You are here

Biztonságpolitika

Az amerikai külügyminiszter elítéli a katonai hatalomátvételt a nyugat-afrikai Maliban

Biztonságpiac - Sun, 08/23/2020 - 07:35
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményben ítélte el a katonai hatalomátvételt a nyugat-afrikai Maliban.

A közleményben az amerikai diplomácia vezetője “határozottan elítélte” a hatalomátvételt a nyugat-afrikai országban, s egyben felszólított a letartóztatott kormányzati illetékesek szabadságának és biztonságának garantálására is.

Pompeo hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mindenfajta erőszakos hatalomátvételt elutasít. Jelezte, hogy az amerikai kormányzat szorgalmazza “a munkát egy alkotmányos kormányzat helyreállítása érdekében”. “Minden politikai szereplőt arra szólítunk fel, hogy folytasson békés párbeszédet, tartsa tiszteletben a mali emberek jogait a szólásszabadságra és a békés gyülekezésre, illetve utasítsa el az erőszakot” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Maliban az áprilisi parlamenti választások óta feszült a belpolitikai helyzet. Az ellenzék azzal vádolta meg a 2013-ban megválasztott, majd 2018-ban újraválasztott Ibrahim Boubacar Keita elnököt, hogy megfélemlítette az ellenzéket és szavazatokat vásárolt, s így szerzett támogatást a szavazáson. A katonák kedden este vették őrizetbe őt, Boubou Cissé kormányfőt, valamint több minisztert, katonai parancsnokokat. A fővárosból, Bamakóból egy közeli katonai támaszpontra szállították őket.

A katonai hatalomátvételt elítélte az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) is. Az ECOWAS felfüggesztette Mali szavazati jogát is a testületben. A Malival szomszédos tagországok lezárták közös határaikat, és szerdára a térség államfői tanácskozást hívtak össze. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szerdán szintén rendkívüli ülést tart az ügyben.

The post Az amerikai külügyminiszter elítéli a katonai hatalomátvételt a nyugat-afrikai Maliban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael célzott kivégzésekkel fenyegette meg a gázai vezetőket

Biztonságpiac - Sun, 08/23/2020 - 06:35
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Beni Ganz védelmi miniszter a célzott likvidálások politikájának felújításával fenyegette meg a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezetőit, ha nem szüntetik be a szomszédos izraeli területek elleni támadásokat – jelentette a Jediót Ahronót című újság.

A ynet értesülése szerint az Izrael és a Hamász közötti tárgyalások egyiptomi közvetítőivel is megüzenték a Hamász vezérkarának a személyük elleni fenyegetést. “Nem csak épületeket tudunk célba venni, hanem a bennük tevékenykedő embereket is” – mondta Ganz szerdán a környék településeinek vezetőivel tartott találkozóján.

A Hamász képviselői ugyanakkor arról tájékoztatták az egyiptomiakat, hogy a “Nagy Visszatérési Menet” néven meghirdetett, 2018-ban és 2019-ben rendezett demonstrációk újraindítását fontolgatják a közeljövőben, amennyiben Izrael nem teljesíti követeléseiket. A határon tavaly péntekenként több ezres tömegtüntetéseket rendeztek, amelyeken főként tizenéves fiatalok számos alkalommal megpróbálták lerombolni a határkerítést, s követeket dobáltak a túloldalon állomásozó izraeli határőrök felé, illetve gumiabroncsokat égettek.

Egyelőre ezen a héten a robbanószerekkel, valamint gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömbök Izraelbe eregetése folytatódott a Gázai övezetből, naponta több tucat tüzet okozva az övezettel szomszédos térségben, természetvédelmi területeken, mezőgazdasági művelés alá eső földeken és lakott településeken egyaránt.

Szerdán több száz palesztin tüntetett Gázavárosban a múlt csütörtökön bejelentett, amerikai közvetítéssel létrejött izraeli-egyesült arab emirségekbeli megállapodás ellen, amelynek célja a két ország kapcsolatának normalizálása. A Hamász, illetve a Ciszjordániában a Palesztin Hatóságot irányító Fatah párt közös szervezésében tüntető palesztinok izraeli és amerikai zászlókat égettek, Benjámin Netanjahu és Donald Trump amerikai elnök képmásán tapostak, s azt skandálták, hogy a normalizálás a palesztinok elárulását jelenti.

Ezúttal azonban nem jelent meg az Egyesült Arab Emírségek zászlaja és vezetőjének képe, mint a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél előző héten tartott hasonló demonstráción.

The post Izrael célzott kivégzésekkel fenyegette meg a gázai vezetőket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy 2009-es érdi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban

Biztonságpiac - Sun, 08/23/2020 - 05:35
Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint 2009. szeptember 1-jén éjjel ismeretlenek mentek be egy érdi házába, ahol egy 77 éves férfi kezét és lábát összekötözték, majd magára hagyták. A házat felforgatták, pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek. Az esetet a rendőrségnek egy nő jelentette, aki a sértettet a lakásán, földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva találta meg. Az áldozatot kórházba vitték, ahol pár nappal később belehalt súlyos mellkasi és fejsérüléseibe.

A nyomozók bőrszíjakat, késnyelet, szakadt kesztyűt, eltaposott cigarettacsikkeket és kulcscsomót foglaltak le. A rendőrség szakértőket vont be a nyomozásba, tanúkat hallgatott ki, híváslistákat elemezett, de végül a nyomozást 2013 októberében felfüggesztették. Az áttörést öt évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat eredménye hozta meg. Ekkor tovább folytatták a nyomozást, majd 2019 novemberében kihallgattak egy férfit, aki az érdi Cs. Tiborra terelte a gyanút.

A 32 éves Cs. Tibor ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, később a nemzetközi körözését is elrendelték, és végül július 2-án fogták el Svédországban. A kiadatási eljárás után, augusztus 18-án adták át a Pest megyei rendőröknek, akik őrizetbe vették, majd indítványozták letartóztatását. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi tagadta bűnösségét és nem tett vallomást.

The post Egy 2009-es érdi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Székesfehérvárra látogatott a NATO összhaderőnemi parancsnoka

Biztonságpiac - Sun, 08/23/2020 - 04:35
Jörg Vollmer, a NATO Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka találkozott Korom Ferenccel, a Magyar Honvédség parancsnokával Székesfehérváron, az Alba Regia Laktanyában, amely otthont ad a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak.

Korom a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a Kárpát-medencei régióban a hátországi műveletek koordinálására, a védelmi és válságkezelési feladatokra a magyar kormány partnereivel többnemzetiségű parancsnokság, majd egy teljes hadosztály létrehozását határozta el korábban. Ennek az alakulatnak a horvát parancsnoka augusztus elsejétől látja el feladatait.

A vezérezredes kiemelte, Magyarország a NATO brunssumi parancsnokságának alárendeltségében teljesíti kötelezettségeit, és műveletekben vesz részt az afganisztáni Resolute Support Mission keretében. A korábbi vállalások mellett idén az olasz vezetésű nyugati régióba érkeznek őrzés-védelmi feladatokat végző magyar erők.

Korom közölte: a megbeszéléseken áttekintették a Székesfehérváron állomásozó NATO-erőket integráló szervezet legközelebbi, 2021-ben esedékes képességfelmérését. Szóba került továbbá, hogy 2021 novemberétől egy évre a Magyar Honvédség tábornoki karának tagjai látják el a NATO koszovói válságreagálásban részt vevő nemzetközi erőinek (KFOR) parancsnoki beosztását.

A vezérezredes tájékoztatást adott Vollmernek a haderőfejlesztési programról, amelynek célja, hogy a Magyar Honvédséget a “múltból átvezesse a jövőbe”, megfelelve egyúttal a NATO elvárásának, a GDP két százalékát elérő védelmi kiadási szint elérésének. Vollmer nagyra értékelte Magyarország NATO szerepvállalását és kiemelte, hogy több mint egy évtizede dolgoznak együtt Afganisztánban.

A NATO parancsnoknak Korom az Alba Regia Laktanyában tartott állománygyűlésen Partnerség Érdemjelet adományozott a Német Szárazföldi Erők parancsnokaként a közös feladatok végrehajtása érdekében végzett tevékenységét elismerve. A kitüntetést – amelyből évente legfeljebb ötven adományozható – elsőként kapta meg a parancsnok.

The post Székesfehérvárra látogatott a NATO összhaderőnemi parancsnoka appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

BTR-D deszantjármű Kubinkán

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 08/22/2020 - 15:58

 A kubinkai Patriot múzeum egyik legjobb darabja egy deszantra felkészített BTR-D volt. Ahogy elnézem a wiki-t, ez a típus a BMD-1 csapatszállító változata volt, torony nélkül, kicsivel hosszabb test és gyengébb páncélzat (és gyalogsági harcjármű helyett páncélozott szállító harcjármű, IFV helyett APC). Afganisztánban intezíven használták, és számos ex szovjet haderőben a mai napig használják a járművet. 











Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére

Biztonságpiac - Sat, 08/22/2020 - 08:35
A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a szabadság az egyik legfontosabb, legértékesebb kincse az emberiségnek – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor hozzátette: a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk e szabadság megvédésére. “Erre akkor lehetünk képesek, ha erős Magyar Honvédséget építünk” korszerű haditechnikai eszközökkel, jól felkészült katonákkal és vezetésükre alkalmas honvédtisztekkel – mondta a miniszter. Megjegyezte, elsődleges feladat követni az elődök példáját, akik értéket teremtettek Magyarország és a magyar emberek számára.

A katonáktól azt kérte, dolgozzanak úgy, hogy példaképek lehessenek, és törekedjenek arra, hogy beosztottjaikról, katonáikról mindig legjobb tudásuk szerint gondoskodjanak. A miniszter felidézte: a katonák arra tesznek esküt, hogy Magyarország, a magyar emberek érdekeit, hazájukat, szeretteiket, bármilyen körülmények között, ha kell, életük feláldozásával is megvédik. Ezzel az ember saját életét hazája, nemzete szolgálatába állítja – tette hozzá.

Benkő a katonáktól azt kérte: szolgáljanak úgy, hogy a társadalom elismerően szóljon hitvallásukról és áldozatvállalásukról; mutassanak példát hazaszeretetből, hűségből, a haza iránti elkötelezettségből, bátorságból, hősiességből, lojalitásból, szerénységből és alázatból. Álljanak a magasztos küldetés élére – folytatta -, “emeljük olyan magasra a nemzet lobogóját”, hogy mindenki, aki fontosnak érzi hazája védelmét és biztonságát, a honvédelem ügyét, felsorakozhasson alatta.

Idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket. Benkő hozzájuk szólva kiemelte: olyan időszakban kezdhetik meg szolgálatukat, amelyre méltán lehetnek büszkék. Megjegyezte azt is, hogy a kormány biztos, kiszámítható, elismert életpályát teremtett számukra. Hogy mennyire lesznek sikeresek és eredményesek, az csak “önökön múlik”. Ezért folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat, akarjanak mindig a legjobbak közé tartozni! Mutassanak példát a katonáiknak és a társadalom minden tagjának – mondta a miniszter.

A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, “a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg. Az avatás végén egy magyar zászlót húzó katonai helikopter, valamint egy-egy – helikopterekből és vadászgépekből álló – kötelék húzott át a Kossuth tér felett.

The post Benkő: a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem könnyű ellenzékinek lenni oroszországban: Navalnijt megmérgezhették

Biztonságpiac - Sat, 08/22/2020 - 07:35
Eszméletlen állapotban, mérgezéssel fektették kórházba Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban.

Omszk első mentőkórházának intenzív osztályán a politikust lélegeztetőgépre kötötték. Anatolij Kalinyicsenko, a kórház helyettes főorvosa délután közölte, hogy állapotát sikerült stabilizálni. Egy korábban azt mondta, hogy az orvosok “reálisan küzdenek (Navalnij) életéért”. Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára és az omszki egészségügyi hivatal szerint kómába esett. Alekszej Venegyiktov, a független hangvételű Eho Moszkvi rádió főszerkesztője úgy értesült, hogy Navalnij már önállóan lélegzik.

A politikus csapata kihívta a rendőrséget a kórházba, ahol híradások szerint megjelentek a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei is. Hivatalos diagnózist egyelőre nem közöltek, de a tervek szerint ez még a nap folyamán megtörténik.

“Nincs bizonyosság afelől, hogy (a páciens) állapotának oka mérgezés. Természetesen a mérgezést az állapotromlás egyik lehetséges okaként vizsgáljuk” – nyilatkozott Kalinyicsenko doktor.

Jarmis a Twitteren azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak egy feketeteát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették.

“Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin feszívódását” – írta Jarmist.

A sajtótitkár emlékeztetett arra, egy éve Navalnijt “megmérgezték” a fogházban, úgy vélekedett, “nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele”. Az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy a politikus a gépen nem sokkal a felszállás után verejtékezni kezdett, majd arra kérte Jarmist, hogy beszéljen hozzá, hogy a hangjára összpontosíthasson, mielőtt elájul. A szóvivő a feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.

Jaroszlav Asihmin, aki 2013 óta a politikus kezelőorvosa, a Meduza ellenzéki hírportálnak nyilatkozva közölte, hogy tárgyalások folynak Navalnij Nyugat-Európába, Strasbourgba vagy Hannoverbe való szállításáról, ezt azonban megnehezítik a Covid-19-járványhelyzet miatt bevezetett közlekedési korlátozások. Asihmin doktor úgy vélekedett, hogy Hannoverben jobb toxikológiai kivizsgálást kaphatna, mint Moszkvában, ugyanakkor Kalinyicsenkóhoz hasonlóan azt mondta, hogy a mérgezés nem bizonyított.

Dmitrij Peszkov, elnöki szóvivő közölte, hogy a Kreml, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá, kész lesz segíteni abban, hogy Navalnijt külföldi gyógykezelésre evakuálják. Mint mondta, ha a laboratóriumi vizsgálat megállapítja a mérgezés tényét, az ügyben nyomozás indul. Közölte: a Kreml tudatában van annak, hogy Navalnit súlyos állapotban kezelik Omszkban és hogy a legjobb helyi orvosok moszkvai szakértőkkel konzultálnak, és mindent megtesznek, amit csak lehet. Peszkov közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök külön nem, csak az általános sajtószemle keretében kap tájékoztatást Navalnij állapotáról. Egyúttal mielőbbi jobbulást kívánt az ellenzéki aktivistának, “mint bármely orosz állampolgárnak”.

Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott. Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett.

A politikus reggel a tomszki reptér bécsi kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják. Navalnij felesége, Julija a nap folyamán megérkezett az omszki kórházba, de ott, ellenzéki sajtóforrások szerint nem engedték be a férjéhez és felvilágosítást sem kapott az állapotáról.

Navalnijt tavaly július végén a fogházból, ahol nem engedélyezett tüntetés szervezése miatt adminisztratív elzárását töltötte, kórházba szállították. Csapata szerint megmérgezték, orvosai szerint viszont allergiarohama volt, és egy nap után visszaküldték a cellájába. 2017-ben sebfertőtlenítőt loccsantottak az arcába, aminek következtében az egyik szemének sérülése miatt külföldi gyógykezelésben részesült.

A jogi végzettségű, 44 éves Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb képviselője. A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Az elmúlt években több országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett. Több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték.

A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbálta Vlagyimir Putyin kihívójaként pozícionálni magát, ám a Központi Választási Bizottság – a függőben lévő büntetéseire hivatkozva – elutasította jelöltként történő bejegyzését.

Navalnij júliusban a bíróság által kirótt súlyos bírság terhe miatt kénytelen volt feloszlatni az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Navalnijt 2012-ben és 2014-ben politikai indítékkal tartóztatták le Oroszországban, amivel megsértették emberi jogait.

A lengyel külügyminisztérium aggódik Navalnij mérgezése miatt
Aggodalmának adott hangot a lengyel külügyi tárca Navalnij mérgezésével kapcsolatban csütörtökön közzétett állásfoglalásban. A varsói külügyminisztérium “aggodalommal követi az Orosz Föderáció egyik legismertebb rendszerellenes ellenzéki politikusának feltételezett megmérgezése körüli fejleményeket. Bízunk abban, hogy a politikus hamarosan visszanyeri egészségét” – áll a lengyel külügyi tárca közleményében.

Borrell is nagyon aggödik
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, aggodalmát fejezte ki Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mérgezése miatt egy Twitter-üzenetében. “Aggodalommal értesültem Navalnij feltételezett megmérgezéséről. Amennyiben a mérgezés gyanúja beigazolódik, a vétkeseket felelősségre kell vonni” – írta Borrell. A főképviselő emellett reményét fejezte ki, hogy az orosz politikus mielőbb visszanyeri egészségét.

The post Nem könnyű ellenzékinek lenni oroszországban: Navalnijt megmérgezhették appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közfelháborodást okozott egy tizenéves lány elleni tömeges nemi erőszak

Biztonságpiac - Sat, 08/22/2020 - 06:35
Ezrek vonultak az utcákra csütörtök este Izraelben tiltakozásul egy tizenéves lány ellen elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmény miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Országszerte, harminchárom helyszínen több ezer tiltakozó fejezte ki felháborodást a múlt héten, Eilaton elkövetett bűncselekmény miatt, amelyben a nyilvánosságra került vádak szerint 30-an erőszakoltak meg egy 16 és fél éves, ittas lányt egy szállodában. A tüntetők a többi között “nem vagy egyedül” és “részegség nem beleegyezés” táblákat tartottak magasba a demonstrációkon.

A fiatal lány barátnőivel utazott a vörös-tengeri kikötővárosba és népszerű nyaralóhelyre, ahol egy vendéglőben szeszes italt fogyasztott, majd felment a szálloda egyik szobájának mosdójába. Ebben a szobában történt a bűncselekmény, több tucat fiatal férfi erőszakolta meg egymás után.

A rendőrség eddig két gyanúsítottat tartóztatott le, és külön nyomozócsoportot alakított a bűnügy feltárására, minden tettes kézre kerítésére. Egyikük telefonüzeneteket küldött az áldozatnak, amelyben azt állította telefonos videofelvételek is készültek a történtekről. A szálloda biztonsági kameráinak felvételein a férfiak a folyosón álltak sorba a lány megerőszakolásához.

Számos törvényhozó és nőjogi aktivista mellett Benjámin Netanjahu miniszterelnök is felháborodásának adott hangot az esettel kapcsolatban, “emberiesség elleni bűnténynek” nevezte a történteket.

The post Közfelháborodást okozott egy tizenéves lány elleni tömeges nemi erőszak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Terrortámadás volt a berlini balesetsorozat

Biztonságpiac - Sat, 08/22/2020 - 05:35
Iszlamista terrortámadásnak minősítette a berlini ügyészség a német fővárosban szándékosan okozott balesetsorozatot, amelyben hatan megsérültek.

A német főváros déli és délnyugati részét átszelő A100-as autópályán kedd este három baleset történt, hatan megsérültek, köztük hárman súlyosan. A berlini rendőrség szerdai tájékoztatása szerint megállapították, hogy a balesetek egész biztosan nem véletlenül történtek. A feltételezett elkövető szándékosan ütközött autójával más járműveknek, motorkerékpárokat és robogókat szemelt ki célpontnak.

A feltételezett elkövetőt három rendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsítják, várhatóan előzetes letartóztatásba helyezik. A kihallgatásán tett kijelentései alapján “vallásos-iszlamista indíttatásból” követte el a bűncselekményeket. Azonban “pszichés labilitásra” utaló jeleket is feltártak nála. Az ügy feltárására alakított nyomozócsoport egyelőre nem talált arra utaló jeleket, hogy a gyanúsított terrorszervezet tagja volna – áll a rendőrség közleményében.

Egybehangzó sajtójelentések szerint a gyanúsított egy harmincéves iraki elutasított menedékkérő. A Bild című lap szerint hazájából Finnországba távozott, és onnan érkezett Németországba 2016-ban. Ideiglenes tartózkodási engedélye 2020 végén jár le.

Az autópályás ámokfutás azzal ért véget, hogy a harmadik karambolban a férfi autója működésképtelenné vált. Ekkor kiszállt és a kocsi tetejére helyezett egy fémdobozt, amelyről azt állította, hogy robbanószerkezetet tartalmaz, és működésbe hozza, ha bárki megközelíti. Szemtanúk szerint egy kés is volt nála és az Allahu akbar kiáltást hallatta. A helyszínre riasztott rendőrök főleg egy arabul beszélő rendőr közreműködése révén tudták őrizetbe venni – áll a beszámolókban.

Több német lap arról is beszámolt, hogy a gyanúsított tavaly négy hónapig együtt lakott egy terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott, regisztrált közveszélyes iszlamistával egy menedékkérőket befogadó otthonban.

Margarete Koppers berlini főügyész szerdán a tartományi rangú főváros törvényhozásának jogi bizottsága előtt számolt be a nyomozás első eredményeiről. Sajtójelentések szerint elmondta, hogy a férfinek többször volt már dolga a rendőrséggel súlyos testi sértés gyanúja és hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. Az utóbbi ügyben 2018-ban pszichikai állapota miatt felmentették és elrendelték gyógykezelését. Koppers azt is elmondta, hogy a balesetsorozat ügyében nem találtak további lehetséges gyanúsítottakra, segítőkre, tettestársakra utaló nyomokat.

The post Terrortámadás volt a berlini balesetsorozat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hősi halott magyar katonák maradványait exhumálták Budapesten

Biztonságpiac - Sat, 08/22/2020 - 04:35
Hősi halott magyar katonák maradványait exhumálták Budapesten – tették közzé a Magyar Honvédség hadisírgondozási Facebook-oldalán.

Azt írták: a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai augusztus 12-én öt magyar katona – egy XI. kerületi építkezésen előkerült – földi maradványait tárták fel és exhumálták.

A feltárás során nem találtak olyan leletet (például azonossági jegytokot vagy névvel ellátott személyes tárgyat), amelynek alapján már a helyszínen azonosíthatták volna az elesett hősöket. A későbbi vizsgálatok során viszont kiderült, hogy egyenruha-maradványok, gázálarc, személyes tárgyak (zsebkés, pénztárca) is előkerültek.

A múzeum munkatársai történeti kutatást is kezdtek annak reményében, hogy megállapíthassák az elesett magyar katonák személyazonosságát. A hősi halottak méltó eltemetéséről a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondoskodik majd – közölték.

The post Hősi halott magyar katonák maradványait exhumálták Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Egyesült Államok Kína-stratégiájának tündöklése és bukása

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Fri, 08/21/2020 - 17:13

Kedves Atlantisták!

A COVID-nak köszönhetően ez sokunk számára egy olyan nyár, ami nem is nyár igazából, itt az Egyesült Államokban legalábbis. Ez viszont kedvez az írásnak, így elkészült újabb cikkem, amely a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központjának blogján jelent meg. A cikk bevezetőjében felidézem, hogy Kornai János közgazdász professzor tavalyi Financial Times-cikkében Kína megerősödéséről és a totalitárius diktatúra felé tett hátraarcáról írt. Ebben önkritikusan kifejtette: a nyugati szakértőknek (köztük Kornainak), akik az 1980-as évektől kezdve segítették a kínai gazdasági reformokat, nagy felelősségük van Kína fenyegetéssé válásában: olyan szerepet játszottak ebben, mint Frankenstein a szörny megalkotásában. Én úgy vélem, a nyugati szakértők mellett az Egyesült Államok stratégiája is jelentős szerepet játszott mindebben. A cikkben az Egyesült Államok Kína irányában követett ún. nyitás (engagement) stratégiájának történetét vázolom fel, megállapítva: amíg ez a Nixon elnök által 1972-ben elindított stratégia jól szolgálta az amerikai nemzeti érdekeket a hidegháború alatt (a Szovjetunióval szemben), addig a hidegháború utáni időszakban (az 1990-es években) az amerikai stratégiát a kiegyensúlyozás (balancing) irányába kellett volna elmozdítania Washingtonnak. Ez a fordulat végül a Trump-adminisztráció alatt elindult, de a stratégia módosításának késedelme nagyon súlyos következményekkel járt Amerikára nézve az Egyesült Államok és Kína közötti erőegyensúly tekintetében. Amerika (és a nyugati szakértők) támogatásával Kína több évtized alatt megerősödött, sőt ma már az Egyesült Államok vezető pozícióját is fenyegeti, globális külpolitikai és gazdasági terjeszkedése - azt gondolom - mindenki számára nyilvánvaló. Amerikai szempontból a kiegyensúlyozás stratégiájának nincs alternatívája.

 Zoltan Feher: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China


Categories: Biztonságpolitika

Néhány megyében még toboroznak iskolaőröket

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 16:35
Több mint ötszáz leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Mint írták, a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd. Csaknem 1500-an jelentkeztek, a pályázók közül az alkalmassági és kiválasztási eljárás után mintegy ötszázan kezdték meg a képzést. A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi – közölte az ORFK.

A pedagógiai-pszichológiai képzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki. A bűnmegelőzési leckéket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől sajátíthatják el az érintettek, a rendvédelmi felkészítést pedig a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik.

Az iskolaőrök feladata az intézményi házirend betartatása lesz, munkájuk során – a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően – használhatnak gumibotot, bilincset, gázspray-t. Intézkedési jogosultságuk csak az iskola területére terjed majd ki, tanítási időben. Mintegy ötszáz állami intézmény érintett, vagyis ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr.

Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, az esetleges fluk­tuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket – tudatta az ORFK.

The post Néhány megyében még toboroznak iskolaőröket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: nincs helye a fehérorosz belügyekbe való külső beavatkozásnak

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 12:03
Nincs helye a fehérorosz belügyekbe való külső beavatkozásnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

“A jelenlegi helyzetben az a fő, hogy ne történjen külső befolyásolás, beavatkozás mindabba, ami Fehéroroszországban történik. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy kísérletek történnek a közvetlen beavatkozásra. Az efféle beavatkozást megengedhetetlennek tartjuk” – mondta.

Peszkov konkrét példákat nem hozott fel a beavatkozásra, csak annyit mondott, hogy a fehéroroszoknak maguknak kell megtalálniuk a megoldást, mégpedig tárgyalásos úton, saját jogrendjük keretei között. A szóvivő szerint jelenleg nincs szükség arra, hogy Oroszország a Fehéroroszországgal létrehozott Szövetségi Állam vagy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete keretében segítséget nyújtson Minszknek.

Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin a külső beavatkozás ellen emelte fel szavát az Angela Merkellel és az Emmanuel Macronnal folytatott keddi telefonbeszélgetése során is. Normálisnak nevezte ugyanakkor, hogy az orosz vezető telefonon rendszeresen konzultál Aljakszandr Lukasenkával.

Azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy orosz katonai járműveket vezényeltek át a fehérorosz határ közelébe, Peszkov annyit mondott, hogy “az orosz haditechnika az Oroszországi Föderáció területén található, ezért nincs mit kommentálni”. A szóvivő egyúttal a Kreml aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a fehérorosz erőszakszervezetek agresszív magatartást tanúsítottak az orosz sajtó munkatásaival szemben. Hangsúlyozta ugyanakkor a hivatalos akkreditáció beszerzésének fontosságát.

Szergej Lavrov külügyminiszter rámutatott: a fehérorosz vezetés elismerte, hogy az elnökválasztás nem volt “ideális”, és megpróbál párbeszédet kezdeni azokkal az emberekkel, akik jogaik megsértése ellen tüntetnek. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Fehéroroszországban kialakult belső nehézségeket külső erők beavatkozásra és a számukra kedvező szabályok bevezetésének kierőszakolására próbálják felhasználni.

“Az, amit most európai fővárosokból, mindenekelőtt a Baltikumból, Lengyelországból és az Európai Parlamentből hallunk, nem Lukasenkáról, az emberi jogokról és a demokráciáról szól. Minden a geopolitikáról szól, azokról a szabályokról, amelyeket nyugati partnereink be akarnak vezetni a mindennapi életbe kontinensünkön és a világ más részein” – hangoztatta.

“Senki sem titkolja, hogy a posztszovjet térségért folytatott küzdelemről van szó. Ennek a helyzetnek tanúi voltunk a Szovjetunió megszűnése után. Legutóbbi példája ennek nyilvánvalóan Ukrajna” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország maga is képes megoldani a problémáit. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben és 2014-ben Ukrajna esetében “pusztító” erejűnek bizonyult az a logika, amely az Oroszország és az EU közötti választásra kényszerítette a helyieket. Utalt arra is, hogy 2014-ben az európai közvetítés kudarccal zárult.

Az orosz diplomácia vezetője kifogásolta, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája nem küldött megfigyelőket a fehérorosz elnökválasztásra, holott meghívást kapott, bírálatát viszont internetes forrásokra alapozza. Felhívta a figyelmet arra, hogy az iroda általában nem kifogásolja, hogy a Baltikumban több százezer (orosz nemzetiségű) ember nem szavazhat, mert nem kapja meg az állampolgárságot.

Nehezményezte, hogy az EBESZ nem kíván világos és általános szabályokat elfogadni a választások megfigyeléséről. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a szervezet funkcionáriusainak többsége NATO-tagországokból kerül ki.

The post Kreml: nincs helye a fehérorosz belügyekbe való külső beavatkozásnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az újonnan felavatott honvédtisztek új szablyát kapnak

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 08:35
Minden új honvédtiszt számára új szablyát ajándékoz a Magyar Honvédség idén augusztus 20-án.

A koronavírus miatt a katonai tisztavatás lesz a hagyományos Szent István-napi ünnepségek egyetlen eleme, amit idén is megtartanak. Most minden újonnan avatott tiszt egy osztrák-magyar, 1861-es mintájú gyalogostiszti szablyát kap ajándékba. A kardokat egy péceli kovácsmestertől, Berbekucz Viktortól vásárolja a Magyar Honvédség.

A lengyel szabla szó, akárcsak az angol és francia sabre vagy a német Säbel, a szablya szó közvetlen átvételéből származik, vagyis Európa-szerte magyar szóval illették, sőt illetik napjainkban is az ívelt pengéjű, nagyon erős vágóerejű kardokat. “Magát a fegyvert a lovasnomád népek hozták be Európába, és ebben nagy szerepe lehetett a magyaroknak is” – állítja a Magyar Buhurt Szövetség elnöke. Ujvári Ádám hozzátette: “a szablya egyetlen hátránya, hogy páncélozott ellenfelek ellen kevésbé hatékony, így a középkorban háttérbe szorult, és akkor terjedt el újra Európában, amikor a lőfegyverek miatt elkezdtek kikopni a komolyabb páncélzatok a hadviselésből. Magyarországon azonban nem tűnt el teljesen: a betelepített kunok fegyvere is a szablya volt, de a XV. századból is került elő szablya Visegrádról”.

Noha katonai funkcióját a XX. század elejére elvesztette a szablya, a magyar katonai hagyományokból nem kopott ki. Olyannyira, hogy még ma is főszerepet kap augusztus 20-án – olvasható a közleményben.

The post Az újonnan felavatott honvédtisztek új szablyát kapnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogosítvány nélkül forgalomból kivont autóval száguldozott, őrizetbe vették

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 07:35
Megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől egy dombóvári férfi, aki érvényes jogosítvány nélkül, 150 kilométer/órás sebességgel hajtott egy forgalomból kivont autóval – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást is indítottak ellene – tartalmazza a közlemény.

A tájékoztatás szerint a rendőrök sebességet mértek a 61-es főút 81-es kilométerénél, amikor egy autó 150-nel megelőzte a szolgálati gépkocsit. A szabálysértő után eredtek, ám a sofőr, amikor észlelte a mögötte haladó villogó rendőrautót, ahelyett, hogy lehúzódott volna, megpróbált elmenekülni. A gyorshajtót végül összehangolt rendőri intézkedés eredményeként sikerült megállítani.

Mint kiderült, a 28 éves férfit korábban eltiltotta a vezetéstől a dombóvári rendőrkapitányság, illetve egy olyan autót vezetett, amit ideiglenesen kivontak a forgalomból, továbbá a menekülése során a gyorshajtáson túl még számos szabálysértést elkövetett – közölte a rendőrség.

The post Jogosítvány nélkül forgalomból kivont autóval száguldozott, őrizetbe vették appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Merkel: nem lehet tovább lazítani a járványügyi korlátozásokat Németországban

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 06:35
A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban – mondta Angela Merkel kancellár.

A kancellár rámutatott, hogy az utóbbi három héten megduplázódott – az 1400 körüli szintre emelkedett – az új típusú koronavírussal fertőzöttek naponta regisztrált száma. Ezért a legnagyobb következetességgel be kell tartani és be is kell tartatni a fertőzéshigiéniai szabályokat, és nem lehet tovább lazítani a korlátozásokat – mondta Merkel.

Jelezte, hogy egyelőre nem tartja szükségesnek a megszüntetett korlátozások visszaállítását. Mint mondta, a fertőzések számának emelkedését meg kell fékezni, de “jó hír”, hogy ez a jelenlegi szabályok mellett, és az oktatási rendszer működtetésével és a gazdaság helyreállításának folytatásával együtt is lehetséges.

Hozzátette, hogy a fertőzöttek kiszűrésével és a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok “még” ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.

Hangsúlyozta, hogy Németország “egy világjárvány kellős közepén” van, ezért mindenkinek be kell tartania az alapszabályokat, a maszkviselésről és a társas távolságtartásról szóló előírásokat. Ezek nem szabadon választható, hanem kötelező viselkedési formákat írnak elő, megsértésük pedig veszélyezteti mások egészségét, ezért helyes, hogy számos tartományban pénzbüntetés jár a szabályszegőknek.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 1390 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Az igazolt fertőzések száma így 225 404-re emelkedett. A fertőzés okozta betegséggel (COVID-19) összefüggésbe hozott halálesetek száma néggyel emelkedett, 9236-ra. A járvány eddigi csúcspontján, április elején naponta 5000-6000 új fertőzöttet regisztráltak Németországban. Ez a szám júliusban az 500 körüli szintre süllyedt, és a hónap végén indult ismét emelkedésnek. Az esetek számának nagymértékű és gyors növekedése egyelőre nem növelte számottevően az egészségügyi ellátórendszer terheit – ezt jelzi, hogy az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) nyilvántartásában szereplő 1225 klinika közül a keddi adatok szerint 802-ben vannak szabad intenzív ágyak -, ami annak tulajdonítható, hogy a vírus a járvány legelső szakaszához hasonlóan ismét főleg a fiatalok körében terjed.

The post Merkel: nem lehet tovább lazítani a járványügyi korlátozásokat Németországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenkét nap alatt hét drogkereskedőt fogtak a fővárosi rendőrök

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 05:35
Tizenkét nap alatt hét drogkereskedőt fogtak el a derék fővárosi rendőrök – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A nyomozók négy rajtaütés keretében, illetve az azt követő házkutatások során, több mint 225 gramm pszichoaktív anyagot, illetve a drog porciózásához használható eszközöket foglaltak le – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint először a Keleti pályaudvaron, majd Hatvanban, később a főváros VIII. és VII. kerületében csaptak le a kereskedőkre, akkor, amikor a drogot értékesíteni akarták.

A hét kereskedő ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – közölte a BRFK.

The post Tizenkét nap alatt hét drogkereskedőt fogtak a fővárosi rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Magas rangú állami kitüntetést kapott a NATO egyik parancsnoka

Biztonságpiac - Fri, 08/21/2020 - 04:35
A Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést vette át Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Jörg Vollmer, a NATO brunssumi Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság parancsnoka (JFC B) Budapesten.

A magas rangú állami kitüntetést Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség parancsoka és a honvédelmi miniszter kezdeményezésére, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslata alapján adományozták. A rendezvényen felolvasott köztársasági elnöki határozat alapján a német vezérezredest a magyar-német katonai kapcsolatok kialakításában és megerősítésében vállalt kiemelkedő szerepéért ismerték el.

A Honvédelmi Minisztériumban tartott eseményen Benkő elmondta: a német vezérezredessel folytatott tanácskozáson arról beszéltek, hogy régi kapcsolat, nagyszerű együttműködés van Németország és Magyarország között. A közvetlen kapcsolat 2009-ben kezdődött Afganisztánban, ahol együtt harcoltak a német és magyar katonák a béke megteremtéséért.

Az együttműködés napjainkban folytatódott azzal, hogy székesfehérvári székhellyel létrehozták a többnemzeti hadosztály parancsnokságát, amely a NATO egyik parancsnoki eleme lett – közölte Benkő.

Vollmer megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, ezzel együtt azt hangsúlyozta: a sikeres együttműködés sokak érdeme. A német vezérezredes is felidézte, hogy a felek 11 évvel ezelőtt kezdtek együtt dolgozni Afganisztánban.

2014-ben viszont már szinte senki nem érdeklődött Afganisztán iránt, miután kitört az ukrán konfliktus és megtörtént a Krím-félsziget annektálása. Ez is rávilágított arra, hogy a NATO-n belül erősíteni kell a kapcsolatokat, és ebben is kiemelt fontosságú az észak-keleti szárny – mondta a NATO-parancsnok.

The post Magas rangú állami kitüntetést kapott a NATO egyik parancsnoka appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

CSENDES DÍSZELGÉS A PARLAMENT FELETT

Air Base Blog - Thu, 08/20/2020 - 22:12

Bő egy hónappal a Hősök terén történt altisztavatás után, ezúttal jóval kellemesebb időjárás mellett, a hagyományos augusztus 20-i tisztavatás alkalmából hajtottak végre díszelgő repülést a főváros felett a szolnoki helikopterbázis és a kecskeméti repülőbázis gépei. A díszelgő kötelékek idén nem a Duna, hanem a tisztavatásnak helyszínt adó Kossuth tér felett húztak át, így azt a tervet, hogy a díszelgők és a Duna-parti környezet egy képre kerüljenek, csak részben sikerült megvalósítani. 

A Gellért-hegy irányából feltűnik az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis köteléke.

A Parlament előtt a budai oldal felé fordul ki a Mi-17-es vezette kötelék.

A H145M-ek szépen követik a Budavári Palota felé forduló zászlós vezért.  

A következő rárepülésből megtörténik az áthúzás a tisztavatás helyszíne felett.

A forgószárnyasok a Margit híd előtt visszafordulnak déli irányba és arra távoznak, amerről érkeztek.

A helikopterek fotózása közben csendben lopakodva megérkezik a kecskeméti Gripen-kötelék is. A kétüléses vezért két együléses kíséri.

A vadászgépek egy emelkedő bal forduló után, a budai oldal felett vették fel a hazavezető irányt, a helikopterek viszont valamivel a Citadella szintje alatt repültek el – az ott tartózkodó spotterek örömére.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz elnökválasztás: az EU nem ismeri el az elnökválasztás eredményét

Biztonságpiac - Thu, 08/20/2020 - 08:35
Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét – jelentette be a német kancellár a huszonhét tagország állam-, illetve kormányfőjének videokonferenciája után.

Angela Merkel kijelentette, hogy a fehéroroszországi elnökválasztás “nem volt sem fair, sem szabad”, ezért az EU nem ismeri el az eredményét. Az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki “rezsim” által a demonstrálókkal szemben alkalmazott “brutális erőszakot” – mondta.

Az EU követeli a fehérorosz kormánytól, hogy tartózkodjon az erőszaktól, biztosítsa a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát, illetve a független sajtó működését. A minszki vezetésnek szabadon kell bocsátania “a politikai foglyokat, méghozzá feltétel nélkül”, és meg kell kezdenie a “nemzeti párbeszédet”.

Gondoskodni kell arról, hogy ebbe a párbeszédbe az ellenzék és valamennyi társadalmi csoport szabadon bekapcsolódhasson. A folyamat megszervezésében és előmozdításában közreműködhetne az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az elnökválasztáson történt súlyos visszaélések kivizsgálásában pedig részt vehetne az EBESZ emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) – közölte Merkel.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárja külön köszönetet mondott Litvánia és Lengyelország kormányának Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki elnökjelölt befogadásáért, valamint a helyi civil társadalom támogatásáért. A többi között hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország társadalmának függetlenül, külső befolyásolás nélkül kell döntenie jövőjéről. Mint mondta, “Fehéroroszországnak önállóan kell határoznia útjáról”.

Aláhúzta: “nagyon ügyelünk arra, hogy ne mi mondjuk meg Fehéroroszországnak, mi ott a teendő, hanem a fehéroroszországi ellenzék nyilvánítsa ki, hogy mit kíván tenni”.

The post Fehérorosz elnökválasztás: az EU nem ismeri el az elnökválasztás eredményét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.