You are here

Biztonságpolitika

AirPowerNews 87. (2020. jún.)

Air Power Blog - Thu, 06/04/2020 - 21:08

Ma a trianoni békediktátumra emlékezik a magyarság, mely - második világháborús vereségével együtt - mindmáig megszabja nemzetközi létezésének, benne biztonság- és katonapolitikai lehetőségeinek külső kereteit is. A fő kérdés nem változott: létezhet-e kitörés a legyőzetett szerepéből, normalizáció és a térségi egyenrangúság visszaszerzése, az aránytalan kiszolgáltatottság felszámolása? Itt természetesen nem határrevízióról van szó, hanem az elszakított területeken élő magyarság széleskörű (dél-tiroli szintű) autonómiájának megadásáról - meggyőződésem, hogy mint valami geopolitikai lakmuszpapír, ez lehetne ennek a leghűebb visszajelzése.

Egy biztos: a védelmi szektor hatékony és korszerű ("előretartással" számoló) rehabilitációja, a saját "hang" megtalálása alapfeltétele a komolyan vétel elérésének.

Annál is inkább, mert napjaink folyamatai nem arra engednek következtetni, hogy az internacionalizmus euroatlanti változata, az identitás fogyasztásba fojtásának modellje beláthatatlanul hosszú, megfellebbezhetetlen és teljességgel kielégítő perspektívát kínálna számunkra.

A LégierőBlogger székesfehérvári repülők kedves invitálásának eleget téve csatlakozhatott a megyeszékhely feletti emlékrepülésükhöz.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Horthy-megemlékezés: vádat emeltek öt “gárdista” ellen

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 16:35
Vádat emeltek öt ember ellen, akik törvényi tilalom ellenére egyenruhában vettek részt a Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójára szervezett budapesti megemlékezésen március 1-jén – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében tudatta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki két férfival szemben pénzbüntetést, három társukat pedig bocsássa próbára. A vádirat szerint az öt ember – négy férfi és egy nő – a megemlékezés utolsó helyszínére, az V. kerületi Vértanúk terére egy – korábban a bíróság által megszüntetett – egyesület formaruhájának elemeit viselve jelent meg.

A vádlottak ezzel megszegték a gyülekezési jogról szóló törvényt, amely szerint gyűlésen tilos erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai, vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni, illetve, ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a gyűlésen részt vevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot.

Az ügyészség a terheltekkel szemben a békés jelleget biztosító korlátozások megsértésével elkövetett gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra – írta Ibolya.

Categories: Biztonságpolitika

Belügy: Peking Londonnal keménykedik

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 12:10
Peking felszólította Londont, hogy ne avatkozzon be Hongkong belügyeibe, miután a brit kormányfő tartózkodási vízumot ígért hongkongiaknak a nemzetbiztonsági törvénytervezet bevezetésének esetére.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a brit kormányzat jobban tenné, ha felhagyna a gyarmati idők szellemiségével, és tiszteletben tartaná, hogy Hongkong visszatért Kínához.

A szóvivő arra reagált, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök egy, a The Times címu brit lapban, valamint a South China Morning Post című hongkongi lapban szerdán megjelent cikkben azt ígérte, hogy amennyiben a kínai központi kormányzat valóban bevezeti a múlt héten elfogadott, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, úgy az Egyesült Királyság választási lehetőséget kínál a hongkongiaknak.

A brit kormányzat új terve szerint a vitatott jogszabály életbe lépése esetén mintegy 3 millió hongonginak biztosítanának 12 hónapra érvényes, és hosszabbítható tartózkodási vízumot, amelynek birtokában tanulhatnak vagy dolgozhatnak az Egyesült Királyságban, ahol akár állampolgárságot is szerezhetnének.

A kínai parlament csütörtökön fogadta el a kritikusok szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A várhatóan szeptemberben hatályba lépő jogszabály betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban.

Hongkong autonóm jogait a kínai és brit vezetés által 1984-ben aláírt nyilatkozat biztosítaná, amely a brit gyarmati terület Kínához való visszakerüléséről rendelkezett. Hongkong 1997-es visszakerülését követően azonban a városnak ígért magas fokú autonómia kérdése folyamatos vita tárgyát képezte, 2014. júniusában a kínai kormányzat pedig egy úgynevezett fehér könyvet adott ki, amelyben úgy foglalt állást: Pekingnek “átfogó fennhatósága” van Hongkong fölött.

A Hongkongban tavaly zajló demokráciapárti tüntetéshullám során a brit kormányzat a közös nyilatkozatra hivatkozva azzal fenyegette Pekinget, hogy súlyos következményekkel kell számolnia, amennyiben nem tartja magát a dokumentumban foglaltakhoz. A kínai kormányzat azonban válaszul akkor is arra szólította fel Londont, hogy ne avatkozzon be Hongkong belügyeibe.

Categories: Biztonságpolitika

Már Párizsban is tüntetnek a rendőri erőszak ellen

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 12:10
A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére több mint húszezren tüntettek kedd este a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen. Az incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően meghalt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.

“Mostantól ez már nem csak a Traoré család csatája, hanem mindannyiunk harca. Ma, amikor Georges Floydért harcolunk, Traoréért is harcolunk” – mondta a megmozduláson Assa Traoré, a meghalt férfi nővére a résztvevőknek, akik olyan szlogeneket skandáltak, mint “Lázadás” és “Mindenki utálja a rendőrséget”. A nem engedélyezett megmozdulást eredetileg az amerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások támogatására szervezték Párizsban.

“A nem engedélyezett megmozdulás végén incidensek törtek ki, amelyek miatt a rendőrségnek be kellett avatkoznia” – írta a párizsi prefektúra a Twitteren. A több mint húszezer résztvevő többsége a megmozdulást követően önként és rendben szétoszlott, de a Párizs északkeleti részén található bíróság épületénél az esti órákban rendbontók jelentek meg, dobálni kezdték a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak.

Az oszlatást követően a bíróság közelében, a párizsi körgyűrűn voltak kisebb összecsapások. A rendőrök itt már gumilövedékkel válaszoltak az őket dobálóknak. A környező utcákban a rendbontók barikádokat emeltek és kerékpárokat gyújtottak fel. A rend éjfél előtt állt helyre a környéken. Didier Lallement párizsi prefektus kedden kijelentette, hogy a francia rendőrség “se nem erőszakos, se nem rasszista”, a prefektúra pedig a Twitteren ítélte el a rendőrök “elfogadhatatlan rendszeres megvádolását”.

Adama Traoré 2016. július 19-én egy párizsi külvárosi csendőrségen, Beaumont-sur-Oise-ban halt meg alig két órával azután, hogy egy üldözést követően a csendőrök letartóztatták. A sokak által a rendőri erőszak jelképeként számon tartott esetről évek óta vitáznak a szakértők. A múlt héten egy büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét a férfi halálában, míg a család által megbízott jogi szakértő szerint az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr a földre szorította.

 

Categories: Biztonságpolitika

Putyin jóváhagyta az orosz nukleáris elrettentési politikát

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 08:35
Rendeletben hagyta jóvá Vlagyimir Putyin Oroszország nukleáris elrettentési politikáját, amelynek értelmében Moszkva atomfegyverrel válaszolna egy, az ország kritikus fontosságú kormányzati vagy katonai infrastruktúráját célba vevő, hagyományos fegyverrel végrehajtandó csapásra is.

Az első észrevételek szerint a jóváhagyott dokumentum azzal, hogy egy nem nukleáris támadás esetén is nukleáris megtorlást helyez kilátásba, figyelmeztető jelzés az Egyesült Államok számára. Az elrettentési politika alapjait rögzítő, bővített szövegű rendelet tükrözi azt a moszkvai aggodalmat, hogy új fegyverek kifejlesztésével Washington képessé válhat fontos kormányzati és katonai intézmények kiiktatására anélkül, hogy atomfegyverek bevetéséhez folyamodna.

A dokumentum, amely az orosz hadászati tervezés alapját jelenti, leszögezi, hogy a nukleáris feltartóztatás orosz politikája védelmi jellegű, célja a nukleáris erők képességének olyan szinten tartása, amely elégséges a potenciális ellenség feltartóztatására. Egyúttal szavatolja az ország szuverenitásának és területi épségének védelmét.

A dokumentum szerint Moszkva abban az esetben kész nukleáris fegyvert alkalmazni, ha ilyen vagy más tömegpusztító fegyvert vetnek be ellene vagy szövetségesei ellen, valamint akkor is, ha olyan nem nukleáris agresszió irányul ellene, amely veszélybe sodorhatja az állam létezését és a nukleáris válaszcsapás lehetőségét. A rendelet a lehetséges orosz atomcsapás feltételeként említi meg az Oroszország vagy a szövetségesei területét támadó ballisztikus rakéták elindításáról szóló hiteles értesülés érkezését, csakúgy mint azt, ha az ellenség nukleáris vagy más tömegpusztító fegyvert vet be orosz vagy szövetségesi terület ellen.

A Putyin által jóváhagyott politika értelmében Moszkva akkor is kész nukleáris fegyvert használni, ha az ellenség hatást gyakorol a kritikus fontosságú állami és katonai objektumaira, amelyek kiiktatása a nukleáris erők válaszlépéseinek meghiúsításához vezet és olyan, hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszió esetén, amely az orosz állam létét veszélyezteti.

A dokumentum szerint az elnök szükség esetén tájékoztathatja más országok katonai és politikai vezetését, valamint a nemzetközi szervezeteket a nukleáris fegyverek bevetésének készségéről, az erről meghozott döntésről vagy a bevetés tényéről.

Oroszország a nukleáris elrettentéssel kapcsolatban mérlegelni fogja a hiperszonikus és a lézerfegyvereknek, a rakétáknak és a csapásmérő drónoknak a potenciális ellenség általi telepítését. A dokumentum a semlegesítendő fő fenyegetések között nevezi meg rakétavédelmi rendszer és annak részei, a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakéták és manőverező robotrepülőgépek, a nagy pontosságú nem nukleáris, a hiperszonikus, az irányított energiájú és a csapásmérő drónok állomásoztatását az Oroszországot potenciális ellenségnek tekintő országok területén. Moszkva az újonnan jóváhagyott politika értelmében a világűrbe telepíthető rakétavédelmi és csapásmérő eszközök semlegesítése szempontjából is fontosnak tartja a nukleáris elrettentést.

Categories: Biztonságpolitika

RÖVIDESEN MEGÉRKEZNEK A HONVÉDSÉG ÚJ KUTATÓ-MENTŐ HELIKOPTEREI

Air Base Blog - Thu, 06/04/2020 - 08:00

Kutató-mentő (SAR) felszereltségű gépekkel folytatódik a Magyar Honvédség számára megrendelt Airbus Helicopters H145M könnyűhelikopterek leszállítása. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkárságának tájékoztatása szerint a németországi Donauwörthben a napokban zajlott le a gyári átvétel, ezt követi a közeljövőben a helikopterek átrepülése Magyarországra.

Az első, általános célú (LUH) gépek 2019 novemberében érkeztek meg a szolnoki helikopterbázisra. A Honvédelmi Minisztérium által 2018-ban kötött szerződés értelmében 2021-ig összesen húsz H145M helikoptert kap a Magyar Honvédség.

Fotó: Airbus Helicopters


Categories: Biztonságpolitika

Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 07:35
Minnesota állam vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt.

A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról. Tim Walz demokrata párti kormányzó sajtókonferencián jelentette be a döntést, kiemelve, hogy a vizsgálat célja a “nemzedékekre visszatekintő, rendszerszerű fajgyűlölet” gyökeres kiirtása. Mint mondta, a vizsgálat a rendőrség elmúlt tíz éves gyakorlatát kívánja feltárni, kiderítendő, vajon a rendőrök éltek-e a színesbőrűeket rendszeresen hátrányosan megkülönböztető gyakorlattal.

Rebecca Lucero, az emberi bizottság vezetője elmondta: a vizsgálatot folytatók büntetés terhe melletti idézéseket fognak küldeni, de reményeik szerint Minneapolis városa nyitottsággal fogadja a nyomozást, és lehetővé teszi a hozzáférést a szükséges dokumentumokhoz. A minneapolisi városi tanács mind a 12 tagja támogatásáról és maximális együttműködéséről biztosította a kormányzót.

Jacob Frey, Minneapolis polgármestere szintén közleményt adott ki, amelyben reményét fejezte ki, hogy az állami közbeavatkozás segíthet a régóta szükséges rendőrségi reformok megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségi kultúra megváltoztatására van szükség. Hozzátette, hogy Minneapolis választott tisztségviselőinek és rendőri vezetőinek kezét hosszú évek óta megkötik a rendőröket védelmező törvények és rendőr-szakszervezetek. “A rendszerszerű rasszizmus elleni küzdelemhez mindannyiunk összefogására van szükség” – fogalmazott.

Categories: Biztonságpolitika

New York kormányzója a rendőrséget okolja, mert nem vetett véget az erőszaknak

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 06:35
New York kormányzója, Andrew Cuomo a rendőrséget okolta, mert nem vetett véget az amerikai nagyvárost a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni tüntetések mentén sújtó erőszaknak. Először fordult elő, hogy Cuomo különbséget tett a tüntetők, illetve az erőszakosan fellépők és fosztogatók között.

A kormányzó “jobb munkára” szólította fel New York rendőrségét, leszögezve, hogy véleménye szerint keddre virradóra a rendőrök nem léptek fel hatékonyan a fosztogatók és általában a vandálok ellen. “Csalódott és dühös vagyok azért, ami az éjszaka történt. Ezek a fosztogatók, a bűnözők mindenkinek ártanak” – hangoztatta.

Cuomo leszögezte: “a protestálókat meg kell különböztetni a fosztogatóktól”. Közölte, hogy New York városában meghosszabbítják a kijárási tilalmat, segítve ezzel a rendfenntartó erők munkáját. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “a kijárási tilalom nem a protestálóknak szól, nem a tüntetőket zaklatják ezzel”.

A demokrata párti politikus kifejtette, hogy ezekben a napokban több probléma összemosódik: a koronavírus-járvány, a békés tüntetések sora és a fosztogatások. Szerinte azonban el kell választani egymástól ezeket az ügyeket, és mindegyik külön választ illetve intézkedéseket igényel. A békés tüntetőket Cuomo a támogatásáról biztosította. Mint fogalmazott: ezek az emberek “jobb Amerikát akarnak”.

New York város rendőrségének vezetője, Dermot Shea bejelentette, hogy a rendőrség biztosítani fogja, hogy “ne bűnözők uralják a várost”. Bill de Blasio, a város polgármestere pedig – utalva a keddre virradóra a rendőrök ellen elkövetett támadásokra – azt hangsúlyozta, hogy “bárki, aki rendőrre támad, mindannyiunk ellen intéz támadást”. Hozzáfűzte: “ez elfogadhatatlan és teljes erőnkkel küzdeni fogunk ellene”. A metropoliszban egyébként az éjjel hétszáz erőszakos tüntetőt tartóztattak le.

A szövetségi fővárosban, Washingtonban, a városi rendőrség vezetője, Peter Newsham közölte: a keddre virradó éjjel több mint 300 tüntetőt vettek őrizetbe a kijárási tilalom megsértése, fosztogatás és betörés miatt. Muriel Bowser, Washington polgármestere bejelentette, hogy a városban kedden is érvényben marad a kijárási tilalom.

Wiliam Barr igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: “jelentős előrehaladás történt a szövetségi főváros rendjének helyreállításában”. A tárcavezető azt ígérte, hogy még több erőforrást biztosítanak a rendfenntartó erők számára az erőszak elleni küzdelemhez mind Washingtonban, mind a környékén. “A kormányzat legalapvetőbb feladata, hogy biztonságot teremtsen az embereknek az életükhöz és jogaik gyakorlásához, s mi ennek a felelősségünknek a nemzet fővárosában eleget is fogunk tenni” – olvasható a közleményben.

Joseph Lengyel, a Nemzeti Gárda országos vezetője keddi sajtótájékoztatóján közölte: 29 tagállamban és a szövetségi fővárosban, Washingtonban a gárda összesen 18 ezer tagját mozgósították, s várhatóan még többeket irányítanak majd az erőszakos tüntetők megfékezésére. Lengyel hozzáfűzte, hogy a gárda több mint 42 ezer tagja a koronavírus-járvány elleni küzdelemben segédkezik.

Közben több hollywoodi színész és énekes is tiltakozott részben a rendőri erőszak, részben a tüntetéseken megnyilvánuló erőszak, részben pedig Donald Trump politikája ellen. A rendőri erőszak ellen tiltakozók között van például Jamie Foxx, Arnold Schwarzenegger, John Cusack vagy Jennifer Lopez. Katherine Heigl színésznő arról írt az egyik közösségi portálon, hogy reményei szerint az örökbe fogadott kislánya, aki afroamerikai, már egy fajgyűlölettől mentes világban él majd. Taylor Swift és George Clooney Trumpot bírálta.

Categories: Biztonságpolitika

Ő már seriff: a magánházakba betörő fosztogatókat le szabad lőni

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 05:35
A magánházakba betörő fosztogatókat le lehet lőni – fogalmazott Grady Judd, egy közép-floridai megye seriffje a WFLA tampai televízió tudósítása szerint.

Judd seriff mondatai a televíziós tudósítás szerint kétféleképpen is értelmezhetők: figyelmeztetésként az esetlegesen fosztogatásra készülőknek és buzdításként a fegyvertulajdonos lakosoknak. Floridában is erőszakos tüntetők keveredtek ugyanis a békés demonstrálók közé, akik a durva rendőri intézkedésbe Minneapolisban belehalt afroamerikai George Floyd miatt mentek utcára.

“Polk megyében az emberek szeretik a fegyvereket, és vannak is fegyvereik” – mondta Judd a WFLA híradójának, az erőszakos tüntetőknek és fosztogatóknak pedig azt tanácsolta, hogy “ha kedves az életük, akkor nem Polk megyében kellene garázdálkodniuk.”

Az NBC televízió Philadelphiából azt jelentette, hogy egy fegyverbolt tulajdonosa agyonlőtte a boltjába betolakodó egyik fosztogatót. Az incidens kedden történt, miközben a pennsylvaniai városban folytatódtak a Floyd melletti rokonszenvtüntetések és erőszakos megmozdulások. A bolt 67 éves tulajdonosa észlelte, hogy három vagy négy férfi feszegeti az ajtót. Amikor azután a betörők megjelentek az emeleten, már csőre töltött puskával várta őket, és egyiküket agyonlőtte. Scott Smalls főfelügyelő elmondása szerint az egyik betörő kézifegyvert fordított a boltos felé, aki önvédelemből lőtt.

Categories: Biztonságpolitika

Semmi sem változik: ideggyógyintézetbe zárták a Putyint elűzni kívánó jakutföldi sámánt

Biztonságpiac - Thu, 06/04/2020 - 04:35
Kényszergyógykezelésre ítélte a jakutszki városi bíróság Alekszandr Gabisev sámánt, aki többször is megpróbált gyalog Moszkvába menni, hogy “kiűzze” Vlagyimir Putyint – közölte az RBK orosz televízió és a Deutsche Welle német rádió orosz adása Alekszej Prjanyisnyikovra, a Pravozascsita Otkritki nevű jogvédő szervezet jogászára hivatkozva.

A jogvédő elmondta, hogy a jakutszki bíróság eleget tett a jakutföldi idegbeteg-gondozó kérésének, és elrendelte a sámán kórházi kényszerkezelését. Sem a bírósági beadványban, sem az ítéletben nem szerepel a gyógykezelés időtartama. A férfi gyakorlatilag május 12. óta van kórházban.

Prjanyisnyikov elmondta, hogy a bírósági eljárás kezdete előtt a rendőrség őrizetbe vette a védelem három tanúját, akik szemtanúi voltak Gabisev május 12-én erővel történő előállításának, így olyan tanúvallomást tehettek volna, amely befolyással lehetett volna az ügy tárgyalására.

Prajnyisnyikov a jogvédő szervezet Telegram-oldalán közölte, hogy a védelem megkapta a jakutföldi idegbeteg-gondozó keresetlevelét, amelyben kérték Gabisev kényszergyógykezelését. A jogász szerint a keresetben Gabisev betegségének leírása helyett az szerepel, hogy személyiségzavarral szenved, amit azzal indokoltak, hogy Gabisev a kormány megdöntésére és Putyin – “a démon és az Antikrisztus” – megbuktatására vonatkozó elméleteket hangoztatott. Ezért a pszichiátriai segítségre vonatkozó törvény értelmében kényszergyógykezelésre szorul.

Gabisev tavaly nyáron követőivel elindult Moszkvába, hogy “kiűzze Putyint”, de a rendvédelmi szervek többször is feltartóztatták. Szeptemberben először két társát, majd őt magát is őrizetbe vették Burjátföldön, ideggyógyintézetbe szállították és októberben beszámíthatatlannak nyilvánították.

A sámán a lakhelyelhagyási tilalom ellenére decemberben megint nekiindult a démonűzésnek, két nap múlva a rendőrök ismét megállították. Januárban bejelentette, hogy tavasszal ismét Moszkvába indul.

Categories: Biztonságpolitika

Több katonaiskola is épül 2030-ig

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 16:35
A tervek szerint 2030-ig nyolc-tíz honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon – közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy “az iskola katonai szervezet által történő támogatása” biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon.

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint kétezer diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben.

Categories: Biztonságpolitika

Szükség törvényt bont: Trump “katonás” rendet ígér

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 12:10
Donald Trump rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is, a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában.

Az erőszakba és fosztogatásokba torkolló tiltakozásokra utalva hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel. Az Egyesült Államok több nagyvárosában napok óta zajlanak megmozdulások, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy afroamerikai férfi, George Floyd meghalt a durva rendőri intézkedés után.

Mint Trump mondta: “a rend és a törvényesség elnöke”, és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást – az ő szóhasználatával “civil és katonai” forrást – mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban is beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és a polgármestereket, hogy biztosítsák “a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét” mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket. “Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakosai élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémákat” – szögezte le.

Trump az elszabadult erőszakot “belföldi terrorcselekményeknek” minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért. “A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért. Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese vagyok” – mondta Trump.

Végül – hivatali felhatalmazására utalva – idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék azt a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

“Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon-nagyon különleges helyen” – mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János-templomhoz, amelyet hétfőre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben. Az elnök magasba emelt egy Bibliát, amikor odaért.

A rövid vizit alatt az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetejéről titkos ügynökök és mesterlövészek figyeltek. Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása alatt a Fehér Ház előtt hangos tüntetés volt.

Categories: Biztonságpolitika

New Yorkban kijárási tilalmat rendeltek el, az egyik rendőrszervezet élesen bírálja a polgármestert

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 08:35
New York városában hétfőn estétől kijárási tilalmat rendeltek el, közben az egyik rendőrszervezet élesen bírálta Bill de Blasio, demokrata párti polgármestert.

A helyi idő szerint este 11-től reggel ötig érvényes kijárási tilalmat de Blasio jelentette be a Twitteren, tudatva, hogy erről egyeztetett Andrew Cuomóval, az állam szintén demokrata párti kormányzójával.

De Blasio és Cuomo közös közleményt is kiadott a döntésről, bejelentve egyúttal, hogy megkétszerezik az utcákon járőröző rendőrök számát, miután hétfőre virradó éjjel a metropolisz Manhattan negyedében a tüntetők törtek-zúztak, kiraboltak patikát, feltörtek luxuscikkeket áruló üzleteket és felgyújtottak jó néhány gépkocsit.

A sajtókonferenciáján Cuomo kormányzó hiányolta, hogy a tüntetők nem jelentkeztek reformjavaslatokkal. “Az nem elég, hogy utcára vonulok és azt mondom, dühös és csalódott vagyok” – fogalmazott a demokrata párti politikus. “Pozitív reformprogramot is fel kell mutatni” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az erőszakra felbujtók többségükben nem is New Yorkban élnek, hanem más településekről érkeztek a városba.

Cuomo zavarba ejtőnek tartotta egynémely rendőri fellépést is, utalva azokra a videókra, amelyek azt mutatták, hogy hétfőre virradóra egy rendőrautót a tüntetők közé vezettek, egy rendőr pedig bors sprayt fújt az egyik demonstrálóra. A kormányzó helytelenítette a rendőri fellépést, és vizsgálatot is elrendelt.

De Blasio azt állította: a tüntetések nagy része békés volt, és dicsérte a rendőröket, mert szerinte visszafogottak voltak. Az erőszakos tüntetéseken egyébként részt vett De Blasio Chiara nevű, 25 éves lánya, akit le is tartóztattak.

Az egyik rendőrszervezet élesen bírálta a polgármestert, azzal vádolva, hogy “magára hagyta a rendőröket”. “De Blasio ide ne merjen jönni beteglátogatóba!” – írta a rendőrszervezet a Twitteren. A szervezet Twitter-fiókját ezt követően felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy közzétették a De Blasio lányának letartóztatásáról készített fotót és a lány lakcímét is.

Categories: Biztonságpolitika

Hableány-baleset: egyelőre bűnügyi felügyelet alatt marad a hajóskapitány

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 07:35
Négy hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a Hableány hajóbalesettel kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

A közleményben azt írták, hogy a gyanú szerint a kapitány a balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó testvérhajóját irányította, amely feltehetően a Viking Sigyn mögött haladt. A gyanúsított észlelhette, hogy előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és emberek estek a vízbe, ennek ellenére nem húzódott ki a bal part felé, és nem állt meg, a hajón nem rendelte el az “ember a vízben” riadót.

Saját személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett az emberek kimentésére. A kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsítottra rótt cselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban tanúkihallgatások és tanúvallomások beszerzésére van szükség az ügyben.

A gyanúsított külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási helye, kötődése nincs, ezért a bíróság álláspontja szerint az eljárási cselekményeknél jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható. Annak ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a budapesti V. kerületi rendőrkapitányságon – olvasható a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság január végén rendelte el négy hónapra a Hableánnyal ütköző szállodahajó testvérhajója, a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét.

Categories: Biztonságpolitika

A kijárási tilalom ellenére folytatódnak az erőszakos megmozdulások New Yorkban

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 06:35
A kijárási tilalom ellenére folytatódtak keddre virradóan New York városban az erőszakos tüntetések és fosztogatások, amelyeket az váltott ki, hogy egy héttel ezelőtt Minneapolisban rendőri erőszak áldozata lett egy afroamerikai férfi, George Floyd.

Manhattan belvárosában ismét üzleteket törtek fel és fosztottak ki, köztük olyan neves márkák luxusboltjait, mint a Michael Kors vagy a Nike. Az amerikai televíziók tudósításai szerint fiatalok csoportjai köröztek Manhattan szívében, és a rendőrök akkor kapták el őket, amikor éppen egy elektronikus cikkeket forgalmazó áruházba törtek be.

A rendőrség csupán annyit közölt, hogy “több száz embert” tartóztattak le. A folyamatos vandalizmus ellenére Bill de Blasio polgármester úgy nyilatkozott, hogy “a város alapjában véve nyugodt és békés”.

Miközben Minneapolisban, ahol Floyd a rendőri fellépés áldozata lett, alábbhagyott a tüntetések heve, más nagyvárosokban, köztük a New York államban fekvő Buffalóban vagy a kaliforniai Los Angelesben változatlan hevességgel folytatódtak az erőszakos megmozdulások. Buffalóban rendőröknek hajtott egy gépkocsi, a vezetőjét és utasát letartóztatták. Los Angelesben továbbra is üzleteket törtek fel és raboltak ki, valamint autókat gyújtottak fel.

William Barr igazságügyi miniszter elrendelte a szövetségi büntetés-végrehajtási intézetek igazgatóságának, hogy börtönlázadás elhárítására felkészült, speciális egységeket rendeljen Miamiba és Washingtonba. A tárca szóvivője bejelentette, hogy minden rendelkezésre álló rendfenntartó erőt mozgósítottak, biztosítandó a rendet a szövetségi fővárosban. Washingtonban meghosszabbították a kijárási tilalmat.

Több déli városban, így például az alabamai Birminghamben konföderációs emlékműveket támadtak meg a tüntetők. A konföderáció az amerikai polgárháború idején (1861-1865) a déli, rabszolgatartó államok szövetsége volt, amely az északi, unionista seregekkel állt szemben.

 

Categories: Biztonságpolitika

Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 05:35
Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi 2017 áprilisa és júniusa között – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.

Takács Péter közleménye szerint a férfit ezért a Győri Járási Ügyészség negyvenöt rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A férfi elveszettként nyilvántartott intézeti mobiltelefonokkal és tisztázatlan körülmények között a birtokába jutott SIM-kártyákkal hívta fel az ország különböző pontjain élő sértetteket. A hívások során az adóhivatal vagy a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, és bankkártyaadatokat kért az emberektől adóvisszatérítés, illetve nyugdíjkifizetés ürügyén.

A bankkártyaadatokkal ismeretlen emberek mobiltelefon-egyenlegeket töltöttek fel 1 millió 860 ezer forint értékben, a feltöltött hívószámok egy része a vádlott rokonaihoz tartozik. Közel háromszázezer forint értékben interneten is vásároltak.

A vádlott többszörös és különös visszaesőként követte el a bűncselekményeket, amelyekért több mint hat év szabadságvesztést is kaphat. A férfi egy kelet-magyarországi fegyház és börtönből valósította meg a hívásokat.

Categories: Biztonságpolitika

Terrorcselekménnyel fenyegetőzött a “vicces” fiatalkorú

Biztonságpiac - Wed, 06/03/2020 - 04:35
Felelősségre vont a Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy fiatalkorút, aki az interneten viccből úgy tett, mintha merényletekre készülő terrorista lenne – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint egy partnerszolgálat arról értesítette a TEK-et, hogy egy önmagát az Iszlám Államhoz kötő fiatal egy népszerű közösségi oldalon merényleteket helyezett kilátásba Németországban, Magyarországon és Japánban arab és angol nyelven, a budapesti merénylet időpontjának pünkösd hétfőt jelölte meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a TEK péntekre azonosította a fiatalkorú magyar elkövetőt, a szombati kutatáson pedig megállapították, hogy a fenyegetés nem valós. A nyomozásban az Eurojust, az Európai Unió bűnügyi együttműködési szerve és külföldi ügyészi, felderítő szervek is segítettek.

A terrorcselekménnyel fenyegetés miatt kihallgatott gyanúsított beismerte a cselekményt.

Terrorcselekménnyel fenyegetőzni nem tréfa, hanem kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel járó bűncselekmény – hívta fel a figyelmet a fővárosi főügyész. Mivel az állami szerveknek minden fenyegetést komolyan kell venniük, akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki csak színlelte, hogy terrorcselekményt kíván elkövetni – olvasható a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

A koronavírus hatása a világpolitikára - elemzésem a Global Security Review és az eCCO Magazin hasábjain

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Tue, 06/02/2020 - 19:41

 

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy megjelent legfrissebb, angol nyelvű cikkem a koronavírus hatásáról a világpolitikára. A cikk az Azonnalin megjelent magyar nyelvű elemzésemre épít, de annak elméleti részét jobban kibontja. Az írást "Hogyan szabadulhat ki a világ a fogságból? Reálpolitika és együttműködés a COVID-19-szel szemben" címmel párhuzamosan publikálta a nemzetközi politikával foglalkozó Global Security Review, valamint az eCCO Magazin. Ez utóbbi az üzleti kommunikációval foglalkozók szakmai fóruma, amely szoros kapcsolatban áll az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarával is. Az eCCO Magazinban való megjelenés egyben azt is jelenti, hogy cikkem az első írás, amelyet a New Jersey Városi Egyetem (NJCU) Vitarendezési Intézete (IDR) által most indított "Globális Üzlet és Globális Kapcsolatok - Tudományos Cikkek Tára" publikált. Ezt nagy megtiszteltetésnek tartom és ezúton is köszönöm.

Global Security Review: Realpolitik & Cooperation in the Age of COVID-19 - How can the world escape captivity?

eCCO Magazine: How can the world escape captivity?

NJCU Connecting Bridges and Borders Global Business & Global Affairs Scholarly Depository


Categories: Biztonságpolitika

Szemetelők ellen emeltek vádat Baján

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 16:35
A Bajai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt két bácsalmási férfi ellen, akik 2019 szeptemberében egy bácsalmási házból elvitt öt zsák hulladékot egy külterületi út mellett, a hulladéktároló udvar közelében rakták le illegálisan.

A vádirat szerint a két vádlottat 2019 szeptemberében egy bácsalmási nő bízta meg azzal, hogy az albérletében az előző lakók által öt zsákban felhalmozott hulladékot szállítsák el. A vádlottak a megbeszéltek szerint el is mentek a bácsalmási ingatlanra, ahol egy magukkal vitt kézikocsira felpakolták az öt zsák hulladékot. A zsákokban közel 1,2 köbméter hulladék, ezen belül csomagolóanyagok, kommunális hulladék, papír, ruhanemű, műanyag és lombhulladék volt.

A vádlottak a kézikocsival a hulladékot Bácsalmás külterületére vitték, ahol az út mellett egy füves árokba borították. Csak néhány száz métert kellett volna tovább vinniük, ugyanis a közelben volt egy hulladéktároló udvar, ahol legálisan szabadulhattak volna meg a szeméttől. Az árokba borított hulladék azonban alkalmas az emberi élet, testi épség és egészség veszélyeztetésére, a műanyagok balesetveszélyesek és élő szervezetbe kerülve károsíthatják is azt. A vádlottakat megbízó nő nem tudta, hogy a vádlottak illegálisan fognak megszabadulni a hulladéktól.

A járási ügyészség a szabadlábon védekező vádlottakat hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja és közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta velük szemben. A vádlottak bűnössége kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Categories: Biztonságpolitika

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Budapesten és több megyében

Biztonságpiac - Tue, 06/02/2020 - 12:10
Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország 11 megyéjében Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány.

Mint írták, fokozott ellenőrzés június 1-jétől augusztus 31-én éjfélig Budapest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére vonatkozik. A fokozott ellenőrzés célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása – tették hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.