A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint hűvös, csapadékos, nagyon felhős/borús időjárás lesz hétfőn. Sok helyen várható eső, zápor; 1400 m felett, fokozatosan 2000 m felett havazás valószínű. Közép- és Kelet-Szlovákiában eleinte helyenként enyhén derűs idő lesz a jellemző, s elvétve köd is előfordulhat.
Vasárnap este is folytatódtak a tűzharcok a Gázai övezet szomszédságában, s a palesztinok rakétákat indítottak a Gázai övezetből Izrael területére.
Fokozott járőrtevékenységet kezdett a londoni rendőrség a brit főváros több negyedében, miután közleménye szerint "számos incidens" történt Londonban a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista csoport Izrael elleni támadásával összefüggésben.
Éjszaka és hajnalban talaj menti fagyokra figyelmeztetnek a meteorológusok az ország középső és keleti részén.
Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben - közölte a helyi média vasárnap az izraeli hadsereget idézve.
Az Ukrajnát támadó orosz erők tüzérségi tűz alá vették a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja város melletti Bilenyke falut, aminek következtében két helyi lakos életét vesztette, két másik pedig megsebesült - közölte a megyei kormányzói hivatal.
Kassán vasárnap este 22:00 órától kezdődik a fűtésszezon, éjszaka már meleg lesz a lakásokban. (tasr)
Izrael és a palesztin területek békéjéért imádkozott Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Lengyelország az Izraelben tartózkodó állampolgárainak kimenekítésére készül, C-130 Hercules típusú katonai személyszállító repülőgépeket küld értük - jelentette be Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
A külügyi tárca arra kéri a szlovák állampolgárokat, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne utazzanak Izraelbe. Az országban tartózkodókat arra szólították fel, hogy legyenek óvatosak és kövessék az izraeli biztonsági erők utasításait. Semmiképp se utazzanak a Gázai övezet közelébe! (tasr) Kiemelt kép: Pexels
Elpusztult a Palicsi Állatkertben a Kikinek elnevezett oroszlánkölyök, amelyet Szabadka és Csantavér között, az út mentén találtak meg.
Egy kambodzsai diák és egy thai állampolgár is meghalt Izraelben a Hamász fegyveresei által elkövetett erőszakos támadások során.
Zuzana Čaputová államfő szerint nem valószínű, hogy patthelyzet alakulna ki, úgy véli, sikerül kormányt alakítani. Szerinte egyelőre nyitott kérdés, hogy Ficónak sikerül-e kormányt alakítania, vagy a későbbiekben esetleg Šimečkát kell majd megbíznia ezzel.
Klímaaktivisták zavarták meg a Sondheim színház A Nyomorultak című előadását Londonban. Öt embert tartóztatott le a rendőrség.
Címét megvédve sorozatban harmadszor lett Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, miután második helyen végzett a Katari Nagydíj szombati sprintfutamán.
Szombat este lövöldözés és késelés volt Bécs XXI. kerületében, Floridsdorfban. Négy ember megsebesült.
Az Afganisztánt sújtó földrengésben a tálib kormányzat szerint több mint 2000 ember halt meg, és több mint 9000-en megsérültek.
Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál - jelentette az izraeli hadsereg vasárnap reggel.
Pages