A futóművek meghibásodása miatt a hasán landolt a FedEx egyik teherszállító gépe a tennesseei Chattanooga Metropolitan repülőtéren.
Vasárnap Nyugat- és Kelet-Szlovákiában erős szélre figyelmeztetnek a meteorológusok. Akár 65-85 km/h-s széllökésekre kell számítani. (tasr)
Kigyulladt a Hotel Pavla Pöstyénben. Sikerült lokalizálni a tüzet, senki sem sérült meg. A hotel negyedik emeletén, a finn szaunában keletkezhetett a tűz.
"A terrorizmus soha nem igazolható" - szögezte le a washingtoni Fehér Ház szombaton a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadására reagálva, amelyben immár legkevesebb 70 ember vesztette életét.
Szombaton a párkányi csata 340. évfordulójára emlékeztek. Párkányban megkoszorúzták III. Sobieski János lengyel király lovasszobrát és ünnepi felvonulást tartottak lengyel hagyományőrző huszárok vezetésével. Délután Esztergomban folytatódott a program, lovas bemutatót és szentmisét is tartottak.
6,3-as erősségű földrengés rázta meg szombaton Nyugat-Afganisztánt. 15-en meghaltak és 78-an megsérültek.
A fegyveresek több tucat izraelit túszul ejtettek, egy részüket a Gázai övezetbe vitték, köztük nőket is. Legkevesebb hetven izraelit gyilkoltak.
A külügyminisztérium információi szerint nincsenek szlovák áldozatai az izraeli merényleteknek. Közlésül szerint párszáz szlovák turista tartózkodhat az országban. (tasr)
Elmarad a hétfőre Prágába tervezett cseh-izraeli közös kormányülés. Vezető cseh politikusok azonnal elítélték a szombati terrortámadást és támogatásukról biztosították Izraelt. (portfolio.hu)
A Hamász támadásait követően Tel-Aviv biztonsági helyzetére hivatkozva egyetlen járatot tart meg a Lufthansa, ami Frankfurtba repül, összes többi Tel-Avivba tartó és onnan induló járatát törölte. (portfolio.hu) Kiemelt kép: Pexels
Andrej Danko marad az SNS párt elnöke, jelentették be szombaton.
Pozsony városa szombattól rendkívüli helyzetet hirdetett a tranzitmigráció miatt. A határlezárások miatt egyre több a menekült a fővárosban, sok a kisgyermekes anya is. Azon dolgoznak, hogy szállást, ételt és gyógyszereket biztosítsanak a számukra.
Tömegek hagyták el otthonaikat a Gáza-övezetben a szombat reggel indult konfliktus miatt. Többen az egyiptomi határ felé indultak el.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.
Babos Tímea megnyerte első fordulós mérkőzését a selejtezőben a 780 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán, a kínai Csengcsouban.
A magyarországi Rally Hungary autóverseny miatt Szlovákiában is korlátozásokra kell számítani szombaton és vasárnap.
Alojz Hlina (SaS) azzal gyanúsítja Milan Majerskýt, a KDH elnökét, hogy megállapodásokat kötött Robert Ficóval a kormányalakítással kapcsolatban. Hlina szerint Majerskýt zsarolják. Majerský visszautasítja Hlina állításait. Hangsúlyozta: a KDH nem lép kormányra a Smerrel.
Pages