You are here

Biztonságpolitika

2016.08.27

Netarzenál - Sat, 27/08/2016 - 07:10

Akár már az év vége előtt is bejelenthetik az iszlám állam területei felett felderítő repüléseket végrehajtó német Panavia Tornado ECR vadászbombázók új települési helyét, a mostani törökországi Incirlik helyett. A hat harci és egy tanker/szállítógép mellett a török NATO bázison 240-250 katona is megtalálható. A két ország viszonyában a legnagyobb törést az okozta, amikor idén nyáron a német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat.

Ankara válaszlépése nem sokat váratott magára, az elmúlt hónapokban több alkalommal is akadályt gördítettek a német politikusok légi támaszponton tett látogatása elé. Mivel a repülőtér használata decemberben lejár, nem elképzelhetetlen, hogy Berlinben egy másik támaszpont használata mellett döntenek majd. Az esélyesek között elsőként a britek által is használt ciprusi bázist kell megemlíteni, de talán görög és jordániai repülőterek is szóba jöhetnek.

Az Ukrajnával határos katonai körzetben használták éles bombavetési gyakorlaton első alkalommal a KAB-500-as precíziós vezérlésű bombát az orosz MiG-29SzMT variánsáról. A hat vadászbombázóval végrehajtott gyakorlat életszerűségét azzal is növelték, hogy azok nem a saját bázisukról szálltak fel a bombázandó célok elpusztítására.

Egy további légi fegyver is szerepelt a heti tudósításokban, mégpedig a K-32-es rakéta, melynek a végső szakaszba léptek a fejlesztési munkálatai. A Tuplojev Tu-22M3-as közepes bombázók fegyverzetében megtalálható K-22-es rakéta továbbfejlesztésének tekinthető K-32-es irányítását már GLONASS és a GPS műholdas rendszer is segíti a terepfelismerő rádiólokátor mellett. A bombázóról történő indítás után a K-32-es 40 kilométeres magasságban halad tovább és a földön, vagy vízfelszínen lévő célpontját zuhanásban közelíti meg. Az 1990-es években fejleszteni kezdett K-32-es hatótávolsága 1000 kilométer, sebessége igen magas, 4000-5000 kilométer/óra, így az ellene való védekezés igen nehéz. Szolgálatba állítása 2018 körül várható.

Oroszországban 2108-ra várják az új légtérfelderítő repülőgép, az A-100 Premier első felszállását. A légi és bizonyos földi tesztekre is egy kísérleti példány fog szolgálni, ennek A-100LL (a szovjet/orosz kísérleti gépeknél megszokott „repülő laboratórium” rövidítése) lesz a típusjele. A fedélzeti rendszerek egy Il-476-os teherszállító repülőgép átépített sárkányszerkezetébe kerülnek majd elhelyezésre.

Messze közelebbi dátum is felmerült ezen a héten az orosz légierővel foglalkozó hírekben. Ugyanis a Novoszibirszki Repülőgépgyárban hamarosan elkészül és átadásra is fog kerülni a 100. Szuhoj Szu-34 Fullback vadászbombázó.

Tunéziába megérkezett az első Bell OH-58D Kiowa Warrior felfegyverzett helikopter. A típus 24 használt példányának eladását még idén májusban hagyta jóvá az Egyesült Államok kormánya.

Az amerikai haditengerészet egyik ellátóhajójával ütközött össze a USS LOUISIANA (SSBN 743) OHIO-osztályú rakétahordozó tengeralattjáró. A hajóosztály 18-nak, vagyis utolsónak megépített egysége az USA-Kanada határ és partvidékén található Juan de Fuca szorosban találkozott a felszín feletti egységgel augusztus 18-án. Az ütközés után mind a két hajó saját erőből volt képes befutni honi kikötőjébe.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Hawker Siddeley Harrier T.4.

Jakovlev Jak-130.

Alenia Aermacchi T-346A Master.

Bell-Boeing MV-22B Osprey.

Dassault Super Etendard.

Fairchild A-10C Thunderbolt II.

Panavia Tornado GR.4.

Douglas EB-66E Destroyer.

Dassault Mirage 2000-5Di.

Westland WG-13 Super Lynx Mk88A.

AIDC AT-3.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

MiG-21MF Lancer C.

Boeing CH-47F Chinook.

English Electric Lightning F.6.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Tupoljev Tu-160.


Categories: Biztonságpolitika

Kivonulhatnak a német fegyveres erők Törökországból

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Fri, 26/08/2016 - 13:41

Egy német országgyűlési képviselő, Rainer Arnold újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a német hadsereg a Törökországból való kivonulást fontolgatja, mert a török kormány nem engedélyezi a hivatalos látogatásokat az Incirlik bázison.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Törökország titkos tárgyalásokat folytatott szíriai vezetőkkel

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Fri, 26/08/2016 - 11:57

Izmail Hakki Pekin, a török fegyveres erők volt hírszerző vezetője egy interjú során kijelentette; közvetítőként részt vett egy titkos tárgyalássorozaton, amely a Törökország és Szíria közti kapcsolatok rendezését célozta.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Bemutatkozott Budapesten a SWISS vadonatúj repülőgépe

JetFly - Fri, 26/08/2016 - 11:13
A kanadai CS100-as repülőgép számos technológiai újdonságot tartalmaz.
Categories: Biztonságpolitika

[Recenzió] Az anti-birodalom

KatPol Blog - Fri, 26/08/2016 - 10:03

"Egy hotel - egyébként nyaralókkal teli - halljában vannak egy izraeli városban, Askelónban. Jelenlétük még nekik maguknak sem kellemes. Ezért beszélnek inkább főhadiszállásról. Ez komolyabban hangzik. Mert tulajdonképpen már rég közelebb kellett volna költözniük a bevetési helyhez..." - Gisela Dachs leírása az EU határellenőrzést segítő rafahi missziójáról (Die Zeit, 2006. dec. 16.)

"Valahogy mindig megható, ha az európaiak világhatalmat játszanak. Akkor a külügyminisztereik jelentékeny arckifejezéssel a kamerák elé vonulnak, és úgy beszélnek idegen területekről és azok konfliktusairól, mintha kisgyerekként beleestek volna egy kutatóintézetbe, hogy aztán kevéssel később okoskodó tanácsokat és csinos katonákat küldjenek olyan térségekbe, ahol igencsak ritkán van keresnivalójuk." - Jacques Schuster (Die Welt, 2014. aug. 6.)

Az elmúlt kb. fél évtized során az Európai Unióban tanúi lehettünk olyan különböző jellegű, de egyformán jelentős válságoknak, melyeket itt felesleges részletezni, de annyit kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy markánsan ráirányították politikusok, szakértők, laikusok figyelmét egyaránt azokra a hiányosságokra, ellentmondásokra, melyek az európai integráció és egység nagy projektjét annak megvalósult formájában jellemzik. Ez semmiképp nem elhanyagolható fejlemény, hiszen akár tetszik, akár nem, Magyarországról is el lehet mondani, hogy sorsa immár összeköttetett ezzel a vállalkozással. Ennek ismeretében bizonyára indokolt és jól időzített az első olyan magyar nyelvű kötet megjelenése, amely átfogó képet ad az EU tevékenységének egy relatíve mellékesnek, érdektelennek számító, viszont ma annál több kihívással szembesülő részéről.

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Hawkok és Gripenek – „barátságos mérkőzés”

JetFly - Fri, 26/08/2016 - 10:03
Közös műveleti kiképzést tartottak a Brit Királyi Légierő Hawk típusú repülői a Magyar Honvédség JAS-39 Gripenjeivel augusztus 25-én, Kecskeméten.
Categories: Biztonságpolitika

Kiderült, hogyan múlt el az ősi maja civilizáció

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 25/08/2016 - 16:50

Bécsi kutatók rájöttek, hogyan tűnt el hirtelen az ősi maja nagyvárosok lakossága. Pont olyan módon, amit ma Németország kormánya is reális veszélynek tart.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Az Airbus megnevezte a soron következő A330-200 MRTT tulajdonosait

JetFly - Thu, 25/08/2016 - 13:52
Kelendő az Airbus A330-200MRTT típusa.
Categories: Biztonságpolitika

Jövőre repülnek utoljára az uruguayi Pucara-k

JetFly - Thu, 25/08/2016 - 13:20
Elbúcsúznak az uruguayi Pucara-k.
Categories: Biztonságpolitika

Törökország a kurd milíciák ellen harcol észak-Szíriában

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 25/08/2016 - 11:53

Binali Yildirim török miniszterelnök szerint a szíriai Jarablus régiót nem csak a terrorszervezetektől, de a kurd milíciáktól is meg kell tisztítani.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Repülőmúlt

JetFly - Thu, 25/08/2016 - 10:35
A hagyományőrző „nyolcvanhatos”.
Categories: Biztonságpolitika

A török kormány bizonyítékokat adott át Gülennel kapcsolatban

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 25/08/2016 - 07:05

A török kormány megfelelő bizonyítékokat szolgáltatott az amerikai félnek ahhoz, hogy az érdemlegesen vizsgálni kezdje Fethullah Gülen kiadásának ügyét.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Visszaszorulóban az Iszlám Állam

Honvédelem.hu - Thu, 25/08/2016 - 03:14
A bombázások, illetve az utóbbi időszak szárazföldi bevetései nyomán egyre inkább visszaszorulóban van a Közel-Keleten az Iszlám Állam - jelentette ki a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.
Categories: Biztonságpolitika

Felkészülésből zéró

Air Power Blog - Wed, 24/08/2016 - 23:15

Ma hét óra után nem sokkal elrepült Ferihegyről a szombaton kényszerleszállt C-5A Galaxy. A javítás után távozó négyhajtóműves személyzetének rádióforgalmazása iskolapéldája volt a felkészületlen repülőszemélyzetek esetének, azt hallgatva azért elgondolkodik az ember, hogy enyhén szólva nem feltétlenül szárnyas zsenik repülik a világ legnagyobb repülőgépeit, még a világ legerősebb hatalmának légierejében sem. Az arroganciát és a repülésbiztonsági aspektust meg sem merem említeni. A látványért és a hangért azért minden "közreműködőnek" köszönet :-)

Úton a zárt helyzetbe az óriás rettenetes futózsámolyai.

Az esti fény kifejezetten jó hatást gyakorolt a normaszürke technika megjelenésére.

Itt még indulásra várva, a ferihegyi torony mellett, a NOTAM szerint az B5 gurulón állva.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Bradley-búcsú Hajmáskéren

Air Power Blog - Wed, 24/08/2016 - 22:13

Ma felrakodták a Warpaint Ride hadgyakorlaton résztvevő 5-7 páncélozott felderítő (Cav) zászlóalj által használt németországi EAS-technika magvát (27xM2A3 Braldley IFV, 3xM7 BFIST, 3xM88A2) a hajmáskéri vasútállomáson az elszállításhoz.

Alternatív perspektíva 1. A rakodón és a szomszédos kertekben folyik a munka.

Alternatív perspektíva 2. Az egyik besorolásra váró Bradley járművezetője diskurál a rakodást irányító másik katonával.

Körmös rögzítősaru a gumibetétes lánctalp alatt, a pőrekocsi pallójába taposás előtt.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Puma Air Rally - Tíz évvel ezelőtt

Air Base Blog - Wed, 24/08/2016 - 11:32

A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Vadászrepülő Osztálya, a legendás Pumák emléke előtt tisztelgő találkozót és emlékrepülést 2005-ben rendezték meg először. A második, 2006-os rendezvény májusi időpontját elmosta az árvíz, ezért a szervezők új időpont, augusztus utolsó hétvégéje mellett döntöttek. A résztvevők 25-én, péntek délután gyülekeztek a budaörsi repülőtéren, hogy a megnyitót követően áttelepüljenek a Pécs-Pogány repülőtérre. 

Hegedűs "Gege" Ernő alezredes, a Puma Egyesület elnöke megnyitó beszédet mond a budaörsi repülőtér körépületének teraszán. Sajnos Gege a következő év szeptemberében elhunyt. 2009-ben hunyt el a középen álló, a repülők körében is jól ismert László atya, aki maga is gyakran ült egy An-2-es kormánya mögé. 

A körépület előtt a veteránok, Szentiványi János, Frankó Endre, Michna György, Micskey Miklós, Pintér Gyula valamint az Öreg Puma, Heppes Aladár fia hallgatják a megnyitót.  

Talabos Gábor eligazítást tart. A gépeket utazósebességük szerint rendezték kötelékekbe.

A rallyn résztvevő legnagyobb gép a BN-2 es volt, fedélzetén utaztak a veteránok. 

A Budaörs-Pécs útvonal egy részét zárt felhőzet felett tették meg a gépek, így ez a Zlin 42-es is. 

Amerikai felségjellel díszített magyar Cessna 172-es.

Pécs felé közeledve szakadozik a felhőzet.

Zajlik az élet Pécs-Pogányon, a 2006-os rally bázisrepülőterén. 

A felújított épület előtt a rally első érkezői parkolnak, egy Cessna 177-es és egy Diamond DA-42-es.

Augusztus 26. Szombat reggeli megnyitó Zlin 142-esekkel és egy Jak-52-essel. 

A felszállást követően Vásárosdombó, Buzogány Lajos zászlós nyughelye volt az első fordulópont, majd Nemesvid temetője, Hoy Tibor szakaszvezető nyughelye következett. Gege ajándékot küldött azoknak, akik a címére visszajuttatták a virágra kötött szalagokat.

Nemesvid után Körmend következett, ahol Bejczy József főhadnagy emlékére dobtak virágot a kötelékek vezérgépei. A körmendi fordulópontot leszállás követte a szombathelyi repülőtéren. A Zlin 42 és Zlin 142 alkotta géppár a szombathelyi leszálló irányon repül. 

Gege eligazítást tart a repülőtéri emlékmű koszorúzását követően. Szombathelyről felszállva Káld érintésével a Pumák egyik volt reptere, Kenyeri felé repültek a tisztelgő kötelékek. Káld fölött Nyemecz János hadnagy és vitéz Molnár László hadnagy emlékére dobtak virágot.

Éppen Szombathelyen volt látogatóban a rendőrök Kék Madara.

A szombathelyi sportrepülők startkocsija akkoriban egy öreg Csepel volt, amely a csörlőköteleket húzza ki a startra. 

Csend és nyugalom Pápán, az egyetlen forgalom a rally köteléke. Ha ma készülne a kép, parkoló C-17-eseket, hangárkomplexumot és egy új irányítótornyot látnánk. 

A HA-VEX hegedűművész pilótája szépen tartja a pozíciót. A kötelék a Bakony felett közelít a Veszprém melletti volt Puma reptér felé.  

Áthúzás az elnéptelenedett szentkirályszabadjai repülőtér felett. Két éve múlt, hogy a helikopterek Szolnokra költöztek.

A felhőárnyék foltozta Balaton felett a keleti blokk repiparának egyik legszebb gépe, egy Zlin 142-es repül. 

2006-ban messze volt még a kőröshegyi völgyhíd befejezése. A Balaton átrepülése után Tab következett, és a tisztelgés Kovács Sándor hadnagy nyughelye felett.  

Kitérő a laktanya fölé a taszári áthúzás előtt. Az épületek között szépen felújított gépek állnak; MiG-21-esek - egyik a Cápeti - és egy Szu-22-es.

Taszár, előttünk a fekete beton. 

Esti hangárbuli - avatással egybekötve. Az első tenyerest Michna György adja. 

Szépen sorban jönnek a fiatalok is és megadják, ami ilyenkor jár. A közelben már ott cirkál Németh Zoltán, hátán legendás permetezője, tele jóféle nedűvel. A többi maradjon meg a résztvevők emlékezetében...

Gépünk, a Körömi Csücsör vezette Cessna 172-es, amelyből a légifotók készültek. Tankolás után irány Budaörs. Vasárnapra sajnos elromlott az idő nálunk is és Ausztriában is, ezért meghiúsult az eredeti terv, hogy egy szűkített kötelék Szombathely, Wiener Neustadt, majd Linz érintésével elrepüljön a Pumák utolsó, raffeldingi repülőterére.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

A török titkosszolgálat is formálhatja a politikát Németországban

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 24/08/2016 - 11:24

Egy német lap szerint több mint hatezer embert szervezett be a török titkosszolgálat Németországban, hogy kémkedjenek az Erdogan-rezsimnek a németországi török közösségek után. A parlament vizsgálja az ügyet.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Nehéz lesz innen felállni: az amerikai-török kapcsolatokról szóló elemzésem az Indexen

Atlantista Blog - Tue, 23/08/2016 - 22:28

Ma este, Biden alelnök látogatásának előestéjén megjelent az Indexen nagyelemzésem az amerikai-török kapcsolatok aktuális helyzetéről:

Nehéz lesz innen felállni

Nagy megtiszteltetés, hogy megjelenésekor a cikkem az Index címlapjának vezető híre:


Categories: Biztonságpolitika

Újabb logisztikai központot épít a DHL Express számára a Budapest Airport

JetFly - Tue, 23/08/2016 - 15:10
A Budapest Airport nagy alapterületű raktár- és irodaépületet épít a DHL Express hazai leányvállalata számára.
Categories: Biztonságpolitika

Nigéria 12 Mi-35-ös harci helikoptert szerez be

JetFly - Tue, 23/08/2016 - 10:14
Mi-35-ösökkel erősít Nigéria légiereje.
Categories: Biztonságpolitika

Pages