Második olvasatba utalta a parlament az egészségügyi intézményekben nyújtott ellátás besorolásával kapcsolatos törvénymódosítást.
Az euró árfolyama a reggel hétkor jegyzett 379,86 forintról 380,74 forintra erősödött 18 órakor. Az euró kedden 378,90 forint és 381,13 forint között mozgott. (mti) Kiemelt kép: Pixabay
Leváltották az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) igazgatóját. Dušan Karaskát indoklás nélkül hívták vissza funkciójából, 2020 szeptemberétől töltötte be ezt a posztot. (tasr) Kiemelt kép: Facebook
Kedd éjféltől biztonsági okokból teljes szélességében lezárják a Vajánt Nagyráskával összekötő hidat.
Igor Matovič, a Slovensko mozgalom elnöke kijelentette: a nyugdíjasoknak adott 150 eurós év végi egyszeri támogatás 300 euróra emelésével is hiányzik még közel 200 millió euró ahhoz, hogy teljesüljön a Hlas választási ígérete a teljes összegű 13. nyugdíjról.
Az amerikai haditengerészet egyik repülőgépe felszállás közben túlfutott a futópályán és a tengerbe zuhant a hawaii Kaneohe-öbölben. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben.
Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt a Rimaszombati járásban, az I/16-os úton, Osgyán felől Rimaszombat irányában. A forgalmat rendőrök irányítják. Az érintett útszakaszon sűrű a köd, ezért óvatosságra és a ködlámpák bekapcsolására kérik a sofőröket.
Az utasok ellenőriztethetik a vérnyomásukat és a koleszterinszintjüket a Kassa és Pozsony között közlekedő gyorsvonatokon. Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) akciója keddtől péntekig tart. (tasr)
Andrej Danko, az SNS elnöke és a parlament alelnöke bízik benne, hogy a kormány kitart négy évig.
Mindeddig legalább 43 palesztin, négy izraeli és egy libanoni újságírót öltek meg, emellett többen eltűntek vagy megsérültek.
A három évig tartó eljárásban több mint 200 bandatagot ítéltek el. A per vádlottjai az 'Ndrangheta maffia tagjai és a velük összejátszó politikusok és vállalkozók voltak, írja a Telex.
Robert Fico (Smer) miniszterelnököt törvény kötelezi arra, hogy az összes médiumot tájékoztassa, hangsúlyozta Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője.
A választási kampányban elhangzott kormánypárti ígéreteket terjeszti elő a parlamentben az ellenzéki Slovensko, KÚ, Za ľudí frakció. Matovič szerint a kormánypártok csak azzal vannak elfoglalva, hogy büntetlenséget biztosítsanak a tagjaiknak, és csökkentsék a korrupcióért kiszabható büntetéseket.
Az előző fűtési szezonban a lakosok több mint fele takarékoskodott a vízfogyasztással, csaknem háromnegyedük az árammal spórolt, 53 százalékuk pedig a fűtésszámlából próbált lefaragni. Sokan élelmiszerre is kevesebbet költöttek.
A hétvége folyamán a malackai rendőrök egy vadásztársaságnál tartottak ellenőrzést. Az egyik vadász, egy 47 éves férfi ittas volt. A férfit a rendőrőrsre kísérték, lefoglalták a vadász fegyvertartási engedélyét, valamint öt lőfegyvert. Erről Facebook-bejegyzésében számolt be a pozsonyi kerületi rendőrség.
Hétfőn délután elgázoltak egy kilenc éves kislányt a zebrán Nagylévárdon. A gyermeket kórházba szállították.
Nagyszombat megyében 2,3%-kal nőtt a múlt héten az akut légúti megbetegedésben, beleértve a koronavírusban szenvedő betegek száma.
Egy férfi követni kezdte, majd brutálisan bántalmazta Ivan Kozákot Bazinban. A színész szerint a támadója melegnek vélte őt.
"A szegénység világunk szégyene" - jelentette ki Ferenc pápa, aki a városok utcáin élő "sebzett és láthatatlanná vált" emberek egyház általi megsegítését sürgette vasárnap, a szegényeknek szentelt napon, amelyen 1200 rászorulóval ebédelt együtt.
Pages