You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 3 days 10 hours ago

Tudta, hogy halált okozó testi sértést felfüggesztett börtönbűntetéssel meg lehet úszni?

Sun, 08/16/2020 - 05:35
A halált okozó testi sértést elkövető férfi büntetésének súlyosítását indítványozza a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szolnoki Törvényszék ítéletének a megváltoztatása, és a férfival szemben kiszabott szabadságvesztés súlyosítására, a végrehajtás felfüggesztésének mellőzésére és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A Csépán élő 29 éves férfi jó viszonyban volt az ügy sértettjével, rendszeresen találkoztak egymással és alkalmanként együtt is italoztak. 2019. március 6-án ketten kb. egy liter pálinkát ittak meg, amitől erősen ittas állapotba kerültek. Közöttük szóváltás alakult ki és ennek során a vádlott ököllel az orrán olyan erővel ütötte meg a sértettet, hogy az az ütéstől hanyatt esett és a fejét a mögötte lévő betonoszlopba ütve olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy ennek következtében hat nappal később elhunyt.

A férfi a bűncselekmény elkövetését a Szolnoki Törvényszék előtt folyó eljárásban az előkészítő ülésen beismerte, az elsőfokú bíróság 2 évi szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az ítélet ellen fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés tartamának súlyosítása, valamint a végrehajtás felfüggesztésének mellőzése érdekében, továbbá a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását is indítványozta.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartotta. Az ügyben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog döntést hozni.

The post Tudta, hogy halált okozó testi sértést felfüggesztett börtönbűntetéssel meg lehet úszni? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Netanjahu: új korszak kezdődik Izrael és az arab világ kapcsolatában

Sun, 08/16/2020 - 05:35
Új korszak kezdődik Izrael és az arab világ kapcsolataiban, az Egyesült Arab Emírségeket további államok fogják követni a békekötésben Izraellel – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

A kormányfő megerősítette a diplomáciai kapcsolatok létrehozását Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között. Mint mondta, a békeegyezmény keretében nagykövetségeket létesítenek egymás országaiban, jelentős gazdasági fejlesztések és befektetések lesznek, fellendül a kölcsönös turisztikai ipar, beindul a légi közlekedés közvetlen járatokkal, és számos más gazdasági területen is együttműködést folytatnak majd.

Netanjahu történelmi pillanatnak, közel-keleti áttörésnek nevezte a megállapodást, amely Egyiptom és Jordánia után a harmadik arab állammal kötött izraeli békeegyezmény, és felhívta a figyelmet a két ország közti hasonlóságra: mint mondta, mindkét helyen virágzó országot hoztak létre a sivatagban.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a békeegyezmény drámai változást hoz Izrael térségbeli státuszában, ezentúl nem ellenségként tekintenek rá, sőt számos állam már most stratégiai szövetségesének tekinti, s további arab országok fognak csatlakozni a “béke a békéért” elvén az emírségekhez.

A diplomáciai kapcsolatok teljes mértékű létrehozásáért cserébe Izrael lemondott a ciszjordániai annektálásról, amit Donald Trump ez év elején nyilvánosságra hozott béketerve megígért Jeruzsálem számára, és aminek megvalósítását Netanjahu július 1-re ígérte, de az amerikai ellenállás miatt elhalasztotta. A kormányfő a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy továbbra is érvényes a Trump-féle béketerv, mely tartalmazza a ciszjordániai bekebelezést is.

“A Közel-Kelet stabilitása, a biztonsági fenyegetések kiküszöbölése és a térség népeivel kötött megállapodások a céljaim és a Kék-Fehér párt céljai” – írta Twitter-üzenetében a kormánykoalícióhoz tartozó, centrista Kék-Fehér párt politikusa, Gabi Askenázi külügyminiszter a békekötésről.

“Az Egyesült Arab Emírségekkel fenntartott kapcsolatok normalizálásáról szóló hír fontos, és megnyitja az utat a további megállapodásokhoz. Gratulálok Netanjahu miniszterelnöknek a megállapodáshoz. Köszönöm Trump elnöknek és kollégámnak, Pompeo amerikai külügyminiszternek a hozzájárulásukat ezen lépéshez” – tette hozzá az izraeli külügyminiszter.

“Üdvözlöm az egyoldalú annektálási terv elkerülését, és ígérem, hogy a későbbiekben részletesen megvitatjuk a régió országaival konzultálva a teljes és kiegyensúlyozott Trump-tervet”- zárta véleményétAskenázi.

“Gratulálok Izrael államnak és Netanjahu miniszterelnöknek az Egyesült Arab Emírségekkel fenntartott kapcsolatok normalizálása felé tett fontos lépéssel kapcsolatban” – írta Twitter-üzenetében Jaír Lapíd, az ellenzék vezére.

“Ez annak a legjobb bizonyítéka, hogy a helyes politikai út megállapodások kötése politikai tárgyalásokon, és nem egyoldalú annektálások, amelyek veszélyeztethetik Izrael biztonságát” – tette hozzá Lapíd, és ő is köszönetet mondott Trump elnöknek.

“Ha Netanjahu eladta a szuverenitás kiterjesztését cserébe egy darab papírért egy távoli állammal, amely soha nem fenyegette Izraelt, akkor ez azt jelenti, hogy egy egész közösséget tévesztett meg, és lemondhat uralma folytatásáról” – üzente Twitter-fiókján Joszi Dagan, az Észak-Ciszjordániában lévő szamáriai telepesek tanácsának vezetője.

A palesztin szervezetek közül a Gázai övezetet uraló, szélsőséges Hamász “a nép hátba szúrásának” nevezte a megállapodást. “Aki soha nem támogatta Palesztinát egy golyóval sem, szégyellje magát, hogy engedelmeskedik” – fejezte ki ellenkezését az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet is, és mindkét részről úgy értékelték, hogy az emírségekkel megkezdett normalizálás nem változtat Izrael és a palesztinok konfliktusán.

The post Netanjahu: új korszak kezdődik Izrael és az arab világ kapcsolatában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb hamvába holt vesztegetési kísérlet, ezúttal a szerb határon

Sun, 08/16/2020 - 04:35
A regionális nyomozó ügyészségek két hét alatt négy olyan külföldi személlyel szemben jártak el gyorsított eljárásban, akik meg akarták vesztegetni a határrendészeket.

Egy szerb állampolgár jogellenesen akarta átlépni Magyarország államhatárát és korrupciós pénz átadásával azt akarta elérni, hogy ne vonjon szankciót maga után a schengeni övezetben való túltartózkodása. A megállapított tényállás szerint a férfi 2020. augusztus 12-én 6 óra körül négy családtagjával Szerbia irányába akarta elhagyni Magyarországot, ezért egy osztrák honosságú személygépjármű vezetőjeként kilépésre jelentkezett a Röszke Autópálya határátkelőhelyen.

Az elkövető az útlevelébe egy százeurós bankjegyet tett azért, hogy az útlevélvizsgáló hivatali kötelességét megszegve ne helyezzen el abban Magyarország területének elhagyását igazoló kiléptető bélyegző lenyomatot. Az útlevél ellenőrzése során a határrendész megállapította, hogy a schengeni övezetben tartózkodás engedélyezett határidejét a férfi 267 nappal túllépte.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze lefoglalta a jogtalan előnyként a határrendésznek átadott vesztegetési pénzt, elrendelte az elkövető őrizetét, akit gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanúsított elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, ezért az ügyészség másfél napon belül bíróság elé állította.

A Szegedi Törvényszék a külföldi vádlottat 2020. augusztus 13-án a vád szerinti tényállás és minősítés szerint – kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt – egy év négy hó, két évi próbaidőre felfüggesztette börtönbüntetésre ítélte, egyúttal egy évre kiutasította Magyarország területéről és a száz euróra vagyonelkobzást rendelt el. Az ítéletet ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

The post Újabb hamvába holt vesztegetési kísérlet, ezúttal a szerb határon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Leszállíthatják a BKK járatairól a maszk nélkül utazókat

Sat, 08/15/2020 - 08:35
Leszállíthatják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatairól azt, aki maszk vagy kendő nélkül utazik – közölte a BKK.

Mivel a koronavírus jelentette veszély nem múlt el, az utasoknak továbbra is kötelező maszkkal, esetleg kendővel, sállal eltakarniuk az arcukat a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is – írták.

Hozzátették, hogy a maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha kell, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az az utazási feltételek szerint ki is zárható a szolgáltatásból – hangsúlyozták.

Fontos tudni, hogy az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet; ha valaki közülük bizonyíthatóan nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat, azzal szemben a BKK “munkajogi következményeket léptet életbe”. Ugyanakkor a járművezetőknek nem kell – de természetesen szabad – maszkot viselniük, mert legtöbbjük zárt fülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben – jelezték.

The post Leszállíthatják a BKK járatairól a maszk nélkül utazókat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Harmincmillót csaltak ki egy férfitől, aki ukrán cigarettát akart venni

Sat, 08/15/2020 - 07:35
Harmincmillió forintot csaltak ki Mátészalkán egy férfitől, aki ukrán zárjegyes cigarettát akart venni, de még a helyette átadni tervezett, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg. Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol emiatt a Nyírbátori Járási Ügyészség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a vádlottak tavaly augusztusban kibéreltek egy kistehergépkocsit, és belerakták az előzőleg földdel elkevert szalmával megtöltött dobozokat. Egyikük ezután egy parkolóban átvett az áldozattól harmincmillió forintot, és közölte vele, hogy fél óra múlva, miután a pénzt odaadta az ukrán eladóknak, a közelben megkapja az árut.

A megbeszélt helyen aztán a sértett azt a jelenetet látta, hogy nagy sebességgel halad felé egy személyautó, mögötte a dobozokat szállító kistehergépkocsi, és a járművek után fut az a férfi, akinek odaadta a harmincmilliót. Utóbbi azt állította, hogy ismeretlenek erőszakkal elvették tőle a cigarettát és a pénzt is.

Valójában azonban a vádlottak a csalással szerzett milliókon megosztoztak, járműveket, műszaki cikkeket, ékszert vásároltak belőle, illetve felélték a pénzt – írták. Az ügyészség a vádlottakra több évi fegyház-, illetve börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint vagyonelkobzást is kért.

The post Harmincmillót csaltak ki egy férfitől, aki ukrán cigarettát akart venni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Washington aggódik Párizs katonai szerepvállalása miatt a Földközi-tengeren

Sat, 08/15/2020 - 06:35
Washington aggódik Párizs katonai szerepvállalása miatt a Földközi-tengeren – jelentette ki Jonathan Hoffman, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője.

A Pentagon szerint aggasztó, hogy Franciaország a Földközi-tenger keleti térségében megerősítette katonai jelenlétét, arra hivatkozva, hogy támogatja Görögországot Törökországgal szemben, amely további gázkitermelést helyezett ott kilátásba. A sajtótájékoztatón a Pentagon szóvivője felhívta a figyelmet arra is, hogy “kicsi az együttműködés” Párizs és Ankara között.

“Franciaország és Törökország a NATO két rendkívül fontos tagja, és szeretnénk, hogy csökkenjen a feszültség közöttük” – fogalmazott Jonathan Hoffman. Kiemelte, hogy Washington a további együttműködést szorgalmazza Párizs és Ankara között, s olyan megoldást tart kívánatosnak a vitájukra, amely “nem teszi szükségessé hadihajók és repülőgépek telepítését a Földközi-tengeren”.

Franciaország szerdán jelentette be, hogy két Rafale vadászbombázót és két Tonnerre helikopterhordozót küld a Földközi-tenger keleti térségébe “átmeneti időre”. A Párizs és Ankara közötti feszültség az elmúlt napokban éleződött ki, azt követően, hogy Athén megvádolta Ankarát: törvényellenes energetikai feltárásokat folytat görög felségvizeken. Az elmúlt években a Földközi-tenger keleti vidékein kiterjedt gázmezőket fedeztek fel.

Párizs korábban elítélte a török légitámadásokat Irak területén, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig “gyarmatosító törekvésekkel” vádolta meg Párizst a libanoni szerepvállalása miatt.

Emmanuel Macron arra hivatkozva jelentette be a vadászbombázók és a hadihajók telepítését, hogy így akarja “tiszteletben tartatni a nemzetközi jogot”. A francia elnök egyúttal tárgyalást szorgalmazott Athén és Ankara között, s Berlint is sürgette a közvetítésre. Csütörtökön Recep Tayyip Erdogan államfő be is jelentette, hogy telefonon egyeztetett Angela Merkellel.

The post Washington aggódik Párizs katonai szerepvállalása miatt a Földközi-tengeren appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elrendelték a veszprémi porcelánfát megrongáló férfi letartóztatását

Sat, 08/15/2020 - 05:35
A nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt folyamatban lévő bűnügyben a Veszprémi Járási Ügyészség indítványozta annak a húszéves férfinak a letartóztatását, aki 2020. augusztus 12-én a hajnali órákban megrongálta Veszprém központjában a porcelánból készült életfát.

A megalapozott gyanú szerint a férfi a Brusznyai úti körforgalom füves részén álló porcelánfát előbb három óra előtt néhány perccel, majd háromnegyed órával később is megrongálta, mindkét alkalommal a porcelánfa lámpaburáit dobta meg kővel több alkalommal, melyek összetörtek. A férfi rongálással mintegy két és fél millió forint kárt okozott.

Az ügyészi indítvány szerint a letartóztatás különös okai közül a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye egyaránt fennáll, figyelemmel arra is, hogy a büntetett előéletű férfi ellen több büntetőeljárás van folyamatban hasonló módon elkövetett rongálás és egyéb vagyon elleni bűncselekmények miatt. A szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye olyan mértékű, amely kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésével küszöbölhető ki. Ezért a járási ügyészség a letartóztatás elrendelésére tett indítványt.

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványa alapján a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását a mai napon egy hónapra elrendelte.

The post Elrendelték a veszprémi porcelánfát megrongáló férfi letartóztatását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek

Sat, 08/15/2020 - 04:35
Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok közvetítésével – jelentette be Donald Trump először a Twitteren, majd később a Fehér Házban tartott tájékoztatóján is.

Az elnök megfogalmazása szerint az Egyesült Államok két “nagyszerű barátja” között “történelmi békemegállapodás” született, amelynek értelmében Izrael és az Egyesült Arab Emírségek diplomáciai kapcsolatot létesít egymással. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel.

A közös nyilatkozatot Trump, Benjámin Netanjahu és Mohamed bin Zájid Ál Nahajan, az emírségek koronahercege, trónörökös írta alá. Trump közzétette a teljes nyilatkozatot, amelyből kiderült, hogy az érintett országok a következő hetekben diplomáciai megbeszéléseket folytatnak és kétoldalú megállapodásokat írnak alá. A kapcsolatok normalizálásával egyidejűleg Izrael felfüggeszti a ciszjordániai palesztin területek bekebelezését is.

“A történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés elősegíti majd a megbékélést a közel-keleti térségben, és bizonyítéka a merész diplomáciának, a három vezető víziójának és az Egyesült Arab Emírségek és Izrael bátorságának” – szögezték le a közös nyilatkozat aláírói. Hangsúlyozták azt is, hogy “mindhárom ország közös kihívásokkal néz szembe, és a mai történelmi eredmény mindhármójuk javára válik majd”.

A Fehér Ház Ovális Irodájában tartott tájékoztatón az amerikai elnök ismertette a közös nyilatkozatban foglaltakat. Jelen volt Jared Kushner, Trump tanácsadója, Robert O’ Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, Steve Mnuchin pénzügyminiszter és David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is. Friedman elmondta: a békemegállapodást Ábrahám Egyezménynek nevezték el. Trump nevetve hozzátette: szívesen nevezte volna el Trump-egyezménynek, “de ezt a média nem értette volna meg”.

Trump veje, Kushner kiemelte: a békemegállapodás annak köszönhető, hogy hosszú évtizedek után sikerült újszerű módon megközelíteni a térség problémáit. Ezt Kushner Trump szokványostól eltérő válságkezelési megközelítéseinek tudta be. Kushner szinte szó szerint megismételte a közös közleményben foglaltak egyik kitételét, miszerint a térség stabilitását a diplomáciai erőfeszítések mellett a nagyobb gazdasági integrációval és a szorosabb biztonságpolitikai együttműködéssel lehet elősegíteni.

The post Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bákóba helyezték át a megyehatárpert, amely Úzvölgye területének a hovatartozását tisztázhatja

Fri, 08/14/2020 - 16:35
A Krónika napilap csütörtöki híradása szerint a Bákó Megyei Törvényszékre helyezték át azt a pert, amelyik a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Darmanesti határvitáját hivatott eldönteni.

A határvita tulajdonképpen a törvény értelmében Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település területének, és a sokat vitatott katonai temetőnek a hovatartozásáról szól. Csíkszentmárton februárban nyújtott be keresetet a Hargita Megyei Törvényszékhez azt kérvén, hogy a bíróság állapítsa meg a szomszédos Hargita és Bákó megyei települések, ezzel együtt pedig a két megye közötti határt, amely Úzvölgye település területének a hovatartozását is tisztázná.

A Hargita Megyei Törvényszék helyt adott Darmanesti beadványának és megállapította, hogy területileg nem illetékes a kereset tárgyalására, és átadta az ügyet a Bákó Megyei Törvényszéknek. A végzés – romániai bíróságok portálján közölt – kivonata szerint a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

Csíkszentmárton polgármestere, Gergely András a Krónikának elmondta, semmiképp sem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalás a Bákó Megyei Törvényszéken folytatódjon, mert a megye érintett a perben, és ez befolyásolhatja a döntést. Ezért jogi képviseletük a legfelsőbb bírósághoz fordul annak érdekében, hogy a tárgyalás helyszínének megváltoztatása esetén egy semleges megyébe küldjék át az ügycsomót.

Korábban a román sajtóban is tág teret kapott, hogy a Bákó megyei moinesti ügyészség milyen részrehajló módon zárta le a 2019 június 6-i erőszakos temetőfoglalás ügyét. Csíkszentmárton azt kéri a bíróságtól hogy az 1968. évi 2. számú, az ország közigazgatási felosztásáról szóló törvény alapján jelölje ki a két megye közötti határt – ennek értelmében Úzvölgye Csíkszentmárton része. A község ugyanakkor a vitatott területek 1906-ban készült telekkönyveivel is igazolni tudja ezek hovatartozását.

A keresetlevél szerint amikor 1998-ban elvégezték Dormánfalva és Csíkszentmárton területének kataszteri felmérését, utóbbit a Hargita Megyei Telekkönyvi Hivatal megbízásából, a feladatfüzetből kimaradt Úzvölgye település, mintegy 77 hektár területtel. Erről a munkálat átvételekor Csíkszentmárton polgármestere írásos észrevételt nyújtott be, a hibát a hivatal is elismerte, azzal magyarázva, hogy kevés volt a rendelkezésre álló idő, ezért nem vették be a feladatfüzetbe Úzvölgye felmérését. A székelyföldi község álláspontja szerint a hibás dokumentációnak nincs jogi értéke.

A két település és megye azóta sem tudott megállapodni a határról. Csíkszentmárton 2007-ben saját köztulajdonának minősítette, és leltárba vette az úzvölgyi katonai temető területét, és ezt 2010-ben a 299-es számú kormányhatározat is megerősítette. Ezt Dormánfalva bíróságon támadta meg, de első fokon a pert elveszítette. Másodfokon a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja az ügyet várhatóan ősszel.

The post Bákóba helyezték át a megyehatárpert, amely Úzvölgye területének a hovatartozását tisztázhatja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vízimentők: életveszélyes lehet, ha “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”

Fri, 08/14/2020 - 12:10
Bagyó Sándor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke szerint életveszélyes lehet, ha a nyári strandolásnál “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”.

A szakember elmondta: évek óta tanulmányozzák a strandokon előforduló balesetek, tragédiák okait, de a megelőzés – tájékoztató kiadványok, táblák, médiamegjelenések – ellenére évről évre visszatérnek bizonyos problémák. Úgy fogalmazott: amikor “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”, gyakran szembemegyünk a logikával és a józan ésszel, veszélybe sodorva önmagunkat.

Fontosnak nevezte, hogy a fürdőzők ismerjék a határaikat, csak olyan messzire menjenek a vízbe, ahonnan biztonságosan ki tudnak jönni. Sokan szeretnek a strandbóján belül a mély vízben fürdőzni, de Bagyó szerint sokkal biztonságosabb nem befelé, hanem a parttal párhuzamosan úszni vagy megszervezni kíséretünket, hogy ne egyedül legyünk a mély vízben.

Hangsúlyozta azt is, hogy nemcsak a mély, hanem a sekély víz is életveszélyes lehet. Minden évben történik haláleset vagy maradandó bénulás különböző fürdőeszközökről ugrálás miatt. A közelmúltban Siófokon ugrott nyolcvan centis vízbe egy fiatal, akin már nem tudtak segíteni – mondta. A sekély víz veszélyét a strandon egy vízibicikli mellett kézen álló emberrel is szemléltették a vízimentők.

Bagyó kijelentette: a fizetős strandok jóval biztonságosabbak, mint a szabadstrandok, hiszen minőségibb szolgáltatásokat nyújtanak a fürdőzőknek. Hozzátette: Alsóörsön is magaslesből, valamint a vízen úszó mentőkatamaránról is ügyelnek a strandolókra a vízimentők. Emellett a fürdőlépcsők jó minőségűek, le vannak takarítva, alkalmasak arra, hogy csúszásmentesen vízbe jussanak az emberek, a vízmélységet pedig a strandbóják mellett tábla is jelzi.

The post Vízimentők: életveszélyes lehet, ha “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sikeresen tesztelték a korszerűsített légvédelmi rakétarendszert Izraelben

Fri, 08/14/2020 - 08:35
Sikeresen tesztelték az amerikai együttműködésben fejlesztett és korszerűsített Nyíl-2 légvédelmi rakéta-rendszert Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.

A nagy pontossággal célba juttatható, hosszú, több ezer kilométeres távolságra elérő rakéták elleni védekezést szolgáló Nyíl-2 légvédelmi rakétarendszer tesztelésén a tenger felől, az ott köröző vadászgépekről lőttek rakétát Izrael felé, amit teljes mértékben az elvárásoknak megfelelően fogott be, és semmisített meg a levegőben az ellene kilőtt légvédelmi rakéta.

A kísérlet a Nyíl-2 összekapcsolhatóságát is vizsgálta a többi izraeli védelmi rendszerrel: a Nyíl-3-mal, amely a légkörön kívüli, különösen hosszú távról indított rakéták ellen szolgál, a közepes távolságról kilőtt rakéták elleni Dávid parittyájával, angol nevén Varázspálca-rendszerrel, valamint a rövid távolságról támadó rakéták elleni Patriot és Vaskupola légvédelmi rendszerekkel.

A célpont egy pontos és nagy hatótávolságú rakétát szimulált, olyat, mint amilyen például az iráni Sihab-3, amely több mint ezer kilométeres távolságról képes célba érni. Hasonlóképpen sikeres kísérletet hajtottak végre a Nyíl-3 rendszerrel tavaly Alaszkában, az Egyesült Államokban.

“Izrael távoli és közeli kihívásokkal néz szembe, de a védelmi minisztérium kutatási és fejlesztési osztályának irányításával dolgozó technológiai csapatunk, repülőgépiparunk és védelmi iparunk biztosítja számunkra, hogy mindig egy lépéssel ellenségeink előtt járjunk, és megvédjük Izrael Államot” – nyilatkozta a sikeres teszt után Beni Ganz védelmi miniszter. “Tovább folytatjuk az együttműködést Amerikával a védelmi rendszer képességeinek megerősítésében a levegőben, a tengeren, a szárazföldön és a kibertérben”- tette hozzá, utalva a Washingtonnal közösen folytatott katonai fejlesztésekre.

“Megint bebizonyítottuk, hogy Izraelnek van a legerősebb és legfejlettebb védekező és támadó képessége a világon” – mondta gratulációjában Benjámin Netanjahu miniszterelnök, aki mély köszönetét is kifejezte az Egyesült Államoknak az együttműködésért. “Tudják meg ellenségeink, és akik ártani akarnak nekünk, hogy Izrael felkészült minden fenyegetés ellen” – tette hozzá.

The post Sikeresen tesztelték a korszerűsített légvédelmi rakétarendszert Izraelben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lesből támadtak kerékpáros áldozatukra a rablók

Fri, 08/14/2020 - 07:35
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt két férfival szemben, akik előre kitervelték áldozatuk kirablását, majd maszkban, lesből támadtak a kerékpáros férfira.

A vádirat szerint a szabadszállási testvérpár 2019 őszén elhatározta, hogy a helyi söröző tulajdonosát egy reggel, nyitáskor megtámadják azért, hogy a nála lévő készpénzt elvegyék. Ennek érdekében áldozatuk szokásait, mozgását korábban megfigyelték. A vádlottak a végrehajtáshoz sapkából maszkot készítettek, valamint e célból egy hatvan centis vascsövet is magukhoz vettek.

A vádlottak 2019. november 16-án hajnalban az egyik útkereszteződésben elrejtőzve várták a kerékpárján közlekedő áldozatukat, majd amikor elhaladt előttük, a fiatalabb vádlott gyalog utána indult, míg idősebb társa távolabbról követte és figyelt, nehogy lebukjanak.

A fiatalabb vádlott fején maszkkal, kezében a csővel, hátulról közepes erővel négyszer megütötte a sértett fejét és bal oldalát, aki az ütések hatására a kerékpárral együtt az úttestre dőlt. A támadó ekkor elvette áldozatuk nejlonszatyrát és annak tartalmát az úttestre borította. A sértett eközben a földről felkelve támadója irányába indult, aki ekkor a csővel ismét megütötte a fején, a bal füle mögött. Mivel a sértett kiabálni kezdett és a szatyorban sem találtak értéket, a vádlottak a helyszínről elszaladtak.

A vádlottaknak amiatt is felelniük kell, mert a közlekedő jármű vezetőjével szembeni erőszakos támadással áldozatuk testi épségét sértették azért, hogy pénzét jogtalanul megszerezzék.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos, vágott és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség mindkét férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével, továbbá közúti közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá az elkövetéshez használt vascső és szövetmaszk elkobzását indítványozza. A vádlottak ügyében a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

The post Lesből támadtak kerékpáros áldozatukra a rablók appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jansa: az Egyesült Államok az egyetlen nyugati hatalom, amely képes megbirkózni az új fenyegetésekkel

Fri, 08/14/2020 - 06:35
Az Egyesült Államokat nevezte az egyetlen olyan nyugati hatalomnak a szlovén miniszterelnök csütörtökön, amely képes megbirkózni a biztonsági fenyegetések új formáival. Janez Jansa és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szlovéniai Bledben tartott sajtótájékoztatót.

Pompeo egynapos hivatalos látogatásra érkezett Szlovéniába, ezt megelőzően 23 éve nem járt amerikai külügyminiszter a volt jugoszláv tagállamban. Az amerikai diplomácia vezetője és szlovén kollégája, Anze Logar közös nyilatkozatot írt alá az 5G hálózatok biztonsági kockázatainak kezeléséről. Jansa szerint ez növeli a nemzetbiztonságot.

“Ha a hidegháború alatt féltünk a nukleáris támadásoktól és a bolygó nagy részének pusztulásától, akkor még inkább összetett fenyegetést jelentenek a hibrid- vagy a kibertámadások, a biológiai fegyverek, az elektromágneses csapások és a hagyományos hadsereg bevetése” – emelte ki. Hozzátette: Európában kevesen ismerik fel ezt a veszélyt, ezért Szlovénia úgy látja, hogy az Egyesült Államok az egyetlen olyan nyugati civilizáció, amely képes szembenézni egy ilyen összetett fenyegetéssel. “Szlovénia kész hozzájárulni ehhez az erőfeszítéshez” – húzta alá.

Pompeo a sajtótájékoztatón kiemelte: “az árapály a Kínai Kommunista Párt (KKP) ellen fordul, amely az emberek és más gazdaságok ellenőrzésére törekszik”. A közös nyilatkozat kizárja az 5G hálózatok “megbízhatatlan szolgáltatóit” – mondta. Az amerikai külügyminiszter továbbá megdicsérte Szlovéniát, amiért növelte védelmi kiadásait, és így teljesítette NATO-tagországként tett vállalásait.

Mindkét politikus egyetértett továbbá abban, hogy növelni kell a két ország gazdasági együttműködését.

Pompeo a nap folyamán több energetikai cég vezetőjével is találkozik. A sajtótájékoztatón rámutatott, hogy az energiaforrások diverzifikációja nagyon fontos, majd az orosz földgázforrásoktól való túlzott függőség veszélyére figyelmeztetett. A szlovén sajtó szerint amerikai vállalatok részt vennének a közös szlovén-horvát tulajdonban lévő, 664 megawattos krskói atomerőműben egy új reaktor építésében.

Jansa és Pompeo érintették a fehéroroszországi fejleményeket is, és új választásokra szólítottak fel nemzetközi megfigyelők részvételével. Úgy vélték: ez az egyetlen megoldás a kialakult helyzetre. Pompeo reményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok és Európa együtt jobb eredményt tudnak elérni a fehérorosz emberek számára.

Az amerikai külügyminiszter többnapos közép-európai körútjának első állomása Csehország volt. Pompeo Szlovéniából Ausztriába, majd Lengyelországba látogat.

The post Jansa: az Egyesült Államok az egyetlen nyugati hatalom, amely képes megbirkózni az új fenyegetésekkel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint 15 millió forint bírságot szabott ki a Nébih a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésekor

Fri, 08/14/2020 - 05:35
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között – közölte a hivatal.

A közlemény szerint a vizsgálatok egyebek között a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok és a büfékocsik tevékenységére fókuszálnak, de a fagylalt előállítására és forgalmazására, valamint az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetésére is kiterjednek. Emellett ellenőrzik az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerbiztonsági feltételeit, valamint a termékek minőségét és nyomonkövethetőségét.

Az első szakaszban országosan közel 3000 ellenőrzés történt. A feltárt szabálytalanságok miatt 108 alkalommal figyelmeztetést, 234 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására negyven esetben volt szükség – tájékoztatott a hivatal. A Nébih ismertette: az idei szezonban a korábbihoz képest többször adódott probléma a hűtési lánc biztosításával, ugyanakkor a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, képzettségével kapcsolatos, valamint a higiéniai hiányosságok aránya csökkent.

A megvizsgált mintegy 8900 hazai és külföldi élelmiszertétel esetében 2019-hez képest csökkent az ismeretlen eredetű, nem nyomonkövethető termékek előfordulása, és kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer is. Bár a jelölési problémák aránya és a lejárt tételek száma emelkedett, így is kevesebb – 1,7 millió forint értékben 6,56 tonna – terméket kellett kivonni a forgalomból a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Kiemelték: a nyári melegben kiemelten fontos a hűtési lánc folyamatos fenntartása. Az akció első szakaszában az ellenőrök fűszerezett, pácolt előkészített hústermékekből és fagylaltokból mintát is vettek laboratóriumi vizsgálatok céljából. A hivatal laboratóriumaiba 160 minta, 27 fűszerezett, pácolt előkészített hústermék és 133 fagylalt érkezett.

Előbbi kategóriában egy terméknél mutatták ki szalmonella jelenlétét a vizsgálatok. A fagylaltoknál száz minta mérését zárták le a szakemberek, és nyolc esetben találtak problémát: mindannyiszor enterobaktériumok magas csíraszámú jelenlétét tapasztalták. A kifogásolt termékekkel szemben hatósági eljárás indul.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés második szakasza augusztus 20-ig tart – közölte a Nébih.

The post Több mint 15 millió forint bírságot szabott ki a Nébih a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésekor appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszországban megemlékeztek a Kurszk tengeralattjáró pusztulásáról

Fri, 08/14/2020 - 04:35
Vlagyivosztoktól Kalinyingrádig megemlékeztek kedden az orosz hadikikötő-városokban a Kurszk nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjáró pusztulásának huszadik évfordulójáról.

Szentpéterváron, ahol a legénység harminckét tagja van eltemetve és ahol az egykori legénység több mint ötven tagjának családja él, emlékgyűlést és liturgiát tartottak. A Fehér-tenger partján, Szeverodvinszkben, ahol a tengeralattjárót megépítették, megszólaltak a hajókürtök és félárbocra eresztették a zászlókat. A Kurszkon nyolc Arhangelszk megyei és négy szeverodvinszki születésű tengerész szolgált.

Murmanszk megyében, az Északi Flotta vigyajevói bázisán Anatolij Kovalenko vezérkari főnök a bátorság és a hősiesség példájának nevezte a legénység magatartását. Megemlékezést tartottak az orosz szárazföld belsejében, a névadó Kurszk városban is, amelynek régiójában a legénység tizenkét tagjának hamvait temették el.

Felidézték a katasztrófában odaveszett legénység emlékét a haditengerészeti akadémia kalinyingrádi kiképzőközpontjában is, ahol a tengeralattjáró öt tisztje végzett. Az exlávéban működő világóceán-múzeumhoz tartozó, a Pregolja folyón lehorgonyzott B-413-as tengeralattjárón külön kiállítást nyitottak tiszteletükre. Az évforduló alkalmából szertartást rendeztek Szevasztopolban, Baltyijszkban és Voronyezsben is.

Az orosz Északi Flotta Kurszk tengeralattjáró cirkálóját 2000. augusztus 12-én, a Barents-tengeren érte a végzetes baleset, amelyet egy elöregedett torpedón keletkezett repedések miatti robbanás okozott, amelyet további detonációk követtek. A 949A Antej (a NATO-kód szerint Oscar-II) típusú jármű fedélzetén 118-an tartózkodtak: a legénységen felül vezérkari tisztek és a kaszpijszjki Dagdizel torpedógyár civil szakértői.

A 108 méter mélyre süllyedt tengeralattjáróban legtovább, napokig, a tat kilencedik rekeszében tartózkodó 23 tengerész maradt életben. Egy hét után két norvég hajó és egy brit mentőszerkezet is csatlakozott a mentéshez. Augusztus 21-én norvég búvároknak sikerült kinyitniuk a kilences rekesz alsó búvónyílását, de már senkit sem találtak életben. Az áldozatok holttestének kiemelése hónapokig tartott, háromnak közülük nyoma veszett.

A hajón atomtöltet nem volt, az atomreaktor lekapcsolt és a becsapódás után is épségben maradt, így sugárszennyezést nem okozott.

A balesetet követően jogilag senkit sem voltak felelősségre, mert a hivatalos álláspont szerint műszaki hiba történt, ám az Északi Flotta vezetőit a következő évben leváltották és lefokozások is történtek. Gennagyij Ljamin parancsnokot Vlagyimir Putyin posztumusz az Oroszország Hőse címmel, a többieket pedig a Bátorság Érdemrenddel tüntette ki, családtagjaik kártérítést kaptak.

Az orosz kormányzat viselkedése
Ahogy azt a The Guardian egyik szakértője megjegyezte: „Putyin számára a Kurszk-válság nem pusztán emberi tragédia volt, hanem személyes PR-katasztrófa. Huszonnégy órával a tengeralattjáró eltűnése után, miközben az orosz haditengerészeti vezérkar a 118 tengerész szerény esélyét latolgatta, Putyint feltűrt ingujjal láthattuk, amint Fekete-tengeri nyaralójában kerti hússütést rendez.” Az első nyilatkozat, amit az Orosz Haditengerészet a sajtónak küldött, úgy fogalmaz, hogy a tengeralattjárón „kisebb műszaki nehézségek” merültek fel. A kormány jelentéktelennek tüntette fel kezdetben az incidenst, utóbbi nyilatkozatok szerint viszont a rossz időjárás tette lehetetlenné a fedélzeten tartózkodók kimentését. Augusztus 18-án Nagyezsda Tilik, a Kurszkon szolgáló Szergej Tilik hadnagy édesanyja egy sajtótájékoztatón élő egyenes adásban heves szavakkal minősítette a hivatalos szervek eljárását a hajó katasztrófája ügyében. Miután az elhallgattatására tett kísérletek kudarcot vallottak, egy ápolónő nyugtatóinjekciót adott be az asszonynak, majd öntudatlan állapotban eltávolították a teremből. Ez a nemzetközi sajtó által is rögzített esemény olaj volt a tűzre, súlyos kritikák érték a kormány katasztrófa-kezelési intézkedéseit és kommunikációs stratégiáját is — olvasható Wikipédián.

The post Oroszországban megemlékeztek a Kurszk tengeralattjáró pusztulásáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hongkong felfüggeszti kiadatási egyezményét Németországgal és Franciaországgal

Thu, 08/13/2020 - 16:35
Hongkong felfüggeszti kiadatási egyezményét Németországgal és Franciaországgal – jelentette be a különleges közigazgatási státuszú város vezetése, röviddel azt követően, hogy a két európai ország felfüggesztette kiadatási egyezményét Hongkonggal.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolója szerint a hongkongi kormányzat a lépést azzal indokolta, hogy Berlin és Párizs átpolitizálta, s ezzel veszélybe sodorta a Hongkonggal folytatott igazságügyi együttműködést.

Németország augusztus 1-én jelentette be, hogy felfüggeszti a kiadatási egyezményét Hongkonggal, miután a város kormányzata úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja az eredetileg szeptember elején esedékes törvényhozási választásokat. Berlin szerint a hongkongi kormányzat a lépéssel tovább csorbította a város lakosságának jogait.

A párizsi külügyminisztérium a múlt hét elején közölte, hogy nem folytatják a Hongkonggal három éve aláírt kiadatási egyezményt ratifikációs eljárását. Az indoklás az volt: a Peking által Hongkongra vonatkozóan bevezetett nemzetbiztonsági törvény fényében nem lehetnek biztosak benne, hogy a hongkongi igazságügyi rendszer független marad a kínai kormányzattól.

Júliusban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland is a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva függesztette fel a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményét.

A Kína által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére más országokkal, vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény bírálói szerint azonban a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az “egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

The post Hongkong felfüggeszti kiadatási egyezményét Németországgal és Franciaországgal appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kivizsgálnák a tragédiával végződött vértesszőlősi mentést

Thu, 08/13/2020 - 12:10
A tragédiával végződött vértesszőlősi mentés miatt ismét kezdeményezik az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását ellenzéki képviselők.

Az ellenzéki képviselők által jegyzett közlemény szerint minél előbb fel kell tárni, hogy milyen körülmények között születtek azok a hibás döntések, amelyek júliusban Vértesszőlősön a tragédiához vezető mentési kísérletet eredményezték. Jelezték: az ülésen a honvédelmi és a belügyminisztert, valamint az érintett hatóságok vezetőit hallgatnák meg az ügyben.

Hangsúlyozzák: olyan tragédia következett be, amely elkerülhető lett volna, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy egyedi esetről van szó vagy rendszerszintű problémáról. A siklóernyős halála olyan súlyos következmény, ami miatt senki sem mehet el továbbra is szó nélkül az ügy mellett, ugyanis az a minimum, amivel tartoznak az elhunyt családjának, hogy megnevezik a felelősöket – teszik hozzá.

A kormánypárti képviselőknek kötelességük támogatni a bizottság összehívását és a vizsgálatot annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a vértesszőlősihez hasonló eset – zárul a közlemény.

The post Kivizsgálnák a tragédiával végződött vértesszőlősi mentést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egymilliárd dollárért vásárol légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség

Thu, 08/13/2020 - 08:35
Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség – a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá szerdán Budapesten.

A dokumentum értelmében a Magyar Honvédség elfogadja az Egyesült Államok ajánlatát, és a légvédelmi rakétarendszer szükséges komponenseit az amerikai Foreign Military Sales programon keresztül szerzi be, legkésőbb 2020. szeptember 30-ig. A rendezvényen Benkő hangsúlyozta: hosszú, körültekintő munka végső szakaszához érkeztek. Szakembereik számos országot kerestek fel, számtalan lehetőséget vizsgáltak meg, és végül úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államok ajánlatát fogadjál el. Kiemelte: Magyarország, a magyar kormány pontosan látja, mi történik a világban és Európában.

“Látjuk, hogy ez a béke, amiben élünk, rendkívül sérülékeny helyzet és állapot” – fogalmazott, hozzátéve: nemcsak a hagyományos fegyveres küzdelmek, hanem a hibrid hadviselés tekintetében is, amelyre példa a Krím-félszigeten történtek. Mindemellett a koronavírus-járvány is kihívás elé állította, állítja az országokat – tette hozzá. Benkő leszögezte: Magyarország eltökélt abban, hogy a legkorszerűbb, legmodernebb, leghatékonyabban alkalmazható eszközöket szerezze be.

Cél olyan képességet teremteni, amelyek a magyar emberek védelmét, az egész ország érdekét szolgálják – közölte a miniszter, aki elmondta: a légvédelmi rendszer elsődleges célja az elrettentés, a biztonság erősítése, ezen felül a katonák kiképzését is segíti majd.

Cornstein elmondta, Magyarország és az Egyesült Államok között most a valaha kötött legnagyobb védelmi beszerzés valósul meg. Ez a légvédelmi rendszer NATO-kompatibilis, több más ország használja. A nagykövet hangsúlyozta: minden kormánynak elsődleges felelőssége, hogy gondot viseljen az ország népének biztonságáért. Arról beszélt, hogy napjainkban “egy világháborúnak vagyunk részesei, tanúi”. Ez a háború egy olyan világjárvány ellen zajlik, amelynek eredete Kína. Ha pedig Kína időben, megfelelő információkat adott volna, sokak életét meg lehetett volna megmenteni – jegyezte meg.

Cornstein szerint a tanulság az lehet, hogy egy országnak mindig felkészültnek kell lennie. Fontos, hogy egy ország légvédelmi rendszere az adott kor képességeinek és elvárásainak megfeleljen – emelte ki a nagykövet. Elmondta, hogy a projekten több mint két éve kezdett el dolgozni a magyar honvédelmi miniszterrel. A magyar kormányzat által végzett átvilágítás, gondos mérlegelés olyan szintű volt, hogy ennél körültekintőbb és gondosabb nem is lehetett volna. A magyar szakemberek minden országot meglátogattak, amely ilyen haditechnikai felszerelést gyárt, az Egyesült Államokban is több más gyártóval ismerkedtek meg – fejtette ki.

Cornstein is hangsúlyozta: kívánsága, vágya, hogy Magyarországnak soha egyetlen rakétát se kelljen háborús helyzetben kilőnie. “Azt kívánom, hogy Magyarország mindig maradjon a béke szigete” – fogalmazott az amerikai nagykövet. Az amerikai nagykövetség az eseményen kiosztott sajtóanyagában elismerését fejezte ki a magyar kormány felé, hogy a magyar haderő modernizálását a világ legfejlettebb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerének beszerzésével folytatja, amely növeli Magyarország képességét mind a kollektív, mind az önvédelemre. “Ez a beszerzés tovább mélyíti az országaink közötti kiváló biztonsági együttműködést” – fogalmaztak, hozzátéve: “ez, valamint a 2019-ben tető alá hozott Védelmi Együttműködési Megállapodás (DCA) az elmúlt évek olyan jelentős eredményeit jelentik, amelyek javítják mindkét ország és a térség hosszú távú biztonságát”.

The post Egymilliárd dollárért vásárol légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Horvát parancsnoka van a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak

Thu, 08/13/2020 - 07:35
Denis Tretinjak lett a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság parancsnoka – írta a honvedelem.hu.

A cikk szerint Tretinjak korábban a Horvát Fegyveres Erők Parancsnokságának haderőtervezési főnöke volt. A horvát vezérőrnagyot kedden Budapesten munkalátogatáson fogadta Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka. Az egyeztetésen a szervezet előtt álló feladatokról és az együttműködés kereteinek meghatározásáról volt szó.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter 2019-ben jelentette be, hogy székesfehérvári központtal alakul meg a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (Headquarters Multinational Division – Centre; HQ MND-C), amelynek feladata a térség stabilitásának megőrzése lesz, illetve konfliktus esetén irányítja a műveleti tevékenységet. Horvátország és Magyarország a két “keretnemzet”, amelyekhez a jövőben további NATO-országok is csatlakoznak.

A terv a megvalósítás szakaszába lépett. A parancsnokság horvát kontingensének első kilenc katonája – köztük Tretinjak parancsnok – augusztus elején Székesfehérvárra érkezett. A HQ MND-C így már nemzetközi katonai szervezetként folyatja tevékenységét, hogy majd elérje a NATO teljes műveleti képességet. A horvát kontingens további hat katonája augusztus közepén érkezik Magyarországra – írta a honvedelem.hu.

The post Horvát parancsnoka van a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A három kiutasított orosz diplomata elhagyta Szlovákiát

Thu, 08/13/2020 - 06:35
Elhagyta Szlovákiát a nemkívánatos személynek minősített három orosz diplomata – közölte a pozsonyi orosz nagykövetség.

A szlovák külügyminisztérium hétfőn jelentette be a kémkedéssel meggyanúsított diplomaták kiutasítását. Az orosz diplomáciai tárca tükörintézkedéseket helyezett kilátásba. Szergej Lavrov, az orosz diplomácia irányítója hétfőn úgy vélekedett, hogy mivel Morgan Ortagus amerikai szóvivő egyedüliként méltatta nyilvánosan a szlovák intézkedést, az ügyben az Egyesült Államok lehet érdekelt.

Kedden a pozsonyi orosz diplomáciai képviselet állásfoglalást tett közzé, amely szerint a szlovák lépés “nem konstruktív” és “sajnálatos”, és az orosz fél fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszintézkedések meghozatalára. Júniusban Csehország utasított ki két orosz diplomatát, amire Oroszország hasonló módon, két cseh diplomata kiutasításával válaszolt.

The post A három kiutasított orosz diplomata elhagyta Szlovákiát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.