You are here

Biztonságpolitika

Újabb nagyszabású razziát tartottak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 12:10
Újabb nagyszabású razziát tartottak Németországban egy nemzetközi pedofil hálózat ügyében, a műveletben ezer rendőr vett részt.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi nagyváros rendőrségének és ügyészségének közös tájékoztatóján elmondták, hogy előző nap országszerte 12 tartományban, hatvan helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglaltak csaknem kétezer lehetséges bizonyítékot, köztük adathordozókat, okostelefonokat és széfeket. Az eljárás ötven ember – 48 férfi és 2 nő – ellen irányul, gyermekpornográfiának minősülő anyagok birtoklásával és terjesztésével gyanúsítják őket.

Súlyos bűncselekményekkel, gyermek sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekkel nem gyanúsítják őket, ellentétben az úgynevezett Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügy számos további szereplőjével.

A Köln mellett fekvő városról elnevezett szerteágazó ügy tavaly októberben kezdődött. Kiindulópontja egy családi ház Bergisch Gladbachban, amelynek időközben bíróság elé állított 43 éves tulajdonosa a vád szerint 79 szexuális bűncselekményt követett el a lánya ellen. Az áldozat az első eset időpontjában három hónapos volt.

Peter Biesenbach észak-rajna-vesztfáliai tartományi igazságügyi miniszter nyomozás előzetes eredményeiről még júniusban tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy a mindenekelőtt az online kommunikáció elemzéséből álló munka során harmincezernél is több lehetséges gyanúsítottra bukkantak.

A beszélgetőfórumok és azonnali üzenetküldő szolgáltatások révén összekapcsolódó nemzetközi hálózatban nem csak bűncselekményekről készített felvételeket terjesztenek, a sok ezer résztvevő meg is tárgyalja a dokumentált eseteket, bátorítják, biztatják visszaélésekre készülő társaikat, tapasztalatokat cserélnek és tanácsokat osztanak meg, például arról, hogy milyen nyugtatóval érdemes begyógyszerezni az áldozatokat a szexuális bántalmazás előtt – fejtette ki a miniszter, megjegyezve, hogy a hálózat kommunikációjáról szóló leiratok igen megrázóak és mélyen felkavaróak.

A kölni hatóságok összesítése szerint eddig 207 gyanúsítottat azonosítottak. Többségük észak-rajna-vesztfáliai. Több eset már a bírósági szakaszban tart. Az első ítéletet egy 27 éves katona ellen hozták. Tíz év szabadságvesztésre ítélték, és elrendelték kezelését egy zárt elmegyógyintézetben. A kezelés addig tart, amíg az elítélt már nem veszélyes a társadalomra. A perhez készített szakvélemény szerint ez nagyjából húsz évet vehet igénybe. A férfi négy kisgyermek, köztük lánya és mostohafia ellen követett el bűncselekményeket, legkevesebb harmincat.

The post Újabb nagyszabású razziát tartottak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: nincs napirenden orosz bázis létesítése Fehéroroszországban

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 08:35
Nem szerepel napirenden orosz katonai objektumok Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

“A kérdés nem szerepel napirenden” – válaszolta Peszkov arra a kérdésre, hogy lesz-e orosz katonai támaszpont Fehéroroszországban.

Az orosz katonai objektumok telepítéséről megkötött, 1996. június 7-én érvénybe lépett, és jövő nyáron lejáró orosz-fehérorosz megállapodás értelmében Oroszország 25 évre bérletbe megkapta Fehéroroszország területén a Baranovicsi 474. önálló rádiótechnikai központ (a Breszt megyei Gancevicsiben) és az orosz haditengerészet 43. távközlési központja területét és az azon lévő objektumokat.

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter pénteken esedékes moszkvai látogatásával kapcsolatban azt mondta, hogy Oroszország és Fehéroroszország egyaránt tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, emellett közös szövetségi államot hoztak létre, és a kétoldalú kapcsolatok fejlődése számos területre kiterjedt.

Peszkov az orosz kormány kompetenciájába utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy hogyan áll a fehérorosz adósság refinanszírozásának kérdése. Rámutatott, hogy erről Mihail Misusztyin orosz kormányfő csütörtöki tárgyalásai nyomán lehet majd többet megtudni.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök augusztus végén azt mondta, hogy Minszk és Moszkva egymilliárd dollárnyi adósság átstrukturálásáról fog tárgyalni. A fehérorosz pénzügyminisztérium korábban közölt adatai szerint a fehérorosz adósságállomány júliusban 18 millió dollár volt, és az ország az idei 3,6 milliárd dolláros adósságszolgálati kötelezettségéből kétmilliárdnak már eleget tett.

Peszkov kitért arra is, hogy Lukasenka elismerte: az orosz RT állami televízió munkatársai vették át a sztrájkoló és elbocsátott fehérorosz tévések helyét. A szóvivő azt hangoztatta, hogy az RT autonóm intézmény, amelynek joga van arra, hogy munkatársait kiküldetésbe küldje profilba vágó munkák elvégzésére. Mint mondta, nem tudja, hogy a munkát ki fizette meg, de leszögezte, hogy a költségek fedezetének forrása nem lehetett az orosz költségvetés.

The post Kreml: nincs napirenden orosz bázis létesítése Fehéroroszországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Moszkva nem kapott újabb felvilágosítást Berlintől

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 07:35
Oroszország nem kapott új információt Németországtól Alekszej Navalnij ügyében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek, miután a német kormány szerdán bejelentette, hogy az orosz ellenzéki politikus szervezetében a Novicsok néven emlegetett harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Oroszország továbbra is választ vár a német rendvédelmi szervektől az orosz főügyészségnek a Navalnij-üggyel kapcsolatos információigénylésére.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a német állítást bizonyítékokkal kell alátámasztani, és utalt rá, hogy a brit hatóságok ezt a 2018-as Szkripal-üggyel kapcsolatban nem tették meg. Egyben kifejezte Moszkva készségét az igazság feltárására.

Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) igazgatója a Twitteren ezt írta: “Egyedül az államnak (a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak – FSZB-nek – és a katonai hírszerzésnek – GRU-nak) lehetett hozzáférése a Novicsokhoz. Ez felette áll minden ésszerű kételynek.”

Az Interfax hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó, jól értesült informátorra hivatkozva azt írta, hogy az orosz főügyészség egyebek között arról kért felvilágosítást, hogy miféle és milyen dózisokban adagolt gyógyszerekkel kezelik Navalnijt, és hogy javult-e az állapota. Az orosz fél arra is választ vár, hogy milyen kezelést kapott a politikus akkor, amikor Omszkból a berlini Charité klinikára szállították.

Az orosz fél emellett afelől is érdeklődött, hogy milyen eredménnyel zárultak a német orvosok által elvégzett vizsgálatok, és a páciens vérében találtak-e kolinészteráz-gátlót, méreganyagot vagy nehézfémeket. A TASZSZ úgy tudja, hogy a főügyészség kérvényében mintegy húsz kérdés szerepelt.

A TASZSZ egy ugyancsak névtelenül nyilatkozó forrása megismételte, hogy az ügyben a belügyminisztérium által elindított vizsgálat keretében orosz szakértők Navalnijnak sem a mintáiban, sem pedig a tárgyain nem találtak mérgező, vagy erős hatású anyagot.

The post Navalnij-botrány: Moszkva nem kapott újabb felvilágosítást Berlintől appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Novicsok típusú idegmérget mutattak ki az orosz ellenzék vezérének mintáiban

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 06:35
A Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij szervezetében, a német hadsereg (Bundeswehr) egy különleges laboratóriumában végzett vizsgálat eredménye alapján nem fér kétség ahhoz, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték – közölte a német szövetségi kormány.

“Döbbenetes fejlemény, hogy Navalnij Oroszországban egy harci idegméreggel elkövetett támadás áldozata lett” – áll a közleményben, amely szerint a német “szövetségi kormány a lehető legélesebben elítéli ezt a támadást”.

Nyomatékosan felszólítják az orosz kormányt, hogy adjon magyarázatot a történtekre – tették hozzá.

A kormány a külügyminisztérium révén tájékoztatja Németország európai uniós és NATO-partnereit a Berlinben ápolt orosz politikus toxikológiai vizsgálati eredményeiről, és tárgyalásokat kezd a “megfelelő közös reakcióról” – közölték, hozzátéve, hogy a külügyminisztérium Oroszország berlini nagykövetét is tájékoztatja a Bundeswehr laboratóriumában elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A kormányban külön megbeszélést tartottak az ügyről Angela Merkel kancellár, Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter, Heiko Maas külügyminiszter, Horst Seehofer belügyminiszter, Christine Lambrecht igazságügyi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter és Helge Braun kancelláriaminiszter részvételével.

A közlemény szerint a Bundeswehr specialistáinak vizsgálati eredményeiről tájékoztatják Alekszej Navalnij feleségét és kezelőorvosait, valamint a szövetségi parlament (Bundestag) frakcióit is, és feleszik a kapcsolatot a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW), amelynek tiltólistáján szerepel a Novicsok.

Angela Merkel külön sajtónyilatkozatban is bejelentette, hogy a Bundeswehr szakértőinek megállapításai alapján Alekszij Navalnij minden kétséget kizáróan mérgezéses támadás áldozatául esett a hazájában. Az orosz ellenzék vezető alakját “el akarták hallgattatni” – húzta alá a német kancellár.

A “gyilkossági kísérlet” körül “nagyon súlyos kérdések” vannak, amelyekre “csak az orosz kormány tud választ adni, és meg is kell adnia ezeket a válaszokat” – mondta Merkel.

Kramp-Karrenbauer és Maas közös sajtónyilatkozatban tájékoztatott a fejleményekről. A védelmi miniszter a többi között elmondta, hogy a mintákat a Bundeswehr egy tudományos intézetében elemezték, amely az OPCW németországi referencia-laboratóriumaként működik, és fő feladata a lakosság védelme a vegyi fegyverektől. A külügyminiszter ismertette, hogy ismét bekérették a tárcához a berlini orosz nagykövetet egy “rendkívül sürgető megbeszélésre”, amelyen ismertették, hogy a német kormány elvárja az orosz hatóságoktól az eset minden részletre kiterjedő és átláthatóan végzett feltárását és az elkövetők felelősségre vonását.

Hozzátette: az EU-s és a NATO-partnerekkel egyeztetendő válaszlépésekről annak függvényében döntenek, hogy miként teljesülnek ezek az elvárások.

Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt tagadták.

A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében. Kezelését a Charité egyetemi klinikán kezdték meg. Orvosai megállapították, hogy az idegrendszer megfelelő működéséhez szükséges kolinészteráz enzimek működését gátló anyagot juttathattak a szervezetébe.

Legutóbb – augusztus 28-án – azt közölték, hogy tünetei enyhülnek és nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják, mesterséges kómában tartják és nem tudják kizárni, hogy súlyos mérgezése maradandó hatásokkal jár.

A nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény végrehajtó szerveként a vegyi fegyverek végleges és ellenőrizhető felszámolását célzó törekvéseket összefogó OPCW 2019 novemberében vette fel az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokot a tiltólistájára. A döntés előzménye Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal megmérgezése Novicsokkal. London az orosz hatóságokat vádolta a mérgezéssel. Moszkva visszautasította, hogy köze lenne a történtekhez. A volt hírszerző és lánya túlélte a 2018-as mérgezést.

The post Navalnij-botrány: Novicsok típusú idegmérget mutattak ki az orosz ellenzék vezérének mintáiban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Új rendőrfőkapitány Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 05:35
Beiktatták hivatalába Jász-Nagykun-Szolnok megye új rendőrfőkapitányát, Rádi Norbertet, aki Urbán Zoltán Lászlót váltja a megyei kapitányság élén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

A tájékoztatás szerint Rádi Norbert a szeptember 1-jei hatályú kinevezési okmányát Balogh János országos rendőrfőkapitánytól vette át a Szolnokon tartott állománygyűlésen. Rádi eddig Csongrád megyében volt bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes. Urbán keddtől a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

The post Új rendőrfőkapitány Jász-Nagykun-Szolnok megyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rekordmennyiségű “dzsihadista drogot” foglaltak le Romániában

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 04:35
Mintegy másfél tonna hasis és több mint 750 kiló (négymillió darab) kaptagon-tabletta lefoglalásáról számolt be kedden a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

A nagy mennyiségű drogot, amelynek feketepiaci értékét hatvanmillió euróra (több mint 21 milliárd forint) becsülik, egy hajó átvizsgálása során fedezték fel, amely vasárnap érkezett a konstancai kikötőbe Törökországból, két, Szíriában feladott konténerrel. A kábítószert negyven tonna nagy sűrűségű, szerves eredetű szappan között rejtették el.

A DIICOT közleménye szerint a “dzsihadisták drogjaként” ismert kaptagon-tablettáknak – amelyeket állítólag gyakran használtak fizikai állóképességük és önbizalmuk javítására az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei – rendszerint magas amfetamintartalmuk van. Ez az eddigi legnagyobb mennyiségű hasis- és kaptagon-fogás a román bűnüldözés történetében. Kézre kerítésében az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) is közreműködött.

Jelenleg több román és külföldi állampolgár ellen van folyamatban bűnvádi vizsgálat, hogy kiderítsék a kábítószer szállításában játszott szerepüket. A román hatóságok eddigi legnagyobb, négy évvel ezelőtti kábítószerfogása – csaknem két és fél tonna kokain lefoglalása – is a Fekete-tenger partján, a konstancai (Constanta) kikötőben történt.

The post Rekordmennyiségű “dzsihadista drogot” foglaltak le Romániában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bátorságáért tüntettek ki egy közel-keleti katonai akcióban résztvevő kutyát

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 16:35
Bátorságáért Dickin-medállal tüntettek ki egy tavalyi közel-keleti brit katonai akcióban résztvevő kutyát. A hároméves belga juhászkutya, Kuno a művelet során mindkét hátsó lábán megsebesült – számolt be róla a BBC hírportálja.

A malinois egyik lábának egy részét a sebesülés okozta fertőzés miatt amputálni kellett, ezért művégtagot kapott, de felgyógyulása óta már futni és ugrani is képes.

“Kuno nélkül ez a harci művelet nagyon nehéz lett volna, nyilvánvaló, hogy brit katonák életét mentette meg azon a napon” – méltatta a hős kutyát Ben Wallace brit védelmi miniszter.

A Dickin-medál az állatok számára adható legmagasabb rangú brit katonai kitüntetés, amit 1943-ban a beteg állatokról gondoskodó szervezet (PDSA) alapítója, Maria Dickin hozott létre. Korábban 34 kutyát, 32 postagalambot, négy lovat és egy macskát tüntetek ki az éremmel.

The post Bátorságáért tüntettek ki egy közel-keleti katonai akcióban résztvevő kutyát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A lampedusai polgármester általános sztrájkot hirdetett a bevándorlók ellen

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 12:10
Lakossági tüntetés zajlott Lampedusa szigetén vasárnap, miután egyetlen hajóval félezer migráns érkezett az olaszországi szigetre, és a helyi menekülttábor ismét zsúfolásig megtelt; Salvatore Martello polgármester általános sztrájkot hirdetett, hogy kikényszerítse a sziget lezárását.

Martello bejelentette, hogy a szakmai kategóriák képviselőivel egyeztetve akár már hétfőn megkezdik az általános sztrájkot. “Lehúzzuk a redőnyöket, leállítjuk a szigetet, lezárjuk a kikötőt. Így igyekszünk emlékeztetni a kormányfőt, hogy Lampedusa Olaszországhoz tartozik” – mondta a sziget polgármestere. Ijesztőnek nevezte Giuseppe Conte miniszterelnök “tétlen hallgatását”.

“A sziget megtelt, nincsen több hely nálunk. Ha a kormány úgy határozott, hogy menekültstáborrá alakítja Lampedusát, az utcára vonulunk és sztrájkolunk” – mondta Martello, és megjegyezte, hogy a helyzet nem kizárólag Lampedusát érinti, hanem egész Olaszországot.

A kevesebb mint hatezer lakosú Lampedusán jelenleg ezernyolcszáz bevándorló tartózkodik. Nem férnek el a menekültek számára kialakított úgynevezett “hot spot”-ban, ezért egy részüket a Testvériség Háza egyházi intézmény épületeiben fogadták be. Most sokkal többen vannak mint négy nappal ezelőtt, amikor megkezdődött a menekültek elszállítása: két karanténhajóval több mint nyolcszáz személyt vittek el a lampedusai táborból, de azóta ennél is többen érkeztek.

A vasárnapra virradóra egy nagyobb tunéziai halászhajóval 450 fő kötött ki. Korábban inkább kisebb csónakok érkeztek, idén ez számít a legnépesebb bevándorlócsoportnak, amelyben nők és gyerekek is vannak. Az első információk szerint tunéziaiak, szenegáliak és bangladesiek vannak közöttük.

“Talán egy kis csónak a tengeren elkerülheti a hatóságok figyelmét, de ha egy ekkora hajó, ennyi emberrel meg tud érkezni Lampedusára, azt jelenti, hogy a Földközi-tengeren nincsen semmi ellenőrzés a római kormány részéről sem” – jelentette ki Martello. “Mit csinálnak a fegyveres erők? Miért nem használják a hadihajókat a tenger felügyeletére, valamint az illegális menekülttel visszafordítására?” – firtatta a sziget első embere.

Elmondta, hogy a hot spot zsúfoltsága minden emberi mércét meghalad, és hiába őrzik a tábort katonák, több bevándorló is megszökött, ami a járványhelyzetben további veszélyt jelent.

“A menekülőket segíteni kell, de a befogadásnak is szabályt kell szabni, máskülönben a helyi lakosok kerülnek veszélybe” – mondta Martello, aki korábban baloldali volt, majd függetlenként vezette a szigetet.

A menekültekkel teli hajó érkezésére tiltakozók lepték el a kikötőt “Stop migráció” feliratú transzparenssel. A tüntetők megpróbálták megakadályozni, hogy a bevándorlók felszálljanak a tábor felé tartó autóbuszokra. A demonstrálókat rendőrök szorították vissza.
“Ide nem jön többet senki! Csak a holttestünkön keresztül!” – mondta Angela Maraventano volt polgármester, a Liga párt helyi vezetője. “Többségében mind tunéziaiak, gazdasági bevándorlók, vissza kell őket toloncolni” – tette hozzá azt kérdezve, hol van ilyenkor a belügyminiszter.

A Lampedusa felett is hatáskörrel bíró szicíliai kormányzó, Nello Musumeci “humanitárius vészhelyzetnek” minősítette a kisebb szigeten uralkodó állapotokat. Azonnali kormányülést sürgetett Giuseppe Conte miniszterelnöktől a dél-olaszországi szigetek vezetőinek részvételével. “Szicília és Lampedusa nem fizetheti meg Brüsszel közönyének és Róma hallgatásának árát, elérkezett az erős döntések ideje”- nyilatkozta Musumeci.

The post A lampedusai polgármester általános sztrájkot hirdetett a bevándorlók ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bekéretik a cseh külügybe Kína prágai nagykövetét a kínai külügyminiszter nyilatkozata miatt

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 08:35
Bekéretik a cseh külügyminisztériumba Kína prágai nagykövetét, hogy adjon magyarázatot Vang Ji kínai külügyminiszter nyilatkozataira, amelyekkel megfenyegette Milos Vystrcilt, a cseh szenátus elnökét hivatalos tajvani látogatása miatt.

Vystrcil, aki az alkotmány szerint Csehország második legmagasabb közjogi méltósága, szombaton kezdte meg látogatását népes, 89 fős cseh küldöttség élén Tajvanon, amelyet Peking az “egy Kína” politika jegyében a saját területének tekint. A látogatás, amelyet a szenátus elnökének sem Milos Zeman államfő, sem Tomás Petrícek külügyminiszter nem javasolt, kiváltotta Kína nemtetszését és éles bírálatait.

“Rákényszerítjük, hogy nagy árat fizessen rövidlátó viselkedéséért és politikai opportunizmusáért” – jelentette ki hétfőn berlini látogatása alkalmával a kínai diplomácia vezetője. Az “egy Kína” elvének megsértése 1,4 milliárd kínait érint kedvezőtlenül, s a kínai kormány a cseh szenátus elnökének és a mögötte álló köröknek “ilyen nyílt provokációját” nem fogja eltűrni – hangsúlyozta Vang Ji.

Vystrcil szerint a kínai külügyminiszter nyilatkozata beavatkozás Csehország belügyeibe.

“Természetesen bánt ez a nyilatkozat, mert beavatkozást jelent Csehország belügyeibe. Szabad ország vagyunk, amely mindenkivel jó viszonyt akar kialakítani, és bízom benne, hogy ez a nyilatkozat ellenére is így lesz” – mondta Vystrcil újságíróknak Tajvanon. “Meg kell ismételnem, hogy ez a látogatás nem irányul senki ellen. Célja az együttműködés megerősítése, Csehország gazdasági érdekeinek képviselete és a demokrácia alapelveinek érvényesítése” – tette hozzá a cseh politikus.

Tomás Petrícek cseh külügyminiszter a közszolgálati rádiónak nyilatkozva nem kívánta kommentálni Vystrcil tajvani útját, ugyanakkor a kínai diplomácia vezetőjének szavait elfogadhatatlannak minősítette. “Ezt nem tudom elfogadni. Még a héten bekéretem Kína prágai nagykövetét, hogy adjon magyarázatot a nyilatkozatra” – szögezte le Petrícek.

Vystrcil a szenátus elnökeként a legmagasabb rangú cseh állami vezető, aki Tajvanra látogatott, ahol megbeszélést folytat Caj Jing-ven tajvani elnökkel, valamint a sziget parlamentjének elnökével és miniszterelnökével is. A delegáció tagja a cseh szenátus alelnöke, több szenátusi bizottság vezetője, illetve Zdenek Hrib prágai főpolgármester is, valamint számos üzleti vezető, egyetemi rektorok, civil szervezetek képviselői.

Csehország nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Tajpejjel, ennek ellenére Tajvan – Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság után – Csehországba irányítja leginkább a beruházásait Európában. Több vezető tajvani vállalat – köztük a Foxconn, az Asus, az Acer és az AU Optronics – tart fenn gyárat Csehországban. Prága tavaly testvérvárosi kapcsolatot épített ki Tajpejjel.

The post Bekéretik a cseh külügybe Kína prágai nagykövetét a kínai külügyminiszter nyilatkozata miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fenyő-ügy: nem bíztam meg sem Tasnádit, sem Portikot, állítja Gyárfás

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 07:35
Nem bíztam meg sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást Fenyő János megölésével – mondta Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető, a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja a büntetőper keddi tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a mostani eljárásban azzal vádolja Gyárfást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portikot és Tasnádit Fenyő megölésével. A vád szerint Portik meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Rohácot.

A vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es években üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek,

Fenyő terhelő adatokat próbát gyűjteni Gyárfásról és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában. Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás, hogy megöleti riválisát, előbb Tasnádit bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Portikhoz, hogy ölesse meg Fenyőt.

A keddi tárgyaláson Gyárfást a Portik által rögzített hangfelvételek alapján kérdezték Tasnádihoz fűződő kapcsolatáról.

A bíróság kérdésére, hogy félt-e Tasnáditől, Gyárfás nemmel válaszolt. A bíróság kérdésére, hogy akkor Portiknak 2004-ben miért mondta azt, hogy “kiveri a víz”, ha arra gondol, hogy Tasnádi kiszabadul a börtönből és megkeresi, Gyárfás azt mondta, nem félt, hogy Tasnádi erőszakot alkalmaz vele szemben, inkább attól tartott, hogy “belekeveri” Fenyő meggyilkolásába. Ezzel kapcsolatban elmondta: Tasnádi 2003-ban felhívta a börtönből és azt mondta, Kovács Lajos, az ügy korábbi főnyomozója rá akarja venni, hogy tegyen vallomást ellene a Fenyő-ügyben.

Arra a kérdésre, hogy miért akarta volna egy rendőr rávenni Tasnádit, hogy vallomást tegyen Gyárfás ellen, Gyárfás azt mondta, akaratán kívül félretájékoztatta Kovácsot egy dátumról a Nap TV-vel kapcsolatban, ami miatt a nyomozó azt gondolta, ő állhat a bűncselekmény mögött, ráadásul az alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is ellene szólt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelentette fel Kovácsot vagy Tasnádit, és miért nem használta fel a médiát, hogy tisztázza magát, azt válaszolta, szégyellte, hogy a neve egyáltalán kapcsolatba kerül a Fenyő-üggyel, emellett soha nem élt vissza azzal, hogy lehetősége volt közéleti műsort készíteni. Hozzátette: ráadásul nem is volt bizonyítéka, hogy Tasnádit valóban vallomásra akarta volna rávenni a rendőrség.

Azt mondta:, a rendőrség hamar “bedobta” a nevét a köztudatba a gyilkossággal kapcsolatban, ez pedig “kapóra jött” az alvilágnak, Tasnádi és Portik is “esélyt látott” arra, hogy “keressen” az ügyön.

Tasnádi volt feleségének vallomásával kapcsolatban Gyárfás azt mondta, a nő előbb védte Tasnádit, majd amikor megromlott a kapcsolatuk, azért, hogy volt férjének ártson, vallotta a nő azt, hogy Tasnádi megbízást kapott Fenyő megölésére Gyárfástól.

Gyárfás arról is beszélt, hogy egy félreértés nyomán terjedt el a városi pletyka még 1997-ben, hogy megbízást adott volna Fenyő megölésére Tasnádinak, és Tasnádinak “megtetszett a dolog”, mert ezzel fenn tudta tartani a “keresztapa-nimbuszát”. Ám amikor a rendőrség is elkezdte komolyan venni a lehetőséget, már azt mondta Tasnádi, hogy csak “lehúzta” Gyárfást, aki “egy balek”.

A bíróság felvetette, hogy ha Gyárfásnak konfliktusmentes volt a kapcsolata Tasnádival, aki jelentős pénzt is hozott neki a hirdetésekkel, akkor miért állította Tasnádi, hogy megbízást kapott Gyárfástól a gyilkosságra.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyárfás tízmillió forintot adott a börtönből éppen szabadult Tasnádinak, Gyárfás több magyarázatot is adott már az eljárás során, ezeket a keddi tárgyaláson fenntartotta, így többek között azt, hogy Tasnádi megzsarolta, ráijesztett, “lehúzta”, de mondta azt is, hogy azért adott pénzt, mert “jobb a békesség”, valamint, hogy félt, hogy Tasnádi hamis vallomást tesz, amivel belekeveri a Fenyő-ügybe. A pénzzel kapcsolatban elmondta, nem írtak róla papírt, bár “nem volt illúziója”, hogy Tasnádi visszaadja-e azt.

The post Fenyő-ügy: nem bíztam meg sem Tasnádit, sem Portikot, állítja Gyárfás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Európai Bizottság: szigorodnak a gépjárművek ellenőrzési szabályai keddtől

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 06:35
A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a keddtől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése – közölte az Európai Bizottság.

Thierry Breton belső piacért felelős biztos tájékoztatása szerint a szeptember elsejétől érvényes új szabályok a tisztább és biztonságosabb mobilitást, a fogyasztók bizalmának helyreállítását szolgálják, valamint az európai gépjárműipar hosszú távú életképességét és globális versenyképességét biztosítják.

Az új keretrendszer javítja a már a piacon lévő és az eladásra kínált járművek ellenőrzését. Az új gépjármű-típusok tesztelését és vizsgálatát végző műszaki szolgálatokat szigorú kritériumok alapján végzett független ellenőrzéseknek fogják alávetni. Ezentúl a tagállamoknak rendszeresen, bizonyos számú gépkocsit kell majd átvizsgálniuk, melynek során a nem megfelelő járművek esetében intézkedéseket hozhatnak a típusjóváhagyást kiadó hatóság bevonása nélkül.

Mindezeken felül az Európai Bizottság mostantól megfelelőségi ellenőrzéseket végezhet, akár laboratóriumokban, akár a közutakon is. Amennyiben egy gyártó megsérti a forgalomba hozatalhoz szükséges típusjóváhagyási jogszabályokat a járművek visszahívását rendelheti el az uniós piacról, és gépkocsinként akár 30 ezer eurós (mintegy 10 millió forint) bírságot szabhat ki a gyártóra. Ilyen intézkedéseket eddig csak a gépjárműtípust eredetileg jóváhagyó nemzeti hatóságok hozhattak – közölte az uniós biztos.

The post Európai Bizottság: szigorodnak a gépjárművek ellenőrzési szabályai keddtől appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A beteg halálát okozták, pénzbüntetést kaptak

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 05:35
Pénzbüntetésre ítélt két orvost és egy ápolót egy idős beteg halála ügyében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az eljárás adatai szerint a két orvos úgy rendelt el fájdalomcsillapító terápiát egy szívelégtelenség miatt kórházban fekvő idős beteg részére, hogy azt nem tüntették fel a kórházi lázlapon, továbbá egyikük nem tájékoztatta az éjszakai műszakot átvevő társát arról, hogy a beteg már kapott fájdalomcsillapítót.

Az ápolóként dolgozó elsőrendű vádlott az éjszakai műszakban anélkül adott be további fájdalomcsillapítót a fájdalomra panaszkodó, kiabáló betegnek, hogy erről az ügyeletes orvossal konzultált volna. Később pedig az orvos által elrendelt egy ampulla helyett kettőt adott be a betegnek. A beteg mérgezés okozta heveny légzési és vérkeringési elégtelenség miatt még aznap éjjel meghalt.

Az elsőfokú bíróság az egyik orvost 500 ezer, a másikat 400 ezer, míg az ápolót 320 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a büntetőper másodfokon folytatódik.

The post A beteg halálát okozták, pénzbüntetést kaptak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Új rendőrfőkapitány Győr-Moson-Sopron megyében

Biztonságpiac - Wed, 09/02/2020 - 04:35
Beiktatták hivatalába hétfőn Győr-Moson-Sopron megye új rendőrfőkapitányát, Urbán Zoltán Lászlót, aki a nyugdíjba vonuló Csizmadia Gábort váltja a megyei kapitányság élén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

A tájékoztatás szerint Urbán a szeptember 1-jei hatályú kinevezés okmányát Papp Károlytól, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatójától vette át a Győrben tartott állománygyűlésen. Urbán dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársát Pintér Sándor belügyminiszter javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőrfőkapitányának. A megyei közgyűlés június 25-i ülésén egyetértési jogát gyakorolva támogatta a kinevezést.

Urbán Szegeden született, 2005-ben került az ORFK-hoz alosztályvezetőként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott. 2015 óta szolgált a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányságon, ahol ezredessé, majd dandártábornokká léptették elő, 2018-ban pedig Szent György Érdemjel elismerésben részesült.

Csizmadia 2013 áprilisa óta vezette a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot, előtte Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya volt.

The post Új rendőrfőkapitány Győr-Moson-Sopron megyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kőkorszak: a kínai és indiai egyenruhások többször összeverekedtek és kövekkel dobálták egymást

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 16:35
Kína és India között egyeztetés zajlik a közös határvonalon ismét kialakult feszült helyzet miatt – közölte a kínai külügyminisztérium, miután az indiai hadsereg szerint kínai katonák provokatív akciót hajtottak végre a demarkációs övezetben.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: kínai csapatok soha nem lépik át a két ország között kijelölt demarkációs vonalat. Az indiai hadsereg azonban egy hétfői közleményben arról számolt be, hogy a hét végén a kínai hadsereg csapatai megsértették a korábbi katonai és diplomáciai tárgyalásokon született megállapodást, és provokatív mozgással igyekeztek megváltoztatni a status quót. Az indiai hadsereg válaszul megerősítette hadállásait.

A The Hindu című indiai lap nemzetvédelmi forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a kínai hadsereg mintegy 25 katonája nyomult indiai területre a demarkációs vonalon át, ahol indiai katonák tartóztatták fel őket. A forrás szerint további közel száz kínai katonát láttak még a demarkációs vonal indiai oldalán. Fegyveres összecsapás nem volt köztük.

India és Kína nagy számban állomásoztat katonai erőt a két ország Himaláján húzódó határa mentén, a határválság rendezésére ugyanakkor katonai és diplomáciai egyeztetést is folytatnak. Az indiai hadsereg, valamint a kínai külügyminisztérium is azt közölte hétfőn, hogy országaik katonai vezetői már megkezdték az egyeztetéseket a helyzet rendezésére.

Június 15-én a két ország határőrsége között súlyos összetűzés bontakozott ki, húsz indiai katona vesztette életét. Az indiai külügy közlése szerint az incidensnek kínai halálos áldozatai is voltak, de Kína nem adott tájékoztatást erről. Mindkét fél a másikat tette felelőssé a Galván folyó völgyében – magaslati viszonyok között, dermesztő hidegben – kitört harcokért. A felek magas rangú képviselői ezután tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust, és megállapodtak, hogy kivonják a csapataikat a térségből.

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A határvitából kialakult 1962-es kínai-indiai háború óta idén nyáron vált a legfeszültebbé a helyzet a térségben. A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer katonát vezényelt oda. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai egyenruhások pedig többször összeverekedtek, kövekkel dobálták egymást.

Ladakban Kína csaknem 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.

Az incidensek után, június végén India betiltott 59 kínai mobiltelefonos applikációt – egyebek mellett a TikTokot, a WeChatet és a Weibo mikroblogot. Az országban emellett sokan vonultak utcára a kínai termékek bojkottjára szólítva. A felhívás eredményesnek bizonyult: a kínai vámhivatal augusztus 23-án közzétett adatai szerint ugyanis Kína Indiába irányuló exportja az év első nyolc hónapjában 22,3 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest.

The post Kőkorszak: a kínai és indiai egyenruhások többször összeverekedtek és kövekkel dobálták egymást appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A német kormány továbbra is kiáll a fehéroroszországi tüntetők mellett

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 12:10
A német szövetségi kormány továbbra is kiáll a fehéroroszországi ellenzéki tüntetők mellett, és nagyra tartja kitartásukat – mondta Angela Merkel kancellár és a kormány szóvivője.

Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány a békét, a demokratikus részvételt és a politikai változásokat kívánó fehéroroszországi emberek mellett áll. A kívánságaik valóra váltásáért tüntető ezrek bátorsága “igazán lenyűgöző”. Ezek az emberek “az elnökválasztás után három héttel sem hagyják magukat megfélemlíteni Lukasenka úr és különleges egységei tartós elnyomása által” – húzta alá a kormányszóvivő szokatlanul kemény hangú nyilatkozatában.

Mint mondta, legfőbb ideje annak, hogy Aljakszandr Lukasenka “elismerje országának realitásait”, és megkezdje a nyílt párbeszédet, amelyben a minszki vezetés és az ellenzéki erők mellett a társadalom valamennyi csoportja szabadon részt vehet. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) készen áll, hogy a közvetítői közvetítő szerep betöltésével előmozdítsa a párbeszédet – tette hozzá Seibert.

A külügyminisztérium szóvivője, Christopher Burger elmondta, hogy hétfőn bekérették Fehéroroszország berlini nagykövetét, hogy tiltakozzanak az utóbbi napokban újságírókkal szemben alkalmazott retorziók miatt. A hét végén számos újságírót, köztük németeket is őrizetbe vettek, méghozzá önkényesen, minden jog nélkül, ami elfogadhatatlan – húzta alá a szóvivő.

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. A politikus a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan lép fel. A választásokat követő napokban ezreket vettek őrizetbe, és több tüntető meghalt.

Lukasenka legfőbb vetélytársa, Szvjatlana Cihanouszkaja a választás után Litvániába menekült. Önkéntes száműzetésében bejelentette, hogy készen áll hazája vezetésére. Az Európai Unió nem fogadja el az elnökválasztás eredményét, követeli az őrizetbe vett tüntetők szabadon bocsátását és sürgeti a hatalom és az ellenzék nyílt és szabad párbeszédének elindítását.

The post A német kormány továbbra is kiáll a fehéroroszországi tüntetők mellett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: Putyin és Lukasenka két héten belül találkozik Moszkvában

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 08:35
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök két héten belül Moszkvába látogat – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A csúcstalálkozóról Lukasenka vasárnap telefonon állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Peszkov szerint a konkrét időpontról egyeztetés folyik. A szóvivő közölte, hogy egyelőre nem mérlegelik annak az orosz rendvédelmi tartaléknak a bevetését, amelyet Putyin Lukasenka kérésére hozott létre. Emlékeztetett rá, hogy ezt az erőt csak végső esetben alkalmaznák.

Mint monda, Moszkva meg tudná osztani Minszkkel az alkotmánymódosítással kapcsolatos tapasztalatait, de ilyen igény fehérorosz részről egyelőre nem mutatkozott. Sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ukrán iskolákban szeptember 1-jétől átállnak az általános ukrán nyelvű tanításra, megfosztva az orosz ajkú lakosságot az anyanyelvi oktatás lehetőségétől. Úgy vélekedett, hogy Moszkva nem képes humanitárius lépéseket tenni az ügyben, mert azokat Kijev meghiúsítaná.

Az ukrán hatóságokat ezzel kapcsolatban egy olyan gyerekhez hasonlította, aki “lefagyasztja a saját fülét, csak hogy felbosszantsa nagymamáját”.

Peszkov azt mondta, nem kell összefüggést keresni aközött, hogy vasárnap moszkvai otthonának közelében ismeretlenek megverték Jegor Zsukov főiskolás ellenzéki bloggert, és hogy Alekszej Navalnij ismert ellenzéki politikus kómában van. Navalnijt augusztus 20-án Omszkban szállították kórházba. Családtagjai és munkatársai szerint megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították, ahol a Charité egyetemi klinika orvosai augusztus 24-én közölték, hogy az első vizsgálati eredmények mérgezésre utalnak. Több külföldi vezető politikus az ügy átlátható kivizsgálását követelte Oroszországtól.

The post Fehérorosz válság: Putyin és Lukasenka két héten belül találkozik Moszkvában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A polgárőrség is segíti az iskolakezdést

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 07:35
A polgárőrség kiemelt figyelmet fordít a biztonságos iskolakezdésre.

Országszerte több ezer iskolában kezdődik meg szeptember elsején a tanítás. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a 2020/2021-es tanévben is kiemelt figyelmet fordít a biztonságos iskolakezdésre, ezért országszerte kétezer egyesület több ezer polgárőre áll készen arra, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan biztosítsák a diákok balesetmentes iskolába jutását.

Ennek érdekében az iskolák közelében továbbra is minden reggel polgárőrök segítik a gyalogos átkelőhelyeknél a zavartalan és biztonságos közlekedést. A polgárőrök megerősített szolgálatot látnak el az iskolák környékén. A napi szolgálatellátás részét képezi az iskolákhoz közeli utcák és közterületek, valamint az iskolásokat szállító autóbuszok, illetve megállóhelyek és a csellengő fiatalok ellenőrzése mind önállóan, mind a társszervekkel – rendőrség és közterületfelügyelet – közösen. Az OPSZ bűnmegelőzési programjának része, hogy a polgárőrség jelzést ad a szolgálat során tapasztalt jogsértésekről és gyanús eseményekről, állandó kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel és az iskolaőrökkel.

The post A polgárőrség is segíti az iskolakezdést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

LÜ: szünetel a személyes félfogadás az ügyészségeken

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 06:35
Szünetel a személyes félfogadás az ország valamennyi ügyészségén, az intézkedés nem érinti a személyes megjelenésre vonatkozó idézéseket – jelentette be a Legfőbb Ügyészség (LÜ).

Polt Péter legfőbb ügyész a járványügyi helyzet romlására figyelemmel rendelte el határozatlan időre a személyes félfogadás szünetelését. Az ügyészségek az ügyfélszolgálatot telefonon és elektronikus úton biztosítják. A rendelkezés nem érinti az idézéseket. Ha személyes megjelenésre vonatkozik az idézés, a megjelenés továbbra is kötelező.

Az új koronavírus okozta megbetegedések terjedésének akadályozása érdekében további biztonsági intézkedéseket is bevezettek: kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk hordása az ügyészségek közös használatú helyiségeiben, valamint ha egy ügyészségi helyiségben egyszerre többen tartózkodnak, továbbá, bíróság vagy más hatóság előtti ügyészi megjelenés, illetve hivatali gépkocsik használata során.

Ügyelni kell továbbá a távolságtartásra és a kézfertőtlenítő rendszeres használatára. A kilincsek, és más hasonló, több személy által rendszeresen érintett felületek gyakori fertőtlenítése szintén a védekezést szolgálja – figyelmeztetett közleményében a LÜ sajtófőosztálya.

The post LÜ: szünetel a személyes félfogadás az ügyészségeken appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nébih: a Tesco visszahívja a 300 grammos TS Sajtos grillkolbászt

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 05:35
A Tesco-Global Zrt. visszahívja a 300 grammos kiszerelésű TS Sajtos grillkolbászt, mert a termék hátoldalán a címkén tévesen a TS Sajtos griller 200 gramm felirat olvasható, és nem tüntették fel allergén összetevőként a benne megtalálható mustárt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte, hogy a terméket a Tesco bármely áruházában, blokk hiányában is visszaveszik. Ugyanakkor kiemelték, a visszahívás csak azokra a termékekre vonatkozik, amelyek hátoldaldalán a téves felirat szerepel. A közlemény szerint a szeptember 27-ig fogyasztható termékek tételazonosítója: L24518.

The post Nébih: a Tesco visszahívja a 300 grammos TS Sajtos grillkolbászt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszország kiutaított három szlovák diplomatát utasított

Biztonságpiac - Tue, 09/01/2020 - 04:35
Oroszország kiutasított három szlovák diplomatát, válaszul arra, hogy Pozsony június 10-én kémkedéssel gyanúsította meg és nem kívánatos személynek nyilvánította a Szlovákia fővárosában működő orosz diplomáciai képviselet három alkalmazottját.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn bekérette a moszkvai szlovák nagykövetet, és ismertette vele a kiutasításról szóló döntést, erélyesen tiltakozva a három orosz külügyi alkalmazott akkreditációjának “alaptalan” megvonása ellen.

Szergej Lavrov, az orosz diplomácia irányítója a szlovák intézkedést értékelve annak idején úgy vélekedett, hogy mivel Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő egyedüliként méltatta nyilvánosan a lépést, az ügyben az Egyesült Államok lehet érdekelt. Oroszország akkor arra figyelmeztetett, hogy fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszintézkedések meghozatalára.

Júniusban Csehország utasított ki két orosz diplomatát, amire Oroszország hasonló módon, két cseh diplomata kiutasításával válaszolt.

The post Oroszország kiutaított három szlovák diplomatát utasított appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.