You are here

Biztonságpolitika

Nem lesz török beszerzés? Nem jön a Yörük és az Eldar Yelcin?

Biztonságpolitika és terrorizmus - Fri, 12/18/2020 - 12:21

 Már második forrásból hallottam, hogy ez a nagy volumenű török harcjármű beszerzés kútba esik, vagy csak kis mennyiségben lesz. Nem akarom összefoglalni a történetet, de elég furcsa volt az egész. Most már látjuk, hogy hogyan néz ki, amikor a Magyar Honvédség megrendel valamit. Ha nem is tudunk sok részletet, az általános, hogy van hivatalos bejelentés, beszámol róla a HM sajtó. Sor nélkül vehetjük a példákat legyen az német, amerikai vagy izrael (NASAMS, Leopard, izraeli radarok).

A török beszerzésről nem tudni semmit, a legtöbb dolog egy török ellenzéki aktivista által kiszivárogtatott hír volt, ami itthon már "török sajtó" ként jelent meg. A szállítás a hírek szerint 2020 vége lett volna, de maholnap vége az évnek. Az egyetlen ütös rész, amiért vakon hiszünk ebben, hogy a 2019-es budaőrsi haditechnikai nap volt, amikor mindenki megdöbbenésére ki volt állítva egy a Magyar Honvédség logoival felcimkézett Yörük és egy Eldar Yelcin.

Nem volt viszont közös szerződés aláírás, Maróth Gáspár nem járt Törökországban, magyar katonai gépeket nem spottoltak arra (vagy csak nem tudok róla?), és hát a mai napig nem előzte meg semmilyen szerződéskötés a szállítást megelőzően. Szóval adok némi valószínűséget annak, hogy tényleg kútba esett török vásárlás, ami viszont megnyitja az útat annak, hogy akkor mi lehet helyette?

Még nem hallottam erről semmi, szóval ezt aztán tényleg csak én saját übertalálgatásom. De az elmúlt hónapok hírei után azért megnéztem a Rheinmetall honlapját, hogy van e bármi járművük, ami képességben hasonló lenne a Yörükhöz és a Eldar Yelcinhez. Nahát, mit tesz isten, van ilyen, úgy hívják Rheinmetal AMPV. Persze ez önmagában nem jelent semmit, a kaposvári Rheinmetall kutatási fejlesztése nyolc kerekűt fejleszt, talán hibrid hajtásra.


És hát 

Categories: Biztonságpolitika

Házhoz szállító étterem működését függesztette fel a Nébih

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 12:10



Élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátóipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – közölte a Nébih.

A közlemény szerint a higiéniai hiányosságokon túl 25 kilogramm nyomon követhetetlen, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű állati eredetű alapanyagot is találtak az ellenőrök a Pudravka Tech Kft. létesítményében; ezek megsemmisítését elrendelték.

A mennyezet és a falak az egység egészében koszosak, porosak, pókhálósak voltak, a főzőtérben a plafon festékrétege közvetlenül az olajsütő felett hullott – közölte a hivatal. A berendezések (például hűtők, munkaasztalok, dagasztógép) környezetében és közvetlenül alattuk is zsíros, fekete koszt láttak az ellenőrök, a padló takarítatlansága az egész egységre jellemező volt. A dolgozóknak a higiénikus kézmosáshoz szükséges kellékek nem álltak rendelkezésre.

A hivatal arra is kitért, hogy külön hulladéktároló helyiséggel a létesítmény nem rendelkezett, a konyhai hulladékot elszállításig a sütő-főző térben, nyitott hordókban tárolták. Zöldség-gyümölcs előkészítő helyiség hiányában a tisztítatlan fokhagyma, valamint a zsákos vöröshagyma a húselőkészítőben kapott helyet. Az egység a jogsértések maradéktalan kijavítása után, a hatóság újabb helyszíni szemléjét követően folytathatja csak tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – tájékoztatott a Nébih.

The post Házhoz szállító étterem működését függesztette fel a Nébih appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hibrid meghajtást hozhat a Rheinmetall Kaposvárra?

Biztonságpolitika és terrorizmus - Fri, 12/18/2020 - 11:29

 A napokban volt hír, hogy Maróth Gáspár és az ITM megállapodott a Rheinmetallal. Hogy pontosan miről és mennyiről, azt nem tudjuk :), de már annak is örülünk, hogy ennyit tudunk. Amit hozzátettek a hírhez, az az, hogy közös magyar-német vállalat lesz, kutatás-fejlesztés lesz éveken át (ezért az ITM benne), majd gyártani is fognak valamit. Amit nem tudunk, hogy mit. Nyolc kerekű lesz és még nincs ilyen, ergo sem a Boxer harcjármű, sem a Mission Master nevű kis vezető nélküli teherautó jármű nincs a a pakliban. Ezt már csak a pletykák teszik hozzá.

Kiváncsiskodásomban megnéztem a Rheinmetall AG tavalyi évi befektetőknek készült éves jelentését, ahol van pár szó arról, hogy mi a RM kutatási fókusza. Abból indultam ki, hogy azt fejlesztenék itthon, amiben egyébként a megtérülést látják az ipari versenyben.

Azt írják itt (fényképet rakok, mert kimásolni nem lehet)


Sajnos műszaki ismereteim nagyon hiányosak, de ETU ebben az esetben talán elektromos meghajtást, amit a meglevő mellé építve hibrid meghajtás lenne elérhetőe. A szöveget alaposan átnézve semmilyen utalást nem találtam az elektromos meghajtás katonai alkalmazására, szóval ez csak egy erős találgatás. De tekintve, hogy egy ekkora konszern nem kezd bele csak úgy új kutatásokba, illetve a kutatások minden esetben a várható haszon érdekében történnek, így valószínűsítem, hogy ha kutatás lesz, akkor ilyen témában.

Jaa és ott lesz a ZalaZone mellett, amelyet erre találtak  ki, hogy elektromobilitást teszteljenek!



Categories: Biztonságpolitika

Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 08:35
Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy hatvanmilliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett, nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése. Hozzátette, hogy a Kormány elkötelezett a honvédség fejlesztésében, mert erős nemzeti hadsereg nélkül nincs nemzeti megbecsülés, önbecsülés és érdekérvényesítés. A honvédelem nemzeti ügy, amelynek alappillére a honvédség felkészültsége és eszközei, az erős NATO-szövetség és a magyar állampolgárok elkötelezettsége a haza, a nemzet ügyei iránt – sorolta a honvédelmi tárca vezetője. Szavai szerint mára elértük, hogy NATO-szövetségeseinek felnéznek ránk, míg korábban “potyautasként” jellemeztek bennünket, most azonban már példaértékűnek tekintik a magyarországi haderőfejlesztési folyamatokat.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról számolt be: a vegyesvállalat következő beruházásaként Várpalotán robbanóanyagokat, illetve nagykaliberű lőszereket és aknavetőgránátokat gyártó üzemeket építenek fel. Hozzátette, hogy az európai közösség számára is kiemelkedő ez a beruházás, mert robbanóanyagokból hiányt szenved Európa. A nagykaliberű lőszerek gyártásához csatlakozva pedig a nemrég az állam által megvásárolt Hirtenberger aknavetőgyár gránátgyártását is Várpalotára helyeznék át.

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy olyan gyár épül Zalaegerszegen, amilyen még nincs Európában, ugyanis olyan technológiákat is alkalmaznak, amelyek a mesterséges intelligenciát is felhasználják. Ezzel a technológiával, digitális berendezésekkel a katonákat is védeni tudják. Kijelentette: a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe, a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: a Lynx-gyár a magyar hadiipar fejlődésének legújabb állomása, ami a munkaerőpiacra és a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lesz.

A zalaegerszegi rendezvényen a honvédség H145M helikopterével helyezték el a beruházás alapkövét, mindezt a résztvevők online közvetítésen keresztül tekinthették meg. A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja hetven kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.

The post Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az olasz kormányfő Líbiában tárgyalt Haftár tábornokkal, elengedték az olasz halászokat

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 07:35
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Luigi Di Maio külügyminiszter a Líbia keleti országrészét ellenőrző Halifa Haftár tábornokkal tárgyalt Bengázi városában abból az alkalomból, hogy több mint száz nap fogság után szabadon engedtek két olasz halászhajót legénységükkel együtt.

Conte a Líbiába érkezése után közösségi oldalán adta hírül, hogy a szeptember elsején foglyul ejtett tizennyolc halászt szabadon engedték. Katonai repülőgéppel a délután folyamán érkeznek meg Rómába. A két halászhajót is visszaszolgáltatták a líbiai hatóságok. A kormányfő és az őt kísérő külügyminiszter a Bengázi külvárosában található Rajma légitámaszponton tárgyalt Haftárral, aki a Líbiai Nemzeti Hadsereg nevű szervezetet vezeti.

Az egyeztetés majdnem négy hónapos diplomáciai munkát zárt le, amelynek eredményeként Haftár igent mondott az olasz halászok szabadon engedésére. A szicíliai Marzara del Vallóból elindult két halászhajót, az Antartidét és a Medineát, szeptember elsején éjszaka tartóztatták fel líbiai hadihajók. Azóta a tizennyolc fős legénységet fogva tartották Bengázi egyik kaszárnyájában. A csoportban nyolc olasz, hat tunéziai, két indonéz és két szenegáli férfi volt. Az olasz kormány mindannyiuk szabadon engedését szorgalmazta.

A líbiai verzió szerint a halászhajókat Bengázi partjaitól kevesebb mint nyolcvan mérföldre, vagyis líbiai fennhatóságú vizeken tartóztatták fel, ahol nem tartózkodhattak volna. A halászokkal szembeni bírósági tárgyalás kezdetét jövő hétre tűzték ki. Elemzők rámutattak, hogy az olasz hajók feltartóztatása azután történt, hogy Luigi Di Maio szeptember első napján a líbiai nemzeti egységkormányt vezető Fajez esz-Szarrádzszsal találkozott.

Meg nem erősített hírek szerint a halászokért cserébe Haftár tábornok azoknak a líbiaiaknak a szabadon engedését kérte, akiket 2015-ben egy szicíliai bíróság embercsempészésért elítélt, és jelenleg is olasz börtönben vannak. Di Maio közösségi bejegyzése szerint a miniszterelnökkel azt hangoztatták Haftár tábornoknak, hogy a római kormány továbbra is Líbia stabilizálásán dolgozik.

The post Az olasz kormányfő Líbiában tárgyalt Haftár tábornokkal, elengedték az olasz halászokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint hat tonna tartós élelmiszert a gyűjtöttek a BRFK munkatársai

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 06:35
Több mint hat tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a Mikulásgyárnak, az adományt csütörtökön jelképesen is átadták a karácsonyi jótékonysági gyűjtés számára.

Az eseményen Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya emlékeztetett arra: a BRFK kiemelten fontosnak tartja, hogy a szolgálati feladatok ellátása mellett jótékonykodjanak is, ezért már sok éves hagyományként vesznek részt karácsonyi ünnepek előtti karitatív gyűjtésekben. Tavaly is gyűjtöttek a Mikulásgyár számára, akkor megközelítőleg két tonna csokoládét adományoztak a rászorulók részére. Idén a tartós élelmiszerek adományozása került a középpontba.

Hozzátette, hogy az idei jótékonysági akcióban mintegy 12 raklapnyi, 6218 kilogramm mennyiségű tartós élelmiszert teljesen önkéntes alapon, november 24. óta magánemberként gyűjtötték össze a rendőrök. A legtöbb adományt összegyűjtő kapitányságot, valamint főosztályt a BRFK oklevéllel fogja jutalmazni. A Mikulásgyár a korábbi években jelentős mennyiségben gyűjtött jó minőségű használt ruhákat, könyveket és játékokat is, azonban a koronavírus-járvány miatt idén kizárólag tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket várnak a felajánlóktól – emlékeztetett Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője.

Hozzátette: már biztosan kijelenthető, hogy az idei gyűjtés sikeresebb, mint a tavalyi, hiszen csütörtökön már összegyűlt a tavaly felhalmozott 44 tonnányi adomány és még három napon át, vasárnapig várják a felajánlásokat. A termékek a leginkább rászorulókhoz kerülnek, többek között hátrányos helyzetű nagycsaládosokhoz és idősekhez az ország minden részére. Az ajándékokat, adományokat a felajánlónak nem szükséges becsomagolnia, akár dobozban vagy nejlonzacskóban is elviheti a gyűjtőpontokra. Az akció december 20-ig tart.

The post Több mint hat tonna tartós élelmiszert a gyűjtöttek a BRFK munkatársai appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A V4-belügyminiszterek rugalmas a menekültügyi szolidaritási EU-mechanizmust szeretnének

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 05:35
Az Európai Unió számára javasolt új migrációs paktumnak meg kell őriznie az eddigi szolidaritási mechanizmus nyitottságát és rugalmasságát – szorgalmazták közös, csütörtökön ismertetett állásfoglalásukban a négy visegrádi ország, valamint Észtország és Szlovénia belügyminiszterei.

A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta visegrádi csoport (V4) soros elnökségét betöltő Lengyelország belügyminisztériuma által közzétett közlemény szerint a témáról december 4-én miniszteri videokonferencián tárgyaltak, és a mostani állásfoglalást az ott született megállapodás alapján fogadták el. A közös dokumentum – amelyet továbbították a december végéig tartó német, valamint az ezt követő portugál soros EU-elnökségnek – megszabja “a térségünk államai által elfogadható kompromisszum határvonalait” az unió migrációs és menedékjogi politikájáról folytatott további egyeztetések során – olvasható a varsói közleményben.

A térségbeli miniszterek tisztában vannak azzal, hogy az EU-n belüli migrációs nyomás miatt szükség van egymás támogatására, ennek viszont a közös álláspont szerint “rugalmasnak kell lennie, a tagállamok lehetőségeinek megfelelő eszközválasztást illetően pedig szabadnak”. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a szabad belső mozgást biztosító schengeni övezet szabályos működése érdekében olyan jövőbeli uniós megoldásokra van szükség, amelyek “valódi ellenőrzést” tesznek lehetővé az EU-n belüli migrációs mozgás felett.

Az EU-nak birtokában kell lennie “a migráció terén nem együttműködő”, unión kívüli országokkal szemben alkalmazható nyomásgyakorlási eszközöknek, az Európa déli részén tevékenykedő, ezen belül a tengeri mentőakciókban részt vevő nemzetközi szervezeteknek pedig pontos szabályok szerint kell dolgozniuk, amelyek megakadályozzák az illegális migrációs csatornák kialakulását – áll a lengyel belügyi tárca közleményében.

The post A V4-belügyminiszterek rugalmas a menekültügyi szolidaritási EU-mechanizmust szeretnének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Párizsi vérengzés: a fővádlott harminc évet kapott

Biztonságpiac - Fri, 12/18/2020 - 04:35
Négy év és életfogytig tartó szabadságvesztés közötti börtönbüntetésre ítélte a párizsi esküdtszék a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett és 17 halálos áldozattal járó párizsi támadások vádlottjait.

Tizennégy embert vádoltak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a három elkövetőnek, akik néhány nap leforgása alatt 17 embert gyilkoltak meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében 12 emberrel végeztek, 11-et megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet megöltek.

A gyanúsítottak közül tízen álltak bíróság elé, a többiek vagy Szíriában vannak, vagy meghaltak az iszlamista harcokban. A per fővádlottja, a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, aki az ügyészség szerint központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, 30 év börtönbüntetést kapott. A feltételezett megrendelőt, Mohamed Belhoucine-t, aki meg nem erősített hírek szerint Szíriában meghalt, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

The post Párizsi vérengzés: a fővádlott harminc évet kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rács mögé kerülnek a százmilliós csémi rablás elkövetői

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 16:35
Három embert fegyházra, egyet börtönre ítéltek a 2017. áprilisi százmilliós csémi rablás elkövetői közül – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Borbély Veronika közölte: a vádlottak és ismeretlenül maradt társaik 2017. április 3-án a 13-as úton, Csém térségében rendőri intézkedést színlelve megállították egy személyautót. A sofőrt és két utasát bántalmazták, a gépkocsi szíriai állampolgárságú vezetőjétől pedig elvettek csaknem 124 millió forint értékű eurót.

A Tatabányai Törvényszék fegyveresen, csoportosan, különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt három férfit öt év fegyházra, egyet két év börtönre ítélt. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

The post Rács mögé kerülnek a százmilliós csémi rablás elkövetői appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zalaegerszegi harcjárműgyár alapkőletétel - szolnoki forgószárnyas támogatással

Air Power Blog - Thu, 12/17/2020 - 12:31

Letették a Rheinmetall Hungary zalaegerszegi harcjárműgyárának alapkövét, ezzel szimbolikusan kezdetét vette a magyar hadiiparfejlesztés legnagyobb beruházásának építészeti fázisa. Az ZalaZONE tesztpálya szomszédságában megvalósuló üzem 2023-ban kezdi a termelést, a honvédség Lynx gyalogsági harcjárműveiből 172 darab itt készül el, de már további kutatás-fejlesztési, prototípus-építési és tesztelési feladatokra is készülnek itt.

A "0" ponton ősszel szerepelt Lynx példány érkezett Zalaegerszegre, hogy az alapkőletételi ceremónia résztvevői számára is kézzel foghatóvá tegye a rövidesen itt készülő terméket.

Az időkapszulát a 15-ös oldalszámú H145M és személyzete helyezte el csörlőhasználattal az építési területen.

Zord  


Categories: Biztonságpolitika

Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 08:35
Állami terrorizmussal vádolta meg Vlagyimir Putyint Alekszej Navalnij ellenzéki politikus az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozva.

Navalnij, aki korábban állította már azt, hogy augusztusban Putyin személyes utasítására próbálták megmérgezni, azt követően nyilatkozott így, hogy hétfőn nyilvánosságra hozták egy nemzetközi újságírói tényfeltárás anyagát. Ebben a Bellingcat, a The Insider, a Der Spiegel, a CNN és az El País oknyomozói, egyebek között utaslisták és mobilszolgáltatók adatainak elemzése alapján, arra az eredményre jutottak, hogy az ellenzékit 2017 óta folyamatosan követte az orosz Szövetségi Nyomozó Szolgálat (FSZB) egy vegyészekből és orvosokból álló csoportja, amelynek tagjai mindig a közelben tartózkodtak, amikor Navalnij vagy a felesége utazás közben rosszul lett.

Az anyagot hétfőn saját feldolgozásban, egy csaknem 52 perces videóban Navalnij is megosztotta a YouTube-csatornáján. Ebben azt állította, az orosz elnök azt követően döntött a likvidálása mellett, hogy bejelentette: Putyin kihívója akar lenni a 2018-as elnökválasztáson. Az állami terrorizmus vádja ebben az összeállításban is elhangzott.

A rádióadásba és videóközvetítésbe Németországból bejelentkező Navalnij az Eho Moszkvinak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy a sajtójelentések ügyében közvetlenül az orosz Nyomozó Bizottsághoz (SZK) és az FSZB-hez fog fordulni. Mint mondta, az orosz büntetőeljárási törvénykönyv szerint a feljelentés a szolgálati úton végül úgyis ezekhez a szervekhez jutna el.

Elmondta, hogy az újságírói tényfeltárás megjelenése után is vissza kíván térni Oroszországba, ahol megítélése szerint “meglehetősen nagy a támogatottsága”, s ahol a korrupció ellenzőinek többmilliós tábora várhatóan tovább bővül majd. Közölte, hogy hazatérésének időpontja kezelőorvosainak döntésétől függ.

Moszkvai újságírói körökben egyébként kedden feltűnést keltett, hogy két napra felfüggesztették Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivőjének szokásos sajtóbeszélgetéseit. A hivatalos tájékoztatás szerint ennek oka nem a Navalnij-ügy, hanem a felkészülés Putyin napokban esedékes éves nagy sajtótájékoztatójára.

Navalnij, az orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint “Novicsok” típusú mérget találtak a szervezetpében.

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) október 6-án kiadott első, nyilvános jelentésében azt írta, vizsgálata “megerősítette”, hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. Ez a kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepel.

Moszkva azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg.

Az Európai Unió Tanácsának döntése alapján a Navalnij-ügy miatt szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet (GoszNIIOHT), ahol feltételezések szerint a “Novicsok” harci mérget kifejlesztették.

The post Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a barátját Bécsben megölő magyar nő és anyja ellen

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 07:35
Vádat emelt a barátját tavaly februárban Bécsben több késszúrással megölő és feldaraboló magyar nő és a holttest elrejtésében segédkező anyja ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság.

A tájékoztatás szerint a nőt előre kitervelten elkövetett emberöléssel és kifosztással, anyját bűnpártolással vádolják. A 27 éves nő 2018 őszén Ausztriában ismerte meg későbbi áldozatát, egy másik földrészről származó férfit, aki szállást, anyagi biztonságot és kábítószert is biztosított számára. A nő a férfit többször otthagyta, ilyenkor visszament az ugyancsak Bécsben élő magyar barátjához. 2019 elején a nőt a sértett feleségül akarta venni, ebbe a nő is belegyezett. Később azonban meggondolta magát, és – tartva a sértett kiterjedt kapcsolatrendszerétől – azt tervezte, hogy megöli a férfit és utána úgy tesz, mintha az eltűnéséről nem rendelkezne információval.

Tavaly februárban egy diszkóban mindketten kábítószert fogyasztottak, majd a bécsi otthonukban a férfi közeledni próbált a nőhöz. A vádlott elutasította, mire a férfi dühös lett és megfenyegette. A nő ekkor felkapott egy kést és először megszúrta a sértett nyakát, majd dulakodás közben többször megszúrta a testét is. A férfi nem sokkal ezután meghalt. A nő magához vett a sértettől 580 eurót, majd másnap késsel és egy kalapáccsal feldarabolta a férfit és bőröndökben az anyja jászladányi otthonába vitte. A következő napon a vádlottak a sértett maradványait egy bérelt autóval Jászalsószentgyörgy külterületére vitték, egy beton átereszben elrejtették, majd sósavval leöntötték.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az anyával szemben felfüggesztett szabadságvesztést, a lányával szemben határozott idejű fegyházbüntetést szabjon ki. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog első fokon döntést hozni.

The post Vádat emeltek a barátját Bécsben megölő magyar nő és anyja ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: Moszkvának nincs köze a Washington elleni hackertámadásokhoz

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 06:35
Valótlanoknak minősítette hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Oroszország hackertámadásokat szervezett az amerikai pénzügyminisztérium és a Nemzeti Távközlési és Információs Hivatal (NTIA) számítógéprendszere ellen.

“Ismételten csak vissza tudom utasítani ezeket a vádakat” – nyilatkozott Peszkov, “megalapozatlannak” nevezve azokat. “Nekünk nincs közünk ehhez” – szögezte le Peszkov, aki arra reagált, hogy a The Washington Post című napilap és a Reuters hírügynökség vasárnap amerikai kormányzati illetékesekre hivatkozva azt írta: feltételezhetően orosz hackerek hozzáfértek az amerikai pénzügyminisztérium belső levelezéséhez és a kereskedelmi minisztériumhoz tartozó NTIA adataihoz.

A sajtóforrások szerint az amerikai hírszerzés amiatt aggódik, hogy a hackerek a felhasznált eszközök révén más kormányzati ügynökségek hálózatába is képesek lehettek behatolni. A The Washington Post szerint a támadás mögött az orosz Külső Hírszerző Szolgálattal együttműködő APT29 vagy Cozy Bear hackercsoport állhat.

“Az amerikai kormány tisztában van a történtekkel, és minden szükséges intézkedést meghoz, hogy azonosítsa és kiküszöbölje ezeket a problémákat” – kommentálta az értesülést John Ullyot, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

A kereskedelmi minisztérium megerősítette, hogy behatoltak a rendszerébe, és jelentették a történteket az illetékes hatóságoknak, egyben a kiberbiztonsági hivatal és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét kérték az ügyben.

Peszkov emlékeztetett: Vlagyimir Putyin kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország lépjen együttműködésre a kiberbiztonság területén, de nem kapott választ Washingtonból. Korábban az amerikai fővárosban működő orosz nagykövetség közleményt jelentetett meg a Facebookon, amely szerint az információs térben elkövetett támadások ellentétesek Oroszország külpolitikai elveivel és nemzetbiztonsági érdekeivel, és leszögezte, hogy Moszkva nem folytat támadó műveleteket a virtuális közegben.

The post Kreml: Moszkvának nincs köze a Washington elleni hackertámadásokhoz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyermekpornográfia gyanúja miatt őrizetbe vettek egy budapesti férfit

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 05:35
Gyermekpornográfia és szexuális erőszak gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy budapesti férfit, akire az Interpol hívta fel figyelmet – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A fővárosi főügyész azt közölte, hogy a 46 éves gyanúsítottat ügyészségi indítványra letartóztatta a bíróság.

A rendőrség közleménye szerint a KR NNI Kiberbűnözés elleni főosztály az Interpol által üzemeltetett adatbázison keresztül bűnügyi jelzést kapott, amelyben segítséget kértek egy eddig ismeretlen gyermekpornográf felvétel sértettjének azonosításához.

A kibernyomozók megállapították a felvételen szereplő fiúgyermek és az őt bántalmazó férfi személyazonosságát. Hétfőn elfogták és kihallgatták a férfit, valamint a lakásán kutatást tartottak, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, valamint szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt kezdeményezték letartóztatását – írták.

Hozzátették: a gyanú szerint a férfi további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűncselekményt, ennek tisztázása jelenleg tart. A közleményben kitértek arra is: az Interpol adatbázisa több mint 2,7 millió képet és videót tárol, és világszerte 23 500 áldozat felismerésében segítette már a hatóságokat.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész a közleményében azt írta: a gyanú szerint egy 46 éves férfi 2018-ban, egy, ideiglenesen a felügyelete alatt álló kiskorút abuzált, erről felvételeket készített és azokat megosztotta. A Fővárosi Főügyészség azért indítványozta a letartóztatását, mert álláspontja szerint a férfi szabadlábon hagyása esetén elszökhetne, befolyásolná a bizonyítást és lehetősége lenne újabb, hasonló jellegű bűncselekményt elkövetni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, de az ügyészség is, mivel szerinte indokolt lett volna, ha a bíróság a szökés veszélyét is megállapítja.

Hírek szerint a gyanúsítottat szexuális bűncselekmény miatt korábban fegyházbüntetésre ítélték.

The post Gyermekpornográfia gyanúja miatt őrizetbe vettek egy budapesti férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány

Biztonságpiac - Thu, 12/17/2020 - 04:33
A katonai célú járművek merőben újszerű, következő generációjának közös létrehozását célzó projektről állapodott meg a német Rheinmetall ipari csoport és Magyarország kormánya – közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A közlemény szerint az aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében kutatás-fejlesztés, prototípusépítés, tesztelés, majd tervezetten sorozatgyártás valósul meg Magyarországon. Úgy értékeltek: “mivel a civil szektort követően a katonai célú járművek terén is forradalmi változások körvonalazódnak, a projekt időzítése kedvező lehetőséget teremt a kibontakozó hazai védelmi ipar számára, hogy a világ technológiai élvonalához csatlakozzon”.

A közleményben idézik a fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: a termék szellemi tulajdonának meghatározó elemei a Zalaegerszegen működő Rheinmetall Hungary Zrt. közös vállalatot illetik majd meg, továbbá várhatóan (a kutatás-fejlesztést követően) 2026-tól kezdődő sorozatgyártása szintén Magyarországon, Kaposváron valósul meg.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: “ez a kezdeményezés is bizonyítja Magyarország katonai és politikai döntéshozóinak elkötelezettségét, hogy hazájuk iparát a szárazföldi erők technológiáinak európai élvonalába emeljék. Ennek érdekében a magyar kormány szisztematikusan modernizálja a védelmi ipart és befektet kulcsfontosságú technológiákba”.

The post Újabb katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Tesco visszahívta egy saját márkás csipszét

Biztonságpiac - Wed, 12/16/2020 - 16:35
A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Tesco tájékoztatása szerint a visszavitt termék teljes vételárát – blokk hiányában is – visszatérítik. Az intézkedés a 2021. február 24. és július 29. közötti minőségmegőrzési idővel rendelkező, 904935, 904389, 903350, 903067, 902010, 901360, 900834, 900187 tételszámú termékekre vonatkozik.

A Nébih kéri, hogy az ezekkel az azonosító adatokkal ellátott termékeket a mustárallergiában szenvedők ne fogyasszák.

The post A Tesco visszahívta egy saját márkás csipszét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

USA szankciók: Erdogan beváltotta Putyin reményeit

Biztonságpiac - Wed, 12/16/2020 - 12:10
Az Egyesült Államoknak a török védelmi ipart érintő szankciói megrengették a két ország közötti szövetség “minden értékét” – nyilatkozta Hulusi Akar török védelmi miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek.

Washington hétfőn büntetőintézkedésekkel sújtotta Törökországban a fegyverzetek beszerzését intéző, Hadiipari Elnökség (SSB) nevű hivatalt, illetve annak négy vezetőjét, amiért Ankara 2019-ben orosz Sz-400 típusú légvédelmi rendszert vásárolt.

Hulusi Akar kedden elmondta: Washington döntése nem egyeztethető össze a két ország szövetségével, valamint a jelenlegi katonai és politikai helyzettel. “Nyilvánvaló, hogy szankció alkalmazása egy NATO-tagországgal szemben, azon felül, hogy kárt okoz a szövetségi lelkületnek, a szövetségesek közötti bizalmat is gyökerestül megrendíti” – fogalmazott a török tárcavezető.

Akar arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy a védelem és a biztonság terén “térjen vissza” Törökországgal az együttműködéshez és a szolidaritáshoz, mert az jelentősen hozzájárul a térség és a világ békéjéhez.

Az amerikai szankciók között szerepel, hogy tilos amerikai exportengedélyek kiadása az SSB részére, továbbá befagyasztották Ismail Demir, a török hivatal vezetőjének bankszámláit, illetve vízumkorlátozásokkal is sújtották.

Ismail Demir kedden újságíróknak arról beszélt, hogy a mostani “elszigetelt” eset, amelynek meg kell maradnia a jelenlegi szinten. Hozzátette: a várakozásaik szerint a büntetőintézkedések nem nagyon befolyásolják majd a kétoldalú kapcsolatokat.

Demir hozzátette: az Egyesült Államok és Törökország NATO-szövetségesként megannyi területen együttműködik, és mind az amerikai, mind a török fél azzal számol, hogy ezek folytatódni fognak. Végül rámutatott: török szempontból a helyi védelmi ipar talán még gyorsabb fejlődésnek indul, miután az amerikai lépés bizonyos szempontból “jelzésként, figyelmeztetésként” értelmezhető.

A szankciókkal párhuzamosan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn felszólította Ankarát, hogy minél előbb oldja meg az Sz-400-as rendszerekkel kapcsolatos problémát az Egyesült Államokkal együttműködve.

A török külügyminisztérium rövid időn belül elítélte, valamint jogtalannak nevezte az amerikai büntetőintézkedéséket. A tárca egyúttal közölte: Törökország megteszi a szükséges válaszlépéseket, a megfelelő módon és időzítéssel viszonozni fogja a szankciókat. Ankara nem vonakodik meghozni a szükségesnek talált óvintézkedéseket a nemzetbiztonság szavatolása érdekében – szögezték le.

Ankara tavaly jutott az orosz fegyverek birtokába, miközben az Egyesült Államok több ízben is figyelmeztette, hogy várhatóan szankciókat vezet be ezért ellene. Washington azzal érvelt, hogy Oroszországgal üzletet kötve, az Sz-400-as rendszerek megvásárlásával Törökország az amerikai haditechnika biztonságát veszélyezteti és finanszírozza az orosz hadiipart.

A NATO-tagállam Törökország részvételét felfüggesztették az F-35 vadászgépek fejlesztési és kiképzési programjában, és nem vásárolhat korszerű vadászgépeket az Egyesült Államoktól.

The post USA szankciók: Erdogan beváltotta Putyin reményeit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hat év után indított ismét Angara-A5 nehézrakétát az orosz hadsereg

Biztonságpiac - Wed, 12/16/2020 - 08:35
Hat év után először indítottak ismét Angara-A5-ös nehéz hordozórakétát a pleszecki katonai űrrepülőtérről – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint az orosz légi és űrerőknek a hasznos teher teljes tömeg- és méretmakettjével végrehajtott kísérleti indítása sikeres volt. A startot eredetileg november 28-ra tervezték. Az Angara-A5 első indítása 2014. december 23-án volt.

Az Angara Oroszország új, modulszerűen bővíthető rakétacsaládja, a hozzá tartozó könnyű és nehéz hordozórakéták meghajtása orosz hírügynökségek szerint ökológiailag tiszta üzemanyag-komponensekkel történik (Ez az úgynevezett tiszta siló, rendes rakéta koncepció. A -szerk- szarkasztikusnak szánt megj.). A rakéta 3,5-38 tonna terhet képes alacsony Föld körüli pályára juttatni, fő megrendelője a védelmi tárca.

Korábban Angara-1.2PP típusú könnyű hordozórakétát is csak egyszer indítottak, szintén 2014-ben, ugyancsak az Arhangelszk megyei Pleszeckből.

A katonai tárca korábbi közlése szerint 2019-2021-ben az Angara-A5-tel három, az Angara-1.2-vel pedig három fellövést terveztek. A távol-keleti Vosztocsnij polgári űrközpontban a tervek szerint 2023-ban esedékes az első Angara indítása, és még ugyanabban az évben ki akarják próbálni a pilóta vezette új Orjol űrhajót is.

A rakétákat a moszkvai Hrunyiscsev-központ fejlesztette ki, a gyártást azonban a hozzá tartozó omszki Poljot gyárba helyezték ki. Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űripari vállalat vezérigazgatója ígérete szerint Omszkban 2022-től évi négy Angara-A5-öst fognak összeszerelni, 2024-től pedig legkevesebb nyolc nehéz és két könnyű hordozórakétát.

Egy-egy rakétának a repüléstesztre való megépítése jelenleg csaknemöt milliárd rubelbe kerül (a rubel jelenleg mintegy négy forintot ér), ami Rogozin szerint csak a kísérleti szakaszban elfogadható ár, mert a cél az, hogy az Angara versenyképes legyen a hordozórakéták piacán, elsősorban az amerikai konkurensekkel szemben. Várakozások szerint a sorozatgyártás jelentősen csökkenti majd az önköltséget.

The post Hat év után indított ismét Angara-A5 nehézrakétát az orosz hadsereg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öngyilkos merénylet történt az FSZB egy karacsáj- és cserkeszföldi művelete közben

Biztonságpiac - Wed, 12/16/2020 - 07:35
Felrobbantotta magát egy fegyveres, aki megpróbált behatolni a biztonsági erők által egy kereső művelet miatt körbezárt területre a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban található Ucskeken faluban – közölte pénteken az orosz nemzeti terrorelhárítási hivatal.

A biztonsági erők hat tagja könnyebben megsérült, a támadó, aki az elfogási kísérlet közben felrobbantotta magát, életét vesztette. Az incidensben a tájékoztatás szerint polgári személyek nem sebesültek meg. A támadó személyazonosságának megállapítására vizsgálat indult. Az Interfax egy korábbi jelentésében még arról számolt be, hogy öngyilkos merénylő követett el robbantást a FSZB regionális parancsnokságánál.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB keddi moszkvai tanácskozásán azt mondta, Oroszországban 2020-ban 41 terrortámadást sikerült meghiúsítaniuk a hatóságoknak még előkészületi fázisban.

The post Öngyilkos merénylet történt az FSZB egy karacsáj- és cserkeszföldi művelete közben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb köztisztviselőket vett őrizetbe a szlovák rendőrség különleges egysége

Biztonságpiac - Wed, 12/16/2020 - 06:35
Az elmúlt hetekben – rendőrségi, titkosszolgálati és gazdasági körökben végrehajtott, komoly visszhangot kiváltó őrizetbe vételek után – pénteken újabb köztisztviselőket, néhány Pozsony megyei település polgármesterét vett őrizetbe a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A “Konzultáns” fedőnevű rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek közül hét személy – köztük több polgármester – ellen indítottak eljárást, négyük esetében pedig vizsgálati fogságba vételükre tett javaslatot a nyomozó hatóság – közölte a rendőrség, amely szerint az őrizetbe vételek közbeszerzések befolyásolásával, illetve az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével állnak összefüggésben.

A NAKA az elmúlt hetekben több komoly visszhangot kiváltó őrizetbe vételt is végrehajtott, főként magas beosztású jelenlegi és volt rendőrségi és titkosszolgálati tisztviselőkkel, illetve a gazdasági élet néhány befolyásos szereplőjével szemben. Főként korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűnügyi tevékenység támogatása jogcímen indítottak eljárásokat velük szemben.

Az első őrizetbe vételekre november elején került sor, azóta több hasonló akció is megvalósult. Az őrizetbe vettek között van mások mellett két volt országos rendőrfőkapitány és az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi csoport, a Penta egyik társtulajdonosa is.

A különböző fedőnevek alatt megvalósított rendőrségi akciók között a túlnyomóan liberális beállítottságú szlovák sajtó egyértelmű összefüggéseket lát, és az ügyek hátterében a politikummal való összefonódást sejtet, mindezt azonban hivatalos részről eddig nem erősítették meg.

Ugyanakkor Igor Matovic szlovák miniszterelnök jobbközép-liberális kormánykoalíciójának több politikusa is tett olyan értelmű, többé-kevésbé burkolt célzásokat, hogy a rendőrségi akciók aggodalmat kelthetnek az előző kormányzat néhány politikusában. Az idén tavaszig kormányzó, Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), amely a jelenlegi szlovák parlamenti ellenzék legerősebb szereplője, ezzel szemben olyan értelmű nyilatkozatokat tett, hogy a kormányzat politikailag motivált, s a rendőrségi ügyeket tőkeszerzésre és arra használja, hogy elfedje a koronavírus-járvány terjedése kapcsán kialakult helyzet kezelésében megmutatkozott hozzá nem értését.

A négypárti szlovák kormánykoalíció ugyan “megrendíthetetlen” – alkotmányozó törvények elfogadására is elégséges – többséggel rendelkezik a pozsonyi törvényhozásban, de felmérések szerint választói támogatásuk folyamatosan csökken, ami elemzői vélemények szerint jelentős részben a koronavírus-válság kapcsán hozott – szakértőket is megosztó – intézkedéseik következménye.

A korábbi őrizetbe vételek ügyének egyik újabb mozzanata, hogy csütörtökön kórházba kellett szállítani – nem hivatalos közlések szerint súlyos fejsérülés miatt – az időközben vizsgálati fogságba vett L. Milan volt országos rendőrfőkapitányt. A kórházba szállítás okáról eddig hivatalos magyarázat nem látott napvilágot. Ezzel összefüggésben az Irány vezetője pénteken arra szólította fel a liberális Emberekért párt által jelölt Mária Kolíková igazságügyi minisztert, hogy azonnal adjon magyarázatot a történtekre.

The post Újabb köztisztviselőket vett őrizetbe a szlovák rendőrség különleges egysége appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.