You are here

Biztonságpolitika

VIRTUÁLIS HARCTÉR

Air Base Blog - Wed, 31/05/2017 - 06:37

A két előretolt repülésirányító katona előtti terepszakasz fölé egy Gripen érkezik, gépágyúval támad, és infracsapdákat dobálva távolodik. A vadászgép távozása után az előretolt repülésirányítók behívják a közelben várakozó Mi-24-es harci helikoptereket és megkezdik a közös munkát. 

A fenti mozzanatra Szolnokon került sor, de nem a valóságban, hanem az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egyik félreeső épületében kialakított szimulációs teremben. Tavaly év végén itt kapott helyet az az öt méter magas dómmal rendelkező előretolt repülésirányító (JTAC – Joint Terminal Attack Controller) szimulátor, amelyben számos taktikai szituációt lehet előállítani és gyakoroltatni a repülőeszközöket a célra irányító szolnoki JTAC közösséggel. Azzal a közösséggel, amely immár több mint tízéves múltra tekinthet vissza.

Bár előretolt repülésirányítók korábban is voltak a Magyar Honvédségnél, a modern követelmények szerinti képzés egy évtizede pörgött fel miután nyolc, 2006. augusztus 20-án avatott lövésztisztet a helikopterbázis Előretolt Repülésirányító Csoportjába (ERICS), előretolt repülésirányító beosztásba helyeztek.

Az első jelentősebb előrelépés az volt az ERICS életében, amikor 2012 végén a NATO és az Egyesült Államok akkreditálta a Magyar Honvédség előretolt repülésirányító képességét. Ezt követően az előretolt repülésirányítók igyekeztek elmélyíteni a kialakult gyakorlatot, kidolgozni a kiképzési módszereket, és haladni tovább. Folyamatosan gyakoroltak és a szárazföldi erők is egyre többet igényelték a JTAC-eket, egyre hangsúlyosabb szerepet adva ennek a képességnek.

A Magyar Honvédség JTAC-jei rendszeres szereplői az előretolt repülésirányításra fókuszáló két fontos gyakorlatnak, a szlovéniai Adriatic Strike-nak és az csehországi Ample Strike-nak. Ezeken a gyakorlatokon nagyon sok rávezetést végeznek, de csak erre nem lehet alapozni a szinten tartást. Ezért 2013-tól elkezdtek honosítani olyan JTAC szakfelkészítést, amelybe bevonták a különböző együttműködőket, például az összhaderőnemi tűzmegfigyelőket, a JFO-kat (Joint Fire Observer) is. E két szakterület képzése évente két alkalommal történik. Ezt a félévenkénti képességfenntartó kiképzési ciklust a megfelelő számú és minőségű rávezetésekkel nemzetközi szabályzók írják elő, azért, hogy a Magyar Honvédség az alaprendeltetéséből illetve missziós szerepvállalásából adódó feladatokra és gyakorlatokra érvényes jogosítással rendelkező JTAC-eket tudjon delegálni. Ezután került sor a kétévente esedékes ismételt akkreditre. A 2014-es akkredit megerősítette a 2012-es eredményeket, ugyanakkor feltárt olyan területeket, amelyek további fejlesztésre szorultak.

A JTAC szimulátor elhelyezése. A munkaállomások az ötméteres dóm mellett kaptak helyet.

A gyakorlatok mellett folyamatos volt az előretolt repülésirányítók missziós szerepvállalása is, bár a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT), a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) és a Katonai Tanácsadó Csoport (MAT) feladatainak lezárultával a konvencionális előretolt repülésirányító vonalat gyakorló ERICS működésében volt egy szünet, amikor műveleti területen nem tudtak szakbeosztást ellátni. A különleges műveletiek előretolt repülésirányítói közben végezték a maguk feladatait. 2015-től újra lett szakbeosztás Afganisztánban, ezúttal a törzsben. Azóta ez folyamatosan egy fő beosztását jelenti plusz a különlegesek is delegálhatják a maguk JTAC-jeit.

A jobbról érkező Gripen gépágyúval támad.

Közben elkezdődött a szimulátorbeszerzés lehetőségeinek meghatározása, elsődlegesen az USA támogatási formáira építve, de nem kizárva a saját forrásból történő beszerzés lehetőségét sem. Az amerikaiak kiemelt hangsúlyt biztosítanak az előretolt repülésirányító és a különleges műveleti képességeknek. Az ERICS folyamatosan próbálkozott különböző szintű támogatásokra szert tenni. 2015-ben az amerikai szenátus az egyik támogatási program keretében, ötmillió USD összértékben jóváhagyta egy öt méteres, dóm jellegű szimulátor biztosítását a Magyar Honvédség JTAC képességének támogatására. Ezzel egy regionálisan egyedülálló szimulátor kapott zöld utat, amely jóval többet tud, mint a lengyel- és lettországi vagy a beszerzés alatt álló szlovén szimulátorok.

A szimulált harctér felett lassan besötétedik.

2016 elején elkezdődtek a konkrét lépések, megtörtént a szimulátor helyiség szemrevételezése, a szükséges átalakítások felmérése. Az épületet a honvédség saját forrásból 2016 tavaszán-nyarán alakította át a szimulátor fogadására. A telepítés 2016 novemberében történt; az amerikai szakemberek két héten át dolgoztak a bázison.

Az nem volt kétséges, hogy kinek a kezelésébe kerüljön a szimulátor, hiszen az ERICS az az alegység, amely összefogja az előretolt repülésirányító képesség szinten tartását és a kiképzést. Megtörtént az első kezelői felkészítés, a szimulátorral való ismerkedés után az első komolyabb felkészítésre 2017 januárjától került sor.

Előretolt repülésirányítók NVG-n keresztül nézve.

A Szolnokon telepített AAJTS (Air National Guard Advanced Joint Terminal Attack Controller Training System) szimulátor legnagyobb eleme az öt méter átmérőjű dóm (kupola), amelynek belső felületére a kivetítő rendszer projektorai vetítik a dóm melletti munkaállomások egyikénél helyet foglaló scenario manager által beállított taktikai szituációt, időjárási jelenségeket és a napszaknak megfelelő fényviszonyokat, valamint az alájátszókat, járműveket, helikoptereket, repülőgépeket. A magyarországi domborzat jelenleg készül, egyelőre afgán műveleti területek jeleníthetőek meg, amely felett - magyar kérés szerint - Mi-24-esekkel és JAS 39-esekkel lehet dolgozni. A scenario manager mellett van a pilóta munkaállomása, aki egy A-10-es replika gázkarral és egy joystickkel gyakorolhatja a teljes eljárást. Ezen a munkaállomáson január óta mind a helikopteres mind a Gripen hajózók is repültek már.  

A hajózók erről a munkaállomásról repülhetik a feladatot.

A dómban két előretolt repülésirányító dolgozhat vagy egy előretolt repülésirányító egy összhaderőnemi tűzmegfigyelővel vagy egy szárazföldi parancsnokkal. Az irányító nem magának jelöli ki a célt, hanem szárazföldi parancsnok igényének megfelelően. Ezért kerülhet bevonásra az adott szárazföldi alegység parancsnoka, hogy gyakorolhassa az együttműködést, hiszen olykor együtt dolgoznak a JTAC-ekkel.

Az előretolt repülésirányító szakfelkészítés menete szerint az első két hét elmélettel telik és a második hét a gyakorlati. Az elméleti részbe immár a szimulátort is bevonták, tehát amiről délelőtt elméletben tanulnak, azt délután a szimulátorban gyakorolhatják is. A szimulátor mindhárom rávezetés-típusra alkalmas, ami azért fontos, mert, ahogy a különböző nemzetközi szabályzók változnak, egyre több és több szimulációs végrehajtás számolható el a féléves-éves képességfenntartó képzés során. Ez a költséghatékonyság szempontjából jó dolog és nagy segítség, de fontos hangsúlyozni, hogy soha nem pótolhatja a valós rávezetéseket, vagyis kiegészíti, de nem helyettesíti a tényleges terepmunkát. Ahogy minden egyes valós rávezetést dokumentálnak a rávezetés típusa, ideje, mennyisége alapján, ugyanúgy dokumentálják a szimulált rávezetéseket is.

A levegőben két Mi-24-es repül.

A Magyar Honvédség 2014 óta küld meghívót a külföldi JTAC-eknek a szakfelkészítésekre. Először a csehek éltek a lehetőséggel 2015-ben, majd 2016-ban is visszatértek. Ekkor már az amerikaiak - a New York Légi Nemzeti Gárda - és a lengyelek is küldtek előretolt repülésirányítót, a szlovének pedig PC-9-essel támogatták a szakfelkészítést. Utóbbiak ezzel is honorálják, hogy JTAC-et és Gripent is küldünk az Adriatic Strike gyakorlatra. Idén például egy fő oktatót és két főt a különleges műveletiektől, hozzánk pedig ismét jönnek szimulátorozni a csehek és a New York-i gárdisták.

2015 májusától megvalósult a régóta várt állománytábla bővítés, ami több lépésben emeli majd az előretolt repülésirányító létszámot. Ekkortól nyílt lehetőség új irányítók képzésére és altisztek bevonására. A tényleges katonai tapasztalat mellett követelmény a fizikai felmérő sikeres teljesítése és a középfokú angol nyelvtudás. Az i-re egy személyes beszélgetés teheti fel a pontot. Elvileg akár egy pályakezdő altiszt is bekerülhet – ha megfelel a kritériumoknak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanuló leendő lövésztisztekkel nagyon jók a tapasztalatok, mind az angol nyelvtudás, mind a fizikai állóképesség szempontjából. Az egyetemen az általános katonai ismereteket megkapják, ezek mögé már oda lehet tenni az előretolt repülésirányító szakmai tudást.

A felszerelés, a terepen használt eszközrendszer folyamatosan bővült. Ahogy a szimulátorban, a valóságban is rendelkezésre áll a rádió, GPS, lézeres távolságmérő, távcső, infravörös célmegjelölő, lézeres célmegjelölő, és az éjjellátó berendezés (NVG). Az eszközrendszer majd akkor lesz teljesnek mondható, ha a missziós körülmények között, műveleti területen a magyarok által is készségszinten alkalmazott, a repülőgép célzókonténerével látott kép földre sugárzását lehetővé tevő ROVER berendezés is rendelkezésre áll idehaza. Amivel még ki lehetne egészíteni a felszerelést a digitális kommunikációval támogatott közvetlen légi támogatáshoz, a DACAS-hoz (Digitaly Aided Close Air Support) szükséges eszköz.

*

A 2017-es évet a szakfelkészítés mellett a hazai és a nemzetközi gyakorlatok töltik ki, és idén sor kerül a következő akkreditációra is (időközben megtörtént az áttérés a hároméves akkreditációra). Az ERICS és az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred előretolt repülésirányítói mindenhova mennek, ahol a szárazföldiek részéről igény mutatkozik rájuk és részt vesznek a Közös Akarat elnevezésű határrendészeti feladatban is.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2017. májusi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Csőrike is átkerült a RepTár-ba! - KÉPGALÉRIA

JetFly - Tue, 30/05/2017 - 14:32
Éjszakai szállítást követően három helikopterrel bővült a szolnoki RepTár-ban kiállított repülőgépek száma: köztük van a 117-es oldalszámú Mi-24D Csőrike is.
Categories: Biztonságpolitika

KÖLTÖZŐMADARAK

Air Base Blog - Tue, 30/05/2017 - 13:17

Az elmúlt éjjel a 86. Szolnok Helikopter Bázisról a Reptárban kialakított helyére került egy-egy Mi-24-es, Mi-8-as és Mi-9-es helikopter. A kiállítási célra felújított forgószárnyasok ezután a repülőmúzeum szabadtéri részén lesznek láthatóak.

2016 novemberében készült fotó Csőriről, a 117-es oldalszámú Mi-24-esről. A gép ekkor a helikopter bázis egyik hangárjában állt. 

Csupa csőr és toll Mi-24D. Az eredeti festés még 2000-ben, a szentkirályszabadjai nyílt napra került a 117-es oldalszámú harci helikopterre. 

Alkotók 2000-ből és 2016-ból.

Akik Csőrit újjávarázsolták.

Fotó: Szórád Tamás

*

A helikopterek szállításáról és helyszíni elhelyezéséről Pólya Tamás készített fotókat.

Csőri a levegőben, darun lógva.

Reflektorfényben a Mi-24-es. A gép a betontalapzaton kialakított helyére kerül.

Rövidesen a most még hiányzó forgószárnyak és a faroklégcsavar is a helyükre kerülnek.

Rendőri felvezetéssel, saját kerekein gurul a Reptár felé a 001-es Mi-9-es. 

A rendszerváltás előtti csillagos felségjelet viselő helikoptert is daru segítségével emelték a helyére. 

A 001-es kéttónusú festést kapott.

1990-től talán egy évig élt a 416-os Mi-8-ason látható felségjel-próbálkozás.

Még néhány centi és "földet ér" a párnás Mi-8-as.

Csak a felségjel kör alakú, az ablakok nem.

* * *


Categories: Biztonságpolitika

Zlin Z-242L kiképzőgépekkel bővült a Kazah Légierő flottája (is)

JetFly - Tue, 30/05/2017 - 12:50
A Magyar Légierőhöz hasonlóan Kazahsztán légiereje is a cseh Zlin cég kiképzőgépét választotta: az első, 01-es oldalszámú példányt a közelmúltban vehették át.
Categories: Biztonságpolitika

Load Diffuser bónuszokkal

Air Power Blog - Mon, 29/05/2017 - 16:20

Ma kellemes kétharmad üzemnapot sikerült eltölteni a kecskeméti tengelyben – és a korai kezdés miatt a RP-k felőli oldalon is, lásd első kép – a Load Diffuser 2017 miatt felpezsdült forgalom fotózásával. Volt itt az Alföldre, a Dunántúlra igyekvő amerikai-magyar vegyes raj, lérak-alájátszás, horvát forgószárnyas, Herky, stb.

Az első sor első gépe, Buckeye 13, a szívócsatorna oldalán precíziós vésőt is visz magával. Az ANG különutas modernizációja az ohiói gépekre nem érvényesül: vélhetően CCIP-n mentek át ezek a Block 42-esek is, mint az aktív állomány 40-50-esei. Míg az ANG Block 30-asai izraeli DASH sisakcélzóval és a hozzá szükséges, dekkre ragasztott pozíciószenzorral, itt az aktív csapatoknál alkalmazott JHMCS-t láthatunk.

Indulnak a Dunántúlra Rexék.

Spontán-kényszeres, de semmiképpen sem tervezett-tudatos 2xFox3 konfigurációs fixáció Titánéknál :-) A csörgőkígyók közben hanyagolásos tüneteket mutatnak, látleleteként a válsághelyzetben lévő egészségügynek. Hiába, a légierő indikációs potenciálja ágazaton kívüli degradációs jelenségek felfedésére is kiterjed.

Haslövés: futó, féklapok nyitva. Ez az a pozíció, ahonnan úgy hallani, mintha a P&W erőforrású F-16-osokban R2D2 füttyögne. Mindenkit bátorítok, hogy a következő két hétben legyen tanúja!

Ez a perspektíva arra is jó, hogy illusztrálja a Stonefort által először még 1999-ben Cerviában identifikált kétféle AMRAAM-radom variációt, a karcsúbbat és a teltebbet.

112. század némelyik gépén bevetés/bombaoldás jelvények is felfedezhetőek az iraki (ONW, OSW, OIF) települések idejéből. Ezen a példányon 12. Jól látszik a JHMCS a pilótán, illetve a Block 40/42-esek eredeti LANTIRN-rendszeréhez fejlesztett holografikus HUD, mely a kivetített FLIR-képpel az éjszakai kis földközeli repülést volt hivatva támogatni a navigációs konténerbe ugyancsak elhelyezett terepkövető lokátor mellett.

A Mansfieldből érkezett Herculesek földi előkészítése zajlik. DIRCM-előbeépítés: üresen. MWS-szenzorok előbeépítése: üresen. Ohióban sincs kolbászból a kerítés, pláne nem egy magyarországi gyakorlat erejéig.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Már ultimátumot adnak egymásnak a NATO-tagállamok

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Mon, 29/05/2017 - 12:56

Németország kormánya ultimátumot adott Törökországnak: két hetük van arra, hogy engedélyezzék a német politikusok látogatásait az Incirlik légibázison, ellenkező esetben a német katonák elhagyják Törökországot.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

MSz-21: Levegőben az új orosz utasszállító repülőgép

JetFly - Mon, 29/05/2017 - 11:37
2017. május 28-án az irkutszki repülőgépgyár területéről levegőbe emelkedett az első MSz-21-300 típusú utasszállító repülőgép. A repülés 30 percig tartott, melyet többnyire 1 000 méter magasan töltött el.
Categories: Biztonságpolitika

2017.05.27

Netarzenál - Sat, 27/05/2017 - 06:38

Csehországban már március óta folynak azon előírások kidolgozásán a munkák, melyek lehetővé tennék két további Airbus Defense & Space C295 közepes taktikai szállító repülőgép beszerzését 102 millió dollár értékben. A dokumentáció várhatólag május végére készül el, ezek után kell azt a Védelmi Minisztériumnak júliusban, míg a kormánynak szeptemberben jóváhagynia.

Fehéroroszországban a hadsereg által végzett csapatpróbákat sikerrel teljesítette, így rendszeresítésre kerülhet a szovjet érában tervezett és gyártott BRDM-2-es felderítő páncélosok alvázának felhasználásával létrejött, szintén felderítésre szánt jármű. A Kajmán nevet kapott páncélosnak a 140-es számot viselő javítóüzemben végzett munka után az úszóképessége is megmaradt, de eltávolították a páncéltornyot, a két-két mankókerék helyét oldalanként egy-egy ajtó foglalja el, valamint a jármű elején is nagyméretű ablakok kerültek beépítésre.

A hat fő számára biztonságot nyújtó páncélos számára a független torziós rudas felfüggesztés és az új, D-245.30E2 erőforrás 110 kilométer per órás sebesség elérést teszi lehetővé, míg a vízben történő haladást oldalanként egy-egy vízsugárhajtómű garantálja. Az 1000 kilométeres hatótávolságú, 7 tonnás Kajmán hossza 6 méter, szélessége 2,82 méter, magassága 2,07 méter, hasmagassága teljes terhelésnél 490 milliméter. Fegyverzetét a távirányítású toronyba szerelt 12,7 milliméteres NSZV nehézgéppuska (300 darab lőszer), vagy egy AGS 30 milliméteres automata gránátvető (174 darab lőszer)  alkothatja a PKSZ 7,62mm-es géppuska (2000 darab lőszer) mellett. Mellső páncélzata a 7,62×54 milliméteres puskalövedékek, míg oldalsó páncélzata 7,62×39 milliméteres karabélylövedékek ellen nyújt védelmet, fenékpáncélzata a felrobbanó aknák hatását csökkentendő V kialakítású.

Hiába tűnhet úgy, hogy Bulgáriában sorra került az ex-szovjet repülőgépek kivonása a Saab JAS-39 Gripenek beszerzése okán, a kormány elképzelése szerint a MiG-29 Fulcrum vadászgépek és a Szuhoj Szu-25 Frogfoot csatarepülőgépek akár további 11 éven át szolgálatban maradhatnak. Mindennek feltétele a sárkányszerkezetek üzemidő-hosszabbítással egybekötött időszakos nagyjavítása, továbbá a hajtóműveket érintő nagyjavítás. Éppen ez utóbbi okozott már több alkalommal is gondot és most azt szeretnék elérni, hogy orosz támogatással ez megvalósuljon Bulgáriában. Ennek helyszíne a közelmúltban államosított Avionams vállalat lenne, Plovdiv közelében. Szófia döntése értelmében a haditengerészet és a szárazföldi csapatok korszerűsítésére is kell költeni, így ezek számára két új őrhajót és 250 darab páncélozott jármű beszerzése válhat elérhetővé.

A közelmúltba tovább bővült a Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgépek képessége, ugyanis a RAF egyik gépe az Egyesült Államokban található McChord légibázisra látogatott el. Itt a Stryker páncélozott járművek tehertérben történő elhelyezését próbálták ki. A biztonság szem előtt tartásával sikerült megtalálni a 26 tonnás Stryker tökéletes helyét az A400M 4 méter magas, 4 méter széles, 18 méter hosszú és 37 tonnáig terhelhető rakterében.

2014 után újra hírek láttak napvilágot a kínai NORINCO cég PLZ45-ös önjáró tarackjai és Algéria vonatkozásában. Ugyanis a helyi média által a 41. páncélos dandár gyakorlatán készült felvételeken hat darab PLZ45-ös önjáró tarack látható. Három évvel ezelőtt autópályán, közúti szállítás közben fotóztak le egy kamiont, ami egy PLZ45, vagy PLZ52 155 mm-es önjáró tarackot szállított. A NORINCO által gyártott 45, illetve 52-es kaliberhosszúságú tüzérségi fegyverek beszerzéséről és rendszeresítéséről eddig még nem érkezett hivatalos jelentés.

Május 15-én elhagyta Németországot Algéria második MEKO 200AN fregattja is. Az EL MOUDAMIR (911) május 21-én már ki is kötött az afrikai kontinensen. A két fregattját Algéria még 2012 áprilisában rendelte meg. Az első egység, az ERRADII (910) 2014 december 5-én került vízre, míg az EL MOUDAMIR alig valamivel egy évvel később, 2015 december 11-én.

Pakisztánban, a Nigériában (10), Katarban (8) és Törökországban (52) is megrendeléseket begyűjtő Super Mushshak kiképzőgép képességeit szeretnék tágítani, ezért két programon is dolgoznak. Az egyikben a pilótafülkébe színes kijelzőkkel ellátott műszerfalat szerelnek be, továbbá egy L3 Wescam MX-10 szenzortorony is felszerelésre kerül a gépre, így megfigyelésre, felderítésre is képessé téve azt. A szenzortornyot a pilótafülke jobb oldali ülésébe helyet foglaló operátor vezérli és természetesen a kamerák képét a földi csapatok számára is továbbítani lehet. Egy másik fejlesztés már a csapásmérésre koncentrál, ráadásul a kor követelményeinek megfelelően precíziós bombával. A szárnyak alatt kialakított egy-egy felfüggesztési pontra kínai gyártású 25 kilogrammos FT-10-es bombák kerülnek felfüggesztésre. A 3-4 hónaposra becsült fejlesztési időszak alatt szeretnék megoldani az egyik bomba leoldását követően fellépő aszimmetria kiküszöbölését a robotpilóta által is.

Dél-Koreában eldöntötték, hogy az izraeli Elta Systems fogja támogatni az alacsony észlelhetőségű KF-X vadászbombázó AESA antennával ellátott rádiólokátorának fejlesztését. Szöul egy 35,5 millió dolláros szerződést kötött az Israel Aerospace Industries leányvállalatával a kifinomult technológiát igénylő berendezésről, melyet a helyi Hanwha Systems-el közösen alkothatnak meg.

Harci részt nélkülöző rakétákkal végeztek lövészetet az Egyesült Államokban AIM-9X Block II és az AIM-120D levegő-levegő rakétákkal. A BQM-167A célgépekre a 411 tesztszázad állományában lévő Lockheed Martin F-22A Raptor vadászgépek indították a rakétákat. Mindezt, a 2005 decemberében elért kezdeti hadrafoghatóság óta legjelentősebb szoftveres fejlesztés tette lehetővé. A Block 3.2B szoftvercsomag mellé nem csak az jelenleg legkorszerűbb légiharc-rakéták járnak, hanem az F-35-el való adatátvitel is megvalósul.

A NETARZENÁL eddigi majdnem hét éves fennállása alatt a polgári repülés hírei nem jelentek meg nagyobb számban a blog oldalain és ez a közeljövőben is így lesz. Néha azonban kivételt kell tenni és most ez következik, ugyanis május 25-én végrehajtotta első repülését a Lockheed Martin C-130J Super Hercules taktikai szállítógép polgári felhasználásra készített variánsa, az LM-100J. Az első szárnyalás 2 óra 47 percen át tartott és semmiféle probléma nem lépett fel ez idő alatt. A régebbi Hercules is elérhető volt civil kivitelben 1964 és 1992 között, ennek típusjelzése L-100-as volt és 115 darabot sikerült eladni belőle, ezekből napjainkra már csak 47 van repülőképes állapotban. A C-130J katonai felhasználásra tervezett fedélzeti rendszerek és kiegészítőik elhagyásával a civil LM-100J változat beszerzési ár 60-70 millió dollár körül fog alakulni, szemben a taktikai teherszállítógép 100 milliójával.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Aerospatiale SA-316B Alouette III.

General Dynamics F-16CM Fighting Falcon.

Westland Sea King Mk.41.

Bombardier/Raytheon Sentinel R.1.

NHI NH90TTH.

McDonnell Douglas F-4S Phantom II.

PZL-Swidnik W-3WARM Anakonda.

McDonnell Douglas F/A-18D Hornet.

MiG-31BM.

Airbus A400M Atlas.

Westland WG-13 Super Lynx Mk88A.

Mitsubishi F-2A.

Transall C-160D.

Boeing AV-8B Harrier II+.

Aerospatiale SA-365N3 Dauphin 2.

Avro Canada CF-100 Mk5C Canuck.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

Lockheed F-104G Starfighter.

Dassault Mirage 2000D.

 


Categories: Biztonságpolitika

The Trumpening VI.

KatPol Blog - Fri, 26/05/2017 - 16:39

A Trump-elnökség valós és lehetséges következményeivel foglalkozó sorozatunkban ígéretet tettünk arra, hogy az "álhírekkel" kapcsolatban később még felvesszük a beszélgetés fonalát. Ennek jegyében podcastunk mai adásában azokkal a vádakkal foglalkozunk, melyek sűrűn fogalmazódnak meg Trump oroszországi kapcsolatairól. Mi ezeknek a vádaknak a belpolitikai szerepe és valószínű hatása? Hogyan értelmezhető mindez úgy, mint a szó eredeti értelmében vett trollkodás? Képesek lehetnek majd a republikánusok a saját hasznukra fordítani a botrányt? Megpróbáljuk kisegíteni azokat, akik efféle elborult kérdéseket is feltesznek maguknak. A korábbi adások elérhetők itt. Jó szórakozást! 

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

The Trumpening VI.

KatPol Blog - Fri, 26/05/2017 - 16:39

A Trump-elnökség valós és lehetséges következményeivel foglalkozó sorozatunkban ígéretet tettünk arra, hogy az "álhírekkel" kapcsolatban később még felvesszük a beszélgetés fonalát. Ennek jegyében podcastunk mai adásában azokkal a vádakkal foglalkozunk, melyek sűrűn fogalmazódnak meg Trump oroszországi kapcsolatairól. Mi ezeknek a vádaknak a belpolitikai szerepe és valószínű hatása? Hogyan értelmezhető mindez úgy, mint a szó eredeti értelmében vett trollkodás? Képesek lehetnek majd a republikánusok a saját hasznukra fordítani a botrányt? Megpróbáljuk kisegíteni azokat, akik efféle elborult kérdéseket is feltesznek maguknak. A korábbi adások elérhetők itt. Jó szórakozást! 

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Katonai együttműködést kezd Oroszország és a Fülöp-szigetek

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Fri, 26/05/2017 - 16:02

Oroszország és a Fülöp-szigetek vezetői tucatnyi új megállapodást írtak alá, köztük védelmi ipari és katonai együttműködésről szóló egyezményt is.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Közösségi fotóriport a Load Diffuser 2017 hadgyakorlatról

JetFly - Fri, 26/05/2017 - 14:30
Mint ahogy arról a napokban már lapunkon is beszámoltunk, 2017. május 22. és június 9. között zajlik a többnemzeti Load Diffuser 2017 hadgyakorlat a Kecskeméti Repülőbázison.
Categories: Biztonságpolitika

GRIFFEK, SÓLYMOK, FECSKÉK - LOAD DIFFUSER 2017

Air Base Blog - Fri, 26/05/2017 - 12:36

Immár a harmadik Load Diffuser gyakorlat zajlik az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison és a hazai légterekben. Az elsőn a Louisiana Légi Nemzeti Gárda F-15C gépei települtek Magyarországra 2008-ban, a másodikon az ohiói gárdisták F-16-osai 2010-ben. Az ohiói alakulat a 178. vadászezred volt, amely már 2001-ben is járt nálunk. Az akkor áttelepült vadászgépekkel egy KC-135-ös is Taszárra érkezett. Ez az ezred napjainkban MQ-1B Predatorral végzi feladatait, a most nálunk gyakorlatozó F-16-osok a 180. vadászezred 112. Stingers századához tartoznak.

A 2017. május 22-én kezdődött gyakorlat negyedik napján a vendéglátó kecskeméti alakulat Gripenjei és az ohiói F-16-osok mellett láthattuk a csehek egy-egy JAS39-es és L-159-es géppárját és a szlovének Pilatus PC-9-eseit is.  

A napot a magyar Gripenek felszállása nyitotta reggel 9-kor. Itt egy célzókonténeres gép indul. Lapos emelkedésről szó sincs, a gépek még javában a kerítésen belül voltak, amikor már csak a hasukat láthattuk. 

A Gripeneket a Falconok követték. A Griff után igyekvő Sólyom két gyakorló AMRAAM-ot, egy Sidewindert és egy Sniper célzókonténert cipel. Az ohiói pilóták légi és földi célok ellen egyaránt bevethetőek.

Szűk forduló után pályairányon süllyed a 32-es Gripen.

Egy intés a 37-es pilótájától.

A 44-es kétüléses Litening konténerrel ...

... és anélkül egy későbbi feladaton.

Ugyancsak konténerrel repült a 33-as ...

..- és a 38-as is.

Miközben a Gripen megkezdi a felszállást, az egyik F-16-os a várópontra érkezik.

Négygépes Gripen-Falcon raj érkezik a bázis fölé.

Egy másik érkezés, valószínűleg egy 2-1 elleni légiharc után.

Oszolj manőver.

Vadász konfigurációban repült a 89-114-es Falcon.

A 89-129-esen alkalmazott sötét árnyalatú speciális festés a gép radarral történő felderítésének esélyét hivatott csökkenteni. Elsősorban olyan gépekre szánták, amelyeknek a csapásmérő kötelék előtt repülve a légvédelem lefogása a feladatuk.

A nap első feladatáról visszaérkező 90-731-es. Az első két szám azt az évet jelzi, amikor a gépet megrendelték, tehát a ohióiak közel 30 éves Sólymokkal repülnek.

Leszálló irányon a 44-es utat keresztezi a 90-704-es.

A pályaküszöb előtt suhogva, vijjogva, fütyülve süllyed a 90-700-as Sólyom.

A 89-098-as parancsnoki gépen a századjelvény lódarazsa színesben látható. 

A nap utolsó F-16-os leszállása valamikor 15 óra után.

A cáslavi 212-es század egyik L-159-ese, párja a 6070-es ALCA volt.

A cseh 211-es század Gripenje egy póttartállyal és a bal szárnyvégre függesztett Sidewinder szimulátorral repült. A másik, 9238-as számú gépen ugyanez a függesztmény volt. 

A 61-es oldalszámú szlovén PC-9M Hudournik (Fecske) pilótája egyedül repülte a feladatot.

A 63-as fedélzetén a hátsó (katapult)ülés is foglalt. A szlovének légcsavaros-gázturbinás PC-9-esei a hazai Adriatic Strike gyakorlatokon magyar előretolt repülésirányítókkal is együtt dolgoznak.

Egyszerre villannak a szárnyvégi fehér fények a Pilatuson. Most csak két póttartály van függesztve, de a szlovének a típushoz rendszeresített gyakorló és hagyományos bombákkal, nem irányított rakétablokkokkal, géppuska konténerekkel, zavarótöltet kivetőkkel és lézer távolságmérőkkel is rendelkeznek.  

A horvátok Split mellett állomásozó, Koszovót megjárt Mi-8MTV-1-ese.

A délelőtt folyamán elhagyta Kecskemétet az Open Skies program itt ragadt orosz An-30-asa is.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Iskolalövészet a Csörlőháznál

Air Power Blog - Thu, 25/05/2017 - 20:40

Ma a tatai 25. dandár 101. ágyútarackos osztálya és a 36. páncéltörő rakétaosztálya, valamint az NKE honvédtiszt- és az Altiszti Akadémia hallgatói iskolalövészeten vettek részt a Bakony Harckiképző Központ csörlőházi lőterén D-20, 9P148 Konkursz, valamint 9K115-2 Metisz-M technikával.

A lőtér egy céltarappal a 9P151 indító irányzékán át nézve.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Kényszerleszállás: meghibásodott egy amerikai gyártású helikopter Indiában

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 25/05/2017 - 20:13

A Sikorsky 6-7 éves helikopterében ülve a miniszter majdnem életét veszítette.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Az amerikai katonai jelenlét csak “védelmi jellegű” Dél-Koreában

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 25/05/2017 - 12:59

A Dél-Koreába telepített THAAD rakétarendszer csak azt a célt szolgálja, hogy megvédjenek egy szövetséges országot az észak-koreai fenyegetéssel szemben – ezt állítja az amerikai hadsereg koreai erőinek vezetője.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Zajlik a Load Diffuser 2017 hadgyakorlat

JetFly - Thu, 25/05/2017 - 09:39
Május 22-én megkezdődött a Magyar Honvédség légierejének idei legnagyobb méretű gyakorlata. A hét ország részvételével, június 9-ig tartó Load Diffuser 2017 igazgatója Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott légierő haderőnem főnöke.
Categories: Biztonságpolitika

Trump 150 millió dolláros katonai segélyt adna Ukrajnának

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 24/05/2017 - 09:39

Donald Trump amerikai elnök egy olyan költségvetési tervet javasolt a Pentagonnak, ami magában foglal Ukrajna számára egy 150 millió dolláros katonai segélyt is.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Arab NATO-t hoznának létre a közel-keleti országok

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Tue, 23/05/2017 - 16:40

Ahmed Ismail, az egyiptomi parlament védelmi bizottságának tagja szerint Egyiptom is csatlakozna egy a NATO mintájára létrehozott közel-keleti katonai szövetséghez. Donald Trump szaúd-arábiai látogatása során utalást tett arra, hogy a közeljövőben közreműködne egy ilyen arab NATO megalakításában.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Az Amerikai Légierő visszavonja az F-35A pilóták súlykorlátozását

JetFly - Tue, 23/05/2017 - 15:35
Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) május 15-én jelentette be a hírt, mely szerint az F-35 Lightning II Joint Strike Fighter (JSF) katapultülése miatti súlykorlátozást visszavonja.
Categories: Biztonságpolitika

Pages