Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Olekszandr Dubinszkij ukrán parlamenti képviselőt azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedett - közölte kedden az ukrán állami nyomozó iroda.
A Kékek-Híd Ivan Korčokot támogatja az elnökválasztáson. A pártnak 2024. február 17-én lesz tisztújító kongresszusa.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország fokozza támadásait a frontvonalon.
Igor Matovič a kormányt és az ellenzéket is bírálta a kormányprogram keddi vitájában. Szerinte visszatért a korrupció, megkezdődött az ország szétlopása.
Az Európai Bizottság 110 millió eurót különített el Ukrajna humanitárius támogatására, mivel a tél beállta további kihívások elé állítja a háború által amúgy is sebezhető közösségeket - közölte kedden a brüsszeli testület.
A 45. naptári héten 9,1 %-kal emelkedett az akut légúti megbetegedésben (ARO) szenvedők száma. Az influenza és az influenzaszerű megbetegedések (CHPO) előfordulása 3,9 %-kal csökkent – tájékoztatta a TASR-t a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) járványügyi osztálya.
Új koncerttel mutatkozik be a héten az Ifjú Szivek Táncszínház vonósnégyese. Az előadás fókuszában Pozsony, mint a századfordulós Közép-Európa egyik meghatározó zenei központja áll.
Hétfőn (11. 13.) vette kezdetét az Európai Vasúti Rendőrségek Szövetsége (RAILPOL) által szervezett, Kék 24 (Modrá 24) elnevezésű rendőrségi akció, amely a vasútállomások és a vonatok ellenőrzésére összpontosít – tájékoztatta a TASR-t Denisa Bárdyová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI: Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró árfolyama 377,28 forintra erősödött hét órakor a hétfő kora esti 377,14 forintról. A svájci frank jegyzése 390,90 forintról 390,66 forintra gyengült, a dollár pedig 352,38 forintról 352,68 forintra drágult.
Kormányalakítással bízta meg hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki (PiS) eddigi miniszterelnököt. Lezajlottak hétfőn a Szejmnek és a parlament felsőházának az alakuló ülései is. Mindkét testület élére az eddigi ellenzéki tömb jelöltjei kerültek, míg a PiS-nek még alelnöki poszt sem jutott.
Másodfokú riasztást adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) kedden (11. 14.) délig 4 északi járásra (Poprád, Turdossin, Liptószentmiklós, Breznóbánya) az erős szél fenyegetése (137-160 km/ó) miatt. Ugyanezekben a járásokban + 7 további járásban egész nap elsőfokú riasztás van érvényben ugyancsak a hegyekben tomboló heves szél miatt (110-135 km/ó).
Környezetvédő civil szervezetek képviselőivel találkozott hétfőn Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Közös céljuk, hogy eredményeket érjenek el a globális felmelegedés lassítására és az éghajlatváltozás következményeinek enyhítésére irányuló nemzetközi erőfeszítések terén.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint meleg, felhős/borús időjárás várható kedden. Helyenként gyenge eső is cseppenhet, főleg délelőtt. Keleten eleinte itt-ott köd, vagy elvétve akár ködszitálás is előfordulhat.
A hét végéig visszakapcsolják a hálózatra Szlovéniában a Krskói Atomerőművet (NEK), amelyet szivárgás miatt október 5-én állítottak le - közölte hétfőn a létesítmény üzemeltetője.
Kizuhant egy negyvenhét éves férfi egy New York-i luxusház tizenhatodik emeleti lakásából, azonnal szörnyethalt.
Kedden 13 órától kezdhet tárgyalni a parlamentnek a kormány programnyilatkozatáról. Robert Ficot Peter Pellegrini házelnök tájékoztatta az időpontról.
130 ezer eurótfizetett ki vasárnap egy hongkongi licitáló egy fehér szarvasgombáért az olaszországi Grinzane Cavourban megrendezett árverésen.
Három kutya támadott meg egy földúton kocogó nőt csütörtökön a Dunaszerdahelyi járásban, Albár közelében. A 35 éves nőnek orvosi kezelésre volt szüksége.
Pages