You are here

Biztonságpolitika

Elhunyt George Blake, a hidegháborús korszak egyik leghírhedtebb brit kettős ügynöke

Biztonságpiac - Sun, 12/27/2020 - 08:35
Elhunyt George Blake, a hidegháborús korszak egyik leghíresebb brit kettős ügynöke, akinek tevékenysége teljesen szétzilálta a brit hírszerzés kelet-európai ügynökhálózatát. Blake 98 évesen, Oroszországban halt meg.

Blake 1922-ben született George Behar néven a hollandiai Rotterdamban. Édesapja, Albert Behar a brit hadsereg kötelékében harcolt az I. világháborúban, és a háború után brit állampolgárságban részesült.

Blake a II. világháború idején a holland ellenállásnak dolgozott, majd 1942-ben kalandos úton, Belgiumon, Franciaországon, Spanyolországon és Gibraltáron keresztül Londonba menekült. Nagy-Britanniában – immár Blake néven – csatlakozott a brit királyi haditengerészethez, majd 1944-ben a brit külső hírszerzés, az MI6 ügynöke lett. Ebben a minőségében került Nagy-Britannia szöuli diplomáciai képviseletére alkonzuli beosztásban, ám tényleges feladata hírszerzési információk gyűjtése volt Észak-Koreáról, Kínáról és a szovjet hadsereg távol-keleti mozgásáról.

A koreai háború kitörése után az északiak fogságába került és három évet töltött hadifogolyként Észak-Koreában. Későbbi beszámolói szerint az észak-koreai településeket érő, sok civil áldozattal járó amerikai légitámadások hatására érlelődött meg benne az a meggyőződés, hogy “rossz oldalon” áll, és ezért állt a szovjet állambiztonsági szervezet, a KGB szolgálatába.

A koreai háború után az MI6 Berlinbe küldte, azzal a feladattal, hogy szovjet ügynököket toborozzon kettős ügynöki tevékenységekre, ám ekkor már maga is kettős ügynökként dolgozott, és részletesen beszámolt KGB-s kapcsolattartóinak Nagy-Britannia és az Egyesült Államok németországi felderítési tevékenységéről.

A brit hírszerzési szakirodalom egyértelműen Blake nevéhez köti, hogy az 1950-es évek végére teljesen megsemmisült az MI6 kelet-európai ügynökhálózata. Nem hivatalos, de nem is cáfolt adatok szerint Blake kilenc év alatt legalább negyven – de nagyobb valószínűséggel ennél is sokkal több -, Kelet-Európában dolgozó MI6-ügynök kilétét fedte fel a szovjet hírszerzésnek.

A BBC televíziónak harminc évvel ezelőtt egy interjúban Blake maga is azt mondta, hogy közelebb járhat az ötszázhoz azoknak a nyugati ügynököknek a száma, akikről információt szolgáltatott a szovjet és a kelet-európai titkosszolgálatoknak. Blake-re azután vetült a gyanú árnyéka, hogy a lengyel felderítés egyik ügynöke, Michael Goleniewski nyugatra szökött, és felfedte Blake tevékenységét.

Blake-re 42 évi börtönbüntetést szabtak ki, de 1966-ban megszökött a hírhedt londoni Wormwood Scrubs börtönből, és a Szovjetunióba távozott. Vlagyimir Putyin 2007-ben a Barátság érdemrenddel tüntette ki az egykori kettős ügynököt. Blake szombati halálával a hidegháborús korszak brit kettősügynök-nemzedékének utolsó tagja távozott az élők sorából.

Blake nevét együtt szokták emlegetni a Cambridge Five néven ismert legendás “ötös fogat” tagjaiéval. A Cambridge Five már 1939-től a szovjet felderítés leghatékonyabb előretolt bástyája volt Nagy-Britanniában, de Blake valójában soha nem volt a Kim Philby, Guy Burgess, Donald MacLean, Anthony Blunt és John Cairncross alkotta kémcsoport tagja. Az egykori cambridge-i diákok tevékenységéről a brit elhárításnak csak az ötvenes évtized elejére támadt némi fogalma. Ekkor Maclean és Burgess – Philby figyelmeztetésére – szintén Moszkvába menekült, majd 1963-ban Philby is követte őket. Anthony Bluntot csak 1979-ben azonosították hivatalosan is a “negyedik emberként”, Cairncross, az ötödik úgy halt meg 1996-ban, hogy soha nem ismerte be teljes jogú tagságát a “cambridge-i ötök” csoportjában.

 

The post Elhunyt George Blake, a hidegháborús korszak egyik leghírhedtebb brit kettős ügynöke appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem törte meg az áldozat ellenállását a rabló nemi szervének látványa

Biztonságpiac - Sun, 12/27/2020 - 07:35
A letartóztatását indítványozta az ügyészség a rablónak, aki a kocsiját tankoló férfitól akart erőszakkal pénzt szerezni – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványozta annak a 23 éves férfinak a letartóztatását, aki még 2020. december 20-án, vasárnap dél körül próbált meg egy ferencvárosi benzinkútnál egy férfit kirabolni. A nyomozás eddig adatai szerint az ittas állapotú elkövető a benzinkútnál éppen gépkocsiját tankoló férfit –a későbbi sértettet – leszólította, tőle pénzt kért, aki azt azzal hárította el, hogy kéregetés helyett inkább menjen dolgozni.

Ekkor a gyanúsított közölte áldozatával, hogy „De adni fogsz!” majd a gyomorszáján, vállán és a fején is több alkalommal közepes erővel ököllel megütötte a védekező sértettet. Az esetre felfigyelt egy közelben tartózkodó másik férfi is, akinek a közbeavatkozását követően a gyanúsított egy kicsit eltávolodott a sértettől. Ezután a támadó ismét közelített a sértetthez, annak gépkocsiját leköpte, őt újra lökdösni kezdte, továbbá nemi szervét elővéve a sértettet és annak családját hangosan fenyegette. Ezután a rabló bármilyen érték megszerzése nélkül elhagyta a helyszínt – nem sokkal később őt a ferencvárosi nyomozók fogták el.

A rablás bűntettének kísérlete megalapozott gyanújával kihallgatott büntetett előéletű, jelenleg összesen hat további büntetőeljárás hatálya alatt álló férfi letartóztatásba helyezésére vonatkozó indítványát a kerületi ügyészség a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyének reális lehetőségére alapítja.

A kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon dönt.

The post Nem törte meg az áldozat ellenállását a rabló nemi szervének látványa appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Visszaesett az EU-ba érkező menedékkérők száma

Biztonságpiac - Sun, 12/27/2020 - 06:35
Több mint harminc százalékkal csökkent az Európai Unióba (EU) érkező menedékkérők száma a január-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest – írta hírportálján a Berliner Morgenpost az EU statisztikai hivatala (Eurostat) egy még nem nyilvános kimutatása alapján.

Az EU területére érkező menedékkérők száma – az első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmek alapján – az év elején emelkedett, a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások márciusi bevezetése után viszont “drámaian” csökkent, és még szeptemberben, illetve az előzetes adatok szerint októberben és novemberben is jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól – áll a beszámolóban.

Az első, a második és a harmadik negyedévet együttvéve 309 580 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal a tagországi menekültügyi hatóságokhoz. Ez csaknem egyharmados, 32,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanilyen trend mutatkozik az első számú célország, Németország adataiban, amelyek szerint az első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmek száma éves összevetésben 32,2 százalékkal 75 170-re csökkent.

A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) érkezett kérelmek teszik ki a huszonheteknél benyújtott kérelmek 24,3 százalékát. A második helyen Spanyolország áll 22,8 százalékos részaránnyal, 70 655 kérelemmel. A harmadik Franciaország 19 százalékkal, 58 468 menedékjogi kérelemmel.

Az adatok azt mutatják, hogy a január-szeptemberi időszakban ebben a három tagállamban, Németországban, Spanyolországban és Franciaországban nyújtották be a kérelmek kétharmadát, 66,1 százalékát, és a többi 24 tagállamra csupán a kérelmek egyharmada jut. A Berliner Morgenpost szerint a magyar hatóságokhoz kilenc hónap alatt hetven menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal.

A németországi fejleményekről már nemcsak kilenc, hanem tizenegy hónapról vannak adatok, ezek szerint november végéig 93 710 kérelem érkezett. Ez 30,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Németországba a legutóbbi nagy menekültügyi migrációs hullám idején, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett. Számuk 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken. Így 2017-ben mintegy 222 ezer, 2018-ban 185 ezer, tavaly pedig 111 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be a BAMF-hoz.

The post Visszaesett az EU-ba érkező menedékkérők száma appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nagy tüzeket hozott a szenteste

Biztonságpiac - Sun, 12/27/2020 - 05:35
December 24-én napközben főként műszaki mentésekhez riasztották a tűzoltókat, a szenteste azonban Mezőtúron, Badacsonytördemicen, Miskolcon és Debrecenben is pusztító erejű tűzesetbe torkollott.

Tegnap összesen 150 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez. A tűzoltóknak 35 tűzesetnél kellett beavatkozniuk és 66 műszaki mentést hajtottak végre. A műveletirányítási központokba 45 téves és három szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett.

Napközben az utakon tegnap két ember vesztette életét: a délutáni órákban egy kisbusz és egy gépkocsi karambolozott az M0-ás autóút 47-es kilométerénél, néhány órával később pedig a Baranya megyei Beremend határában borult árokba egy autó. Az eseteknél a budapesti, illetve a siklósi hivatásos tűzoltók és a beremendi önkéntes tűzoltók avatkoztak be.

Szenteste ezután több lakásban csaptak fel a lángok. Mezőtúron egy családi ház és melléképülete égett, majd az éjjeli órákban a Veszprém megyei Badacsonytördemicen gyertyától kapott lángra egy százötven négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezete, a Miskolc külvárosában húzódó Nagy király dűlőn pedig ugyancsak egy családi ház égett. Tárnokon egy adventi koszorú miatt égett egy családi ház, péntek hajnalban a debreceni Füredi út egyik többemeletes társasházának egyik nyolcadik emeleti lakása égett teljes terjedelmében, a tűzoltók itt két embert mentettek ki a lángok közül.

A legtöbb lakástüzet gyertyák okozzák, ezért egyetlen percre se hagyjuk magukra az égő gyertyákat, sőt éjjelre a fényfüzért is húzzuk ki a konnektorból. Az ünnepi menü elkészítésénél és újramelegítésénél ne felejtsük a tűzhelyen a finomságokat, mert ezek is tűzhöz vezetnek. Karácsony első napján sokan meglátogatjuk távolabb élő rokonainkat. Karácsonykor is kétezer szolgálatban lévő tűzoltó és csaknem ötszáz jármű volt készenlétben, akik riasztást követően 120 másodpercen belül elindultak segíteni oda, ahol baj van.

The post Nagy tüzeket hozott a szenteste appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elhagyhatja az intenzív osztályt a megkéselt rendőr

Biztonságpiac - Sun, 12/27/2020 - 04:35
Elhagyhatja az intenzív osztályt az a rendőr, akire késsel támadott egy férfi csütörtökön Újpesten.

Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója azt mondta: a 26 éves rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani.

A “szerencsén és az ellátást végző orvosokon múlt az élete” – fogalmazott a főigazgató. Megjegyezte, ha egy nagyobb eret ért volna szúrás, a férfi hamar elvérezhetett volna, és mire kórházba kerül, már nem tudtak volna segíteni rajta. Fontosnak nevezte azt is, hogy egy olyan orvoscsapat végezte az ellátást, amelynek katonaorvosként harctéri sérülések ellátásában is nagy tapasztalata van.

A már jobb állapotban lévő kollégájukról szóló hírt szombat délután a rendőrség is közzétette Facebook-oldalán. “Hogy ez így lehessen, köszönet illeti az Országos Mentőszolgálat mentőseit”, mert gyors és szakszerű ellátásuknak köszönhetően az életveszélyesen megsebesített kollégájuk időben kórházba kerülhetett – írták, jelezve, hálával tartoznak továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának is, hogy a speciális sebészi és harctéri sebesülések ellátásában jártas munkatársaik életmentő műtétet végeztek, megmentve ezzel az őrmester életét.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: egy zavartan viselkedő férfi támadt a IV. kerületi, Kassai utcai egyik társasház lépcsőházában a kiérkező járőrpárosra, és a férfi rendőrt többször megszúrta. Társa, egy 23 éves őrmesternő több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. A rendőrnő fizikailag nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba került. Őt azóta kiengedték a kórházból.

The post Elhagyhatja az intenzív osztályt a megkéselt rendőr appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A gyűlöletnek el kell tűnnie a futballból

Biztonságpiac - Sat, 12/26/2020 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de néhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Korábban dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a Fővárosi Főügyészségen, valamint a Legfőbb Ügyészségen, majd az MLSZ jogi igazgatójaként és szóvivőjeként. Sokan sportriporterként is ismerik, jelenleg közlekedési szakjogászként ügyvédi praxist folytat, de már újabb szakterület felé is kacsingat. Borbély Zoltánt a biztonsághoz, a futballhoz és a joghoz való viszonyáról kérdeztük.

— Karrierje során számtalan, a biztonsághoz valamilyen módon kapcsolódó területen, szektorban dolgozott. Hogyan látja, miként jelenik meg mindez a pályafutásában?
— Nagyon sok rendőr barátom van, a legjobb, Fülöp Valter dandártábornok sajnos már csak volt, 42 évesen hunyt el, azóta is mindennap beszélek róla és gondolok rá. De kiemelném még Berár Iván volt V. kerületi kapitányt vagy Papp Károlyt, akit még Fejér megyei főkapitányként ismertem meg, és akivel az ügyészségnél is sokszor találkoztak az útjaink. A mai napig sok olyan ügyem van, ahol sértetti képviselő vagyok, tehát a rendőrséggel, ügyészséggel azonos oldalon lépek fel. Az ügyészségről is nagyon sok régi kollégám és barátom van, három legfőbb ügyész alatt dolgozhattam – a legjobb emlékekkel! Nemrégiben találkoztam Csohány Margittal, aki már nyugdíjba vonult, korábban vele az Ophélie-ügyben működtünk együtt. Most az ügyvédi praxisomban is sok korábbi ügyészségi kollégával dolgozunk együtt.

— Bár az MLSZ-től régen eljött, hogyan látja biztonsági szempontból a futballélet alakulását az elmúlt évtizedben?
— A magyar válogatott meccsei manapság családi eseménynek számítanak, de talán a bajnoki mérkőzések is. Nagyon sokat fejlődtünk abban, hogy ma már nincs akkora „ijedtség” egy-egy kiemelt, nagy mérkőzés előtt, mint néhány évvel ezelőtt. Tudjuk, hogy a labdarúgás nem színház, de a gyűlöletnek mindenképpen el kell tűnnie vagy legalábbis marginalizálódnia kell a futballban, és a lelkes szurkolásnak kell átvennie a helyét. A futballhuliganizmus és a fogadási csalások elleni harc kézzelfogható eredményeket hozott, de sajnos ezeket nem lehet teljesen felszámolni. A futballbiztonság megteremtésében Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke, illetve helyettese, Kovács Péter rendkívüli munkát végzett – ők egyébként a stadionbiztonság legnagyobb hazai szaktekintélyeinek számítanak. Nagyon fontos előrelépést jelent, hogy nemcsak a stadionon belül, de azon kívül is védett zónákat alakítsanak ki.

— Kötődik még a futballhoz?
A labdarúgás mellett az MLSZ is része maradt az életemnek, hiszen továbbra is tagja vagyok a szövetség jogi bizottságának, kuratóriumi tag vagyok a Focisegély Alapítványnál, továbbá a Budapesti Labdarúgó-szövetség társadalmi alelnöke, valamint a Válogatottak Klubjának vezetőségi tagja vagyok.

— Mit tekint igazi hivatásának, és milyen tervei vannak a jövőre nézve?
— A jog az igazi hivatásom, a rajongásom tárgya pedig a sportriporteri munka, illetve maga a sport. A hobbijaim között nagyon sok, sporthoz kötődő tevékenység van, említhetem például az ökölvívást, ezt a sportágat mintegy húsz éven át közvetítettem. Azonban az biztos, hogy maradok a jogi területen, nemrégiben például kártérítési szakjogászképzésre jelentkeztem. A közlekedési szakjog, a biztosítás és a sportjog mellett ez most a negyedik szakterületi specializációm, de egy biztos, nem online képzésre szeretnék járni. Azt sem zárom ki ugyanakkor, hogy lehet még valamilyen váltás az életemben, de dolgoztam már bíróságon, ügyészségen, több mint hat éve vagyok ügyvéd, voltam sportriporter, nem kizárt, hogy még egy-két területbe belekóstolok. Most azonban egy nagyon jó közegben dolgozhatok, sokszor vagyok sértetti képviselő, tehát most is az ügyészségi oldalon „ülök”. Ez morálisan is rendkívül tanulságos, komoly kihívást jelent, igazi jellemformáló feladat.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A gyűlöletnek el kell tűnnie a futballból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Prostitúcióra kényszerítette az ismerősét: súlyosabb büntetést indítványoz az ügyész

Biztonságpiac - Sat, 12/26/2020 - 07:35
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak az ügyében, aki egy vidéki városból Budapestre szállított és prostitúcióra kényszerített egy fiatal lányt.

A 44 éves férfi 2017. január végén az akkor 16 éves sértettet egy budapesti lakásba vitte, ahol több fiatal nő prostituáltként tevékenykedett. A vádlott közölte a sértettel, hogy neki is ezt kell tennie, majd az ellenszegülő lányt bántalmazta, illetve megtiltotta neki, hogy a lakást elhagyja. A prostitúcióra kényszerített sértett szolgáltatásából származó anyagi hasznot a vádlott kapta.

Az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a vádlott bűnösségét tizennyolcadik életévét be nem töltött, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettében állapította meg. Ezért a többszörös visszaeső vádlottat 2020. októberében kilenc év szabadságvesztésre ítélte.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A másodfokon eljáró Pécsi Fellebbviteli Főügyészség – a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartva – lényegesen hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása iránt terjesztett elő indítványt az ítélőtáblához.

The post Prostitúcióra kényszerítette az ismerősét: súlyosabb büntetést indítványoz az ügyész appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Brit és lengyel katonák, francia tűzoltók segítik az Angliában várakozó kamionosok tesztelését

Biztonságpiac - Sat, 12/26/2020 - 06:35
Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe.

A brit védelmi minisztérium közölte, hogy nyolcszáz katona érkezett a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének közelében, egy használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti kamionparkolóba, illetve az autópályán felállított tesztelési helyszínekre. A BBC televízió beszámolója szerint Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter utasítására lengyel katonák és egészségügyi szakértők is a délkelet-angliai Kent megyébe utaztak, és bekapcsolódtak a tesztelésbe.

A szemközti partról francia tűzoltók is átkeltek, és szintén részt vesznek a kamionosok koronavírus-szűrővizsgálatában. A Kent megyei tanács pénteki adatai szerint még mindig hozzávetőleg négyezer kamion vár arra, hogy átkelhessen a francia oldalra. A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek – gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok – is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények – konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik – átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy új koronavírus-variánst azonosított. Ennek a vírusváltozatnak a fertőzőképessége a vizsgálatok adatai szerint akár hetven százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét. A brit és a francia kormány szerdai megállapodása szerint újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek harminc perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük. Ennek eredményét a sofőrök sms-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba. Grant Shapps brit közlekedési miniszter pénteki tájékoztatása szerint előző estig 2367 kamionsofőr tesztelését végezték el, és három szűrővizsgálat lelete lett pozitív.

Shapps alig burkoltan bírálta azt a francia előírást, amely negatív koronavírusteszthez köti a kamionosok belépését. A miniszter Twitter-bejegyzésében felidézi az Európai Bizottság közlekedési biztosának állásfoglalását, amely szerint nem javasolt a közúti fuvarozók kötelező tesztelése, mivel a vezetőfülkéjükben napokig egyedül tartózkodó sofőrök rendkívül alacsony fertőzési kockázatnak vannak kitéve.

A brit közlekedési minisztérium külön felhívást adott ki arról, hogy az Angliából Franciaországba Doverből komppal átkelni készülő kamionoknak nem a doveri kikötőbe, hanem a közeli Manstonban kialakított kamionmegállóba kell menniük. Azoknak a kamionosok, akik a Eurotunnel vasúti alagúton közlekedő teherautószállító szerelvényekkel akarnak átkelni, az M20-as autópálya 8-as kijárójánál kell csatlakozniuk a tesztelésre várók sorához.

A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az átkelés engedélyezéséhez szükséges koronavírustesztet nem lehet bármelyik Kent megyei egészségügyi intézményben elvégeztetni; a helyi kórházakban vagy rendelőkben nem fogadják azokat, akik ilyen célú szűrővizsgálatra jelentkeznek. A tájékoztatás szerint a tesztelésre váró kamionosoknak a helyi hatóságok élelmiszert és vizet osztanak.

The post Brit és lengyel katonák, francia tűzoltók segítik az Angliában várakozó kamionosok tesztelését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hét év fegyházbüntetésre ítélték a nyíregyházi szexshopot kirabló férfit

Biztonságpiac - Sat, 12/26/2020 - 05:35
Nem jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki késsel rabolt ki egy szexshopot novemberben a szabolcsi megyeszékhelyen – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

A törvényszék közleménye szerint a férfi november végén egy nyíregyházi szexshop eladóját késsel fenyegetve szerezte meg az üzlet aznapi – a korábban közölt ötvenezer forinttal ellentétben – harmincezer forintos bevételét.

A december negyedike óta letartóztatásban lévő vádlott már többször volt büntetve lopás miatt. Bár a férfi beismerte tettét és megbánást tanúsított, a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodását, valamint azt is, hogy a vádlott előre kitervelte a rablást, az elkövetés előtt többször járt a helyszínen, kívülről megfigyelte az üzletet – írták.

A hét év fegyházbüntetés mellett a férfit a Nyíregyházi Járásbíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta ugyanennyi időre. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a bíróság döntése nem jogerős. Az ügy a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

The post Hét év fegyházbüntetésre ítélték a nyíregyházi szexshopot kirabló férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jövőre tovább nő a zsarolóvírusok száma az ESET elemzése szerint

Biztonságpiac - Sat, 12/26/2020 - 04:35
Jövőre is egyre több zsarolóprogrammal és fájl nélküli kártevővel kell majd szembenéznie a cégeknek és az egyéni felhasználóknak, de az okoseszközök fejlődésével a biztonsági kockázatok a magánéletünk egyre intimebb területein is jelen lesznek – derült ki az ESET 2021-es kiberbiztonsági trendekről szóló jelentéséből.

A világjárvány megérkezése miatt egyik napról a másikra tömegesen álltak át távmunkára a cégek. Ez azt is jelentette, hogy minden korábbinál nagyobb mértékben kezdett a világ a technológiai megoldásokra támaszkodni. A távoli munkavégzés számos előnnyel járt a munkavállalók számára, de ezzel párhuzamosan a cégek hálózatait is fokozottan sebezhetővé tette a támadásokkal szemben. A kibertámadások állandó fenyegetést jelentenek a szervezetek számára, ezért a vállalkozásoknak olyan speciális munkahelyi biztonsági csapatokat és informatikai rendszereket kell kiépíteniük, melyekkel hatékonyan elkerülhetik az ilyen jellegű támadások pénzügyi és hírnévromboló következményeit – javasolják az ESET biztonsági szakértői.

Az elemzés szerint az adatok kiszivárogtatása és a zsarolás nem új technikák, viszont növekvő tendenciát mutatnak. A cégek egyre felkészültebbek, olyan technológiákat alkalmaznak, melyek meghiúsítják a támadásokat, és képesek állandó biztonsági mentési és visszaállítási folyamatokat alkalmazni. Így a zsarolás egyre több esetben kiegészül azzal a fenyegetéssel, hogy ha az áldozat nem fizeti ki a kért összeget, akkor a megszerzett adatait nyilvánosságra hozzák. A meghiúsított támadások, vagy a gondos biztonsági mentési és visszaállítási folyamatok már nem minden esetben elegendőek egy ilyen kibertámadás kivédésére. Ez a tendencia 2021-ben sem fog változni a szakértők szerint.

Az elemzés szerint a fájl nélküli fenyegetések gyorsan fejlődnek, és várhatóan 2021-ben ezeket a módszereket még gyakrabban fogják használni az egyre összetettebb és erőteljesebb támadásokban. Ezért a biztonsági csapatoknak olyan eszközöket és technológiákat alkalmazó folyamatokat kell kidolgozniuk, amelyek nem csupán megakadályozzák, hogy egy rosszindulatú kód veszélyeztesse a számítógépes rendszereiket, hanem a korai észlelési és gyors reagálási képességeiket is fejleszteniük kell – még mielőtt ezek a támadások célba érhetnének.

Kitértek arra is: a dolgok internetje,(IoT, Internet of Things), azaz internetre csatlakozó okoseszközök általában hatalmas adatvédelmi és biztonsági kihívásokkal járnak. Ez a felnőtteknek szánt eszközökre is igaz, melyek használata komoly kibertámadási kockázatokat rejt: az intim adatok megszerzése és a velük való zsarolás mellett a meghackelt eszközök akár fizikai fájdalmat is okozhatnak, például az eszköz túlmelegedése vagy felrobbanása esetén – írták.

The post Jövőre tovább nő a zsarolóvírusok száma az ESET elemzése szerint appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gidrán lett a magyar Eyder Yalcin: a várható beszerzés néhány sajátossága

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 12/26/2020 - 02:50

 Ritkán tévedek ekkorát. Nem csak hogy totál ellentétesen és rosszul sejtettem meg a török harcjármű beszerzés jövőjét (de legalább kérdőjeleket tettem a címbe :) ), de még az időzítés is tökéletes volt. Kb. mindjárt másnap megjelent a hír arról, hogy 300 darabot fogunk  rendelni az Eyder Yalcin. Ami furcsa volt a Portfolio cikkében, hogy kicsit kaotikusan valami olyasmi jött át belőle, hogy ez valami német-török-magyar együttműködés eredménye lesz. Ebben persze a német-török együttműködés volt ami furcsán hangzott, de hát megint csak felülbecsültem a német politikai/gazdasági elit pragmatizmusát :)

Az alábbiak a Killermetal blogposztjának összefoglása, amelynek szerzője részt vehetett azon a háttérbeszélgetésen, amelyet a Portfolio cikk után szervezett a Maróth Gáspár vezette ügynökség néhány kiváltságos újságírónak és bloggernek. A visszaköszönő információk között van néhány tényleg nagyon érdekes is a Honvédség általános modernizációjával kapcsolatban, mindjárt pl ez:

 - Nem a BTR-80-asokat váltja, nem a gépesített lövészszázadok járműveit válják le velük. Ergo oda még lesz egy beszerzés :) Valami nagy tétel, mert a BTRerekből emlékeim szerint több mint 100 van.

- Támogató harcjármű lesz. A szerzőnek a tüzérséget emlegették lehetőségként, amitől ő elsőként a D-20as tarackok esetleges vontatására asszociált. Szerintem nem. Meg kell nézni melyek a Magyar Honvédség harci támogató és harci kiszolgáló támogató alakulatai (a tüzérség is ezek közé tartozik mondjuk) és azokhoz mind kerülhetnek egyfajta általános járműként.

- A fotók egy része exkluzív, egyenesen a beszerzési ügynökségtől jött (elég részletgazdagok)

- Legalább az egyik járművön volt egy "SEDA-V típusú akusztikus lövésdetektor", idézem: "A berendezés a mikrofonok segítségével képes a lövés helyét meghatározni, természetesen riasztja a személyzetet, és egy képernyőn megjeleníti a veszélyforrást" (volt erről hír korábban csak úgy magában, ment róla a találgatás akkor).

- A háttér egy kicsit érthetőbbé teszi/magyarázza azt az elsőnek nehezen hihető verziót (lásd Portfolio), hogy nem a török járművet fogják licenszben gyártani, hanem - én itt nem kaptam először levegőt - azt alapnak használva, a Rheinmetallal KÖZÖSEN fogja a magyar fél tovább fejleszteni, gyártani és exportálni esetleg. Konkrétan elhangzik a blogposztban az alábbi mondat:

 "Az ár/érték arányát úgy ítélték meg [a Rheinmetallnál], hogy azt nem tudják überelni."- ezt emésszük meg.

- A jövő magyar változatába, azaz a Gidránba - és hangsúlyosan az export felé kacsintva - "az európai fegyverrendszereket, szenzorokat akarják integrálni. A Rheinmetall saját távirányítású fegyverállványát szándékoznak majd a későbbiekben nálunk gyártani, annak minden részegységével egyetemben."

Ezt akkor  úgy értem, hogy a HM és a RM megnézte a E. Yalcint, a műszaki tartalmat jónak találták, megvették olyan jogokkal, hogy bárhol megfúrhatják a páncélt, bármilyen fegyvert, szenzort, rádiót tornyot rákisérletezhetnek, így a Rheinmetal  és valamelyik magyar (állami?) cég a jövőben majd nekiáll ennek. A végeredmény egy török alapon magyar-német kooprodukció lesz, ami a védelmi ügynökség (és az RM?) szerint exportban is sikeres lehet a ár/érték arány miatt. Legyen így.

Categories: Biztonságpolitika

A Kreml mindenkit megfigyel, aki külföldi kémszolgálatokkal áll kapcsolatban vagy lázít

Biztonságpiac - Fri, 12/25/2020 - 08:35
Mindenkit megfigyelnek az orosz biztonsági szolgálatok, aki más országok szakszolgálataival lép kapcsolatba, vagy a hatalom erőszakos megdöntésére szólít fel – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov Vlagyimir Putyinnak azt a napokban elhangzott kijelentését kommentálta, amelyben elismerte, hogy az orosz titkosszolgálatok megfigyelés alatt tartották Alekszej Navalnij ellenzéki politikust. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a külföldi szakszolgálatokkal kapcsolatban álló és lázító embereket mindenütt megfigyelik, de arra nem adott választ, hogy ezt a megfigyelést miért éppen az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) orvosi végzettségű vagy vegyifegyver-szakértő embereivel végeztették el.

Peszkov emlékeztetett rá, hogy már október 1-jén, Navalnijnak a Der Spiegel számára adott “sértő” és “elfogadhatatlan” nyilatkozata nyomán – amelyben Putyint vádolta meg azzal, hogy ő áll az ellene augusztusban elkövetett mérgezési kísérlet mögött – megfogadta, hogy nem bocsátkozik több kommentárba az ellenzéki politikussal kapcsolatban. Peszkov egyébként a Komszomolszkaja Pravda rádióadónak nyilatkozva azt mondta, hogy Putyin továbbra sem használ okostelefont, de internetezni néha szokott. “Okostelefonja nincs, az egyszerűen lehetetlen lenne” – fogalmazott Peszkov.

The post A Kreml mindenkit megfigyel, aki külföldi kémszolgálatokkal áll kapcsolatban vagy lázít appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a vendégeit rejtett kamerával megfigyelő balatoni szállásadó ellen

Biztonságpiac - Fri, 12/25/2020 - 07:35
Vendégeinek rejtett kamerás megfigyelése, valamint gyermekpornográf felvételek tárolása miatt vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyészség egy balatoni szállásadó ellen – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: az 52 éves férfi 17 vendégét figyelte meg 2019 áprilisa és júliusa között úgy, hogy a fürdőszobák falába fúrt lyukakba csőkamerákat helyezett el az apartmanokat összekötő szervízfolyosóról. A vádlott a technikai eszközök használatával nemcsak láthatta, hanem rögzítette is, amint vendégei a toalettet használják, zuhanyoznak, betétet cserélnek, szexuális tevékenységet végeznek.

A férfi akkor bukott le, amikor két vendég a mosógépnek kihagyott helyen, a csempe fugájában észrevette a lyukakat és a nyílásokban mozgó kamerát, majd értesítette a rendőrséget. A rendőrök lefoglalták a vádlott adathordozóit, amelyeken több mint négyszáz, gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen és három év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

The post Vádat emeltek a vendégeit rejtett kamerával megfigyelő balatoni szállásadó ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Háromszáz pénzügyőr húszezer órában segítette a rendőrség munkáját

Biztonságpiac - Fri, 12/25/2020 - 06:35

A koronavírus-járvány második hullámában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mintegy háromszáz pénzügyőrrel, 2500 alkalommal, több mint húszezer órában segítette a rendőrség munkáját. Főbb feladatuk a járőrözés, a korlátozó intézkedések betartásának és a hatósági karantén szabályainak ellenőrzése volt. A védekezésben, a járvány terjedésének lassításában és megfékezésében a megszokottnál is fontosabb a közrend és a közbiztonság fenntartása. A rendvédelmi szervek, egymás munkáját segítve és megerősítve együttműködnek a COVID-19 okozta világjárvány megelőzését és visszaszorítását célzó hatósági feladatok ellátásában.

The post Háromszáz pénzügyőr húszezer órában segítette a rendőrség munkáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Prostitúcióra kényszerítő férfit vettek őrizetbe a fővárosban

Biztonságpiac - Fri, 12/25/2020 - 05:35
Személyi szabadság megsértése, kitartottság, kerítés, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy férfit a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A budapesti J. István idén ősszel a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel, akivel üzenetváltások után találkozott is – írták. A gyanúsított arra akarta rávenni a nőt, hogy regisztrálják egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra. Mivel az áldozat nem működött együtt vele, a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli a családját, majd megerőszakolta.

Az áldozatnak később anyagi ellenszolgáltatásért kellett emberekkel lefeküdnie. A férfi elvette a pénzét, folyamatosan fenyegette, esetenként megverte és fojtogatta a nőt, aki nélküle nem mehetett sehova. A sértett végül a családtagjaitól kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez. A bejelentés napján megtalálták a prostitúcióra kényszerített nőt egy erzsébetvárosi lakásban. A rendőrök a 34 éves J. Istvánt elfogták, és kezdeményezték letartóztatását.

The post Prostitúcióra kényszerítő férfit vettek őrizetbe a fővárosban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lelkisegély: már applikáció és csetes szolgáltatás is segíti a bajban lévőket

Biztonságpiac - Fri, 12/25/2020 - 04:35
Az éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és csetes szolgáltatás is segíti a bajban lévőket – közölte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely kiemelte: idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma.

Közleményükben rámutattak arra, hogy a pandémia nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is veszélyezteti. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a világban – így Magyarországon is – emelkedett a kapcsolati erőszakot és a lelki krízist elszenvedők száma – írták. Megjegyezték: ezt fokozhatja a feszültebb ünnepi időszak, amit bizonyít a telefonos segítőszolgálatoknál tapasztalható decemberi hívásszám-emelkedés.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak nyújt segítséget, és szükség esetén gondoskodik az áldozatok kimenekítéséről, elhelyezéséről is. Akik pedig valamilyen okból lelki krízishelyzetbe kerültek, azok szintén a nap 24 órájában ingyenesen és anonim módon hívhatják a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) telefonszámát.

Azt írták: a járvány miatti korlátozó intézkedésekkel összefüggésben áprilisban megugrott a két szervezethez érkezett hívások száma a korábbi év azonos időszakához képest. Különösen nehéz a karácsony-szilveszter időszaka, ezért az OKIT és a LESZ segélyvonala az ünnepek alatt is éjjel-nappal működik (06-80-20-55-20, illetve 116-123, 06-80-810-600).

Segítséget kérni már nemcsak telefonon, hanem a www.kapcsoljegybol.hu oldalon is lehet, anonim módon, digitális nyomok nélkül, emellett a www.facebook.com/kapcsoljegybol felület, a teljes biztonsággal használható csetfelület és egy ingyenesen letölthető applikáció, a “Kapcsolj egyből” is segíti a krízishelyzetben lévőket.

A 2016-ban elindult Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése című projekt 1,16 milliárd forint európai uniós társfinanszírozással valósul meg. A projektgazda Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. kiemelt feladata a családbarát szemlélet társadalmi megerősítése, a családi összetartozás fontosságának tudatosítása mellett az emberkereskedelem és a kapcsolati erőszak áldozatainak segítése.

The post Lelkisegély: már applikáció és csetes szolgáltatás is segíti a bajban lévőket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újpesti rendőrkéselés: helyesen reagált a rendőrnő

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 13:17
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők az Újpesten csütörtök reggel megkéselt rendőrt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A támadót a sérült járőr társa lelőtte.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrségre csütörtök reggel 6 óra 37 perckor több bejelentés érkezett egy hangoskodó férfiről, aki egy IV. kerületi, Kassai utcai társasház lépcsőházában emeletről emeletre rohangált és közben agresszívan ütötte, rugdosta a bejárati ajtókat. A BRFK IV. kerületi rendőrkapitányságának járőrpárosa – egy férfi és egy nő – 6 óra 43 perckor érkezett a helyszínre.

A zavartan viselkedő támadó a szóvivő tájékoztatása szerint minden előzmény nélkül késsel többször megszúrta a férfi rendőrt, egy 26 éves őrmestert. A járőr társa, egy 23 éves őrmesternő – társa és saját élete védelme érdekében – használta szolgálati lőfegyverét, több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. Gál közölte: a megszúrt rendőrt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, kolléganője fizikailag nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba került. A szóvivő hangsúlyozta: a jelenleg is műtőben levő őrmester több létfontosságú szerve megsérült, így a rendőrnő határozott fellépésével megmentette járőrtársa – és vélhetően a saját – életét.

Gál a rendőrség állománya nevében aggodalmát fejezte ki a sérült rendőrért, mielőbbi teljes gyógyulást kívánva neki. A két rendőr ellen elkövetett bűncselekményt a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, a nyomozásról a későbbiekben adnak tájékoztatást – tette hozzá.

The post Újpesti rendőrkéselés: helyesen reagált a rendőrnő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Boldog karácsonyt 2020-ban!

Air Power Blog - Thu, 12/24/2020 - 12:27

Budapesti hó hiányában egy kis november legvégi eljegesedett kab-hegyi antennával illusztrálva :-)

 


Categories: Biztonságpolitika

Életveszélyes állapotban a megkéselt rendőr

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 09:37
Lelőtte a járőrtársa életére törő férfit egy rendőr Újpesten csütörtök reggel, a késes támadó a helyszínen meghalt, a sérült rendőrt kórházba vitték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták: a rendőrségre egy IV. kerületi, Kassai utcai társasház lépcsőházában hangoskodó férfiről tettek bejelentést csütörtök reggel fél hét után. A megérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi késsel többször megszúrta, ezért a másik rendőr társa életének védelmében lelőtte a támadót, aki a helyszínen meghalt. A megszúrt rendőrt kórházba vitték – tájékoztatott a rendőrség. Hozzátették: az esetet az ügyészség vizsgálja.

A Blikk úgy tudja, a megszúrt rendőr életveszélyesen megsérült. Kritikus állapotban van, most műtik.

The post Életveszélyes állapotban a megkéselt rendőr appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Brexit: januártól változnak a brit állampolgárok Magyarországra utazásának feltételei

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 08:35
A Brexit következtében 2021 januárjától változnak azok a szabályok, amelyek alapján az Egyesült Királyság állampolgárai beléphetnek Magyarországra – tudatta a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata tájékoztatót tett közzé a police.hu oldalon az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésével összefüggésben, a brit állampolgárok státuszának megváltozása miatt módosult beutazási feltételekről.

Azt írták: az Egyesült Királyság állampolgárai és családtagjai tartózkodási jogát szabályozó 2020-as törvény alapján azok a brit állampolgárok és családtagjaik, akik 2020. december 31-e előtt érkeztek és tartózkodtak huzamosabb ideig Magyarországon, az uniós tagság folytán megszerzett jogaikat 2021. január 1-jét követően is megtarthatják. Kedvezményezetti státuszt igényelhetnek és kaphatnak, amelynek feltételeiről az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapján (oif.gov.hu) olvashatnak tájékoztatást.

Az Egyesült Királyság azon állampolgáraira és a szabad mozgás jogával nem rendelkező családtagjaira, akik jövő januártól nem jogosultak a kedvezményezetti státuszra, azok a szabályok érvényesek, amelyek megtalálhatók a következő linken a “Nem az EU, Norvégia, Izland, Svájc vagy Liechtenstein állampolgárainak” szóló részben.

Az ORFK felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság állampolgárai Magyarország területére vízummentesen utazhatnak be.

Az Egyesült Királyság 2016 júniusában tartott népszavazást követően 2017 tavaszán jelentette be kilépési szándékát az Európai Unióból, és 2020. január 31-én távozott a szervezetből. 2020. január 30-án az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanács is végérvényesen elfogadta a Brexit-megállapodást, ezzel uniós részről is befejeződött a kilépés jóváhagyási folyamata. A megállapodás január 31-én közép-európai idő szerint éjfélkor lépett hatályba, és kezdetét vette a december 31-ig tartó átmeneti időszak. Ez az időszak a két fél megállapodása nyomán meghosszabbítható lett volna, de idén júniusban Nagy-Britannia nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Az uniós intézmények vezetői, valamint a brit miniszterelnök közös júniusi nyilatkozata szerint a londoni döntés értelmében a brit EU-tagság megszűnését biztosító megállapodás rendelkezéseivel összhangban az átmeneti időszak december 31-én véget ér.

The post Brexit: januártól változnak a brit állampolgárok Magyarországra utazásának feltételei appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.