Biztonságpolitika

Több ezer francia rendőr tartott szerdán tiltakozó megmozdulást a nemzetgyűlés épülete előtt a közelmúltban őket ért támadások ellen. A rendezvényen a teljes politikai elit, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter is részt vett.

“A rendőrség problémája az igazságszolgáltatás!” felkiáltással vonult utcára a szervezők szerint az a 35 ezer rendőr, akik a törvényhozás épülete előtt elsősorban a bíróktól követeltek szigorúbb fellépést a radikális politikai csoportokkal, a terrortámadások elkövetőivel és a kábítószer-kereskedőkkel szemben, a rendőrség védelmében.

A megmozdulást 14 rendőri szakszervezet közösen szervezte egy rendőri razzia során egy kábítószer-kereskedő által két héttel ezelőtt Avignonban megölt rendőr emlékére. Ez az első alkalom, hogy valamennyi rendőri szakszervezet közösen tartott megmozdulást. A tiltakozók legfőbb céltáblája Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter volt, akitől szigorúbb büntetéseket követelnek a rendőrökre támadó állampolgárokkal szemben.

A tárcavezető nem volt jelen a megmozduláson, de a nemzetgyűlésben azt kérte a tüntetőktől, hogy ne állítsák egymással szembe a köztársaság két alapintézményét: a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A tüntetésen eközben Fabien Vanhemelryck, az Alliance rendőri szakszervezet vezetője kifütyültette a tömeggel a korábban sztárügyvédként praktizáló igazságügyi minisztert, amiért egyszer azt mondta, hogy ő a “fogvatartottak és a fegyházak minisztere”.

Grégory Joron, az Unité SGP Police-FO képviseltében “kötelező minimumbüntetést” követelt a támadókkal szemben.

“Egy ilyen intézkedés nem jogellenes és nem alkotmányellenes, hanem sürgős és szükséges” – mondta a szakszervezeti vezető. A megmozduláson felszóltak a támadásokban megsebesült rendőrök és a hozzátartozóik is. A szakszervezetek azt szerették volna, ha egyetlen politikai párt sem próbálja meg saját céljaira felhasználni a megmozdulást, miközben a közbiztonság kérdése az egy hónap múlva esedékes regionális választások egyik legfőbb kampánytémája.

Az ellenzék és több rendőri szakszervezet is előzetesen bírálta a rendőrséget felügyelő belügyminisztert, aki jelezte, hogy részt fog venni a tüntetésen. Álláspontjuk szerint ugyanis a kormány kudarcot vallott a rendőri erők megvédésében a mindennapos agressziókkal szemben. Jóllehet többen füttyel és dudálással fogadták, mások büszkén szelfiztek Darmaninnel, akinek jelenléte nem vezetett rendbontáshoz a tüntetésen.

“Azért jöttem, hogy támogassam a rendőröket, mint minden francia” – mondta érkezésekor a belügyminiszter. A France Inter közrádióban nyilatkozva Darmanin természetesnek nevezte, hogy részt vesz a megmozduláson, miután – mint mondta – mindig is támogatta a rendőrséget. A bírók szakszervezete viszont közleményben tiltakozott a megmozdulás követelései ellen.

“A rendőri követelésekhez csatlakozó minisztereink és képviselőink által felrajzolódó új horizont egy olyan társadalom képe, amelyben a rendőrség önálló hatalommá válik, ahelyett, hogy az állampolgárok szolgálatában álló közerő lenne” – fogalmaztak a bírók.

A két héttel ezelőtti avignoni rendőrgyilkosságot megelőzően egy tunéziai dzsihadista április 23-án egy rendőrségi alkalmazottat ölt meg a Párizshoz közeli Rambouillet rendőrőrsén. Jean Castex miniszterelnök május 10-én jelezte, hogy egy rendőr vagy csendőr elleni támadás életfogytiglanra ítélt elkövetőjének legalább harminc évet mindenképpen börtönben kell töltenie. A kormány ennek érdekében szerdán törvényjavaslatot nyújtott be, amelyről a héten szavaz a nemzetgyűlés. A kormányfő azt is jelezte, hogy támogatja a büntetéselengedés lehetőségének szigorúbb korlátozását azok számára, akik rendőrökre támadnak. A szakszervezetek követelését a rendőri erőkre támadók kötelező minimumbüntetéséről viszont nem vette figyelembe a kormány.

The post Több ezer rendőr tüntetett a francia nemzetgyűlés előtt az őket ért támadások ellen appeared first on .

Gumilövedékkel arcon lőttek egy férfit Józsefvárosban, a rendőrség azonosította a támadás elkövetésével gyanúsított férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Azt írták, a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint O. Pál szerda este Budapesten, a VIII. kerületi Nagy Templom utcán vitát követően gumilövedékes pisztollyal arcon lőtt egy másik férfit, aki könnyebben megsérült. Az elkövetéssel gyanúsítható férfi elmenekült, a józsefvárosi rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, jelenleg is nagy erőkkel keresik – közölte a rendőrség.

A 25 éves férfi önként jelentkezett a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A férfi elszámoltatása folyamatban van – tették hozzá.

The post Gumilövedékes támadás Józsefvárosban appeared first on .

Szerbia újabb két MiG-29-es vadászgépet kapott Fehéroroszországtól, így tovább növelte az orosz gyártmányú gépekből álló légierejét – közölte a belgrádi sajtó.

A szállítmánnyal tizennégyre növekedett Szerbia MiG-29 vadászrepülőgép-flottája. A gépek közül tizenegyet MiG-29SM szintre emelnek, azaz többfunkciós harci repülőgépekké válnak – közölte a védelmi minisztérium.

Belgrád néhány éve hat MiG-29-est kapott Oroszországtól, amelyeknek szintén csak a javítási költségeit kellett a szerb félnek állnia. Fehéroroszországtól a mostani kettővel együtt pedig nyolc MiG-29-est kapott Szerbia.

A szerb, illetve a jugoszláv haderő a korábbi évtizedekben is orosz haditechnikával rendelkezett, ám az elmúlt harminc évben alig volt példa korszerűsítésre, valamint új eszközök beszerzésére. Elemzők szerint Moszkva ezekkel az intézkedésekkel szeretné tovább erősíteni jelenlétét a Balkánon, abban a térségben, ahol egyre több ország csatlakozik a NATO-hoz.

The post Szerbia újabb két MiG-29-es vadászgépet kapott Fehéroroszországtól appeared first on .

Tűzeset a bagdadi kórház COVID-osztályán

Április végén az iraki főváros egyik, koronavírussal fertőzött betegeket kezelő kórházában tűz ütött ki, amelyben 82 ember veszítette életét és hozzávetőlegesen 100 ember sérült meg. A tüzet feltehetőleg egy felrobbant oxigéntartály okozta. A történtek hatására al-Kadhimi miniszterelnök felfüggesztette az egészségügyi minisztert, Hassan al-Tamimit, aki május elején le is mondott tisztségéről.

Irak, ahogy a világ egésze, folyamatosan küzd a COVID-19 járvány ellen. Az iraki kormányt számos kritika éri az elmaradott egészségügyi ellátórendszer miatt. Emellett az utóbbi hónapokban ismét emelkedett a fertőzöttek és a koronavírusban elhunytak száma, ugyanis hiába van március óta lehetőség az oltásra, ezt sokan nem hajlandóak beadatni. A vakcikát övező félelem és a vírus körüli apátiát az csökkentheti, ha az elöljárók iránymutatást adnak, ahogy ezt a híres síita politikus és vezető, Muktada asz-Szadr tette, aki április végén beoltotta magát. Ennek eredménye már most látszik; ugrásszerűen megnőtt a vakcinára regisztráltak száma.

Orosz légicsapások Szíriában

Az orosz Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy április közepén légicsapásokat hajtottak végre Palmyrától nem messze. A közlemény szerint a támadás során kettő terrorista rejtekhelyet számoltak fel és közel 200 fegyveres veszítette életét.

Izraeli-szír légitámadások

Április végén Izrael bejelentette, hogy szír rakéták hatoltak be az ország területére, amelyek beindították a riasztórendszert a becsapódás környékén található atomreaktor közelében. Válaszképpen Izrael légicsapásokat intézett több szír légvédelmi bázis ellen. A szír hatóságok szerint a támadás során megsemmisült a térségben található légvédelmi ütegeket.

Szíria területén az elmúlt években az Izrael felől érkező támadások célpontjai főleg az Iránhoz köthető létesítmények voltak. Az Izrael és Szíria között növekvő feszültség is inkább Iránhoz köthető. Április elején ugyanis szabotázs érte a Natanzban található iráni nukleáris létesítményt, amelyet az iráni média izraeli kibertámadásnak ítélte meg.

Figyelmeztető lövések a Hormuzi-szorosban

Május 10-én az iráni Iszlám Forradalmi Gárda gyorsnaszádjai ismét túl közel hajóztak amerikai hadihajókhoz. Az amerikai kötelék a nemzetközi jognak megfelelően eljárva kísérte a felszínen haladó USS Georgia (SSGN 729) harcászati robotrepülőgép-hordozó tengeralattjárót a Hormuzi-szorosban, amikor azt 13 iráni gyorsnaszád nagy sebességgel megközelítette. Az iráni gyorsnaszádok közül kettő kivált a csoportból, majd nem reagálva az amerikai hadihajók figyelmeztető üzeneteire mintegy 137 méterre közelitette meg az amerikai köteléket. Az USS Maui-ról 12,7 mm-es géppuskával több figyelmeztető lövést is leadtak, mire a gyorsnaszádok végül irányt váltottak. Az amerikai haditengerészet veszélyesnek és szakszerűtlennek nevezte az iráni akciót, valamint kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem agresszor, és továbbra is szándékában áll a világon bárhol hajózni, ahol azt a nemzetközi jog engedi.

Áprilisban iráni gyorsnaszádok két alkalommal is megzavartak a Perzsa-öbölben közlekedő amerikai hajókat, így a mostani esettel együtt az elmúlt egy hónapban ez már a harmadik. Az esetek különösen aggasztóak annak fényében, hogy a felek a múlt héten ismét találkoztak Bécsben a 2018-ban felmondott atomalku újratárgyalása érdekében. Teherán számára egyre sürgetőbb az ország gazdaságát megbénító nyugati szankciók feloldása. Iránban egy hónap múlva választások lesznek, és ha a felek között addig nem születik megállapodás, nem tudni, hogy a választások utáni politikai helyzet mennyiben fogja befolyásolni a közel-keleti ország jövőbeni tárgyalási hajlandóságát.

Katari emír látogatása Szaúd-Arábiában

Katar emírje és vezetője, Tamim bin Hamad Al Táni sejk május 10-én Szaúd-Arábiába látogatott a szaúdi uralkodó, Szalmán király személyes meghívására. A sejk Dzsiddában találkozott Mohammed bin Szalmán koronaherceggel, ahol megbeszélést folytattak a két ország közötti kapcsolatok rendezéséről. A találkozó a két monarchia közötti több éves diplomáciai válság lezárásának is tekinthető.

Szaúd-Arábia vezetésével az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Egyiptom még 2017 nyarán szakította meg diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait Katarral. A koalíció tagjai többek között azzal vádolták meg Katart, hogy az több terrorszervezetet is nyíltan támogat, valamint túl közeli kapcsolatokat ápol Szaúd-Arábia térségbeli riválisával, Iránnal. A négy ország Katar számára 13 pontban fogalmazta meg követeléseit, melyek között szerepelt a szélsőséges csoportok támogatásának teljes leállítása; az Iránnal való kapcsolatok csökkentése; az iráni Iszlám Forradalmi Gárda kiutasítása Katarból; valamint az épülő török katonai bázis bezárása. A követelések között szerepelt a Szaúd-Arábiának igen kényessé vált katari híroldal, az Al Jazeera és társoldalainak teljes felfüggesztése is. Természetesen a vádakat Doha hevesen tagadta, és a követeléseket teátrálisan elutasította. Az enyhülések 2021 elején kezdődtek meg, amikor január 4-én a felek Al-’Ula sivatagi városában egy közös nyilatkozatban vetettek véget az évek óta húzódó válságnak.

A milíciák állama, Líbia

Líbiában a márciusban létrejövő átmeneti egységkormánynak talán az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznie, az egyes paramilitáris alakulatok helye és jövőbeli szerepe az állam biztonsági szervezetében. Az legfőbb gondot a Tripoliban szerveződött brigádok jelentik, akik még a város 2019-es ostromakor alakultak, annak védelmére. Az Operation Flood of Dignity elnevezésű műveleteben Khalifa Haftár az akkori keleti kormányzatot támogató tábornok akarta bevenni a fővárost ezzel egyesítve az országot.

A korábbi októberi fegyverszünetnek és a genfi tárgyalásoknak is egyik sarkalatos pontja volt a milíciák lefegyverzése és visszaintegrálása a társadalomba. A mai napig a közrend fenntartsa sok helyen, ezeken a félkatonai szerveződéseken múlik.

Május elején az egyik ilyen csoport tagjai-az Elnöki Tanács szóvivője szerint fegyvertelenül- behatoltak a Corinthia szállodába, ahol az Elnöki Tanács állandó székhely hiányában ülésezni szokott. A tüntetés és a tettlegesség kiváltó oka Najla Mangoush külügyminiszter kijelentése volt, aki a török külügyminiszterrel, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatón követelte a külföldi erők és a zsoldosok kivonását az országból. A török haderőt nem emelte ki külön, de ez a kommunikációs hiba feltüzelte a törökökkel szimpatizáló lakosság és milíciák egy részét, és ez csapódott le egy tüntetés formájában. Törökországnak meglehetősen nagy a presztízse a fővárosban, hiszen a Tripoli elleni offenzíva megállításában és az ellentámadásba való átmenetben  nagy szerepe volt a török légi támogatásnak és a tanácsadásnak. A harcok vége óta pedig a líbiai fegyveres erők kialakításában és képzésében van tevékeny szerepe. A török külügyminiszter szerint jelenlétük nem hasonlítható az egyéb külföldi szereplőkéhez, mivel őket az ENSZ által is elismert Egységkormány kérte fel segítségnyújtásra.

Marokkó hazahívta németországi nagykövetét

Marokkó visszahívta nagykövetét Németországból. A lépés része a már hónapok óta zajló diplomáciai csatározásnak, amit az Egyesült Államok váltott ki miután elismerte Marokkó Nyugat-Szahara feletti szuverenitását. Az észak-afrikai ország kiszorítva érzi magát Líbia stabil jövőjének kialakításában is. Ugyanis a januári berlini tárgyalásokra sem hívták meg Marokkót. Az ország korábban központi szerephez jutott a Líbiai béke kialakításához kapcsolódó tárgyalásokban. A mostani visszahívás annak a döntésnek a része, aminek a során a marokkói kormány minden német politikai szervvel megszakítják a kapcsolatot.

A meroni-tragédia

Legalább 45 ember meghalt és több mint 150 megsérült, köztük sokan válságosan, egy ünnepség során a Meron-hegyen. Benjamin Netanjahu miniszterelnök szörnyű katasztrófának nevezte az esetet, alapos vizsgálatot ígért, és közölte, hogy nemzeti gyásznapot hirdetnek.

A hadsereg rádiója arról számolt be, hogy a halottak és a sérültek között gyerekek is vannak. Az esetet a modern izraeli történelem legsúlyosabb békeidőben bekövetkezett tragédiájának tartják.

A Magen David Adom mentőszolgálat szerint a tragédiát a zsúfoltság és a túlzsúfoltság okozta. Egy rendőrségi tisztviselő szerint az incidens középpontjában egy csúszós, fémpadlóval ellátott járda állt, amelynek környékén nagy volt a tömeg. Az esti koncert résztvevői nagy számban haladtak át a lejtős sétányon, sokan közülük megcsúsztak, és az alattuk lévőkre estek, ami dominóhatást váltott ki a tömegben.

A szervezők becslése szerint mintegy 100 ezer ember tartózkodott a helyszínen. Más becslések szerint mintegy 50 ezren voltak. A rendőrség a halálos baleset után az egész rendezvényt lezárta, és az éjszaka folyamán segített az összes résztvevő evakuálásában.

Elhalasztják a palesztin választásokat

A palesztin vezető Mahmúd Abbász a Jeruzsálem körüli vitát okolta a késedelemért, miután találkozott a palesztin frakciókkal.

„Szembenézve ezzel a nehéz helyzettel, úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a parlamenti választások megtartásának időpontját, amíg Jeruzsálem és lakossága részvétele nem biztosított” – mondta Abbász a palesztin televízióban elhangzott beszédében.

„Jeruzsálemet nem fogjuk kompromittálni, és jeruzsálemi népünk nem fog lemondani arról, hogy gyakorolja demokratikus jogait”.

A palesztinok ragaszkodnak ahhoz, hogy mind a 150 ezer választásra jogosult palesztin választópolgár Kelet-Jeruzsálemben és annak külvárosaiban adhassa le a szavazatát. Az Izraellel kötött korábbi, a város palesztin szavazati jogát szabályozó megállapodás szerint azonban csak legfeljebb 6300-an szavazhattak ott a kijelölt postahivatalokban.

Múlt héten egy magas rangú palesztin tisztviselő, Husszein al-Sejk azt mondta, hogy Izrael arról tájékoztatta a Palesztin Hatóságot, hogy álláspontja a kelet-jeruzsálemi választások megtartásával kapcsolatban „továbbra is elutasító”. Izrael nyilvánosan nem kommentálta a kérdést, bár a külügyminisztérium azt nyilatkozta, hogy Izraelnek „nem áll szándékában beavatkozni [a palesztin választásokba] … sem megakadályozni azokat”.

Ugyanakkor egyre több spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Abbász igazából azért mondja le a választásokat, mert saját pártján belül népszerű riválisai kijelentették, saját listával indulnak a voksoláson.

Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Szomolányi Szabolcs

Szerkesztette: Hende Olivér

Címlapkép: Tragédia egy zsidó ünnepségen. Jeruzsálem, 2021. április 30.
Eliezer Goldberg rabbi holttestét viszik gyászolók a temetésén Jeruzsálemben 2021. április 30-án. A rabbi elõzõ nap az Izrael északi részén fekvő Meron-hegyen halt meg, ahol a tömeg a lág báómer zsidó ünnepségen kialakult tolongásban legalább 45 embert agyontaposott. A sérültek száma elérte a 150-et. Az ünneppel a Kr. u. 2. században élt Simon bár Joháj rabbi halálának évfordulójáról emlékeznek meg, aki halála előtt ezen a napon felfedte a zsidó miszticizmus, a kabbala titkait.
(Forrás: MTI/AP/Ariel Schalit)

A MENA 06 – MENA térség hírfigyelő, 2021 április bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Orbán Viktor fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelemipari cégcsoport elnökét, akivel az újgenerációs Lynx gyalogsági harcjárművek magyarországi gyártásáról, a hadiipari kutatás-fejlesztésről valamint Magyarország védelmi és gazdasági megerősítéséről tárgyaltak.

A düsseldorfi székhelyű vállalat első számú vezetője a stratégiai partnerségi viszony bővítéséről tárgyal Magyarországon. A látogatás során a felek együttműködési megállapodásokat írtak alá kis hatótávolságú légvédelmi fegyverrendszerek, valamint toronylőfegyverek, továbbá speciális közepes kaliberű gránátok közös fejlesztéséről és gyártásáról.

A miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélésen, amelyen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár kormánybiztos is, megvitatták a közös tulajdonú Rheinmetall Hungary vegyesvállalat regionális stratégiáját. Megvizsgálták, miként lehetne partnerként más országokat is bevonni az Európában egyedülálló kezdeményezésbe.

A felek egyetértettek abban, hogy az eddig megkezdett közös beruházások, így a Zalaegerszegen épülő Lynx harcjárműgyár nagy mértékben elősegítik Magyarország gazdasági, ipari-technikai fejlődését és a munkahelyteremtést. Ezek a projektek nemcsak hazánk szuverenitásához, hanem az európai védelmi képességek fejlesztéshez, ezáltal a stratégiai autonómia megvalósításához is jelentősen hozzájárulnak – mondta a sajtófőnök.

The post Magyarország bővíti az együttműködést a Rheinmetallal appeared first on .

Fél évig tartó bujkálás után rendőrkézre került a szász uralkodók drezdai palotájának világhírű kincstárából történelmi ékszerritkaságokat elrabló csoport utolsó feltételezett tagja – jelentette be a drezdai ügyészség.

A tavaly november óta körözött Abdul Majed Remmo az utóbbi hónapokban kétszer is elmenekült a razziázó rendőrök elől. A szervezett bűnözés számos területén érdekelt berlini Remmo-klán tagját végül Berlinben fogták el, a szövetségi rendőrség egy különleges bevetési egységének közreműködésével. Ikertestvérét, Mohamed Remmót még tavaly decemberben, három feltételezett társukat novemberben fogták el.

A hatóságok gyanúja szerint az öt fiatalemberből álló csoport tört be 2019 novemberében a szász választófejedelmek és királyok múzeumként működő drezdai palotájának (Residenzschloss) kincstárába, a Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészbe, amelyben páratlan történelmi emlékeket és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat állítottak ki.

A Remmo-klánhoz más nagyszabású betörések is kapcsolódnak, köztük a Big Maple Leaf nevű 100 kilogrammos, színarany kanadai érem ellopása a berlini Bode Múzeumból.

A klán drezdai műveletében drágakövekkel díszített tárgyakat zsákmányoltak, köztük Amália Auguszta bajor királyi hercegnő több mint 600 briliánssal kirakott mellszalagját és briliánsokból álló nyakéke egyes részeit. Ez volt a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabású műkincsrablása. A tizenegy műremekből álló zsákmánynak nyoma veszett.

A klánoknak nevezett, általában több ezer fős németországi szervezett bűnözői csoportok azután alakultak ki, hogy a nyolcvanas években jelentős számban menekültek emberek Libanonból a polgárháború (1975-1990) elől az akkori Nyugat-Németországba. A felnőttek évekig nem vállalhattak munkát, gyermekeikre nem vonatkozott az iskolakötelezettség. A bűnöző életmód főként ennek hatására terjedt el körükben. A klánok a szervezett bűnözés számos területén érdekeltek, ilyen például a kábítószer-terjesztés, a zsarolás, a védelmi pénz szedése és a prostitúció. Jelenlétük leginkább Berlin nyugati részére és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nagyvárosaira jellemző.

The post Elfogták a drezdai kincstárrablás utolsó gyanúsítottját appeared first on .

A Gyöngyös melletti pipishegyi repülőteret kiképzési vagy tankolási céllal rendszeresen igénybe veszik a honvédség, a rendőrség és a civil üzemeltetők helikopterei. Május 15-én, az ötnapos Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpáros versenyt a levegőből közvetítő MBB Bo 105-ös helikopter szállt le üzemanyagért a gyönyörű mátrai környezetben elhelyezkedő reptéren. A két hajtóműves, HA-BOC lajstromjelű, narancssárga forgószárnyas a típus meghosszabbított törzsű, megnövelt maximális felszálló tömegű CBS-5-ös (Super Five) változata. Korábban a német belügyminisztérium helikoptere volt, jelenleg pedig az egyetlen olyan Bo 105-ös, amely magyar lajstromban van, így ebből a szempontból egy igazi ritkaságról beszélhetünk.

A HA-BOC nem egyedül dolgozott; a fedélzetéről közvetített képet egy nagyobb magasságban várakozó Beech 200-as repülőgép továbbította a televíziós társaságoknak.

* * *

Fotó: Colin Penny

Két thaiföldi vendégmunkás meghalt kedden Izraelben a Gázai övezet szomszédságában lévő, Ohad nevű faluban az iszlamista szervezetek rakétatámadásában.

Ketten életüket vesztették, tíz thaiföldi mezőgazdasági vendégmunkás pedig megsebesült egy farmon, a mezőgazdasági termékeket csomagoló épületnél, amikor az övezetből rakétákat indítottak a szomszédos izraeli településekre. A Walla hírportál értesülése szerint két thaiföldi vendégmunkást nagyon súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Délután is folytatódtak hullámokban a rakétatámadások Izrael déli részén, egy rakéta becsapódott Asdódon egy félig kész sokemeletes épületbe, ahol senki sem sebesült meg. Izrael humanitárius segélyt, egyebek mellett üzemanyagot szállított Gázába a civil lakosság számára. A szállítmány megérkezése után a gázai iszlamista szervezetek, a Hamász és az Iszlám Dzsihád felújította a rakétatámadásokat.

Jakov Sabtaj rendőrfőkapitány Askelonban a 11-es csatornának azt mondta, hogy az utóbbi két napban helyreállt a nyugalom az arabok és zsidók által vegyesen lakott izraeli településeken a korábbi, négy napon át tartó zavargások után.

Az Izrael mintegy ötödét kitevő arab kisebbség keddre általános sztrájkot hirdetett, tiltakozásul az arab közösségek szerintük hátrányos helyzete miatt, de több munkahelyen, elsősorban az építőiparban és a közlekedésben válaszul elbocsátották őket munkahelyeikről sajtóértesülések szerint.

A ciszjordániai palesztinok a gázaiakkal vállalt szolidaritásuk jeleként meghirdették a “harag napját” keddre, és Ciszjordánia számos pontján erőszakos tüntetések és összecsapások zajlottak az izraeli rendfenntartókkal. Rámalláh közelében két izraeli rendőr könnyebben megsebesült, lábukon lőtt sebekkel szállították őket kórházba.

Kelet-Jeruzsálemben az óváros damaszkuszi kapujánál és Sejk Dzsarra lakónegyedben nyolc embert őrizetbe vettek a rendőrséggel való összecsapások során, miután az izraeli biztonsági erők tömegoszlató eszközökkel, villanógránátokkal és vízágyúval próbálták eltávolítani az ott tüntető arabokat.

The post Ketten meghaltak egy rakétatámadásban a Gázai övezet mellett appeared first on .

Bocsánatot kért a szerb nemzettől Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázásáért Milos Zeman cseh államfő szerdán Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott prágai tárgyalásain.

A NATO Jugoszlávia elleni bombatámadását Zeman már korábban is hibának és hatalmi arroganciának nevezte. “A magam nevében szeretnék bocsánatot kérni a szerb nemzettől” – jelentette ki a cseh államfő a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Csehország – fejtette ki Zeman – akkoriban szövetségeseket keresett a bombázások elutasításához, de sikertelenül. Azt, hogy Csehország végül is nem volt képes elutasítani a bombázást, Zeman, aki 1999-ben kormányfő volt, a bátorság hiányának nevezte. Megjegyezte: sokéves traumától szabadult meg, hogy mindezt nyilvánosan elmondhatta. “A vezeklés felszabadít” – szögezte le Zeman.

A cseh államfő emlékeztetett: a szerb nemzet 1938-ban és 1968-ban is bizonyítékát adta a csehek iránti szolidaritásának. “Mi pedig ezt bombázással köszöntük meg. Ezért most szeretnék a magam nevében elnézést kérni az akkori Jugoszlávia bombázásáért” – szögezte le Zeman újságírók előtt.

Elmondta: Jugoszlávia NATO általi lebombázása 1999-ben hiba volt, amely azóta is bántotta őt. “Utolsóként egyeztünk bele, kétségbeesetten kerestünk legalább egy országot, amely mellénk állt volna és a bombázás ellen lett volna, de sikertelenül. Magunkra maradtunk. Ez azonban nem ment fel bennünket hiányzó bátorságunkért” – fejtette ki a cseh államfő.

Aleksandar Vucic újságírók előtt köszönetet mondott cseh kollégájának a gesztusáért. “A szerb nemzet ezt soha nem fogja elfelejteni” – hangsúlyozta Vucic. Ilyen nyilatkozat a bombázások ügyében eddig még egyetlen politikustól sem hangzott el – tette hozzá a szerb államfő.

A NATO 1999-ben 78 napig bombázta Szerbiát, hogy rákényszerítse a szerb hadsereget Koszovó elhagyására. A Human Rights Watch szervezet szerint a bombázások mintegy 500 civil ember életét követelték Szerbiában.

Csehország – Lengyelországgal és Magyarországgal együtt – nem sokkal Jugoszlávia bombázása előtt lett a NATO tagja.

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter a sajtótájékoztató után a közszolgálati rádióban magánvéleménynek nyilvánította Milos Zeman nyilatkozatát, amely szerinte nem befolyásolja a hivatalos cseh álláspontot ez ügyben.

The post Zeman bocsánatot kért Jugoszlávia bombázásáért appeared first on .

Az orosz főváros lakosságának körében az elmúlt két év alatt 15 százalékra csökkent a szavazási hajlandóság a kormányzó Egységes Oroszország pártra. A biztos pártválasztók esetében ez az arány 28 százalék – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből.

A Levada szerint a választási esélyeket latolgatni – Oroszországban szeptember 19-én választják meg a szövetségi parlament alsóházát – a biztos pártválasztók véleménye alapján érdemes. Közülük az orosz fővárosban 28 százalék az Egységes Oroszországra, 19 százalék pedig a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette, a liberális demokrata elnevezést viselő, de valójában konzervatív és nacionalista pártjára szavazna.

A kommunisták tizenkét százalékot, a magát szociáldemokratának valló Igazságos Oroszország tizenegy százalékot, a liberális Jabloko pedig nyolc százalékot kapna.

Az összlakosság körében a voksolási hajlandóság az Egységes Oroszország esetében az elmúlt két év alatt 25-ről 15 százalékra csökkent. A kommunisták 2019 áprilisában mért tizenkét százalékos népszerűsége hat százalékra esett vissza. A liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tábora gyakorlatilag változatlan maradt. Egyedül a Jabloko támogatottsága nőtt.

A politikusok közül a legnagyobb támogatást Pjotr Tolsztoj (Egységes Oroszország), valamint három ellenzéki, Alekszej Navalnij, Ljubov Szobol és Ilja Jasin élvezi. Ugyanakkor a börtönbüntetését töltő Navalnij az első helyen áll az elutasítottság szempontjából.

A főváros lakosainak 21 százaléka biztos benne, hogy elmegy szavazni, további 17 százalékuk pedig hajlik a voksolásra. Húsz százalék biztosan nem fog megjelenni az urnánál, 17 százalék pedig hajlik a távolmaradásra. A felmérésből az is kiderült: a moszkvaiak 56 százaléka nem tudja, hogy mikor lesz a parlamenti választás.

The post Moszkvában 15 százalékra csökkent az orosz kormánypárt támogatottsága appeared first on .

Jogerősen hét év fegyházra ítéltek egy budapesti férfit, aki rendszeresen pénzt csalt ki idős debreceni emberektől — tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes kiemelte: a másodfokú bíróság – a Debreceni Járásbíróság határozatát helybenhagyva – társtettesként elkövetett csalás és háromrendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás kísérlete miatt a vádlottat hét év fegyházra ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A férfi emellett köteles az egyik sértettnek több mint hatmillió forint kártérítést fizetni.

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a budapesti vádlott ismeretlen társai 2020 júniusában egy angol körzetszámú telefonról felhívták a hetvenéves sértettet, és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett. Ezután egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát, és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek.

A csalók megkérték a sértettet, számolja össze, mennyi pénze van otthon, és később adja át a lakására érkező rendőrnek. A megtévesztett asszony összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt, több mint hatmillió forint értékben, majd átadta az 55 éves vádlottnak, akit rendőrnek gondolt.

A vádlott néhány hét múlva ismét Debrecenbe érkezett, hogy megtévesztett emberektől pénzt vegyen át. Ismeretlenül maradt társai előzőleg három idős sértettnek is azt állították telefonon, hogy közeli hozzátartozójuk balesetet okozott, de ha elegendő pénzt adnak majd át, akkor nem tesznek feljelentést.

A beszélgetés két idős sértettnek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves asszony azonban hitt nekik, és bankautomatából felvett 2,7 millió forintot, majd otthon várta, hogy menjen valaki a pénzért.

Az időközben beérkezett segélyhívások alapján azonban a rendőrök Debrecen belvárosában elfogták és őrizetbe bevették az autójában a pénz átvételére várakozó vádlottat.

The post Idősektől csalt ki pénzt: hét év fegyházat kapott appeared first on .

A NATO teljes mértékben elkötelezett a Belgrád és Pristina között kialakult helyzet rendezését szolgáló folyamat és az előremutató párbeszéd folytatása mellett – jelentette ki a NATO főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott megbeszélését követően.

A sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg hangsúlyozta: a Belgrád-Pristina-párbeszéd a legjobb fórum a minden közösség jogait tiszteletben tartó megoldás megtalálására, valamint a hosszantartó béke megteremtésére.

“Csakis a párbeszéd révén biztosítható jobb és boldogabb jövő mindenki számára. Mivel az előremutató párbeszéd fenntartása kulcsfontosságú a régió békéjéhez és stabilitásához, arra szólítom fel a feleket, hogy kötelezzék el magukat a dialógus mellett” – fogalmazott.

Kiemelte továbbá, hogy a NATO elkötelezett az erős partnerség kiépítése mellett Szerbiával, miközben teljes mértékben tiszteletben tartja az ország semlegességét. Szerbiának mint önálló országnak joga van megválasztani jövőjének irányát – mondta a NATO-főtitkár. A közös biztonsági kihívások kezeléséhez a NATO-val ápolt partnerség valódi előnyöket hozhat Szerbia és polgárai, valamint a tágabb régió számára – tette hozzá.

Stoltenberg kijelentette: a NATO évtizedek óta elkötelezett a Nyugat-Balkán stabilitása mellett és a KFOR békefenntartó missziója révén a továbbiakban is fenntartja támogatását a régióban. A misszió biztonságos környezetet biztosít a térségben, és szabad mozgást valamennyi ott lakó közösség számára – mondta.

Egy arra irányuló kérdésre, hogy Horvátország további katonákat készül Koszovóba telepíteni a KFOR-misszió megerősítésére, Stoltenberg azt válaszolta, a békefenntartó misszióban a horvát csapatokra pontosan ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az összes többi NATO-tagország katonáira. A koszovói műveletben valamennyi tag- és partnerország alakulata szigorúan meghatározott iránymutatások és keretek között működik – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Vucic mindenekelőtt elégedettségét fejezte ki a NATO-főtitkár Szerbia semlegességét és önállóságát elismerő szavai miatt. Kijelentette: az ország továbbra is meg kívánja őrizni semlegességét, ugyanakkor jobb együttműködésre törekszik a katonai szövetséggel.

Azt mondta, elégedett a brüsszeli találkozó eredményeivel is, ugyanis a megbeszélés során Stoltenberg megértette a régió és Szerbia helyzetét, megértette problémáikat, és azok kezelésének módját.

Kijelentette: Belgrád teljes mértékben elkötelezett a Pristinával megkezdett párbeszéd folytatása mellett. Szerbia mindent meg fog tenni a folyamat sikere, a kompromisszumok és a megoldások elérésére – mondta. Vucic reményét fejezte ki, hogy mindkét félnek elegendő ereje lesz ahhoz, hogy a párbeszéd pozitívan zárulhasson.

“Jó úton haladunk, hogy fenntartsuk a nyugalmat és stabilitást a teljes régióban” – tette hozzá a szerb elnök.

The post Stoltenberg: a NATO elkötelezett a Belgrád-Pristina-párbeszéd fenntartása mellett appeared first on .

A kelet-ázsiai térség politikai viszonyai számos kihívás elé állítják napjaink világát. Több ázsiai nemzet tekintélyes pozíciót tud magáénak a globális gazdasági hatalmak ranglétráján, ezen túlmenően pedig a világ legnagyobb népességgel rendelkező területe is. Az elmúlt évtizedek alatt szuperhatalommá vált Kínában az Egyesült Államok kellemetlen riválisra talált, a köztük zajló feszültségek pedig nem csak a régióban szomszédos országokra hatnak ki, hanem közvetett úton az egész világra is. Éppen ezért nem lehet elsiklani az amerikai-kínai konfliktus elburjánzása felett, amelyet már most okkal tekinthetünk a modern kor hidegháborújának. Ebben a kontextusban véleményem szerint Japán kiemelkedő szereppel rendelkezik, ezért írásom célja, hogy bemutassa a 2010-es évek során, Abe Shinzo miniszterelnöksége alatt (2012-2020) (ezen kívül korábban: 2006-2007), Japán hogyan reagált a térségben kibontakozó gazdasági- és biztonságpolitikai kihívásokra.

Az amerikai „protektorátus”

Ahhoz, hogy pontosan tudjuk értelmezni a Japánt övező XXI. századi külpolitikai nehézségeket, elengedhetetlen visszanyúlnunk az ország második világháború utáni „jellembeli változásához”. Japán vesztes hatalomként, háborús bűnei ellenére is sikeresen alkudott ki kedvező békefeltételeket az Egyesült Államokkal, habár a két ország részéről még erősen jelen voltak az egymásnak okozott sérelmek, az USA-nak szüksége volt egy erős térségbeli szövetségesre, aki a kommunizmus terjedése elleni védőbástya szerepét töltheti be, Japánnak pedig a túlélés záloga volt egy támogató szuperhatalom, aki segítheti kilábalni a válságból. Japánnak felelnie kellett háborús bűncselekményeiért, többek között a kínai kvázi népirtási mozgalomért, ahol a 10.216.000-es háborús emberveszteségen kívül még további 3.949.000 fő lett japánok általi tömeggyilkosságok áldozata[1], vagy a Korea területén működtetett örömlány-rendszer működtetéséért is. Itt a morális megbánás már nem bizonyult elegendőnek a bizalom megszerzésére, az ország rákényszerült, hogy érdemben is értékelhető lépést tegyen, amellyel felelősséget vállal bűneiért. Így született meg az 1946-os Alkotmány, amelynek IX. cikkében az ország örök érvényűen lemond a hadviselési jogáról. A cikk a következőképpen szól:

„Az igazságon és renden alapuló nemzetközi békéért a japán emberek őszinte törekvéssel örökre lemondanak a háborúról és az erőszakkal való fenyegetésről, mint a nemzetközi viták rendezésére irányuló nemzeti szuverén jogról.

Az előző bekezdés céljának megvalósításának érdekében szárazföldi, tengeri és légi erők, mint más háborúpotenciálisok sosem tarthatók fenn. A hadviselés jogát az állam sosem ismeri el.”[2]

Habár az alkotmány kimondja a hadsereg fenntartásának tilalmát, az ország ettől még rendelkezik egy kvázi „honvédséggel”, melynek neve napjainkban Japán Önvédelmi Haderő (Jieitai). A IX. cikk újraértelmezési igénye és bizonyos számú véderő felállítása először a koreai háború kibontakozásakor került elő, ekkor alapult meg a Nemzeti Tartalékos Rendőrség, ami az akkori jogelődje volt a mai Jieitainak. Létszáma becsülhetően 75.000 főt számlált, felszereltsége túlnyomórészt könnyű fegyverekből állt, valamint utolsó 90 napja alatt rendelkezett 40 db amerikai M24 „Chaffee” könnyű harckocsival is.[3]

Az alkotmányba foglalt passzív pacifizmus egy szükségszerű döntés volt a háború után, viszont hamar nyilvánvalóvá váltak a döntés negatív következményei: Japán így magát nyíltan sebezhetőnek deklarálta egy meglehetősen konfliktusos térségben. Megfelelő támogatás nélkül védtelenül néztek volna szembe a hidegháború „kommunista-veszélyével”, napjainkban pedig a szuperhatalmak soraiba emelkedő Kínával, valamint a nukleáris fenyegetettséget okozó Észak-Koreával. Éppen ezért született meg 1960-ban az amerikai-japán szövetség első legfontosabb dokumentuma, a Biztonsági Szerződés (Treaty of Mutual Cooperation and Security Between Japan and The United States of America, más néven: Yoshida-doktrína), amelyben Japán a teljes katonai, biztonsági és védelmi szakpolitikáját az USÁ-nak rendeli át, ezzel a védernyőjük alá szállva. Így a hadiparba szánt pénzösszegeket az államnak lehetősége nyílt gazdaságélénkítésre fordítani, ami jelentős szerepet játszott az ország döbbenetes gazdasági fellendülésében. A Világbank adatai alapján Japán népessége 1960-ban 92,5 millió, a GDP pedig 44,3 milliárd USD volt (~480 USD/fő), ezek az értékek 2018-ra 126,5 millió főre és 4,9 billió USD GDP-re növekedtek (~39.000 USD/fő). A közel 30 millió fős népességugrás és a gazdasági teljesítőképesség lélegzetelállító növekedése egyértelművé teszi, hogy Japán fejlettsége mára elérte azt a szintet, hogy hadsereggel és szuverén biztonság- és védelempolitikával rendelkező „normális globális hatalommá” válhasson[4], így az Alkotmány IX. cikke ma már sokkal inkább szolgál béklyóként a védelempolitikai jogalkotás számára.

A japán külpolitikai dilemmák dimenziói

A modern japán külpolitikai dilemmái az előző alcím alatt említett tényekből eredeztethetők. Ezeket a dilemmákat több dimenzióban is vizsgálhatjuk. Először is említsük meg azt a belső, identitástudatbeli kérdést, amelyet legnagyobb részben a nyugatorientált gazdasági fejlődési út alakított ki a társadalomban: a japánok magukat az ázsiai népekhez, vagy a nyugati világhoz tartozónak tekintik? Ebben a kontextusban a történelmi és kulturális hovatartozás áll szemben politikai és gazdasági felfogással. A válasz nem egyszerű, habár szigetországként különálló módon fejlődtek, hosszú, évezredes múltjuk összeköti őket szomszédaival, legfőképpen a rá leginkább hatást gyakorolt Kínával. A Kína iránt érzett történelmi és kulturális tiszteletet azonban megmérgezi, hogy a japán társadalom zöme idegenkedik a Tienanmen téri incidens során bizonyított kínai emberi jogi normákat felrúgó gyakorlattól, vagy a napjainkban a nemzetközi jogot sértő kínai tengeri terjeszkedés elismerésétől. Ázsiai oldalon ugyancsak sokszor visszatetszést kelt a japán közeledési szándék, hiszen annak ellenére, hogy a hivatalos japán álláspont őszinte és mély bűnbánatot tanúsít korábbi szembenálló hadviselői felé, kiragadható néhány olyan esemény, amely erre rácáfolhat. Előfordul néhány olyan közéleti személy felbukkanása, akik még ha talán nem is szánt szándékkal, de olyan magatartást tanúsítanak, amellyel megsértik szomszédos nemzeteket. Koizumi Dzsunidzsiro, korábbi japán miniszterelnök és a Liberális Demokrata Párt (LDP) politikusa például gyakran tette tiszteletét a Yakusuni-szentélynél, amelynek habár fő funkciója az, hogy emléket állítson a japán történelem nagy harcosainak, gyakran kiragadott tény, hogy szerepelnek köztük olyan hadvezérek is, akik számos atrocitást okoztak az ázsiai népeknek. A szentély fontos közéleti szereplők általi látogatása ezért a kínaiak és a koreaiak számára sérelemként jelenik meg, úgy értelmezik, mintha a szélsőséges nacionalista hódítók előtt akarnának a japánok tisztelegni. Másik hasonló, kritikát kiváltó ok például, hogy bizonyos tankönyvekben minimálisan, vagy pedig egyáltalán nem esik szó a Japán által elkövetett háborús bűnökről.

Egy másik dimenziója a japán külpolitikai dilemmáknak az alkotmány IX. cikkét övező belpolitikai vita. Ez a kérdés már a hidegháború során is megosztotta a jogalkotókat, és egészen a mai napig rendkívül komoly közpolitikai viták övezik. A japán politikát közel 70 éve stabilan uraló, jelenleg is kormányon lévő LDP és a baloldali ellenzék között egy állandósult patthelyzet alakult ki. Ez az idei, 2021. októberi választások előtt álló képviselőház székeinek megoszlásából is látszik, ahol a 456 helyből az LDP 278-at, azaz 59,8%-ot, a demokraták pedig 113-at, azaz 24,3%-ot tudnak magukénak.[5] Az LDP tehát többségben van ahhoz, hogy az általa szükségesnek ítélt reformokat napirenden tartsa, viszont nem birtokolja azt a szükséges mandátummennyiséget, amely egyik jelentős feltétele a stabil kormányzásnak. Szemben velük az alkotmányba foglalt pacifizmust képviselő demokraták nem rendelkeznek elég támogatottsággal ahhoz, hogy kormányt váltsanak, viszont pont elég mandátumot tudnak magukénak ahhoz, hogy a többi ellenzéki képviselőt is maguk mellé állítva meggátolják az LDP-t a 2/3-os többséget igénylő jogalkotási kérdésekben. Ennélfogva napjainkig még nem született jelentős eredmény az alkotmány IX. cikkének módosítása ügyében, a japán haderő korszerűsítésének egyetlen legitimálható módja a jogi kiskapuk megkeresése és kihasználása maradt. Erre a „taktikázásra” ugyanakkor szükség van, ugyanis Kelet-Ázsiában fennálló status quo igencsak felborulni látszik, ez pedig számos kihívás elé állítja ma Japánt, amelyekre nem válasz az önvédelemről való teljes lemondás. Ebből kifolyólag jutunk el a japán külpolitikai dilemmák harmadik és negyedik vizsgálandó dimenziójához, amelyek a legszembetűnőbb külpolitikai orientációs ellentmondást képviselik. A továbbiakban ezzel a kérdéskörrel fogok részletesebben foglalkozni.

A probléma gyökere abban rejlik, hogy Japán gazdasági és biztonságpolitikai érdekei markánsan elkülönülnek egymástól, s míg az előbbi Kínához, addig az utóbbi az USA érdekszférájához vonzza őt. A kelet-ázsiai országok belső gazdasági integrációja és külső kereskedelmi kapcsolatainak erősödése, valamint Kína feltörekvése jelentősen megnövelte az USA régióban való érdekeltségét. Mindez arra kényszeríti az amerikaiakat, hogy fokozott tekintettel legyenek a bilaterális és multilaterális kapcsolataik alakítására, egyúttal betöltsék a régió „államközi csendőrének” szerepét. A Szovjetunió felbomlását követően a rivális állam pozícióját idővel Kína vette át, aki az elmúlt évtizedek alatt rendkívüli gyorsasággal emelkedett fel a szuperhatalmak soraiba. Kapcsolata Washingtonnal azonban történelmi, politikai, ideológiai és gazdasági okokból kifolyólag igen törékeny, így is legjobb esetben is csak a „se nem barát, se nem ellenség” viszony jellemezhetné őket. A Kínai Népköztársaság felemelkedése és „öntudatra ébredése” olyan kihívás elé állította a világot, amelyre alapozva Barack Obama, volt amerikai elnök okkal tekintette a kínai fél aktivitását a XXI. század stratégiai kulcskérdésének, Abe Shinzo miniszterelnök pedig Japán számára markáns nemzetbiztonsági kockázatnak.

Az amerikai-kínai érdekharcban Japán szerepe kiemelkedően fontos, ámbár meglehetősen komplikált. Nem könnyíti meg a dolgukat, hogy az alkotmány IX. cikke és a Yoshida-doktrína kvázi az amerikaiakhoz láncolta őket, habár az ország évről évre megvalósít kisebb lazító intézkedéseket, továbbra is erős a kölcsönös egymásra utaltság. Éppen ezért külpolitikájuk és diplomáciai kapcsolataik alakítása során egyfajta kétarcúságot kell tanúsítaniuk. Ha a válaszlépésről van szó az agresszív kínai expanzióra, az USA pártfogoltságában határozottan hozzák meg a szükséges kína-ellenes védelmi döntéseket, ha pedig gazdasági és kereskedelmi ügyekről kell tárgyalni, akkor diplomatikus és barátságos gesztusokkal fordulnak Kína felé. Többek között azért is érdemes vizsgálni, hogy „mikor merre süt a nap”, mert habár Japán nem bír még akkora befolyással, hogy diktálni tudja az eseményeket, van akkora jelentősége, hogy a felek közötti helyezkedése sorsdöntő lehessen az érdekütközés végkimenetelét illetően. A folytatás során először bemutatom a japán külpolitikai dilemmák következő, gazdasági szintjét, azt követően pedig a biztonságpolitikai dimenzióját.

TTP vs. RCEP

Az ezredforduló óta számos gazdasági és kereskedelmi megállapodás született a távolkeleti országok között. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) nagyszámú szabadkereskedelmi, partnerségi, vagy együttműködési megállapodást írt alá több ázsiai országgal[6], a kínai export – az úgynevezett OEC nemzetközi kereskedelmi adatokat összesítő platformjának becslése alapján a 2019. évi kínai teljes export 41,5%-a ázsiai államokba, elsődlegesen Japánba, Dél-Koreába, Vietnámba, illetve a különleges igazgatású területként funkcionáló Hong Kongba irányult[7]. Továbbá létrejött az ASEAN+3 (+Kína, Korea, Japán), de még az ASEAN+6 (+India, Ausztrália, Új-Zéland) együttműködési közösség is. A hidegháború lezárását követően 2015-ig bezárólag összesen 29 szabadkereskedelmi megállapodás született a távol-keleti országok között, valamint 2007-ig további 124 Ázsián túlra nyúló hasonló egyezmény is aláírásra került. Ezeknek az szerződéseknek a zöme bilaterális megállapodás volt, amelyek többször egymást keresztezve alkottak egy átláthatatlan „gubancot”, amit „spagetti-problémának” nevezünk. Ez a bonyolult rendszer ösztökélte a csendes-óceáni államokat arra, hogy egy egységes, multilaterális egyezményt kössenek egymással, ez azonban nem volt egyszerű. A legfőbb kérdés az volt, hogy melyik szuperhatalom támogatásával valósuljon meg mindez. A kínai, és az amerikai félnek is érdeke fűződött ahhoz, hogy kiépítse a saját regionális gazdasági szövetségesi rendszerét, és mivel a két ország gazdasági kooperációjára nem sok esély volt, az eredmény az lett, hogy két teljesen különálló, párhuzamos fejlődési útvonal indult el egymás mellett. Megszületett a Transz-ssendes-óceáni Partnerség (Trans Pacific Partnership, TPP), amely Kínát kizárva Washington súlypontjával fogta össze a Csendes-óceán partvidékét körülölelő országokat, ezzel szemben a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) az USA-t kirekesztve jött létre azzal a céllal, hogy integrálja a Kelet-Ázsiában létrejött több szabadkereskedelmi megállapodást.

A TPP tárgyalásai már hamarabb megkezdődtek, de akkor váltak kifejezetten jelentőssé, mikor 2008-tól az USA is csatlakozott hozzájuk. A deklarált cél az RCEP „spagetti-probémájának” megoldásával ellentétben az volt, hogy a tagországok egymással kooperálva, hatékonyan tudjanak reagálni a XXI. század kihívásaira és a világ modernizálódására. Érdekesség, hogy a TPP-ből nem csupán Kína, hanem India és Dél-Korea is kimaradt, ám az utóbbi 2013-tól kezdve érdeklődést mutatott a csatlakozással kapcsolatban. A tagállamok között – Egyesült Államokat leszámítva – Japánnak volt a legjelentősebb szerepe, ugyanis nem csak a TPP-nek, hanem az RCEP-nek is alapító tagja. Bármekkora szerepet is tölthet be Japán életében az USA-val ápolt biztonságpolitikai együttműködés, számára a legnagyobb kereskedelmi partner változatlanul Kína, így nem szigetelődhetett el tőle teljes mértékben. Az OEC adatai alapján a japán import majdnem egyötöde Kínából érkezik, és a kínai felvevőpiac fogyasztja a japán export közel 20%-át, amely alulról becsülve 140 milliárd USD. Az RCEP tárgyalásai hivatalosan a 2012-es phnom penhi ASEAN csúcstalálkozón vették kezdetüket. A szervezet súlypontja diplomáciailag az ASEAN lett volna, ugyanis nekik fűződőtt a legfőbb érdekük az ázsiai integráció megvalósításához, de nem hagyható figyelmen kívül a kínai gazdaság dominanciája és hatalmas ereje, így inkább az utóbbi befolyása érvényesült.

Az RCEP és a TPP tagjai. Forrás: https://www.oliverstuenkel.com/2015/08/21/tussle-regional-influence/

Az USA-t kirekesztő, kínai súlypontú RCEP tagországai egy 2013. szepremberi mérés szerint összesen 17 billió USD GDP-t termeltek, míg az USA érdekeit menedzselő TPP 27,5 billió USD-t, illetve az RCEP vámleépítési célja 92%, a TPP-é pedig 98% volt. Nem csak ebből, hanem a 2015 márciusáig befejezett tárgyalások számából is (RCEP: 5; TPP: 19) kitűnik, hogy az induló évek során először a TPP számára volt jósolható gyümölcsözőbb jövő, ám Donald Trump amerikai elnök 2016-os megválasztásával ez az ambíció szertefoszlott. Trump „Amerika mindenekelőtt” politikai irányvonala és Kína legfőbb ellenségként való kikiáltása végleg felborította az amúgy is ingoványos talajon álló amerikai-kínai kapcsolatokat. Elindult a két ország közötti kereskedelmi háború, amelyben Trump 250 milliárd USD értékű vámmal sújtotta az Amerikába irányuló kínai exportot, valamint további 267 milliárdos összeggel is fenyegetőzött. Ennek a „háborúnak” a megnyeréséhez a TPP kiváló szövetségesi hátteret biztosíthatott volna, ám az elnök a kétoldalú egyezményekre esküdött, és elvetette a többoldalú egyezmények hasznosságát, így egyoldalúan elhagyta ezt a partnerségi megállapodást. Mivel pont a TPP volt az az entitás, amely a kínai féllel szemben volt hivatott képviselni az USA regionális gazdasági érdekeit, ezzel a lépéssel tulajdonképpen saját magát gáncsolta el Trump ebben a stratégiai kérdésben. Az ázsiai, főleg a fejlődésben lévő ASEAN országoknak mindenképp érdekükben állt a regionális integráció megvalósítása, nem volt más opciójuk, mint az RCEP-hez való fordulás. Mi sem mutatja jobban, hogy az USA vesztett a legtöbbet saját döntésével, hiszen míg a TPP megközelítőleg kiüresedett a kilépés után, az RCEP tárgyalások – 2015-ben ebből 5 darab volt – a 2021. július 7-ei fordulóval elérték a harmincegyet, az országok összesített GDP-je pedig 2017-re már több mint a világ GDP-jének 39%-át, 49,5 billió (x1012) USD-t tett ki a maga 3,4 milliárdos népességével. Ennek a hatalmas összegű bruttó hazai terméknek a felét ráadásul a kínai és japán termelés teszi ki. Mindezen túlmenően pedig napjainkban már India is eljátszadozik a gondolattal, hogy a vámleépítés megállapított szintje alatt, 83%-os leépítéssel belép a szervezetbe. Ezt figyelembe véve kimondhatjuk, hogy Kína gyorsan és hatékonyan reagált a TPP-ben felmerült akadályok eredménytelen leküzdésére, és jelentősebb válaszlépéseit is akkor tette meg, amikor az egész világ a 2020-as amerikai elnökválasztással volt elfoglalva, így a sajtóban ismét csak minimális figyelmet kapott egy újabb kínai hegemón törekvés.

Az RCEP alapítótagjaként, ugyanakkor az USA leghűségesebb szövetségeseként Japánnak jutott a „mérleg nyelvének” szerepe a két rivalizáló szervezet között. Mindkét oldalhoz kötötték motivációs tényezők, így az RCEP-hez az, hogy közel akarta magához tartani ellenfeleit, mert egyrész gazdaságilag rivalizált Kínával, így kedvezőbb pozíciót akart szerezni a minőségi japán termékeknek a „rabszolgamunkával” előállított olcsó kínai tömegtermékekkel szemben, másrészt versengett Koreával is, mivel szinte ugyanazok a szektorok (gépjárműipar, elektronikai felszerelések stb.) jelentették számukra a gazdaság legnagyobb hajtóerejét, ezért a két utóbbi erőpróba ellensúlyozására szorosabb kapcsolatot kívánt kiépíteni az ASEAN országokkal. Másik oldalon a TPP-hez fűzte az az érdek, hogy hozzáférhetett a Csendes-óceán túlsó partvidéki országainak gazdasági és geopolitikai értelemben is jelentős potenciállal rendelkező szektoraihoz, valamint gazdaságilag is megalapozhatta az USA-val való biztonsági együttműködést, függetleníthette magát a kínai kereskedelemtől.

Forrás: https://oec.world/en/profile/country/jpn, saját összeállítás

A második – és negyedik – ábrán szembetűnik a 2008-as válság okozta visszaesés, ám azt követően az USA-ba irányuló japán export növekedni kezdett, az ázsiai országokba irányuló export pedig (Kína kivételével) a három legnagyobb kereskedelmi partner esetében kis, Kína esetében azonban jelentős mértékű csökkenésnek indult. A változás 2015 után következett be, amikor is az USA-val való kereskedelem enyhén emelkedett, azonban ehhez képest a másik három vizsgált partnerországgal egyetemben a Kínába irányuló export is növekedni kezdett. Azonban hogyan lehetséges, hogy a többi ábrán (3;5;6) feltűntetett import- és százalékos mutatók a térséget érintő számos viharos esemény, és a két nagy multilaterális kereskedelmi szervezet rivalizálása ellenére sem mutattak szignifikáns változást?

A válasz három okban keresendő. Először is érdemes megemlíteni, hogy Abe Shinzónak 2012-es hivatalba lépésekor számos kihívással és jelentős megosztottsággal kellett szembenéznie, ugyanis a 2012-es választásokon mandátumot nyert képviselők többsége ellenezte a TPP-t, ugyanakkor az LDP javarésze Kína-ellenes volt. Másodszor, habár a TPP ambíciózusan és gyümölcsöző eredményekkel kecsegtetve indult, a tagországok ratifikációs nehézségei miatt lassú volt a folyamat, az amerikai kilépés pedig megadta a kegyelemdöfést a szervezet számára. Másik oldalon az RCEP legújabb döntéscsomagja még csak frissen lett aláírva Japán által, és jelenleg is a parlament alsóházának ratifikációjára vár. Harmadszor pedig, mint korábban említettem, Japánnak egyaránt vannak motivációi mindkét oldal irányába, így – attól eltekintve, hogy a két szervezet között a mérleg nyelvének szerepét tölti be – nagy figyelmet kell szentelnie a saját „belső mérlegének” vizsgálatára is. Egyik oldalon a Kínával való gazdasági és diplomáciai kapcsolatépítés helyezkedik el, többek között az RCEP folyamatos erősödése, valamint a magas Kínára utaltság miatt, illetve az USA TPP-ből való kilépését is ide szükséges helyezni. Ezzel szemben a másik, transz-csendes-óceáni, „Kína-ellenes” oldalon pedig az USA-val való bilaterális gazdasági és katonai kapcsolatai, továbbá a közép- és dél-amerikai államok piacaihoz való hozzáférés említhető meg. Az, hogy a számadatok nem tükrözték a régión belül zajló izzasztó feszültségeket arra is enged következtetni, hogy Abe Shinzo képes volt tökéletes egyensúlyban tartani ezt a mérleget. Habár számos gazdasági kihívással kellett szembe néznie, ebből a feltételezésből az szűrhető le, hogy országa helyt tudott állni az RCEP és TPP között zajló viták kereszttüzében.

A fentiekben tehát részletezésre került Japán külgazdasági irányvonala mögött rejlő stratégiai elképzelések céljai, és arra a következtetésre juthattunk, hogy bár az USA szövetségesi körének megbecsült tagja, nem húnyhat szemet az Ázsiába irányuló kereskedelmi érdekki és függőség felett. De hogyan tudja mindezt összhangba hozni védelmi stratégiájával? Végül, de nem utolsó sorban a következő alcím alatt ezt a dilemmát, a japán védelempolitika motivációit fogom bemutatni.

A japán védeledelempolitika kihívásai és alakulása

Ahogy már korábban említettem, a Kínai Népköztársaság felemelkedése jelentős kihívások elé állította Kelet-Ázsiát és az Egyesült Államokat. Mivel Japán az USA legfontosabb bilaterális szövetségesének tekinthető, a Kelet-Ázsiába irányuló amerikai külpolitika célkitűzéseit pedig túlnyomórészt a Kínával való rivalizálása határozza meg, így ahhoz, hogy jól tudjuk értelmezni Japán biztonságpolitikai környezetét, elengedhetetlen megvizsgálnunk a kínai fél motivációit.

1990 óta a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészete (PLA Navy) fenyegető fejlődésen ment keresztül. 1990-től 2020-ig a rombolók száma 18-ról 28-ra, a fregattok száma 40-ről 52-re növekedett, a legszembetűnőbb újdonság azonban a 2019-ben szolgálatba állított Shandong nevű repülőgéphordozó, valamint a 2020-ban üzembe állított Renhai Type-055-ös cirkáló hajó, amelyek jelentős tengeri fölényt kölcsönöznek Kína számára. A Military Balance forrásai alapján a kínai Fehér Könyv legfőbb célkitűzésként emlegeti a hadseregfejlesztés technikai és információs oldalról történő megközelítését és az önálló fejlesztési-modernizációs projektek véghez vitelét. Ezt támasztja alá a katonai kiadások csillagászati összegű növekedése is, amely a 2000-es évi 14,5 milliárd USD-ről 2020-ra 181 milliárd USD-ra ugrott fel.[8] Ehhez a nagy mértékű expanzióhoz ráadásul egy meglehetősen agresszív külpolitika is társul, ennek a hátterében pedig az áll, hogy Kína úgy véli, gazdasági szuperhatalommá válásával jogosan formál igényt arra a helyre, ami a globális katonai hatalmi pódiumon található. Értelmezésükben saját tengereik feletti hegemóniájuk a túlélésük záloga, hiszen jelenleg ellenségük, az USA rendelkezik fennhatósággal a Csendes-óceán kelet-ázsiai vizei felett, az egész tengerentúli kereskedelmük, azaz a teljes áruexportjuk 80%-a van függőhelyzetben az USA-tól.[9] Ez azért is okoz félelmet Kína számára, ugyanis feltételezései szerint az USA az afganisztáni és iraki ideológiai akciói után rá is veszélyt jelentene, ezért neki is határozott önvédelmi fellépésre van szüksége. Számos olyan szigetre tart igényt, amelyek nemzetközi jogilag legitim módon nem tartoznának kínai fennhatóság alá, ennek keretében mesterséges szigeteket hoz létre katonai bázisként a tengeren, gyakoriak a japán parti őrség riasztásai a területükre illegálisan belépő kínai vízi járművek miatt, illetve az egyik legjelentősebb szigetvita pedig a Szenkaku-szigetekhez köthető, amely jelenleg Japán fennhatóság alatt van.[10] Ez a szigetcsoport talán a legfontosabb stratégiai pont Kelet-kínai-tengeren, ami jelenleg Japán stabil tengeri hatalmi pozícióját biztosítja, vagy esetleg a jövőben Kína stratégiai állását szolgálná a Tajvan ellen irányuló potenciális invázióhoz. Japánnak azontúl, hogy fokozott figyelmet kell szentelnie a fennálló törvényes rendet sértő kínai gyakorlat elleni védekezésre, arra is egyaránt tekintettel kell lennie, hogy a földrajzi közelsége, történelmük és terhelt kapcsolataik okán jelentős veszélynek van kitéve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris fegyverkezését illetően.

Ahogy az első két alcím kifejtésében olvasható, Japánt rendkívül komoly bilaterális védelmi együttműködés köti össze az Egyesült Államokkal. Ennek a különleges kapcsolatnak a történeti kialakulása a következőképpen írható le: a kooperáció első fontos dokumentumai értelemszerűen a már említett japán alkotmány, az 1960-as Yoshida-doktrína, de a hidegháború lezárulásáig mérföldkövet jelentett még az 1978-as Egyesült Államok és Japán Védelmi Együttműködésének Irányelvei című stratégiai dokumentum is, amelyben a felek biztosították egymást a kölcsönös katonai támogatásról.[11] Japán gazdasági szuperhatalommá válásával 1983-ban nagy szerepet játszott a Közös Katonai Technológiai Bizottság létrehozásában, amelyet követően Tokió olyan, főként civil szektorban létrehozott hight-tech termékeket kezdett exportálni az USA-ba, amelyekre az amerikai haderő is jelentősen támaszodhatott. Itt indult el igazán a két fél egymásrautaltságának kialakulása. Az ezredforduló előtti utolsó két évtizedben azonban Japánnak a nemzetközi közösség komoly ellenszenvével kellett szembenéznie, mivel az a bírálat érte, hogy nem hajlandó a megszerzett gazdasági pozíciójával arányos mértékű nemzetközi katonai szerepvállalást vállalni, hanem továbbra is az USA „potyautasaként” viselkedik. Ez először az 1991-es Öbölháború során nyilvánult meg, ahova habár 13 milliárd USD értékben folyósított anyagi támogatást, visszautasította a fegyveres erők kiküldetését.[12] Az ország később aktívabb nemzetközi szerepvállalásba kezdett, az észak-koreai nukleáris fenyegetettség felélénkülésére, és a nemzetközi elvárások teljesítése érdekében 1997-ben felülvizsgálták az 1978-as együttműködési nyilatkozatot. Ebben egyrészt részletesebben és alaposabban leírták egy esetleges Japán ellen irányuló fegyveres támadásra adandó reakció menetét, másrészt kiszélesítették Japán mozgásterét a japán területeken túlnyúló védelmi együttműködési műveletek tekintetében, amelyek befolyással bírnak Japán biztonságának megőrzésében, harmadrészt közösen vállalt erőfeszítések megtételét tűzték ki célul a ballisztikus rakétavédelmi rendszerek kiépítésében. Az utóbbi esetében egy modern számítógépes technológiával, az AEGIS-rendszerrel felszerelt vízi járművek megvalósításában nem csak az amerikai hajók voltak a „kedvezményezettek”, hanem a Japán Tengerészeti Véderő hadihajói is.[13]

A japán-amerikai védelempolitikai együttműködés során egy másik vizsgálandó tényező az USA Csendes-óceáni Egyesített Műveleti Parancsnoksága alá tartozó United States Force Japan (USFJ) egységének a Japán területen állomásozó létszáma.

Forrás: Háda Béla, Matura Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai – 1. fejezet: Bartók András: Az Egyesült Államok és Japán – Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2020; International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London, 2020, Saját szerkesztés

Mint a 7-es számú ábrán látható, a hidegháború végét követően egy csökkenő tendencia vette kezdetét, amely a 2001-es terrortámadást követő amerikai közel-keleti hadviselés kezdetével, a 2004-2009-es időszakban volt leginkább jellemző.[14] Ezt követően a kínai katonai expanzióra adott válaszként az USFJ 11 év alatt dinamikusan növelte meg létszámát, amely ma már az 1989-es, a hidegháború lezárásakor fennálló rendkívül feszült helyzet alatti létszámot is meghaladta. 2009-től a legnagyobb létszámbeli növekedés a USFJ haditengerészetének állományát érintette.

A 2009-es év más okból is fontosnak tekinthető. A fenti árbán látható amerikai hadállomány legnagyobb részének Okinawa prefektúra ad otthont, amelyet az ott élő japán lakosság kifejezetten sérelmez. Ez a helyi közigazgatási ügy ebben az időben került fel a nagypolitika szintjére, Hatoyama Yukio, korábbi miniszterelnök, a baloldali Japán Demokrata Párt (JDP) politikusa például az általa 2009-ben megnyert választások előtti kampánya során – többek között – azt az ígéretet tette, hogy áthelyezi ezeket a támaszpontokat, ezt viszont képtelen volt megvalósítani. Az ügy jelentősen rombolta az amerikai katonák japán állampolgárok általi megbecsültségét, amely később a 2011-es fukushimai atomkatasztrófa elhárítása során nyújtott nagyszabású amerikai műveleti támogatás során indult el újra a pozitív irányba (Tomodachi-hadművelet). A 2010-es évek hátralévő részében a fokozódó kínai és észak-koreai veszély felrázta a japán lakosságot, így a probléma végül helyi közigazgatási szinten maradt. A japán-amerikai biztonsági együttműködés intenzitása ezt követően ismét emelkedésnek indult.

Barack Obama kiállt Abe Shinzo, és a védelempolitikai önállósítási programja mellett. A két ország kötelékének megerősítése érdekében született meg az a szimbolikus esemény, amikor az amerikai elnök Hiroshimába, Abe pedig Pearl Harborba látogatott, ezzel kölcsönösen elismerték az egymásnak okozott háborús bűneiket, egyúttal kifejezték az ígéretes együttműködési szándékaikat. Obama alatt azonban ennek ellenére volt némi nézeteltérés köztük, először is, Japán számára félelmet okozott az, hogy az elnök a Kínával való viszony normalizálására is törekedett, mivel Abe tartott attól, hogy az Egyesült Államok háttérbe szorítaná Japánt egy szorosabb amerikai-kínai együttműködésért. Másodszor gyakran bírálta Obamát, hogy nem lép fel komolyabban az észak-koreai fenyegetést illetően. Negatív feltételezéseit cáfolta azonban a tény, hogy a volt elnök 2013-at követően az 1960-as Biztonsági Szerződés V. cikkére hivatkozva kiállt Japán mellett a Kínával szembeni Szenkaku-szigeteket érintő területvitában, amely kérdés tekintetében mindaddig pártatlanságot deklarált. Az Obama adminisztráció évei meglehetősen konstruktívnak tekinthetők az amerikai-japán biztonsági együttműködés tekintetében. Japán 2012-ben hozta meg döntését a legújabb, ötödik generációs F-35A típusú vadászgépek megvásárlását illetően, valamint 2015-ben ismét újrafogalmazták a Védelmi Együttműködési Irányelveket, amely immár sokkal inkább volt képes idomulni az évtized védelmi kihívásaihoz. A dokumentum egy rendkívül átfogó bilaterális együttműködési szintre léptette Japán és az Egyesült Államok szövetségét. Többek között drasztikusan kiterjesztette a globális és amerikai együttműködés hatókörét, valamint a védelem koncepcióját, illetve kiszélesített jogi felhatalmazást adott a kollektív önvédelem gyakorlására, egyúttal az USA-val közös védelmi tervezési és hadipari fejlesztési erőfeszítések véghezvitelét vállalta, továbbá jogelődjeivel ellentétben tárgyalja a japán űr- és kibervédelmi kérdések egyes aspektusait is.

2016 után, Donald Trump elnök megválasztását követően az Egyesült Államok kelet-ázsiai kapcsolatai gyors ütemben radikalizálódtak, az addig is törékeny amerikai-kínai viták végleg elfajultak. Trump agresszívnek és fenyegetőnek kiáltotta ki a kínai törekvéseket, amelyeket véleménye szerint erőszakkal és elrettentéssel kell elfolytani, riválisa ellensúlyozása érdekében pedig fokozott bilaterális kapcsolatépítésbe kezdett a kelet-ázsiai szövetségeseivel, legfőképpen Dél-Koreával és Japánnal. Így tehát komoly változás nem történt, de jelentős letisztulás következett be Japán külpolitikájának meghatározhatóságában, a japán miniszterelnök Trump teljes támogatásával már egyértelműbbé tehette a külpolitikai célkitűzéseit: az USA mellett komoly szövetségesének tekintette Dél-Koreát; aktív diplomáciai szerepet vállalt az Észak-Koreai fenyegetés elleni nemzetközi szankciók meghozatalában és végrehajtásában; prioritásként kezelte a Japán Önvédelmi Haderő erejének növelését; bátorította az USA-t a térségbeli szerepvállalásában, és sürgette a Szenkaku-szigeteket érintő amerikai-japán védelmi együttműködés megerősítését; baráti alapú nyitást kezdeményezett Kína felé gazdasági kapcsolataik ápolására. A két vezető ráadásul biztonsági érdekeiken túl, remek személyes barátságot is ápoltak egymással. Trump az amerikai-japán barátságot „megrázhatatlannak”, Abe Shinzo-t pedig legutolsó hivatali minőségükben lezajlott beszélgetésük alkalmával Japán történelmének legnagyszerűbb miniszterelnökének nevezte.[15]

Mivel a távol-keleti biztonságpolitikai kihívások ténylegesen bírtak akkora jelentősséggel, hogy az Egyesült Államok a prioritásai közt kezelje ezt a kérdést, azt is rendkívül fontos megemlíteni, hogy a Japánban állomásozó USFJ kötelékében – a fentebb említett magas létszám mellett – a legmodernebb amerikai géptípusok fedezhetők fel. Ezt bizonyítja az alábbi diagram.

Források: Háda Béla, Matura Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai – 1. fejezet: Bartók András: Az Egyesült Államok és Japán – Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2020, Saját szerkesztés

A 8-as számú diagram egyértelműen visszatükrözi az elmúlt három évtized politikai és nemzetközi környezeti változásainak hatását. A hidegháborút követően az USA fokozatosan kivonta vadászrepülőgépeit Japán területéről, majd 2014 után ugrásszerűen megnövelte azok létszámát, valamint változtatott eszközparkjának összetételén is. 2018-ban 24 db új, ötödik generációs F-35-ös, valamint 36 db negyedik generációs F-18-as vadászgépet tartott hadrendben, amely utóbbi már jóval előrehaladottabb technológiai színvonalat képviselt, mint a korábbi F-16-os típus. Ezen kívül az USFJ 1989 óta 8-ról 13-ra növelte a felszíni hadihajóit, valamint megtartotta a térségben állomásoztatott 1 db repülőgéphordozót is.[16]

Konklúzió

A 2010-es évek meglehetősen zavaros és feszült környezetet jelentettek Kelet-Ázsia számára. Japán, mint jelentős gazdasági, és normalizálódó félben lévő katonai hatalom jelentős ráutaltságtól szenved Kína és az USA felől, ugyanakkor érdekek is kötik a két egymással szembenálló államhoz. Az, hogy a két rivális között sikerült megmaradnia a „pártatlan személy, mindkét fél barátja” szerepében, azt jelentheti, hogy helytállóan kezelte az ország külpolitikai kihívásait. De vajon ez az elkövetkezendő évtizedben mennyire lesz kivitelezhető? Habár Kínának is erős érdekében áll a Japánnal kialakítandó kereskedelmi együttműködés, és jelen körülmények között a diplomáciai viszony is napról napra egyre barátságosabb, meddig fogja eltűrni, hogy Japán gátat szab az ország tengeri hegemón törekvéseinek? Ellenkező oldalon, ha Japán elpártolna az USA-val való biztonsági együttműködéstől egy mélyebb japán-kínai kereskedelmi partnerségért, az Egyesült Államok jelentős hátrányba kerülne, hiszen legfontosabb bilaterális szövetségesét veszítené el. De vajon tolerálni fogja-e Amerika a japán-kínai gazdasági kapcsolatok további gyümölcsözését? Ezekre a kérdésekre egyelőre nem lehet pontos válaszokat adni, de ha figyelembe vesszük, hogy Japán a történelme, és a 2010-es évek során milyen simulékonyságot és rugalmasságot tanúsított, a következő évtized alatt is pozitív jövőképben bízhatunk.

Források

Inogucsi Takashi (2007): Japán politika, Századvég kiadó

Jeff Kingston (2018): A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont

Bartók András (2016): Abe Sinzó miniszterelnök és Japán „progresszív pacifizmusa”, Nemzet és Biztonság, 2016/2. szám, 125-143. oldal (letöltve: 2021.03.18.)

Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

Háda Béla – Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai – 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

Ashley Townshend (2017): AMERICA FIRST: US ASIA POLICY UNDER PRESIDENT TRUMP, United States Studies Center (letöltve: 2021.02.15.)

Robert Singh (2012): Barack Obamas post-American foreign policy – The limits of engagement, Bloomsbury Academic, 139-162. oldal

Toshi Yoshihara – James R. Holmes (2018): The Red Star over the Pacific – China’s rise and the challange to U.S. maritime strategy, Naval Institute Press, Annapolis, Maryland

Renuka Mahadevan – Anda Nugroho(2019): Can the Regional Comprehensive Economic Partnership minimise the harm from the United States–China trade war?, The World Economy

Yifei Xiao (2015): Competitive Mega-regional Trade Agreements: Regional Comprehensive Economic Partnership (RCEP) vs. Trans-Pacific Partnership (TPP), University of Pennsylvania Scholarly Commons, College Undergraduate Research Electronic Journal

Mark Beeson (2019): Donald Trump and Post-Pivot Asia: The Implications of a “Transactional” Approach to Foreign Policy, Asian Studies Review, DOI: 10.1080/10357823.2019.1680604

Shin Kawashima (2017): Japan–US–China Relations during the Trump Administration and the Outlook for East Asia, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2017.1328800

John Hemmings (2013): Shinzo Abe: Foreign Policy 2.0, Pacific Forum CSIS, (letöltés:2021.02.15.)

Shinichi Kitaoka (2013): The Abe Administration: Beyond 100 Days, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2013.798505

Fumiaki Kubo (2013): The Second-Term Obama Administration and Japan, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2013.788339

Matteo Dian (2020): Obama and Japan: An endangered legacy, DOI: 10.7765/9781526135025.00011

Jessie Johnson – Satoshi Sugiyama (2020): Trump lauds Abe as Japan’s ‘greatest prime minister’ as bromance set to end, The Japan Times, elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2020/08/31/national/politics-diplomacy/donald-trump-shinzo-abe-us-japan/

Ian Fergusson (2010): Trans-Pacific Partnership Agreement, Congressional Research Service, elérhető online:  https://books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=NJfHZij_yroC&oi=fnd&pg=PA1&dq=trans+pacific+partnership+agreement&ots=J4z1zAEISg&sig=VAlDg8e1UXFRL0AGuW-joT7Zh-g&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false

Oliver Stuenkel (2015): TPP vs. RCEP: Trade and the tussle for regional influence in Asia, Oliver Stuenkel, elérhető: https://www.oliverstuenkel.com/2015/08/21/tussle-regional-influence/

Thomas French (2014): Contested ‘Rearmament’: The National Police Reserve and Japan’s Cold War(s), Ritsumeikan University, Japan, DOI: 10.1080/10371397.2014.883673

International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London, 2011-2020

R.J. Rummel (1991): China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder Since 1900, New Brunswick

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Nemzetközi Tanulmányok Mesterképzés szak, Geopolitika és nemzetközi viszonyok elmélete kurzus III. óra, órai jegyzet

Unknown Journalist (2021): Japan Cabinet OKs bill to ratify RCEP trade deal including China, The Mainichi, elérhető: https://mainichi.jp/english/articles/20210224/p2g/00m/0na/071000c

Unknown Journalist (2020): Jól taktikázott Kína a világ legnagyobb kereskedelmi egyezményével, Növekedés.hu, elérhető: https://novekedes.hu/elemzesek/jokor-es-jol-taktikazott-kina-a-vilag-legnagyobb-kereskedelmi-egyezmenyevel

Unknown Author (2017): The Trump Administration and Japan: Challenges and Visions for Japan’s Foreign and Security Policy in the New Era, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2017.1321894

Constitution of Japan, CHAPTER II, RENUNCIATION OF WAR, Article 9. Saját fordítás

OEC.org

ASEAN.org, elérhető: https://asean.org/asean-economic-community/free-trade-agreements-with-dialogue-partners/

Shugiin.go.jp., elérhető: http://www.shugiin.go.jp/internet/itdb_annai.nsf/html/statics/shiryo/kaiha_m.htm

[1] R.J. Rummel (1991): China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder Since 1900, New Brunswick

[2] Constitution of Japan, CHAPTER II, RENUNCIATION OF WAR, Article 9. Saját fordítás

[3] Thomas French (2014): Contested ‘Rearmament’: The National Police Reserve and Japan’s Cold War(s), Ritsumeikan University, Japan, DOI: 10.1080/10371397.2014.883673

[4] Inogucsi Takashi (2007): Japán politika, Századvég kiadó

[5] Shugiin.go.jp., elérhető: http://www.shugiin.go.jp/internet/itdb_annai.nsf/html/statics/shiryo/kaiha_m.htm

[6] ASEAN.org, elérhető: https://asean.org/asean-economic-community/free-trade-agreements-with-dialogue-partners/

[7] oec.world

[8] International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London (2000-2020)

[9] oec.world

[10] Toshi Yoshihara – James R. Holmes (2018): The Red Star over the Pacific – China’s rise and the challange to U.S. maritime strategy, Naval Institute Press, Annapolis, Maryland

[11] Háda Béla – Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai – 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

[12] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

[13] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

[14] Háda Béla – Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai – 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

[15] Jessie Johnson – Satoshi Sugiyama (2020): Trump lauds Abe as Japan’s ‘greatest prime minister’ as bromance set to end, The Japan Times, elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2020/08/31/national/politics-diplomacy/donald-trump-shinzo-abe-us-japan/

[16] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

Írta: Kovács Áron

 Címlapkép: Tokió, 2019. május 27. Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán kormányfő közös sajtótájékoztatója a tokiói Akaszaka állami vendégházban 2019. május 27-én. Trump a kétoldalú megbeszélésük után bejelentette, hogy Japán további 105 darab F-35-ös vadászbombázót fog vásárolni az Egyesült Államoktól.
(Forrás: MTI/EPA/Kijosi Ota)

A Nap és Csillagok – Avagy a XXI. Századi Japán Külpolitika Dilemmái bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki 2021. májusában, Esztergomban olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe. A férfi a bántalmazást követően egy vízelvezető árokba gurította a sértett testét.

A megalapozott gyanú szerint a szlovák férfi 2021. május 13-án 13 óra és 2021. május 14-én 10 óra között – feltehetően kábítószer hatása alatt -, Esztergomban előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta, többek között két alkalommal fejbe rúgta szlovák nő ismerősét, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe. Ezt követően a férfi a sértett testét a vízelvezető árokba gurította.

A nyomozó hatóság emberölés bűntettének elkövetése miatt hallgatta ki gyanúsítottként a férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. május 13-án Szlovákiában megölte volt szállásadóját, oly módon, hogy súlyosan bántalmazta, aminek következtében a sértett belehalt a sérüléseibe. A férfi ezt követően a holttestet a kert végében lévő kútba dobta és felgyújtotta.

A főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2021. május 17-én egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, továbbá újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el.

The post Belejött az ölésbe, letartóztatták appeared first on .

2021. május 14-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium Ázsia Műhelyének meghívását elfogadva, Szabó István nyugalmazott nagykövet, aki 2012-től 2020 júliusiáig Magyarország képviseletét látta el a Pakisztáni Iszlám Köztársaságban, online előadást tartott a szakkollégisták és meghívott vendégek számára.

Nagykövet úr rendkívüli diplomáciai tapasztalattal rendelkezik, negyven éves pályafutása során – a külügyminisztériumi pozíciókon kívül – a lagosi és kairói nagykövetségen beosztott diplomataként, Prágában és Iszlámábádban Magyarország nagyköveteként dolgozott. Szakmai eredményeihez hozzátesz, hogy nemzetközi szervezetekben is fontos munkaköröket látott el, így 1994-ben az EBESZ budapesti csúcsértekezletének végrehajtó-helyettese, majd a szervezet magyar elnökségének képviselője volt a délszláv térségben és a Baltikumban; 1996-2001 között Brüsszelben hazánk NATO Állandó Képviseletének helyettes vezetője volt; illetve 2011-ben, az EU elnökségi feladat ellátása során magyar képviselő volt az EU Tanács Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoportjában.

Az esemény kezdetén Dr. Kaló József, a Biztonságpolitika Szakkollégium elnöke köszöntötte a vendéget, a résztvevők számára bemutatta életrajzát, ezt követően a szó az előadóhoz került.

Az előadás a „Kihívások és kérdőjelek a dél-ázsiai térség biztonsági helyzetében” címet kapta, és arra fókuszált, hogy az amerikai és nemzetközi koalíciós erők Afganisztánból való kivonása milyen hatást gyakorol majd a térség biztonsági, biztonságpolitikai helyzetére, illetve a csapatkivonás mennyiben mozdítja elő a megbékélési folyamatot, továbbá milyen potenciális kockázatot rejt magában – akár belpolitikai feszültségek, akár terrorszervezetek és nem állami szereplők felemelkedését tekintve. Noha a prezentáció kulcsszereplője Pakisztán, a regionális hatalmak érdekeit is érdemes figyelembe venni a téma vizsgálatakor, ezáltal erre is kitért előadónk, továbbá arra is, hogy megmarad-e a térség relevanciája az USA és Európa számára.

Gondolatok az amerikai csapatkivonások kapcsán

Bár a dohai megállapodásban az amerikai kivonulást május 1-jében határozták meg, ez Biden elnök bejelentése alapján szeptember 11-re módosult, ami várhatóan elfogadható lesz a Talibán számára is, bár jelenleg kritikus hangnemet ütöttek meg a dátumváltoztatás kapcsán, hiszen a kivonulással megszabadulhatnának az afganisztáni nemzetközi katonai jelenléttől. A jelenlegi afgán kormányzat helyzete, lehetőségei, képességei igencsak korlátozottak, mivel nem rendelkezik kizárólagos kontrollal az ország minden területén.

Pakisztán központi elhelyezkedéséből adódóan kulcsfigurája a kérdésnek – hosszan határos Iránnal, Afganisztánnak és Indiával, valamint Kínával is szomszédos. Észak-keleti határán található Kasmír, a világ egyik leginkább militarizált területe, az indiai oldalon közel egymillió, pakisztáni részről kevesebb, ugyanakkor százezres nagyságrendű katonával.

Az amerikai-pakisztáni kapcsolatok szempontjából a húszéves konfliktus lezárása Washingtonban és a térségben is nagy megkönnyebbülést okozott. Minden résztvevő azt vallja, hogy érdekelt a megbékélésben. A dohai megállapodásban azt rögzítették, hogy az amerikai csapatkivonások ellenében az afgán Talibán garantálja, hogy az országból a jövőben ne indulhasson az USA és szövetségesei ellen terrortámadás, célul tűzték ki, hogy elinduljon a belpolitika párbeszéd Afganisztán jövőjéről, és hogy legyen átfogó tűzszünet a tálibok harcosai és a kormányerők között. Az elmúlt húsz év mind a tálib mozgalmon, mind az afgán társadalmon nyomot hagyott, utóbbiban meggyökeresedtek „nyugati” nézetek, minthogy a nőknek is joga van az oktatásban való részvételre, joguk van dolgozni. Fontos kiemelni, hogy a Talibán is érzékeli a nemzetközi elismertség szükségességét, ami a belső legitimitást is előmozdítja, ennek első lépcsőfokát már megugrották, hiszen az amerikaiak tárgyalópartnerként kezelik őket, a dohai megállapodás aláírói lehettek. Szükségük lesz továbbá pénzügyi-fejlesztési támogatásokra, mivel az ország nem önfenntartó.

Az afganisztáni szovjet intervenció óta három olyan generáció nőtt fel, amely a harcokhoz szokott, ezáltal nem ismerték meg a munka világát. Napjainkban van arra remény, hogy a kialakuló új afgán rendszer – még a tény ismeretében, hogy a tálibok aktív politikaformáló szerepet kapnak benne – várhatóan nem lesz olyan brutális és kegyetlen, mint az 1996-2001 közötti tálib rezsim. Az, hogy valóban tartják-e magukat az ígértekhez, nem megjósolható teljes pontossággal, függ attól, hogy a terrorszervezeteket mennyire tűrik meg Afganisztán területén. A legfontosabb tényező ezesetben az al-Kaida, mivel érkeztek információk arról, hogy a Talibán bizonyos mértékű együttműködést, így információcserét folytat a szervezettel. Az Iszlám Állam ellen az afgán tálibok harcot folytatnak – utóbbiak nem deklarálták szándékukat arra vonatkozóan, hogy az iszlám ideológiát erőszakos módszerekkel kívánják Afganisztán határain kívül elterjeszteni. Azonban látni kell, hogy megbékélés csak akkor jöhet létre, ha az állam életében meghatározó szerepet betöltő csoportok képesek tárgyalóasztal mellett egyezségre lépni, és ki tudnak alakítani egy olyan politikai-társadalmi rendszert, amely mentén Afganisztán a jövőben működni tud. Ezt hátráltatja a megosztottság, mely visszavezethető az etnikai, törzsi heterogenitásra – még az ország vezetői között is vannak ellentétek.

Várható, hogy az USA a kivonulását követően is figyelmet fordít majd a térségre, keresi a módokat, amikkel a helyszíni katonai jelenlét helyett képes befolyásolni a folyamatokat, figyelemmel kísérni a régió változásait. Pakisztánban néhány évvel ezelőtt még jelen volt a nézet, hogy az amerikai kivonulás nem lesz teljeskörű, így néhány bázis fenn fognak tartani, hiszen Afganisztán remek platform Kína és India megfigyelésére. A dohai megállapodásban azonban az USA vállalta,  hogy amerikai fegyveres erő nem lesz Afganisztán területén belül, kivéve a kabuli nagykövetség biztonsági személyzetét.

Pakisztán – visszatekintés az elmúlt évtizedre

Qureshi pakisztáni külügyminiszter 2020 decemberében fogadta Abdullah Gháni Baradar Mullahot, a Talibán tárgyalódelegáció vezetőjét. Ez már nyilvános demonstrációja annak, hogy Pakisztán a tálib mozgalommal magasszintű kapcsolatokat ápol.

Pakisztánban az elmúlt évtizedben polgári kormányok választások útján kerültek hatalomra, megtörték a korábban jellemző trendet, miszerint a polgári kormányzatokat katonai puccsokkal döntötték meg. A néppárti kormány Ali Asif Zardari elnökletével töltötte ki mandátumát Gillani miniszterelnökségével, majd 2013-ban Nawaz Sharif harmadik alkalommal alakíthatott kormányt – ez igazolja, hogy a pakisztáni demokrácia erősödik, a hadsereg pedig letett arról, hogy közvetlen hatalomátvétellel vezesse az országot. Arról viszont egyáltalán nem tett le, hogy a polgári kormányzatokat ellenőrzés alatt tartsa, ez a fontosabb külpolitikai kérdéseknél megnyilvánul: valahányszor a polgári kormány nyitott India felé, vagy háttértárgyalásokat próbált folytatni, a kasmíri tűzszüneti vonal mentén incidensek történtek, minek következtében az indiai fél megszakította a tárgyalásokat. Előfordult, hogy indiai területet terrortámadás történt, amit visszavezettek a pakisztáni titkosszolgálat által mozgatott proxy-terrorista csoportokhoz – nem ritkán ez valóban helytálló következtetés volt.

Iszlámábádban 2012-ben Hina Rabbani Khan külügyminiszterasszony a diplomáciai testület részére adott fogadásán tartott beszédében megjegyezte: reméli, fog még olyan diplomatákkal találkozni, akik Pakisztánt unalmas külszolgálati helynek tartják, ahol nem történnek terrortámadások, incidensek – napjainkig ez a jóslat nem vált valóra ebben a formában, viszont láthattunk jelentős változásokat Pakisztánon belül. Megerősödött az ország belbiztonsága: ez annak köszönhető, hogy 2014-ben és 2017-ben az afgán határ mentén két nagyobb szabású műveletet is indítottak a biztonsági erők, melyek során felszámolták a pakisztáni Talibán és Hakkani-hálózathoz tartozó terrorista sejteket, ugyanakkor az afgán tálibokkal nem kerültek konfliktusba. A szélsőséges mozgalmak és a pakisztáni kormányzat, illetve hadsereg kapcsolata roppant összetett – Pakisztán gyakorlatilag befogadó országként funkcionált az amerikai bevonulást követően: Beludzsisztánban, Kvettában működött a mozgalom szellemi vezetése, az afgán tálibok beépültek az üzleti életbe, a kereskedelembe, gyakran utaztak át a határon. A dohai tárgyalások során Pakisztán közvetítő szerepet vállalt fel, mivel alapvetően már megvolt a kapcsolata az afgán tálibokkal.

Az amerikai-pakisztáni kapcsolatokban bizalmi válságot okozott, mikor 2011-ben Oszama bin Ladent likvidálták Abbotábádban, miután kilenc évig élt egy katonai akadémia közvetlen közelében található házában. A pakisztániak a mai napig tagadják, hogy tudtak volna jelenlétéről.

Pakisztán magatartásának vizsgálatakor érdemes figyelembe venni, hogy az ország jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Az idősebb generáció nosztalgiával emlegeti az alkoholtilalom előtti időszakot, az 1960-as éveket, amikor Pakisztán nyitott társadalom volt, működtek a nagyvárosok éttermei, a bárok és szórakozóhelyek, turisztikai szempontból a hippik is kedvelt úticélnak tartották Karacsi városát. Az egykor világhírű pakisztáni légitársaság, a PIA (Pakistani International Airlines) légiutaskísérőinek ruháit Pierre Cardin tervezte, az első osztály utasait pezsgővel fogadták – ennek drasztikus véget vetett az erőszakos iszlamizálás, ami Ziául-Hakk tábornok, vezérkari főnök puccsát követően kezdődött. Bár az alkoholtilalmat elődje, Zulfikar Ali Bhutto 1977-ben vezette be, kezdetben választási bázisképző ötletként funkcionált a konzervatív vallásos réteg megnyerésére – azóta azonban kiderült, hogy minden engedmény, amit az ortodox muzulmánok számára tesz a kormányzat, gyakorlatilag visszafordíthatatlan. Ilyen a blaszfémia-törvény, avagy istenkáromlás-törvény is, amely jelentős károkat okoz az országnak, és amely bűncselekmény halállal büntethető: elég, ha valaki negatív vagy pejoratív megjegyzést tesz a prófétára vagy a Koránra nézve. Több százan ülnek eme ítélettel börtönben, de ezzel a váddal kivégzés még nem következett be, ez a nemzetközi nyomásnak köszönhető.

A pakisztáni-afganisztáni kapcsolatokat bizonyos szintű, hullámázó feszültség és bizalmatlanság jellemezte, mely abból fakadt, hogy a pakisztáni Talibán Afganisztánban talált menedéket, az afgán Talibán – ami a kabuli, USA által konstruált kormánnyal harcol, Pakisztánban tette ugyanezt. A gyanakvás annak ellenére általános, hogy munkacsoportokat hoztak létre a vitatott ügyek megtárgyalására. Iszlámábád kiáll amellett, hogy érdeke a stabilizáció, amit igazol az, hogy tart a spill-over hatástól, tehát attól, hogy az afganisztáni helyzet következtében a pakisztáni is romlani fog.

A „jó és a rossz talibán” kifejezés akkor került be a köztudatba, amikor a pakisztáni szolgálatok ezeket a proxi-erőket használták. A „jó talibán” így a Pakisztán érdekeit szolgáló afgán szervezet lett: ilyen érdekként aposztrofálható Afganisztánban az indiai befolyás háttérbe szorítása, ezt pedig akár merényletekkel, megfélemlítéssel is el lehet érni. A „rossz talibán” a pakisztáni mozgalom lett, amely ellen a hadsereg többször is fellépett.

Az előadás kitért arra, hogy a pakisztáni-amerikai kapcsolatokat gyakran nevezik kényszerházasságnak, mivel az USA-nak nagy szüksége volt Pakisztán együttműködésére, Pakisztán pedig biztosította a légteret és az utánpótlási vonalakat a NATO- és a koalíciós erők számára az afganisztáni műveletekhez. Pakisztán komolyan részesült az amerikai koalíciós alapból, aminek Trump elnök vetett véget – 2019 januárjában deklarálva, hogy az elmúlt 15 évben kapott segélyt a pakisztáni „csaló, hazug kormány” arra használja, hogy befogadja az afgán tálibokat, és segítse őket.

Pakisztán regionális befolyása 2021 szeptemberét követően is fontos marad, sőt, felértékelődhet, hiszen nem tudható jelenleg, hogyan alakul majd az Afganisztánon belüli helyzet, a terrorizmus tovább erősödik-e, a terrorszervezeteket mennyire lehet háttérbe szorítani. Az elmúlt időszakban jelentések érkeztek a pakisztáni talibán szerveződéséről.

Pakisztán vidéki részein jelenleg is egyfajta feudalizmus működik, a helyi nagybirtokosok felelősök az ott élőkért, általában jó viszonyt ápolnak a központi hatalommal és a rendfenntartó erőkkel. Érdemes kiemelni, hogy a korrupció elfogadott, része a kultúrának.

Pakisztánban a kisebbségeket a vallási kisebbségek alkotják, a zászlóban a fehér csík jelképezi őket, számukra az alkotmány egyenlő jogokat biztosít. Az állam megalakulásakor, 1947-ben Muhammad Ali Dzsinna biztosította, hogy minden kisebbséget ugyanazok a jogok illessenek meg – a gyakorlatban viszont a diszkrimináció jelentős probléma. A keresztények és a közel azonos számú (4-5 millió) hindu közösség mellett a leginkább perifériára szorult kisebbség a magukat muzulmánnak valló, de a muszlimok által el nem ismert ahmadijják. A hivatalos narratíva a feledésre igyekszik kárhoztatni olyan ahmadi közösséghez tartozó személyeket, mint  például Pakisztán első külügyminisztere, Muhammad Zafrulla Khan vagy a Nobel díjas fizikus Abdus Salam.

A regionális és globális hatalmak hozzáállása

A regionális hatalmak tekintetében elmondható, hogy a pakisztáni-indiai rivalizálás központi szereppel bír az afganisztáni helyzet alakulása során.

India nemcsak a kasmíri konfliktus okán érdekes, és nem kizárólag azért, mert nukleáris hatalomként szembehelyezkedik (a szintén nukleáris hatalommal) Pakisztánnal, hanem azért, mert eddig legnagyobb regionális donorként van jelen. Mindig jó viszonyra törekedett a mindenkori afgán vezetéssel, és annak ellenére, hogy nem támogatja a tálib mozgalmat, megközelítése pragmatikus az intra-afgán dialógusban. A rivalizálás Pakisztánnal a jövőben is fennmarad, alakulása jelentősen függ attól, hogy hogyan alakul az afgán helyet.

Irán a régió egyetlen olyan állama, amelynek kifejezetten rossz a viszonya az USA-val. Regionális figyelme, befolyása elsősorban a síita hazarák támogatásában nyilvánul meg, akik Pakisztán és Afganisztán területén is nagy számban vannak jelen. Irán az afgán menekültek második legnagyobb befogadója Pakisztánt követően. A pakisztáni-iráni hivatalos kapcsolatok külső szemlélő számára szívélyesnek tűnnek, azonban a két ország határán gyakoriak az egymás területét érintő terrorista akciók, üzemanyag-, ember- és fegyvercsempészet kapcsán.

A legnagyobb problémát Iránnak a nemzetközi szankciók okozzák, amelyek miatt olaj- és gázexportját képtelen legálisan külföldre vinni, így hiába fejeződött be iráni részről az IPI gázvezeték építése, Pakisztánban elálltak a kezdeményezéstől, félve az amerikai gazdasági szankcióktól. A kb. 30-40 milliós pakisztáni síita közösség kitett a szélsőséges szunnita szervezetek támadásainak. Védelmüket azok a kisebb, de jól szervezett kis csoportok látják el, melyeket az iráni Forradalmi Gárda tart fenn. Ezek viszonylag ritkán hallatnak magukról, de időnként megtorolják a hazarák elleni merényleteket.

Pakisztán Kínával hagyományosan szoros kapcsolatokat ápol. Kína gazdasági befolyását határozottan érvényesíti és ennek gerince – az új Selyemút (OBOR) pakisztáni legágazása, a China-Pakistan Economic Corridor (CPEC) 64 milliárd dolláros beruházás, ami a kínai határtól Gwadar kikötőéig húzódik, itt kötve össze az új Selyemút szárazföldi és tengeri komponensét. Az összetett infrastruktúrahálózat magában foglalja a közutakat, az energiaellátást, vezetékeket, összeköti Pakisztán nagyobb városait. Kína szeretne Pakisztánban – és Afganisztánban is biztonságos üzleti környezetet, utóbbit is bekapcsolná az Egy Út Egy Övezet Kezdeményezésbe, hiszen Afganisztán ásványkincsekben gazdag ország. Nem érdeke a destabilizáció és a terrorizmus megerősödése, tart attól, hogy ez átterjed a kelet-kínai ujgur területekre. Egyelőre kivár, azon országok közé tartozik, mely párbeszédet folytat az afgán talibánnal, remélve, hogy ez segíteni fogja gazdasági érdekeinek érvényesítését Afganisztánban.

Oroszország érdekelt a békés rendezési folyamatban, és abban, hogy megszűnjön az amerikai katonai jelenlét a régióban. Moszkva igyekszik jó kapcsolatot fenntartani az afgán kormányzattal és a tálibokkal is, felmerült, hogy utóbbinak eladott fegyvereket, bár ezt mindkét fél erősen tagadta (érdemes megjegyezni, hogy az USA tényként kezeli az orosz fegyverszállítmányokat az afgán talibán részére). Fontos kiemelni, hogy Oroszország tart attól, hogy a szélsőséges iszlám a közép-ázsiai országokban meggyökeresedik, ezáltal közvetlen szomszédságába is átterjed.

Kitekintés

Az amerikai csapatok kivonulása és a konfliktus lezárása alternatíva lehet a békés fejlődésre, viszont nem tekinthetünk el egy újabb, potenciálisan elhúzódó belső konfliktus, polgárháború kockázatától. Jelenleg a regionális és a nagyhatalmi érdek is erősebb a stabilizációban, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az afgán politikai élet szereplői egyezségre jussanak, amihez a nemzetközi közösség támogatása és valamennyi szomszédos ország konstruktív hozzáállása szükséges. Egy polgárháborús, kaotikus helyzet Afganisztánban beláthatatlan folyamatokat eredményezhet, újabb migrációs hullámot indíthat, a szélsőséges, terrorista szervezet megerősödése globális fenyegetést jelent. Vendégünk mondandóját azzal a gondolattal zárta, hogy Afganisztánt nem szabad magára hagyni, a társadalom megérdemi a biztonságos, élhető jövőt.

A hallgatóságnak az előadást követően lehetősége nyílt kérdéseket feltenni. Az ezekre adott válaszokból megtudhattuk, hogy mi várható az afgán-kínai gazdasági kapcsolatokban teljesen tálib hatalomra jutás esetén; hogy Közép-Ázsia országaiban milyen kereskedelmi változás várható az afgán stabilizáció fényében. Kiderült, hogy miként reagált a pakisztáni politikai vezetés a 2017-es amerikai Dél-Ázsia stratégiában foglaltakra és a pakisztáni társadalom hogyan élte meg a demokrácia felé való elmozdulást és a prominens vezetők kormányzását; hogy előadónk diplomataként hogyan élte a meg a rendszerváltást. Megtudhattuk, hogy a pakisztáni miniszterelnökök mozgástere mennyire korlátozott és milyen súllyal bír; hogy a nemzetközi programokkal (pl. Hungary Helps) hogyan lehet változtatni a pakisztáni vallási intolerancián és vallásdiplomáciai párbeszédet kialakítani; illetve, hogy mik azok a tulajdonságok, amikkel a jövő diplomatáinak rendelkezniük kell.

A Szakkollégium a kapcsolatot Prof. Dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes úrnak köszönheti, és fontosnak tartja a jövőbeli szakmai együttműködést meghívott vendégünkkel.

Címlapkép: Szabó István nagykövet (középen) 2018-ban a brit nagykövettel hallgatja az akkor még ellenzéki politikus, néhány hónap múlva pedig pakisztáni kormányfőt, Imrán Khant.
(Forrás: Szabó István)

A Kihívások és kérdőjelek a dél-ázsiai térség biztonsági helyzetében – Szabó István nagykövet előadása a BSZK-ban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Folytatódik a biológiai szúnyoggyérítés országszerte – jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közleményben felidézték, április elején kezdődött meg a katasztrófavédelem koordinálásában a szúnyogok elleni védekezés. Az első hetekben légi járműről, folyadék formájában juttatták ki a speciális, baktériumok által termelt fehérjét tartalmazó készítményt, amely kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el. A folyók mentén lévő és jól megközelíthető szúnyogtenyészőhelyeket földi technológiával, gépjárműről kezelték.

Hozzátették, a szúnyoglárvák számos víztípusban képesek fejlődni, például a folyók árterében visszamaradó vizekben és a sok szerves anyagot tartalmazó holtágakban. Az ártéri erdőterületeken nehezíti a hatékony munkavégzést a fák zárt lombozata, amelyen a folyékony permetezőszer jelentős része fennakad. Ezeken a területeken korábban csak korlátozott eredménnyel lehetett alkalmazni a biológiai lárvagyérítést.

Az országos szúnyoggyérítési program részeként azonban az elmúlt évben bevezették Magyarországon a légi granulátumszórásos technológiát, amelynek köszönhetően most már átjuttatható a készítmény a lombozaton, a tavasz végi, nyári időszakban is megfelelő hatékonyságot biztosítva. Idén elsőként Szolnok térségében juttatnak ki légi úton granulátumot, míg a Csepel-sziget térségében földi biológiai védekezéssel lépnek fel a vérszívók ellen.

A közlemény szerint az idén tavasszal eddig mintegy tízezer hektáron végeztek lárvagyérítést a szakemberek. Az esőzések után folyamatosan vizsgálják a szúnyoglárvák élőhelyeit, a nagyobb kiterjedésű tenyészőhelyeken további kezelések várhatók.

Kiemelten fontosnak nevezték a lakókörnyezeteknél kialakuló mikrotenyészőhelyek felszámolását. Hozzátették, ennek érdekében célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti eszközöket – virágcserepek, játékok, madáritatók – összegyűjteni vagy néhány naponta kiüríteni, az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, valamint az árkokat rendben tartani, hogy ne tudjon ezekben hosszabb ideig megállni a csapadék.

The post Országszerte folytatódik a biológiai szúnyogírtás appeared first on .

Sávuot, a zsidó pünkösd ünnepén is tovább folyt hétfőn a kölcsönös rakétaháború Izrael és a Gázai övezet iszlamista szervezetei között – jelentette a 11-es izraeli közszolgálati tévécsatorna.

Az ország déli részére több hullámban intenzív rakétaeső hullott a nap folyamán. Délután Asdódban több lakóház közös udvarára becsapódott egy rakéta, és súlyos anyagi károkat okozott. A robbanásban hárman könnyebben megsebesültek, öten sokkot kaptak. Az egyik háromemeletes épület életveszélyessé vált, összedőlés fenyegeti, kiürítették, a lakókat ideiglenes szállásokon helyezik el.

A 11-es csatorna értesülései szerint a Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak együtt a becslések szerint mintegy tízezer rakétája lehet, és noha az elmúlt héten jelentősen csökkent arzenáljuk, de elég maradt a következő napokra, ha folytatódik a kölcsönös rakétaháború. Az izraeli hadsereg az utóbbi napokban egyrészt az övezetet uraló Hamász kiépített alagúthálózatát bombázta, másrészt célzott kivégzéssel rakétákat indító csoportokat és az iszlamista szervezetek vezetőit lőtte.

Hétfő délelőtt célzott légicsapással megölték búvóhelyén az Iszlám Dzsihád nevű szervezet egyik legfőbb vezetőjét, Husszam Abu Harbidet, az övezet északi részének parancsnokát. Abu Harbíd már 15 éve hajtott végre támadásokat Izrael ellen. A 11-es tévé szerint hétfőn életét vesztette a múlt heti, Lod városban történt zavargások egyik sebesültje, egy 56 éves zsidó férfi, akit téglával a fején találtak el.

A rendőrség és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös nyomozásának eredményeképpen letartóztattak egy húszéves arab fiatalt, aki három nappal ezelőtt, az etnikai zavargások idején Molotov-koktélt dobott be egy ház ablakán, ahol súlyosan megsebesült egy 12 éves arab kisfiú. A nyomozók szerint a támadó tévesen úgy gondolta, hogy zsidók laknak az épületben. A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból, akik tiltakoztak ez ellen. Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, a palesztinok emiatt is tiltakoztak.

The post Sávuot ünnepén is tovább folyt a kölcsönös rakétaháború appeared first on .

Egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet április közepén történt felszámolása után a nyomozók a bűncselekményekből szerzett és felhalmozott, 139 millió forintnyi vagyonelemeket is visszaszerezték a gyanúsítottaktól – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt írták, hogy április 15-én összehangolt bűnügyi művelet keretében csaptak le a rendőrök az elkövetőkre a Terrorelhárítási Központ közreműködésével. Az akcióban mintegy 250 millió forint feketepiaci értékű drogot, nyolcvan kilogramm marihuánát, három kilogramm amfetamint és hatvan dekagramm kokaint foglaltak le.

Május 12-én a rendőrök több helyszínen 139 millió forint értékben foglaltak le három gyanúsítotthoz kapcsolható – a bűncselekmények elkövetéséből származó – vagyonelemeket, vagyis műszaki cikkeket, ékszereket, személygépkocsikat, quadot, valamint kondicionáló gépeket, és zár alá vettek több ingatlant is – áll a közleményben.

The post A rendőrség 139 millió forintnyi vagyont szerzett vissza egy drogbandától appeared first on .

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Nem sokkal a tel-avivi főhadiszálláson tartott kabinetülés befejezése után a miniszterelnök, Beni Gantz védelmi miniszter és Aviv Kochavi vezérkari főnök is nyilatkozott a gázai harcokról és a egy esetleges tűzszünet lehetőségéről. Netanjahu kijelentette, hogy a hadművelet, a nemzetközi nyomás ellenére, tovább folytatódik, de békítő üzenetet küldött az arab közösségeknek az elmúlt hét erőszakos zavargásai után.

“Egy terrorista sincs biztonságban… Továbbra is mindent megteszünk a béke és a biztonság helyreállításért Izraelben, de ez időbe telik. Mindig van nemzetközi nyomás, de összességében nagyon komoly támogatást élvezünk” – mondta az izraeli kormányfő, és köszönetet mondott Joe Bidennek és azoknak, akik izraeli zászlót helyeztek el kormányzati épületeken támogatásuk jelenként.

Időt kért az arab közösségekben az utóbbi napokban fellángolt zavargások lecsillapításához, üdvözölte a nyugalom helyreállítását jelző folyamatokat, és közölte, hogy célja az erőszak megszüntetése, majd ezt követően a zsidó-arab kapcsolatok, az együttműködés és együttélés helyreállítása. Ganz is utalt az arab településeken történt zavargásokra, amelyek felszámolása szerinte ugyanolyan fontos, mint a Hamásszal szembeni háború megnyerése.

“Az utóbbi napokban az izraeli hadsereg halálcsapdává változtatta a gázai alagúthálózatot. Ez stratégiai eredmény a Hamász elleni háborúban, amely meglepte őket” – vélekedett a védelmi miniszter. A Gázai övezetben megsebesült civilek nagy számáról Ganz azt mondta, hogy a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, s kijelentette, hogy egyetlen szuverén állam sem reagálna Izraelhez hasonlóan, ha egy terrorszervezet válogatás nélkül lőné polgárait.

A vezérkari főnök szerint a Hamász komoly hibát követett el azzal, hogy rosszul számolta ki Izrael válaszának erejét a rakétatámadásokra: Izrael súlyos károkat okozott az alagútrendszer mellett a Hamász rakétagyártásában is.

A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból, és a palesztinok tiltakoztak ez ellen. Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, a palesztinok emiatt is tiltakoztak. A Hamász hétfőn kezdte el rakétákkal támadni Izraelt, és ez váltotta ki az izraeli ellencsapást. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépei és tüzérsége pedig több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.

The post Netanjahu: tovább folytatjuk a gázai hadműveletet appeared first on .

Jogerősen öt év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a szerencsejáték-függő férfit, aki banki pénztárosként egy hónap alatt 62 millió forinttal károsította meg a neki munkát adó pénzintézetet – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője.

Nagyné Günther Ágnes közölte: a táblabíróság információs rendszer felhasználásával folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

Az ítélet szerint a banknál mindössze két és fél hónapja alkalmazásban álló férfi 2016. október 12-étől november 11-éig többször nagy összegű fiktív készpénzbefizetéseket könyvelt le olyan ügyfelek lakossági bankszámláira, akiknek összes banki azonosítóját és kódját ismerte. A férfi a lekönyvelt összegeket átutalta a saját és ismerőse skrill – internetes tranzakciókezelő – számlájára, ahonnan továbbította különböző online szerencsejáték-oldalakra, illetve készpénzben felvette és az internetes szerencsejátékon, valamint kaszinóban felhasználta. A nap végén a férfi a fiktív készpénzbefizetési tranzakciókat sztornírozta, így a bankszámlákon negatív egyenleg keletkezett ugyan, de pénztárhiány nem jelentkezett. A férfi emellett az ügyfél tudta nélkül felbontotta a bankbetétjét, majd a felszabadult összeget átutalta a fiktív befizetések sztornírozása miatt negatív pénztáregyenleget mutató bankszámlára. A férfi ezzel a módszerrel a bankot több mint 62 millió forinttal károsította meg, a teljes összeget pedig elvesztette.

Döntésével a táblabíróság súlyosította a vádlottra az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott három és fél éves büntetést. Az ítélőtábla szerint a vádlott terhére további súlyosító körülményként kell értékelni azt, hogy a sértettnél bizalmi beosztást töltött be, és a bűncselekményt ennek felhasználásával követte el.

The post Öt évet kapott a szerencsejáték-függő banki pénztáros appeared first on .