You are here

Biztonságpolitika

Letartóztattak a Vizoviczki-ügyben egy volt rendőr alezredest

Biztonságpiac - Sat, 06/20/2020 - 07:35
Letartóztatták a Vizoviczki-ügy egyik vádlottját, egy volt rendőr alezredest a korrupciós vádak miatt folyó büntetőperben.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán közleményben tudatta: a Fővárosi Törvényszék kedden az ügyészi indítvánnyal egyezően megállapította, hogy a V. László és társai elleni ügyben megvádolt egykori rendőr alezredes esetében megalapozottan tartani lehet attól, hogy megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené, meghiúsítaná és újabb hasonló bűncselekményt követne el, ezért a törvényszék elrendelte a vádlott letartóztatását az ügydöntő határozat kihirdetéséig.

A letartóztatás előzménye, hogy a KNYF bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt 2014. nyarán vádiratot nyújtott be V. László és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. E szerint a megvádolt egykori rendőr alezredes pénzt ajánlott fel vádlott társának, aki korábban a kollégája volt, hogy vállalja magára a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését azért, hogy ezáltal ő mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Emellett a megvádolt egykori rendőr alezredes a bejelentett lakcíméről több mint kilenc hónapja elköltözött, ám ezt a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezése ellenére nem jelentette be a bíróságnak, miközben ingatlanjait folyamatosan értékesítette.

A megvádolt rendőr alezredes esetében a halmazati és a bűnszervezetre vonatkozó szabályok miatt kiszabható szabadságvesztés középmértéke 15 év – közölte a KNYF szerdán.

Vizoviczki László ellen évekkel ezelőtt több büntetőeljárás is indult. Az egyikben a vádirat többek között azt tartalmazta, hogy Vizoviczki az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismerté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátó-ipari tevékenységbe fogott, és ennek során az illegális jövedelem növeléséért cégei az adóhatóságot megtévesztették, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is. A korrupt rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, vagy ha mégis, akkor azokról előre értesítsék megbízójukat, továbbá igyekeztek elérni, hogy legyenek ellenőrzések, igazoltatások a konkurens szórakozóhelyeken, esetenként közreműködtek a fizetni nem akaró vendégek tartozásainak behajtásában. A korrupt rendőrök dolga volt az is, hogy megpróbálják lebeszélni a feljelentés megtételéről a megkárosított külföldi vendégeket, ha pedig ez nem sikerült, a megtett feljelentést eltüntették. Ebben az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás volt a vád 33 vádlott ellen, az elkövetési érték pedig összességében milliárdos nagyságrendű.

A Központi Nyomozó Főügyészség egy másik vádiratot is benyújtott Vizoviczki és 21 társa ellen. Abban az ügyben a vád vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, többen az ügyészség szerint bűnszervezetben követték el cselekményeiket. A két vádirat alapján összesen több mint 300 cselekmény róható a vádlottak terhére az ügyészség szerint. A több mint félszáz vádlott között van hét egykori rendőr, köztük öt volt vezető beosztású tiszt, továbbá egykori tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, önkormányzati köztisztviselő és közegészségügyi felügyelő.

A Vizoviczki és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése nyomán 2012 elején kezdődött, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőrtiszteket is. Vizoviczkit 2013 májusában házi őrizetbe helyezték, majd decemberben a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették, de idén májusban ismét letartóztatták az elsőrendű vádlottat.

Categories: Biztonságpolitika

Még még még ennyi nem elég: javulgat a közúti közlekedésbiztonság Európában

Biztonságpiac - Sat, 06/20/2020 - 06:35
Ismét javult a közúti közlekedésbiztonság az Európai Unióban, de az előrehaladás még mindig túl lassú a 2020-as célkitűzések eléréséhez – olvasható az Európai Bizottság jelentésében.

A testület tájékoztatása szerint tavaly 22 800 ember vesztette életét az európai országutakon, ami mintegy két százalékos csökkenés a megelőző évhez képest. A 2010-es adatokhoz képest a csökkenés mértéke 23 százalékos. A 2019-es adat egymillió lakosra vetítve átlagosan 51 közúti halálesetet jelent, ami azt mutatja, hogy Európa útjai továbbra is messze a legbiztonságosabbak a világon.

Ugyan nyolc uniós tagországban (Horvátországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Lettországban, Luxemburgban, Németországban és Svédországban) is rekordalacsony volt a közúti halálesetek száma, és közösségi szinten is folytatódott a csökkenő tendencia, a csökkenés üteme a legtöbb országban lelassult.

Az EU korábban azt a célt tűzte ki, hogy 2020 végére ötven százalékkal mérsékli a halálesetekkel járó közúti balesetek számát 2010-hez képest

Bár a közlekedésbiztonsági mutatók közelednek egymáshoz, az is megállapítható, hogy a legbiztonságosabb országutakkal rendelkező országokban négyszer kevesebb ember hal meg közúti balesetben, mint azokban, ahol a legkevésbé biztonságos a közúti forgalom. Az adatok azt mutatják, Svédországban és Írországban történik a legkevesebb halálos baleset. A halálozási arány Romániában a legmagasabb, annak ellenére, hogy ott a legalacsonyabb az egy főre jutó gépjárművek száma.

Néhány tagállamnak nagy haladást sikerült elérnie 2010 óta a közlekedésbiztonság szempontjából: Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában, Írországban, a három balti országban, valamint Horvátországban a közúti halálesetek száma harminc-negyven százalékkal csökkent. Magyarországon kilenc év alatt 19 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma. 2010-ben egymillió lakosra számítva 74-en lelték halálukat a magyar közutakon, 2019-ben ez a szám 62 volt.

Categories: Biztonságpolitika

Erre nincs szó: letartóztatták az újszülöttet lomok közé rejtő férfit

Biztonságpiac - Sat, 06/20/2020 - 05:35
Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra; a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.

Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között. Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény – tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette – 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné – olvasható a közleményben.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Categories: Biztonságpolitika

A német kormány részesedést vásárol egy oltóanyagfejlesztő cégben

Biztonságpiac - Sat, 06/20/2020 - 04:35
Részesedést vásárol a német szövetségi kormány a CureVac nevű biotechnológiai cégben, amely az elsők között kezdett hozzá az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltás kifejlesztéséhez, a gazdasági minisztérium hétfői közleménye szerint 300 millió euróval (105 milliárd forint) szállnak be a vállalkozásba.

A tárca vezetője, Peter Altmaier elmondta, hogy az állami fejlesztési bank (KfW) 23 százalékos részesedést szerez a tőkejuttatás fejében. A befektetés célja, hogy az “ígéretes vállalkozás” felgyorsíthassa fejlesztéseit és teljes mértékben kihasználhassa a technológiájában rejlő lehetőségeket – ismertette a miniszter Berlinben tett sajtónyilatkozatában. A CureVac közölte, hogy a társaság a tőkeemeléssel megvalósuló tulajdonszerzés után is az államtól függetlenül végzi tevékenységét.

A szövetségi kormány semmilyen befolyást nem gyakorol az üzletpolitikai döntésekre – hangsúlyozták. Kiemelték: ez az első alkalom Németországban, hogy az állam beszáll egy biotechnológiai cégbe, az ügyletről az egész ágazat számára “iránymutató” megállapodást kötöttek. A részvénytársaság fő tulajdonosa, Dietmar Hopp – a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója – aláhúzta: igen örvendetes, hogy az állam elismeri a biotechnológia jelentőségét és támogatja a “kulcsfontosságú iparágat”.

A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal. A vállalat az év elején vágott bele a SARS-CoV-2 elleni vakcina fejlesztésébe a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására a többi között a német, a kanadai és a japán kormány, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával alakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations – CEPI) finanszírozásával. A fejlesztést az Európai Bizottság is támogatja nyolcvanmillió euróval.

Áprilisban közölték, hogy az oltóanyag kifejlesztése a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.

Sajtójelentések szerint Donald Trump március elején a cég néhány nappal később távozó vezetőjével folytatott megbeszélésén igyekezett kizárólag országa számára biztosítani a fejlesztés eredményét. A társaság március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni, Dietmar Hopp pedig egy interjúban leszögezte: elképzelhetetlen számára, hogy csak az Egyesült Államokban használhassák munkájuk eredményét.

 

Categories: Biztonságpolitika

Whelant 16 évre ítélték

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 16:35
Kémkedés címén 16 évi, szigorított őrizetű börtöntelepen letöltendő szabadságvesztésre ítélte Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogost hétfőn a moszkvai városi bíróság.

Az ötvenéves amerikai-brit-kanadai-ír állampolgárt, egy autóalkatrészeket gyártó michigani cég biztonsági vezetőjét 2018. december 28-án egy moszkvai szállodában vették őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei. Azzal vádolták meg, hogy egy államtitkokat tartalmazó memóriakártya birtokába jutott.

Whelan viszont az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát és azt állította, hogy egy esküvőre érkezett Oroszországba, ahol csapdába ejtették. Közölte, hogy meg fogja fellebbezni az ítéletet. “Oroszország azt hitte, hogy a kémküldetésen lévő James Bondot fogta el, de igazából a szabadságon lévő Mr. Beant rabolta el” – hangoztatta Whelan, és sürgette, hogy az ítélet ellen tiltakozzon az összes ország, amelynek az útlevelét birtokolja.

A március 30-án kezdődött, az államtitok-védelemre hivatkozva zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyaláson Whelan az ügyvédje szerint azt állította, hogy az adathordozó eszközön, amelyet az orosz ismerősétől kapott, tudomása szerint egyebek mellett orosz templomokról készült fotók voltak. Whelan szerint a kelepcét az FSZB egyik őrnagya állította neki, aki a provokációval két legyet akart ütni egy csapásra: nem szándékozott megadni egy százezer rubeles adósságot, és a letartóztatás kiprovokálásával kísérelt meg feljebb lépni a ranglétrán.

Az ügyészség eredetileg 18 évi szabadságvesztés kiszabását kérte. John Sullivan, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete “csalódottnak” és “dühösnek” mondta magát az ítélet miatt, amelyet szerinte semmilyen bizonyíték sem támasztott alá. Megígérte, hogy folytatja erőfeszítéseit az elítélt kiszabadításáért és tisztességes ítéletért. Sullivan szerint a verdikt tovább rontja Oroszország és az Egyesült Államok viszonyát.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn Twitter-bejegyzésben fejezte ki felháborodását a “titkos tárgyalás” nyomán kihirdetett moszkvai ítélet miatt és sürgette Whelan haladéktalan szabadon bocsátását. A tárcavezető szerint az orosz hatóságok “elborzasztó” módon bántak az elítélttel.

Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy Whelan nem tekinthető “politikai túsznak” és hogy az ellene emelt vádak a bíróságon bizonyítást nyertek. Peszkov nem kívánta kommentálni az elítélt ügyvédjének azt a kijelentését, hogy ügyfelét kicserélhetik az Egyesült Államokban elítélt Viktor Butra és – vagy – Konsztantyin Jarosenkóra. Kijelentette, hogy az orosz elnöki hivatal nem foglalkozik ilyen kérdésekkel.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az ítélettel kapcsolatban viszont arról beszélt a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy Moszkva az elítéltek kicserelését többször is felajánlotta Washingtonnak, és hogy továbbra is kiáll álláspontja mellett. Butot fegyverkereskedelem, Jarosenkót pedig kokaincsempészés címén ítélték hosszú börtönbüntetésre a tengerentúlon, mindkettőjüket harmadik országban kerítették kézre az amerikai hatóságok.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő korábban azt mondta, hogy a Whelan elleni eljárás az összes vonatkozó szabály tiszteletben tartásával és az orosz jogrenddel összhangban zajlott le. (Ez nem is lehet kétséges. A -szerk- megj.)

Categories: Biztonságpolitika

A román ügyészség szerint gyűlöletbeszédnek minősül, de nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis beszéde

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 12:10
Gyűlöletbeszédnek minősíthető, de nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis román államfő magyarellenesnek tartott április 29-i televíziós beszéde a román legfelsőbb bíróság melletti ügyészség szerint.

Románia elnökét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttéregyesületei, valamint a Székely Figyelő Alapítvány jelentette fel az ügyészségen azt követően, hogy az államfő Erdély elcsatolásának veszélyét lebegtette meg egy televíziós beszédben, és ezt azzal is illusztrálta, hogy bizonyos szavakat magyarul mondott. Kijelentése miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénzbírságot rótt ki az államfőre, az ügyészség azonban június 9-én úgy ítélte meg, hogy az államfő megnyilvánulása nem számít bűncselekménynek, ezért megszüntette az eljárást.

“Értékelésünk szerint a vizsgált beszéd egyes elemei túllépik a szabad véleménynyilvánítás kereteit. (.) Ez, a hangvételt is beleértve, egészében gyűlöletbeszédnek tekinthető” – állapította meg az ügyészség, mely a CNCD elmarasztaló határozatát is megemlítette. Az ügyészség szerint a beszédnek azonban egyetlen eleme sem éri el a bűncselekmény szintjét, hiszen csak a beszélő viszonyult ellenségesen a személyek egy csoportjához, nem kérte, hogy mások is viszonyuljanak hasonlóan.

Az EMNT és az SZNT feljelentését megfogalmazó Kincses Előd ügyvéd úgy értékelte, hogy az ügyészség megállapításaival súlyos csapást mért az államfőre, ezért érdemes volt megtenni a feljelentést. Hozzátette azonban, hogy nem fogadják el az eljárás megszüntetését elrendelő határozatot, annak felülvizsgálatát kérik.

Kifogásolt televíziós beszédében Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) “azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak”. Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor cserébe a megegyezésért? Kijelentésével az államfő valóságos versengést indított el az ellenzék és a kormányoldal között, hogy melyikük utasítja el határozottabban az erdélyi magyarok jogköveteléseit.

A diszkriminációellenes tanács ötezer lejes (360 ezer forint) bírságot rótt ki az államfőre, elmarasztaló határozatát azonban Iohannis megtámadta a bíróságon.

Categories: Biztonságpolitika

Bottal üthetik: több mint egymillió ellopott műtárgyat keresnek Olaszországban

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 08:35
Olaszországból ellopott ókori szobrokat, ritka könyveket, Raffaello és Van Gogh festményeit kutatja az olasz csendőrség művédelmi egysége (Tpc), amely június első hetében a graffitiművész Banskynak a párizsi Bataclanból ellopott művét találta meg egy olasz faluban Roberto Riccardi csendőrtábornok beszámolója szerint. Összesen több mint egymillió ellopott műtárgyat keres

A közép-olaszországi Abruzzo egy vidéki házában találták meg Bansky alkotását, amelyet tavaly loptak el a 2015-ös terrortámadásokról ismert párizsi Bataclan koncerteremből. A három tettes teherautóval szállította át a művet a francia-olasz határon.

Bansky festménye csak egyike a csendőrség művédelmi egysége által megtalált alkotásoknak. Az 1969-ben alapított csapat, amelynek tagjai a katonai karrier mellett képzett művészettörténészeknek, régészeknek és műértőknek számítanak, az utóbbi ötvenegy év alatt mintegy három millió ellopott műkincset talált meg, Olaszországból ellopott és külföldre szállított, vagy fordítva, külföldről Olaszországba juttatott műveket. Az első jelentős “zsákmánynak” 1975-ben Raffaello A néma című festménye számított, amelyet Urbinóból loptak el más művekkel együtt. Erről a képről mondták azt a szakértők, hogy atomháború esetén elsőrendűnek számít a mentése – idézte fel Riccardi. A kép visszaszerzéséért a Tpc emberei műgyűjtőnek tüntették fel magukat, és a Svájcban megrendezett adásvételen leplezték le a képrablókat.

Két hónap alatt sikerült felkutatni az 1998-ban egy római múzeumból ellopott Van Gogh és Cézanne képeket, melyeket Torinóban találtak meg. Nemrég esetnek számít az 1997-ben egy múzeumi kölcsönzés alatt eltűnt Klimt-festmény, amelyet tavaly befalazva találtak meg.

“Jelenleg 1,3 millió Olaszországból ellopott műkincset keresünk. Szerepel közöttük antik szobor, kézirat, reneszánsz festmény, bélyeg, érme is” – számolt be Riccardi. A körözött tárgyak a nyolcvanas évektől bővített adatbankban sorakoznak, amelyet az Interpol is felhasznál. A műtárgyakat általában megrendelésre lopják el – hangoztatta hozzátéve, hogy egyre több múzeum és aukciós ház csatlakozik az eredetvédelmet biztosító nemzetközi konvenciókhoz.

A Tpc vezetője hangsúlyozta, hogy az illegális nemzetközi műkereskedelem a harmadik legjövedelmezőbb a kábítószer és fegyverkereskedelem mögött, évi hat milliárd dolláros forgalommal. Csak Olaszország templomaiban mintegy százezer védett műtárgyat tartanak számon. Ezeket régebben senki sem védte, ma már azonban az elszigetelt kolostorokat, palotákat, régészeti parkokat is videokamerákkal és drónokkal felügyelik. Kijelentette, nincs ország, amely ne lenne érintett a nemzetközi műkincscsempészet által. Olaszországból továbbra is az ókori sírokból előkerülő leletek a legkeresettebbek: a sírrablók módszerei nem sokat változtak az évszázadok alatt, nappal fúrással kutatják fel a földalatti sírokat, amelyeket éjszaka kiásnak.

“Megtörtént az is, hogy értesültünk egy tervezett lopásról, és az eredeti Brügelt hamisítvánnyal helyettesítettük, a tolvajok nem is vették észre mit emeltek le a falról” – számolt be Riccardi. A legkeresettebb műtárgyak listáját egy Caravaggio-festmény vezeti, amelyet 1969-ben a szicíliai Palermóból loptak el. Megjegyezte, nem kizárt, hogy az eredeti vásznat darabokra vágták, és úgy értékesítették.

A Tpc 2003 óta részt vesz a bagdadi régészeti múzeumból ellopott műtárgyak felkutatásában: a 15 ezer külföldre került alkotásnak a felét tudták már visszaszolgáltatni az iraki fővárosnak. A Tpc részt vett a 2016-os olaszországi és az ezt követő mexikói földrengéstől érintett műkincsek katalogizálásában is.

“A kulturális diplomácia katonáinak tartjuk magunkat, mi nem a háború istenét, Marsot, hanem Vénuszt szolgáljuk. A mi érdemünk például, hogy visszatért Olaszországba a New York-i Metropolitanból az az etruszk váza, amely a hetvenes években tűnt el Olaszországból, és a múzeum egy millió dollárért vásárolt meg” – tette hozzá Riccardi.

Categories: Biztonságpolitika

A járvány elfojtásában tízezer önkéntes tűzoltó vett részt

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 07:35
A koronavírus-járvány alatt a lakosság védelmében tízezer önkéntes tűzoltó mintegy 6600 alkalommal végzett fertőtlenítést, szállítást vagy nyújtott szociális segítséget – tájékoztatta a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

Dobson Tibor azt írta, az önkormányzatokkal együttműködve a tűzoltók csaknem 1700 helyszínen, több ezer címre vittek élelmiszert, gyógyszert vagy más küldeményt az otthonukban maradni kényszerülőknek. Emellett legalább 1500 településen mentesítették rendszeresen a forgalmasabb közterületeket, műtárgyakat, közintézményeket.

A Belügyminisztérium az önkéntes tűzoltóknak a védekezési munkálatokhoz hetvenezer védőeszközt – például arcmaszkot és védőkesztyűt – adományozott, a MOL-LUB Kft. pedig kedvezményes áron 27 ezer liter fertőtlenítőszerrel segített.

A Magyar Tűzoltó Szövetség köszönetet mondott a tűzoltóknak a helytállásért. Emellett megköszönték az adományozók, a partnerszervezetek együttműködését, valamint a hiteles tájékoztatást – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Megfenyegették a legfelsőbb bíróság két tagját Izraelben

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 06:35
Fenyegető üzeneteket kapott a legfelsőbb bíróság két bírója Izraelben, miután mindketten egy palesztin merénylő házának a lerombolása ellen ítélkeztek a közelmúltban – jelentette a The Times of Israel.

A napokban Anat Baron bírónő jelentette be, hogy két fenyegető levelet kapott, hétfőn pedig Uzi Vogelman bíró tett feljelentést a rendőrségen, miután postaládájára olyan címkéket ragasztottak, miszerint “a zsidó vér nem olcsó”, nyilvánvalóan a merénylő házának lerombolása elleni döntésére utalva. Ezt a szlogent a szélsőségesen jobboldaliak használják bosszúakcióiknál. A fenyegetésekkel arra utaltak, hogy Vogelman és Baron egy bírói testület részeként elutasították a Dvir Szorek zsidó jesiva-növendék (vallásos főiskola diákja) tavalyi meggyilkolásával gyanúsított palesztin férfi otthonának a lerombolását Ciszjordániában.

Értesülések szerint a rendőrségi nyomozók úgy vélik, hogy összefüggnek egymással a két bíróval szembeni fenyegetések. Anat Baron liberálisnak tekintett bírónő, akinek ítéletei már többször dühítették a politikai jobboldal híveit. Az egyik levélben fiának bántalmazásával riogatták a bírónőt, aki másik fiát egy tel-avivi robbantásos merényletben veszítette el 2003-ban. A levél arra figyelmeztette, hogy “újabb büntetés vár rá”.

“Az igazságszolgáltatási rendszerrel és bíráival szembeni folyamatos, irányíthatatlan uszítás közvetlen eredménye az Anat Baronnak, a legfelsőbb bíróság bírójának elküldött fenyegető levél” – állította a bíróság szóvivője, és bejelentette, hogy panaszt tettek a rendőrségnél. “Az izraeli bírák terrorizálására tett kísérletek nem fogják elriasztani őket, és félelem nélkül folytatják munkájukat” – tette hozzá a grémium hivatalos közleménye.

Avi Niszenkorn, a Kék-fehér párthoz tartozó igazságügyi miniszter vasárnap veszélyesnek nevezte az igazságszolgáltatási rendszerrel szembeni folyamatos támadásokat.

Jair Lapid, a parlamenti ellenzék vezetője Benjámin Netanjahu miniszterelnököt vádolta meg az igazságszolgáltatás elleni harag gerjesztésével. “A legfelsőbb bíróság bírájának a megfenyegetése Netanjahu felbujtó tevékenységének közvetlen következménye” – vélekedett Lapid.

A miniszterelnök is elítélte a vasárnapi kormányülésen a bírónő elleni fenyegetőzést, és összekapcsolta azt a közösségi médiában ellene és családja ellen írt bejegyzésekkel. “Zéró toleranciának kell lennie a bírák és a megválasztott tisztviselők elleni fenyegetésekkel szemben” – mondta a kormányfő.

Netanjahu – akit három ügyben csalással, közhivatallal történő visszaéléssel és korrupcióval vádolnak, és május 23-án megkezdődött a pere is egy jeruzsálemi bíróságon – korábban többször állította, hogy a bíróságok, a rendőrség, politikai riválisai, a média és az államügyészek összeesküvésének áldozata, akik olyan bűnökkel vádolják, melyeket nem követett el. A tárgyalás kezdete óta megerősítették az ügyében eljáró bírók védelmét.

Categories: Biztonságpolitika

Egy kiló amfetamint és egy naplót találtak egy VII. kerületi lakásban

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 05:35
Több mint hárommillió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök a VII. kerületben. A házkutatás alatt is érkeztek vásárlók, akiket nem zavart a társasház előtt álló rendőrautók látványa, felmentek a lakásba.

Egy kilogramm amfetamint, hatszáz grammnyi marihuánát, kábítószergyanús fehér port és gombát találtak a rendőrök kedden egy budapesti pár VII. kerületi lakásában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon. A rendőrök a társasház lakóinak bejelentés alapján tartottak házkutatást, és az anyagok adagolásához, értékesítéséhez használt mérlegeket, tasakokat, alufóliát, telefonokat és több mint egymillió forintot is lefoglaltak.

A drogot a férfi a párjával közösen árulta, a nyomozók megtalálták az eladásokról vezetett naplót is – írták. K. Nikolettet és R. Györgyöt kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat. A házkutatás idején megjelenő három vásárlót mintavételre előállították.

Categories: Biztonságpolitika

Elhunyt Vera Lynn, a britek háborús hős énekesnője

Biztonságpiac - Fri, 06/19/2020 - 04:35
Elhunyt Vera Lynn, a britek háborús hős énekesnője. A művészt 103 éves korában érte a halál.

Vera Lynn, aki a lovagi cím női kitüntetettjeinek járó Dame előnév viselésére volt jogosult, a II. világháború idején vált élő nemzeti intézménnyé Nagy-Britanniában: hol édes-bús, hol lelkesítő dalaival brit és szövetséges katonák millióiban tartotta a lelket. Ő énekelte a háború talán leghíresebb brit hazafias dalát, az 1941-ben Nat Burton által írt White Cliffs of Dovert – Dover fehér sziklái -, amely azóta is rendre felcsendül a brit háborús megemlékezéseken. Másik, szinte himnuszként számon tartott dala, a We’ll Meet Again – Találkozunk még – a frontra induló katonákat töltötte el a viszontlátás reményével.

Ebből a dalból II. Erzsébet királynő is idézett, amikor április elején, a nagy-britanniai koronavírus-járvány és a betegség terjedésének megfékezését célzó korlátozások legnehezebb időszakában televíziós beszédet intézett nemzeteihez és úgy fogalmazott: az országra várnak még megpróbáltatások, de “visszatérnek majd a szebb napok, amikor ismét a barátainkkal és a családunkkal lehetünk, és újból találkozunk egymással”.

Az énekesnő annak idején nem kisebb nevet utasított maga mögé, mint a Beatles, amelynek szintén akkoriban jelent meg digitális módszerrel újrarögzített albumgyűjteménye. A Beatles CD-szettje a 2009-es Top 60-ból 17 helyet foglalt el, de az első helyezés szilárdan Lynné volt. Dame Vera abban az évben korrekordot is megdöntött, addig ugyanis Bob Dylan volt a legidősebb brit slágerlista-vezető.

Vera Lynnt az uralkodó négy éve a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta. Dame Vera, aki 1917-ben született Londonban, a II. világháború idején a legnagyobb brit énekes sztár volt, dalai hosszú évtizedekkel később is előkelő helyeken szerepeltek a brit slágerlistákon. A 2009-ben összeállított Top 60-as rangsorban például az első helyre került, miután a II. világháború kezdetének 70. évfordulójára kiadott CD-je – We’ll Meet Again – The Very Best of Vera Lynn – a legkelendőbb album lett megjelenése után.

Alig néhány hete, május közepén ismét Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült az ezúttal a legjobb negyven albumot jegyző brit slágerlistára: a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével a lista harmincadik helyén szerepelt. Lynn volt az első százéves énekes, aki 2017-ben, ugyanennek az albumának az első kiadásával a slágerlista harmadik helyére került. Az album az idén a második világháború európai befejeződésének 75. évfordulójára emlékező ünnepségek hatására vált ismét népszerűvé.

Boris Johnson azt mondta: Lynn bája és varázslatos hangja a legsötétebb időkben is magával ragadta és felemelte az egész nemzetet, hangja a következő nemzedékek szívét is betölti majd.

Categories: Biztonságpolitika

Bántalmazta a szüleit: tíz év fegyházat kapott

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 16:35
Tíz év fegyházra ítélték első fokon egy 47 éves Nógrád megyei férfit, aki félelemben tartotta szüleit, rablással, fenyegetéssel és bántalmazással szerezve pénzt tőlük — közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője.

Bóna Gyula elmondta: a vádlott 2018 őszén több hónapon át rendszeresen kért, követelt pénzt a szüleitől, akik kezdetben szeretetből, majd félelemből adtak is neki. A szülők megpróbáltak elzárkózni a fiuk elől, ő azonban nem hagyott fel a háborgatásukkal. Anyja a szomszédtól kért pénzt adta oda neki 2019 januárjában, amikor megöléssel fenyegette őket. Februárban pedig, amikor nem kapott pénzt, a férfi ököllel verte, fején rugdosta és késsel fenyegette apját, majd szüleit leköpve rohant ki a házból.

A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlott ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség 2019 decemberében emelt vádat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére felfegyverkezve és folytatólagosan elkövetett rablás kísérlete, rablás bűntette és védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt.

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járásbíróság – a járványügyi helyzetre figyelemmel telekommunikációs eszköz útján tárgyalást tartva – kedden hozott elsőfokú ítéletet, amely ellen a vádlott fellebbezett. A bíróság a jogerős döntésig fenntartotta a férfi letartóztatását.

Categories: Biztonságpolitika

A hős: fertőtlenítő alagúttal védik Putyint

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 12:28
A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítő alagúttal védik Vlagyimir Putyin orosz elnök rezidenciáját a Moszkvához közeli Novo-Ogarjovóban – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

A látogatónak “finom vízködön” kell áthaladnia, amely fertőtlenítő oldattal hinti be ruháját és szabadon lévő testfelületét. A berendezést egy penzai vállalat gyártja. Hasonló eljárást több moszkvai bevásárlóközpont bejáratánál is alkalmaznak.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságíróknak nyilatkozva megerősítette a hírügynökségi jelentést, és elmondta, hogy a novo-ogarjovói rezidencia mellett két fertőtlenítő folyosó a Kremlben is működik. Peszkov korábban közölte, hogy mindenkinek, aki találkozik az elnökkel, előzetesen Covid-19-szűrésen kell átesnie. Mint mondta, Putyin minimálisra csökkentette a személyes találkozók számát, amelyek alatt be kell tartani az egészségügyi távolságot.

Categories: Biztonságpolitika

Lengyelország szerint megoldható a kecske és a káposzta esetének dilemmája

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 08:35
Lengyelország kiáll azért, hogy a Németországban állomásozó amerikai erők esetleges létszámcsökkentése ne gyengítse Európát – jelentette ki a lengyel államfői kabinetfőnök, nem zárva ki, hogy a lengyel és az amerikai elnök a közeli jövőben tárgyal a témáról.

Krzysztof Szczerski kabinetfőnököt, Andrzej Duda elnök külügyi államtitkárát a lengyel közszolgálati rádió annak kapcsán kérdezte, hogy a Politico amerikai napilap hírportálja megírta: Duda feltehetőleg jövő héten Washingtonban egyeztet Donald Trumppal. “Amennyiben jön hivatalos meghívás, sor kerül a látogatásra” – reagált a sajtóértesülésre Szczerski. Hozzátette: Varsó az utóbbi hetekben “nagyon intenzív tárgyalásokat folytat az amerikai féllel”, ezek témája az energetikai együttműködés és a Három Tenger Kezdeményezés keretében tervezett közép- és kelet-európai infrastrukturális fejlesztések mellett az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növelése is.

Utalva Trump hétfői bejelentésére, amely szerint Washington 34,5 ezerről 25 ezerre csökkenti a Németországban állomásoztatott katonák számát, Szczerski hangsúlyozta: Varsó kiáll azért, hogy “a németországi létszámcsökkentés ne az európai létszámcsökkentést jelentse”.

Egyúttal – a lengyel miniszterelnök és a külügyminiszter korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan – Szczerski “teljesen önálló témának”, a német-amerikai kapcsolatok kérdésének nevezte a Németországra vonatkozó amerikai döntést, amely azonban – mint a kabinetfőnök mondta — “jelentéssel bír az egész NATO számára”.

A német védelmi miniszter helyteleníti a Németországban állomásoztatott amerikai katonák csökkentését, és nem tartja megfelelőnek a döntés indoklását. A NATO “nem kereskedelmi szervezet, a biztonság pedig nem árucikk” – fogalmazott Annegret Kramp-Karrenbauer. A tárcavezető Trump minapi nyilatkozatára utalt, amelyben az amerikai elnök kifejtette, hogy azért rendelkezett a Németországban állomásoztatott amerikai csapatok egy részének kivonásáról, mert úgy véli, Németország a kereskedelem területén nem igazságos az Egyesült Államokkal, és nem teljesíti a szerinte a hazai össztermék (GDP) két százalékának megfelelő összeget jelentő hozzájárulási kötelezettségét a NATO-ban. Hozzátette, hogy a NATO a szolidaritásra és a bizalomra épülő szövetség, a Németországban és Európában máshol állomásoztatott amerikai katonák pedig “a biztonság garanciáját jelentik a NATO-ban mindenkinek”, így az Egyesült Államoknak is.

Categories: Biztonságpolitika

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 07:35
Rendőri intézkedés során életét vesztette egy 55 éves férfi szerda reggel Salgótarjánban – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK). A férfi az intézkedés során minden előjel nélkül eszméletét vesztette, majd meghalt, a rendőrök nem lőttek rá.

A TEK szerdán tudatta: a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya a TEK segítségét kérte egy gyanúsított elfogásához, mert okkal volt feltételezhető, hogy lőfegyvere van. Az intézkedés közben azonban a férfi – minden előjel nélkül – eszméletét vesztette.

A rendőrség közlése szerint a TEK műveleti egységének mentőtisztje azonnal megkezdte az ellátását, majd újraélesztését, a szakma szabályai szerint defibrillátorral is. A mentőtiszt segítségére voltak a műveleti egység sürgősségi egészségügyi ellátásra kiképzett tagjai, illetve néhány percen belül a helyszínre érkezett az Országos Mentőszolgálat egyik mentőegysége. A gyors és szakszerű beavatkozás ellenére azonban a férfi meghalt.

A TEK közölte, hogy a gyanúsított a rendőri intézkedésnek nem állt ellen, és a gyanúsított a rendőrökkel szemben nem lépett fel támadólag. Kiemelték: a gyanúsítottra a rendőrök nem lőttek rá. A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottnál nem volt lőfegyver. Hozzátették: az intézkedés közben elhunyt férfi halálának okát igazságügyi szakértők állapítják meg.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy egy ügyészük személyesen vizsgálódott a helyszínen a haláleset ügyében. Az eddigi adatok alapján azt állapították meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt, tehát nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely ügyészségi eljárás megindítását indokolná – írta.

Categories: Biztonságpolitika

Ukrajna hatvanmillió dollár értékű katonai felszerelést kapott Washingtontól

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 06:35
Az Egyesült Államok több mint hatvanmillió dollár értékű katonai felszerelést küldött Ukrajnának — közölte a kijevi amerikai nagykövetség katonai együttműködési irodája.

“Az amerikai biztonsági segítségnyújtás és az Ukrajnával folytatott együttműködés a koronavírus-járvány közepette is folytatódik. Tegnap az Egyesült Államok nagykövetségének katonai együttműködési irodája több mint hatvanmillió dollár értékű felszerelést – ezek között rádiótelefonokat, lőszereket és Javelin típusú páncéltörő rakétákat – kapott, hogy adja át az ukrán partnereknek. Az Egyesült Államok határozottan Ukrajna mellett áll szuverenitásának és területi integritásának támogatásával az orosz agresszióval szemben” – idézett a Jevropejszka Pravda hírportál a külképviselet hivatalos Facebook-oldalán közzétett közleményből.

Október elején az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok Javelin típusú rakétákat adjon el Ukrajnának 39 millió dollár értékben. A szerződés százötven rakéta és a hozzájuk kapcsolódó felszerelés értékesítését irányozta elő – emlékeztetett az ukrán hírportál.

A Jevropejszka Pravda kiemelte, hogy a Javelin az amerikai szárazföldi erők és a tengerészgyalogság leghatékonyabb páncéltörő fegyverre. Fő előnye, hogy lehetővé teszi a katonáknak a gyors mozgást, mivel a rakéta a kilövés után önállóan a cél felé irányul. A hírportál hozzáfűzte, hogy ez a második ilyen típusú felszerelésszállítmány, amelyet Ukrajna az Egyesült Államoktól kap, mióta 2014-ben kirobbant a katonai konfliktus a Donyec-medencében.

Ukrajnának 2018-ban hagyta jóvá az amerikai védelmi minisztérium 210 Javelin páncéltörő rakéta és 37 indítóegység szállítását. Az a szállítmány mintegy 47 millió dollárba került, a fegyverek megérkezését Petro Porosenko akkori államfő 2018. május 1-jén jelentette be.

Categories: Biztonságpolitika

A sas leszállt, a nyomozó ügyészek lecsaptak

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 05:35
Több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a nyomozó ügyészek egy nagyszabású akció keretében – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor ismertette: a gyanú lényege szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán jött létre a bűnszervezet, amelyben a pénzintézet közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna. A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összegek döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.

A hitelt felvett gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot.

Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei az ügyészség által 2019 decemberében hatáskörbe vont nyomozás keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével egy nagyszabású, húsz helyszínt érintő és százkilencven embert mozgósító akcióban kutatásokat tartottak és elfogásokat hajtottak végre. Ennek során a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le. A nyomozó ügyészek tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként és kilenc gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben szerdán két férfi és egy nő letartóztatását indítványozta az ügyészség, és további öt férfi és egy nő bűnügyi felügyelet alá helyezését kérték. Erről a Fővárosi Törvényszék nyomozási bírája csütörtökön dönt.

Categories: Biztonságpolitika

Frontex: ismét emelkedik az illegális határátlépések száma

Biztonságpiac - Thu, 06/18/2020 - 04:35
Májusban jelentősen emelkedett az Európai Unió (EU) külső határán regisztrált illegális belépések száma a közösség határ- és partvédelmi szervezetének (Frontex) még nem nyilvános adatai szerint.

A Berliner Morgenpost információi szerint a fő migrációs útvonalakat együttvéve 4300 engedély nélküli határátlépést jegyeztek fel májusban, ami csaknem az ötszöröse az áprilisi – márciushoz képest 85 százalékos csökkenést jelentő – kilencszáznak. Idén – a január-májusi időszakban – 31 600 illegális belépést regisztráltak az EU külső határán. Ez hat százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Májusban a Földközi-tenger középső medencéjét átívelő – Líbiából és Tunéziából Olaszországba, illetve Máltára irányuló – migrációs útvonalon ezer illegális határátlépés történt a kimutatások szerint, ez a négyszerese az áprilisi – havi összevetésben 29 százalékos csökkenést jelentő – 250-nek. A január-májusi időszakban 12 700 illegális belépést regisztráltak a Törökország és Görögország közötti tengeri migrációs útvonalon, ami 28 százalékos csökkenés éves összevetésben.

Májusban a Földközi-tenger keleti medencéjében, Törökország és Görögország között húzódó migrációs útvonal volt leginkább “aktív”, ott 1250 jogcím nélküli belépést jegyeztek fel a hatóságok a varsói központú uniós ügynökség összesítése szerint. Ez bő harmincszoros növekedés az áprilisi – márciushoz képest 99 százalékos csökkenést jelentő – negyvenhez viszonyítva.

Májusban a Földközi-tenger nyugati térségében átvezető – Marokkóból Spanyolországba irányuló – migrációs útvonalon 650 illegális belépést jegyeztek fel, ami több mint hatszoros növekedés az előző hónapban regisztrált – havi összevetésben 82 százalékos csökkenést jelentő – százhoz képest. Májusban a nyugat-balkáni útvonalon hozzávetőleg kilencszáz illegális határátlépés történt a Frontexhez eljuttatott adatok szerint, az áprilisi – márciushoz képest 82 százalékos csökkenést jelentő – száz után.

A január-májusi időszakban 6900 illegális határátlépést regisztráltak ezen az útvonalon, ami ötven százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Categories: Biztonságpolitika

Sáskajárás 2020: mi lesz veled Kelet-Afrika?

Biztonságpolitika.hu - Wed, 06/17/2020 - 18:34

A 2020-as évet sokan az új lehetőségek kezdetének tekintették. A januártól egyre globálisabbá váló, és mindmáig jelen lévő – valamint egyre nagyobb mértéket öltő – koronavírus azonban csak gyarapította a jelenkorunkat formáló kihívások listáját. Több helyen egyenesen válsághoz is vezetett. Nincs ez másképp a Föld legszegényebb, illetve politikai, gazdasági és társadalmi szempontból leginstabilabb államainak egy részét magában foglaló Kelet-afrikai régióban sem. Csakhogy az itt élőknek nem csupán a vírus miatt kialakult helyzet és szigorító intézkedések miatt kell aggódniuk. Létezik egy, még a koronavírus előtt felbukkanó jelenség is, mely attól független eredetű, de azzal szorosan összekapcsolódva teszi tönkre a lakosság életét: ez a nyolcadik csapás, azaz a sáskajárás.

 

A kezdetek és a terjedés

Először is érdemes megjegyezni, hogy maga a sáskajárás mindig is Afrika szerves részét képezte. A múltbeli és jelenlegi történések között azonban több különbség is fellelhető: míg régebben egy-egy sáskajárás igen hosszú ideig is tarthatott, manapság ez maximum néhány évet ölel fel. Előbbire jó példaként szolgálhatnak az 1950-es és ’60-as évek, amikoris 13 évig pusztítottak a sivatagi vándorsáskák, míg utóbbi esetén gondoljunk a 2003-as Nyugat-afrikai esetre, amelynek megfékezésére – ilyen értelemben – „csupán” két évre volt szükség. Ugyanakkor korábban csak az év egy bizonyos szakaszában jelentek meg tömegesen sáskák egy adott, jól lehatárolható helyen, mely elősegítette megfigyelésüket és szabályozásaikat. Manapság ellenben generációk óta nem látott mennyiségben vannak jelen, útvonaluk (egyelőre) kiszámíthatatlan. Az éghajlatváltozás által kiváltott, eddig nem tapasztalt időjárási jelenségek ezen felül ellehetetlenítik az egyes sáskainváziók előrejelzéseit. Előrejelzések hiányában pedig nehéz bármit is tenni ellenük.

Az ábra az Indiai-óceán felszínének egy-egy keleti és nyugati pontja közötti hőmérséklet különbséget mutatja (Forrás: BBC/ Australia’s Bureau of Meteorology)

2018 májusában egy héten belül két ciklon (Sagar és Mekunu) is végigsöpört az Arab-félsziget déli részén elterülő Rub’ al-Khali (Empty Quarter) elnevezésű sivatagon, szokatlanul intenzív esőzéseket okozva. Utóbbi konkrétan annyi csapadékot hozott (24 órán belül az éves átlag kétszeresét), hogy a világ legnagyobb homoksivatagját ideiglenesen kisebb tavak százai lepték el. Ugyanezen év októberében a Luban nevet kapó vihar nyomán fellépő esőzések szintén hasonló méreteket öltöttek. Ezek egyrészt óriási károkat okoztak, másrészt viszont hatással is voltak a helyi gazdaságra. Ami mindebből a témát illetően lényeges az az, hogy – egyes feltételezések szerint – a nedves és meleg környék az idei sáskajárás bölcsőéül szolgálhatott. Mivel gyakorlatilag nem él senki a környéken, így nem is tudták időben észlelni a fenyegetést. A következő hónapokban a sáskák megjelentek Iránban és az indiai-pakisztáni határvonal mentén is csakúgy, mint Jemen lakott területein. Utóbbiban, mivelhogy a polgárháború lekötötte az embereket, a megelőző és ellenőrző intézkedésekre lényegében nem került sor. Így 2019 nyarára a sivatagi vándorsáskák száma meghaladta az egy évvel korábbinak a nyolcezerszeresét. Ezt követően, átrepülvén az Ádeni-öblöt elérték Afrika Szarvát, így is, ahol további hónapokat töltöttek. Még ugyanezen év októberében az indiai-óceáni dipólus 60 éve nem tapasztalt rendkívüli pozitív fázisának (+2 °C) eredményeként rég nem látott mértékű esőzések kezdődtek Kelet-Afrikában, mely csúcspontját decemberben érte el a Pawan elnevezésű ciklon kíséretében. Több százan meghaltak és mintegy 2.8 millió embert érintett hátrányosan e kivételes időjárási jelenség. Azt már meg sem kell említeni, hogy a helyenként 300%-os többletcsapadék mennyire kedvező hatással volt a vándorsáskák szaporodására. December végén a rovarrajok megjelentek Kenyában, januárban Dzsibutiban illetve Eritreában, február elején pedig már Ugandában és Tanzániában is jelentős számban éltek. Keleten a következő hetekben elérték Indiát is, 26 éve nem látott pusztítást végezve. Jelenleg 21 állam küzd a rovarok ellen.

A Rub’ al-Khali sivatag 2018 május 29-én, az esőzések után (Forrás: Lauren Dauphin/ NASA Earth Observatory) Az ábrán Kelet-Afrika csapadékanomáliája látható 2019 októberében és novemberében (Forrás: FEWS NET/ Climate Hazards Center/ BBC)

 

A koronavírus és a sáskajárás kapcsolata

Szakértők szerint Kelet-Afrikában már magának a koronavírusnak is katasztrofális következményei lehetnek. Sok helyen az egészségügyi rendszer igen alacsony színvonalat képvisel, számos szegényebb és zsúfolt területen pedig a szigorítások és a távolságtartás betartása is elképzelhetetlen. A koronavírussal fertőzöttek számának és a sáskarajok méretének növekedésével párhuzamosan több százmillió ember kényszerül szembenézni az elmúlt hónapok két legnagyobb csapásával egyidőben. S bár két teljesen különböző jelenségről van szó, mégis, számos hasonlatosság fellelhető közöttük. Először is, amennyiben a számukra kedvező feltételek rendelkezésre állnak, úgy rendkívül gyorsan, hatványozottan képesek szaporodni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sáskák három hónap alatt húszszor, hat hónap után négyszázszor, kilenc hónap elteltével pedig már nyolcezerszer annyian lesznek, mint ugyanennyi idővel korábban. Arányaiban véve ehhez hasonló értékeket produkál a koronavírus is. Mindemellett mindkettő több hullámban megy végbe, melyet a vírus esetében még csak elméletben ismerünk, a sáskajárás azonban már a harmadik generációjának végét járja, hamarosan pedig a legújabb és az eddigieknél várhatóan jóval pusztítóbb generáció fog kifejlődni. Kelet-Afrika vonatkozásában elmondható az is, hogy míg a sáskák magára az élelmiszerre, termésre jelentenek veszélyt, addig a vírus az ellátási láncot teszi tönkre.

A felső ábrán a sáskajárással különböző mértékben érintett államok, míg az alsón ugyanezen államok vonatkozásában a bejelentett koronavírusos fertőzöttek száma figyelhető meg, 2020. május 28. (Forrás: FAO/ John Hopkins University & Medicine)

A sáskajárás és hatásai

Ami a számokat illeti: egy négyzetkilométernyi területen akár 150 millió sáska is előfordulhat, melyek egy nap alatt . Amennyiben 100 km2 -nyi sávot veszünk alapul – merthogy ekkora is lehet kiterjedésük – úgy a sáskaraj 24 óra alatt annyi termést megeszik, amennyi 3.5 millió ember számára egy teljes évre elegendő lenne. Áprilisban csak Kelet-Afrikában a sáskarajok összesen 4000 km2 területet tettek ki, mely nagyságában még Etiópia legnagyobb tavát (Tana-tó, 3600 km2) is felülmúlja. Az évtizedeken át polgárháborútól sújtotta Szomáliában a sáskajárást tekintve 25 éve nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Arányaiban véve eddig őt érintette a legnagyobb mértékben a pusztítás, ugyanis a sáskajárás hatására fellépő terméshiány legalább 3.5 millió ember életét befolyásolja közvetlenül. Ez a népesség 23%-át jelenti, melynek nagyrésze gyerek.  Kenyában, a térség gazdasági hatalmában az előző évek szárazságaival ellentétben idén februártól egészen májusig esőzések voltak – egyes helyeken több ezer embert kellett evakuálni az áradások következtében –, mely nemcsak a mezőgazdaságnak, de a rovarok elterjedésének is kedvezett. Így 70 év után először bukkant fel tömegesen sivatagi vándorsáska az országban, mely ellen természetesen így nem is voltak képesek egyből cselekedni. Mire az országnak rendelkezésére álltak a szükséges eszközök, addigra már hússzor akkora volt a sáskapopuláció. S hogy ez mit is jelent az ország biztonságára nézve a valóságban? Azt, hogy a vándorsáskák 24 óra alatt képesek annyi termést elfogyasztani, mint amennyit az összlakosság (51 millió fő) fogyasztana két nap alatt.

A képen a 2020-as februári, első tömeges sáskahullám pusztításait és lehetséges szaporodási helyeit láthatjuk (Forrás: FAO Locust)

Etiópia finoman kifejezve is óriási nehézségekkel kell, hogy szembenézzen idén. Az országot mindig is fenyegette az éhínség, gondoljunk csak az 1984/1985-ös évre, amikor közel 1 millió etióp halt éhen. Csupán a legfontosabbak azok közül a kihívások közül, amelyekkel az államnak idén szembe kell néznie: koronavírus, kolera-járvány, etnikumok küzdelmei és az ebből adódó 2.6 millió menekült segítése, valamint 1 millió olyan menekült eltartása, akik a szomszédos, válságos régiókból (Szudán, Dél-Szudán, Szomália) érkeztek. No és persze a sáskajárás, mely részben innen terjedt el, s melynek folytán május elejéig 200 000 hektár termőföld, 356 286 tonna gabona és 1.3 millió hektár legelő pusztult el. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint Etiópiában már legalább 1 millió embert érint közvetlenül a veszteség, akik most éhezésre vannak ítélve. Azon nyolc afrikai állam tekintetében, ahol a sáskajárás vonatkozásában a legkritikusabb a helyzet, az éhínséggel sújtottak száma 25 millió főre tehető. További 5 millió, három hónapra vetítve összességében pedig már 43 millió ember lehet veszélyben, ha nem sikerül elejét venni rövid időn belül a rovarok szaporodásának. Márpedig eddig eléggé elszomorítóak az adatok: a rovarirtást – Afrika egészét nézve –mindössze a sáskarajokkal érintett területek egynegyedén sikerült elvégezni. Más szóval kifejezve: a sáskák négyszer olyan gyorsan szaporodnak, mint az államok aktivitási kapacitásai. Mindemellett az idei sáskajárás és koronavírus kettőssége hosszútávra megpecsételi az itt élők jelentős részének a sorsát, hiszen az elpusztított termés és a nyomukban elpusztuló állatállomány pótlását szinte senki nem engedheti meg magának. A tét tehát igen nagy: ha nem sikerül a közeljövőben úrrá lenni a helyzeten, úgy a régió a történetének legsúlyosabb éhínségével állhat majd szemben. Ez pedig emberek tízmillióinak meneküléséhez, és az egyébként is érzékeny államok belső konfliktusainak fokozódásához vezethet.

Az ábrán a sáskák szaporodásának és a mindenkori ellenőrzött területek értékei láthatóak km2 –ben kifejezve (Forrás: FAO Locust Hub/ DW)

A helyzetet csak rontja, hogy a vizsgált területek már a sáskák és a COVID–19 megjelenése előtt is súlyos élelmiszergondokkal küzdöttek. Ennek legfőbb okozójaként tágabb értelemben az éghajlatváltozás, konkrétabban pedig az annak hatására az utóbbi évtizedre jellemző, egyre szélsőségesebb időjárása tekinthető. Az elmúlt egy év kivételével igen kevés csapadék esett a régióban, mely szárazságot, a talaj minőségének romlását, elsivatagosodást, végeredményben pedig éhínséget idézett elő. Kenyában 2.7 millió, Szomáliában 2.9 millió, Etiópiában 5.6 millió ember nem jut elég élelemhez a környezetükben hirtelen bekövetkező változások közvetlen következményeként. S bár azt lehetne hinni, hogy az elmúlt hónapok igen nagymértékű esőzései enyhítették a fennálló problémát, azok jellegüknél fogva csak még több kárt okoztak.

Az élelmiszergondokkal küzdő államok közül négy, nevezetesen Etiópia, Szudán, Dél-Szudán és Jemen azon 10 országok közé tartoznak, amelyek az elmúlt évet tekintve a legnagyobb mértékű élelmiszerválsággal néznek szembe. Ezen felül a világon az élelmiszerhiánnyal legsúlyosabban érintett 35 állam között szerepel mindazon 21 ország, amelyeket a sáskajárás közvetlenül érint. Komoly gondot okoznak azon szegény régiók lakosai is, akik minden nap szembesülnek a halálos betegségekkel, legyen az kolera, sárgaláz vagy bármi más, hiszen a koronavírus számukra csupán egy járvány a sok közül. Nagy részük nem is tartja be az intézkedések során hozott szigorításokat, hiszen azzal tulajdonképpen csak a napi megélhetésüket lehetetlenítenék el: Kelet-Afrikában ugyanis országtól függően a lakosság 30-60%-ának keresete nem éri el a napi 1.9 dollárt, azaz a Világbank által megadott szegénységi küszöb értékét. A régióban végzett közvélemény-kutatások alapján azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az itt élők számottevő része sem a vírusról, sem az ellene való védekezés módjáról nem kaptak elegendő információt.     Mindemellett a COVID–19 következtében a régió államaira együttesen vált jellemzővé a bércsökkentés és a munkából való elbocsátás, valamint a határok lezárása miatt fellépő élelmiszerár növekedés is. Normális körülmények között a sáskák szaporodási helyéről szóló lakossági beszámolók az információszerzés egy fontos alappillérét képeznék, amely forrásokra azonban a korlátozások bevezetésével a kormányok többé már nem támaszkodhatnak. További nehézségeket okoznak, és a földről történő rovarirtást lényegében megvalósíthatatlanná teszik azok az intézkedések, amelyeket a vírus során hatályba léptetettek, hiszen a külföldről érkező rovarirtó szerek nem jutnak át a határokon, önállóan pedig a térség államai képtelenek előállítani elegendő mennyiségű méreganyagot. Ennek jó példájául szolgálhat, hogy a FAO Kelet-afrikai kontingense még mindig várja azon rovarirtó szállítmányt, melynek március 17-én kellett volna megérkeznie Indiából. De ugyanez a helyzet Marokkó, Hollandia és Japán esetében is, akik a határok lezárásának eredményeként kénytelenek voltak felfüggeszteni szállító tevékenységüket. Ha viszont nincs sáskairtás, úgy várhatóan a június közepére kifejlődő új generáció szabadon pusztíthatja majd az ekkorra érő termést. Amennyiben pedig nem lesz termés júniusban, az több tízmillió ember életére lesz hatással. Kenyában már arról beszélnek, hogy egyes területeken a termés 100%-a is odaveszhet e hónap folyamán.

Mind a FAO, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – amelyek hivatalosan is illetékesek a koronavírus és a sáskajárás kezelésében – azon dolgoznak, hogy felkutassák a gócpontokat, azoknak méreteit meghatározzák, nyomon kövessék a kór és a sáskák járását, valamint kiderítsék ezeknek a ránk és környezetünkre gyakorolt hatásait. Mivel a rajok igen gyorsan képesek mozogni, mozgásuk előre történő pontos megjósolása pedig jóformán nem lehetséges, így a rovarirtással mindenekelőtt ideiglenes szabályozást szeretnének elérni a sáskák vonatkozásában mindaddig, amíg a júniusi-júliusi déli szelek és a száraz évszak Északra nem tereli őket, ahol végül élelem és nedvesség hiányában megtizedelődnének.  Feladatuk azonban több akadályba is ütközik: egyrészről vannak olyan területek, ahova nem engedik be őket az adott állam hatóságai, így a rovarok számának pontos megállapítása voltaképpen lehetetlen. Másrészről pedig a már említett koronavírus miatt bevezetett korlátozások is megnehezítik a nemzetközi segítségnyújtást.  Megfigyelhető tehát – mintegy paradoxont kiváltva – hogy a sáskák elleni hatékony fellépés megkövetelné a regionális (és a nemzetközi szervezeteken keresztül természetesen a globális) együttműködést, a koronavírust ellenben épp az ideiglenes elzárkózás tudja visszaszorítani. A kormányoknak dönteniük kellett, hogy melyik utat válasszák, teret engedve a másik jelenség elterjedésének. Azok pedig – közvetett nemzetközi nyomásra – a határok lezárása és a mozgások korlátozása, azaz a rovarirtás elleni tevékenységek csökkentése mellett határoztak. Erre egy élő példa: Kenyában a kijárási korlátozások következtében csupán korlátozott idő jut az ellenőrző műveletek kivitelezésére. A légi ellenőrzés előtt pedig a FAO által megbízott külföldi pilótáknak két hetes karanténba kell vonulniuk.

Ami a közeljövőt illeti, Kelet-Afrikában, különös tekintettel Kenyára, Szudánra, Dél-Szudánra, Etiópiára és Szomáliára, előreláthatólag új, fiatal, a negyedik generációt képviselő vándorsáskák fognak majd pusztítani egészen július végéig, melynek az előbb felsorolt akadályok miatt katasztrofális humanitárius következményei lesznek. Hasonló a helyzet India és Pakisztán vonatkozásában is, ahol 1993 óta nem tapasztaltak ehhez hasonló sáskajárást. Most, az egyébként igen megosztott álláspontokat képviselő felek kénytelenek együttműködni egymással. Várható lesz továbbá, hogy az óvintézkedések ellenére a sáskaraj megjelenik majd a Száhel-övezet nyugatibb részén fekvő államokban is.

 

Megoldási lehetőségek, eddigi eredmények

S hogy mit is lehetne tenni? Elméletben az lenne a megfelelő, ha a koronavírust és a sáskajárást érintő nemzeti és külpolitikai kérdéseket, az azokra hozott politikákat az érintett kormányok egyensúlyba tudnák hozni. Ehhez azonban a nemzetközi közösség segítségére is szükségük lenne. Hátrány, hogy a gyakorlatban ez csak hónapok, évek múltán lenne megvalósítható attól függően, hogy a koronavírus terjedése milyen irányokat vesz a közeljövőben. 2003-ban Nyugat-Afrikában, a legutóbbi sáskajárás alkalmával például két évbe telt, mire teljesen sikerült legyőzni azt. Ez 450 millió dollárba került, a terméskiesés pedig 2.5 milliárd dollár értékű volt. És akkor még sehol nem volt a koronavírus. Visszafogott becslések szerint Kelet-Afrikában a mostani károk pénzben kifejezve már 8.5 milliárd dollárra rúgnak.

A sáskák rovarirtóval történő pusztításának módszere és fajtái (Forrás: BBC)

Ezen felül további megoldási lehetőségként szolgálhatnak a különböző, sáskajárás-ellenes műveletekhez gyűjtött adományok is. Ezen műveletekre a FAO május végéig 130 millió dollárt fordított, mely összeget jelentősen, 311 millió dollár értékben meg szeretné növelni. Ezzel képesek lennének segítséget nyújtani nemcsak Kelet-Afrikában, de Iránban, Pakisztánban és Nyugat-Afrikában is. Pozitívumként említhető, hogy a Világbank májusban mintegy 500 millió dollárt mozgósított avégett, hogy segítse azon országokat, melyek ki vannak téve a sáskajárásnak. Ebből jelentős rész jutna a mezőgazdaság újjáépítésére, valamint az egyes jószágokba történő befektetésekre. Kenya nemrég 43 millió dollárt kapott a rovarok elleni küzdelemhez, s azóta újult erővel igyekszik azok búvóhelyeinek felkutatására. A FAO a „Desert Locust Response Plan” nevű programjának keretein belül eleddig 531 000 hektárnyi területet tisztított meg Kelet-Afrikában, 309 000 liter hagyományos (elsősorban klórozott szénhidrogén) és 4700 kilogramm bio-rovarirtószer felhasználásával, melynek szórását 12 légi jármű is segítette. Ezzel 720 000 tonna gabonát mentettek meg, amely 5 millió ember éves megélhetésével egyenlő. Szomália kormánya ezen kívül hat darab, sáskairtásra kiemelten alkalmas gépkocsit kapott az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezettől május végén annak érdekében, hogy a földi ellenőrző műveleteit hatékonyabban tudja végezni. De arra is találhatunk példát, hogy az emberek segítettek egymásnak a termény beszedésében, illetőleg saját élelmiszerüket felosztották az éhezők között.

Pihenő sáskák után kutatva, Kenyában (Forrás: Georgina Smith/ BBC)

A leghatékonyabb módszernek természetesen még mindig a sáskák tömeges, méreggel történő lefújása számít. Ez azonban egyrészt igen környezetszennyező tud lenni (bár egyre jobban elterjedt a bio-pesticide alkalmazása), másrészt nem szünteti meg teljesen a problémát. A leghatásosabb az lenne, ha ismereteinket ezen rovarokról bővíteni tudnánk, különös tekintettel a vándorlásukat érintő kérdéseket.

 

A válság után

A témát érintő legégetőbb és egyben legelgondolkodtatóbb kérdés megválaszolása azonban még mindig várat magára: hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az ideihez hasonló sáskajárás ne következzen be újra? Mert ha azt vesszük figyelembe, hogy elterjedésüknek az éghajlatváltozás következtében fellépő, egyre gyakoribb és egyre szélsőségesebb ciklonok kedveznek, akkor nem elegendő kipusztítani őket a rájuk szórt méreganyagokkal, mert az csak igen rövid távú megoldásként szolgálhat. Egyes előrejelzések szerint például, amennyiben a kibocsátások a jövőben jelentősen nem változnak, úgy a már korábban is említett Indiai-óceán dipólusának példátlanul pozitív fázisainak átlagos előfordulása 17.3 évről 6.3. évre csökkenhet. Ez az óceán nyugati partjainál egyre több árvízhez és heves esőzéshez, míg keleti részén mérhetetlen szárazságokhoz vezethet (mint tapasztaltuk azt tavaly Ausztrália esetében is). Ezen problémák olyan megoldásokat kívánnának, melyeknek esetleges sikeréhez elengedhetetlen lenne a nemzetközi közösség valamennyi tagjának a klímaváltozáshoz való pozitív és belátó hozzáállása. Bár elméletben ez úgy-ahogy megvan, a gyakorlatban még mindig az érdekek dominálnak, így a közeljövőben bizonyosan hallhatunk még hasonló sáskajárásokról, azok pusztításairól.

Írta: Tóth Milán

Categories: Biztonságpolitika

A NAV ötezernél is többször teljesített közösen szolgálatot a rendőrökkel

Biztonságpiac - Wed, 06/17/2020 - 16:35
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem nyolcszáz munkatársa ötezernél is többször teljesített közösen szolgálatot a rendőrökkel a járványhelyzetben – közölte a hivatal.

A közleményben azt írták, a közös járőregységek elsősorban a közterületek és a kereskedelmi egységek járványügyi rendjét ellenőrizték országszerte. Hozzátették, hogy március 28. és május 31. között naponta átlagosan nyolcvan, a járvány csúcspontján egyszerre 129 pénzügyőr teljesített szolgálatot a rendőrökkel.

A NAV-os járőrök részt vettek többek között a vendéglátóhelyeket, kereskedelmi egységeket érintő működési korlátozások, valamint a kijárási korlátozások betartásának ellenőrzésében, lezárt útszakaszok biztosításában, objektumok őrzésében, áteresztő- és ellenőrzőpontok működtetésében.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.