You are here

Biztonságpolitika

Biztonságpolitikai Szakkollégium az NKE Gólyatáborában

Biztonságpolitika.hu - Fri, 11/08/2017 - 09:29

Augusztus 8-án ismét ellátogatott a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gólyatáborába, amit ebben az évben Tatán rendeztek meg. A szakkollégiumot Halasi Gábor, Kovács Tünde, Petróczki Márk és Rozgonyi Attila képviselte.

A szakkollégium képviselői megismertették a frissen felvételt nyert hallgatókat a szakkollégium működésével, valamint tájékoztatták az érdeklődőket az őszi tagfelvétellel kapcsolatos tudnivalókról.

A bitonságpolitika iránt érdeklődő hallgatók idén október 8-án éjfélig adhatják le jelentkezésüket egy online platformon keresztül, ahol a nevüket, az e-mail címüket, és az általuk választott egyetemi szak nevét kell megadniuk, valamint azt, hogy honnan értesültek a tagfelvételi lehetőségről. A jelentkezés nyitott minden olyan egyetemista előtt, aki Budapesten folytatja tanulmányait levelező vagy nappali munkarendben, alapszakon, mesterszakon vagy doktori képzés keretében.

A jelentkezésről további információt ITT találsz!

Categories: Biztonságpolitika

REPÜLŐNAP TÍZ ÉVVEL EZELŐTT - KECSKEMÉT, 2007

Air Base Blog - Thu, 10/08/2017 - 14:11

Idén augusztusban két olyan esemény is felkerül az Air Base blogra, amelynek tízéves évfordulójára tekinthetünk vissza. Az egyik a 2007-es kecskeméti nemzetközi repülőnap, a másik szállítógépes vonatkozású. Ebben a bejegyzésben az előbbiről, a 2007. augusztus 11-12-én megrendezett repülőnapról lesz szó.

A kétnapos airshow sokak számára 3-4 naposra bővült, mivel egyre többen fedezték fel, hogy nemcsak a repülőnapon, hanem azt megelőzően, az érkezési napokon is remek fotókat lehet készíteni, igaz nem a repülőbázison, hanem a kerítésen kívül. Ennek megfelelően a csütörtöki, de leginkább a pénteki napon, a reggeli óráktól kezdve egyre többen gyűltek össze fényképezőgéppel a kezükben, az éppen használatos pályairánynak megfelelően a 44-es út mellett. Nagyjából ekkorra tűntek el a filmes gépek a fotóskezekből és helyüket a digitális technika váltotta fel.

Szoros kötelékben a Türk Yildizlari (Török Csillagok) együléses NF-5A és kétüléses NF-5B gépei. 

A belga F-16-os utánégetős startját a szárnyvégi Smokewinderek tették még látványosabbá.

Az áttelepüléshez póttartályokat függesztettek a Patrouille de France gépeire. A leszálló Alpha Jet mögött a kötelék másik gépe is a leszálláshoz készül.

Szerbiából több típus is érkezett, például ez a magántulajdonban lévő, Lycoming motoros, légcsavaros J-20 Kraguj. A farokkerekes gép korabeli jugoszláv felségjelet és polgári lajstromot visel. 

A Tornado F.3-asra a tengerentúli gyakorlatokon gyakran erőltették az ellenséges vadászgép szerepét - és taktikáját - behatárolva a mozgásterüket. Ha viszont a RAF pilóták és operátorok szabad kezet kaptak, az F.3-as már nem volt könnyű préda. A Királyi Légierő a Typhoon típussal váltotta a Tornado vadász változatát. 

Kétüléses lengyel Szu-22-es Swidwinből. Egy évvel korábban is leszálltak Kecskeméten, de akkor csak tankolás céljából, egy olaszországi repülőnapról hazafelé tartva.

A jageli Aufklärungsgeschwader 51 Tornadója felderítőkonténerrel érkezett. Ez az alakulat is többször járt a kecskeméti repülőnapon, Tornadóik 1998-ban és 2003-ban is a statikus bemutatót színesítették.

A francia légierő Alpha Jet köteléke a levegőben, egy sötétszürke példány a statikus soron volt látható.

A spanyolok áttelepülését támogató CASA C-295-ös.

A román IAR330-as 20 mm-es gépágyúval, szenzortoronnyal és függesztési pontokkal felszerelt SOCAT változata.

An-26-osokból szép volt a felhozatal. A házigazdák Ancsáin kívül repültek még a lengyelek, a csehek és a románok kéthajtóművesei is. Itt az utóbbiaké érkezik a pénteki napon. 

Ez a kedves formájú légcsavaros nem más, mint a dán légierő alapkiképző gépe, a mifelénk kevéssé ismert T-17 Supporter. A képen a Baby Blue formáció fele húz át.

 A leszálló irányra fordul a Luftwaffe F-4F Phantom II-ese.

Cseh Gripen Cáslavból.

2007-et írunk, a magyar égen még a MiG az úr!

A Fortele Aérienne Romane akkoriban a 6196-os oldalszámú aranyosgyéresi (Campia Turzii) LanceR-t küldte a nemzetközi repülőnapokra.

Leszálló irányon egy francia C-160 Transall.

F-16C Észak-Olaszországból, az USAFE avianói ezredétől.

Elegáns farokfestés a Royal Air Force Tornado GR4-esén. A 029-es csapásmérőt 2009-ben egy csehországi gyakorlaton láthattuk újra.

A Bundeswehr Bo-15-ös könnyű helikoptere érkezik Kecskemétre. Az 1979-ben rendszeresített típusból több mint 300 példányt üzemeltettek a német hadseregnél. Kivonására 2016 végén került sor.

Az egykori Flying Stars kötelék pilótáiból alakult Stars formáció három gépe szoros kötelékben. A Galebek első bemutatója mindössze két hónappal a kecskeméti szereplésük előtt volt. 2009-ben pénzügyi nehézségek miatt a kötelék feloszlott.

A szlovák légierő L-39-esén a nemzeti színekből összeállított festésmintát használták az álcázófestés helyett.

Spanyol Hornet közelít a péntek délutáni gyakorlórepülés után.

A kilenc hengeres Wright Cyclone csillagmotor dübörgése közepette leszáll a Flying Bulls flottájának T-28-asa. Az OE-ESA lajstromjelű Trojant 2002-ben láthattuk először a budaörsi repülőnapon. 

Egy jet, aminél nem kellett attól tartani, hogy túl gyorsan dörrent át a fényképezőgép előtt. Lassan közelít a leszálláshoz a RAF Harrier GR9-ese.

A Saab 340-esből kifejlesztett mini AWACS, az S100B Argus törzs feletti Erieye radarja ebből a szögből nem látható.

G-4 Super Galeb egy kicsit a brit Hawkra emlékeztet. A G-2 Galeb leváltására készült a nyolcvanas években.

Szerb felségjel látható a nyitott törzsféklapokkal áthúzó J-22 Orao típuson.

Négy füstcsík kíséretében leszáll a NATO E-3 Sentryje. A típuson egy magyar hölgy is szolgált akkoriban.

Itt még amerikai lajstromjellel gurul az azóta OE-LDM osztrák lajstromot viselő DC-6B. A Flying Bulls 1958-as gyártású gépe valaha Jugoszláviában repült, volt Tito luxusgépe, majd Zambiába került, ahol az ottani államfőt szállította. A következő állomás Namíbia volt, onnan került a Flying Bulls-hoz. 

Az Armée de l'Air C-160-asa a Juliet zónában.

A Pozsony melletti Malackyból érkezett L-410-es. 

Szlovén Pilatus PC-9M Hudournik taxizik az egyik gurulón. A típus Cerklje ob Krkiben települ és bár csak egy légcsavaros-gázturbinás gépről van szó, a szárnya alá függeszthető egy s más.

Futóbehúzás szinkronban. Indul a magyar Albatros géppár.

Zászlóvivő Mi-17-es Mi-24-es kísérettel.

Ma már a múlt. Jak-52-es kötelék a légi program nyitóképében.

Szürkék az égen. An-26-os és MiG-29-es áthúzása.

A nyitókép Gripen köteléke.

Leszállás utáni kigurulás nyitott fékernyővel.

Magyar MiG-29-es szinte kézzelfogható közelségben.

A Jak-11-est az egykori Csehszlovákiában is gyártották C-11 jelzéssel. Az OK-JZE is egy ilyen példány. A Jak-11-esek Ölyv elnevezéssel repültek a Magyar Néphadseregnél.

A pálya elhagyása után fékernyőt old a holland F-16-os pilótája.

A leselejtezett Sturm indítócsöveket füstölőnek alakították át az szlovák Mi-24-esek eperjesi bázisán. A típust 2011 őszén vonta ki északi szomszédunk. 

Az Aero Vodochody L-159B-jének festése 2007-re megújult, korábban kék-fehér-piros színekben láthattuk Kecskeméten és másutt.

Alakzatot váltanak a horvát Krila Oluje (Vihar Szárnyai) Pilatusai.

A Gripenek nyitott töltőcsővel gurulnak vissza a leszállás után. A cső tényleges használatára nyolc évvel később, 2015 nyarán került sor, amikor a magyar Gripen pilótákat kiképezték a légi utántöltésre. 

Mi-17-es levett ajtókkal.

Gyorsít a 6206-os Mi-8-as.

Mi-24V póttartályokkal.

A 714-es Mi-24V-re került látványos festés nem tudta feledtetni Csőri emlékét.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Több kurd állam is feltűnhet a Közel-Kelet térképén

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Thu, 10/08/2017 - 13:35

Egy iraki tartomány kormányzója szerint a kurdok több független államot is létrehozhatnak, mivel a Törökországban, Iránban és Szíriában élő kurdok külön népként határozzák meg magukat.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Tagfelvételt hirdet a Biztonságpolitikai Szakkollégium!

Biztonságpolitika.hu - Wed, 09/08/2017 - 20:58

A Biztonságpolitikai Szakkollégium idén is megnyitja kapuit minden hallgató számára, aki érdeklődik a biztonságpolitika iránt és Budapesten jár egyetemre!

Miért jelentkezzek?
  • Értékes kapcsolati tőkére tehetsz szert tanáraid, szakmád nagyjai és szakkollégista társaid megismerése révén
  • Saját publikációs felülethez juthatsz, ahol elemzéseidet, cikkeidet teheted közzé
  • Olyan többlettudásra tehetsz szert kurzusaink, konferenciáink és előadásaink révén, melyekre egyszerű hallgatóként nem lenne esélyed
  • Részt vehetsz konferenciákon, tanulmányi utakon – akár külföldön is
  • Kollégiumi elhelyezést kaphatsz
  • Új ösztöndíjlehetőségek nyílnak meg előtted

 

Milyen kötelességeim vannak szakkollégistaként?
  • A biztonsagpolitika.hu oldalunkra 1-2 havonta legalább 1 cikket vagy elemzést kell írnod
  • Konferenciánk szervezésében, lebonyolításában részt kell venned, ha szükséges
  • A szakmai kurzusunkra el kell járnod – de jár érte szabadon választható kredit!
  • Technikai és közgyűléseinkre el kell járnod: itt döntjük el, hogy hogyan működjön a Szakkollégium

 

Hogyan tudok jelentkezni?

Ezen a linken tudod jelezni jelentkezési szándékodat. Ezután mi felveszünk téged egy listára, ami alapján a jelentkezési határidő lejártáig folyamatosan értesítünk majd mindenről, ami jelentkezőként fontos lehet számodra.

A határidő 2017.10.08. 23:59

A határidő lejárta után el kell küldened egy rövid motivációs levelet és az önéletrajzodat. Ezután részt kell venned egy írásbeli fordulón, ahol egy feladatlapon rövid kifejtős kérdésekkel és tesztfeladatokkal felmérjük alapműveltségedet és affinitásodat a biztonságpolitikához. De ne aggódj, ez nem egy második érettségi, tényleg csak azt nézzük meg, hogy nem véletlenül tévedtél-e hozzánk. Amennyiben nem, egy szóbeli forduló következik, ami lényegében egy beszélgetés rólad és az érdeklődési köreidről.

Ha ezek után meggyőztél minket arról, hogy megfelelő tagjelölt vagy, akkor október végére már szakkollégista leszel!

Amennyiben bármilyen kérdésed lenne, örömmel állunk a rendelkezésedre Facebookon vagy a biztpolszakkoll@gmail.com címen.

Categories: Biztonságpolitika

Törökország falat épít az iráni határra

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 09/08/2017 - 11:50

Törökország megkezdte egy fal építését az iráni határ mentén, hogy ellehetetlenítse az embercsempészetet és elejét vegye a terrorista csoportok beszivárgásának.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

A NATO ráparancsolt Törökországra, hogy engedje be a németeket

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 09/08/2017 - 09:18

A német külügyminisztérium köszönetet mondott az észak-atlanti szövetségnek, amiért gondoskodott arról, hogy német tisztviselők újra ellátogathassanak egy törökországi katonai létesítménybe.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Hirosima és Nagaszaki: előzmények, tények, következmények, és vitatott kérdések

Biztonságpolitika.hu - Tue, 08/08/2017 - 12:39

 

 

A jelen rövid összefoglaló cikk szerzőjének az a célja, hogy emlékeztessen a több mint 70 évvel ezelőtt történt eseményekre oly módon,  hogy annak összetettségére felhívja a figyelmet.

Tények

köztudott tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok 1945 augusztus 6-án és 9-én  atombombát dobott le  Hirosimára és Nagaszakira.

Az alábbi videó, a támadás eredeti felvételeit tartalmazza:

A támadást számos esemény előzte meg, amelyek közül ki kell emelni hogy az európai hadszíntéren  ekkor már béke honolt, hiszen ott már 1945 májusában véget ért a II.világháború, a Csendes-óceáni hadszíntéren azonban még hosszú hónapokig rendkívül véres harcok dúltak,amelynek eseménytörténete innen elérhető.

Az atomtámadás előzményei közé kell sorolunk az úgynevezett Manhattan-terv kialakítását és lebonyolítását is, mely kapcsán fontos megemlíteni azt a vonatkozó hazai szakirodalomban kevésbé feltüntetett tényt, hogy az atombomba megalkotása szorosan illeszkedett az ún. tudomány és biztonság és technológia (science & security &technology) stratégiai programjainak és elgondolásainak sorába. Ennek kidolgozásában és végrehajtásában kulcsszerepe volt a Tudományos Kutatási és Fejlesztési hivatal (Office of Scientific Research and Development – OSRD) vezetőjének, Vannevar Bush-nak, aki nem összekeverendő a későbbiek során komoly politikai karriert elérő Bush család tagjaival.

A következmények

Úgy gondolom, hogy az atomtámadások következményeinek feltárásakor  érdemes a közvetlenül elszenvedett emberveszteség és anyagi károk adatsorain túl a politikai, katonai, társadalmi, gazdasági, valamint a környezeti biztonságot érintő szektorok oldaláról is megvizsgálni a történteket.

Az alábbi videó a támadás utáni pillanatokat mutatja be:

(vigyázat, sokkoló képek!)

Emellett, nem szabad elfeledkezni az erkölcsi és jogi következményekről sem, amelyek mind a mai napig tetten érhetőek. De a következmények felsorolása  nem lehet teljes anélkül hogy ne hangsúlyozzuk: az atomtámadás kétségtelenül hozzájárult Japán feltétel nélküli kapitulációjához  és a második világháború  befejezéséhez –  habár a  fent említett események után még a továbbiakban is maradtak elszórtan harcoló japán katonai egységek.

Vitatott kérdések:

A szerzőnek nem volt és nem is lehet olyan szándéka, amely bármilyen mérleg megvonását célozná, ugyanakkor végezetül szeretné hangsúlyozni, hogy az atomtámadással kapcsolatos viták időről időre fellángolnak napjainkban is. Mielőtt tovább boncolgatnánk  a témát, itt is érdemes tovább szűkíteni a megközelítést, hiszen a viták két fő csoportba sorolhatók:  az egyik csoport elfogadja, ha úgy tetszik támogatja az atomtámadásokat. Érveik  közé többek között az sorolható, hogy a atámadások eredményeképp Japán kapitulált, melynek köszönhetően elkerülhetővé váltak a további emberveszteségek és gyorsabban  be tudták fejezni a háborút. A támogatók továbbá azt is hangsúlyozzák, hogy az atomtámadásokra egy totális háború részeként került sor, valamint csak így lehetett elérni, hogy a japánok letegyék a fegyvert.

Egyes elemzők ezzel szemben azt állítják, hogy katonailag már nem volt értelme a támadásoknak, mivel szerintük elegendő lett volna csupán tengeri blokád alá venni a szigetországot. Mások pedig azt hangsúlyozzák, hogy a támadásokkal háborús, vagy emberiség elleni bűntett követett el az Egyesült Államok. Léteznek olyan elemzők, akiknek az a véleményük, hogy a támadás az állami terror klasszikus példája volt, és az atombombák bevetése alapvető erkölcsi normákba  ütközött.Olyan álláspontok is vannak, hogy a két támadás közül  elegendő lett volna csak az egyiket végrehajtani.

A fenti vélemények alapján tehát érzékelhető, hogy az atomtámadásoknak a mai napig tartó hatásai vannak, és talán nem követünk el nagy hibát akkor, ha azt is megállapítjuk, hogy azok a jövőben is megkerülhetetlen és fontos témát jelentenek majd. Úgy gondolom, hogy a már megtörtént történelmi események kapcsán felesleges bármilyen feltételezésekbe bocsátkozni, az viszont nagy bizonyossággal kijelenthető:  az atomtámadások rendkívül nagy hatást gyakoroltak és gyakorolnak mind a stratégiai, mind pedig a biztonságpolitikai gondolkodásunkra.  Az atombomba bevetése Kétségtelenül felborította a támadó és védekező eszközök és eljárások között addigra beállt viszonylagos egyensúlyt, amelynek kialakulása évszázadokban mérhető. Így tehát egy új korszak vette kezdetét, amelyben akorábbi biztonsági dilemma még  erősebben jelentkezett.

Az atom támadások üzenete:

A szerző álláspontja szerint az atomtámadások a mai napig is olyan üzenettel bírnak, amelyek besorolhatók a stratégiai kommunikáció egyes példái közé Nevezetesen:  a falra függesztett kardot, főleg, ha azzal csak a valódi tulajdonosa rendelkezik, kizárólag rendkívül indokolt esetben szabad (???) használni, ugyanis a következmények beláthatatlanok. Különösen fontos ezt az üzenetet értelmezni és megfelelően megérteni akkor, amikor napjainkban is azzal  szembesülünk,  hogy a világpolitika újra a nukleáris eszközök fejlesztésétől és az ellene történő fellépéstől  hangos. józanság és türelem szükséges tehát minden érintett fél részéről, hiszen az nem kerül semmibe…

 

Categories: Biztonságpolitika

Megtartották az első ezredsorakozót Pápán

JetFly - Tue, 08/08/2017 - 11:45
Augusztus elsejei hatállyal ezred szintű szervezetté vált az MH Pápa Bázisrepülőtér, ezzel új korszak kezdődött az alakulatnál. Az átalakítás utáni első bázissorakozót augusztus 7-én tartották.
Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 53. (2017. aug.)

Air Power Blog - Mon, 07/08/2017 - 21:48

Az idei év egyik jó hírét ismét a győriek szolgáltatták nekünk sikeres részvételükkel a TOLY17 csehországi szegmensében. Az augusztusi hírbejegyzés kombóképén az egyik indításuk és egyik telitalálatuk a hatból.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Ázsia két gigásza és a Doklam-fennsík

Biztonságpolitika.hu - Sun, 06/08/2017 - 10:00

Június közepe óta néznek farkasszemet egymással a Népi Felszabadító Hadsereg (Peoples Liberation Army, PLA) és az Indiai Hadsereg csapatai a himalájai Doklam/Donglang-fennsíkon, India (Sikkim), Kína (Tibet) és Bhután határán. A három határvonal találkozási pontja évtizedek óta vita tárgyát képezi, ennek ellenére a konfliktus idén júniusig nem tört felszínre.

A diplomáciai háromszög

1. ábra: a vitatott régió műholdas képe. Forrás: The Diplomat (thediplomat.com/2017/07/the-political-geography-of-the-india-china-crisis-at-doklam/)

A térképen pirossal jelölt terület képezi a vita tárgyát, és ezen jól látható, hogy a három résztvevő közül India nem tart igényt a területre; az Timpu és Peking közös ügye, ahogy erre az utóbbi fél többször is hivatkozott India ellenében. Az ok azonban, amiért Újdelhi mégis beavatkozott és behatolt a vitatott területre, kétrétű. Egyrészt jelentős szerepet játszott benne különleges kapcsolata Bhutánnal – aki felkérte a beavatkozásra –, valamint az 1949-es barátsági szerződés, amelyben Bhután a nemzetközi kapcsolatokban alávetette magát India vezetésének. Másrészt a vitatott régió elfoglalásával Kína olyan stratégiai jelentőségű pozícióra tenne szert, amivel fenyegetheti a Sziliguri folyosót – a szűk átjárót az északkelet-indiai államokhoz. Mivel India 1962-ben vereséget szenvedett Kínától a Himalájában, az itteni határok védelme kiemelt jelentősséggel bír Újdelhiben. Továbbá, bár a barátsági szerződést 2007-ben felülvizsgálták és azóta Timpu szélesebb autonómiával rendelkezik minden területen, továbbra is szoros a védelmi együttműködés a két ország között, és ez elég okot szolgáltatott Újdelhinek arra, hogy a PLA útépítési munkálatait látva behatoljon a vitatott területre.

A másik fontos pillére a két ország együttműködésének az energetikai szektor, ahol Bhután óriási kapacitásokkal rendelkezik, és ezeket elsősorban indiai tőkéből és technológiával aknázza ki és a megtermelt energiát Indiának adja el. Manmohan Singh korábbi indiai miniszterelnök 2008-ban jelentette be, hogy 2020-ra 10,000 MW-tal fogják növelni a himalájai ország vízenergia-termelését. Ezzel szemben Bhután Kína egyetlen szomszédja, akivel nem tart fent hivatalos diplomáciai kapcsolatot.

Diplomáciai csörte – fegyveres konfliktus?

2. ábra: vitatott határrégiók Kína és India között a Himalájában. Forrás: University of Texas Libraries (http://www.lib.utexas.edu/)

Az Indiai Hadsereg benyomulását a vitatott régióba Kína szuverenitása megsértéseként értelmezte, amire válaszul a háborút se tartja elkerülhetetlennek. Ugyan egy hagyományos háború a két óriás között kicsiny valószínűséggel bír, azonban – a kínai narratíva szerint indiai mintára – elképzelhető, hogy a két ország közötti vitatott határrégiókban további konfliktusokra kerül sor. Két másik terület hovatartozása (a kelet-indiai Arunácsal Prades, amit Kína Tibet déli részeként magáénak követel; valamint Ladakhban) nem rendezett, ahol korábban is előfordultak kisebb-nagyobb incidensek (legutóbb 2013-ban Ladakhban).

Úgy tűnik tehát, hogy a két ország egy “gyáva nyúl” játékban van összezárva: egyikük sem látszik engedni, elrettentő lépésekkel próbálja a másikat visszavonulásra kényszeríteni. A nyilatkozatokon túl mindkét fél megerősítette a közös határszakaszokat, a PLA ezen felül egy tibeti hadgyakorlattal demonstrálta utánpótlási képességeit. 

Konklúzió

A határkonfliktusok száma és jelentősége az utóbbi évtizedben megnövekedett Kína és India viszonyában, és ez a trend minden jel szerint folytatódni fog a közeljövőben is. Peking az elmúlt évtizedek gazdasági fejlödését kihasználva egyre aktívabbá válik a saját környezetében – ezt a kezdeményezőkészséget a dél-kínai-tengeri szigetvitáknál és a regionális együttműködési szervezetek esetében is láthattuk. A megnövekedett képesség kihasználásához a határviták remek kiindulási pontot jelentenek. Ezzel szemben Újdelhi szokatlan asszertivitásról tett tanúbizonyságot a “megelőző lépéssel”, deklarálva saját igényét a regionális hegemón szerepére. A jelenlegi helyzetminden bizonnyal békés úton rendeződik majd, azonban hosszú távon tovább éleződhet a hatalmi verseny a világ két legnépesebb országa között.

Categories: Biztonságpolitika

2017.08.05

Netarzenál - Sat, 05/08/2017 - 06:01

Horvátországban a Védelmi Minisztérium az Elbit Systems UT30Mk2 távirányítású tornyait rendelte meg a Patria AMV gyalogsági harcjárművek számára. A 30 milliméteres gépágyúval ellátott toronyból 8 darabot szereznek be.

Szerbiában rendszeresítik a hazai fejlesztésű M15-ös távirányítású fegyverállványt. A 12,7 milliméteres NSzV nehézgéppuskával és annak 180 darabos lőszerkészletével felszerelt M15-ös távirányítású fegyverállvány már látható volt már az utóbbi időben a Lazar III-as gyalogsági harcjárművön, a BOV páncélozott szállító harcjárművön, de az M-84AS1-es harckocsin is.

Bulgária úgy tűnik, nem tud egykönnyen megszabadulni a szovjet érában tervezett és gyártott haditechnikai eszközeitől. Bár a nyolc JAS-39 Gripen megvásárlása igen biztosnak tűnik, (május óta nem jelentettek be változást az ügyben) az ország jelenlegi védelmi képességének alacsony volta az elődök további hadrendben tartása melletti döntésre sarkalhatja a döntéshozókat. A 2018 és 2020 között leszállításra kerülő svéd gépek hadrendbe állításáig a 15 MiG-29-es vadászgép, valamint 14 Szu-25-ös csatarepülőgép repülőképessé tétele és abban is tartása azonban csak orosz segítséggel valósítható meg. Az első lépések már megtörtének, ugyanis elkezdődtek a tárgyalások a MiG-ek logisztikai támogatásának lehetőségeiről. A hírek szerint a MiG-ekből jelenleg nyolc példány repülőképes.

Portugáliában továbbra is bizalmat szavaznak a brazil Embraer KC-390-es teherszállító és légi utántöltő repülőgépnek. A típusból 5 darabot rendeltek meg, valamint lehetőséget jelentettek be 1 további példány beszerzésére is. A berepülési programját még be sem fejező KC-390-el annyira elégedettek, hogy már fontolgatják a Lockheed C-130H Hercules szállítógépek modernizálási programjának megszüntetési lehetőségét.

Új ügyfelek megszerzésének reményében az Airbus lassítani szeretné az A400M Atlas teherszállító és légi utántöltő repülőgépek gyártási ütemét a sevillai üzemében. A végszereléssel foglalkozó gyárban már megbeszéléseket kezdek a szakszervezetek képviselőivel ebben a témában. A gyártási kapacitás lehetővé tenné az évi 24 példány megépítését is, de a típus eddigi viszonylagos sikertelensége okán jó, ha ennek a felére mutatkozik igény. Így a gyártósor életben tartása mellett lehetőséget teremtenének további megrendelések begyűjtésére, amiben jelentős segítség, hogy a még gyártásban lévő típust alacsonyabb áron tudják ajánlani.

Izraelben egy új, még a fejlesztés korai szakaszában lévő távirányítású torony prototípusával szerelték fel a Namer nehéz lövészpáncélos egyik példányát. A szállított lövészek számát nem csökkentő, igen alacsony toronyban egy 30 milliméteres gépágyú, (a fotók alapján Orbital ATK Mk44 Bushmaster) és egy 7,62 milliméteres párhuzamosított géppuska került elhelyezésre. A célpontok felderítését, megfigyelését, valamint a fegyverzet irányzását két független optikai rendszer teszi lehetővé. A torony jobb oldalán lévő, 360 fokban körbeforgatható a parancsnok, a másik, a bal oldalon lévő az irányzó számára jeleníthet meg képeket és adatokat a kijelzőn.

Irányított rakéták eddig még nem voltak láthatók a tornyon, de a Rafael Trophy APS aktív páncélzat radarantennáit fel lehetett fedezni rajtuk (ezek eddig a páncéltest oldalán voltak láthatók), így alkalmazásával nem csak a támadó (eddig csak egy Rafael Samson távirányítású fegyverállványra szerelt 12,7 milliméteres nehézgéppuska jelentett a fegyverzetet egy-két, de nem távirányítású állványra szerelt 7,62 milliméteressel együtt), de a védekező képesség is erősödni fog a Namer esetében. Várható, hogy a Namer-ra szerelt torony kipróbálásra fog kerülni a 8x8-as kerékképletű Eitan lövészpáncéloson is.

Szintén Izrael az az állam, ahol alaposan szemlézik a világban megvásárolható nehézhelikopterek képességeit, hiszen 2025-ben mindenképpen nyugdíjazni szeretnék az akkorra már 50 éve hadrendbe állónak tekinthető CH-53 Yasur helikoptereket. Persze a Stallion-ok ezen változatai modernizálásra kerültek, de az idő így is el fog járni felettük. Jelenleg három forgószárnyas forog a Tel-Aviv-i döntéshozók látómezejében. A Lockheed CH-53K King Stallion várható 90-100 millió dolláros darabárával ebben a tekintetben is nehézfiúnak számít, ám bevetésekben igazán hasznos képességei, a 261 kilométer per órás sebessége és 852 kilométeres hatótávolsága is súlyos érvként kerülhet a mérlegre.

Vele szemben a szintén alapos ráncfelvarráson átesett Boeing CH-47 Chinook F variánsa kavarhatja a legnagyobb szelet tandemrotorjaival. Ára várhatólag 39 millió dollár körül alakul majd, 291 kilométer per órás sebessége nagyobb, viszont 370 kilométeres hatótávolsága kisebb, mint vetélytársáé. Messze a vetélytársak fölé emelkedik a Bell/Boeing V-22 Osprey, mely repülőgépszerű repülési teljesítményével már évek óta az izraeliek szeme előtt lebeg, mint rendszeresítésre alkalmas típus. A beszerzési ár mellett a legnagyobb eltérés az utazósebesség, a hatótávolság és a szállítható teher nagyságában van az említett típusok között, így gyaníthatólag ezek fogják befolyásolni a döntés megszületését.

Thaiföldön az öregedő Northrop F-5E Tiger II harci repülőgépek modernizálása mellett határozták el magukat. A 3,2 milliárd dollárba kerülő munkálatokat az állami tulajdonú Thai Aviation Industries (TAI) fogja végrehajtani, olyan izraeli cégekkel karöltve, mint például a Rafael Advanced Defense Systems és az Elbit Systems. A 14 gépet érintő modernizálás során 4 példány teljes körű korszerűsítésen esik át, míg a fennmaradó 10-nél leginkább a rádiólokátor, valamint a hozzá kapcsolódó rendszerek kerülnek lecserélésre.

A haderejére utóbbi években egyre többet áldozó Fülöp-szigetek a szállítógépek terén is kiadásra készül. Az öt Lockheed C-130-as átlagéletkora kicsit több mint 40 év. Egy 130B valamint két-két H és T alkotta állományból 3 példányt szeretnének ellátni korszerű avionikai rendszerekkel. Manila eddig még nem hozta nyilvánosságra mely gépeket szemelték ki az átalakítások végrehajtására.

Új fegyverrel tervezi bővíteni a földi célpontok ellen alkalmazható eszközök listáját az amerikai tengerészgyalogság a Boeing F/A-18-os Hornet-ek esetében. Az A, B, C és D variánson a 70 milliméteres Hydra nem irányított rakéták, félaktív lézeres irányítórendszerrel ellátott irányított változatát tervezik integrálni. Az APKWS II-es nem ismeretlen a bőrnyakúak számára, hiszen az AV-8B Harrier II+ vadászbombázókon már alkalmazásra került Mk 152-es, vagy M282-es típusú robbanófejekkel.

Átadásra került a 350. Bell/Boeing V-22 Osprey billenőrotoros repülőgép is az amerikai haderők számára. A helikoptereknél messze nagyobb utazósebességre képes típusból a haditengerészet csak jóval a tengerészgyalogság és a légierő után rendelt és a közelmúltig a külföldi érdeklődők is csak szemezgettek a V-22-el.

Augusztus 2-től újra végrehajthatja szállítási feladatait öt Lockheed C-5M Super Galaxy szállítógép. Múlt hónap második felében (július 17-től) ideiglenes jelleggel, de felfüggesztette a C-5M Super Galaxy szállítógépek repülését az amerikai légierő. Ugyanis 60 napon belül két alkalommal is gond adódott a gépek orrfutóművénél leszállás során. Ez a variáns csak a Dover légitámaszponton található meg és egyik legfőbb feladata az amerikai és az európai kontinensek közötti szállítási feladatok végrehajtása.

Brazíliában költségvetési okokra hivatkozva elnapolták az olasz eredetű VBTP-MR Guarani 6x6-os kerékképletű gyalogsági harcjármű 8x8-as változatának létrehozását. A némileg nagyobb és súlyosabb, 8x8-as kerékképletű VBR-MR (Viatura Blindada de Reconhecimento - Média de Rodas) megalkotása már az év elejétől kérdéses volt, de most úgy látszik, huzamosabb időre letesznek ennek kifejlesztéséről.

A 2012-ben megkötött 2,5 milliárd dolláros szerződés még 2044 páncélos brazíliai megépítéséről szólt, évi 100 darabos mennyiségben. A 2013-ban elkezdődő gyártás eddig nagyjából 300 példányt eredményezett, évente mintegy 50-70 darabos legyártott mennyiségben, a 100.-at 2014. szeptember 26-án adták át. A VBTP-MR Guarani hossza 6,9 méter szélessége 2,7 méter magassága 2,3 méter tömege 18 tonna.  Legénysége 2 fő, szállítható személyek száma 9 fő, hatótávolsága 600 km, legnagyobb sebessége 90 km/h. A páncéltest tetejére szerelt 30 mm-es gépágyúval és 7,62 mm-es géppuskával ellátott UT30-as torony lehetőséget biztosít két Spike irányított páncéltörő rakéta indítására is, így a 6x6-os kerékképletű jármű komoly tűzerővel rendelkezik.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Mirage 2000D.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

MiG-21UMD.

General Dynamics EF-111A Raven.

Eurocopter EC665 Tiger HAD.

McDonnell Douglas F-4F Phantom II.

MiG-29M2.

LTV Aerospace A-7E Corsair II.

Szuhoj Szu-22M4 Fitter-K.

McDonnell Douglas CE-15 Hornet.

Mitsubishi F-2B.

Lockheed F-104G Starfighter.

Antonov An-26.

Grumman A-6E Intruder.

Israel Aircraft Industries F-21A Kfir.

Grumman F-14A Tomcat.

Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.

Lockheed C-130H Hercules.

IAR-99 Soim.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

PZL-Mielec M-28B1R Bryza 1R.

Bell TAH-1P Cobra.

Panavia Tornado GR.4.


Categories: Biztonságpolitika

Látogatás a Payern-i légibázisnál, Svájcban

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 05/08/2017 - 00:16
A svájci nyaralásra készülve láttam Zord Gábor cikkét egy korábbi Aero Magazinban a helyi légierő egyik bázisánál (Meiringen azt hiszem).  Némi keresés után láttam, hogy a mi szállásunkhoz közel a Payerne-i légibázis van, újabb keresés után a google nem csak a légibázis saját repülési terveit adta ki hetekre lebontva, de prima spotter guideot is találtam, hogy hogyan hova mikor érdemes menni fotózni a légibázisnál (persze gyakorló spottereknek ez biztos nem újdonság, de nekem az volt).Nyugalommal indultam neki az útnak, 9 től délig kaptam kimenőt a családtól, F-18-asokat akartam fotózni, más nem érdekelt, nem is figyeltem rájuk. Vittem olvasnivaló, mert gondoltam semmi nem fog jönni.Tétován autóztam körül a légibázist, volt egy kis múzeum is, de az csak délután nyitott ki. A bázis elé már nem mertem elmenni, inkább átmentem a reptér másik oldalára, hátha onnan is látni valamit. Nem láttam semmit, egy építkezésbe futott be a betonút, épp visszafordultam a kocsival, amikor láttam, hogy bent a reptéren sárga villogóval viharzik egy katonai színű jármű a reptér általam ismert vége felé. Gondoltam lesz valami, én is visszamentem a pálya végéhez. Lövésem sem volt, hogy itt fel vagy leszállnak-e a gépek, kocsit leparkoltam, és bámulni kezdtem. Semmi hanghatás, szürke foltok a távolban. Egyedül néhány lámpa(?) fényét látta, sőt kicsit furcsán sok volt. Összeraktam a fényképezőgépet, belenéztem, és abban a pillanatban már láttam is, hogy itt valami masszív dolog készülődik és másodpercekkel később már el is ámultam.Ez a Swiss Air Force PC-7 TEAM nevű csoportosulás volt, hét darab PC-7-es repülővel, szoros formációban. Most, hogy utána olvasok a hivatalos weboldalukon, látom, hogy mindegyik pilóta főállásban a légierő F-18-as pilótája, és csak mellékállásban (side job) foglalkoznak ezzel a csoporttal. Itt egy infografika, hogy ki melyik gépben ül(t). 
Gyorsan lőttem a képeket egymás után, amíg el nem szálltak. Utána elégedetten ültem vissza a kocsiba és olvastam két órán át. Annyit láttam a hivatalos reptéri tervekből, hogy 12-ig tart a délelőtti repülés és valamikor délután kezdődik a délelőtti turnus. Gondoltam, ha felszálltak, le is szállnak majd, azt még megvárom. Nagyon halkak voltak, csak azt vettem észre, amikor visszatérve tettek egy iskolakört a reptér felett és az első gépek felettem húztak el. Így még a leszállás távoli pillanataiból is csináltam néhány képet. Vissza indulásom előtt még egy Super Puma is felszállt a reptérről, úgyhogy azt is lefotóztam. 
Kb. ez volt az, amit először megláttam.

Mire elgondolkodtam, hogy vajon ez mi lehet, már jöttek is, de még ekkor sem fogtam fel, hogy mit fogok látni. Három gép? Öt gép? Ilyeneket gondoltam.
Itt kezdtem ámulni, hogy itt többről van szó, itt valamit elkaptam

Itt II vh-s filmek jutottak eszembe, amikor jön a légitámadás. Én ennyi gépet élőben, még ilyen szoros kötelékben (máshogy sem) nem láttam. Tudom, fejlődnöm kell.


És amíg így ámultam már ott is voltak a fejem felett. Mindig leírom, mindig meglep, hogy milyen gyorsak is a valóságban a repülőgépek (tudom, ezért sokan ki fognak röhögni), az ember próbálja őket keresni a keresővel és nagyon nehéz.


És aztán már fordultak ki a hátam mögött, remek rálátás volt a tájra, nem voltak fák sehol a közelben.

Aztán dél körül visszatértek, de mint írtam erről nagyrészt lemaradtam.

És végül néhány külső fotó a reptér melletti múzeumról.
Oldalról


Járatlan szemként nekem érdekes volt, hogy a repülőgépek bunkerei nem csak reptéren belül voltak, hanem a reptéren kívül is. Azon az oldalon, amelyen én autóztam, legalább kettő vagy három ilyen volt. Helyüket csak az árulta el, hogy egy nagy reptéri kapuba futott be a bekötőút és hogy oldalról nézve a lankás domboldalban volt egy ilyen bevágás.

Önmagam megnyugtatására, most végiggondolva, sehol sem láttam fényképezni tilos táblát. Remélem jól emlékszem :)
Categories: Biztonságpolitika

EU Hírfigyelő – 2017. július

Biztonságpolitika.hu - Thu, 03/08/2017 - 19:20

Missziók

Palesztinai misszió meghosszabbítása

A Tanács 2018. június 30-ig meghosszabbította azon két misszió megbízatását, melyek a palesztin államépítés céljából jöttek létre és feladatuk az izraeli-palesztin konfliktus átfogó, kétállami megoldással történő rendezése. Az EUPOL COPPS (Palesztin Rendőrséget Támogató Európai Uniós Koordinációs Hivatal) 2006 januárja óta segíti a biztonság és az igazságszolgáltatás reformját, valamint a jogállamiság kiépítését. Az EU BAM Rafah (rafahi átkelőhelyen működő, határellenőrzést segítő uniós misszió) feladata, hogy harmadik félként legyen jelen és segítse a két állam közötti bizalomépítést.

Új iraki misszió

A Tanács koncepciót fogadott el egy új misszióról, mely az új iraki polgári válságkezelést segíti elő. A misszió az iraki hatóságoknak fog segíteni a biztonsági stratégia polgári végrehajtásában, emellett pedig az uniós tanácsadók támogatást fognak nyújtani a kiemelt nemzetbiztonsági területeken, például a terrorizmus, korrupció, politikai instabilitás, illetve a vallási és társadalmi polarizálódás témájában. A biztonsági stratégia egyik fő célja, hogy a jogállamiság keretei között megszilárdítsa a békét. Az iraki hatóságok megkeresésére a koncepció elfogadása után most megkezdődnek a misszió telepítésének előkészületei.

Líbiai misszió meghosszabbítása és kibővítése

A Tanács megállapította, hogy a közelmúltban tapasztalt erőszakos események veszélyeztetik Líbia stabilitását. Az Európai Unió szerint a líbiai válság nem oldható meg erőszak alkalmazásával. Ezzel párhuzamosan a Tanács meghosszabbította az EUBAM Líbia missziót 2018. december 31-ig, melynek a feladata a helyi hatóságoknak való segítségnyújtás a határigazítás, a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás területén. A misszió jelenleg előkészíti a polgári válsághelyzetek kezelésére vonatkozó terveket.

Védelempolitika

A Sophia hadművelet meghosszabbítása és kibővítése

A Tanács 2017. július 25-én 2018. december 31-ig meghosszabbította az EUNAVFOR MED Sophia művelet megbízatását. A Sophia hadművelet az Európai Unió haditengerészeti operációja, amely hozzájárul az embercsempészek és az emberkereskedők üzletszerű tevékenységének ellehetetlenítéséhez a Földközi-tenger déli-középső részén. Az Unió két támogató feladatot lát el: a líbiai partiőrség és a haditengerészet kiképzését, valamint elősegíti az ENSZ-fegyverembargó végrehajtását. A meghosszabbítással párhuzamosan a Tanács módosította a műveletet, amely immár kiterjed a képzésben résztvevők nyomon követésére, a líbiai illegális kőolajexport megfigyelésére és az információgyűjtésre, illetve az emberkereskedelemre vonatkozó információk megosztására a FRONTEX és EUROPOL hatóságokkal.

G20 – Terrorellenes küzdelem

Július elején a G20-ak csúcstalálkozóján a résztvevők terrorellenes akciótervet hoztak nyilvánosságra. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy minden terrorcselekmény elítélendő és a világ minden részén küzdeni kell ellene az ENSZ Chartával összhangban. A terv első része a nemzetközi elhivatottságról és a fokozott együttműködésről szól, amik magukba foglalják az információcsere és a határellenőrzés serkentését, a nemzetközi terrorellenes szervezetek segítését és a terrorizmus áldozatainak megfelelő ellátását, biztonságba helyezését. A terrorcsoportok finanszírozása, valamint a radikalizálódás és az internet felhasználása a szervezett bűnözés céljaira hosszabb külön tárgyalást kap. A G20 felszólítja az oktatási intézményeket, a médiát, a civil és üzleti közösségeket, illetve a vallási csoportokat, hogy tevékenységükkel segítsék megelőzni a radikalizálódást.

Külkapcsolatok

Az EU nyilatkozata a jeruzsálemi eseményekkel kapcsolatban

Július 22-én az Európai Unió nyilatkozatot adott ki a jeruzsálemi eseményekkel kapcsolatban. A közleményben az EU felszólítja Izraelt és Jordániát, hogy együttesen próbáljanak megoldást találni az erőszak visszaszorításra. A közel-keleti diplomáciai kvartett (Egyesült Államok, Oroszország, Európai Unió és az ENSZ) részeként az EU is figyelmeztette az érintett feleket, hogy próbáljanak maximális önuralmat tanúsítani az eseményekhez való hozzáállásukban.

Az EU elítéli a venezuelai választást

A július 30-án megtartott venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlési választással kapcsolatban több Uniós szerv is állást foglalt. Az EU diplomáciai szolgálata és az Európai Bizottság a közleményükben komolyan vitatták a választás kimenetelét, illetve elítélték a túlzott és aránytalan erő alkalmazását. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke még ennél is keményebb bírálatot fogalmazott meg. Közleményében leszögezte, hogy az EU nem fogja elismerni a vasárnap megtartott választásokat. Nicolás Maduro venezuelai elnök rendszere ellen április óta tartanak a tüntetések, amióta tucatnyi tüntető életét vesztette, több száz pedig megsebesült.

Categories: Biztonságpolitika

A BAE Systems leszállította az első Hawkokat Ománnak

JetFly - Thu, 03/08/2017 - 12:23
Az Ománi Királyi Légierő 2017. július 29-én a Masirah légibázison hivatalosan is átvette az első Hawk Mk.128 típusú harci-kiképző repülőgépeit, melyeket a brit BAE Systems vállalat szállított le.
Categories: Biztonságpolitika

BAE Systems beszámoló: 10 Typhoon félév alatt

JetFly - Thu, 03/08/2017 - 10:04
A BAE Systems legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy 2017 első hat hónapjában 10 db Eurofighter Typhoon gördült le a gyártósorról, a miértekre választ is adott a brit repülőgépgyártó vállalat.
Categories: Biztonságpolitika

Trump aláírta az Oroszország elleni szankciókat

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Wed, 02/08/2017 - 18:49

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni újabb szankciókról elfogadott törvényt.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

NATO-NETto Hírfigyelő – 2017. július

Biztonságpolitika.hu - Wed, 02/08/2017 - 17:33

Partnerkapcsolatok

  1. július 5.

Jens Stoltenberg főtitkár üdvözölte Elżbieta Bieńkowska Európai Biztost, aki ezt követően eligazította az Észak-atlanti Tanácsot az európai védelmi cselekvési tervet és az Európai Védelmi Alapot érintő legújabb fejleményekről. Bieńkowska látogatása a NATO és az EU közötti aktív párbeszéd része, ami tanúskodik a kölcsönös átláthatóságról és a szoros koordinációról.

Egy éve írták alá a NATO-EU együttműködésről szóló nyilatkozatot, melynek értelmében a NATO és az Európai Unió jelenleg is tárgyal az együttműködés kiterjesztéséről. Stoltenberg többször hangsúlyozta, hogy egy erőteljesebb európai védelemi stratégia hozzájárulna a terhek egyenlőbb elosztásához és megerősítené a Szövetséget. Az európai védelmi cselekvési terv és az Európai Védelmi Alap hozzájárulhat ahhoz, hogy Európa biztonságosabbá váljon azáltal, hogy értékes lehetőségeket kínál az új védelmi képességek kifejlesztésére és a piaci széttagoltság csökkentésére Európában.

  1. július 9-10.

Az ukrán különleges partnerségi megállapodás 20. évfordulója alkalmából Kijevbe látogattak az Észak-atlanti Tanács követei és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára. A NATO-Ukrajna Bizottság ülésén a főtitkár megköszönte Ukrajna részvételét az afganisztáni, iraki és koszovói NATO-missziókban és az ország aktív közreműködését a szomáliai kalózkodás visszaszorításában. Ezekkel is hangsúlyozva a NATO-Ukrán partnerség kétoldalúságát.

A közös sajtótájékoztatón Stoltenberg aggodalmát fejezte ki a minszki megállapodás sikerességét illetően a jelenlegi kelet-ukrajnai helyzet kapcsán. A harcok továbbra is folytatódnak, már közel 10 000 ember vesztette életét, ebből 3000 fő civil áldozat. A főtitkár beszélt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tűzszünet betartását ellenőrző tevékenységének akadályozására irányuló fenyegetésekről. Ezt követően kiemelte, hogy Minszk csak akkor hozhatja el a békét, ha Oroszország visszavonja több ezer katonáját a térségből és felhagy a milíciák felfegyverzésével.

A kijevi találkozó során a két vezető felülvizsgálta a NATO Átfogó Segítségnyújtási Csomagját Ukrajna számára. Új területként hozták be a vezetés-szervezés, orvosi rehabilitáció és kibervédelem támogatása mellett a műholdas kommunikációs felszerelésekről való gondoskodást. A napokban pedig használatba került az a Szövetség által rendelkezésre bocsájtott felszerelés, amely a kulcsfontosságú kormányzati intézményeket segíti a kibertámadások felderítésében.

    1. július 12.

Az Észak-atlanti Tanács (NAC) elítélte Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétájának kilövését, melyet július 4-én hajtottak végre.  A rakéta kilövése többszörösen megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát, emellett egyértelmű demonstrációja volt az egyre növekvő fenyegetésnek, mely magát a NATO-t, de a globális békét és biztonságot, valamint a globális non-proliferációs rendszert is érinti. A nyilatkozatban hangsúlyozták továbbá, hogy a NATO támogatja az ENSZ-en belül zajló további erőfeszítéseket az Észak-Koreát érintő további szankciók alkalmazását illetően. Ezen felül felszólítottak a már érvényben lévő szankciók teljes körű alkalmazására és a nyomásgyakorlásra Észak-Koreával szemben.

Műveletek

      1. július 7.

A NATO fokozott légtérrendészeti programjának keretében Olaszország Eurofightereket küldött Bulgáriába, amik egészen októberig fognak a bolgár MiG-29-esekkel együtt járőrszolgálatot teljesíteni. Így a bolgár légtér biztonságosabbá tétele mellett a két nemzet pilótáinak esélyük nyílik javítani a kooperációs képességeiket.

      1. július 19.

Montenegró, a Szövetség legfrissebb tagja a NATO Euro-atlanti Katasztrófa-reagálási Koordinációs Központjától kért segítséget a Lustica-félszigeten tomboló tűzvész miatt, ami emberek százait veszélyeztette. A szervezet tagjai gyorsan reagáltak a montenegrói segítségkérésre: Izrael kettő, Ukrajna egy tűzoltó repülőgéppel; Bulgária és Svájc pedig egy-egy helikopterrel járult hozzá a tűzoltáshoz. „Ez az, amiről az euro-atlanti szolidaritás szól” – mondta büszkén Stoltenberg főtitkár.

Categories: Biztonságpolitika

Aranyosgyéres évről-évre jobb

Air Power Blog - Wed, 02/08/2017 - 01:41

Egy év kihagyás után jó volt ismét visszatérni Aranyosgyéresre, s újfent konstatálni, hogy a Budapestről oly gyakran lesajnált románok fényévekre vannak előttünk légierőben és persze nyílt nap szervezésben is. Ebből persze követezik az is, hogy a haderő társadalmi támogatottsága is összehasonlíthatatlanul magasabb, mint itthon, pedig ott idén már a GDP 2 százalékát költik a védelemre (persze azzal, hogy az egyenruhások nyugdíj-privilégiumait megkurtítják magyar mintára, az egészet le is nullázhatják). Talán nem mellékes, hogy a 71. légibázison szolgálók hozzátartozóit idén is megrepültették...nemcsak azért, mert akarták, hanem azért is, mert képesek voltak rá.

Először láthattuk a Portugáliától beszerzett F-16 MLU-kat.

Két póttartállyal zajlottak a bemutatkozó manőverek.

Az egyik kétüléses egy hagyományos Sidewinder gyakorlóval - a pilótán azért JHMCS-sisak volt. Az is érdekes, hogy senki nem hiénázott a hátsó ülésen.

Utasrepültetésen az egyik C-130B Hercules...

...melyet önvédelmi rendszerrel (RWR/MWS) is felszereltek. Az antennát és a szenzort a flight deck egyik ablakába építették be.

Szép programot repültek a kiképzőezredtől áttelepült Soimok is...

...egy nem korszerűsített példány oktatója "ősi" GS-3 sisakban.

IAR 330 SOCAT Puma az egyik F-16-ossal.

A román Pumák által (ritkán) használt porszűrők egyik fajtája.

Eddig a LégierőBlogger által nem fotózott Spike-indító a statikusra kitett Pumán. Ezekkel a rakétákkal és a gép fegyverrendszerével (FLIR-torony, sisakcélzó) Románia 15 éve térségi vezető szerepben van a helikopter fedélzeti minden idős páncéltörő/precíziós tűztámogató képesség terén.

Betöltött zavarótöltet szóró kazetta (a felsőből a felső két sor, 20 töltet) az egyik Pumán (Terjék Tamás fotója, köszönet)...

...és használat közben. Ezt a ziccert az mno-n sem hagyhattam ki.

A LanceR-ektől már láttunk hasonlót korábban is, de a gép mögötti örvénylésnek köszönhetően a látvány minden alkalommal lenyűgöző...arról nem is beszélve, hogy a gép túlélőképességét sem bízták a véletlenre azért "mert már nem érdemes".

 Romániában a már ismert Opeartion Biloxi RAF Typhoon-jai mellett ezen a nyáron a floridai és a louisianai nemzeti gárdák F-15C-i tanyáznak. Nem mintha kellene, de még egy Sasnak is jól áll a gyéresi táj-háttér.

 A földön sem maradtunk látnivaló nélkül. A tordai légvédelmi alakulat ex-Bundeswehr Gepard önjáró légvédelmi gépágyúit is bevonták az erődemonstrációba. Ezen a példányon rajta van az indukciós gyújtóprogramozó a cső végén...

 

...ami közelről így néz ki.

Vaklőszerrel tüzel az egyik Gepard, repülnek a 35 milliméteres Oerlikon ágyúk masszív lőszerhüvelyei. Füst van, torkolattűz nincs.

Jól látható, hogy a csőszáj mellett az oldalsó furatokon is távozik a füst.

Tiszteletét tette Aranyosgyéresen a kolzsvári lérak-dandár egyik Oszája is, meg az anyaországból a következő generáció.

Utólagosan beépített IFF-antenna a felderítő lokátoron.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Megérkeztek Egyiptomba az első együléses Rafale-ok

JetFly - Tue, 01/08/2017 - 11:39
Az egyiptomi védelmi minisztérium 2017. július 26-án megerősítette, hogy megérkezett országukba az első 2 együléses Rafale C típusú többcélú vadászbombázó. Napjainkig az Egyiptomi Légierő a megrendelt 24 Rafale-ból már 11 példánnyal rendelkezik.
Categories: Biztonságpolitika

Aggódik az USA a törökországi NATO-jelenlét miatt

Hídfő.ru / Biztonságpolitika - Tue, 01/08/2017 - 08:49

Törökország orosz rakétakomplexumokat vásárol, hogy katonailag elképzelhetővé váljon a NATO-ból való kilépés. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint aggódnak a török rakétavédelem NATO-tól való függetlenítése miatt.

Tovább olvasom

Categories: Biztonságpolitika

Pages