You are here

Biztonságpolitika

Egyedülálló hangárkomplexum épült Pápán

JetFly - Thu, 17/11/2016 - 14:46
Ünnepélyes keretek között adták át november 17-én az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő Nehéz Légiszállító Ezred hangárkomplexumának utolsó darabját. A létesítmény világviszonylatban is egyedülállónak számít.
Categories: Biztonságpolitika

KATONAI TEMETŐ - SOLYMÁR

Air Base Blog - Thu, 17/11/2016 - 13:49

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben. A lezuhanás helyén vagy annak közelében eltemetett holttesteket 1947 után kezdhették exhumálni, miután a brit nemzetközösség hadisírokkal foglalkozó bizottsága (CWGC - Commonwealth War Graves Comission) engedélyt és területet kapott a temető létrehozására. 

A bejárat mellett angol és magyar nyelvű tábla hirdeti, hogy a Solymár községtől 1946-ban vásárolt földet katonai temető létesítésére a brit kormánynak ajándékozták.

A nemzetközösség 173 katonája - ausztrálok, britek, dél-afrikaiak, kanadaiak, új-zélandiak - mellett egy francia és 37 lengyel nyugszik.

A temetőben négy parcellát alakítottak ki.

Őszi csend és nyugalom. A parcellákat övező fákról egyre több elsárgult levél kerül a gondozott gyepre.

A 21 éves ausztrál Lawrence Geoffrey Robertson RAF egyik kétmotoros Vickers Wellington közepes bombázóján szolgált bombacélzóként. Szombathelyi célpontot támadó gépét német éjszakai vadászok lőtték le 1944. október 21-én.

Az új-zélandi Donald Ansley Sandman ugyanazon a Wellingtonon szolgált pilótaként, amelyen Robertson.

Néhány sírnál képet hagytak a hozzátartozók, így a 24 évesen elhunyt új-zélandi bombacélzó, Frederick George Stowell sírjánál is. 1944. augusztus 8-án éjszaka Stowell Wellingtonja egy nagyobb kötelék részeként a szombathelyi repteret támadta. Miután találat érte, az ötfős személyzetből négyen kiugrottak, de Stowell nem élte túl az ugrást; a kis magasság miatt ejtőernyője nem nyílt ki.

Samuel Noah Kwinter szintén bombacélzó volt. A 23 éves kanadai már túl volt 22 bevetésen, amikor 1944. augusztus 22-én négymotoros Halifax bombázója Magyarország fölé repült és többé nem tért vissza olaszországi támaszpontjára. 

A dél-afrikai W.B. Kewley hadnagy a maga 31 évével idősnek számított a repülők között. Lövészként szolgált egy olyan B-24 Liberator fedélzetén, amelyen csak tisztekből állt a személyzet.

Mind a négy parcellában találunk lengyel sírokat.

Akinek nevét csak Isten tudja. Solymáron három ismeretlen katona nyugszik.

A brit katonai temető egyetlen francia halottja. Marcel Tilmont a Royal Air Force önkénteseként repült lövészként. A 148. századnál szolgált, amelynek Halifax gépei Lengyelországba és Jugoszláviába szállítottak ügynököket, hírszerzőket. Tilmont gépét valószínűleg egy német éjszakai vadász lőtte le 1944. július 4-én éjjel Kaposvár közelében. A roncsok között csak a nyolcfős személyzet maradványait találták meg, a gépen szállított négy utas már korábban kiugrott. 

Henry James Cullimore képesített matróz az egyetlen a temetőben nyugvók közül, aki nem a második világháborúban halt meg. 1919. november 24-én a Dunán őrjáratozó királyi gyorsnaszád fedélzetén keletkezett tűzben vesztette életét. Rajta kívül még három brit haditengerész nyugszik magyar temetőkben.

A temető bejáratának belső oldalán ajtóval zárt falfülkét alakítottak ki.

A falfülke csak kilincsre van zárva, itt tartják a látogatók könyvét, a temető leírását és néhány írást az elhunytakról.

A fedélzeti lövészeknek emléket állító vers is a falfülkében található. A brit bombázókon a távírász lövész is volt egyben (WOP/AG - Wireless Operator / Air Gunner).

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Adatok: www.cwgc.org, www.rafcommands.com, www.cjhn.ca


Categories: Biztonságpolitika

Új orosz nehéz szállítógép születik

JetFly - Thu, 17/11/2016 - 11:18
Az Airshow China 2016 szakkiállításon látott napvilágot a hír, miszerint Oroszország a jövőben új nehéz szállítógépet fejleszt, melynek az Il-106-os nevet adták.
Categories: Biztonságpolitika

Szíria a válság rendezését várja az új ENSZ-vezetőtől

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 16/11/2016 - 20:56

Bassár el-Aszad, Szíria elnöke azt reméli, hogy az ENSZ új vezetője, Antonio Guterres megválasztása után a Kelet és a Nyugat együttműködik majd a szíriai válság megoldásában.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Chinookok érkeztek Görögországba

JetFly - Wed, 16/11/2016 - 16:22
Görögország a napokban 3 darab CH-47D Chinook típusú nehéz szállítóhelikoptert vehetett át. A forgószárnyasok 2016. november 11-én, pénteken érkeztek meg Piraeus kikötőjébe.
Categories: Biztonságpolitika

Erős kampány után pragmatikus megközelítést várnak Donald Trumptól

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Tue, 15/11/2016 - 22:52

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke "pragmatikusabb" álláspontot képvisel majd a külkereskedelemben, mint amit a választási kampány alapján várni lehetett tőle.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Posztszkriptum rendszert kap a Szu-35Sz és a Szu-27SzM3

JetFly - Tue, 15/11/2016 - 14:30
Az orosz védelmi minisztérium 35 millió rubelt irányzott elő a Posztszkriptum rendszer harci repülőgépeken történő alkalmazására. A Posztszkriptum rendszerrel nem csupán a célkörzetbe jutás, de akár a pilóta nélküli irányítás is lehetővé válik.
Categories: Biztonságpolitika

Több mint szállítóhelikopter

JetFly - Tue, 15/11/2016 - 12:28
Október 13-án jeles ünnepség zajlott a Connecticut állambeli Stratfordban. Átadták az amerikai hadsereg ezredik UH–60M Black Hawk szállítóhelikopterét; ez a típus még évtizedekig a fegyvernem alapvető szállító- és különleges rendeltetésű forgószárnyasa marad.
Categories: Biztonságpolitika

Végre bombáznak!

Air Power Blog - Mon, 14/11/2016 - 23:24

A LégierőBlogger ma a "lőtér túlvégén", azaz a Mórocz-tetőn tanúja lehetett, amint a légierő alternatív megoldást talált a földi célok elleni támadás régóta, emberfeletti magyar-svéd-amerikai erőfeszítések dacára megoldatlan problémájára...

Lőkörön az egyik VA-2-es, előtérben a behavazott lőtéri irányítótorony. A hangsúly a minden időbeni bevethetőségen van, különös tekintettel az arktikus viszonyokra. Háttérben Várpalota.

Figyelemre méltó az új típus kifinomult aerodinamikája.

Az oldás pillanata..

...szeparáció...

...egyszerre zuhannak az ejtőlőszerek. Minek ide GBU-12/Mk82?..

...egress.

Az egyik pápai C-17-es indulását nem befolyásolták az alacsonyabban zajló mozzanatok. A VA-2-esekhez képest megvolt a kellő függőleges elkülönítés.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófa a kínai műrepülő csapatnál

JetFly - Mon, 14/11/2016 - 15:58
2016. november 12-én szombaton, gyakorlórepülés közben életét vesztette a kínai Augusztus 1. névre keresztelt bemutató kötelék 30 éves női pilótája.
Categories: Biztonságpolitika

Összeütközött két Hornet az Egyesült Államokban

JetFly - Mon, 14/11/2016 - 12:13
2016. november 9-én, szerdán a kaliforniai San Diego közelében kiképzési repülés végrehajtása közben egymásnak ütközött két együléses, a tengerészgyalogsághoz tartozó F/A-18 Hornet – írja az ABC News.
Categories: Biztonságpolitika

Magyarországon az idő fogy, a tétek pedig nőnek

Nagypolitika.hu - Mon, 14/11/2016 - 12:13
A legjelentősebb változás az lesz, hogy a Demokrata Párthoz köthető liberális támogatói rendszer magyarországi csapjai hamarosan elzáródnak. Az is gond, hogy jó amerikai szokás szerint a velük együttműködőket hamarosan magukra fogják hagyni. Bővebben ...
Categories: Biztonságpolitika

Fotóriport az újjászülető Be-12-esekről

JetFly - Mon, 14/11/2016 - 10:44
2016 elején egy ukrán riporter meghívást kapott a Krím-félszigeten található jevpatorijai repülőgép javító üzembe. Az üzem többek között az egyik legérdekesebb típus, a Be-12 amfíbia nagyjavításával is foglalkozik.
Categories: Biztonságpolitika

JASTRZAB - TÍZ ÉVE ÉRKEZTEK AZ ELSŐ LENGYEL F-16-OSOK

Air Base Blog - Sun, 13/11/2016 - 15:46

November elején ünnepelte a lengyel légierő az F-16-os fogadásának tizedik évfordulóját. Lengyelország 2002 végén döntött a típus rendszeresítéséről. A 36 darab együléses F-16C és 12 darab kétüléses D legyártásáról szóló szerződést 2003 márciusában írták alá, a program a Peace Sky nevet kapta. 

Egy lengyel repülőmagazin szavazást hirdetett az F-16-osok lengyel nevére. A beérkezett javaslatok alapján a Jastrzab (Héja) lett a befutó. A név nem ismeretlen a lengyel légierő történetében, hiszen a hazai ipar közvetlenül a második világháború előtt már gyártott ezzel a névvel egy vadászgépet, a csillagmotoros PZL-50-est.

Az F-16-osok ünnepélyes átadására 2006. november 9-én a Poznan melletti 31. légibázison került sor.

Jóval a ceremónia megkezdése előtt érkezik a varsói 36. Különleges Légiszállító Ezred szalon kivitelű Mi-8P helikoptere.

Megérkezett és begurul a lengyel elnököt, Lech Kaczynskit és kíséretét szállító kormánygép. A 101-es oldalszámú Tu-154M 2010-ben Szmolenszk mellett szenvedett katasztrófát, amelyben 42-en vesztették életüket, köztük az elnök, a felesége és számos kormánytag.

A 4042-es F-16C a Spangdahlemben töltött éjszakát követően egy F-16D kíséretében érkezett a Poznanba. A tervek szerint a két gépet MiG-29-esek kísérték volna a poznani leszállásig, ahogyan az előző napon érkezett géppárt is. Az F-16-osok azonban késtek, így a MiG-eknek üzemanyaguk fogytával vissza kellett térniük bázisukra.  

A ceremóniához beállított 4043-as - és a 4044-es - érkezését november 6-ra tervezték, de mindkét gép radarja meghibásodott, ezért az Atlanti-óceán felett visszafordultak Amerikába. Másnap a légi utántöltő rendszer meghibásodása miatt Izlandon és Skóciában kényszerültek közbenső leszállásra, végül a ceremónia előtt egy nappal, november 8-án szálltak le a poznani légibázison.

Az átrepülés idejére a lengyel F-16-osokra amerikai felségjel került. 

Az év végéig összesen nyolc Block 52+ változatú F-16C/D-t adtak át Poznanban.

A kétüléses F-16D-t az első lengyel Jastrzab század parancsnoka repülte haza. A fülke és a függőleges vezérsík között a törzs gerincén egy avionikai rekesz húzódik.

Az átadás és a névadó ceremónia után a gépeket fedett helyre vontatják.

A 4042-es átrepülését egy légi nemzeti gárdás amerikai pilóta hajtotta végre.

Ázik a Jastrzab a szakadó esőben. 

*

Az F-16-osok átadását követő hétvége egyben nyílt nap is volt, az adófizetők az új gépek mellett megnézhették a légierő statikus bemutatóját is. Impozáns sor volt, gazdag típusválasztékkal.

Az M-28 Bryza az eredeti hajtóművek helyett kanadai PT6-osokat és a háromágú légcsavarok helyett ötágúakat kapott.

A PZL SW-4-es könnyű kiképző helikoptere egy nyomott, rövidre sikerült AS350-esre emlékeztet. Forgószárnyát és faroklégcsavarját egyetlen Rolls-Royce gázturbina forgatja. Az ezredforduló után állt rendszerbe a lengyel légierőnél.

Csörlővel, fényszóróval és FLIR toronnyal felszerelt kutató-mentő feladatú W-3 Sokol helikopter. 

Egy érdekes Mi-8-as változat, a Mi-8PD légi vezetési pont.

A légcsavaros-gázturbinás PZL-130 Orlik TCII-es változata Pratt & Whitney PT6-os gázturbinával és modernizált avionikával repül. 

Az F-16-osok rendszeresítése nem jelentette a MiG-29-es üzemeltetés végét Lengyelországban, sőt! Eddig mind a hat Baltic Air Policing rotációjukat a kétfarkúval teljesítették a lengyelek.

A MiG-15UTI-t SB Lim-2 jelzéssel Lengyelországban is gyártották. A statikus soron a 761-es gép emlékeztetett a múltra.

A kissé bizarr formájú Szikra vagyis a TS-11 Iskra sem mai darab. A kiképzőgépre az erősen szeles időben faroktámaszt, magassági- és oldalkormány rögzítőt tettek.

Ez a tigrismintás MiG-21UM korábban Poznanban üzemelt.

A Szu-22-es a mai napig rendszerben áll Lengyelországban, de a 9409-es oldalszámú M4-es változat már a deblini múzeum Szuhoj gyűjteményének darabja.

A CASA C-295-öst 2003-ban az An-26-os leváltására rendszeresítették a lengyelek. A két típus éveken át párhuzamosan üzemelt. Az egyik CASA 2008 januárjában a miroslawieci légibázis megközelítése közben lezuhant. Utasai repülőbázis, dandár- és századparancsnokok voltak, akik egy repülésbiztonsági konferenciáról tértek vissza alakulatukhoz.

Az An-26-os ma már nem repül a lengyel légierőben, a típus üzemeltetését 36 év után 2009 januárjában fejezték be. 

A Mi-2-es forgószárny-agyát az esőben takaróval védik a gondos lengyelek.

A program végén szinte az egész törzset betakarták a műszakiak az Iskrán és a mögötte álló Szuhojon.

A szmolenszki katasztrófa után, 2011-ben átszervezték a kormányzati repülést. A lengyel kormány tagjai ma már két Embarer 175-össel repülnek, a gépeket a nemzeti légitársaság, a LOT pilótái vezetik. A Jak-40-esek is kivonásra kerültek, ez a 045-ös számú gép ma már múzeumi darab, Deblinben látható.

Az ünnepélyes pillanatok a hangárban folytatódtak.

Jastrzab torta, avagy marcipán futópálya, marcipán F-16-os.

A lengyel F-16-os pilóták első csoportja a MiG-21-esről ült az F-16-osra. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

2016.11.12

Netarzenál - Sat, 12/11/2016 - 06:13

Az ukrán Motor Szics, mely a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalata, engedélyezte több gázturbinájának Kínában történő gyártását. A Szecsuán tartományban létesített üzemben fognak elkészülni a D-136-os (Mil Mi-26) az MS-500V, az TV3-117VMA-SBM1V (Mil Mi-8/17) helikopterekben használatos gázturbinák. De a repülőgépek levegőbe emelésére szolgáló típusok közül is került gyártási jog a kínaiakhoz. A D436-148FM (An-148), a D-18T (An-124 és An-225), az AI-222 (Jak-130) és a D-27 (An-70) tartozik ebbe a kategóriába.

Meglepődésre adhat okot egy igen korlátozott ukrán páncélos beszerzés. Ugyanis egy megbízható páncélozott szállító harcjárművet kerestek már évek óta, de az ár/érték arány miatt hosszú ideig nem találták a megfelelő járművet. 2015 elején azonban sikerült révbe érni, ugyanis 75 PSZH-t szereztek be egy magáncégtől, darabját 50000 dollárért. A brit haderőben szolgált, már kivont AT-105 Saxon volt az ukránoknak megfelelő jármű. A Bedford M sorozatú teherautó alvázra épített, 4x4-es kerékképletű jármű egyszerűen javítható, megbízhatóságával, terepjáró képességével az ukránok elégedettek. Páncélzata 20 méteren túlról védelmet biztosít a B-32-es jelzésű 7,62x54 milliméteres páncéltörő lőszer ellen. A Saxon-ok közül nagyjából 30 darabot egészségügyi variánssá építettek át és előszeretettel használják ezeket a fegyveres konfliktus sújtotta területeken.

Csehországban keresni kezdték a 2K12M Kub-M közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszer utódját. A megrendelés elnyerésére öt nemzetközi vállalat, a Lockheed Martin, az MBDA, a Kongsberg, a Rafael és a Diehl nyújtott be ajánlatot. A szovjet eredetű, többször is modernizált Kub nyugdíjazását 2020-ra tervezik, a TATRA teherautókra szerelt új légvédelmi komplexumoknak addigra kellene hadrendbe állniuk. A beszerzésre 246 millió dollárt szánna a prágai vezetés.

Jó eséllyel német helikopterek fognak Maliban érkezni a következő évben, az országban az ENSZ csapatoknak immáron két éve támogatást nyújtó holland helikopterek pótlására. A négy AH-64D és három CH-47D helyére még megnevezésre nem került mennyiségű és típusú német forgószárnyast telepít át Berlin.

Izraelben a hadsereg további Rafael Trophy aktív páncélzat beszerzését szeretné végrehajtani. Tel-Aviv a Merkava Mk4-es harckocsik és a Namer nehéz páncélozott szállító harcjárművek számára vásárolna meg 100 darabot a már harci körülmények között is bizonyított Trophy aktív páncélzatból. A Namer nehéz páncélozott szállító harcjárművön az elmúlt időszakban fejeződött be a Trophy ingrációja és az azt követő tesztperiódus.

Immáron a Rafael Spike huzalvezérlésű irányított rakétát is bevethetik az izraeli Boeing AH-64D Apache harci helikopterek. A fegyverzet bővítését a 2014-es Operation Protective Edge hadművelet tapasztalata tette szükségessé. Ugyanis ekkor Washington rövid időre beszüntette az AGM-114 Hellfire irányított rakéták Izrael számára történő leszállítását. A Rafael Spike huzalvezérlésű irányított rakétát már több helikopter típuson is rendszeresítették, de eddig az AH-64-en még sehol sem integrálták.

Viszont a Rafael Spice 1000 precíziós irányítású bombák integrációja éppen most zajlik az izraeli légierő Lockheed Martin F-16C/D Barak vadászbombázóin. A kinyíló szárnyaknak köszönhetően 100 kilométeres hatótávolsággal rendelkező, 454 kilogrammos siklóbomba elsőként a 101. repülőszázad gépeiről lesz bevethető. A SPICE 1000-es precíziós bombákat a brazíliai SAAB JAS-39 E/F Gripen vadászbombázók fegyverzetébe is integrálni szeretnék.

Szudán hat FTC-2000 Mountain Eagle sugárhajtású, hangsebesség feletti kiképzőgépet rendelt Kínától. A Mach 1,5-es sebességre képes szovjet MiG-21-es leszármazott 2000 novemberében került bemutatásra és már tavaly a Párizsi Légiszalon ideje alatt terjengtek hírek arról, hogy egy meg nem nevezett afrikai ország rendelést adott a típusra. Most az került megemlítésre, hogy a fekete kontinensről további érdeklődök is jelentkeztek. Az FTC-2000-est Kínában a légierő és a haditengerészet is használja a pilótaképzés során.

Zambia tovább folytatná pár éve megkezdett nagy menetelését a Kínában gyártott haditechnikai eszközök beszerzése mentén. Az elmúlt években hét Z-9 helikopter, tizenhat K-8 sugárhajtású oktató, öt Y-12 és két MA60 szállító repülőgép került az afrikai ország légierejébe. Ezek mellé idén nyáron a 15. repülőszázadhoz már csatlakoztak az L-15-ös felfegyverezhető kiképző repülőgépek is, melyekből 2014-ben rendeltek meg hat darabot 100 millió dolláros áron. Most is folynak tárgyalások a felek között harci és egyéb feladatú repülőgépek beszerzése ügyében.

Több mint egy éve még csak 40-60 darabos megrendelést rebesgettek az indiai HAL Tejas Mk 1A jelölést viselő variánsára. Ezen a héten azonban az ország kormánya egy 83 darabra szóló megrendelést hagyott jóvá. A továbbfejlesztett Tejas Mk 2-es változat 2020 utáni megjelenésig eltelő időt egy új, átmenetinek tekinthető változat létrehozásával tervezik áthidalni. Ez a Tejas Mk 1A, aminek meghajtásáról az Mk 1-ben is használt General Electric F404-GE-IN20 hajtómű gondoskodik, orrában egy Elta AESA antennájú rádiólokátor kerül beépítésre. Fegyverterhelése, manőverező képessége növekedik, mivel üres tömegét legalább 1000 kilogrammal csökkentik. Ennek jelentős részét az egyszerűbb, kevésbé robusztus futómű megalkotásával szeretnék el érni.

Más beszerzésről is érkezett hír Indiából, ugyanis a tavalyi 22 darabos Boeing AH-64E Apache (ezek fele kapná meg a Northrop Grumman APG-78 Longbow rádiólokátort) szerződésben foglalt 11 darabos opciót érvényesítették, sőt még további 28 példányt is megvásárolnának. Az utolsó Apache leszállítása után így a légierőnél 33, míg a hadsereg alárendeltségében 28 példány lenne megtalálható. Kapcsolódó hír, hogy a Boeing-Tata indiai közös vállalatánál 2018-ban készül el az első AH-64-es sárkányszerkezet, melyből a jövőben több mint 200 legyártására mutatkozik lehetőség.

Gyaníthatóan a fegyverpiacon szeretne Kína nagyobb megrendeléseket bezsebelni, ezért hajlandónak mutatkozik korszerűbb repülőgépek és fedélzeti rendszereik exportjára. Egészen pontosan az AESA antennájú rádiólokátorral és más korszerű kínai avionikai és elektronikai rendszerrel ellátott J-10B vadászbombázóról és a JF-17 Thunder Block III-as verziójába szánt, szintén AESA antennájú KLJ-7A rádiólokátorról van szó. Így az amerikai fegyverzetet, felszerelést el nem érő államok számára nyújtanának olcsóbb alternatívát a francia és orosz rendszerekkel szemben.

A civil légi teherszállítás területére is betörni tervez a kínai repülőgépipar. Mégpedig a katonai célokra kifejlesztett Y-20 teherszállító repülőgép módosított változatával. Az Y-20-100-as modell megnövelt törzshossza lehetővé fogja tenni 28 szabvány szállítókonténer elhelyezését is. A gép 65 tonnás rakománnyal 8000 kilométert tehet meg üzemanyag utántöltése nélkül.

Dél-Koreában már a hatodik INCSÖN-osztályú fregatt került átadásra a haditengerészet számára. A 114 méter hosszú és 14 méter széles, 2300 tonnás, 120 fős legénységű GWANGJU (817) nevű egység augusztusban került vízre, építését, akárcsak másik két testvérhajójáét (GANGWON-815, és a CHUNGBUK-816) az STX végezte.

A tervezett kilencből már a nyolcadik KSS-2 osztályba tartozó tengeralattjáró is vízre került Dél-Koreában. A német Type 214-en alapuló, 1800 tonnás vízkiszorítással rendelkező LEE BEOM-SEOK nevű tengeralattjáró 65,3 méter hosszú, 6,3 méter széles. Az egységet, akárcsak másik két társát a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering építette meg, szemben az osztály első öt tengeralattjárójával, amik a Hyundai Heavy Industries gyárában készültek.

A levegőfüggetlen meghajtással rendelkező LEE BEOM-SEOK a Siemens üzemanyagcelláknak köszönhetően két hétig képes a felszín alatt maradni 40 főnyi személyzetével. Maximális sebessége lemerülve 20 (37 kilométer per óra), felszínen 12 csomó, (22 kilométer per óra) fegyverzetét 8 darab 533 milliméteres torpedócsőből indíthatja el. 2018-ig egy további Type 214-es tengeralattjárót tervez szolgálatba állítani Szöul. Ezek után már 3000 tonnás egységek fognak épülni, ezeken függőleges indítók is lesznek a nagy hatótávolságú fegyverzet részére és ebből az osztályból 2030-ig kilenc darabot fognak legyártani.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Boeing Vertol MH-47G Chinook.

Chengdu J-10B.

Lockheed F-104G Starfighter.

Aerospatiale AS-332L1 Super Puma.

McDonnell Douglas EF-18A+ Hornet.

Kawasaki C-1 FTB.

Sikorsky SH-3H Sea King.

Dassault Mirage 2000D.

Lockheed F-16AM Fighting Falcon.

Xian H-6K.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

NHI NH90TTH.

FTC-2000G.

McDonnell Douglas AV-8B Harrier II+

Szuhoj Szu-27P.

McDonnell Douglas F-4EJ Kai Phantom II.

JF-17 Thunder.

Grumman F-14A Tomcat.

Chengdu J-20.

Northrop RF-5A Freedom Fighter.

Saab TF35 Draken.

MiG-29SzMT.


Categories: Biztonságpolitika

Magyar részvétel a pekingi Nemzetközi Biztonságpolitikai tanfolyamon

Honvédelem.hu - Sat, 12/11/2016 - 00:26
A közelmúltban rendezte meg a Kínai Népköztársaság Nemzetvédelmi Egyeteme a 19. Nemzetközi Biztonságpolitikai tanfolyamot, amelyen Magyarországot Balogh Péter ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és honvédtisztképző kar, Felsőfokú vezetőképző tanfolyami központjának parancsnoka képviselte.
Categories: Biztonságpolitika

Páncél nélküli hülyeségek. Az „O” osztályú német csatacirkálók.3.

Héttenger - Fri, 11/11/2016 - 08:57

Fegyverzet.

 A csatacirkálókon a Bismarck osztályon is használt, 1939-ben szolgálatba állított 38cm/52 SK/C34 jelű löveget alkalmazták volna, melyek a német hadihajók fedélzetén addig –és azóta- használt legnagyobb ágyúk voltak. (Miután a 406 mm-es löveg soha nem került fel hadihajók fedélzetére, csak a partvédelem használta.)

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Airshow China 2016 - Fotóriport

JetFly - Thu, 10/11/2016 - 16:05
2016. november 1-6. között rendezték meg a kínai Csuhajban a 11. China International Aviation & Aerospace Exhibition repülési szakkiállítást, melyen debütált a hazai ötödik generációs J-20-as is!
Categories: Biztonságpolitika

Tu-154LL – 30 éve a Repülő-Kísérleti Intézet szolgálatában

JetFly - Thu, 10/11/2016 - 11:09
A „Gromov” Repülő-Kísérleti Intézet bemutatta a sajtónak egyik „repülő laboratóriumát”. A képeken az Intézet negyedik „repülő laborja” szerepel, melynek egy Tu-154 ad otthont – az első három a „Buran” űrsikló programban vett részt egyébként.
Categories: Biztonságpolitika

Az exportra szánt Szu-35-ösök is megkapják a legújabb Irbisz radarokat

JetFly - Wed, 09/11/2016 - 13:00
A RIA Novosztyi információi szerint alaposan feltuningolják az exportra szánt Szu-35-ösöket – a legmodernebb avionikai berendezések közé bekerült az Irbisz-E fedélzeti rádiólokációs állomás is.
Categories: Biztonságpolitika

Pages