You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Négy napig ismét Méra lesz a világ közepe

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 14:48
Idén augusztus 4. és 7. között tartják a csűrfesztivált, a Méra World Music-ot. Balkán dallamok, afrikai ritmusok, klezmer, amerikai country zene és a Kárpát-medence népzenéje mind megfér egy csűrben – azaz a Méra World Music-on. Bethlendi András, a fesztivál egyik főszervezője szerint még a v...

„Erdélyiesített” Műcsarnok-kiállítás Kolozsváron

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 14:02
A római és budapestihez hasonló közönségsikerre számítanak Kolozsváron is a Művészek a kamera fókuszában. Magyar fotósok és filmesek fényképei című kiállításon. A tárlatot már megnyitották, de a nagyközönség május 18-tól nézheti meg, június 5-ig. A Műcsarnok tavaly ünnepelte megnyitásának 125. évfor...

Törökország nem támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 13:35
Nyomatékosította múlt heti kijelentését a török elnök, miszerint Törökország nem támogatja Finnország és Svédország csatlakozási szándékát a NATO-hoz. Erre azt követően került sor, hogy a svéd védelmi miniszter korábban közölte, hogy Svédország és Finnország magas rangú képviselői Törökországba utaz...

Államilag garantált hitelt adnának esküvőre, keresztelőre, oktatási költségekre

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 12:55
Államilag garantált hitelt adna a fiataloknak a kormány. A Family Start nevű programról az Antena 3 hírtelevízióban beszélt Gabriela Firea családügyi miniszter. A tervek szerint egy fiatal pár akár 15 ezer eurós kedvezményes hitelt is felvehet, amelyet esküvő szervezésére, keresztelőre, a gyerek böl...

Esős, viharos keddünk lesz

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 11:35
Esőre és viharokra figyelmeztető sárga riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 16 nyugati, központi és déli megyéjére. Az előrejelzések szerint a fokozott légköri instabilitás miatt kedden 14 órától szerda reggel 6 óráig a Bánságban, a Körösök vidékén, Olténiában és h...

Nem történt előrelépés a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetében

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 17/05/2022 - 09:47
Nem döntött hétfőn a Maros megyei főtanfelügyelőség a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére ideiglenes megoldást biztosító önkormányzati határozati javaslatról – tudósít a Marosvásárhelyi Rádió. A határozati javaslatot véleményezésre küldték a tanügyminisztériumnak, azzal az érvvel, hogy...

Állítólag megszerezhették az orosz haditervet az ukránok

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 19:57
Az ukrán haderők egyesített műveleti irányítása szerint sikerült megszerezniük az orosz haditerv részleteit. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy szándékos félrevezetésként hagyták el a haditervet az oroszok.

Az eddig azonosított legközelebbi fekete lyuk nem is létezik

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 19:45
Azok a csillagászok, akik úgy vélték, felfedezték a legközelebbi fekete lyukat, most azt mondják, tévedtek: egy két csillagból álló rendszert találtak, a párosból az egyik egy "csillagvámpír".

Az oroszok szerint elindult Kijevből az ukrán delegáció

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 19:20
A BBC orosz tisztviselők nyilatkozataira hivatkozva azt írja, elindult az ukrán küldöttség Kijevből a béketárgyalások következő fordulójára, az ukrán tárgyaló felek csütörtök reggel érkeznek meg a lengyel-fehérorosz határra.

Lyoni tenisztorna - Bondár negyeddöntőbe jutott

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 19:11
Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a 239 ezer dollár összdíjazású lyoni keménypályás női tenisztornán.

Az ENSZ 141 tagországa ítélte el Oroszországot

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 19:00
A 193 ENSZ-tagországból 141-en ítélték el Oroszországot az Ukrajna elleni támadás miatt. Felszólították a hadműveletek azonnali beszüntetésére és az orosz haderők Ukrajnából való kivonására.

"Ukrajna gyermekei nevében" büntet Bayraktar

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 18:53
Háborús dal született a sikeres török harci drónról, a Bayraktarról. A dal a Youtube-ra is felkerült. A szövege szerint a drón Ukrajna gyermekei nevében büntet.

Az EA törli az orosz és fehérorosz csapatokat számítógépes játékaiból

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 18:48
A világ legjelentősebb számítógépes sportjátékait gyártó EA úgy döntött, hogy alkalmazásairól eltávolítja az orosz és fehérorosz csapatokat a labdarúgó (FIFA) és jégkorongos (NHL) 2022-es platformjairól az ukrajnai háború miatt.

Abramovics eladja a Chelsea-t, több milliárd fontot kér érte

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 02/03/2022 - 18:27
Roman Abramovics teljesen megválna a Bajnokok Ligája-címvédő angol Chelsea focicsapatától. A Putyinhoz közel álló oligarcha 3 milliárd fontot szeretne kapni a csapatért.

Magyarként Szlovákiában – februári összefoglaló

A magyar vonatkozású vezető kisebbségi témákat februárban a Beneš-dekrétumok kapcsán foganatosított földelkobzási botrány eszkalálódása, valamint a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás második olvasatának előkészítése határozta meg. A fokozódó orosz-ukrán feszültség kapcsán szlovák újságírók és politikusok több párhuzamot vontak a szlovákiai magyar kisebbség és az ukrajnai orosz helyzet kapcsán, ezeket az általánosításokat az orosz-ukrán háború kirobbanása felülírta.

Magyar-orosz párhuzamok

Az orosz-ukrán viszony elmérgesedését övező kommentárok a szlovák sajtóban előszeretettel alkalmazták a párhuzamot a helyi magyar közösség viszonylatában. A sort Samuel Marec nyitotta meg a „Képzelje el, hogy Magyarország megtámadja Szlovákiát” analógiával,[1] Peter Bárdy Trianon-analógiához hasonlította az ukrajnai események megítélését,[2] de a magyarországi felvidékező szélsőségesek tűntek fel az orosz szeparatisták mellett Shooty karikatúrájában is.[3] A párhuzam nem csak a publicisták körében terjedt el, hasonló jellegű üzeneteket fogalmazott meg többek között Ľudovít Kaník volt jobboldali munkaügyi miniszter[4], vagy Andrej Stančík, az Egyszerű Emberek (OĽaNO) parlamenti képviselője is.[5] A megjelenő cikkek szellemisége ellen több magyar nemzetiségű politikus tiltakozott.

Állampolgársági törvény

A parlament februárban második olvasatban is elfogadta az állampolgársági törvény módosítását. A második állampolgárság engedélyezése bizonyos esetben egyszerűsödött, a legalább öt éve külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok a papírjaik elveszítése nélkül felvehetik azt. A módosítás viszont továbbra is célzottan sújtja a szlovákiai magyar közösséget, mivel a tartósan Szlovákiában élő lakosok számára ez a lehetőség nem adott.[6] [7] A magyar politikai képviselet tiltakozott a döntés ellen, alkotmányellenesnek tartotta a szabályozást.

Beneš-dekrétumok

Február hónap folyamán kiderült, a Szlovák Földalap (SPF) nem csak a pozsonypüspöki D4-es autópálya alatti értékes telkek esetében, hanem csak 2020-ban további magyarlakta településeken végzett be földelkobzásokat a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Több száz hektár került így állami tulajdonba.[8] Az elkobzások kapcsán megszólaltak a Jogsegélyszolgálat szakértői is,[9] az Új Szó pedig egy külön podcastsorozatot szentelt a témának.[10]

Déli önkormányzatok diszkriminációja

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága befogadta azt az Őry Péter által megfogalmazott beadványt, amely a szlovákiai települések tengerszint feletti magassága és nagysága alapján megkülönböztetett támogatásokkal és azok diszkriminációs vonzatával foglalkozik. A különböző mérőszámok miatt alapvető eltérések mutatkoznak az alacsonyabban fekvő régiókban található magyarok lakta települések (egy főre eső évi 300-350 euró), a magasabban fekvő települések (400-450) és a főváros (600) támogatása között. Február 16-én az Európai Parlament Petíciós Bizottságának elnöke, Dolors Montserat arról tájékoztatta Őry Pétert: a Petíciós Bizottság megvizsgálta a benyújtott petíciót, és azt elfogadhatónak nyilvánította, mivel a felvetett kérdés az Európai Unió tevékenységi körébe tartozik.[11]

Egyéb fejlemények

Több gyűjtés is indult az orosz-ukrán háború kapcsán az ukrán vagy kárpátaljai menekültek megsegítésére, többek között a Református Egyház, az SZMPSZ, a Szövetség (Aliancia) párt, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége, vagy a magyarOK! Társulás szervezésében. A magyar nemzetiségű Lovász Attilát nevezték ki a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) publicisztikai részlegének ideiglenes igazgatójává.[12] A magyar jogosítványok ügyében egyeztetett a Pro Civis és Bukovszky László kisebbségekért felelős kormánybiztos.[13] Folytatódott az állítólag magyarpárti megjegyzései miatt munkájából eltávolított muzeológus, Zuzana Falath munkaügyi pere.[14] Felmerült az ország választási rendszerének alapvető átalakítása, amely több körzetre osztaná az országot.[15] Kézikönyv jelent meg a nyelvi jogokról a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosi hivatal kiadásában.[16]

[1] https://komentare.sme.sk/c/22830614/predstavte-si-ze-madarsko-zautoci-na-slovensko.html

[2] https://www.aktuality.sk/clanok/ywqj3f0/komentar-petra-bardyho-nezabudajme-na-trianon-vlastenci/

[3] https://dennikn.sk/2732905/shooty-vlastenci/?ref=list

[4] https://www.facebook.com/ludo.kanik.9/posts/pfbid0n1NY7CXTyzxykTjFi1mvHDMWebBqjd6dR3vtzySAALtxANp1yJ3v2HfwFVsG8NfYl

[5] https://ma7.sk/aktualis/olano-s-kepviselo-az-ukran-valsagrol-mi-lesz-ha-orban-azt-mondja-szlovakia-mindig-magyar

[6] https://ma7.sk/kozelet/allampolgarsagi-torveny-szamunkra-nincs-valtozas  

[7] https://ujszo.com/kozelet/allampolgarsagi-torveny-modositasa-nem-enyhites-inkabb-szigoritas 

[8] https://ujszo.com/kozelet/az-allam-a-benes-dekretumokra-hivatkozva-tobb-szaz-hektarnyi-foldet-kobzott-el

[9] https://ujszo.com/kozelet/tobb-szaz-elkobzas-tortenik-ma-is

[10] https://ujszo.com/kozelet/podcast-tegyunk-ugy-mintha-megtortent-volna – Fiala János, https://ujszo.com/kozelet/podcast-simon-attila-a-benes-dekretumokrol – Simon Attila, https://ujszo.com/kozelet/podcast-elfogadhatatlan-hogy-az-eu-ban-allampolgarok-egy-csoportjat-megbelyegzik – Vincze Lóránt https://ujszo.com/kozelet/podcast-a-modern-kori-foldelkobzas-ujsagiro-szemmel – Czimer Gábor

[11] https://ma7.sk/aktualis/az-europai-bizottsag-vizsgalja-a-deli-onkormanyzatok-diszkriminaciojat

[12] https://ujszo.com/kozelet/tavozik-az-rtvs-hirkozlesi-es-publicisztikai-reszlegenek-igazgatoja

[13] https://ma7.sk/aktualis/jogositvanyt-magyarul

[14] https://ma7.sk/aktualis/csutortokon-targyaljak-a-jogtalanul-kirugott-falath-zsuzsanna-ugyet

[15] https://ujszo.com/kozelet/valasztasi-korzetekre-osztanak-az-orszagot

[16] https://ujszo.com/kozelet/bukovszky-kezikonyvek-segitik-a-kisebbsegi-nyelvek-vedelmet-es-fejleszteset

Ferenc pápa telefonon beszélt az ukrán elnökkel

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 26/02/2022 - 23:51

A katolikus egyházfő felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel – erősítette meg a hírt a szentszéki sajtóközpont szombaton.

    A telefonbeszélgetést elsőként Ukrajna szentszéki nagykövetsége adta hírül a közösségi oldalán. A diplomáciai képviselet közlése szerint Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Ferenc pápának, amiért imanapot hirdetett meg Ukrajna békéjéért.

    Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy “az ukrán nép érzi Őszentsége lelki támogatását”.
    Ferenc pápa pénteken, majd szombaton is ukrán és orosz nyelven sürgette a fegyverek megállítását.  
    Pénteken a pápa személyesen látogatott el Oroszország szentszéki nagykövetségére, amely a Vatikán közelében található. A képviseleten aggodalmát fejezte ki a konfliktus miatt. Azt követően az egyházfő telefonon beszélt Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi görögkatolikus nagyérsekkel, akitől információkat kért az ukrajnai, elsősorban a Kijevben kialakult helyzetről.
    A Vatikán Állam feje és a katolikus anyaszentegyház vezetője köszönetét fejezte ki az ukrajnai görögkatolikus egyháznak, amely “közel áll a néphez, és rendelkezésre bocsátotta a kijevi székesegyház óvóhellyé átalakított földalatti szintjeit” – írta a Vatican News hírportál.

Forrás: MTI

The post Ferenc pápa telefonon beszélt az ukrán elnökkel appeared first on Kárpátalja.ma.

Lezárja Ukrajna az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határait

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 26/02/2022 - 22:22

Ukrajna Miniszteri Kabinetje úgy döntött, hogy lezárja az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határait Ukrajna – jelentette be Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke február 26-án.

Azok az ukrán állampolgárok, akik orosz vagy belarusz területen vannak, még akadálytalanul hazatérhetnek.

UNIAN/Kárpátalja.ma

The post Lezárja Ukrajna az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határait appeared first on Kárpátalja.ma.

Franciaország és Csehország fegyverekkel látják el Ukrajnát

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 26/02/2022 - 22:16

Franciaország fegyvereket és katonai felszereléseket adományoz Ukrajnának – jelentette be Zelenszkij Twitter-oldalán. Az ukrán elnök Emanuel Macronnal tárgyalt a segítségnyújtásról.

Csehország több mint 8 millió euró értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának. Az adomány kézi- és könnyűfegyverekből áll – tudatta a mukachevo.net a Bábel című lapra hivatkozva.

Kárpátalja.ma

The post Franciaország és Csehország fegyverekkel látják el Ukrajnát appeared first on Kárpátalja.ma.

Több magyar szervezet is segítséget nyújt az ukrajnai menekülteknek

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 26/02/2022 - 21:56

A Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Budapest Bike Maffia, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) is segítséget nyújt az orosz-ukrán háború miatt Ukrajnából érkező menekülteknek.

Az MCC szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény tanulói közül 97-en tanulnak a beregszászi Fiatal Tehetség Programban (FIT). Több diák, oktató és a családjuk Magyarországon biztonságban van, de sokan Ukrajnában maradtak – írták, kiemelve: az intézmény Magyarországon ellátást nyújt a munkatársaknak, diákoknak és valamennyiük családjának, az Ukrajnában tartózkodóknak pedig segélycsomagot állít össze. Mindenben próbálják segíteni a kárpátaljai MCC-s diákokat, mindenkivel felveszik és tartják a kapcsolatot – tették hozzá. Tudatták azt is, hogy az intézmény elindítja kárpátaljai segítségnyújtó programját: lakhatásuk biztosítása, mindennapi életük megszervezése mellett, mentális segítséget is nyújtanak a diákoknak. Az MCC továbbá várja őket magyarországi központjaiban a FIT-es foglalkozásokon, az intézmény tanulói és munkatársai pedig önkéntes programot indítottak: már a héten elkezdődött az adománygyűjtés, és közös imádságot is szerveznek – írták.

A Budapest Bike Maffia arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Age of Hope-pal összefogva közös adománygyűjtést szerveztek, amelynek eredményeként nyolc kisbusz, egy teherautó és nyolc személyautó indult el adományokkal megpakolva az ukrán-magyar határhoz. A szervezet a pénteki felhívásban azt írta, hogy a tervek szerint a határnál naponta több száz adag ételt készítenek, és teát főznek, ezért leginkább szendvicsekre, vitaminokra, gyümölcslevekre, tisztálkodószerekre, takarókra és izolációs fóliákra van szükség. A felhíváshoz több ezer ember csatlakozott, egyszerre 150-200 ember dolgozott az átvevőponton, és hírességek is segítettek – áll a közleményben.

A Magosz a közleményében azt írta, hogy adománygyűjtést indított a Magyarok Kenyere Alapítvánnyal közösen a menekültek segítésére. A pénzadományokat a 10405004-00012345-00000003-os számlaszámra, háborús menekültek megjelöléssel lehet küldeni, az összegyűlt pénzt az ukrajnai menekültek ellátására juttatják el. A szövetség gazdaköri tagjai emellett saját termékeikkel személyesen is segítenek a magyar-ukrán határon, Vásárosnaményban és Beregsurányban, vasárnap pedig a határra érkezik Jakab István, a Magosz elnöke is – ismertették.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közleménye szerint egy magánegészségügyi szolgáltatócsoport TritonLife Ukrajna Segélyalapot hozott létre, amelynek összege 40 millió forint, az alap felhasználását pedig a NOE végzi. A program az egyesület minden Magyarországon fő-, részmunkaidőben, vagy bármilyen közreműködői jogviszonyban az egészségügyben dolgozó kollégája rokonainak elérhető, akik igazoltan a jelenlegi Ukrajna területéről származnak, onnan települtek át, magyar állampolgársággal rendelkeznek, és a kint maradt hozzátartozóik, családtagjaik a jelenlegi helyzetben lakóhelyük elhagyására kényszerülnek, valamint Magyarországon keresnek menedéket úgy, hogy itt állandó, vagy ideiglenes lakhatással nem rendelkeznek. A program magában foglal ­– bizonyos szűk keretek között – szálláskeresést és biztosítást, valamint a felnőttek keresetének kiesését részben pótló egyszeri, vagy rendszeres anyagi segítséget. A befogadó családok szervezése a NOE feladata – ismertették, hozzátéve: az egyedileg megítélt támogatás időbeli korlátja három hónap, ami egyedi döntés alapján két alkalommal ugyanennyivel meghosszabbítható. Kiemelték: a pályázatokat 24-48 órán belül elbírálják, hogy a rászorulók minél hamarabb segítséghez jussanak, a kiskorú gyermekes családok pedig előnyt élveznek az elbíráláskor. A rászorulók pályázatait a TUS@tritonlife.hu e-mail címre várják – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

The post Több magyar szervezet is segítséget nyújt az ukrajnai menekülteknek appeared first on Kárpátalja.ma.

Kadirov: Csecsen fegyveresek harcolnak az oroszok oldalán Ukrajnában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 26/02/2022 - 21:48

Csecsen fegyveresek harcolnak az oroszok oldalán Ukrajnában – közölte az interneten szombaton feltett videófelvételen Ramzan Kadirov, a dél-oroszországi Csecsenföld elnöke, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, aki felszólította az ukránokat, hogy döntsék meg a kormányukat.

Kadirov közölte, hogy a csecsen erőknek eddig nem volt veszteségeik. Hozzátette, hogy az oroszok könnyen bevehetnék az ukrajnai nagyvárosokat, köztük Kijevet, de az a feladatuk, hogy kíméljék az emberéleteket.

„Putyin elnök helyes döntést hozott, és minden körülmények között teljesítjük a parancsait” – mondta Kadirov. Kadirov korábban Szíriában és Georgiában vonultatta fel a fegyvereseit Oroszország oldalán.

Az állami tulajdonban lévő RT orosz televízió rövid – állítása szerint pénteken rögzített – videófelvételt tett közzé, amelyen a csecsen főváros, Groznij főterén a kaukázusi tagköztársaság minden részéből érkezett csecsen fegyveresek ezreit lehet látni,

amint készségüket nyilvánítják, hogy Ukrajnában harcoljanak.

Egyelőre nem tudni, hogy az RT szerint mintegy 12 ezer harcost felvonultatták-e már Ukrajnában. Az RT pénteken azt jelentette: Putyin parancsára várnak, hogy bevonuljanak.

A Kommerszant című orosz lap internetes oldala szerint Kadirov pénteken kijelentette, hogy a csecsen harcosok az ukrajnai harcok legforróbb pontjain lesznek jelen. A lap szerint Kadirov azt tanácsolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy használja ki az időt, amíg nem lesz belőle exelnök, hívja fel Putyint és kérjen tőle bocsánatot.

A csecsen elnök hivatalos honlapja szerint Kadirov csütörtökön munkalátogatáson találkozott Viktor Zolotovval, az orosz nemzeti gárda igazgatójával. Az elnök az önkéntesek előtt beszédet mondva nem volt hajlandó közölni, hogy a közelmúltban járt-e az oroszbarát szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai Donyec-medencében.

Moszkva két véres háborút vívott a többségében muszlimok lakta Csecsenföldön a Szovjetunió 1991-ben történt felbomlása után, de hatalmas összegeket fektetett a háború utáni újjáépítésbe.

Kadirov jelentős autonómiával rendelkezik a Csecsen Köztársaság irányításában. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban hadműveletet rendelt el az ukrajnai Donyec-medencében, miután korábban elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott két „népköztársaság” függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától.

Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

Forrás: MTI

The post Kadirov: Csecsen fegyveresek harcolnak az oroszok oldalán Ukrajnában appeared first on Kárpátalja.ma.

Pages