A három topolyai középiskola, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, a Sinkovics József Műszaki Középiskola és a Mezőgazdasági Iskola 225 végzőse május 22-én – első alkalommal – csatlakozott az Európa-szerte szervezendő Ballagók parádéja elnevezésű megmozduláshoz.
Pénteken, pontosan délben, tíz európai ország végzőseivel együtt, az Európai Quadrille Táncfesztivál keretében szinkrontáncot adtak elő Johann Strauss Denevér című zeneművének egy részletére, ugyanazon koreográfiát követve. A rendezvény célja azt volt, hogy a 2011-ben felállított Guiness-rekordot, amikor is 33 202 ballagó táncolt együtt nyolc országból, megdöntsék. Szerbia tizenegyedik alkalommal vett részt az akcióban, az első város és képviselői, akik hozzájárultak a megmozdulás sikerre viteléhez, Kraljevo volt. Az érettségiző tanulók táncát, amelyet ezúttal is az ismert kellékekkel: egyszínű trikókban, esernyőkkel adtak elő, Topolyán, a Rendezvények téren, a borult, esős idő ellenére nagyszámú közönség élvezte, köztük a fiatalok hozzátartozói mellett a topolyai tanintézmények vezetői és tanárai, az önkormányzat képviselői. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kislinder Gábor, Topolya polgármestere is, aki beszédet is intézett a performanszban résztvevő végzősökhöz:
Péntek reggel nyolc óra körül egy ötéves gyermek zuhant le Valjevóban a hatodik emeleti lakás balkonjáról. A valjevói kórházban nyújtottak számára elsősegélyt, majd Belgrádba, a Tirš utcai klinikára szállították további kezelés céljából. Nem veszítette el az eszméletét, az ügyeletes valjevói orvos hemathoraxot, vagyis a mellhártyaüreg belső vérzését, a gerinccsigolyák és a bal lapocka sérülését állapította meg. Az említett belgrádi klinikáról a gyereket stabil állapotban szállították tovább a sürgősségi központba. Meg nem erősített információk szerint egyedül volt a lakásban, amikor a baleset bekövetkezett.
Péntek délután megölték Teodor Gaćešát, a Pink Taxi vállalat résztulajdonosát. A részletek egyelőre nem ismeretesek, a rendőrség még keresi az elkövetőket. Egyes meg nem erősített információk szerint a gyilkos géppisztollyal lőtte fejbe a vállalkozót. A gyilkosság 15.35-kor történt a Zvezdara városrészi Kozarac utcában.
On the 21th of May 2015 I had for the first time in my life the honour to present my research paper as a Panelist at the VIII International Student Conference “Politics & Society in Central and Eastern Europe” at the University of Wroclaw, Poland. The heading of my Paper was “Transformation of Politics in Estonia – Contextualizing Political Accountability in the European Union” and it was built on my presentation held at the CBEES Annual Conference at Södertörn University in December 2014.
The Conferece took place in the framework of 21-22 May Dni Politologa: http://politologia.uni.wroc.pl/index.php/instytut-2/wydarzenianew/522-dni-politologia , and hosted very interesting research results from University of Wroclaw, University of Warsaw, University of Bucharest, Vytautas Magnus University Lithuania, Masaryk University in Brno Czech Republic, Babes-Bolyai University of Cluj-Napoca Romania, Alexandru Ioan Cuza University, Iasi Romania, University of Donja Gorica in Podgorica Montenegro, and an independent researcher was representing Iran.
Not to talk about managing technical problems (and this time, in addition to the problems with the computer, I was myself too focused on the text of the presentation and concepts – to the extent that I completely forgot that it usually is an advantage to have a clear structure in the beginning of one’s presentation), I was talking about the scientific and normative concepts of political party and political party operating at European level (Europarty), the political history of Europe, comparatively about the Europarties and political parties of the EU Member States, political representation in the European Parliament. I mentioned political foundation at European level as different from Europarties and gave an overview about Europarties and Estonia’s representation in those. The overall aim was to better understand governance and accountability in the European Union (by demonstrating those through political and historical context).
The presentation distinguished between party competition / political competition (duopolism as an example of party competition) and political opposition as known from the Cold War era / understood very generally as East-West opposition (not connected with a State government solely but as applicable toward World governance). These are different phenomena and the relevance of the difference can be explained followingly: while one can see continuity in party competition, one can see discontinuity in such political opposition / conflict as referred above, maybe similarly to continuity and discontinuity in human rights history. And, being a lawyer with human rights research background, I would claim that although human rights are political rights, requiring existence of political mechanisms for their validation and implementation, that the real “career” of human rights for Europe developed after the II World War, and that politicians have used and use human rights for achieving political aims (marking their discontinuity), human rights are emanating from something more continuous than political processes, being connected with human nature and nature of societal co-existing.
The post Contextualizing Political Accountability in the European Union appeared first on Ideas on Europe.
Négy diák megsérült, amikor pénteken délután 13.30 óra körül ismeretlen személy Nagybecskerek főutcáján egy nagy erejű petárdát dobott a felvonuló érettségizők közé. A sérülteket a nagybecskereki kórház sürgősségi osztályára szállították, a rendőrség pedig néhány órán belül letartóztatta a gyanúsítottat. Személyazonosságát nem közölték, és azt sem tudni egyelőre, hogy mi motiválta az elkövetőt. A rendőrségi közlemény szerint az ügyészségen bűnvádi feljelentést tesznek ellene.
Lapzártáig nem kaptunk hírt a sérültek állapotáról, de feltételezhető, hogy a pirotechnikai eszköz könnyebb sérülést okozott. Pénteken egyébként 1150 érettségiző vett részt a ballagók hagyományos táncán, amelyet a régi piactéren tartottak meg.
Péntekre virradó éjjel három óra körül Nišben, a Patrice Lumumba utcában Srđan J. (46) öngyilkosságot követett el egy kézigránát működésbe hozásával, erősítették meg a médiumoknak a rendőrségen. Lakása épülete elé állt, majd amikor senkit sem látott a közelben, működésbe hozta a robbanószerkezetet. Az öngyilkosság okairól egyelőre semmit sem lehet tudni. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Le Français Hervé Renard, attendu à Lille, n'est plus le sélectionneur de la Côte d'Ivoire, qu'il a mené au titre conti
Une cinquantaine de journaliste
L'afflux de centaines de Burundais, qui se bousculent quotidiennement dans les lo