A KDH elnöksége pénteken megerősítette, hogy a mozgalom elutasítja a Smerrel való közös kormányzást.
Ódor Lajos miniszterelnök szerint az EU tagállamai egyetértenek abban, hogy intenzívebben kell foglalkozni a külső határokon az illegális migrációval. Arról azonban nem jutottak megállapodásra, hogy mi legyen a migránsokkal az EU-n belül.
Letartóztattak egy amerikai zsidó turistát Jeruzsálemben, amiért több műalkotást megrongált egy múzeumban csütörtökön.
A címvédő és harmadik világbajnoki címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Tavaly 152 437 pácient kezeltek a szakorvosok vesebetegséggel. Összesen 129 beteg kapott új vesét, a tavalyi év végéig 355-en voltak várólistán - tájékoztatott a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI).
A párt elnökségének ülése után is érvényes, hogy a KDH nem fog kormányra lépni a Smer-SD-vel – tájékoztatott a mozgalom a közösségi hálón.
Lemondott Sanja Ajanovic Hovnik szlovén közigazgatási miniszter pénteken, mert nem szerette volna, hogy a minisztérium vagy a kormány viselje a terhét a vele szemben felmerülő vádaknak - közölte a Kormányzati Kommunikációs Hivatal.
Több portál szerint a Progresívne Slovensko felajánlotta Peter Pellegrininek a miniszterelnöki posztot, amennyiben létrejön a négyes koalíció. Az információt, amit korábban már a Postoj portál is közzétett, a PS-ből megerősítették a Denník N részére. Az ajánlat része, hogy a belügyi tárcát a PS jelöltje vezetné.
A havi bevételek ötöde élelmiszer-vásárlásra megy el, derült ki a 2muse ügynökség felméréséből, melyet a 365.bank számára készített, de paradox módon még ez sem vetett véget az étellel való pazarlásnak. A földművelési minisztérium adatai szerint lakosonként évente 100 kilogramm élelem kerül a kukába, holott az infláció miatt ételre és üdítőre átlagban a negyedével többet kénytelen kiadni a lakosság, mint az év elején.
Egy 10 éves fiú meghalt péntek délelőtt az északkelet-ukrajnai Harkov városában orosz bombatámadásban, amelyben legalább 16-an meg is sérültek.
Az RTVS híradása a legobjektívebb a Median ügynökség felmérése szerint, a közvélemény-kutatás idén áprilistól júniusig zajlott.
A címvédő és harmadik világbajnoki címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki szabadedzésén.
Az összejövetel lehetővé teszi a kontinens uniós és nem uniós országai számára, hogy megvitassák az olyan kihívásokat, mint a biztonság, az energia, az éghajlat, a bővítés és a migráció.
Kilenc évi szabadságvesztésre ítélték csütörtökön azt a fiatal férfit, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal felfegyverkezve behatolt az akkori brit uralkodó, a tavaly elhunyt II. Erzsébet királynő windsori rezidenciájának parkjába. A 21 éves Jaswant Singh Chail elfogása után azonnal közölte a rendőrökkel, hogy a királynőt akarta megölni.
A Kassa melletti, magyar határ menti településeken egyelőre nem okoz gondokat a határellenőrzés – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Kassa-vidéki járáseli Migléc (Milhosť), Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde), valamint Eszkáros (Skároš) polgármestere.
A besztercebányai rendőrök egy igencsak fura járművel kapták gyorshajtáson a merész fiatalembert.
A szlovák állampolgárok közel fele úgy gondolja, hogy Szlovákia túl sok segítséget nyújt az ukránoknak, és a segélyeket korlátozni kellene - derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Társadalom- és Pszichológiai Tudományok Központja (CSPV) által végzett, a tudományos akadémia honlapján közzétett felmérésből.
A Nagyszombat megyei útkezelőség megkezdte a Nyékvárkony és Bős közti másodrendű út felújítását a Dunaszerdahelyi járásban. A leginkább elhasználódott szakaszokat újítják fel, összesen 3,7 kilométeren – tájékoztatott a megyei önkormányzat. A megye összesen 406 ezer eurót költ újfelújításra a Csallóközben, a munkák november közepéig tartanak.
Jon Fosse norvég írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Pages