You are here

Biztonságpolitika

Bagoly mondja verébnek: Peking a származásalapú diszkriminációra figyelmeztette az Ausztráliába készülő kínai diákokat

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 12:10
Az ázsiai származású emberek elleni negatív megkülönböztetés kockázatára figyelmeztette az Ausztráliába készülő diákokat a kínai oktatási minisztérium közleményben.

A minisztérium weboldalán közzétett figyelmeztetés szerint ugyan az ausztrál felsőoktatási intézmények a tervek szerint júliustól fokozatosan ismét megnyitják a kapuikat, az új koronavírus globális terjedését még nem sikerült megfékezni, így a fertőzés veszélye a nemzetközi járatokon, valamint az újranyitott iskolai kampuszokon továbbra is fennáll. A minisztérium emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy Ausztráliában számos alkalommal “történtek kirekesztő jellegű események” ázsiai származású emberekkel szemben, ezért a kockázati tényezők megfelelő mérlegelését javasolta az érintett diákoknak.

Kína és Ausztrália között az elmúlt időszakban feszültté vált a viszony, miután Canberra azzal vádolta meg Pekinget, hogy felelősséggel tartozik a koronavírus-járvány globális alakulásáért a vírus megjelenésekor tanúsított késlekedések miatt.

Categories: Biztonságpolitika

Iszlamofóbia az előző évtizedben

Biztonságpolitika.hu - Wed, 06/10/2020 - 10:51

A világ fejlett országainak nagy része mára lakosságukat tekintve multikulturális. Ennek oka, hogy barátságosabb körülményeket keresve a szegényebb, kevésbé fejlett régiókból sokan vándorolnak be Ezek a bevándorlók rendszerint a célországétól nagyban eltérő kultúrában szocializálódnak és bőrszínük, vallásuk sem egyezik az ott megszokottal

Cikkemben az iszlám követőivel és az ellenük irányuló erőszakos cselekedetekkel foglalkozom. Mielőtt a kifejtésbe kezdenék, fontosnak tartom tisztázni az iszlamofóbia definícióját: ellenszenv vagy előítélet a muszlimokkal szemben, főként mint politikai erővel szemben. Ez az ellenszenv a rasszizmusból ered és bizonyos személyekben gyűlöletté érhet.

Az EUMC jelentése szerint Európában az muszlim közösség tagja napi szinten szembesülnek diszkriminációval. Nehezebben kapnak állást, ennek következtében lakhatási körülményeik is szerényebbek és az oktatásban nyújtott teljesítményük is alul marad az átlagoshoz képest. A riport kitér a kisebbség lélekszámára is, amely 13 millió a kontinensen, ezzel a lakosság 3,5%-át teszik ki az egykori bevándorlók leszármazottai.

Néhány esetben ez a jelenség nem állt meg puszta megkülönböztetésnél, nemegyszer fordult elő, hogy erőszakos, több halálos áldozatot követelő cselekménnyé fajult az ellenszenv. Ezek az esetek többnyire a sztereotípiák és a rasszizmus keveredésére vezethetőek az elkövetők elméjében.

Tárgyalás

Az elmúlt évtizedben (2010-2019) hat alkalommal történt olyan belföldi terrorcselekmény, amelynek az iszlám közösség, vagy a bevándorláspárti baloldali politika volt a célpontja. Ezeket néhány fontos jellemzőjükkel egy táblázatban fogom röviden ismertetni, ezt követően néhány fontosabbat kiemelve, azokat részletesen elemzem, a többiről pedig rövid leírást adok.

Év Helyszín Típus Áldozatok Végrehajtás módja Célpont Halott sérült 2011 Oslo és Utøya, Norvégia pokolgép és lövöldözés bevándorláspárti politikusok, aktivisták 77 319 2017 Quebec City, Kanada lövöldözés muszlimok 6 5 Finsbury Park, London ramming muszlimok 1 9 2019 Christchurch (Al Noor), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 42 36 Christchurch (Linwood), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 8 4 Bayonne, Franciaország lövöldözés muszlimok 2 Összesen: 134 375

 

A táblázatból jól kivehető a növekvő tendencia, az, hogy az évtized vége felé haladva sűrűsödnek az események, de az áldozatok száma a legtöbb esetben nem haladja meg a tizenötöt, az összesen 509 érintett 95%-a kettő támadás során vesztette életét vagy sérült meg.

Ennek fényében nem meglepő módon ezt a két atrocitást vetem alá részletes elemzésnek. Az egyik a norvégiai vérengzés, a másik pedig a Christchurch-ben történt mészárlás. Utóbbi esetében a táblázatban két külön sort elfoglaló eseményeket egyben tárgyalom, kiemelt figyelmet fordítva az elkövetőre. A többi eset részletei kevésbé érdekesek, de mivel valamekkora összefüggés megfigyelhető köztük, rövid kitekintés erejéig azokat is bemutatom.

A két eset rendelkezik közös vonásokkal, ami nem meglepő tekintve, hogy az új-zélandi merénylő a 2011-es támadásból merített ihletet, sőt állítása szerint kapcsolatba is lépett a norvég merénylővel.

Norvégia

2011. július 22-én délután fél négy környékén egy autóba rejtett pokolgép robbant Oslo kormányzati negyedében, Jens Stoltenberg, akkori miniszterelnök irodájának közelében. A robbanás 8 ember életét követelte, a sérülések nagyobb része is itt történt. A tettes, Anders Breivik több robbanószerkezetet is elrejtett a környéken, amelyek közül végül csak egy sült el.

A 2011. július 22-i norvégiai terrortámadások miatt huszonegy éves börtönbüntetését töltő Anders Behring Breivik náci köszöntésre lendíti karját a skieni börtön bírósági tárgyalótermébe érkezve 2016. március 15-én. A hetvenhét embert lemészároló Breivik az emberi jogainak megsértése miatt indított pert a norvég állam ellen, és most tartják az első tárgyalást. (Forrás: MTI/EPA/Lise Aserud)

A káoszt kihasználva Breivik magát rendőrnek kiadva egy gépkarabéllyal és egy pisztollyal felszerelkezve Utøya szigetére ment, ahol a kormányon lévő Munkáspárt ifjúsági tábora található. Itt 69 fiatallal végzett, többségüket közvetlen közelről fejbe lőve, csupán két fiút hagyott életben, egyiküket életkora miatt (9 éves volt), a másikat azért, mert önmagára emlékeztette.

Az utøyai lövöldözés során egyszer megpróbálta magát feladni a merénylő és tárcsázta a rendőrséget, ám miután nem kapott választ folytatta a vérengzést. A rendőrök megérkezése és az első lövések között megközelítőleg 60 perc telt el. Ez a késlekedés visszavezethető az oslói eseményekre, ugyanis nem állt rendelkezésre helikopter, ugyanakkor nem elhanyagolható a tény, hogy a sziget a fővárosból indulva kényelmes tempóban is elérhető 45 perc alatt gépjárművel és komppal, a távolság mindössze 35 kilométer. Breivik azonnal megadta magát.

A tettes július 25-én állt először bíróság elé, ahol lényegében minden kérését elutasították, így nem jelenhetett meg egyenruhában és nem olvashatott fel kiáltványából. Ezen a tárgyaláson további nyolchetes elzárás lett az ítélet, amely során a külvilágtól szinte teljes mértékben izolálták, csak ügyvédjével kommunikálhatott. Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a férfi teljesen beszámítható, végig tudatosan cselekedett.

Az említett kiáltvány egy igen tekintélyes mű. A nagyjából 1500 oldalas közlemény címe 2083: Európai Függetlenségi Nyilatkozat. Breivik a dokumentumot a támadás napján nevét angolosítva, angol nyelven töltötte fel az internetre. A 2083 arra az évre utal, amikor egyes elképzelések szerint véget fog érni a Nagy Európai Polgárháború, amelynek eredményeképpen a muszlimokat deportálják Európából.

Az írás inkább egy naplóra hasonlít, amelyben az elkövető leírja hogyan készült fel a támadásra, milyen erőfeszítéseket tett az akció, vagy ahogyan ő nevezi küldetés sikeréért. Az első bejegyzés 2002-ből származik, ebben a szerző az európai Templomos Lovagok nyolcadik vezetőjeként mutatkozik be és egy ellenállási mozgalomra hivatkozik, amelynek célja Európa „iszlamizációjának” megfékezése.

A kiáltványban képek is helyet kaptak a szerzőről és a nagy terv állapotáról, illetve folyamatosan beszámol arról, hogyan fejleszti fizikai felkészültségét és mentálisan miképpen készül a merényletre.

A kiáltvány egy része Ted Kaczynski[1] hasonló jellegű írásából származik, némi módosítással, állítja a Documnet.no honlap, amely anti-iszlamista tartalmakkal foglalkozik és Breivik cikkeit is rendszeresen jelenítették meg.

Breivik végül addig erősködött a bíróságon, amíg engedélyezték, hogy felolvasson írásaiból, szavai több társadalmi probléma miatt hibáztatta az iszlám közösséget, mintegy felszólítás volt a kisebbség felszámiására. Az ügyének tárgyalásain, amikor belépett terembe karlendítéssel köszöntötte a bent tartózkodókat. Tetteiért sohasem kért és nem is tervez bocsánatot kérni a halottak hozzátartozóitól, állítása szerint, ha lehetne újra megtenne mindent, amit 2011. július 22-én tett.

Breivik végül a norvég törvények szerint kiszabható legsúlyosabb büntetést, 21 éves szabadságvesztést kapott, úgy hogy miután letöltötte az még egyszer ugyanennyivel meghosszabbítható. Szakértők szerint élete végéig börtönben lesz, szigorított őrizetben.

Breivik védelmének érdekében saját szintet kapott a börtönben, így igyekeznek távolt  tartani a többi fogvatartottól. Annak ellenére, hogy a norvég börtönökben tapasztalható körülmények kifejezetten humánusak, Breivik több pert indított, amelyekben embertelen állapotokra panaszkodott Egyik keresete 2016-ban sikerrel zárult. Ekkor emberi jogaira hivatkozva kérte, hogy elhagyhassa a magánzárkát.

Az Oslo határában fekvő Ila börtön által 2012. augusztus 22-én közreadott dátummegjelölés nélküli felvételen az intézmény egyik cellája látható. A szélsőjobboldali nézeteket valló, 33 éves Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkost letartóztatása óta az Ila börtönben őrzik. Breivik 2011. július 22-én autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányzati negyedben, amely nyolc ember életét oltotta ki, majd rendőrnek öltözve Utoya szigetére utazott, ahol 69 embert ölt meg a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. (Forrás: MTI/EPA/Ila börtön/Glefs AS)

Bár ebben az esetben az áldozatok közül csak néhányan voltak muszlimok, iszlamofób támadásnak tekinthetjük a háttérben meghúzódó elvek miatt. Az akciót teljes mértékben a szélsőjobboldali ideológiák hatják át, tulajdonképp tiltakozásról beszélhetünk a muszlimok nagyarányú bevándorlása ellen. Ezzel magyarázható a robbantás és a lövöldözés helyszíne is. Lényegében a baloldali nézeteket támadta. Az egyik fiút a táborban azért hagyta életben, mert úgy vélte, hogy biztosan nem képes egyetérteni az általa gyűlölt ideológiákkal.

A merényletek tökéletesen ki voltak tervelve, a kiáltvány szerint több, mint kilenc éves előkészítési folyamat előzte meg, ebben az időszakban sikeresen titokban tartotta tervét.

Christchurch

2019. március 15-én a norvégiai terrortámadásra kísértetiesen hasonlító események történtek az új-zélandi Christchurch-ben. Egyetlen merénylő, két különböző helyszínen 50 ember életét oltotta ki és majdnem ugyanennyit megsebesített. A két helyszín az Al Noor és a Linwood mecsetek voltak, az áldozatok kivétel nélkül muszlim hívők voltak.

Brenton Tarrant, az elkövető Breivikhez hasonlóan kiáltványt fogalmazott meg, ám ez nem sokban hasonlít a norvég merénylő írásához. Ez a kiáltvány 87 oldalas, borítóval és egyéb sallangokkal együtt. Tarrant irománya első részében olyan kérdésekre válaszol, amelyek felmerülhetnek személyével és a merénylettel kapcsolatban, mintegy megindokolva tettét, magát a megmentő szerepébe helyezve.

Brenton Tarrantot, az új-zélandi Christchurchben elkövetett kettős merénylet fő gyanúsítottját vezetik a nagyváros kerületi bíróságának tárgyalótermébe 2019. március 16-án, a támadások másnapján. A mecsetek elleni merényletben 49-en életüket vesztették, 48-an megsebesültek. A hatóságok őrizetbe vettek három férfit és egy nőt. A 28 éves ausztrál Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt emeltek vádat. A fegyvertartási engedéllyel bíró férfi öt lőfegyvert használt a vérengzéshez.
(Forrás: MTI/EPA/SNPA Pool/Martin Hunter)

A második rész már valódi kiáltvány, itt hosszasan taglalja a nyugati világ hanyatlását, amelyért az alacsony születésszámot és az muszlim közösséget okolja. Felhívja a figyelmet arra, hogy a termékenységi ráta sokkal magasabb a bevándorlók körében, mint az európai[2] lakosság körében, így szépen lassan lecserélődik a népesség. Ezzel az elővetített folyamattal magyarázható a kiáltvány címe, a The Great Replacement, magyarul A Nagy Kicserélődés.

Tarrant kitér a „hamis bálványok”-ra is, azaz olyan hírességekre, akik véleménye szerint helytelen értékeket képviselnek, mint például a hedonizmust. Az említett celebritások között megtalálható többek között Freddie Mercury és Madonna is.

Kiemelném még azt a szakaszt, amelyikben az amerikai fegyvertartási szabályokat bírálja és reményét fejezi ki, hogy miután véghezvitte a merényletet átgondolják azokat. Az USA-val kapcsolatosan korábban kitért Trump-ra is, akiben kiváló képviselőjét látja elveinek, de vezetőként inkompetensnek tartja. Az utóbb említett két részben erősen megfigyelhető Candace Owens[3] hatása.

Tarrant kiáltványában azt állítja, hogy Breivik-el megbeszélte terveit és a Templomos Lovagok vezetője áldását adta terveire. A kiadvány néhol humoros hangvételű, sokszor hivatkozik mémekre.

A merényletet, pontosabban annak egyik felét 17 percen keresztül élő videóban közvetítette a tettes Facebook-oldalán. A videó még napokkal később is elérhető volt és jól kivehető rajta mi történt.13 óra 40 perc körül érkezett meg, alig hat percet töltött a mecsetben, ezalatt 42 embert ölt meg. Amint belépett az Al Noor mecset épületébebe gyilkolni kezdett, válogatás nélkül férfiakat, nőket és gyerekeket végzett ki, sokszor közvetlen közelről tüzelve. Amikor kiürült a gépkarabélyának tára a férfi kisétált az utcán parkoló autójához, ahol fegyvert váltott, majd további 3 percig gyilkolt. A kiérkező rendőrök látták távozni a tettest, de nem gyanakodtak, nem vették üldözőbe.

13 óra 55 perckor a merénylő megérkezett a Linwood mecsethez, ahol hasonlóak voltak a tervei, de nem találta meg a bejáratot, így az ablakokon keresztül nyitott tüzet az imádkozókra.  Ez volt az egyik oka annak, hogy ebben az esetben alacsonyabb, nyolc volt a halottak száma, ugyanis ezzel időt adott fedezéket keresni a bennlévőknek. A másik redukáló tényező egy férfi hősiessége volt. Abdul Aziz egy bankkártya-olvasóval vette fel a harcot a támadóval, ezzel menekülésre késztetve őt. Miután Tarrant autóba ült, Aziz a saját elejtett fegyverét utána dobva betörte a hátsó szélvédőt, amivel jelentősen megkönnyítette a rendőrség dolgát a tettes kézre kerítésében.

Térképen a christchurchi terrortámadás (Forrás: BBC)

Az elfogás 21 perccel az első riasztás után történt, 14 óra 5 perc környékén. Félve az esetleges további támadásoktól a hatóságok 14 óra 11 perckor lezártak minden iskolát a városban. A mecsetek környékén több autóba rejtett pokolgépet is találtak, amelyeket a rendőrség tűzszerészei hatástalanítottak.

A norvégiai esethez hasonlóan itt is elmondhatjuk, hogy nagyon jól megtervezett a merénylet, szinte az internetre készült. A közvetítés, a félreérthető kiáltvány és még egy fontos tény támasztja alá ezt az állítást: az elkövető fegyvereire iszlámellenes szlogeneket és olyan hadvezérek neveit festette, akik győztes hadjáratot vezettek muzulmán seregek ellen vagy sikeresen védekeztek a támadásuk ellen, ezzel megvédve Európát. Ezen a listán szerepel Hunyadi János és Horogszegi Szilágyi Mihály, illetve Luxemburgi Zsigmond mellett a Quebec-i merénylő Alexandre Bissonette neve is.

Tarrant egyik fegyvere (Forrás: The Sun)

Tarrant saját bevallása szerint is osztja a Templomos Lovagok és Breivik iszlamofób nézeteit, illetve elkötelezett ökofasiszta. Rajongott az egykori keresztes lovagokért és lovagrendekért és a világ szinte minden pontjára elutazott, ahol harcoltak. Utazásai során Magyarországon is megfordult.

A merénylőt idén március végén 92 vádpontban találták bűnösnek. Az ügyészség vádpontjai 51 rendbeli gyilkosság (egy sérült életét vesztette a kórházban), 40 rendbeli gyilkossági kísérlet és terrorizmus voltak.  Az ítélethirdetés ugyan a koronavírus járvány miatt elmaradt, de valószínű, hogy Tarrant élete hátralévő részét börtönben tölti.

Kiáltványában Tarrant kitér erre is, jóslata szerint Nelson Mandelához hasonlóan 27 év szabadságvesztés után elengedik és Nobel-békedíjjal jutalmazzák tettéért. A pszichológiai szakvélemény alapján Breivikhez hasonlóan, Tarrant is teljesen tudatosan cselekedett, a férfi beszámítható.

Tettével egy jelentős eredményt biztosan elért: Új-Zéland szigorított a fegyvertartási szabályain. 2019. decemberéig 32000 fegyvert gyűjtöttek be a lakosságtól.

Továbbiak

A táblázatban szereplő további merényletek ugyan nem kaptak akkora visszhangot, mint a kettő részletesebben tárgyalt eset, nem mehetünk el jelentőségük mellett. Ezekben az esetekben is emberek haltak és sérültek meg, csupán azért, mert egy közösség tagjai voltak és különböztek támadójuktól.

Az időrendet megtörve a 2017. június 19-én Londonban történt ramming-támadással kezdeném az elkövetés módszerének különlegessége miatt. A ramming lényegében szándékos gázolást jelent, melynek során a merénylő rendszerint nagyméretű gépjárművel a tömegbe hajt. Egyes esetekben pokolgép kíséri a támadást. A Finsbury Parkban történt merénylet során nem robbant bomba. Darren Osbourne, az elkövető egyszerűen az imádkozók közé hajtott egy furgonnal. A gázolás egy férfival végzett és további kilenc muszlim sérült meg.

2017. januárjában a Quebec-i Iszlám Kulturális Központban a korábban már említett, akkor 27 éves Alexandre Bissonette rántott fegyvert az esti imáról távozókra. Gépfegyvere meghibásodott, így pisztolyával folytatta a lövöldözést, ami jelentősen csökkentette az áldozatok számát. A nyomozás során kiderült, hogy Bissonette legfőbb motivációja a félelem volt. Attól rettegett, hogy őt vagy a családját terrortámadás éri, és böngészési előzményei alapján a támadást megelőző napokban szélsőjobboldali portálokat is látogatott. Végül öt emberrel végzett és további hatot sebesített meg.

A Bayonne-ban történt lövöldözés teljes mértékben iszlamofób cselekedet volt, amelyet a Christchurch-i események inspiráltak. A 84 éves elkövető kettő idős férfira nyitott tüzet, mindketten súlyosan megsérültek, de felépültek.

Lezáró gondolatok

Az iszlamofóbia veszélye a kiszámíthatatlanságban és az irányíthatatlanságban rejlik. Mivel többnyire magányos elkövetőkról beszélünk, akiknek semmilyen bűnügyi előéletük sincs, nem lehetséges felkészülni az esetleges jövőbeli merényletekre. Ahol muszlim közösség van, ott idővel kialakul egy olyan, többnyire vékony réteg, akik a kialakult sztereotípiák miatt ellenzik a diverzitást. A fent tárgyalt esetek elkövetői  is ennek a rétegnek tagjai, akiket túlfűtött az ideológia, vagy éppen a félelem, ám ettől cselekedetük nem lesz helyénvaló.

Nem feledkezhetünk el azonban azokról az esetekről sem, amelyekben muszlim terroristák intéztek támadást Európa és a fejlett világ országai ellen, így a 2015-ös párizsi merényleteket, vagy a 2001-es World Trade Center elleni támadást. Ezek az események nagyban hozzájárultak a muszlimokról kialakult negatív sztereotípiákhoz.

Írta: Patocskai Péter

 

[1] Ted Kaczynski 1978 és 1996 között 16 bombát robbantott az Egyesült Államokban, célpontjai főként muszlimok voltak.

[2] Európainak tekinti Európa, Észak-Amerika és az Ausztrál kontinens (beleértve Új-Zélandot is) keresztény, főként europid lakosságát.

[3] Candace Owens amerikai politikai aktivista, Donald Trump támogatója.

Categories: Biztonságpolitika

Az MVM lekötött évi egymilliárd köbméter kapacitást a Krk LNG gázterminálban

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 08:35
Évi egymilliárd köbméterig terjedő kapacitást köt le a horvátországi Krk LNG visszagázosító terminálban az MVM Csoporthoz tartozó Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) horvátországi leányvállalata, az MFGK Croatia d.o.o. 2021. január 1-jétől csaknem hétéves időszakra; a megállapodáscsomagot június 5-én írták alá – közölte az MVM Zrt.

A közleményben hangsúlyozták: a terminállekötés, valamint a lekötött kapacitáshoz vásárolt cseppfolyós földgáz (liquefied natural gas – LNG) beszerzési forrás történelmi jelentőséggel bír, mivel ezáltal először érkezik dedikáltan LNG-ből származó földgázforrás Magyarország ellátására. A megállapodások az MVM Csoport földgáz forrás- és útvonaldiverzifikációs stratégiai célkitűzésével is összhangban állnak, mivel a beszerzett LNG források kizárólag nyugat-európai piaci szereplőktől érkeznek.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Magyarország és Horvátország több éve tárgyalásokat folytatott a terminálban történő magyar szerepvállalás feltételeiről. Az MFGK eközben a világpiac számos szereplőjével tárgyalt a Krk LNG-ben történő gazdaságos földgázbeszerzésről. A globális piaci folyamatok fényében az LNG kifejezetten versenyképes forrásopcióvá lépett elő a régióban, amely így tovább erősíti Magyarország és az MVM Csoport földgázpiaci pozícióját. Mindezzel együtt piaci és földrajzi realitás marad, hogy a regionális és hazai energiabiztonság gerincét továbbra is az orosz földgázszállítás fogja képezni – tették hozzá.

Az MVM kiemelte: Magyarország számára gazdaságstratégiai, nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági kérdés az ország biztonságos, diverzifikált földgázellátása. Az országnak kiemelt érdeke az évi 2,6 milliárd köbméter kapacitású LNG visszagázosító terminál megvalósulása és 2021. január 1-jére tervezett üzembeállása, mivel általa földrajzi közelségbe került a globalizálódó LNG piacokhoz való közvetlen hozzáférés lehetősége. A Krk LNG-ben történő magyar szerepvállalás kérdését a kormány kiemelt fontosságúként kezeli, ami az új nemzeti energiastratégiában is tételesen megjelenik – hangsúlyozzák.

A Krk LNG az Európai Unió földgáz forrás- és útvonaldiverzifikációs törekvéseibe is illeszkedik, mivel a terminál az észak-déli gázfolyosó egyik végpontja, a közép- és délkelet-európai energetikai összeköttetésekről szóló kezdeményezés (CESEC) egyik prioritásprojektje, továbbá a 2016-ban elfogadott, a cseppfolyósított földgázra és a földgáztárolásra vonatkozó uniós stratégiával is összhangban van. Az EU az Európai hálózatfinanszírozási eszközből 101,4 millió euró pénzügyi forrással támogatta a terminál megvalósulását – írták.

(Magyarország 3,7-4,5 milliárd köbméter földgázt használ fel a téli hónapokban, egész évben pedig megközelítőleg tízmilliárd köbmétert. A -szerk- megj.)

Categories: Biztonságpolitika

Vicc: Moszkva az amerikaiak békés tüntetéshez való jogára figyelmezteti az amerikai hatóságokat

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 07:35
Az amerikai hatóságoknak, miközben fellépnek a tömeges zavargások közepette elkövetett bűncselekmények ellen, nem szabad elfeledkezniük az amerikaiak békés tüntetéshez való jogáról – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai rendőrök könnygázt és más különleges eszközöket vetnek be a tüntetők ellen, valamint tömegesen hajtanak végre őrizetbe vételeket. “Abból indulunk ki, hogy a fosztogatás és más jogsértő tevékenységek elleni fellépés során a hatóságok nem sérthetik meg az amerikaiak békés tüntetéshez való jogát” – hangoztatta Zaharova.

Rámutatott, hogy sok, az eseményről tudósító újságíró megsérült, köztük oroszok is. Hozzátette, hogy Moszkva továbbra is élénk figyelemmel kíséri az Egyesült Államokban zajló eseményeket.

Zaharova szerint eljött az ideje, hogy Washington felhagyjon a kioktató hangnemmel, és a tükörbe nézzen. A szóvivő ezzel arra utalt, hogy az Egyesült Államok rendszeresen bírálja Oroszországot az emberi jogok megsértése címén, egyebek között amiatt, hogy az orosz hatóságok a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályozás megsértése miatt rendszeresen fellépnek az ellenzéki aktivisták ellen.

Az orosz média az elmúlt napokban gyakran adott helyet olyan nyilatkozatoknak, amelyek szerint az orosz kormányzatnak élnie kellene a lehetőséggel, és az amerikai nyilatkozatokhoz hasonló bírálatokat kellene megfogalmaznia. Korábban az orosz külügyminisztérium bírálta a sajtó munkatársaival szembeni durva amerikai hatósági fellépést, a washingtoni orosz nagykövetség pedig tiltakozott az amerikai diplomáciai tárcánál a RIA Novosztyi hírügynökség tudósítójának bántalmazása ellen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban a zavargásokat amerikai belügynek minősítette, és visszautasította a Susan Rice volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó által megfogalmazott gyanúsítgatásokat, miszerint Moszkvának köze lehet az indulatok szításához. Hasonlóképpen tett Zaharova is.

 

 

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: ezer hektáron folytatódik ezen a héten a szúnyogirtás

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 06:35
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, Sopron mellett a győri, a komáromi és a mosonmagyaróvári kistérségben – jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A csapadékhiányos tavaszi időjárás miatt az elmúlt hónapokban kevés helyen kellett beavatkozni a csípőszúnyogok ellen. Korábban a Velencei-tónál, a Kőrösök mentén, továbbá a Duna középső és alsó szakaszán végeztek biológiai lárvagyérítést a szakemberek – közölték.

Csongrád-Csanád megyében Magyarországon elsőként juttattak ki a biológiai gyérítés során granulátumos készítményt légi módszerrel nagyobb területre. Az eljárás az ártéri erdőkben és más, növényzettel borított tenyészőhelyeken hoz érdemi eredményt. A katasztrófavédelem által koordinált program keretében ezzel valamennyi rendelkezésre álló gyérítési technológiát alkalmazzák – írta az OKF. A folyók vízállása továbbra is alacsony, így az árterületeken nem tudtak nagyobb, összefüggő csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyek kialakulni.

Most az elszórt, egyenként kisebb, de jelentős számú vízmegállások, valamint az állandó elöntésű tenyészőhelyek megemelkedett vízszintű szegélyzónái jelentik a csípőszúnyoglárvák elsődleges élőhelyét. Ez utóbbiakat földi úton kezelik, a következő napokban a Dunántúl északi részén, Mosonmagyaróvár, Győr, Sopron és Komárom térségében.

Megjegyezték, hogy a csapadékos időszak után kiemelten fontos, hogy a lakókörnyezetünkben kialakuló mikrotenyészőhelyeket felszámoljuk. Célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti eszközöket – virágcserepek, játékok, madáritatók – összegyűjteni vagy néhány naponta kiüríteni, az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, valamint az árkokat rendben tartani, hogy hosszabb időre ne tudjon benne megállni a csapadék.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a nagyszámú, apró, eldugott erdei pocsolyákat ezzel a módszerrel nem lehet kezelni, ezért az azokból kirepülő imágók ellen valószínűleg rövidesen kémiai gyérítéssel kell majd védekezni.

Categories: Biztonságpolitika

Franciaországban rekordot döntött tavaly a rendőri erőszak miatti vizsgálatok száma

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 05:35
Rekordot döntött tavaly a rendőrök ellen indított eljárások száma Franciaországban, amelyeknek több mint fele aránytalan erőszak miatti vádakat érintett – közölte hétfőn a rendőrség felügyeleti szerve (IGPN). Eközben Emmanuel Macron francia elnök a rendfenntartók etikai szabályozásának javítását szolgáló javaslatok bejelentésének felgyorsítására kérte a kormányát a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni demonstrációk nyomán.

Az IGPN tavaly 1460 vizsgálatot indított rendőrök ellen, ez 23,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest, amikor is 1180, az azt megelőző évben pedig 1085 esetet tártak fel az illetékes hatóságok. Az emelkedés hátterében a közlemény szerint a 2018 végén indult sárgamellényes mozgalom áll, amely 2019-ben fokozott munkát adott a rendőrség felügyeleti szervének.

Ezen 1460 vizsgálatból 868 “szándékos erőszak” gyanúját érintette, ami 41 százalékos emelkedés egy év alatt (+ 256 eset). Az erőszakra vonatkozó panaszok 38,8 százaléka tüntetésen történt előállítást vagy beavatkozást, 12,8 százalék országúti rutinellenőrzést, míg 14,1 százalék előállított személy elleni erőszak gyanúját érintette.

A hatósági vizsgálatok nem jelentik feltétlenül azt, hogy a rendőrök hibáztak – jelezte Brigitte Jullien, a baloldali ellenzék által elfogultsággal vádolt IGPN igazgatónője. Elmondta, hogy a sárgamellényeseket érintő 399 ügy közül 130 esetben történt súlyos sérülés, 274 eset már bíróság elé került, de jelenleg csak tucatnyi rendőrt fenyeget ténylegesen bírósági eljárás.

A legtöbb panasz a sárgamellényes tüntetőknek maradandó sérüléseket okozó gumilövedékek és oszlató gránátok miatt érkezett, de az adatok azt mutatják, hogy az előbbi használata 2019-ban 43 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg oszlató gránátokat is negyven százalékkal kevesebbszer vetettek be tavaly a rendőrök, amikor is 5420 gránát robbant a megmozdulásokon. A jelentés szerint a tüntetők sérülései és az azokra adott reakciók sajtóvisszhangja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség tavaly már visszafogottabban lépett fel.

Szombaton több mint 23 ezren tiltakoztak a belügyminisztérium összesítése szerint országszerte a rendőri rasszizmus ellen a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni egyesült államokbeli tiltakozásokat támogató nemzetközi mozgalom keretében. A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére kedd este már több mint húszezren tüntettek a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen.

Az incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte. Emmanuel Macron hétfőn azt kérte Nicole Belloubet igazságügyi miniszterről, hogy kiemelten kezelje a franciaországi rendőri erőszak szimbólumává vált ügyet.

A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elöl, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol a kihallgatása közben meghalt. A múlt héten egy büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét, aki a szakértői vélemény szerint a halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr a földre szorította.

“A George Floyd halála által kiváltott érzelmi helyzetben a hazai közvélemény egy része is tüntet a rasszizmus ellen, és vádolja a rendőri erők tevékenységét. Átláthatóan és tevékenyen szeretnénk erre a dühre válaszolni” – jelezte hétfőn a miniszterelnöki hivatal.

Categories: Biztonságpolitika

Sztrájkolni készül a belga rendőrség

Biztonságpiac - Wed, 06/10/2020 - 04:35
A belga rendőrség szakszervezete sztrájkot kezdeményez mintegy tízezer ember részvételével a rasszizmus ellen szervezett előző napi brüsszeli tüntetést követően kialakult rendbontás felszámolásának szervezetlensége miatt. Az incidensben az állomány 28 tagja is megsérült – közölte a belga média.

A rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakoztak vasárnap délután a belga főváros igazságügyi palotája előtt. A megmozdulás minden incidens nélkül zajlott, a rendezvény végén azonban tüntetők mintegy százfős csoportja rendőrautókat dobált meg, valamint rendőrökre támadt a számos afrikai bevándorlónak otthont adó Matongé negyed közelében. A rendbontók szemeteseket, kartondobozokat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és több üzletet kifosztottak.

Vincent Gilles, a rendőri szakszervezet elnöke kijelentette, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítő kollégáik nem kaptak egyértelmű parancsokat. Magukra hagyták őket, helyszínen meghozott döntések alapján kellett fellépniük, és a szakszervezet tudatosítani szeretné, hogy minden intézkedés szükséges, megfelelő és arányos volt – húzta alá. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy a rendőrök által elkövetett szándékos és törvénybe ütköző erőszakos cselekedeteket büntetni kell, a belga rendőrség tagjai azonban tisztességes emberek. Fantázia szüleménye az, hogy intézkedéseik motivációja túlnyomó részben rasszista indítékú lenne – tette hozzá. A vasárnap esti incidens során a rendőrség vízágyúkat használt a tömeg oszlatására. Sokan megsebesültek, köztük egy újságíró.

Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök korábban a vasárnapi megmozdulás elhalasztását javasolta, a főpolgármester azonban engedélyezte annak a megtartását. Close azzal magyarázta döntését, hogy más olyan fővárosok mellett, mint Párizs, London, Madrid vagy Róma a 400 millió európai uniós állampolgár fővárosa, Brüsszel sem maradhatott csendben a George Floyd halála miatt tartott globális megmozdulásokat illetően. Hozzátette, rendkívül nehéz megtalálni az egyensúlyt a közrend megtartása, a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása, valamint a közegészségügyi előírások betartatása között.

Philippe Close brüsszeli főpolgármester korábban a zavargások azonnali felszámolására szólította fel a rendőröket. A vasárnap késő esti órákban közétett Twitter-üzenetében azt írta, hogy mintegy 150 embert állítottak elő, és bejelentette, a főváros hétfőn keresetet nyújt be a rendbontók ellen, valamint felveszi a kapcsolatot a károsult üzlettulajdonosokkal.

Vízágyút is bevetettek belga rendőrök a sörösüvegekkel és macskakövekkel rájuk támadó tüntetőkkel szemben a mintegy tízezer ember részvételével, a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen vasárnap délután tartott brüsszeli tüntetést követően. A rendbontók gyújtogatnak, kirakatokat törnek be, és üzleteket fosztanak ki – közölte a helyi média vasárnap. Rendőrségi információk szerint a megmozdulás kezdetben incidens nélkül zajlott. A rendezvény végén tüntetők mintegy száz fős elvonuló csoportja rendőrautókat dobált meg és támadt rendőrökre.

Categories: Biztonságpolitika

MNB: 24 millió forint bírság az OVB biztosításközvetítőnek

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt – közölte a jegybank.

Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatot tartott az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Kft.-nél (OVB), a többes ügynök tájékoztatási gyakorlatáról, fogyasztói bejelentés alapján. A vizsgálat szerint – amely a 2019. január 1-jétől 2020. január 24-ig terjedő időszakot tekintette át – az OVB a megbízott közvetítői által küldött ügyféltájékoztató levelekben valótlan, megtévesztő állításokkal próbálta ügyfeleit nyugdíjbiztosítás kötésére ösztönözni, majd elzárkózott a megbízottjaiért való felelősségtől, azt az ő magánakciójuknak minősítette.

Az MNB megállapította: a tájékoztató levelek valótlan állításokat közöltek, illetve a valós tényeket megtévesztésre alkalmas módon, a vélt, vagy valós piaci folyamatokat önkényesen, egyoldalúan negatív felhanggal jelenítették meg. Erre példaként idézik a levelekből, hogy “a már régen elavult.önkéntes nyugdíjpénztárak hamarosan megszűnnek létezni a jelenlegi formájukban”, vagy a “nyugdíjkötvény nem fog biztonságos megtakarítást nyújtani”.

Az OVB kereskedelmi kommunikációja emellett egyoldalúan a számára magas jutalékot eredményező nyugdíjbiztosítás, mint termék előnyeit hangsúlyozta, szembeállítva az önkéntes nyugdíjpénztárakkal, illetve a magyar állam által nyújtott megtakarítási formákkal. Ráadásul az ügyfelekre nyomást helyezve említették meg, hogy a nyugdíjbiztosítások termékválasztéka is egy-két hónapon belül bizonytalanná válik, mert az ezekhez járó adókedvezmény már csak korlátozott ideig, gyors szerződéskötés esetén érhető el. Ezen állítások alkalmasak a fogyasztói ügyleti döntés befolyásolására, torzítására – mutat rá az MNB.

A jegybank a bírság összegének meghatározásakor a társaság piaci pozíciója és mérete mellett figyelembe vette, hogy a tájékoztató levelek tartalma rombolja a magyar államba vetett közbizalmat, aláássa a pénzügyi tudatosságot, és alaptalanul leminősíti az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert. Súlyosító körülményként értékelte még az MNB a vizsgálat során a többes ügynök hozzáállását, a megbízottjaiért való felelősségtől történő teljes mértékű elzárkózást is. Ez egy piacvezető közvetítő esetében különösképpen aggályosnak és a működés szempontjából is kockázatos magatartásnak minősül – írták.

Categories: Biztonságpolitika

Colin Powell Trump ellen agitál

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 12:10
Colin Powell volt külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott vasárnapi interjújában sürgette az amerikaiakat, hogy ne szavazzanak Donald Trumpra az őszi elnökválasztáson.

Powell, aki a vezérkari főnökök egyesített bizottságának első afroamerikai vezetője, majd George W. Bush elnöksége idején külügyminiszter volt, kifejtette, hogy Donald Trump “nem hatékony elnök”. “Állandóan hazudik” – állította Trumpról, s utalt arra, hogy már az elnöki beiktatás napján nem mondott igazat, amikor vita alakult ki arról, hogy hányan voltak jelen a Fehér Ház előtti óriási téren.

A 83 éves, már nem aktív politikus arra bíztatta az amerikaiakat, hogy “ne figyeljenek senkire, ne olvassanak el minden újságot, hanem gondolkodjanak el és használják a józan eszüket” a szavazáskor. Mint fogalmazott, a szavazás előtt mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy mi a jó az országnak.

Elmondta, “nagyon örül” annak, hogy a múlt héten nyugalmazott tábornokok és visszavonult diplomaták bírálták az elnököt. “Van egy alkotmányunk, tiszteletben kell tartanunk ezt az alkotmányt, és az elnök eltávolodott tőle” – vélekedett. Kifejtette, hogy Trump több megnyilvánulását is “veszélyesnek” tartja, köztük azt, amikor évekkel ezelőtt, még üzletemberként kétségbe vonta, hogy Barack Obama az Egyesült Államokban született, vagy ahogyan a néhai John McCain szenátornak válaszolt, amikor az bírálta őt. Egyetértett James Mattis, a Trump-kormányzat volt védelmi minisztere által a héten megfogalmazott kritikával is. Mattis úgy vélekedett, hogy Trump meg akarja osztani az amerikai társadalmat.

Powell kitért arra, hogy álláspontja szerint a Black Lives Matter mozgalom mostani tüntetéssorozata annak a jele, hogy az ország “bölcsebb lett”, és ezzel fordulóponthoz érkezett, éppen a 2020-as elnökválasztások közeledtével.

Colin Powell soha nem rokonszenvezett Donald Trumppal. Négy évvel ezelőtt Hillary Clintonra, a demokraták akkori jelöltjére voksolt. “Nem szavazhattam rá akkor, és nyilvánvalóan nem támogathatom Trumpot most sem” – jelentette ki a vasárnapi interjúban.

Categories: Biztonságpolitika

Fél évvel később lépnek hatályba a drónokkal kapcsolatos uniós előírások

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 08:35
Az Európai Bizottság az év végére halasztotta a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló végrehajtási rendelet alkalmazásának határidejét – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint a tagállami hatáskörben hagyott területek nemzeti szabályozásának előkészítését a megváltozott ütemezéshez igazodva folytatja a minisztérium.

Az uniós döntés indoklása szerint a koronavírus-járvány megfékezéséért bevezetett intézkedések súlyosan akadályozzák a végrehajtási rendeletek alkalmazását, az arra való felkészülést. A pilóta nélküli légijárművek teljes spektrumára kiterjedő uniós előírások 2019. július 1-jétől léptek hatályba. A repülésvégrehajtási, üzemeltetési szabályokat rögzítő végrehajtási rendeleteket azonban csak idén júliustól kellett volna alkalmazni, most ez a határidő tolódott hat hónappal későbbre – írták.

Ismertették: a teljes értéklánc gazdasági hatáselemzése szerint az európai drónos piac éves potenciálja 2035-re meghaladhatja a tízmilliárd eurót, 2050-re megközelítőleg 15 milliárd euróra nőhet. A várható bővülés közvetlen munkahelyteremtő hatása a kereskedelmi és állami szektorban százezres nagyságrendű lehet Európában.

A drónalapú szolgáltatásokkal jelentős mértékben növelhető a vállalatok innovációs szintje, költséghatékonysága, hozzáadott értéke, ezek által pedig értékteremtő, gazdaságélénkítő képességeik is. A technológia térnyerése sok további előnnyel jár, kedvező hatásai érezhetőek lesznek többi között a szoftverfejlesztésben, a mezőgazdasági területek hatékonyabb fenntartásában, a kutatás-mentés javuló eredményességében is – tudatták.

Hangsúlyozták: Magyarország legalább régiós szinten vezető szerepet kíván betölteni a dróntechnológia elterjesztésében, a kapcsolódó innovációban. A fejlesztési és gyártókapacitások kiépítésének, bevonzásának egyik alapfeltételeként ehhez támogató jogszabályi környezet is szükséges – tették hozzá.

A készülő hazai rendelkezések célja a biztonságos, szabályos és felhasználóbarát üzemeléshez, a technológiában rejlő lehetőségek rugalmas és innovatív kiaknázásához szükséges keretek megteremtése. A tervezett előírások az indokolatlan adminisztrációs terhek megszüntetése mellett kiemelten kezelik a légi közlekedés biztonságát – olvasható a közleményben.

 

Categories: Biztonságpolitika

Közel kétmilliós csalást követett el egy börtönben ülő elítélt

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 07:35
Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi 2017 áprilisa és júniusa között – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.

Takács Péter közleménye szerint a férfit ezért a Győri Járási Ügyészség negyvenöt rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A férfi elveszettként nyilvántartott intézeti mobiltelefonokkal és tisztázatlan körülmények között a birtokába jutott SIM-kártyákkal hívta fel az ország különböző pontjain élő sértetteket. A hívások során az adóhivatal vagy a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, és bankkártyaadatokat kért az emberektől adóvisszatérítés, illetve nyugdíjkifizetés ürügyén.

A bankkártyaadatokkal ismeretlen emberek mobiltelefon-egyenlegeket töltöttek fel 1 millió 860 ezer forint értékben, a feltöltött hívószámok egy része a vádlott rokonaihoz tartozik. Közel háromszázezer forint értékben interneten is vásároltak.

A vádlott többszörös és különös visszaesőként követte el a bűncselekményeket, amelyekért több mint hat év szabadságvesztést is kaphat. A férfi egy kelet-magyarországi fegyház és börtönből valósította meg a hívásokat.

Categories: Biztonságpolitika

Az oroszok szerint a csehek imádják Moszkvát, de a csúnya USA állandóan bekavar

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 06:35
A cseh elit egy része céltudatosan rombolja Moszkva és Prága viszonyát, noha Csehországban sem erre, sem a két orosz diplomata kiutasítására nincs belső társadalmi igény – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Zaharova szerint a kiutasításhoz vezető botrány nem felel meg sem a cseh pragmatikus érdekeknek, sem pedig Csehország belső politikai nepirendjének. Úgy vélekedett, “a cseheknek erre nincs szükségük”, és joguk lenne maguknak eldönteniük, hogy milyen viszonyt építsenek ki Oroszországgal. “De hát senki sem kérdezte meg őket” – fűzte hozzá.

“Azt, hogy ki áll e mögött az elit mögött, már bemutattuk a Konyev (szovjet marsall) emlékművének áthelyezéséért és lebontásáért folytatott nagyon piszkos kampány példáján. Már megint ugyanazok a partnerek” — mondta a szóvivő anélkül, hogy megnevezte volna az Egyesült Államokat. Ez a nyugati partner folyton olyan dolgokat visz be Csehországba, annak politikájába, amelyek destruktív természetűek – tette hozzá.

Zaharova arra reagált, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken bejelentette két orosz diplomata kiutasítását. A döntést azzal indokolta, hogy a két érintett – aki a várakozások szerint vasárnap este érkezik Moszkvába – tevékenységével kárt okozott a cseh-orosz kapcsolatokban. A kormányfő szerint az orosz titkosszolgálat egyik Prágában dolgozó embere azzal próbált meg lejáratni egy másikat, hogy hamis információt szivárogtatott ki a cseh sajtónak. Eszerint márciusban egy orosz ügynök érkezett Prágába, hogy meggyilkoljon három cseh önkormányzati politikust.

A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek Ondrej Kolár prágai VI. kerületi polgármestert, Zdenek Hríb prágai főpolgármestert és Pavel Novotnyt, Reporyje városrész polgármesterét kellene meggyilkolnia. Az első a cseh fővárost a náci megszállás alól felszabadító Ivan Konyev szovjet marsall szobrát távolíttatta el egy prágai térről, a második a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról, Borisz Nyemcovról neveztette el a teret, ahol a prágai orosz nagykövetség áll, a harmadik pedig Reporyje központjában emlékművet állíttatott a második világháború idején a nácikkal együttműködő Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) katonáinak, akik a háború végén segítséget nyújtottak a prágai felkelőknek.

Zaharova közölte, hogy Moszkva tükörintézkedéssel fog reagálni a kiutasításra, és hogy az “illetlen” és “barátságtalan” cseh lépést figyelembe fogja venni a Csehországgal kapcsolatos irányvonalának alakításakor. Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója “hitvány és aljas provokációnak” nevezte a történteket.

Categories: Biztonságpolitika

Repedezik a NATO: a német kormányt nem vonták be az amerikai csapatkivonásról szóló döntésbe

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 05:35
A német kormányt nem vonták be a Németországban állomásozó amerikai csapatok kivonásával összefüggő döntésekbe – mondta a szövetségi kormány transzatlanti kapcsolatok ápolásáért felelős megbízottja azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint Donald Trump utasítást adott a Németországban állomásozó amerikai katonák számának csökkentésére.

Peter Beyer német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy a német-amerikai kormányzati kapcsolatok utóbbi évekbeli alakulását tekintve nem teljesen meglepő a Németországban szolgáló 34 500 amerikai katona csaknem harminc százalékának megfelelő 9500 fős csapatkivonásról szóló hír, viszont – mint fogalmazott – “nagyon zavaró”, hogy a szövetségi kormány semmilyen tájékoztatást nem kapott ilyen tervekről.

Heiko Maas külügyminiszter tartózkodóan fogadta a The Wall Street Journal című amerikai lap amerikai kormányzati forrásokra hivatkozó jelentését. A német diplomácia vezetője egy vasárnapi lapinterjúban kiemelte, hogy Németország és az Egyesült Államok szorosan együttműködő partnerek a transzatlanti szövetségben, de hozzátette, hogy “a kapcsolat bonyolult”.

“Tudomásul vesszük, ha kivonják az amerikai csapatok egy részét” – mondta Maas egy interjúban. Aláhúzta, hogy a német kormány igen nagyra értékeli az évtizedek alatt kialakult katonai együttműködést, amely “mindkét ország érdekeit szolgálja”.

A The Wall Street Journal szerint Trump arra utasította a védelmi minisztériumot, hogy szeptemberig vonják ki a 9500 katonát Németországból. A hírt csaknem valamennyi vezető külügyi szakpolitikus kommentálta Németországban. Jellemző vélekedés, hogy a döntés hosszabb távon előnyös lehet, hozzájárulhat Németország és az egész Európai Unió biztonság- és védelempolitikájának tartós átalakításához, önállóságának erősítéséhez. Ezt emelték ki a kormányzó kereszténydemokraták (CDU) és a szociáldemokrata koalíciós társak (SPD) részéről is.

Egy további jellemző véleményáramlat szerint Trump döntése a novemberi amerikai elnökválasztással hozható összefüggésbe, az újabb ciklusra pályázó politikus szavazatokat remél a csapatkivonástól, és árt hazájának. Az Egyesült Államok nem csupán önzetlen segítségnyújtásként tart fenn bázisokat Európában, és különösen Németországban, hanem stratégiai érdekből is. Így például a Ramstein légitámaszpont nélkül az Egyesült Államok és az egész NATO kevésbé tudná érvényesíteni katonai erejét a közel- és a közép-keleti térségben – emelték ki például az ellenzéki Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről.

Categories: Biztonságpolitika

Végre megszólalt Netanjahu: tragédia az autista palesztin agyonlövése

Biztonságpiac - Tue, 06/09/2020 - 04:35
Benjámin Netanjahu miniszterelnök tragédiának nevezte Ijad Hallak 32 éves autista palesztin május végén történt agyonlövését Jeruzsálem óvárosában – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Netanjahu a kormány szokásos vasárnapi ülésén sajnálatát fejezte ki a május 30-án a vele foglalkozó oktatási intézménybe igyekvő palesztin autista férfi megölése miatt. Amír Ohana belbiztonsági miniszter is részvétéről biztosította a családot, és az eset kivizsgálását ígérte.

Hallakot az óváros oroszlános kapujának közelében lőtték le a rendőrök, ahol korábban számos merénylet történt. Felszólították, hogy álljon meg, mert úgy látták, hogy fegyvert tart a kezében. Valójában csak egy mobiltelefont tartott édesapja izraeli médiának tartott beszámolója szerint, és nem értette a biztonságiak utasításait.

Az incidens szemtanúja szerint megijedt, futásnak eredt, mire a fegyveresek üldözőbe vették. Egy szeméttárolóba menekült, megpróbált elbújni, de utánamentek és legalább hétszer rálőttek.

Szintén a szeméttárolóba menekült az autista férfi egyik gondozónője is, aki ismerte, és többször is szólt a rendőröknek, hogy autista, sérült, de szavainak nem volt foganatja. Ijad Hallak azt ismételgette a rendőröknek, hogy a gondozónővel van.

Az áldozat családja a biztonsági kamerák felvételeinek átadását kéri az izraeli hatóságoktól, de a rendőrség kérésére a jeruzsálemi bíróság megtiltotta a videó nyilvánosságra hozását.

Két rendőrt hallgattak ki az eset után, s vallomásaik ellentmondanak egymásnak. Egyikük azt állítja, hogy beosztottját arra kérte, ne lőjön, de az nem tartotta be utasítását. A másik rendőr tagadja, hogy ilyen felszólítást kapott. Egyikük házi őrizetben, másikuk szabad lábon van, de korlátozásokkal.

Categories: Biztonságpolitika

Már megint egy droglabort számolt fel a rendőrség

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 16:35
Droglabort számolt fel a rendőrség a Fejér megyei Tordason. A rendőrök egy családi házból állítottak elő egy szerb és két magyar állampolgárt, akit jelentős mennyiségű kábítószerrel történő kereskedelemmel gyanúsítanak – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője.

Balotai Attila rendőr ezredes közölte, a tordasi házban csütörtökön lefoglalt alapanyagokból 100-150 ezer adag kábítószert lehetett volna előállítani, amelynek 250-300 millió forint a feketepiaci ára.

Ismertette, a nyomozókhoz az az információ jutott el, hogy B. Péter budapesti lakosnak köze lehet a kábítószer-kereskedelemhez, ezért figyelni kezdték. A férfi csütörtökön egy ugyancsak budapesti társával annak tordasi házába utazott, rövid idő múlva elhagyták a házat, majd egy szerb rendszámú terepjáró felvezetésével tértek oda vissza. Ezt a nyomozók úgy értékelték, hogy kábítószer-szállítmány érkezhetett a házba, ezért rajtuk ütöttek.

Az ezredes tájékoztatása szerint a házban nagyon nagy mennyiségű vegyi anyagot találtak és két házi készítésű, az alapanyagok összekeverésére szolgáló berendezést; a helyszíni szemle során megállapították, hogy 40 liternyi 100 százalékos metamfetamin és 100 liternyi egyéb vegyi anyag van az épületben, amely ugyancsak kábítószer előállításához használható. Találtak 10 kilogrammnyi koffeint is, amely a kábítószer terítéséhez, hígításához szolgál – mondta. A metamfetamin önmagában is kábítószernek minősül, ugyanakkor szakértők szerint a házban talált vegyi anyagokból 100-150 kilogramm nagy tisztaságú amfetamint tudtak volna előállítani – jegyezte meg.

Balotai közölte, a rendőrök a házkutatáskor négy, nem éles kézi fegyvert is találtak, míg a B. Péter otthonában tartott házkutatáskor egy éles lőfegyver került elő.

A nyomozók lefoglaltak továbbá három személyautót, 250 ezer forintot és különböző mennyiségben valutát, a gyanúsítottak budapesti lakásaiból csekély mértékben kábítószert, két présgépet, csomagolóanyagokat, csomagolóeszközöket, valamint a kábítószer porciózásához és méréséhez használt egyéb eszközöket. A három gyanúsítottat őrizetbe vették és szombaton kérték, hogy a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezze a letartóztatásukat.

Beszámolt arról is: csak B. Péter volt ismert a rendőrség előtt, ő más súlyos bűncselekmény miatt már volt büntetve.

Az ezredes kitért arra, az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy a fővárosban a kábítószer ára kissé emelkedett, és egyre több amfetamint találtak. Megítélésük szerint a feketepiacon az amfetamin már nem külföldről származik, hanem Magyarországon igyekeznek előállítani azt a kereskedők. Hozzátette: év elején már felszámoltak egy amfetaminlabort, a mostani elfogással értékelése szerint “igen jelentős éket vertek” a hazai előállításba. Arra számítanak, hogy a közeljövőben ezzel a mostani elfogással vissza fog esni az amfetaminforgalmazás Budapesten.

A korábban felszámolt droglaborral való kapcsolatot a mostani ügyben egyértelműen igazolni nem tudják, de vizsgálják. Hozzátette: az amfetamin előállítása vegyészeti felkészültséget igényel, amely nem sok embernek áll a birtokában. Azt is elmondta: ketten tettek vallomást, és tagadták bűnösségüket.

Categories: Biztonságpolitika

Europol: az Iszlám Állam propagandáját terjesztő gyanúsítottat állítottak elő Spanyolországban

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 12:10
Radikalizálódás gyanúja, valamint dzsihadista propaganda internetes terjesztése miatt egy férfit előállítottak a spanyol hatóságok Madridban – közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol).

A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a marokkó származású gyanúsított a közösségi média felületein dicsőítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet és tevékenységét.Informatikus végzetsége révén névtelenül férhetett hozzá a dzsihadista tartalmakhoz. Közvetlenül lépett kapcsolatba a terrorszervezet szíriai harcosaival. Szélsőségesen radikalizálódott, azonosult a terrorista csoport szellemiségével, teljes mértékben igazolva erőszakos cselekedeteiket – közölték.

Az Iszlám Állam szunnita dzsihadista terrorszervezet működési területe elsősorban Irak nyugati részére és Szíria keleti részére koncentrálódik. A világ több országából, köztük számos Európai országból csatlakoztak hozzá önkéntesek. Franciaország mellett Belgiumból csatlakoztak a legtöbben Európából a terroristákhoz. A 2015 novemberben Párizsban és a 2016 márciusban Brüsszelben elkövetett merényleteket is az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött a koronavírus-járvány miatt korlátozott lengyel-amerikai hadgyakorlat

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 08:35
Megkezdődött pénteken Lengyelországban a Defender Europe 2020 Plus nevű lengyel-amerikai hadgyakorlat, amely a február elején indított nagyszabású NATO-műveletnek a koronavírus-járvány miatt korlátozott változata.

A június 19-ig tartó, az északnyugat-lengyelországi Drawsko Pomorskie városhoz közeli gyakorlótéren rendezett szárazföldi és légi műveletben mintegy hatezer katona vesz részt, köztük négyezer amerikai. A gyakorlat csütörtöki ünnepi megnyitóján Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter az együttműködés kifejezésének minősítette a közös műveletet, valamint azt, hogy az amerikai haderő a járvány ellenére van jelen Lengyelországban.

A hadgyakorlat célja azonos az eredetivel: az európai országok befogadó- és az amerikaiak katona- és felszerelésáthelyezési képességeinek ellenőrzése.

A Defender Europe 2020 az elmúlt 25 év legnagyobb, amerikai részvétellel zajló európai NATO-hadgyakorlataként indult a koronavírus-járvány kitörése előtt. Az Egyesült Államokból 20 ezer katona érkezett volna Európába, összesen pedig 18 NATO-tagállam közel 37 ezer katonája vett volna részt a műveletekben.

Categories: Biztonságpolitika

Fegyházbüntetésre ítéltek két férfit, akik életveszélyes sérülést okoztak ismerősüknek

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 07:35
A Miskolci Törvényszék fegyházbüntetésre ítélt két férfit, akik saját otthonában fosztották ki és bántalmazták ismerősüket, majd a férfit egy székhez kötözve magára hagyták – közölte a bíróság.

A tájékoztatás szerint a két férfi 2017. november 29-én, a késő esti órákban a sértett miskolci lakása előtt sétált el, s az ablakon benézve látták, hogy az általuk korábbról ismert idős férfi otthon tartózkodik. Elhatározták, hogy megszerzik az értékeit, a lezárt ajtót betörve jutottak be az ingatlanba, ahol bántalmazták az idős embert. A férfi nyolc napon túl gyógyuló, a koponya bevérzéseivel járó életveszélyes sérülést szenvedett.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben emberölés kísérlete, magánlaksértés és csalás elkövetése miatt emelt vádat. A bíróság rablás, életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint csalás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek a két férfit. A törvényszék az elsőrendű vádlottat 12 év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat pedig 14 év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva választ ígért a két orosz diplomata prágai kiutasítására

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 06:35
Oroszország “megfelelő választ” fog adni arra, hogy Csehország kiutasította a prágai orosz tudományos és kulturális központ két diplomatáját – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium sajtóosztálya.

“A cseh fél tisztességtelen és méltánytalan módon járt el azzal, hogy ilyen barátságtalan lépésre szánta el magát” – hangzott a minisztérium által kiadott nyilatkozat. Az orosz diplomáciai tárca szerint a cseh hatóságok minden alap nélkül okoztak súlyos kárt a kétoldalú viszonyban.

“Prága lépései nemcsak megfelelő választ kapnak majd, de figyelembe fogják venni őket a Csehországgal kapcsolatos orosz irányvonal alakításakor. Az ilyen provokációért felelni kell” – áll a közleményben.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke szerint Moszkva szimmetrikus választ adhat a prágai lépésre. A cseh fővárosban működő orosz nagykövetség a Facebookon közölte, hogy megkapta a két munkatársának kiutasításáról szóló értesítést. A képviselet szerint nem bizonyított sajtóértesüléseken alapuló, “koholt provokáció” történt, amely beszűkítette a konstruktív párbeszéd terét.

Andrej Babis cseh miniszterelnök a nap folyamán korábban a kiutasítást azzal indokolta, hogy tevékenységével a két diplomata kárt okozott a cseh-orosz kapcsolatokban. Elmondása szerint az orosz titkosszolgálat egyik Prágában dolgozó embere azzal próbált meg lejáratni egy másikat, hogy hamis információt szivárogtatott ki a cseh sajtónak. Eszerint márciusban egy orosz ügynök érkezett Prágába, hogy meggyilkoljon három cseh önkormányzati politikust.

A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi polgármestert, Zdenek Hríb prágai főpolgármestert és Pavel Novotnyt, Reporyje városrész polgármesterét kellene meggyilkolnia. Az első a cseh fővárost a náci megszállás alól felszabadító Ivan Konyev szovjet marsall szobrát távolíttatta el egy prágai térről, a második a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról, Borisz Nyemcovról neveztette el a teret, ahol a prágai orosz nagykövetség áll, a harmadik pedig Reporyje központjában emlékművet állíttatott a második világháború idején a nácikkal együttműködő Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) katonáinak, akik a háború végén segítséget nyújtottak a prágai felkelőknek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter április 30-án azt mondta, hogy a Konyev-szobor eltávolításával a cseh fél “durván megszegte” a kétoldalú baráti kapcsolatok alapjairól 1993-ban aláírt szerződést, Moszkva pedig választ vár Prágától arra javaslatára, hogy kezdődjön erről az ügyről párbeszéd. Lavrov sürgette, hogy ha a cseh fél továbbra is hatályosnak tartja a megállapodás összes pontját, akkor Moszkva elvárja, hogy tételes tárgyalások kezdődjenek arról, hogy miért szegték meg durván, és ezt miként lehet korrigálni.

Categories: Biztonságpolitika

Elborzasztó részletek: befejezték a Harmat utcai gyilkosság nyomozását

Biztonságpiac - Mon, 06/08/2020 - 05:35
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) befejezte a múlt decemberi kőbányai, Harmat utcai gyilkosság nyomozását, a 22 éves gyanúsított férfit az emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják – jelentette be Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője.

Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd egyik gyereke előtt bozótvágó késsel bántalmazta, összeszurkálta. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe. A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető. A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségnek – közölte Gál.

A bűnügy részleteit ismertetve elmondta, december 30-án délután egy “riadt gyermekhang” jelentkezett a rendőrség számán. Az asszony 14 éves lánya azt mondta, hogy lakásukba egy idegen férfi hatolt be, édesanyját összeszurkálta, majd elmenekült. A kislány 11 és 7 éves testvére is otthon volt, a három gyerek bemenekült egy szobába. A rendőrök sokkos állapotban találták az édesanyát, akit kórházba szállítottak ugyan, de estére belehalt sérüléseibe. Hozzátette: a halottszemle során 26 sérülést találtak, ezek között két szúrás a nyakát érte, öt pedig a hasát.

A nyomozás több szálon indult; egyrészt a házban lakók között, másrészt a nő adósságbehajtó munkájával összefüggésben, harmadrészt pedig amiatt, mert a nő válófélben volt. A rendőrségre közben éjszaka egy e-mail érkezett, melyben K. Dániel elismerte a gyilkosságot. Egyebek mellett azt írta, nem tudja megmagyarázni, miért tette, de tudja, hogy szenvedni fog érte. A Harmat utcai albérletben élő férfi lakásában kutatást végző rendőrök egyebek mellett egy titkos naplót találtak, amely tele volt szexuális fantáziálással. A füzet a gyilkosság napján azzal zárul: “a sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül”.

A férfit rejtekhelyén, egy XVII. kerületi lakatlan épületben fogták el, meghallgatásán részben beismerő vallomást tett. Elmondta, a gyilkosság előtt alkoholt fogyasztott, előbb magában, majd egy közeli parkban két lánnyal, majd újra egyedül, otthon. Ez után ment le a társasházban élő asszonyhoz, akit összeszurkált, majd elmenekült.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő a napló elemzésekor egyebek mellett azt állapította meg, hogy az elkövető szadisztikus, mazohisztikus. A szakértő a személyes vizsgálat során ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely miatt ne lenne büntethető.

Gál elmondta, a nyomozás során a rendőrök több más bűncselekményre is fényt derítettek. Így például a férfi lefoglalt laptopján több száz pedofil jellegű fotót találtak kiskorú fiúkról és lányokról. A nyomozó a további szörnyűségek között említette, hogy kiderült, a férfi december 25-én egy XI. kerületi lakásban, miközben anyjával és másokkal a karácsonyt ünnepelte, megerőszakolta 13 éves féltestvérét.

Közölte, mindezek alapján K. Dánielt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, gyermekpornográfia bűntettével, továbbá hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítják. Kérdésre elmondta, hogy a férfi korábban is volt büntetve, szexuális jellegű bűncselekmény és garázdaság miatt. (Soha nem lenne szabad szabadulnia. A -szerk- megj.)

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.