet arra is, hogy mindig ügyelni kell a viharjelzésre, az elsőfokúnál a parttól legfeljebb 500 méterre lehet bemenni, másodfokúnál viszont már mindenkinek el kell hagynia a tavat.

The post A Balaton Európa legbiztonságosabb tava appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai elhárítás: Peking és Teherán Trump, Moszkva Biden ellen dolgozik

Mon, 08/10/2020 - 08:35
Peking és Teherán Donald Trump amerikai elnök, Moszkva pedig Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje meggyengítését szeretné elérni – jelentette ki William Evanina, az amerikai Országos Elhárítási és Biztonságpolitikai Központ (NCSC) igazgatója.

Az elemzők által szokatlannak minősített közleményben az amerikai elhárítás csúcsvezetője arra figyelmeztetett: Kína, Irán és Oroszország megpróbálkozik majd azzal, hogy beavatkozzék az amerikai választási folyamatba, aláásva valamelyik elnökjelölt hitelességét, választási esélyeit.

Evanina leszögezte: a három említett ország elsősorban interneten terjesztett félrevezető információkkal próbálja meg befolyásolni az amerikai választókat, igyekszik majd zavart kelteni, és megingatni a választók bizalmát a demokratikus folyamatokban. A beavatkozás módja lehet a szakember szerint a választási folyamat akadályozása, adatlopás, vagy a választási eredmények megkérdőjelezése.

Evanina mindazonáltal úgy vélekedett: “ellenfeleink nehezen tudnak majd széles körben beavatkozni, vagy manipulálni a választási eredményeket”.

A szakember kifejtette: Kína és Irán azt szeretné, ha Trumpot nem választanák újra. Peking “kiszámíthatatlannak” tartja Trumpot, ezért szeretné, hogy ne válasszák újra, és a személyét érintő bírálatokra összpontosít. Míg Teherán nemcsak Trumpot bírálja, hanem – Evanina megfogalmazásában – “az amerikai demokratikus intézmények meggyengítésével és az ország választások előtti megosztásával próbálkozik”. Oroszország pedig – a hírszerzői elemzések szerint – “már meg is próbált beavatkozni, Biden lejáratásával”.

“A Kremlhez kapcsolható szereplők Trump jelöltségét próbálják támogatni különböző közösségi platformokon és az orosz televízióban” – jegyezte meg Evanina. Felhozta egy oroszbarát ukrán politikus, Andrij Derkacs példáját is. Derkacs, aki független parlamenti képviselő Kijevben, Evanina szerint “azzal próbálja meg lejáratni Biden és a Demokrata Párt kampányát, hogy “korrupcióról szóló hazugságokat terjeszt” Bidenről.

Derkacs az idén májusban egy sor olyan hangfelvételt mutatott be, amelyek állítása szerint Biden és Petro Porosenko korábbi ukrán elnök beszélgetéseiről készültek 2016-ban. Biden, aki akkor az Obama-kormányzat alelnöke volt, ukrán belpolitikai kérdéseket vitatott meg Porosenkóval, azt a benyomást keltve, hogy a Porosenko-kormányzatot külföldről vezérlik. Derkacs hangfelvételeitől függetlenül is, republikánus szenátorok vizsgálatot is indítottak az ukrán gázipari cégben igazgatósági tagságot vállaló Hunter Biden – Biden fia – ügyében.

A közlemény nyilvánosságra hozatalát a szenátus hírszerzési bizottságának vezető politikusai dicsérő szavakkal fogadták. A nyilvánosság a legjobb módszer a külföldi beavatkozások elleni küzdelemhez – fogalmazott Marco Rubio republikánus és Mark Warner demokrata párti szenátor újságíróknak. Ugyanakkor mindketten azt javasolták a felelős politikusoknak, hogy a hírszerzési információkat ne használják politikai fegyverként, mert “ez csak politikai ellenfeleink malmára hajtaná a vizet”.

The post Amerikai elhárítás: Peking és Teherán Trump, Moszkva Biden ellen dolgozik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Házhoz rendelés után helyszíni ellenőrzést is tartott az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal

Mon, 08/10/2020 - 07:35
Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a laboratóriumi eredmények alapján három vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vendéglátó vállalkozás működését ideiglenesen fel is függesztették.

A Nébih közleménye szerint az elmúlt hónapokban a járványügyi korlátozó intézkedések miatt jelentősen megnőtt az étel-házhozszállítással is foglalkozó éttermek, vendéglátó egységek száma, és a vásárlók igénye is egyre nagyobb az internetes rendelések iránt. A helyzetre reagálva a házhozszállítással foglalkozott az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal a legutóbbi Szupermenta terméktesztjén.

Pizzákat, tésztákat, frissensülteket, hamburgereket, valamint a távol-keleti konyha leveseit rendelték házhoz. A Nébih laboratóriumában mért eredmények alapján a dobozokról vett minták nem mutattak ki mikrobiológiai szennyeződést a csomagoláson. Három ételnél azonban a laboratóriumi vizsgálat szennyezettséget jelző mikroorganizmust mutatott ki, ebből egy frissensültben Escherichia coli baktérium volt, két esetben pedig magas Coliform és mikroorganizmus számot állapítottak meg.

A három szennyezettnek tekinthető, problémás étel vizsgálati eredményei alapján az érintett vállalkozásoknál a hatósági felügyelők helyszíni ellenőrzést tartottak. Az ezek során tapasztalt szabálytalanságok miatt egy esetben szükség volt a működés azonnali felfüggesztésére. Mindhárom ellenőrzött vállalkozással szemben hatósági eljárás indult, egy esetben figyelmeztetés, két esetben bírság kiszabása folyamatban van – közölte a Nébih.

Az ellenőrzések során figyelmet fordítottak a weboldalakon, alkalmazásokban lévő tájékoztatók és az ételekhez kapcsolódó információk ellenőrzésére is. Hat kiszállított étel allergén-tartalmáról semmiféle információt nem kaptak, sem a megrendelés előtt a weboldalon nem szerepelt erre vonatkozó tájékoztatás, sem kiszállításkor nem volt az ételen annak allergén-tartalmára utaló jelölés. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárás indult.

The post Házhoz rendelés után helyszíni ellenőrzést is tartott az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.