Halálos kimenetelű tűzeset történt Csarnatőn (Cserna) augusztus 7-én – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége a Facebook-oldalán.
A DSZNSZ tájékoztatása szerint a helyiek értesítették a tűzoltókat egy lakóépületben keletkezett tűz miatt.
Amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már sűrű füst ömlött ki a házból, és lángokban állt az épület tetőszerkezete is. A ház átvizsgálása során, az egyik szobában megtalálták a 77 éves tulajdonos holttestét.
A 32 négyzetméteren pusztító lángokat kevesebb mint egy óra alatt megfékezték.
A tragédia körülményeit és a tűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják.
The post Tűzesetben vesztette életét egy idős férfi a Beregszászi járásban appeared first on Kárpátalja.ma.
A rendőrség munkatársai őrizetbe vettek egy kisapsai lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta élettársát – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata augusztus 7-én.
A rendfenntartókat csütörtök délután értesítette Kisapsa község (Vogyicja) egyik lakosa. A nő elmondta, hogy szomszédja véresen távozott a saját lakásából.
A hatóság munkatársai kivonultak a helyszínre, ahol egy 45 éves nő holttestére bukkantak. Az elhunyt nyakán szúrt seb volt, és fojtogatás nyomai is látszottak rajta. Élettársa, a lakás 39 éves tulajdonosa a közelben tartózkodott.
A rendőrség a nyomozás során kiderítette, hogy a pár között konfliktus alakult ki, mely során a férfi leszúrta barátnőjét. A tettes ezután saját magának is testi sérüléseket okozott.
A gyanúsítottat kórházba szállították, jelenleg 24 órás rendőri őrizet alatt áll.
Az ügyben szándékos emberölés bűntette miatt indult eljárás.
The post Leszúrta élettársát egy férfi a Rahói járásban appeared first on Kárpátalja.ma.
У застосунку „Резерв+” з’явилася нова відстрочка від мобілізації. Мова про відстрочку для працівників вищої та профосвіти.
Újabb kategória kérhet halasztást a Rezerv+ alkalmazásbanПро це повідомляє РБК-Україна з посиланням на Міністерство оборони України в Telegram.
У відомстві уточнили, що відстрочку через застосунок тепер можуть отримати працівники закладів:
Як зазначили в Міноборони, таку відстрочку зможуть отримати за умови, якщо в реєстрі Єдиної державної електронної бази з питань освіти є:
Як оформити
Щоб оформити відстрочку, необхідно:
The post У „Резерв+” додали нову відстрочку від мобілізації appeared first on Kárpátalja.ma.
Kecskés Béla 1941. augusztus 7-én született Beregsomban, földműves családban. Falubelije, Sütő Kálmán költő biztatására már iskolás korában megpróbálkozott a versírással. Ceruzával, kockás füzetlapokra írt első költeményeit az akkor már ismert parasztköltő vitte el a Vörös Zászló (a Beregi Hírlap elődje) szerkesztőségébe azzal, hogy tehetségesnek tartja a fiatal Kecskés Bélát, és nagy jövőt jósol neki. Sütő Kálmán nem tévedett: Kecskés Béla rövid idő alatt valóban ismert költővé vált, versei az 1950-es évek közepétől folyamatosan jelentek meg a járási lap irodalmi oldalain, majd a Kárpátok című almanachban is (Ungvár, 1958).
Közben elvégezte a Kaszonyi Középiskolát. Érettségi után egy ideig Badalóban volt könyvtáros, majd 1961-től a szülőfalujával szomszédos Csonkapapi község általános iskolájának történelemtanára lett. 1967-ben szerzett történészi diplomát az Ungvári Állami Egyetem levelező tagozatán. Ő alapította a Csonkapapi Általános Iskolában jelenleg is működő tájismereti és néprajzi múzeumot.
Első kötete Izzó parazsak címmel 1963-ban jelent meg az ungvári Kárpáti Kiadó gondozásában.
Társszerzője az 1972-ben napvilágot látott A várakozás legszebb reggelén című verseskötetnek, majd az 1980-as évek közepétől szinte valamennyi Ungváron megjelent antológiának.
Költői pályája nem volt töretlen. Volt egy több éven át tartó időszak, amikor egyáltalán nem publikált, kizárólag az íróasztala fiókjának írt, sajnos elég keveset. A társadalomban egyre inkább eluralkodó közömbösség hatására úgy vélte, nincs szükség a verseire. Szerencsére költőtársai és Drávai Gizella tanárnő hatására leküzdötte téves nézeteit, ismét tollat fogott.
1992-ben Pattog a rozsda címmel a Galéria Kiadó adta ki verseit. Ugyanennél a kiadónál jelent meg 1994-ben a Bogárbál című kötet, amelyben a Gergő unokájának ajánlott gyermekversei szerepelnek.
Kecskés Béla verseiben a természet, a beregi táj, szülőfaluja változásainak bemutatása mellett világméretű problémákkal, gondokkal is foglalkozott, az 1960-as években jelentkezett új írói nemzedék egyik legmarkánsabb képviselője volt.
1997. január 22-én hunyt el. A somi születésű költő, pedagógus emlékét a MÉKK és az Együtt Baráti Köre által a Papi Általános Iskola falán 2006-ban állított tábla őrzi. Szülőfalujában 2006-ban nyitották meg az érdeklődők előtt a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumát. A Somi Általános Iskolában már hagyomány, hogy a költészet napján megemlékezést a falu híres szülötteiről, és évente szavalóversenyt rendeznek, ahol a jelentkezők Kecskés Béla és Sütő Kálmán verseit adják elő.
Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, költő így méltatta Kecskés Béla munkásságát:
„Költői és emberi mivoltát nem lehet egymástól elválasztani. Mindhalálig megtartotta elveit. Soha nem szeretett árral szemben úszni, de egész életében erre kényszerült; néhány magamfajta közeli barát, eszmei és pályatárs kivételével mindenki megütközött lelki biztonságra alapozott magatartásán. Talán e felismerés tudatában vált szomorúan rezignált egyéniséggé, aki beletörődés nélkül vette tudomásul a világ és benne az emberi gyarlóság megváltoztathatatlanságát.”
Forrás: kmmi.org.ua
The post 84 éve született Kecskés Béla appeared first on Kárpátalja.ma.
Az ügyészség vádiratot nyújtott be a bírósághoz a Szvidovecki Erdészet vezetője ellen. A tisztviselőt hivatali gondatlansággal vádolják, amely természetvédelmi területen lévő fák illegális kivágásához vezetett.
A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy a tisztviselő nem végezte megfelelően munkáját. A rábízott természetvédelmi területen 84 fát vágtak ki illegálisan.
A szakértői vizsgálat megerősítette, hogy a kár meghaladja a 4,5 millió hrivnyát.
Az ügyet a Rahói Kerületi Bíróság fogja tárgyalni.
Ez az eset nem az első a régióban. Korábban már bíróság elé került a Kőrösmezői Erdészeti és Vadászati Vállalat tisztviselője, aki a nyomozás szerint közel 3400 fát vágott ki illegálisan, mintegy 55,8 millió hrivnya értékű kárt okozva.
The post Bíróság elé állítják egy erdészet vezetőjét illegális fakitermelés miatt appeared first on Kárpátalja.ma.
Erdély első zenés reality műsorában született dalok már hallgathatóak a Sound of Csabika YouTube-csatornán és a többi streamingszolgáltatón is. A dal összeköt valóságshowban tíz zenésznek három csoportba osztva, három nap alatt kellett létrehoznia egy-egy dalt, aminek videoklipet is forgattak. A négyrészes műsor célja betekintést nyújtani a nagyközönségnek az erdélyi zenei életbe, ezáltal felhívni a figyelmet, […]
Articolul Hogy sikerült az első erdélyi zenés reality? apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Eddig ismeretlen képek váltak elérhetővé az elmúlt hetekben az Azopan fotóarchívumban. A Palocsay Zsigmond hagyatékából származó kockákat a költő lánya, Palocsay Kisó Kata bocsátotta rendelkezésre. A szkennelést és válogatást Szőcs Edgár, az Azopan egyik alapítója végezte. Családi fotóalbum, kordokumentum, művészi alkotás ez a fotósorozat? Kik szerepelnek a képeken, és hogyan viszonyultak ahhoz, hogy ezek nyilvánosságra […]
Articolul Palocsay Zsigmond lencséjén keresztül a világ apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt? Ez a kérdés jött velem szembe a minap egyik közösségi oldalon. A válaszok pedig csak úgy özönlöttek, és érződött, hogy nem elméleti síkon mozogtak a hozzászólók. Én pedig – még egyelőre kiskamaszos anyaként – hátradőltem, és jókat röhögtem. Néha viszont erős késztetést éreztem, hogy egy-két tippet le is jegyezzek. […]
Articolul Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt? apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
A Nők és Férfiak Esélyegyenlőségének Országos Ügynöksége szorgalmazza a nőgyilkosság bűncselekményének bekerülését a büntető törvénykönyvbe. Az ANES képviselői arra reagáltak szerda este az intézmény Facebook-oldalán, hogy kedden Arad megyében elrabolt, megkínzott és meggyilkolt egy fiatal nőt a volt élettársa. Bejegyzésük szerint az ANES javasolta a nőgyilkosság hivatalos meghatározásának bevezetését a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről […]
Articolul ANES: legyen külön bűncselekmény a nőgyilkosság apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Ion Iliescut csütörtökön katonai tiszteletadással temetik el a Ghencea katonai temetőben. A volt államfő Cotroceni-palotában felállított ravatalánál csütörtök reggel rövid egyházi szertartást és díszőrségi ceremóniát tartanak. A gyászmisét a Cotroceni-palota épületegyüttesének templomában tartják. A vallási szertartás után a díszőrség utolsó tiszteletadása következik a Cotroceni-palota udvarán. Elhangzik a himnusz, majd a gyászmenet elhalad a díszőrség előtt. […]
Articolul Végső nyugalomra helyezik Ion Iliescut apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Az István, a király rockopera koncertváltozatát mutatják be augusztus 30-án a csíksomlyói hegynyeregben az augusztus 20-i ünnepségsorozat zárásaként. A Crescendo Music Management közreműködésével egyedülálló látványvilággal lesz látható az István, a király rockopera koncertváltozata a csíksomlyói nyeregben. A nagyszabású produkcióban István szerepében Feke Pál Junior Prima és Artisjus-díjas magyar színész, énekes, Koppány szerepében Dolhai Attila Jászai […]
Articolul Koncertelőadásként tér vissza az István, a király Csíksomlyóra apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
A Corupția ucide (A korrupció öl) elnevezésű civil szervezet bejelentette: holnap este 7 órától Ion Iliescu temetése miatt hirdetett országos gyásznapon szervez demonstrációt a bukaresti Egyetem téren. A csoport szerint nem igazságos, hogy Iliescu állami búcsúztatása hivatalosan elismert emléknappá váljon, mivel többen bűnben érintettnek tartják az 1990 júniusi bányászjárás ügyben. A szervezők határozottan állítják: „Egyetlen […]
Articolul Tüntetés lesz Ion Iliescu temetésének napján apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Több év szünet után ismét megnyitott Kolozsváron az Estuar alapítvány nappali foglalkoztató központja. A mentális betegségekkel élő felnőttek tanácsadásban részesülhetnek itt, és foglalkozásokon vehetnek részt. A központ történetéről, az itt zajló foglalkozásokról és a részvételi lehetőségekről Finta Orsolya szociális munkással, az Estuar kolozsvári vezetőjével beszélgetett a Hangolóban Sebők Tímea. A nappali foglalkoztató központ a Györgyfalvi […]
Articolul Segítség abban, amire a leginkább igény van apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Fotó: Szerhij Deniszenko/Made in Uzhhorod
Fotó: Szerhij DeniszenkoHa Ön is készített olyan fotót, melyet szívesen közkinccsé tenne rovatunkban, küldje el nekünk az info@karpatalja.ma e-mail-címre.
The post Virág az ablakban appeared first on Kárpátalja.ma.
Ferencz Zsolt sorozatában ezúttal egy olyan ember szólal meg, aki korábban varrodában dolgozott, jelenleg pedig elárusító a Kaufland üzletében. Gál Hajnalnak hívják, és azt mondja, hálás, amiért jó társaságban dolgozhat. Aztán amikor befejeztük vele a kérdezősködést, a kolléganőjét, Emiliát is megkértük, hogy üdvözölje hallgatóinkat.
Articolul Ismeretlen ismerőseink: Hajnal és Emilia, elárusítók a pult mögül apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Az Ukrán Nemzeti Rendőrség napját méltatják július 4-én. Az esemény apropóján Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere gratulált a rendőröknek szakmai ünnepükhöz.
– Az állomány egy része távol az otthonától teljesít szolgálatot, a keleti és déli országrészek forró pontjain védi a közrendet. Ugyanilyen felelősségteljes és összetett rendőreink munkája itthon is – nap mint nap teljesítik feladataikat a jelen kihívásai közepette
– fogalmazott a polgármester.Hozzátette, hogy a városi tanács a jövőben is minden tőle telhető támogatást megad hatásköre, illetékessége és anyagi lehetőségei keretein belül.
The post Július 4.: az Ukrán Nemzeti Rendőrség napja appeared first on Kárpátalja.ma.