You are here

Biztonságpolitika

Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az OLAF

Biztonságpiac - Mon, 02/14/2022 - 06:35
Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – közölte a Legfőbb Ügyészség.

A közleményükben úgy fogalmaztak: a két szervezet “az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette”. A közös érdekek és célok alapján történő munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja – tették hozzá. Emlékeztettek: a megállapodás előzményeként 2020. január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Italát.

A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Megállapodtak abban is, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat formális megerősítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki, amelynek a véglegesítésére most került sor – tudatták.

A munkamegállapodást az OLAF részéről Ville Itala főigazgató, míg a Legfőbb Ügyészség részéről Polt Péter legfőbb ügyész írta alá.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a két szervezet közötti együttműködés legfontosabb területe a kölcsönös információcsere és az operatív segítségnyújtás.

A megállapodás több közös képzési lehetőséget és technikai segítségnyújtást is lehetővé tesz – írták.

Az együttműködés az OLAF-fal való segíti a Legfőbb Ügyészség Európai Ügyészséggel kötött munkamegállapodásában foglaltak teljesülését – hívta fel a figyelmet az ügyészség.

Hozzátették: Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, de a magyar ügyészség – a részt nem vevő országok közül elsőként és eddig egyetlenként – 2021 áprilisában munkamegállapodást kötött az Európai Ügyészséggel, a közös működés érdekében.

Emlékeztettek arra is, hogy az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez.

Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen – tették hozzá.

A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték – írták.

Azt is megemlítették, hogy az OLAF legutóbbi, 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF ügyek 67 százalékában emelt vádat, amit kimagaslónak neveztek, mivel közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak.

Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás – írta az ügyészség, megjegyezve: a legutóbbi két év valamennyi ajánlása kapcsán folyamatban volt már a nyomozás.

A közlemény arra is kitért, hogy az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban 10, 2017-ben 6, 2018-ban 4, 2019-ben 3, míg 2020-ban és 2021-ben 2-2 ajánlás érkezett.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók – zárul a Legfőbb Ügyészség közleménye.

The post Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az OLAF appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az orosz és a brit védelmi miniszter az európai biztonságról, Afganisztánról és a terrorellenes harcról tárgyal

Biztonságpiac - Mon, 02/14/2022 - 05:35
Az európai biztonság, Afganisztán és a terrorizmus elleni küzdelem szerepel Szergej Sojgu orosz és Ben Wallace brit védelmi miniszter péntek késő délután megkezdett moszkvai tárgyalásának középpontjában.

Sojgu a tanácskozás kezdeti, nyilvános szakaszában “a nullához közeliként” jellemezte az orosz-brit együttműködést, és hangsúlyozta, hogy véget kellene vetni az Oroszország és a NATO közötti ellentétek szításának. Ehelyett higgadt párbeszédet javasolt, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nyugati hivatali partnerei gyakran fenyegetőznek hangzatos jelzőkkel minősített szankciókkal. Kifogásolta, hogy Európában folyamatosan nő a feszültség, amiről szerinte nem Oroszország tehet. Kifejezte reményét, hogy sikerül megvitatnia Wallace-szal, miként lehetne ezt csökkenteni.

Az orosz védelmi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy a Nyugat ehhez úgy járulhatna hozzá, ha leállítaná az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Egyúttal megkérdezte vendégét, hogy meddig állomásoznak majd Ukrajnában az odavezényelt brit kommandósok.

Elmondta, hogy az orosz fél hamarosan elkészül a reagálással az Egyesült Államoknak és a NATO-nak a decemberben megfogalmazott orosz biztonsági garanciaigényekre adott válaszára. Moszkva azt szeretné elérni, hogy az észak-atlanti szövetség állítsa le keleti bővítését, ne telepítsen csapásmérő eszközöket Oroszországgal szomszédos helyszínekre, és a NATO katonai infrastruktúráját állítsa vissza az 1997-es állapotra.

Sojgu aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Afganisztánból kivonult nyugati csapatok által hátrahagyott, 80 milliárd dollár értékű fegyverzet terroristák kezére juthat. Az orosz miniszter szerint Javelin páncéltörő rendszerből több mint 100, hordozható légvédelmi eszközből pedig több mint 150 maradt a közép-ázsiai országban, ami különösen nagy veszélyt jelent, mert a közelmúltban az Iszlám Állam terrorhálózat fegyvereseinek létszáma ott megduplázódott.

A tárcavezető a fontos kérdések között nevezte meg az afgán menekültek és a kábítószer-kereskedelem ügyét is.

Wallace készségét fejezte ki, hogy a feszültség általános csökkentése érdekében megvitassa az aktuális nemzetközi biztonsági kérdéseket, és foglalkozzon azokkal az ügyekkel, amelyeket az orosz fél a tavaly decemberben kiküldött dokumentumtervezetekben felvetett. Köszönetet mondott Sojgunak hajlandóságáért, hogy az instabilitás időszakában fogadja őt. Elmondta, hogy Ukrajnát, Afganisztánt, valamint a terrorizmus elleni küzdelmet és más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket szándékozik megvitatni vendéglátójával.

A brit vendég a tárgyalásokat megelőzően a Kreml falánál megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, valamint felkereste a Szovjetunió és a nyugati szövetséges hatalmak második világháborús együttműködését bemutató múzeumot. Sojgunak elmondta, hogy volt katonaként maga is sok katonát látott meghalni maga mellett, és mint mondta, nem szeretné, ha mások is meghalnának a jövőben.

A védelmi miniszterek mellett a két ország fegyveres erőinek vezérkari főnöke is találkozott Moszkvában. Egy nappal korábban Elisabeth Truss brit külügyminiszter járt az orosz fővárosban, igaz, a tárgyalásokat orosz hivatali partnere, Szergej Lavrov a “süketek párbeszédéhez” hasonlította.

The post Az orosz és a brit védelmi miniszter az európai biztonságról, Afganisztánról és a terrorellenes harcról tárgyal appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a konzuli szolgálat

Biztonságpiac - Mon, 02/14/2022 - 04:35
Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a konzuli szolgálat a honlapján olvasható ajánlásában.

“Az Ukrajna és Oroszország között az utóbbi napokban kialakult feszültségre tekintettel kérjük, hogy az Ukrajnába utazásuk szükségességét fontolják meg és lehetőség szerint halasszák későbbre” – áll az ajánlásban. Mint írták: ismét felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy ha mégis az utazás mellett döntenek, vagy a térségben tartózkodnak, regisztráljanak konzuli védelemre.

Az utazóknak és az országban tartózkodó magyaroknak azt tanácsolják, hogy szorosan kövessék figyelemmel a helyi híreket és a közösségi médiát, és tartsák be a hatóságok utasításait. Amennyiben bárki úgy dönt, hogy a konzuli szolgálat felhívása ellenére az országba utazik, vagy ott marad, vegye figyelembe, hogy a biztonsági helyzet következtében a konzuli szolgálat nem feltétlenül tudja garantálni a segítségnyújtást – fogalmaztak a frissített ajánlásban.

The post Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a konzuli szolgálat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Iszlám Állam Afganisztánban, ICRC Kabulban, Biden és a befagyasztott afgán vagyonok

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sun, 02/13/2022 - 22:39

 Ma Afganisztán napot tartok itt az oldalon. Annyira érdekes és szomorú hírt volt itt az elmúlt hetekben. Az első hír egy AFP tudósítás az Iszlám Állam helyzetéről Afganisztánban. Különösen az ábra és a térkép miatt érdekes, hogy legyen valami fogalmunk, hogy mi merre a valóságban.

Látszik, hogy a rezsim összeomlás után, a tálibok alatt kilőtt az aktivitása a szervezetnek. Jó, ezt eddig is lehetett olvasni, a tálib vs. ISKP közötti küzdelem sokkal durvább lett, mert most a műveletek már csak a tálibokat érik. Azt is látni, hogy a szervezet aktivitása földrajzilag is kiterjedtebbé vált, korábban Nangarhar, Kabul és Kunar (és Nurisztán), volt a bázis (főleg az utóbbiak), most meg az ország ézsaki és nyugati területein is aktívak, még Baghlanban is. 

Stratégiai veszélyt nem jelentenek a táliboknak, de ott vannak mint potenciális szervezet, ahova a tálib vezetéssel elégedetlen tálibok csatlakozhatnak. Újat mondok, ha még egykori tálib ellenes tádzsikok is csatlakoztak az Iszlám Államhoz? Nem őrültek meg, nem lettek szélsőségesek, csak a tálibokat utálták,  utálják mindennél jobban.
https://www.france24.com/en/live-news/20220210-sanaullah-ghafari-is-operative-in-washington-s-sights

Van egy olasz orvos, Alberto Cairo-nak hívják és a Vöröskereszt  Nemzetközi Bizottsága (ICRC) által működtett kabuli kórház fizióterapeutája/gyógytornásza 30 éve. Sose menekült el, jöttek mentek a mudzsahedek, tálibok, demokratikusok megint az afgánok. Az ICRC-nek normális esetben nincsenek kórházai, de itt Kabulban a sok aknasérült ember ellátására működtetnek egyet, ahol Cairo is dolgozik.

2006-ban meglátogattam ezt a kórházat, életem egyik legdurvább élménye volt amputált lábakkal, kezekkel és az azokat pótló protézisekkel tanuló felnőttek és gyerekek láttán. A kórháznak saját is üzeme van, ahol le is gyártják a protéziseket. Nagyon kemény volt. 

Elvileg a link alatt elindul egy video Cairo-ról.

https://twitter.com/elisabethbraw/status/1492150417538658313?cxt=HBwWksC9zcS5l7UpAAAA&cn=ZmxleGlibGVfcmVjcw%3D%3D&refsrc=email  

Joe Biden elnök felszabadította az USA-ban befagyasztott afgán valutatartalékokat, a felét humanitárius segélyekre fordítják majd, a másik feléből - 3,5 milliárd USD, a 2001 szeptemberi terrortámadások károsultjai kapják. Mi? WFT? Az afgánok pénzéből a 9/11 károsultjait? Elég morbid, biztos elírás, gondoltam. De most láttam Kai Eide-től megosztva, aki egy híres norvég/EU/ENSZ diplomata, és azt írta, hogy hogyan lehet ilyen mélyre süllyedni, hogy akarja így az USA újra vezetni a világot erkölcsi, politikai értelemben. Néhány fontos ember szintén a döntés visszavonására szólít fel. Az EU is felszabadította a nála zárolt forrásokat, és leszállítják a lengyelek (?) a már legyártott afgáni bankjegyeket

https://twitter.com/kai_eide/status/1492838385739784194

Categories: Biztonságpolitika

A német migrációs politika és az Ampelsystem

Biztonságpolitika.hu - Sun, 02/13/2022 - 15:00
A 2021-es év Németországban is áttörést hozott: az SPD győzelme és a koalíciós megállapodások színesítik az egyébként is meglehetősen szokatlan, eddig még tényleges hatalmat el nem érő “Ampelsystem-megoldásokat” — joggal tehetjük fel mi magunk is a menekültügy legfőbb kérdését: ist das Ampelsystem befriedigend? (Azaz kielégítő-e az Ampelsystem?)

Egy 2011-es felmérés szerint Németország összlakossága 80,3 millió fő, ebből 15,96 millió, tehát a népesség közel 19%-a számít migrációs hátterűnek. A lehetőségek tárháza igen széles, főleg az 1990-es évek után: a jóléti állam megtestesítője, a szegények segítője és az esélyek országa; és valóban, mindezen dolgokat kínálja Németország. Ehhez azonban nagyban hozzájárul a ma már unikumnak számító germanus-mentalitás, amely látensen kimondja és betartatja, hogy mindazon emberek, akik tanultak, képzettek és bevándorlás útján kerültek be a német tengelykörforgásba – középvezetői posztnál többet igen ritkán érhetnek el.

A legutolsó, 2021-ben kiadott közlemény szerint a legnagyobb számban bevallott nemzeti hovatartozás a szíriai volt (54.903 fő esetében), másodsorban az afgán (23.276 főnél), harmadrészben iraki (15.604 főt illetően). Bár ezen embereknél nem egyértelmű a tényleges állampolgárság, annyi biztos, hogy a schengeni határokon át lehetőségük nyílt belépni az Európai Unióba és szerencsét próbálni német nyelvterületen. Az állandó terrorfenyegetettség érzete és a média iszlám vallás ellen uszító hadjáratai mindinkább arra sarkallták az ott született polgárokat – kiegészülve a magukat már időközben németnek valló állampolgárokkal is-, hogy tüntetések sorozatát indítsák meg a migrációs politika és a korábban lefektetett uniós irányelvek ellen. Ezen tüntető, a gyülekezési törvénynek legtöbbször ellentmondó tömeg és az általuk képviselt nacionalista ideológiára hajazó világnézet kereszttüzében legtöbbször Németország, Franciaország, illetve uniós kilépéséig Nagy-Britannia volt.

Az EU három pilléres rendszerében a kiemelt közös kül- és biztonságpolitika egy csapással önmaga ellenségévé alakult át, a közös határzárak tagállami autoritásokká váltak és a már a maga korában is gyengén teljesítő utolsó pillér — az igazságügyi együttműködés — erősen korlátozódott. Ennek értelmében ha és amennyiben egy embercsempész- és/vagy szervkereskedő, nemzetközileg is körözött csoportot fogtak el az eredetileg zárva tartott, a veszélyhelyzeti (helyi) kormányzás következtében átmeneti lezárás miatt, közös, elsősorban szomszédos államok rendfenntartó szervei adták ki az elfogatóparancsot és jobb esetben rács mögé juttatták az elkövetőket. A betelepülni vágyók médiaszerepléseiből ilyenkor legtöbbször a jól ismert mondat hangzott el: a cél Németország. Nem történt a legtöbb esetben konkrét tartományi nevesítés a megszólalók részéről, egyszerűen az ország maga a garancia a túlélésre, átverve ezzel emberek millióit, akik vakon bíztak egy szebb jövőképben, azonban a német kormány nem tett semmilyen olyan javaslatot, ami a betelepült tömeg belső integrációját elősegíthette volna. Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány kiemelt figyelmet fordított az intergáció elősegítésére, azonban nem vallási vagy etnikai alapon tették ezt, hanem lehetőséget adtak állami támogatással elérni a középfokú, munkába álláshoz szükséges nyelvtudást. Itt válik ketté a belsőleg is vándorló életmódot folytató, az Európai Unió területén a fennmaradó 26 tagállam bármelyikében született, avagy az Unió területéről kívülről érkező bevándorló megítélése és lehetőségei.

A jelenleg 16 tartományból álló belső német világ azonban korántsem mentes konfliktusoktól: a migrációs útvonalak célpontjainak mindmáig egyenlőtlen eloszlása, Kelet- és Nyugat-Németország gazdasági- társadalmi távolsága arra ösztönzik az egyes médiumokban megjelenő politikai elitet, hogy sokkban és lehetőleg cenzúra alatt tartsák a legtöbb menekültügyi intézkedést, megelőzve ezzel a legtöbbször puskaporos hangulatot. Angela Merkel nagy port kavaró bejelentése után, miszerint nem kíván tovább kancellári tisztséget betölteni, kijelölte utódját, Armin Laschet-et, aki azonban a 2021 végén lezajlott parlamenti választáson vesztett ellenfelével – a szociáldemokrata korábbi pénzügyminiszter és egyben alkancellár Olaf Scholzal szemben. Így első alkalommal jöhetett létre a német politikában, hogy a legmagasabb szinten is kialakult az úgynevezett közlekedésilámpa-koalíció, amely a győztes Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szabaddemokrata Párt (FDP) és a Zöldek (Bündnis’90 / Die Grünen) együttesét jelenti.

A szociáldemokrata álláspont szerint humanitárius és szolidáris európai menekültügyi- és bevándorláspolitikát kell folytatni. Az európai menekültügyet meg kell reformálni egy olyan mechanizmus érdekében, amely jogokat biztosít a menekülteknek, emellett legális migrációs útvonalakat kell létrehozni, ugyanakkor a párt elutasítja a kényszeres deportálást olyan országokba, ahol potenciális veszély fenyegeti a lakosságot. Többes állampolgárságot szorgalmaz és mindezt törvényben rögzítené, álláspontjuk szerint meg kell szüntetni a honosítási problémákat, a menekülteknek lehetőséget kell biztosítani nyelvtanfolyamok felvételére, valamint beilleszkedési és integrációs kurzusokra való hozzáférésre. Továbbá a gyermekek azonnali óvodába való elhelyezése is célkitűzésként szerepel. Állandó tartózkodási engedélyt kíván biztosítani azok számára, akik megfelelően beilleszkedtek és az adott pillanatban nincs biztos lakóhelyük.

A Szabaddemokrata Párt szerint különbséget kell tenni a politikai menekültek, a háborús menekültek, valamint a rendszeresen az országba érkező bevándorlók között. Háborús, illetve polgárháborús menekültek számára egy nem-bürokratikus státusz létrehozása a cél, kiegészítve ideiglenes humanitárius védelemmel. Szintén támogatja a legális útvonalakat, az illegális bevándorlás ellen azonban keményebben lépne fel, megerősítve a Frontext, kibővítve annak hatáskörét a tengeri mentéssel is. A vallási hovatartozást és a szexuális identitást egyaránt alapjognak ismeri el. Az úgynevezett “Blue Card”-dal kívánja a bevándorló szakmunkások életfeltételeit javítani, illetve a Kanadából átvett pontrendszer is segítené a pártot a bevándorlás ellenőrzésében. A nyelvi- és integrációs tanfolyamokat ingyenessé akarja tenni minden menekült számára, valamint lehetőséget biztosít négy év elteltével a német állampolgárság megszerzésére – egyszerűsített formában.

A Zöldek elutasítják a gyűjtőtáborokat és a tranzitzónákat, a tényleges cél a határellenőrzés és nem pedig a szökés elleni védelem. Olyan bevándorlási törvényt kívánnak érvényre juttatni, amely a legalacsonyabb társadalmi státuszú egyénekig terjed, utat nyitva a munkaerő – és oktatáspolitikához. A honosítási eljárást öt év elteltével szeretnék lehetővé tenni, és bárki, akinek az egyik szülője Németországban született, automatikusan kaphatna német állampolgárságot, ugyanakkor a többes állampolgárságot is elismerik.

Hogy megbízható-e a közlekedésilámpa-koalíció, nehezen megválaszolható. Mindhárom fentebb bemutatott párt céljai között szerepel a beilleszkedés támogatása, mivel az átlagosnál rövidebb idő elteltével kívánja megadni a német állampolgárságot, a család intézményét a gyermekek oldaláról védenék, azonban a kérdések örökre kérdések maradnak, ha nem hozzáértő kormányzati stratégia társul a nagybani elképzelésekhez. Az európai közös gondolkodásból mindig is markánsan részt vevő Németország most válaszút elé érkezett: 2017-től a CDU és nagykoalíciós partnerei helyett egy teljesen más, eddig nem megszokott és bizonytalan pártszövetségi kormánykoalíció valósult meg, 2021 októberében a Bundestagban már többségben van az SPD párt a korábbi CDU-CSU koalícióval szemben.

Németország megpróbál lépést tartani a korral, fő célkitűzései a liberális demokratikus gondolkodás és a zöld irányba való elmozdulás. A klímasemlegességi kérdések, a 2030-ra tervezett megújuló energiaforrások szélesebb körű felhasználása jobban foglalkoztatja az országot, mint a tényleges migráció, ennek ellenére nem elhanyagolható, hogy az ország 2021-ben is a migrációs útvonalak legfőbb célpontja. Egy nemrég megjelent felmérés szerint a német lakosság jelentős része a Szociáldemokrata Pártot támogatja, és minthogy maga a jelenlegi kancellár, Olaf Scholz is ennek tagja, könnyen lehet, hogy az egyesült gondolkodásból egyszer csak közös gondolkodás lesz, így előrébb mozdítva ezt a különleges és még csak rövid ideje működő ideológiai együttest.

Írta: Ábrányi Endre

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

A A német migrációs politika és az Ampelsystem bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Hollandia Ukrajna mihamarabbi elhagyására ösztönzi állampolgárait

Biztonságpiac - Sun, 02/13/2022 - 08:35
A holland kormány azt tanácsolja Ukrajnában tartózkodó állampolgárainak, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot az egyre romló biztonsági helyzet miatt – jelentette a BNR holland rádió.

Hollandia kijevi nagykövete, Jennes de Mol az országban tartózkodó holland állampolgárokkal folytatott videókonferenciája keretében kijelentette: “A helyzet kiszámíthatatlan, és a hollandoknak igen komolyan meg kell fontolniuk, hogy tovább akarnak-e maradni Ukrajna területén”.

“Mindenki saját felelősségére maradhat az országban. Ne vállaljanak felesleges kockázatot, és időben készítsenek elő mindent egy esetleges azonnali induláshoz” – idézte a rádió a nagykövetet.

A holland nagykövet azt is jelezte, hogy a központi kimenekítést a holland külügy nem fogja tudni megoldani, egyebek között azért, mert a holland állampolgárok túl szétszórtan élnek Ukrajnában. Felszólította a közösséget, hogy feltétlenül regisztráltassák magukat a külügyminisztérium információs szolgálatánál.

A BNR tudósítása szerint a holland külügy azt is bejelentette, hogy a nyugat-ukrajnai Lvivben vészhelyzeti központot hoz létre, ide fordulhatnak az állampolgárok sürgősségi dokumentumokért és információkért. Az Ukrajnában tartózkodó hollandok arról tájékoztatták a rádiót, hogy a nagykövettel folytatott megbeszélést sürgősségi, felszólító jelleggel értelmezték.

A holland külügyminisztérium már hétfőn figyelmeztető e-mailt küldött az országban tartózkodó holland állampolgároknak, és ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség tovább nő, az ukrán légtért idővel lezárhatják, és veszélyessé válhat az ott tartózkodás.

The post Hollandia Ukrajna mihamarabbi elhagyására ösztönzi állampolgárait appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Spiegel: Washington szerint február 16-án indulhat orosz támadás Ukrajna ellen

Biztonságpiac - Sun, 02/13/2022 - 07:35
Február 16-án, szerdán indíthat támadást Oroszország Ukrajna ellen az amerikai kormány helyzetértékelése szerint, amelyet pénteken megosztott európai szövetségeseivel – jelentette a Der Spiegel.

A Der Spiegel hírportálján közölt beszámoló szerint az amerikai hírszerző szolgálatok minden eddiginél sürgetőbben figyelmeztették a NATO-szövetségeseket Oroszország Ukrajna elleni közelgő támadására. Pénteken a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és hadsereg is tájékoztatta a német kormányt és más NATO-tagállamokat, hogy új információik alapján már jövő szerdán elindulhat a művelet.

A diplomaták és katonák által tartott titkos tájékoztatókon leírták a többi között az orosz invázió konkrét útvonalait, valamint az egyes orosz egységeket és a rájuk bízott feladatokat.

A Der Spiegel meg nem nevezett forrásai elmondták: nem lehet tudni, hogy milyen értesülésekre épül az amerikaiak figyelmeztetése, de a lehetséges műveletet leíró tájékoztatás részletes és forrásokban gazdag volt. Hozzátették: elképzelhető, hogy Washington azzal a szándékkal osztotta meg információit, hogy megtorpedózza az orosz támadási tervet.

A Der Spiegel jelentésében arra is kitért, hogy Joe Biden pénteken videokonferenciát tartott több szövetséges ország vezetőjével.

Erről a megbeszélésről a német szövetségi kormány szóvivője, Steffen Hebestreit péntek este közölte, hogy Olaf Scholz kancellár délután részt vett egy videokonferencián az amerikai, a lengyel, a francia és a román államfővel, az olasz, a brit és a kanadai kormányfővel, az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével és a NATO főtitkárával.

A közlemény szerint mindannyian “nagy aggodalommal figyelik az ukrán határ mentén folytatott orosz katonai tevékenység okozta feszültség további növekedését”. A megbeszélés résztvevői kifejezték az Ukrajna iránt szolidaritásukat, és hangsúlyozták, hogy Oroszország súlyos ellenlépésekre számíthat, ha megtámadja Ukrajnát.

Ugyanakkor megismételték az Oroszországhoz intézett felhívást, hogy csökkentse a feszültséget, és törekedjen a konfliktus párbeszédre épülő rendezésére, beleértve a Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország alkotta normandiai országcsoport által kidolgozott minszki megállapodások végrehajtását – áll a német kormányszóvivő közleményében.

A britek evakuálnak
A brit külügyminisztérium pénteken arra szólította fel az Ukrajnában tartózkodó brit állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el az országot. A brit külügyi tárca péntek este közzétett felhívása úgy fogalmaz, hogy a britek lehetőleg addig utazzanak el Ukrajnából, amíg ezt kereskedelmi utaztató vállalatok szolgáltatásainak igénybevételével még megtehetik. A londoni külügyminisztérium felhívja az Ukrajnában maradó britek figyelmét arra is, hogy nem számíthatnak konzuli támogatásra vagy segítségre az evakuáláshoz abban az esetben, ha az orosz fegyveres erők behatolnak Ukrajnába.

The post Spiegel: Washington szerint február 16-án indulhat orosz támadás Ukrajna ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sullivan: az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet

Biztonságpiac - Sun, 02/13/2022 - 06:35
Az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján.

“Az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában” – fogalmazott Sullivan.

“Fontos számunkra, hogy kommunikáljunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel, az ukránokkal és a még mindig ott tartózkodó amerikai állampolgárokkal” – tette hozzá.

“Ugyanakkor tisztázni akarom: nem azt állítjuk, hogy Putyin elnök végleges döntést hozott” – folytatta Sullivan, aki szerint a helyszíni tapasztalatok és a hírszerzési információk “aggodalomra adnak okot”.

Az amerikai közszolgálati televízió (PBS) röviddel Sullivan tájékoztatója előtt azt közölte, hogy nyugati tisztviselőktől származó információk szerint Vlagyimir Putyin úgy döntött: megtámadja Ukrajnát, és ezt a döntést közölték az orosz katonai vezetőkkel is. Sullivan tagadta az erre vonatkozó információkat, és azt mondta: az Egyesült Államok kormánya továbbra sem gondolja, hogy Putyin meghozta volna a végleges döntést.

A nemzetbiztonsági tanácsadó azt is bejelentette, hogy Joe Biden amerikai elnök telefonon fog beszélni Putyinnal, de péntek délutánig a tárgyalás pontos időpontját nem jelölték ki.

A Biden-adminisztráció illetékesei hetek óta kongatják a vészharangot egy esetleges Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban, miután Moszkva jelentős mennyiségű katonát és hadi felszerelést vonultatott fel a két ország határán. Az amerikai kormány több tagja is ígéretet tett arra, hogy súlyos gazdasági szankciókat vetnek ki Oroszországra, ha megtámadja Ukrajnát.

Sullivan – csakúgy, mint korábban Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Biden elnök – felhívta az Ukrajnában élő amerikaiak figyelmét, hogy hagyják el az országot. A nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, hogy Bidennek nem áll szándékában amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy egy mentőakció keretében segítsék a még az országban tartózkodó amerikaiak távozását.

“Ha valaki marad, az kockázatot vállal, és nincs garancia arra, hogy lesz később lehetőség a távozásra” – fogalmazott.

Sullivan szerint egy orosz támadás valószínűleg légi bombázásokkal és rakétacsapásokkal kezdődne, amelyek során civilek is életüket veszítenék. A szakember szerint “reális a lehetősége annak, hogy (az orosz katonai akció során) jelentős mennyiségű területet foglalnának el Ukrajnában”, beleértve akár a fővárost, Kijevet is.

Izrael evakuál
Izrael bejelentette a diplomaták családjainak evakuálását Ukrajnából – közölte a ynet. Az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség súlyosbodása nyomán az izraeli külügyminisztérium bejelentette, hogy elszállítják Ukrajnából a kijevi diplomaták és követségi dolgozók családtagjait. Emellett Jeruzsálem felszólította az izraeli állampolgárokat, hogy tartózkodjanak az Ukrajnába utazástól, és fontolják meg az országban maradásukat. A külügyminisztérium közleményben kérte fel az Ukrajnában élő izraeli állampolgárokat, hogy regisztráljanak a minisztérium honlapján, és fontolják meg az országban maradásukat. A tárca azt tanácsolta az izraelieknek, hogy tartózkodjanak a veszélyes térségek megközelítésétől.

The post Sullivan: az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Egyesült Államok F-16-os vadászgépeket is küldött Romániába

Biztonságpiac - Sun, 02/13/2022 - 05:35
Az Amerikai Egyesült Államok nemcsak a szárazföldi csapatok ezer katonáját, hanem a légierő egy alakulatát is Romániába vezényelte Németországból: a nyolc F-16-os vadászgép és a repülőrajt kiszolgáló mintegy 150 katona pénteken érkezett meg a kelet-romániai Borcea légitámaszpontra – tudatta a román védelmi minisztérium.

Az amerikai F-16-osok mintegy két hétig fognak a román légierő F-16-osaival közös hadgyakorlatokon részt venni, továbbá az olasz légierőnek a Duna-parti bázison tavaly december óta szolgálatot teljesítő alakulatával közösen megerősített légi járőrözési feladatokat látnak el.

Ebben az időszakban az amerikai haditengerészet négy F/A-18-as Super Hornet vadászrepülőgépe és ötven katonája is a Borcea légitámaszponton gyakorlatozik. Az amerikai repülőgépeket a NATO-csapatok együttműködési készségének fejlesztése érdekében küldték a térségbe, a közös járőrözés pedig a reakció- és elrettentő képesség növelését célozza – közölte a román védelmi tárca.

Románián a csütörtökre virradó éjszakától kezdődően több hadifelszerelést szállító katonai konvoj haladt át a fekete-tengeri Kogalniceanu-támaszpont felé, amelyet pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is felkeresett Klaus Iohannis román államfő társaságában.

Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába. A román védelmi minisztérium közlése szerint a Romániában állomásozó NATO-csapatok megerősítésére érkező amerikai katonai kontingens a Task Force Cougar (Puma harci kötelék) nevet viseli, gerincét pedig a németországi Vilseckben állomásozó 2. páncélos lovasezred Stryker harcjárművekkel felszerelt gépkocsizó lövészzászlóalja képezi, amelyet tüzér-, utász- és más támogató alegységek egészítenek ki.

The post Az Egyesült Államok F-16-os vadászgépeket is küldött Romániába appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Duda: a szövetségesek fegyverszállítással támogatják Ukrajnát

Biztonságpiac - Sun, 02/13/2022 - 04:33
A nyugati szövetségesek fegyverszállítással támogatják Ukrajnát, nincs szó fegyveres erők bevetéséről – közölte Andrzej Duda lengyel elnök pénteken, miután részt vett a Joe Biden amerikai elnök kezdeményezésére több NATO-tagállam vezetőjével tartott videókonferencián.

A nyugati vezetők “abszolút egységet” tanúsítanak az orosz-ukrán feszültség kapcsán, egymással és Ukrajnával szolidaritást vállalnak – mondta el varsói sajtóértekezletén Duda.

Beszámolója szerint a tanácskozáson nem született döntés “bármilyen katonai erő” Ukrajnába küldéséről, a szövetségesek azonban készen állnak Kijev pénzügyi támogatására, fegyverszállításra, valamint egyéb szükséges, elsősorban védelmi jellegű eszközök küldésére.

A tanácskozás résztvevői megerősítették akaratukat, hogy egy Ukrajna elleni orosz támadás esetén alkalmazni kell “az agresszor elleni szankciókat” – mondta a lengyel elnök. “Határozottságot és erőt kell felmutatni (…), nem szabad engedni a NATO-tagállamokhoz intézett orosz diktátumnak” – jelentette ki.

Aláhúzta egyúttal a párbeszéd szükségességét, valamint olyan lehetőségek keresését, amelyek lehetővé teszik Oroszország számára, hogy “arcvesztés nélkül”, de mindenképpen engedményekre kényszerülve kerüljön ki ebből a helyzetből.

A biztonságérzet szempontjából Duda fontosnak nevezte, hogy a NATO ne hátráljon ki Közép-Európából, hanem ellenkezőleg, erősítse jelenlétét.

A varsói elnöki hivatal közleménye szerint az orosz-ukrán feszültség fokozódása miatt már másodszor tartott ilyen videókonferencián részt vett Biden és Duda mellett Emmanuel Macron francia és Klaus Iohannis román elnök, továbbá Olaf Scholz német kancellár, Boris Johnson brit, Mario Draghi olasz és Justin Trudeau kanadai kormányfő, valamint Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára. Az Európai Uniót Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke képviselte.

The post Duda: a szövetségesek fegyverszállítással támogatják Ukrajnát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mivel töltsd az időd, ha nem akarsz síelni egy síparadicsomban?

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 18:10

Igaz, nagyon sokan járnak síelni hazánkból akár külföldre is, de mi van abban az esetben, ha Te nem tudsz és/vagy nem akarsz síelni? Nem kell aggódni, hiszen ebben az esetben is számos olyan elfoglaltság van, amit kipróbálhatsz. Biztosan nem fogod unatkozással tölteni azt az időt, míg a többiek lecsúsznak a hegyről.

Ebben a cikkben összegyűjtöttünk neked néhány tippet, hogy mit érdemes kipróbálni a nyugalmas óráidban, hogy maradandó élményekkel gazdagodj a téli vakáció alatt is.

Túrák, kirándulások

Azok a helyek, amik alkalmasak síelésre, többnyire lenyűgöző természeti szépséggel vannak megáldva. A legtöbb esetben a szálláshelyekről is szerveznek kirándulásokat a környék kilátópontjaihoz vagy egyéb természeti kincseihez. Húzz hát egy túrabakancsot vagy hótalpat, és vágj neki a környéknek! 

Az is lehet, hogy rendeznek a közelben versenyeket, amiket érdemes megnézni. Szurkolóként lehet, hogy hamarabb megjön a Te kedved is egy-egy lecsúszáshoz. És ha már lecsúszás, nem kell annak okvetlenül síléccel történnie, sok helyen van lehetőséged szánkózásra is.

Téli vakációra indulsz, de még nem tudod, hogy mivel fogod tölteni az idődet? Kösd meg interneten keresztül az utasbiztosítást, és készülj fel minden eshetőségre, hogy zavartalan legyen a szórakozásod.

Gasztronómia és nyelvgyakorlás

Ha németül, olaszul vagy franciául tanulsz, akkor az ezekbe az országokba való kiutazás kapóra is jöhet a nyelvgyakorlás szempontjából. De akkor sem lesz okod panaszra, ha az angoltudásodat szeretnéd egy kicsit csiszolni, ugyanis a vendéglátóhelyeken szinte kivétel nélkül beszélik ezt a nyelvet is. És ha össze szeretnéd kötni a kellemeset a hasznossal, akkor miért ne mehetnél el egy kis gasztronómiai túrára? Ne kérj a szálláshelyen teljes ellátást, hanem keresgélj a településen vendéglátóhelyeket. Próbáld ki a környék éttermeinek helyi specialitásait, és ismerd meg más konyhák legjobb fogásait!

Napozás télen? Miért ne?

Ha te is az a típus vagy, aki rajong egy kellemes napfürdőért, akkor a hegyek magaslatában, a havas táj ölelésében okvetlenül hódolnod kell ennek a szenvedélyednek! Abszolút különleges az atmoszférája ennek, több síterepen is van arra lehetőség, hogy a napozó teraszon töltsd el az időt egy jó könyv társaságában.

Wellness

Addig is, amíg a többiek a lesiklással vannak elfoglalva, Te nyugodtan kipihenheted a mögötted lévő hetek fáradalmait. Próbáld ki a szálláshelyeden található kikapcsolódási lehetőségeket, ússz egy nagyot a medencében, szaunázz, vagy próbáld ki a hidromasszázst. Ha minden nap csak néhány órát töltesz az ilyen jellegű kikapcsolódással is, akkor garantált, hogy mikor visszatérsz a szabadságról, mindenki észre fogja venni, hogy milyen kirobbanó formában vagy.

The post Mivel töltsd az időd, ha nem akarsz síelni egy síparadicsomban? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hat előny, amelyet a digitális faktoring nyújt

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 18:03

Összegyűjtöttük a digitális faktoring 6 előnyét, amely segíthet a döntés meghozatalában, hogy miért válaszd ezt az egyszerű és gyors cégfinanszírozási megoldást, ha vállalkozásod likviditási gondokkal küzd.

Egy cég fizetőképessége kényes egyensúlyon alapulhat, amit egy késve fizetés könnyen felboríthat, ezáltal nemcsak a növekedés, hanem a működés is veszélybe kerülhet. Milyen finanszírozási megoldások állnak rendelkezésre a vállalkozások fizetőképességének fenntartására? Hogy kapcsolódik ehhez a digitális faktoring? Erre kerestük a választ. 

A faktorálás nem ördögtől való

Több ezer éves múltja és Nyugat-Európában és a tengerentúlon való ismertsége és elismertsége ellenére hazánkban a faktorálás nem annyira elterjedt finanszírozási forma. 

Egy vállalkozás nem növekedhet vagy üzletelhet biztonságosan, ha a vevők hosszú határidőre és/vagy késve teljesítik a követeléseket. A mai világban az építőipar, a szállítmányozás, a kereskedelem területén nem ritkák a 30-60-90 napos fizetési határidőre történő megállapodások, ami komoly cash flow problémákat okozhat a tőkeszegény vállalkozásoknak. Egy ilyen fizetési konstrukció jelentősen fékezheti egy vállalkozás pénzügyeit, hiszen ha nincsenek időben bevételei a hosszadalmas fizetések miatt, az a likvid tőke hiányát okozhatja, ami a munkabérek, bérleti és lízingdíjak, üzemanyagköltségek, adók és járulékok kifizetését lehetetlenítheti el, gátolhatja az újabb eszközbeszerzéseket, újabb szerződések megkötését, a beruházásokat. 

Ilyen helyezetekre nyújthat megoldást a faktoring a vevőkövetelések azonnali, 3-4 napon belüli pénzre váltásával.

A digitális faktoring 6 legnagyobb előnye

A digitális faktoring annyiban nyújt többet, mint a hagyományos, hogy ez esetben a keretmegállapodás alapján az ügyfél nem 30-60-90 nap múltán jut a pénzéhez, hanem már a számla faktorálását követő 24 órán belül. Ráadásul a FlexiBillnél az egész folyamat 100%-ban online zajlik, így időt és pénzt spórolhatsz. 

A digitális faktorálás legfontosabb előnyei:

  • Egyszerű: Mivel a regisztrációtól kezdve a dokumentumok feltöltésén át a szerződéskötésig és folyósításig is webes applikáción keresztül zajlik, elegendő a mobilod. 
  • Gyors: Nem kell napokat várni a számlák ellenértéke 80-90%-ának utalására, hanem azonnal, még aznap nálad lehet a pénz. 
  • Átlátható: Az app-on keresztül mindig láthatod, hol áll a folyamat, ennek köszönhetően előre tervezhetsz, kalkulálhatsz.
  • Rugalmas: A bankhitellel szemben nem igényel fedezetet, jelzálogot, nincsenek havi törlesztőrészletek, hiszen a faktorálás révén gyakorlatilag a saját pénzedet használod.
  • Kedvező: A faktordíj mértéke több tényezőtől függ, így a számlafizetés határidejétől, az összeg és a kockázat mértékétől, azonban átlagos mértéke a bruttó számla összegének 0,5-2,5%-a.
  • lehetővé teszi a növekedést.

Alapozd meg céged pénzügyi stabilitását, válaszd a kiszámítható növekedést, válaszd a digitális faktoringot.

The post Hat előny, amelyet a digitális faktoring nyújt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felújítási kisokos: kisebb munkálatok, amikre igénybe vehető az otthonfelújítási támogatás

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 17:58

A kormány által a tavalyi évben bevezetett otthonfelújítási támogatás sokak fantáziáját megmozgatta, nem csoda, ha azóta már rengeteg család igénybe vette, vagy tervezi, hogy él ezzel a lehetőséggel. 

Sokan azonban nem tudják, hogy a nagyobb munkálatok mellett – például szigetelés, tetőcsere, fűtési rendszer kiépítése – számos kisebb horderejű felújításra is igénybe vehető, amennyiben megfelelünk a feltételeknek. Nézzünk meg ezek közül néhányat!

Klíma beszerelése vagy cseréje

Az éghajlatváltozás miatt hazánkban egyre melegebbek a nyarak, amikor pedig odakint tombol a hőség, sokszor bent a lakásban sincs elég hűvös. A ventilátoroknál és léghűtőknél sokkal hatékonyabb a klímaberendezés, amely ténylegesen képes több fokkal csökkenteni a hőmérsékletet.

Ha már egy ideje tervezzük a beszereltetését vagy lecserélnénk a régit, akkor erre is igénybe vehetjük az állami támogatást, hogy csökkentsük a költségeket.

Ajtók és ablakok cseréje

A modern nyílászárók nem csak a hatékony hő- és hangszigetelésben játszanak fontos szerepet, hanem sokkal esztétikusabbá és biztonságosabbá is tehetik otthonunkat. Ha elegünk van már a régi recsegő, hideget áteresztő faablakokból és az ósdi bejárati ajtóból, akkor az említett konstrukció segíthet nekünk abban, hogy modernizáljuk otthonunkat!

A otthonfelújítási támogatás ugyanis a külső nyílászárók beépítésére vagy cseréjére is felhasználható. Ha pedig már felújítunk, akkor érdemes olyan termékeket választani, melyekkel hosszú távon is elégedettek leszünk. 

A Nívó egyedi bejárati ajtók szintén elszámolhatóak a támogatás keretein belül, a választott ajtóról és a szerelésről is külön számla készül, melyet be lehet nyújtani az Államkincstárhoz. 

Egy masszív biztonsági ajtóval megvédhetjük otthonunkat a betörőktől, emellett a hő- és hangszigetelési tulajdonságai is kiemelkedőek. A cég bel- és kültéri használatra egyaránt készít ajtókat, melyeket a megrendelő igényei alapján, egyénileg gyártanak le saját üzemükben. Ezáltal a méret és a megjelenés is pont olyan lesz, mint amilyet megálmodtunk. Egyedi ajtó félig állami pénzből? Ugye, hogy remekül hangzik! 

Szaniterek cseréje

A fürdőszoba a lakás egyik leggyakrabban használt helyisége. Azonban már közel sem olyan kellemes ott időzni, ha a szaniterek öregek és kopottak, netán sérültek. Ideje megszabadulni tőlük, és egy kicsit modernizálni a helyiséget! Az új darabok megvásárlásának és beépítésének finanszírozásában pedig segíthet az állami támogatás!

Villanykapcsolók és konnektorok cseréje

A falból félig kilógó konnektorok és a sérült villanykapcsolók potenciális veszélyforrások lehetnek. Érdemes őket minél előbb lecserélni, főleg ha kisgyerek is él a lakásban. Mivel a támogatás a gyermekes családokat célozza meg, ezért nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy már egy ilyen aprónak tűnő változtatással is biztonságosabbá tegyük otthonunkat!

The post Felújítási kisokos: kisebb munkálatok, amikre igénybe vehető az otthonfelújítási támogatás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Így lesz kellemes kuckó a gyerekszobából

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 17:46

Az otthonunk kialakítása felnőttként nagyon jelentős a számunkra, hiszen a lakásunk a saját privát szféránk. A gyerekek esetében is fontos, hogy a szobájukat kellemesen rendezzük be. Így fogják magukat jól érezni a saját birodalmukban.

Vegyük figyelembe az ő igényeiket is, hiszen akkor töltenek szívesen időt a szobájukban, ha tetszik nekik. Szép, de praktikus bútorokat vásároljunk, és a játékok rendezett tárolását is igyekezzünk megoldani.

Finom színek, helyes minták

A kicsik számára igazán megnyugtató olyan környezetben játszani, pihenni, ahol a visszafogott árnyalatok dominálnak. Egy pasztellszínű gyerekszoba a béke szigete lehet, amelyet a gyermek ízlése szerint díszíthetünk.

A falakat és a bútorokat egyaránt színesíthetjük például falmatricákkal. Ezek a változatos motívumokkal kapható dekorációs elemek ragasztás nélkül felhelyezhetőek. Ha a gyerekek megunták az aktuális mintát, akkor pedig nyom nélkül távolíthatjuk el a matricákat. A babatextilek összecsengő figurái is kedves harmóniát varázsolnak a gyerekbirodalomba.

Kényelmes és egészséges ágy

Az újszülöttek babaágyában elhelyezett matrac minőségének kiemelkedő jelentősége van. Egészségügyi szempontból nagyon fontos, hogy kellően kemény modellt válasszunk. A kisbabák hátizmai az első hetekben nagyon gyengék. Ahhoz, hogy egészséges gerincgörbület alakuljon ki, az ágynak stabilan kell tartania a gerincoszlopot.

A kényelmes, de kemény matrac a későbbiekben is elengedhetetlen a gyerekek pihentető alvása szempontjából. Hiszen mi, felnőttek is megérezzük, ha kifeküdt, cserére szorul az ágybetétünk. A kókuszrostok kemény fekvőfelületet biztosítanak a gyerekeknek, és a nedvességet is átengedik.

Alkotó- és játszókuckó

A falak színe és mintája mellett a gyerekek számára fontos, hogy milyen bútorok veszik őket körül a szobájukban. Igazán kényelmesek és nagyon szépek az egy-vagy kétszemélyes babakanapék. Jólesik ide bekuckózni és innen nézni az esti mesét.

Azonban ha rajzolásra, vagy asztalnál játszandó játékra kerül a sor, szükség van egy kis asztalra székekkel. Egy ilyen gyerek bútorszett évekig adhat helyet a csemeték számára számos tevékenység közben. Különösen időtállóak és ízlésesek a fából készült darabok. Válasszunk háttámlával is ellátott székeket, hogy kellő támasztást kapjon a kicsik háta.

Bababarát anyagok, minőségi játékok

Legyen szó bútorokról, textilekről vagy játékokról, fontos, hogy a kicsiket biztonságos anyagok vegyék körül. Ez azt jelenti, hogy sem a gyártás, sem a szállítás során nem használnak káros kemikáliákat. Hiszen ezek a termékek közvetlenül érintkeznek a kisgyermekek bőrével.

A vegyszeresen nem kezelt textiltermékek nem okoznak irritációt a baba bőrén. Ha bababútort vásárolunk, ugyancsak ügyeljünk arra, hogy mind a festés, mind a lakkozás biztonságos anyagokkal történjen. A Babaágynemű bolt webáruház játékai és textíliái minősített bababarát termékek.

The post Így lesz kellemes kuckó a gyerekszobából appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Így készíts szobrot a kisbabád kezéről, lábáról!

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 17:14

Egyre népszerűbbek manapság a lenyomatkészítő szettek, szoborkészítő készletek. Pár egyszerű mozdulattal, néhány perc alatt csodaszép emlékek készíthetők a kisbabákról. Mutatjuk is, hogyan kell dolgozni a kiöntő formákkal, és mit lehet kezdeni a kész alkotásokkal!

Emlékek megőrzése

Az emlékek megőrzésére minden ember törekszik. Szeretünk nosztalgiázni, felidézni életünk kellemes eseményeit. A kisbabák esetében még inkább előtérbe kerül az idő megörökítésének kérdése, hiszen olyan gyorsan felnőnek a csöppségek. Bár számtalan videó és fotó készül róluk, valódi, kézzel fogható emlék nem igazán marad meg nekünk. Évek múltán nehéz már felidézni, milyen volt a kis kezecskéjük, mikor megszülettek, vagy mekkora volt a lábuk, mikor megkapták az első cipőjüket. 

Szerencsére a modern technikának köszönhetően ma már készíthető 3D-s szobor is a kisbabák jellegzetes testrészéről: a talpról, a tenyérről, de akár egy közös kézfogós szobor is megmaradhat emlékbe az első évekről. Nézzük, hogy működnek ezek a termékek!

Lenyomatkészítő dekorelemek – adni és kapni is jó

A lenyomatkészítő szetteket bababoltokban lehet beszerezni, többféle is van belőlük. A Baby Lion szakáruház könnyen használható, jó minőségű lenyomatkészítőket, szoborkészítő készleteket kínál, és további dekorációs kellékek is beszerezhetők náluk.

A lenyomatkészítővel rövid idő alatt megörökíthetjük a baba kezét, lábacskáját, majd készíthetünk belőle képet a falra, karácsonyfadíszt vagy hűtőmágnest. Ezeket meg is tarthatjuk dekorációként, de akár ajándékba is adhatjuk: a nagyszülők, keresztszülők, rokonok biztosan nagyon örülni fognak neki.

A Baby Lion bababoltban olyan szett is kapható, mely fényképkeretbe ágyazható. Nekünk csak rá kell nyomni a puha anyagra a baba tenyerét, és ha sikerült a művelet, hagyni kell megszáradni a mintát. Szerencsére a nyomat többször ismételhető, csak a tökéleteset kell hagyni megkötni.

A fényképkeretes lenyomatkészítőt kapni is jó. Vidd ezt ajándékul babalátogatóba, és nagy sikert fogsz aratni: a szülők azonnal ki akarják majd próbálni! 

Szoborkészítés bárkinek

Most már bárki lehet szobrász! A szoborkészítő készletek segítségével akár egy órán belül is létrehozható egy közös alkotás. A leggyakoribb eset, mikor anya és gyermeke egymás kezét fogják, és ezt örökítik meg. 

A boltokban kaphatók olyan szettek is, melyekkel ez is könnyen elkészíthető. A csomagban minden megtalálható, ami ehhez szükséges. A negatívlevevő port vízzel elkeverve egy gumiszerű masszát kapunk, amibe bele kell mártani a kezeket. Körülbelül fél perc után az ultra gyorsan kötő “kerámia” segítségével ki kell önteni a negatívot. Egy óra múlva, mikor megszárad, már kész is a remekmű! 

A szobrot befesthetjük akrillal, lakkfestékkel, vagy le is fújhatjuk dekorációs sprével. Kiállíthatjuk a nappaliba, a folyosóra vagy a gyerekszobába is. Fából készült talapzatra helyezve a lakás szép dísze lehet a közös, 3D-s emlék.

The post Így készíts szobrot a kisbabád kezéről, lábáról! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Enyhítették a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 08:35
Csökkentették a brit hatóságok szerdán a terrorkészültség szintjét. Priti Patel brit belügyminiszter a parlamenthez intézett hivatalos átiratában közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt második legmagasabb, “súlyos” szintről a középső, “jelentős” fokozatra enyhült a nagy-britanniai terrorellenes készenlét.

Az eddigi “súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok “nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A szerdától érvényes “jelentős” készültségi szint “valószínűként” határozza meg ennek a kockázatát.

A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel.

A JTAC a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működik. Az ötfokozatú brit terrorellenes készenléti rendszerben a legmagasabb szint a “kritikus”, amelyet akkor léptetnek életbe, ha a hatóságok információi szerint nagyon nagy a veszélye egy azonnali vagy rövid időn belüli terrortámadás elkövetésének. A szerdától érvényes jelentős terrorkészültségi szint alatt két fokozat van még, a mérsékelt, illetve az alacsony.

Patel a parlamentnek a terrorkészültség enyhítéséről küldött szerdai értesítésében kiemelte: a JTAC döntése sem ad okot az elbizakodottságra, hiszen a riasztási szint korábbi emelésének közvetlen előzményeként elkövetett tavaly októberi és novemberi terrorcselekmények is mutatják a nagy-britanniai terrorfenyegetettség összetett, kiszámíthatatlan jellegét.

A riasztási szint szerdai enyhítéséig érvényben volt súlyos készenléti fokozatot tavaly november 15-én rendelték el, miután egy hónap alatt két terrorcselekmény történt Nagy-Britanniában. Október közepén gyilkosság áldozatául esett David Amess parlamenti képviselő, aki csaknem négy évtizedig volt a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja.

Amess október 15-én képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, amikor egy férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta. A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A 25 éves gyanúsítottat, Ali Harbi Alit elfogták; büntetőpere márciusban kezdődik.

Egy hónappal később, november 14-én robbanás történt a liverpooli nőgyógyászati klinika parkolójában, egy taxiban, amelynek utasa a helyszínen meghalt. A taxisofőrnek sikerül idejében kimenekülni az autóból. A vizsgálat szerint rögtönzött kivitelezésű, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe, és valószínűsíthető, hogy a szerkezetet a taxi utasa állította össze.

A robbantást a Scotland Yard terrorcselekménynek minősítette, bár az elkövető indítéka azóta sem ismert.

The post Enyhítették a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Örző-védő: százötvenmilliós kárt okozó adócsalók ellen emeltek vádat Somogyban

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 07:35
Közterhek csökkentésére kiépített céghálózattal 150 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy férfi és hét társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A hatvanas éveiben járó férfi és két, a cégek operatív működtetésében aktív részt vállaló bűntársa adózási rendszert dolgozott ki az elkövetéshez használt fővállalkozás alá szervezve. Az általuk foglalkoztatott portásokat, vagyonőröket más strómancégekbe jelentették be, mentesülve a dolgozók utáni közterhek befizetése alól.

A vádlottak a strómancégek fiktív számláit is befogadták a fővállalkozásba, amivel az általános forgalmi adójukat csökkentették – tették hozzá. A cégpiramisnak a fővállalkozás alá szervezett cégei tényleges tevékenységet nem végeztek, a névlegesen nyújtott őrzési szolgáltatásuk ellenértéke csak keresztülfolyt a bankszámlájukon.

A cégek az áfabevallási kötelezettségüknek nagyrészt eleget tettek ugyan, de nem fizették be az általános forgalmi adót, ugyanakkor az alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságnak, ezeket végül a fővállalkozás használta fel a könyvelésében és az adóbevallásaiban.

A bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó vádlottak mellett öten a strómancégek működtetésében vettek részt. Az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, és azt indítványozta a Kaposvári Törvényszéknek, hogy hat embert végrehajtandó, egyet felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pénzbüntetésre ítéljen.

A vádhatóság emellett vagyonelkobzás és pénzbírság alkalmazását, valamint az egyik strómancég megszüntetését is kéri a bíróságtól – olvasható a közleményben.

The post Örző-védő: százötvenmilliós kárt okozó adócsalók ellen emeltek vádat Somogyban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kuleba: Kijev 48 órát ad Moszkvának a katonai tevékenységei magyarázatára

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 06:35
Ukrajna azzal az igénnyel fordult Oroszországhoz, hogy adjon részletes magyarázatot az Ukrajnával szomszédos területeken és az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten folytatott katonai tevékenységéről, a válaszadásra Moszkva 48 órát kapott – közölte pénteken a Twitteren Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

“Hivatalosan alkalmaztuk a veszélycsökkentési mechanizmust az (EBESZ által elfogadott) bécsi dokumentumnak megfelelően, és részletes felvilágosítást kértünk az Oroszországi Föderációtól az Ukrajnával szomszédos területeken és az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten végzett katonai tevékenységekkel kapcsolatban. A bécsi dokumentum rendelkezései szerint Oroszországnak pontosan meg kell határoznia a katonai tevékenység területeit, meg kell jelölnie a befejezés időpontját, valamint a katonai alakulatok nevét, alárendeltségét, számát, továbbá a fegyverek és katonai felszerelések típusát. Oroszországnak 48 órája van a válaszadásra” – fejtette ki a tárcavezető.

Kuleba közölte, hogy elégtelen vagy nem megfelelő válasz esetén Ukrajna Oroszországhoz és a bécsi dokumentum többi tagállamához fordul rendkívüli ülés összehívása érdekében, amelyen Oroszországnak pontosításokat kell tennie.

“Továbbra is kihasználunk minden diplomáciai lehetőséget Ukrajna biztonságának szavatolása érdekében” – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy 2021. november eleje óta Oroszország több mint százezer katonát vont össze Ukrajna határainál. Ez nyugati hírszerző szolgálatok szerint arra utalhat, hogy Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni nagyszabású támadásra készül.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Nagy-Britannia több hónapja igyekeznek olyan eszközöket találni, amelyek elrettentik Moszkvát az esetleges agressziótól. Putyin eközben jogilag rögzített garanciákat követelt, egyebek között Ukrajna NATO-tagságának kizárását és az észak-atlanti szövetség további bővítésének kizárását keleti irányban, mert ez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és az észak-atlanti szövetség több tagállamának vezetői visszautasították Moszkva követelését.

A héten nagyszabású fehérorosz-orosz hadgyakorlat kezdődött az Ukrajnával északról szomszédos Fehéroroszország területén.

Sem süketek, sem vakok nem voltak a felek a brit és az orosz védelmi miniszter pénteki moszkvai tárgyalásán – jelentette ki Ben Wallace, a londoni védelmi tárca vezetője a moszkvai brit nagykövetségen tartott sajtótájékoztatóján. Wallace arra reagált, hogy előző nap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a “süketek párbeszédéhez” hasonlította a brit hivatali partnerével, Liz Truss-szal folytatott tárgyalását. A brit védelmi miniszter olyan konstruktívnak, őszintének és tárgyszerűnek minősítette a Szergej Sojguval folytatott tárgyalását, amilyet el lehet várni a katonáktól. Kijelentette, hogy mind orosz kollégája, mind Valerij Geraszimov vezérkari főnök arról biztosította őt, hogy Moszkva nem szándékozik megtámadni Ukrajnát.

The post Kuleba: Kijev 48 órát ad Moszkvának a katonai tevékenységei magyarázatára appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Még egy rendőr juthatott oltás nélkül védettségi igazoláshoz

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 05:35
Még egy rendőrt kihallgatott az ügyészség, aki a gyanú szerint azért fizetett, hogy oltás nélkül jusson védettségi igazoláshoz — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az eset előzménye, hogy a múlt héten őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki. Rendelésükön két rendőr is megjelent, és úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát a mosdókagylóba ürítette.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint csütörtökön a nyomozó ügyészség újabb rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, aki a megalapozott gyanú szerint szintén fizetett azért, hogy az oltás felvétele nélkül jusson védettségi igazoláshoz.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban már öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, vallomást még egyikük sem tett, de a gyanúsítottak közül többen panaszt jelentettek be a közölt gyanúsítással, a motozással és a kutatással szemben, valamint felülbírálati indítvánnyal éltek a vagyonelkobzás biztosítása érdekében lefoglalt euró és forint miatt – olvasható a közleményben.

Közölték azt is, hogy a közegészségügyi-járványügyi intézkedések megszegésével korrupciós bűncselekményeket – haszonszerzési céllal – rendszeresen elkövető budapesti háziorvos és szakasszisztense az ügyészség indítványának megfelelően letartóztatásban van, a rendőrök szabadlábon védekeznek.

The post Még egy rendőr juthatott oltás nélkül védettségi igazoláshoz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Menekültválság: Még több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében

Biztonságpiac - Sat, 02/12/2022 - 04:35
A korábbinál is több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében – jelentette be az országos rendőrfőkapitány Mórahalmon.

Balogh János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a déli határokon olyan trendforduló után vagyunk, amely nagyon súlyos kimenetelű is lehet, komoly odafigyelést igényel. Fontos, hogy a lehető legtöbben kivegyék a részüket a határvédelemből, segítsék a hatóságok munkáját. Vannak olyan részfeladatok, amelyekhez nem kell rendőri végzettség, hatósági beosztás – mondta.

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a migrációs nyomás, tavaly – 2015 után messze a legtöbb – 122 ezer alkalommal kellett határsértőkkel szemben intézkedni. Idén eddig 16 ezer ilyen eset történt, ez a tavalyi év hasonló időszakához képest 60 százalékkos növekedést jelent. 2021-ben 1277 embercsempész ellen indult eljárás. Idén február 10-éig a határ közelében vagy az ország belsejében 129 embercsempésszel szemben léptek föl a rendőrök – ismertette az adatokat a tábornok.

Balogh elmondta, a határsértők és embercsempészek változatos módszereket alkalmaznak: járműveken megbújva, alagutat ásva, kerítésbontással vagy létrákkal próbálnak átjutni a határon. Az elmúlt három évben 69 alagutat találtak, ebből tavaly húszat.

Egyre gyakoribbá váltak a rendőröket és katonákat közvetlenül vagy közvetve érő támadások, tavaly 65, idén már 44 ilyen eset fordult elő. Többször megtörtént, hogy az embercsempészek a rendőröket vagy a többi közlekedőt veszélyeztetve igyekeztek kibújni az intézkedés alól – ismertette az altábornagy.

A rendőrség folyamatos segítséget kap a határvédelemhez a Magyar Honvédségtől és a polgárőröktől. A kormány által biztosított forrásnak köszönhetően az ország távolabbi részén élő polgárőrök is kivehetik a részüket ebből a munkából – mondta Balogh.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy 2017-ben létrejött a határvédelmi polgárőr tagozat, melyhez 103 egyesület csatlakozott, 2100 szolgálatot teljesítő taggal. Jelentős részük rendelkezik határvédelmi ismeretekkel, egykor a határőrségben sorállományúként vagy hivatásosként szolgáltak.

A polgárőrök évente 180-200 ezer szolgálati órát teljesítenek a határon. Öt év alatt 20 ezer esetben intézkedtek, tavaly 6400 határsértő feltartóztatásában vettek részt, és több tízezer alkalommal segítették jelzéssel a hatóságok munkáját – közölte az elnök.

A kormány 371 millió forint forrást biztosított a polgárőrök határvédelmi munkájának költségeire. Szombattól a rendőrségi igényeknek megfelelően Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Baranya megyében a határ menti egyesületek megduplázzák a szolgálatokat. Naponta 82 polgárőr vesz részt a határvédelemben, elsősorban vasútállomásokat, buszpályaudvarokat, benzinkutakat, autóspihenőket, tanyákat, különböző búvóhelyeket ellenőriznek – sorolta Túrós.

Második lépésben a megyék más településeiről érkeznek önként vállalt vezényléssel polgárőrök a határra, majd szükség esetén az ország más megyéjéből is részt vesznek a határvédelemben az egyesületek tagjai – közölte az elnök.

The post Menekültválság: Még több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.