You are here

Biztonságpolitika

A gyűlöletnek el kell tűnnie a futballból!

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 12:10
Korábban dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a Fővárosi Főügyészségen, valamint a Legfőbb Ügyészségen is, majd az MLSZ jogi igazgatójaként és szóvivőjeként is. Sokan sportriporterként is ismerik, jelenleg közlekedési szakjogászként ügyvédi praxist folytat, de már újabb szakterület felé is kacsingat. Borbély Zoltánt a biztonsághoz, a futballhoz és a joghoz való viszonyáról kérdeztük.

– Karrierje során számtalan, a biztonsághoz valamilyen módon kapcsolódó területen, szektorban dolgozott. Hogyan látja azt, ahogy pályafutásában megjelenik mindez?
– Nagyon sok rendőr barátom van, a legjobb barátom Fülöp Valter dandártábornok, sajnos már csak volt, 42 évesen hunyt el, azóta is mindennap beszélek róla és gondolok rá. De kiemelném még Berár Iván volt V. kerületi kapitányt, vagy Papp Károlyt, akit még Fejér megyei főkapitányként ismertem meg, és akivel az ügyészségnél is sokszor találkoztak útjaink. A mai napig sok olyan ügyem van, ahol sértetti képviselő vagyok, tehát a rendőrséggel, ügyészéggel azonos oldalon lépek fel. Az ügyészségről is nagyon sok régi kollégám és barátom is van, három legfőbb ügyész alatt dolgozhattam – a legjobb emlékekkel! Nemrégiben találkoztam Csohány Margittal, aki már nyugdíjba vonult, korábban vele dolgoztunk az Ophélie-ügyben. Most az ügyvédi praxisomban is sok korábbi ügyészségi kollégával dolgozunk együtt.

– Bár az MLSZ-től már régóta eljött, hogy látja a futball-élet alakulását – biztonsági szempontból – az elmúlt évtizedben?
– A magyar válogatott meccsei ma már családi eseménynek számítanak, de talán már a bajnoki mérkőzések is. Nagyon sokat fejlődtünk abban, hogy ma már nincs akkora „ijedtség” egy-egy kiemelt, nagy mérkőzés előtt, mint néhány évvel ezelőtt. Tudjuk, hogy a labdarúgás nem színház, de a gyűlöletnek mindenképp el kell tűnnie, vagy legalábbis marginalizálódnia kell a futballban, és a lelkes szurkolásnak kell átvennie a helyét. A futballhuliganizmus és a fogadási csalások elleni harc kézzel fogható eredményeket hozott, de sajnos ezeket teljesen felszámolni nem lehet. A futballbiztonság megteremtésében Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke, illetve helyettese, Kovács Péter rendkívüli munkát végzett – ők egyébként a stadionbiztonság legnagyobb hazai szaktekintélyeinek számítanak. Nagyon fontos előrelépést jelent, hogy nem csak a stadionon belül, de azon kívül is védett zónákat alakítsanak ki.

– Kötődik még a futballhoz?
– A labdarúgás mellett az MLSZ is része maradt az életemnek, hiszen a szövetség jogi bizottságának továbbra is tagja vagyok, kuratóriumi tag vagyok a Focisegély Alapítványnál is, a Budapesti Labdarúgó-szövetség társadalmi alelnöke, valamint a Válogatottak Klubjának is vezetőségi tagja vagyok.

– Mit tekint igazi hivatásának, s milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– A jog az igazi hivatásom, a rajongásom tárgya pedig a sportriporteri munka, illetve maga a sport. A hobbijaim között nagyon sok sporthoz kötődő tevékenység van, említhetem például az ökölvívást is, amely sportágat mintegy húsz éven át közvetítettem. Azonban az biztos, hogy maradok a jogi területen, nemrégiben például kártérítési szakjogász képzésre jelentkeztem. A közlekedési szakjog, a biztosítás, és a sportjog mellett ez most a negyedik szakterületi specializációm, de egy biztos, nem online képzésre szeretnék járni. Azt sem zárom ki ugyanakkor, hogy lehet még valamilyen váltás az életemben, de dolgoztam már bíróságon, ügyészségen, több mint hat éve vagyok ügyvéd, voltam sportriporter, nem kizárt, hogy még egy-két területbe belekóstolok. Most azonban egy nagyon jó közegben dolgozhatok, sokszor vagyok sértetti képviselő, tehát most is az ügyészségi oldalon „ülök”. Ez morálisan is rendkívül tanulságos, komoly kihívást jelent, igazán jellemformáló feladat.

(Cikkünk először 2020 szeptemberében, nyomtatásban  jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)

The post A gyűlöletnek el kell tűnnie a futballból! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Peking nem kegyelmez

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 08:35
Elutasította a liaoningi fellebbviteli bíróság kedden annak a kanadainak a fellebbezését, akit kábítószer-csempészet vádjával ítéltek halálra röviddel az után, hogy Kanadában őrizetbe vették a Huawei kínai óriásvállalat alapítójának lányát.

Robert Lloyd Schellenberg kanadai állampolgárt 2018 novemberében a talieni népbíróság eredetileg szabadságvesztésre ítélte, amiért “összeesküdött másokkal”, hogy 222 kilogramm metamfetamint csempésszen Kínából Ausztráliába 2014 végén. Ezt követően a liaoningi fellebbviteli bíróság 2018 decemberében rendelt el perújrafelvételt, miután az ügyészség azzal érvelt, hogy az eredetileg kiszabott 15 éves börtönbüntetés túl enyhe volt. Schellenberg egyik ügyvédje akkor azt mondta, hogy a bíróság nem szigoríthatta volna az ítéletét anélkül, hogy új bizonyítékot mutattak volna be az ügyben. A liaoningi bíróság végül 2019 januárjában mondta ki a halálos ítéletet, amely ellen Schellenberg fellebbezést nyújtott be. Az ítélet ellen Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is felemelte a szavát, és azzal vádolta Kínát, hogy önkényesen hozta meg a döntést.

A liaoningi fellebbviteli bíróság közleménye szerint a halálos ítélet helyénvaló, az azt eredményező bírósági eljárás pedig jogszerű volt. Az ügyet a kínai törvények előírása szerint továbbították a kínai legfelsőbb bíróságnak felülvizsgálatra.

Meng Van-csout, a Huawei kínai informatikai és telekommunikációs óriásvállalat globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát 2018 végén amerikai kérésre vették őrizetbe Vancouverben, ahol azóta házi őrizetben tartják fogva. Az Egyesült Államok szerint Meng a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve az Európai Unió által elrendelt Irán-ellenes szankciókat. A Huawei tagadja a vádakat. A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, az esetet követően pedig őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt – a magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Kovrig korábbi diplomatát és Michael Spavor üzletembert – az ország “nemzetbiztonságát fenyegető” cselekmények gyanújával. Bár Kína nem kapcsolta össze Meng ügyét a kanadaiak letartóztatásával, Peking korábban arra figyelmeztette Ottawát, hogy súlyos következményekkel kell számolnia, ha nem engedik szabadon a Huawei alapítójának lányát. Meng kiadatási pere a múlt héten lépett az utolsó szakaszába.

Kína nem teszi nyilvánossá a kivégzések számát, de jogvédő szervezetek szerint a távol-keleti országban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet a világon, és évente több ezer emberre szabnak ki halálbüntetést. Az ismert adatok alapján a Kínában halálra ítéltek között olyan nemzetiségűek is előfordulnak, akiknek országaival Peking egyébként jó viszonyt ápol – köztük például Nigéria, amelynek szenátusa 2016-ban azt az értesülést tette közzé, hogy mintegy 120 állampolgáruk vár kivégzésre Kínában. Schellenberg ügye óta még legalább három kanadai állampolgárra szabtak ki halálos ítéletet Kínában, szintén kábítószerekkel kapcsolatos bűntettek miatt.

The post Peking nem kegyelmez appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

46 késszúrással fizetett a bizalomért a brutális gyilkos

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 07:35
A Miskolci Törvényszék a 41 éves vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A törvényszék rendelkezése szerint a vádlott a fegyházban végrehajtandó büntetéséből feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság vele szemben 120 ezer forint összegre vagyonelkobzást is alkalmazott.

A munkanélküli, hajléktalan életmódot folytató vádlott egy alkalmi szállásadójának közvetítésével 2018. év őszén ismerte meg a borsodi megyeszékhelyen társasházban élő hetvenéves sértettet. Egy alkalommal, amikor a sértett lakáskulcsait elhagyta, szállásadója a vádlottat kérte meg, hogy szolgáltassa vissza a tulajdonosának. Az egyik kulcscsomó azonban a vádlottnál maradt. 2018 év karácsonyának másnapján – egzisztenciális helyzetét kilátástalannak tartva – úgy határozott, hogy kölcsönt kér a sértettől. A kora reggeli órákban az általa jogtalanul visszatartott kulcsokkal a kerítéskaput és a társasház bejárati ajtaját kinyitva jutott be a lépcsőházba, és bekopogott hozzá.

Az ágyából kikelő idős férfi ajtót nyitott, sőt a lakásába is beengedte alkalmi ismerősét, aki egy sporttáskát tartott magánál, benne ruhaneműkkel és egy tíz centis pengehosszúságú késsel. A vádlott a konyhában ezzel a késsel támadta meg a gyanútlan férfit. Pénzének megszerzése céljából testszerte legalább negyvenhat alkalommal közepes-, illetve azt meghaladó erővel megszúrta, illetve megvágta, de még a padlón is bántalmazta a védekezni alig képes sértettet.

Ezután egy pléddel letakarta, majd a lakásban értékek után kutatva 120 ezer forintot vett magához, azután átöltözött. Távozásakor a levetett véres ruházatát a késsel, valamint a lakás kulcsaival együtt egy közeli benzinkútnál lévő hulladékgyűjtőbe dobta. Debrecenbe menekült, ahol ismerőseinél húzta meg magát. A rendőrhatóság egy hét múlva vette őrizetbe. A sértett holttestére a támadást követő második napon hozzátartozója talált rá.

A vádhatóság az ítéletet tudomásul vette. A vádlott és védője enyhébb bűncselekmény minősítés céljából, a büntetés és a bűnügyi költség mérséklése végett, valamint a feltételes szabadságból kizárás mellőzése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény minősítése és a kiszabott büntetés egyaránt törvényes. A kirívó brutalitással végrehajtott ölés különös gyötrelmet okozott a gyengébb testalkatú idős sértettnek, akinek a védekezésre valós esélye nem volt. A rablás, sikkasztás, valamint magánlaksértés bűncselekménye miatt korábban már több ízben, hosszabb tartamú börtönbüntetésre ítélt vádlott gátlástalansága torzult személyiségéből fakad. A kíméletlen és túlméretezett erőszak egyenes elkövetői szándékot igazol. A fellebbviteli főügyészség ezért annak megállapítását indítványozta, hogy a vádlott kifejezetten kívánta a sértett halálát, amikor elvette az életét.

A védelmi fellebbezések alapján másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

The post 46 késszúrással fizetett a bizalomért a brutális gyilkos appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Fehéroroszországgal szembeni szankciók bővítéséről döntött a Fehér Ház

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 06:35
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben – derül ki Joe Biden amerikai elnök bejelentéséből.

“Az Egyesült Államok továbbra is kiáll az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, miközben szövetségeseinkkel és partnereinkkel közösen vonjuk felelősségre a Lukasenka-rezsimet.” – fogalmazott Biden a szankciók elrendeléséről szóló elnöki rendelet aláírását követő közleményében. “Mindazoknak, akiknek fontosak az emberi jogok, a szabad és tisztességes választások és a véleménynyilvánítás szabadsága, ki kell állniuk az elnyomás ellen” – tette hozzá.

A Fehér Ház közlése szerint a mostani elnöki rendelet lehetővé teszi a Biden-adminisztráció számára, hogy szankciókat vezessen be a Lukasenka-kormány további tagjaival szemben, beleértve a fehérorosz gazdaság biztonsági, energetikai, dohányipari, építőipari és szállítási ágazatában tevékenykedő személyeket is. Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy büntetőintézkedéseket vezetnek be például a pénzmosással vádolt Fehérorosz Olimpiai Bizottság, valamint a Beloruszkalij OAO nevű állami vállalat ellen, amely a vádak szerint illegálisan finanszírozza a kormányt.

“Egy évvel ezelőtt a fehérorosz nép a demokrácia legalapvetőbb kifejezésén – a választásokon – keresztül igyekezett hallatni hangját, és alakítani saját jövőjét. A fehérorosz nép egyértelmű akaratának tiszteletben tartása helyett a Lukasenka-rezsim választási csalást követett el, amelyet egy brutális elnyomó kampány követett” – áll Biden közleményében.

A Fehér Ház a büntetőintézkedések mellett felszólította a minszki kormányt, hogy tegyen lehetővé független nemzetközi vizsgálatot a Ryanair légitársaság vilniusi járatának májusi földre kényszerítésével kapcsolatban, engedje szabadon az összes politikai foglyot, és kezdjen tárgyalásokba a demokratikus ellenzékkel és a civil társadalom szereplőivel.

Lukasenka a tavalyi – a fehérorosz ellenzék, valamint több nyugati ország szerint csalással megnyert – választás után a hatodik elnöki ciklusát kezdte meg. A fehérorosz elnök megválasztását követően az ellenzék hónapokon át tiltakozó megmozdulásokat tartott, amelynek következményeként több mint 35 ezer embert vettek őrizetbe és ezreket bántalmaztak, valamint zártak börtönbe.

The post A Fehéroroszországgal szembeni szankciók bővítéséről döntött a Fehér Ház appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pentagon: legkésőbb szeptember 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának fel kell vennie az oltást

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 05:35
Legkésőbb szeptember 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának kötelezően fel kell vennie a koronavírus elleni oltást – derült ki abból a hétfőn, az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott jelentésből, amelyet Lloyd Austin védelmi miniszter juttatott el az amerikai csapatokhoz.

Austin szerint a kijelölt határidőn változtathatnak, amennyiben tovább emelkedik az országban a Covid-19 fertőzések száma, vagy az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina megkapja a végső jóváhagyást az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA). “Kérni fogom az elnök jóváhagyását, hogy legkésőbb szeptember közepéig kötelező legyen felvenni az oltást, vagy azonnal, amint az FDA jóváhagyása megszületik” – írta a védelmi miniszter.

“Ha a fertőzések aránya emelkedik és potenciálisan befolyással lesz a katonai készültségre, nem fogok habozni, hogy hamarabb cselekedjek, vagy javasoljak egy másik utat az elnöknek. A nemzet megvédéséhez egészséges és harcra kész katonákra van szükségünk” – tette hozzá Austin.

Joe Biden amerikai elnök – aki a múlt hónap végén arra utasította a védelmi minisztérium illetékeseit, hogy dolgozzanak ki egy tervet a hadsereg beoltására – hétfőn azt mondta: “határozottan” támogatja Austin tervét. “Austin miniszter úrnak és nekem megingathatatlan elkötelezettségünk, hogy csapataink minden képességgel rendelkezzenek ahhoz, hogy munkájukat a lehető legbiztonságosabban elvégezzék” – fogalmazott közleményében az elnök.

“Az oltás lehetővé teszi a hadsereg tagjainak, hogy egészségesek maradjanak, nagyobb védelmet nyújtsanak a családjuknak, és biztosítja, hogy a katonai erőink készen álljanak a bevetésre. Nem hagyhatunk fel a Covid-19 elleni küzdelemmel, különösen azért, mert a Delta-variáns gyorsan terjed a be nem oltott emberek között.” – tette hozzá Biden.

Az amerikai hadseregben szolgálatot teljesítő embereknek eddig is kötelező volt felvenniük több mint egy tucat védőoltást. Ezek közé tartozik például a kanyaró, a mumpsz, a diftéria, a hepatitisz, a himlő és az influenza elleni vakcina is. A Pentagon mostantól hozzáadja a listához a koronavírus elleni védőoltást is. A védelmi minisztérium korábban ugyan nem tette kötelezővé a Covid-19 elleni vakcina felvételét az állomány tagjainak, de a járvány kezdete óta határozottan ajánlják az oltást a katonáknak.

A Pentagon adatai szerint a teljes amerikai hadseregből több mint 1 millió katona már megkapta a védettséghez szükséges összes oltását, és további 237 ezren vannak, akik még csak egy oltáson vannak túl. A haditengerészet közölte, hogy az aktív szolgálatot teljesítő és tartalékos tengerészek több mint 74 százaléka már legalább egy adag oltást megkapott. A légierő adatai szerint a kötelékükben szolgáló aktív és tartalékos katonák 65, illetve 60 százaléka részlegesen beoltott.

The post Pentagon: legkésőbb szeptember 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának fel kell vennie az oltást appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva is szankcionál

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 04:35
Az orosz külügyminisztérium a kölcsönösség elve alapján, oroszellenes tevékenység címén szankciókat rendelt el több brit állampolgár ellen, megtiltva számukra az Oroszországba való beutazást.

A tárca nem hozta nyilvánosságra az érintettek nevét. Egyúttal felszólította a brit kormányt, hogy “hagyjon fel indokolatlan konfrontációs irányvonalával”, és kilátásba helyezte, hogy “egyetlen barátságtalan lépés sem marad megfelelő arányos válasz nélkül”.

Moszkva azt kifogásolta, hogy London december 10-én szankciókat vezetett be három orosz politikus ellen a csecsenföldi emberi jogi jogsértések miatt. Csecsenföldön jelentések szerint megkínoztak “nem hagyományos szexuális irányultságú személyeket” és megsértették emberi jogaikat. A brit fél emellett április 26-án tizennégy orosz állampolgár ellen nemzetközi büntetőintézkedéseket vezetett be Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló halála miatt, aki előzetes letartóztatásban halt meg.

Az orosz külügyminisztérium azzal vádolta a brit vezetést, hogy megalapozatlan kirohanásaival” szándékosan rombolja a kétoldalú viszonyt, le akarja járatni Oroszországot, és a belügyekbe való beavatkozással nyomást kíván gyakorolni az orosz igazságszolgáltatásra.

The post Moszkva is szankcionál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A LED éjszakai fény, amely megoldást nyújthat az álmatlan éjszakákon

Biztonságpiac - Wed, 08/11/2021 - 03:35
Egy zavartalan éjszaka, amely alkalmával kellemesen ki tudod pihenni magadat – te is és a gyerekek is -, sokkal többet ér egy méretes reggeli koffeinadagnál. A LED éjszakai fény megoldást jelenthet számos problémára, mivel még koromsötét éjszakákon is rendelkezésedre állhat.

Gondoskodhat a kicsik és a nagyok zavartalan éjszakáiról egyaránt biztonságot nyújtva és nyugalmat sugározva. Sokan vannak, akik nem szeretnek teljes sötétségben aludni. Felnőtt fejjel ez már nem tűnik hatalmas problémának, azonban a kisebbek részére sok kellemetlenséget okozhat. 

A LED éjszakai fénnyel szembeni elvárások

A gyerekek tarthatnak a teljes sötétségtől, nekik sokkal nagyobb biztonságot nyújt egy kis éjszakai fénysugár, amely félhomályba öltözteti a szobát. Felnőtteknek is kifejezetten hasznos lehet, hiszen abban az esetben, ha éjszaka mosdóba szeretnének menni vagy csak inni egy pohár vizet, nem szükséges a nagy fényerővel világító lámpákat felkapcsolni, sem pedig a sötétben botorkálni ahhoz, hogy eljussanak a célállomásra. Sőt, így nem fognak kizökkenni az alvásból sem, és könnyen visszatérhetnek nyugodt álmukba. 

Az éjszakai fény kapcsán is lehetnek elvárásaid, hiszen annak minősége és erőssége sem másodlagos tényező. Kifejezetten fontos, hogy ne világítson se túl erősen, se pedig túl halványan, hiszen egyik esetben sem tudod kihasználni előnyös tulajdonságait. Rendelkezzen magas minőséggel, azaz ne hagyjon cserben akkor, amikor éppen a legnagyobb szükséged lenne rá. Valamint legyen egyszerű a kezelhetősége is, olyannyira, hogy akár egy gyerek is képes legyen a beüzemelésére. Ennek fejében legyen precízen szabályozható, valamint könnyen hozzáférhető egyaránt. 

Miért kifejezetten hasznos a LED éjszakai fény?

Mindez egyszerre válik hatékony világítóeszközzé és biztonsági tényezővé az egész család számára. Manapság már egyre többen szerzik be a LED fényforrásokat, mivel rengeteg előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek nem mondhatók el a hagyományos izzókról. Minőségben sokkal magasabbra teszi a lécet a LED fényforrás, így éjszakai fény esetében is érdemes ezt választani. Amennyiben szeretnéd megtalálni a számodra legideálisabb fényforrást, akkor nézz körül az Alkonylámpa LED éjszakai fény kínálatában, és válaszd az igazit! 

A LED éjszakai fény legnagyobb előnyének mondható, hogy kifejezetten kevés energiát fogyaszt, valamint nem melegszik fel úgy, mint a halogén izzó, így nem okozhat kisebb-nagyobb baleseteket sem. Hosszú élettartammal rendelkezik és problémamentesen működik, így hosszú évekig kiváló szolgálatot fog tenni számodra. Már csak ki kell választanod azt a készüléket, amely biztosítani fogja számodra a pihentető alvást.

The post A LED éjszakai fény, amely megoldást nyújthat az álmatlan éjszakákon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A szellőztető berendezések előnyei

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 22:07
Egészségünk és közérzetünk szempontjából rendkívül fontos, hogy a friss levegő folyamatosan biztosítva legyen a számunkra. Ugyan sokáig erre az ablaknyitás volt az egyetlen megoldás, mára már sokkal hatékonyabb módszerek is a rendelkezésünkre állnak, amelyek javítják a benti levegő minőségét is.

Automatikus szellőztetők

Ezek a módszerek a különféle automatikus szellőztető berendezések formájában jelentek meg. Függetlenül attól, hogy milyen és mekkora helyiségről van szó, ezek az eszközök biztosítják a folyamatos légcserét, és feljavítják a beáramló levegő minőségét.

Különösen jó szolgálatot tesznek új építésű házak esetén, ugyanis a komolyabb szellőztető berendezések beszerelése igen nehézkes művelet. Természetesen decentralizált verziók egy felújítás során is telepíthetőek, és számos olyan előnyt biztosítanak, amit a hagyományos módszerek nem képesek.

Ugyan a légáramlást folyamatossá teszik, huzattal mégsem kell számolni. Egy gyengéd légmozgásra kell gondolni, ami anélkül cseréli a levegőt rendkívül halkan, hogy a kinti zaj, hideg vagy éppen forróság beszűrődne.

Sőt, nem csak a nyugalomról gondoskodnak, de a beépített szűrők nagy szerepet játszanak abban, hogy különféle szennyeződések se jussanak be. A szálló por, szmog, pollenek és más allergének fennakadnak, ezáltal kellemesebb légkört biztosítva, különösen a szénanáthások számára.

Emellett a por csökkenése miatt takarítani sem kell olyan gyakran, mint korábban, ráadásul az eszköz a páratartalmat is szabályozza. Segítségével a penészesedés esélye drasztikusan lecsökken, de a száraz levegő okozta kellemetlenségektől sem kell tartani.

A rendkívül hasznos szűrők

Az automatikus szellőztető berendezések egyik legkimagaslóbb előnye az, hogy megszűrik a levegőt, ezáltal az egészségünkre is jó hatással vannak. Képesek a pollenkoncentráció akár 95%-ának kiszűrésére. Ennek hatására akár a legkritikusabb időszakokban is fellélegezhetnek az allergiások.

Sőt, nem csak a pollennel kapcsolatos tüneteket enyhítik. Számos ember szénanátháját a poratkák idézik elő. Azonban a rendszeres légcsere őket is rosszul érinti. Szaporodóképességük jelentősen csökken, ezáltal létszámuk is alacsonyabb lesz, ami enyhíti a levegőben szálló allergének mennyiségét.

A penészről már korábban tettünk említést, ami szintén az asztma vagy allergiás tünetek kialakulásához vezethet. A szellőző berendezés pedig a kórokozókra is jelentős hatást gyakorol. Míg a hagyományos légkondicionálók elősegítik azok szaporodását, ezek az eszközök nem adnak erre lehetőséget.

Hőenergia visszanyerése

A STIEBEL-ELTRON szellőztető egységeinek köszönhetően a hőenergia visszanyerése megvalósulhat.

Jelentős összeget spórolhat ezzel a fűtési számlán, mivel az eszköz a levegő hőenergiájának 90%-át visszanyeri, ezzel benntartva a meleget, és csak a visszafűtött levegőt juttatva be.

The post A szellőztető berendezések előnyei appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU további segítséget mozgósít a tűzvész által sújtott országoknak

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 16:35
Az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmusa révén további 14 tűzoltó repülőgépet, mintegy 1300 mentőautót, 3 helikoptert és 2500 járművet mozgósított Görögország, Észak-Macedónia, Albánia, Olaszország és Törökország kérésére, ahol hetek óta erdőtűz pusztít – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

A sajtóközlemény szerint a legutóbbi felajánlások Franciaországtól, Németországtól, Lengyelországtól, Ausztriától és Szlovákiától érkeztek az elmúlt hétvégén, ezek a tagállamok szárazföldi tűzoltó egységeket küldtek. Franciaország 2 tűzoltó repülőgépet irányított Olaszországba, Csehország és Hollandia ugyancsak két helikoptert mozgósított a tűzvész sújtott albániai területekre. Szlovéniából, Bulgáriából és Ausztriából szárazföldi erők támogatják Észak-Macedóniát az erdőtüzek megállításában, ahová szombaton Románia is küldött egy helikoptert. Törökországban már folynak az EU által koordinált tűzoltási műveletek. Az Európai Unió a szállítások 75 százalékát finanszírozza a polgári védelmi mechanizmus keretében.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztos szerint Európa egyik legnagyobb közös tűzoltási műveletét szervezi az unió, mivel több országot egyszerre több tűzvész is érint. “Ez azt mutatja, hogy a válságkezelésnek európai szinten is prioritást kell élveznie” – hangsúlyozta a biztos.

Az EU a mechanizmuson keresztül múlt kedden négy tűzoltó repülőgépet indított több uniós tagállamból a tüzek megszüntetésére. Az unió koordinációs központja folyamatos kapcsolatban áll az erdőtüzek által érintett országok polgári védelmi hatóságaival, hogy szorosan nyomon kövesse a helyzetet, és irányítsa az uniós segítséget.

A rendkívül forró időjárás miatt az utóbbi hetekben erdőtüzek pusztítanak Törökország déli és nyugati partvidékén, Észak-Macedónia keleti, Görögország északi, Olaszország déli térségeiben, illetve Albánia, Koszovó és Horvátország több régiójában.

The post Az EU további segítséget mozgósít a tűzvész által sújtott országoknak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A jól felszerelt, egységes szervezet a katasztrófavédelem sikerének kulcsa

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 12:10
Az elmúlt esztendőben a katasztrófavédelem csaknem nyolcvanezer káresetet kezelt, ami az előző évhez képest jelentős emelkedést mutat. Ez a szám az elmúlt évek átlagánál is magasabb, a háttérben a korábbinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok állnak. Mindazonáltal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) teljesítette 2019-re kitűzött céljait.

Megkeresésünkre a katasztrófavédelemnél közölték: a BM OKF az elmúlt esztendőben is támogatta az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek tevékenységét, folytatta őrsprogramját, módosította az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot, hatékonyan használta fel pályázati forrásait, védőfelszereléssel és technikai eszközökkel látta el a beavatkozó állományt, valamint gondoskodott továbbképzésükről is, illetve tovább erősítette a katasztrófavédelem megelőzést célzó kommunikációját.

A jó felszerelés a siker egyik titka
A Biztonságpiac érdeklődésére a BM-OKF-nél hangsúlyozták katasztrófavédelemnél dolgozó tizenkétezer ember együttes munkája teszi sikeressé és eredményessé a szervezet egészét, és bár a hírekben elsősorban a beavatkozó tűzoltóegységekkel lehet találkozni, fontos tudni, hogy ők nem dolgozhatnának hatékonyan, eredményesen és biztonságban, ha a szükséges feltételek nem biztosítottak. A sikeres munka mögött számos gazdasági, műszaki, munkabiztonsági, vagy éppen humán szakterületen dolgozó ember áll.
Mind a hivatásos tűzoltóságokkal közösen, mind az önálló tűzoltói beavatkozást végző önkéntes tűzoltó egyesületek száma tovább nőtt 2019-ben. Magyarországon jelenleg összesen 630 önkéntes tűzoltó egyesület működik. Az önkéntesek létszáma 2019-ben meghaladta a húszezret, valamint több mint kétszáz önkéntes mentőszervezet minősíttette magát újra. Polgári védelmi felkészítésekben több mint nyolcvanezer ember vett részt. A katasztrófavédelem háromszáz esetben alkalmazta a mentőszervezeteket. Különböző pályázatokon 83 önkéntes mentőszervezet kapott összesen százmillió forint értékű támogatást. A közösségi szolgálat és a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen több mint 18 ezer diák kapott felkészítést.
A költségvetés a pályázati rendszer keretében tavaly is támogatta az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkéntes mentőszervezetek, összesen hétszázmillió forint jutott erre a célra.

Nemzetközi jelenlét, sikerek a határokon túl
A katasztrófavédelem az elmúlt évben 226 külföldi szakmai úton képviseltette magát. Emlékezetes volt a mongóliai főigazgatói találkozó, a belgiumi és a kínai kötéltechnikai verseny, a győztes műveletirányító csapat müncheni tanulmányútja, az IRONORE 2019 projekt ausztriai törzsvezetési gyakorlata, a szerb-orosz nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlat, és jó néhány hazai rendezvény – mondták a BM-OKF-nél.

A legfontosabb hazai események a katasztrófavédelem számára az Európai Bizottság Seveso III. Irányelv Felügyeleti Ellenőrzések Műszaki Munkacsoportjának ülése, a CTIF Tűzmegelőzési Bizottság ülése, valamint az algériai, vietnami, Fülöp-szigeteki delegáció fogadása volt az elmúlt évben. Szeptemberben az ENSZ INSARAG irányelvei szerint minősített mentőcsapatok állományából, hét országból összesen huszonöten vettek részt a Kobo Toolbox elektronikai adatgyűjtési alaptanfolyamon Dombóváron. A stábban cseh, izraeli, jordán, katari, német, román és magyar szakértők dolgoztak.

Albánia kormánya 2019 őszén az EU-tól kért segítséget a földrengések és villámárvizek okozta katasztrófahelyzet felszámolásához. Hazánk a bajba jutott országnak a szeptemberi földrengés idején tizenegy, míg a novemberi földrengés után 21 millió forint értékű segélyszállítmányt küldött, menedék- és elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközöket, felszereléseket. A magyar mérnökök, statikusok kárhelyszínre történő kiutazását a katasztrófavédelem koordinálta.

Tavaly is folytatódott a munka a tűzvizsgálat nemzetközi színtéren történő egységesítése érdekében, a magyar szakemberek a CTIF tűzvizsgálati munkacsoportülésén egy nemzetközi tűzvizsgáló versenysorozat elindítására is javaslatot tettek.
A HUNOR Mentőszervezet Romániában és Szerbiában vett részt nemzetközi gyakorlaton, a kötéltechnikai egység az európai, illetve ázsiai GrimpDay versenyeken remekül teljesített. A HUSZÁR Mentőszervezet Ausztriában tartott gyakorlatot, Magyarországon pedig húsz csapat részvételével rendezték meg az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai versenyét.

Modernizáció és fejlesztések a fókuszban
Mint azt érdeklődésünkre a BM-OKF-nél elmondták: a gazdálkodási feladatok fókuszában a kor kihívásainak megfelelő színvonalú gépjármű- és eszközpark kialakítása, a technikai eszközállomány és a védőfelszerelések korszerűsítése, modernizálása, valamint az informatikai fejlesztések álltak. Sikeresen folytatódtak emellett a magasabb minőségű katasztrófavédelem megvalósítását célzó, összesen lehetővé tevő, 52,7 milliárd forint összértékű európai uniós finanszírozású projektek, amelyek a katasztrófavédelem valamennyi területét érintik. A készenléti gépjárművek amortizációs cseréje, illetve a katasztrófavédelem járműparkjának fejlesztése érdekében tíz kritikusinfrastruktúra-bevetési egység és egy oktató katasztrófavédelmi mobil labor gépjármű, és összesen tizenhét erdőtüzes vízszállító gépjármű állt rendszerbe. Emellett 2019-ben a BM OKF beszerzett száznegyven terepjárót, ezek közül 45, árvíz- és lakosságvédelmi eszközökkel felszerelt járművet átadott az önkéntes mentőszervezeteknek. Ezen felül megújult a BM OKF radiológiai és távmérőhálózata, illetve a lakossági riasztórendszerek vezérlése, valamint folytatódott a Balaton térségének emelt szintű katasztrófavédelmi fejlesztése.

Új ellenőrzési módszerek a hatósági feladatkörben
Az elmúlt év egyik kiemelkedő eredménye volt az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosítása. A jogszabály kihirdetését követően a katasztrófavédelmi állomány mellett az ügyféloldali jogalkalmazók számára is szerveztek felkészítéseket, amelyek 2020-ban is folytatódtak.

Szintén fontos mérföldkő volt a „VIZEK” projekt végrehajtásának eredményeként elkészült az az informatikai rendszer, amellyel a vízügyi hatósági eljárások teljes körűen elektronikus úton is lefolytathatók. A BM-OKF modern számítógépes eszközparkja lehetővé teszi, hogy az elkészült elektronikus vízikönyvi hatósági nyilvántartás és az elektronikus vízkészlet-járulék rendszer, valamint az ingatlan-nyilvántartás közvetlen elérésével a katasztrófavédelem gyorsabban és hatékonyabban járjon el vízügyi és vízvédelmi hatáskörében.

A veszélyes szállítmányok felügyelete kapcsán a főigazgatóságon lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy új ellenőrzési módszerek bevezetésével jelentősen javult tavaly a szabálytalanul szállított veszélyes szállítmányok felderítési mutatója, ezzel a baleseti kockázat csökkent. Az illegális gázforgalmazás, a járművekről történő értékesítés, valamint a közúti balesetben, vagy tűzeset kapcsán érintett gázpalackok kezelésének kérdéskörét munkaműhelyeken dolgozták fel az érintettek, amelyek célja szintén a kockázatok csökkentése volt.

A BM-OKF európai uniós források felhasználásával, korszerű informatikai megoldások alkalmazásával fejlesztette a radiológiai távmérő hálózatot, a veszélyes üzemek monitoring és lakossági riasztó rendszerét, valamint kiépültek a megyei iparbiztonsági információs központok. Önálló projekt keretében elkészült az a munkafolyamat-támogató rendszer, amely magasabb szintű informatikai képességekkel támogatja a hatósági munkát.

A kiegyensúlyozott, tudatosan tervezett hatósági munka megelőzési és kockázatcsökkentési tevékenységgel biztosította a nemzetgazdasági szempontból kiemelt fejlesztések megvalósítását, a kritikus infrastruktúrák üzemfolytonos működését, a vagyoni javak, de legfőképp az emberi élet megóvását.

Alapjaiban újult meg a katasztrófavédelem az elmúlt tíz évben
A katasztrófák éve volt 2010 hazánkban. Belvíz, majd árvíz pusztított több megyében is, októberben pedig egy korábban soha nem látott ipari katasztrófa történt. Azon túl, hogy ezeket a súlyos helyzeteket nagyon gyorsan és hatékonyan kellett kezelni, egyértelművé vált az is: a sok más ország számára példaként szolgáló magyar katasztrófavédelemben alapvető változtatásokat kellett végrehajtani annak érdekében, hogy a XXI. század kihívásainak megfelelően működjön ez a szervezet. Mélyreható átalakítások voltak ezek, hiszen az a 2000-ben kialakított rendszer, amely sok más ország számára szolgált példaként, a klímaváltozás, a technikai fejlődés és nem kis részben annak elavultsága miatt felülvizsgálatra szorult.

Ennek alapköve az új katasztrófavédelmi törvénycsomag lett, amelynek kidolgozása ebben az évben megkezdődött, és amelynek révén hatékonyabbá vált a védekezésirányítás rendszere, a veszélyhelyzetre való felkészülés, egyszóval a megelőzés. A 2010-es októberi vörösiszap-katasztrófa során a veszélyhelyzeti irányítási rendszer főpróbája zajlott, létre kellett hozni az egységes iparbiztonsági hatóságot, ki kellett dolgozni a veszélyhelyzeti finanszírozás rendszerét, és meg kellett újítani az ingatlanokra vonatkozó biztosítások szisztémáját is. Az elmúlt egy évtizedben átalakult a belügyi képzési rendszer, áttörés volt a kritikus infrastruktúrák rendszerének megteremtése, illetve a polgári védelmi erők mozgósítása terén, illetve a vis maior támogatások rendszerének átszervezése terén tett változtatások. Hazánk az Európai Unió tagállama, így ki kellett dolgozni azt a szabályozást is, hogy mely területeken fordulhatunk segítségért a tagországokhoz, vagy adhatunk mi támogatást nekik, legyen szó a veszélyhelyzet elhárításáról, tudományos támogatásról vagy éppen humanitárius segítségről – – hívták fel a figyelmet a BM-OKF-nél.

Az egységes állami katasztrófavédelmi szervezet 2012. január 1-jén jött létre. Ez a tűzoltóság és a polgári védelem korábbi szervezeti felépítésének, feladatainak, működési rendjének nagy horderejű átalakítását és ennek megfelelően a szervezetekre vonatkozó jogszabályok módosítását, új jogszabályok és belső szabályozók megalkotását jelentette. A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény hatályba lépése mélyreható változásokkal járt a katasztrófavédelmi szervek feladatai, működése tekintetében. A törvény kimondja, hogy a tűzoltás, műszaki mentés állami feladat. A hivatásos tűzoltóságok működési területe Magyarország teljes területét lefedi.

Napjainkban Magyarország mentő tűzvédelmi feladatait 105 hivatásos, 46 katasztrófavédelmi őrs, 630 önkéntes tűzoltó egyesület – ebből 55 önállóan beavatkozó, valamint 66 létesítményi tűzoltó – látja el. 2013-ban addig nem látott árhullám vonult le a Dunán, nyomában a károk mellett extrém mértékű szúnyoginváziót hagyva. Az állam úgy döntött, hogy az árvízi védekezés mellett az árvíz miatti szúnyogártalom elleni védekezést is a katasztrófavédelem feladatai közé utalja. Azóta minden évben a katasztrófavédelem irányítja a szúnyogok elleni központi védekezést.

2014-ben a szervezethez került a vízügyi hatósági feladatok túlnyomó része, valamint a hatalmas forrásokat megmozgató vízügyi beruházások előkészítése.

2016. július 1-én új fejezet nyílt a katasztrófavédelem életében. E naptól a kéményseprőipari tevékenységet a katasztrófavédelem kéményseprőipari igazgatóhelyettesi szervezete végzi a lakosság körében azokon a településeken, ahol eddig a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató biztosította az átmeneti ellátást, továbbá ott, ahol a közszolgáltatási szerződés lejárt, vagy az önkormányzat felmondta azt. 2019 végén a katasztrófavédelem kéményseprői tizenhét megye 2675 településén látták el a kéményellenőrzési és tisztítási tevékenységet a lakosság körében. A gazdálkodó szervezetek részére a kéményseprőipari tevékenységet országos szinten továbbra is az ellátási területen nyilvántartásba vett szolgáltató végzi, megrendelés alapján. 2018-ban nyolcvanadik jubileumát ünnepelte a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, hetvenéves lett a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ. Ez utóbbi több száz ifjú tűzoltót bocsátott útjára, falai között képzik a legújabb technikák kezelőit is.

Mindemellett folyamatosan újultak meg a laktanyák, épültek tűzoltóőrsök, korszerűsödött az eszközpark, saját fejlesztésű tűzoltógépjárművek gördültek le a gyártósorról, a legmodernebb technikát alkalmazó eljárások honosodtak meg a szervezetnél.

A világban jelenleg uralkodó szemlélet szerint a hangsúly már régen nem a hősies mentésen, sokkal inkább az azt kiváltó helyzetek megelőzésén van. A XXI. század katasztrófavédelmének éppen ezért meghatározó eleme a hatósági munka, valamint azok a szakemberek, akik ellenőrzések, konzultációk sorát végzi el minden nap azért, hogy a veszélyes anyagokat felhasználó üzemek ne jelentsenek veszélyt a lakosságra, az országot behálózó közúti, vasúti és légi utakat ne lepjék el ellenőrizetlen veszélyesáru-szállítmányok, a vizeinket ne szennyezhessék büntetlenül, és a virtuális térben történő események se béníthassák meg az ország működése szempontjából létfontosságú infrastruktúrákat.

(Cikkünk először 2020 szeptemberében, nyomtatásban  jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)

The post A jól felszerelt, egységes szervezet a katasztrófavédelem sikerének kulcsa appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Morawiecki: Minszk fegyverként használja az illegális bevándorlókat

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 08:35
Az utóbbi három nap alatt 349 illegális bevándorlót tartóztattak fel a lengyel-fehérorosz határ egyik szakaszán, ez több, mint tavaly egész évben – derül ki a lengyel határőrség hétfői közleményéből.

A mintegy négyszáz kilométeres lengyel-fehérorosz határ több mint felét őrző lengyel Podlasiei Alakulat honlapján található adatok szerint péntektől vasárnapig összesen 349, mindenekelőtt Irakból és Afganisztánból származó illegális menekültet tartóztattak fel. A legnagyobb, 85 főt számláló csoportra a lengyel határőrök szombaton bukkantak.

Az év eleje óta csak a Podlasiei Alakulat által ellenőrzött szakaszon 871 illegális határátlépőt vettek őrizetbe – olvasható a közleményben. A honlapon elérhető statisztikák szerint ezen a határszakaszon tavaly egész évben összesen 114 illegális bevándorlót vettek őrizetbe. A teljes lengyel-fehérorosz határvonalra vonatkozó adatokat egyelőre nem tették közzé.

A feltartóztatott személyeken a közlemény szerint koronavírusteszteket végeznek, és a személyazonosságuk, származási országuk megállapítását célzó ellenőrzés után őrzött menekültközpontokban szállásolják el őket bírósági döntés alapján.

Mateusz Morawiecki lengyel és Ingrida Simonyte litván miniszterelnök közös közleményben szögezte le: Minszk fegyverként használja az illegális bevándorlókat annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az Európai Unióra és az uniós tagállamokra. Arra szólították fel az uniós szerveket, segítsenek a Fehéroroszországból érkező illegális bevándorlók ügyének kezelésében.

Andrzej Duda lengyel elnök telefonon egyeztetett litván hivatali partnerével, Gitanas Nausedával a migrációs válságról. Jakub Kumoch, a varsói elnöki hivatal külpolitikai irodáját vezető államtitkár a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Duda szolidaritást és segítséget ígért Nausedának a válság kezelésében.

Litvánia nagyon nehéz helyzetben van, hiszen Fehéroroszország élő pajzsként kezeli az illegális bevándorlókat – mondta Kumoch, hozzátéve: olyan értesülései is vannak, hogy fehérorosz oldalról néha fegyveres kényszerrel viszik a bevándorlókat a lengyel határhoz. Az államtitkár szerint az ilyen eljárások a legrosszabb rezsimekre emlékeztetnek, és az emberi méltóság iránti tisztelet hiányáról tanúskodnak.

The post Morawiecki: Minszk fegyverként használja az illegális bevándorlókat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A román rendőrök 80 ezer csomag cigarettát találtak egy elhagyott magyar kamionban

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 07:35
A román rendőrök több mint 80 ezer csomag csempészett cigarettát találtak egy elhagyott, magyar rendszámú kamionban az Arad megyei Nagyhalmágyon – közölte az Agerpres hírügynökség.

A kamion több napja a település központjában állt, amikor a rendőrök ügyészségi engedélyt kértek az átkutatására. A vasárnap este végzett művelet során a tehertérből 82 265 csomag – Fehéroroszországból származó -, zárjegy nélküli cigaretta került elő. A jármű vezetőjét egyelőre nem sikerült azonosítani.

A területileg illetékes gurahonci ügyészség ezt követően 14 nagyhalmágyi helyszínen tartott házkutatást olyan személyeknél, akiket cigarettacsempészettel gyanúsítanak. A házkutatások során további 400 csomag zárjegy nélküli cigarettát, 7980 lejt (600 ezer forint) és 10 900 eurót (3,86 millió forint) foglaltak le.

The post A román rendőrök 80 ezer csomag cigarettát találtak egy elhagyott magyar kamionban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Középkor: a tévében könyörögnek bocsánatért kasztrálásra ítélt kazahsztáni pedofilok

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 06:35

A tévében könyörögnek bocsánatért vegyi kasztrálásra ítélt pedofilok Kazahsztánban – jelentette a Daily Mail című brit lap online kiadása.

A Mail Online felidézte, hogy az ország elsőként hozott szigorú törvényeket a pedofilok büntetésére; minden olyan férfit vegyi úton kasztrálnak, aki gyerekek ellen követett el szexuális bűncselekményt. Hosszú börtönbüntetésük letöltése után is rendszeres injekciókkal fosztják meg őket férfiasságuktól.

Egyikük elsötétített arccal, név nélkül arról beszélt a helyi tévében, hogy az első injekció után olyan fájdalmai voltak, amelyeket – mint fogalmazott – “az ellenségeinek sem” kíván, egyúttal a szerinte barbár büntetés eltörlésére szólított fel. A Mail Online úgy vélekedett: az interjúkkal a hatóságok szeretnék elriasztani a potenciális pedofilokat a bűnelkövetéstől. “Sajnálom, amit elkövettem. Az én példámmal szeretnék másokat eltántorítani attól, hogy ilyen szörnyűségeket tegyenek” – mondta a név nélkül nyilatkozó férfi.

Egy Maratként azonosított elítélt, aki egy kiskorút próbált megerőszakolni, arról számolt be, hogy három injekciót kapott eddig, és azóta egyáltalán semmire sem képes szexuálisan. “Szeretnék még nemi életet élni, fiatal vagyok, de ott lent egyszerűen semmi nem működik” – magyarázta. “Minek engem kasztrálni? Beismertem, amit tettem, de szeretnék még élni, még van családom és gyerekeim” – folytatta.

Zoja Manajenko nővér, aki kasztráló injekciókat ad be egy kazahsztáni börtönben, a tévének arról beszélt, hogy a nyugati országoknak is követniük kellene a kazah példát. “Ezeket az embereket meg kell állítani valahogyan. Borzalmas dolgokat tettek gyermekekkel, ezért helyes, hogy a törvény erre lehetőséget ad” – mondta az elítéltek vegyi kasztrálásáról.

A kazah törvények értelmében az elítélt pedofilok fényképét, nevét és címét is nyilvánosságra hozzák, miután kiszabadulnak a börtönből. A Mail Online egy tavaly frissített térképen 234 “potenciálisan veszélyes pedofil” adataira bukkant.

Vegyileg csak azokat kasztrálják, akiket a törvény hatályba lépése után ítéltek el. Magzsan Jeszimbek, az egyik kazahsztáni fegyintézet helyettes vezetője szerint több mint 100 elítélt pedofilt őriznek, de közülük csak hárman estek át vegyi kasztráláson.

A kazah hatóságok azt állítják, hogy a szigorú büntetés bevezetése 15 százalékkal csökkentette a gyerekek ellen elkövetett támadások számát, de a Mail Online a pedofil bűncselekmények emelkedését találta a statisztikákban. Ezt azonban a lap szerint az is magyarázhatja, hogy többen fordulhatnak a hatóságokhoz.

The post Középkor: a tévében könyörögnek bocsánatért kasztrálásra ítélt kazahsztáni pedofilok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: a Duna mentén jelentős a szúnyogártalom

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 05:35
A Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat: a folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását, de több településen még mindig erős a szúnyogártalom – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Azt írták, ezen a héten tizennégy megye 334 településén és nyolc budapesti kerületben, összesen 138 ezer hektáron lesz szúnyogirtás, földi kémiai módszerrel 85 ezer, légi úton 53 ezer hektárt kezelnek. A napokban Győrben és Mosonmagyaróváron, a Szigetköz településein, Komárom környékén, a Dunakanyar térségében, Budapest Duna-menti kerületeiben, a Csepel-sziget településein, valamint Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács környékén permeteznek a szakemberek.

Közölték: az esőzések következtében a korábbinál nagyobb számban vannak jelen a vérszívók Békés és Csongrád megye több településén, a Dráva mentén és a Tisza-tónál, ezért a környező településeken földi kémiai gyérítéseket végeznek. Hozzátették: a szúnyogok tenyészőhelyeinek jelentős része magántelkeken van, ezeket a szervezett védekezés keretében kevésbé lehet elérni.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a szúnyogok ház körüli élőhelyeinek megszüntetésével sokat lehet enyhíteni a szúnyogártalmon, a ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatót készített, amely a www.nnk.hu oldalon olvasható el.

The post Katasztrófavédelem: a Duna mentén jelentős a szúnyogártalom appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Ljubov Szobol elhagyta Oroszországot

Biztonságpiac - Tue, 08/10/2021 - 04:35
Elhagyta Oroszországot Ljubov Szobol ügyvédnő, Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus volt közeli munkatársa – közölte vasárnap egybehangzóan az orosz állami RT televízió és a REN TV szórakoztató csatorna, valamint az ellenzéki hangvételű Eho Moszkvi rádió.

Maga Szobol a hírt nem erősítette meg, és politikai szövetségesei sem kívántak nyilatkozni az ügyben. A médiaértesülések szerint az ügyvédnő Isztambulba távozott a rá kirótt lakhelyelhagyási tilalom dacára.

Szobol mozgásszabadságát másfél évre korlátozta kedden egy moszkvai bíróság azon a címen, hogy a Covid-19 miatt bevezetett korlátozó intézkedések megsértésével részt vett a Navalnij szabadon bocsátása érdekében megtartott tüntetések szervezésében. Az ítélet értelmében este tíz és reggel hat között nem hagyhatja el a lakhelyét és nem utazhat el a fővárosból és Moszkvából sem. A 33 éves ügyvédnő, akit hónapok óta házi őrizetben tartanak, közölte, hogy meg fogja fellebbezni az ítéletet, de arról is beszélt az Eho Moszkvi adónak, hogy a verdikt még nem lépett hatályba, ami úgy értelmezhető, hogy módja van külföldre távozni.

Ljubov Szobol, aki a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnál (FBK) volt Navalnij munkatársa, jelöltként szándékozott elindulni a szeptemberben esedékes parlamenti választáson, ám kampányát kényszerűen felfüggesztette, miután a szervezetet a bíróság júniusban szélsőségesnek minősítette és betiltotta.

Oroszországban a szélsőséges szervezetek tagjai egy június elején hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítették passzív választójogukat, és nem indulhatnak jelöltként például a parlamenti választáson sem.

Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.

The post Navalnij-botrány: Ljubov Szobol elhagyta Oroszországot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint 200 millió forintot csalt ki az áldozataitól

Biztonságpiac - Mon, 08/09/2021 - 16:35
Több mint 200 millió forint értékű eurót csalt ki áldozataitól egy román nő 2019 decembere és 2020 decembere közt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták: a “rip deal” néven ismert bűncselekménnyel három alkalommal károsíthattak meg magyar sértetteket. Az elkövető angol és olasz telefonszámokról, magát egy olasz üzletember képviselőjének kiadva jelentkezett egy eladásra hirdetett budapesti családi ház megvételére, és az értékes ingatlan adásvételében játszott közvetítői szerepéért 200 ezer eurót kért.

A hirdetővel 2020. december 3-ára egy fővárosi ügyvédhez beszéltek meg találkozót, majd az ott bemutatott és borítékba rakott körülbelül hetvenmillió forint értékű valutát a nő véletlenül a táskájába rakta, de szinte azonnal vissza is adta, és sietősen távozott. Ez gyanús lett az ügyvédnek és az ingatlantulajdonosnak, akik miután kibontották a borítékot, abban euró helyett jóval kevesebbet érő üzbég bankjegyeket találtak. A lakáshirdető az éppen taxiba szálló nő után rohant, és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A 200 ezer euró az asszony táskájának az észrevétlen borítékcserét segítő rejtett rekeszéből került elő – tették hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint az asszony nem először követett el ilyen bűncselekményt Magyarországon. Egy évvel korábban egy-egy ipari telephely látszólagos megvásárlása kapcsán kért ugyancsak 200-200 ezer euró közvetítési díjat. A trükkös módon kicserélt borítékokban akkor papírfecniket találtak a becsapott üzletemberek. A nő jól felépített történetekkel dolgozott, a bizalom elnyerése érdekében az ingatlanhirdetőkkel Rómában is tárgyalt, mielőtt kicsalta volna pénzüket.

A 43 éves román V. Floricát háromrendbeli üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök, ám ő tagadta a bűncselekmények elkövetését. Hozzátették: a nő letartóztatását a bíróság elrendelte, az ügy iratait pedig a rendőrség megküldte az ügyészségnek.

The post Több mint 200 millió forintot csalt ki az áldozataitól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rendkívüli állapot Szarovban: tizenhat települést fenyegetnek erdőtüzek Jakutföldön

Biztonságpiac - Mon, 08/09/2021 - 12:10
Tizenhat települést fenyegetnek az erdőtüzek Jakutföldön – közölte a régió operatív törzse.

A kelet-szibériai régióban 155 erdőtűz égett, ezek közül 71 eloltására tettek erőfeszítéseket 3600 ember és 510 jármű bevonásával. A mentéshez ejtőernyős tűzoltókat és hadmérnököket is bevetettek. Szombat óta, amikor Bjasz-Kjuel településen 31 lakóház és nyolc gazdasági épület vált a lángok martalékává, a köztársaságban 11 erdőtüzet oltottak el 50,3 ezer hektár területen és további kilencet lokalizáltak 61,9 ezer hektáron, ám hét újabb tűz keletkezését is észlelték.

Több tucatnyi helyi lakost evakuáltak, sérülésről nem érkezett jelentés.

A Rosszija 24 televízió szerint az elmúlt hetekben mintegy négymillió hektár égett le Jakutföldön, ahol regionális szintű rendkívüli állapotot hirdettek ki. A Mordvinföldi Szmidovics Állami Természetvédelmi Területen kedden villámcsapás nyomán keletkezett erdőtűz területe vasárnapra meghaladta a háromezer hektárt. A helyi hatóságok szerint nincs szükség a lakosság áttelepítésére.

Mordvinföld Tyemnyikovi járásában és a szomszédos Nyizsnyij Novgorod megyéhez tartozó Szarovban – itt működik az Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – rendkívüli állapotot rendeltek el. Az oltásban egy Be-200-as és három Il-76-os repülőgép, valamint hat Mi-8-as repülőgép vesz részt 800 ember és 203 jármű mellett. A Déli-Urálban található Baskírföldön több mint 1,6 ezer hektár áll lángokban. A hőség miatt az ország más területein is fennáll a tűzvész kockázata.

Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos igazgatója a TASZSZ hírügynökségnek vasárnap elmondta, hogy a következő napokban rendkívüli, 36-37 fokos hőhullám várható Lipeck, Tambov, Voronyezs, Kurszk és Belgorod megyében, ami 7-9 fokkal haladja meg az ilyenkor megszokottat, Dél-Oroszországban és a Volga mentén pedig a hőmérséklet elérheti a 39-40 Celsius-fokot is.

A távol-keleti Amúr megyét özönvízszerű esőzések sújtják, a régióban több mint 80 kilométernyi autóutat és hat hidat borított el az ár. Emiatt 24 település közúton megközelíthetetlen, további tízbe pedig csak különleges járművön lehet eljutni. A régióban 182 lakóházat és több mint 1400 telket lepett el a víz. Áradás fenyeget Habarovszki területen is, ahol Jevgenyij Zsinyicsev, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős miniszter Mihail Gyegtyarjov kormányzó társaságában szemlélte meg az árvédelmi létesítményeket. Az Amúr tetőzése itt augusztus 13-15-re várható.

Az árvízhelyzet miatt a régió öt járásában vezettek be rendkívüli állapotot.

The post Rendkívüli állapot Szarovban: tizenhat települést fenyegetnek erdőtüzek Jakutföldön appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nógrádi: Magyarországon elkezdődött az együttműködés az egészségügyi szervezetek és a titkosszolgálatok között

Biztonságpiac - Mon, 08/09/2021 - 08:35
Kik alkották az elmúlt tíz év nagyhatalmi erőit? A jövőben kik fogják? Vajon felkészültünk a terrorcselekmények kivédésére? Az információ valóban a legnagyobb kincsünk? A kérdésekre Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértővel kerestük a választ.

– Hogyan látja, az elmúlt tíz évben melyek voltak azok a legfőbb változások, amelyek a biztonsági ágazatot érintették?
– Ha visszatekintünk, akkor egyértelműen látszik, hogy a katonai biztonság hosszú éveken keresztül leértékelődött. Ha azonban szűkítünk, és csupán az elmúlt tíz évet vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy növekvő tendenciát kezdett el mutatni ez a terület. Számos más biztonsági ágazat is megjelent, ilyen például az egészségügyi hírszerzés, az információbiztonság. Korábban ilyen fogalmak például nem is léteztek. De vegyük sorra az elmúlt tíz év legfontosabb tendenciáit. Az első, amit megfigyelhettünk, hogy ugyan továbbra is meghatározó az Egyesült Államok, de helye és szerepe globálisan csökken. Másodsorban ma már egyértelmű az is, hogy az Egyesült Államok az úgynevezett Öt Szemmel (USA, Nagy Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada) szőrőstől-bőrőstől lehallgatja az egész világot. Ez azt jelenti, hogy, aki nincs benne ebben az öt szemben, az nem is kap információt. Harmadsorban megállapítható, hogy megváltozott az Egyesült Államok legnagyobb kihívója. harminc évvel ezelőttig ez a Szovjetunió volt, ma már őket felváltotta a Kínai Népköztársaság. A világ jelenleg úgy számol, hogy globálisan, a bruttó GDP-t tekintve Kína néhány éven belül le fogja hagyni az Egyesült Államokat. Katonai téren azonban továbbra is – bár csökken a különbség – meghatározó maradt az Egyesült Államok.

– Az látható már most is, hogy hol ütközn Kínai és Amerika?
– Természetesen! Először is: az Egyesült Államok Kínát, ugyanúgy ahogyan a világ döntő részét, körbevette katonai támaszpontokkal. Itt azonban Kína kőkemény ellenállást tanúsított. Másodszor: a kínaiak a dél-kínai tengeren, ami létező sziget, mind meg akarják szerezni. Harmadszor: teljesen más az amerikai – kínai hozzáállás Taiwan kérdéséhez. Negyedszer pedig: ha megnézzük a Vietnámi kapcsolatokat, akkor könnyen kitűnik, hogy – a vietnámi háború lezárta után durván egy emberöltővel – az ország csaknem szövetséges kapcsolatokat ápol az USA-val, és főellenségének Kínát tekinti. A jelenlegi helyzetben Kína tehát gőzerővel megy előre és a koronavírus járványból is nagyon jól jött ki. Azt azonban, hogy milyen lesz a második hullám, jelenleg senki sem tudja.

– A két nagy játékoson, Kínán és Amerikán kívül, jelen van még más is?
– Van egy harmadik globális játékos is, Oroszország. Nekik három értékük van: a kőolaj, a földgáz, valamint a stratégiai fegyvereik. Mivel az Egyesült Államok – főleg Trump vezetése alatt – mindent megtesz, hogy győzzön, az oroszok és kínaiak jó pár területen együtt tudnak működni, annak ellenére, hogy a két fél stratégiai céljai ütköznek egymással. Az alapvető probléma az, hogy Európa – főleg a Brexit után – nem versenyképes. Nem vagyunk egyáltalán globális játékosok. Rendkívül érdekes azonban, hogy most 2020 nyarán, egyre több európai vezető azt mondja, hogy ha Európa nem tud stratégiai kérdésekben összefogni, akkor véglegesen lemarad a három globális játékos mögött.

– Mi az oka annak, hogy Európa ilyen mértékben kiszorult?
– Európában két atomhatalom van, a britek és a franciák. A műholdas hírszerzése Európának annyira periférikus, hogy lényegében semmiféle valós hatalma nincsen. Amerika számos nagy tudású európai technológust megvett. Gyakorlatilag Európa lemaradásának rengeteg oka van. Nincs politika befolyásunk az eseményekre. Teljesen súlytalanok az Európai Unió külügyi biztosai. Ott tartunk, hogy az EU perifériára szorult a világ válságainak a kezelésében. A britek úgy gondolták, hogy a Brexit-tel jól járnak, és különleges kapcsolatokra tesznek majd szert az Egyesült Államokkal, ám erről jelenleg szó sincs. Európát innentől kezdve nagymértékben meghatározza a német-francia tengely – ami kiváltképp érdekes lesz annak fényében, hogy Macron belpolitikailag rendkívül meggyengült, Merkel pedig jövőre nyugdíjba megy.

– Hogyan látja jelenleg a békét? Mennyire biztonságos a világ?
– A háborúk száma állandóan növekszik. Egy évvel ezelőtt napi 20-22 háború volt a földön, jelenleg napi 35. Továbbra is tény, hogy a második világháború óta a földön még egyetlen békés nap sem volt.

– Ebben vélhetően szerepet játszanak az egyre gyakoribb terrorcselekmények is. Magyarország mennyire tekinthető fenyegetett országnak?
– A terrorista tökéletesen tudja, hogy olyan helyen kell robbantani, hogy annak világhíre legyen, és benne legyen a világsajtóban. Magyarország ezért nem számít kifejezetten veszélyeztetettnek. Egyre nehezebb egyébként is a fejlett világokban robbantani, egyre komolyabb az előkészületet, szervezést igényelnek a terrorcselekmények. Döntően ma már csak olyan támadásokat tudnak végrehajtani, amelyek gázolások, vagy azonnali fegyveres támadások. Olyan nagy cselekmények, mint amilyenek korábban voltak – például a Madridi mészárlás –elmaradtak, mert a titkosszolgálatok erre már felkészültek. Ma a merényletek többsége Afganisztánban, Pakisztánban, vagy Afrika egy részén következik be. Látni kell tehát, hogy Szíria esetében szembekerültek egymással a siíta és szunita erők, megjelentek az izraeliek, a szíriaiak, a törökök, az oroszok, a szaudiak. Ettől kezdve újra van mozgástere a nemzetközi terrorizmusnak. Újra feléledt az Iszlám Állam és feléledt egy-két nemzetközi szervezet is, többek között az Al-Kaida. Ettől kezdve sokkal nehezebb az ellenük való fellépés is, mert tökéletesen kihasználják a korábbi szövetségesek egymás közti ellentéteit. A válasz tehát az, hogy a terror megmaradt, a terror nem fog megszűnni. A terror kiváltó okainak felszámolásáért az emberiség gyakorlatilag semmit nem tett.

– Ezzel szemben felértékelődött a biztonságra való törekvés. Legalábbis, ahogyan az a felmérésekből kitűnik.
– Ez valóban így van. A világ lakossága – ezalatt most nyugatot értem – a biztonságot fontosabbnak tartja, mint az emberi szabadságjogokat.

– De vajon a személyes vagy az egészségügyi biztonság fontosabb számukra?
– A személyi védelem egy szörnyű nehéz dolog, mert rengeteg országban, többek között az USA-ban, a személyi védelem azt jelenti, hogy korlátlanul rendelkezem fegyverrel. Ilyen kísérlet most már Európában is van, csak ennek rengeteg a hátulütője. Az egészségügyi biztonság ezzel szemben azt jelenti, hogy az emberek sokkal jobban törődnek az egészségükkel, sokkal jobban odafigyelnek például a járványra. Ehhez képest azonban saját magunk is láthattuk, hogy ez nem teljesen így van. Úgy vélem azonban, hogy nem lehet megmondani, melyiket tekintik fontosabbnak.

– Ha már szóba került a koronavírus járvány: Magyarország egészségügyi hírszerzéséről mondhat pár szót?
– Magyarországon elkezdődött az együttműködés az egészségügyi szervezetek és a titkosszolgálatok között. Ennek alapvető célja, hogy a világ minden tájáról megkapjuk a szükséges információkat. Szükséges ez amiatt, hogy az egészségügy szakemberei matematikusokkal modellezni tudjanak, felkészüljenek a járvány egy esetleges második hullámára. Az egészségügyi hírszerzés alapja az, hogy felkészítse az országot is arra, hogy a jövőben több egészségügyi válság lesz, mint eddig, és ezek sokkal súlyosabbak lehetnek, mint eddig. Jelezni szeretném, hogy a spanyolnáthánál például a második szakasz volt az, ami sokkal több emberéletet követelt. A lényeg és egyben a legfontosabb cél, hogy megkapjuk az egészségügyi információkat a világ minden tájáról. Ennek keretében nyilván nekünk is ki kell adni információkat. A járvány kapcsán azonban az egészségügyi világszervezet (WHO) több szempontból sem szerepelt jól. Nem mondom, hogy nem adott ki valós információkat, de kínai befolyásolás alá került, akik jó ideig nem mondták el a valós adatokat és információkat.

– Az adat és információ két becses érték. Az információbiztonsági ágazatra Ön szerint mekkora felelősség hárul?
– Hatalmas! Az elmúlt tíz évben teljesen új bűnözési formák, csoportok jöttek létre. Többek között a kiberbűnözés. Úgy vélem, ha valaki garantálni tudja az információk biztonságát, az egy elképesztő hatalom birtokosa. Nyilván van betörés, lopás, erőszak, ezek az úgymond standard bűncselekmények. A technika fejlődésével azonban olyan bűncselekmény ágak keletkeznek, amire a politikának, a szakértőknek, mindenkinek fel kell készülnie. Egy újabb olyan szegmens, amiben a biztonság az első.

(Cikkünk először nyomtatásban, 2020 szeptemberében jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)

The post Nógrádi: Magyarországon elkezdődött az együttműködés az egészségügyi szervezetek és a titkosszolgálatok között appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

“Elrettentő” büntetés vár a féltékeny fúria

Biztonságpiac - Mon, 08/09/2021 - 07:35
A garáz­da­ság vét­sé­ge miatt indult ügy­ben a Tata­bá­nyai Járá­si Ügyész­ség vád­ira­tot nyúj­tott be azzal a nővel szem­ben, aki a vád sze­rint fél­té­keny­sé­ge miatt volt garáz­da az eladó­val szem­ben.

A vád­irat sze­rint az ittas nő 2021. ápri­lis 29-én 20 óra 30 perc­kor bement a tata­bá­nyai dohány­bolt­ba, és az eladót kér­dő­re vonta, hogy miért flör­töl a barát­já­val. Az elkö­ve­tő az eladó haját elkap­ta, rán­gat­ta, ily módon a bejá­rat felé, az üzlet elé húzta. A sér­tett nő meg­pró­bált a táma­dó­ja szo­rí­tá­sá­ból kiszabadulni, aki a hajánál fogva tovább rán­gat­ta. Az eladó meg­fog­ta a nő kezét, aki ezt nehez­mé­nyez­te és arra kérte a sér­tet­tet, enged­je el a kezét, akkor ő is elen­ge­di a haját. Ami­kor az eladó a táma­dó kezét elen­ged­te, az ittas nő a haj­té­pés­sel fel­ha­gyott, azon­ban hir­te­len a közel­ben lévő sörét az eladó ruhá­za­tá­ra öntöt­te.

Az eladó vissza­ment az üzlet­be, ahová a táma­dó­ja is követ­te. Az elkö­ve­tő a sér­tett szi­dal­ma­zá­sá­val nem hagyott fel, eköz­ben a sér­tet­tet leköp­te, ezután távo­zott az üzlet­ből. Az elkö­ve­tő az üzlet bejá­ra­ti ajta­já­ba kint­ről erő­tel­je­sen bele­rú­gott.

Az ügyész­ség a vád­irat­ban arra tett indít­ványt, hogy a Tata­bá­nyai Járás­bí­ró­ság a garáz­da nővel szem­ben tár­gya­lás mel­lő­zé­sé­vel, bün­te­tő­vég­zés­ben pénz­bün­te­tést szab­jon ki.

The post “Elrettentő” büntetés vár a féltékeny fúria appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Teljesítményfokozókkal üzleteltek, lecsapott a rendőrség

Biztonságpiac - Mon, 08/09/2021 - 06:35
Nemzetközi nyomozás részeként fogtak el a rendőrök két férfit, akik illegális teljesítményfokozókkal üzleteltek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írták: a rendőrök egy magyar, cseh és román rendőrök alkotta, az Europol által koordinált nemzetközi nyomozócsoport munkája során még 2020 áprilisában hallgattak ki egy 65 éves szentendrei férfit, akinél nagy mennyiségben foglaltak le teljesítményfokozó szereket. Ezután Csehországban, Szlovákiában és Romániában is rajtaütéseket tartott a rendőrség, Aradon a szerek ipari mennyiségű előállításához használt gyártósort és a tabletták, valamint az ampullák csomagolásához szükséges kellékeket találtak.

A szentendrei férfi azonban tovább folytatta tevékenységét, őt szerdán Budapesten fogták el, ahol egy 65 éves kecskeméti nyugdíjassal üzletelt. A rendőrök több, ampullákkal, illetve tablettákkal tömött dobozt, feljegyzéseket és összegeket tartalmazó noteszt, valamint több százezer forintot foglaltak le tőlük.

Hozzátették: a szerek hatóanyagát, összetételét szakértők vizsgálják, az elsődleges megállapítások szerint legtöbbjük vényköteles, hatóanyaguk vélelmezhetően illegális gyógyszereket is tartalmazó, tiltott teljesítményfokozó szer. A szentendrei férfi tagadta a terhére rótt bűncselekményt, kecskeméti üzlettársa pedig nem tett vallomást. Ellenük teljesítményfokozó szerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

The post Teljesítményfokozókkal üzleteltek, lecsapott a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.