You are here

Biztonságpolitika

Uniós szóvivő: az EU kiáll a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 08:53
Az Európai Unió megvédi a Nemzetközi Büntetőbíróságot az aláásására tett kísérletek ellen – közölte Peter Stano, az unió külügyi szolgálatának szóvivője, miután előző nap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy Washington szankciókat vezet be Fatou Bensoudával, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészével szemben, “mert annak hivatala vizsgálatot folytat amerikaiak ellen”.

“Elkötelezettek vagyunk az ICC támogatása mellett, mert az intézmény kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzetközi igazságszolgálatatásban. Nem örülünk, ha olyan lépésekről értesülünk, amelyek szembemennek a hágai testület tevékenységével” – hangsúlyozta Stano.

A szóvivő emlékeztetett, hogy júliusban az unió már nyilatkozatban reagált Donald Trump azon júniusi rendeletére, amely lehetővé tette gazdasági büntetőintézkedések bevezetését azokkal az ICC-tisztségviselőkkel szemben, akik érintettek amerikai katonák lehetséges afganisztáni háborús bűneinek kivizsgálásában.

Az ICC márciusban adott engedélyt azon feltételezett háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására, amelyeket 2003 és 2014 között követtek el Afganisztánban, köztük a feltételezések szerint vannak amerikai katonák is és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az amerikai hírszerzés emberei.

The post Uniós szóvivő: az EU kiáll a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában gyilkoló férfi ellen

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 07:35
Vádat emelt és tényleges életfogytiglant indítványozott a Fővárosi Főügyészség egy szerb-magyar állampolgárságú férfi ügyében, aki Budapesten és Amszterdamban is fegyverrel végzett áldozataival – tudatta a főügyészség.

A vád szerint a harminckilenc éves férfi 2018. július 30-án egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit, majd 2018 szeptemberében elhatározta, hogy végez egy magyar kábítószer-kereskedővel. 2018. szeptember 19-én, az esti órákban a XV. kerület, Szentmihályi úti bevásárlóközpont és a Szilas-patak között találkoztak. A vádlott elterelte a sértett figyelmét azzal, hogy kábítószernek látszó cukorhelyettesítő anyagot tartalmazó csomagokat adott át megvizsgálásra, majd fejbe lőtte áldozatát és a holttestet a patak medrébe húzta.

A vádlott a két gyilkosság elkövetése után a külföldi rejtőzködéshez hamis okmányokat készítettet és használt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói széleskörű nemzetközi együttműködéssel felkutatták az elkövetőt, és a cseh rendőrség 2019. március 1-jén elfogta. Az akció előkészítésében kiemelkedő szerepe volt a EUROJUST-nak és az Europolnak is.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken, és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

The post Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában gyilkoló férfi ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy héten át ellenőriz a vasúti biztonság érdekében a rendőrség

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 06:35
Jövő hétfőtől egy héten át fokozottan ellenőrzi a vasúti átjárókat és peronokat a rendőrség.

A közlemény szerint a Railpol akció keretében a magyar rendőrség egységes nemzetközi művelet keretében végez fokozott ellenőrzést a vasúti biztonság érdekében.

Az akció célja, hogy megelőzzék a vasúti átjárónál érvényes áthaladási szabályok megsértését, vasúti szabálysértések elkövetését, a vasúti jelzőberendezések, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközök, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközök és a vagonok, illetve azok működéséhez szükséges eszközök és berendezések megrongálását, a mozgó vonatokra történő fel- és leszállást, a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekményeket.

The post Egy héten át ellenőriz a vasúti biztonság érdekében a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kevés: életfogytiglant kapott az élettársa gyermekeit meggyilkoló ózdi férfi

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 05:35
Két nevelt gyermekét megölte, élettársát, a gyerekek édesanyját pedig súlyosan megsebesítette egy ózdi férfi, a Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A bűncselekmény 2018. november 26-án történt a borsodi városban. A férfi az éjjeli órákban érkezett haza az élettársával és annak két gyermekével közösen használt ózdi lakásba; a nő és a gyerekek már aludtak. A tettes konyhakéssel az ágyban fekvő élettársát kétszer mellkason szúrta, majd az egyik gyermekre támadt, őt szintén mellkason szúrta, a karját és a kezeit is megvágta. A gyermek életét vesztette. Időközben a vádlott a gyermeke védelmére siető élettársát késsel a lábszárán sebesítette meg, majd a másik gyermeken szívtájékon halálos sebet ejtett.

A törvényszék a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztésből leghamarabb negyven év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerte a bűncselekményt, súlyosító körülmény volt ugyanakkor a vádlott büntetett előélete és az elkövetés kitartó jellege, valamint az, hogy hozzátartozó sérelmére követte el.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

The post Kevés: életfogytiglant kapott az élettársa gyermekeit meggyilkoló ózdi férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Moszkva arra célozgat, hogy egy nyugati ország mérgezhette meg az ellenzéki politikust

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 04:35
Az orosz külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy több nyugati ország és NATO-labor foglakozott Novicsok típusú idegméreggel, amellyel német orvosok szerint megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökségek szerint a moszkvai külügyminisztérium arra reagált, hogy pénteken Heiko Maas német és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter közös állásfoglalásában mély megdöbbenésének adott hangot a Navalnij elleni “támadás” miatt, amely szerintük súlyosan sérti a demokrácia és pluralizmus alapelveit.

“A következőkre kell emlékeztetnünk azokkal a megfellebbezhetetlen állításokkal kapcsolatban, hogy a nyugaton Novicsoknak nevezett idegbénító mérgező kémiai vegyületeket nálunk fejlesztették ki. Sok éven át e tág kémiai csoportba tartozó vegyületekkel dolgoztak számos nyugati ország és szakosított NATO-struktúrák szakértői” – tudatja az orosz külügyminisztérium. Felhívja arra is a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban félszáznál több hivatalos szabadalmat adtak ki a szóban forgó idegméreg harci bevetési technológiáira.

A Ria Novosztyi a külügyi közleményhez fűzött magyarázatában felhívja a figyelmet arra, hogy az Oroszországban tartalékolt harci mérgező anyagok “utolsó kilogrammját” 2017. szeptember 17-én semmisítették meg. Ezzel Oroszország a megszabott határidőnél korábban fejezte be az 1996 óta folytatott szövetségi programot, teljes mértékben teljesítette a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvencióban vállalt kötelezettségeit, és megszabadult mintegy negyvenezer tonna mérgező anyagtól. Ugyanakkor – teszi hozzá a hírügynökség – az Egyesült Államok jelenleg az egyetlen olyan ország, amely jelentős mennyiségű harci mérgező anyagot birtokol.

The post Navalnij-botrány: Moszkva arra célozgat, hogy egy nyugati ország mérgezhette meg az ellenzéki politikust appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 90. (2020. szept.)

Air Power Blog - Sat, 09/05/2020 - 22:19

Idén már hetekig a hazai Air Power közösség érdeklődésének középpontjában állt egy ikonikus szállító repülőgéptípus, az An-26, melynek kivonásával - remélhetőleg minél rövidebb ideig tartó - "rámpás hiátus" állt be a honvédség képességkészletében. Ma, merő véletlennek köszönhetően az "Ancsát" megelőző generáció legsikeresebb típusát, a Li-2-es egyetlen repülőképes példányát sikerült elcsípni az éjszakai égbolton Budapest felett. Ezzel nyitnám hát rendkívül izgalmasnak ígérkező szeptemberünk hírbejegyzését.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Párizsi vérengzés: megkezdődött a per

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 08:35
Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek.

A november 10-ig tartó tárgyalás rögzítése kivételes alkalom, ugyanis Franciaországban tilos felvételeket készíteni a bírósági eljárásokról. A kivétel azért engedélyezett, mert a per különleges jelentőséggel bír az igazságszolgáltatás történelmi archívuma számára.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték.

A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat.

A három napig tartó támadásokban tizenheten vesztették életüket, köztük három rendőr, és huszonegyen sebesültek meg. Rájuk emlékezve és a terrorizmus elleni tiltakozásul 2015. január 11-én csaknem négymillióan vonultak utcára országszerte.

A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 250-en vesztették életüket.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, amely Irakba toborzott európai harcosokat.

A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára.

A több mint két évvel ezelőtt lezárult nyomozás eredményeként tizennégy ember ellen emeltek vádat, közülük tizenegyen fognak megjelenni a bíróság előtt. Tízen vannak előzetes letartóztatásban, egy ember szabadon védekezhet. Valamennyi gyanúsított tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről.

Három ember, köztük a két feltételezett megrendelő, Mohamed és Mehdi Belhoucine, illetve az egyik dzsihadista felesége, Hayat Boumeddiene ellen pedig elfogatóparancs van érvényben. Ők a támadásokat megelőzően Szíriába utaztak. A francia sajtó többször is beszámolt a megrendelők halálhíréről, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A feleségről tudható, hogy a Szíriában még mindig kitartó dzsihadisták védelme alatt áll.

A per fővádlottja a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

További kilenc gyanúsított ellen bűnsegédlet a vád, rájuk húsz év börtönbüntetés várhat. A szabadon védekező gyanúsítottat köztörvényes bűntettekkel vádolják, amiért tíz év szabadságvesztést kaphat. Valamennyiüknek volt már dolga köztörvényes bűncselekmények miatt a rendőrséggel, egyeseket kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el Párizsban, s a börtönben ismerkedtek meg Coulibalyval.

A Charlie Hebdo egyébként szerdán megjelent számának címlapján ismét közzétette azokat a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat, amelyek miatt a lap a dzsihadisták célpontjává vált.

“Soha nem adjuk meg magunkat. Soha nem adjuk fel” – mondta Riss, a lap jelenlegi főszerkesztője, aki a 2015. január 7-i terrortámadásban súlyosan megsebesült.

A tizenkét rajz eredetileg a Jyllands-Posten című dán napilapban jelent meg 2005. szeptember 30-án, a Charlie Hebdo egy évvel később közölte őket. A francia szatirikus lapot a közlés után többször megfenyegették, a szerkesztőséget felgyújtották. A támadást követően a Charlie Hebdo elköltözött, biztonságát megerősítették, és a szerkesztőség jelenleg is titkos helyen dolgozik. A lap munkatársai az elmúlt években is több halálos fenyegetést kaptak, miközben az újság világszerte a szólásszabadság jelképévé vált.

A próféták ábrázolását szigorúan tiltja az iszlám, Mohamedből gúnyt űzni pedig egyes muszlim országokban halálbüntetést von maga után.

A muzulmán vallás franciaországi ernyőszervezetének, a CFCM-nek a vezetője, Moussaoui a karikatúrák ignorálására szólított fel, és azt kérte a hívektől, hogy a terrorizmus áldozataira emlékezzenek.

“Semmi nem igazolhatja az erőszakot” – hangsúlyozta a vallási vezető. “A karikatúrákat megtanultuk figyelmen kívül hagyni, és arra kérünk mindenkit, hogy ezt a magatartást kövesse minden körülmények között” – tette hozzá.

The post Párizsi vérengzés: megkezdődött a per appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: a német kereszténydemokraták leállítanák az Északi Áramlat-2 építését

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 07:35
Az Európai Uniónak (EU) az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésének leállításával kell válaszolnia Moszkvának Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére – mondta Norbert Röttgen, a német szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke egy interjúban.

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére pályázó politikus a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin “csak az erő nyelvét érti”, a szankciók formái közül pedig csak a legfőbb orosz exportcikkek közé tartozó földgáz kivitelét korlátozó gazdasági büntetőintézkedések hatnak rá.

Ezért le kell állítani az orosz földgázt a Balti-tenger alatt Németországba szállító Északi Áramlat vezetékhálózat második vezetékpárjának lefektetését – mondta a tekintélyes CDU-s politikus, kiemelve, hogy legfőbb ideje megteremteni az “igaz európai külpolitikát, különben Putyin nem veszi komolyan Európát”.

A mérgezéses tünetekkel Berlinben ápolt orosz ellenzéki vezér, Navalnij esetével kapcsolatban arról is szólt, hogy az orosz vezetés igyekszik az ellenzékiek agyába vésni, hogy veszélyben van az életük. Mint mondta, az orosz nemzetbiztonsági szervek egyetlen pillanatra sem tévesztették szem elől Alekszej Navalnijt, állandó megfigyelés alatt tartották az ellenzéki politikust.

Ugyancsak az Északi Áramlat-2 építésének leállítását tartja lehetséges szankciónak Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) igazgatója. Ugyanakkor az is világos, hogy a szankciók politikája csak akkor kerül napirendre, amikor a kormányok kifogynak a hatékony eszközökből és “nemigen van más ötletük”, a gázvezeték-projekt leállítása pedig együtt jár azzal a kérdéssel is, hogy “mennyire ártunk saját magunknak, és a német cégeknek” – mondta Wolfgang Ischinger a Der Spiegel című hírmagazinnak.

A biztonságpolitika első számú nemzetközi fórumának vezetője kiemelte: a Navalnij-ügy “sajnos a stratégiai partnerség gondolatának vége”. Mint mondta, Moszkva az EU-val folytatandó stratégiai együttműködés helyett “reaktív és védekező” külpolitikát folytat, amelynek az a kiindulópontja, hogy a “nyugati modell” fenyegetést jelent.

Oroszország távolról ugyan hatalmasnak tűnik, de közelebbről szemlélve egyre kisebb. Hazai összterméke (GDP) kisebb, mint Olaszországé, és szüntelenül zajlik a társadalmának elitrétegét szűkítő agyelszívás – fejtette ki az MSC igazgatója, hozzátéve: egy kézen meg lehet számolni, hogy Oroszország mennyi barátot szerzett a rövid távon sikeresnek tűnő, hosszú távon viszont “védekező és elesett” külpolitikájával.

Angela Merkel kancellár csütörtökön kitért a földgázvezeték építésének leállításáról szóló javaslat értékelése elől. Stefan Löfven svéd kormányfővel tartott tájékoztatóján kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az orosz fél lépéseitől függ Németország és az EU reakciója.

Löfven kiemelte, hogy a vegyi fegyverek használata ellentétes a nemzetközi humanitárius joggal, ezért az EU-nak reagálnia kell az Navalnij elleni oroszországi “gyilkossági kísérletre”, méghozzá egységesen. Azonban mivel a bűncselekmény Oroszországban történt, az orosz hatóságoknak kell kivizsgálni a történteket és felelősségre vonni az elkövetőket.

“Úgy tisztességes és méltányos, ha azt mondjuk, hogy most ti következtek” – mondta a svéd kormányfő, hozzátéve: “teljesen világos, hogy az orosz kormány tartozik nekünk egynéhány válasszal”.

A német kormány a vizsgálati eredményeket értékelve közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a megfelelő válaszlépésekről – közölték.

The post Navalnij-botrány: a német kereszténydemokraták leállítanák az Északi Áramlat-2 építését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer a mérgezés ténye

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 06:35
Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében de jure akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer az az információ, hogy a szervezetében méreganyagot találtak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Mint mondta, Moszkva párbeszédre számít a német féllel, és adatokat vár, amelyek elősegítenék az orosz belügyi szakembereknek az ügyben intézett vizsgálatát.

“Ez de facto folyamatban lévő nyomozati tevékenység. Ha megerősítést nyer az az információ, hogy a páciens biológiai mintáiban méreganyagot találtak, akkor természetesen nem kétséges, hogy de jure is megkezdődik a nyomozás” – mondta.

Mintegy megerősítve Peszkov nyilatkozatát, az illetékes moszkvai kerületi bíróság nem adott helyt annak a Vjacseszlav Gimagyi, a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) ügyvédje által beterjesztett panasznak, amely kifogásolta, hogy a hatóságok nem kezdtek el nyomozni Navalnij ügyében. Az alapítvány azt kívánta elérni, hogy az ügyben közéleti személyiség elleni gyilkossági kísérlet, élet veszélyeztetése címén induljon bűnügyi nyomozás.

A történtekkel kapcsolatban a nyugat-szibériai közlekedési ügyészég kezdeményezett előzetes rendőrségi vizsgálatot. Ennek során átkutatták Navalnij tomszki szállodai szobáját, valamint a városban tett látogatásának helyszíneit, és több mint száz potenciális tárgyi bizonyítékot foglaltak le, húsznál több kriminalisztikai vizsgálatot is elvégeztek.

Az orosz elnöki szóvivő azt is közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön megkapta a fehérorosz hírszerzéstől azokat az anyagokat, amelyek Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő szerint bizonyítékot jelentenek arra, hogy hamisították a Navalnij megmérgezésére vonatkozó adatokat. Peszkov az értesülések tartalmáról nem adott tájékoztatást.

Peszkov Minszkben arról beszélt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnöknek, hogy a fehérorosz rádióelektronikai katonai hírszerzés elfogott Varsó és Berlin közötti “érdekes” telefonbeszélgetést, amelyben “világosan arról van szó, hogy ez (a mérgezés-ügy) egy hamisítvány”.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz fél a németnél sokkal nagyobb nyitottságot tanúsított az ügyben. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy a mérgezés kinek állhatott érdekében Oroszországban vagy külföldön.

“Ebben a helyzetben mi magunk a tényekre támaszkodunk és mindenki mást is arra hívunk fel, hogy támaszkodjon a tényekre” – mondta Peszkov.

The post Navalnij-botrány: akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer a mérgezés ténye appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: a NATO főtitkára szerint a gyilkossági kísérlet az alapvető demokratikus értékek elleni támadásnak számít

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 05:35
A NATO minden szövetséges országa elítéli Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen elkövetett gyilkossági kísérletet, amely nem pusztán egy személy elleni támadást jelent, hanem az alapvető demokratikus értékek elleni támadásnak számít – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli ülését követően.

Jens Stoltenberg online tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a vegyi fegyvernek számító novicsok típusú idegméreggel végrehajtott gyilkossági kísérlet a nemzetközi jog súlyos megsértésének számít, ami nemzetközi választ követel.

A vegyi fegyverek használata minden körülmények között elítélendő, az emberéletek tiszteletben tartásának teljes hiányát, valamint a nemzetközi egyezmények és normák elfogadhatatlan megszegését jelenti. A gyilkossági kísérletet elkövetőit el kell számoltatni – emelte ki a főtitkár.

Tájékoztatása szerint a NATO-tagállamok egyetértenek abban, hogy Oroszországnak súlyos kérdésekre kell választ adnia az üggyel összefüggésben. Mindeközben nemzetközi szervezetekkel köteles együttműködni a gyilkossági kísérlet teljeskörű és pártatlan kivizsgálása, valamint a vegyi fegyverek, köztük a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tiltólistáján szereplő idegméreg használata tilalmának betartása érdekében.

A NATO és tagállamai szoros figyelemmel kísérik az ügy alakulását, és megvitatják annak következményeit – tette hozzá Stoltenberg.

A német szövetségi kormány szerdán adta hírül, hogy Navalnij szervezetében a harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki a német klinikai vizsgálatok folyamán.

A Vlagyimir Putyin legfőbb bírálójaként is ismert politikus augusztus 20-án egy Moszkvába tartó repülőn lett rosszul A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, Navalnijt az ottani kórházba szállították. Az orosz orvosok tagadták, hogy Navalnijt megmérgezték volna. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították, és megkezdték klinikai kezelését. Orvosai szerdán azt állapították meg, hogy minden kétséget kizáróan idegmérget juttattak a szervezetébe. A hírek szerint Navalnij tünetei enyhültek, és nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és nem tudják kizárni, hogy maradandó sérülést szenved.

Moszkva csütörtökön elutasította azt a vádat, hogy az orosz állam áll az ellenzéki politikus megmérgezése mögött, és az orosz hatóságok azt is vitatják, hogy bűncselekmény történt.

The post Navalnij-botrány: a NATO főtitkára szerint a gyilkossági kísérlet az alapvető demokratikus értékek elleni támadásnak számít appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: a német államfő szerint a moszkvai vezetés valamikor is hiteles volt

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 04:35
Nem tesz jót az moszkvai vezetés hitelességének, és a német-orosz együttműködést sem segíti elő, hogy veszélyben vannak ellenzékiek Oroszországban – mondta a német államfő egy pénteken ismertetett nyilatkozatában az orosz ellenzék mérgezéses tünetekkel Berlinben ápolt vezére, Alekszej Navalnij ügyével kapcsolatban.

“Nem akarunk ellenségeskedést Oroszországgal vagy az orosz néppel, de a jogtalanságot néven kell nevezni, és itt egy bűncselekmény történt, amelynek felelőseit csak Oroszországban lehet megtalálni” – mondta a német hadsereg (Bundeswehr) szakértőinek vizsgálatai alapján az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsok harci idegméreg egy fajtájával megtámadott orosz politikus ügyéről Frank-Walter Steinmeier egy interjúban, amelyből a Madsack német médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland – RND) hírportálján ismertettek részleteket.

A német államfő a médiacsoport lapjainak szombati számához készült interjúban kiemelte: “kétségtelenül súlyos tehertétel az orosz vezetés hitelességén, és megnehezíti az együttműködést, hogy ellenzékiek és kritikus hangok sorának kell félteniük az egészségüket vagy az életüket Oroszországban”.

Hozzátette, hogy a Bundeswehr vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában folytatott alapos vizsgálatok, “sajnos, beigazolták a legszörnyűbb aggodalmakat: Navalnijt súlyosan megmérgezték, méghozzá azzal a céllal, hogy elhallgattassák”.

Az Oroszországban történt eset körüli kérdéseket a moszkvai vezetésnek kell megválaszolnia, a német szövetségi kormánynak pedig az európai partnerekkel egyeztetve reagálnia kell a történtekre – mondta a német szövetségi elnök.

The post Navalnij-botrány: a német államfő szerint a moszkvai vezetés valamikor is hiteles volt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztett börtönbüntéssel megúszta a balassagyarmati álhírterjesztő

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 16:35
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Járásbíróság egy férfit, aki márciusban valótlanul terjesztette, hogy egy Nógrád megyei település az új koronavírus központja – közölte a megyei főügyész.

Bóna Gyula ismertette: a fiatal férfi március 17-én este az asztali számítógépén átszerkesztette az egyik hírügynökség cikkét, annak fejlécét használva, és valótlanul azt állította, hogy egy kórházi főorvos szerint a szomszédos településen van a koronavírus “epicentruma”, így aki teheti, ne menjen az utcára.

A hamisított cikk szerint súlyosan fertőzött férfi érkezett a faluból a kórházba, így aki a környezetében volt, az nagy eséllyel megfertőződhetett. A vádlott az álhírt telefonjával továbbította egy ismerősének, aki jóhiszeműen továbbküldte ismerőseinek, így a valótlan információ néhány óra alatt elterjedt az interneten. A település polgármesterének ezután, hogy megnyugtassa a kedélyeket, cáfoló nyilatkozatot kellett kiadnia a település közösségi és hivatalos weboldalán.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat, a bíróság pedig a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó férfit jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte a főügyész. A rendőrség korábban azt írta, hogy egy 23 éves pusztaberki lakos ellen indítottak büntetőeljárást, aki azt állította az interneten, hogy Érsekvadkert lehet a koronavírus új epicentruma.

The post Felfüggesztett börtönbüntéssel megúszta a balassagyarmati álhírterjesztő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közjegyzői kamara: a fizetési meghagyást érdemes átvenni, de nem kötelező elfogadni a követelt összeget

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 12:10
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon, de kevesen vitatják a követelés jogosságát, akik pedig elismerik a tartozást, gyakran azt hiszik, ha nem veszik át ezt a hivatalos iratot, akkor megúszhatják a fizetést – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közleményéből.

Fontos, hogy akinek fizetési meghagyást kézbesítenek, minél előbb reagáljon arra; ha valóban tartozik, fizesse ki a tartozását, ha erre nem képes, próbáljon egyezkedni hitelezőjével, ha pedig nem tartja jogosnak a követelést, akkor mondjon ellent a kézbesítéstől számított 15 napon belül, különben jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. Ellentmondás esetén a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul, és bíróságon folytatódik az ügy.

A közlemény részletezi: ellentmondását a magánszemély bármely közjegyzőnél közölheti szóban, vagy elküldheti postán annak a közjegyzőnek címzett beadványban, aki kibocsátotta a fizetési meghagyást. Indokolni sem kell az ellentmondást, elég ha leírja a magánszemély, hogy álláspontja szerint nem áll fenn a tartozás.

Fizetési meghagyásos eljárást jellemzően követeléskezelők, közüzemi vagy telekommunikációs szolgáltatók, bankok kezdeményeznek olyan ügyfelük ellen, aki nem fizeti be a szolgáltatás díját vagy nem törleszti kölcsönét határidőre. De kezdeményezhetnek eljárást társasházak is az elmaradt közös költség miatt, önkormányzati cégek ki nem fizetett parkolási díjakért vagy akár magánszemélyek is, ha kölcsönt adtak, és nem kapják vissza a pénzüket.

Tavaly 527 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek a közjegyzőknél, ebből 477 ezer jogerőre emelkedett. A fizetési meghagyás címzettjei közül csak 29 ezren nem tartották azt jogosnak, de sokan át sem veszik a fizetési meghagyást.

A közlemény idézte Tóth Ádámot, az MOKK elnökét, aki elmondta, hogy a tévhitekkel ellentétben nem lehet megúszni egy jogos követelés megfizetését azzal, ha az adós nem veszi át az erről szóló fizetési meghagyást, a jogszabályok alapján ebben az esetben úgy kell tekinteni, mintha elismerte volna a követelést a magánszemély. Ha viszont igazolt okból nem tudja átvenni valaki a fizetési meghagyást és végrehajtás indul ellene – például kórházi kezelés, otthoni karantén, rossz címre küldték, vagy jogosulatlan átvevő vette át a küldeményt -, akkor lehetősége van kézbesítési kifogást benyújtani az eljárásról történő tudomásszerzéstől számított 15 napon belül az eljáró közjegyzőnél. Ha valaki nem nyújt be ellentmondást vagy kézbesítési kifogást, vagy nem egyezkedik a hitelezővel, akár a bankszámláján lévő pénz egy részét is elviheti a végrehajtó néhány héten belül – hangsúlyozta a kamara elnöke.

A kamara szerint ha az adós anyagi helyzete miatt nem tud fizetni, akkor érdemes halasztást vagy részletfizetést kérnie szintén 15 napon belül. Magánszemélyként – az ellentmondáshoz hasonlóan – szóban jelezheti ezt bármely közjegyzőnél vagy levélben fordulhat az ügyben eljáró közjegyzőhöz. Amennyiben a közjegyző helyt ad a kérelemnek, az adósnak pontosan kell fizetnie a részleteket a jogosultnak (akinek tartozik), mert ha egyszer is megcsúszik, akkor a jogosult megindíttathatja a végrehajtási eljárást a teljes meg nem fizetett összegre – olvasható az MOKK közleményében.

The post Közjegyzői kamara: a fizetési meghagyást érdemes átvenni, de nem kötelező elfogadni a követelt összeget appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanévkezdés: eddig 423 helyen szolgálatba léptek az iskolaőrök

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 08:35
A szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési feladatellátási helyen léptek szolgálatba iskolaőrök – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Jelezte: további helyszínekre is folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése.

Maruzsa Zoltán kijelentette: az iskolában nincs helye az erőszaknak. Ez volt a kormány mottója, amikor a kabinet ülésén döntés született, hogy az elmúlt időszakban az oktatási intézményekben markánsan megjelenő erőszakos jelenségekre reagálni kell. Rámutatott: azokon a helyeken léptek szolgálatba az iskolaőrök, ahol a továbbképzés, az iskolapszichológus, a szociális munkás, a tantestület eddigi munkája nem volt elegendő a rend teljes körű fenntartásához.

Az iskolaőr olyan személy, aki sokkal több mint egy portás, de nem rendőr – fogalmazott. Az államtitkár nyilvánvalóvá tette: az iskolaőröket speciális képzésen arra készítették fel, hogy az iskolai közegben fegyverhasználat nélkül pusztán a jelenlétükkel fenn tudják tartani a rendet. Emlékeztetett: abban teljes egyetértés volt a parlamenti pártok között, hogy az iskolában nincs helye az erőszaknak. Nem célvitáról, hanem eszközvitáról van szó – utalt arra, hogy az ellenzék részéről éles kritika érte az elképzeléseket.

Maruzsa kitért arra is: az iskolaőrök olyan helyszíneken kezdenek szolgálatot, ahol azt az intézményvezető ezt kezdeményezte. Eddig 423 helyszínen kezdték meg az iskolaőrök a tevékenységüket, további 55 helyszínre a toborzás, képzés folyamatban van. Kérdésre elmondta: későbbiekben igény esetén az iskolaőri szolgálat kibővülhet a nem állami intézményekben is.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a biztonságérzet növelését, a prevenciót és a konfliktuskezelés hatékony támogatását jelölte meg annak indokaként, hogy kapcsolódtak a programhoz. 39 szakképzési centrumban 185 szakképzési intézmény jelezte szándékát, hogy részt venne a programban – ismertette, reményét fejezve ki, hogy ez a kör bővülni fog a jövőben. Az intézmények vezetőinek előzetes tájékoztatása megtörtént, figyelembe vették az ő észrevételeiket is – jelezte a helyettes államtitkár.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy másfél hónap állt rendelkezésükre, hogy egy teljesen új szervezetet hozzanak létre. Ismertette: az iskolaőrök tanítási időben teljesítenek szolgálatot, sajátos jogokkal vannak felruházva, és rendelkeznek kényszerítő eszközzel, így bilinccsel, gumibottal és könnygáz spray-vel. Utóbbiak használatára csak kiemelten indokolt esetben kerülhet sor.

Tevékenységük a pedagógusok, nevelők, oktatók munkájának biztosítása, a személyüket érő támadások megelőzése. Nevelési-oktatási kérdésekben javaslatot nem fogalmazhatnak meg, kizárólag a biztonsági kérdésekbe szólhatnak bele. Az iskolaőr nem rendőr, nem állít elő, ne fog el, nem hallgat ki, és a rendőr sem iskolaőr – rögzítette. Az iskolaőrök egyenruhában végzik a munkájukat, szolgálati igazolványuk, jelvényük van.

Töreki közölte: 1409 jelentkező volt az iskolaőri pozícióra, nagyon szigorú és következetes kiválasztási folyamat zajlott, amelynek eredményeként a jelentkezők kétharmadát kirostálták. A kiválasztott leendő iskolaőrök 31 képzési helyszínen pedagógiai, pszichológiai és rendőri ismeretek tárgykörben kaptak képzést. Összesen 478 intézményben lesz iskolaőri szolgálat a jelenlegi adatok szerint; 55 intézményben nincs betöltött pozíció Budapesten, Pest megyében, Bács-Kiskun megyében. A toborzás továbbra is folyik, és remélik, hogy szeptember végére minden iskola igényét ki tudják elégíteni.

Jelezte: minden érintett intézményt felkeresnek az ősz során, és tájékozódnak az első tapasztalatokról.

The post Tanévkezdés: eddig 423 helyen szolgálatba léptek az iskolaőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Igazságszolgáltatás: enyhítették a büntetését, de akár fel is menthették volna a kőbányai szatírt

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 07:35
Három és fél év börtönre enyhítette a kőbányai futó nőre támadó férfi ítéletét a Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletével – tudatta a törvényszék sajtóosztálya.

Az eljárás adatai szerint a 37 éves férfi 2018. október 14-én az éjjeli órákban a X. kerület, Jászberényi úton követni kezdett egy futó nőt, megtámadta és szexuális cselekményre kényszerítette. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szexuális erőszakkal és testi sértéssel vádolta a férfit, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019 októberében kihirdetett elsőfokú ítéletében a váddal egyezően mondta ki a vádlott bűnösségét és négy és fél év fogházbüntetésre ítélte. A vád súlyosításért, a védelem enyhítéséért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a büntetést három év hat hónap szabadságvesztésre mérsékelte, amelyet azonban a súlyosabb végrehajtási fokozatú börtönben kell végrehajtani.

A törvényszék indoklása szerint az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásakor nem vett figyelembe minden enyhítő és súlyosító körülményt, így például azt, hogy a súlyos testi sértést megalapozó sérülésen túl a vádlott egyéb fizikai, valamint pszichikai sérülést is okozott a sértettnek. Ugyanakkor enyhítő körülményként kell értékelni, hogy a vádlott bocsánatkérését a sértett elfogadta – olvasható a közleményben.

A másodfokú bíróság kitért arra is, hogy bár a súlyosító körülmények száma nőtt és azok súlya jelentős, az eset megítélésénél figyelembe kellett venni a vádlott elkövetéskori kóros elmeállapotát, amely a törvény szerint a büntetés korlátlan enyhítésére is lehetőséget ad.

A szakértői vélemények szerint a vádlott a cselekmény elkövetésekor az úgynevezett abortív (csökevényes) kóros ittasság állapotában volt (a kóros ittasság tünetei közül csak egyesek észlelhetők, vagy a tünetek mind megtalálhatók, de nem fejlődtek ki teljesen), és ez nála olyan tudatzavart idézett elő, amely súlyosan korlátozta abban, hogy a cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje és ennek megfelelően cselekedjen. Ezzel összefüggésben kellett értékelni a súlyosító körülményeket is, amelyek szorosan összefüggnek a férfi vádbeli tudatállapotával. Mindezek indokolták a szabadságvesztés tartamának enyhítését – közölte a törvényszék. (Ezek szerint a részegség enyhítő körülménynek számít. Ez jó hír a gátlásaikat könnyen levetőknek, mindenki másnak azonban rossz. A -szerk- megj.)

The post Igazságszolgáltatás: enyhítették a büntetését, de akár fel is menthették volna a kőbányai szatírt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: az OPCW szerint az idegméreg alkalmazása tiltott vegyi fegyver használatának minősül

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 06:35
Idegméreg bárminemű alkalmazása tiltott vegyi fegyver használatának minősül – foglalt állást Fernando Arias, a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető ellen elkövetett mérgezési kísérlettel összefüggésben kiadott nyilatkozatában.

A 193 tagú nemzetközi szervezet vezetője szerint a vegyifegyver-használatra vonatkozó állítás súlyos aggodalomra ad okot. Arias kijelentette, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény részes államai elítélendőnek és teljes mértékben ellentétesnek tartják a nemzetközi közösség által megállapított jogi normákkal a vegyi fegyverek bármilyen körülmények közötti használatát.

A szervezet továbbra is figyelemmel követi az ügy alakulását, és készen áll arra, hogy segítsen minden hozzá forduló részes államot – tette hozzá a főigazgató. A német szövetségi kormány szerdán adta hírül, hogy Navalnij szervezetében a harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki a német klinikai vizsgálatok folyamán.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb bírálójaként is ismert politikus augusztus 20-án egy Moszkvába tartó repülőn lett rosszul A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, Navalnijt az ottani kórházba szállították. Az orosz orvosok tagadták, hogy Navalnijt megmérgezték volna. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították, és megkezdték klinikai kezelését. Orvosai szerdán azt állapították meg, hogy minden kétséget kizáróan idegmérget juttattak a szervezetébe. A hírek szerint Navalnij tünetei enyhültek, és nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és nem tudják kizárni, hogy megmérgezése maradandó hatásokkal jár.

Moszkva elutasította azt a vádat, hogy az orosz állam áll az ellenzéki politikus német szakemberek által megállapított megmérgezése mögött, a fehérorosz vezetés pedig Varsót és Berlint vádolta meg az incidenssel.

A hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) 2019 novemberében vette fel tiltólistájára a Novicsokot. Az idegméreg az úgynevezett tiltott anyagok első számú jegyzékében szereplő anyagokhoz csatlakozott, amelyen egyebek mellett a szaringáz, a ricin és a mustárgáz szerepel.

A nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény végrehajtó szerveként az OPCW felügyeli a globális törekvéseket a vegyi fegyverek végleges és ellenőrizhető módon történő felszámolására. Az egyezmény 1997-ben lépett hatályba. Felügyeletével a bejelentett vegyifegyverkészletek kilencvenhat százalékát megsemmisítették.

The post Navalnij-botrány: az OPCW szerint az idegméreg alkalmazása tiltott vegyi fegyver használatának minősül appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: szükség van korszerű, ütőképes, erős honvédségre

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 05:35
Vissza kell állítani a katonai hivatás presztízsét, szükség van korszerű, ütőképes, erős Magyar Honvédségre, tekintettel a világban zajló folyamatokra – közölte a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok találkozóján tartott előadásában, a Zrínyi 2026 nevű honvédelmi és haderőfejlesztési programról szóló film levetítése után azt mondta: a keleti mellett létezik egy déli fenyegetettség is.

Mint mondta, Magyarország – tekintve a történelmet – soha nem tudott kimaradni az európai hadszínteret érintő krízisekből, és a Kárpát-medence most sem tud kimaradni ezekből egy konfliktus esetén. Ezért készültek el a közép-európai országok szerepét, feladatát meghatározó NATO védelmi tervek is – mondta, hozzátéve: a NATO vezetésének döntése értelmében Magyarországnak ebben a térségben határozott, jelentős szerepe kell, hogy legyen.

A kockázatokra, fenyegetésekre mindig készülni kell, éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy egy modern, ütőképes magyar honvédségre van szükség – mondta Benkő. “Olyan magyar honvédségre, amelynek katonái jól kiképzettek, felkészültek, hazájuk iránt elkötelezettek, lojálisak” – fogalmazott. A miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy ezek a kötelékek korszerű, modern technikai eszközökkel legyenek felszerelve.

Benkő elmondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program két részből áll. A honvédelmi rész a katonáról szól: toborzásáról, oktatásáról, kiképzéséről, nyugdíjas éveiben a róla való gondoskodásról. A miniszter üdvözölte az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők növekvő számát, fontosnak nevezte, hogy legyen mindig utánpótlása a magyar honvédségnek, “nem csak mennyiségi, hanem minőségi”.

A program másik része a haderőfejlesztésről, az új technikai eszközök beszerzéséről, a hazai hadiipar megteremtéséről, a kutatásról, a fejlesztésről, az innovációs tevékenységek megvalósításáról szól – ismertette.

Elmondta: könnyű típusú, többcélú Airbus H145M-es helikopterből 20-at rendeltek, ebből kilenc már megérkezett, ebben az évben még várnak 7-et. Közepes méretű, többfunkciós helikopterből 16-ot rendeltek, 2023 és 2025 között kell hadrendbe állniuk a Magyar Honvédségben. Kitért arra, hogy az új helikopterek érkezéséig a Mi-17-es szállító helikoptereket és a Mi-24-es harci helikoptereket feljavíttatják, hogy addig is biztosított legyen a képesség.

Benkő szólt arról, hogy még ebben az évben szerződést akarnak kötni azokra a repülőgépekre, amelyek majd tudják biztosítani a technikai eszközök szállítását, a légi desszantolási feladatok végrehajtását, és amelyeknél elvárás, hogy legyenek alkalmasak a légi utántöltési feladatok végrehajtására is.

Fontosnak nevezte a szárazföldi képesség, ezen belül a harckocsis fejlesztését is. A Leopard 2A4-es típusú harckocsiból 12 érkezik Magyarországra, négy már itt van, a többinek is meg kell érkeznie ebben az évben – mondta. A legkorszerűbb, Leopard 2A7-es harckocsik 2023-tól érkeznek. Önjáró lövegeket is beszereznek.

Benkő elmondta: a technikai eszközök kilencven százalékát Nyugat-Európából szerezték be Magyarországra, a jövőben a légvédelmirakéta-képesség kialakításánál számítanak az Amerikai Egyesült Államokra is. Hozzátette: előremutató megállapodást kötöttek olyan rakéták beszerzésére, amelyek a légierőnél alkalmazhatóak.

Szólt arról, hogy Szentkirályszabadján húszezer négyzetméteres központi logisztikai és kiképzőbázis épül, amelyet a tervek szerint ebben az évben át is adnak. Benkő kiemelte: míg 2004-től 2010-ig 17 önkéntes tartalékos állt az ország rendelkezésére, ma már 10 ezerre duzzasztották a létszámot, ami a jövőben tovább fog nőni. Kiemelt fontosságú feladatnak nevezte a miniszter a honvédelmi nevelést. A kadétképzési programhoz 68 oktatási intézmény csatlakozott már – számolt be. Megemlítette, hogy obsitosprogramot akarnak indítani, és kell egy új veteránprogram is. A nyugállományú katonák támogatását fontosnak tarják anyagilag is, ennek érdekében például az OTP-nél kedvezményes csomagot dolgoztak ki számukra.

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és a Honvédelmi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége által szervezett országos sorozatban Benkő Magyarország hét régiójában és Budapesten tart tájékoztató fórumokat. Elsőként Kaposvárra, majd Kecskemét után Szolnokra látogatott.

The post Benkő: szükség van korszerű, ütőképes, erős honvédségre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kánaán: kannabiszt szórtak le egy drónról Tel-Avivra

Biztonságpiac - Fri, 09/04/2020 - 04:35
Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság.

A város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek kábítószeres rakományát kora délután egy drón. Több mint száz – kétgrammos – adag marihuánát szórt szét, s a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, amely odarepült. Számos járókelő eredeti úti célját feladva a csomagok gyűjtésébe kezdett, mások a környező kávéházak teraszairól gyűjtögették a csomagokat, többen pedig a kocsijukból kiszállva próbáltak néhány adagot szerezni.

A rendfenntartók őrizetbe vettek két, a harmincas éveiben járó férfit, akiket a repülőszerkezet irányításával gyanúsítanak. “A kábítószergyanús anyag terjesztése igen veszélyes, és ennek megfelelően fogják kihallgatni az elkövetőket” – közölte a rendőrség. A Zöld drón nevű, kannabiszterjesztéssel foglalkozó internetes csoportban röviddel a történtek előtt már jelezték, hogy hamarosan pilóta nélküli repülógépről szórnak le csomagokat.

A csoport közleménye szerint hetente fognak egy kiló kannabiszt “égnek ereszteni” kétgrammos csomagokban Izrael különböző pontjain, hogy ezzel hirdessék új, “kannabiszeső” nevű házhoz szállítási módszerüket, amellyel a koronavírus miatti esetleges vesztegzárra is felkészülnek.

Izraelben jelenleg törvénytelennek számít a könnyű drogok, a kannabisz fogyasztása, terjesztése és termelése, de az utóbbi években a fogyasztást részlegesen kiemelték a büntetendő cselekmények közül, ami azt jelenti, hogy 15 gramm birtoklásáig és otthoni, nem nyilvános fogyasztásáig a hatóságok nem hajtják végre a törvényt. A kannabisz nyilvános használatán első és második alkalommal tetten ért polgárokat nem lehet letartóztatni, ha nincsenek korábbi nyilvántartások kannabiszhasználatukról, bár pénzbírsággal számolhatnak. A terjesztés és a termelés továbbra is a törvényben meghatározott módon büntetendő cselekmény.

The post Kánaán: kannabiszt szórtak le egy drónról Tel-Avivra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A KÖZGAZDÁSZ DIPLOMÁTÓL A VADÁSZREPÜLÉSIG

Air Base Blog - Thu, 09/03/2020 - 16:51

Goron László alezredes a kanadai NFTC-program egyik magyar oktatója. Katonai tanintézményben szerzett közgazdász diplomát, majd a számok világát a pilótafülkére cserélte. Vadászrepülőként évekig szolgált Kecskeméten, és immár ötödik esztendeje tanítja a diákokat a sugárhajtású repülés alapjaira.

- Sokáig neked sem volt egyértelmű, hogy a repülés lesz a hivatásod. Milyen út vezetett a Gripen pilótafülkéjébe, majd a Hawk oktatói ülésébe?  

- Az én történetem valóban nem az a megszokott pilótatörténet, amit általában hall az ember. Abban a vadászrepülő közösségben, ahova lassan húsz éve tartozom, a többségnek gyermekkori álma volt a repülés, és hol tudatosan, hol kevésbé, de készültek rá, keresték az alkalmat, hogy pilóták legyenek. Nálam ez nem így történt. Nem azért, mert nem érdekelt, vagy nem játszottam el a gondolattal, hogy milyen is lenne, ha vadászpilóta lehetnék, de az ismeretségi körömben senki nem repült, és a repüléssel semmilyen kapcsolatba nem kerültem. Számomra ez egy megfoghatatlan dolog volt, egy távoli valami, amiről azt gondoltam, hogy erről én bizony csak ábrándozhatok. A katonaság már más kérdés. Ahogy mondani szokták, az anyatejjel szívtam magamba. Apai ágon mindenki katona volt, nagypapám, édesapám és mindkét testvére is.

Sokáig nem tudtam mit is szeretnék kezdeni az életben, és ez így volt még a középiskola elvégzése után is. Részben családi indíttatásból jelentkeztem az akkor még létező Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola pénzügy szakára. Azért oda, mert édesanyám annyira nem örült, hogy én is a katonai pályát választom. Azt szerette volna, hogy a katonai diploma mellett valamilyen civil szakma is legyen a kezemben, de egyetlen mérnöki szak sem állt közel hozzám. Az már az első szakmai tantárgyak megjelenésénél kiderült, hogy ez nem az a terület, ahol jól érzem magam. Még mindig csak sodródtam, mintsem tudtam volna, hogy mivel is szeretnék foglalkozni az életben, ezért folytattam a tanulmányaimat és 2002. augusztus 20-án felavattak, kezemben a közgazdász diplomával.

Budapestre kerültem az akkori Támogató Ezredhez, mint pénzügyi referens tiszt, de nem nagyon találtam a helyem. Folyamatosan kerestem a lehetőséget a váltásra, de magam sem tudtam, hogy hova, merre váltsak. 2003 májusában egy mindössze negyedoldalas újsághirdetésre bukkantam: Jelentkezz pilótának az NFTC-be! Aki mer, az nyer alapon felhívtam a megadott telefonszámot, hogy adjak egy esélyt magamnak. Az első telefonbeszélgetésnél próbáltam érzékeltetni a vonal másik oldalán kérdezősködővel, hogy nem sok alapom van ebbe a világba belépni, de nem igazán érdekelte őt. A feltétel - ami, azóta sem változott - bármilyen felsőfokú végzettség, megfelelő egészségi és fizikai állapot, illetve angol nyelvtudás volt. Ezek megvoltak és nemsokára a kecskeméti Honvéd Kórház háromnapos szűrésén találtam magam. A szórás elég magas volt, bőven tíz százalék alatt volt azok aránya, akiknek sikerült bent maradniuk a rostán. A vizsgálatok legérzékenyebb pontja a szem és a gerinc volt. Érdekes, hogy a fogászati vizsgálattól tartottam leginkább, mert van az a városi legenda, miszerint a vadászpilótáknak csak tökéletes foguk lehet. Ez így nem igaz, ápolt fogakkal kell rendelkezni, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet, mondjuk tömött fogunk. Volt még egy sportfelmérő is, ami egyébként semmiben sem különbözött a honvédség éves fizikai állapotfelmérésétől. Ezután egyenes út vezetett az akkori MH 86. Szolnok Helikopter Ezredhez és az ott található Repülő Felkészítési Osztálynál (RFO) 2003 augusztusában megkezdtük a földi előkészítésünket. Kilencen kezdtük, hamar összekovácsolódtunk és örök barátságok születtek. Élményekben gazdag egy év volt. A kilenc fő közül hármunknak nem volt semmilyen repülő előélete. A többiek mind vitorlázó vagy motoros repülő tapasztalattal érkeztek, mind mérnökök voltak, mi hárman pedig közgazdász diplomával, a repüléshez egy fikarcnyit sem konyítóként hallgattuk a többieket. Végül mi hárman voltunk azok, akik eljutottak a Gripen kabinjáig. Az igazsághoz tartozik, hogy a többieknek nem képességbeli hiányosságok miatt nem jött össze, mert egy kivételével mindannyian megmaradtak a repülésnél. Többségük valamilyen légitársaságnál kapitányként repül, de akad olyan is közöttük, aki a Közel-Keleten oktató pilótaként dolgozik.

Feladatról visszaérkező Gripen, pilótája Goron László. 

A Jak-52-es volt életem első típusa. Mondanom sem kell, hogy az első felszállások, bármennyire is próbáltam felkészülni rájuk, a valóságban nagyon nem úgy néztek ki, ahogy én elképzeltem. Persze sok idő nem volt arra, hogy ámuldozzak, mert az akkori oktatóim, Kalmár Laci bácsi és Somogyi „Soma” Zoli sokat követeltek. Negyvenöt órát repültünk ezen a gépen, megismerkedtünk a műrepüléssel, a műszeres és látás utáni navigációval és a kötelékrepüléssel. Mire 2004 nyarán elérkeztünk oda, hogy ki legyen az az öt fő, aki abban az évben megkezdheti a tanulmányait Kanadában, már csak nyolcan voltunk, mert az egyik srácot közben felvették a Malévhez. A kiválasztott öt fő között voltam én is.

2004. július 14-én utaztunk ki Kanadába. Nagyon izgatott voltam: új kaland, új élmények, új kihívások. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, ezért elvárásaim sem voltak. Minden feladatra maximálisan fel kellett készülni elméletben, legyen az valós repülés vagy egy szimulátoros feladat. A rendszer nem nagyon tolerálta a hibázást. Azon kívül, hogy fiatalok voltunk és még így is egy hatalmas élménynek fogtuk fel az egészet, sokszor éreztük úgy, hogy nem győzzük nyelni a sok tananyagot, amit próbáltak letolni a torkunkon. Először egy nyolchetes nyelvtanfolyamon vettünk részt a helyi egyetemen és közben kanadai családoknál voltunk elhelyezve, hogy rá legyünk kényszerítve az angol nyelv használatára. Szeptember végén kerültünk Moose Jaw-ba, a 15. ezred különböző kiképző századaihoz, a CT-156 Harvard II típusra. Ezen a légcsavaros-gázturbinás repülőgépen történt a kiképzés, és ez az óta sem változott. Az A (Apache), B (Bandit) és a C (Cobra) kiképző századok közül én a Cobra századba kerültem. A profizmus párosult a hatalmas követelménnyel és a meredeken felfelé ívelő tanulási görbével. Nem mintha Magyarországon az oktatók nem lettek volna elég felkészültek, vagy nem tettek volna meg mindent, hogy minket felkészítsenek, de a technikai és az infrastrukturális háttér összehasonlíthatatlan volt. Ott aztán tényleg fel kellett kötni a nadrágunkat. Egy hónap földi előkészítés után már meg is kezdtük a szimulátoros képzéseinket, 1-2 hét elteltével pedig már a tényleges repülést. Az elején egymás mellett zajlottak az elméleti felkészítések, a szimulátoros, és a valós repülések.

A Jak-52-es két évtizedig volt a Magyar Honvédség alapkiképző típusa.

A szolnoki 1-es fázis a kiválasztás szakasza volt, ez a 2-es fázis pedig már az orientáció szakasza, ahol azt döntik el, hogy a jelöltek a későbbiekben képesek lesznek-e valamilyen repülő eszköz kiszolgálásának az elsajátítására. Itt nagyjából 90 órát repültünk. A feladatok hasonlóak voltak az otthoniakhoz, viszont a platform, a Harvard, sokkal gyorsabb volt, jóval többre volt képes, és ez által az információ mennyisége is jóval több volt. Sokkal kevesebb volt viszont a rendelkezésre álló idő, ami alatt, a repülés közben fel kellett tudni dolgozni ezeket az információkat. A forgalomról nem is beszélve. Otthoni körülmények között ennek a reprodukálása lehetetlen volt. A Magyarországon megszokott egy-két Jak-52 vagy néha pár helikopter után azon találtuk magunkat, hogy 15-20 Harvard és 5-6 Hawk köröz a két párhuzamos pályán. Ezen a fázison már azt figyelik, hogy az egyes repülő eszközök - merevszárnyú, forgószárnyas, több hajtóműves - kiszolgálásának speciális igényeihez mérten melyikre a legalkalmasabb az adott jelölt. Végül a vadász irányra lettem kiválasztva. A 2-es fázist követte egy 2B jelű fázis, ahol még mindig ugyanazzal a típussal, de nagyobb kihívásokat jelentő feladatokat repültünk körülbelül 50 órában. Ez azt jelenti, hogy a műrepülő elemek nehezebbek, összetettebbek és nagyobb terhelésűek voltak, a műszeres feladatok nagyobb távolságra, teljesen ismeretlen repterekre történtek és nagyon rövid idő volt a felkészülésre.

CT-156 Harvard

Amikor ezt az akadály is sikerrel vettem, megkezdhettem a 3-as fázist, ami már a sugárhajtású CT-155 Hawkot jelentette. Itt azt kellett megtanulni, hogy az addig elsajátítottakat hogyan is kell végrehajtani egy sugárhajtású típuson. Amikor ez is meg volt, ünnepélyes keretek között megkaptam a kanadai szárnyaimat és pilóta lettem! Ez egy hatalmas mérföldkő mindenki életében, aki erre a hivatásra adja a fejét. Jó érzés volt, elismertek, a rivaldafénybe kerültünk. Igaz, csak pár napig mert, ahogy Hamupipőke varázslata is véget ért éjfélkor, nekünk sem volt sok időnk az ünneplésre. Nem sokkal ezután már Cold Lake-ben találtuk magunkat, ahol a különböző légiharc-elemeket oktatták. Moose Jaw-ban megtanultuk, hogyan kell repülni egy sugárhajtású géppel, Cold Lake-ben pedig azt, hogy alapszinten hogyan kell harcolni vele. Végül elérkezett 2006 nyarának vége és indultam haza, élményekkel tele és rengeteg tanulással a hátam mögött.

Rövid szabadság után az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 2. harcászati repülő századához, a Dongó századhoz kerültem, ahol barátságos fogadtatásban volt részem. Érdekes helyzet volt, mert a Dongó század MiG-29-es és L-39-es típusokkal vegyesen volt felszerelve és ez volt az az időszak, amikor a korkedvezményes nyugdíj megszűnésével rengetegen mentek nyugdíjba. Nagyon kevés pilóta maradt, a hatalmas generációs szakadék érezhető volt. A Dongó századnál többnyire olyan pilóták maradtak, akik már jócskán benne voltak a negyvenes éveikben. Ők repülték a MiG-29-est és adták a készültségi szolgálatot, és voltunk mi, az ifjú titánok, akik éppen csak hazaértek a kanadai képzésről és az L-39-es típusra kerültek. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam és nagyon sok olyan feladatot hajthattam végre, amitől több lettem. Ilyenek voltak a különböző célrepülések a Gripen vagy a MiG-29-es ellen, vagy például amikor a győri rakétásokat kellett kijátszani, de még hosszan sorolhatnám a feladatainkat. Majdnem három évet töltöttem el a Dongó századnál, amikor két lehetőség közül választhattam. Vagy megkezdem a MiG-29-es átképzésemet vagy visszamegyek Kanadába egy hat hónapos felfrissítő képzésre a Hawkon, mielőtt megkezdem a Gripen átképzésemet. Az utóbbit választottam, mert nagyon szerettem volna Gripent repülni, de azóta is fájó pont az életemben, hogy kimaradt a MiG-29-es. Így töltöttem el ismét egy fél évet Moose Jaw-ban és Cold Lake-ben, mielőtt 2009 februárjában kijutottam Svédországba, Satenäsba, a Gripen átképzésre.

Moose Jaw, 2006. Kanadai növendékekkel a 3-as fázis elvégzése után.

Svédország megint egy kicsit más volt, egy másik sebességbe kellett kapcsolni és egy másik szemléletet megszokni, bár nem volt nehéz. Az ottani képzés is nagyon precíz volt, megspékelve egy kis északi mentalitással. A JAS 39 Gripen A/B verzióival repültünk, ami azért volt érdekes, mert a gép svédül kommunikált velünk és a különböző kapcsolók is svédül voltak felcímkézve. Természetesen ezt a nyelvet nem birtokoltuk. Azt például, hogy hogyan tudjuk megadni a repülő számítógépének a leszálló repterünket - hogy a gép tudja hova kell visszahoznia minket - be kellett magolnunk, hogy milyen kapcsolókat kell megnyomnunk és milyen sorrendben, és ez után remélni, hogy a kijelzőn azt fogjuk látni, amit szeretnénk, mert elolvasni nem tudtuk. Ezután következett az otthoni átképzés már a C/D verzióra. Egy év kiképzési repülés után értük el a készültségi szintet. Közben átkerültem a Repülő Műveleti Főnökséghez és gyakorlattervező tiszt lettem. Számos nemzetközi gyakorlaton volt szerencsém részt venni, mind otthon, mind pedig külföldön. Majdnem hét évig repültem a Gripent, amikor felmerült egy oktatói beosztás lehetősége az NFTC-n, ott ahol magam is tanultam. Úgy éreztem, hogy ez számomra és a családom számára egy nagyon jó lehetőség, bár a Gripen miatt nem volt könnyű a döntés. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy életem típusát hagytam magam mögött és csak remélni tudom, hogy lesz még lehetőségem ismét repülni a Gripent.

Az NFTC-t végzett fiatalok sokáig az Albatroson repültek, mire vadászgépre ülhettek.

- Milyen követelményeknek kellett megfelelni az NFTC-oktatói beosztáshoz?

- A fegyveres erőkről nagy általánosságban elmondható, hogy nincs demokrácia, mégis önkéntes jelentkezés alapján történt a kiválasztás. Nem volt igazán tapasztalathoz kötve, jelenleg is vannak olyanok, akik két éve léptek be a bázis kapuján, mint pilóta növendékek, ma pedig már oktató pilóták. Természetesen ők is a kanadai szárny megszerzése után lettek kijelölve és a Harvard típuson oktatnak. (A Hawkon azért minimális elvárás valamilyen sugárhajtású tapasztalat. Cold Lake-ben az is, hogy ez a tapasztalat harcászati alakulatnál szerzett legyen.) Ez azért lehetséges, mert az eljárásokat és az értékelést a legapróbb részletekig alaposan kidolgozták és az adott kereteken belül a lehető legobjektívabb rendszert sikerült kialakítani az NFTC-n. Pontosan le van fektetve, hogy mi számít kisebb és mi komolyabb hibának azért, hogy az oktató el tudja dönteni, hogy az egyes repülési elemeknél az egytől ötig terjedő osztályzatok közül milyen értékelést adjon. Az egyes feladatok repülési elemeihez pedig pontosan hozzá vannak rendelve a minimálisan szükséges osztályzatok. Röviden: kevesebb repülési tapasztalattal is képes valaki sikeres oktató pilóta lenni ebben a rendszerben, mert minden nagyon alaposan le van szabályozva. Természetesen nem csak a kanadai szárny birtokában van lehetőség az NFTC programban oktatni, de akik az itteni rendszer tapasztalatai nélkül vágnak neki, azoknak csak nagy nehézségek árán sikerül megugraniuk ezt a magasságot. Többször előfordult, hogy eltanácsolták az adott nemzet jelentkezőit.

- Mi volt az oktatói átképzésed folyamata?

- 2015. július 31-én érkeztem Moose Jaw-ba a családommal és egy hónap múlva már ismét egy Hawk fedélzetén találtam magam tényleges repülési feladaton. Nagyjából 12-14 felszállás volt arra, hogy az első ülésben ismét helyreállítsam magam a típuson, ezután hasonló mennyiségű repülés következett, de már a hátsó ülésből. A diákéveimhez viszonyítva az volt a különbség, hogy itt már jóval nagyobb hangsúlyt fektettünk a különböző vészhelyzetekre és azok lereagálására. Ezután következett egy oktatói elméleti képzés, majd 10-11 tényleges oktatói repülési feladat, ami minden oktatott fázist felölelt. Bár sokszor repültem kétüléses gépen, de addig a pillanatig nem oktatóként. Azóta teljesen más szemlélettel ülök a gépbe. A nagysebességű típusokon különösen igaz, hogy kevés idő áll rendelkezésünkre. Folyamatosan előre kell gondolkozni, egy-két lépéssel mindig a diák előtt kell járni, hogy tudjuk mit fog, vagy legalább is mit kellene tennie, hogy ha még sem úgy tesz, időben tudjuk korrigálni. Az egész egy új feladat volt számomra, és volt egy nagy adag drukk bennem, de azért a tapasztalat adott egy egészséges magabiztosságot. Minden típus más és más módon állít kihívást a pilóták elé. A Gripen a komoly automatizáltság ellenére egy bonyolult fegyverrendszer, ami a nagy sebességgel párosul. A Hawk egy jóval egyszerűbb típus és a Gripenen korábban megszerzett tapasztalat nagyban hozzásegített, hogy ne legyen komolyabb problémám az átképzés alatt. 2015 év végén lettem oktató.

Egy magyar kollégával a frissítő képzés egyik feladatán, az idahói Boise-ban, úton Las Vegas felé.

- Az évek során mennyit változott a képzés folyamata és a fázisok tartalma?

- Elég sokat és ennek több oka is van. Egyrészt megváltoztak a megrendelői igények, és ezt a program lehetőség szerint próbálja lekövetni. Például az utolsó harcászati képzésnél már nem fektetnek akkora hangsúlyt az alacsony magasságú navigációs repülésre, hiszen a manapság használt precíziós fegyvereket közepes magasságból is nagy pontossággal célba lehet juttatni. Vagy említhetném a közvetlen légi támogató (CAS - Close Air Support) feladatokat, amelyek az én időmben még nem voltak benne a kiképzési tervben, de ma már ezzel is megismerkednek a diákok. Másrészt anyagi és technikai megfontolások is szerepet játszottak. Az én időmben például csak a Hawk Moose Jaw-i fázisának elvégzése után kaptuk meg a kanadai szárnyainkat, ma már a Harvard fázis elvégzése után megkapják a diákok. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csökkent volna a színvonal, csak bizonyos gazdasági megfontolások után átszervezték a képzés ütemét. A 2-es fázis nem változott, viszont amit 15 évvel ezelőtt 2B fázisnak hívtak és körülbelül 50 repülési órából állt, azt kibővítették. Emelték a feladatok számát, színvonalát és 90-re a repült órák számát. Ebből lett a 3-as fázis és a diákok most már ennek a fázisnak az elvégzése után kapják meg a szárnyaikat. A Hawk Moose Jaw-i részét óraszámban némileg lecsökkentették és lett belőle 4T (Transition) fázis, mielőtt folytatnák a 4 FLIT fázissal (Fighter Lead in Training). A változások ellenére elmondható, hogy a színvonal nem csökkent. Ezt azért is jelenthetem ki határozottan, mert a harcászati alakulatoktól folyamatos a visszacsatolás, mi pedig az általunk kiképzett és hozzájuk érkező pilóták jellemzése alapján alakítjuk, formáljuk a programot.

JAS 39-es átképzésen Svédországban.

- Mi a feladatod a Hawkon, milyen szintig kell a diáknak eljutnia a típuson?

- Én a 4T fázison oktatok Moose Jaw-ban, ami azt jelenti, hogy a diákok velem ismerkednek meg először a sugárhajtású repülés sajátosságaival és a fázis befejeztével már magabiztosan képesek látás szerint, illetve bonyolult időjárási viszonyok között repülni a típussal. Megtanulják, hogyan navigáljanak alacsony és közepes magasságon és képesek legyenek egy kétgépes kötelékben kísérőként és vezérként is feladatot végrehajtani.

- Oktatóként hogy néz ki egy repülési napod?

- Beszéljünk a vírus előtti időkről, mert a COVID-19 jelentősen átírta a mi életünket is. A Hawkon négy hullámban repülünk. Ez azt jelenti, hogy vagy az 1-3 vagy a 2-4 sorba terveznek feladatra, hogy a sorok között legyen idő a lerepült feladatot átbeszélni, kiértékelni és felkészíteni a következő diákot. Naponta legalább egy központi eligazításon kell részt venni, ahol tájékozódunk az aktuális és várható időjárásról, a saját és a kitérő repterek, illetve a gépek helyzetéről. Ezeken az eligazításokon közösen átbeszéljük a Hawk valamelyik rendszerét vagy egy vészhelyzeti eljárást. Ezeket nem lehet elégszer gyakorolni. Ilyen eligazításokat naponta háromszor tartunk, az elsőt reggel 7.15-kor. Ezen azok vesznek részt, akik az első sorban repülnek. A következő 9.30-kor van, ezt a második sorra beérkezőknek tartják, és van még egy 13.00 órakor. Az eligazítás után a diákkal kettesben átbeszéljük a végrehajtandó repülési feladatot. Ennek is, mint a központi eligazításoknak megvan a maguk forgatókönyve. Említettem, hogy a tanulási görbe nagyon meredek, ezért szinte minden feladatnál kicsit vizsgáznak is a diákok. Az elméleti tudnivalókból tökéletesen felkészültnek kell lenniük. Ha egyszer felszálltunk, a kerozin és a repidő is véges, és egyébként is úgy tartjuk, hogy ha a diák felveszi a sisakot és beindítja a gépet, a levegőben jó, ha a felére emlékszik mindannak, amit a földön tudott. Na, most képzeljük el, ha már eleve hiányos tudással indulunk.

CT-155 Hawk

Volt rá példa nem egyszer, hogy törölni kellett a feladatot, mert a diák nem volt elég felkészült. Ez ugyanúgy sikertelen feladatnak számít, mintha a levegőben nem tudta volna hozni az elvárt szintet. Azt azért tudni kell, hogy úgy futunk neki ennek az akadálynak, hogy a fiatalok a szimulátorban már látták és végrehajtották azt, amit a levegőben ténylegesen is le fognak repülni. Tehát nekünk először is értékelnünk kell, hogy a diák felkészült-e a feladatra, képes-e az adott időjárási helyzetet feladatspecifikusan értékelni. Tudja-e, hogy milyen elemekből áll a feladat, melyek az ismétlődő feladatok, melyek az új elemek, hogy van-e elképzelése, hogy a hajtómű beindításától a leállításáig mit, hogyan fog tenni a repülőgépben, és ha volt az előző repülésnél elkövetett hibája, hogyan fogja korrigálni azt. A diákok minden repülés után kapnak egy szöveges értékelést, ahol minden egyes elem osztályzásra kerül, és így leírva látják, hogy az egyes elemek végrehajtásánál mi volt a hiba, és az miért következett be. Ilyen értékelő kártyák alapján kell felkészülniük. Ezután következem én, az oktató és pontos menetrend szerint átbeszéljük a feladatot. Ha volt hiba a tervében, akkor arra felhívom a figyelmét, például hogy az ismétlő feladatoknál a hibák korrigálásánál mire figyeljen oda, illetve hogy az új elemeket hogyan hajtsa végre. Amire nekünk nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne legyen túl hosszú ez az eligazítás, mert limitált, amennyit a fiatalok magukba tudnak szívni és hasznosítani is tudnak. Fenn kell tudnunk tartani a figyelmüket, tehát nem kioktatjuk őket, hanem inkább interaktív jelleggel megpróbáljuk rávezetni őket és kiszedni belőlük a tudást. Amit pedig nagyon szeretnénk, hogy megjegyezzenek a repülésre, azokat kulcsszavakkal erősen kihangsúlyozzuk. A kerozin fogy, az idő pereg és a levegőben nincs idő hosszú magyarázatokra. Ezért fontos megtalálni azokat a kulcsszavakat, amikre a levegőben, ha felhívom a diák figyelmét, akkor nagy eséllyel végre tudja hajtani a manővert.

Ezután következik a repülés. Ezek feladattól függően általában 1,2 – 1,5 órát tesznek ki. A program elég feszes, a feladatokban nincs túl sok mozgási lehetőségünk, elég sok mindent kell belesűríteni a rendelkezésre álló időbe. A repülés után pedig a kiértékelés következik. Egy rövid mosdószünet, egy pohár víz és már ugrunk is neki. Ahogy a feladat előtt, itt is adott forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok. A lényeg, hogy nem szabad a földbe döngölni senkit sem, bármennyire is rosszul sikerült a feladat, mindig találni kell valamit, ami pozitív volt, de természetesen el kell mondani a hibákat. A végén pedig valami olyasmivel kell zárni, ami motiválja őket. Ezután két falat szendvics között, ha van időm, megírom a szöveges értékelő kártyát. Fontos, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön. Ekkor még nekem is frissek az emlékek, illetve a diáknak is szüksége van az értékelésre, hogy ez alapján fel tudjon készülni a következő feladatára. És kezdődik minden elölről. Ez bőven kitölti a napomat, és ha mindez nem lenne elég, akkor jönnek az egyéb ügyek, mert 2016-tól betöltöm a rangidős nemzeti képviselő szerepét is. Folyamatosan tartom a kapcsolatot a bázis- és az iskolavezetéssel, képviselem a magyar érdekeket, illetve informálom a hazai vezetőket a kanadai helyzetről. Ha reggel hétre megyek, akkor úgy számolhatunk, hogy nagyjából délután öt óra körül el tudok indulni haza. Ha reggel kilencre megyek, akkor ez inkább este hét órát jelent. Azon kívül, hogy szeretek sportolni, nekem ekkor kezdődik a második műszak, mert három kisgyermek édesapja vagyok és ők ilyenkor már alig várják, hogy hazaérkezzek és szétszedjenek.

- Magyar oktatóként lehetőséged van magyar diákot oktatni?

- Aki eljut a 4-es fázisra, azzal mindenképp repülök, bár én arra törekszem, hogy a magyar diákok lehetőség szerint más nemzet pilótájával repüljenek. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy más szemléletet is lássanak, illetve az angol rádiózást lehetőség szerint anyanyelvi oktatóktól hallják. A másik pedig, hogy így könnyebb elkerülni a részrehajlást a kiválasztásnál, mert azt vallom, hogy emberek vagyunk, és komolyan tudja befolyásolni a tisztánlátást, ha egy-egy fiatallal szorosabb kapcsolat alakul ki. Viszont mindenképp sort kerítek arra, hogy legalább egy feladat erejéig repüljek velük, hogy nyugodt szívvel mondjam rá bárkire a végső döntést. Egyébként pedig saját tapasztalatból mondom, hogy magyar oktatóval repülni mindig kicsit felszabadultabb érzés, függetlenül attól, hogy a követelmények ugyanazok, bárkivel is repül az ember.

Idei fotó egy magyar oktató-kollégával, magyar növendékkel és a századzászlóval.

- Mi a tapasztalatod, a légcsavaros Harvard után nagy vízválasztó a sugárhajtású Hawk?

- Ez egy érdekes kérdés és nem is olyan egyszerű a válasz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudom. Igazából nincs rá recept, ami szerint, ha egy adott eredményekkel rendelkező fiatalt berakunk a képzésre, akkor biztosan eredményes lesz itt is. Ez egyébként az összes fázisról elmondható. Van, akinek a képzés Harvard fázisa megy döcögősen, aztán a Hawkon megtáltosodik. Arra is volt példa, hogy Isten adta tehetségnek tűnt valaki, amikor hozzánk került a Hawkra, aztán a harcászati részt alig tudta elvégezni. Ennek az ellentétével is találkoztunk. Azért az elmondható, hogy hozzánk már olyanok érkeznek, akik a legjobbak voltak az előző fázison és a turbólégcsavaros gépről átülni a sugárhajtásra többségüknek nem okoz nagy problémát. A legnagyobb kihívást a sebességből fakadó időhiány okozza számukra. A legtöbb feladatot a diákok már látták a Harvardon, mi azt tanítjuk meg, hogyan kell ezeket lerepülni egy sugárhajtású gépen. Azt a legnehezebb megszokniuk, hogy a döntések meghozatalára töredék idejük van, és jóval előre kell gondolkodniuk, mert ha ez nem megy, egyszer csak azt veszik észre, hogy már nem is ők irányítják a gépet, hanem csak próbálják lekövetni az eseményeket. Mióta én kint oktatok, nem kellett senkit sem eltanácsolni a mi fázisunkról, de volt már rá példa nem egyszer. Olyan viszont az én időmben is volt, hogy néhányan önként hagyták abba különböző okok miatt, de magyar nem volt köztük.

- Meddig lehet ismételni, ha valaki nem felel meg egy ellenőrző feladaton?

- Ez is pontosan le van szabályozva. Az egyik kritérium, hogy az adott fázison belül maximum négy sikertelen feladatra van lehetőség, a fázisok végén kötelező vizsgarepülések közül csak kettőnél van lehetőség újra próbálkozni. Ha bármelyiket eléri a diák, akkor egy háromfős bizottság áll fel olyan oktatókból, akik nem repültek az adott növendékkel. Sőt, a személyes befolyásoltság elkerülése miatt, lehetőség szerint olyan oktatókat hívnak össze, akik még csak nem is az érintett diák századában oktatnak. Ez a bizottság a diák összes anyagát átnézi, ellenőrzi, hogy a kiképzése a szabályoknak megfelelően történt-e, és meghallgatja azokat az oktatókat, akik részt vettek a diák kiképzésében. Természetesen meghallgatja a diákot is, hogy a kiképzés alatt esetleg felmerült-e olyan, nem a képzéssel közvetlenül összefüggő tényező, ami hatással lehetett a gyengébb teljesítményre. Ilyenek lehetnek például magánéleti vagy pénzügyi problémák. Attól nem kell félnie senkinek, hogy ok nélkül tanácsolják el, vagy esetleg valamilyen tényezőt nem vesznek figyelembe.

- Milyen lehetőség van az előtt, aki ebben a fázisban nem felel meg?

- Aki a Hawkig eljut az már biztos, hogy megszerezte a kanadai szárnyakat, tehát pilótaként tekintünk rá, és bár nem a vadászrepülés lesz az, ahol folytathatja a karrierjét, számos más opciót fel tudunk ajánlani neki a Magyar Honvédség kötelékében. Ez lehet forgószárnyas vagy szállítórepülő beosztás, az éppen aktuális igényektől függően. Mi az addigi eredményei alapján teszünk javaslatot, hogy szerintünk melyik lenne a számára legalkalmasabb típus. Természetesen bármilyen más típusra kap beosztást, ott is be kell bizonyítania, hogy képes helytállni.

- Neked, mint Gripen pilótának, mennyit ad szakmailag ez a beosztás? Mi lesz a folytatás?

- A Hawk is, mint a Gripen, sugárhajtású repülő, de nagyjából itt vége is a hasonlóságnak. Nagyon szeretem a Hawkot, rengeteg kellemes és felejthetetlen élményt szereztem amióta repülöm, de azért a Gripen sokkal fejlettebb, sokkal korszerűbb. Egy igazi vadászrepülőgép, a Hawk pedig egy kiképzőgép. De ami lényegesebb, hogy én egy olyan fázison oktatok, ahol a sugárhajtású repülés alapjait tanítjuk, aminek olyan nagy hasznát nem veszem otthon, de nem is ezért választottam ezt az irányt 2015-ben. Amikor idevezényeltek, én nem úgy jöttem el otthonról, hogy végleg búcsút intek a Gripennek. Az még mindig egy nagy szerelem, és egy év múlva, ha leülünk beszélgetni, akkor már arról is tudok mesélni majd, hogy Gripenen repülni is olyan-e, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni!

* * *

Fotó: Goron-archív, Royal Canadian Air Force, Szórád Tamás. A cikk két részes nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. júliusi és augusztusi számaiban jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Elrendelte a borsodnádasdi emberölés vádlottjának letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla

Biztonságpiac - Thu, 09/03/2020 - 16:35
A Debreceni Ítélőtábla szerdán elrendelte a borsodnádasdi emberölés vádlottjának letartóztatását. A letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelték el – közölte a táblabíróság szóvivője.

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ügyész a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét és jelentősen súlyosítsa a büntetését.

A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el. Miután azonban az ügyész a szerdai tárgyaláson módosította a vádat, a vádlottnak és védőjének lehetősége nyílt arra, hogy az ügyészi indítvány megismerése, a perbeszédre felkészülés, illetve további bizonyítási indítvány érdekében kérjék a tárgyalás elnapolását. Ennek helyt adott az ítélőtábla, az ügy tárgyalása szeptember 10-én folytatódik Debrecenben – jelezte a szóvivő.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék márciusban úgy döntött, hogy nem szándékos, hanem gondatlan emberölést követett el az a fiatal férfi, aki 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A bíróság nem jogerős ítéletével négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű 24 éves vádlottat.

A bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, ugyanakkor az ügyész a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatásáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezést nyújtott be.

The post Elrendelte a borsodnádasdi emberölés vádlottjának letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.