You are here

Biztonságpolitika

Nem vak, bátor: Észak-Afganisztán felszabadítását ígérte a tálibellenes háború parancsnoka

Biztonságpiac - Sat, 08/14/2021 - 06:35
Az afgán kormányerők fel fogják szabadítani Afganisztán északi területeit a tálibok megszállása alól – fogadkozott Abdul-Rasíd Dosztum marsall, volt afgán alelnök.

“2001-ben a tálibok északra vonultak és csapdába estek… most is ez a sors vár rájuk” – hangsúlyozta Dosztum, akit a ToloNews afgán hírtelevízió idézett. A marsall a nap folyamán Asraf Gáni elnök társaságában látogatott el Mazari-Sarífba, hogy megszervezzék a tálibok ostromolta város védelmét. Gáni helyi politikusokkal tartott találkozóján a szélsőségesek elleni művelet megindításáról döntött. Az államfő ígéretet tett volt alelnökének, hogy összehangolja vele a katonai tevékenységet.

A 67 éves, üzbég nemzetiségű Dosztum jelentős tényező az afgán politikai színtéren, annak ellenére, hogy háborús bűnökkel vádolják, amelyeket mindig tagadott. A kegyetlenségéről és a szovjet megszállás idején (1979-89) többszöri átállásáról ismert hadúr Gáni alelnöke volt 2014 és 2020 között, 2020 júliusában nevezték ki marsallnak, amely a legmagasabb afgán katonai rang.

A Reuters brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztségviselő az amerikai hírszerzés adataira hivatkozva azt mondta: a tálibok 30 napon belül körbezárhatják a fővárost, Kabult, és akár 90 napon belül el is foglalhatják. A tisztségviselő szerint erre a következtetésre a radikális iszlamista felkelők gyors előrenyomulásai alapján jutottak. “Ez azonban még nem lefutott ügy” – tette hozzá a forrás, aki szerint az afgán kormányerők még megtörhetik a tálibok lendületét.

Egy magas rangú uniós tisztségviselő keddi közlése szerint a radikális iszlamisták immár Afganisztán területének mintegy 65 százalékát ellenőrzik. Egy nyugati diplomáciai forrás a Reutersnak arról beszélt, hogy a Kabulba vezető utakat elárasztották az erőszak elől menekülő civilek.

Külföldi biztonsági tisztségviselők a brit hírügynökséggel tudatták: külföldi országok próbálják elérni, hogy alkalmazottjaik gyorsan elhagyhassák Kabult. Az egyikük hozzátette: nemzetközi légijáratokat is segítségül kértek ehhez.

Abdul Satar Mirzakval tábornok, a kabuli kormány belügyminisztere az al-Dzsazíra pánarab televíziónak adott interjújában arra szólította fel a tálibokat, hogy “hagyják abba a brutalitást”. Mint fogalmazott: “ne gyilkoljanak, üljünk le szeretettel és találjunk megoldást. Arra kérem őket, hogy ne semmisítsék meg az épületeinket és az eddigi eredményeinket”.

A kormányzati veszteségek okát a belügyminiszter abban látta, hogy a kormányerők nem tudták megőrizni az utak és az országutak feletti ellenőrzést. Sok térség biztonságát ugyanis légi úton kell biztosítani, de amióta az amerikai és a velük szövetséges haderő megkezdte a kivonulást, egyszerűen jóval kevesebb repülőgépük és helikopterük maradt. “A kivonulásukkal, sajnos, az ország 400 térségében kezdődtek meg a harcok” – fogalmazott.

Az al-Dzsazíra idézte Imrán Kán, pakisztáni kormányfőt is. A politikus közölte: a tálibok addig nem folytatják a béketárgyalásokat az afgán kormányzattal, amíg Asraf Gáni az államfő. A pakisztáni politikus szerint a jelen körülmények között nehéznek ígérkezik a politikai rendezés.

Az Egyesült Államok kitart csapatai kivonásának menetrendje mellett – ezt Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője jelentette ki szokásos napi sajtótájékoztatóján Washingtonban. Psaki megismételte, hogy az afgán kormányerők élvezik az Egyesült Államok támogatását ahhoz, hogy visszaverjék a tálibok támadásait.

A tálibok májusban indítottak átfogó offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Azóta nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. Az elmúlt napokban számos várost elfoglaltak, és a kilenc északi tartomány közül már hétnek a székhelyét ellenőrzik. A kormányerők kezén csak Balh tartomány központja, Mazari-Saríf, illetve Farjáb tartomány székhelye, Maimana maradt.

The post Nem vak, bátor: Észak-Afganisztán felszabadítását ígérte a tálibellenes háború parancsnoka appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszországnak kémkedhetett a berlini brit nagykövetség egyik munkatársa

Biztonságpiac - Sat, 08/14/2021 - 05:35
Oroszországnak folytatott kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vették a berlini brit nagykövetség egyik alkalmazottját – közölte a német szövetségi legfőbb ügyészség.

A közleményben a személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak David S. néven azonosított férfi a német és a brit szervek közös nyomozása szerint legalább egyszer átadott a munkája révén hozzá került dokumentumokat egy orosz hírszerző szervezet képviselőjének. Szolgálatáért készpénzt kapott, egyelőre ismeretlen összegben.

A brit állampolgárságú nagykövetségi dolgozót kedden fogták el Potsdamban, és átkutatták a lakását.

Alig néhány hónap alatt ez a második orosz vonatkozású kémügy Németországban. Júniusban az augsburgi egyetem egy orosz állampolgárságú munkatársát vették őrizetbe. Az Ilnur N. néven azonosított férfit ugyancsak azzal gyanúsítják, hogy pénzért cserébe a munkájával összefüggő információkat adott át egy orosz hírszerző szolgálatnak. A legfőbb ügyészség gyanúja szerint legalább 2020 októbere óta kémkedett, és elfogásáig legalább háromszor találkozott a szolgálat egyik emberével.

The post Oroszországnak kémkedhetett a berlini brit nagykövetség egyik munkatársa appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ruszin-Szendi Romulusz: látható lesz a fejlődés a Kecskeméti repülőnapon

Biztonságpiac - Sat, 08/14/2021 - 04:35
Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel ezelőtti állapothoz – a legutóbbi kecskeméti repülőnaphoz – képest milyen jelentős fejlesztés történt a honvédségnél – jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka egy tévéműsorban.

Ruszin-Szendi Romulusz elmondta: az összes olyan repülőeszközt bemutatják, amely napjainkban repülhet a Magyar Honvédség kötelékében. A magyar mellett további tucatnyi nemzet légi eszközei is felszállnak Kecskeméten a repülőbázis légterébe. A rendezvényen bemutatkoznak a szárazföldi haderőnem eszközei, valamint a tervek szerint meg lehet tekinteni a magyar fejlesztésű fegyvercsalád prototípusát is.

Különböző versenyeket is szerveznek, köztük olyat is, amelynek győztese akár helikopteres repülést is nyerhet – mondta. A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartandó repülőnap programjairól bővebben lehet tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon – hangzott el a műsorban.

Ruszin-Szendi azt is elmondta, hogy augusztus 26-án búcsúztatják a közelmúltban elhunyt Furkó Kálmánt, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredesét, a magyar kyokushin karate egyik megalapítóját. A vezérőrnagy úgy fogalmazott: Furkó Kálmán “egy ikon, egy példa” volt, ő teremtette meg a magyar katonai közelharc alapjait.

The post Ruszin-Szendi Romulusz: látható lesz a fejlődés a Kecskeméti repülőnapon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Németország és Hollandia felfüggeszti az elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 16:10
Afganisztán romló biztonsági helyzete miatt Németországból egyelőre nem szállítanak vissza a hazájukba az ázsiai országból származó elutasított menedékkérőket – jelentették be Berlinben.

A hazaszállítások felfüggesztéséről Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter döntött – közölte a tárca szóvivője. Ez fordulat a német kormány hozzáállásában, mert a miniszter egy augusztus 5-én kelt és az Európai Bizottságnak címzett levélben a belga, a dán, a görög, a holland és az osztrák belügyminiszterrel együtt még a hazaszállítások folytatása mellett érvelt és kifejtette, hogy a felfüggesztés még több afgánt ösztönözhet arra, hogy hazájából elinduljon az Európai Unió felé.

Időközben tovább erősödött a szélsőséges iszlamista tálibok befolyása Afganisztánban, és erősödött a hazaszállítások leállítására irányuló nyomás a német kormányon. Így például kedden 26 segélyszervezet kérte ezt a berlini vezetéstől egy közös felhívásban.

Az afgán állampolgárok a Németországba érkező menedékkérők egyik legnagyobb csoportját alkotják. Az idei első félévben a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) benyújtott 58 927 menedékjogi kérvény 12,9 százalékát adták be afgánok – 7587 fő – akik így a kérvények 44,9 százalékát benyújtó szíriai állampolgárok után a második legnagyobb csoportot tették ki.

Az utóbbi években rendre nagyjából tízezer körül volt az afganisztáni állampolgárok által benyújtott menedékjogi kérelmek száma, tavaly például 9901, 2019-ben pedig 9522. Az elfogadott kérelmek aránya rendre ötven százalék körül van. Az elutasított menedékkérők egy részét hazaszállítják. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint 2016 óta nagyjából ezer afgánt – 2020-ban 137-et, 2019-ben 361-et, 2018-ban 283-at, 2017-ben 121-et, 2016-ban 67-et – szállítottak haza.

A tálibok májusban indítottak offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. A 34 tartományi székhelyből kilencet már a tálibok ellenőriznek.

Hollandia hat hónapig nem toloncolja ki a menekültstátuszra nem jogosult afgánokat
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy hat hónapig nem toloncol vissza Afganisztánba egyetlen olyan afgán állampolgárt sem, aki nem jogosult a menekültstátuszra – írta az NlTimes holland hírportál szerdán. Ankie Broekers-Knol igazságügyért és belbiztonságért felelős államtitkár úgy indokolta a döntést, hogy az ázsiai országban a kormányellenes tálibok előretörése miatt a helyzet túlságosan veszélyessé vált ahhoz, hogy kitoloncolásokat lehessen végrehajtani. A holland kormány annak ellenére határozott így, hogy a hét elején további öt EU-tagállammal együtt levélben még arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ne akadályozza meg az illegális afgán menekültek visszaküldését. Az ügyvivő kormányt emiatt a jogvédő szervezetek mellett az ellenzéki és a koalíciós pártok is hevesen bírálták, továbbá az európai uniós tagállamok afganisztáni nagykövetei is a kitoloncolások felfüggesztést javasolták a rendkívüli mértékben romló biztonsági helyzet miatt.

The post Németország és Hollandia felfüggeszti az elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kicsinálják Navalnijt: újabb koholt vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 12:10
Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványát (FBK), amelyet júniusban külföldi ügynöknek és szélsőségesnek minősítettek, és ezért betiltottak, Navalnij 2011 óta vezette. Januárban Moszkvában és más orosz városokban a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseket tartottak a Németországból való visszatérésekor letartóztatott Navalnij szabadon bocsátása érdekében. A nyomozók szerint az FBK ezeken a gyűléseken való részvételre buzdított.

Az SZK honlapján szerdán megjelent közlemény szerint Navalnij Leonyid Volkovval, Ivan Zsdanovval és másokkal annak tudatában szólított fel a tervezett tüntetésekre az interneten, hogy tisztában volt azok jogsértő mivoltával, mert a járványügyi korlátozások idején, a hatóságokkal való egyeztetés nélkül szervezték őket.

Elítéltetése esetén Navalnijra 200 ezer rubelig (jelenlegi árfolyamon mintegy 816 ezer forintig) terjedő bírságot vagy három évig terjedő szabadságkorlátozást, szabadságvesztést, illetve kényszermunkát szabhatnak ki.

Az SZK kedden büntetőeljárást indított a Litvániába menekült Volkov és Zsdanov ellen azon a címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek a szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített FBK és a Navalnij Törzsei elnevezésű mozgalom számára.

The post Kicsinálják Navalnijt: újabb koholt vádat emeltek ellene appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sojgu: a legszörnyűbb fenyegetés a társadalom felbomlása

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 08:35
Oroszország számára a legszörnyűbb fenyegetést társadalmának felbomlása jelenti – mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy ifjúsági oktatási fórumon a Moszkva megyei Szolnyecsnogorszkban.

Sojgu szerint az orosz katonai tárca tisztában van vele, hogy milyen fegyverekkel fenyegetik Oroszországot kívülről, és hogyan kell velük szembeszállni. “De van ennél szörnyűbb dolog, amely az elmúlt időben, pontosabban az elmúlt évtizedekben legfontosabb veszéllyé vált minden ország számára. Ez a belső fenyegetés. Mindez azzal áll összefüggésben, hogy fokozatosan felbomlik a társadalom” – hangoztatta a miniszter. Szavainak alátámasztására Jugoszláviát, Líbiát, Irakot, Szíriát és Egyiptomot hozta fel példaként.

“Van aki talpon maradt, van aki nem” – tette hozzá.

Közölte, hogy az orosz katonai támogatásnak köszönhetően a damaszkuszi kormány mára Szíria területének több mint 90 százalékát vonta ellenőrzése alá. Emlékeztetett arra, hogy a 2015. szeptember 30-án megkezdődött orosz beavatkozást megelőzően ez az arány 12 százalék volt. Sojgu múlt pénteken Krasznojarszkban arról beszélt, hogy az információ mára fegyverré vált, és hogy Rigában, Tallinnban és Varsóban olyan propagandaközpontok jöttek létre, ahol orosz állampolgárokat képeznek ki a hazájuk elleni információs támadásra. Azt állította, hogy Oroszországban nincsenek hasonló intézmények.

Szolnyecsnogorszkban a miniszter rámutatott, hogy a fegyveres erők iránti bizalom a felmérések szerint 79-86 százalékos, ami komoly előrelépés a 10-12 évvel ezelőtt mért 27-29 százalékhoz képest. Elmondta, hogy társadalmi bizalom szempontjából a hadsereg után a második helyen az ortodox egyház áll Oroszországban.

Méltatta a hadsereg fegyverzete és a hadiipar korszerűsítésének Vlagyimir Putyin elnök által jóváhagyott programját. Sojgu szerint fegyverzete korszerűségének szempontjából az orosz fegyveres erők minden más hadsereget felülmúlnak. Egy másik tanácskozáson, ugyancsak kedden Sojgu bejelentette, hogy a modern fegyverzetek arányának az év végére el kell érnie a 71,9 százalékot.

Elmondta, hogy az orosz hadsereg mára 168 olyan, állandó készültségben lévő gépesítettlövész- és harckocsizó zászlóaljcsoportot állított fel, amely akár egy órán belül bevethető. Hangsúlyozta, hogy “ez egy nagyon magas mutató”. Sojgu kedden Moszkvában egy hadibeszerzési tanácskozáson elmondta, hogy a védelmi tárca a 2021-2024-es időszakban évente mintegy 15 ezerrel kívánja növelni a tiszti és a szerződéses katonai állományt. Mint mondta, ehhez az egyre fejlettebb katonai eszközök kezelésére van szükség.

Bejelentette, hogy befejeződött az eszközökkel felszerelt hadászati rakétaerők infrastruktúrájának kiépítése Nyizsnyij Novgorodban, Novoszibirszkben, Kozelszkben és Tejkovóban, és hogy idén megkezdődtek a repülőtérhálózat fejlesztését, a haditengerészet bázisrendszerének javítását és a sarkvidéki övezet infrastruktúrájának fejlesztését célzó teljes körű munkálatok. A miniszter szerint idén háromezer épületet és létesítményt helyeznek üzembe a fegyveres erők igényeinek megfelelően.

Beszámolója szerint a hadsereg az év első felében több mint 200 egységnyi fegyverzetet, valamint különleges hadfelszerelést kapott. Ezek között voltak MiG-35SZ típusú repülőgépek, Mi-8MTPR-1 és Ka-52 Alligátor helikopterek, de átadtak kilenc hadihajót is, köztük a Kazany atom-tengeralattjárót és a Grajvoron kis rakétaszállító hajót, valamint 12 radarállomást és a Basztyion parti rakétarendszer egy egységét is.

A fórumon Andrej Cserevko vezérőrnagy, a hadászati rakétaerők 13 hadosztályának parancsnoka elmondta, hogy 2023-ra megkezdi a szolgálatot a második olyan ezred is, amelyet Avangard hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal ellátott interkontinentális rakétarendszerrel szereltek fel. Az első ezred 2019 decemberében megkezdődött hadrendbe állítása idén fejeződik be.

Alekszandr Zarenkov ellentengernagy, az Északi Flotta 11. tengeralattjáró-hadosztályának parancsnoka elmondta, hogy a májusban rendszerbe állított, a Jaszeny-M szériához tartozó Kazany atomtengeralattjáró egyéb csapásmérő eszközök mellett Cirkon hiperszonikus rakéták hordozására is alkalmas.

Alekszej Krivorucsko védelmi miniszterhelyettes az ígérte, hogy az orosz hadsereg az év végéig húsz T-14-es Armata harckocsit és 65 sorozatgyártású T-90M Proriv típusú páncélost, továbbá 18 közepes és nehéz pilóta nélküli felderítő repülőgépet és egy dandárfelszerelésnyi Iszkander-M típusú műveleti-taktikai rakétakomplexumot vehet birtokba.

The post Sojgu: a legszörnyűbb fenyegetés a társadalom felbomlása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A felelősök elszámoltatásáért tüntettek Bukarestben az erőszakkal feloszlatott 2018-as demonstráció évfordulóján

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 07:35
A megengedettnél jóval kevesebben, mintegy százan vonultak kedd este a bukaresti kormány épülete elé, hogy a román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt csendőri erőszak kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását követeljék.

Romániában a hatályos járványügyi korlátozások ötszázra korlátozzák a tüntetések megengedett létszámát. A három éve történt erőszakos tömegoszlatás után több mint hétszáz tüntető tett feljelentést a csendőrség ellen az elszenvedett sérülésekre, hatalmi túlkapásra hivatkozva.

A keddi megmozdulás résztvevői nagyméretű román és európai uniós lobogókat terítettek a földre és “A 2018. augusztus 10-i csendőrjárás bűnöseinek felelősségre vonását követeljük”, “Nem azért fizetjük a bírákat, hogy a bűnözőket megmentsék”, “Oldják fel az augusztus 10-i bevetési jegyzőkönyvek titkosítását” feliratú táblákat emeltek a magasba. A térre a megmozdulást meghirdető 13 civil szervezet egyike egy rózsaszínű, több mint kétméteres elefántmakettet is begördített, Klaus Iohannis jobboldali államfő egy emlékezetes hasonlatára utalva, aki egy kormányülésen óva intette az akkor hatalmon lévő szociáldemokratákat (PSD), hogy társadalmi vita nélkül, titokban próbálják enyhíteni a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorát.

A román médiában megszólaltatott demonstrálók jelezték: Iohannis 2019 őszén hatalomra került pártjában, a Nemzeti Liberális Pártban is csalódtak, az erőszakos tömegoszlatás óta eltelt három év és az “Augusztus 10. dosszié” még mindig az illetékességi viták útvesztőjében bolyong a különböző ügyészi részlegek és bíróságok között, miközben a sajtó által felelősnek tartott csendőrségi vezetők továbbra is a helyükön vannak, vagy 42-45 évesen tartalékos állományba vonultak.

A külföldön élő román vendégmunkások 2018. augusztus 10-én az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt vezetői ellen szerveztek nagyszabású megmozdulást a kormány épülete előtt. A tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg “lecsillapítására”, majd sötétedés után erővel kiszorította a tüntetőket a térről. A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, hetven embert kellett kórházba szállítani.

A vétkesek felelősségre vonása két szálon indult el: a csendőrök elleni panaszokat eredetileg a katonai ügyészség kezdte vizsgálni, később a csendőrség is feljelentést tett a szervezett bűnözés elleni ügyészségnél (DIICOT), azt állítva, hogy a tüntetők közé vegyült rendbontók az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását kísérelték meg.

A DIICOT tavaly mindkét fél panaszát megalapozatlannak minősítette, és vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot, de a közfelháborodás nyomán, több ellentmondásos bírósági végzés után a bukaresti ítélőtábla idén áprilisban jogerősen elutasította a vádhatóság határozatát, és a bűnvádi eljárás lefolytatására kötelezte a katonai ügyészséget, de a román média szerint érdemi előrelépés nem történt az ügyben.

The post A felelősök elszámoltatásáért tüntettek Bukarestben az erőszakkal feloszlatott 2018-as demonstráció évfordulóján appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szigorúbb határértéket vezet be az élelmiszerek rákkeltőanyag-tartalmára vonatkozóan

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 06:35
Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be az élelmiszerekben található nehézfémekre – így a kadmiumra és az ólomra – vonatkozóan, azzal a céllal, hogy csökkentse a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmát – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.

A többéves tudományos kutatással alátámasztott bizottsági döntés értelmében a gyümölcsökben, zöldségekben, gabonafélékben és olajos magvakban esetlegesen előforduló, rákkeltő környezetszennyező kadmium maximális szintjét csökkenteniük kell az árutermelőknek, hasonlóképpen az ólomét, a csecsemők és kisgyermek számára készült tápokban is. Ezenkívül a bizottság új maximális ólomtartalom szintet állapított meg az erdei gombára, a fűszerekre és a sóra vonatkozóan.

Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos a döntéssel kapcsolatban elmondta: “az egészségtelen táplálkozás növeli a rák kockázatát. A határozat által biztonságosabbá és egészségesebbé tesszük az élelmiszereinket, ahogyan azt az EU rákellenes tervében is vállaltuk”. Ez egy újabb lépés az uniós élelmiszerláncban már most is magas és világszínvonalú uniós szabványok megerősítése felé – szögezte le.

A szigorúbb határértékeket augusztustól 31-től kell alkalmazni. Azok a termékek, amelyek ezeket a fémeket az új határértékeken túl tartalmazzák, de az új szabályok hatályba lépése előtt kerültek a piacra, február végéig még értékesíthetők.

The post Az EU szigorúbb határértéket vezet be az élelmiszerek rákkeltőanyag-tartalmára vonatkozóan appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Töméntelen mennyiségű tiltott és kábítószergyanús tablettát foglaltak le

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 05:35
Gyógyszertárnyi mennyiségű tiltott és kábítószergyanús tablettát foglalt le a hatóság egy férfi Pest megyei otthonában. A bíróság letartóztatta a férfit – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Közleményük szerint a nyomozók hétfőn kutatták át a férfi tartózkodási helyét. Ennek során a lakásban, az ingatlan mélygarázsában, valamint a férfi autójában tiltott és hamis potencianövelő szereket, valamint kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket találtak. A férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Azt írták, mivel a férfitól lefoglalt kábítószer mennyisége forgalmazói tevékenységre és vevőkörre utal, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával nehezítené a bizonyítást. Továbbá tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés súlyosságára, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Így az ügyészi indítvány szerint indokolt a férfi a letartóztatása.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és elrendelte letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb szeptember 11-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés (bűnügyi felügyelet) elrendelése érdekében fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – olvasható a törvényszéki közleményben.

The post Töméntelen mennyiségű tiltott és kábítószergyanús tablettát foglaltak le appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrajna: bekérették a fehérorosz nagykövetség vezetőjét Lukasenka kijelentései miatt

Biztonságpiac - Fri, 08/13/2021 - 04:35
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba kedden a fehérorosz nagykövetséget vezető Kiril Kamisev ügyvivőt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök előző napi sajtótájékoztatóján tett kijelentései miatt.

A diplomatát figyelmeztették, hogy Lukasenka kijelentése, amely szerint kész elismerni az orosz szuverenitást az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím felett, egyenértékű a Kreml Ukrajna területi integritása és szuverenitása elleni bűncselekményében való bűnrészességgel, annak minden nemzetközi jogi következményével.

Kijev magyarázatot kért Lukasenka azon szavaival kapcsolatban is, amelyek arra utaltak, hogy a fehérorosz fél megengedte területén Raman Prataszevics ellenzéki aktivista kihallgatását az ideiglenesen megszállt Luhanszkból érkezett “önjelölt ügyészeknek”. “Ha ez megerősítést nyer, akkor ellentmond annak a hivatalos válasznak, amelyet az ukrán fél kapott a fehérorosz külügyminisztériumtól, amelyben ezt a tényt kategorikusan cáfolták” – tette hozzá a kijevi tárca.

Május 23-án a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járata utóbb hamisnak bizonyult bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre a minszki repülőtéren. A gépen a fehérorosz hatóságok őrizetbe vették Prataszevics ellenzéki aktivistát és újságírót, a fehérorosz tüntetéseket szervező NEXTA Telegram-csatorna egyik alapítóját, akit az országban köröztek.

Kijev “a valóságtól távol eső, felelőtlen propagandának” nevezte a fehérorosz elnöknek azt a kijelentését, amely szerint Ukrajna fegyvereseket képezne ki területén, hogy azokat utána “átdobja” Fehéroroszországba. Az ukrán minisztériumban megjegyezték: ez beleillik abba a hamis képbe, amelyet a Kreml Lukasenka környezetében lévő propagandistái alkottak, s amelyben Ukrajnát Fehéroroszországgal, a fehérorosz néppel ellenséges országként igyekeznek beállítani. “Lukasenka Ukrajnából és más, nyugati államokból érkező, Fehéroroszország elleni külső fenyegetésekről gyártott álhírekkel próbálja igazolni elnyomó módszereit és a fehérorosz állampolgárok jogainak és szabadságának korlátozását” – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán külügyminisztériumot.

A tárcánál kifogást emeltek Lukasenka arra vonatkozó kijelentésével szemben is, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel együtt “térdre kényszeríti” Ukrajnát. Az ügyvivőnek azt mondták, hogy ezek a szavak Fehéroroszország gyengeségét bizonyítják. Putyin nem tudta térdre kényszeríteni Ukrajnát, így Lukasenka reményei is hiú ábrándok – szögezte le az ukrán külügyminisztérium.

The post Ukrajna: bekérették a fehérorosz nagykövetség vezetőjét Lukasenka kijelentései miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Erdei bódéban tartott fogva egy nőt és kisgyermekét

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 16:35
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és egy gyereket egy erdei bódéban – közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Üveges Andrea közleményében azt írta, a vádirat szerint a 30 éves férfi tavaly februárban ismerkedett meg egy nővel, akivel “megkísérelt párkapcsolatba kerülni”, majd amikor ez nem sikerült, bántalmazta a nőt, és megfenyegette, hogy bántani fogja kétéves gyermekét is. A kényszer hatására a nő tavaly márciusban a XXI. kerület erdős részén egy fából készült bódéban összeköltözött a vádlottal.

A lakhatási körülmények nem feleltek meg a kiskorú gyermek szükségleteinek, de ezzel a vádlott nem törődött. A férfi a gyermeket és édesanyját fogva tartotta, a nő szökési kísérletét megakadályozta, a gyermeket többször bántalmazta is. A nő 2020 májusában végül el tudott menekülni, a nyomozók a férfit még aznap őrizetbe vették.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi ügyészség személyes szabadság megsértésének minősített esete, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint, hogy tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol gyermekekkel hatalmi viszonyba kerülhet.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. A főügyészhelyettes kiemelte: a Fővárosi Főügyészség a törvény szigorával lép fel a hasonló esetekben, mivel a nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak elleni küzdelem az állami szervek és a társadalom többi részének is hangsúlyos feladata.

The post Erdei bódéban tartott fogva egy nőt és kisgyermekét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyakorlás Szentistvánra

Air Power Blog - Thu, 08/12/2021 - 15:20

Szerencsés napállásnál, az Országház északnyugati sarkától fotózta a szolnoki forgószárnyasok augusztus 20-i gyakorlását a LégierőBlogger, ami Budavár épületeinek "kompozícióba vételét" tette lehetővé :-)

A 11-es okostojás a Mátyás-templom tornyára "tűzve".

A 101-es mókuska  a Habsburg-kapuval és a Sándor-palota erkélyével.

Ritka összetétel: 334-es mihu a Sopron motorossal és az Európa rendezvényhajóval.

Szélesre véve a figurát.

Zord

 


Categories: Biztonságpolitika

Hat tagország kéri az EU-t, hogy ne állítsa le az Afganisztánba irányuló kitoloncolásokat

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 12:10
Hat európai uniós ország – Belgium, Németország, Ausztria, Hollandia, Dánia, Görögország – levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben azt kérik, hogy az unió ne állítsa le az illegális migránsok Afganisztánba irányuló kitoloncolását — erősítette meg Sammy Mahdi belga bevándorlásügyi államtitkár.

“Lehetséges, hogy egy adott ország egyes régiói nem biztonságosak, de ez nem azt jelenti, hogy annak minden állampolgára jogosult menekültstátuszra. Egy magát valamire tartó kormánynak végre kell hajtani saját döntéseit: azok az afgánok, akikről alapos és független vizsgálat után bebizonyosodik, hogy nem szorulnak menedékre, nem maradhatnak Belgiumban” – húzta alá az államtitkár.

A De Morgen című belga napilap értesülései szerint Mahdi bejelentését több jogvédő szervezet hevesen bírálta. Az államtitkár erre úgy reagált, hogy “nagyon egyszerű szégyent kiáltani és az Emberi Jogok Európai Egyezményét fellobogtatni, anélkül hogy tisztában lennének a konkrétumokkal… Bizonyos szlogeneken túllépni sokak számára rendkívül nehéznek bizonyul, amikor a migrációról van szó” – tette hozzá.

Az Európai Bizottsághoz címzett levélben a hat uniós tagállam kiemelte, hogy a kitoloncolások leállítása rossz jelzést küldhet Afganisztánba, és még több állampolgárt ösztönözhet arra, hogy az EU-ba jöjjön. A levél szerint csupán tavaly 44 ezer, 2015 óta pedig több mint félmillió afgán érkezett az EU területére menekültstátuszt igényelve.

A bizottság illetékes szóvivője a testület keddi sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogy az EU Afganisztánt elég biztonságosnak tartja-e a menedékkérők visszaküldéséhez, azt válaszolta, hogy ennek megítélése a tagállamok feladata, mivel uniós szinten nem létezik ilyesfajta besorolás. Ugyanakkor az is elhangzott a bizottság részéről, hogy “az afganisztáni helyzet nem ad okot kétségbeesésre”. “Kihívást jelent ugyan, de nem olyan mértékben, mint a szíriai vagy iraki helyzet, mivel Afganisztán továbbra is stabil kormányzattal és hatóságokkal rendelkezik” — mondta a brüsszeli szóvivő. Arra is kitért, hogy az EU szeretné elkerülni egy esetleges afgán polgárháború kitörését, ami még jobban elősegítené az országban a kábítószer-termelést, és újabb menekültáradattal járhatna az EU-ba. Tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban körülbelül 400 ezer afgán kényszerült lakhelye elhagyására, és az utolsó 10 napban megemelkedett az Iránba menekülők száma is.

Egy, az EU és Afganisztán közötti megállapodás arra kötelezi Kabult, hogy visszafogadja kitoloncolt állampolgárait, azonban július elején az afgán kormány arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy három hónapig nem fogad vissza menekültstátuszra nem jogosult migránsokat.

A kérdés várhatóan szóba kerül az uniós tagállamok belügyminisztereinek augusztus 18-án rendezendő rendkívüli válságtanácskozásán, amelyen megvitatják a Fehéroroszországból Litvániába történő illegális határátlépések megugrását is.

Afganisztánban május óta ismét elmérgesedett a helyzet, a radikális iszlamista tálibok átfogó offenzívát indítottak a kormányerők ellen, kihasználva azt, hogy az amerikaiak vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket. Mindeközben a hónapok óta tartó szemben álló afgánok közöttibéketárgyalásokon a feleknek továbbra sem sikerül előrelépést elérniük.

A uniós statisztikai hivatal keddi közlése szerint tavaly csak 1120 afgánt toloncoltak ki az EU-tagországokból.

The post Hat tagország kéri az EU-t, hogy ne állítsa le az Afganisztánba irányuló kitoloncolásokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb eljárás indult Navalnij két volt munkatársa ellen

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 08:35
Büntetőeljárás indult Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus két volt munkatársa, Leonyid Volkov és Ivan Zsdanov ellen azon címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített szervezetek számára – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A SZK szerint a Litvániába menekült Volkov és Zsdanov bejelentette, hogy az Oroszországban június elején szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) és a Navalnij Törzsei mozgalom folytatja tevékenységét, és gyűjtést szervezett ennek finanszírozására. A két aktivista arról is felvilágosította a szimpatizánsokat, hogy hogyan támogathatják ezeket a szervezeteket kriptovalutával, névtelenségük megőrzése mellett.

Az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat kedden felvette a terrorizmussal és szélsőségességgel kapcsolatban álló szervezetek hivatalos lajstromába az FBK-t és az ugyancsak betiltott utódszervezetét, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványát (FZPG). Az intézkedés nyomán a szervezet bankszámláit zárolják, újat nyitni pedig tilos lesz számukra.

Az FBK vagyonát egyébként, a betiltására vonatkozó, június 9-én kihirdetett bírósági ítélet értelmében az alapítvánnyal szembeni követelések kielégítését követően államosítják. A verdikt bizonyítottnak ítélte a moszkvai ügyészség vádját, miszerint az FBK, az FZPG és a Navalnij Törzsei célja “a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához”, egyebek között a “színes forradalmak” forgatókönyvének alkalmazásával.

A szervezetek tagjai egy júniusban hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítik passzív választójogukat, nem indulhatnak jelöltként például a szeptemberben esedékes parlamenti választáson sem. Az SZK áprilisban Navalnij, Volkov és Zsdanov ellen azon a címen indított eljárást, hogy olyan nonprofit szervezetet hoztak létre, amely az állampolgárokat állampolgári kötelezettségeik teljesítésének megtagadására vagy más jogellenes cselekmények elkövetésére bújtja fel.

The post Újabb eljárás indult Navalnij két volt munkatársa ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pekingi nagykövete visszahívására szólította fel Kína Litvániát

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 07:35
Pekingi nagykövete visszahívására szólította fel a kínai külügyminisztérium Litvániát, miután Vilnius engedélyezte, hogy Tajvan képviseleti irodát hozzon létre Litvániában. A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán kedden közzétett közlemény szerint Peking is visszahívta vilniusi nagykövetét.

“A kínai fél közölte a litván féllel, hogy a világon egyetlen Kína létezik csupán, a Kínai Népköztársaság kormánya pedig az egyetlen, Kína egészét törvényesen irányító kormányzat” – áll a közleményben. A dokumentum hangsúlyozza: a Peking kormányzat kétoldalú kapcsolatainak politikai alapja, hogy az adott ország elismerje az egy Kína elvet.

“A kínai kormány és az emberek elhatározása arra, hogy megvalósítsák az anyaország egyesítését, megingathatatlan, az ország szuverenitásának és területi egységének védelme jelentette határvonal megbolygatása pedig elfogadhatatlan” – olvasható a közleményben. A kínai külügyminisztérium felszólította a litván kormányt az elkövetett hiba kiigazítására, egyúttal pedig a tajvani vezetést is figyelmeztette, hogy Tajvan függetlenségének gondolata “zsákutca”.

Tajvan júliusban jelentette be, hogy képviseleti iroda megnyitására készül Litvániában. Ugyan Tajvan több országban is működtet képviseletet, jellemzően a kereskedelmi kapcsolatok ápolásának égisze alatt, a Litvániába tervezett iroda lenne az első Európában, amelynek neve a sziget nevét viseli, szemben a többivel, amely csak Tajpej város nevét használja.

Litvánia idén szintén bejelentette, hogy képviseleti irodát tervez létrehozni Tajvanon, és koronavírus elleni vakcinákat adományozott szigetnek.

Kína saját területe részeként tekint az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra. Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel.

A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

The post Pekingi nagykövete visszahívására szólította fel Kína Litvániát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elhunyt Szergej Kovaljov orosz jogvédő

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 06:35
Elhunyt 91 évesen Szergej Kovaljov orosz másként gondolkodó, Oroszország első emberi jogi biztosa.

Szergej Kovaljov halálának hírét Alekszandr Cserkaszov, a Memorial jogvédő társaság tanácsának elnöke közölte hétfőn Moszkvában. Kovaljov társzerzője volt az 1991-ben elfogadott Emberi Jogok Oroszországi Nyilatkozatának és az orosz alkotmány második, az emberi és állampolgári jogokat és szabadságokat rögzítő fejezetének.

Biofizikusként a Szovjetunióban sokáig eretnekségként kezelt genetika védelmezőjévé vált és már a hatvanas években bekapcsolódott az emberi jogok védelmébe. Tagja volt hazája első erre szakosodott egyesületének, a Szovjetunió Emberi Jogi Kezdeményező Csoportjának. 1968-tól bekapcsolódott a szamizdatkiadásba is. 1974-ben szovjetellenes agitáció és propaganda címén hétévi börtönre és háromévi száműzetésre ítélték. Büntetésének letöltését követően Kalinyinben (a mai Tverben), majd 1987-ben Moszkvában telepedett le.

1990-ben a legismertebb szovjet másként gondolkodó, a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov atomfizikus ajánlása alapján beválasztották a Szovjet-Oroszország Legfelsőbb Tanácsába, ahol megszavazta a Szovjetunió feloszlatását. Tíz évig volt a szövetségi parlamenti alsóház, az orosz Állami Duma képviselője.

1994-ben és 1995-ben emberi jogi ombudsman, 1993 és 1996 között pedig az elnök mellett működő emberi jogi tanács elnöke volt. Több alkalommal felemelte szavát a csecsenföldi jogsértések ellen.

The post Elhunyt Szergej Kovaljov orosz jogvédő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

GVH első félév: felderített kartellek és több milliárdos fogyasztói jóvátétel

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 05:35
A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A versenyhivatal honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a GVH idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg, a kiszabott hatósági bírságok kétharmada ebben a körben született. A fogyasztóvédelmi ügyek kapcsán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fellépést emelték ki, a pandémiával összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak összesen csaknem 220 millió forint bírságot kellett fizetniük az év első felében.

Jelentős volt emellett a fogyasztói jólétet növelő és a hazai gazdaságot erősítő vállalások értéke. A GVH kiemelte, hogy milliárdos nagyságrendű az az összeg is, amelyet a cégek együttműködésükkel takarítottak meg a versenyhatósági eljárások során. Együttműködéssel ugyanis jelentős mértékben csökkenthető, vagy akár el is kerülhető a kiszabható bírság, az első félévben így 18 vállalkozás összesen mintegy 1,5 milliárd forint bírságkedvezményt ért el.

A versenyhivatalhoz 2021 első félévében érkezett összefonódás-bejelentések száma jelentősen emelkedett, 40 százalékkal nőtt a fúziók száma 2020 azonos időszakához képest.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, aki elmondta: a nemzeti versenyhatóság az év első felében is kihasználta a törvény által biztosított teljes felügyeleti eszközrendszerét. Előzetes bírói engedélyek alapján a GVH munkatársai huszonhárom vállalkozásnál folytattak rajtaütéseket, összesen 10 terrabájt mennyiségű adatot foglaltak le és dolgoztak fel.

The post GVH első félév: felderített kartellek és több milliárdos fogyasztói jóvátétel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közös hadgyakorlatot folytat a kínai és az orosz hadsereg

Biztonságpiac - Thu, 08/12/2021 - 04:33
Közös, “terrorellenes” hadgyakorlatot folytat a kínai és az orosz hadsereg a Kína északnyugati részén fekvő Ninghszia-Huj Autonóm Területen, miközben a Kínával szomszédos Afganisztánban az amerikai csapatok kivonulásával bizonytalanná vált a helyzet.

A Hszinhua állami hírügynökség tudósítása szerint a földi és légi hadgyakorlat hétfőn vette kezdetét és péntekig tart majd. A kínai védelmi minisztérium közleménye szerint a gyakorlat célja a két hadsereg terrorellenes együttműködésének erősítése, továbbá a két ország regionális és a nemzetközi béke és biztonság iránti szilárd elhivatottságát hivatott bemutatni.

A Global Times című kínai lap internetes kiadásában hétfő este megjelent cikk szerint ez az első alkalom, hogy a kínai hadsereg más országgal közös gyakorlaton veti be J-20 típusú lopakodó vadászgépeit. A lap által idézett kínai szakértők szerint ez is alátámasztja a két hadsereg közötti kölcsönös bizalmat. A kínai hadsereg ráadásul most először tart közös gyakorlatot külföldi hadsereggel kínai területen a koronavírus-járvány kezdete óta.

Kína és Oroszország között átfogó stratégiai partneri kapcsolat áll fenn, ám hivatalos, szövetségben nem állnak egymással. Moszkva és Peking mindazonáltal jellemzően támogatja egymást a két ország érdekeit érintő kérdésekben.

A Kína északnyugati részén fekvő Hszincsianggal szomszédos Afganisztánban sokat romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte csapatai kivonását az országból. A tálibok offenzívák sorozatát indították az afgán kormányerők ellen, és jelentős területeket, határátkelőket szereztek meg, tartományi székhelyeket foglaltak el.

Vang Ji kínai külügyminiszter július végén fogadott egy tálib küldöttséget, akiket Kína támogatásáról biztosított, feltételként szabva, hogy a tálibok szigorúan elhatárolódnak minden terrorszervezettől, köztük a Kína által, az ujgurok lakta Hszincsiangban elkövetett merényletekért vádolt Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalomtól (ETIM).

The post Közös hadgyakorlatot folytat a kínai és az orosz hadsereg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felgyújtással fenyegette meg a banki alkalmazottat

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 16:35
A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki sokallta a bankkártya igényléssel kapcsolatos költségeket.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 3-án délelőtt megjelent az egyik szegedi belvárosi bankfiókban, bankkártyával kapcsolatos ügyintézés céljából. Az eljáró ügyintéző közölte a férfival, hogy a bankkártya igénylésnek mi a menete és az milyen költségekkel jár, majd a válaszra a gyanúsított felemelte a hangját és azonnali ingyenes bankkártya igénylést követelt. Másnap a férfi ismételten a reggeli órákban megjelent a bankfiókban és a bank ügyfélterében közölte az ügyintézővel, hogy azonnal új bankkártyát akar, ingyeneset, amennyiben ezt nem sikerül elintézni, akkor mindent fellocsol benzinnel és az alkalmazottakra gyújtja az épületet. A gyanúsított, hogy nagyobb nyomatékot adjon a követelésének közölte, hogy tényleg felgyújtja az épületet, mivel már több évet ült börtönben, egyébként a tegnapi ügyintézés során is egy vascsővel kellett volna az ügyintézőket megverni.

A banki ügyintéző a gyanúsított fellépésére a pánikgombot megnyomta és ezzel értesítette a rendőrséget.

A zsarolás bűntettének kísérlete miatt indult ügyben az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyére figyelemmel indítványozta a járási ügyészség a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva a kényszerintézkedést elrendelte. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentett be.

The post Felgyújtással fenyegette meg a banki alkalmazottat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Főzzön finomat családja számára egy megbízható és hatékony főzőlap segítségével!

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 16:06
Egy igazán felszerelt konyhához hozzátartozik a megfelelő főzőlap is. Abban az esetben, ha szeretné ínycsiklandozó ételekkel elkényeztetni párját, családját vagy barátait, akkor mindenképpen érdemes körülnéznie a piacon elérhető modern főzőlapok között.

Manapság már számos típus elérhető, amelynek mind megvannak a maga előnyei és olykor hátrányai egyaránt. Azonban képes meghozni a legideálisabb döntést egy kis körültekintést követően. 

A főzőlapok alapvető típusai

Főzőlapok központi szerepet töltenek be a konyhában, hiszen ezen készülékek nélkül nem kerülhetne ízletes, friss és meleg étel az asztalra. Ennek fejében legtöbb háztartás rendelkezik főzőlappal, azonban nem biztos, hogy a legideálisabb darab mellett döntöttek korábban. Mindenekelőtt érdemes számba vennie preferenciáit, és a főzőlapok közül kiválasztani az Önnek és a konyha felszereltségének megfelelő főzőlap típust. 

Összességében három fő típus létezik, amely közül válogathat. Ilyen a hagyományos gáz, az elektromos vagy a sokak által kedvelt indukciós főzőlap. A gáz főzőlap gázrózsákkal rendelkezik, amely tulajdonságainak köszönhetően kifejezetten gyorsan, egyenletesen és összességében hatékonyan főz. Takarékos eszköznek számít, amely garantáltan átmelegíti az ételt. Könnyű kezelni, azonban sokan nem szeretik, és nem érzik biztonságban magukat a gáz egyéb tulajdonságai miatt. 

Mindemellett pedig folyamatos jelenlétet igényel, hiszen hatékonyságának köszönhetően könnyen leéghet az étel. Manapság már nem csak beépített, de hordozható gázfőzőlapok is léteznek, amelyek közül az utóbbi utazások alkalmával is kifejezetten előnyös megoldásként szolgálhat. 

Az elektromos és az indukciós főzőlapok

Az elektromos főzőlap gombokkal, de sok esetben érintőképernyővel rendelkezik, így egyszerűen kezelhető a felülete. Sokkal pontosabban meg tudja adni segítségével a főzési hőfokot, azonban a főzés folyamata valamivel lassabb, mint a gáz főzőlapoké. Hátránya, hogy lassabban hűl ki a felülete, még kikapcsolást követően is meleg a lap, valamint nehezen tisztítható a ráégett szennyeződés. Szintén beépíthető és hordozható változatban is elérhető. 

Végül az indukciós főzőlapok örvendenek manapság a legnagyobb népszerűségnek, hiszen egyszerű és biztonságos a használatuk, mivel az edények belsejét melegítik, amellyel a többi felület nem forrósodik fel. Kikapcsolást követően rögtön lehűlnek, így teljes mértékben biztonságos megoldást nyújtanak. Hátrányuk, hogy kifejezetten indukciós főzőlaphoz való, mágnesezhető edénykészletre lesz szüksége.

Amennyiben szeretne többet megtudni a készülékekről, akkor keresse fel a BestMarkt kínálatában megtalálható főzőlapokat, és válassza ki az Önnek legideálisabbat!

The post Főzzön finomat családja számára egy megbízható és hatékony főzőlap segítségével! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.