Biztonságpolitika

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság felszámolása sötét időszakot jelez az orosz civil társadalom számára – írta sajtóközleményében szerdán Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára.

Mint hangsúlyozta, civil társadalmi szervezetek léte és fejlődése minden európai demokrácia alapvető pillére, azonban Oroszország egyre távolabb kerül a közös európai normáktól és értékektől.

A főtitkár rendkívül sajnálatosnak nevezte, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyták az ET ismételt felszólításait, hogy vizsgálják felül a “külföldi ügynökökről szóló törvényt”. Nehezményezte azt is, hogy elutasították, hogy a jogszabályokat az emberi jogok európai egyezményével összhangban alkalmazzák.

Az orosz legfelsőbb bíróság kedden az ügyészség beadványára döntést hozott a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetéséről. A Memorial megszüntetését a moszkvai ügyészség kezdeményezte, mert olyan intézménynek tartja, amely szerint igazolható a terrorista és szélsőséges szervezetek támogatóinak tevékenysége. Szerdán egy orosz bíróság elrendelte az intézmény testvérszervezetének, a Memorial Emberi Jogi Központnak a felszámolását is.

A Nemzetközi Memorial 2016, a Memorial Emberi Jogi Központ pedig 2014 óta szerepel a külföldi ügynöknek minősített nem kormányzati szervezetek listáján. A Nemzetközi Memorial az egyik legrégebbi nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban alkalmazott vagy vélt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik.

The post ET-főtitkár: a Memorial felszámolása sötét időszakot jelez az orosz civil társadalom számára appeared first on .

Aggodalmát fejezte ki keddi nyilatkozatában a lengyel külügyi tárca amiatt, hogy az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial jogvédő társaság megszüntetéséről döntött.

A varsói külügyminisztérium “aggodalommal és csalódással” nyugtázta a történteket. A tárca honlapján elérhető nyilatkozatban az orosz civil társadalom “felbecsülhetetlen vívmányának” nevezték a Memorial munkaeredményeit. Hálát fejeztek ki a jogvédő társaság azon kutatásaiért, amelyek során fény derült a sztálini időszak alatt a lengyelek ellen irányuló szovjet üldözések, köztük az 1940-ben elkövetett katyni mészárlás történetére.

Az orosz legfelsőbb bíróság keddi döntése jelentősen korlátozza majd az orosz állam totalitárius múltját vizsgáló kutatások lehetőségét, “nem képes azonban eltörölni az üldözések áldozatainak emlékezetét” – olvasható a dokumentumban. Lengyelország határozottan ellenszegül az emberi jogok megsértése minden formájának, ezen belül “a civil társadalommal, az ellenzékkel, a jogvédőkkel és a független médiával szembeni rendszerszintű üldözésnek” – hangsúlyozta a varsói külügyi tárca.

Andrzej Duda lengyel elnök pedig a Twitter közösségi fiókján azt írta: Lengyelország hálás a Memorialnak, amely éveken át hozzájárult a sok nemzet ellen, köztük a lengyelek ellen elkövetett szovjet bűntettek tisztázásához. A Memorialt “nem ok nélkül nevezik +Oroszország lelkiismeretének+, a lelkiismeretet pedig sem megfojtani, sem törvényen kívül helyezni nem lehet” – fogalmazott Duda.

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság az egyik legrégebbi orosz nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban történt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik, a mai Oroszországban pedig számon tartja a politikai foglyokat. Az ügyészek felrótták a Memorialnak, hogy szisztematikusan eltitkolta az idegen ügynöki tevékenységére vonatkozó információkat.

The post Oroszország már a demokrácia látszatára sem ügyel: aggódik a lengyel külügy appeared first on .

Mostanáig 130 embert hallgattak már ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője.

Szelei Pál elmondta: egy-egy eljárásban több esetben 2-3 gyanúsított van, de van olyan is, amellyel összefüggésben már 30 gyanúsított van, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik. Az eddigi gyanúsítotti vallomások három csoportra oszthatóak. Voltak, akik megtagadták a vallomástételt. Mások körülményeikről beszéltek, hogy például külföldi utazás vagy munkavégzés miatt volt szükségük az igazolásra, de azt nem mondták el, miként jutottak az okiratokhoz. Voltak továbbá olyanok is, akik körülményeikről és az okirat megszerzéséről is minden információt megosztottak – közölte.

A védettségi igazolásokkal kapcsolatos visszaélések miatt összesen 42 büntetőeljárás indult, ebből 18 ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést. Egy eljárást elutasítottak, három ügyben bizonyítás hiányában megszüntették az eljárást. Három ügyben viszont már vádemelési javaslat is készült, s ezek közül egy ügyben az illetékes vidéki ügyészség már vádat is emelt – ismertette az ORFK főosztályvezetője.

Szelei elmondta, hogy az NVSZ-től érkezett feljelentések mellett volt példa arra is, hogy rendőri intézkedés közben került a látókörükbe egy-egy ügy, például határátlépéskor, vagy a repülőtéren mutattak be hamis iratokat a koronavírus elleni védettség igazolásáról. Egy fiatal ellen pedig azért indult eljárás, mert egy vidéki moziba való belépéshez mutatott be hamis igazolványt – fejtette ki.

Továbbá magánszemélyek is tettek feljelentéseket, például olyan orvosok, akiknek nevével, adataival visszaélve állítottak ki hamis igazolást. Valaki pedig volt élettársát és új párját jelentette fel, hogy hamis védettségi igazolványt használnak – tette hozzá.

Szelei megerősítette, hogy az egészségügyi területen dolgozók egy része is érintett az eljárásokban, az ő esetükben vesztegetés, vesztegetés elfogadása és közokirathamisítás is előfordult.

Váradi Piroska, az NVSZ főosztályvezetője azt hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszer oltásokkal, tesztelésekkel foglalkozó dolgozóira jelentős korrupciós nyomás nehezedik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha egy egészségügyi dolgozó kiállítja a védettségi igazolást egy be nem oltott számára, s ő később megfertőződik koronavírussal, akkor az egészségügyi dolgozó esetében a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetése is megállapítható.

Kifejtette: a védettségi igazolványokról szóló kormányrendelet februári megjelenése óta sok bejelentés érkezett az NVSZ-hez, hogy sokan a védőoltás felvétele nélkül akarnak védettségi igazoláshoz jutni. Többen akár jelentős összeget, jellemzően 30 és 150 ezer forint közötti összeget fizettek is azért, hogy illegális úton jussanak védettségi igazoláshoz.

Hangsúlyozta azt is, hogy a büntetőjogi szabályozás alapján nem csak a kormányhivatal által kiállított védettségi igazolvány, hanem az orvos által kitöltött, lepecsételt oltási igazolás, továbbá a pcr-, és az antigénteszt meghamisítása is bűncselekmény.

Váradi elmondta, olyan üggyel is találkoztak, amikor egy volt háziorvosi asszisztens – az orvos tudta nélkül – munkaidő után rendszeresen visszament a rendelőbe, az orvosi jogosultságával belépett a rendszerbe és rögzítette a hamis oltási adatokat. Ezzel az üggyel összefüggésben egy konkrét bűnözői csoport tevékenykedett, több mint ezer hamis védettségi igazolást állítottak ki – ismertette.

Az NVSZ főosztályvezetője is beszélt arról, hogy több egészségügyi dolgozó is látókörükbe került. Köztük – mint mondta – voltak, akik “meggyőződésből” követtek el bűncselekményt, mert ők sem értettek egyet a védőoltás szükségességével.

Felidézte, hogy ez év január elsejétől bűncselekménynek minősül a hálapénz adása és elfogadása is. Ezzel együtt az NVSZ bűnfelderítési, és -megelőzési hatáskörét is kiterjesztették az egészségügyi szolgálati jogviszonyban lévőkre, valamint az állami egészségügyi rendszert működtető irányítási felügyeleti szervezetek dolgozóira.

Váradi elmondta: az NVSZ által ebben az évben az egészségügy területén feltárt bűncselekmények “széles palettán mozogtak”. Előfordult szexuális kényszerítés, vesztegetés elfogadása, továbbá a védettségi igazolással való visszaélés is – sorolta a főosztályvezető, aki utóbbi társadalmi veszélyességét is kiemelte a világjárvány miatt.

The post Már 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a védettségi igazolással való visszaélések miatt appeared first on .

Csaknem 100 százalékos az átoltottság a Magyar Honvédségnél – számolt be a honvedelem.hu.

“A Magyar Honvédség, mint az ország egyik legnagyobb munkáltatója kötelességének érzi, hogy garantálja minden munkavállalója egészségét, biztonságos munkakörülményeit, ezáltal a közösség védelmét” – emelték ki, hozzátéve: “elismerés és köszönet illeti azokat, akik saját maguk, munkatársaik és családtagjaik biztonságát szem előtt tartva felvették a védőoltást, ezzel óvva és biztosítva a Magyar Honvédség működőképességét és mindenkori rendelkezésre állását is”.

Azt írták: az oltási programnak és az egyéni tudatos felelősségvállalásnak köszönhetően jelenleg a katonák körében 99 százalékos, míg a honvédelmi alkalmazottaknál 98 százalékos az átoltottság.

A cikkben felidézték, hogy az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak számára a koronavírus elleni védőoltás kötelező felvételéről szóló októberi kormányrendelet értelmében a munkáltató által meghatározott határidőig, – a honvédségnél 2021. december elsejéig – kellett felvenni az első védőoltást. Azon munkavállalók, akik ezt nem tették meg, vagy ez alóli mentességüket kétszeri felhívásra sem igazolták, azok számára 2022. január elsejétől fizetés nélküli szabadságot rendelnek el. A katonák egyidejűleg a jogszabály erejénél fogva a Magyar Honvédség rendelkezési állományába kerülnek. Erről a hivatalos tájékoztatást valamennyi érintett megkapta – fejtették ki.

Azon munkavállalók esetében, akik az illetmény nélküli szabadság ideje alatt a védőoltást felveszik, és ezt tényszerűen igazolják, a munkáltató az illetmény nélküli szabadságot megszünteti – olvasható a honvédségi oldalon megjelent cikkben.

The post Csaknem 100 százalékos az átoltottság a Magyar Honvédségnél appeared first on .

A fehérorosz-lengyel határ mentén kialakult migrációs válság előzményének a 2020 augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás tekinthető, amit vitatott körülmények között az 1994 óta hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka nyert. Az Európai Unió szankciókat vezetett be a fehérorosz elnök ellen, amelyre a határ menti események válaszreakcióként is értelmezhetőek.

A migrációs nyomás, amely az Európai Unió és egyben a NATO keleti határát is érinti, a kelet- mediterrán migrációs útvonalról érkező illegális bevándorlók által keletkezett. Az események 2021 szeptember óta folyamatosan fokozódtak az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, azaz a Frontex elemzése szerint. A kibocsátó országok között van Irak, Afganisztán Szíria és kisebb számú bevándorló más közel-keleti országokból is érkezik. A migráció fő forrásai azok Minszkbe tartó közvetlen járatok, amik a Közel-Keletről indulnak, többek között Bejrútból, Dubajból és Bagdadból. A Belavia fehérorosz állami légitársaság a törökországi Isztambulból és Antalyából, valamint Dubaiból üzemeltet járatokat. A Turkish Airlines szintén rendszeres járatokat indít Isztambulból Minszkbe. A célállomás a lengyel határ mellett Lengyelország szomszédos országai, például Litvánia. A Frontex igazgatója októberben ellátogatott Lengyelországba, ahol Bartosz Grodecki lengyel belügyminiszter-helyettes és Grzegorz Niemiec tábornok a határőrség parancsnok-helyettese ismertette a határbiztonság érdekében tett intézkedéseket. Az igazgató köszönetét fejezte ki a folyamatos információszolgáltatásért, amellyel az Ügynökség munkáját segítik, például más, migrációs nyomás alatt álló országok támogatását, a fehéroroszországi hibrid akciók ellensúlyozására bevetett felszerelést és emberi erőforrást a Frontex litvániai műveletéhez. Az igazi fordulópontnak azonban november tekinthető, amikor a lengyel határőrök ellen az illegálisan átkelni akarók kövekkel és hanggránátokkal támadást indítottak, amelynek válasz reakciója a könnygáz és vízágyúk bevetése volt a lengyel féltől. Az esetet követően enyhülés látszott, ugyanis a fehéroroszok segítségével elhagyták a migránsok a kuznicai határátkelőt. Ahogyan az várható volt, a válság ettől nem oldódott fel és az elkövetkező hetekben is több ezer ember maradt a fehéroroszországi oldalon, akik át akarnak jutni a lengyel határon, hogy így az Európai Unió területére kerülhessenek. A további fegyveres konfliktusok megelőzése érdekében az Európai Unió képviselői plenáris ülést tartottak a határon zajló politikai és humanitárius válság kezelésére az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Josep Borellel, hogy az Unió további szankciókat vezessen be a fehéroroszországi tevékenység elítélésének kifejezéseként, és hogy ezzel nyomást gyakoroljon a Lukasenka által vezetett diktatórikus rezsimre, annak érdekében, hogy a területén lévő illegális bevándorlás céljából ott tartózkodókat hazaküldje. Az Európai Unió ekkor még csakis a diplomáciai kapcsolatok felvételével kívánt élni, és mivel a válság hátterében Oroszországot sejttették, ezért Moszkvát is párbeszédre szólították fel. A Kreml szóvivője elutasította, hogy Oroszországnak köze lenne a fehéroroszországi eseményekhez, azonban az oroszok közvetítő félként segítenék a fehérorosz-lengyel párbeszédet. A fokozódó határmenti áttörési kísérletek miatt azonban a politikai párbeszéd mellett fizikai fellépés is szükséges. November 24-én a lengyel fél különleges határműveletbe kezdett, amelyben az ukrán fegyveres erők is segítséget nyújtanak számukra. A migrációs válságban Ukrajna is kritikus helyzetben van, állandó nyomás helyeződik rá szomszédos országai felől. Saját biztonsága érdekében két héttel korábban megerősítette fehéroroszországi határszakaszát, 8500 katonát, határőrt és rendőrt, valamint 15 helikoptert, két repülőgépet és 44 drónt küldött a fehéroroszországi határra. A fehéroroszországi területről rohamokat indító csoportok több határőrt is megsebesítettek a heves áttörési kísérletek közben. Az egyre agresszívebb határátkelési akciók miatt félő, hogy fegyveres konfliktusba torkollik a válság, ha nem sikerül visszajuttatni a migránsokat az őket  kibocsátó országokba. Az Európai Unió képviseletében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára november 28-án közös sajtótájékoztatót tartott Vilniusban, Gitanas Nausėda Litván elnök és Ingrida Šimonytė miniszterelnök asszony társaságában, ahol a litván- fehéroroszországi határmenti és hibrid támadásokról értekeztek, azonban von der Leyen beszéde sokkal messzebb mutatott a litván eseményeken. A jelenség a szomszédos balti országok és különösképpen a napjainkban is fehéroroszországi migrációs teher alatt álló Lengyelország és Lettország helyzetére lesz hatással, de az Európai Unió és a NATO viszonyrendszerében is változásokat idézett elő a keleti határ menti válságok sora. Az Európai Bizottság elnökének beszéde öt fő pillérre épült. Elemei közül az első, hogy az EU továbbra is együttműködik a Frontex-el, az Europollal, a EASO-val és a határok hatékony védelme érdekében felszerelések beszerzésére történő támogatást nyújt, amelyből Litvánia sürgősségi segélyként 37 millió eurós támogatásban részesült. Az említett állam és Lengyelország, valamint Lettország határigazgatási alapja is megháromszorozódik és 200 millió euróra növekszik idén és jövőre is. Az Európai Unió egysége és szolidaritása megingathatatlan, de az események kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy az Unió ellen irányuló hibrid támadásokat felismerjék a tagállamok és kezelni és képesek legyenek azokat.

A hibrid műveletek sokféle formában jelenhetnek meg. Az közelmúltban a dezinformáció társadalomra való hatása érvényesült a leginkább és ez főként a belső feszültségeket erősítette fel. A másik fő vonal kibertámadások, amelynek célpontjai egyének, intézmények és infrastruktúrák egyaránt lehetnek. Szintén súlyos probléma, hogy embereket politikai célra instrumentalizálnak, ez akár a migrációs válság esetén is látható. Szükségessé válik tehát az Európai Unió és a NATO szorosabb együttműködése, hogy a válságreagáló erők koordinálását közös gyakorlatok során teszteljék és nagyobb intenzitással, eredményesebben léphessenek fel éles akciók során.

Három kulcsszóra érdemes figyelni, ez a rugalmasság, helyzetfelismerés és az együttműködés. Ezen három fő irányban várható a partnerségi mélyülés. A Bizottság elnöke beszéde végén szintén megerősítette, hogy az Európai Unió és a NATO új közös nyilatkozatot fog kiadni, hiszen mindkét fél célja egy erős partnerség, politikai elkötelezettség megújítása, valamint az egység. Remélhetően a dokumentum a határmenti válságok eszkalációs sebességénél hamarabb elkészül és új megoldások is születnek, ugyanis az eddigi párbeszédek és szankciók nem váltották be hozzájuk fűzött reményeket. A tél jelenléte miatt egyre sürgetőbb feloldani a válsághelyzetet, ugyanis a hipotermia miatti halálozások száma egyre növekszik. A legfrissebb jelentések szerint Fehéroroszország területén 7000 fő tartózkodik, ebből a határ mentén 2000 fő állomásozik. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM) és az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Ügynöksége (United Nations High Commissioner for Refugees, UNCHR) a Fehéroroszországi Vöröskereszttel együttműködve részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban, segélyszállítmányokkal próbálják meg csökkenteni a halálozások számát, illetve biztosítani a legalapvetőbb emberi jogokat. A nemzetközi szervezetek felvették a kapcsolatot azokkal az országokkal, ahonnan a kivándorlás történt, annak érdekében, hogy minél előbb megtörténhessen a tömegek hazaszállítása. Önkéntes hazatérésre is van példa, a Nemzetközi Migrációs Szervezet eddig 44 embert juttatott haza, és minden további önként hazatérni vágyónak segítséget nyújtanak.

Írta: Preczekján Ivett

Kiemelt kép: Illegális bevándorlás – Fehéroroszország
Bruzgi, 2021. november 22.
Irán feliratú tábla függ egy állványon az Európai Unióba bejutni kívánó illegális bevándorlók szálláshelyén, a Kuznica Bialostocka-Bruzgi lengyel-fehérorosz határátkelõnél, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 22-én. Lengyelország, Lettország és Litvánia határához hónapok óta migránsok ezrei érkeznek Fehéroroszország felõl.
Forrás: MTI/EPA/STRINGER

A Migrációs válság a fehérorosz- lengyel határ mentén bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nincs igazi szilveszteri trakta legalább pár szál virsli nélkül. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezért minden évben e termékek laborellenőrzésével zárja fogyasztóvédelmi vizsgálatait. 2021-ben húszból öt virslinél tapasztaltak valamilyen jelölési hibát – közölte a tárca.

A közleményben kiemelték: a Magyar Élelmiszerkönyv a virsli megnevezés használatát minimális fehérje- és maximált zsír-, víz- és sótartalomhoz köti. Az ITM akkreditált laboratóriumának vizsgálata húsz húskészítmény összetevőit, a virsli megnevezés feltüntetésének előírásszerűségét ellenőrizte. Az elmúlt időszak tapasztalatai kedvezőek voltak, 2018-tól 2020-ig – az éjféli visszaszámlálást idéző sorminta szerint – rendre három, kettő, egy hibára bukkantak. E tartós javuláshoz képest az idén feltárt öt helytelen jelölés váratlan visszaesést jelez.

2021-ben két termék zsírtartalma magasabb volt a megengedhetőnél, ezek így a továbbiakban nem árusíthatók virsliként. További két hentesáru esetében a címkén szereplő tápértékadatok nem egyeztek meg a laborban mért mutatókkal. Az egyikben zsírból volt több a csomagoláson jelzett mennyiségnél, a másiknak a zsírtartalma lefelé, fehérjetartalma felfelé tért el a tájékoztatástól. Ritkaságszámba menő, különös hibát vétett az ötödik elbukott virsli forgalmazója. A termék tényleges sótartalma megfelelt az előírásoknak, ennek ellenére a feliratban a megengedettnél magasabb értéket szerepeltettek.

A kifogásolt virslik gyártóival szemben megtévesztő tájékoztatás és az előírások be nem tartása miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult. A jelölési hibás termék csak akkor forgalmazható, ha a címkén tévesen feltüntetett értéket a valós mennyiségre javítják. Az Élelmiszerkönyvben megengedett legmagasabb zsírtartalmat felülmúló árucikk virsli megnevezéssel nem, helyette egyéb húskészítményként árusítható. A vizsgálati eredményeket összegző táblázat a fogyasztóvédelmi honlapon érhető el.

Az ITM célja az ismétlődő vizsgálatokkal, hogy a vásárlók hiteles információk alapján az előírásoknak mindenben megfelelő termékek közül válogathassanak az üzletekben. A fogyasztóvédelem az ünnepi időszakban is fokozott jelenléttel, tematikus ellenőrzésekkel óvja a magyar családokat – zárta közleményét a minisztérium.

The post Nem minden virsli, ami annak látszik appeared first on .

A holland emberi jogi hatóság szerint, egy meg nem nevezett fitneszközpont diszkriminált egy transznemű nőt, amikor a személyzet megtiltotta neki a belépést a női öltözőbe.

A sportcentrum vezetése, állítása szerint, el akarta kerülni, hogy a helyiséget használó többi nő a transznemű személy férfi nemi szervével szembesüljön, ezért felkérték, hogy a férfiöltözőt, vagy a női mellékhelyiséget használja. Pénzügyi és építéstechnikai okokra hivatkozva elutasították továbbá az érintett javaslatát miszerint nem-semleges öltözőt kellene biztosítaniuk. A transznemű nő ezt követően diszkriminációra hivatkozva panaszt tett az állami esélyegyenlőségi testületként működő emberi jogi hatóságnál.

A szervezet határozatában azt hangsúlyozta, hogy a holland jog szerint “a nemváltoztató műtét nem szükséges már ahhoz, hogy valakit ellenkező neműnek ismerjék el”. A döntésben kifejtették, hogy “nem lehet különbséget tenni a cisz-nők (olyan nők, akik azonosulnak a természetes biológiai nemükkel) és a transznemű nők között, és egyiknek vagy a másiknak több vagy kevesebb jogot biztosítani”.

Hollandia 2014-ben vezetett be új jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a transzneműek számára, hogy hivatalosan is bejegyeztessék nemváltásukat, anélkül, hogy orvosi beavatkozásoknak kellene magukat alávetniük.

Az emberi jogi hatóság tanácsadói szerepet tölt be, és megállapításai nem kötelező érvényűek.

The post Elmarasztaltak egy transznemű nőt diszkrimináló fitneszközpontot appeared first on .

Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit használó veszélyes email és sms terjed, amelyben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését — közölte a Magyar Posta.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a megtévesztő levélben látható “Kattints ide”, “Fizessen online” vagy “Küldje el nekem a csomagot”, illetve hasonló feliratú linkre kattintva adathalász weboldalra kerül a címzett, az itt megadott adatok pedig csalók birtokába jutnak.

A posta kizárólag nemzetközi küldeményeknél, a vámkezelési díjak kiegyenlítése miatt küld online vagy sms fizetési értesítést, és ebben minden esetben a www.posta.hu/szolgaltatasok/vam link szerepel.

A Magyar Posta ezért kéri, ha bárki ilyen gyanús emailt vagy sms-t kap, semmiképp ne kattintson a benne szereplő hivatkozásokra, és ne adjon meg adatokat.

Azt tanácsolják, hogy első körben mindenki ellenőrizze a levél feladójának e-mail címét, sms-nél a küldő telefonszámát, mert ezekből rögtön kiderülhet, hogy nem a Magyar Posta hivatalos elektronikus címéről (@posta.hu) vagy telefonszámáról (06-30-344-4987) érkezett a megkeresés.

A közlemény szerint gyanúra, fokozott elővigyázatosságra adhat okot a magyartalan megfogalmazás, helyesírási hibák, vagy ha a címzett nem is rendelt csomagot, mégis arról kap értesítést, hogy fizessen a megrendelt csomagért. Továbbá a túl kecsegtető, drága telefon- vagy egyéb nyeremény ígérete is megfontoltságra, elővigyázatosságra int.

A Magyar Posta javasolja, hogy kétség vagy gyanú esetén forduljanak ügyfélszolgálatához, és kérjenek megerősítést. A megtévesztő értesítésekről szóló ügyfélbejelentéseket a Magyar Posta komolyan veszi, és a lakossági tájékoztatás mellett jelzi azt az intézkedésre jogosult hatóságnak is.

A közleményben kitértek arra, hogy amennyiben nyomkövetési kódot tartalmaz a küldeménye, a posta honlapján a kód beírásával bármikor elérhetők a hiteles szállítási információk.

The post Adathalász emailre és sms-re figyelmeztet a Magyar Posta appeared first on .

Vádat emelt és kényszergyógykezelést indítványozott az ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki tavasszal egy fővárosi kórházban halálra szurkált egy alvó betegek – tudatta közleményben a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a 38 éves külföldi férfi március 13-án a délutáni órákban egy VI. kerületi kórházban először betegtársát fojtogatta, majd két sebészollóval az őt megfékezni próbáló ápolónőre támadt, megpróbálta mellbe szúrni, azután a szomszéd kórteremben ollókkal súlyosan bántalmazott egy altatásban lévő nőt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

A dühöngő vádlottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékezniük. A vádlott az egyik őr mellkasa felé szúrt, aki könnyebben megsérült.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben többszörösen minősülő – közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett – emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Ha egy sértett életét veszti, és emellett más emberekre is ölési szándékkal támad az elkövető, további halálos eredmény azonban nem következik be, akkor a bűncselekmény minősítése több emberen elkövetett emberölés kísérlete.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint a vádlott kóros elmeállapotú, emiatt nem büntethető. Ezért indítványozta az ügyészség, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését, amely határozatlan ideig tartó büntetőjogi intézkedés a társadalom védelme és a vádlott gyógyítása érdekében.

A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A rendőrség december elején, a nyomozás lezárásakor azt közölte: a kínai férfi a Honvédkórház Covid 2-es intenzív osztályán követte el cselekményeit, áldozata egy 54 éves mélyaltatásban lévő nő volt. Az elkövető nem tett vallomást.

The post Kényszergyógykezelést indítványozott az ügyészség a kórházi támadó ügyében appeared first on .

A belga igazságszolgáltatás elutasította a Valtonyc művésznéven ismert, provokatív dalszövegei miatt elítélt rapper kiadatását Spanyolországnak.

A genti fellebbviteli bíróság azután hozott az ügyben végleges döntést, hogy kikérte az Európai Unió Bíróságának véleményét. Az uniós törvényszék tavaly márciusban arra szólította fel a belga hatóságokat, vizsgálják meg, hogy azok a cselekedetek, amelyek miatt a rappert hazájában elítélték, szintén bűncselekményeknek minősülnek-e Belgiumban, és elég súlyosak-e ahhoz, hogy igazolják az elfogatóparancs végrehajtását.

Josep Miguel Arenas Beltránt, azaz Valtonycot 3 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték 2018 májusában Spanyolországban. A katalán rapperre a GRAPO (Október 1-je Antifasiszta Ellenálló Csoportok) spanyol szélsőbaloldali szervezet, a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorcsoport dicsőítése, a terrorizmus áldozatain gúnyolódás, valamint a királyi család gyalázása miatt szabták ki a börtönbüntetést.

Miután az ítéletvégrehajtás elől Beltrán Belgiumba menekült a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

The post Belgium nem adja ki a dalszövegei miatt elítélt spanyol rappert Spanyolországnak appeared first on .

Az izraeli kormány három éven belül szeretné megduplázni a Golán-fennsík lakosságát — számolt be a Globes című izraeli gazdasági újság.

Az izraeli kormány tagjai a Golán-fennsíkon található Mevo Hama nevű kibucban vasárnap megvitatták és egyhangúlag jóváhagyták a fennsík demográfiai növekedését célzó tervet, amely egymilliárd sékel (mintegy százmilliárd forint) értékű befektetést irányoz elő a fennsíkon, különösen annak legnagyobb településén, Kacrinban, valamint a térség turisztikai infrastruktúrájában.

“Ez a mi pillanatunk. Ez a Golán-fennsík pillanata” – mondta Naftali Bennett a minisztereknek. “Hosszú, és a lakosság számában statikus évek után ma az a célunk, hogy megkétszerezzük a Golán-fennsík népességét” – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök.

Bennett hozzátette: a koronavírus-járvány óta bebizonyosodott, hogy sokan otthonról is tudnak dolgozni, és a Golán-fennsík kiváló lehetőséget teremt azok számára, akik jobban szeretik a tiszta levegőt, a szabad térséget és a magasabb életminőséget. A program ambiciózus célja három éven belül megduplázni a lakosságot, amely jelenleg mintegy 53 ezer fő. Ebből mintegy 27 ezer zsidó, 24 ezer drúz, valamint mintegy kétezer alavita muzulmán.

A Golán-fennsíkon rendkívül alacsony a népességnövekedés, noha már évtizedek óta többször meghirdették a lakosság számának növelését. A tervben helyi gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre, valamint az életminőség javítására és új lakosság beköltöztetésére irányoztak elő pénzeket.

Az izraeli népesség növelésének a tervben kimondott biztonsági céljai is vannak, ugyanis a Golán-fennsík három ország háromszögében (Libanon, Szíria, Izrael), a határvidéken található.

Két új lakónegyed felhúzását tervezik a fennsík központjában, Kacrinban, és két új település létrehozását is elhatározták Saál falutól délre és Jonatan falutól keletre, melyek egyenként kétezer családnak biztosítanának otthont. Az új települések ideiglenes neve Aszif és Matar.

A természetvédők tiltakoznak a tervek miatt, mert szerintük a fennsík további benépesítése újabb értékes területeitől fosztaná meg az élővilágot, több száz vadon élő állat- és növényfaj otthonát.

Donald Trump volt amerikai elnök kormányzása idején elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett. 2019-ben köszönetük jeleként Trump Magaslat néven új település alapkövét rakták le az akkori izraeli hatóságok. Az Egyesült Államokon kívül a nemzetközi közösség Szíria részének tekinti a Golán-fennsíkot, amelyet Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalt el Szíriától. Izrael 1981-ben törvényben annektálta a területet.

The post Izrael a Golán-fennsík benépesítésével is növelné a biztonságát appeared first on .

Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki idén nyáron pisztollyal a kezében fenyegetőzött Gyöngyösön, a polgármesteri hivatalban – tudatta a Heves megyei főügyész.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a 46 éves férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

A fenyegetőző korábban maga is az önkormányzat dolgozója volt, így ismerte a járást az épületben. Egyenesen a titkárságra ment, ahol a polgármestert kereste. Miután nem sikerült találkoznia vele, közölte az ott dolgozókkal, hogy megöli a városvezetőt, mivel nem kapott segélyt annak ellenére, hogy ő arra jogosultnak érzi magát.

Kijelentéseit azzal nyomatékosította, hogy láthatóvá tette az oldalán hordott gáz riasztópisztolyt, valamint a nadrágzsebében tartott nagyméretű konyhakést, ezért az alkalmazottak a helyszínre hívták a portást, aki távozásra szólította fel a férfit. Ő azonban erre nem volt hajlandó, sőt, a portást azzal fenyegette, hogy lelövi, mire a sértett meghátrált.

A vádlottat később – részben rendőri segítséggel – sikerült megfékezni és lefegyverezni. A mentálisan sérült férfit hamarosan őrizetbe vették, majd letartóztatták – ismertette a főügyész.

Szalóki közlése szerint az ügyben eljáró Gyöngyösi Járási Ügyészség vádiratában – az elkövető beismerése esetén – másfél év börtönbüntetés kiszabását, továbbá a tőle lefoglalt konyhakés, elemlámpával egybeépített elektromos sokkoló, valamint riasztófegyver, és az ahhoz tartozó töltények elkobzását kérte a bíróságtól.

The post Vádat emeltek a gyöngyösi polgármesteri hivatalban fegyverrel fenyegetőző férfival szemben appeared first on .

Négy év börtönre ítélte a hágai kerületi bíróság azt a férfit, aki tavaly novemberben többször rálőtt Szaúd-Arábia hágai nagykövetségére – jelentette a helyi sajtó.

Mohamed A. 29 lövést adott le a hajnali órákban az épületre, miután a konzulátus megtagadta tőle a közel-keleti országba történő beutazáshoz szükséges vízumot. Holland sajtóforrások szerint az elítélt férfi vallási okokból akart Mekkába, a muzulmánok legfontosabb zarándokhelyére utazni.

Az ügyészség eredetileg – terrorizmus vádjával – tízéves börtönbüntetést kért a tettesre, de ezt bizonyíték hiányában a bíróság elutasította. Gyilkossági kísérlet miatt azonban elítélték, mert a támadás idején egy biztonsági őr az épületben tartózkodott. A börtönbüntetés időtartamát azért csökkentették, mert a bíró szerint a férfi mentális zavarokkal küszködik, vallási téveszméi vannak. Tettét a bosszúvágy és a düh motiválta – állapította meg a bíróság. Börtönbüntetésének letöltése után a férfi zárt pszichiátriai intézményben kap majd kényszergyógykezelést.

Az ügyészség nem hozta nyilvánosságra sem a férfi teljes nevét, sem a hovatartozását, sem pedig a hollandiai státuszát.

The post Négy év börtönt kapott a hágai szaúdi nagykövetségre lövöldöző férfi appeared first on .

Egy XIII. kerületi családi házból akart lopni, de elaludt a tetthelyen egy betörő, akit a rendőrök ébresztettek fel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A 47 éves B. László még hétfőn a konyhaablakot betörve mászott be egy XIII. kerületi családi házba, ahol egy táskába különféle műszaki cikkeket – számítógépeket, kábeleket és monitort – pakolt össze, mellé pedig odakészített egy okostévét is. Azonban elfáradt, és a hálószobában lefeküdt aludni – ismertette a rendőrség.

Az ágyban fekvő betörőt a hazatérő tulajdonos vette észre, és rendőrt hívott, akik felébresztették a férfit. A férfit lopás kísérlete miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanúsított elmondta, hogy a betörés előtt nyugtatókat vett be, ezért aludhatott el.

The post Rendőrök ébresztették a tetthelyen elalvó betörőt appeared first on .

Szenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 24-én 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel közleménye szerint a tűzoltói beavatkozások kétharmadára műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség, egyharmaduk pedig tűzoltás volt. A vasárnapi ónos eső mindössze 24 beavatkozást tett szükségessé, ami azt mutatja, hogy az emberek komolyan vették a figyelmeztetéseket – mutatott rá a szóvivő.

A legtöbbször kisebb tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de három-négy nagyobb eset is volt a három karácsonyi nap alatt. Vasárnap három halálos lakástűzhöz is történt – írta. A karácsonynak ugyan vége van, de a karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak – hívta fel a figyelmet az OKF-szóvivő.

The post OKF: 358 tűzoltói beavatkozás, 80 kigyulladt épület appeared first on .

Számos, jelenleg a világban zajló folyamat megértéséhez nélkülözhetetlen a vallás és biztonság nexus perspektívája, ám a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való integrálására irányuló törekvések még mindig korai szakaszban vannak. A vallás nemzetközi befolyása az 1960-as évektől egyre inkább felerősödött, ennek ellenére a mai napig látványos az olyan módszeres kísérletek hiánya, melyek a vallásnak a már meglévő nemzetközi kapcsolatok elméleteibe (klasszikus realizmus, neorealizmus, liberalizmus, neoliberalizmus, az angol iskola és a konstruktivizmus) való átfogó integrációjára irányulnának.

A tudományos életben már megtörtént a felismerés, miszerint ezzel a réssel foglalkozni kell, ám néhány vonatkozó munkától eltekintve még mindig elmondható, hogy a fentebb felsorolt elméletek elhanyagolják a vallás szerepét.  Ez azért súlyos hiányosság, mert a vallás és biztonság nexus birtokában teljesen más fényben láthatjuk, s érthetjük meg azokat a folyamatokat, melyek jelenleg is zajlanak a világban, például a Közel-Keleten is (lásd: Ábrahám Egyezmények). Jelen írásomban ezzel a réssel foglalkozom, s remélhetőleg sikerül rámutatnom arra, miért fontos és aktuális e kutatási terület. Ismereteim szerint hazánkban egészen eddig nem képezte tárgyát mélyreható akadémiai kutatásoknak a vallás és biztonság nexus hiánya az említett elméletekben, így e tanulmányt gondolatbéresztőnek is szánom, hiszen úgy gondolom, ez egy gazdag kutatási terület, melyen érdemes elindulni s további felfedezéseket tenni.

Írásomban először feltárom a napjainkban megfigyelhető globális trendeket, melyek mind a vallás szerepének felértékelődését, annak a világpolitikára gyakorolt növekvő hatását jelzik. Ezt követően bemutatom, hogy e látványos irányok és trendek ellenére a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való beépítésére irányuló törekvések látszólag még mindig korai fázisban vannak, s kifejtem, hogy ez a szekularizációs elméletnek köszönhető, mely az elmúlt évszázadban meghatározta a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek valláshoz való viszonyulását, s amely bizonyos mértékben még ma is tartja magát a tudományos körökben.

A következő részben kitérek arra, hogy a vesztfáliai fordulat óta a vallás mint tényező nem szűnt meg, viszont visszaszorult az államok alatti dimenzióba, s ennek köszönhetően nem része a klasszikus biztonsági elméleteknek, hiszen ezen elméletek a nemzetek közötti kapcsolattal foglalkoznak, ahol a vallás ekkoriban nem volt tényező. A biztonság fogalma korábban még alapvetően a katonai biztonságot foglalta magába, s mivel eddigre a vallásháborúk korszaka lezárult, a vallásnak megszűnt a relevanciája a biztonságban. Az összes többi terület (Barry Buzan öt szektora)[1] csak a második világháború utáni folyamatok eredményeként kezdett napirendre kerülni. Ekkor tágult ki a biztonság fogalma, mely már olyan társadalmi kérdéseket is magába foglalt, mint a vallás. Azonban a vallás szerepe még mindig nincs kellően kihangsúlyozva, hiszen a fő gondolkodási paradigma továbbra is szekuláris. Ezt az állítást Jonathan Fox és Nukhet Sandal művével támasztom alá, melyben a szerzőpáros négy kategóriába osztja fel azokat a tudományos munkákat, amelyek bármilyen módon megkísérelték a vallást a nemzetközi kapcsolatok központi elméleteibe beilleszteni.

További szerzők és érveléseik bemutatásával demonstrálom, hogy a vallás és a világpolitika egy „átmenetben lévő” terület, s hogy a húsz év alatt, mióta a politikatudósok újra felfedezték a vallást, a kutatók küzdöttek az irodalom továbbfejlesztésével egy közös paradigma hiányában. Jeremy Menchik munkájára alapozva a szekularizációs elmélet helytelenségének felismerése, illetve pusztán a politikai szereplőkre és eszmékre irányuló, azonban egy átfogó elméleti keretet nélkülöző fókusz helyett az általa vizsgált három megközelítés közül a konstruktivista megközelítésre hagyatkozom. Meglátásom szerint a nemzetközi kapcsolatok elméletei közül a konstruktivizmus szemlélete az, mely valamilyen módon képes számot adni a vallásnak a nemzetközi színtéren játszott szerepéről, abból fakadóan, hogy rendkívüli hangsúlyt fektet az eszmékre, melyek a konstruktivisták szerint megjelennek a politikai aktorok cselekedeteiben, amelyek pedig meghatározzák a világpolitikai folyamatok irányát, eredményét. A tanulmány megszabott terjedelme miatt nem lehetséges annak minden pontjára, vagy gondolatmenetére részletesen kitérni. Az ezen írásban megjelenő gondolatok így további termékeny táptalajt nyújthatnak mindazok számára, akik a témában tovább kutatnának.

Globális trendek bemutatása

A vallás modern történetét, annak különösen az 1960-as évektől a nemzetközi kapcsolatokra irányuló, egyre növekvő befolyását tekintve megállapítható, hogy új korszakba léptünk be, melyben a vallás szerepe újra felértékelődött. Robert Seiple és Dennis Hoover szerint egy „új nexus” állt elő a vallás és a biztonság között (Robert A. Seiple 2004, 2). Egyes szakértők még arra is vállalkoznak, hogy a 21. századot egyenesen „Isten századának” nevezzék (Monica Duffy Toft 2011). A szekularizált világnézettől eltekintve az emberiség túlnyomó többsége számára a meghatározó valóság a történelem jelentős részében a vallásos világnézet volt, s ez napjainkban sincs másképp. A Pew Research Center 2011-es felmérése szerint ma a világ lakosságának 88, 2%-a vallásos, 11, 8 %-a pedig ateista vagy agnosztikus. Ez utóbbi csoport hanyatló tendenciát mutat; különféle mérési statisztikák alapján 2050-re 8, 1-8, 5 milliárd ember lesz vallásos. Még az olyan alapvetően ateistának tartott országokban is, mint Kína, a társadalom 5%-a, azaz 67 millió ember keresztény[2]. Fenggang Yang szerint 2030-ra az ébredés folytatódó hullámainak köszönhetően globálisan Kína rendelkezik majd a legnagyobb keresztény társadalommal (Yang 2011). Ezzel párhuzamosan számtalan tudományos publikáció jelent már meg a keresztények, különösen az evangéliumi keresztények amerikai külpolitikára gyakorolt hatásáról (Marsden 2008). Ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, hiszen azok az országok, régiók és kontinensek, melyek demográfiai robbanást tapasztalnak, a Pew Research Center szerint globális szinten újraírhatják a vallás helyét és jelentőségét. Ebből az is következik, hogy ma már a vallás szerepének felismerése jellemző az akadémiai, a nemzeti és a nemzetközi tekintélyek, illetve döntéshozók köreiben. Ezt a kortárs politikában is megfigyelhetjük a világ különböző pontjain, például olyan kormányzatok esetében, melyek politikai irányvonalukat meghatározott keresztény értékek mentén alakították, illetve alakítják. Gondolhatunk itt a korábbi Trump adminisztrációra, Jair Bolsonaronak, Brazília elnökének kormányára, Juan Orlando Hernándezre, Honduras elnökére, Etiópia miniszterelnökére, Abij Ahmedre, vagy akár Ausztrália miniszterelnökére, Scott Morrisonra. Megemlíthetnénk továbbá az afrikai, illetve ázsiai, különösen a szingapúri megagyülekezetek hatását. Ezeknek az államférfiaknak, illetve kormányzatuknak a kereszténység, s gyakran kiemelten az üldözött keresztények ügyének felkarolása és támogatása mellett közös nevezőjük Izrael állam támogatása is.

A vallás megjelenése a nemzetközi kapcsolatok elméleteiben

E látványos irányok és trendek ellenére a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való beépítésére irányuló törekvések mintha még mindig korai fázisban tartanának. A vallásnak az elmúlt évszázadban a nemzetközi kapcsolatok tudományos vizsgálódásaiban tapasztalt hiánya alapvetően abból a meggyőződésből fakadt, miszerint a vallásalapú háborúk kora lezárult, s ezért minden szükséges eszközt tudatosan meg kell ragadni arra, hogy visszatérése ne következhessen be. Ezt a megközelítést az ún. szekularizációs elmélethez vezethetjük vissza; ahhoz a „jóslathoz”, miszerint a vallás „elsorvad” a modern világ könyörtelen erejével szemben (Monica Duffy Toft 2011, 7). Az elmélet a felvilágosodásból ered; a „korszellemmel” összhangban az elmélet úgy tartotta, hogy a tudomány felfedi, hogy a természetfeletti csak babona, s feltárja az igazságot az emberiség eredetéről és felépítéséről (Monica Duffy Toft 2011, 7). Mivel a kor döntéshozói az európai erőszakhullámok fő mozgatóinak és kiváltó okainak az irracionális vallási meggyőződéseket látták, ennek következtében nem olyan jelenségként tekintettek a vallásra, amelyet behatóan és rendszerszinten kellene vizsgálni, hanem mint olyanra, melyet egészében száműzni kell a nemzetközi rendszerből. Helyette maradt a cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás) elv, melyet elsőként 1555-ben az augsburgi vallásbéke során fogalmaztak meg, s amely leginkább a vesztfáliai fordulatként (1648) honosodott meg (Philpott, The Religious Roots of Modern International Relations 2000, 211). A napjainkban is domináns vesztfáliai szuverenitásként ismert alapelvben a vallásnak, mint fennálló és mélyreható szellemi áramlatnak (reformáció, ellenreformáció, protestáns megújulási mozgalmak, iszlám, new age) ugyan a hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban számításba vett normaformáló tényezőként sem globálisan, sem regionálisan nem érvényesült. Míg a vesztfáliai elv az államok közötti vallásos erőszaknak igyekezett véget vetni, addig a modernitás elve és a szekularizáció a vallás démonizálásával már a háborúk és az erőszak legfőbb kiváltó okát akarta száműzni (Cavanaugh 2009, 17). Azonban ahogy arra Edward Luttwak is rámutat, még ha a felvilágosodás el is söpörte a „klerikális maradiságot”, ugyanakkor kirótta saját korlátozó előítéletét a tudomány, csak úgy, mint az irodalom és a művészetek hatáskörére és tartalmára (Douglas Johnston 1995, 8). Bár a felvilágosodás filozófusai „nem forgatták a katolikus inkvizíciók kínzóeszközeinek egyikét sem, s nem is égettek más hitűeket holmi protestáns felmentések alatt”, amikor a vallásról volt szó annak minden aspektusával, ugyanolyan hatékonyan fojtották meg a szabad kutatást az általuk lefektetett „divat” parancsoló erejével (Douglas Johnston 1995, 8). Ez a divat tiltott bármilyen fenntartott intellektuális érdeklődést a vallás, a vallásos intézmények és még a világi ügyekben megjelenő vallásos motivációk szerepe iránt is (9).

A vesztfáliai fordulat óta a vallás, mint tényező, nem szűnt meg, viszont visszaszorult az államok alatti dimenzióba, s ennek köszönhetően nem része a klasszikus biztonsági elméleteknek, hiszen a biztonsági elméletek a nemzetek közötti kapcsolattal foglalkoznak, ahol a vallás ekkoriban nem volt tényező. A biztonság fogalma ekkor még alapvetően a katonai biztonságot foglalta magában, s mivel ekkorra a vallásháborúk korszaka lezárult, a vallásnak megszűnt a relevanciája a biztonságban. Az összes többi terület, melyeket Barry Buzan öt szektorba sorol (Barry Buzan 1997), csak a második világháború utáni folyamatok eredményeként kezdett napirendre kerülni. Ekkor tágult ki a biztonság fogalma, mely már olyan társadalmi kérdéseket is magába foglalt, mint a vallás. Azonban a vallás szerepe még mindig nincs kellően kihangsúlyozva, hiszen a fő gondolkodási paradigma továbbra is szekuláris. A vallást és a nemzetközi kapcsolatok elméleteit vizsgáló könyvükben Jonathan Fox és Nukhet A. Sandal is megjegyzik; bár egyre nagyobb a felismerés a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberek körében arról, hogy a vallás fontos tényező a globális politikában, mégis kihívást jelent annak elhelyezése egy olyan tudományágon belül, mely a kezdetektől fogva szekuláris volt (Jonathan Fox 2013, 1).

Fox és Sandal Monica Duffy Toft et al. érvelésére hivatkoznak, miszerint a vallás nemzetközi befolyása az 1960-as évek óta növekszik, ám érvelésük szerint alig néhány munka kísérelte csak meg a vallást a nemzetközi kapcsolatok központi elméleteibe beilleszteni (Jonathan Fox 2013, 1). A szerzők szerint a vallás és a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek témakörében létező irodalom négy kategóriára osztható. Az első kategóriába tartozik az az egyszerű felismerés, hogy a vallást elhanyagolták a nemzetközi kapcsolatok elméletei (Jonathan Fox 2013, 1,2). Itt lehet említeni például Daniel Philpottot, aki szerint néhány kivételtől eltekintve a nemzetközi kapcsolatokat kutatók régóta nem tartják számon a vallást az államot befolyásoló tényezők között (Philpott, The Challenge of September 11 to Secularism in International Relations 2002, 67). Katzenstein és Byrnes Európa vonatkozásában állítják, hogy a nemzetközi kapcsolatok elemzésében eljött az ideje a vallás újbóli felfedezésének (Peter J. Katzenstein 2006, 680,681). Fox és Sandal megjegyzik, hogy ezek az írások és szinte minden egyéb tanulmány, mely komolyan érinti a vallást a nemzetközi kapcsolatok szempontjából, a 2001. szeptember 11-i események után kerültek publikálásra (Jonathan Fox 2013, 2).

A nemzetközi kapcsolatok elméleteiben a valláshoz való hozzáállás második típusába olyan munkák tartoznak, melyek azzal foglalkoznak, hogy miért lett elhanyagolva a vallás szerepe az említett elméletekben. A tudósok egy része nagyrészt a szekularizációs elméletet okolja ezért. Egy másik gyakori érv, hogy a politikai vezetők a vallást a vesztfáliai békével száműzték a nemzetközi kapcsolatokból, mely a vallást állam alatti ügynek tekintette a XVII. században. A pozitivista IR tanulmányokkal[3] szemben az a kritika fogalmazódott meg, hogy azért hanyagolja el a vallást, mert azt nehéz működőképessé tenni (Jonathan Fox 2013, 2,3).

A harmadik típusba azok a tanulmányok tartoznak, melyek azonosítják a befolyásos vallásos tényezőket a globális politikában, azonban nem kísérlik meg ezen tényezők (pl. vallásos identitás, vallásos motivációk, vallásos civil szervezetek, stb.) beépítését a nemzetközi kapcsolatok már létező elméleteibe. Ezen munkák szerzői azt állítják, hogy a nemzetközi elméletek paradigmái nem alkalmasak arra, hogy a vallással foglalkozzanak, ezért szükség van új elméletek létrehozására. Fox és Sandal olvasatában ezek a munkák kétségkívül hozzájárulnak a vallásról alkotott megértésünkhöz, azonban nem alkotnak átfogó elméleteket a nemzetközi kapcsolatokról (Jonathan Fox 2013, 3). Más törekvések, melyek a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való beépítésére irányulnak, hasonlóan a nemzetközi kapcsolatok korlátozott aspektusaira fókuszálnak s ritkán foglalkoznak közvetlenül a nemzetközi kapcsolatok főbb paradigmáival (Jonathan Fox 2013, 4).

Fox és Sandal áttekintése tehát kellően demonstrálja, hogy a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való beillesztésére irányuló törekvések még korai szakaszban vannak. A szerzők is megjegyzik, hogy az IR tudósok körében egyre nagyobb a felismerés, miszerint ez egy olyan rés, mellyel foglalkozni kell (Jonathan Fox 2013, 4). Nukhet Sandal és Patrick James 2011-es felmérésükben rámutatnak az elmélyült tanulmányok lehetőségeire és szükségességére a vallás és a nemzetközi kapcsolatok nexusának felfedéséhez. Érvelésük szerint látványos az olyan szisztematikus kísérletek hiánya, melyek a vallás megértésének a nemzetközi kapcsolatok már létező paradigmáiba (klasszikus realizmus, neoliberalizms, neorealizmus) való átfogó integrációjára irányulnának. Ad hoc erőfeszítések léteznek arra, hogy a vallás bizonyos aspektusait megmagyarázzák az elméletekben, számos szakember megjegyzi azonban, hogy ez a megközelítés nem a megfelelő út a vallásnak a nemzetközi kapcsolatok kontextusában való megértéséhez (Jonathan Fox 2013, 4).

Jeremy Menchik szintén megjegyzi, hogy a vallás és a világpolitika egy „átmenetben lévő” terület, s hogy a húsz év alatt, mióta a politikatudósok újra felfedezték a vallást, a kutatók küzdöttek az irodalom továbbfejlesztésével egy közös paradigma hiányában (Menchik 2017, 561). Menchik ugyancsak rámutat arra, hogy az egykor domináns paradigma, a szekularizációs elmélet azt állította, hogy a gazdasági fejlődéssel a vallásos meggyőződések és gyakorlatok, a vallásos szervezetek és a vallásnak az élet más aspektusaiba való beillesztése meg fognak szűnni. Max Webert idézi, aki a Tudomány, mint hivatás c. írásában azt állította, hogy „korunk sorsát a racionalizáció és az intellektualizáció, s mindenekelőtt a világ kiábrándulása jellemzi”

(Hans Heinrich Gerth 1946, 155). A szekularizáció három elve Weber szerint a vallásos meggyőződések és gyakorlatok hanyatlása, a vallás és a vallásos szervezetek privatizációja, valamint a szekuláris szférák (állam, gazdaság, tudomány) vallástól való megkülönböztetése (Menchik 2017, 563). Menchik szerint mivel a politikatudósok még mindig támogatják a szekularizációs elméletet, érdemes megnézni az okokat, hogy az ún. testvér-tudományágak miért tagadták meg ezt (Menchik 2017, 562). Jose Casanova szociológus meglátása szerint a szekularizációs elmélet három elve közül csak az utolsó, a vallás más szféráktól való megkülönböztetése tartja magát a társadalomtudósok körében, és még ezzel is lehet vitatkozni. Talal Asad antropológus még ezzel szemben is erőteljes kritikát fogalmaz meg, hiszen szerinte amint felismerjük, hogy a vallásos szereplők nyilvánosak, valamint hogy a publikus-privát vízválasztót is történelmileg képezték, lehetetlen a vallás befolyását csak a „szakrális” vagy a privát területekre leszűkíteni, tekintve, hogy a nyilvános vallások nem ellentmondásosak a gazdasági politikák, a külügyek vagy a társadalmi kapcsolatok tekintetében (Menchik 2017, 563). Asad tehát „elméleti alapon veti el a szekularizációs elméletet” (563). Jonathan Fox politikatudós összehasonlító kvantitatív indikátorok segítségével mutatja be, hogy a legtöbb állam kifejezetten részt vesz a vallás szabályozásában, ahelyett, hogy megkülönböztetné magát a vallástól (Fox 2006, 562). Charles Taylor filozófus A szekuláris kor (A Secular Age) c. rendkívül népszerű kötetében úgy határolja körül a szekularizáció jelentését, hogy a kulturális feltételekre fókuszál, amelyekben a hitetlenség is egy életképes lehetőség, s így a hit és a hitetlenség nehezen férnek meg egymás mellett (Taylor 2007, 295). Ez az állapot, nem pedig a vallás halála vagy privatizációja az, ami a vallás helyét illetően megragadja a különbséget a modern és a pre-modern keresztény nyugat között (Menchik 2017, 563). Menchik szerint a „hitetlenség” lehetősége mégsem nyújt túl sok elemzési eszközt azon politikatudósok számára, akik a vallásos szereplők és eszmék szerepét az olyan politikai következmények esetében próbálják megmagyarázni, mint a demokratikus átmenet, a konfliktus, a nők jogai és a képviselet, a gazdasági fejlődés, vagy a tolerancia (563), s amíg a számos felhívás, hogy „hozzuk vissza a vallást”, jelentős, arányos elméleti eszköztár hiányában mégis hatástalan (Menchik 2017, 563,564).

A szerző a szekularizációs elmélet helytelenségének felismerése, illetve pusztán a politikai szereplőkre és eszmékre irányuló-, de átfogó elméleti keretet nélkülöző fókusz helyett három megközelítést tekint át, melyek úttörést kísérelnek meg: a „vallásos gazdaságok” megközelítést, a „szekularizáció felülvizsgálása” megközelítést, illetve a konstruktivista megközelítést (Menchik 2017, 577). Ezek közül a konstruktivista megközelítés a legújabb, s a szerző szerint az a legfőbb előnye a másik két megközelítéssel szemben, hogy elismeri a vallás belső és földrajzi szempontból is heterogén jellegét, hiszen a vallás befolyásának elemzését térben és időben is elhelyezi, megkérdőjelezi a szekularizmust, s elismeri, hogy a vallás a hatalmi viszonyok mátrixán belül létezik, melyet pedig a modern állam formál (Menchik 2017, 577).

Jeremy Menchik a vallás és a világpolitika konstruktivista megközelítésének vizsgálatánál számos tudományos munka érveiből állított össze egy szintézist, a kulturális antropológiából és a társadalomelméletből vett más prominens munkákkal együtt (Menchik 2017, 564). Ezekben a könyvekben Menchik szerint öt téma jelent meg. Először is, hogy a vallás mi mindent foglal magába (pl. egyéni és kollektív rituálék, etika, kanonikus szövegek, tanok, mindennapi gyakorlatok, szervezetek, identitások, istentiszteletek helyszínei, tevékenységek, karizmatikus vezetők, stb.). Ezek a tényezők az idő múlásával mind változnak (Menchik 2017, 564). Másodszor, hogy az, hogy mi képezi a vallást, a doktrínát, vagy teológiát, az politikai, jogi és vallási küzdelem eredménye, mely a tudás előállításán alapul. Harmadszor, tekintve, hogy a vallás egy megtestesült és diszkurzív hagyomány, illetve, hogy tartalma esetleges, a vallási szereplők érdekeit lokálisan kell meghatározni és megérteni. Negyedszer, a történelmi örökségek formálják a kortárs aktorok viselkedését, így a tudósokét is (565). Menchik itt megjegyzi, hogy a történelmi örökségek formálják az IR elméletet is, ahelyett, hogy azon kívül állnának. Elizabeth Shakman Hurd írására hivatkozik, aki számára a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek korlátai a vallás tekintetében abból fakadnak, hogy ezek az elméletek az európai hagyományokban gyökereznek, ideértve a liberalizmust és a szekularizációs elméletet (Menchik 2017, 566). Eszerint a vallás IR elméleteken belüli tanulmányozásának kihívásait nem lehet legyőzni pusztán változók hozzáadásával vagy nagy adatkészletek felépítésével; az IR elméletekből ugyanis hiányoznak azok az elemzési kategóriák, melyek szükségesek ahhoz, hogy megmagyarázzuk az olyan viselkedést, mely nem az individualizmuson és nem a publikus-privát megosztottságon alapul. A konstruktivista megközelítés tehát elismeri, hogy maga a politikai elmélet is küzdelem terméke, és szükségszerűen az e folyamat győztesei által meghatározott kategóriákra épül (Menchik 2017, 565,566). Végül pedig a társadalomtudományi koncepciók sajátos (pl. európai, katolikus vagy protestáns) kontextusból származnak; más esetekben a politikai élet magyarázata szempontjából hasznosságukat vizsgálni kell, nem pedig feltételezni. Ezt Menchik szerint Daniel Philpott mutatja be a legerőteljesebben a már említett felmérésében, melyben a modern nemzetközi kapcsolatok szuverenitás-koncepciójának vallási gyökereit tárja fel (Menchik 2017, 566). A szerző megjegyzi, hogy a vallás- és politikatudósok számára ez azt jelenti, hogy komolyan veszik azt a kérdést, miként értik meg a társadalomtudományi fogalmakat, tekintettel arra, hogy a modern politikai elmélet nagy része a hit irrelevanciáján vagy a közszférából való kizárásán alapul (Menchik 2017, 566).

Elizabeth Shakman Hurd is rámutat a vallás és a politika közötti szekuláris megosztottságra, mely érvelése szerint nem rögzített, ahogy azt általában feltételezik, hanem társadalmilag és történelmileg felépített (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 1). Hurd a szekularizmust úgy határozza meg, „mint egymással összekapcsolt politikai projektek sorozatát, melyeket bizonyos érzékenységek, szokások és gyakorlatok támasztanak alá, melyeket érdekekkel rendelkező konkrét aktorok hoztak létre, nem pedig olyasvalamiként, mely teleológiailag jött a politikai fejlődésből” (Menchik 2017, 566). Hurd könyvében két féle szekuláris projektet körvonalaz: a laicizmust és a zsidó-keresztény szekularizmust (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 5). A „laicista” projekt a vallást a modern politika ellenfelének és akadályának tekinti. A politológus rámutat, hogy ez a projekt Immanuel Kant és mások valláskritikáiban bukkant fel, akik a teológiát a közéletben veszélyes „szektaszellemként” tüntették fel, melyet el kell választani a racionális, megfontolt érvelés közszférájától (Menchik 2017, 566). A laicizmus ereje a szerzőnő szerint intenzíven érzékelhető a nemzetközi kapcsolatok realista, liberális és materialista megközelítéseiben, melyek mind abból indulnak ki, hogy a vallás vagy privát, vagy haldoklik (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 32), és hogy a vesztfáliai béke a szekuláris állami szuverenitás megjelenését, illetve a vallás privatizációját jelzi (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 3).

A szekuláris projekt zsidó-keresztény változata egy másik diskurzusból jött, mely úgy kezeli a modern politikát, mint ami a kereszténységből származó értékeken és hiten alapszik, s amely később zsidó-kereszténységként vált ismertté (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 38). Míg a „laicista” projekt a vallás privatizált voltát vagy hiányát feltételezi, addig a zsidó-keresztény szekularista projekt szerint a modern demokratikus államok a közös keresztény, majd később a zsidó-keresztény értékektől függnek (Hurd, The Politics of Secularism in International Relations 2008, 6). Jeremy Menchik rámutat, hogy Samuel Huntington is ezt a nézetet osztotta, azzal az érveléssel, hogy a katolicizmus és a protestantizmus adják a nyugati civilizáció alapkövét (Menchik 2017, 567). Meglátásom szerint ez a megközelítés figyelhető meg az Amerikai Egyesült Államok és Izrael állam esetében is, illetve a közöttük lévő kapcsolat tekintetében.

Hurd munkája Menchik szerint nagymértékben hozzájárul a vallásról és a politikáról szóló új irodalomhoz, s bemutatja, hogy a vallás és a politika közötti tartományi, normatív különbségtétel beépül az IR-elmélet elemzési kategóriáiba (Menchik 2017, 568). A szerző felhívja rá a figyelmet, hogy ez az a priori megkülönböztetés akadályozza a fontos világesemények megértését, például a XX. század végi vallási újjáéledést, mivel nem hajlandó felismerni, hogy a vallás és a politika határai vitatottak, folyamatosan újratárgyalásra kerülnek, s hatalmi viszonyok termékeként határolódnak el (Menchik 2017, 568). E különbségtétel nem csak az említett vallási újjáéledés megértését akadályozhatja, hanem számtalan egyéb fontos világesemény vagy folyamat interpretációját is, akár a napjainkban folyamatban lévő közel-keleti békekötésekét is.

Mindezekből jól látható, hogy a vallás és a világpolitika konstruktivista megközelítésének is számos „arca” van, s az egyes szerzők más-más tényezőkre fektetik a hangsúlyt, azonban az említett öt téma mindegyikben közös: mi mindent foglal magába a vallás, s ez milyen küzdelmek eredménye; a vallási szereplők érdekeinek lokális meghatározása és megértése; a történelmi örökségek szerepe a kortárs aktorok viselkedésének formálásában; a társadalomtudományi koncepciók sajátos kontextusának vizsgálata. A szekularizmus, s ehhez kapcsolódva a publikus-privát megosztottság is gyakran megjelenik a témával foglalkozó konstruktivista szemléletű írásokban, mint a vallás szerepének az IR elméleteken belüli vizsgálódását akadályozó, illetve adott világesemények és folyamatok megértését hátráltató tényező.

Összefoglalva, a tanulmányban feltártam a napjainkban megfigyelhető globális trendeket, melyek mind a vallás szerepének felértékelődését, annak a világpolitikára gyakorolt növekvő hatását jelzik. Bemutattam, hogy e látványos irányok és trendek ellenére a vallás nemzetközi kapcsolatok elméleteibe való beépítésére irányuló törekvések látszólag még mindig korai fázisban vannak, s kifejtettem, hogy ez a szekularizációs elméletnek köszönhető, mely az elmúlt évszázadban meghatározta a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek valláshoz való viszonyulását, s amely bizonyos mértékben még ma is tartja magát a tudományos körökben.

Kitértem arra, hogy a vesztfáliai fordulat óta a vallás, mint tényező, nem szűnt meg, viszont visszaszorult az államok alatti dimenzióba, s ennek köszönhetően nem része a klasszikus biztonsági elméleteknek, hiszen a biztonsági elméletek a nemzetek közötti kapcsolattal foglalkoznak, ahol a vallás ekkoriban nem volt tényező. Kifejtettem, hogy a vallás szerepe még mindig nincs kellően kihangsúlyozva, hiszen az IR elméletekben a fő gondolkodási paradigma továbbra is szekuláris. Ezt az állítást Jonathan Fox és Nukhet Sandal művével támasztottam alá, melyben a szerzőpáros négy kategóriába osztotta fel azokat a tudományos munkákat, amelyek bármilyen módon megkísérelték a vallást a nemzetközi kapcsolatok központi elméleteibe beilleszteni.

További szerzők és érveléseik bemutatásával demonstráltam, hogy a vallás és a világpolitika egy „átmenetben lévő” terület, s hogy a húsz év alatt, mióta a politikatudósok újra felfedezték a vallást, a kutatók küzdöttek az irodalom továbbfejlesztésével egy közös paradigma hiányában.

Jeremy Menchik munkájára alapozva a szekularizációs elmélet helytelenségének felismerése, illetve pusztán a politikai szereplőkre és eszmékre irányuló, azonban átfogó elméleti keretet nélkülöző fókusz helyett az általa vizsgált három megközelítés közül a konstruktivista megközelítésre hagyatkoztam. Ez annak köszönhető, hogy meglátásom szerint a nemzetközi tanulmányok elméletei közül jelenleg még mindig a konstruktivizmus a legalkalmasabb arra, hogy megragadja a vallás kardinális szerepét a nemzetközi tanulmányokban, annak is köszönhetően, hogy rendkívüli jelentőséget tulajdonít az eszméknek; olyan közös meggyőződéseknek, melyek kognitív segédletként vagy normatív iránytűként segítenek értelmezni a politikai döntéshelyzeteket. A konstruktivizmus egyik alapvető állítása ugyanis, hogy az eszmék mindig számítanak, s ezek vizsgálata nélkül a nemzetközi viszonyok értelmezhetetlenek. A közös megértések, elvárások vagy ismeretek által meghatározott társadalmi struktúrák nem csak a szereplők fejében vagy az anyagi képességekben léteznek, hanem a gyakorlatokban is. Ezek alkotják a szereplőket egy helyzetben, illetve a közöttük lévő kapcsolatok természetét, legyen az akár kooperatív, akár konfliktusos. A konstruktivizmus hangsúlyozza az egymástól való függőséget, illetve a kollektív identitás kialakulásának kiegyenlítő dinamikáját, mely néha felülkerekedik az emberek félelmein és a versenyen. A konstruktivizmus hangsúlyozza továbbá az emberi tudatosság szerepét a világpolitikában. Eszerint a világot az emberek gondolataikkal, elképzeléseikkel teremtik, s ezek az elképzelések határozzák meg egymáshoz való viszonyunkat, valamint a politikusok egymáshoz való viszonyát.

Mindezen konstruktivista állításokat változatlanul relevánsnak ítélem, bár némileg változott a véleményem a politikai döntéshozókat befolyásoló tényezőket illetően; meglátásom szerint a politikai vezetők döntéseit jelentősen befolyásolják saját eszméik, ám általában a nemzeti érdeket előrébb helyezik. Ugyanakkor, ha a nemzeti érdek és az eszmék találkoznak, egymással összhangban vannak, az rendkívül gyümölcsöző politikai döntésekhez vezethet. Úgy ítélem meg, hogy ez történt az Ábrahám Egyezmények esetében is, melyről egy külön tanulmányban értekezem majd.

 

Felhasznált irodalom:

“Global Christianity – A Report on the Size and Distribution of the World’s Christian Population”. Pew Research Center, 2011. december. https://www.pewforum.org/2011/12/19/global-christianity-exec/.

Barry Buzan, Ole Wæver, Jaap De Wilde. Security: A New Framework for Analysis. Lynne Rienner Publishers, 1997.

Cavanaugh, William T. The Myth of Religious Violence: Secular Ideology and the Roots of Modern Conflict. Oxford University Press, 2009.

Douglas Johnston, Cynthia Sampson, Jimmy Carter. Religion, the Missing Dimension of Statecraft. Oxford University Press, 1995.

Fox, Jonathan. “World Separation of Religion and State Into the 21st Century”. Comparative Political Studies, Vol. 39, Issue 5. (2006 június), pp. 537-569. https://doi.org/10.1177/0010414005276310.

Hans Heinrich Gerth, C. Wright Mills. From Max Weber: Essays in Sociology. Oxford University Press, 1946.

Hurd, Elizabeth Shakman. The Politics of Secularism in International Relations. Princeton University Press, 2008.

Jonathan Fox, Nukhet A. Sandal. Religion in International Relations Theory: Interactions and Possibilities. Routledge Studies in Religion and Politics, 2013.

Marsden, Lee. For God’s Sake: The Christian Right and US Foreign Policy. Zed Books, 2008.

Menchik, Jeremy. “The Constructivist Approach to Religion and World Politics”. Comparative Politics, Volume 49, Number 4. (2017 július), pp. 561-581. 10.5129/001041517821273035.

Monica Duffy Toft, Daniel Philpott, Timothy Samuel Shah. God’s Century: Resurgent Religion and Global Politics. W. W. Norton & Company, 2011.

Peter J. Katzenstein, Timothy A. Byrnes. “Transnational Religion in an Expanding Europe”. Perspectives on Politics, Vol. 4, No. 4 (2006), pp. 679-694. https://www.jstor.org/stable/20446276.

Philpott, Daniel. “The Challenge of September 11 to Secularism in International Relations”. World Politics, Volume 5, Issue 1 (2002 október ), pp. 66-95. https://doi.org/10.1353/wp.2003.2006.

Philpott, Daniel. The Religious Roots of Modern International Relations. Cambridge University Press, 2000.

Saiple, Robert A. és Dennis R. Hoover. Religion and Security: The New Nexus in International Relations. Rowman and Littlefield Institute for Global Engagement, 2004.

Taylor, Charles. A Secular Age. The Belknap Press of Harvard University Press, 2007.

Yang, Fenggang. Religion in China: Survival and Revival Under Communist Rule. Oxford University Press, 2011.

[1] Barry Buzan “Security: A New Framework for Analysis” c. híres munkájában öt szektort nevez meg, melyek alapot nyújtanak a biztonság dimenzióinak meghatározásához: a katonai, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti szektort.

[2] A kínai földalatti egyház becsült száma 35 millió fő (a lakosság 2,6 %-a).

[3] IR: International Relations (nemzetközi kapcsolatok)

Írta: Nagy Abigél

Kiemelt kép: NETANJAHU, Benjámin; TRUMP, Donald; al-Kalifa, Hálid bin Ahmed; án-Nahajan, Abdalláh bin Zajid
Washington, 2020. szeptember 15.
Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini külügyminiszter, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (b-j) az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerzõdés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház déli kertjében 2020. szeptember 15-én.
Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A Vallás és biztonság, mint hiányzó nexus a nemzetközi kapcsolatok elméleteiben bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés             A több, mint egy évszázados múltra visszatekintő rivalizálás Chile és Bolívia között a hidegháború után tapasztalt erősödő gazdasági globalizáció következtében egyre inkább mérséklődni látszik. A korábban mindkét nemzet identitását erősen meghatározó szembenállás mind Santiago, mind pedig La Paz perspektívájából másképpen jelent meg. Bolívia hagyományosan – mint a gazdasági fejlettségben és ebből következően nemzetközi politikai súlyát tekintve gyengébb ország – Chilére mint fenyegetésre és riválisra tekintett. Ezzel szemben Santiago percepciója szerint az észak-keleti szomszéd az elmúlt közel 130 évben mint alacsonyabb rangú, kissé lenézett állam próbálta különféle eszközökkel a térség status quo-ját felrúgva megsérteni Chile állami szuverenitását.[1]

Ugyan már az 1880-as évek eleje, de még inkább az 1900-as évek kezdete óta létezett Bolíviában egy erős nemzeti vágy a Salétromháborúban (1879-1884) elveszített, a Csendes-óceánnal határos Atacama tartomány visszacsatolására (Department of Littorial), azonban a különféle egykori nemzetközi szervezeteknél (Népszövetség) való panasztételt leszámítva nem sikerült komolyabb eredményt elérni bolíviai részről az elcsatolt területek visszaszerzésére. Mindazonáltal La Paz és a bolíviai társadalom számára mindig is kritikusan fontos, már-már neuralgikus pont volt a Chilével való viszony, valamint a területek visszacsatolására való törekvés. [2]A rendkívül erős revans vágy – mely számos alkalommal a Chilével tárgyalni hajlandó elnökök bukását is okozta – az 1970-es években a háború 100. évfordulója okozta keserű emlékek miatti felfokozott állapotban még inkább fellángolt.

Ennek következtében ugyan elindult egy erős bolíviai lobbizás a nemzetközi térben, valamint ezen belül is elsősorban az Amerikai Államok Szervezeténél (Organization of American States) a követelések érvényesítése érdekében, bár ez sem járt sikerrel. [3]Ugyan az 1980-as és ’90-es években bilaterális tárgyalások során (Bedregal-del Valle[4]), valamint pár évvel később a kereskedelmi kapcsolatok megerősítésére tett kísérlettel és a szabadkereskedelem elmélyítésével próbálták oldani a két ország közti feszültéséget, az alapvető ellentéteket nem sikerült felszámolni.

A 2000-es évek elejétől indult meg egy figyelemreméltó enyhülési folyamat Santiago és La Paz viszonyában. Evo Morales 2006 januárjától regnáló szocialista irányultságú kormánya, valamint Ricardo Lagos szociáldemokrata-, majd 2006 márciusától Michelle Bachelet (Chile első női elnöke) szocialista kormányai közös erőfeszítéseket tettek a kapcsolatok normalizálására, valamint a területi viták és gazdasági, történelmi konfliktusok tematizálása helyett az együttműködést hangsúlyozták. Itt különösen fontos megemlítenünk, hogy Morales történelmi jelentőségű tettet hajtott végre azzal, hogy a bolíviai közhangulat és külpolitika irányvonalát a Chilével való szembenállás helyett a belső ügyekre fordította.

Az enyhülési folyamat ellenére azonban Bolívia nem mondott le a „tengeri kijárat álmáról” és 2013-ban az ügyet a ENSZ Nemzetközi Bírósága elé vitte.

A rivalizálás gyökerei – A salétromháború A konfliktushoz vezető út

Az 1879-1884-ig vívott Salétromháború alapvetően a dinamitgyártáshoz és műtrágyák termeléséhez is elengedhetetlenül fontos salétromsóért és az ebben gazdag bolíviai partvidékért zajlott. A gazdaságilag fontos, Bolíviához tartozó Antofagasta régióban a nagyobb részt chilei érdekeltségű, azonban brit résztulajdonban is lévő Compañía de Salitres y Ferrocarril de Antofagasta (CSFA) vállalat is jelentős bányászati tevékenységet folytatott. Bár az 1871-ben Mariano Melgarejo bolíviai elnök ellen elkövetett puccsot követően az újonnan hatalomra kerülő Agustín Morales elnök a vállalatnak járó összes szerződésben biztosított jogosultságát eltörölte, Morales 1872-es halálát követően a törvényesen és alkotmányos keretek között hatalomra kerülő új kormány 1873. november 27-én az említett vállalatnak a salétrom 15 évre szóló vámmentes kitermelésére adott jogosultságot. Ennek előnyeit azonban nem élvezhette sokáig a cég, ugyanis a Bolíviában és a régióban (a Tarapacá régió miatti fennhatósága okán) szintén érdekeltséggel bíró Peruban a gyorsan változó kormányok a szerződéseket felrúgva törekedtek arra, hogy az ellenőrzésük alatt lévő területeken zajló salétromtermelés hasznából minél nagyobb mértékben részesüljenek.

A taracapái salétrombányák perui kormány részéről történő kisajátítása után három évvel később a bolíviaiak is kemény feltételeket szabtak a CSFA számára. 1878. február 14-én a Bolíviai Nemzeti Kongresszus és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés ahhoz a feltételhez kötötte az előbbiekben említett 1873-as szerződés jóváhagyását, hogy a CSFA fizessen 10 centnyi adót minden kitermelt mázsa salétrom után. (Innen nevezik a konfliktust „10 cent háborújának” is.) Természetesen a magát egyre inkább kiszolgáltatottnak érző vállalat tiltakozott a szerződés megszegése és a járadékok összegének emelése ellen és nem volt hajlandó kifizetni az újonnan kirótt összegeket sem. Mivel a CSFA-ban számos chilei politikusnak és üzletembernek is komoly érdekeltsége volt, ezért nem meglepő, hogy a konfliktus odáig fajult, hogy a cég a chilei kormány beavatkozását is kérte.

Az egyre inkább elmérgesedő viszonyok közepette 1878 decemberében egy Bolívia és Peru közt megkötött 1873-as (Chile elleni) katonai szövetséget felhasználva nyíltan provokálta Chilét azzal, hogy kijelentette, nem tárgyal az ügyről, mert az adónak nincs köze a szerződéshez, és hogy a CSFA követelésével a bolíviai bíróságoknak kell foglalkozniuk. Ezt a szorongatott helyzetben lévő déli szomszéd félre nem érthető fenyegetésnek percipálta és megindított egy hadihajót Antofagasta kikötője felé.

A háború kirobbanása

A már fentebb említett események következtében 1879 február 6-án a bolíviai kormány érvénytelenítette a CSFA kitermelési engedélyét és elkobozta az összes Bolíviában lévő tulajdonát. Mikor a hír 11-én elérte a chilei fővárost, a kormányzati vezetés elhatározta, hogy a gazdasági érdekeltségek védelme miatt meg kell szállni Antofagasta városát és a déli szélesség 23 fokától délre eső bolíviai tengerparti területeket is. Ennek következtében február 14-én 200 chilei katona indult meg a partmenti város megszállására, akik rendkívül könnyen, ellenállás nélkül szerezték meg Antofagastát. Egyrészt a bolíviai kormány nem tudott gyorsan reagálni Chile inváziójára, másrészt pedig a város lakossága túlnyomórészt (93-95%) chileiekből állt, akik támogatták a chilei uralmat. Bolívia az invázióról tudomást szerezve segítségül hívta Perut, mely az 1873-as szerződés értelmében Bolívia segítségére sietett és hadat üzent Chilének. Chile csak jóval a tényleges támadása megindítása után, 1879. április 5-én üzent hadat két északi szomszédjának.

Chile egyértelmű dominanciája

Az agresszor Chile Antofagasta megszerzését követően rendkívül rövid idő alatt Bolívia egész tengerparti régióját megszállta. Bár Hilarión Daza elnök február 27-én egy kormányzati kiáltványban tájékoztatta a bolíviai népet a chilei invázióról és elrendelte a mozgósítást, azonban a bolíviai haderő hiányosságai és felkészületlensége miatt a chileieknek bőven volt idejük felkészülni a náluk jóval gyengébb bolíviai haderő ellencsapására. Ugyan a bolíviai kormány még 1879-ben Antofagasta tartomány elvesztését követően mintegy 4500 fős haderőt összegyűjtve megpróbálkozott Peru segítségére sietve tengerparti területeit visszafoglalni, azonban a szövetséges erők rossz kommunikációja és koordinálása miatt a chileiek könnyűszerrel legyőzték és megsemmisítették az egyes kontingenseket. Az 1879. november 19-én San Francisco Dolores mellett vívott ütközet során a chilei hadsereg sikeresen számolta fel a Daza, bolíviai elnök által vezetett bolíviai seregtest nélkül állomásozó szövetséges erőket. Mivel a chileiek tisztában voltak azzal, hogy jóval erősebbek Bolíviánál, ezért a háború első szakaszában a Peru elleni hadműveletekre koncentráltak és Bolíviában többnyire csupán a megszállt területeik megtartására törekedtek. Az Iquique-nél (1879. május 21.) és Angamosnál (1879. október 8.) aratott tengeri győzelmek lehetővé tették a chilei katonai vezetés számára, hogy ellenőrzése alá vonja Peru tengerpartját és így az országot állandó blokád alatt tudja tartani. A tengeri hegemónia kivívása után a chileiek szárazföldön is támadást indítottak Peru ellen. A chilei haderő délről megindulva elsőként Tarapacá tartományt (az ország leggazdagabb részét) foglalta el, ami a tengeri szabad kijárás elvesztése után hatalmas érvágást jelentett Perunak. 1880. május 26-án egy jelentős 10 000 fő körüli bolíviai seregtest (a bolíviai haderő jelentős része) ütközött meg a nagyjából hasonló létszámban lévő chileiekkel Tacna közelében, ahol óriási vereséget szenvedtek és átmenetileg elveszették az esélyt a chilei haderő gyors kiűzésére és a területek visszafoglalására. Ezt követően a chilei invázió tovább folytatódhatott Peru belső területei ellen, így a Peru feletti döntő győzelemnek számító Miraflores-i ütközet után a chilei haderő Manuel Jesús Baquedano González irányítása alatt 1881. január 17-én bevonult Limába.

A háború lezárása – Tűzszünet és Béke

A perui és a bolíviai haderők legyőzése után ugyan még mindkét ország területén jelentős ideig működött ellenállás, amely sokszor irreguláris módszerekkel próbálta meg felvenni a harcot a megszálló csapatokkal, azonban a felkelés-ellenes Sierra hadjáratok 1882-ben és 1883-ban történő megindításával sikerült végleg leszámolni az ellenálló csapatokkal Peruban. Ugyanakkor Bolíviában az ellenállásnak sikerült kicsit tovább kitartania, mivel a chileiek nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a peruiakat békére kényszerítsék.

Végül Peru és Chile között 1883. október 20-án köttetett meg az ancón-i szerződés, melynek értelmében Peru hivatalosan átengedte Tarapacá tartományt Chilének, és szabályozták a guanó- és nitrátforrások felhasználását Peru adósságainak és jóvátételének törlesztésére. Továbbá Chile 10 évre megszállta Tacna és Arica tartományokat, amely után népszavazást kellett volna tartani a területi hovatartozás eldöntésére. Mivel azonban a két állam nem tudott megegyezni a népszavazás feltételeiről, ezért a területek egészen 1929-ig chilei ellenőrzés alatt maradtak, amikor is az USA közvetítésével a felek aláírták a limai szerződést, melynek értelmében Chile megtarthatta Arica tartományt, míg Peru visszaszerezhette Tacna-t. [5]

A Bolívia és Chile közötti fegyverszünetre 1884-ben került sor a valparaisó-i egyezmény aláírásával. Ez jóváhagyta Chile számára az egész bolíviai partvidék feletti ellenőrzést, azonban tényleges békeszerződés nem született. 1904-ben a béke és barátsági szerződésben az egész bolíviai partszakasz de jure is Chile fennhatósága alá került, azonban cserébe Chile vállalta, hogy az Arica-La Paz vasútvonal felépítésével összeköti a bolíviai fővárost a Csendes-óceánnal, valamint, hogy a bolíviai termékek exportálásának megkönnyítésére (nem ingyen ugyan, de) garantálja a chilei kikötőkhöz való hozzáférést.

A hagyományos revans és szemben állás korszaka  A 20. század korai évtizedei

Az 1904-es béke megkötésével a jogilag lezártnak tekintett háború a bolíviai néplélek számára korántsem jelentette az ügy „rendezett” voltát. Bolívia már az első világháborút követően, mikor már valamennyi figyelemre számíthatott az újonnan létrejövő Népszövetségtől, egyből panaszt tett a chilei annexió miatt, arra hivatkozva, hogy a békeszerződést chilei kényszer hatására kellett aláírnia. Bolívia azonban asszertív és „kétségbeesett” külpolitikája miatt ezekben az évtizedekben korábbi szövetségesével, Peruval is szembekerült, ugyanis intenciói elsősorban az elvesztett területei visszaszerzése mellett a Tacna és Arica közti területen biztosított szabad tengeri összeköttetés megteremtésére irányultak. Ezen területek azonban a háborút megelőzően Peruhoz tartoztak, így Lima nézőpontjából ez egyértelműen a szuverenitása elleni fenyegetésnek volt tekinthető. Nem véletlen, hogy az előbb említett 1929-es Chile és Peru között megkötött limai szerződés azt is kimondta, hogy egyik ország sem fog bilaterális szerződést kötni egy harmadik féllel (Bolívia) a szerződésben érintett területek hovatartozását illetően.

Megoldási kísérletek a ’60-as és a ’70-es években

Az 1930-as években mind Chile, mind pedig Bolívia megérezte a nagy gazdasági világváltás hatásait, melyek a politikai életben is érződtek. Különböző színezetű kormányok váltották egymást mindkét országban, azonban a gazdaságilag fejlettebb, munkásréteggel rendelkező, a külvilág felé nyitottabb Chilében már viszonylag hamar megjelentek a szélsőséges baloldali pártok (1901-Szocialista Párt, 1922-Kommunista Párt). Ezzel szemben Bolíviában inkább a konzervatívabb Republikánus Párt dominált, azonban a ’20-as évek elején ez is kettészakadt egy jobb- és egy baloldali pártra. La Paz számára a szélsőséges politikai erők egyre erősebb térnyerése többnyire csak a Paraguay elleni megalázó vereséggel záródó Chaco háború után kezdődött.

A második világháború alatt annak ellenére, hogy mindkét dél-amerikai állam belépett a háborúba a szövetségesek oldalán, az egymás közötti ellentétek továbbra sem oldódtak fel. A háború utáni időszak Chilében inkább konszolidációval és a belső stabilizációval telt, míg Bolíviában a háború alatti jobboldali, nacionalista (ekkor veszélyesnek tartott) kormányzás után a konzervatív erők tettek sikertelen kísérletet a gazdasági helyzet normalizálására és az erősödő baloldal, valamint a szocialista követelések elfojtására.

Az 1962-ben kirobbanó újabb nyílt feszültségforrássá ezúttal a Lauca folyó kérdése vált. A Chilében eredő, de Bolíviába torkolló folyó vízfelhasználásával kapcsolatosan La Paz azzal vádolta meg Santiago-t, hogy a folyó vizét mesterségesen saját területei felé tereli, mire a Jorge Eduardo Alessandri Rodríguez vezette chilei kormány azzal védekezett, hogy a folyó nemzetközi víznek számít, így egyenlő jogok biztosítottak a használatára. A kialakuló vitában azonban, mint egy melléktéma ismét megjelent Bolívia tengerhez való hozzáférésének a kérdése, így panaszával az Egyesült Államok által dominált Amerikai Államok Szervezetéhez (OAS) fordult. Chile azonban rendkívül ügyes külpolitikai húzással elérte, hogy az OAS határozata kizárólag a Lauca folyó ügyével foglalkozzon, ezzel biztosítva a vitatott területekről való tárgyalás elmaradását.

Az egyik legnagyobb lehetőség azonban 1975-ben adódott Bolívia számára, hogy biztosítsa az állam számára a tengeri kijáratot. A jobboldali chilei diktátor, Augusto Pinochet és a szintén autoriter és jobboldali Hugo Banzer bolíviai elnök regnálása alatt a két fél szerződést írt alá vitás kérdések rendezésére. Ennek értelmében Chile hozzáférést biztosított volna Bolívia számára a Csendes-óceánhoz, cserébe Bolívia határmenti területekkel kompenzálta volna déli szomszédját. A megegyezés nem tudott létrejönni, ugyanis Santiago az Arica-tól északra fekvő területen biztosította volna az említett korridort La Paz számára, amely terület átadása azonban az 1929-es limai szerződés értelmében nem tekinthető megoldásnak. Peru a szerződésre hivatkozva felemelte szavát a területcsere ellen, és más megoldásként azt javasolta, hogy alakítsanak ki egy zónát Arica tartományban, mely a három állam osztott szuverenitása és ellenőrzése alatt működne. Ezt természetesen Chile szuverenitása megsértéseként értelmezte és mivel Peruval nem tudott megegyezni, háborút pedig Bolívia ügyéért nem vállalt, így a La Paz-al folytatott párbeszédnek is véget vetett.

A kapcsolatok normalizálása – gazdasági érdekütközések ’90-es évek gazdasági közeledése

Miután Pinochet 1990-es bukásával Chile Patricio Alwyn elnök vezetésével ismét visszatért a demokratikus keretekhez, a Bolíviával való viszony rendezése is egyre fontosabbá vált. Megindult tehát a gazdasági nyitás a két ország között, mely a kapcsolatok elmélyítésén túl Eduardo Frei és Ricardo Lagos kormányai alatt már egy szabadkereskedelmi övezet kialakítását is célozta. A chilei törekvések mögött elsősorban az állt, hogy a gazdasági érdekeltségek és az interdependencia erősítésével a két ország kapcsolataiban a bolíviai követeléseknek többé ne legyen igazi éle.

A 2000-es évek eleje – A gas por mar vitája

A hagyományosan bolíviai gazdaság egyik fő exporttermékének számító olaj és ón kitermelése és az ebből származó bevételek az 1970-es évek végétől egyre inkább eltörpültek a földgáz kitermeléséből és exportjából származó összegek mellett. Bár már az 1980-as években is számos földgázlelőhelyet fedeztek fel -elsősorban az alföldeken és sík területeken-, azonban az igazi nagy áttörést a ’90-es évek jelentették, amikor óriási, érintetlen készleteket tártak fel. Az 1996-tól 2004-ig terjedő időszakban az ország bizonyított földgázkészletei tízszeresére növekedtek. Nem meglepő tehát, hogy a bolíviai nemzetgazdaság egyik kritikus érdeke lett az export és ezáltal a bevételek maximalizálása. Ehhez azonban a fő kereskedelmi partnerek földrajzi elhelyezkedése miatt szükségessé vált a kikötők könnyű elérhetőségének, valamint használatának biztosítása.

Mivel a tengerparttal nem rendelkező Bolívia számára csak közvetítéssel volt elérhető a tenger, ezért szükségessé vált a nyugati szomszédokkal való egyezmény tető alá hozása is. 2002 elején Jorge Quiroga elnök kormánya azt javasolta, hogy építsenek egy csővezetéket a szomszédos Chilén keresztül a Mejillones kikötőjébe, amely a legközvetlenebb útvonal a Csendes-óceánhoz Bolívia újonnan felfedezett földgázkészleteinek exportálására. Az országban meglévő hagyományos Chile ellenes hangulat miatt egyes csoportok nem értettek egyet a kormányzati javaslattal. Szerintük ugyanis az építendő vezetékeket a perui Ilo kikötője felé kéne vezetni, amely ugyan 260 km-rel hosszabb vezetéket jelentene, azonban a Chilétől való függés kisebb lenne. A döntés fontosságát és belpolitikai súlyát az is mutatja, hogy Jorge Quiroga elnök nem sokkal a 2002 júliusában történt távozása előtt elhalasztotta a döntést, utódjára hagyva ezt a rendkívül vitatott kérdést, így meghagyva az esélyét annak, hogy esetlegesen újraválasszák őt a későbbiekben.

A 2002-es bolíviai választások nyertese, Gonzalo Sánchez de Lozada annak ellenére, hogy kifejezte, az előző kormányhoz hasonlóan ő is a Mejillones felé építendő vezeték koncepcióját részesíti előnyben, hivatalos lépésre nem merte elszánni magát. Eddigre azonban a földgázkészletek kiaknázásában érdekelt, azok feltárásában is részt vevő nemzetközi nem állami szereplők, mint például a Pacific LNG konzorcium is egyre türelmetlenebbé váltak. A konzorcium egyik tagja, a Repsol YPF nevű spanyol vállalat a Petrobras-al és a Total-lal összefogva egy viszonylag egyszerű, 6 milliárd dolláros költségvetésű tervet dolgoztak ki a bolíviai gázexport felgyorsítására. Ennek értelmében a földgázt Bolíviából a legközelebbi chilei kikötőkbe szállították volna és a cseppfolyósítás után innen indulhattak volna a tankerek Mexikóba és az USA-ba. Mivel Lozada elnök a nagyvállalatok által tervezett koncepcióra hajlott, a bolíviai társadalom nacionalista ellenérzései miatt távoznia kellett.

Az újonnan megválasztott elnök, Carlos Mesa részben elődje hibájából tanulva, részben a Movimento al Socialismo baloldali mozgalom nyomására népszavazást tartott a gázkérdésről. Ennek eredményeként a bolíviai társadalom 54,79%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy: „Egyetért-e Ön Carlos Mesa elnök politikájával, miszerint a gázt stratégiai erőforrásként használja fel a Csendes-óceánhoz való szuverén és életképes hozzáférési útvonal megvalósítása érdekében?” – ezzel tulajdonképpen jóváhagyva az ország szénhidrogén készleteinek állami kisajátítását. Eddigre azonban mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Világbank, mind pedig az érdekelt multinacionális nagyvállalatok tiltakoztak a népszavazás következtében megszülető, szénhidrogénekről szóló törvény bevezetése ellen, így az elnök kijelentette, hogy azt „lehetetlen” hatályba léptetni. A feszült és a baloldal által még inkább feltüzelt tömegek azonban a törvény életbeléptetése érdekében utcára vonultak és óriási tüntetéshullám lett úrrá az országon. Ennek következtében Mesa 2005 nyarán lemondott.

A gázkérdés rendeződése – Evo Morales és Michelle Bachelet duója

Evo Morales 2006 januári beiktatásával új korszak kezdődött Bolíviában a Chilével való viszonyt illetően. A „gázháború” zűrzavaros éveit követően a közvéleményt formálva sikeresen fordította a társadalom figyelmét a Chile ellenes indulatok helyett a belső ügyekre (gazdasági kérdések). Ezalatt megindult a Chilével való kapcsolat egyre szorosabbra fűzése, melyben Morales Michelle Bachelet elnökben partnerre talált. Az állandóan megújuló konfliktushullámok tanulságát leszűrve a két elnök egyetértett abban, hogy a kapcsolatok új szintre helyezése érdekében a kölcsönös bizalmat mindkét félnek kompromisszumkészséggel kell biztosítania úgy a gazdasági ügyekben, mint a határviták kérdését illetően. Ennek érdekében Morales és Bachelet hosszú kapcsolatépítést követően 2010 júliusára tető alá hozta a 13 pontos agendát, mely elmélyítette a felek közti együttműködést. A nagy hatással bíró dokumentum részletesen taglalta a két ország közötti: kölcsönös bizalom fejlesztés, határmenti integrációs problémák, a szabad tranzit, a fizikai összeköttetés és infrastrukturális fejlesztések, a gazdasági együttműködés, a tengeri hozzáférés, a Silala folyó, valamint a vízforrások problémájának, a szegénység csökkentésének, a biztonsági és védelmi kérdéseknek, a drogkereskedelem elleni harcnak, valamint az oktatási, tudományos, technológiai és kulturális együttműködés mellett az energiaszektornak a kérdését is.

A történelmi jelentőségű megállapodás új fejezetet nyitott a két állam kapcsolatában a neuralgikus pontoknak számító tengeri kijutás és a tranzit, valamint kereskedelem kérdésében is.

Befejezés

A másik fél barátként történő kezelése, amelyet Chile és Bolívia vezetői a közelmúltban új, a korábbitól nagyban eltérő politikai agendává tettek, és amelyet a kölcsönös bizalom kiépítésének diskurzusában fejeztek ki, nagyban hozzájárult a két állam kapcsolatainak normalizálódásához. Chile célja a továbbiakban is az északi szomszédjával való viszony minél jobb viszony fenntartása, míg Bolívia részéről semmi garancia nincs rá, hogy a jövőben felhagy az atacamai határvitában lévő területi követeléseivel.

Összességében a Salétromháború máig ható következményei jól példázzák, hogy a múlt hogyan befolyásolja a jelent, és hogyan gyakorol hatást azokra a narratívákra, amelyek meghatározzák a régió geopolitikai kapcsolatainak hatókörét és jellegét. A Chile és Bolívia közötti bonyolult kapcsolatrendszer csak egy példa a Dél- és Közép-Amerikában található számos jelenlegi rivalizálás közül. Ezek a történelmi feszültségek magyarázatot adhatnak arra, hogy a latin-amerikai regionális integráció lehetősége miért olyan törékeny még napjainkban is.

 

 

Felhasznált irodalom

1. Wehner, Leslie: From Rivalry to Mutual Trust: The Othering Process between Bolivia and Chile, German Institute of Global and Area Studies, 2010.
2. de Mesa, José, Teresa Gisbert, and Carlos Mesa: Historia de Bolivia, Editorial Gisbert y CIA SA La Paz, Bolivia, La Paz, 2007.
3. Tomasek, Robert D.: The Chilean-Bolivian Lauca River Dispute and the O.A.S, Cambridge University Press, Journal of Inter-American Studies. Vol. 9., 1967.
4. Gangopadhyay, Aparajita: From Land Wars to Gas Wars: Chile–Bolivia Relations and Globalisation, SAGE Publications, 2014.
5. Sater, William F.: Andean Tragedy: Fighting the War of the Pacific, 1879–1884, Lincoln and London: University of Nebraska Press, 2007.
6. Ravest Mora, Manuel: La Compañía Salitrera y la ocupación de Antofagasta, 1878-1879, Andres Bello, 1983.
7. Edmundson, William: The Nitrate King: A Biography of “Colonel” John Thomas North. Palgrave Macmillan, London, 2011.
8. Egaña, Rafael: The Tacna and Arica question. Historical antecedents.- Diplomatic action. Present state of the affair, Barcelona Printing Office, Santiago, Chile, 1900.
9. Jane, Lionel Cecil: “The question of Tacna-Arica …” Transactions of the Grotius Society, Vol. 15. Cambridge University Press, 1930.
10. Calvert, Peter: The International Politics of Latin America. Manchester University Press., Manchester, 1994.
11. Maria Luise Wagner. “The Chaco War”. In Hudson & Hanratty., 1989.

Hivatkozások

[1] Wehner, Leslie: From Rivalry to Mutual Trust: The Othering Process between Bolivia and Chile, German Institute of Global and Area Studies, 2010.

[2] de Mesa, José, Teresa Gisbert, and Carlos Mesa: Historia de Bolivia, Editorial Gisbert y CIA SA La Paz, Bolivia, La Paz, 2007.

[3] Tomasek, Robert D.: The Chilean-Bolivian Lauca River Dispute and the O.A.S, Cambridge University Press, Journal of Inter-American Studies. Vol. 9., 1967.

[4] „Majdnem egy évtizeddel később, 1987 áprilisában Montevideóban ismét tárgyalások kezdődtek Bolívia és Chile külügyminiszterei, Guillermo Bedregal Gutiérrez és Jaime del Valle között, amelyek egy új bolíviai javaslathoz vezettek. Ez egy 16 km széles, szuverén sáv létrehozását javasolta, amely Arica városától északra, a perui határral párhuzamosan futna.”

[5] Gangopadhyay, Aparajita: From Land Wars to Gas Wars: Chile–Bolivia Relations and Globalisation, SAGE Publications, 2014.

Írta: Kovács Tibor Benedek

Kiemelt kép: Morales hazatérése
Rio Mulato, 2020. november 10.
Evo Morales volt bolíviai elnököt köszöntik népzenészek Rio Mulato városában, úton a szülõvárosa, Orinoca felé 2020. november 10-én. Az elõzõ év novemberi lemondása után külföldre menekült Morales az egykori pénzügyminisztere, Luis Arce új bolíviai elnök beiktatásának másnapján, november 9-én tért haza.
Forrás: MTI/EPA/EFE/Paolo Aguilar

 

A Enyhülés Chile és Bolívia évszázados rivalizálásában? – A gas por mar kérdése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi, akit a karácsonyi hétvégén fogtak el II. Erzsébet királynő rezidenciája, a windsori kastély parkjában. Az illetőt hétfőn elmekórtani felügyelet alá helyezték.

A The Sun online kiadása hétfőn közzétett egy videófelvételt, amelyen – a lap egyelőre meg nem erősített értesülése szerint – maga a behatoló beszél, arcát felismerhetetlenné tévő maszkban és eltorzított hangon. Az illető, akit a lap Jaswant Singh Chail néven azonosít, a Snapchat üzenetküldő alkalmazásra feltöltött videón elmondja, hogy merényletet fog megkísérelni “Erzsébet, a királyi család királynője” ellen.

Hozzáteszi, hogy ez bosszú lesz mindazokért, akik 1919-ben a Dzsallianvala Bagh-mészárlásban életüket vesztették. Dzsallianvala Bagh az északnyugat-indiai Amritszár város Aranytemplomának, a szikh felekezet legfőbb szentélyének parkja, ahol 1919. április 13-án a brit gyarmati hadsereg az indiai függetlenségi mozgalom vezetőinek őrizetbe vétele ellen tüntető tömegbe lőtt.

A vérengzésben korabeli hivatalos adatok szerint 379-en vesztették életüket, de a későbbi történészi becslések azt valószínűsítik, hogy a halálos áldozatok tényleges száma elérhette az 1500-at. A windsori kastélyparkban szombat délelőtt – a videóüzenet feltöltése után nem egészen fél órával – vették őrizetbe a dél-angliai Southampton kikötővárosban élő 19 éves férfit, akinél a rendőrök egy számszeríjat találtak.

A videó készítője a Csillagok háborúja (Star Wars) című filmeposz “sötét erőinek” egyik tagjaként azonosította magát, és közölte, hogy Jaswant Singh Chail az előző neve volt, jelenlegi neve Darth Jones.

A Scotland Yard csak annyit közölt, hogy vizsgál egy videót, amely a windsori kastélyparkban elfogott nyílpuskás behatolóhoz köthető. A rendőrség hétfő délutánig nem ismertette hivatalosan az őrizetes kilétét. A tájékoztatás szerint az illetőt először azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy birtokháborítást követett el egy védett intézmény területén, és támadófegyver volt nála.

A Scotland Yard későbbi frissített beszámolója szerint időközben megvizsgálták a fiatal férfi elmeállapotát, és ennek eredményeként a vonatkozó mentálhigiénés törvény alapján elmekórtani megfigyelő intézményben helyezték el, ahol orvosi felügyelet alatt áll.

Az életének 96., uralkodásának 70. esztendejében járó II. Erzsébet királynő az incidens idején a windsori kastélyban tartózkodott. Az uralkodó a karácsonyi ünnepeket az elmúlt évtizedekben rendszeresen kelet-angliai téli rezidenciáján, Sandringhamben töltötte, ám az idén, a koronavírus-járvány miatti elővigyázatosság jegyében úgy döntött, hogy Windsorban marad.

A behatoló elfogásának időpontjában a királynő legalább húsz családtagja is a windsori rezidencián volt, köztük az uralkodó három fia, Károly trónörökös, András yorki herceg és Eduárd, Wessex grófja.

A gyanúsított egy házilagos készítésű kötéllétrán mászott át a kastélypark falán, de azonnal működésbe lépett a riasztórendszer, és a biztonságiak a térfigyelő kamerák képein is észrevették az illetőt, akit fegyveres rendőrök fogtak el néhány perccel a behatolás után.

The post Őrület: egy évszázados vérontást akart megbosszulni a királynő merénylője appeared first on .

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a hajléktalan férfinak, aki a gyanú szerint karácsony előtt halálra késelte társát – tudatta a Fővárosi Törvényszék.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított önkéntes lakásfoglalóként, élettársával beköltözött egy elhagyott épületbe, ahová később a sértett is betelepedett. December 22-én éjszaka a gyanúsított és a sértett együtt italozott, és szóváltás alakult ki közöttük. Később a gyanúsított egy harminc centiméteres késsel mellbe szúrta az alvó sértettet, aki belehalt sérüléseibe.

A bíróság szerint a gyanúsításban szereplő cselekményért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható, a gyanúsított bizonytalan lakhatási és személyi körülményeivel együtt ez megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.

Megállapította a bíróság azt is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, korábban bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt ítélték el, jelenleg is két büntetőeljárás folyik ellene. Ám ezek sem tartották vissza attól, hogy újabb súlyos bűncselekményt kövessen el. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a szökés, elrejtőzés mellett a bűnismétlés közvetlen veszélye is megállapítható.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mindezek alapján december 25-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges.

A rendőrség december 23-án a honlapján közölte, hogy a XVII. kerületben egy negyvenéves férfi a gyanú szerint halálra késelte társát.

The post Letartóztatták a budapesti halálos késelés gyanúsítottját appeared first on .

Idén engedélyezett a Szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása – közölte a rendőrség a Facebook-oldalán.

Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását.

Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait. Kiemelték: továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indul és akár 150 ezer forint bírságot is kaphat.

Négy pirotechnikai osztályt különböztetnek meg, ahogy növekednek a számok, úgy szigorodnak a használati feltételek is. Az első két kategóriába tartozó termékeket, mint például tortagyertya, egész évben engedély nélkül meg lehet venni – kategóriától függően – 14 vagy 16 éves kortól.

A harmadik pirotechnikai osztályba tartozó termékek (például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták, telepek) közepes kockázattal járnak, és kizárólag szabadban, nagy nyílt területen használhatóak. Ezeket engedély nélkül december 28. és 31. között csak felnőttek vásárolhatják meg, birtokolhatják, tárolhatják és december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatják. A fel nem használt 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket 2022. január 5. éjfélig vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni.

A negyedik pirotechnikai osztályba sorolt termékek nagy kockázattal járnak, kizárólag pirotechnikus által használhatóak és csak ők vásárolhatják meg engedéllyel – tették hozzá.

Az első és második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak egy-egy kilogrammot, míg a harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó három kilogrammot lehet tárolni.

Felhívták a figyelmet, hogy pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet. Vásárokon és piacokon működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos pirotechnikai termékek (alacsonyabb kockázati besorolású tűzijátékok) hozhatók forgalomba – írta a rendőrség, amely Facebook-oldalán számos tanácsot is felsorol a pirotechnikai termékek biztonságos használatához.

The post Idén engedélyezett a Szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása appeared first on .