A kormánykoalíció december elején elő fog állni a Bejelentővédelmi Hivatal (Úradu na ochranu oznamovateľov/ÚOO) működését szabályozó törvény módosító javaslatával – közölte Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter vasárnap (11.26.) a TA3 hírtévé "Politikában" (V politike) című vitaműsorában.
Hirado.hu: Robbanás után tűz ütött ki egy családi házhoz épített lakrészben a Balaton melletti, Zala vármegyei Gyenesdiáson. A 15 négyzetméteres épület teljesen megsemmisült. Elsődleges információk szerint az épületben egy idős nő tartózkodott és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Ha november második felében parlamenti választásra került volna sor Szlovákiában, a Smer 28,3 %-kal került volna ki belőle győztesen. A második helyen a PS (17,9 %), harmadikként pedig a Hlas (14,6 %) végzett volna – derült ki a Focus ügynökségnek a Markíza TV "Testre szabva" című műsora számára készített felmérésből.
Telex.hu: 2023 szeptemberében 95 500 külföldi munkavállaló volt Magyarországon, a számuk hamarosan elérheti a 100 ezer főt is, miután havonta nagyjából 1000 fővel nő a létszámuk, írja a KSH adataira hivatkozva a Portfolio.
Kedden (11. 28.) reggel 9:00 órától az SZK Nemzeti Tanácsában folytatódnia kellene a Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter leváltásával kapcsolatos indítvány megtárgyalásának. A vitába mintegy 30-an jelentkeztek be írásban, de utánuk szóban is jelentkezhetnek még a felszólalni szándékozó képviselők.
Elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra (11. 26.) vonatkozóan a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) az északi járásokra a hóátfúvások kialakulásának a veszélye miatt. A Tátra vidékén hat járásban a szélviharok fenyegetése (75-80 km/ó; 110-135 km/ó-s széllökések) miatt is elsőfokú riasztás van érvényben.
Életének 84. évében pénteken (11. 24.) elhunyt Tóth Lajos pedagógus, iskolaalapító, a vágsellyei Vörösmarty Klub alapítója, akinek a születésnapján alakult a Független Magyar Kezdeményezés – közölte szombaton az ÚJ SZÓ.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint fogvacogtató, változékony, helyenként nagyon borús időjárás várható – főleg északon – vasárnap (11. 26.). Napközben helyenként – északon sok helyen – lesz hózápor vagy havazás. A hegyvidékeken elvétve hóátfúvások is kialakulhatnak.
Euronews: A XXI. században még mindig döbbenetesen magas a nők elleni erőszakos bűncselekmények száma, annak ellenére, hogy több ország is igyekszik egyre szigorúbb jogszabályokat bevezetni. November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja.
Csalás ügyében indított nyomozást a rendőrség annak a keddi (11. 22.) besztercebányai bűnesetnek az ügyében, amelynek során 42.800 eurót csalt ki egy ismeretlen tettes egy idős hölgytől (93) – számolt be a Facebook-oldalán a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság.
MTI: A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán (Tupá/Lévai járás), ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén szombaton.
Anna Záborská és Richard Vašečka ellenzéki parlamenti képviselők (mindketten Slovensko, Za ľudí, KÚ) új dátummal gyarapítanák az államünnepek sorát. Az 1988. március 25-én Pozsonyban lezajlott gyertyás tüntetés évfordulóját az emberi jogokért folytatott küzdelem napjává nyilvánítanák – számolt be a TASR.
Euronews: A holodomorra emlékeztek Kijevben. 90 évvel ezelőtt mesterségesen idézett elő tömeges éhínséget Sztálin diktatúrája a Szovjetunió több részén, köztük Ukrajnában is. 3 és 7,5 millió közé tehető az éhezés miatt meghaltak száma. A holodomort 21 ország, köztük Magyarország népirtásként ismeri el.
Két családi ház gyulladt ki a péntekről (11. 24.) szombatra virradó éjjelen a garamszentkereszti járásbeli Bartoson (Bartošova Lehôtka). A rendőrség pirotechnikusa szerint szándékos gyújtogatás okozta a tűzvészeket – tájékoztatta a TASR-t Petra Kováčiková besztercebányai kerületi rendőrségi szóvivő.
Euronews: Finnország után már Észtország is azzal vádolja Oroszországot, hogy szándékosan gerjeszt menekülthullámot északnyugati határán.
Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Nemzeti Filmintézet szombaton az MTI-vel.
MTI: Életének 66. évében, pénteken váratlanul elhunyt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, pedagógus, érdekvédő, politikus – közölte az MTI-vel szombaton a szervezet.
Zöld szövetséget hozott létre az EU és Kanada az Új-Fundlandon tartott kétoldalú csúcstalálkozón. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen azt mondta, hogy a szövetség új szintre emeli az EU és Kanada közötti együttműködést, a tiszta energiától a zöld technológiákig segít elérni a zéró károsanyagkibocsátási célokat.
MTI: Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Csehország magasan elsőrendű, "Aa3" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, amely elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy Csehország függetlenítette magát az orosz földgázszállításoktól. A Moody's ugyanakkor negatív kilátással erősítette meg Szlovákia ugyancsak elsőrendű, "A2" szuverén besorolásának kilátását, elsősorban a romló szlovák államháztartási egyenleg miatt.
Sikeres határon átívelő projektet valósított meg a szlovákiai PRACOV Nonprofit Szervezet és a magyarországi Szív és Szívért Alapítvány a marginalizált roma közösségekből származó emberek munkaerő-piaci integrálása érdekében – számolt be portálunknak a Füleki Városi Hivatal.
Pages