Biztonságpolitika

Feladatokban zsúfolt, sikeres évet tudhatnak maguk mögött az MH Légijármű Javítóüzem dolgozói. A kecskeméti alakulatnál tartott évértékelő és feladatszabó értekezleten Bozóki János ezredes, az alakulat parancsnoka foglalta össze 2017 szakmai tapasztalatait, s határozta meg a 2018-ra vonatkozó elvárásait.

Az „Iszlám Állam” elleni küzdelem egyik nagy újdonsága volt a terrorszervezet által bevetett „mini légierő”. A drónok alkalmazása bizonyítja: az ellenség is halad a korral, és ismeri a megfelelő beszerzési forrásokat.

A tíz évvel ezelőtti tavasz hat KC-135-ös légi utántöltő gépet hozott Budapestre. Az első három tanker 2008. március 24-én érkezett, a másik három pedig március 28-án települt Ferihegyre. Feladatuk az április 2-4. között megrendezett bukaresti NATO-csúcs támogatása volt a Noble Endeavour művelet keretében.

A KC-135-ösök ferihegyi áttelepülését több teherautó és egy C-17-es érkezése előzte meg, amelyek földi kiszolgáló eszközöket hoztak. Az amerikaiak csak a tankoláshoz és a repülőgépek őrzéséhez kértek segítséget továbbá irodahelyiségeket vettek igénybe. Ezután érkeztek a tankerek, amelyek a bulgáriai Burgaszban települő többi KC-vel a bukaresti NATO-csúcs huszonnégy órás légi biztosítását végző vadászgépek utántöltését végezték. A vadászőrjárat gerincét F-15C-k és F-15E-k adták, előbbiek Bulgáriából, Graf Ignatyevóból, utóbbiak Romániából, Campia Turzii (Aranyosgyéres) repülőteréről. Az amerikai légierő mindkét országban szerzett már tapasztalatot. A tankerek rendszeresen dolgoztak Burgaszból, kiszolgálva a közel-keleti műveleteket, az F-15-ösökkel és egy tankerrel pedig 2007-ben vettek részt egy romániai gyakorlaton. (Erről a gyakorlatról hazafelé repülve kellett kényszerleszállást végrehajtania Ferihegyen az egyik F-15-ösnek.)

A párás, fénytelen időben váltás indul Budapestről, ami azt is jelenti, hogy rövidesen visszatér egy másik tanker, így egy gép mindig ott van az utántöltési légtérben.

A Malév Fokker 70-esei előtt gurul el a feladatról visszatérő tanker.

A budapesti amerikai nagykövetség jóvoltából érkezésük után három nappal meglátogathattuk a kontingenst.

A 100. légi utántöltő ezred jelvényében a második világháborús elődök B-17-esét is megjelenítették. Idén lesz 75 éve, hogy a Flying Fortressek először indultak bevetésre Angliából. A kezdetben vadászkíséret nélkül repülő bombázók vesztesége rendkívül magas volt.

A tanker függőleges vezérsíkján díszeleg az ezrednek otthont adó RAF Mildenhall jelvénye a mottóval: Hogy a sasok repülhessenek

A román légtérben őrjáratozó F-15-ösök töltése a merev csöves rendszert igényelte, de Budapestre olyan tanker is érkezett, amelyet a hajlékony csöves-kosaras töltőrendszerrel szereltek fel. 

Amerikai tartálykocsik egy magyar lajstromú Il-76TD teherszállító gép mögé parkolva. A tartály feliratait leragasztották.

A kisebb kiszolgáló eszközöket raklapokon rögzítették. A mögöttük álló vontató valószínűleg a C-17-es fedélzetén érkezett Budapestre.

A kiszolgáló eszközök között számos világítóberendezést is láthattunk, takaros rendben letárolva.

„Ne használd, áttelepülésre előkészítve” – írta fel valaki az egészségügyi oxigén zöld palackjait szállító kocsira még az angliai bázison.

Az egyik boom operátor a töltés technikájáról tart egy rövid ismertetőt.

Az operátor hajózóruhájának bal karján szakmája jelvényét viseli. A pajzs alakú felvarró lényegre törő: a nemzeti színek mellett a merev töltőcső és az ezred száma látható.

A 351. légi utántöltő század 1958 óta érvényes jelvénye már többet mesél. A sötétkék és a sárga a légierő színei, a kék az eget, a sárga a Napot és a kiválóságot jelképezi, a pajzs és a felette lévő római sisak a századot. A bomba a század második világháborús bombázó tevékenységére, vörös színe a vérontásra utal, a jelvénybe illesztett két olívaág a béke jelképe. A század mottója: Pax Opus Nostrum – Hivatásunk a béke

A 2008-ban még újdonságnak számító, világos árnyalatú gyakorlót viselő műszaki a beszállólétrát készíti elő, hogy a fedélzetre mehessünk.

Amint a fedélzetre lépünk, a beszálló nyílásra rács kerül, nehogy beleessen valaki.

A létra a pilótafülkébe vezet. A kommunikációs és navigációs berendezéseket érintő Pacer CRAG (Compass, Radio And GPS) korszerűsítési program feleslegessé tette a navigátort. A legutóbbi módosítások már a pilótaülések kartámaszába épített kapcsolókat is tartalmazzák, így a pilótáknak már nem kell mindenért a műszerfalhoz nyúlniuk.

A tankeren utazók, például a műszakiak, elhelyezésére szolgáló ülések.

A gép két segédhajtóművének egyike.

Az oxigéntartályok rekesze mellett kétoldalt lehet lelépni a boom operátor munkahelyére.

Fekhelyek a pincében vagyis a boom operátor munkahelyén, a tehertér padlójának szintje alatt, a gép végében. A kezelő a középső helyet foglalja el, kétoldalt oktatók, megfigyelők vagy a sajtó szerencsés tagjai hasalhatnak.

Közben zajlik a nemzetközi repülőtér mindennapi élete. A Malév kékorrú Boeing 737-esei mögé a lengyel LOT egyik gépe sorol be.

Az elstartoló 737-esek után a LOT Embraer ERJ 170-ese áll a 31 bal pályára.

A régi 1-es terminál felől ugyancsak a 31 bal pályára igyekszik az ír Air Contractors ATR42-es teherszállítója…

…és a Cargolux Boeing 747-ese a másik irányból.

*

Ferihegyről kilenc évvel korábban már üzemeltek amerikai tankerek. Akkor a Pennsylvania légi nemzeti gárda KC-135E gépei települtek tartósan Budapesten, hogy az 1999. március 24-én megindított Allied Force műveletben bevetett repülőgépeket töltsék újra.

Keystone Lady a kerozinon kívül sok egyebet is elcipel, a rakodáshoz a nagyméretű ajtót nyitják ki.

Az USAF 1957-ben vette át az első KC-135-öst és 1965-ben az utolsót. Az öreg tankerek orrán hazafias nose art-ok díszelegnek. A közelebbi gépen látható jelvény a hadifoglyokra (POW) és az ütközetben eltűnt (MIA) bajtársakra emlékeztet.

Erről a tankerről Pennsylvania állam különböző korokat idéző őrei tekintenek le. 

A KC-135-ös E (Echo) változata a kecses Pratt & Whitney TF33-as hajtóművekkel repült.  

A merev töltőcső végére a hajlékony csöves rendszer kosarát szerelték olyan gépek utántöltésére, mint pl. az F/A-18 Hornet. A rövid hajlékony cső kevés mozgásteret adott a vadászgépek pilótáinak, akik között ez az Iron Maidennek nevezett rendszer sosem volt népszerű. 

A tanker-sor előtt az USAF Ferihegyre érkező C-37A gépe gurul el. 

A C-37-es a Grumman Gulfstream V katonai változata. A hosszútávú repülésekre alkalmas géppel elsősorban az USAF tábornokai utaznak.

* * *

Fotó: Szórád Tamás (2008) és Air Base archív (1999)

A Bundeswehr már 35 olyan Marder 1A5 gyalogsági harcjárművel rendelkezik, melyeket alkalmassá tettek a MELLS, irányított páncéltörő rakéták alkalmazására. Ez a név a világszerte jól ismert és igen elterjedt Spike huzalvezérlésű rakétát takarja. A 4000 méteres hatótávolságú fegyverből első körben (2017 decemberében) 44-et vásároltak meg a Marder-ek páncéltörő képességének visszaállítására, amit eredetileg a Milan rakéták képviseltek. Az integrációt tavaly sikeresen befejező Rheinmetall a jövőben a Marder 1A3 és 1A5A1 változatokat is alkalmassá szeretné tenni a MELLS bevetésére. A felszerelés egyébként a lehető legegyszerűbb módszerrel valósult meg, ugyanis a rakéta indítóállványát a búvónyílás mellett helyezték el, így csak a járműből félig kibújva végezhető el a cél befogása és a rakéta indítása.

Március 20-án két Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgép átadására is sor került. A 60. és a 61. megrendelőhöz kerülő példányokon Németország és Franciaország osztozott meg. Berlin így már 18, míg Párizs 14 európai tervezésű és gyártású, 37 tonnányi felszerelést szállítására képes teherszállító repülőgéppel rendelkezik. Franciaországban hamarosan elkezdődnek a Dassault Rafale vadászbombázók légi csatlakozási, majd üzemanyag átadási próbái is az elegendő számú és képességgel rendelkező, akár tanker feladatok ellátására is képes Atlas-oknak köszönhetően. A 15. francia A400M átadása már a következő évben fog megtörténni, míg 2025-re 25 darabon lesz majd megtalálható a francia felségjelzés.

Új irányított rakétát keres a francia hadsereg az Airbus Helicopters EC665 Tigre HAD (Hélicoptère d'Appui Destruction) harci helikopterek számára, az Mk3-as szabványra történő modernizálását követően. A MAST-F (Missile Air-Surface Tactique Futur) program célja, hogy leváltsa a jelenleg alkalmazott Lockheed Martin AGM-114K1A/114N1A Hellfire II rakétákat. A versenyben esélyes lehet a Brimstone 3, illetve a jelentős hazai támogatása miatt a MMP (Missile Moyenne Portée - közepes hatótávolságú rakéta) is.

Tajvanon a Védelmi Minisztérium tagadta azt a helyi lapértesülést, mely szerint a szigetország légvédelmét amerikai F-15-ös vadászgépek bérlésével tervezték megerősíteni. A hét elején megjelent írás szerint, az amerikai légierő használt C/D verziójú gépeiből kerültek volna átalakításra a tervezőasztalon lévő elképzelések közül a 2040-es, vagyis a legmodernebb szintre a jelentős üzemidő-hosszabbításon is áteső példányok. A kínai aggályok féken tartására a forrás szerint a külső illeszkedő üzemanyagtartályok nem kerültek volna felszerelésre a több mint 10 légiharc-rakéta hordozására képes gépekre. Az USA-tól való hadfelszerelés bérlése nem lenne új keletű Tajvanon, hiszen évekkel ezelőtt két KNOX-osztályú fregatt mellett, 40 darab Northrop T-38 Talon sugárhajtású kiképzőgép erősítette a tajvani haderőt átmeneti jelleggel.

Haditechnikával foglalkozó heti híradónkba bekerült a HIRADO is, ugyanis Japánban a flotta átvette a második AWAJI-osztályú aknamentesítő hajóját is a JS HIRADO-t (305).  A három hajóból álló hajóosztály építéséhez nagyrészt kompozit erősítésű üvegszálas műanyagot alkalmaznak, így kisebb mágneses térrel rendelkeznek. A 60 fős legénységű, 690 tonnás vízkiszorítású egység 67 méter hosszú, 11 méter széles és 5,2 méteres merüléssel rendelkezik, mozgatásáról két darab 2200 lóerős dízelmotor gondoskodik. A tavalyi év februárjától épített HIRADO után elkészülő egység várhatólag 2021-ben áll majd hadrendbe.

Japán számára várhatólag idén átadásra fog kerülni az első Bell-Boeing MV-22 Osprey billenőrotoros repülőgép a megrendelt 17-ből, azonban a típus települési helye körül nagy por verődött fel. A médiában megjelenő, a típushoz kapcsoló balesetek miatt ugyanis a helyi vezetők a lakosság támogatásával nem szívesen látnák a gépeket a környékükön. Az MV-22-esek ugyanis a hamarosan felállításra kerülő két tengerészgyalogos dandár állományát szállítaná a Kína által is igényelt Senkaku-szigetek védelmére, amennyiben úgy adódna. Az egyik legkedvezőbb fekvésű, az Ariake-öbölben levő Saga repülőtéren éppen azért még el sem kezdődtek az építési munkálatok. A dolgok jelenlegi állása szerint itt nem is lesz bázisa a billenőrotoros gépeknek. Ebből kifolyólag most alternatív helyszínek megtalálása köti le leginkább a katonai vezetők figyelmét.

Egymás után már a hatodik sikeres teszten vannak túl a Lockheed Martin a hajók elleni AGM-158C LRASM (AGM-158B JASSM-ER módosítása) robotrepülőgéppel. A mostani indítást is egy Rockwell B-1B Lancer szuperszonikus stratégiai bombázóról végezték el a Kalifornia állam partjai mentén található Point Mugu tengeri lőtéren. Célpontként, egy hajó fedélzetén felhalmozott konténerek szolgáltak. Az LRASM várhatólag még az idén bevethetővé fog válni a B-1B-ről és 2019-ben már a Boeing F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázók fegyverzetében is meg fog jelenni.

Új rádiólokátort szeretne az F/A-18C/D Hornet vadászbombázóiba az amerikai tengerészgyalogság. A meglévő Raytheon AN/APG-73-as radarok üzemben tartása egyre nehezebb, képességeik felett lassan eljár az idő. A megbízhatóbb, jobb képességekkel és üzembiztonsággal működő AESA antennájú berendezések egyre elterjedtebbeké válnak. Pontosan ilyen rádiólokátor az, amit a bőrnyakúak szívesen látnának az egyre öregedő Lódarazsaikban. 2020-tól 2022-ig összesen 98 Hornet kapna új radart, valamint további 14 berendezést is megvásárolnának tartalék gyanánt. A beszerzés egyik legesélyesebbje a Raytheon APG-79(V)X jelzést viselő radarja, mely a Super Hornet-be épített rádiólokátor átgyúrt változata, pont akkora mérettel, ami befér a régebbi Hornet-ek orr-részében rendelkezésre álló helyre. Ezt a berendezést pár éve, igaz még csak próbaképpen, a tesztek elvégzésének idejére már beépítették a haditengerészet egyik C változatú Hornet-jének orrába.

Peruban a már meglévő eszközök felhasználásával tervezik erősíteni a hadsereget. A dél-amerikai országban ez nem újdonság, hiszen a már meglévő francia AMX-13-as könnyű harckocsik alvázának felhasználásával jött létre az AMX-13RA5 rakétás páncélvadász 9M14-2T Maljutka irányított páncéltörő rakétával, vagy az AMX-13RA8 rakétás páncélvadász az ukrán P-2 Barrier irányított páncéltörő rakétával, illetve az Alacran rakétás páncélvadász Kornet-E irányított páncéltörő rakétával ellátva. Most, a még meglévő AMX-13-ok felhasználásával egy önjáró tarackot alkotnának meg a hazai iparra és tudásbázisra támaszkodva. A 105 milliméteres löveggel ellátott harckocsikból már nem használt, nagyjából 40 darabos mennyiségére a szovjet/orosz eredetű D-30-as, 122 milliméteres tarack kerülne felszerelésre, így létrehozva az AMX-D30 Vulcano önjáró tarackot.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Kawasaki T-4

Panavia Tornado IDS

CASA C-101EB Aviojet

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Kawasaki P-1

McDonnell Douglas F-18C Hornet

AIDC F-CK-1A Ching Kuo

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Mitsubishi F-2A

Rockwell B-1B Lancer

Eurocopter EC665 Tiger UHT

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Gulfstream Aerospace G-V-SP Gulfstream G550

Dassault Mirage 2000N

Sepecat Jaguar GR.1A

A Bundeswehr már 35 olyan Marder 1A5 gyalogsági harcjárművel rendelkezik, melyeket alkalmassá tettek a MELLS, irányított páncéltörő rakéták alkalmazására. Ez a név a világszerte jól ismert és igen elterjedt Spike huzalvezérlésű rakétát takarja. A 4000 méteres hatótávolságú fegyverből első körben (2017 decemberében) 44-et vásároltak meg a Marder-ek páncéltörő képességének visszaállítására, amit eredetileg a Milan rakéták képviseltek. Az integrációt tavaly sikeresen befejező Rheinmetall a jövőben a Marder 1A3 és 1A5A1 változatokat is alkalmassá szeretné tenni a MELLS bevetésére. A felszerelés egyébként a lehető legegyszerűbb módszerrel valósult meg, ugyanis a rakéta indítóállványát a búvónyílás mellett helyezték el, így csak a járműből félig kibújva végezhető el a cél befogása és a rakéta indítása.

Március 20-án két Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgép átadására is sor került. A 60. és a 61. megrendelőhöz kerülő példányokon Németország és Franciaország osztozott meg. Berlin így már 18, míg Párizs 14 európai tervezésű és gyártású, 37 tonnányi felszerelést szállítására képes teherszállító repülőgéppel rendelkezik. Franciaországban hamarosan elkezdődnek a Dassault Rafale vadászbombázók légi csatlakozási, majd üzemanyag átadási próbái is az elegendő számú és képességgel rendelkező, akár tanker feladatok ellátására is képes Atlas-oknak köszönhetően. A 15. francia A400M átadása már a következő évben fog megtörténni, míg 2025-re 25 darabon lesz majd megtalálható a francia felségjelzés.

Új irányított rakétát keres a francia hadsereg az Airbus Helicopters EC665 Tigre HAD (Hélicoptère d'Appui Destruction) harci helikopterek számára, az Mk3-as szabványra történő modernizálását követően. A MAST-F (Missile Air-Surface Tactique Futur) program célja, hogy leváltsa a jelenleg alkalmazott Lockheed Martin AGM-114K1A/114N1A Hellfire II rakétákat. A versenyben esélyes lehet a Brimstone 3, illetve a jelentős hazai támogatása miatt a MMP (Missile Moyenne Portée - közepes hatótávolságú rakéta) is.

Tajvanon a Védelmi Minisztérium tagadta azt a helyi lapértesülést, mely szerint a szigetország légvédelmét amerikai F-15-ös vadászgépek bérlésével tervezték megerősíteni. A hét elején megjelent írás szerint, az amerikai légierő használt C/D verziójú gépeiből kerültek volna átalakításra a tervezőasztalon lévő elképzelések közül a 2040-es, vagyis a legmodernebb szintre a jelentős üzemidő-hosszabbításon is áteső példányok. A kínai aggályok féken tartására a forrás szerint a külső illeszkedő üzemanyagtartályok nem kerültek volna felszerelésre a több mint 10 légiharc-rakéta hordozására képes gépekre. Az USA-tól való hadfelszerelés bérlése nem lenne új keletű Tajvanon, hiszen évekkel ezelőtt két KNOX-osztályú fregatt mellett, 40 darab Northrop T-38 Talon sugárhajtású kiképzőgép erősítette a tajvani haderőt átmeneti jelleggel.

Haditechnikával foglalkozó heti híradónkba bekerült a HIRADO is, ugyanis Japánban a flotta átvette a második AWAJI-osztályú aknamentesítő hajóját is a JS HIRADO-t (305).  A három hajóból álló hajóosztály építéséhez nagyrészt kompozit erősítésű üvegszálas műanyagot alkalmaznak, így kisebb mágneses térrel rendelkeznek. A 60 fős legénységű, 690 tonnás vízkiszorítású egység 67 méter hosszú, 11 méter széles és 5,2 méteres merüléssel rendelkezik, mozgatásáról két darab 2200 lóerős dízelmotor gondoskodik. A tavalyi év februárjától épített HIRADO után elkészülő egység várhatólag 2021-ben áll majd hadrendbe.

Japán számára várhatólag idén átadásra fog kerülni az első Bell-Boeing MV-22 Osprey billenőrotoros repülőgép a megrendelt 17-ből, azonban a típus települési helye körül nagy por verődött fel. A médiában megjelenő, a típushoz kapcsoló balesetek miatt ugyanis a helyi vezetők a lakosság támogatásával nem szívesen látnák a gépeket a környékükön. Az MV-22-esek ugyanis a hamarosan felállításra kerülő két tengerészgyalogos dandár állományát szállítaná a Kína által is igényelt Senkaku-szigetek védelmére, amennyiben úgy adódna. Az egyik legkedvezőbb fekvésű, az Ariake-öbölben levő Saga repülőtéren éppen azért még el sem kezdődtek az építési munkálatok. A dolgok jelenlegi állása szerint itt nem is lesz bázisa a billenőrotoros gépeknek. Ebből kifolyólag most alternatív helyszínek megtalálása köti le leginkább a katonai vezetők figyelmét.

Egymás után már a hatodik sikeres teszten vannak túl a Lockheed Martin a hajók elleni AGM-158C LRASM (AGM-158B JASSM-ER módosítása) robotrepülőgéppel. A mostani indítást is egy Rockwell B-1B Lancer szuperszonikus stratégiai bombázóról végezték el a Kalifornia állam partjai mentén található Point Mugu tengeri lőtéren. Célpontként, egy hajó fedélzetén felhalmozott konténerek szolgáltak. Az LRASM várhatólag még az idén bevethetővé fog válni a B-1B-ről és 2019-ben már a Boeing F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázók fegyverzetében is meg fog jelenni.

Új rádiólokátort szeretne az F/A-18C/D Hornet vadászbombázóiba az amerikai tengerészgyalogság. A meglévő Raytheon AN/APG-73-as radarok üzemben tartása egyre nehezebb, képességeik felett lassan eljár az idő. A megbízhatóbb, jobb képességekkel és üzembiztonsággal működő AESA antennájú berendezések egyre elterjedtebbeké válnak. Pontosan ilyen rádiólokátor az, amit a bőrnyakúak szívesen látnának az egyre öregedő Lódarazsaikban. 2020-tól 2022-ig összesen 98 Hornet kapna új radart, valamint további 14 berendezést is megvásárolnának tartalék gyanánt. A beszerzés egyik legesélyesebbje a Raytheon APG-79(V)X jelzést viselő radarja, mely a Super Hornet-be épített rádiólokátor átgyúrt változata, pont akkora mérettel, ami befér a régebbi Hornet-ek orr-részében rendelkezésre álló helyre. Ezt a berendezést pár éve, igaz még csak próbaképpen, a tesztek elvégzésének idejére már beépítették a haditengerészet egyik C változatú Hornet-jének orrába.

Peruban a már meglévő eszközök felhasználásával tervezik erősíteni a hadsereget. A dél-amerikai országban ez nem újdonság, hiszen a már meglévő francia AMX-13-as könnyű harckocsik alvázának felhasználásával jött létre az AMX-13RA5 rakétás páncélvadász 9M14-2T Maljutka irányított páncéltörő rakétával, vagy az AMX-13RA8 rakétás páncélvadász az ukrán P-2 Barrier irányított páncéltörő rakétával, illetve az Alacran rakétás páncélvadász Kornet-E irányított páncéltörő rakétával ellátva. Most, a még meglévő AMX-13-ok felhasználásával egy önjáró tarackot alkotnának meg a hazai iparra és tudásbázisra támaszkodva. A 105 milliméteres löveggel ellátott harckocsikból már nem használt, nagyjából 40 darabos mennyiségére a szovjet/orosz eredetű D-30-as, 122 milliméteres tarack kerülne felszerelésre, így létrehozva az AMX-D30 Vulcano önjáró tarackot.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Kawasaki T-4

Panavia Tornado IDS

CASA C-101EB Aviojet

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Kawasaki P-1

McDonnell Douglas F-18C Hornet

AIDC F-CK-1A Ching Kuo

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Mitsubishi F-2A

Rockwell B-1B Lancer

Eurocopter EC665 Tiger UHT

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Gulfstream Aerospace G-V-SP Gulfstream G550

Dassault Mirage 2000N

Sepecat Jaguar GR.1A

2018. március 22-én, csütörtökön este lezuhant a Török Légierő egyik F-16C típusú vadászbombázója az ország középső területén, Nevsehir tartomány közelében, Közép-Anatóliában.

Immár négy gépen folyik az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison a leendő pilóták felkészítése, miután használatba vették az újabb két Zlin típusú kiképző-repülőgépet.

Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díját.

A német kormány le kívánja cserélni a kiöregedő Panavia Tornado vadászbombázóit, ez már köztudott. Március 8-án a defensenews.com internetes portálon megjelent egy cikk, amelyben Daniel Gouré, a Lexington Intézet alelnöke nyilatkozott arról, hogy a Luftwaffe-ban miért nincs alternatívája az F-35 Lightning II-nek.

Több mint 70 éve az Indiai szubkontinens egyik fő biztonsági kihívását a Pakisztán és India közt zajló, Kasmírt övező konfliktus jelenti. A két ország 1947-es függetlenedését követően többször került sor fegyveres konfliktusra a vízben gazdag, változatos földrajzi képet mutató, csodálatos régióban.

Az elmúlt napokban azonban ismét fellángoltak az események. Több tucat tiltakozás vette kezdetét Kasmír vitatott himalájai területein, Sophian központtal, miután indiai katonák megöltek 4 civilt és 2 feltételezett harcost. A civil áldozatok az indiai hadsereg szóvivője, Rajhes Kalia ezredes állítása alapján felkelőket támogató személyek voltak.

A vasárnap késő esti lövöldözést követően a hatóságok lezárták a sűrűn militarizált területek egy részét katonák és tömegoszlatásra kiképzett rendőrök segítségével. Kijárási tilalmat rendelt el a kormányzat, valamint az iskolák bezárását, az internet hozzáférés korlátozását is. Azonban a szeparatisták közt indult sztrájhullám csak fokozta a helyiek indulatait, több ezres tömegeket mozdítva meg az indiai hadsereg és Kasmír indiai fennhatósága ellen. Továbbá militánsok egy kormánypárti vezetőt is megtámadtak Szrinagar külvárosában.

A hasonló halálos katonai beavatkozások száma megnövekedett a közelmúltban, amit Kasmír kormányzata sem néz jó szemmel. Mehbooba Mufti – az indiai ellenőrzés alá tartozó Kasmír első női miniszterelnöke 2016. óta, a jobboldali BJP-vel együttműködve – a Pakisztánnal való párbeszéd felélénkítését sürgeti. Azonban a Pakisztánhoz közeledés vegyes érzelmeket váltott ki nem csak az államon, hanem a kormányzó párton belül is. Sokan nem tartják helyesnek a közeledést, a pakisztáni kormány felkelő milíciáknak nyújtott nyílt támogatása miatt. A párbeszédet ellenzők szerint a határokon belüli törvényes fellépést kellene szigorítani, habár a kritikusok szerint ez az út már korábban kudarcot vallott.

A múlt eseményei

A Pakisztán és India közti konfliktus 1947-ben az indai szubkontinens szétdarabolását és Pakisztán létrejöttét követően alakult ki, amelynek központjában a himalájai területek állnak. A függetlenedést követően Kasmír kikiálthatta volna függetlenségét és egy önálló állam jöhetett volna létre. Azonban ennek védelmére reguláris erők hiányában nem lettek volna képesek, így a pakisztáni támogatású muzulmán felkelés hatására az Indiához való közeledés mellett döntöttek. A térségben eszkalálódott feszültség már ebben az évben fegyveres összeütközésekké csúcsosodtak.

1948. januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendelete alapján egy bizottságot állítottak fel (UNCIP), melynek feladata egy tűzszüneti megállapodás elérése a két fél között, csapatok kivonásának elérése és a konzultáció a stabilizáció érdekében, valamint a kasmíri lakosság akaratának az érvényre juttatása. Viszont mire a nemzetközi közösség képviseletében az UNCIP megjelent a területen, Pakisztán már felvonultatta reguláris erőit. Majd 1949-ben az ENSZ közreműködésével a két ország katonai képviselői Karacsiban egyezségre jutottak; egy demarkációs vonal létrehozásával felosztották a himalájai régiót: Pakisztáné lett a területek egyharmada, a maradék pedig Indiáé, azonban a kínai háború során ennek egy része kínai fennhatóság alá került.

Kasmír a kínai háborúban (forrás: http://actuallynot.de)

1954-ben Dzsammu és Kasmír ratifikálta Indiához való csatlakozását és az állam berendezkedését elkezdték átalakítani indiai mintára.

Ezt követően 1965-ig viszonylagos béke uralta a területet, amikor ugyanis a pakisztáni kormányzat rejtett offenzívát indított a demarkációs vonalat átlépve. Ennek hatására háborús helyzetté nőtték ki magukat az összeütközések. Ezt egy csupán 5 évig tartó béke követte, ugyanis az kelet-pakisztáni függetlenségi háborúban India a bengáliakat támogatva becsatlakozott a harcokba.

Az 1987-es dzsammu és kasmíri törvényhozói testületi választásokon elkövetett visszaélések miatt újabb lázadás hullám vette kezdetét, amely során a lakosság két csoportra bomlott: a Pakisztánhoz való közeledés és a függetlenedés híveire. A pakisztáni kormányzat ekkor már nem csak a milíciák támogatásával, hanem diplomáciai úton is támogatta az államot. Ezekben az években a konfliktus ideológiai eltolódása figyelhető meg. Az Afganisztánban Szovjetunió ellen háborút vívott pakisztáni harcosok beáramlásával a nacionalizmust felváltották az iszlamista nézetek.

Az ezredfordulót megelőzően Pakisztán és India is nukleáris teszteket hajtottak végre. Ezt a nemzetközi közösség nem nézte jó szemmel, és először Japán és az USA, majd a G8 országok is befagyasztottak minden, az indiai szubkontinensre áramló hitelt, segélyt és a kereskedelmet is.

Habár a két állam politikai vezetése nem egyszer tett hitet a konfliktus békés rendezése mellett, ezek a próbálkozások általában kudarcba fulladtak, ugyanis Pakisztán nem hagyott fel a militánsok támogatásával, amire India határmenti terrorizmusként hivatkozik. A kétezres évek elején azonban példátlan irányváltás következett be India és Pakisztán kapcsolatában és az Ellenőrzési Vonalon keresztül szabad kereskedelmet hirdettek.

Újabb visszaesés a biztonsági helyzetben

A 2010-es évek óta újabb visszaesés figyelhető meg a térségben, ennek kezdetét a több, mint 100 fiatal halálát okozó India-ellenes tüntetések voltak. Majd 2016. júniusában az indiai biztonsági erők rajtaütést követően tűzpárbajban megölték a Hizbul Mujahideen nevű milícia vezetőjét. Ezzel egy 50 napos demonstrációsorozat vette kezdetét Kasmírban, amely alatt 68 civil, 2 reguláris erőkhöz tartozó katona vesztette életét és megközelítőleg 9000 ember sérült meg.

Az Ellenőrzési vonal (forrás:http://aaj.tv/)

Napjainkig sem csendesedtek el a kedélyek. Míg a felek tavaly összesen 860 alkalommal szegték meg a tűzszüneti egyezményt, az idei év első két hónapjában mintegy 633-szor és 12 civil és 6 katonai személyzet, valamint 4 BSF (Border Security Force – határőrség) személyzet vesztette életét. A határsértések száma 2017-ben kiemelkedően magas volt, 123 végződött sikerrel és 59 esetében a határsértő terroristák megölésével. Januárban ez a szám 5 sikeres és 4 halálos kísérletre tehető.

Hansraj Gangaram Ahri, India belügyminisztere szerint ők nyitottak a békés, bilaterális rendezésre, azonban ezt terror és erőszak segítségével nem lehet elérni. A terrorcselekmények száma idén márciusig 60 volt, amelyben 17 terrorista és 15 biztonsági személyzet, valamint 2 civil vesztette életét. Az elmúlt év 39 hasonló esetéhez képest ez a szám már most kiemelkedően magas.

Ezek a számok az elmúlt napokban is tovább növekedtek. Nem véletlen, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, közel 50 év után, Zeid Ra’ad Al-Hussein főmegbízott több, mint 500 nemzetközi emberjogi szervezet képviselőjének jelenlétében a Kasmírban uralkodó helyzetet súlyossá nyilvánította. Így 2016-ban felkerült a humanitárius katasztrófák hivatalos listájára Szíriával és Mianmarral együtt. Al-Hussein Burhan Wani ifjúsági felkelő meggyilkolását követően hozta ezt a döntést. Az egyre kritikusabb körülményekre figyelemmel az ENSZ 2018 júniusában elkészíti Kasmírról szóló szakjelentését.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindkét fél nukleáris fegyverekkel rendelkezik és a mai napig sem léptek be az ezt szabályzó szerződésekbe a többi atomhatalommal együtt. A megnövekedett határsértések már nem egyszer vezettek fegyveres ütközetekhez, és 1999-ben az atomháború lehetőségéhez is közel sodródott a két ország. Ezt máig sem vetették el és nukleáris arzenáljukat folyamatosan fejlesztik, bővítik.

A közösségi médiában elterjedt fotó a fegyvert ragadó értelmiségi fiatalról (forrás:https://theprint.in/)

Vajon sikerül megfékezni az egyre szélesebb körben terjedő – már az értelmiségieket is megszólító – terrorizmust, az egyre szaporodó vérengzéseket, és a mindennapos emberi jogi sérelmeket, ezzel pedig enyhíteni a lakosság elégedetlenségét a szubkontinensi területen? Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, minden félnek fel kéne adnia területi igényeit és a béke fenntartására törekedni, mind politikai és társadalmi szinten is.

2018. március 20-án, kedden lezuhant a Brit Királyi Légierő világhírű Red Arrows bemutató csapat, illetve az Indiai Légierő egy-egy Hawk típusú kiképző repülőgépe.

Sor kerülhet egy Trump – Kim Dzsongun találkozóra a közeljövőben. Az események megváltozott irányvonala azonban rengeteg kérdést vet fel, kételkedésre ad okot. Mi lesz a tárgyalás kimenetele? Létrejöhet valamiféle bizalom az államok között? Mi lesz a térség jövője? A szakértők között is megoszlanak a vélemények.  Vannak, akik optimizmussal fogadják az eseményeket: Mintaro Oba, korábbi amerikai diplomata a hangzatos „mosolyogjon, bólogasson, de ne egyezzen meg semmiben” tanácsot adja az elnöknek. “Ragadjon meg minden lehetőséget, ami a békét és a nukleáris leszerelést segíti. Az elhamarkodott ígéretek helyett, egy jól kidolgozott programra van szükség, ami lehet hónapokig, akár évekig is eltarthat.”

Az USA és Észak-Korea közötti feszültség a nukleáris fegyverkezési program felgyorsulásával nőtt, a kísérleti robbantások a nemzetközi közösség figyelmét a koreai-félszigetre irányították. Trump tweetjeiben Rakétaembernek nevezte az észak-koreai diktátort, akit válaszul a rakétakísérleteire tűzzel és haraggal fenyegette („fire and fury”) és gazdasági szankciókkal próbált hatni a rezsimre.

A 2018-as év elején úgy tűnt, nem fog javulni a fagyos viszony. Az évre előrevetítették az újabb teszteket, amikkel bizonyítást nyerhet, hogy a ballisztikus rakéták elérhetik az Egyesült Államok összes nagyvárosát.

Újévi beszédében a diktátor úgy nyilatkozott, hogy a „nukleáris programjuk már valóság, nem csak egy fenyegetés” és ebben az évben folytatni fogják a nukleáris program fejlesztését. Arra a kijelentésre, hogy a nukleáris rakéták indítógombja „az asztalán van”, egy korábbi amerikai tisztviselő reakcióként kijelentette, hogy az Észak-Koreával való nukleáris háború közelebb van, mint eddig bármikor és nem tud elképzelni egy diplomáciai megoldást a krízisre. Trump szokásához híven egy twitter bejegyzésben válaszolt, miszerint az ő nukleáris gombja nagyobb.

Az indítógombok méregetése után az észak- és dél-koreai viszonyban azonban meglepetésszerű enyhülést hozott a téli olimpia. Kim Dzsongun bejelentette, kész delegációt küldeni a Szöulban megrendezésre került téli olimpiára. Az sportdiplomácia nem először oldana fel egy hosszú, fagyos viszonyt két állam között. Elég csak az 1971-es pingpong diplomáciára gondolnunk, ami áttörést hozott a kínai-amerikai kapcsolatokban.

Azóta életre hívták a 2016. óta nem használt forródrótot észak és dél között, március elején pedig a diktátor fogadott egy dél-koreai delegációt. A küldöttség legfontosabb pontjai a félsziget nukleáris leszerelése (ez természetesen a hosszú távú cél) és az Egyesült Államokkal való találkozás előkészítése volt. A feszültség csökkentése a két Korea között mindkét félnek érdeke, azonban Moon Jae-in, Dél-Korea elnöke szerint nem tekinthetnek el a nukleáris kísérletek tényétől.

A Trump adminisztráció vegyes érzésekkel fogadta a tárgyalásokat. A szkeptikusok szerint Kim Dzsongun éket akar verni Washington és Szöul közé. Trump nyitott a tárgyalásokra, szerinte a téli olimpián való részvétel az általa meghirdetett „fire and fury”-nek, az erőteljes fellépésnek, és a szigorú szankcióknak köszönhető.

Csung Ej Jong a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal vezetője jelentette be, Trump kész tárgyalni Kim Dzsongunnal. A csúcstalálkozót májusig szeretnék tető alá hozni. Az amerikai vezetés bizonytalan a tárgyalási stratégiát illetően, Rex Tillerson külügyminiszter távozása is nehezíti a helyzetet, illetve az a tény, hogy Dél-Koreában még mindig betöltetlen a nagykövetségi pozíció.  Észak-Korea nukleáris hatalomként egyenlő félnek tekinti magát az USA-val, de kérdéses, hogy ha sor kerülne egy megállapodásra, a tényleges leszerelés vagy korlátozás mennyiben rendítené meg a diktátor helyét a rezsimben. Az elnököt tanácsadói szkepticizmusra és óvatosságra intik, sokak szerint nem lesz eredményes a találkozó. Akármilyen kompromisszum születik – vagy nem születik – a felek között, mindenképpen mérföldkőnek tekinthető az amerikai – észak-koreai kapcsolatokban.

Az elmúlt évek folyamán már több jele is volt, hogy Hszi Csin-ping egyre több hatalmat összpontosít maga köré. Hszi magához ragadta a gazdaság irányítását és első elnöki ciklusában korrupcióellenes harcot hirdetett, melynek eredményeképpen több ellenlábasát (minisztereket, párttagokat, magas rangú tisztségviselőket) száműzött a foglalkozásából, vagy egyenesen börtönbe küldött. Fontos megemlíteni, hogy a párt központi vezetőjévé nevezték ki, míg elődei pártfőtitkári pozícióban gyakorolták a hatalmat. Ez is igazolja, hogy hatalomgyakorlás területén is eltér az előző rendszerektől.
A regnáló elnökök a második elnöki ciklusukban vették maguk mellé a hatalom várományosát, aki általában valamilyen magasan kiemelkedő politikai sikert ért el, ezzel bizonyítván rátermettségét. Ezen folyamat hamarosan aktuális lehetne, de nem látni Hszi közelében olyan ambiciózus politikust, akit kiemelne a tömegből.
Az elnök a 2013-as hivatalba lépése óta megreformálta a hadsereget, mely magában hordozta az ellenzéki katonai vezetők kizárását. Hszi megváltoztatta a hadsereg szervezeti struktúráját és rekord magas összegeket költ fegyverbeszerzésre. Január 1-től közvetlen irányítása alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget, melynek létszáma közel másfél millió és lényegében tartalék haderőként funkcionál.

Megerősítette az állami berendezkedést a sajtó és közösségi oldalak ellenőrzésének szigorításával, a bűnözőkkel való határozott, erős elbánással, a korrupcióellenes küzdelmekkel.

Február végén a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmány azon szakaszát, amely kiköti, hogy a Kínai Népköztársaság elnöke és alelnöke nem maradhat hatalmon két egymást követő ciklusnál tovább. Értelemszerűen ez a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Hszi maradjon az elnök 2023 után is.
„Ennek a gyakorlatnak a bevezetése segít megvédeni a párt tekintélyét Hszi Csin-ping elnök irányításával, valamint megerősíti és tökéletesíti a nemzet irányításának rendszerét” – mondta Csang Je-szuj, a kínai nemzeti népi kongresszus szóvivője.

A mandátumkorlát megszüntetésével a kínai elnök olyan hatalomhoz jutott, mely utoljára Mao Ce-tung idejében volt tapasztalható.

A kínai közvélemény nem emelt hangot az alkotmánymódosítás ellen. Elmondható, hogy amíg az állampolgárok érzik a gazdasági növekedést, a növekvő életszínvonalat és tapasztalják az ország előrenyomulását a nemzetközi platformon, addig nem emelnek szót a hatalom ellen.

Kína tagadhatatlanul szerzi meg az USA gyengülő politikai-gazdasági érdekszféráit Afrikában, Ázsiában. Soha nem látott mértékben fejlődik a haderő, mely szintén igen nagy kihívás elé állítja az Amerikai Egyesült Államokat.

Érdekes kérdés, hogy Hszi elnöknek miért fontos a hatalmat ilyen erősen összpontosítania saját maga körül, de Kína haderejének megreformálását, gazdasági fejlődését, nemzetközi kapcsolatait vizsgálva, aligha kellene attól tartanunk, hogy a közeljövőben átveszi a világ vezető szerepét. Kína regionális hatalomnak tekinthető, azaz a földrajzi körzetében erős katonai, gazdasági, politikai vonzereje van, de geopolitikai szempontból hatalmas méretei és lakosságszáma ellenére is kedvezőtlenebb helyzetben van, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az elnöki ciklikusság eltörlése a kínai remények szerint további fejlődést fog eredményezni, hisz a fejlesztéseket, reformokat egy ember fogja kézben tartani.

Civil források hétfőn arról számoltak be a szíriai állami hírügynökségnek, hogy az amerikai légierő három helikoptere kimentette az Iszlám Állam vezetőit Észak-Szíriában egy körbezárt területről.

Tovább olvasom

Harmadik nekifutásra talán már valóban új hajtóműveket kaphatnak az amerikai légierő nagypapakorú B–52H stratégiai bombázó repülőgépei.

1991. július 8-án az amerikai haditengerészet elvesztett egy E-2C légtérellenőrző repülőgépet. Ez volt az első alkalom, hogy egy Hawkeye öttagú személyzetéből mindenki sikerrel hagyta el a gépet és túlélte az esetet.

A C-2A Greyhound mellett az E-2C Hawkeye a másik olyan tengerészeti (hordozófedélzeti) repülőgép, amely nem rendelkezik katapultülésekkel. A két pilóta és a három operátor vészhelyzetben a kijárat nyitása után ejtőernyős ugrással hagyhatja el a gépet. A Hawkeye szűk kabinjából kijutni nem egyszerű. Az alábbi történetet megelőző két esemény során mindössze egyetlen hajózónak sikerült elhagyni a gépet. Az egyik eset 1978-ban történt, amikor csak két pilóta tartózkodott az E-2-esen. Akkor csak az egyik pilóta élte túl, a másik már túl alacsonyan ugrott és életét vesztette. A következő évben egy teljes öttagú Hawkeye személyzet veszett oda, amikor nem sikerült ledobniuk az ajtót és a gépben rekedtek.

A USS Forrestal a nyolcvanas évek végén. 

Történetünk idején a VAW-122 Steeljaws század a USS Forrestal repülőgép-hordozó Carrier Air Wing 6 jelű ezredéhez volt beosztva. Az utolsó bevetését teljesítő hajót röviddel az Öböl-háború után, 1991 májusában vezényelték a Közel-Keletre. Feladata többek között a kurdok megsegítésére irányuló Provide Comfort művelet támogatása volt. A Ciprustól keletre hajózó Forrestal egyik katapultján a 601-es oldalszámú E-2C repülőgépet egy kora délelőtti felszállásra készítették elő. A Steeljaw 601 hívójelű gép pilótafülkéjében Vincent Bowhers hadnagy, gépparancsnok és John Lemmon hadnagy ült. Mivel a szabályok megengedték, Bowhers hadnagy átengedte a bal ülést a kevésbé tapasztalt Lemmon hadnagynak, aki a gépet vezette, Bowhers hadnagy pedig az egyéb teendőket végezte. Hátul, a „csőnek” nevezett keskeny törzsben két fiatal hadnagy, Terry Morris radar operátor és Bob Forwalder légtérellenőrző tiszt mellett a tapasztalt John Yurchak korvettkapitány ült. A gépparancsnok ugyan Bowhers hadnagy volt, de a bevetésért Yurchak korvettkapitány felelt.

Az utolsó ellenőrzések után a Steeljaw 601-est elindították. Miután a gép elhagyta a fedélzetet, egy emelkedő bal fordulóba kezdett, hogy a Forrestal előtt szabaddá váljon a légtér. A három operátor éppen elkezdte bekapcsolni az E-2-es felderítő rendszereit, amikor elöl, a pilótafülkében Bowhers hadnagy felkiáltott: - Tűzjelzés a jobb oldali hajtóműnél! Maradjunk emelkedésben!  

A Steeljaws század parancsnoki gépe azokból az időkből, amikor még a USS Coral Sea fedélzetéről repültek.

Hátul a három operátor kinézett a kisméretű ablakokon. A hajtóműnél nem látszott semmi. Yurchak korvettkapitány később úgy emlékezett, hogy ha nem lett volna tűzjelzés, nem is gondolták volna, hogy baj van. Lemmon hadnagy továbbra is emelkedésben tartotta az E-2-est, Bowhers hadnagy közben a Forrestalt tájékoztatta rádión. Yurchak korvettkapitány ekkor látta meg a hajtóműgondolából előbukkanó füstpamacsokat. Miközben tovább emelkedtek 1200 méterre, Bowhers hadnagy vészhelyzetet jelentett és leállította a jobb oldali hajtóművet. A teljesen feltankolt Hawkeye túl nehéz volt ahhoz, hogy a Forrestal fedélzetén leszállhasson, ezért üzemanyagot kellett kibocsátaniuk. Ehhez nyolc percre volt szükségük. Erről tájékoztatták a hordozót, hogy a fedélzetet előkészíthessék a kényszerleszálló E-2-es fogadására. Ekkor ugyanis még úgy tűnt, hogy kényszerleszállás lesz a dologból.

Bowhers gépparancsnoknak már volt hajtóműtűzből adódó vészhelyzete. Szárazföldi bázisról, Norfolkból szállt fel, amikor E-2-esének jobb oldali hajtóműve kigyulladt. Leállította a hajtóművet és kényszerleszállást hajtott végre. Akkor azonban a bázis közelében repült, most viszont a Földközi-tenger hullámzott alattuk, ezért nem is gondolt másra, mint visszatérni a hordozóra. Yurchak korvettkapitány szintén átélt már egy fedélzeti tüzet. Ők is szárazföld felett repültek, amikor gépük hidraulika rendszere meghibásodott. A hidraulika folyadék befolyt a törzs első szekciójában lévő avionikatérbe, ahol ráömlött a forró berendezésekre. A fülke rövidesen füsttel telt meg. A pilóta vészeljárással kiengedte a futóművet és a fékszárnyat, majd leszállt a géppel.

Mielőtt a Steeljaw 601 elérte volna az 1200 méteres magasságot, az operátorok jelentették Bowhersnek, hogy jól láthatóan üzemanyag folyik a hajtóműből. A gépparancsnok ekkor meghúzta a T-fogantyút, leválasztva ezzel a hajtóművet az üzemanyag és hidraulika rendszerről, majd megnyomta a tűzoltó gombot. Azt remélte, hogy a hajtóműben maradt üzemanyag hamar kiég, és a tűz elalszik, de nem így történt. Ráadásul ismét Yurchak korvettkapitány hangját hallotta a sisakjában: - Vinnie, égünk. Lehet, hogy ugranunk kell!

A három operátor látta, hogy a hajtóműgondolát lassan körbefogják a lángok. Yurchak ismét a gépparancsnokot hívta: - Vinnie, menni kell! A Hawkeye immár 1200 méteren repült, ezért Bowhers hadnagy nem aggódott a magasság miatt. A hordozóról nyolc percet kértek a leszállófedélzet előkészítéséhez, annyit, amennyi az E-2-esnek is kellett volna az üzemanyag kibocsátáshoz. Bowhers tudta, hogy már nincs annyi idejük. Látta, hogy az átégő gondola kezd elszíneződni. Nem maradt más hátra, mint kiadni a parancsot a Hawkeye elhagyására. - Rendben, mindenki készüljön a gépelhagyásra! – mondta a személyzetnek, majd tájékoztatta a Forrestalt, hogy nem tudják eloltani a tüzet.

A VF-11-esek F-14-ese indulásra készen a USS Forrestal 4-es számú katapultján.

Az E-2-es ekkor már nem volt egyedül a levegőben. Röviddel a felszállása után indították a hordozóról a VF-11 Red Rippers század egyik F-14-esét, amely most a Hawkeye mellé zárkózott. Helikopterek is azonnal rendelkezésre álltak a személyzet mentésére. A HS-15 Red Lions század két Sea King helikoptere már a levegőben volt, a harmadik pedig a Forrestal fedélzetén állt. A negyedik forgószárnyas a Forrestal kíséretéhez tartozó USS Yorktown rakétás cirkáló Sea Sprite helikoptere volt. Az időjárás meleg volt és napos, a tengervíz hőmérséklete a kellemes 26 fokos volt.

Fent az E-2-esen a tűz lassan elérte a szárnyat, amikor Bowhers hadnagy parancsot adott a gépelhagyásra. Lemmon hadnaggyal végigmentek az ellenőrzőlistán. Megszüntették a törzs túlnyomását, lelassították és kitrimmelték a gépet, de a fékszárnyat behúzott helyzetben hagyták, hogy a kibocsátáskor megnövekvő légellenállás ne terhelje a tűztől gyengülő szárnyat. Ha a szárny leszakad, nem lett volna esély a menekülésre. Ezután utasítást adott az ajtó ledobására.

A fedélzeti rendszerek korszerűbbek lettek 1991 óta, de a törzs továbbra is egy szűk, sötét cső maradt. A fotó a pilótafülke felöl készült, a törzs ablakai az operátorok háta mögött vannak.

Yurchak korvettkapitány és Morris hadnagy kioldotta a hevederét és az ajtóhoz ment. A leghátul ülő Forwalder hadnagynak gondja akadt, nem tudott mindent szétcsatlakoztatni. Sisakmikrofonja is meghibásodott, így nem tudta visszaigazolni a gépelhagyási parancsot. Végül megoldotta a problémát, és amikor Yurchak és Morris elhagyta a gépet, ő is előre tudott menni a szűk törzsben. Korábban ugrott már néhányszor és a gyakorlata most segített. Állát a mellkasához szorította és kiugrott. Később így emlékezett vissza a gépelhagyásra:

„A vízre szállási és gépelhagyási kiképzés során úgy tűnt, hogy nehéz lesz elhagyni a gépet a rajtunk lévő felszerelésben. Végül nem volt gond, simán eljutottam az ajtóhoz. Egy pillanatig tétováztam, nem akartam elhinni, hogy ez valóban megtörténik. Arra gondoltam, hogy talán elfelejtettem valamit, de azután beálltam az ajtóba és ugrottam.”

Az operátoroknak és a pilótáknak egyaránt egy szűk folyosón kell eljutniuk a bal oldalon lévő ajtóhoz.

A kísérő F-14-es személyzete jelentette a Forrestalnak, hogy három fő elhagyta a gépet, ejtőernyőik rendben kinyíltak. Miután mindhárom operátor kint volt, a gépen csak a két pilóta maradt. A normál eljárás szerint a jobb ülésben ülő pilótának kell előbb elhagyni a gépet, de Bowhers hadnagy előre engedte Lemmon hadnagyot.

„A legnehezebb a pilótafülke elhagyása volt a rajtam lévő felszerelésben. Láttam Lemmon hadnagyot, amint az ajtónyílásban áll. Rám nézett és az ejtőernyője kézi kioldóját megérintve jelezte, hogy én is fogjam meg az én kioldómat. Jeleztem neki, hogy értem, és ne aggódjon. Megértette és kiugrott.” - emlékezett vissza a gépparancsnok.

A fotón jól látszik, hogy az E-2-es sárga nyíllal jelölt ajtaja milyen közel van a bal légcsavarhoz.

A kint lévő személyzet lassan süllyedt a víz felé. Az elsőként ugró Morris hadnagy nyolc héttel a bevetés előtt vett részt egy vízi túlélő tréningen.

„Nem gondolkodtam a tennivalókon, csak tettem a dolgomat. Beakasztottam a mentőtutaj zsinórját, és a megfelelő pillanatban leoldottam az ernyőt.”

Yurchak korvettkapitánynak is rendben volt az ernyője. Süllyedés közben látta a felettük repülő F-14-est és a távolodó E-2-est. A vízfelszín gyorsan közeledett, ezért a tutajra és a túlélőkészletre koncentrált, és megfogta a leoldó zárakat. Lemmon hadnagy is az ernyőjén lógott. Látta, amint a gépparancsnok is elhagyta a gépet és maga alatt is látott egy másik ernyőt, Forwalder hadnagyét. Amikor Bowhers követte Lemmont, az óránként 330 km/h-s áramlásba kellett ugrania. A vízszintes repüléshez kitrimmelt gépen teljes gázon működött a bal hajtómű, hogy kiegyenlítse a jobb hajtómű hiányát. Ennek eredményeképpen a vízszintesen repülő E-2-es felgyorsult. Ebben az áramlásban és a légcsavarszélben Bowhers hadnagy sisakja leszakadt.

„Az ernyőm rendben kinyílt, és láttam a távolodó gépet - emlékezett a parancsnok. Láttam egy másik ernyőt is, a másodpilótámét. Felkészültem a vízre érkezésre. Néztem, ahogy a víz felém közeledett, és amint éreztem, hogy a lábam vizet ér, leoldottam az ernyőt. Hátraestem, az ernyő pedig eltávolodott. Gyorsan a tutajba rúgtam magam, hogy felmérhessem a helyzetemet.”

Vízi túlélő tréning a medencében. A nyílt tenger azért egy kicsit más. 

Mind az öt ember biztonságosan vizet ért. A közeledő helikopterek hangja azt jelentette nekik, hogy úton van a kutató-mentő szolgálat. Forwalder hadnagy egy sötét folt közepén ült a tutajában ezért a mentőcsapat egy pillanatra azt hitte, hogy a hadnagy körül minden csupa vér, pedig csak a jelzőfesték terült szét a vízben. Miután kiderült, hogy Forwalder hadnagy rendben van, a vízi mentő késsel kivágta, és elsüllyesztette a gumitutajt, majd a hadnagyot a Sea King fedélzetére emelték. Utána Lemmon hadnagy, a pilóta következett. Ő olyan gyorsan került a VAW-122-esekhez, hogy az E-2-es átképzőszázadnál nem volt ideje elvégezni a vízre szállási és gépelhagyási tréninget. A VAW-122-eseknél azután gyorsan pótolta ezt, és most a valóságban alkalmazhatta a tanultakat. Miután vizet ért és meghallotta a felette köröző F-14-est, meggyújtott egy jelzőfüstöt és kiengedte a jelzőfestéket. Rövidesen őt is kiemelték.

Yurchak korvettkapitány szintén a tutajában kucorgott. A túlélőkészlet rádióján a többieket hívta. Hívására Morris hadnagy válaszolt. A rangidős operátor nem látta ugyan Morrist, de örömmel töltötte el, hogy a fiatal tiszt életben van. A HS-15-ösök helikoptere rövidesen megérkezett és a vízi mentő segítségével kiemelték Yurchak korvettkapitányt a vízből, majd elindultak, hogy felvegyék Morris hadnagyot. Morris beindított egy jelzőfüstöt, majd miután látta, hogy a helikopter pilótája nem vette észre, egy jelzőfényt is bekapcsolt. A helikopter megérkezett és a vízi mentő a vízbe ugrott. Az operátor hevederén lévő D-csatot csatlakoztatta a csörlőkábelhez és kiemelték Morris hadnagyot. Már csak a gépparancsnok, Bowhers hadnagy maradt a vízben. A mentőtutajban várakozva hallotta, hogy több gép is köröz felette. Megnyugtató érzés volt tudnia, hogy a társai vigyáznak rá.

A HS-15-ösök Sea King helikoptere bevetésre indul. A felszállást a szögfedélzetről hajta végre a személyzet. 

Amikor meghallotta a helikoptert, begyújtott egy jelzőfüstöt, de az hamar eloszlott a szélben. A Sea King személyzete azonban addigra már bemérte Bowhers vészhelyzeti rádiójának jelét. A helikopterpilóta később elmondta, hogy nagyon nehéz volt észrevenni a pilótát. A sötétzöld, átázott hajózóruha, a fekete gumitutaj és az, hogy Bowhers hadnagy sisakja leszakadt az ugrásnál, csak nehezítette a megtalálását.

A Sea Kingnél egy számmal kisebb SH-2 Sea Sprite. A kilencvenes években a típus már csak a cirkálók, rombolók és fregattok fedélzetén teljesített szolgálatot.

A tutajjal hánykolódó pilóta meglepetésére a Sea King elhúzott felette, nyomában azonban ott repült a USS Yorktown Sea Sprite helikoptere. A gép csak tankolni szállt le a Forrestalon, fedélzetén nem is volt vízi mentő. Amikor azonban riasztották a hordozó kutató-mentő szolgálatát, a HS-15-ösök egyik vízi mentője önként jelentkezett, hogy a Sea Sprite fedélzetén bekapcsolódjon a mentésbe. Amikor Bowhers hadnagyhoz értek, a mentő a vízbe ugrott és gyorsan felcsatolta a pilótát. Amint Bowhers a fedélzetre ért, azonnal a társai felől érdeklődött. Megnyugodott, amikor megtudta, hogy mindannyiukat kimentették. Ezután az E-2-esre kérdezett rá. A személyzet nélkül repülő, lángoló Hawkeye a török-szír határvidék felé tartott. Mivel félő volt, hogy a partot elérve lakott területre zuhan, a lelövése mellett döntöttek. A tűzparancsot a VFA-132 Privateers század egyik levegőben lévő F/A-18-asa kapta, amelyet az E-2-eshez irányítottak. Az égő gép szárnya végül levált és az E-2-es a Földközi-tengerbe zuhant. Az soha nem derült ki, hogy a tűz miatt vagy a Hornet gépágyúlövedékeinek köszönhetően.

A felségjeltől jobbra láthatóak azok az ablakok, amelyeken keresztül a tűz terjedését figyelemmel kísérhette a személyzet. 

Az öttagú személyzet kiválóra vizsgázott a vészhelyzetben. A tűz annyira megrongálta a szárnyat, hogy a hordozón való leszállás esélytelen lett volna, mivel a meggyengült szárny a futómű és a fékszárny nyitásakor biztosan leszakadt volna. Ebben az esetben a személyzet is odaveszett volna. Ebből a szempontból Yurchak korvettkapitány kulcsember volt, mert a tűz alapján felmérte a helyzetet és ezzel segített Bowhers hadnagynak meghoznia a döntést. Szerencse volt, hogy a tűz a jobb oldali hajtóműnél keletkezett, mert a Hawkeye törzsén csak a jobb oldalon vannak ablakok. Ha a bal hajtómű gyullad ki, nem tudták volna figyelemmel kísérni a tűz terjedését.

A személyzet rövidesen ismét repülhetett. A Steeljaw 601 egykori személyzetéből négyen még több ezer órát repültek az E-2-es közösségben és magas beosztásig jutottak. Bob Forwalder hadnagy két évvel később a VAW-124 Bear Aces századnál vesztette életét egy E-2-es katasztrófában a Jón-tengeren. A VAW-122 Steeljaws századot harmincévnyi működés után 1996. március 31-én feloszlatták.

* * *

Fotó: U.S. Naval Historical Center, U.S. Navy, Steeljaw-archív

Forrás: Peter Mersky, U.S. Navy és a VAW-122-es század egykori tagjai

2022-ig kell elvégeznie a MiG repülőgépgyárnak Bulgária MiG-29-esein a nagyjavítást. A munkálatokban 15 darab, még a szovjet időkből származó vadászrepülőgép érintett.

A Dolomitokban lévő Bellamonte síterep közelében található az Osztrák-Magyar Monarchia erődrendszerének egy figyelemre méltó tagja, az 1886 és 1900 között, 1838 méter magasságban épült Werk Dossaccio. Az eredetileg négy darab, páncélozott toronyban elhelyezett 10cm-es tarackkal és négy, kő kazamatában elhelyezett 12cm-es ágyúval, valamint tizenkét 8mm-es géppuskával felszerelt létesítményt már az 1915-ös olasz hadbalépés körül megfosztották fegyverzetétől, melynek elemeit azonban a közelben lévő tüzelőállásokból használtak a K.u.K. erők az előrenyomulással kísérletező olaszokkal szemben. Az itt elkönyvelt harctéri sikerek sem vehették elejét azonban, hogy az első világháborút Ausztriával lezáró Saint Germain-en-Laye-i szerződés következtében a térség, Dél-Tirol és Trentino, benne Dossaccióval, Olaszországhoz kerüljön.

 

Útbaigazító táblák. Irány "ex Forte Dossaccio"!

A harcokban részt vett tiroli gárdisták (Standschützen) emlékére emelt vaskereszt az erődhöz vezető úton.

Korabeli térkép részletén. Jól látható az erődhöz vezető kacskaringós út. Az észak-északnyugatra levő Carigole réten a dossacciói tüzérek olasz katonák egy századával végeztek.

Ez tárul a túrázó szeme elé nyugat felől a hegytetőre érkezve...

...és így festett az erőd a háború elején, amikor az ágyúkat eltávolították. Figyelemre méltó az előtérben lévő szögesdrót-erdő...

...s annak egy darabja ma.

A háborús személyi állomány egy csoportja.

Déli irányból. Jól látszik, hogy a helyi sajátosságokra is építettek.

A felfelé vezető utat néhány igényes, "lapozható" tabló szegélyezi, archív képekkel, információkkal. Ezen a háborús felvételen az látszik, hogy a forgatható lövegtornyokat beton kupolák váltották fel, melyekbe az ellenséget megtévesztendő fatörzsekből készült "ágyúcsöveket" illesztettek. A valódi lövegek ekkor már a környező tüzelőállásokban voltak, ahonnan a tüzcsapások között sziklába vájt rövid tárókba vontathatták be azokat az ellencsapástól való védelem érdekében.

Zord

Oroszország a közvetlen konfrontációt is vállalja az amerikai erőkkel, és megtorló lépéseket tenne egy Damaszkusz elleni amerikai rakétatámadás esetén.

Tovább olvasom

Lengyelországban 2024-ig szeretnék szolgálatban tartani a két OLVER HAZARD PERRY-osztályú fregattot. Az ORP TADEUSZ KOSCIUSZKO TÁBORNOK és az ORP KAZIMIEZ PULASKI TÁBORNOK neveket viselő hajók korszerűsítése a mostani hírek szerint nem fog kiterjedni minden rendszerükre.

A Cseh Köztársaság 2021 májusától kezdi majd el keresni új 120 milliméteres aknavetőrendszerét. A már rendszeresített finn Patria AMV lövészpáncélosra szerelhető 120 milliméteres NEMO rendszer biztosan előnnyel fog indulni a 2023 és 2025 között szerződés aláírásával záruló tenderen, de ugyanilyen esélyes lehet az ikercsövű AMOS rendszer és talán a lengyeleknél rendszerbe állított, szintén Patria lövészpáncélosra szerelt M120K Rak rendszer is képes lehet arra, hogy elnyerje majd a döntéshozók kegyét.

Mindenre kiterjedő földi próbák után, 2018. március 14-én, helyi idő szerint 12 óra 52 perckor végrehajtotta első felszállását a február 23-án bemutatott, Bombardier Global 6000-es üzleti repülőgépre épített Saab GlobalEye radargép. A Linköping-i repülőtérről végzett első repülés alkalmával 1 óra 46 percet a levegőben töltő rendszer egyaránt képes a légtér, a földfelszín, valamint a tengerfelszín ellenőrzésére. A belső teret most még csak egy igen kiterjedt adatgyűjtésre képes fedélzeti műszercsomag töltötte ki, de majdan a géptörzs fölé épített, gallium-nitrid (GaN) félvezető technológiát tartalmazó, elődjéhez képest zavarvédettebbé tett Erieye ER (Extended Range) AESA antennájú rádiólokátor felderítési képessége 650 kilométer, tömege majd egy tonna. A törzs alá, a szárny bekötési pontja előtt a tengerfelszín ellenőrzésére képes Leonardo Seaspray 7500E radar nyert elhelyezést, míg ez előtt egy Star Safire 380HD szenzortorony került felszerelésre. A 11 órányi repülési idővel rendelkező GlobalEye személyzete kétfőnyi pilóta és öt rendszerkezelő. A típust elsőként az Egyesült Arab Emírségek légiereje rendelte meg még 2015-ben két példányban, a harmadikat 2017 elején rendelték meg.

Az Orosz Védelmi Minisztérium március 13-án átvetette az első sorozatgyártású Iljusin Il-76MD-M Candid (olykor Il-76MDM) továbbfejlesztett szállító repülőgépét, az orosz repülőgépgyártókat tömörítő United Aircraft Corporation-től. Az UAC az eddigi megrendelések alapján 30 Il-76MD-M-et fog elkészíteni, a már üzemelő Iljusin-ok korszerűsítésével. Ez magába foglal egy módosított szárnyszerkezetet, megerősített futóműveket, kijelzőkkel ellátott pilótafülkét, valamint az orr radarburkolata alatt elhelyezett elektrooptikai/infravörös szenzortornyot, ami az éjszakai repüléseket teszi biztonságosabbá. Továbbá korszerű kommunikációs és navigációs rendszerek kerültek beszerelésre, valamint a már gyártásban nem lévő rendszereket is lecserélik. A gépek élettartamát a modernizáció 30-40 évre hosszabbítja meg, azonban a szárnyak alá épített régi D-30KP hajtóművek azonban változatlanul megmaradnak. A most állami tesztekre átadott IL-76MD-M első repülésére 2016 februárjában került sor.

Törökországban az Aselsan megkezdte az 1 tonnás Mk 84-es bombatestekre szánt LGK-84 lézeres félaktív irányítókészlettel folytatott próbákat. Érdekes módon a műholdas irányítókészletet, melyet HGK-2-nek neveznek, már gyártják az Mk 84-ek számára, akárcsak a 227 kilogrammos Mk 82-es számára az LGK-82-es lézeres félaktív irányítókészletet. Ezeket a légierő gépei intenzíven használják a Szíriában és Észak-Irakban folytatott műveletekben.

Izraelben jóváhagyták a szárazföldi haderő fejlesztésére vonatkozó tervezetet, így 2020-tól elkezdődhet majd az Eitan lövészpáncélosok rendszeresítése. A vietnami háború időszakából származó, bár azóta többször is korszerűsített amerikai M113-as lövészpáncélosok nyugdíjazása (melyekből több mint 1000 darabbal rendelkezik Izrael) így bizonyosnak tekinthető. Az IAI, az IMI és a Rafael által fejlesztett és 2016-ban bemutatott Eitan-t ugyanis több száz darabos mennyiségben tervezik hadrendbe állítani. A 8x8-as kerékképletű 35 tonnás Eitan könnyebb és olcsóbb, mint a Merkava alapján kifejlesztett Namer. A védelmét aktív páncélzattal is erősítő Eitan 3 fős személyzet mellett még 9 lövész szállítására képes. A Trophy aktív páncélzat mellett a moduláris páncélzat is alkalmazásra kerül defekttűrő abroncsokkal egyetemben. Ezekkel 50 km/h-sebesség mellett legfeljebb 16 kilométer tehető meg. A 2014-es gázai konfliktus tapasztalatait is felhasználó páncélos a 750 lóerős motornak köszönhetően képes lesz elérni a 90 km/h sebességet, fegyverzetét távirányított toronyba szerelt 12,7 milliméteres nehéz géppuska, vagy 30, illetve 40 milliméteres gépágyú fogja alkotni.

A konkrét fegyverzet most még nem realizálódott, mindenesetre tavaly nyáron egy új, még a fejlesztés korai szakaszában lévő távirányítású torony prototípusával szerelték fel a Namer nehéz lövészpáncélos egyik példányát. A szállított lövészek számát nem csökkentő, igen alacsony toronyban egy 30 milliméteres gépágyú, (a fotók alapján Orbital ATK Mk44 Bushmaster) és egy 7,62 milliméteres párhuzamosított géppuska került elhelyezésre. A célpontok felderítését, megfigyelését, valamint a fegyverzet irányzását két független optikai rendszer teszi lehetővé. A torony jobb oldalán lévő, 360 fokban körbeforgatható a parancsnok, a másik, a bal oldalon lévő az irányzó számára jeleníthet meg képeket és adatokat a kijelzőn.

Irányított rakéták eddig még nem voltak láthatók a tornyon, de a Rafael Trophy APS aktív páncélzat radarantennáit fel lehetett fedezni rajtuk (ezek eddig a páncéltest oldalán voltak láthatók), így alkalmazásával nem csak a támadó (eddig csak egy Rafael Samson távirányítású fegyverállványra szerelt 12,7 milliméteres nehézgéppuska jelentett a fegyverzetet egy-két, de nem távirányítású állványra szerelt 7,62 milliméteressel együtt), de a védekező képesség is erősödni fog a Namer esetében. Várható, hogy a Namer-ra szerelt torony kipróbálásra fog kerülni a 8x8-as kerékképletű Eitan lövészpáncéloson is.

Az M113-ok cseréjére az Eitan mellett a másik opciót a Merkava harckocsik Mk2-es variánsai jelentik, hiszen ezek lassan kivonásra kerülnek a hadrendből a korszerűbb változatoknak köszönhetően. A jelentős páncélvédelemmel rendelkező harckocsik a torony eltávolítása és némi korszerűsítés és átalakítás után, mint lövészpáncélosok jelenhetnek meg újra a szárazföldi erők kötelékében. Az első átalakított példánnyal még 2016 tavaszán folytatták le az első csapatpróbát, sikerrel. A távolabbi jövőben a Merkava Mk5-ös mellé egy újabb harckocsi is megérkezhet, ez pedig a 32 tonna körüli tömeggel rendelkező Carmel lesz. Ennek megjelenésére 2025-2027 körül lehet számítani.

Angola tengeri járőrgép verzióban rendelt meg három C295-es repülőgépet az Airbus-tól. A 160 millió eurós beszerzés egy spanyol bankon keresztül valósul majd meg. Algéria (6), Egyiptom (24), Ghána (3) és Mali után így most egy újabb megrendelés érkezett a típus valamelyik változatára a fekete kontinensről.

Az igen lassan, de már sorozatban gyártott Tejas-ból a héten teljesítette első repülését a nyolcadiknak elkészült HAL Tejas SP-8 (LA-5008) vadászbombázó. A 33 perces első szárnyalás eseménytelenül telt el.  Ez a példány is az átvételi tesztek befejeződése után a típust repülő 45 repülőszázadhoz (Flying Daggers) fog kerülni. A 35 éve indult fejlesztés hamarosan így, vagy úgy de végéhez fog érni. A légierő ugyanis 123 darab olyan Mk-I-es és javított képességű Mk-IA Tejas-t hajlandó beszerezni, amelyek még nem tekinthetőek teljes képességűeknek. Ennek ára azonban az, hogy további 201 Mk-II-es példány már minden tekintetben megfeleljen az elvárásoknak. Jelenleg csak hat Tejas található meg a légierő állományában, ezek 350-400 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek, míg fegyverterhelésük 3 tonna. Ezek az értékek mindenképpen javításra szorulnak a légierő vezetői szerint, akárcsak a manőverezési jellemzők és a fedélzeti elektronika. Az Mk-II-nek tehát magasra lett rakva a léc, amit ha sikerül átugrani, biztos jövő lesz a jutalom a gyártónak.

A szomszédos Pakisztánban egy érdekes éleslövészetre kerítettek sort a múlt héten. Ugyanis egy tengeri célpont ellen közel azonos időben indítottak el egy F-22P fregattról, valamint egy JF-17 Thunder vadászbombázóról C-802-es hajók elleni rakétákat. A RIBAT-18 gyakorlat utolsó napján végzett közös éleslövészet sikeresen mutatta be a haditengerészet és a légierő közötti együttműködés lehetőségét.

Tajvanon nem csak egyszerű korszerűsítéssel együtt járó képességfejlesztés az, amin a helyi gyártású AIDC (Aerospace Industrial Development Corporation) F-CK-1 Ching Kuo vadászbombázók mentek keresztül, amikor A/B verzióból C/D-vé lényegültek át. A korszerűbb elektronika, kibővülő fegyverarzenál és további 20 év szolgálati idő mellett egy új feladatkör betöltésének lehetősége is megvalósulhat. Ez pedig nem más, mint a "Wild Weasel", vagyis a légvédelmi rádiólokátorok megsemmisítésének képessége. Az ezen feladatkör ellátásához szükséges besugárzás-jelző és lokátor elleni rakéta fejlesztése már folyamatban van a szigetországban.

Japánban március 12-én a Japán Tengerészeti Önvédelmi Erők (JMSDF) átvette a kilencedik SZORJU-osztályú (KÉK SÁRKÁNY) tengeralattjáróját. A Kawasaki Heavy Industries kobei hajógyárában 2013. október 22-én építeni kezdett, két Kawasaki 12V 25/25 dízelmotor mellett levegőtől független meghajtó egységgel (ezt négy Kawasaki Kockums V4-275R Stirling motor alkotja) rendelkező SS 509-es SEIRYU-t (ZÖLD SÁRKÁNY) 2016. október 12-én tették vízre. A SZORJU-osztályú tengeralattjárók 84 méter hosszúak, lemerülve 4100 tonnás vízkiszorítással rendelkeznek.

Ausztrália három év után kihirdette a LAND 400-as tender győztesét. Ebben a szárazföldi haderő számára kerestek egy felderítő feladatok ellátására képes lövészpáncélost. A 211 darabos megrendelést a német Rheinmetall zsebelhette be. Canberra a Boxer gyalogsági harcjárműnek szavazott bizalmat, amit a LANCE 30-as toronnyal fognak ellátni. Ezt egyébként szintén a Rheinmetall gyártja és egy 500 lövés percenkénti tűzgyorsaságot elérő 30 milliméteres Rheinmetall MK30-2/ABM gépágyúval, mint főfegyverzettel van felszerelve. Az 5,2 milliárd dolláros megrendelés 1450 új munkahelyet fog teremteni Ausztráliában, hiszen a járművek építését helyben fogják elvégezni, de a páncélzat anyaga is honi előállítású lesz.

A Lockheed Martin F-35-ével kapcsolatban számos hír érkezett a hibákról. Egy összetett rendszernél ezek szinte természetesek, de vannak igencsak egyszerűnek tűnőek is a jelenleg éppen 2769 darabos tételt tartalmazó hibalistában. Az egyik ilyen a gumiabroncsok alacsony élettartama, ami épp a fele az elvártnak. Természetesen dolgoznak a problémák megoldásán, ebben az esetben új beszállítók jelentkezését várják, akik kellően strapabíró, ám mégis igen könnyű gumiabroncsot tudnának szállítani a vadászbombázók számára.

Múlt héten megérkezett Chilébe a legutóbb rendelt hat Embraer A-29 Super Tucano felfegyverezhető kiképzőgépből az első két példány. A 463-as és 464-es oldalszámú gépek a Los Condores légibázisra kerültek, ahol már a múlt évtizedben megjelent a típus, mivel itt folyik a pilóták képzése a Brazíliában gyártott turbólégcsavaros repülőgépekkel.

Március 16-án a brazil hadsereg átvette a 300. VBTP-MR Guarani gyalogsági harcjárművét a típus gyártását végző Sete Lagoas-i gyárba. Itt egyébként 2013-tól kezdődően évente körül belül 100 darab Guarani-t terveztek elkészíteni 20 éven át, ugyanis Brazília 2044 darabot rendelt belőlük. Az első elkészült példány még 2012. december 6-án került átadásra. Eddig több száz darab UT30-as távirányítású fegyverállványt rendeltek meg az Elbit Systems brazil leányvállalatától, az Aeroeletrônicatól 260 millió dollár értékben a páncélosok részére.

A 30 mm-es gépágyúval és 7,62 mm-es géppuskával ellátott UT30-as torony lehetőséget biztosít két Spike irányított páncéltörő rakéta indítására is, így a 6x6-os kerékképletű járművek komoly tűzerővel rendelkeznek. Brazília darabonként hozzávetőlegesen 2740000 dollárt fizet a licencben gyártott páncélosok darabjáért. A brazilok reményei szerint a Guarani kelendő lehet még Chile, Kolumbia és Ecuador számára is. Nem csak az exportesélyek, de hazai igények minél jobb kielégítése végett akár tíz különböző változata is elkészülhet a 6x6-os páncélosnak, köztük egy speciálisan a tengerészgyalogság számára módosított, a tengeri körülmények között jobb úszóképességgel rendelkezőé is. A VBTP-MR Guarani hossza 6,9 méter szélessége 2,7 méter magassága 2,3 méter tömege 18 tonna.  Legénysége 2 fő, szállítható személyek száma 9 fő, hatótávolsága 600 km, legnagyobb sebessége 90 km/h.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Mirage F1M

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Hawker Siddeley Gnat T.1

Boeing CH-47D Chinook

CASA C-101EB Aviojet

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Dassault Mirage 2000D

Rockwell B-1B Lancer

Westland WG-13 Super Lynx Mk.90B

McDonnell Douglas RF-4E Phantom II

Dassault Rafale C

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Pilatus PC-21