A tájékoztatás szerint a Becsület és Nemzet elnevezésű csoport tagjait kedden állították elő egy februárban indult előzetes eljárás keretében. Három, 29 és 56 év közötti gyanúsított, két férfi és egy nő ellen javasolnak vádemelést a vizsgálóbírók terrorista bűnszövetkezet gyanújával. A másik három gyanúsítottat, szintén két férfit és egy nőt szabadon engedték a kihallgatások után, ellenük egyelőre nem indul eljárás. Igazságügyi források szerint a gyanúsítottak egy szabadkőműves páholy ellen akartak merényletet végrehajtani, de a támadás részleteit még nem dolgozták ki.
A gyanúsítottak robbanószerkezetekről kommunikáltak egymás között, és terepszemlét is tartottak, a rendőrség ennek köszönhetően tudta őket leleplezni. A házkutatások során neonáci iratokat találtak. Rendőrségi források szerint a csoport egyes tagjai kapcsolatban álltak az összeesküvés-elméletek francia mozgalmának egyik ismert alakjával, a Malajziában élő Rémy Daillet-val. Több terrorelhárítási eljárás is folyik Franciaországban szélsőjobboldali csoportok ellen. Április elején a terrorelhárítási ügyészség egy másik szélsőséges csoportosulás, az OAS kilenc tagja ellen indított eljárást.
A 2017-ben feloszlatott csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy politikusok, többek között Christophe Castaner akkori kormányszóvivő és belügyminiszter, illetve Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője, valamint muzulmán vallási helyek ellen terveztek merényleteket.
A csoport központi figurája, a 24 éves Logan Alexandre Nisin az ideológiailag a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik norvég terroristához és tömeggyilkoshoz állt közel, őt a Facebookon dicsőítette, lőgyakorlatokra járt és merénylettervei megvalósítására bűnszövetkezetet kívánt szervezni. A nyomozást lefolytató vizsgálóbíróknak kell arról dönteniük, hogy bíróság elé küldik-e a csoport volt kilenc tagját.
Egy évvel később egy másik szélsőjobboldali csoportot leplezett le a terrorelhárítási ügyészség, amely szintén muzulmán célpontokat választott merényletterveihez, 2020 őszén pedig a Hadműveleti erők akciója elnevezésű, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport 15 tagját gyanúsították meg, ellenük még folyamatban van az eljárás.
Három évvel ezelőtt hat olyan embert tartoztattak le, akik a Facebookon szerveztek merényletet Emmanuel Macron államfő ellen.
Laurent Nunez, a hírszerzés országos koordinátora januárban egy televíziós interjúban elmondta, hogy 2017 óta öt szélsőjobboldali merényletet sikerült meghiúsítani. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalom erősödik, tagjai mintegy 1000-1500-an lehetnek.
The post Szabadkőműves páholy ellen tervezett merénylet egy francia neonáci csoport appeared first on .
A tragédia kedd este történt, amikor szemtanúk arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi egy nőt fegyverrel üldöz az utcán, majd többször lábon lőtte. Miután a nő összeesett, a férfi a még életben lévő feleségét gyúlékony folyadékkal leöntötte és felgyújtotta. A házaspár háza részben tűz martaléka lett, a tűzeset körülményei egyelőre nem ismertek.
A bordeaux-i ügyészség tájékoztatása szerint a 44 éves férfit fél órával a tragédia után őrizetbe vették a Mérignackal szomszédos Pessac településen. Egy 12-es kaliberű puskát, egy gázpisztolyt és töltényeket találtak nála.
Az ügyészség élettárs által elkövetett szándékos emberölés és gyújtogatás miatt indított eljárást a férfi ellen, akinek már korábban is volt dolga rendőrséggel. A házaspár nem élt együtt, a férjet 2000. június 25-én a bordeaux-i büntetőbíróság 18 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyből kilenc hónapot két év próbaidőre felfüggesztettek az ügyészség tájékoztatása szerint.
Alain Anziani, a hetvenezer lakosú Mérignac polgármestere elmondta: a tragédia a kisváros nyugodt, polgári negyedében történt, és nagyon megrázta a helyieket. A tragédia szemtanúinak az önkormányzat pszichológiai ellátást biztosít. A pár 3, 7 és 11 éves gyereke a nővel élt a tűz martalékává lett házban. A gyerekek nem voltak otthon, amikor a tragédia történt, jelenleg a mentők pszichológiai szolgálata vigyáz rájuk – közölte az ügyészség.
Hivatalos adatok szerint Franciaországban tavaly kilencven nőt ölt meg jelenlegi vagy korábbi partnere, 2019-ben 146 volt az áldozatok száma. Január 1. óta 39 nő halt bele a párja vagy a korábbi párja erőszakos támadásába.
The post Egy férfi a nyílt utcán gyújtotta fel a feleségét appeared first on .
Mozambik nemrégiben kérte az Európai Unió segítségét fegyveres erőinek kiképzéséhez az országban egyre gyakrabban tapasztalt terrorista tevékenység elleni küzdelemhez és a biztonsági helyzet stabilitására – tájékoztatott Borrell, aki fontosnak nevezte, hogy még az év vége előtt megvalósulhasson az ország ilyen módon történő támogatása.
A hozzájárulás – mint utalt rá – hasonló lenne az EU nyugat-afrikai, vagy a Száhel-övezetében szerepet vállaló, az iszlamista lázadókkal küzdő nemzetbiztonsági erőknek szakértői képzést és tanácsokat nyújtó EU-misszióhoz. Hozzátette: a mozambiki misszió megvalósulása esetén inkább katonai, mint polgári misszió lenne, vagyis az EU-tagállamok fegyveres erői katonai oktatókat küldenének az országba. Portugália már felajánlotta, hogy civil személyzetet és katonai oktatókat küld Mozambikba, ha a misszió megvalósul – tette hozzá.
Értesülések szerint a tagállamok védelmi feladatokért felelős miniszterei megvitatták azt a javaslatot, amelyet tizennégy uniós tagország, köztük Németország és Franciaország nyújtott be olyan gyorsreagálású katonai erő létrehozására, amely azonnali beavatkozásra képes nemzetközi válságok kirobbanása esetén. A legkevesebb ötezer katonából álló haderő hajókkal és repülőgépekkel is rendelkezne.
Sajtóinformációk szerint Lengyelország nem támogatta az uniós haderő létrehozásának ötletét, álláspontja szerint ugyanis egy ilyen katonai képesség összességében gyengítené NATO-t a tagállami rendelkezésreállás lekötöttsége miatt.
Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi minisztert korábbi nyilatkozatában megjegyezte, az EU-nak és védelmi képességeinek összhangban kell lenniük a NATO-val. Lengyelország nem akarja, hogy az EU védelmi képessége a NATO vetélytársa legyen. Európa erős védelmi képessége elsősorban az erős nemzeti hadseregeken alapul, amelyek a NATO keretein belül alkotnak szövetséget – tette hozzá.
Az uniós tanács soros elnökségét betöltő Portugália arról tájékoztatott, hogy a tagállamok hozzájárultak Kanada, Norvégia és az Egyesült Államok részvételéhez az állandó strukturált együttműködés (PESCO) katonai mobilitásra vonatkozó kezdeményezésében. A felsorolt államok lesznek az elsők, amelyek meghívást kapnak egy PESCO kezdeményezésben való részvételre – közölték.
A 2020 novemberében létrehozott katonai mobilitásra vonatkozó PESCO-kezdeményezés lehetővé teszi a katonai személyzet és eszközök gyors és zökkenőmentes mozgását az egész EU-ban, akár vasúti, közúti, légi vagy tengeri úton.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a nap folyamán tartott rövid beszédében üdvözölte, hogy az uniós tagállamok hozzájárultak Kanada, Norvégia és az Egyesült Államok részvételéhez a katonai mobilitásra vonatkozó kezdeményezésében.
“A nem uniós szövetségesek alapvető fontosságú szerepet játszanak Európa védelmének biztosításában” – fogalmazott a főtitkár.
The post Katonai kiképző missziót küldene az EU Mozambikba appeared first on .