You are here

Biztonságpolitika

SEMMI EXTRA …

Air Base Blog - Wed, 12/30/2020 - 15:06

…csak ami az idei spotter albumokból kimaradt - a 2020-as év hatvanhetedik, egyben utolsó bejegyzésébe ezekből a fotókból válogattam. Idén jó néhány érdekesség megfordult Ferihegyen, de közülük csak egy-egy került „lencsevégemre”, mivel a jól ismert okok miatt ritkán fordultam elő a reptérnél. A dolognak különösebb jelentősége nincs, hiszen létezik nagyobb probléma annál, hogy az ember nem fotóz le egy-egy gépet (vagy bármit). Remélem, hogy azok a barátaim, akik a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatok egyikében, a légiközlekedésben dolgoznak és hosszabb-rövidebb időre a földre kényszerültek, mihamarabb visszatérhetnek a pilótafülkébe.

Februári fotó a Wizz Air A320-asáról, amely még a régi festésmintával, de már winglettel készült.

A tél végi naplementében érkező A321-es, ugyancsak a Wizz Air összetéveszthetetlen színeiben.

Az Ural Airlines A321-esének első tulajdonosa a brit Monarch Airlines volt, amely működésének beszüntetéséig, 2017 októberéig repülte a gépet.

A fakó márciusi időben indul az egykori Lauda-gép, az El Al B737-800-asa.

Egy másik izraeli légitársaság, az Israir A320-asa Tel Aviv felé száll fel egy augusztus végi délelőttön.

Az Emirates hosszabb ideig szüneteltette budapesti járatát, de azért láthattunk tőlük Triplahetest május végén is. A gép nem jött közelebb, a többi járattól eltérően a kargódombtól távolabb eső, 2-es pályáról indult.

Reggel jött, este ment, nappal pihent a West Atlantic koros, közel negyven éves teherszállító Boeing 767-ese.

Ferihegyre tart a Qatar Airways A7-AFF lajstromjelű A330-as teherszállítója, amely ma már a HA-LHU magyar lajstrommal repül.  

Egy másik katari széles törzsű, egy utasszállító változatú, de teheráruval érkező Boeing 777-300-as süllyed a 31R pályára.

Görög A320-as a C (Charlie) gurulón.

A LOT Dash 8-asa csendes zümmögéssel száll le egy szép őszi napon.

Ugyancsak egy lengyel gép, egy kevésbé szép őszi napon. A LOT Dreamlinere Szöulból érkezve éppen a Dunát repüli át.

Egy másik szöuli járat, a Korean Air Cargo teherszállító 777-ese a 13R küszöb előtt.

Bolgár Boeing és a betontömb. Mindkettő végére sárga festék került.

A bejegyzés egyetlen képe, ami nem Ferihegyen készült, hanem Pápán, egy interjút követő sütkérezés közben. A civil Boeingek közé egy katonait illesztek, a Nehéz Légiszállító Ezred C-17-esét. 

Norwegian B737-800.

Szürke, párás, októberi reggel a Solinair teherszállító A300-asával.

Az egykori HOP! immár Air France Hop-ként repüli a francia nemzeti légitársaság regionális útvonalait - többek között E-190-essel is.

Madarak húsból, tollból és műanyagból.

Egy pillanat és földet ér az easy A320-asa.

A HiFly Malta charter légitársaság Airbus A340-ese érkezőben és másfél órával később indulóban.

Tompa, kora reggeli fényekben az 1-es pályáról indul rakományával a török ULS Airbus 310-ese.

Az egypályás üzem és a használatos pályairány miatt aznap több gép is úgy indult, mint az easyJet Airbusa: a pályán végiggurulva és ott megfordulva.

A KLM Embraerrel és Boeinggel egyaránt repül Amszterdam és Budapest között.

Az Aerotranscargo Nur-Szultánból érkező Boeing 747-400-asa 1995-ben utasszállítónak készült, 2011-ben alakították át teherszállítóvá.

A gumi nem vész el csak átalakul.

Szerb lajstromú Beech Super King Air kalibráló gép áthúzása a 31R pálya felett.

Az egyik decemberi estén hangos robaj jelezte, hogy az alacsony felhőalap egy érkező An-12-est takar. A Ciprusról érkezett ukrán gép személyzete a továbbinduláshoz indítja a hajtóműveket, 1-es, 4-es, 3-as, 2-es sorrendben és rövidesen kigurul a Cargo City kivilágított előteréről.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Sikeresen alakítottuk át az OTP Bank pénzmosás elleni tevékenységét

Biztonságpiac - Wed, 12/30/2020 - 12:10

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Bucsek Gábor vezérőrnagyként 2014-től 2018-ig Budapest rendőrfőkapitánya volt, jelenleg pedig az OTP Bank Nyrt. Informatika és Bankbiztonsági Igazgatóság ügyvezető igazgatója. A szakembert a múltról és a jelenről kérdeztük.

— Öt éve Budapest rendőrfőkapitányaként nyilatkozott a Biztonságpiac Évkönyvnek, most az ország legnagyobb bankja, az OTP biztonsági főnökeként dolgozik. A két munkakörben melyek voltak azok területek, amelyeket kedvvel végzett, és melyek azok, amelyeket kevésbé?
— Közel harmincéves rendőri pálya van mögöttem. Azt gondolom, hogy ez egy olyan szakmai életút, amelyre nagyon jó érzés visszanézni, amely valóban sikerekkel volt kikövezve – és ezt nem is csak a nyomozások eredményeire értem. Számos olyan ügy volt, ami kötődött hozzám, többek között az M3-as autópálya bevezető szakaszán lévő Shell kúton elkövetett emberölés felderítése, a móri ügy utófelderítése, amikor az elkövetők végül meglettek. Ezek mind olyan apró mérföldkövek, amelyekre büszke vagyok, és amelyekre nagyon jó visszaemlékezni. A rendőri pályán számos olyan siker volt, amelyből lehet építkezni, amelyre lehetett alapozni a vezetői tevékenységet. Vezetőnek lenni persze egészen más, mint nyomozásokat folytatni: a nyomozó élete többnyire sikerekkel kikövezett út, és amikor valamit felderít, vagy valaminek a végére pontot tud tenni, jelzi a szakmaiságát, és visszacsatolást ad a tevékenységére. A vezető munkája egészen más, át kell látni a folyamatokat, a beosztottak tevékenységét külön-külön és egységében is górcső alá venni, és mindebből egy egységes folyamatot kell tudni összeállítani. Közhely, de valóban csak a pozitívumok maradnak meg az emberben, akár a budapesti főkapitányként, akár a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójaként eltöltött időre gondolok.

— Mikor váltott?
— Az életem hivatásos rendőrként eltöltött szakasza 2018-ban zárult le. A saját döntésem volt, hogy a civil életben folytatom tovább az életemet. Az OTP Csoportnál az informatika és a humán biztonsági, a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni, valamint a készpénzgazdálkodási terület felügyelete és koordinálása lett a feladatom.

— Mennyire változott meg a munkája?
— Számos közös pont van a korábbi hivatásommal, mindkét tevékenységemben a biztonság szavatolása a feladatom. A jelenlegi munkaköröm számos új ismeretet nyújtott, új kihívásokat hozott elém a menedzseri szemlélet elsajátítása, azonban azt is fontos megemlítenem, hogy az elmúlt harminc év igen nagy magabiztosságot adott ahhoz, hogy zökkenőmentesen vegyem az új kihívásokat.

— Milyen eredményeket ért el az OTP-nél, mire a legbüszkébb?
— A pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemben bekövetkezett változásokra vagyok a legbüszkébb. Ezen a téren elég jelentős az OTP szerepe, nemcsak idehaza, de Európa számos országában is. Nem kell magyarázni, hogy Magyarország legnagyobb bankjának a kitettsége is a legnagyobb volt. A pénzmosás elleni tevékenységet teljesen átalakítottuk, a korábbi pénzmosás elleni statikus munkát tavaly egy nagyon dinamikus, nagyon gyorsan reagáló rendszerré alakítottuk át. Az első lépésben olyan mechanizmust hoztunk létre, amely már a számlanyitáskor olyan algoritmust ad, amelyből ki tudjuk szűrni azt, hogy várhatóan melyik számla lesz érintett pénzmosásban. Ezeket már meg sem nyitjuk. Szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy csak kifejezetten az adatszolgáltatást és a pénzmozgást figyeljük, ezért kvázi-nyomozócsoportot hoztunk létre, amelynek az a feladata, hogy felkutassa azokat a számlákat, amelyek pénzmosásgyanúsak lehetnek. Ezeknek a számláknak elvégzik az elemzését, amelynek alapján bejelentést vagy egyből feljelentést teszünk, annak függvényében, hogy milyen súlyúnak látjuk a tevékenységet. Ennek eredményeként az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett azoknak a számláknak a száma, amelyeknek a működését korlátoztuk, és kezdeményeztük a megszüntetését. Bízom benne, hogy ennek híre megy azon körökben, amelyek pénzmosással akarják tisztára mosni a bűnözői tevékenységből származó pénzeket. Azt szeretnénk elérni, hogy ezek a körök lássák, hogy az OTP olyan bank, ahol még próbálkozni sem érdemes. Nemzetközileg is értékelik az elért eredményeket, amelyek annyira egyedülállóak, hogy az OTP, a bankok közül Magyarországon egyedüliként, partnerkapcsolati megfigyelői státuszba került az Europolban, valamint a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés Országhatárokon Átlépő Bűnözés Leküzdésére nevű szervezetben, a SELEC-ben.

— Még rendőrfőkapitányként sikeres mentorprogramot indított. Ennek tapasztalataiból sikerült átmenteni valamit a civil foglalkozásába?
— Természetesen, egy vállalat struktúrájában ez szinte alap. Azokat a kollégákat válogattuk ki, akik komoly rutinnal és nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeztek, és ezt könnyen adják át a mentoráltaknak. A járvány új helyzetet teremtett, az otthoni munkát a cégünknél is bevezettük azokon a területeken, ahol erre lehetőség volt. Bár jelentős humán és it-biztonsági feladat volt a működés támogatása, de utólag visszatekintve erre az időszakra, kijelenthető, hogy jól vizsgáztunk. Azt talán mondanom sem kell, hogy a biztonsági csoport ez idő alatt is teljes létszámmal üzemelt, sőt bizonyos esetekben a kollégák védelmében, szállításában is láttunk el pluszfeladatokat.

— Korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy jobb és olcsóbb a bűncselekményeket megelőzni, mint felderíteni. Az OTP-nél hogyan érvényesül ez az állítása?
— Ha valahol érvényes ez az állítás, akkor az az OTP Csoport. Nagyon komoly energiákat és jelentős eszközöket fektetünk abba, hogy elhárítsuk mind a házon belüli szabályszegéseket, mind a külső támadásokat. A megelőzés főként az it-biztonság területén nagyon fontos. Erre a területre jelentős erőket és eszközöket kellett átcsoportosítani, de látni kell, hogy ez valóban meg is hozta az eredményét, mert anyagi javakat mentünk meg.

— Említette, hogy mely területek tartoznak a felügyelete alá. Milyen feladatokat látnak el e szegmensekben?
— Négy terület tartozik hozzám. Az egyik a készpénz-gazdálkodás, ez azt jelenti, hogy az OTP Bank Nyrt. teljes készpénz-logisztikáját biztosítjuk, kezdve a pénz feltöltésétől az automatákba, egészen a fiókok üzemeltetéséig. A másik a humán biztonsági terület, amely két részből áll. Egyrészt a fizikai őrzést takarja, másrészt pedig a munkatársak védelmi rendszerének kiépítését és működtetését. A kollégáknak egyfajta védőpajzsot biztosítunk, nehogy rossz szándékkal meg tudják környékezni őket. A harmadik és talán az egyik legjelentősebb a teljes OTP Csoport informatikabiztonsági területe, és ebbe beleértendő az összes európai leánybankunk, illetve magyarországi leányvállalatunk. Ehhez a területhez nagyon szorosan kapcsolódik a negyedik szegmens, a pénzmosás és terrorizmus­finanszírozás elleni küzdelem. Mind a négy területen olyan intézkedéseket tettünk, amelyekkel sokkal egyszerűbb eredményt elérni a megelőzésben

— A két évet a harminc évvel nehéz összehasonlítani, mégis melyik kabátot érezte kényelmesebbnek?
— Egyik kabátot sem éreztem soha fakabátnak. Gyakorlatilag teljesen ugyanazok a felelősségi szintek az OTP Csoport biztonsági vezetőjeként, mint budapesti főkapitányként vagy a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójaként. A teljes képhez hozzátartozik, hogy nagyon megkönnyítette az új kabát viselését, hogy számos volt rendőr kollégám jött hozzánk dolgozni, akik ugyanúgy segítik a munkámat, mint a korábbi kabát viselésekor.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Sikeresen alakítottuk át az OTP Bank pénzmosás elleni tevékenységét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU az elítélt újságírónő szabadon engedésére szólította fel a kínai hatóságokat

Biztonságpiac - Wed, 12/30/2020 - 08:35
Nyilatkozatban szólította fel a kínai hatóságokat kedden az Európai Unió külügyi szolgálata arra, hogy engedjék szabadon Csang Csan újságírónőt, akit előző nap Sanghajban négy év börtönbüntetésre ítéltek, mivel az év elején a vuhani koronavírus- járványkitörés korai szakaszáról tudósított.

A 37 éves nő, akit május közepén vettek őrizetbe, olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást, ezért a bíróság bűnösnek találta “viták szításában és bajkeverésben”. A közlemény szerint, hiteles források támasztják alá, hogy Csangot fogva tartása alatt kínozták és bántalmazták a hatóságok, egészségi állapota súlyosan romlott, így rendkívül fontos hogy megfelelő orvosi segítséget kapjon.

A külügyi szolgálat felhívta a figyelmet Csü Ven-seng emberi jogi ügyvéd esetére is, akit a Csiangszui Felső Népbíróság december 13-án ítélt négy év börtönbüntetésre, anélkül hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jogát biztosította volna. Ven-seng pályafutása során, több alkalommal képviselte a bíróság előtt polgárjogi aktivisták, és a kínai hatósági erőszak áldozatainak ügyét.

Az uniós testület kiemelte: mély aggodalomra ad okot a véleménynyilvánítás szabadságának, és az információkhoz való hozzáférésnek korlátozása, továbbá az újságírók megfélemlítése és megfigyelése, valamint, az jogvédők elleni hatásági elnyomás növekedése a Kínai Népköztársaságban. Felszólította a hatóságokat Csan, Ven-seng, és minden jogtalanul bebörtönzött jogvédő, és médiamunkás azonnali szabadon bocsátásra.

Az Európai Unió még a héten nagyszabású kétoldalú beruházási megállapodást kíván aláírni Kínával. A megállapodásról szóló több éve tartó tárgyalások során az EU részéről az emberi jogok tiszteletben tartása volt az egyik feltétel Kínával szemben.

The post Az EU az elítélt újságírónő szabadon engedésére szólította fel a kínai hatóságokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A török alkotmánybíróság szerint Osman Kavala fogvatartása nem sérti a jogait, a nemzetközi szervezetek szerint igen

Biztonságpiac - Wed, 12/30/2020 - 07:35
A török alkotmánybíróság kedden úgy határozott, hogy Osman Kavala közismert török üzletember és emberi jogi aktivista fogvatartása nem sérti a személy szabadsághoz és biztonsághoz fűződő jogát – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Kavala több mint 1150 napja van börtönben. Először a 2013-as, Gezi parki tüntetések megszervezésével összefüggésben tartóztatták le, több mint három éve, 2017 november 1-jén. Egyebek mellett a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérlettel vádolták meg. Ugyan a bíróság bizonyítékok hiányában 2020. február 18-án felmentette, az isztambuli főügyészség az ítélet ellenére még aznap elfogatóparancsot adott ki ellene, akkor a 2016. július 15-i katonai puccskísérlettel összefüggésben. Rendőrök vették őrizetbe, mihelyt kilépett Silivri hírhedt börtönének kapuján, majd másnap elrendelték újbóli letartóztatását.

A második per idén december 18-án kezdődött meg. Ezúttal az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével, valamint politikai és katonai kémkedéssel vádolják. A vádirat szerint Kavala részt vett a 2016-os hatalomátvételi kísérlet előkészítésében. Kémkedés miatt 20 évig terjedő szabadságvesztést, az alkotmány megsértése miatt pedig súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért rá az ügyészség, ami elítéltként egy sor korlátozás révén nehezítené a sorsát.

Még 2019 decemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy határozott, hogy Törökországnak szabadon kell engednie Kavalát. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a török hatóságok bűncselekmény elkövetése bizonyítékainak hiánya ellenére vették őrizetbe az üzletembert. Idén szeptemberben a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szintén kijelentette, hogy tiszteletben tartva az EJEB-döntést, Törökországnak azonnal szabadon kell bocsátania a férfit.

A török üzletember korábban arra hivatkozva, hogy fogvatartása jogtalan, sértve ezzel a személy szabadsághoz és biztonsághoz fűződő jogát, a török alkotmánybírósághoz fordult. A török vezetés a 2016-os összeesküvésért az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi mozgalmát teszi felelőssé, amelynek feltételezett tagjaival és támogatóival szemben a hatóságok mindmáig fellépnek.

The post A török alkotmánybíróság szerint Osman Kavala fogvatartása nem sérti a jogait, a nemzetközi szervezetek szerint igen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pfizer: 4,4 millió adag oltóanyag érkezik Magyarországra

Biztonságpiac - Wed, 12/30/2020 - 06:35
Még idén újabb nyolcvanezer adag Pfizer-oltóanyag érkezik Magyarországra, a 2020-2021-es évre pedig összesen 4,4 millió adag oltóanyagot kap Magyarország – jelentette be a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.

Zsigmond Krisztina, a cég vakcinaüzletágának vezetője közölte, globálisan ez év végéig 50 millió adagot, 2021 végéig 1,3 milliárd adag vakcinát terít a Pfizer a BioNTech-kel közösen fejlesztett, koronavírus elleni vakcinából. Az Európai Bizottság az uniós szerződés alapján 200 millió vakcinát kötött le, és további 100 millió adagra van opciója idén és jövőre.

A szakember hozzátette: a vakcinakészletet a kormányzati szállítási megállapodások alapján osztják szét, az oltóanyagból sem magánellátókhoz, sem pedig gyógyszertári forgalomba nem kerül, azt kizárólag a kijelölt oltóközpontokban lehet majd megkapni.

Fabó Tamás, a Pfizer magyarországi orvosigazgatója elmondta, a klinikai kísérletek 95 százalékos hatékonyságot mutattak a beoltottaknál. Ismertetése szerint a vizsgálatokban részt vett 43 ezer ember fele placebót, fele oltást kapott, és az előbbi csoportba tartozókból 162 ember kapta el a fertőzést, a vakcinacsoportba tartozók közül nyolcan. A vizsgálatok során kiderült az is, hogy a 65 év felettieknél is 91 százalékos volt a vakcinahatékonyság. Megjegyezte ugyanakkor: azt még nem lehet megmondani, hogy az oltás mennyi időre ad védettséget. A beoltottakat két éven át utánkövetik – tette hozzá.

Vereckei Péter, a kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az úgynevezett mRNS technológián alapuló vakcinafejlesztés egyik nagy előnye, hogy a megváltozott vírusvariációkra is viszonylag rövid időn belül lehet reagálni, így az új vakcina akár hat hét alatt előállítható. A technológia lényege, hogy az emberi sejtekbe a vírus RNS-ének, vagyis örökítőanyagának egy szakaszát juttatják be, és ennek alapján a sejtek előállítják a vírus egy, ilyen formában ártalmatlan fehérjéjét, amely azonban kiváltja a vírus elpusztításához szükséges immunreakciót.

Az “angliai vírusmutációval” kapcsolatban Vereckei Péter jelezte, egyelőre nem kellett módosítani a vakcinát. Elmondta azt is, hogy az mRNS technológia kutatása, fejlesztése – az Egyesült Államokban élő – Karikó Katalin biokémikus nevéhez fűződik, aki harminc éve foglalkozik ezzel a technológiával, első szabadalmát 2005-ben jegyezték be. Az ügyvezető igazgató hatalmas áttörésnek nevezve a vakcinafejlesztést, úgy fogalmazott, ez nagyon fontos pillanat a vállalat életében, hiszen “soha nem volt sürgetőbb szükség a vakcinára”. Kitért arra, hogy a vakcina fejlesztése végig transzparensen zajlott, a részeredményeket közzétették és megosztották azokat a hatóságokkal is.

Zsigmond kitért arra, hogy a Pfizer az oltóanyag biztonságos szállítása érdekében saját hőszigetelt szállítóládákat fejlesztett. Az oltóanyag – felengedés után – hűtőszekrényben még öt napig biztonságosan tárolható – tette hozzá.

The post Pfizer: 4,4 millió adag oltóanyag érkezik Magyarországra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Új korszak kezdődhet Jemenben

Biztonságpiac - Wed, 12/30/2020 - 04:35
Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnök új, hatalommegosztáson alapuló kormányt iktatott be, amely az ország egyes részeit ellenőrző hívei és a déli szeparatisták közötti hatalmi harcok rendezését szolgálja a polgárháborús országban.

A 24 miniszterből álló kabinetben mindkét fél egyenlő arányban rendelkezik képviselettel. Az új kormány elsődleges feladata lesz a masszív gazdasági problémák és a nemzeti fizetőeszköz leértékelődésének kezelése. A jemeni kabinet beiktatási ceremóniáját Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban tartották, ahová Hádi menekült,
miután húszi síita lázadók kiterjedt területeket foglaltak el Jemenben, köztük a fővárost, Szanaát.

„Különböző blokkokból, illetve térségekből jönnek, de az ország és annak lakói kell, hogy a legfontosabbak legyenek számukra” – hangoztatta Hádi, akit a Saba jemeni hírügynökség idézett. Azt mondta, bízik benne, hogy az új kormány egységes csapatként fog majd tudni működni. A szakadárokat tömörítő Déli Átmeneti Tanács (STC) és a kormány tavaly augusztusban összetűzésbe került a déli országrész feletti ellenőrzés kérdésében.

Idén áprilisban az STC bejelentette, hogy egyedül fogja kormányozni az ellenőrzése alatt álló területeket, így a legfontosabb kikötővárost, Ádent is,
amelyet 2019-ben foglalt el. Június 20-án az STC csapatai elfoglalták Szokotra szigetét, elűzve a helyi kormányzót és a kormányerőket. Július végén a szakadárok visszavonták az önálló kormányzásra vonatkozó igényüket, és közölték, hogy készek újrakezdeni a Rijád közvetítésével zajló tárgyalásokat a nemzetközileg elismert jemeni kormánnyal a hatalom megosztásáról.

Az STC-t az Egyesült Arab Emírségek, míg Hádit Szaúd-Arábia támogatja.

Jemenben ezzel párhuzamosan 2014 óta egy másik konfliktus is dúl az Irán által támogatott síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Hádihoz hű erők között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. Abban a jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. Az országban a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki.

The post Új korszak kezdődhet Jemenben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A visszahívott darált mák gyártója szerint nem veszélyes az egészségre

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 16:35
Gyártója szerint nem jelent egészségügyi kockázatot az üzletekből visszahívott darált mák elfogyasztása, a termékben ugyanis határérték alatti mennyiségben találhatók nem engedélyezett növényvédő szer maradványok.

A Gilan Trading Kft. által gyártott darált mákot (14.03.2021 minőségmegőrzési idejű, LOT: L01) a Spar december 19-én vette le a polcairól hatósági kötelezésre hivatkozva. Az áruházlánc honlapján közölte, hogy a terméket visszahozatal esetén visszavásárolja, a vételárát visszatéríti.

A Gilan Trading hétfői közleményében hangsúlyozza, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által kifogásolt 200 grammos Kalifa darált mák elfogyasztása nem jelenthet egészségügyi kockázatot. A gyártó közleményében kifejtette: a visszahívás oka az volt, hogy a Nébih ellenőrzésekor a vizsgált zacskóban a mák növénykultúrában nem engedélyezett növényvédő szer maradványt talált. A szermaradvány mennyisége azonban – szögezték le – egészségügyi határérték alatt volt.

A társaság ismertette: a mák beszállítójával, a magyar termelővel évtizedes szakmai kapcsolatban állnak. A termelő permetezési naplójában nem szerepelt a kifogásolt szer, azt állításuk szerint nem is használják. A szermaradvány feltehetőleg egy szomszédos kultúra (például gabona, amelynél ez a szer engedélyezett) permetezése során kerülhetett a mákba. A talált mennyiség a gyártó szerint ezért is volt alacsony, bőven a megszabott egészségügyi határérték alatt – mutattak rá.

A Gilan Trading állítása szerint a mákot korábban – mint minden esetben – akkreditált laboratóriumban vizsgáltatta be, és az úgynevezett peszticid vizsgálat nem mutatott ki a szóban forgó szerre mérhető mennyiséget, ezért a szakvélemény szerint forgalomképesnek nyilvánították. Erről a dokumentációt a gyártó a hatóságnak el is juttatta – jelezték. A cég közleményében megjegyezte, hogy azokra a 200 grammos darált mák termékekre, amelyeken nem a 2021.03.14. lejárati dátum és az L01 LOT szám szerepel, nem vonatkozik a visszahívás.

The post A visszahívott darált mák gyártója szerint nem veszélyes az egészségre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem könnyű, de nem is lehetetlen felismerni a zaklatás jeleit a gyerekeken

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 12:10
Ahogy a digitális oktatásra való átállással a koronavírus-járvány miatt egyre virtuálisabbá válik az életünk, minden eddiginél fontosabb megérteni az online zaklatás formáit, hogy közösen tehessünk ellenük, és segítsünk a fiatalok számára biztonságossá tenni az internetet. A szlovák ESET internetbiztonsági társaság szakértői abban segítenek, hogy a szülők megértsék, melyek a cyberbullying formái, mik a figyelmeztető jelek és mit lehet tenni, ha ezeket észleljük.

Az internetezők egyharmada gyerek, ezért virtuális jelenlétük igen jelentős. Az évek során a zaklatás rohamléptekben fejlődött – és sajnos a technológia ma már jelentős szerepet játszik a fiatalok közötti zaklatás számos módjában.

A zaklatás, vagyis a „bullying” egy személy vagy csoport ismételt, szándékos bántalmazását jelenti egy másik személy vagy csoport által. Ennek megakadályozása mindig is bonyolult feladat volt, mivel nem könnyű időben felismerni a jeleket, valamint sok esetben névtelenül történik. Az okostelefonok megjelenése óta pedig még nagyobb kihívássá vált, hiszen minden eddiginél könnyebb lett hamis profilok mögé bújva zaklatni másokat. Míg korábban a bántalmazás leginkább az iskolában töltött időszakra korlátozódott, az azonnali üzenetküldés és a közösségi hálózatok miatt a gyermekek otthoni szabadidejébe is átterjedhet, sőt újabb és újabb formákban jelenhet meg.

Jelenteni kell
A zaklatás nem olyan probléma, amelyet a gyerekek egyénileg meg tudnak oldani, ezért létfontosságú, hogy mindannyian együttműködjünk. A való világban történő zaklatással ellentétben az internetes zaklatás bárhol és bármikor megtörténhet telefonokon, számítógépeken és játékkonzolokon keresztül, így a gyermekek otthonába is beférkőzik. Az internetes zaklatás definíciója „támadás vagy visszaélés, olyan technológia alkalmazása által, amelynek célja egy másik személyben kárt, szorongást vagy személyes veszteséget okozni”. Sajnos ez a viselkedés szinte minden webhelyen és üzenetküldő platformon jelen van. Célpontjai tehetetlennek érezhetik magukat, mintha nem lenne semmilyen mód a megállítására – pedig ez nem így van. A legtöbb közösségi média platformon lehet jelenteni bármit, amitől kényelmetlenül érzi magát valaki, legyen szó akár a beleegyezése nélkül megosztott fotókról, rosszindulatú pletykákról vagy barátságtalan megjegyzésekről. Sok országban a zaklatás bűncselekménynek minősül, és a törvényt komolyan veszik.

Fontos, hogy a szülők és a tanárok megismerjék, hogyan kell kiszúrni az árulkodó jeleket. Sajnos nehéz megkülönböztetni a gyakori tinédzser problémákat az internetes zaklatásra utaló viselkedéstől, de ha az alábbi változásokat észleljük, akár utóbbi is állhat a háttérben:

• Látható fizikai változások
• Hirtelen hangulatváltozások vagy a normális tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése
• Betegség színlelése az iskola elkerülése érdekében
• Közösségi profilok törlése
• Szokatlan mértékű szociális visszahúzódás
• Folyamatosan „elvesző” vagy megrongált tárgyak

Ha egy gyermekre igazak a fenti jellemzők, akkor érdemes leülni vele és megkérdezni tőle, hogy történt-e bármilyen negatív, bántó dolog vele az interneten vagy a való életben. Fontos biztosítanunk őt arról, hogy velünk ítélkezés nélkül oszthatja meg a tapasztalatait, és azért vagyunk ott, hogy segítsünk neki. Miután kiderült, hogy mi a probléma, biztosítsuk arról, hogy velünk bátran megoszthatja a részleteket, ezután pedig megtehetjük a megoldás felé vezető lépéseket.

Az első lépés annak bemutatása, hogyan kell kezelni a digitális zaklatót, például a közösségi hálózatok és az online platformok által biztosított blokkolási és jelentési funkciók használatával. Hívjuk fel a gyermekünk figyelmét, hogy az ilyen típusú üzenetekre nem szabad reagálni, de kitörölni sem – készítsünk mentéseket, képernyőképeket, hogy bizonyítani lehessen a zaklatás tényét. Ezután beszéljünk az adatvédelmi tudatosság fontosságáról – magyarázzuk el, miért nem szabad olyan felhasználókkal beszélgetni, akiket nem ismerünk a való életben. A gyermeknek nem szabadna kapcsolatba lépniük idegenekkel, és a profiljukat is csak a barátaiknak kéne látniuk.

Ha úgy gondoljuk, hogy a gyermekünket zaklatják, de ő ezt elhallgatja előlünk, akkor beszélgessünk vele a témáról úgy, mintha az egy barátunkkal történt volna meg. Így azt az érzést keltjük benne, hogy nincs egyedül a problémával, és könnyebben fog beszélni a saját tapasztalatairól. A történetben ne felejtsük el bemutatni azt sem, hogy hogyan oldódott meg a „barátunk” problémája. Ez azt érezteti velük, hogy értjük, miről van szó, és tudunk segíteni.

Az ESET szakemberei különböző korú gyerekek szüleinek is összeállítottak néhány tanácsot:

10 éves korig
• Legyünk vele az első lépéseknél, melyeket a digitális világban tesz.
• Szabályozzuk az interneten töltött idő mennyiségét.
• Mutassunk számára jó példát.

14 éves korig
• Tanítsuk meg, hogy ne osszon meg olyan információkat, adatokat, melyek alapján beazonosíthatóvá válik.
• Ha asztali gépe van, igyekezzünk közös térben elhelyezni azt, ne a hálószobájában.
• Bátorítsuk nyitottságra, biztosítsuk arról, hogy szabadon kérdezhet tőlünk.

18 éves korig
• Hívjuk fel a figyelmüket, hogy a szexuális tartalmú képüzenetek könnyen önálló életre kelhetnek az interneten, és később zsarolásra, zaklatásra is felhasználhatók.
• Ha bántják, zaklatják, tudjon róla, hogy hozzánk bármikor fordulhat.
• Készítsük fel az internetes vásárlásra, mutassuk meg, hogy mire kell figyelnie, és amíg ez nem történik meg, mindenképp tartsuk felügyelet alatt az online vásárlásait.

Az internetes biztonság szakértőjeként az ESET létrehozott egy edukatív platformot, amely tanácsokkal látja el az érdeklődőket azzal kapcsolatban, hogyan maradhatnak naprakészek a folyamatosan változó online világban. A cél egy biztonságosabb online környezet kialakítása, szülőknek és tanároknak szóló tartalmak, illetve gyermekek számára készült játékos videók és családi fejtörők révén.

The post Nem könnyű, de nem is lehetetlen felismerni a zaklatás jeleit a gyerekeken appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öt nap alatt 834-szer intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 08:35
Az elmúlt öt napban 834 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf közölte: a szerdától vasárnapig tartó időszak intézkedései közül 754 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt; 275 esetben figyelmeztetéssel éltek, 205 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 274 szabálysértőt pedig feljelentettek a rendőrök. Hozzátette: a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken az elmúlt öt napban 23, míg egyéb, a rendeletben szereplő zárt helyen történt ellenőrzések során 57 emberrel szemben léptek fel a rendőrök maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. Megjegyezte: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már összesen 16 278 rendőri intézkedés történt a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt.

A kijárási tilalom szabályainak megsértése miatt az elmúlt öt napban 1668 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közülük hat ember nem tartotta be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést, tizenegyen a nyilvános helyen való csoportosulás tilalmát szegték meg. A kijárási korlátozás november 4-ével lépett hatályba, amit november 11-ével a kijárási tilalom váltott fel. November 4-étől a rendőröknek 17 792 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 670 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 179 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 491 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Az elmúlt öt napban is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, közülük 279 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 8792 rendőri intézkedés történt.

Szerdától vasárnapig 59 835 alkalommal ellenőrizték a rendőrök személyesen a hatósági házi karanténban lévőket. Vasárnap 1530 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 22 779-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2821-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

The post Öt nap alatt 834-szer intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító civil újságírót

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 07:35
Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűként terjedtek el a világhálón. A bíróság bűnösnek találta a nőt “viták szításában és bajkeverésben”. A SCMP rámutat: a jogsértések e tágan értelmezett kategóriája öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a kínai hatóságok gyakran alkalmazzák az eltérő vélemények elhallgattatására.

A fiatal nőt május közepén vették őrizetbe Sanghajban. Csang a kezdetektől fogva ártatlannak vallotta magát, és júniusban éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán Csang tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban. A nő egyelőre nem közölte, hogy kíván-e fellebbezni az ítélete ellen.

Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

The post Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító civil újságírót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Végre egy jó hír: rendben vannak a virslik

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 06:35
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden évben ellenőrzi a fogyasztói megtévesztés szempontjából az ünnepi virslikínálatot, a vizsgált húszféle húskészítmény közül mindössze egy nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak – közölte az ITM.

A minisztérium akkreditált laboratóriumában elvégzett vizsgálatok a húskészítmények feltüntetett zsír- és fehérjetartalmának ellenőrzésére irányultak. A szakemberek megnézték azt is, hogy a virsli megnevezés jogszerűen szerepel-e a termékek címkéjén. A Magyar Élelmiszerkönyv a virsli megnevezés használatánál határértékeket rögzít a termékek minimális fehérje- és maximális zsír-, víz- és sótartalmára. Ennek az előírásnak a mintavételezett húskészítmények mindegyike megfelelt.

A laborban ellenőrizték, hogy helytállóak-e a termékcímkén feltüntetett összetevők és mennyiségek. A fehérjetartalom minden vizsgált virsli csomagolásán valósághűen szerepelt. A zsírtartalom azonban egy esetben a megengedett húsz százaléknál jóval magasabb mértékben, 75 százalékkal tért el a jelzett mennyiségtől.

A kifogásolható virsli gyártójával szemben a megtévesztő tájékoztatás miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult. A termék csak akkor forgalmazható, ha a címkén feltüntetett értéket a valós mennyiségnek megfelelőre javítják. A vizsgált virslik adatait összegző táblázat a tudatos vásárlói döntések elősegítése érdekében a fogyasztóvédelmi honlapon érhető el.

A fogyasztóvédelem az ünnepi időszakban is fokozott jelenléttel védi a magyar családokat és a tisztességes vállalkozásokat. A tematikus termékellenőrzések eredményeként a tavalyelőtti háromhoz és tavalyi kettőhöz képest 2020-ban már csak egy virsli akadt fenn a rostán – olvasható a tárca közleményében.

Hússzövetség: a legtöbb virsli decemberben fogy
Némileg lassult a koronavírus-járvány miatt a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése; az év végén egyébként hagyományosan az időarányosnál 20-25 százalékkal többet vásárol a lakosság ebből a termékből – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A Hússzövetség szerint továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény kategória a fogyasztók körében. A húskészítmények forgalmából mintegy húsz százalékkal részesednek a különféle virslik és a kategória éves forgalma 30-35 ezer tonna körül mozog.

The post Végre egy jó hír: rendben vannak a virslik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A dabasi gyilkosság elkövetője 74 évesen szabadulhat

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 05:35
Legkorábban 74 évesen szabadulhat a dabasi gyilkosság elkövetője – közölte a táblabírósági ítéletet ismertetve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség helyettes vezetője.

Dávid Lajos közleményében felidézte: a Pest Megyei Főügyészség 2019 tavaszán emelt vádat egy középkorú férfi ellen, aki 2018. március elején bement egy Dabason lakó hetvenéves nő házába azért, hogy tőle pénzt szerezzen. A férfi ütlegelni kezdte az ismerősét, majd a súlyosan sérült és földre került nőt összekötözte. Ezután a lakásban felkutatta a sértett pénzét és csaknem 1,7 millió forinttal távozott. Az idős, önmentésre képtelen nő a padlón fekve életét vesztette, holttestét másnap találták meg rokonai.

Az ügyben a Budapest Környéki Törvényszék a férfit 2020. január 17-én első fokon bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. Ezért fegyházban végrehajtandó, életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a büntetéséből legkorábban harminc év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve ezt az életfogytig tartó szabadságvesztést hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla 2020. december 10-én, amikor másodfokú ítéletet hirdetett az ügyben – tartalmazza az ügyészségi közlemény.

The post A dabasi gyilkosság elkövetője 74 évesen szabadulhat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kivonulnak a békefenntartók Nyugat-Szudánból

Biztonságpiac - Tue, 12/29/2020 - 04:33
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag megszavazta, hogy Szudán Dárfúr tartományában december 31-jén megszűnjön a világszervezet és az Afrikai Unió békefenntartó missziója, ahogy azt az átmeneti szudáni kormány, Oroszország és afrikai országok követelik.

A BT idén júniusban már megszavazta, hogy nem hosszabbítja meg az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó ereje, az UNAMID mandátumát, helyébe kisebb és kizárólag politikai szerepet betöltő küldetés lép, amely az ENSZ szudáni egységesített átmeneti segítségnyújtási missziója (UNITAMS) elnevezést kapja. A UNAMID-ot 2007-ben hozták létre a világszervezet és az Afrikai Unió közötti első közös békefenntartói művelet keretében. Mára hatezer fős katonai és rendőri személyzetből, valamint több 1500 polgári alkalmazottból áll.

A szudáni kormány régóta szorgalmazta, hogy az UNAMID mandátuma szűnjön meg az év végén. Számos nyugati ország hasonlóképpen sürgette a UNAMID befejezését.

Németország ENSZ-nagykövete, Christoph Heusgen viszont felhívta a figyelmet arra, hogy Szudán „válságos helyzetben van”, és az ottani átmeneti folyamat még mindig félresikerülhet. Az északkelet-afrikai országban nagyon törékeny a demokrácia, miután egy felkelésben 2019 áprilisában sikerült megdönteni Omar el-Besír, a korábbi elnök három évtizeden át tartó tekintélyelvű hatalmát. Az országot azóta katonai-polgári vezetés irányítja, amely igyekszik véget vetni a több évtizedes polgárháborúknak, felülkerekedni a súlyos gazdasági helyzeten.

A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúrban fegyveres konfliktus robbant ki a kormány katonai támogatását élvező arab milíciák és a helyi törzsek között, és ebben mintegy 400 ezer ember halt meg. A Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki az akkori szudáni elnök, Besír ellen.

The post Kivonulnak a békefenntartók Nyugat-Szudánból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ketten sérültek meg a hortobágyi családi házban történt robbanásban

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 16:35
Ketten sérültek meg a hortobágyi családi házban történt robbanásban, amelyet egy propánbutángáz-palack szivárgása okozott – közölte a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem.

A hortobágyi lakóházban szombaton történt a robbanás, amelyben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnapi tájékoztatása szerint nem egy, hanem két ember sérült meg. Az épület falai a detonáció következtében megdőltek, így lakhatatlanná vált. Az egyik lakót a tűzoltók mentették ki a romok alól.

Kocsis Szandra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa vasárnap azt közölte, hogy a mentők a helyszínen egy súlyos és egy könnyebb sérültet találtak, ellátták, majd kórházba vitték őket.

The post Ketten sérültek meg a hortobágyi családi házban történt robbanásban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több fontos biztosítási határidő is az év végén jár le

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 12:10
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Piaci becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai alapján többezer szerződő erre csak decemberben kerít sort – közölte a szövetség.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január 1-jétől fedezet nélkül marad, és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint – figyelmeztetett a FBAMSZ.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük, a biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség tájékoztatása szerint az erre az évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést. Az adójóváírás ugyanakkor csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, 2018 év végén 247 ezer forint, tavaly év végén pedig 256 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét – jelezte a szövetség.

A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2020 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján több mint 367 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető – közölte a FBAMSZ.

The post Több fontos biztosítási határidő is az év végén jár le appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Meglátogatták rendőri vezetők az Újpesten megkéselt őrmestert

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 08:35
Rendőri vezetők meglátogatták a kórházban vasárnap azt a rendőrt, akire késsel támadt egy férfi csütörtökön Újpesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Azt írták: az intenzív osztályról kikerült, életveszélyesen megsebesített őrmestert meglátogatta az országos és a budapesti rendőrfőkapitány, valamint az újpesti rendőrkapitány, akik elvitték neki közvetlen munkatársai videoüzenetét is. A videóban kollégái többi között “Mind melletted vagyunk!”, “Várunk vissza, Peti!”, “Erika, Peti, hősök vagytok!” feliratú táblákkal, valamint hangüzenetekkel kívántak gyógyulást a kórházban ápolt rendőrnek.

A BRFK tájékoztatása szerint kollégájuk állapota sokat javult, társai, barátai üzenetei megmosolyogtatták. A parancsnokok biztosították az őrmestert arról, hogy minden támogatást megadnak felépüléséhez – írták a bejegyzésben.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy egy zavartan viselkedő férfi rátámadt egy IV. kerületi társasházhoz kiérkező járőrpárosra, a 26 éves rendőrt többször megszúrta. Társa, egy 23 éves őrmesternő több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt.

The post Meglátogatták rendőri vezetők az Újpesten megkéselt őrmestert appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Munkásszállón gyújtogatott: vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 07:35
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki a gyanú szerint tüzet okozott egy tiszakécskei munkásszállón, hogy megölje az épület tulajdonosát.

A tűz 2019. október 14-én éjjel keletkezett a munkásszállón, az épületben tartózkodó 17 ember még időben kimenekült. A tűzvizsgáló azt állapította meg, hogy gyújtogatás történt – írták vasárnap a rendőrségi honlapon. A nyomozás során kiderült, hogy az egyik lakó – egy 25 éves férfi – haragudott az épület tulajdonosára, ezért meg akarta ölni. Körömlakklemosó folyadékot vásárolt, amelyet égésgyorsítónak használva tüzet okozott. Az épület folyosóin elhelyezett tűzoltó készülékeket előzőleg elrejtette.

A gyújtogatót néhány órán belül őrizetbe vették. Kihallgatásakor elmondta, az egyik égésgyorsítót a konyhában gyújtotta meg azért, hogy az ott elhelyezett gázpalack felrobbanjon, miközben tudta, hogy az épületben többen tartózkodnak. A letartóztatásban lévő gyanúsítottat a rendőrök előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint közveszélyokozással gyanúsítják.

Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a megyei főügyészségre.

The post Munkásszállón gyújtogatott: vádat emeltek ellene appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődik az oltás az EU valamennyi tagországában vasárnap

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 06:35
Vasárnap az Európai Unió (EU) mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása.

Az Európai Bizottság a június közepén elfogadott oltóanyag-stratégiájában a beoltás ugyanazon a napon kezdődő tagállami megkezdését szorgalmazta, ennek érdekében az első adagokat szombaton kiszállították. Az uniós országok vasárnap megkezdhetik az immunizálást, de dönthetnek úgy is, hogy 28-án vagy 29-én fognak hozzá.

Az Európai Bizottság hétfőn adott feltételes forgalombahozatali engedélyt a német BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett vakcina európai alkalmazására. Az oltóanyag az első EU-ban engedélyezett koronavírus elleni vakcina. Az uniós bizottság azt követően engedélyezte az oltóanyag alkalmazását, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ugyanazon a napon a vakcina biztonságosságának, hatásosságának és minőségének vizsgálatán alapuló kedvező tudományos ajánlást fogalmazott meg.

Az engedélyezett oltóanyag szállítása december végéig, majd a következő hónapokban heti rendszerességgel folytatódik. A BioNTech és a Pfizer teljes oltóanyagkészletének kiosztása jövő szeptemberig fog tartani. Az Európai Bizottság eddig az AstraZeneca (400 millió adag), a Sanofi-GSK (300 millió adag), a Johnson & Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (300 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Moderna (160 millió adag) vállalatokkal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket.

Az uniós oltóanyag-stratégiával összhangban az engedélyezést és az előállítást követően minden egyes vakcina egyidejűleg és azonos feltételek mellett áll majd a tagállamok rendelkezésére. Mivel az első hónapokban nem lesz elegendő adag ahhoz, hogy minden felnőttet beoltsanak, az első dózisokat a tagállamok által meghatározott elsőbbségi csoportok kapják, például az egészségügyben dolgozók és a hatvan év felettiek.

A szállítást a nemzeti elosztási központokba a gyártók biztosítják. Az oltóközpontok közötti további elosztásról a tagállamok gondoskodnak, amelyek a lakosság immunizálásáért is felelősek. Mindenki, akinek beadják a vakcinát, oltási bizonyítványt kap igazolásul. Ez a dokumentum egyebek mellett utazás során lehet hasznos. Lehetővé teheti, hogy egy másik országba érkezéskor ne legyen szükség tesztelésre, sem karanténra.

A BioNTech és a Pfizer december 1-jén nyújtott be feltételes forgalombahozatali engedély iránti hivatalos kérelmet. Az EMA már korábban, október 6-a óta folyamatos értékelés keretében elemezte a vonatkozó adatokat, ez tette lehetővé, hogy rövid időn belül tudta értékelni a kérelmet. Az EMA kedvező véleménye alapján az Európai Bizottság ellenőrizte a forgalombahozatali engedélyt alátámasztó valamennyi tényezőt, és a feltételes forgalombahozatali engedély megadása előtt konzultált a tagállamokkal is.

A BioNTech és a Pfizer oltóanyag-technológiája hírvivő RNS (mRNS) molekulákon alapul. Ezek segítségével ártalmatlan vírusfehérje-fragmentumok termelődnek az emberi szervezetben, így az immunválaszt alakít ki a későbbi, természetes fertőzések megelőzésére vagy leküzdésére. Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett glikoprotein tüskék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, replikálja magát, és ezáltal okozzon betegséget. Az ember immunrendszere ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene.

A feltételes forgalombahozatali engedélyezés során a gyógyszerre vonatkozó engedély megadása a szokásos eljáráshoz képest kevésbé átfogó adatok alapján történik. Feltételes forgalombahozatali engedély megadása mérlegelhető, ha a gyógyszer azonnali rendelkezésre állásából származó előny egyértelműen meghaladja a kockázatokat. A feltételes forgalombahozatali engedély megadását követően a vállalatoknak bizonyos határidőn belül további, a többi között a folyamatban lévő vagy új vizsgálatokból származó adatokat kell szolgáltatniuk annak megerősítésére, hogy az előnyök továbbra is meghaladják a kockázatokat.

Az Európai Bizottság november elején jóváhagyott egy másik, az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalattal kötött oltóanyag-beszerzéséről szóló szerződést is, amely első körben 80 millió adag vakcina megvásárlását teszi lehetővé. A Moderna mRNA-1273 néven ismert oltóanyaga lehet a második, amely feltételes forgalombahozatali engedélyt kap az EU-ban. A vakcina uniós alkalmazásra vonatkozó ajánlásáról január 6-án dönthet az EMA.

Eddig egyetlen más oltóanyaggyártó sem kért hivatalosan forgalombahozatali engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől. A folyamat felgyorsítása érdekében az EMA ennek ellenére megkezdte a Johnson & Johnson és az AstraZeneca által előállított vakcinák folyamatos értékelését.

The post Megkezdődik az oltás az EU valamennyi tagországában vasárnap appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Marad a dutyiban az „unokázós” csaló

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 05:35
A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta egy férfi letartóztatásának meghosszabbítását, aki 2020. január 15-én Székesfehérváron idős embereket ejtett tévedésbe és pénzt csalt ki, illetve próbált meg kicsalni tőlük úgynevezett „unokázós” módszerrel.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított társával együtt telefonon négy idős embert ejtett tévedésbe azzal, hogy valótlanul azt állította, hogy unokájuk balesetet szenvedett és anyagi segítségre szorul. A gyanúsított kérte a sértetteket, hogy készpénzzel segítsék a hozzátartozójukat.

Felajánlotta, hogy a pénzért elmegy hozzájuk. Egy sértett 800 ezer forintot odaadott a gyanúsítottaknak, míg három sértettet a szomszédai, illetve közeli hozzátartozójuk akadályozott meg a pénz átadásában.

A gyanúsított büntetett előéletű, cselekményét hasonló bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állva, sorozatjelleggel, idős sértettek sérelmére valósította meg. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Megalapozottan feltételezhető továbbá, hogy az eljárásban résztvevők jogellenes befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és két hónappal meghosszabbította a terhelt letartóztatását.

The post Marad a dutyiban az „unokázós” csaló appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elfajult a vita, felgyújtották a befogadótábort

Biztonságpiac - Mon, 12/28/2020 - 04:35
Felgyújtottak egy szíriai menekülttábort Libanonban a táborlakók és egy helyi család vitáját követően szombat este.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint többen megsérültek a Minidzse régióban található tábort felemésztő lángokban. Háled Kabbara, az UNHCR szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a tűz minden sátrat megsemmisített. A táborban mintegy 75 család élt – tette hozzá.

A libanoni NNA hírügynökség úgy tudja, a tűzesetet egy összetűzés előzte meg szíriai munkások és egy libanoni család között. A történteket követően a libanoni családhoz tartozó emberek felgyújtották a menekültek sátrait. Az esetet kivizsgáló katonaság később bejelentette, hogy nyolc embert – hat szíriait és két libanonit – letartóztattak. A vita oka nem ismeret.

Libanon, amely történelmének legsúlyosabb gazdasági és pénzügyi válságát éli át, csaknem kétmillió szíriai menekültet fogadott be, akik immár az összlakosság mintegy negyedét teszik ki. Bejrút többször hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát.

The post Elfajult a vita, felgyújtották a befogadótábort appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.