You are here

Biztonságpolitika

Félmilliót zsákmányolt a szentesi Takarékbank-fiók kirablója

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 07:35
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a 24 éves férfinak a letartóztatását, aki kirabolta a szentesi Takarékbank-fiókot és félmillió forintot zsákmányolt.

Horváth-Tóth Imola, a Szegedi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a helybéli férfi hétfőn kora délután – hogy későbbi menekülését megkönnyítse – több réteg ruhát öltött magára, és magához vett egy több mint kilenc centis pengéjű kést, valamint egy hátizsákot. A maszkot, napszemüveget, kapucnis felsőt viselő férfi a Takarékbank Zrt. szentesi fiókjában az egyik pultnál tartózkodó ügyfélhez lépett, a kést hátulról a nyakához szorította, majd – a hátizsákot a pultra dobva – készpénzt követelt.

Az egyik banki alkalmazott csaknem félmillió forintot pakolt a zsákba, miközben a gyanúsított folyamatosan sürgette, azzal fenyegetőzve, hogy elvágja a sértett nyakát. A zsákot megkapva a férfi több pénzt követelt, de közölték vele, hogy a páncélszekrényt időzár védi, így a kinyitására várni kell, ezért sietve távozott. A rendőrség korábban azt közölte, hogy a férfi taxival Csongrádra utazott, majd egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A rendőrök és a katonák Kecskeméten fogták el.

A bíróság úgy látta, a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indokolt a férfi letartóztatása harminc napra. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett ellene.

The post Félmilliót zsákmányolt a szentesi Takarékbank-fiók kirablója appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: a legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 06:35
Télen naponta átlagosan harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ez karácsonykor akár a negyvenet is eléri – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, arra hívva fel a figyelmet, hogy a legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák.

A közleményükben kiemelték: idén már több adventi koszorú és hangulatgyertya okozott nagyobb lakástüzet. Ha nincs a gyertya alatt tűzálló alátét, a leégő gyertyától lángra kaphat a koszorú is, ezért azt tanácsolták, hogy inkább ne is gyújtsa meg senki a gyertyákat, ha nincs alattuk alátét. Fontosnak nevezték, hogy a gyertyák és az adventi koszorú közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, ami meggyulladhat, és ne hagyják ott az égő gyertyákat.

Azt javasolták: gyenge minőségű, piacon, aluljáróban, csomagtartóból vásárolt fényfüzért senki se használjon, a szabadba csak kültéri fényfüzért helyezzenek ki. Hozzátették: a fényfüzér vezetéke ne kerüljön bútorok lába alá, mert a megtörésnél, kidörzsölődésnél zárlat miatt tűz keletkezhet, és ugyancsak tűzveszélyesek az eldeformálódott, megolvadt vezetékek vagy hosszabbítók is. Azt kérték: éjszakára mindenki húzza ki a fényfüzér csatlakozóját a konnektorból.

Szintén tűzveszélyes a karácsonyfára tett égő gyertya vagy csillagszóró, mert a novemberben kivágott, kiszáradt karácsonyfa könnyen meggyullad – írták. Hozzátették: fontos az is, hogy a karácsonyfa és a fűtőeszközök között legalább másfél méter legyen, de a legjobb, ha egyméteres körben semmi sincs a fa körül.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy sok karácsonyi tűz a konyhában keletkezik. Kiemelték: ilyenkor a meggyulladt olajat senki ne vízzel próbálja eloltani, hanem tegyenek az edényre fedőt és kapcsolják ki a tűzhelyet. A sütőben meggyulladt ételnél is először a sütőt kell kikapcsolni és megvárni, míg elalszik az odaégett étel tüze – írták.

Tanácsolták továbbá, hogy a kandalló begyújtásához senki se használjon benzint, gázolajat vagy hígítót, és a tüzelőt se a berendezés mellett tárolják.

A nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszközöknél – ha azok nem kapnak elég levegőt – szén-monoxid keletkezhet, ezért ha ilyen berendezések mellett otthon többen fejfájásra, hányingerre panaszkodnak, azonnal hívni kell a 112-es segélyhívót – közölték. A katasztrófavédelem a közlekedési balesetek megelőzésére és a téli útviszonyok szerinti közlekedésre kérte azokat, akik távolabb élő rokonaikhoz kelnek útra.

Tájékoztatásuk szerint szenteste és karácsony mindkét napján az év más időszakaihoz hasonlóan országszerte csaknem kétezer tűzoltó van szolgálatban mintegy ötszáz járművel.

The post Katasztrófavédelem: a legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hamvába holt a vesztegetési kísérlet az ukrán határon

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 05:35
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban három napon belül állítja bíróság elé azt a külföldi férfit, aki 200 euróval akarta megvesztegetni a határrendészt.

Egy ukrán állampolgár 2020. december 20-án 21 óra után a Beregsurányi Közúti Határátkelőhelyen kívánta elhagyni Magyarország területét. A 42 éves férfi megszegte a tranzitközlekedésre és a kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat, továbbá a schengeni államok területén engedélyezett tartózkodás maximális időtartamát is jóval túllépte, mivel az engedélyezett kilencven nap helyett 2020. február elseje óta megszakítás nélkül az Európai Unióban tartózkodott.

Az ügyben megállapított tényállás szerint a férfi a határforgalom-ellenőrzést megkezdő határrendésznek – azért, hogy hivatali kötelességét megszegve bírság kiszabása, illetve a szükséges eljárás megindítása nélkül az országból kiléptesse – úgy adta át az útlevelét, hogy abban kétszáz eurót helyezett el.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze lefoglalta a jogtalan előnyként a határrendésznek átadott korrupciós pénzt, elrendelte az elkövető őrizetét, akit gyanúsítottként hallgatott ki kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt. A gyanúsított elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek a büntetlen előéletű elkövetőt minősített hivatali vesztegetés bűntettében, és ítélje próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, továbbá meghatározott időre tiltsa ki Magyarország területéről, valamint rendeljen el vagyonelkobzást a kétszáz euró vonatkozásában.

The post Hamvába holt a vesztegetési kísérlet az ukrán határon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szabálytalan maszkviselés miatt 276 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök

Biztonságpiac - Thu, 12/24/2020 - 04:35
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 276 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert közölte: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 15 408 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt. A keddi maszkviseléssel kapcsolatos intézkedések közül 248 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt – ismertette. Hozzátette: a rendőrök közülük 106 embert figyelmeztettek, 84 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 58 feljelentést tettek.

Emellett a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken kedden 10, míg üzletekben és bevásárlóközpontokban 18 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss kitért arra is, hogy a kereskedelmi üzletekre, a vendéglátóhelyekre, a szálláshelyekre, valamint a szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése eddig 653 rendőri fellépést vont maga után. Ebből 172 az üzemeltető vagy a tulajdonos szabályszegésével, 481 az üzletek, létesítmények nyitvatartásával és az üzletben tartózkodás tilalmával volt összefüggésben.

A kijárási tilalmat kedden 381-an szegték meg, a november 4-étől hatályos kijárási korlátozás, valamint a november 11-étől hatályos kijárási tilalom óta a rendőröknek 16 113 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük – jegyezte meg.

Kiss szólt arról, hogy a Magyarországon átutazók ellenőrzésekor a rendőrök kedden 155 emberrel szemben léptek fel, a beutazási korlátozásokról szóló jogszabály szeptember
1-jei hatályba lépése óta 8513 átutazóval szemben intézkedtek. Jelezte: kedden a rendőrök 11 099 alkalommal ellenőrizték személyesen a házi karanténban lévőket, 3719 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így most 29 316 ember járványügyi megfigyelése, elkülönítése van hatályban, az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást 3926-an használják.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese kérdésre válaszolva elmondta, hogy bár a szentestére vonatkozó védelmi intézkedés december 24-én 20 óra és 25-én 5 óra között felmentést ad a kijárási tilalom alól, a kormányrendelet nem érinti a közterületi magatartási szabályokat, azaz a csoportosulás és a gyülekezés tilalma erre az időre is érvényben marad.

Kiss közölte, hogy az operatív törzs legközelebb december 28-án tart online sajtótájékoztatót.

The post Szabálytalan maszkviselés miatt 276 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fegyveres postarabló ellen emeltek vádat Kecskeméten

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 16:35
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki május 21-én Szegeden pisztollyal felfegyverkezve akart kifosztani egy postát, majd két nappal később egy virágboltot rabolt ki – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Gyugyi Csilla főügyész azt írta: a vádirat szerint a jogász végzettségű szegedi vádlott alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt pszichiátrián is kezelték. A gyógyszereit azonban nem szedte, italozása miatt megromlott a házassága, 2020 márciusában pedig elbocsátották a munkahelyéről.

Miután a tartalékait felélte, a férfi kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt. Május 21-én délelőtt az otthonában engedély nélkül tartott pisztollyal, napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán. Odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a pisztolyt rászegezte az alkalmazottra és pénzt követelt tőle. A három ott dolgozó nőnek azonban végül sikerült kimenekülnie az épületből, így a vádlott zsákmány nélkül távozott. Két nappal később a vádlott szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzlet alkalmazottjára fogott pisztolyt, és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből odaadott ötezer forintot, de közölte, hogy több pénzt nem ad. Közben az üzlet hátsó részéből a másik alkalmazott felhívta a segélyhívót, amit a vádlott észrevett és elsietett a helyszínről.

A rendőrök a vádlottat még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán lefoglalták a rablásokhoz használt fegyvert és a hozzá tartozó lőszereket.

A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletével, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja.

The post Fegyveres postarabló ellen emeltek vádat Kecskeméten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a Thalys szuperexpressz terroristáját

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 12:01
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi esküdtszék az Amszterdamból Párizsba közlekedő Thalys expresszvonaton 2015 augusztusban amerikai katonák által meghiúsított merénylet elkövetőjét, Ayoub El Khazzanit.

A nyomozás kiderítette, hogy a támadást a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat vezetője és egyik végrehajtója rendelte meg.

A per fővádlottja a 31 éves marokkói Khazzani volt, aki 2015. augusztus 21-én egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezve lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő expresszvonaton Belgium területén. A merényletben hárman megsebesültek. A férfit két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette. A támadónál háromszáz ember megölésére elegendő lőszer volt. Rajta kívül még három belga állampolgárságú embert állítottak bíróság elé, akiket azzal vádoltak, hogy segítették a támadót a Törökországból a migrációs útvonalon Európába jutni. Hét, 25, illetve 27 év börtönbüntetésre ítélték őket. Egyikük, Mohamed Bakkali a 2015-ös párizsi merényletek feltételezett logisztikai szervezője.

Az ítélethirdetést szenvtelenül végighallgató merénylő Franck Zientara bíró szerint “rendkívül véres” támadást akart végrehajtani, amelynek meghiúsítása a “különösen hihetetlen körülményeknek” (működésképtelen töltények) és az utasok “rendkívüli bátorságának” köszönhető. Khazzani 2015 májusban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, ahonnan nyáron Európába indult Törökországon keresztül a támadás megrendelőjével, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaouddal. Ez utóbbi készítette elő Belgiumból a párizsi merényletsorozatot, majd annak végrehajtását személyesen irányította a francia fővárosban.

A 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abdelhamid Abaaoudot, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai “hóhérának” és európai toborzójának számított, a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban öt nappal a merényletek után ölték meg a francia kommandósok.

A nyomozás szerint a Thalyson végrehajtott támadás egy Szíriában eltervezett merénysorozat része volt, amelynek kivitelezése Abaaoud feladata volt.

Az elsőt 2015 áprilisban a Párizshoz Villejuif-ben egy templom ellen akarták végrehajtani, de az elkövető, az algériai Sid-Ahmed Ghlam véletlenül lábon lőtte magát a támadás előtt. A férfit a közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ezt követte a szuperexpressz elleni merénylet, majd, a párizsi merényletsorozat és a 2016. március 22-i, 32 áldozatot követelő brüsszeli támadások.

Khazzani azt állította a perben, hogy Abdelhamid Abaaoud azzal bízta meg, hogy amerikaiakra támadjon, és nem volt célja civileket ölni. A bíróság azonban ezt nem tartotta komoly érvnek, miután ekkor már előkészítés alatt állt a párizsi merényletsorozat civilek ellen, és az amerikai katonák jelenlétéről a vonaton nem tudhatott előre a merénylő. A bíró arra emlékeztetett, hogy az amerikaiak “semmilyen megkülönböztető jegyet” nem viseltek magukon, és a merénylő “valóságos arzenállal felszerelve” szállt fel a vonatra, azért, hogy sok áldozatot ejtsen. Az volt a célja, hogy “válogatás nélkül és vakon” legalább kétszáz utast megöljön.

The post Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a Thalys szuperexpressz terroristáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytiglanra ítélték a hallei zsinagóga elleni merénylet elkövetőjét

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 08:35
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték hétfőn a németországi Halle zsinagógája elleni merénylet szélsőjobboldali terrorista elkövetőjét.

A Szász-Anhalt tartományi felsőbíróság ítélete szerint a 28 éves férfinak a lehető legsúlyosabb büntetés, tényleges életfogytiglani szabadságvesztés jár, amiért a zsidó imahely elleni “gyáva támadásával” kioltotta két ember életét és megpróbált megölni még 51 embert. A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Stephan B. néven azonosított merénylő így az első tizenöt év letöltése után sem szabadulhat feltételesen a fegyházból.

A bíróság a merényletet a második világháború óta Szász-Anhalt tartomány területén elkövetett legalávalóbb antiszemita bűncselekményként jellemző ügyészség indítványát elfogadva rótta ki a legsúlyosabb büntetést a vádlottra. Az ítélet nem jogerős.

Stephan B. lőfegyverrel a kezében tavaly október 9-én megpróbált bejutni a hallei zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jóm-kipúr, az engesztelés napja alkalmából. A hatóságok megállapítása szerint a vádlott szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból tört a hívők életére. Korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart bíztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt. A zsinagóga kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe sem jutott be. A sikertelen próbálkozás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából harminc kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

The post Életfogytiglanra ítélték a hallei zsinagóga elleni merénylet elkövetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy időseket kifosztó bűnbanda tagjai ellen

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 07:35
Kifosztás, lopás és annak kísérlete miatt vádat emelt a Szarvasi Járási Ügyészség hét büntetett előéletű borsodi férfi ellen. A bűnbanda közműszolgáltatók képviselőjének kiadva magát 29 idős embert károsított meg országszerte – közölte a Békés Megyei Főügyészség.

A 24 és 51 év közötti férfiak 2018 áprilisa és 2020 februárja között több, lakóhelyüktől távoli, Csongrád-Csanád, Pest, Békés, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Nógrád és Hajdú-Bihar megyei településen fosztogattak – írták.

A helyszínekre hozzájuk nem köthető személygépkocsikkal utaztak. Többnyire villanyóra-leolvasásra hivatkoztak, és jellemzően 11 ezer forintos túlfizetésre hivatkozva bírták rá az egyedül élő, beteg, idős – 76 és 91 év közötti – sértetteket arra, hogy az általuk felkínált 21 ezer forintból visszajáró összeg miatt elővegyék a pénzüket. Előfordult, hogy az odaadott tízezrest hamisnak minősítették vagy elszakították, így vették rá a sértetteket, hogy ne a pénztárcájukból adjanak nekik bankjegyet, hanem elővegyék a spórolt pénzüket. A bűncselekményeket 2-4 bandatag követte el, megbeszélték, ki a sofőr, ki a figyelő és ki megy be a sértetthez.

Miután kifigyelték a pénz helyét, az egyik elkövető kisebb műszaki probléma vagy az elektromos berendezés ellenőrzésének ürügyével elterelte az idős ember figyelmét, míg társa elvette a pénzt. Volt, ahol néhány tízezer forintot, de olyan helyszín is, ahonnan kétmilliót zsákmányoltak. Ahonnan tudták, az arany ékszereket is elvitték.

Az elkövetőkre az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható a közleményben.

The post Vádat emeltek egy időseket kifosztó bűnbanda tagjai ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felbocsátották első útjára Kína legújabb rakétáját

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 06:35
Felbocsátották első útjára Kína legújabb, Hosszú Menetelés-8 típusú hordozórakétáját kedden a dél-kínai Hajnanon található Vencsang kilövőbázisról – adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

A kétfokozatú, két gyorsítórakétával rendelkező Hosszú Menetelés-8 rövid idő alatt elkészíthető, ezért kereskedelmi felhasználásra is versenyképes hordozórakétának számít. Kedden, helyi idő szerint röviddel dél után öt műholddal a fedélzetén indították útnak.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) becslése szerint a rakéta évi tíz és húsz közötti felbocsátást követően léphet majd piacra.

Lung Lö-hao, a Kínai Hordozóeszköz Technológiai Akadémia vezető hordozórakéta-tervezője egy 2018-ban, az északkelet-kínai Harbinban megrendezett űrkutatási konferencián elmondta: a várakozások szerint a Hosszú Menetelés-8 típusú rakéták első fokozata és gyorsítórakétái újbóli felhasználásra lesznek alkalmasak függőleges landolást követően. A rakétasorozat része Kína azon igyekezetének, hogy többször használható űrjárműveket fejlesszen ki – idézte Lungot a CGTN.

A kínai űrprogram idén több mérföldkőnek számító eredményt ért el. A Csang’o-5 űrszonda alig egy héttel ezelőtt tért vissza a Földre a Holdon gyűjtött kőzetmintáival. Júliusban pedig Kína elindította legelső önálló expedícióját a Marsra. A kínai kormányzat további űrkutatási tervei között szerepel aszteroidák vizsgálata, a Jupiter rendszerének feltérképezése, valamint egy űrállomás kiépítése is. A háromfős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, május elején tesztelték azt az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.

The post Felbocsátották első útjára Kína legújabb rakétáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönbe kellett volna vonulnia, több kerületen át menekült a rendőrök elől egy férfi

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 05:35
Két körözés is érvényben volt az ellen a férfi ellen, aki több kerületen át menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől vasárnap – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták: a pesterzsébeti járőrök vasárnap délelőtt 9 óra 17 perckor akartak megállítani egy autót Budapest XX. kerületében, a Lázár utcában, a jármű vezetője azonban gázt adott, és elhajtott.

A rendőrök több gépkocsival – egymással és a tevékenység-irányítási központtal rádiókapcsolatot tartva – követték a menekülőt, aki a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott. Ott kiugrott a kocsiból, és gyalog menekült tovább, de a XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányságok munkatársai pár száz méteren belül, az Aranyvirág sétányon 9 óra 33 perckor elfogták.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr ellen két elfogatóparancs volt érvényben. Ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia.

A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények miatt indít eljárást. A büntetés-végrehajtási intézetbe viszik, hogy megkezdje korábban kiszabott szabadságvesztését – közölték.

The post Börtönbe kellett volna vonulnia, több kerületen át menekült a rendőrök elől egy férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogsértéseket tártak fel az ellenőrök egy Vas megyei tejüzemben

Biztonságpiac - Wed, 12/23/2020 - 04:35
Több jogsértésre derült fény a Kemenes-Food Kft. tejtermékeket előállító Vas megyei üzemében, ahol december elején vizsgálódtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei – tájékoztatta a hivatal.

A szakemberek jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint többféle lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagot is találtak az üzemben, és egy tétel késztermék fogyaszthatósági ideje is lejárt. Az érintett tételek mennyisége több mint 700 kilogramm volt, amelyeket a Nébih azonnali hatállyal kivont a forgalomból, illetve forgalomba hozatalukat megtiltotta és elrendelte zár alá vételüket

Az állati eredetű élelmiszerek esetében a hatóság a megsemmisítést is előírta.

A szakemberek öt termékből (tej, tejföl, vajkrém, kétféle ömlesztett sajt) mintát is vettek, melyek mindegyikénél jogsértést állapítottak meg. A tejnél idegen víz, a tejfölnél és kétféle ömlesztett sajtnál pálmaolaj jelenlétét mutatták ki a mérések, melyek így – tekintve, hogy nem megengedett összetevők – hamisított terméknek is minősülnek a jogszabályok alapján. A vajkrémnél és a tejfölnél az előírtnál alacsonyabb volt a zsírtartalom, továbbá a kétféle ömlesztett sajt szárazanyagra vetített zsírtartalma sem volt megfelelő.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján az üzemben újabb helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih ellenőrei. A vizsgálat során nem megfelelőnek bizonyult termékeket a szakemberek azonnali hatállyal kivonták a forgalomból, forgalomba hozatalukat megtiltották, továbbá elrendelték azok forgalomból történő visszahívását. A helyszínen fellelt jogsértő élelmiszerek hatósági zár alá kerültek. Ezek közül a lejárt, valamint a nem nyomon követhető tételek esetében a vállalkozás a megsemmisítési kötelezettségének – hatósági felügyelet mellett – már eleget tett.

Az ügyben az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – szögezte le a Nébih.

The post Jogsértéseket tártak fel az ellenőrök egy Vas megyei tejüzemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönbüntetést kér az ügyészség egy több embert kizsákmányoló férfire

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 16:35
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy férfire, aki a vád szerint éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben lévőket, és egyik kizsákmányoltjától egy ingatlant is csalárdul megszerzett – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: az 50 éves férfi 2017 és 2020 között öt, kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit bírt munkára. Négyüket a tanyáján, egyiküket a lakóhelyén lévő, emberhez méltó lakhatásra alkalmatlan melléképületben szállásolta el. A tanyán vezetékes víz, hűtő nem volt, az áramot szükség esetén aggregátor biztosította. A tanyán élő sértettek egy régi, szigeteletlen lakókocsiban laktak, amelyet kályhával lehetett fűteni.

Az egyik kizsákmányoltnak a hárommillió forint értékű ingatlanát a vádlott úgy íratta át a saját hozzátartozója nevére, hogy a vételárat nem fizették meg. A lakást felújíttatta és hozzátartozójával értékesítette. A megkárosított férfinak két lábujját is amputálni kellett amiatt, hogy – miután a tanyán, munkavégzés során megsérült -, a vádlott késve vitte el orvoshoz. A sértettet a vádlott később bántalmazta is, amely után a férfi elszökött kizsákmányolójától.

A vádiratban szerepel az is, hogy a vádlott valótlanul jelentkezett be egy budapesti címre, mint lakóhelyre. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2020. júliusában a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozó ügyészek a férfi ellen több rendbeli emberkereskedelem, csalás, segítségnyújtás elmulasztása és közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Ibolya Tibor közleményében arra is kitér, hogy az ügyészség a két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt indítványozta, hogy a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélje a férfit, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

The post Börtönbüntetést kér az ügyészség egy több embert kizsákmányoló férfire appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két vádlottat bűnösnek nyilvánított az Angliában holtan talált 39 vietnami ügyében a londoni büntetőbíróság

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 12:10
Bűnösnek nyilvánított 39 rendbeli emberölésben két vádlottat hétfőn a londoni központi büntetőbíróság. A hónapok óta folyó tárgyalás előzményeként tavaly októberben 39 vietnami állampolgárt holtan találtak Anglia délkeleti részén egy kamion rakterében.

A bíróság Eamonn Harrison kamionsofőrt és az embercsempész hálózat egyik szervezőjét, Gheorghe Nicát mondta ki bűnösnek a hétfői végzésben. Harrison szállította a belgiumi Zeebrugge kikötőjébe azt a pótkocsit, amelyben a 39 vietnámi utazott.

A vontató nélkül átkelő pótkocsit egy másik sofőr, a 25 éves Maurice Robinson vette fel az angliai oldalon, a Temze torkolatában fekvő Purfleet komptermináljában. Ő már tavasszal bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés vádjában.

A 39 holttestet tavaly október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében. A kamionszerelvény Scania típusú, bolgár rendszámú nyerges vontatója, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezte, és ennek tagja a két kamionsofőr is. Robinsontól eltérően azonban Harrison és Nica tagadta a vádakat. Harrison azt vallotta a bíróság előtt, hogy nem tudott a vietnámiak jelenlétéről az általa vezetett kamion rakterében.

A londoni központi büntetőbíróság esküdtszéke azonban hétfőn őt is bűnösnek nyilvánította. A brit hatóságok többheti vizsgálat után, tavaly november elején azonosították az áldozatokat, és akkor derült ki hivatalosan, hogy az elhunytak valamennyien vietnámi állampolgárok voltak, köztük két 15 éves fiú. Ők voltak a legfiatalabbak, de további nyolc tizenéves is szerepel az áldozatok listáján; az ő életkoruk 17 évestől 19 évesig terjed. A legidősebb áldozat egy 44 éves férfi. A névsor alapján az áldozatok között nyolc nő is volt.

A vizsgálati jelentés szerint valamennyien fulladás következtében vesztették életüket, miután 12 órát töltöttek a légmentesen zárt raktérben. A szakértői vélemény szerint a szellőzés nélküli pótkocsiban 38,5 fokos hőmérséklet is lehetett. A bűnösnek nyilvánított vádlottak ügyében várhatóan jövőre születik ítélet.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben végződött embercsempészeti bűncselekmény ehhez mérhető tragédiával: akkor 58 kínai állampolgár holttestét találták meg a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, ugyancsak Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion pótkocsijában.

The post Két vádlottat bűnösnek nyilvánított az Angliában holtan talált 39 vietnami ügyében a londoni büntetőbíróság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A PACIFIC CLIPPER HAZATÉRÉSE

Air Base Blog - Tue, 12/22/2020 - 10:24

1941. december 1-én a Pan American Airways NC18609 lajstromjelű, Pacific Clipper nevű, Boeing 314-es repülőcsónakja felszállt a San Francisco-öbölben lévő Treasure Island vízi repülőteréről, hogy utasait többszöri technikai leszállással, Hawaii, a Kiribatihoz tartozó Kanton, Fidzsi és Új-Kaledónia érintésével az új-zélandi Aucklandbe repítse. A gép már hatodik napja volt úton, amikor a történelem egy addig példátlan feladat elé állította a személyzetet.

Húsz évvel az után, hogy az amerikai haditengerészet NC-4-es repülőcsónakja átrepülte az Atlanti-óceánt, a kontinensek közötti repülés szinte mindennapos lett. Ebben élen járt a Pan American Airways, amelynek gépei nem csak Európát kötötték össze Amerikával, hanem a Távol-Keletet, Ausztráliát és Új-Zélandot is. A bővülő útvonalhálózat és a növekvő utaslétszám az addigi bevált típusok mellé egy új, nagyobb befogadóképességű repülőgép kifejlesztését igényelte. A Pan Am 1936 elején ötvenezer dolláros díjat kínált fel annak a repülőgépgyárnak, amelyik először áll elő használható tervvel. A Sikorsky, a Consolidated és a Martin tervét elutasították, mert az általuk ajánlott gépek sebesség és hatótávolság szempontjából megfeleltek ugyan, de csak kevés utast szállíthattak. A Martin ezt rossz néven is vette, hiszen a cég egyik korábbi típusa már repült a Pan Am tengeri útvonalain. Végül az a Boeing bizonyult nyerőnek, amely először nem is akart ajánlatot tenni. A Wellwood Beall mérnök vezette csapat azonban egy olyan tervet tett le az asztalra, amely elnyerte a Pan Am tetszését.

A típus három példányát a British Overseas Airways Corporation (BOAC) vette meg. Ezek egyike, a Bristol nevű gép látható a képen.

A Boeing Model B-314-ese a közel 40 tonnájával, 32 méteres hosszával és 46 méteres fesztávolságával korának óriása volt. A szárnyakon négy darab 1500 lóerős Wright GR-2600 Twin Cyclone csillagmotor kapott helyet, amelyek 4,6 méter átmérőjű, háromágú, Hamilton Standard légcsavarokat forgattak. A B-314-esek maximum 340 km/h sebességre voltak képesek, az utazósebességük 300 km/h volt. A tervezéskor a Boeing főmérnöke, Andre Priester ragaszkodott hozzá, hogy a B-314-esen vitorlába állítható légcsavarokat használjanak. A meghibásodás miatt leállt vagy leállított motort a vitorlába állított légcsavar így nem forgatta tovább és a hajózószerelő megjavíthatta. A vastag szárnyban ugyanis egy kis folyosó volt, ahol a szerelő repülés közben is kimehetett a motorokhoz. Mondhatni, Priester egy látnok volt, mert a típus szolgálatba állítását követő első két évben a hajózószerelők 431 alkalommal javították meg a motorok valamelyikét – repülés közben.

A B-314 módosított, 314A jelzésű változatának maximális felszálló tömegét megnövelték, és a gépek száz lóerővel erősebb motorokat kaptak. A Wright-motorok táplálására 15 900 liter, a 314A esetén 20 400 liter repülőbenzint tankolhattak, amellyel az alapváltozat közel 6000 kilométerre, a 314A pedig 9000 kilométerre repülhetett. Szolgálati csúcsmagasságuk 4400 illetve 6500 méter volt. A gép személyzete 10-11 főből állt, de a létszám szükség szerint változhatott. A gép kapitánya és első tisztje a repülőcsónakot vezette, a második tiszt a navigátor volt. A harmadik tiszt a pilóták váltó személyzete volt és ő felelt a gép kikötéséért is. A negyedik tiszt szintén repülőgép-vezető volt. A fedélzeten két rádiós és két hajózószerelő váltotta egymást. Az utasok kiszolgálásáról utaskísérők gondoskodtak. Az alsó fedélzetet legfeljebb 74 utas szállítására rendezték be, utasfülkékkel, konyhával, étkezővé alakítható szalonnal, egy luxuskivitelű lakosztállyal és mosdókkal. Az ülések egy része fekvőhellyé volt alakítható, mivel a gépek a tankolást követően azonnal továbbrepültek, hosszú órákat töltve az óceán felett.  

A pilóták előtt többnyire csak a repüléshez szükséges műszerek voltak, a motorellenőrző műszerek túlnyomó része a hajózószerelő műszerfalára került.

A Pan Am 1936. június 31-én hat darabot rendelt a B-314-esekből majd további hármat a 314A-ból. A társaság többi repülőcsónakjához hasonlóan mindegyik Clipper nevet kapott. Az első Boeing 314-es 1939 májusában indult el Európába postaszállítmányával, majd júniustól már utasokkal is menetrendszerűen repült az atlanti útvonalon. Még az év vége előtt a csendes-óceáni térségben is megjelentek a bálnaszerű, négymotoros óriások. Ezek egyike volt történetünk szereplője is.

*

Az Új-Zéland felé tartó Pacific Clipper rádiósa, John Poindexter nem hitt a szemének, amikor dekódolta a nekik szóló üzenetet: Pearl Harbort japán támadás érte és az Egyesült Államok hadban állt. A gép parancsnoka, Robert Ford kapitány azonnali rádiócsendet rendelt el és támadástól tartva megfigyelőket rendelt a repülőcsónak ablakaihoz. A gép végül szerencsésen célhoz ért és leszállt az aucklandi kikötőnél. A személyzet számára egyértelmű volt, hogy a Csendes-óceán felett hazavezető útvonal bezárult. Egy hétig kellett várniuk, amikor a Pan Am New York-i központjából az Egyesült Államok aucklandi nagykövetségén keresztül üzenetet kaptak: induljanak el nyugat felé és Ázsián illetve Afrikán át próbáljanak eljutni Amerikába.

Robert Ford kapitány, a Pacific Clipper parancsnoka. A Clippereken csak a legtapasztaltabb személyzet repülhetett és a pilóták egyenruhája sokáig őrizte a tengerész hagyományokat.

A személyzet magára maradt. Az útvonal megtervezése, a gép kiszolgálása, esetleges javítása a közbenső leszállóhelyeken, és a szükséges anyagi-technikai eszközök beszerzése mind-mind az ő feladatuk lett, egy bizonytalan környezetben, a kibontakozó világháború árnyékában. December 16-án, az éj leple alatt visszarepültek Új-Kaledóniába, amelyet az idevezető útvonalon már érintettek. A fővárosban, Noumeában állandó Pan Am személyzet dolgozott, segítve az üzemanyagért leszálló járatok személyzetét és utasait. A légitársasági alkalmazottak egy órát kaptak, hogy összecsomagoljanak és egyetlen kisebb poggyásszal ott legyenek az indulásnál. A személyzet közben feltöltötte az üzemanyagtartályokat és a fedélzeten egy hordó motorolajat is elhelyezett. Két órával később a gép felszállt és Ausztrália felé vette az irányt. A célállomás a keleti parti Gladstone kikötője volt, ahova késő délután érkeztek meg. Az utasok kiszálltak, a személyzet pedig elkezdhette tervezni a hazavezető út első szakaszát. Az első kérdés a pénz volt, hiszen csak akkora összeggel rendelkeztek, amely a szokásos útvonalon történő hazatérés költségeire volt elég. A segítség egy fiatal bankár képében jelent meg, aki 500 amerikai dollárt adott át a kapitánynak. Az összeget, amely az akkori értéken már fedezte a Pacific Clipper hazatérésének költségeit, a navigátor helyezte biztonságba.

A pilótákat, a navigátort, a rádióst és a hajózószerelőt munka közben ábrázoló fekete-fehér fotót színes képeslapon is kiadták.

Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy Gladstone-ból először Darwinba, a legészakibb ausztrál városba repülnek, majd onnan folytatják az utat a ma Indonéziaként ismert Holland Kelet-Indiákig. Reggel szálltak fel, és a partvidéket maguk mögött hagyva a szárazföld felett repültek Darwin felé. Sehol nem volt akkora vízfelület, ahol a Boeing 314-es leszállhatott volna, így egy szárazföldi kényszerleszállás végleg meghiúsíthatta volna a vállalkozást. (Ezzel a veszéllyel később többször is szembe kellett nézniük.) Az útvonalon szerencsére nem volt gondjuk, de a darwini érkezést izgalmassá tette egy nagy kiterjedésű zivatar. A város Ausztrália legelmaradottabb részén létesült, és leginkább az amerikai vadnyugat településeire emlékeztetett. A legfontosabb az volt, hogy feltankolják a gépet a következő útvonalszakaszra. A nehéz és fárasztó munka éjfélig tartott, mert a benzint húszliteres kannákban kellett a géphez cipelni, feljuttatni a szárnyra és egyenként beleönteni a tartályokba. Miután a gépet feltöltötték és előkészítették a felszállásra, alhattak néhány órát abban a bordélyházban, amelyet tisztálkodásra és pihenésre kaptak. A japán előrenyomulásról csak kevés információ jutott el Darwinba, ezért Ford kapitány mihamarabb indulni akart, mielőtt valami kedvezőtlen fordulat áll be.

Az utasok egy kishajóról vagy a mólóról az üzemanyagtartályként is funkcionáló stabilizátoron át léphettek a fedélzetre. A gép orrában a kikötéshez szükséges felszerelés kamrája volt.

Másnap korán reggel felszálltak a 2500 kilométerre lévő Szurabaja felé. A Timor-tengert átrepülve a Jávától keletre húzódó szigetvilág fölé érkeztek és talán még gyönyörködtek is a türkizkék vízből kiemelkedő szigetek, a buja növényzet és a tengerparton álló nádtetős kunyhók látványában. Egy kelet felé nyitott öböl partján fekvő Szurabaja védelméről a brit helyőrség vadászgépei gondoskodtak, amelyek fel is bukkantak a hatalmas repülőcsónak mellett. Ford kapitány egy precíz megközelítést hajtott végre és finoman letette a gépet a hadihajókkal zsúfolt szurabajai kikötő előtt. Lassan megfordultak a behemóttal és továbbmanővereztek a vízen, amikor egy motoros kishajó érkezett eléjük. A repülőgép személyzete arra számított, hogy kötelet dobnak át, és bevontatják őket a kikötőbe, de a hajó furcsamód nem jött közelebb, ellenben a fedélzetén lévő tengerészek hevesen integettek. Rövidesen kiderült, hogy a Pacific Clipper egy tengeri aknamezőn szállt le és a kishajó addig nem jött közelebb, amíg a pilóták ki nem manővereztek a robbanótestek közül.

Az utasok ki- és beszállása a szalon ajtaján keresztül történt, az ideiglenes lépcső segítségével.

A kikötőben kellemetlen meglepetés érte a repülőket: nem tankolhattak 100 oktános repülőbenzint. Azt a keveset, ami volt, csak a katonaság használhatta, viszont gépkocsiba való benzin bőségesen volt. Mivel a Pan Am gépre hosszú út várt az Indiai-óceán felett, tankolási lehetőség nélkül, az amerikai személyzetnek nem maradt más választása, mint az autóbenzinnel feltölteni a gépet vagy tudomásul venni, hogy az út véget ért. A két hajózószerelő átszivattyúzta a maradék repülőbenzint a két törzstartályba, a többi tartályt pedig színültig töltötte az alacsonyabb oktánszámú autóbenzinnel. A felszálláskor és az emelkedéskor a repülőbenzinnel táplálták a négy motort, majd az utazómagasság elérésekor átkapcsoltak az autóbenzinnel töltött tartályokra és lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy mi történik. A motorok egy hatalmas rúgással reagáltak arra, hogy a repülőbenzin helyett valami mást kapnak, de végül hibátlanul működtek.

A szalont étkezővé alakíthatták. A fehér abrosszal terített diófa asztaloknál egyszerre tizennégy utas tudott leülni és étkezni ezüst evőeszközökkel, porcelán tányérokból.

A Pacific Clipper átrepülte a Szunda-szorost, Szumátrával párhuzamosan repült tovább, majd az Indiai-óceán felett, a lenyugvó napot követve, Ceylon (Srí Lanka) felé vette az irányt. A csendes-óceáni útvonalakon használt gépen nem voltak a térségre vonatkozó térképek. Roderick Brown navigátor emlékezetből rajzolt egyet, felhasználva az egyetlen ismert biztos pontot, a ceyloni Trincomalee földrajzi koordinátáit. Ford kapitány attól tartott, hogy eltévednek és Ceylon helyett az indiai szárazföld felett kötnek ki, ahol az üzemanyag fogytával nem talál majd a leszállásra alkalmas vízfelületet. Szerencsére ez nem következett be, de Ceylon közelében ismét izgalmas pillanatokat éltek át. A sziget térségében alacsony szintű felhőzet alakult ki. A pilóták a felhőalap alá süllyedtek, nehogy a sziget a felhők takarásában észrevétlen maradjon. Ekkor pontosan maguk előtt megpillantottak egy felszínen hajózó japán tengeralattjárót. A japán tengerészek előtt nem volt kétséges, hogy milyen gép repül felettük és a fedélzeti ágyúhoz igyekeztek. A monoton repülés eseménytelen órái után riadtan magukhoz térő pilóták nem várták meg az első lövést, teljes gázt adva gyorsan maguk mögött hagyták a tengeralattjárót. Még egy órát kellett repülniük ahhoz, hogy Ceylont elérve, végül leszállhassanak a kikötő vizére.

Az egyik szerelő a Yankee Clipper osztott vezérsíkja között végzi az ellenőrzést.

A szigeten állomásozó brit erők izgatottan várták a híreket a keleti térségből érkező pilótáktól. A beszámolót meghallgatva nem titkolták, hogy a tengeralattjárós sztorit nehezen hiszik. Ford kapitány tisztában volt azzal, hogy a továbbindulásuk a britektől függ, elég bölcs volt és nem nyitott vitát. Inkább a továbbindulást készítették elő és december 24-én, szenteste felszálltak a túlterhelt Pacific Clipperrel. A gép nehezen emelkedett a párás levegőben, amikor egy hangos csattanás kíséretében a hármas motor rázni kezdett, és ontotta magából az olajat. A pilóták visszafordultak és leszálltak ott, ahonnan két órával korábban elindultak. A Wright-motor hengereinek egyike lelazult, és a hiba kijavítása karácsony napját is igénybe vette. A következő napon, december 26-án reggel ismét elindultak és Ceylont majd Indiát átrepülve, a délutáni órákban leszálltak az Arab-tenger északkeleti csücskében, Karacsiban.

Kilátás a kapitányi ülésből.

Másnap kipihenve folytatták az utat és nyolcórányi repüléssel érkeztek Bahreinbe. Ott is brit helyőrség volt, amely arra figyelmeztette a Pan Am pilótákat, hogy útjukat ne Szaúd-Arábia felett tervezzék. A briteknek borzalmas tapasztalataik voltak az ottani törzsekkel kapcsolatban, akik nem egy kényszerleszállt RAF pilótát elfogtak már. Az amerikaiak úgy döntöttek, hogy négymotoros gépükkel vállalják a kockázatot. Miután másnap reggel felszálltak, egy rövid ideig északi irányt követtek, azután nyugatnak fordultak, a felhőtakaró felett átrepülték Szaúd-Arábiát és ezzel az Arab-félszigetet. Mire a Vörös-tenger fölé értek, a felhőzet felszakadozott és megpillantották Afrikát. A sziklákkal tarkított homokdűnék vidéke néptelen volt, csak nagy ritkán repültek el állatokat terelő emberek felett. Folyamatosan azon imádkoztak, hogy a négy motor kitartson, mert a kontinens belseje felé repülve, azon a szakaszon, nem volt leszállásra alkalmas vízfelület. Már javában benne jártak a délutánban, amikor elérték a Nílust. Ford kapitány követte a folyót Kartúm alá, az Ugandából érkező Fehér-Nílus és az Etiópiából érkező Kék-Nílus összefolyásáig és végrehajtotta a leszállást. Ez volt az első, de nem az utolsó alkalom az út során, hogy a Pacific Clipper nem tengerre szállt le. A kikötés után a személyzet partra szállt és ismét a Royal Air Force vendégszeretetét élvezte. A parancsnok délnyugat felé tervezte az út következő szakaszát, hogy eljussanak Belga-Kongó (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság) fővárosába, a II. Lipót belga királyról elnevezett Léopoldville-be. Ford kapitány azért repült le ennyire délre a fekete kontinens felett, mert nem akarta átrepülni a Szaharát. Biztos volt abban, hogy egy kényszerleszállás esetén nemcsak a gépük marad örökre a sivatagban, hanem ők maguk is. Léopoldville viszont jó kiindulópontnak bizonyult az út leghosszabb szakaszához, az Atlanti-óceán átrepüléséhez Brazília felé.

A gépen két rádiós tiszt teljesített szolgálatot, minden fél órában továbbították a helyzetüket és az időjárás jelentést a földi állomásoknak.

Másnap korán reggel indultak, hogy a hosszú szárazföld feletti repülés után még napnyugta előtt érkezzenek Belga-Kongóba, ahol egy újabb folyami leszállás várt rájuk. A kopár, sivatagos szudáni vidéket maguk mögött hagyva szavannák fölé érkeztek, az állatvilág is egyre gazdagabb lett, majd a szavannákat lassan felváltotta az őserdő. Több kisebb folyót is átrepültek és térképükön igyekeztek beazonosítani azokat. Rövidesen egy sokkal nagyobb folyó került eléjük, a jobb parton egy nagy településsel. Nem volt kétségük, hogy a térség legnagyobb városánál, Bumbánál elérték a Kongót. Még közel ezer kilométert kellett repülniük a folyót követve, hogy feltűnjön a főváros, Léopoldville (vagy, ahogy ma ismerjük, Kinshasa). Amint a Boeing vizet ért, Ford kapitány azonnal érezte, hogy sebes folyóra szállni más, mint állóvízre. A Kongó sodrását leküzdve a kikötőhelyre manővereztek, ahol kellemes meglepetésben volt részük: a Pan Am egyik igazgatója és rádiós tisztje várta a négymotorost. Az ismerős arcokon és a baráti kézfogáson kívül más is várta őket; a jéghideg sör. Jól is esett nekik, mert olyan hőség fogadta a repülőket, amely a maradék erejüket is kiszívta.

A hajózószerelő ebben az alagútban ellenőrizhette a motorokat. Jó nagy zaj és hőség lehetett odabent.

Másnap reggel eloldozták a teljesen feltankolt, és megint csak túlterhelt Pacific Clippert a kikötőtől és a felszálláshoz kiúsztatták a folyó sodrába. Az erős sodrású vízen Ford kapitány felszálló teljesítményre állította a motorokat és megkezdte a felszállást. A Kongó csak a város határáig volt egyenletes sodrású, azon túl zuhatagossá vált, és a vízből sziklák álltak ki. Nem volt kérdés tehát, hogy még azelőtt fel kell szállniuk, hogy azt a folyószakaszt elérik. Ez sikerült is, a sziklás zuhatagot megúszták, de egy szurdokban kellett emelkedniük, ami nehezen ment a túlterhelt géppel. Minden azon múlott, hogy a több mint öt perce felszálló teljesítménnyel dolgozó és a hőségben erősen túlmelegedő motorok kitartanak-e. A szurdokból kijutva a kapitány visszavette a gázt és a négy motor egy kis szusszanóhoz jutott – már csak a tartós emelkedéshez tartozó paraméterekkel kellett tovább dolgozniuk.

Nagyon lassan elérték az utazómagasságot és végre az Atlanti-óceán felé fordulhattak. A túlsó parton Brazília várta őket. Ekkor érezték először igazán, hogy most már hazajutnak. Több mint húszórás repülés után, valamivel dél előtt megérkeztek Natalba. Addig nem volt példa arra, hogy egy kereskedelmi repülőgép ennyi időt töltsön egyhuzamban a levegőben. A brazil hatóságok ragaszkodtak hozzá, hogy amíg a papírmunkát elvégzik, a Pan Am személyzet hagyja el a gépet, mert a fedélzetet a sárgaláz-veszély miatt fertőtlenítik. Az már csak a Trinidadba való délutáni továbbindulás után derült ki, hogy a személyzet összes pénze, papírja valamint a Belga-Kongóban kapott térképek is eltűntek, a brazilok mindent elloptak. A part vonalát követve az Amazonas torkolatvidéke felett már napnyugta után repültek el, átrepülték az éjszakát és hajnali háromkor leszálltak Trinidadon. A sziget északi részén lévő Port of Spain-ben volt egy Pan Am állomás, ahol végre a sajátjaik fogadták őket. Már csak egy útvonal szakasz volt előttük, de azt a leszállást már amerikai vizeken hajthatták végre.

1942. január 6-ának fagyos reggelén a New York-i LaGuardia repülőtér tengeri termináljának irányítója a keleti parton addig nem hallott bejelentkezést kapott Ford kapitánytól: „A Pacific Clipper az új-zélandi Aucklandből közelít, számított érkezés öt perc múlva.” A gép öt perc múlva valóban megérkezett, de Ford csak közel egy óra várakozás után tehette le gépét. Akkor kapott rá engedélyt, mert a hivatalos napkelte előtt tilos volt leszállni. Robert Ford kapitány és személyzete - John Mack első tiszt, Roderick Brown második tiszt és navigátor, James Henriksen harmadik tiszt, John Steers negyedik tiszt, Homans Roth és John Parish hajózószerelők, John Poindexter és Oscar Hendrickson rádiósok valamint Barney Sawicki és Verne Edwards utaskísérők - sikeresen hazarepülte a Pacific Clippert. Az Amerikából bő egy hónappal korábban történt indulás után négyszer keresztezték az Egyenlítőt, tizennyolc alkalommal szálltak le üzemanyagért, összesen 209 órát töltöttek a levegőben és nagyjából 55 000 kilométert repültek. Ezzel először repülte körbe a Földet egy kereskedelmi repülőgép.

*

A Pan Am Clipperek és a nagy távolságú repülésben hatalmas tapasztalattal bíró hajózószemélyzetek később kivették részüket a háborús erőfeszítésből, de a repülőcsónakoknak rövidesen leáldozott. A második világháborút követően új korszak kezdődött a kontinensek közötti légi szállítás és utasforgalom területén, de abban már a szárazföldi repülőgépek játszották a főszerepet. A Pacific Clipper egykori parancsnoka, Robert Ford kapitány 1952-ig repült a légitársaságnál, azután máshol folytatta pályafutását. A Boeing 314-esekből egyetlen eredeti darab sem maradt.

* * *

Forrás: panam.org / The Pan Am Historical Foundation. Fotó: panam.org / The Pan Am Historical Foundation, Boeing Aircraft, Life Magazin / Bernard Hoffman, Library of Congress


Categories: Biztonságpolitika

Beismerte tettét a Navalnij elleni merényletet végrehajtó orosz különítmény egyik tagja

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 08:35
Óvatlan volt, beismerte tettét az Alekszej Navalnij elleni mérgezéses merényletet végrehajtó orosz titkosszolgálati különítmény egyik tagja, a vegyész szakember a magát telefonon kormányzati embernek kiadó orosz ellenzéki politikusnak beszélt a félresikerült műveletről – írta a Der Spiegel.

A német hírmagazin portálján közölt beszámoló szerint Navalnij szervezetébe úgy juttatták be az életének kioltására szolgáló anyagot – amely független német, svéd és francia vizsgálatok szerint a novicsok típusú harci idegmérgek családjába tartozik -, hogy bekenték vele alsónadrágjának belső részét. Az ellenzéki politikus az elkövetők elemzése alapján azért élte túl a támadást, mert időben kényszerleszállást hajtott végre a repülő, amelyen utazott, amikor a méreg hatni kezdett.

Ha tovább tartott volna a repülőút, sikeres lett volna a támadás – mondta Konsztantyin Kudrjavcev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vegyi anyagokra szakosodott munkatársa Navalnijnak a napokban telefonon. Az orosz politikus a belbiztonságért felelős nemzetbiztonsági szolgálat több ügynökénél érdeklődött a merénylet részleteiről. Nevüket és telefonszámukat a Der Spiegel és több más szerkesztőség, köztük a CNN amerikai hírtelevízió és a Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírói hálózat közös tényfeltáró nyomozása révén ismerte.

Az első ügynöknek álnéven, Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy munkatársaként mutatkozott be, de partnere felismerte a hangját és bontotta a vonalat. A második esetben a saját nevében mutatkozott be. “Jó napot kívánok, Alekszej Navalnij vagyok, azért keresem, mert szeretném megtudni, hogy miért akart megölni” – kezdte a beszélgetést a Der Spiegel beszámolója szerint. Partnere nem kívánt nyilatkozni.

Számos további sikertelen próbálkozás után Kudrjavcevet hívta fel, akinek ismét Patrusev tanácsadójának adta ki magát, és azt mondta, hogy adatokat kér egy jelentéshez, amelynek az a témája, hogy miért volt sikertelen a Navalnij elleni művelet és mit lehet tanulni az esetből.

Ezúttal “bejött a blöff”, az ellenzéki politikus megtévesztette beszélgetőpartnerét, aki így 49 percen keresztül ismertette az akció részleteit – írta a Der Spiegel. A német hírmagazin közreműködésével feltárt adatok szerint az FSZB legkésőbb 2017 közepétől kezdett intenzíven foglalkozni Navalnijjal, miután a politikus bejelentette, hogy elindul a következő évi elnökválasztáson.

Az FSZB-s ügynökök legkevesebb harminc esetben követték a világ legnagyobb országában menetrend szerinti repülőjáratokkal megtett útjain. Valószínűleg 2019-ben is megpróbálták megmérgezni, és akkor is az volt a céljuk, hogy a méreg egy repülőút közben fejtse ki hatását. Minden bizonnyal az idén júliusban is az életére törtek, ugyancsak méreggel, amely azonban felesége, Julia Navalnij szervezetébe jutott be és a körülmények szerencsés alakulása révén nem okozott maradandó kárt.

Navalnij az orosz államfő egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba vitték. Két nappal később családja kérésére Berlinbe szállították a kezelés folytatására. A kómába esett politikust 32 napig ápolták a berlini Charité egyetemi klinikán, 24 napig intenzív osztályon. Orvosai szeptember 23-án közölték, hogy állapota kellően javult ahhoz, hogy járóbeteg-ellátás keretében folytassák kezelését. A Der Spiegel szerint állapota javul, és készül a hazatérésre. Az eset miatt az EU szankciókat vezetett be több magas beosztású orosz tisztségviselő, köztük Alekszandr Bortnyikov, az FSZB vezetője ellen.

The post Beismerte tettét a Navalnij elleni merényletet végrehajtó orosz különítmény egyik tagja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Három dílert fogtak el a rendőrök Pest megyében

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 07:35
Kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást egy dunaharaszti, egy halásztelki és egy szigethalmi férfival szemben a rendőrség, további hét embert kábítószer birtoklásával gyanúsítanak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Pest megyei férfiak, akik a gyanú szerint rendszeresen árultak kábítószert, pár hónapja kerültek a rendőrség látókörébe.

A rendőrök több helyszínen és időben tartottak kutatást. Az 57 éves dunaharaszti P. Imrénél, a 30 éves halásztelki F. Józsefnél, valamint a 34 éves szigethalmi T. Tamásnál mintegy 300 gramm kábítószergyanús anyagot, csaknem ezer extasytablettát, 13 darab 50 milliliteres üvegben lévő ketamint és 36 gramm marihuánát foglaltak le. Ezenkívül találtak még kábítószerrel szennyezett tárgyakat és csomagolóanyagokat, illetve közel félmillió forintot, amit szintén lefoglaltak – ismertette a rendőrség.

Azt írták: az egyik rajtaütéskor a gyanúsítottak a bizonyítékot úgy akarták eltüntetni, hogy egy több száz darabos extasycsomagot átdobtak a szomszéd telkére, míg egy másik akció során a rendőrök éppen üzletelés közben fogták el őket. A rendőrség P. Imrét és F. Józsefet őrizetbe vette – az ő letartóztatásukat a bíróság azóta már elrendelte -, T. Tamás pedig szabadlábon védekezik. Az ügynek rajtuk kívül további hét gyanúsítottja van – tették hozzá.

The post Három dílert fogtak el a rendőrök Pest megyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Briliáns elmék: többtucatnyi ügyvéd tiltakozott egy kollégájuk elítélése miatt romániában

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 06:35
Többtucatnyi ügyvéd tiltakozott hétfőn a bukaresti ítélőtáblán amiatt, hogy egy kollégájukat öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy korrupciós perben, miközben szerintük csak ügyfele védelmét látta el a törvényes előírásoknak megfelelően.

Robert Mihaita Rosut a napokban ítélték el abban a korrupciós perben, amelyben érintett volt többek között két izraeli üzletember, egy volt román miniszterelnöki tanácsadó és Pál román herceg, az 1881 és 1947 között uralkodó román királyi család egyik el nem ismert sarja. Rosu a herceg ügyvédje volt, és egyebek mellett bűnszövetkezet létrehozása, befolyással való üzérkedés, valamint pénzmosásban és hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt találta vétkesnek jogerős ítéletében a román legfelsőbb bíróság. Ugyanakkor első fokon a brassói ítélőtábla felmentette a vádak alól.

Hétfőn a bukaresti ítélőtáblának otthont adó Igazságügyi Palotában többtucatnyi ügyvéd tiltakozott a jogerős ítélet ellen. Szerintük indokolatlanul nagy különbség van az első- és a másodfokú ítélet között, ami szerintük azt mutatja, hogy a legfelsőbb bíróság “példát akart statuálni”.

Az ügyvéd a Tuca Zbarcea és társai neves román ügyvédi iroda tagja.

A Román Ügyvédi Kamara is állást foglalt. Szerintük elfogadhatatlan, hogy a tanácsadói és jogi képviseleti munka esetében büntetőjogi felelősséget állapítson meg a bíróság az ügyvédek esetében. A kamara szerint a két ítélet közötti különbség rávilágít a román igazságszolgáltatás gyenge pontjaira, és veszélyezteti annak hitelességét. A testület jelezte, feljelentést tesz a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál (CSM), hogy vizsgálják ki Rosu esetében a bizonyítékok kezelését. Ugyanakkor Bogdan Mateescu, a CSM elnöke szerint egy bírói ítélet a jogállamiság alappillére, és nincs helye tiltakozásnak jogerős bírósági ítéletek ellen.

Pál herceg II. Károly egykori román király unokájaként követelte vissza Bukarest határában a kommunizmus idején elkobzott baneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást) és a snagovi erdő egy részét. A bíróság szerint a herceg jogtalanul kapta vissza a javakat, és ezzel 145 millió euró kárt okozott az államnak. A herceg Remus Truica volt miniszterelnöki tanácsadót bérelte fel, hogy megvesztegetéssel elérje a visszaszolgáltatást, Truica az ügyletbe bevont két izraeli üzletembert is.

The post Briliáns elmék: többtucatnyi ügyvéd tiltakozott egy kollégájuk elítélése miatt romániában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek az egri rendőrség munkatársaira fejszével támadó férfi ellen

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 05:35
Emberölés előkészületének kétrendbeli bűntettével, valamint súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádol a Heves Megyei Főügyészség egy férfit, aki fejszével támadt a városi rendőrkapitányság dolgozóira Egerben – közölte a megyei főügyészhelyettes.

Kalmár Gyula tájékoztatása szerint a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt 44 éves vádlott – saját bevallása szerint – régóta ellenszenvet érzett a rendőrök iránt, mert azoknak “gumibotjuk van, amivel keménykedhetnek”.

Idén tavasszal a férfinak az a téveszméje támadt, hogy két nyomozó ártani akar neki, ezért elhatározta, hogy megöli őket. Március 5-én reggel a hátizsákjába rejtett egy fejszét és egy közeli kistelepülésről busszal Egerbe utazott. A megyeszékhelyen a városi rendőrkapitányságra ment, amelynek bejáratánál két fegyveres biztonsági őr látott el portaszolgálatot, az egyiküket rögtön megtámadta.

A biztonsági őrök megpróbálták elvenni tőle a fejszét, de miután a férfi ellenállt, heves közelharc alakult ki az épület előterében, s eközben az egyik őr nyolc napon túl gyógyuló bokatörést szenvedett. A szerszámot végül csak többek segítségével tudták kicsavarni az elkövető kezéből, a férfit ezt követően megbilincselték.

Kalmár jelezte: a nyomozás során a bíróság – ügyészi indítványra – a korábban gondnokság alá helyezett vádlott előzetes kényszergyógykezeléséről döntött. Az ügyészség a vádiratában a kóros elmeállapotú férfi felmentését indítványozta, javasolva, hogy az ítéletben rendeljék el további kényszergyógykezelését.

The post Vádat emeltek az egri rendőrség munkatársaira fejszével támadó férfi ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb 40 páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a honvédség

Biztonságpiac - Tue, 12/22/2020 - 04:35
Újabb negyven, négykerékmeghajtású páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a Magyar Honvédség – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága.

A közlemény szerint ez része annak a több mint háromszáz páncélozott jármű beszerzését célzó programnak, amelynek következő fázisa már magyarországi gyártás és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés részeként valósul meg. A projekt a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzésének és előállításának mintáját követi – közölték, hozzátéve, hogy az első fázisban a későbbi kaposvári gyártáshoz licenszt adó török cég szállítja a járműveket.

A negyven eszköz nagyon hasonló ahhoz a tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járműhöz, amely nemrég már megérkezett a Magyar Honvédséghez – írták. Kitértek arra: a második fázisban történik a négykerékmeghajtású járművek magyarországi előállítása, amelynek során fokozatosan állnak át az európai fegyverrendszerek beépítésére. A programhoz kapcsolódó gyártást és kutatás-fejlesztést a továbbiakban német-magyar együttműködésben végzik.

A támogató járművek mindenekelőtt nagyfokú védelmet nyújtanak személyzetük és a szállított katonák számára – közölték.

Megjegyezték, ez olyan hadműveleti körülmények között különösen fontos, amelyekkel a Magyar Honvédség is szembesül missziós szerepvállalásai során. “Alkalmazásukkal olyan alegységek személyi állománya is fokozott védelemben részesül, melyek korábban nélkülözték az ilyen magas szintű túlélőképességi jellemzőkkel bíró járműtechnikát” – áll a közleményben.

The post Újabb 40 páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a honvédség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Íme, a Gidrán 4x4

Air Power Blog - Mon, 12/21/2020 - 17:23

Az elmúlt hetekben beérkeztek az első kocsik a Magyar Honvédséghez abból a 4x4-es páncélozott járműcsaládból, melyeket a jövőben Kaposvárott megvalósuló ipari együttműködés keretében állítanak elő.

A Magyarországon Gidrán nevet kapott járművek első példányait még Törökországban gyártották le. A kiinduló alap a Nurol Makina cég Ejdar Yalcin típusa.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.