You are here

Biztonságpolitika

A Biztonságpolitikai Szakkollégium bécsi EBESZ-látogatása

Biztonságpolitika.hu - Mon, 15/10/2018 - 15:00

Október 10-én a szakkollégium tagjai ellátogattak Bécsbe, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Képviseletére, ahol lehetőségük volt betekinteni a szervezet működésébe. A csapatot Dr. Szatmári László ezredes, Magyarország Állandó EBESZ Képviseletén belüli Katonai Képviselet vezetője fogadta és vezette körbe.

A látogatás során előadások keretében szerezhettünk ismereteket a szervezetről. Az első előadást az EBESZ Titkárságának munkatársa tartotta a szervezet létrejöttének történetéről, céljairól és alapvető értékeiről. Ezt követően beülhettünk a Biztonsági Együttműködés Fórumára, ahol megtapasztalhattuk, hogyan zajlik egy ilyen heti rendszerességgel tartott ülés. Szerencsénk volt hallani Kim Jaameri altábornagyot, a Finn Vezérkar tisztjének felszólalását, aki ismertette a finn katonai doktrína átalakulását; hallhattuk továbbá Dr. Aleksandr Serzhantov vezérőrnagyot, az Oroszországi Föderáció Vezérkarának tisztjét, aki az új orosz biztonsági stratégiáról beszélt; végül Jonas Lind alezredes, a Svéd Hadsereg tisztje szólalt fel, aki a Svéd Hadsereg Katonai Stratégiai Doktrínáját mutatta be. Külön megtiszteltetés volt, hogy az ülés elején köszöntötték a Biztonságpolitikai Szakkollégium tagjait is mint jelenlévő vendégeket.

A Fórum ülésén tett látogatás után a TNTD (Transnational Threats Department) munkatársa adott elő a transznacionális fenyegetések kezeléséről.  Az utolsó előadást már a bécsi magyar nagykövetségen hallgathattuk végig, ahol Dr. Szatmári László ezredes a Katonai Képviselet munkáját ismertette velünk.

Dr. Szatmári László ezredessel Magyarország Bécsi Nagykövetségén.
Categories: Biztonságpolitika

Történelmi pillanat: újra repülnek a Mi-24-esek

JetFly - Mon, 15/10/2018 - 14:36
Most először repültek azok a Mi-24-es harci helikopterek, amelyek szeptember közepén tértek vissza oroszországi nagyjavításukból. Első útjukat mások mellett a bázis jelenlegi és egykori parancsnokai is végignézték az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.
Categories: Biztonságpolitika

Jemen: regionális hatalmak harctere a “kaotikus béke” felbomlása után

Biztonságpolitika.hu - Mon, 15/10/2018 - 10:00

A 2015-ben közzétett ENSZ Világélelmezési Program Jemenre vonatkozó jelentései súlyos humanitárius katasztrófára figyelmeztettek arra hivatkozva, hogy az ország már a háború előtti időszakban, 2015 márciusa előtt is a legszegényebb államok sorába tartozott; nem csupán az arab államok között, de világviszonylatban is.

Múltban gyökerező megosztottság

A Jemenben kialakult válsághelyzet belpolitikai okokra vezethető vissza, melynek elsődleges forrása a társadalmi megosztottság. Első látszatra a törésvonalak vallási hátterűnek tűnhetnek, melyek az iszlám különböző, felekezetek közötti ellentétéből származnak. Azonban a jelenlegi konfliktus kialakulásának a vizsgálatánál figyelmbe kell venni a kétállami Jemen örökségét. 1990-ig a mai Jemen területén két különböző berendezkedésű állam működött, északon a Jemeni Arab Köztársaság Szanna központtal, délen a szocialista hátterű Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Moszkva erőteljes támogatásával. A szovjet befolyás megszűnésével az ádeni vezetésű államszervezet fokozatosan észak vonzásába került. Ebből kifolyólag az észak-dél ellentét a mai napig konfliktusforrás, amelynek eredménye, hogy a déli országrész mind a mai napig a marxista háttérrel rendelkező szeparatista mozgalmak központja maradt. Ugyanakkor a déliek szerepe napjainkig meghatározó a politikai életben, hasonlóan a szaúdi támogatású vahabita és szalafista tömörülésekhez, valamint a reformiszlamista al-Iszláh párthoz. A kialakult válság rétegeltségéhez hozzájárul a törzsi szövetségen nyugvó politikai befolyásolás és a regionális megosztottsághoz illeszthető szunnita-síita ellentét. A szunnita többségű Jemenben a lakosság megközelítőleg negyedét teszi ki a záidita síita kisebbség, legnagyobb számban az ország északi területein élnek.

Forrás: Geopolitical Future.

Az egységes Jemen első, közel két évtizedét az Ali Abdulláh Száleh elnök nevével fémjelzett korszak testesíti meg, mely több évtizeden keresztül fent tudta tartani a viszonylagos békét és annak látszatát a széles spektrumon mozgó társadalmi, vallási és törzsi ellentétek ellenére is. Ez a típusú, kompromisszumokon alapuló kormányzás könnyebben irányíthatóvá tette a déliek szeparatista és az északiak decentralizációs törekvései közötti feszültséget. A belső viszonyok megszilárdulásával a szannai kormányzat megítélése is pozitív irányba változott a nyugati nagyhatalmak számára. Azonban a Száleh-korszak korántsem tekinthető egy prosperáló békés időszaknak. A 2000-es évek elején az ország lakosságának közel fele egy dollár alatti jövedelemből gazdálkodott, így nem meglepő, hogy a gyerekek több mint 50 százaléka volt ebben az időszakban alultáplált. Emellett komoly tevékenységet fejtettek ki a különböző terrorszervezetek, főként a déli területeken, ahol az al-Káidának sikerült újraszerveződnie és korábbi pozícióit megerősíteni.

Belső villongásokból regionális háború

Száleh támogatói bázisa 2011-ben rendült meg, ekkor főként a törzsi vezetők vonták meg bizalmukat, mely az elnök hatalmának térvesztésével hozható összefüggésbe. A megmaradt támogatói körére már nem tudott támaszkodni, így politikai szerepének megőrzése helyett a lemondás mellett döntött. Az átmeneti időszakban az új hatalmi elit a nemzeti egység erősítését, a politikai és társadalmi egyensúly fenntartását helyezte előtérbe. A progresszív törekvéseknek azonban gátat szabott az akkor már felbomlóban lévő társadalmi és felekezeti egyensúly, melyet nagy mértékben Száleh személye tartott egyben. Tovább mélyítette a hatalmi és a törzsi viszonyok között húzódó repedéseket az átmeneti időszak alatt vezető szerepbe lépő Abd-Rabbuh Manszúr Hádi, aki nem rendelkezett olyan széles körű befolyási hálóval és kapcsolati viszonyokkal, mint elődje.

Az erőteljes széthúzó folyamatok 2014 és 2015 között eszkalálódtak, az északi Szada tartományban aktívvá váló al-Húszi mozgalom immár nem csak Jemenben jelentett biztonsági kockázatot, hanem Szaúd-Arábiára is kiterjesztette mozgásterét. A casus belli azonban a húszik déli terjeszkedése és az ádeni székhelyű Hádi-kormány megdöntése volt. A szaúdi vezetés mint az ádeni kormány gyámja avatkozott be fegyveres úton.

A konfliktus kitörése óta eltelt idő alatt a szaúdi-egyesült arab emirátusi koalíció nem tudott érdemi előrelépést mutatni, azonban a legnagyobb csapás így is a civil lakosságot érte és éri. Jemen teljes légi és tengeri blokádja tömeges éhínséget eredményezett a lakosság körében. A stratégiai fontosságú Hodeida kikötőjének ostromával a civil lakosság eleshet a nemzetközi segélyektől, mivel az import 70 százaléka ezen a kikötőn keresztűl érkezik az országba. Az élelmezés kérdése mellett problémát vet fel a tiszta ivóvízhez jutás, mely egészségügyi szempontból szinte kezelhetetlen helyzetet eredményez. Ennek következtében a háború kitörése óta már többször ütötte fel a fejét kolerajárvány, mely elsősorban a kiskorúakat tizedelte. Az ENSZ figyelmeztetése alapján Jemen 29 millió lakosából közel 18 millió fő élelmezése vált kérdésessé, míg 8,4 millió lakost érint súlyosan az éhínség. Ugyanakkor az ország gazdasága is romokban hever, 2015 óta az élelmiszerárak 35 százalékot növekedtek, míg a jemeni riál világpiaci értéke óriásit zuhant.

Globális szintű problémák

Az Arab-félsziget déli részén kialakult válságot többen vallási hátterűnek, a síita-szunnita irányzatok viszályának, Szaúd-Arábia és Irán proxy háborújának értelmezik. A feltételezés több esetben is kérdéseket vet fel. az Egyesült Államok korábban Iránt nem tekintette résztvevőnek, a húszi felkelőkhöz azonban több esetben olyan fegyverek érkeztek, amelyek Teheránhoz köthetők. Az elmúlt időszakban látványosan megnőtt a jemeni erők és a húszi fegyveresek katonai aktivitása, legutóbb a jemeni légierő dróntámadást hajtott végre Abu Dhabi reptere ellen, valamint tüzet nyitott több szaúdi hajóra.

A jemeni katonai sikerek ellenére a lakosság jövőbeli egészségügyi ellátása továbbra is kérdéses marad, ahogyan az élelmezés és a jemeni gazdaság felépítése is. Fennáll a veszélye, hogy egy új társadalmi szerződés hiányában a konfliktus eredményeként a térség újabb fegyveres csoportok központjává vállhat, melyek tevékenysége globális szinten is veszélyforrás lehet.

Categories: Biztonságpolitika

Egy nap, három pilisi osztály

Air Power Blog - Sun, 14/10/2018 - 23:59

Most, hogy teljes megújulás előtt áll a VSHORAD fölötti SBAD képesség Magyarországon a Zrínyi 2026 jegyében, nem árthat egy kis lérak-nosztalgia ("honnan jöttünk, hová megyünk"). Ez vezérelt régi tervem kivitelezésében, hogy egyetlen nap eltúrázzak az egykori 11. dandár mindhárom pilisi, hegyi TÁS-ába. 

Amióta a geodéziai toronyra felhúzták a Boldog Özséb kilátót (melynek tájékoztató táblái közé nem sikerült egyet sem elhelyezni a valaha itt dolgozott lérakosokról...), és elhozták ide a zöld csúcs jelzést, a Pilistető és a 11/2 osztály Volhov-tüzelőállása "hivatalosan" hozzáférhető, például a Szántói-nyereg felől. (2004-es légi felvételemen a 11/2)

Ez már az Urak Asztala, a 11/1 Volhov PV-fedezéke a HÁP tetején. Ide a szentlászlói úton lévő Hegytetőről a Pap-réten keresztül lehet eljutni.

Ilyen a kilátás az EÁP elől a fák között keleti irányba, a Duna túloldalán lévő Naszály és a DCM felé. (2004-es légi felvételemen a 11/1)

Lom-hegy: 11/9, a HÁP tetején lévő betonplaccon állt egykor az Nyeva-M rendszer UNV antennaposztja.

Ez az eldobott fémkeret egy P-12-es magassági indikátorjához (E-szkóp) tartozott. (2004-es légi felvételemen a 11/9)

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: POINTE DU HOC

Air Base Blog - Sat, 13/10/2018 - 13:56

1944. június 6-án hajnali fél ötkor, a 2. ranger zászlóalj D, E és F századának katonái a normandiai partoktól északra, húsz kilométerre álló csapatszállító hajókról átszálltak a partraszálló hajókba és a kétéltű járművekbe. A fegyvereken és a katonák személyes felszerelésén kívül létrákat, kötéllétrákat és kilőhető köteleket vittek magukkal. A feladatuk az volt, hogy Pointe du Hoc-nál megmásszanak egy 30 méter magas sziklafalat és elfoglalják a magaslaton lévő német tüzérségi üteget, amelynek hat darab 155 mm-es ágyúja veszélyeztethette mind a Utah, mind az Omaha-parton partraszálló egységeket.

Az erős áramlatok, a rossz látási viszonyok és egy navigációs hiba okozta két kilométeres tévedés miatt a rangerek hajói és kétéltű járművei a parttal párhuzamosan haladtak nyugati irányba, a kijelölt partraszállási hely felé. A hajók közül egy a hatalmas hullámok, a kétéltű járművek közül ugyancsak egy az ellenséges tűz miatt elsüllyedt. Végül a James E. Rudder alezredes által vezetett rangerek elértek Pointe du Hoc-hoz és partra szálltak egy mindössze 25 méter széles parti sávon.

A sziklafalon mászó rangereknek az ellenséges tűz ellenére sikerült feljutniuk a magaslatra, fent azonban üres kazamatákat találtak. A németek a szövetségesek bombázásai miatt az ágyúkat már korábban hátravonták. A fegyvereket és a hozzájuk tartozó muníciót később megtalálták és részben megsemmisítették, de az elkövetkező két és fél nap heves harcokkal telt. Végül június 8-án, a Max F. Schneider alezredes vezette 5. ranger zászlóalj, a 116. lövészezred és a 743. harckocsi zászlóalj megérkezett az Omaha-partról, és a 2. zászlóalj maradék emberét felmentve elkezdte a németek visszaszorítását nyugatra, Grandcamp irányába. A Pointe du Hoc-nál partra szállt 225 ranger közül csak 90 élte meg ezt a napot.  

Pointe du Hoc egyike annak a 29 emlékhelynek és 26 temetőnek, amelyet egy amerikai kormányszervezet, az American Battle Monuments Comission gondoz. 

A Pointe du Hoc-nál vívott harcok történetét hat íves acéllemezen jelenítették meg. 

Az emlékmű egyik eleme egy, a helyszínre jellemző mozzanatot ábrázolja. A feliratrészlet abból a beszédből való, amelyet Ronald Reagan amerikai elnök a D-nap negyvenedik évfordulóján tartott. 

Ugyanannak az elemnek a másik felén szintén egy ranger látható és a Pointe du Hoc-nál használt felszerelés: kötéllétra és kilőhető horgony, amely hosszú mászókötelet vonszolt maga után. 

Egy eredetileg francia gyártmányú 155 mm-es GPF ágyú csöve. Német jelzése K418(f) volt, az f a francia eredetre utal. Az első világháborús ágyúból több százat zsákmányoltak a németek, többek között partvédelmi célokra.  

A bombatölcsért a növényzet sem tudja eltakarni. A német üteget először 1944. április 25-én este bombázta az USAAF két hullámban, A-20 Havoc közepes bombázókkal. Egy ágyút megsemmisítettek, kettőt megrongáltak. A maradékot ezután vonták vissza a németek a parttól déli irányba eső erdős területre.  

A magaslatot további kráterek pettyezik. A terület április 25. és június 6. között tíz bombatámadást kapott, amelyet az USAAF az A-20-asok mellett B-26-osokkal és B-17-esekkel, a RAF Lancasterekkel és Mosquitókkal hajtott végre. Ezután következett a partraszállást megelőző haditengerészeti tüzérségi előkészítés. 

Az egyik ágyú ezen a nyitott helyen állt. Pointe du Hoc-nál a német parti tüzérség 2./HKAA.832 jelű osztálya települt. 

Az ágyútalpat övező fedezék tetejére kilátót építettek. A személyi óvóhelyeken kívül egy kórházbunker és három lőszertároló bunker is épült Pointe du Hoc-nál.

A tüzérségi bunkerbe állított ágyú csövének mozgásterét a kifelé szélesedő nyílás biztosította. 

Egy 155 mm-es ágyú helye. 

A rangerek a Wight-szigeten gyakoroltak ahhoz, hogy ezen a sziklafalon feljussanak. Kiképzésüket egy brit katona, az észak-afrikai partraszállás veteránja, Thomas H. Trevor alezredes segítette, aki maga is csatlakozott az amerikai rangerekhez és megsebesült a harcok során.  

Kilátás keletre, az Omaha-part irányába. A navigációs hiba miatt ebből az irányból érkeztek a rangerek a Pointe du Hoc-hoz. A legközelebb a D, aztán az E, végül ott, ahol a parti sáv lezárul, az F század szállt partra és mászta meg a sziklafalat.

Kilátás nyugatra, Grandcamp-Maisy, a Vire folyó torkolata és a Utah-part felé.  

A német katonák erről a 30 méteres magaslatról tüzeltek a partraszálló rangerekre.  

Rudder alezredes katonái 7 óra 40-kor értek fel ezeken a falakon a magaslatra. Harcukat a USS Satterlee romboló támogatta a tengerről.

Egy a tájékoztató táblákon látható fotókból. Az amerikaiak német foglyokat terelnek, a sziklafalra terített zászló a szövetséges pilótáknak szól: saját csapat vagyunk!

A kétnyelvű gránit emlékmű a Pointe du Hoc magaslatának peremén, egy német bunker tetején áll.

Az emlékmű alatti, 1943-ban elkészült megfigyelő bunker tűzvezető szerepet töltött be. A bent lévők egy keskeny nyíláson figyelhették a külvilágot és koordinálhatták az ágyúk tüzét. 

Letérdelve belátni a bunkerbe. 

Ugyanaz a bunker - bentről ilyen volt a kilátás. 

A texasi születésű James E. Rudder alezredes emléktáblája a bunker belső falán. Rudder az első partraszálló hajóval érkezett Pointe-du Hoc-hoz és megsebesült a harcokban. Bátor katonaként, kiváló vezetőként volt ismert, sokak szemében ő volt az igazi ranger megtestesítője. Túlélte a háborút, hatvan éves korában hunyt el. 

A 2. ranger zászlóalj elesett katonáinak emléktáblája szintén a bunker falára került. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

2018.10.13

Netarzenál - Sat, 13/10/2018 - 06:34

Közösen dolgozik egy irányított lövedék kifejlesztésén a svéd Saab és az amerikai Raytheon az Egyesült Államok hadseregének számára, már 2017 óta. Ezt egyaránt szeretnék majd alkalmazni a Carl-Gustaf és AT4-es fegyverekből is. A 2000 méteres hatótávolságú, félaktív lézeres önirányítású lövedék a mozgásban lévő (nagyjából 60 kilométer per órás sebességig) könnyen páncélozott járművek mellett alkalmas lesz épületek és bunkerek elleni felhasználásra is.  Az első teszteket 2020-ban szeretnék végrehajtani az új lőszerrel, Svédországban.

Svédországban egy földi célpont védelmében mutatta meg működőképességét a Leonardo és a Thales közös, repülőgép-fedélzeti aktív önvédelmi rendszere. Az elindított infravörös önirányítású rakéta ellen a rendszer sikeresen megvédte az oltalmazott célpontot. A Thales Elix-IR rakétaindításra figyelmeztető rendszert és a Leonardo Miysis lézeres aktív ellentevékenységi rendszert a Leonardo Defensive Aids Suite (DAS) vezérlőegység kapcsolja össze. Az egész rendszert magába foglaló Terma Universal DIRCM konténer, mely az infravörös önirányítású rakéták semlegesítésre szolgál, a kisebb helikopterektől kezdve a nagyobb repülőgépekig bármilyen légi eszközön alkalmazható lesz majd a jövőben a fejlesztők szerint.

Többféle rakéta indítására is képes lehet majd a jövőben a Rheinmetall Defence Boxer gyalogsági harcjárműve. A cserélhető feladatspecifikus modulok sorában ugyanis megjelenhet majd a rakéták indítására szolgáló is. Az MBDA által bemutatott elképzelésben a Boxer képes lenne a harckocsik és épületek, illetve erődítmények ellen alkalmazható Brimstone, a több 10 kilométerre lévő földi célpontok megsemmisítésre alkalmas Spear és a légvédelmi CAMM rakéták indítására is egyazon állványról.

Franciaországban 2018. október 2-án, kedden hivatalosan is szolgálatba állították a svájci Pilatus PC-21-es típusú turbópropelleres kiképzőgépet.  Párizs még 2016. december 30-án egy 500 millió eurós szerződésben rendelt meg 17 darabot a svájciak új típusából. Franciaország ezzel a második európai ország lett, Svájc után, melyik a PC-21-et megrendelte. Az franciák első, 1600 lóerős Pratt&Whitney Canada PT6A-68B hajtóművel ellátott PC-21-ese még tavaly júliusában készült el. A haladó képzést megvalósító Dassault/Dornier Alpha Jet sugárhajtású, valamint a középfokú képzésben használt Aérospatiale TB30-as Epsilon légcsavaros kiképzőgépek utódjaként megrendelt példányok közül az utolsó a 2019-es évben fog megérkezni.

Különleges egységek által végrehajtandó feladatokban való részvételre szeretné alkalmassá tenni NHIndustries NH90-es helikoptereit a francia haderő. Az új variánsból első lépésben 10-et vásárolnának meg, ezekből az első hat már 2025-ig átadásra kerülne. A TTH modifikáción alapuló gépek egyik jellegzetessége a Safran széles látószögű kamerarendszere lesz, amelyik több kamera képét felhasználva biztonságosabbá teszi az éjjeli és rossz látási körülmények közötti repüléseket. A gépet repülő pilóták számára a Thales továbbfejleszti a sisakkijelzőjét is, ami a későbbiekben akár más gépeken is bevezetésre kerülhet.

Oroszországban is szeretnék egy igencsak nagymérvű vásárlással korszerűbb alapokra helyezni az alapfokú pilótaképzést. Éppen ezért a Honvédelmi Minisztérium egy beszerzési eljárást fog hamarosan elindítani, aminek végén 230 darab kiképzőgépet fognak rendszeresíteni. A megmérettetésen a hírek szerint a Jakovlev Jak-152-es mellett az osztrák Diamond Aircraft Industries DART-550-es típusa fog részt venni. Az orosz gép állami berepülése még zajlik, így a bombaüzletet eredményező tender elindítását várhatólag csak ennek sikeres befejezése utánra fogják időzíteni. A nagy durranás azonban már megtörtént, hiszen a német eredetű RED-A03T erőforrások gyártásának jogát egy Russo-Balt nevet viselő cég már megszerezte. Ezen a téren lehet hátrányban a DART-550-es, hiszen egy General Electric GE H75-100-as gázturbina végzi a mozgatását, ami ebben az embargóveszélyes időszakban bizony egy megrendelés esetleges elvesztéséhez is vezethet.

Elmúlt a szeptember és bizony nem érkezett hír arról, hogy végrehajtotta volna első repülését az alaposan modernizált Tupoljev Tu-22M3M szuperszonikus közepes bombázó. Mert bizony nem repült, méghozzá azért, mert a beépített új rendszerek számítógépein futó programok rakoncátlankodnak, bár erről eddig hivatalos információ nem érkezett. Szintén innen lehetett azt hallani, hogy a legjobb esetben a repülőgép október végén vagy november elején repülhet majd. A Tu-22M3M-nek elnevezett variáns korszerű fedélzeti elektronikát, új hajtóműveket és fegyverzetet is kap a több évtizedes további szolgálatot lehetővé tevő munkálatok során. Az NK-32-02 hajtóművek mellett a sárkányszerkezetbe beépítésre kerülő elektronikai összetevők is a szintén korszerűsítésen átesett Tupoljev Tu-160M szuperszonikus stratégiai bombázóból kerülnek átemelésre, így jelentős idő spórolható meg a fejlesztéssel. A bombázó új fegyverei közül név szerint hónapokkal ezelőtt még csak a K-32-es csapásmérő robotrepülőgép lett megemlítve, ami 600-1000 kilométeres hatótávolságú, legnagyobb sebessége 4000-5000 kilométer per óra.

Pár hónapja már arról is szóltak hírek, a modernizált Tupoljev Tu-22M3M szuperszonikus közepes bombázó fegyverzetében megjelenhet a csapásmérő feladatkör ellátására alkalmassá tett MiG-31K repülőgépek fegyvere. A légvédelmi rendszerek számára eddig is komoly kihívást jelentő Kindzsal (Tőr) típusú hiperszonikus rakéta légi indítású változatából akár négyet is elhelyezhetnének a Tu-22M3M-en, a szükséges módosításokat követően. A korszerűsítésre szánt Tu-22M3-as bombázók mennyisége még továbbra sem végleges, eddig 30 darabos mennyiség került megemlítésre az orosz sajtóban. A nagyobb modernizálandó darabszámra várók számára reményt adhat az az információ, mely szerint Védelmi Minisztérium fogja meghatározni az átalakításra kerülő mennyiséget, amit akár jelentősen meg is növelhet a Kindzsal típusú hiperszonikus rakéta légi indítású változatának sikeres integrációja a típuson, mivel így még nagyobb harci potenciálhoz juthatnak az oroszok.

Újabb ajánlattal próbálja meg erősíteni pozícióját Indiában a Lockheed Martin. A helyi megrendelésre szánt több mint 100 darab F-16 Block 70-es modifikációjú gép mellett a Tata Advanced Systems Limited-el közösen létesítendő üzemegységben további 400 új V változatú Fighting Falcon kerülne előállításra, továbbá itt végeznék további 400, korábban elkészült gép V verzióra való korszerűsítését is. A radarral, a fegyverrendszerekkel és a kommunikációval kapcsolatos kritikus technológiák átadásával kapcsolatban a tárgyalások még folynak és talán ez jelentheti azt a pontot ahol a Viper méregfoga beletörhet majd az indiai üzletbe, hiszen ezek helyi előállítása is sarkalatos pontja a megrendelés elnyerésének.

Kínában az állami média bejelentette, hamarosan végrehajtja első repülését az ázsiai állam új bombázógépe. A nagyjából két évtizede fejlesztett gépet immáron a sajtóban is a H-20-as megjelöléssel illették. A Northrop Grumman B-2 Spirit lopakodó bombázóra állítólag igencsak hasonlító csupaszárny kialakítású gép hatótávolsága 8000 és 12000 kilométer körül lesz, míg a szállítható fegyverzet tömegéről eddig 8 és 20 tonna közötti adatok jelentek meg.

Október 4-én került vízre Japánban a 11. SZORJU-osztályú tengeralattjáró az ORJU (SS-511). A Kobe városában található Mitsubishi Heavy Industries hajógyárban elkészült egység az első a katonai tengeralattjárók történelmében, melyet lítium-ion akkumulátorokkal láttak el. A hajóosztályból ötöt egyébként a Kawasaki Heavy Industries hajógyártó leányvállalata, a Kawasaki Shipbuilding Corporation épített meg. A hírek szerint a GS Yuasa által tervezett lítium-ion akkumulátorok a testvérhajókban eddig elraktározható elektromos energia mennyiségének kétszeresét képesek tárolni, így jelentősen megnövekedhet majd a hajóosztály utolsó tagjainak víz alatti képessége.

A 2015 márciusában építeni kezdett, két Kawasaki 12V 25/25 dízelmotor mellett levegőtől független meghajtó egységgel (ezt négy Kawasaki Kockums V4-275R Stirling motor alkotja) rendelkező ORJU várhatólag 2020-ban fog majd szolgálatba állni. A Stirling motoroknál egy rész dízel, vagy bármilyen más olajhoz négy rész folyékony oxigént adagolnak, amiket tartályokban tárolnak. A keletkező kipufogógázt lehűtik 25 fokosra, így buborékképződés nélkül kiengedhető a tengervízbe. A SZORJU-osztályú tengeralattjárók 84 méter hosszúak, lemerülve 4100 tonnás vízkiszorítással rendelkeznek.

Az amerikai hadsereg 21 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon-nal a BGM-71 TOW irányított rakéták továbbfejlesztésére. Ez a módosítás egészen pontosan a rádiófrekvenciás irányítású TOW RF változatokat fogja érinteni, ugyanis a hatótávolság megnövelése a cél. Éppen ezért a három éven át tartó munkálatok fő területe a rakétamotor lesz. A TOW várhatólag 2050-ig megtalálható lesz az amerikai fegyveres erők eszköztárában.

A héten néhány újabb LCS-osztályú fregatt neve vált ismertté. A USS INDEPENDENCE tervei szerint megépítendő LCS 32 a SANTA BARBARA nevet fogja viselni az Egyesült Államok hadihajói között immáron harmadikként, míg a USS FREEDOM legifjabb testvérhajójának,  az LCS 29-nek a neve BELOIT lesz. Egy további fregatt, jó eséllyel az LCS 34-es pedig a CLEVELAND nevet viselve fogja majd a világtengereket szelni.

Megpróbálja az amerikai hadsereg érdeklődését felkelteni a Rheinmetall Defense a KF41-es Lynx gyalogsági harcjárműve iránt. Ebben a harcban a Raytheon Company lesz a fegyvertársa a német vállalatnak. A beépített területen is helyét megállni képes új amerikai gyalogsági harcjármű, mely most még a NGCV (Next Generation Combat Vehicle) jelzést viseli és majd a Bradley utódja lesz, várhatólag a következő évtizedben kerül majd rendszeresítésre. A Lynx esetében az amerikai partner fegyver és egyéb rendszerek (hőképalkotó kamerák, aktív páncélzat, Coyote távolról irányított repülőgépek) integrációjáért felel majd.

A Lynx gyalogsági harcjármű egy moduláris járműcsalád lesz, ami erős védelmet és korszerű technológiák alkalmazását fogja jelenteni a megrendelőknek. Fegyverzetét a LANCE távirányítású toronyban helyezhetik el (ezt egyébként szintén a Rheinmetall gyártja) így a 30, vagy akár a 35 milliméteres gépágyúk alkalmazása is szóba jöhet a torony bal oldalára felszerelhető két irányított rakéta mellett. Kiegészítő fegyverzetként egy Rheinmetall 7,62 milliméteres koaxiális géppuska kerülhet jobbra a fő fegyverzettől.

Fegyverzetének alkalmazását nagyban segíti a páncélosok körében évek óta terjedő vadász-gyilkos célzórendszer alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a parancsnok által felderített és megsemmisítésre kijelölt célpont járműhöz viszonyított pozíciója megjegyzésre kerül, majd az irányzó gombnyomására – ami annyi jelent az automatika számára, hogy kéri a következő célt – a torony és a fegyverzet csöve rááll a parancsnok által megjelölt koordinátára. Az igény szerint erősíthető moduláris páncélzat kiegészíthető lesz aktív páncélzattal is, tovább növelve a Lynx védelmét.

Továbbá alkalmazásra fog kerülni lézer besugárzás érzékelő és mesterlövészek felderítésére is alkalmazható akusztikus lövésdetektor is. A mozgékonysággal sem lesz gond, hiszen hosszirányban 60 fokos dőlésszög, míg keresztirányban 30 fokos dőlésszög sem jelent majd akadályt a 851-938 lóerős Liebherr dízelmotorral összekapcsolt Allison automataváltó számára. Már a bemutatáskor két változatban volt látható a Lynx, úgymint KF31 és KF41. A KF jelentése "Kettenfahrzeug", vagyis lánctalpas jármű német nyelven. A 38, illetve 44 tonnás járművek személyzete egyaránt 3 fő, de a rövidebb KF31-es hat, míg a hosszabb KF41-es nyolcfőnyi lövész szállítására képes.

Ugyanezen megrendelésért száll harcba a General Dynamics Land Systems is a Griffin III-as gyalogsági harcjárművével, ami szintén európai eredetű, ugyanis az Ascod-on, illetve annak egyik brit leszármazottján, az Ajax-on alapul. A szintén 40 tonna körüli tömeggel rendelkező páncélos fő fegyverzetét egy 85 fokos szögig emelhető 50 milliméteres Northrop Grumman gépágyú alkotja, míg védelmét az izraeli eredetű Iron Fist Light aktív páncélzat is erősíti. A lőfegyver nagy mérete a toronyra is kihat, ez ugyanis ugyanolyan széles, mint a jármű páncélteste. A Griffin III-as hat lövész szállítására képes. A Griffin jelenleg csak technológiai demonstrátor szinten létezik, a gyártó véleménye szerint a toronyfegyverzet mellett a járműtest is a megrendelő igényei szerint alakítható.

Brazíliában az Embraer repülőgépgyárban elkészültek a második E-99-es radargép korszerűsítésével is. A 2002-ben megjelent típus most gyorsabb adatfeldolgozó képességgel, megnövelt érzékenységű és hatótávolságú rádiólokátorral, valamint üzembiztosabb fedélzeti rendszerekkel lett gazdagabb.

Viszont a 2013-ban kivont Dassault Mirage 2000-es vadászgépek 11 példányára vásárolókat várnak a dél-amerikai országban.  A kilenc együléses C és a két kétüléses B verzió természetesen nincs repülőképes állapotban és jelenleg még nem tudni, hogy a hajtóműveik szintén eladásra fognak-e kerülni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Sikorsky CH-53E Super Stallion

Dassault Mirage 2000-5BG

McDonnell Douglas QF-4E Phantom II

Dassault Rafale C

Sikorsky UH-60M Black Hawk

Dassault/Dornier Alpha Jet E

Northrop F-5E Tiger II

Bell AH-1W Super Cobra

Panavia Tornado IDS

Grumman EA-6B Prowler

Szuhoj Szu-25

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Transall C-160D

Boeing MV-22B Osprey

Dassault Mirage 2000D

Boeing CH-47C Chinook

Airbus A400M Atlas

McDonnell Douglas AV-8B+ Harrier II

Lockheed Martin MC-130J Commando II

Dassault/Dornier Alpha Jet E

Northrop F-5EM Tiger II

Szuhoj Szu-34 Fullback

McDonnell Douglas AF-1B Skyhawk

Eurofighter EF-2000 Typhoon T

McDonnell Douglas CF-188 Hornet


Categories: Biztonságpolitika

Etiópia új útra lépett?

Biztonságpolitika.hu - Fri, 12/10/2018 - 16:04

Szeptember 11-én, 20 év után először nyitották meg a határt Etiópia és Eritrea között. A két ország kapcsolataiban éles változás állt be Hailemariam Desalgen, volt etiópiai miniszterelnök lemondását követően, helyét ugyanis áprilisban Abiy Ahmed vette át. Az új államfő a kormányon levő EPDF (Ethiopian People’s Revolutionary Democratic Front) koalíciós párton belül az OPDO pártból (Oromo People’s Democratic Organization) került kinevezésre. Abiy Ahmed az első oromo nemzetiségű miniszterelnök Etiópiában.

Etiópia és Eritrea miniszterelnökei a határok megnyitásakor (forrás: aljazeera.com).

Az 1993-ban, Eritrea függetlenedésével kezdődő eritreai-etióp határvitának az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozóján, 2000-ben kötött egyezmény sem vetett véget. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag az UNIMEE (United Nations in Ethiopia and Eritrea) művelet elindítása mellett döntött, a két állam közti tárgyalások lebonyolításának segítése és a béke fenntartása céljával. A júniusban indult művelet mandátumát augusztusra kibővítették a fegyverszünet szavatolására és a határsértések megakadályozására. A műveletet az ENSZ BT 2008-ban felfüggesztette, mivel Eritrea ellehetetlenítette a megfelelő működését az üzemanyaghozzáférés korlátozásával, és az ehhez hasonló bénító intézkedésekkel.

A két ország közti béke a 2005-ös katonai erők mozgósítását követő, a hágai Nemzetközi Bíróság közreműködésével szervezett Etiópia-Eritrea Határbizottság tárgyalásain sem jött létre, ugyanis azt mindkát fél bojkottálta. Majd 2012-ben ismételten mélyülni kezdett a konfliktus, amikor Etiópia indított támadást az Eritrea fennhatósága alá tartozó területek ellen. Azonban Abiy Ahmed kormányra kerülését követően hamarosan, az etióp fővárosban hosszú évek után ismét delegációt fogadtak az eritreai fővárosból, Amarából, Osman Saleh külügyminiszter vezetésével. Szeptember 17-én Isaias Afwerki, Eritrea miniszterelnöke és Abiy Ahmed alá is írtak egy újabb békeszerződést, melyben rendezték a két ország kapcsolatait. A találkozónak a szaúdi Jeddah városa adott otthont. A közös határszakasz ünnepélyes megnyitására az aláírási ceremóniát megelőző héten került sor Burre városánál, ahol a legvéresebb harcok voltak 1998 és 2000 között. Az ortodox újév megünneplését követően Zalambesánál is szabaddá tették a határokat. Az államfők megállapodtak abban is, hogy a határ menti demilitarizált zónából kivonják fegyveres erőiket.

Az új etióp kormány kihívásai

Azonban az ellenséges viszony hirtelen békéssé válása számos olyan kérdést hagy nyitva, amire csak az idő előrehaladtával kapunk választ. Habár mindkét fél nagy lépéseket tett az új béke kialakításának érdekében, amely a fekete-afrikai térség stabilizálódásához is vezethet hosszú távon; ez pedig az Öböl menti államok érdekeit is szolgálná. Azonban a béke Etiópia és Eritrea társadalmi konfliktusait nem orvosolja.

Az Eritreából rengeteg ember menekülését előidéző kényszersorozás és a politikai üldözés még mindig hatalmas problémát jelent. Etiópiában pedig a kisebbségek közti állandósult összeütközések, és az ezek miatti belső menekültek nagy aránya kihívás a kormányzat számára. Az idei év során már több mint egy millió ember kényszerült elhagyni otthonát az oromo és gedeo népek összeütközései miatt. További lakókat telepítettek ki Moyale régióból az oromo és szomáli etnikumok közti egyre fokozódó feszültségek, illetve a gedeo és guijik közötti atrocitások miatt is a déli területeken. A kialakult menekülthelyzet miatt az ENSZ és a Vörös Kereszt is aggodalmát fejezte ki, ugyanis az újabb menekülők embertelen körülmények között kénytelenek magukat meghúzni. Az ENSZ Központi Reagáló Alapja 15 millió dollár értékű azonnal felhasználható segélyt bocsájtott a krízis sújtotta területeken élők számára.

Abiy elnök a kormányra kerülését követő napokban több pártot és szervezetet is eltávolított a terrorizmussal kapcsolatba hozható és üldözött csoportok fekete listájáról. A szervezetek nagy része politikai nézeteik miatt kerültek fel a listára, illetve azért, mert a kormányzat saját hatalmára nézve veszélyesnek érezte őket. Ezt követően reamnesztiát hirdettek az előző kormányzat által politikai bűncselekmények vádjával elítéltek számára. Az eddig tiltott Oromo Liberation Front visszatérő vezetőjét több tízezres tömeg fogadta Addisz-Abebában. Az ünneplő tömeg színes zászlókat lengetve vonult az utcákon, ami azonban feldühíttette  a főváros lakóit, mivel a zászlókat Oromia függetlenedésének szimbólumának tekintették – az incidens 20 ember halálát követelő összeütközésben végződött. Ennek oka, hogy a legnagyobb, eddig elnyomott etnikai csoport, az oromók fiatal tagjai, azaz a qerrook a közelmúltban a járdáikat nemzetiségüket jelképező színekre festették, és a városokban eltávolítottak minden más nemzetiségi zászlót. Az eseményeket követően az állam vezetősége felszólította az állam lakóit egymás nemzetiségi jelképeinek tiszteletére.

Az Etiópia-szerte jelenlevő etnikai feszültségek több száz éves múlttal rendelkeznek, számos területen a pásztorok legelőért folytatott harcaiból alakultak ki az egyre mélyülő ellentétek. A politikum több alkalommal is kihasználta ezeket, és sok esetben az elcsendesülő indulatokat ismételten felszították. Így az összeütközések időről időre egyre erőszakosabbá váltak, az elmúlt időszakban már több tucat ártatlan civil is életét vesztette az utcai harcok során.

A főváros utcáin zászlóval vonuló fiatal (forrás: qz.com).

A társadalom jelentősége

Mindez azt mutatja, hogy annak ellenére, hogy a politikai elit egy fél év alatt hatalmas változásokon ment át, a helyi önkormányzatok körében nem történt érdemi változás. Az előző vezetőség alatt kialakított föderális rendszer megmaradt, ami a törzsi berendezkedés mentén szervezte meg a közigazgatást a regionális szinteken. Ebben az időszakban erősödtek fel a különböző etnonacionalista mozgalmak, és a gyenge lábakon álló etióp egység szétesése is megkezdődött.

A miniszterelnököt a rajongás mellett több oldalról érik kritikák is. Sokan hiányolják a korábbról megszokott agresszív kormányzati erők általi fellépést a mostanihoz hasonló, válságos társadalmi helyzetben, továbbá a helyi szintű vezetőség körében folyó korrupció és visszaélések miatt is. A vele szemben állított elvárások igen magasak; a romokban heverő gazdaság stabilizálása, egy működőképes demokrácia kiépítése és a nemzetiségi ellentétek megszüntetése. A hirtelen bevezetett reformoktól a lakosság gyors eredményeket kíván látni, ami tovább fokozza a feszültséget az országban.

Habár Abiy, elnöki székbe kerülésének első perceitől fogva, reformjaival igyekszik közelíteni egymáshoz a több mint 80 etióp kisebbségi csoportot és az ellenzékkel is szorosabbra fűzni kapcsolatait, a problémák gyökerei mélyebben rejlenek annál, hogy pár hónap alatt jelentős változást érjenek el a hosszú évek óta fokozódó konfliktusokban, valamint hogy az azok által okozott sérelmek feledésbe merüljenek. A remények az etióp fiatalsághoz fűződnek, tagjai ugyan látják, hogy az ország jövője az egységes nemzet kiépítésében rejlik, azonban egy évtizedekig tartó, elnyomó rendszer nyomait nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni az etióp társadalomból.

Categories: Biztonságpolitika

L-39NG - Roll-out ceremónia

JetFly - Fri, 12/10/2018 - 15:55
A mai napon, 2018. október 12-én, pénteken újabb mérföldkövéhez érkezett a cseh Aero Vodochody vállalat: egy roll-out ceremónia keretein belül bemutatták a végleges formát kapott L-39NG-t, mely a cseh repülőgépipar új reménysége.
Categories: Biztonságpolitika

Két sérült és egy kiégett F-16-os a belga baleset eredménye

JetFly - Fri, 12/10/2018 - 13:57
2018. október 11-én, csütörtökön baleset történt a Belga Légierő Florennes-i légibázisán, melynek következtében egy F-16-os teljesen kiégett. A baleset körülményeiről a mai napon bővebb információk is nyilvánosságra kerültek.
Categories: Biztonságpolitika

Fotók - Jubileumot ünnepelt az Indiai Légierő

JetFly - Thu, 11/10/2018 - 15:55
2018. október 8-án, hétfőn ünnepelték Indiában a légierő 86. jubileumát. A nagyszabású rendezvényre a Hindon légibázison került sor, ahol látható volt a levegőben többek között MiG-21-es, MiG-29-es, Szu-30MKI és a Tejas is.
Categories: Biztonságpolitika

A Lufthansa Austinba és Bangkokba indít új járatot

JetFly - Thu, 11/10/2018 - 11:19
A Lufthansa tovább bővíti az USA-ba közlekedő útvonalhálózatát: 2019. május harmadikán indul első közvetlen járata Frankfurtból Austinba. Dallas/Fort Worth és Houston után ez a légitársaság harmadik texasi járata.
Categories: Biztonságpolitika

Négy ajánlat érkezett a bolgár vadászgép tenderre

JetFly - Thu, 11/10/2018 - 09:40
Az Egyesült Államok, Svédország és Olaszország részéről érkezett összesen négy ajánlat a bolgár MiG-29-esek leváltására kiírt tenderre. A listát végignézve, nagy meglepetés nincs a jelentkezők között.
Categories: Biztonságpolitika

Lezuhant egy szlovák L-39-es

JetFly - Wed, 10/10/2018 - 15:08
A mai napon, 2018. október 10-én, szerdán lezuhant a Szlovák Légierő egyik L-39 Albatros típusú kiképző repülőgépe. Az L-39-es a szliácsi légibázis közelében csapódott a földnek.
Categories: Biztonságpolitika

Levegőben az első sorozatgyártott KC-390

JetFly - Wed, 10/10/2018 - 14:27
2018. október 9-én, kedden ért el újabb mérföldkövet jelentő eseményéhez a brazil KC-390-es program: az új, többfeladatú katonai teherszállító repülőgép első sorozatgyártott példánya teljesítette első repülését, mely egyben a típus harmadik legyártott példánya.
Categories: Biztonságpolitika

Itt a WIZZ új, praktikus és átlátható poggyász-szabályzata

JetFly - Wed, 10/10/2018 - 12:49
A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága ma bejelentette új, átlátható poggyász-szabályzatát, melynek célja, hogy megkönnyítse a beszállást az utasok számára, és amely garantálja, hogy a Wizz Air minden utasa ingyenesen felvihessen egy darab kézipoggyászt a járatok fedélzetére 2018. november 1-től kezdődően.
Categories: Biztonságpolitika

A megaláztatás évszázada II.

KatPol Blog - Wed, 10/10/2018 - 08:31

Üdvözlöm minden olvasónk! 

Enz vagyok a KatPol csapatából, a kínai történelemmel foglalkozó sorozat szerzője.

Az 1911-es forradalmi események áttekintése most különösen esedékes annak évfordulója miatt. Az itt ismertetett eseményekkel kapcsolatban nehéz tisztán látni, hiszen gyakorlatilag nincs egységes értékelése a kínai történetírásban. A forradalom napja ma Tajvanon nemzeti ünnep, Kínában szintén megemlékeznek az évfordulóról, de a népköztársaság október 1-jei kikiáltása egyértelmű előnyt élvez. Az eseményeket azóta mind a nacionalista, mind a kommunista történetírás saját pártjaik igazolására kívánta felhasználni, azok feldolgozása így sokszor aránytalan és egyoldalú. Jól mutatja ezt az 1911 című, a forradalom centenáriumára készült film is, ami innen eredezteti azt a „forradalmi hevületet”, amely révén a kommunisták jó három évtized múlva hatalomra kerültek. Persze valójában a két esemény között semmiféle közvetlen kapcsolat nincs. 

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

BSZK a Kutatók Éjszakáján – beszámoló

Biztonságpolitika.hu - Tue, 09/10/2018 - 10:00

A Biztonságpolitikai Szakkollégium minden évben lehetőséget kap arra, hogy külön szekcióban mutassa meg a Kutatók Éjszakáján, mit tudnak tagjai. Idén 2018. szeptember 28-án rendezték meg a Kutatók Éjszakáját, ebben az évben is színes előadásokkal készültünk Számotokra; az alábbiakban ezek összefoglalóit olvashatjátok!

Dús Pongrác: A világ 16 fegyvertelen országa, védelmi együttműködéseik

Dús Pongrác többek között az önálló hadsereg nélküli európai államokat, így Adorrát, a Vatikánt, és a néhol humoros történelmű Liechtensteint mutatta be. A hallgatóság megtudhatta, hogy Costa Rica az 1948-as polgárháború óta alkotmányosan tiltja magának a hadseregállítást, és büszkék békés természetükre, kedvező bűnözési statisztikáikra. Ezen kívül megismerkedhettünk a Regionális Biztonsági Rendszer működésével, amely a Karib-térség dél-keleti szigetországait fogja össze, valamint az Egyesült Államokkal szabad társulási egyezményben álló csendes-óceáni államok jelentőségével. Az előadás történeti áttekintéssel indult, és a jövőbeni kilátásokkal zárult, így adva teljes képet a témáról.

Szabó Orsolya Réka: Hadsereg és az állam viszonya demokratikus rendszerekben

Szabó Orsolya Réka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadéves hallgatója “Hadsereg és az állam viszonya demokratikus rendszerekben” című előadásában olyan kérdéseket járt körbe, mint például mi a hadsereg célja a XXI. században vagy hogyan érvényesül a civil kontroll. Először a háború fogalmát tisztázta Clausewitz definíciójával; a háború és a politikum kapcsolatát mutatta be általa, miszerint a politikum adja a célt, a háború csak eszköz. Ezután a decentralizált vezetésről és a legfontosabb szereplők feladatáról beszélt: az Országgyűléséről és a köztársasági elnökéről. A civil kontroll kérdésében a már említett aktorokon kívül a kormány rendelkezik fontos szerepkörrel, és kiemelte az előadó, hogy ezáltál látszik, hogy polgári felsővezetés irányítja a Magyar Honvédséget. Ezután a legitimációs háttér mellett szó volt még feladatkörökről: a missziós tevékenység azért jelentőségteljes, mert így a nemzetközi közösségben presztizst és súlyt szerezhet magának Magyarország.

Berkes Rudolf: A mesterséges intelligencia katonai alkalmazásának a dilemmái

Az előadás során elsőként a mesterséges intelligenciáról mint tudományterületről és fogalomról volt szó. Az előadás idejére összeállított munkadefiníció darabokra szedése és elemzése után szó esett a mesterséges intelligencia fejlesztések mai állásáról. Ezt követően az előadó végigtekintette az MI alkalmazási lehetőségét a katonai szférában. A területek közül az autonóm fegyverrendszerekről volt mélyebb bemutató, ez adta az előadás magját. Az autonóm fegyverek működési elveinek és módjainak áttekintése után szó esett az alkalmazó és fejlesztő országok soráról. A különböző fejlesztések bemutatása során a Patriot légvédelmi rakétarendszer 2003-as iraki háború során tapasztalt hibás működése volt a legjobban kiemelve. Majd pedig a korábban említett veszélyek kerültek összegyűjtésre, és az autonóm fegyverrendszerek fejlesztésének betiltásáért folytatott kampány bemutatásával ért véget a prezentáció.

Rácz-Nagy Judit: A kibertér mint negyedik hadszíntér

Az előadás első felében ismertetésre kerültek a kiberteret érintő alapfogalmak. Ezt követően a résztvevők megismerhették az internet történetét, majd a különböző malwerek – vírusok, számítógépes férgek, adwarek, kémprogramok, zsarolóprogramok, rootkitek – jellemzői következtek.
A prezentáció második részében a legelső kiberfegyverről: a Stuxnetről, kibertámadásokról és további kiberfegyverekről – DuQ, TeamSpy, Red October, WannaCry – volt szó. Végül a kibertérben történő támadások és jelenlegi politikai ráhatásai is említésre kerültek.

 

Lendvai Tünde: Észak-Korea – útban a legitim állam felé

Lendvai Tünde Észak-Korea – útban a legitim állam felé című előadásában bemutatta a Koreai-félsziget eseményeit a válsághelyzet kialakulásától a két országrész közti enyhülési folyamaton át napjainkig. Alaptézisként egy olyan narratíva mentén ismertette Phenjan háborús retorikájának sajátosságait, amely egy konfliktusfokozási technikán alapszik, vagyis minél súlyosabb a katonai fenyegetettség, annál magasabb szintű fórumon tárgyalják a két Korea helyzetét. Ezzel a diplomáciai manőverrel, illetve a térség nagyhatalmainak geostratégiai és politikai érdekellentéteit kihasználva érte el a Kim-rezsim, hogy az Egyesült Államok tárgyaljon vele. Ennél fogva a nukleáris és rakétaprogram egy eszköz volt a nemzetközi elismertség kivívására (legitim államként való elismerés), valamint Kim Dzsong Un hatalmának megszilárdítására. A résztvevők a legitimitás kérdésének miértjeire is választ kaptak Észak-Korea történelme, a hivatalos ideológiája, a dzsúcse, valamint a társadalom tagozódását meghatározó szongbun rendszer bemutatásával.

Holló-Szabó Benedek: A Kínai Népköztársaság etnikai nehézségei

Az előadó a Kínai Népköztársaság területén élő kisebbségek helyzetét mutatta be napjainkig. Az előadás egy általános ismertetővel kezdődött, ahol a részt vevők megismerkedtek pár általános számadattal és néhány érdekességgel a térséggel kapcsolatban. Ezt egy történelmi áttekintő követte, ahol Kína történelmét hallgathatták meg pár perc alatt, a Csing-dinasztia hatalomra kerülésétől napjainkig.
A kisebbségek helyzetének vizsgálatát is a XVII. századtól kezdte az előadó. A hallgatóság megismerkedett Tibet eseménydús történelmével, egy rövid videón pedig megtekintették a 2008-as tibeti zavargásokat. Szó esett a Xinjiang-Ujgur Autonóm Terület jogi helyzetéről és több ujgur terrorista által elkövetett erőszakos cselekményről. Az előadás végén Tajvan (Kínai Köztársaság) és az „egy Kína elvét” valló Kínai Népköztársaság közötti feszültségről tájékozódhatott a közönség.

Ármás Julianna: Macedóniából Észak-Macedónia – vége a görög–macedón névvitának(?)

Az előadás apropóját az adta, hogy június 17-én a macedón és görög fél aláírta a görög–macedón névvita lezárásáról szóló egyezményt, melynek értelmében Macedóniát Észak-Macedóniára nevezik át. A névvita történelmi előzményeinek az áttekintése után az előadás kitért a macedón identitás megszületésének a körülményeire, hogyan szilárdult meg a második délszláv államban, illetve szó esett a macedón-makedón kontinuitás elméletről is. Körbejártuk a névvita macedón és görög oldalát is, megnéztük, Görögország milyen módokon jelezte 1991 – a független macedón állam kikiáltása – óta, hogy nem fogadja el az ország alkotmányos nevét: így szó esett Macedónia euroatlanti integrációjáról is, melyet eddig a görög fél blokkolt. Végül megnéztük, milyen eredmények várhatóak a múlt vasárnap szeptember 30-án tartott macedón népszavazáson, mely a névvita lezárásának egy fontos lépése – egy sikeres referendum után kerülhet sor a macedón állam átnevezésére alkotmánymódosítással, illetve a görög parlament is csak ezután fogja ratifikálni a névvita lezárásáról szóló egyezményt.

Kovács Georgina: A civil környezet értékelése és hatása a katonai műveletek végrehajtására

Az előadó bevezetésben felvázolta a 21. századi katonai műveletek átalakulásának folyamatát, ahol kitért arra, miért is fontos a civil környezettel foglalkoznunk. Ezután részletesen bemutatásra kerültek a civil környezet különböző szegmensei és a közöttük lévő kapcsolatok, hiszen a civil kapcsolatok ápolása, a lakosság igényeinek figyelembe vétele emberibb összképet alakít ki a jelenlévő nemzetközi katonai erőkről. Az előadás során áttekintettük a civil-katonai együttműködési (CIMIC) és a lélektani műveleti (PSYOPS) képességeket is majd, a gyakorlati példa során az afganisztáni PRT CIMIC és PSYOPS projektek kerültek bemutatásra.
A konklúzióban az előadó hangsúlyozta a stabiltás és újjáépítés fontosságát, hiszen csak az tud győzelmet kivívni, aki nem csak a katonai győzelmet, hanem az azt követő békét is garantálni tudja.

Halasi Gábor: An Introduction to the current political crisis in Libya

Elsődleges célja az volt a prezentációnak, hogy átfogó képet adjon a jelenlegi anarchikus líbiai belpolitikai helyzetről. Az észak-afrikai ország aktuális belpolitika eseményeinek mélyebb megértése érdekében az előadó az ismertetőjét három részre osztva szemléltette Kaddáfi bukásától napjainkig terjedő történéseket. A bemutató első részében összefoglalásra kerültek a 2012-2014 közötti időszak azon eseményei – egyre rosszabb biztonsági helyzet, a szekuláris és iszlamista pártok közötti mélyülő ellentét –, amelyek elevezettek az második polgárháború kirobbanásához. Ezt követően az előadásban ismertetésre kerültek a második polgárháborút 2015 decemberében lezáró szkiratii megállapodás (Líbiai Politikai Megállapodás) által Líbia számára kialakított új politikai rendszer legfontosabb elemei. Az előadás utolsó részében az előadó kitért a Líbiai Politikai Megállapodás által kialakított rendszer napjainkig tartó válságára, illetve zárásképpen megpróbált több lehetséges alternatívát felvázolni az év végén tartandó választások következményeivel kapcsolatban.

Szabó Albert: Military use of Artificial Intelligence – Competition among great powers to gain superiority in the field of Artificial Intelligence

A következő estébe nyúló előadást a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökségtől Szabó Albert volt Biztonságpolitikai Szakkollégista tartotta. Az előadás címe a Military use of Artificial Intelligence – Competition among great powers to gain superiority in the field of Artificial Intelligence címet viselte, mely az alábbi linken érhető el. Az előadás, tekintettel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és más egyetemek nemzetközi hallgatóinak bevonására angolul került bemutatásra. Az előadás során az Egyesült Államok, Oroszország és Kína nemzeti és nemzetközi törekvéseinek figyelembe vételével a mesterséges intelligencia katonai alkalmazásáról hallhattak az érdeklődők izgalmas előadást. Az előadó megvizsgálta, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése mögött milyen hadműveleti képességek rejlenek, valamint hogy a nagyhatalmak és az egyes multinacionális nagyvállalatok a mesterséges intelligencia területén eddig milyen eredményeket értek el, mind katonai és civil alkalmazhatóság terén. Végezetül pedig a hallgatóság válaszokat kaphatott a mesterséges intelligencia morális, etikai és filozófiai kérdéseire, valamint azokra a katonai fejlesztési programokra melyek alapjaiban épülnek a mesterséges intelligencia alkalmazására.

Edl András: China in Space

Előadása során Edl András röviden ismertette a kínai űrprogram történeti hátterét, annak kapcsolatát a nukleáris fegyverekkel és a kínai belpolitikai harcokkal. Felvázolta milyen szemléletbeli változások történtek, illetve milyen kihívásokkal kellett szembesülniük az évek során. Ezt követően számba vette a politikai hátteret kiemelve annak következetes, támogató jellegét. Ebbe a keretbe ágyazva került bemutatásra az egyre bővülő földi infrastruktúra – beleértve a külföldi támaszpontok hálózatát is – illetve a tudományos háttér. Ezt követően az előadó röviden ismertette az eddigi eredményeket, és az alkalmazott eszközöket. A rakétatípusok, űrjárművek és űrállomások típusai, főbb paraméterei, használata mellett, megvilágította miként segítik elő kínai globális törekvéseit. Végezetül Kína jövőbeli terveiről és úttörőnek számító tudományos kutatásairól értesülhetett a hallgatóság.

Képek: Szarka Luca

Categories: Biztonságpolitika

Bátor Harcos 2018 - század éles

Air Power Blog - Mon, 08/10/2018 - 16:51

A Bátor Harcos hadgyakorlat század éleslövészeti fázisán a harcrendből fotózva sikerült néhány szép pillanatot elcsípni...

A természetes növényzetet hívták segítségül az álcázás érdekében a Bocskai dandár katonái BTR-80/A harcjárműveikre.

A jobb szárnyon érkezik a támogató szakasz BTR-80-asaival. A kezelő a Metisz-M irányított páncéltörő rakétarendszer 9P151-es indítóállványával fut tüzelőállást foglalni.

Tüzelőállásban a támogató szakasz. Innen három indító látható, az előtérben lévő BTR mögött volt a negyedik.

Indul  a bocskaisok 9M131 rakétája. Közkívánatra nagyobb képméretben is.

6-7 másodperces kirepülési idő után szép találat az egyik kemény célon.

Egy másik találat animációja.

Magyar aknavetősök belövést hajtanak végre alkonyatkor. Hátul a keresztben futó gerincen lévő világos fénypont a tüzelési szektorhatár bal oldalát mutatja.

Az OAR keretében rotáló amerikai 1-7 felderítő zászlóalj nálunk települő századának aknavetősei segítették a magyar éjszakai lövészetet: az M113-asra telepített mobil aknavető (M1064A3) feladata ejtőernyős világítóaknák (valószínűleg M930 típus) kilövése volt.

Ilyen fényhatás érhető el két működésben lévő világítógránátnak köszönhetően. A csíkokat a BTR-ek toronyfegyvereinek a mesterlövészek puskáinak (Gepárd, Dragunov) fényjelző lövedékei húzzák a hosszú expozíciós felvételen.

Közelebbi felvétel, melyen látszik a mesterlövészek Mercije, a fegyver torkolattüze és a fényjelző lövedék csíkja. A nagy képen pedig a többi fegyver tüze is a háttérben.

Kivilágított éjszakai munkában a Metisz-M-ek...

...így fest két rakéta repülési pályája, illetve becsapódása hosszú expozíciós felvételen...

...és így nézett ki a Metisz-M1 változat indítója az Armija 2018-on a VTK kiállítócsarnokában. Az irányzótávcsövét kiegészítő 1PN86BVI hűtött infravörös kamerát már a Metisz-M-hez is kínálták (egyszerűen a meglévő nappali optika elé kell helyezni).

És ha már így belejöttem a "típusismertetésbe", íme a 2010-es kecskeméti repülőnapon kiállított magyar 9M131 metszet, melyen jól látszik a tandem harci rész. Hasonlóan beszédes a láda felirata is, ami szerint a vevő (az ügylet 1996-ban köttetett orosz államadósságért cserébe) a Magyar Köztárság Belügyminisztériuma volt.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Megtalálták a Moszkva mellett lezuhant MiG-29-es fekete dobozát

JetFly - Mon, 08/10/2018 - 15:41
Kiképzési repülés közben zuhant le egy MiG-29-es 2018. október 5-én a Moszkvához közeli Jegorevszka mellett. A repülőgép a Gromov Repülő Kísérleti Intézethez tartozott: közleményük szerint a baleset oka hajtóműtűz volt, ám a madárral ütközés sem zárható ki.
Categories: Biztonságpolitika

Ismét lesz dinamikus MiG-21-es bemutató az orosz repülőnapokon?

JetFly - Mon, 08/10/2018 - 13:14
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök Új-Delhiben találkozott 2018. október 4-5-én, ezen az orosz-indiai kétoldalú megbeszélésen volt szó indiai MiG-21-esek orosz részre történő ajándékozásáról is.
Categories: Biztonságpolitika

Pages