You are here

Biztonságpolitika

Szükség törvényt bont: Trump “katonás” rendet ígér

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 12:10
Donald Trump rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is, a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában.

Az erőszakba és fosztogatásokba torkolló tiltakozásokra utalva hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel. Az Egyesült Államok több nagyvárosában napok óta zajlanak megmozdulások, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy afroamerikai férfi, George Floyd meghalt a durva rendőri intézkedés után.

Mint Trump mondta: “a rend és a törvényesség elnöke”, és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást – az ő szóhasználatával “civil és katonai” forrást – mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban is beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és a polgármestereket, hogy biztosítsák “a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét” mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket. “Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakosai élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémákat” – szögezte le.

Trump az elszabadult erőszakot “belföldi terrorcselekményeknek” minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért. “A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért. Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese vagyok” – mondta Trump.

Végül – hivatali felhatalmazására utalva – idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék azt a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

“Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon-nagyon különleges helyen” – mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János-templomhoz, amelyet hétfőre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben. Az elnök magasba emelt egy Bibliát, amikor odaért.

A rövid vizit alatt az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetejéről titkos ügynökök és mesterlövészek figyeltek. Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása alatt a Fehér Ház előtt hangos tüntetés volt.

Categories: Biztonságpolitika

New Yorkban kijárási tilalmat rendeltek el, az egyik rendőrszervezet élesen bírálja a polgármestert

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 08:35
New York városában hétfőn estétől kijárási tilalmat rendeltek el, közben az egyik rendőrszervezet élesen bírálta Bill de Blasio, demokrata párti polgármestert.

A helyi idő szerint este 11-től reggel ötig érvényes kijárási tilalmat de Blasio jelentette be a Twitteren, tudatva, hogy erről egyeztetett Andrew Cuomóval, az állam szintén demokrata párti kormányzójával.

De Blasio és Cuomo közös közleményt is kiadott a döntésről, bejelentve egyúttal, hogy megkétszerezik az utcákon járőröző rendőrök számát, miután hétfőre virradó éjjel a metropolisz Manhattan negyedében a tüntetők törtek-zúztak, kiraboltak patikát, feltörtek luxuscikkeket áruló üzleteket és felgyújtottak jó néhány gépkocsit.

A sajtókonferenciáján Cuomo kormányzó hiányolta, hogy a tüntetők nem jelentkeztek reformjavaslatokkal. “Az nem elég, hogy utcára vonulok és azt mondom, dühös és csalódott vagyok” – fogalmazott a demokrata párti politikus. “Pozitív reformprogramot is fel kell mutatni” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az erőszakra felbujtók többségükben nem is New Yorkban élnek, hanem más településekről érkeztek a városba.

Cuomo zavarba ejtőnek tartotta egynémely rendőri fellépést is, utalva azokra a videókra, amelyek azt mutatták, hogy hétfőre virradóra egy rendőrautót a tüntetők közé vezettek, egy rendőr pedig bors sprayt fújt az egyik demonstrálóra. A kormányzó helytelenítette a rendőri fellépést, és vizsgálatot is elrendelt.

De Blasio azt állította: a tüntetések nagy része békés volt, és dicsérte a rendőröket, mert szerinte visszafogottak voltak. Az erőszakos tüntetéseken egyébként részt vett De Blasio Chiara nevű, 25 éves lánya, akit le is tartóztattak.

Az egyik rendőrszervezet élesen bírálta a polgármestert, azzal vádolva, hogy “magára hagyta a rendőröket”. “De Blasio ide ne merjen jönni beteglátogatóba!” – írta a rendőrszervezet a Twitteren. A szervezet Twitter-fiókját ezt követően felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy közzétették a De Blasio lányának letartóztatásáról készített fotót és a lány lakcímét is.

Categories: Biztonságpolitika

Hableány-baleset: egyelőre bűnügyi felügyelet alatt marad a hajóskapitány

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 07:35
Négy hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a Hableány hajóbalesettel kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

A közleményben azt írták, hogy a gyanú szerint a kapitány a balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó testvérhajóját irányította, amely feltehetően a Viking Sigyn mögött haladt. A gyanúsított észlelhette, hogy előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és emberek estek a vízbe, ennek ellenére nem húzódott ki a bal part felé, és nem állt meg, a hajón nem rendelte el az “ember a vízben” riadót.

Saját személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett az emberek kimentésére. A kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsítottra rótt cselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban tanúkihallgatások és tanúvallomások beszerzésére van szükség az ügyben.

A gyanúsított külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási helye, kötődése nincs, ezért a bíróság álláspontja szerint az eljárási cselekményeknél jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható. Annak ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a budapesti V. kerületi rendőrkapitányságon – olvasható a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság január végén rendelte el négy hónapra a Hableánnyal ütköző szállodahajó testvérhajója, a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét.

Categories: Biztonságpolitika

A kijárási tilalom ellenére folytatódnak az erőszakos megmozdulások New Yorkban

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 06:35
A kijárási tilalom ellenére folytatódtak keddre virradóan New York városban az erőszakos tüntetések és fosztogatások, amelyeket az váltott ki, hogy egy héttel ezelőtt Minneapolisban rendőri erőszak áldozata lett egy afroamerikai férfi, George Floyd.

Manhattan belvárosában ismét üzleteket törtek fel és fosztottak ki, köztük olyan neves márkák luxusboltjait, mint a Michael Kors vagy a Nike. Az amerikai televíziók tudósításai szerint fiatalok csoportjai köröztek Manhattan szívében, és a rendőrök akkor kapták el őket, amikor éppen egy elektronikus cikkeket forgalmazó áruházba törtek be.

A rendőrség csupán annyit közölt, hogy “több száz embert” tartóztattak le. A folyamatos vandalizmus ellenére Bill de Blasio polgármester úgy nyilatkozott, hogy “a város alapjában véve nyugodt és békés”.

Miközben Minneapolisban, ahol Floyd a rendőri fellépés áldozata lett, alábbhagyott a tüntetések heve, más nagyvárosokban, köztük a New York államban fekvő Buffalóban vagy a kaliforniai Los Angelesben változatlan hevességgel folytatódtak az erőszakos megmozdulások. Buffalóban rendőröknek hajtott egy gépkocsi, a vezetőjét és utasát letartóztatták. Los Angelesben továbbra is üzleteket törtek fel és raboltak ki, valamint autókat gyújtottak fel.

William Barr igazságügyi miniszter elrendelte a szövetségi büntetés-végrehajtási intézetek igazgatóságának, hogy börtönlázadás elhárítására felkészült, speciális egységeket rendeljen Miamiba és Washingtonba. A tárca szóvivője bejelentette, hogy minden rendelkezésre álló rendfenntartó erőt mozgósítottak, biztosítandó a rendet a szövetségi fővárosban. Washingtonban meghosszabbították a kijárási tilalmat.

Több déli városban, így például az alabamai Birminghamben konföderációs emlékműveket támadtak meg a tüntetők. A konföderáció az amerikai polgárháború idején (1861-1865) a déli, rabszolgatartó államok szövetsége volt, amely az északi, unionista seregekkel állt szemben.

 

Categories: Biztonságpolitika

Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 05:35
Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi 2017 áprilisa és júniusa között – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.

Takács Péter közleménye szerint a férfit ezért a Győri Járási Ügyészség negyvenöt rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A férfi elveszettként nyilvántartott intézeti mobiltelefonokkal és tisztázatlan körülmények között a birtokába jutott SIM-kártyákkal hívta fel az ország különböző pontjain élő sértetteket. A hívások során az adóhivatal vagy a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, és bankkártyaadatokat kért az emberektől adóvisszatérítés, illetve nyugdíjkifizetés ürügyén.

A bankkártyaadatokkal ismeretlen emberek mobiltelefon-egyenlegeket töltöttek fel 1 millió 860 ezer forint értékben, a feltöltött hívószámok egy része a vádlott rokonaihoz tartozik. Közel háromszázezer forint értékben interneten is vásároltak.

A vádlott többszörös és különös visszaesőként követte el a bűncselekményeket, amelyekért több mint hat év szabadságvesztést is kaphat. A férfi egy kelet-magyarországi fegyház és börtönből valósította meg a hívásokat.

Categories: Biztonságpolitika

Terrorcselekménnyel fenyegetőzött a “vicces” fiatalkorú

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 04:35
Felelősségre vont a Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy fiatalkorút, aki az interneten viccből úgy tett, mintha merényletekre készülő terrorista lenne – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint egy partnerszolgálat arról értesítette a TEK-et, hogy egy önmagát az Iszlám Államhoz kötő fiatal egy népszerű közösségi oldalon merényleteket helyezett kilátásba Németországban, Magyarországon és Japánban arab és angol nyelven, a budapesti merénylet időpontjának pünkösd hétfőt jelölte meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a TEK péntekre azonosította a fiatalkorú magyar elkövetőt, a szombati kutatáson pedig megállapították, hogy a fenyegetés nem valós. A nyomozásban az Eurojust, az Európai Unió bűnügyi együttműködési szerve és külföldi ügyészi, felderítő szervek is segítettek.

A terrorcselekménnyel fenyegetés miatt kihallgatott gyanúsított beismerte a cselekményt.

Terrorcselekménnyel fenyegetőzni nem tréfa, hanem kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel járó bűncselekmény – hívta fel a figyelmet a fővárosi főügyész. Mivel az állami szerveknek minden fenyegetést komolyan kell venniük, akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki csak színlelte, hogy terrorcselekményt kíván elkövetni – olvasható a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

A koronavírus hatása a világpolitikára - elemzésem a Global Security Review és az eCCO Magazin hasábjain

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Tue, 06/02/2020 - 19:41

 

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy megjelent legfrissebb, angol nyelvű cikkem a koronavírus hatásáról a világpolitikára. A cikk az Azonnalin megjelent magyar nyelvű elemzésemre épít, de annak elméleti részét jobban kibontja. Az írást "Hogyan szabadulhat ki a világ a fogságból? Reálpolitika és együttműködés a COVID-19-szel szemben" címmel párhuzamosan publikálta a nemzetközi politikával foglalkozó Global Security Review, valamint az eCCO Magazin. Ez utóbbi az üzleti kommunikációval foglalkozók szakmai fóruma, amely szoros kapcsolatban áll az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarával is. Az eCCO Magazinban való megjelenés egyben azt is jelenti, hogy cikkem az első írás, amelyet a New Jersey Városi Egyetem (NJCU) Vitarendezési Intézete (IDR) által most indított "Globális Üzlet és Globális Kapcsolatok - Tudományos Cikkek Tára" publikált. Ezt nagy megtiszteltetésnek tartom és ezúton is köszönöm.

Global Security Review: Realpolitik & Cooperation in the Age of COVID-19 - How can the world escape captivity?

eCCO Magazine: How can the world escape captivity?

NJCU Connecting Bridges and Borders Global Business & Global Affairs Scholarly Depository


Categories: Biztonságpolitika

Szemetelők ellen emeltek vádat Baján

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 16:35
A Bajai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt két bácsalmási férfi ellen, akik 2019 szeptemberében egy bácsalmási házból elvitt öt zsák hulladékot egy külterületi út mellett, a hulladéktároló udvar közelében rakták le illegálisan.

A vádirat szerint a két vádlottat 2019 szeptemberében egy bácsalmási nő bízta meg azzal, hogy az albérletében az előző lakók által öt zsákban felhalmozott hulladékot szállítsák el. A vádlottak a megbeszéltek szerint el is mentek a bácsalmási ingatlanra, ahol egy magukkal vitt kézikocsira felpakolták az öt zsák hulladékot. A zsákokban közel 1,2 köbméter hulladék, ezen belül csomagolóanyagok, kommunális hulladék, papír, ruhanemű, műanyag és lombhulladék volt.

A vádlottak a kézikocsival a hulladékot Bácsalmás külterületére vitték, ahol az út mellett egy füves árokba borították. Csak néhány száz métert kellett volna tovább vinniük, ugyanis a közelben volt egy hulladéktároló udvar, ahol legálisan szabadulhattak volna meg a szeméttől. Az árokba borított hulladék azonban alkalmas az emberi élet, testi épség és egészség veszélyeztetésére, a műanyagok balesetveszélyesek és élő szervezetbe kerülve károsíthatják is azt. A vádlottakat megbízó nő nem tudta, hogy a vádlottak illegálisan fognak megszabadulni a hulladéktól.

A járási ügyészség a szabadlábon védekező vádlottakat hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja és közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta velük szemben. A vádlottak bűnössége kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Categories: Biztonságpolitika

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Budapesten és több megyében

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 12:10
Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország 11 megyéjében Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány.

Mint írták, fokozott ellenőrzés június 1-jétől augusztus 31-én éjfélig Budapest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére vonatkozik. A fokozott ellenőrzés célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása – tették hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

ÖTVENKILENCES HÉTKÖZNAP – 3. RÉSZ

Air Base Blog - Tue, 06/02/2020 - 10:53

A sorozat harmadik részében egy újabb An-26-os feladatra indulunk. A két és fél órás útvonalrepülésről visszaérkezett személyzet a következő feladatra - ami több felszállásból álló ejtőernyős ugratás lesz - részben cserélődik, illetve kiegészül kiképzés alatt álló fiatal hajózókkal.

Az útvonalrepülés és az ejtőernyős ugratás között nagyjából egy órát tölt a földön a 406-os Ancsa, ez alatt megtankolják.

A kecskeméti repülőbázis ejtőernyős szolgálatának katonáiból és az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő légi kutató-mentő szolgálat ejtőernyőseiből álló csoport is készülődik.  

A rámpa most a beszállást segíti, a levegőben a gép hasa alá gördül majd.

A rámpa nyílását a már járó hajtóművek mellett, de még a gurulás megkezdése előtt ellenőrzi az Ancsa személyzete.

Hat ugróval a fedélzeten ismét a levegőben a 406-os. Először hatszáz méterre emelkedünk.

Az ejtőernyős kézfejére rögzített magasságmérő ötszáz méter mutat, rövidesen nyílik a rámpa.

Hatszáz méteren repülünk, a rámpa nyitva, de a vörös fény világít. Ugrásra most még nem kerül sor, csak a célszalagokat dobják ki az ejtőernyősök.

Keskeny fénycsík a tehertér végén – zárul a rámpa és magasabbra kapaszkodunk.

A kutató-mentő ejtőernyős símaszkot húzott a sisak alá.

Nyolc perc az ugrásig, az ejtőernyősök felveszik a sisakot.

A rámpa nyitása előtti pillanatban a kabin hangos szisszenéssel automatikusan elengedi a hatszáz méteren bezárt nyomást, bár ez kézi működtetéssel is lehetséges. A gyors nyomáscsökkenés ködképződéssel jár.

Az erősen lehűlt kabinban gyorsan kitisztul a kép.

Az ugró magasságmérője 3600 métert mutat.

Mindenki felkészült, rámpa nyitva, a zöld fény világít, de még zárva van a kabin végét lezáró ajtó.

Ajtó nyitva, ugrás!

Egy félfordulat a fényképezőgép lencséje felé - minden OK! A kabin végén a többiek már elindultak kifelé.

A már kint lévő ugró visszanéz az Ancsából ugró társára, …

… aki egy pillanattal később már úszik a levegőben.

Az utolsó becsukja az ajtót és követi társait.

A zöld fény vörösre váltott, a tehertér pillanatok alatt elnéptelenedett.

Negyedórával később a repülőbázis kerítése felett süllyedünk a leszálláshoz.

Egy hátraarc a pálya végén és a leszállással ellentétes irányban újra felszállunk.

Rövid, negyedórás repülés következik; fiatal hajózók gyakorolhatnak az Ancsán.

Ismét a pálya felett vagyunk, másodpercekre a földet éréstől.

A megállás után a fedélzeti technikus nyitja a rámpát. Kint a gép műszakija fogadja a 406-ost és készen állnak az ejtőernyősök is az újabb felszállásra.

Az ugrók beszállnak egy újabb körre, mi pedig elhagyjuk a fedélzetet.

Az An-26-os gurulásra kész, elől a műszaki figyel.

Ismét a pályán gyorsul a 406-os.  

Zárt felhőzet alatt érkezik a bázis fölé a jól ismert repülőgép-sziluett. Mögötte egy ugró távolodik.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Washington a kémkedéssel vádolt volt tengerészgyalogos szabadon bocsátását követeli

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 08:35
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Oroszországban kémkedéssel vádolt és fogva tartott Paul Whelan volt tengerészgyalogos szabadon bocsátását követelte a Twitteren.

A mikroblog-bejegyzésben az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy Paul Whelan ne juthasson hozzá a szükséges orvosi kezelésekhez, még mielőtt a helyzet kritikussá válna. “Követeljük Paul szabadon bocsátását” – írta Pompeo.

Az ötvenéves Whelant – aki az amerikai mellett számos állampolgársággal is rendelkezik – 2018-ban tartóztatták le Oroszországban. Az orosz biztonsági szervek hivatalos közlése szerint kémkedés közben érték tetten. Azóta letartóztatásban van és akár 18 évig tartó börtönbüntetés is kiszabhatnak rá. A volt tengerészgyalogost a héten kórházba szállították, és sürgős gerincsérv-műtétet hajtottak végre rajta. Pénteken visszaszállították a börtönbe.

Washington már korábban is többször sürgette Whelan szabadon bocsátását.

Categories: Biztonságpolitika

Vietnami orgazdákat fogott a NAV

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 07:33
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint harmincezer doboz adózatlan cigarettát foglaltak le a közelmúltban egy büntetett előéletű vietnami állampolgárokból álló csoporttól.

A NAV azt közölte, hogy a bevetési egysége egy három főből álló vietnámi csoportot ellenőrzött egy budapesti telephelyen, ahol épp egy szállítmányt pakoltak ki gépkocsijukból. A dobozokból 459 karton különféle márkájú, zárjegy nélküli cigaretta került elő.

A pénzügyőrök a helyszínen további két vietnami állampolgárt is igazoltattak, akik az intézkedés elől a raktár mellékhelyiségében próbáltak elrejtőzni. A bujkáló bűnözőknél talált kulcsok egy másik, hatalmas raktárépületet nyitottak, ahol a járőrök további 2616 karton csempészett cigarettára bukkantak.

A kutatásokon talált 30 750 doboz cigarettát, és az annak szállítására használt gépjárművet a NAV nyomozói lefoglalták. A költségvetésnek csaknem 46 milliós kárt okoztak az orgazdák. Az egyik elkövetőről kiderült, hogy jelenleg is gyanúsított egy hasonló ügyben, két társát pedig korábban csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt már elítélték.

A nyomozók az öt férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bíróság elé állították. A gyanúsítottak jelenleg letartóztatásban vannak, akár öt évet is ülhetnek – áll a közleményben. (Az viszont nem állt a közleményben, hogy a büntetés letöltése után kiutasítanák Magyarországról a visszaeső vietnami bűnözőket. A -szerk- megj.)

Categories: Biztonságpolitika

Sógor: nem egy bonyolult ügy a dunai hajóbaleset

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 06:35
A Hableány sétahajót üzemeltető cég ügyvédje szerint az egy éve történt dunai tragédia nem egy bonyolult ügy.

Sógor Zsolt a Hableány tragédiájának évfordulóján az ügyet úgy foglalta össze, “valaki hajózott a Dunán, kétszer nagyobb sebességgel közlekedett, mint az előtte közlekedő hajó, és elmulasztotta a figyelmet”. Hozzátette, az időjárási körülmények nem voltak ekkor túl jók, de extrémek sem. A magyar vízi közlekedési szabályok is egyértelműek, pontosan tudni lehet, hogy miként kell például előzni a folyón – mondta.

Úgy folytatta a szállodahajóra célozva, hogy egy ilyen járművet vezetni nagy figyelmet igényel, mert hiába van felszerelve a világ legjobb navigációs és biztonsági berendezéseivel, azok semmit sem érnek, ha az ember kikapcsolja őket. Emlékeztetett, a radar hiába jelezte a kapitánynak az ütközésveszélyt, nem vette észre, mivel korábban kikapcsolta a berendezést.

Sógor szerint ebből is látható, hogy pár pillanatnyi figyelemkiesés is nagyon komoly tragédiákat okozhat. Szólt arról is, nagyon nagy kár keletkezett, tehát a kárigény is ehhez mérhető, s meghaladja a húszmillió dollárt. Hozzátette, bár pontos összeget nem mondhat, a koreai fél kárigénye nem éri el az előbb említett összeget. Az angol biztosító viszont a húszmillió dolláros összeget vitatja, s szerintük maximum ötven százalékban áll fent a vétkességük – mondta a Hableányt üzemeltető Panorama Deck Kft. jogi képviselője.

Hozzátette, a magyar fél kárigénye is mintegy 1-1,5 milliárd forint, aminek hátterében az is ott van, hogy tavaly az egész dunai hajózásnak a forgalma 34 százalékkal esett vissza a baleset miatt. Így a kár nemcsak a Panorama Deck Kft.-t érintette, hanem azt a több mint harminc céget is, amelyek személyi hajózással foglalkoznak.

Az ügyben az ügyészség a szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért, az ellene folyó per azonban a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el.

Magyarország legsúlyosabb hajóbalesete során a Viking Sigyn szállodahajó a Margit híd közelében ütközés után maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Categories: Biztonságpolitika

Drogdílereket fogtak Heves megyében

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 05:35
Három heves megyei településen csaptak le a szorgos rendőreink azokra a kábítószer-kereskedőkre, akiket új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítanak.

A közlemény szerint a kapitányság 31 rendőrrel, tíz helyszínen tartott kutatást május 26-án, amelynek során gyanús fehér port és zöld növényi származékot, ezek szétporciózásához szükséges mérlegeket, továbbá ékszereket, műszaki cikkeket és több mint háromszázezer forint készpénzt foglaltak le. Az eddigi adatok alapján a gyanúsítottak otthonukban kereskedtek a “kristály, hópihe és herba” fantázianevű szerekkel.

Egy tarnaörsi lakos házában kábítószergyanús anyagot is találtak, ezért ellene kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást.

A rendőrök egy 27 éves erki férfit és egy tarnaörsi házaspárt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – áll a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

 

Categories: Biztonságpolitika

Peking sérelmezi az ujgurokkal kapcsolatos amerikai törvénytervezet

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 04:35
Peking szerint Kína terrorizmusellenes küzdelméből űz gúnyt az ujgurokkal kapcsolatos amerikai törvénytervezet, amely ráadásul súlyos beavatkozást jelent Kína belügyeibe.

A kínai külügyi szóvivő, Csao Li-csien felszólította Washingtont, hogy ne használja fel a Kína területén élő, muszlim vallású ujgur kisebbség ügyét arra, hogy Kína belügyeibe avatkozzon.

Nemzetközi jogvédő szervezetek, és az ENSZ megfigyelői szerint legalább egymillió embert – zömében a muszlim vallású ujgur és kazah népcsoportokba tartozókat – zártak átnevelő táborokba akaratuk ellenére a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. A kínai kormány (nem kicsit cinikus*) álláspontja szerint azonban az ujgur kisebbség lakta területen fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére “hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”. Peking továbbá tagadja, hogy a központokban a bentlakókat rossz bánásmódban részesítenék, vagy bántalmaznák.

Az amerikai képviselőház a napokban fogadott el szankciós törvénytervezetet, amely büntetőintézkedéseket ír elő az ujgur kisebbség “tömeges internálásáért felelős kínai vezetők” ellen. A javaslat szerint egyéb szankciók mellett az ujgurok emberi jogainak megsértéséért felelős kínai kormányzati tisztségviselőktől megvonnák az esetleges amerikai beutazási vízum lehetőségét. A javaslatot még Donald Trumpnak kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedhessen.

A -szerk- megj.

Categories: Biztonságpolitika

Úzvölgyi katonatemető: román nacionalisták provokáltak a sírkertben

Biztonságpiac - Mon, 06/01/2020 - 08:35
Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben – tájékoztatott a Székelyhon portál.

A rendezvényt Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Darmanesti polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott. Toma a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet.

Tirnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – “a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért.

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

Categories: Biztonságpolitika

Vonaton menekültek a tolvajpalánták, nem jutottak messze

Biztonságpiac - Mon, 06/01/2020 - 07:35
Több százezer forintot lopott el egy üzlet kasszájából két fiatal, aki vonaton távozott Zalaegerszegről, de leszálláskor elfogták őket – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy zalaegerszegi üzlet eladója szombat délben tett bejelentést a rendőrségre, hogy két fiatal meglopta. Egy 16 éves lány a boltba betérve elterelte az eladó figyelmét, miközben 23 éves férfitársa ellopta a kasszában lévő több százezer forintot.

A fiatalok rövid időn belül vonatra szálltak, hogy Keszthelyre utazzanak. A Balaton-parti állomáson már a keszthelyi rendőrök vártak rájuk, akik megtalálták a két fiatalnál az ellopott pénz jelentős részét. A kihallgatáson csak az egyik gyanúsított tett beismerő vallomást.

Categories: Biztonságpolitika

Ujgur skandalum: az amerikai képviselőház bünteti Kínát

Biztonságpiac - Mon, 06/01/2020 - 06:35
Az amerikai képviselőház szerdán szankciós törvénytervezetet fogadott el Kína ellen az ujgur kisebbség helyzete miatt. A demokrata többségű képviselőház 413:1 arányban szavazta meg a jogszabályt. Ugyanezt a javaslatot egy héttel korábban a szenátus már egyhangúlag elfogadta.

A törvénytervezet büntetőintézkedéseket követel a muzulmán vallású ujgur kisebbség tagjainak “tömeges internálásáért felelős kínai vezetők” ellen.

A jogszabályt eredetileg Marco Rubio floridai republikánus szenátor terjesztette elő, javasolva, hogy az ujgurok emberi jogainak megsértéséért felelős kínai kormányzati tisztségviselőktől vonják meg az esetleges amerikai beutazási vízum lehetőségét, valamint az amerikai kormányzat tanulmányozza további szankciók lehetőségét. A határozat egyben felkéri az amerikai külügyminisztériumot az emberi jogok megsértéséről szóló külön jelentés összeállítására is.

Demokrata párti és republikánus törvényhozók egyaránt azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy a jogszabály elfogadása szükséges lépés az elnyomás felszámolásához a térségben.

“Peking a gazdasági hatalmát használja fel a bírálatok elfojtásához és rettenetes emberi jogi visszaéléseihez” – fogalmazott Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő, s leszögezte: a tervezet megszavazásával az amerikai törvényhozók üzennek, hogy “az ujgurok mellett állnak, és küzdenek az elnyomottakért”.

Michael McCaul texasi republikánus képviselő az ujgurok és más, nyugat-kínai muszlim kisebbségek “kulturális népirtásáról” beszélt a képviselőházban, közvetlenül a voksolás előtt. Úgy fogalmazott: “ezeket az etnikai kisebbségekhez tartozó embereket az elmúlt években begyűjtötték és koncentrációs táborokba kényszerítették, ahol állami propagandával mosták át az agyukat, és kényszermunkára kötelezték őket”.

A kongresszus mindkét háza által elfogadott javaslatot még Donald Trump amerikai elnöknek kell ellátnia a kézjegyével, hogy törvényerőre emelkedhessék. A muszlim vallású ujgurok mintegy tízmillió lelket számláló közössége Kína nyugati részén, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen él.

Categories: Biztonságpolitika

Egy csapásra négy díler és kilenc fogyasztó

Biztonságpiac - Mon, 06/01/2020 - 05:35
Kilenc fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként és négy drogkereskedőt vettek őrizetbe a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A megyei rendőrök a tavaly és idén május 7-ig elvégzett közúti ellenőrzéseken, Mihálygergén, valamint Bátonyterenye, Tar és Salgótarján külterületén kábítószergyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint ezek egy része kábítószernek, másik része új pszichoaktív anyagnak minősül.

A rendőrök megállapították azt is, hogy az ellenőrzések előtt hét ember fogyasztott kábítószert. A nyomozás adatai szerint a fogyasztóknak egy 39 éves nő és 43 éves hozzátartozója adta el a kábítószert mátraverebélyi családi házában. A rendőrök kedden és szerdán összehangolt akció keretében – Mátraverebélyben, Budapesten és Salgótarjánban – elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható drogkereskedőket.

A különböző helyszíneken megtartott kutatások során zöldes-barnás színű növényi törmeléket, tablettákat, azok értékesítéséhez és fogyasztásához szükséges eszközöket, valamint készpénzt találtak és foglaltak le. A 43 éves férfi a bűnjelek egy részét a rendőrök megérkezésekor megpróbálta megsemmisíteni, amit sikerült megakadályozni.

Közölték azt is, május 15-én éjszaka Salgótarjánban ellenőriztek a rendőrök egy gépjárművet. Az egyik utas cipőjébe rejtve tablettákat találtak, amelyekre a kábítószergyorsteszt pozitív jelzést adott. A kábítószert a férfinak a 26 éves helyi D. Richárd adta el, aki a gyanú szerint egy másik embernek is többször értékesített ilyen tablettát. Társa, a 27 éves, szintén salgótarjáni B. Brigitta 2019 augusztusától ugyancsak több embernek adott el új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket.

A salgótarjáni és a bátonyterenyei rendőrkapitányság kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 13 ember ellen indított büntetőeljárást. A 39 éves nőt és a 43 éves férfit, valamint a 27 éves nőt és 26 éves társát őrizetbe vették – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Minneapolis: a tüntetők felgyújtottak egy rendőrőrsöt

Biztonságpiac - Mon, 06/01/2020 - 04:35
Minneapolisban tovább folytatódtak a tüntetések és az erőszakos megmozdulások, a nagyváros lángokban áll, a tüntetők péntekre virradóra felgyújtottak egy rendőrőrsöt is. A zavargások kiváltó oka, hogy hétfőn este egy fekete férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után.

Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, s egyikük rátérdelt a nyakára. A férfi azt suttogta: “kérem, nem kapok levegőt”, majd később, kórházba szállítás közben meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki hétfőn este Floyd nyakára térdelt. A négy rendőrt egyébként még kedden elbocsátották az állásukból.

A hét elején a rendőri erőszak elleni és az igazságszolgáltatásért zajló tüntetések véres zavargásokká fajultak, melyek során üzleteket raboltak ki, lakóházakat gyújtottak fel, elharapódzott az erőszak városszerte. Noha Jacob Frey polgármester, Tim Walz kormányzó és Donald Trump egyaránt az igazság teljes feltárását és a Floyd halálát okozó rendőrök felelősségre vonását ígérte.

Frey polgármester csütörtökön elrendelte a rendőrök kivonását a később fel is gyújtott rendőrőrsről, s míg kedden a rendfenntartó erők még könnygázgránátokkal próbálták oszlatni az erőszakos tömeget, csütörtökön a rendőrök már szinte láthatatlanok voltak a városban. Kommentátorok szerint az erőszak azóta megfékezhetetlennek tűnik. Walz kormányzó kérte ugyan a Nemzeti Gárda segítségét is, de hiába. A rendfenntartó erők és a tűzoltók nem urai a helyzetnek. A történésekről tudósító CNN hírtelevízió forgatócsoportját letartóztatták. A csoport tagjait később szabadon engedték, és folytathatták a forgatást.

Trump csütörtök éjjeli Twitter-bejegyzéseinek egyikében szintén a Nemzeti Gárda bevetését követelte, s a többi között azt írta, hogy “amikor megkezdődik a fosztogatás, nyomában jön a lövöldözés is”. Az elnök gyöngének nevezte a polgármestert. Trump egy másik bejegyzését egyébként a Twitter ismét megjelölte és a szabályzatot sértőnek találta, ahogy Trump az erőszakról írt.

Péntek reggeli sajtóértekezletén Jacob Frey védelmébe vette a rendőrség visszavonásáról kiadott intézkedését, mint mondta: “a rendőröket és az embereket érintő közvetlen fenyegetések miatt” döntött így. Trump mikroblog-bejegyzésére azt válaszolta: az elnök semmit sem tud Minneapolis erejéről. Pokoli erősek vagyunk”.

Tim Walz kormányzó péntek délelőtt tartott sajtókonferenciát. “Kudarcot vallottunk és a rendet muszáj helyreállítani” – fogalmazott. A kormányzó hangsúlyozta, hogy a gyújtogatás és a fosztogatás soha nem lehet válasz a történtekre. “Ez elfogadhatatlan” – szögezte le, s hozzátette, hogy a város a története egyik legsötétebb időszakát éli.

A minneapolisi zavargások csütörtök éjjel átterjedtek a szomszédos St.Paul városára is. Rokonszenvtüntetések vannak kaliforniai Los Angelesben, a coloradói Denverben, és pénteken az arizonai Phoenixben is megmozdulások kezdődtek.

Péntek délutánra Deverben is elfajultak a rokonszenvtüntetések: üzleteket fosztottak ki, erőszakos cselekedetekre került sor, lövések is hallatszottak a belváros utcáin. Közben más amerikai városokban is megmozdulások kezdődtek: New Yorkban, az ohiói Columbusban, a kentuckyi Louisville-ben, a Tennessee államban lévő Memphisben szintén tüntetők vonultak utcára.

A Nemzeti Gárda a Twitteren közölte: több mint ötszáz katonát rendeltek a térségbe, leginkább annak biztosítására, hogy “lehetővé tegyék a tűzoltóságoknak a választ a hívásokra”.

A durván intézkedő rendőr, Chauvin ellen gyilkosság gyanújával emeltek vádat, miután őrizetbe vették. A vádemelés tényét Mike Freeman megyei ügyész jelentette be péntek délután, hangsúlyozva, hogy a hatóságoknak elegendő bizonyíték áll rendelkezésükre a megalapozott vádhoz. Az ügyész azonban további részletekkel nem szolgált.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.