Biztonságpolitika.hu

A hárompárti összkoalíció, az Ampelsystem Németországban nagy válaszút elé érkezett: vajon képesek lesznek mind az Unió által szorgalmazott doktrínákat figyelembe venni és betartatni mint belső szabályrendszert vagy az erőteljesség mögött a saját kudarca felé robog?

Nehéz az út és nemzetközileg sem egyirányú, amely az egyik fél szerint jelenti a tényleges háború fogalmát, míg a másik oldalon egyfajta honvédő háborúként definiált rész-egész egységet nemcsak szétzilálja, hanem újfajta világpolitikai történéseket is hordoz immáron magában. Önmagában a dezinformáció a legerősebb biztonságpolitikai fegyver, az, amelyen belül a két különböző struktúra elkülönül és jelentésében erőteljesebb képet fest. Az Ampelsystem, másnéven Ampelkoalition vagy közlekedésilámpa-koalíció a 2021-ben megválasztott német Szociáldemokrata Párt, a régebbi stílusú Szabaddemokrata Párt és az újonnan belépő egyre markánsabb Zöldek egyszerre kormányzása. Egyedi megoldás volt a Merkel-éra után, tele kérdőjelekkel egyaránt a magukat németnek valló lakosság részéről, egyaránt a külföld részéről is, ahol nagy figyelem hárult rájuk. A többpárti kormányzás hibrid formája valósult meg Németországban, egyelőre nagyobb belpolitikai harcok nélkül.

Megbízhatóságát az utókor fogja láttatni, mint minden korábbi párt esetében is történt, de szerencsés helyzet, hogy nem egységileg bomlik le – ahogy Ausztriában láttuk–, hanem egységenként eltérő véleményt képvisel. A belső törvényhozás mint tagállami jog és az uniós jog sui generis attribútumából adódóan a non-definitív jelentéstartalmon túl belső tagállami feszültség is a béke-nem-tűrés szimbólumává vált, csakúgy mint a hárompárti koalíció egymáshoz való viszonya. Ez az egység kiegészül az alkotmányjogból is megismert kevésbé erős államfő fogalmával, az időközben újraválasztott Frank-Walter Steinmeier  kezében nem sok hatalom összpontosul, de reprezentatív funkciója adott tárgykörben (is) megkérdőjelezhetetlen. Mind személyében, mind retorikájában a belső békét hivatott (tehát itt: hivatalból) megtestesíteni, holott a kérdések súlya bár nem tőle egyszemélyben függ, de jelentős beleszólása van továbbra is a törvénykezésbe. Nagyon érdekes szempont továbbá az is, hogy a nemrég lezajlott választáson a szomszédos Ausztriában ismét Alexander van der Bellen  kapta meg a szövetségi elnöki tisztséget és ez egy igen erős érv arra nézve, hogy a német valamikori egység valahogyan belsőleg próbál meg kilábalni a válságból.

A hárompárti koalíció megválasztása előtt a véghajrában egyik fél sem beszélt konkrét szükségállapotbeli kérdésekről, a programokon belül főleg a pártok különbözőségét igyekeztek ellensúlyozni és lehetőség szerint közelíteni egymáshoz,  azonban a kialakult háborús helyzetre valamilyen ok miatt egyáltalán nem voltak felkészülve, holott a történelem amennyiben ismétli önmagát, úgy nem sok újat hoz magával – a legnagyobb hiba kétségtelenül az, ha egy összpárti koalíciónak nincsenek meg a sikerhez vezető belső útjai és itt ez a kérdés sokkal összetettebb egy olyan ország esetén, ami nemcsak példa, hanem gazdasági életszereplő és a törvényhozás tekintetében „állam az államban”. A német gazdaság a háborús kérdések árnyékában rendre nehezebben viseli a kialakult új, nekik nem mindig tetsző kötelezettségvállalásokat,  de a rendszer működőképesebb még mindig mint az Unió bármely más országában köszönhetően annak, hogy a jóléti állam fogalma ezt a képet adatja vissza – képernyőn keresztül. A valóságban természetesen a cenzúrázott média által előadott és megszerkesztett képsorok mögöttes jelentéstöbbletét is magában hordozó apróbb figyelemfelhívások és a közösségi média megkerülhetetlen mivolta azt mutatják, hogy a belső befolyásolás televízió-csatornánként, adott pártszimpatizásként meglehetősen heterogén.

Szavazólevél

A Zöldek egy évvel ezelőtti németországi hatalomra jutásával soha nem látott mértékű spórolási hullám indult el, ami öngerjesztő mivolta miatt először visszásnak tűnt, később más országok is átvették, mondhatni párhuzamosan ezt a „technikát”, hogy jogilag is és társadalmilag is túléljenek. Nemcsak a kialakult háborús helyzetet igyekeznek túlélni, hanem a gazdasági visszaesés és az esetleges vágtató inflációra való felkészülés is hozzátartozik ehhez, nem beszélve az ebből adódó belpolitikai feszültségekről (vagyonmenekítés, fokozódó terrorfenyegetettség), melyek békeidőben is javarészt elkerülhetetlenek. A zöld propaganda bizonyos értelemben megreformálta az európai közös gondolkodást, mert a fenntartható fejlődést egyre inkább szorgalmazó törekvésekből egyre több és több van, kérdés természetesen továbbra is az, hogy ezek a célok vajon 2030-ra teljesíthetőek-e? Utópisztikus lenne az a gondolkodás, miszerint az egyik háborúban harcoló fél sarcát rövid időn belül arányosan belpolitikai kudarcok nélkül lehessen támogatni, Európának és vele együtt a legerősebb húzó-országoknak is évek kellenek majd, hogy ezt a kiesett keretösszeget megfelelő módon tudja újra visszaforgatni önnön költségvetésükbe; ilyen módon nehéz a 2030-ra kitűzött reformtörekvésekről beszélni, amikor is a fejlődés egyáltalán nem fenntartható a jelenlegi instabil helyzetben.

A hatalmi törekvések és az euróövezeti közös valuta fokozatos elértéktelenedése azt vonják maguk után, hogy a háborúellenes tüntetések előbb-utóbb mindegyik uniós országot pillérszerkezetre lebontva belsőleg kezdik ki. A nemzetek feletti európai gondolat, amely vezérfonala volt a közös európai egység gondolatának, mostanra halványul, még ha ez a torzító hatás látens összefogásonként újabb és újabb szövetségeseket szül. A német-francia tengely nemcsak motorikusan, hanem ideológiailag is meghatározta az Európai Uniót, mostanra sajnos ez a szomszédságpolitika sem annyira erős mint egykoron volt és ennek az az oka, hogy az Unión belül eltérő álláspontok megvitatására nincs olyan fórum jelenleg a szupranacionális szervezeten belül, ahol a nemzetek egymás előtt és egymás védelmében vélelmeznék a közösen kidolgozott javaslatokat ilyen veszélyhelyzeti közös kormányzásra, tagállami szinten természetesen működhet, azonban össztársadalmi szinten megkérdőjelezhető ennek jelenléte.

„… az Európai Unió nem csupán a közös piacot jelenti, sokkal több ennél: az értékek és értékrend közösséget is jelenti, ugyanakkor közösen kell fellépni a potenciális fenyegetések ellen is, legyen szó akár az ebolajárványról, az ukrán válságról, Oroszország agressziójáról vagy a terrorizmusról. Az EU egyik legaktuálisabb kihívásának azonban a kohézióteremtést tartotta, mivel az összetartás elengedhetetlen ahhoz, hogy együtt, összehangoltan tudjunk cselekedni. Megjegyezte továbbá azt is, hogy hazája külpolitikája mindig is „európai” volt, ugyanakkor azt is gyakran tapasztalja, hogy rendkívül – néha túlságosan is – magasak az elvárások Németországgal kapcsolatban. Hozzátette, hogy részben az ukrajnai helyzet hatására 2014-ben új külpolitikai irányvonalat fogadtak el: szakítottak a régi szokásokkal és az eddigi „Ostpolitik” irányvonal változni látszik.” – Lieselore Cyrus, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete 2015. ápr. 15-i beszéde után a problémák nem eltűntek, inkább kibővültek, ennek azonban nem az elhibázott politika az oka, hanem az össz-tagállami nem megfelelő fellépés volt, aminek következtében az agresszorokkal szembeni fennálló szankciós törekvések veszítettek értékükből, avagy fel sem tűntek a korábbi szokásjogi normák elfogadásai miatt és ez a nemzetközi jog sajátos felfogásának is betudható.

A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a kezdetben mindhárom párt által támogatott integratív beilleszkedési törekvések mennyire lesznek hosszú életűek nemcsak az országukat elhagyó oroszok, hanem a volt szovjet tagköztársaságokból érkezőknek – elképzelhetőek-e Németországban népességszankciós csomagok és újabb határzárak, ahogy a koronavírus megfékezése érdekében tették? Amennyiben a cél szentesít, akkor az eszköz megválasztása a korlátlan lehetőségek háza. Mennyire hat ez belsőleg és kifelé; identitáskeresésében mennyire támogató mint ahogy azt korábban ígérték, mennyire elképzelhető végtére is (a legrosszabb forgatókönyveket idézve) az NC mint a német egyetemekre bejutás esetében (a.m. numerus clausus)? Ezeket a kérdéseket a politikai és a területi rend hivatott majdan megválaszolni.

Végezetül a szakadárok sajátos helyzete egy újabb jogalanyiságot teremt, mely normál esetben kevésbé lenne markáns, itt viszont egyre inkább felülvizsgálandó az a tény, hogy aki az egyik országban parancsot teljesít vajon a másik országban mint nemzeti hős vonulhat be a köztudatba? Az utóbbi évtizedek megmutatták, hogy jelen cikk egyik esete sem de facto egyedi eset, de ezt minden esetben a nemzetközi jog bírósági esetjoga dönti, döntheti el és az állampolgároknak akárhány félről legyen is szó – önnön meggyőződése a mérleg bármely részét tekintve releváns képet ad a belpolitikai anomáliákról.

Ábrányi Endre írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Norbert Braun és Glenn Cartens képeit használtuk.

A Az Ampelsystem kihívásai a háború árnyékában bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2010 végén, 2011 elején kezdődött és a „jázminos forradalomban” kicsúcsosodott tunéziai megmozdulások az egész arab világ szempontjából kiemelkedő eseménysorozatnak számítanak. A kiterjesztett értelemben vett Közel-Kelet térségében (MENA) jelentős politikai és társadalmi változások bekövetkeztét katalizálták. Az észak-afrikai régióban hosszú ideje autoriter kormányzást folytató tunéziai és líbiai vezetők hatalomból történő eltávolításával azonban az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai érdekeivel ellentétes folyamat erősödött fel az Afrikából Európa felé tartó tömeges illegális migráció formájában. A jelen elemzés a migráció szempontjából ma már fontos kibocsátó és tranzitországnak számító Tunéziából induló és az Európai Unió déli tagállamai felé tartó 2011 és 2022 közötti migrációs folyamatokat elemzi, valamint az ezeket erősítő gazdasági és társadalmi tényezőket vizsgálja meg, végül pedig áttekinti a Tunéziából kiinduló migrációs folyamatoknak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásait.

A kezdetek: legális és államilag támogatott migráció Tunéziából Európába

Az arab világ nyugati részén (Maghreb) elhelyezkedő Tunézia 75 évig állt francia gyarmati uralom alatt. Az 1881 és 1965 közötti időszakban jelentős számú népesség vándorolt el gazdasági okok miatt Tunéziából Európába. Miután az ország 1956-ban a később autoriter módon kormányzó Habib Bourguiba vezetésével visszanyerte függetlenségét, Tunézia számos nyugat-európai országgal kötött olyan kétoldalú megállapodást, melyek keretében a tunéziai állampolgárok vízummentesen utazhattak Európába és ott szabadon vállalhattak munkát. Az elsősorban partmenti övezetekből származó és európai viszonylatban olcsó munkaerőnek számító tunéziaiakat nagy számban alkalmazták a francia, német, holland és később az olasz gazdaság különböző szektoraiban, enyhítve a kialakult munkaerőhiányt. A schengeni egyezmény elfogadását követően azonban az egyezmény részes államai az 1990-es években jelentős mértékben szigorították a külső határellenőrzést, amelynek részeként megszűnt a volt francia gyarmatok állampolgárainak vízummentessége is. Ezzel az Európába irányuló migráció legális útjait az újonnan életbe léptetett vízumfeltételek egyre inkább korlátozták. Miután a tunéziai állam a saját nemzetgazdasági érdekeit figyelembe véve kifejezetten támogatta a saját állampolgárai európai munkavállalását, számára az európai államok lépése kedvezőtlen volt. Ezzel ugyanis apadni kezdett az Európában munkát vállaló tunéziaiak által hazautalt deviza mennyisége, valamint nőni kezdett a hazai, elsősorban a fiatalokat érintő munkanélküliség is, miután a tunéziai gazdaság nem tudta felszívni a népességrobbanás miatt drasztikusan megnőtt munkaerő jelentős részét. Az európai országok vízumrendszerének szigorítása hasonlóan érintette a térség más államait is. [1]

 

Az Európába irányuló irreguláris migráció kezdete: az első útvonalak kialakulása

A legális migráció feltételeinek szigorítása ellenére a helyieket továbbra is nagy számban vonzották a kedvezőbb európai gazdasági lehetőségek. A korábban a sokszor a gazdaságilag elmaradottabb régiókban elsősorban árucsempészettel foglalkozó és bizonyos feltételek – többek között a kábítószer- és fegyvercsempészet, illetve a felkelők csoportjaival és a határokon átívelő terroristahálózatokkal történő együttműködés beszüntetése – teljesülése mellett az állam informális toleranciáját is maguk mögött tudó hálózatok [2] tevékenységi körüket diverzifikálva, számos Észak-Afrikából Európába irányuló illegális migrációs útvonalat alakítottak ki. Az útvonalak Marokkó és Spanyolország, Tunézia és Olaszország, valamint Líbia és Olaszország között jöttek létre. Ezeken az útvonalakon egyre nagyobb számban szubszaharai országok állampolgárai is átkeltek, és a 2000-es évek elején az európai határőrök már több szubszaharait fogtak el, mint észak-afrikait. Az utóbbi fejlemény a térséget az ezredfordulóra a migráció szempontjából fontos tranzitterületté tette. [3] Az a tény, hogy illegális migránsok nagy számban érkezhettek Észak-Afrikába, feltételezi, hogy a térség államainak határai könnyen átjárhatók voltak. Ezt a körülményt tovább erősítette a Maghrebben működő kiterjedt csempészhálózatok megléte, amelyek ugyan közvetlenül nem veszélyeztették az érintett államok stabilitását, azonban a létezésük jelezte a határbiztonsági architektúrában meglévő jelentős hiányosságokat. [4]

Az 1990-es éveket megelőzően a cigaretta, kábítószer, fegyverek és lőszerek csempészetére szakosodott és az olasz maffiával is szoros kapcsolatot ápoló hálózatok a Tunézia északi részén található, franciául Cap Bonnak nevezett félsziget és Szicília, valamint a középső és déli kormányzóságok és a Pelagie-szigetek (Lampedusa, Lampione, Linosa) között létesítettek illegális migrációs útvonalakat. Miután a tunéziai állam szemet hunyt a területén működő embercsempészettel is foglalkozó hálózatok működése felett, a csempészhálózatok által foglalkoztatott helyi halászok és tengerészek jelentős számban szállítottak migránsokat az előbb említett olasz szigetekre, akiknek túlnyomó többsége tunéziai állampolgár volt. [5]

 

Együttműködés Olaszország és Tunézia között

Olaszország és Tunézia között mindig is intenzív politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok álltak fenn. Silvio Berlusconi második miniszterelnöki ciklusa (2001–2005) idején az Olaszország és Tunézia közötti együttműködés az egyre nagyobb migrációs terhelés miatt még szorosabbá vált. A két állam számos kétoldalú szerződést írt alá, amelyek magukba foglaltak egyebek mellett egy, az Olaszországban illegálisan tartózkodó tunéziai állampolgárokra vonatkozó visszafogadási megállapodást, valamint a két állam által közösen folytatott tengeri járőrözést is. A Tunéziát 1987 óta elnökként irányító Zine el Abidine Ben Ali továbbá törvényi úton büntethetővé tette az embercsempészetet 2004-ben, és ezzel párhuzamosan a tunéziai hatóságok határozottabban kezdtek fellépi az ország területén működő embercsempész-hálózatokkal szemben is. Ugyanebben az évben hozták létre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (Frontex). A migrációval kapcsolatos szigorúbb fellépés hamarosan eredményt hozott. A Tunéziából Olaszországba irányuló illegális migráció visszaszorult, azonban a tunéziai állam érdemben nem kezelte az illegális migrációt kiváltó, alapvetően gazdasági és társadalmi okokat, így az Európa irányába tartó illegális migráció nem szűnt meg. [6]

 

A tunéziai embercsempészek átteszik tevékenységük központját Líbiába

A tunéziai hatóságok keményebb fellépésének hatására a Tunéziában működő embercsempészek tevékenységük jelentős részét Líbiába helyezték át. A két ország között már az 1970-es évektől számos olyan embercsempész-hálózat működött, amely a tunéziai munkavállalókat – kihasználva a határokon átnyúló törzsi kapcsolatokat – abban segítette, hogy az ekkoriban beinduló líbiai olajkitermeléshez kapcsolódó iparágakban helyezkedjenek el. Legális és nem legális úton megközelítőleg 85.000 tunéziai jutott el Líbiába az 1980-as években, hogy az ottani olajszektorban találjon munkát. [7] Ezek az embercsempész-hálózatok 2004-et követően az Európába illegális módon eljutni kívánók Tunéziából Líbiába, majd onnan Európába történő mozgását segítették, miután úgy ítélték, hogy a líbiai partoktól kiinduló utazás a helyi hatóságok figyelmét kevésbé kelti fel. A tunéziai illegális migránsokhoz hasonlóan Marokkóból is egyre nagyobb számban érték el Európát Líbiából indulva. A gyenge líbiai határbiztonság végső soron lehetővé tette, hogy 2006-ra Líbia az Európába tartó észak-afrikai illegális migránsok egyik legfőbb kilépési pontjává vált. [8]

Együttműködés Olaszország és Líbia között

A Berlusconi-kormány Líbia vonatkozásában is törekedett arra, hogy a Tunéziával folytatott együttműködéshez hasonlót alakítson ki. Ezt elősegítették a két állam között meglevő szoros történelmi és gazdasági kapcsolatok. Számos esetben kényszerítették Líbiát a menekültügy legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az 1951-es menekültügyi egyezmény szerinti eljárásra, holott azt a líbiai állam sosem írta alá, így azt nem is tekintette magára nézve kötelező érvényűnek. Annak érdekében, hogy a Líbiából Európa felé irányuló illegális migrációt vissza tudják szorítani, az olasz és a máltai parti őrség a líbiai parti őrséggel közösen végezte Líbia tengeri határainak, illetve a nemzetközi vizek bizonyos részének ellenőrzését. A 2008-ban megválasztott negyedik Berlusconi-kormány (2008–2011) még nagyobb hangsúlyt fektetett Olaszország külső határainak ellenőrzésére és védelmére. Ennek köszönhetően a Líbiából Európa felé irányuló illegális migráció 2009 és 2011 között szinte teljesen megszűnt. [9]

Mindez azt támasztja alá, hogy Tunézia és Líbia 2011 előtti elnökei – megfelelő politikai és diplomáciai nyomást követően – készek voltak együttműködni az európai államokkal az Európai Unió külső határai védelmének és az EU-ba irányuló illegális migráció megfékezése érdekében. Az észak-afrikai országoktól délre eső államokból kiinduló és észak felé irányuló migráció fékezéséért – és természetesen a térségbeli francia és olasz gazdasági érdekek érvényesüléséért – cserébe az európai politikai kész volt szemet hunyni a térséget irányító politikai vezetők autoriter és sok esetben emberi jogokat súlyosan sértő irányítási módszerei felett, illetve lehetővé tették, hogy megszűnjenek a Líbiára kivetett nemzetközi szankciók, és ezzel Moammer Khadafi a 2000-es évek elejére kiemelje országát a már hosszú ideje fennálló fojtogató politikai, gazdasági és diplomáciai elszigeteltségből. [10]

 

Tunézia a 2011-es „jázminos forradalom” előestéjén

Az Észak-Afrikából Európa felé irányuló illegális migrációs folyamatokat tekintve a 2011-es év mérföldkőnek számít, mert a 2010 végén, 2011 elején Tunéziában kirobbant „arab tavasz/iszlamista tél” eseménysorozat alapozta meg a térségbeli migrációs helyzetet. Emiatt érdemes röviden áttekinteni, hogy melyek voltak a tunéziai „arab tavaszként” elhíresült „jázminos forradalom” legfontosabb közvetett kiváltó okai, amelyek többsége máig megoldatlan problémaforrás a tunéziai állam számára: demográfiai robbanás, a gazdaság szerkezetváltozására visszavezethető megoldatlan problémák, az állam munkahelyteremtő képességének gyenge volta, következésképpen magas munkanélküliségi ráta, illetve a belbiztonsági szervekre kiemelten támaszkodó autoriter állammodell.

• Demográfiai robbanás: Az arab világban a népesség ugrásszerű növekedése a 20. század közepén kezdődött. A tunéziai népességnövekedés jellegét tekintve követi a többi arab országban tapasztalható népességnövekedési folyamatokat, azonban attól mértékét tekintve elmarad. A tunéziai népesség tehát folyamatosan nő, azonban a többi arab országhoz hasonlóan egyre lassuló növekedésről beszélhetünk. Ez a trend az európai népesedési pályát időbeli lemaradással követi. 1960 és 2011 között a népességszám több mint 5-szeresére (4.200.000 főről 10.700.000 főre) nőtt, azonban a népesség eltérő ütemben növekedett. Az 1980-as évek elejéig – egy rövidebb időszakot leszámítva – a népességszám megszakítás nélkül emelkedett. A csúcspontot 1983 jelentette, amikor a népességnövekedés az 1961-ben mért 1.4% kétszerese, 2.8% volt. Az 1983-at követő két évtizedben ezzel szemben a népességnövekedés üteme jelentős mértékben lelassult. A 2003-ban mért 0.7%-os mélypontot követően a tunéziai népesség növekedésének mértéke 2011-ig sosem haladta meg az 1.1%-ot. A termékenységi adatokat nézve hasonló, az európai mintát követő tendencia rajzolódik ki: míg 1960-ban egy nő átlagosan közel 7 gyermeknek adott életet, addig ez a mutató 2011-re 2.2-re esett vissza. A tunéziai társadalom korfája szintén egyre közelebb kerül az európai adatokhoz: míg a 0–14 éves korosztály 1960-ban a társadalom 43%-át tette ki, addigra 2011-re már csak a 23%-át (az Európai Unió államaiban ez az arány átlagosan 15%, míg az arab világban 34%). A többi arab országhoz hasonlóan Tunézia a gyors népességnövekedés okozta széleskörű munkanélküliségből fakadó problémákra csupán tüneti megoldást adott azzal, hogy a felsőoktatást minél szélesebb rétegek számára tette elérhetővé. [11] A tunéziai hadsereg – szemben a többi arab állam haderejével – politikai okokból nem volt alkalmas a felesleges munkaerő felszívásása.

 

• Gazdasági szerkezetváltozás, munkanélküliség: A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által az 1980-as évektől a térségre kényszerített, a gazdaság liberalizációjára és a külkereskedelmi nyitás megteremtésére hivatott Strukturális Kiigazítási Programokért (SAP-ok) cserébe a kölcsönben részesült államoknak nagy árat (robbanásszerűen emelkedő élelmiszerárak, magas munkanélküliség) kellett fizetniük. [12] A sokak által modellországként tekintett Tunéziában az 1990-es évek végére a nemzetgazdaság teljesítménye – az évente 3 és 6% közötti GDP-arányos növekedés ellenére – elégtelennek bizonyult. A létrehozott munkahelyek többsége ugyanis alacsony fizetésért alacsony képzettséget igénylő munkát kínált, amely nem követelte meg a magas hozzáadott értéket teremtő munkatevékenységet, így érdemben nem növelte a tunéziai gazdaság hozzáadottérték-termelési képességét. A vonzó elhelyezkedési lehetőségek hiánya hosszú időn át tartó magas, 13–16%-os munkanélküliséghez vezetett, ami elsősorban a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat érintette súlyosan. Az utóbbiak aránya a tunéziai társadalomban jelentősen megnőtt a 2000-es évekre, a körükben tapasztalható munkanélküliség 2010-re a 30%-ot is elérte. [13]

 

• A mukhábarát-típusú állammodell: A függetlenségét 1956-ban nem katonai, hanem politikai úton kivívó Tunéziában – ellentétben más arab országokkal – az állam erejét nem a hadsereg, hanem a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek (mukhábarát) képezték. A hadsereg marginalizálása arra a félelemre vezethető vissza, miszerint az állam vezetői mindig is attól tartottak, hogy a hadsereg meg fogja dönteni a hatalmukat. A „Legfőbb Harcosnak” (le Combattant suprême) is nevezett Bourguiba ezért – látva a közel-keleti katonai puccsok növekvő számát – professzionális, kis létszámú – megközelítőleg 36.000 fős – haderőt hozott létre, amelyet nem ruházott fel politikai hatalommal. A depolitizált hadsereg teljesen egyedülálló fejleménynek számított az arab világban, hiszen az 1950-es és az 1960-as években az arab államokban a nemzeti haderők igyekeztek politikai szereplővé válni, hogy ezáltal ők határozhassák meg a társadalmi fejlődés irányát. [14] A tunéziai függetlenség kivívását követően nem sokkal alakult meg a Nemzeti Gárdából, az Elnöki Gárdából és a Nemzetbiztonsági Rendőrségből álló rendvédelmi architektúra, amely elsősorban az ország vezetőjének hatalmát és a rezsimbiztonságot volt hivatott garantálni. Tunézia politikai vezetői a rendvédelmi szektor intézményeit használták fel a gazdasági nehézségek szülte, tüntetésekben kicsúcsosodó társadalmi elégedetlenség leverésére. [15] A Bourguiba hatalmát békés úton megpuccsoló Ben Ali azonban az 1990-es évekre – egy ellene kitervelt, ám sikertelen katonai puccskísérletet követően – rendőrállamot (commissariat) épített ki: jelentősen felduzzasztotta a rendvédelmi szektor személyi állományát, költségvetésüket pedig megemelte. [16] Ennek következtében a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek létszáma Ben Ali idején mintegy 150.000 főt tett ki. [17] Az elnök elhatározásában okként legalább ugyanilyen hangsúlyosan jelent meg a Közel-Keleten, különösképpen a szomszédos Algériában megerősödött iszlamista mozgalmak jelentette biztonsági kockázat. A Nahda (Harakat al-Nahda/Mouvement Ennahda) nevű tunéziai iszlamista politikai párt – amely az 1990-es években részt vett az elnök elleni puccskísérlet megtervezésében – ugyanis reális fenyegetést jelentett meg Ben Ali számára, attól tartva, hogy a politikai iszlám Tunéziában is erőre kap. Az – egyébként valóban létező – iszlamista fenyegetésre hivatkozva politikai ellenfeleit börtönbüntetésre ítélték vagy száműzték az országból. [18] A rendőrállam megkülönböztetett figyelmet szánt a média ellenőrzésének is, miután az elnök családjában elhatalmasodó és köztudottá váló korrupció, valamint az elmaradó politikai változások fokozódó társadalmi elégedetlenséghez vezettek. [19] Ennek következtében a tunéziai sajtótermékek állami propagandát közöltek és az elnök személyi kultuszát építették („benalizmus”). Az utóbbi fejlemény már Bourguiba idején is megfigyelhető volt. [20]

A „jázminos forradalom” hatása a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációra

A mindössze 28 napig tartó és közel 350 halálos áldozatot követelő „jázminos forradalom” a líbiai, szír és jemeni folyamatoktól eltérően nem torkollott polgárháborúba. Ennek legfontosabb oka, hogy a hosszú évtizedekig elhanyagolt hadsereg – miután a védelmi erők a fennálló rezsimtől nem remélhettek sokat – Ben Ali rendszerével szemben a tüntetők oldalára állt és nem volt hajlandó drasztikus intézkedések megtételére. [21] A biztonsági erők figyelmét a futótűzként terjedő tüntetéshullám leverése kötötte le, a tunéziai határellenőrzés összeomlásával párhuzamosan pedig az állam kevesebb figyelmet fordított az illegális migráció megfékezésére. 2011 első hónapjaiban az olasz hatóságok közel 48.000 illegális migránst fogtak el, ebből megközelítőleg 28.000 fő tunéziai állampolgársággal rendelkezett. [22] Ez a 2010-es adatokhoz viszonyítva 4192%-os emelkedést mutat. [23]

 

Csökkenő tendencia a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációs folyamatokban 2011 és 2017 között

A migráció hirtelen megugrása azonban két okból is átmenetinek bizonyult. Egyrészt a következő évre a tunéziai hatóságok a belpolitikai káosz mérséklődésével újra képessé váltak az illegális migrációval szembeni hatékony fellépésére. [24] A meglévő tunéziai politikai akaraton túl azonban az olasz kormány is nyomást fejtett ki Tunéziára. A negyedik Berlusconi-kormány 2011 tavaszán ugyanis olyan megállapodást kötött Tunéziával, amelynek eredményeképpen a Tunéziából Olaszország felé irányuló illegális migráció 2012-re megközelítőleg 90%-kal esett vissza, így 2017-ig éves szinten nem haladta meg a 2.500 főt. [25]

Az illegális migráció célpontjai között azonban Olaszország mellett további régiók is feltűntek. Többek között a romló gazdasági helyzet és a szociális kirekesztettség hatására sokan radikalizálódtak és különböző közel-keleti szélsőséges mozgalmakkal kezdtek szimpatizálni. [29:30–29:53] Így 2011-et követően a tunéziai illegális migránsok egy része már nem Olaszország felé indult el, hanem Szíriába, Irakba és Líbiába. Tunéziából megközelítőleg 7.000 harcos csatlakozott terrorista szervezetekhez, ebből körülbelül 1.500-an a szomszédos Líbiában működő al-Kaida vagy ISIS helyi filiáléjához („foreign fighter phenomenon”). Más országokkal összehasonlítva Tunézia volt a legtöbb külföldi harcost kibocsátó ország. A tunéziai harcosok körében volt a legmagasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, így többségében ők töltötték be az ISIS-on belül a vezető tisztségeket is. Sőt, a Szovjetunió ellen harcoló afgán-arabok többségét is a tunéziai mudzsáhedek tették ki, akik Boszniában is jelen voltak. [26]

 

A változás éve a Tunéziából kiinduló és Európa felé tartó illegális migrációban (2017–2018)

A Tunéziából Európa felé irányuló migrációban a 2017-es év változást hozott. A 2011 nyarától csökkenő tendenciát mutató adatokhoz képest az olasz hatóságok 2017 közepétől egyre több tunéziai illegális migránst fogtak el az olasz partoknál. Az illegális migránsok számának emelkedése a már korábban is meglévő súlyos gazdasági problémák felerősödésére vezethető vissza. A 2017 és 2018 közötti időszakban a tunéziai fizetőeszköz, a dínár (TND) az euróhoz és a dollárhoz viszonyított értéke ugyanis mintegy 30%-kal csökkent, ami 2018-ra a tunéziai viszonylatban rekordmagas, közel 8%-os inflációhoz vezetett. Ezek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok csak tovább növelték az ország egyébként is magas külső sérülékenységét. Mindezek hatására az olasz hatóságok ebben a két évben több mint 11.000 tunéziai illegális migránst fogtak el. [27] Az emelkedő számokat látva az Európai Unió tagállamainak biztonsági szervei attól tartottak, hogy az Észak-Afrikából Európába érkezők közé olyan dzsihádisták is keveredhetnek, akik akár már a Közel-Keletet is megjárták és képessé váltak az EU területén terrorista tevékenység folytatására.

 

Az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás erősödése 2020 és 2022 között

Az elmúlt két és fél évben a 2017 és 2018 között tapasztalt migrációs folyamatok felerősödtek, és ennek nyomán az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező illegális migránsok száma a 2011-es eseményeket követő hónapok óta nem látott szintre emelkedett. A 2020-ban ez a szám mintegy 13.000-re emelkedett, ami kétezerrel több, mint amennyit 2017 és 2018-ban összesen elfogtak. 2021-ben már a 15.000 főt is meghaladta azoknak a tunéziai illegális migránsoknak száma, akik a Földközi-tengeren áthajózva eljutottak az olasz partokig, így 2021-ben több mint feleannyian jutottak el illegális tengeri útvonalon Olaszországba, mint a 2011-es „jázminos forradalmat” követően. [27] A 2022. január és szeptember között eltelt hét hónap során pedig több tunéziait fogtak el az olasz hatóságok, mint 2021-ben összesen. Ezért feltételezhető, hogy ez a tendencia még nem tetőzött, és a Tunéziából Olaszországba illegális úton érkezők száma a következő hónapokban és minden bizonnyal években tovább fog emelkedni. [31:32–32:22]

 

A 2020 és 2022 közötti migrációs nyomás erősödését kiváltó főbb tényezők

A Tunéziából kiinduló migrációs folyamatok mögött összetett és egymással szoros összefüggésben álló társadalmi és gazdasági tényezők húzódnak meg.

• Gazdasági problémák: A bajok forrásának elsőszámú okozója a már korábban említett, hosszú évek óta rosszul teljesítő tunéziai gazdaság, amely nem képes megfelelő számú és minőségű munkalehetőséget kínálni az egyre nagyobb lélekszámú lakosságnak (Tunéziában a 2021-es adatok szerint megközelítőleg 200.000 fővel éltek többen, mint 2011-ben.) Így a munkanélküliségi ráta 2019 óta folyamatosan emelkedik, 2021-ben majdnem elérte a 17%-ot. A GDP-arányos növekedés a 2020-ban mért -8.7%-ot követően 2021-re jelentős mértékben javult, 3.3%-ot tett ki. Az infláció mértéke ugyan a dínár 2017–2018-ban tapasztalt leértékelődését követően közel 2%-ot csökkent, azonban 2021-ben még így is 5.7% volt.

 

• Zsugorodó középosztály: Az egyre súlyosbodó gazdasági problémák már nem csupán a korábban is kedvezőtlen körülmények között élő családokat érinti. A tunéziai középosztály is egyre inkább ki van téve a romló gazdasági környezetnek. [16:40–17:03]
• Kormányzati kudarcok: A tunéziai kormány az 1990-es évek óta nem képes kezelni a közoktatási rendszerben a jelentős mértékű lemorzsolódást. Három évtizede ugyanis éves szinten a középiskolai diákok 12%-a, mintegy 70.000 fő hagyja el az egyébként egyre romló közoktatást. Többségük nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, így hozzájárulnak a munkanélküliségi ráta, valamint a megoldatlan társadalmi feszültségek keltette általános kiábrándulás súlyosbodásához. [21:37–22:38]

 

• Covid-19: A járvány okozta gazdasági hatások minden államot megviseltek. Ez különösen igaz a mára adósságcsapdában vergődő Tunéziára, amelynek az egyik húzóágazata a turisztikai ipar. A pandémia által szükségessé vált egészségügyi intézkedések tovább emelték a 2020 előtt is magas munkanélküliségi rátát. [17:05–17:58]
• Az ukrajnai háború: A 2022. február vége óta tartó háború – a Covid-19-hez hasonlóan – tovább rontott az inflációs rátán és Tunézia magas külföldi sérülékenységén az akadozó és dráguló gabonaimport miatt, miután az ország szükségletének jelentős részét a hadban álló felektől szerzi be. [18:15–18:35] A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Tunézia kénytelen volt többek között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon túl az IMF-hez is kölcsönért folyamodni 2022-ben. (A hitelekért cserébe azonban Tunéziának várhatóan a SAP-ok által kiváltott negatív társadalmi következményekkel kell majd ismét szembenéznie.)

 

Változások a Tunéziából Európa felé tartó illegális migrációt ösztönző folyamatok dinamikájában

2011-hez képest számos változást állt be a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációhoz köthető folyamatokban.

• A nemzetiségi összetételt érintő változások: A Tunéziából Európa felé tartó illegális migránsok döntő többsége mindvégig tunéziai állampolgár volt. Azonban 2020-tól kezdődően a Tunéziából Olaszországba illegálisan érkezők körében egyre nagyobb a külföldiek aránya, ami a tunéziai és az olasz elfogási adatokban is megmutatkozik. Egy 2020 januárja és 2021 decembere között készült statisztika szerint a tunéziai hatóságok által elfogott migránsok közel 30%-a nem rendelkezett tunéziai állampolgársággal. [28] A külföldi illegális migránsok többsége Nyugat-Afrikából származik, körükben egyre több a nő és a fiatal gyermek. Tunéziában jellemzően Tunisz, Sfax és Sousse térségében koncentrálódnak. [29]

 

• Életkort, nemet, valamint pénzügyi-oktatási hátteret érintő változások: A tunéziai illegális migránsok hagyományosan a kedvezőtlen életkörülmények között élő családok rossz életkilátással jellemezhető fiatal férfitagjainak a köréből kerültek ki. Mára azonban egyre nagyobb számban döntenek az illegális migráció mellett a korábban stabil munkahellyel rendelkező középosztálybeli családok is. A migrációs adatok alapján növekedést mutat a negyven és ötven év feletti férfiak, a nők, illetve a kísérő nélküli gyerekek száma is. Utóbbiak aránya 2022 januárja és júliusa között az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező migránsok 20%-át tette ki. [30]

 

• A tunéziai embercsempész-hálózatok működése: Az észak-afrikai embercsempész-hálózatok közül az elsők egyike Tunéziában jelent meg az 1990-es években. Ezek a hálózatok nem mentek át jelentős változáson az elmúlt három évtized alatt: a líbiai hálózatokkal ellentétben kevés embert foglalkoztatnak – jellemzően a harmincas éveik közepén járó halászférfiakat, ritkán nőket is – és kis kiterjedésű földrajzi területen működnek. A hálózat emberei túlnyomórészt tunéziai állampolgárok, de bizonyos utazási lehetőségek esetében külföldi állampolgárok, így francia vagy olasz személyek is bekapcsolódnak az embercsempészetbe. Általában készpénzben kérik el a nyújtott szolgáltatás díját, azonban néhány hálózat a bankkártyás fizetést is elfogadja. [31]

 

• Tunézia illegális elhagyásának módjai: Az illegális migrációban részt vevők döntő többsége valamelyik embercsempészettel (is) foglalkozó hálózat szolgáltatását veszi igénybe, hogy Tunéziából Európába jusson. A hálózatok – kényelmi szempontok és az érkezésre kiszemelt országba való eljutás gyorsaságától függően – kétfajta szolgáltatást nyújtanak. A hosszabb ideig tartó és veszélyesebb, jellemzően rozoga bárkákon és csónakokon való utazás ára 2019 óta nem változott jelentősen. Ma is 900 és 1.500 euró között mozog. A másik lehetőség egy ennél sokkal kényelmesebb és rövidebb ideig tartó utazás, amelynek a működtetésében külföldi állampolgárok is részt vesznek. Ebben az esetben a Tunéziából útnak indulók általában egy magánjachton szelik át a Földközi-tengert, és ezért 2.500 és 3.500 euró közötti összeget fizetnek. Ha valaki az utóbbit választja, akár Franciaországba is eljuthat. [32] Az elmúlt években azonban egyre több tunéziai döntött úgy, hogy nem veszi igénybe az embercsempész-hálózatok szolgáltatásait, hanem saját maguk tervezik és szervezik meg az utazást az elejétől a végéig. Az illegális migrációnak ez a módja ugyanis az Európába érkezés szempontjából lényegesen biztonságosabb, kevésbé kelti fel a hatóságok figyelmét. [33]

 

• Az illegális migráció tunéziai kilépőpontjai: Mindazok számára, akik Tunéziát illegális módon tervezik elhagyni, a helyszínt illetően számos lehetőség kínálkozik. Nem áll rendelkezésre arra vonatkozó információ, hogy a kilépőpontokat illetően jelentős változás állt volna be. Az illegális migránsok többsége továbbra is az ország középső kormányzóságában található nagyvárosból, Sfaxból indul az olasz partok felé. Egyéb fontos kiindulópontok: északon Bizerte és Nabeul, keleten Mahdia, délen pedig Medenine városa. [34]

Kitekintés: mit hoz a jövő?

Az arab világban 2022-ben végbemenő folyamatok meglepték az Európai Uniót, amely nem volt felkészülve az elsősorban a déli tagállamait érintő tömeges és illegális migrációra. A kezdeti nyugati reményekkel ellentétben ráadásul az „arab tavasz” kevés államban hozott kézzelfogható pozitív változást, a strukturális problémák továbbra is megoldásra várnak. Számos ország máig tartó mély politikai, gazdasági és társadalmi káoszba süllyedt a rég nem látott ellentétek felszínre kerülésével. A bajokat pedig csak tetézi, hogy némelyük területén a jelenben is végeérhetetlennek tűnő fegyveres konfliktus zajlik.

Az „arab tavasz” hatására az észak-afrikai térségben végbemenő változások közvetlen hatással vannak az Európai Unió bevándorlás- és menekültpolitikájára nézve, és ezért kulcsfontosságú, hogy az Észak-Afrika irányából jelentkező migrációnak elsődlegesen kitett déli államok miként gondolkodnak a 2011 óta tartó migrációs folyamatokról, illetve miképpen tudnak nyomást gyakorolni az olyan kibocsátó és tranzitországokra, mint Tunézia. Éppen ezért a nemrég megválasztott új olasz kormány migrációs politikája az eddigi gyakorlathoz képest jelentős elmozdulást is hozhat a jövőben.

 

Felhasznált irodalom

[1] Herbert, Matthew: At the Edge. Trends and Routes of North African Clandestine Migrants. Institute for Security Studies, 298, 2016, 3–4. & De Bel-Air, Françoise: Migration Profile: Tunisia. Policy Brief – European University Institute (2016/8), 1.

[2] Ben Yahia et al: Transnational Organized Crime and Political Actors in the Maghreb and Sahel, Mediterranean Dialogue Series (2019/17), 4–5.

[3] Triandafyllidou, Anna & Maroukis, Thanos: Migrant Smuggling. Irregular Migration from Asia and Africa to Europe, New York 2012, 33.

[4] Hanlon, Querine & Herbert, Matthew M.: Border Security Challenges in the Grand Maghreb, United States Institite for Peace, 109, 2015, 9.

[5] Herbert, 2016, 3–4.

[6] Herbert, 2016, 4–5.

[7] De Bel-Air, 1.

[8] Herbert, 2016, 5.

[9] Triandafyllidou & Maroukis, 40–41.

[10] Besenyő János & Marsai Viktor: Országismertető – Líbia. MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár 2012, 57–63.

[11] N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz. A Közel-Kelet átalakulása, Budapest 2015, 77–78 és De Bel-Air, 1.

[12] Eldin, Kamal & Salih, Osman: The Roots and Causes of the 2011 Arab Uprisings. Arab Studies Quarterly 35 (2013/2), 187.

[13] World Bank: The Unfinished Revolution. Bringing Opportunity, Good Jobs And Greater Wealth To All Tunisians, Synthesis Development Policy Review, 2014, 5.

[14] N. Rózsa Erzsébet: A hadseregek politikai szerepe az arab országokban in Hadseregek a Mediterráneumban, Veszprém–Budapest 2009, 70–71.

[15] N. Rózsa, 2015,100–102.

[16] Éva Ádám: A tunéziai biztonsági és védelmi szektor reformjának eredményei és nehézségei az „arab tavasz” után (Külügyi Szemle – Különszám 2020). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2021.

[17] N. Rózsa, 2015, 104.

[18] N. Rózsa, 2015, 101–102.

[19] N. Rózsa, 2015, 105.

[20] Sadiki, Larbi: Bin Ali’s Tunisia: Democracy by Non-Democratic Means. British Journal of Middle Eastern Studies 29 (2002/1), 70–72.

[21] Bou Nassif, Hicham: A Military Besieged: The Armed Forces, the Police, and the Party in Ben Ali’s Tunisia, 1987–2011. International Journal of Middle East Studies 47 (2015/1) 80. & Ádám, 60.

[22] Herbert, Matt: Losing Hope. Why Tunisians are Leading the Surge in Irregular Migration to Europe. Research Report – Global Initiative Against Transnational Organized Crime, 2022, 6.

[23] Herbert, 2016, 2.

[24] Herbert, 2016, 22.

[25] Herbert, 2022, 6.

[26] Kis-Benedek József: Dzsihadista fészkek mint a terrorizmus lehetséges kiindulópontjai, Hadtudomány 27 (2017/1–2), 99.

[27] Herbert, 2022, 6.

[28] Herbert, 2022, 8.

[29] Herbert, 2022, 10–11.

[30] Herbert, 2022, 9.

[31] Herbert, 2022, 21–22.

[32] Herbert, 2022, 32.

[33] Herbert, 2022, 24–25.

[34] Herbert, 2022, 11–13.

 

Kmeczkó Sára írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Julie Ricard és Eric Masur képeit használtuk.

A A Tunéziából Európa felé irányuló illegális migráció történeti áttekintése (2011–2022) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az 2022. február 24-én megindított orosz katonai agresszió Ukrajna ellen számos tekintetben nagy jelentős hatást gyakorolt a nemzetközi gazdasági-, hatalom-politikai, energetikai-, ipari-, valamint diplomáciai viszonyokra egyaránt. Jelen cikk a gazdasági szankciók, háborús események közepette, egy pillanatnyilag média háttérben lévő témát igyekszik ismertetni.

A geopolitikai szempontból egyre hangsúlyosabbá váló arktiszi térségben való orosz ambíciók a jelenlegi ukrajnai események fényében kisebb figyelmet kapnak. A cikk éppen ezért Moszkva gazdasági- katonai érdekeinek és kapacitásainak bemutatásán keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az Oroszországi Föderáció egyéb terjeszkedési céljaira és (ismét) egyre erősödő befolyásépítésére.

Miért érdekli a Kreml-t a térség?

Arktiszi érdekei érvényre juttatása során Moszkva számára elsődleges fontosságú, hogy zavartalan és könnyed hozzáférése legyen a régió óriási mennyiségű kőolaj és földgáz kincséhez. A régió hozzávetőlegesen mintegy összesen 90 milliárd hordó olajat, 481.000 millió köbméter földgázt, valamint mintegy 44 milliárd hordó cseppfolyósított gázt rejt, így érthető, hogy a Kreml nem titkolt célja, hogy a hatalmas állam kedvező földrajzi pozícióit kihasználva a lehető legnagyobb mértékben részesüljön ebből az igen jelentős energiakincsből. Mindemellett hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hogy a RAZ (Russian Arctic Zone) (valamint az Arktisz bizonyos egyéb részei) bizony egyéb ásványkincsekben sem szenved hiányt. Olyan számos iparág számára találhatóak meg itt, mint a süllyesztett gyémánt (99%-a az orosz termelésnek), platina csoportba tartozó elemek (98%), nikkel és kobalt, króm, réz mangán, volfrám és egyéb ritkaföldfémek. kritikus jelentőségű nyersanyagok

A nyersanyagban való ellátottságból logikusan következik, hogy a szubarktikus területek Oroszország számára nem csupán szűkebb értelemben vett gazdasági-, hanem óriási ipari jelentőséggel is bírnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az orosz arktikus területek a hatalmas állam bruttó hazai össztermékének 11-, míg exportbevételeinek 22%-át adják, az ország lakosságának mindössze 1%-a él a térségben. Az Arktisz tényleges potenciáljának a lehető leghatásosabb kihasználása érdekében elengedhetetlen, hogy az orosz állam, illetve magáncégek akár külföldi befektetések (FDI) bevonzásával is, de jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre olyan fontos szektorokban, mint a bányászat, a közlekedési- vagy kommunikációs infrastruktúra, vagy az energiaszektor.

Nem véletlen tehát az sem, hogy az orosz kormány állami stratégiai dokumentumokban is világossá teszi az északi sarki érdekeket, valamint, hogy olyan dokumentumok is megjelennek, mint amilyen például a 2008-ban jóváhagyott “Az Orosz Föderáció alapjai, állami politika az Északi-sarkvidéken 2020-ig és azon túl” című úgynevezett arktiszi stratégia, vagy ennek „tovább fejlesztése”, (számos változtatással) a 2020. november 5-én megjelent „Az orosz állam sarkvidéki politikájának új alapelvei 2035-ig” névre keresztelt stratégia.

Orosz katonai jelenlét a sarkkörön túl

Ami Moszkva északi-sarkvidéki katonai jelenlétét illeti, megállapítható, hogy nem csupán a jelenlegi háborúnál, még modern Ukrajna és Oroszország között kialakult 2014-es területi konfliktusnál (Krím-félsziget) is jóval régebbre nyúlik vissza. A hidegháborús szembenállás idején, a mai Oroszországnál jóval nagyobb ipari-, katonai- és gazdasági potenciállal rendelkező Szovjetunió a jelenlegi orosz képességeknél (a kor viszonyai között) jóval erősebbekkel rendelkezett és utódállamával ellentétben számos tengerészeti és légierő fegyvernem tekintetében is paritást tudott felmutatni az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben.

A posztbipoláris viszonyok között a gazdaságilag káoszba süllyedő „újszülött” Oroszországi Föderáció a többi katonailag, valamint stratégiai szempontból jelentős fölrajzi térség mellett az Arktiszon sem tudta fenntartani az „örökölt” szovjet katonai kapaitásokat és létesítményeket csupán a nukleáris erőkivetítő képesség, valamint az     arzenál lehetőségek szerinti leginkább épp állapotban való megőrzését tekintette elsődleges katonai prioritásnak. A 2000-es évek végére gazdaságilag egyre inkább feltörekvő Föderáció (olajáremelkedés) a már fentebb említett célok érdekében az említett dokumentumok értelmében megkezdte ambíciói érvényesítését (a korábbi pozíciókra hivatkozott) „terjeszkedést” a térségben.

A számos kiépített katonai légibázis és nukleáris atomsiló (Kola-félszigeten található az orosz nukleáris arzenál jelentős része, valamint) a térségben világosan mutatja, hogy az orosz hatalmi elit komolyan számol a térség jövőben egyre csak növekedő (jégolvadás, felmelegedés) gazdasági, kereskedelmi (Northern Sea Route – NSR) és katonai lehetőségeivel. A Távol-Kelet és Európa, valamint az Eurázsia és Észak-Amerika között potenciálisan megnyíló alternatív útvonalak a hatalmas (közvetítő)kereskedelmi profit mellett bizony katonai-rendészeti (határrendészeti – partiőrség) feladatokat is jelentenek a Föderáció számára. Ennek következtében tehát, a már említett 2020-ig tervező arktiszi stratégiában az orosz vezetés kiemelten fontosnak tartja Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokságának, Szövetségi Biztonsági Szolgálat parti védelmi szolgálatának (FSZB), valamint a határellenőrzésnek fokozott felelőségét. Az Északi-sarkvidéki Erők Csoportjának feladata tehát nem csupán a területek védelme – és az egyes szorosok és folyótorkolatok ellenőrzése-, hanem az orosz gazdasági-, katonai- és biztonsági érdekek térségbeli érvényesítése is. A biztonsági szervek és a katonai szervek egymásba integrálása sikeres volt, így például aktualitásként említhető ez év augusztusában lezajlott az Északi Flotta FSZB-vel végrehajtott hadgyakorlata.

Az Északi Flotta jelentősége, modernizálása

Bár történelmi előzményei a cári időkig visszanyúlnak, az Északi Flotta igazán nagy jelentőségre a szovjet éra alatt tett szert. A cári korszak Jeges-tengeri flottillájából 1933-ra egy fejlettebb és ütőképesebb tengerészeti erő fejlődött ki, melyet ekkor szerveztek a Szovjetunió Haditengerészetébe. Miután 1965-ben kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, a Vörös Zászló Északi Flottájának hívták. A hidegháborús fegyverkezés zenitjén, az 1970-es években jelentős felszíni erők mellett több mint 200 tengeralattjárót üzemeltetett, melyek közöl számos nukleáris tölteteket célba juttató ballisztikus rakétákkal (meglepetés ereje – általában nem lehetett tudni az atomtengeralattjárók pontos helyzetét) volt felszerelve.

Ugyan a posztbipoláris korszak posztszovjet térséget sújtó gazdasági- és részben ennek következtében bekövetkező katonai hanyatlása az Északi-Flottát sem kímélte, mára számos fejlesztésnek, és a 2010-es évek elejétől meginduló modernizációnak (nem lehet tudni pontosan milyen károkat és csúszásokat okoz ebben Moszkva jelenlegi gazdasági- és politikai elszigeteltsége) lehetünk tanúi. Az Ilja Murometsz jégtörő, a Knyaz Vlagyimir Borej-osztályú atomtengeralattjáró, a frissen tesztelt Poszeidón nukleáris vezető nélküli vízalatti jármű (UUV -Unmanned Underwater Vehicle), valamint a hiperszonikus Cirkon rakéták azonban az Északi Flotta nagyfokú fejlesztéséről tanúskodnak, melynek legújabb szakasza a 2018 és 2027 között lezajló a fegyveres erőket érintő fejlesztési programban hivatott tovább folytatódni. Emellett fontos megemlíteni, hogy az orosz katonai tervezés az északi sarki vizek egyre hajózhatóbbá válásának dacára továbbra is igyekszik növelni a flotta operabilitási képességeit a jégtörő flotta fejlesztésével. (ezen a területen az ország előnyben van a nyugati államokkal szemben) Az említett 2017-ben szolgálatba állított Ilya Murometsz mellett a Flotta mintegy 5,5 milliárd rubel értékben rendelte meg a szentpétervári Almaz vállalattól a Jevpatyij Kolovrat segédjégtörő hajó építését mely ugyan kisebb, de kisebb és olcsóbb a fenntartása     , mint a jelenleg „fő” jégtörőnek számító Ilya Murometsz és amely tervek szerint ez évben került volna hadrendbe. Ugyan ez valószínűleg késni fog, a Flotta igénye további jégtörőkre az egyre szűkülő és kedvezőtlenebb gazdasági lehetőségek ellenére is töretlennek látszik.

A jelenlegi orosz fegyverkezési program

A 2018-tól 2027-ig tervezett orosz fegyverze-tmodernizálási program, melyet 2017 novemberében fogadott el Vlagyimir Putyin elnök ugyan az Orosz Fegyveres Erők valamennyi haderőnemét, így a téma szempontjából jelentős hadászati nukleáris-, valamint flottaerőket is érinti. A program egy 2011-től meginduló modernizálási program folytatásaként indult azzal megegyező, mintegy 19 billió rubelnyi költségvetéssel. Ugyan kezdetben számos nézeteltérés akadt a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között a felhasználható pénzösszeget illetően (a percepciók és az államapparátuson belüli összhangot mutatja, hogy jóval a program megindítása előtt a Védelmi Minisztérium nagyjából 40 billió rubelnyi igényével      szemben a Pénzügyminisztérium először 14 billió rubel allokálására lett volna hajlandó) komoly viták akadtak, azonban kompromisszum megszületése sem jelentett egyértelmű viszonyokat, csupán áthelyezte a konfliktust egy alsóbb szintre. Ennek értelmében az egyes haderőnemek (szárazföldi- űrerők és haditengerészet, stratégiai rakétaerők és légideszanterők, valamint a különleges műveleti erők) „versenyeztek” egymással az elérhető pénzösszegekért.

Orosz hadihajó

A stratégiai rakétaerők modernizálása

A program értelmében 2021-re a nukleáris triász haditengerészeti komponensének hat Delta IV-osztályú és nyolc Borei-osztályú stratégiai ballisztikus rakéta-tengeralattjárót kellett volna magában foglalnia, egyenletesen elosztva az északi és a csendes-óceáni flotta között. Ebből mindössze a Delta IV-osztályra való célkitűzést sikerült teljesíteni (mindegyik az Északi-Flottához tartozik), míg a Borei osztályból mindössze 5 került aktív szolgálatba, s ebből csupán 3 került az arktiszi erőkhöz. További célkitűzésként már mostanra megvalósult a Kh-55-ös nagyhatótávolságú cirkálórakéták jelentős részének Kh-101-re való lecserélése is. Végül, de nem utolsósorban a program keretében három jelentősebb fejlesztési projekt is megindult (vagy kapott forrásokat a befejezéshez) a nukleáris triád továbbfejlesztésére. A      Rubezs  közúti mozgó interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a Barguzin vasúti mozgó ICBM és a Szarmat nehéz, silóalapú ICBM. Ezek közül eddig csak a Rubezs projektből ért el sikereket, ugyanis a RS-24-es (Rubezs-24) modelleket már szolgálatba állították. Ugyanakkor a szintén célként kitűzött 26-os modell még mindig nincsen kész, és már a jelenlegi háborús viszonyokat megelőzően bejelentésre került, hogy ezen évtized végéig várhatóan nem is kerül befejezésre. (háborús szankciók nélkül sem)

Flottafejlesztés az Arktiszon

A fentiek szerint, az előző fegyverkezési program (2008/11-2018) során is jelentős fejlesztések valósultak meg az Északi Flotta eszközállományát illetően. Mindazonáltal meg kell említenünk, hogy bár ezen fegyverkezési ciklusban is számos fejlesztésről állapodtak meg, a flotta összességében a forrásokért folytatott „verseny” egyik legnagyobb vesztesének tekinthető. Az előző ciklusban folyósított mintegy 4,7 billió rubelnyi összeg helyett, a tervek szerint a jelenlegiben csupán mindössze 2,6 billió rubelnyi támogatást fog kapni. A nagyfokú forrásmegvonás egyik legfőbb oka, hogy – bár a katonapolitikai szándék megvan a tengeri erőkivetítőképesség tovább növelésére – a flotta az orosz hajóipar technológia hiánya, a Krím annektálását követő nyugati szankciók miatti gazdasági korlátozottságban nem tudta elkölteni a fejlesztésekre kiutalt óriási összegeket. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti doktrínában nagyszabású tervek szerepelnek nagy vízkiszorítású, impozáns fegyverzettel rendelkező hajók építésére, jelenlegi helyzetben valószínűbbnek tűnik, hogy a fókusz egyre inkább a tengeralattjárók, valamint a fregattok és korvettek fejlesztésére és modernizálására fog áttevődni. A jelenleg zajló egyetlen új fejlesztési projekt, mely egy teljesen új hajóosztályt kíván vízre bocsátani, a Szuper-Gorskov osztályú nukleáris fregatt, mely a tervek szerint 48 darab 3M-54 Kalibr cirkálórakéta mellett Cirkon-hiperszonikus ballisztikus rakétával is fel lenne szerelve. Az ambíciók ellenére azonban látnunk kell, hogy az Oroszországi Föderáció gazdasági teljesítő képessége igencsak korlátolt, és azt a jelenlegi nyugati gazdasági szankciók valószínűleg csak gyengíteni fogják. Ez, valamint a szükséges technológiáktól való elszakadás rendkívül negatívan érinti az orosz hadiipart, valamint a modernizációt is.

Konklúzió

Összességében látható tehát, hogy Moszkva ambíciói számos tekintetben az északi sarkkörre vonatkozó fejlesztésekben sem igazán találkoznak a tényleges kapacitásokkal. Az orosz hajóipar számára az import helyettesítés már 2022-ig is ötéves késedelmet okozott az egyes fejlesztési és modernizálási projekteket illetően, és várható, hogy az orosz United Shipbuilding Corporationt sújtó 2022. áprilisi szankciók további gátakat jelentenek majd a Kreml modernizálási ambícióinak.

Kovács Tibor írása.

Hasonló témájú cikkeink itt találhatók.

A cikkben Vitali Adutskevich és Nikolai Artiminov képeit használtuk.

A Mi történik északon a háború közben? – Az orosz Északi Flotta és arktiszi ambíciók bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2022. október 24-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium meghívására A mohácsi csata emlékezete címmel tarott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi docense, Dr. Négyesi Lajos ezredes úr, hadtörténész, csata- és hadszíntérkutató.

Az előadás két nagy tematikus egységből állt. Az első részben a csatának a magyar történelemben elfoglalt szerepéről, emlékezetkultúrájáról esett szó. Négyesi ezredes úr bemutatta a Csele-patak partján található II. Lajos királyunknak állított emlékművet, átfogó ismertetőt tartott a szobor építésének hátteréről és a király halálának körülményeiről. Ezredes úr külön felhívta a résztvevők figyelmét a minden évben megrendezett emléktúrára, amely a csata napján érkezik meg Mohácsra és egy megemlékezéssel zárul.

Ezt követően a Mohács városának főterén található, Árkay Bertalan munkáját dicsérő, a csata emlékére állított Fogadalmi templomot mutatta be az előadó a szakkollégistáknak és az érdeklődő közönségnek. A templom építése 1926-ban kezdődött meg, majd 1940-ben szentelték fel. Ahogy azt Dr. Négyesi Lajos elmondta, a templom a Trianont követő trauma feldolgozásához szükséges szimbolikus építmény. Alapjához az ország települései által küldött földet használták fel, ezzel is kifejezve a nemzet egységét. Magyarországnak a mohácsi csatavesztést követő háromfelé szakadása és a Trianonban elrendelt területi átalakítások között is párhuzam fedezhető fel. A templom két oldalán húzódó árkádsor oszlopainak száma utal Magyarország egykori vármegyéinek számára is. Emellett a kezdeti tervek szerint csak magyar szenteknek szánt oltárokat helyeztek volna el a templom belsejében, illetve ide kívánták elhelyezni a csatában elesetteket, ezt azonban a későbbi korok politikai szele messzire fújta, mára pedig a tömegsírok helyén igyekeznek méltó környezetet kialakítani az elesett katonáknak. Az ezredes Úr hangsúlyozta a Mohácsi csata emlékezetének tanulságát, ami a honvédelem ügyének támogatásában csúcsosodik ki.

Ezt követően a csata emlékezettörténetének középpontjában álló Mohácsi Nemzeti Emlékhely részletes ismertetése következett. Négyesi ezredes úr a csata feltárásának korai szakaszairól, saját kutatásairól és annak nehézségeiről mesélt. Majd rátért arra, hogy az összesen öt tömegsírt magába foglaló terület minden eleme üzenettel bír. A Hádész-kapu, amin keresztül belép a látogató be nem fejezett boltívével a teljesség hiányára utal, amely Magyaroroszág akkori felbomlott állapotára utal. A kapu, melynek fém elemeit apró csontokat ábrázoló elemekből állították össze, egyfajta jelzés a belépőnek, hogy elhunytak között lépdel majd, így eszerint viselkedjen. A sírkertben található kopjafák az 1970-es évek apolitikus felfogása okán vegyesen használnak erdélyi, dél-amerikai és a szobrászművészek által megálmodott egyedi bálványokat.

Az előadás befejező részében Négyesi ezredes úr a csata lefolyását mutatta be, külön-külön ismertetve a rekonstruálásra rendelkezésre álló forrásokat, az egyes korok hadtörténészeinek elképzeléseit a csata menetéről, valamint a régészeti források jelentőségét és a feltárások jelenlegi helyzetét. Az előadást követően a jelenlévők nagyszámú kérdése és érdeklődése is mutatta, napjainkban is mennyire aktuális a középkori magyar állam bukását eredményező csata története, annak pontos feltására, valamint a történelmi szimbólum továbbélése és ápolása.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium ezúton is köszönetét fejezi ki Dr. Négyesi Lajos ezredes úrnak az alapos és részletes előadásért, valamint az elhangozott értékes gondolatokért.

Dr. Kaló József egyetemi docens

elnök

Biztonságpolitikai Szakkollégium

 

A A mohácsi csata emlékezete – Dr. Négyesi Lajos ezredes úr előadása a Biztonságpolitikai Szakkollégiumban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A XXI. században a háborúk már nem korlátozódnak kizárólag a fizikai térre, hanem ma már a kibertérben is legalább olyan mértékű és jelentőségű háború zajlik. A 2016. júliusában Varsóban tartott csúcstalálkozóján a NATO hadszíntérré nyilvánította a kiberteret, mely beigazolta az addigi véleményeket, álláspontokat, miszerint a kibertér kiemelt jelentőséggel bíró színtere az államok között kialakult konfliktusokban, diplomáciában. Ebből kifolyólag a mai modern világban a katonai műveletek megkerülhetetlen színterévé vált a kibertér, melynek köszönhetően a különböző műveletek egyszerre több dimenzióban, több területen képesek futni, ezért sokan hibrid hadviselésnek nevezik a mai modernkori hadviselés formáját.

Fontos megjegyezni, hogy a kibertámadások számában és intenzitásában növekedés tapasztalható az elmúlt években, melynek egyik legnagyobb oka az, hogy a mai napig nincs teljes mértékben letisztázva, jogszabályokban rögzítve, hogy milyen tevékenységet lehet végezni a kibertérben és mely az a határ, amikor már kibertámadásról, kiberhadviselésről beszélhetünk. A hadviselésről alkotott képet elsőként az Észtország ellen, 2007-ben indított kibertámadás alakította át végérvényesen, amikor is (feltehetően) Oroszország megtámadta és megbénította Észtország közigazgatási rendszerét a kibertéren keresztül. Ez a támadás volt az, amikor is a közvélemény megismerhette, megtapasztalhatta, mi mindent el lehet érni egy kibertérből indított támadással és mi mindenre lehet képes egy összehangolt kibertámadás. Az első katonai konfliktus, mely hibrid formában ötvözte a kiberteret, illetve a hagyományos értelemben vett fizikai teret, a 2008-ban kirobbant orosz-grúz háború tekinthető. Az orosz hackerek még a fizikai térben kirobbant fegyveres konfliktus előtt támadásokat intéztek grúz állami weboldalak ellen, melynek célja az volt, hogy rombolják a grúz állam megítélését a külföldi államok vonatkozásában. A támadások mellett a másik cél a lakosság dezinformálása, félretájékoztatása volt, melyet a kommunikációs csatornák blokkolásával igyekeztek elérni. Fontos kiemelni, hogy Grúzia akkoriban nem rendelkezett fejlett informatikai hálózattal, ezért ezek az információs műveletek nem tudtak akkora kárt okozni, mint mondjuk Észtország esetében, mely rendkívül fejlett informatikai kiépítettségéről volt ismert.

A kibertámadások alkalmazása ma már szinte minden állam eszköztárában megjelenik. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a nehéz bizonyíthatóság miatt bárki könnyedén letagadhatja azt, hogy kibertámadásban vett volna részt vagy adott ki rá parancsot, mely egyfajta kockázatmentességet biztosít a támadó fél számára. Nincs ez másként a 2022. február 24.-én kirobbant orosz-ukrán háború vonatkozásában sem, ahol a hagyományos értelemben vett szárazföldi és légi katonai műveletek mellett a kibertérben is fokozott háború zajlik az államok között. Fontos tisztázni, hogy a két állam között korábban is történtek kiberbiztonsági incidensek, támadások. Elég csak megemlíteni a 2016-ban elterjedt NotPetya nevű rosszindulatú programot, melyet sokan az orosz állam által támogatott kibertámadásnak tartanak. Ennek a zsarolóvírusnak az elsődleges célpontja Ukrajna, azon belül a különböző kormányzati és pénzügyi szervek voltak, azonban a kártékony program az egész világon éreztette hatását a Pennsylvaniától egészen a Tasmániáig. A rosszindulatú program mechanizmusa úgy működött, hogy a megfertőzött eszközön az adatokat letitkosította és bizonyos összegért cserébe-melyet az esetek nagy többségében kriptovalutában kértek a támadók- feloldották (jobb esetben) az adatokon lévő titkosítást. A zsarolóvírus által elért kár becslések szerint meghaladta a 10 milliárd dolláros határt, mely jól reprezentálja, hogy a kibertérből milyen mértékű károkat lehet okozni, melyre minden olyan állam vagy állam által támogatott hackercsoport képes lehet, amely rendelkezik megfelelő kibertámadási kapacitással és infrastruktúrával.

A hibrid háború megértéséhez fontos tisztázni, hogy milyen eszközökkel vívják a kiberháborút a szemben álló felek, illetve mit is értünk pontosak kibertér és kiberhadviselés alatt. A kibertér definícióját a 1139/2013. évi (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája elég pontosan meghatározza, miszerint „A kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti”. A kiberhadviselés fogalmának meghatározása a katonai terminológiában következőképpen hangzik: „olyan összehangolt és koordinált tevékenységeket takarnak, amelyek a műveleti biztonság, a katonai megtévesztés, a pszichológiai műveletek, az elektronikai hadviselés és a számítógép-hálózati műveletek különböző akcióival támogatják a harc sikeres megvívását”.

Egy kiberháborúban az első szakasz mindig az információszerzés, amikor is a támadó fél információkat gyűjt a kiválasztott célpont felépítéséről, sebezhetőségeiről. Ez azért is szükséges és fontos, hogy a megindított kibertámadás minél nagyobb eséllyel sikerrel tudjon végbe menni. Manapság a leginkább alkalmazott és elterjedt információszerzési technika a nyílt forrású hírszerzés vagy más néven Open Source Intelligence (a továbbiakban: OSINT). Ennek az információszerzési módszernek a lényege, hogy a támadó fél olyan oldalakból, adatbázisokból, újságokból vagy más nyílt forrásból gyűjt információkat a célpontról, melyek bárki számára ingyenesen hozzáférhetőek. Az orosz-ukrán konfliktusban is nagy szerepet játszik az OSINT, melyet mindkét fél alkalmaz. Ennek eklatáns példája az ukrán kormányzati Diia nevű alkalmazás, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy földrajzi címkével ellátott képeket és videókat küldjenek el az orosz csapatok mozgásáról.

Egy támadás a megismert sebezhetőségekre, sérülékenységekre épít, mely számos módszerrel kivitelezhető. Egyik legelterjedtebb támadási forma rosszindulatú csatolmányok, linkek küldése social engineering technikával ötvözve. Ez a támadás az emberi sebezhetőségre (minden elektronikus információs rendszerben a leggyengébb láncszem az ember) épít, mely, ha sikerül rászednie az adott célpontot, a csatolmányra vagy linkre kattintva a kártékony program lefut, illetve hamis weboldalra irányítja a felhasználót. Ennek számos formája ismert, többek között lehet zsarolóvírus (ransomware), trójai program, kémprogram (spyware) vagy hitelesnek látszó fake weboldalra történő átirányítás.

A másik igen gyakran alkalmazott támadási módszer a túlterheléses vagy szolgáltatásmegtagadással járó támadás (Denial of Service), illetve, ha több számítógép használatával történik, akkor pedig elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Manapság az utóbbi a jellemzőbb, melyet többek között a fentebb már említette Észtország ellen is alkalmaztak 2007-ben. A támadási módszer mechanizmusa, hogy ha a támadónak sikerül zombihálózatot kiépítenie- zombi hálózat alatt megfertőzött számítógépek összességét értjük- akkor nagyobb erőforrással képes végrehajtani a támadást. A megfertőzött számítógépek felett általában rosszindulatú programok (malwarek) segítségével veszik át az irányítást a támadók. A zombihálózatot egy zombiszerver koordinálja, mely képes akár több millió számítógépet egyidőben irányítani. A támadás fő célja a nevéből adódóan egy adott digitális szolgáltatás (weboldal, online portál) hozzáférhetetlenné tétele a felhasználók számára. Ezt a két kibertámadási módszert szemléltetésképpen ismertettem azzal a céllal, hogy milyen szofisztikált kivitelezésű és számú módszer áll rendelkezésre egy kiberháború elindításához, lefolytatásához.

A jelenleg is zajló háborúban az orosz kibertámadások elsődleges célpontjai már nem az ukrán kormányzati és pénzügyi elektronikus információs rendszerek, sokkal inkább az ukrán egészségügyi ágazat. Ennek legfőbb oka, hogy az oroszok az ukrán egészségügyi rendszer megtöréséből számos olyan adat, információ kinyerhető, mely a katonai műveletek vonatkozásában relevánsak és fontosak lehetnek. Ilyen adat lehet például az, hogy a háború megkezdése óta (melyet az oroszok mai napig különleges katonai műveletnek neveznek) hány ember veszítette életét, mennyi ember szenved betegségben, az ország mely régióiban volt kiemelkedően nagy az emberveszteség. Ezen információk tudatában az orosz katonai erők (mely az ukránok esetében is igaz lehet) jobban képesek felmérni azt, hogy az adott fronton hozzávetőlegesen mekkora katonai ellenállásra számíthatnak, mely óriási előnyt jelenthet a tervezésben, mint harcászati, mint hadműveleti szinten egyaránt.

Az orosz-ukrán konfliktus kiváló esettanulmányként szolgál arra, hogy bemutassa miként használja mindkét hadviselő állam műveleteiben a modernkori technológiákat, eszközöket. Mindkét fél számára nagyon fontos a saját narratívájának erősítése, hihetővé tétele. Erre kiváló eszközként szolgálnak a közösségi platformok, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak bármely állam számára, hogy az általuk megalkotott híreket, információkat juttassák el az emberek számára. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy a háború menetének objektív megítélése szinte lehetetlen feladat, hiszen mindkét fél a saját szubjektív véleményét mutatja be a külvilág számára, melyek szinte mindig óriási különbségeket mutatnak egymáshoz viszonyítva. Ebből kifolyólag szinte lehetetlen feladat megállapítania egy felhasználónak a hatalmas mennyiségű híranyagból, hogy mi tekinthető valós, hiteles információnak és mi a hamis hír. A közösségi oldalak ilyen célú használata már korábban is megfigyelhető folyamat volt, elég csak megemlíteni például a 2016-os amerikai elnökválasztást, amikor is álhírek terjesztésével próbálták befolyásolni az választás kimenetelét. A közösségi platformok használata összefoglalva tehát kiválóan alkalmas az álhírek terjesztésére, a dezinformálásra, mely a kiberhadviselés fontos eszközeként funkcionál mindkét fél vonatkozásában.

A kiberhadviselésben az álhírek, a dezinformálás mellett kiemelt szerep jut az állami kiberkatonáknak, illetve az állam által támogatott hackercsoportoknak. A félreértés elkerülése végett fontos tisztázni, hogy egy kiberkatona hivatásszerűen, a hadsereg tagjaként, legálisan látja el a feladatát, míg egy hacker vagy hackercsoport sok esetben illegálisan hajtja végre az adott állam által rájuk kiszabott tevékenységet. Az államok ezeket a hackercsoportokat a legtöbb esetben a háttérből irányítják, pénzelik, mivel ezen csoportok nyílt támogatása nem lehetséges jogszabályi vagy etikai okok végett. A hackercsoportok jellemzője, hogy általában Advanced Persistent Threat (a továbbiakban: APT) jellegű támadásokat hajtanak végre, melynek fő ismérve, hogy nem egyből hajtja végre a rosszindulatú tevékenységet, hanem a rendszerben megbújva, hosszabb idő elteltével fejti ki a hatását. Egy ilyen jellegű támadásnak számos célja lehet az anyagi haszonszerzéstől az adatszerzésen át a kémkedésig széles körben alkalmazható. Az APT támadások folyamatosan fennálló, fejlett támadást jelentenek, melyek a legtöbben esetben nem véletlenszerűen, hanem előre kiválasztott célpont ellen irányulnak.

Mindkét hadviselő fél esetében beszélhetünk APT jellegű csoportokról vagy hackercsoportokról, amelyek támogatják a szembenálló feleket. Ukrán oldalon a legismertebb hackercsoport az Anonymous, mely nyíltan az ukránok mellet áll a kiberháborúban. Az Anonymous tagjai világszerte, globálisan megtalálhatóak, mely decentralizáltan működő aktivistaközösségként funkcionál. Ezt kihasználva a hackercsoport a háború kitörése után közvetlenül kampányolni kezdett, hogy a kiberharcosai támadják meg Oroszország információs rendszereit. A támadások fő célpontjai orosz kormányzati weboldalak (köztük a Russia Today hírszolgálat), valamint az oroszvédelmi minisztérium weboldalai voltak. Az Anonymous már korábban, a 2014-es krími konfliktusban is indított hasonló volumenű DDoS támadásokat Oroszország ellen, melynek akkor ugyancsak az volt a célja, hogy offline állapotba helyezzék az orosz állami weboldalakat. Ismertebb csoportok még az AgainstTheWest, illetve a fehérorosz Cyber Partisans, melyek Ukrajnát támogatják.

Orosz oldalon is számos APT csoport jelen van a háborúban. A kettő, talán legismertebb csoport a Cozy Bear (más néven APT 29) és Fancy Bear (más néven APT 28). A két APT csoport legfőbb célja az orosz állami érdekek előmozdítása. A hackercsoportok kiemelt célpontjai között szerepelt korábban Ukrajna, Grúzia, Németország és az Egyesült Államok. Legismertebb támadásaikat 2016-ban hajtották végre, amikor kibertámadást indítottak a Demokrata Nemzeti Bizottság ellen, melynek célja az amerikai elnökválasztás eredményének befolyásolása volt. A Fancy Bear csoport már korábban is intézett kibertámadást Ukrajna, azon belül annak tüzérsége ellen, melynek célja az ukrán hadsereg meggyengítése volt. A Fancy Bear az orosz katonai hírszerzési szolgálat (GRU) kiberkémkedési egységeként hajtja végre támadásait. A Cozy Bear csoport a Fancy Bear csoporttal szemben nem katonai, sokkal inkább civil egységként működik. Hozzájuk köthető többek között a FireEye elleni kibertámadás, melyben a Fancy Bear csoport is érintett volt. Természetesen ezen csoportokon kívül számos más hackercsoport részt vesz orosz oldalon is a kibertérben történő hadviselésben. Az egyik legismertebb ezek közül a Conti nevű csoport, mely számos nagy volumenű ransomware támadást végrehajtott a közelmúltban.

Összességében megállapítható tehát, hogy a mai modern hadviselésben a kibertérnek megkerülhetetlen szerepe van, mely a jövőben nagy valószínűséggel tovább fog erősödni. A kibertérből eredő támadások számának növekedése újabb konfliktusokhoz vezethetnek az államok között, melynek elhárítása és diplomáciai úton történő rendezése nagy kihívást fog jelenteni a jövőben bármelyik ország számára.

Ésik Béla írása.

Ebben a témában közzétett korábbi cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben szereplő képek a flickr.com-ról származnak.

A Modernkori hadviselés az orosz-ukrán konfliktusban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

South Korea is launching a strong entry into the NATO military industry. The ground-breaking arms agreement Seoul has ever made with Poland for tanks, howitzers, and light combat aircraft might total more than $15 billion. The agreement between the Republic of Korea (ROK) and Poland will be keenly watched by other Central European nations, which see South Korea as a possible ally in their own military modernization initiatives, especially in light of Russia’s aggressive territory grab this year. Recent weapons purchases between South Korea and Poland show the country’s potential in the global market for military equipment, and they may open up further prospects, notably in Eastern Europe.

The military danger from North Korea, South Korea’s adversary, has existed for decades. Now, the nation that is home to Samsung Electronics which is the largest manufacturer of smartphones in the world and many other world leading companies, is exerting its technical and military-industrial might on the global weapons market, with its firms securing high-profile agreements. Comprehensive change has occurred since the 1950s, when South Korea was devastated by the Korean War. It has transformed from a primarily agricultural civilization and one of the poorest nations in the world in 1960 to an industrial and technical force with what the World Bank described as the greatest economy on the planet.

South Korea sold $7 billion worth of weapons last year, a record amount for the nation, and this year’s sales are anticipated to be much higher. Military equipment exports are influenced by both pull and push influences. The government and defense industry of the East Asian country are eager to boost exports of military hardware in order to generate income that can be invested in the creation of more sophisticated weapons and solidify their place as one of the top arms producers in the world. Foreign governments also view South Korean military hardware as technologically cutting edge, dependable, and not nearly as expensive as those produced by other countries like the US. A US-built F-35, which costs at least $77 million for a base model, is substantially more expensive than an FA-50 fighter, which is estimated to cost approximately $30 million. South Korean military hardware is thought to be a suitable option for middle-ranked nations, who are frequently needed to make a trade-off between cost and effectiveness. Although it is not the most cutting-edge product available, it is reasonably priced and of high quality.

The Philippines, Iraq, Indonesia, Thailand, Turkey, Senegal, and Peru are among the countries that have purchased South Korean aircraft, both fixed-wing and helicopters, while Argentina, Malaysia, Colombia, and India have shown interest in specific models. Tankers were built for the armed forces of Britain and Norway, while South Korean dockyards developed warships and submarines that later served in the navy of Thailand, the Philippines, and New Zealand.

With sales to countries including India, Australia, Egypt, and Norway, the K9 Thunder is South Korea’s best-selling military ground vehicle. Other nations, including Saudi Arabia, the United Arab Emirates (UAE), Romania, and Great Britain, are apparently interested in purchasing the weaponry. The Turkish Altay tank is based on the K2 tank, which has also been sold to Oman. Australia is testing a K21 infantry fighting vehicle variant and plans to purchase no less than 450 of them to replace its outdated armored personnel carriers. The fast expansion of South Korean weaponry exports contributed to the creation of the phrase “K-Defense.”

The defense industry in South Korea is booming, propelled not just by the need to address Pyongyang’s increasing military threats but also by Seoul’s desire to make the nation one of the top exporters of defense equipment globally. Recent statements by President Yoon Suk-yeol, who announced his aim to make his nation one of the world’s top four weapons exporters, showed how committed the government is to aid the industry’s growth. That may sound like a difficult objective for South Korea, which is now the eighth largest defense exporter in the world, but recent deals have shown the nation’s development as more countries look to South Korea to address their pressing defense demands.

One of the crucial pillars of Seoul’s strategy is the continuing promotion of the newest military hardware and innovations created in South Korea, such as sophisticated air, land, unmanned, and missile defense systems. The amount of threat presented by the government in Pyongyang, which not only keeps expanding its arsenal of missiles but also just enacted a legislation enshrining the right to conduct pre-emptive nuclear attacks to protect itself, is the major justification for South Korea’s robust military sector. Due to the fact that this danger is both constant and serious, South Korea is highly motivated to increase its defense self-reliance.

This assistance comes from all levels of government and spans a variety of initiatives, such as an active outward offset policy and initiatives to promote and boost exports in the military sector. The Defense Industry Development Act and the Defense Science and Technology Innovation Promotion Act, both of which went into effect in 2021 and were introduced by Yoon’s predecessor, Moon Jae-in, to achieve what South Korea calls an export-oriented defense industry, provide support for this.

Poland and South Korea

In July, a new player entered the European armaments market, shaking things up. Poland established a partnership with Hyundai Rotem as Germany’s Krauss-Maffei Wegmann was pushing tank improvements to the nation’s European allies.

Deputy Prime Minister Mariusz Baszczak gave his approval on July 27 to the weapons deals with South Korea for the acquisition of weaponry for the Polish Army. One of the most significant and recent Polish defense orders are for K2 tanks, K9 howitzers, and FA-50 aircraft.

On the one hand, Poland is replacing some of the military hardware provided to Ukraine by buying it from South Korea. However, the decision made in Warsaw is more widely seen as being an element of the updated Plan of Technical Modernization of the Polish Armed Forces for 2021–2035, which was earlier approved in October 2019. The successful collaboration between Polish and South Korean industries in the construction of Krab self-propelled howitzers, for which 120 K9 chassis have been licensed-produced in Poland since 2014, contributed to the South Korean offer’s selection. Thanks to a strategic cooperation agreement signed in 2013, South Korea is already the largest Asian investor in Poland. The decision was interesting because it was just the second such weaponry purchase by a NATO member from a non-aligned source. Turkey made a very hotly debated purchase of an air defense system from Russia in 2017.

Poland announced that it will purchase 1,000 K2 Black Panther tanks from Hyundai Rotem, the company’s defense division. The K2 is renowned for its potent 120 mm smoothbore guns, autoloading mechanisms, self-protection against missiles, and a 1,500-horsepower engine viewed as a great complement for its weight of 55 tons with a top speed of 70 kph. Hyundai Rotem also permits clients to make custom enhancements. The order is broken down into two stages: the first will purchase 180 tanks, and delivery will start this year; the second stage contains around 800 tanks that meet the K2PL standard, and in 2026, Polish manufacturers will begin producing K2PL tanks. Additionally, the first stage tanks will be polonized and brought up to K2PL standards. The transaction serves as an example of how South Korean defense firms are growing in Europe, where military expenditure has increased as a result of Russia’s aggression of Ukraine.

Although the unit cost Poland would pay for the K2 has not been made public, several media outlets quoted anonymous sources who estimated it to be 13 million euros ($13 million), as opposed to 19 million euros for the most recent Leopard 2 from Krauss-Maffei Wegmann. The KF51 Panther, manufactured by the German company Rheinmetall and intended to be Europe’s response to Russia’s newest T-14 Armata, was similarly reported in the media to cost 15 million euros per unit.

The proposal to Poland came at a good moment since Warsaw was looking for alternatives after handing Ukraine 250 tanks from the Soviet era. The Leopard 2, the cornerstone of Poland’s and other European NATO tank forces, has been examined by the Poles. However, it is suspected that the Eastern European nation was deterred by the lengthy wait period. Warsaw signed a contract in April to purchase 250 M1A2 Abrams tanks from the United States, but the number of tanks included in the agreement with South Korea was significantly higher.

In July, Poland inked the order that also included 672 Hanwha Defense self-propelled K9 Thunder howitzers and 48 FA-50 light combat planes developed by KAI and Lockheed Martin. The first phase of supplies, including the delivery of 48 howitzers, would start this year, as the Deputy Prime Minister noted. Beginning in 2024, further 600 howitzer deliveries will be made; starting in 2026, Polish factories will manufacture the howitzers. K9 will be outfitted with Polish communication equipment from the start and connected to the integrated Topaz combat management system. The K9 Thunders’ primary weapon is a 155 mm cannon with a 52 caliber barrel that, depending on the ammunition, allows for accurate fire at ranges up to 40 kilometers. K9 armor shields the operator from small-arms and artillery splinters. A 1000 HP diesel engine and automated transmission provide the drive, ensuring great speed and mobility on any surface. The howitzer is 47 tons in weight. In the K9A1 version, a lot of enhancements have been made. The major focus was on boosting situational awareness, extending the effective range of fire to 54 kilometers, and making the crew’s job more comfortable.

To progressively replace Poland’s Soviet-built MiG-29 fighters with a new fleet of contemporary, multi-role aircraft, the FA-50s will begin to be delivered starting in 2023. The Polish Air Force will be greatly strengthened by the FA-50, which are of the same generation as the F-16. The aircraft is a supersonic sophisticated light attack platform that is both economical and effective. It is also fitted with a cutting-edge radar that improves detection abilities and satisfies the demands of light fighters from air forces all over the world. The aircraft will be outfitted with enhanced operating capabilities and the Block 20 standard in accordance with the precise specifications put out by the Polish Air Force.

The framework deal for the delivery of contemporary Korean K239 Chunmoo launchers for the Polish Army was signed on October 19 by Mariusz Baszczak, deputy prime minister and minister of national defense. In accordance with the framework agreement for the purchase of the K239 CHUNMOO multi-lead launchers, 288 launchers will be supplied, of which 18 will include ammunition and be integrated with Polish JELCZ vehicles as early as 2023. Contracts for the delivery of command vehicles, technical support vehicles, ammunition, and technical evacuation vehicles are expected to be given to Polish industrial companies.

Sales around the world

By fostering cooperation between the public and business sectors, South Korea has been looking to raise orders for its armaments from NATO members as Russia’s aggressive action against Ukraine continues to go on. Armed forces representatives from Australia, Estonia, Finland, and Norway visited a Hanwha Defense Corporation plant in Changwon, South Korea, in April to see the production of K9 self-propelled howitzers (SPHs). Customers of K9 come from these four nations. Since 2001, South Korea has been selling the K9 to eight nations, including Turkey, Poland, and India. Its comparably inexpensive costs and performance on par with German-made rival SPHs have earned it significant praise on the global market.

Greece, which believes its sizable fleet of outdated tanks is inadequate against its neighbor and archrival Turkey, is at the top of the list of nations that would be open to the K2. Italy may possibly be a significant market for the K2. Slovakia, Romania, and Bulgaria may all be considered, but in lower proportions. Norway, which currently has a tank fleet made up of 52 outdated Leopard 2A4s, might be the next to make a crucial choice. The Norway, similar to Poland must choose whether to modernize and expand their current fleet or choose the K2. According to reports, brand-new Leopard 2A7+s and K2s landed in Norway in January to undertake winter trials.

An arms export agreement for the homegrown South Korean interceptor missile Cheongung II worth US$3.5 billion was inked with the UAE earlier this year by Korean aerospace and military manufacturer LIG Nex1. This contract was the largest domestic weapons export agreement to history at the time, although Saudi Arabia ultimately elected to acquire an anti-aircraft defense system from Hanwha for over $1 billion in March 2022 and beat the previous record. This is the third significant Middle Eastern transaction that South Korea has made this year, following the sales of K9 to Egypt for upwards of $1,7 billion in arms and the UAE’s acquisition of a variety of Korean surface-to-air missile interceptors valued at around $4 billion. However, six months after it was signed, the pact with Poland resulted in a new record being established.

Along with these significant agreements, South Korea also agreed to supply Australia with K9 self-propelled howitzers in December of last year. In order to fill the gap between the Collins-class diesel-electric sub Australia wants to replace and the nuclear-powered subs promised by Australia’s alliance with the U.S. and the U.K., South Korean officials recently visited Australia and pledged to build attack submarines within seven years. Furthermore, South Korea may also potentially take action to replenish nations like Canada who have transferred their own weaponry to Ukraine.

In addition to demonstrating the technical worth of its exports, South Korea should keep in mind that the purchase of weapons is always related to the formulation of public policy. It will be necessary for South Korea to show more interest in the security situation in Central and Eastern Europe and to take a more assertive stance toward Russia if defense cooperation with Poland and other nations in the region is to advance.

Written by: Balázs Pál.

Read our previous articles in this subject as well! Click here.

All images from flickr.com

A K-Defense: South Korea’s booming defense industry bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Leading economic dominance equal to military dominance? 21 st
century assessment of changes in the balance of arms power in the European Union

Absztrakt
Kutatásomban arra kerestem bizonyítékokat, hogy léteznek olyan tagállami csoportok az
Európai Unión belül, amelyek védelmi ráfordításaik és egyéb, gazdasági teljesítőképességhez,
tartozó mutatóik alapján jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más államok által alkotott
csoportok. Ennek vizsgálatához olyan modellt kerestem, amely a függő változók
figyelembevételével csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre
esett, mert az adatszerkezete szabadon bővíthető, így az előfeltevések rugalmasságára épülő
elemzés előnyeit ki tudom használni. A védelemre fordított kiadások mértéke pedig jó
indikátornak bizonyult annak bizonyítására, hogy önmagában a nagyobb ráfordítás még nem
tud hatékony eszköze lenni az eredményes képességfejlesztésnek.

Kulcsszavak: GDP, védelmi kiadások, kutatás fejlesztés

Abstract
This research provides evidence that there are groups of member states within the European
Union that based on their defense expenditures and other indicators related to economic
performance, are more similar to each other than groups formed by other states. For the study,
I was looking for a model that identifies group-forming properties by taking into account the dependent variables. Cluster analysis was used because its data structure can be freely
expanded and the advantages of analysis based on the flexibility of assumptions can be used.
The amount of spending on defense proved to be a good indicator to prove that only greater
expenditure cannot be an effective tool for effective capability development.

Keywords: GDP, defence expenditure, research and development

1. A védelmi kiadások mérésének statisztikai megközelítése

A kutatásban az Európai Unió tagállamai között, a 2014-2020 közötti időszak védelmi
kiadási, valamint hatékony kormányzás, szabadalmi és K+F(+I) mutatók felhasználásával,
tagállamokból álló csoportokat fogok azonosítani, statisztikai módszer felhasználásával.

Mintázatokat fogok keresni az Európai Unió tagállamaiban a biztonságra fordított, védelmi
kiadások összevetésével a 2014-2020 közötti időszakban, hogy az államok legjellemzőbb
politikai törekvéseik szerint az egy csoportba tartozókat azonosítsam. Vagyis a tagállamok
védelmi kiadások szerint inkább az eszközbeszerzésre és K+F+I-re vagy a személyi jellegű
kiadásokra vagy egyéb kategóriába tartozó kiadásokat előnyben részesítő tagállami
csoportokba tartoznak. Ehhez a védelmi kiadások mutatók összetétele alapján használt
vizsgálatspecifikus mutatók: ’Védelmi kiadás részaránya (%, főbb eszközök’, K+F(+I))’,
Védelmi kiadás részaránya (%, személyi jellegű)’, ’Védelmi kiadás részaránya (%,
infrastruktúra)’, ’Védelmi kiadás részaránya (%, egyéb)’.

Majd a kutatást tovább bővítve a a védelmi kiadások jólétet befolyásoló hatását fogom
vizsgálni az Európai Unió tagállamaiban 2014-2020 között és az egy csoportba tartozókat
azonosítani. Vagyis a védelmi kiadások, valamint a védelmi kiadások összetételét leképező
gazdasági szektorok jellemző mutatói alapján a tagállamok legjellemzőbb jóléti törekvéseik
szerint az egy csoportba tartozó országokat azonosítsam. Ehhez a jólétet befolyásoló mutatók
összetétele alapján használt vizsgálatspecifikus mutatók: ’hatékony kormányzás’, ’K+F
kiadások (GDP%)’, ’kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’, ’szabadalmi bejelentések (db)’.

Összegezve kutatásom célja úgy is értelmezhető, hogy bizonyítsam, léteznek olyan tagállami
csoportok az Európai Unión belül, amelyek védelmi ráfordításaik és egyéb mutatóik alapján
jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más országok által alkotott csoportok.

2. A védelmi kiadások jólétre gyakorolot hatásának lehetséges mérési
módszereinek ismertetése

Két általános megközelítés létezik a statisztikai függvények (regressziós, vagy
trendfüggvények) származtatására. Az egyik szigorú elméleti specifikációkat alkalmaz, és a
becslőfüggvényt valamely jóléti függvény korlátozott maximalizációjával nyeri. Ez a
megközelítési mód nagyon jellemző a közösségi választás (public choice) iskola kutatóira. A
másik, empirikusabb megközelítési mód valamely általános egyenletből indul ki, amely
lehetővé teszi többféle függvényforma alkalmazását, dinamikus hatások figyelembevételét,
gazdasági-politikai-stratégiai tényezők vizsgálatát, és statisztikai módszerekkel szűkíti a
figyelembe vett változók körét.
A becsülendő egyenlet ennél a megközelítési módnál egy explicit maximalizálási probléma
megoldásaként adódik, így az eljárás nagyon érzékeny a kiindulási feltételekre. Ilyenek a
célváltozó megállapítása, a peremfeltételek kijelölése és a vizsgált időintervallum
meghatározása. Példának okáért tekinthetők célváltozónak az uralmon levő csoport érdekei
vagy a választópolgárok szempontjai.

Ha a modellben a döntést a választópolgár hozza, akkor általában a medián szavazó
szabályának egy speciális változatát alkalmazzák. (Ennek az a lényege, hogy
jövedelemnagyság szerint sorba állítjuk a választókat, és a medián jövedelemmel rendelkező
szavazó döntését tekintjük sokasági döntésnek.) A releváns peremfeltétel ebben az esetben a
medián szavazó jövedelme, mert teljesülnie kell az egyenlőségnek a jövedelme, illetve az
általa magán és közfogyasztásra fordított pénzek összege között (ahol az utóbbi a közösen
termelt javak előállítására befizetett adók nagyságával mérhető). A közfogyasztásra fordított
összeg függ az érintett terület lakosságának nagyságától, mivel minden egyén viseli a
közjavak előállítási költségének egy részét. A teoretikus iskola üzenete világos: mivel a
becsülendő egyenlet egy elméleti konstrukció alapján határozódik meg, ezért az változni fog,
ha a feltevések változnak.

Az empirikus iskola követői aszerint választanak a potenciális egyenletek közül, hogy melyik
illeszkedik leginkább a rendelkezésre álló adatokhoz, azaz a becsülendő egyenletet statisztikai
tesztek alapján választják ki.
A választás úgy történik, hogy két vagy több, különböző magyarázóváltozókat tartalmazó
modell kerül felállításra, majd különböző tesztek alapján történik a becslésre kerülő modell
kiválasztása.

Az empirikus iskola modelljei általában jobban illeszkednek az adatokhoz, mint elméleti
alapokon nyugvó társaik, de hátrányuk, hogy a becslőegyenleteket megalapozó elméleti háttér
nincs specifikálva. Ezért a két különböző módon származtatott függvényt nem is szabad
pusztán statisztikai kritériumok alapján összehasonlítani.

A becslőfüggvények meghatározását, és a statisztikai becslések elvégzését meg kell előzze
néhány olyan kérdés megválaszolása, melyekre adott válaszok alapvetően befolyásolják az
alkalmazandó modell jellegét. Ezek a következők:

Mi a vizsgálat célja?
• Idősoros vagy keresztmetszeti adatok használata indokolt?
• A jelenség leírására egyváltozós függvények sorozata, vagy egy darab
többváltozós függvény alkalmasabb?
A vizsgálat jellege az esetek jelentős részében determinálja, hogy milyen adatsorokból lehet
dolgozni.

Ha a vizsgálat egy országra terjed ki, akkor értelemszerűen idősoros adatokat lehet használni.
Az idősoros adatoknál törekedni kell a magyarázó változók számának viszonylag alacsony
szinten tartására, mert az összehasonlítható adatokat tartalmazó sorok rövidsége folytán a
szabadságfok csökkenésének súlyos következményei lehetnek.
Nemzetközi vizsgálatok esetén általában tiszta keresztmetszeti adatok kerülnek
felhasználásra, azaz egy időpontra vonatkozóan kerülnek összehasonlításra az egyes országok
adatai.

A megfigyelések számának növelése céljából nemzetközi vizsgálatok esetén lehetőség van az
idősoros és a keresztmetszeti minták kombinálására. Ilyenkor keresztmetszetek idősorai (ún.
panelek) kerülnek felhasználásra

Lehetőség van arra, hogy a védelmi kiadások alakulása n db. kétváltozós vagy egy db. n
változós függvénnyel kerüljön modellezésre. Az első esetben a:
VK=Fi (Xi)

alakú függvények becslésére kerül sor, ahol VK: védelmi kiadások szintje és
i=1,2,…,n (n a magyarázóváltozók száma).

A második esetben a becsülendő függvény alakja: VK=F(X), ahol X egy n elemű
vektorváltozó.
A két lehetőség között az az elvi különbség, hogy míg az első esetben a paramétereket úgy
becsüljük, hogy a többi tényező hatását figyelmen kívül
hagyjuk, addig a második esetben a paraméterek értékét ceteris paribus
feltétel mellet kapjuk meg.

A regresszió- és a trendelemzés nem tekinthető az irodalomban alkalmazott kizárólagos olyan
technikának, amellyel a védelmi kiadások és egyéb politikai-gazdasági tényezők
összefüggéseit vizsgálják. Leontief és Duchin (1983) [1] például egy input-output modell
alkalmazásával vizsgálta a védelmi kiadások eltérő szintjeinek hatását egyes régiók, illetve a
világ gazdaságára. Deger és Sen (1990) [2] pedig egy játékelméleti modellt alkalmaztak két
ellenséges ország közötti fegyverkezési verseny védelmi kiadásokra gyakorolt hatásának
elemzésére, India és Pakisztán adatait használva példaként.
Több egymással versenyző, egymást kiegészítő elmélet létezik, amely a védelmi kiadások
dinamikáját és területi eltéréseit kívánja megmagyarázni. A legtöbb kutató és elemzés
ugyanakkor besorolható négy nagy elméleti irányzat valamelyikébe. Ezek a:
 fegyverkezési verseny megközelítés
 a bázisalapú megközelítés
 a közösségi választás (public choice) megközelítés, valamint
 a politikai-gazdasági megközelítés.
A fegyverkezési verseny modell magja az a feltételezés, hogy a nemzetek reagálnak a rivális
országok (általában katonai) viselkedésében bekövetkező változásokra.

Jellemző példája volt a nagyhatalmak fegyverkezési versenye által generált megnövekedett
védelmi kiadásoknak, amikor az Egyesült Államok az 1960-as években túlreagálta azt a
bizonyítatlan feltevést, hogy a Szovjetunió jelentős előnyre tett szert a hadászati rakéták
számát tekintve. A feltételezés alapján az USA nagy mértékű rakétatelepítésbe kezdett
(rakétaverseny), aminek komoly konzekvenciái voltak a védelmi kiadásokra is. Fisher és
Kamlet (1985) [3] szintén bizonyítottnak találta, hogy a szovjet védelmi kiadások változása a
Richardson féle akció-reakció modellnek megfelelően befolyásolja a védelmi kiadások
nagyságáról hozott amerikai döntéseket.
A bázisalapú modell szerint a költségvetés összeállításakor és elfogadásakor a döntéshozók
alapvetően az előző évek kiadási számaira támaszkodnak, azokat használják bázisként, és
csak csekély mértékű változtatásokat végeznek az előző évi előirányzatokhoz képest,
lényegében csak a kis csökkentéseket, vagy növeléseket igyekeznek igazságosan elosztani az
egyes programok, vagy szervezetek között.
A közösségi választás iskola védelmi kiadás modellje azon intézmények érdekeit, és relatív
érdekérvényesítő képességét vizsgálja, amelyek nyomást gyakorolnak a költségvetési
folyamat során. A közösségi választási modell domináns irányzata tehát a szűkös
erőforrásokért küzdő szervezetek közötti, bürokratikus eszközökkel zajló
érdekütköztetésekkel magyarázza a védelmi kiadások alakulását.

A védelmi kiadások elemzésének utolsó tárgyalt megközelítési módja a nemzetbiztonság és a politikai gazdaságtan területeit és elemzési módszereit egyesíti.
A kutatók arra tesznek kísérletet, hogy meghaladják a védelem- gazdaságtan és
védelempolitika hagyományos kétdimenziós elemzési kereteit, és megalkossák a védelem
politikai gazdaságtanát. A védelmi kiadásokat lényegében egy sajátos eszköznek tekintik, ami összekapcsolja ezt a három dimenziót: a gazdaságot, a politikát és a honvédelmet.
Az iskola álláspontja szerint a védelmi kiadások nagysága nem a fegyverkezési verseny
mellékterméke, valamely bázisalapú folyamat, vagy egyéni érdekek összegzésének
eredménye, hanem párhuzamos, egymással kölcsönhatásban zajló politikai és gazdasági
folyamatok következménye. Kiindulópontjuk az, hogy az állam a hazai és globális gazdaság
keretein belül helyezkedik el, és a nemzetbiztonsági politikát (és ezzel közvetve a védelmi
kiadások szintjét is) nem csak biztonsági megfontolások, hanem hazai politikai és gazdasági tényezők is alakítják.

Az utóbbi években az elméleti és gyakorlati kutatások mindinkább ez utóbbi megközelítési
módra összpontosítottak. Ezzel egyidőben a nemzetközi kapcsolatok elméletének legújabb
irányzataiban is megfigyelhető az a tendencia, hogy a kutatók feladják a nemzetközi
biztonsági rendszer és a nemzetközi gazdasági rendszer merev szétválasztását, és a gazdasági és biztonsági megfontolások egyre inkább összekapcsolódnak.
Jelen tanulmány is ezt a megközelítési módot alkalmazza, mivel megítélésem szerint ez
tükrözi leginkább a valós politikai, gazdasági és biztonságpolitikai folyamatokat. Kutatási
kérdéseim megválaszolásához olyan modellt kerestem, amely a függő változók
figyelembevételével csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre esett, mert a klaszterelemzés a többdimenziós csoportok megtalálásának egyik kedvelt módszere a kvantitatív és kvalitatív jellegű adathalmazok elemzésében. Az eljárás célja, hogy feltárja bizonyos tulajdonságuk alapján az azonos csoportba tartozókat, amelyek így jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más csoportok tagjaihoz. Azt is mondhatjuk, hogy a többdimenzióba tartozó adatokat strukturálja a tulajdonságok, jellemzők alapján, majd pedig ezekből csoportokat képez. Ezen analízis népszerűségét a modell matematikai előfeltevéseinek rugalmassága adja. Tehát a kialakult klaszterek és azok magyarázó tényezői a dimenziószám növelésével folyamatosan változhatnak, mert a kialakított osztályokhoz keressük a magyarázó tulajdonságokat, ellentétben például a diszkriminancia analízissel. A modell alapvetően azon az előfeltevésen alapul, hogy az egyes klasztereken belüli adatok valamilyen dimenzió szerint hasonlítanak egymáshoz.
A klaszterelemzés jól illeszkedik kutatási céljaimhoz, mert az adatszerkezetét szabadon
bővíthetem újabb dimenziókkal (dimenziónövelés), így el is hagyhatok (pl.: adathiányos
éveket) dimenziókat (dimenziócsökkentés) és végeredményként ahhoz az osztályozási
eredményhez jutok, mely az adott tagállamok – erőforrás korlátait is figyelembe véve – az
elemzésbe bevont változók alapján történő optimálisabb csoportosítást eredményezi. Tehát a klaszteranalízis során – mint említettem már – az előfeltevések rugalmasságára épülő elemzés előnyeit tudom felhasználni.

3. A védelmi kiadások, védelmi képességre gyakorolot hatásainak
lehetséges mérési mutatóinak ismertetése

A rendelkezére álló, nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján az összefüggések, csoportképző tulajdonságok kvalitítív feltárásával kísérletezek dolgozatomban. Ehhez támaszkodom a szakirodalommal alátámasztott módszerekre és kísérletezem a védelmi kiadások jellemzői alapján csoportképző tulajdonságok feltárásával, így először a védelmi kiadások lehetséges mutatóinak feltérképezésére van szükségem.

A szakirodalom a védelmi képesség mérésére következetesen input mutatót (a védelmi
kiadásokat) használ. Az input mérésének logikus alternatívája lenne az output (harckészültség vagy teljesítmény) mérése, azaz annak vizsgálata, hogy a védelmi kiadások milyen „katonai erő” megvásárlását teszik lehetővé az ország számára. Komoly nehézséget okoz azonban olyan széles körben mérhető és következetesen alkalmazható output mutató kidolgozása, amely mérni tudja a védelmi output abszolút nagyságát és ezen keresztül a védelem hatékonyságát. Emellett pedig lehetőséget nyújtana a védelmi kiadások relatív nagyságának vizsgálatára is, vagyis az országok katonai teljesítőképességének összehasonlítására. Ehhez súlyrendszerre lenne szükség, ami megmondaná, hogy egy megvásárolt harckocsi például hány darab kézi lőfegyver hatékonyságával ér fel. Tekintettel arra, hogy a védelmi kiadások által vásárolt output mérése nem megoldott, az általánosan elfogadott megközelítés a „második legjobb alternatíva”, tehát az input mérése. Jelenleg a NATO tervezési dokumentumai is a védelmi kiadások szintje szerint vizsgálja az országok védelmi teljesítményét. Jólét szempontból a probléma lényegét az input, mint output hatékonyság logika adja. Ugyanis a közgazdasági érvelés azt mondatja, hogy ugyanolyan összegű input (jelen esetben védelmi kiadás) a felhasználás módjának hatékonyságától függően, eltérő mennyiségű és/vagy minőségű output előállítását teszi lehetővé. Jelenleg a védelmi kiadások tervezésekor pont ennek ellentétje érvényesül. Kutatásom ezért nem a védelmi kiadást használja eredményváltozóként, amivel így új kontextusba helyezi a védelemre fordított
kiadások hatékonyság vizsgálatát.

4. Klaszterelemzés vizsgálati módszerének ismertetése

Vizsgálatomhoz olyan modellt kerestem, amely a függő változók figyelembevételével
csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre esett, mert a
klaszterelemzés a többdimenziós csoportok megtalálásának egyik kedvelt módszere a
kvantitatív és kvalitatív jellegű adathalmazok elemzésében. Az eljárás célja, hogy feltárja bizonyos tulajdonságuk alapján az azonos csoportba tartozókat, amelyek így jobban
hasonlítanak egymáshoz, mint más csoportok tagjaihoz. Azt is mondhatjuk, hogy a
többdimenzióba tartozó adatokat strukturálja a tulajdonságok, jellemzők alapján, majd pedig ezekből csoportokat képez. Ezen analízis népszerűségét a modell matematikai
előfeltevéseinek rugalmassága adja. Tehát a kialakult klaszterek és azok magyarázó tényezői a dimenziószám növelésével folyamatosan változhatnak, mert a kialakított osztályokhoz keressük a magyarázó tulajdonságokat, ellentétben például a diszkriminancia analízissel. A modell alapvetően azon az előfeltevésen alapul, hogy az egyes klasztereken belüli adatok valamilyen dimenzió szerint hasonlítanak egymáshoz.
A klaszterelemzés jól illeszkedik kutatási céljaimhoz, mert az adatszerkezetét szabadon
bővíthetem újabb dimenziókkal (dimenziónövelés), így el is hagyhatok (pl.: adathiányos
éveket) dimenziókat (dimenziócsökkentés) és végeredményként ahhoz az osztályozási
eredményhez jutok, mely az adott tagállamok – erőforrás korlátait is figyelembe véve – az
elemzésbe bevont változók alapján történő optimálisabb csoportosítást eredményezi. Tehát a klaszteranalízis során – mint említettem már – az előfeltevések rugalmasságára épülő elemzés előnyeit tudom felhasználni.

5. Alapadatok behatárolása

Az alapsokaságot a SIPRI 2 éves adatszolgáltatása alapján készült NATO jelentés adja, ami a NATO hivatalos honlapján 2021. június 11-én közzétett ’Defence expenditures of NATO
countries (2014-2021)’ elnevezésű, PR/CP(2021)09 iktatási számmal ellátott dokumentumban elérhető 2014-2019-ig tény és 2020-2021 közötti időszak becsült adatok forrása.
Kutatásomban a 2014-2020. időszak adatait használtam fel az Európai Unió 27 tagállamára
vonatkozóan. Elemzésemben a vizsgált időszak a 2014-2020 közötti időtáv, amelyből a 2020-as év adatai terv adatok. A kiadásvolumenek értéke USD-ben és 2021-es árszinten kerültekfelhasználásra.

A NATO jelentés [4] a tagországok védelmi kiadásainak mennyiségi és azok GDP
részarányos mutatói mellett a védelmi kiadások összetételével is kiegészülnek, amelyek a
NATO kötelékébe nem tartozó európai uniós tagállamok esetében nem állnak rendelkezésre.

2 SIPRI: Stockholm International Peace Research Institute (Bővebben: https://www.sipri.org/databases)

A jelentésből a védelmi kiadások adatvolumenének szerkezeti összetételét esetünkben a
nemzeti védelmi kiadások mennyiségi és annak GDP részarányos mértékén túlmenően:
1) az egy főre jutó védelmi kiadási összegeket;
2) a haderők létszámait;
3) a védelmi kiadások kategorikus eloszlását, így különösen:
a) a főbb eszközök, valamint az azokhoz tartozó K+F(+I) kiadásait; 3
b) a személyi jellegű kifizetéseket; 4
c) az infrastrukturális kiadásokat;
d) valamint a fentiekbe nem tartozó, egyéb (főként működési és karbantartási
kiadásokat dolgoztam fel kutatásomban a NATO kötelékébe tartozó uniós tagállamok
esetében. Az Európai Unió tagállamai, amelyek nem tartoznak a NATO kötelékbe (Ausztria,
Ciprus, Finnország, Írország, Málta, Svédország), azon tagállamok adatai a SIPRI adatbázisa
alapján, a World Bank [5] nyilvánosan hozzáférhető adatival kerültek meghatározásra, 2021-
es árszinten, USD-ben. Mivel mind a NATO, mind a World Bank adatainak forrása a SIPRI
adatbázis, így az adatok közötti konzisztencia megtartott és az elemzés elvégezhető. Az
egységes árfolyamra konvertált becsült adatok (2020. év) hibahatárát ezért normál
szignifikanciaszint (5%) alattinak fogadom el.

Kutatásomban az Európai Unió tagországainak védelmi kiadásai összetételéhez kapcsolódó
tényezőkkel (faktorokkal, dimenziókkal) egészítettem ki a vizsgálat második felét. Ezek az
indexek a gazdaság K+F területének mutatószámai /’K+F kiadások (GDP%)’, ’Kutatók a
K+F területén (fő/millió fő)’, ’Szabadalmi bejelentések (db)’/ valamint a ’hatékony
kormányzás’ mutató.
A fentiek összegzéseként a függő változók listája az Európai Unió 27 tagállama esetében a
következőképpen alakul:
a) Védelmi kiadás (millió USD)
a.a) a főbb eszközök, valamint az azokhoz tartozó K+F(+I) kiadásait;
a.b) a személyi jellegű kifizetéseket;
a.c) az infrastrukturális kiadásokat;

3 A NATO tervezési dokumentumai szerint eszközöknek minősülnek: a főbb fegyverrendszerek (és azok
beszerzései). K+F(+I) alatt értendő: a Kutatás + Fejlesztés (+ Innováció).
4 A személyi jellegű kifizetések egyes országok esetében magukban foglalják a nyugállományúak nyugdíjait, a
teljes és volt személyzet, valamint családjaik szociális ellátásait is a SIPRI éves jelentéseinek lábjegyzetei
alapján.

a.d) valamint a fentiekbe nem tartozó, egyéb
b) Védelmi kiadás (GDP%)
c) Védelmi kiadás lakosságszámra vetítve (USD/fő)
d) Haderő létszám (ezer fő) illetve,
e) Hatékony kormányzás
f) K+F kiadások (GDP%)
g) Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)
h) Szabadalmi bejelentések (db)
A kutatáshoz felhasznált nyers adatokat vegyesen 2021-es NATO és 2022-es Word Bank
árszintekkel a szervezetek honlapjain közölt nyílt források képezték. Az elemzésben vizsgált mutatók adatait (egységesen 2022-es árszinten) az alábbi, 1. táblázat tartalmazza. A többváltozós statisztikai adatelemzésben a hiányzó adatok kezelésére több alternatíva közül választhatunk.
Mivel minden tagállamot az elemzési folyamatban szeretnék tartani, ezért a rendelkezésre
nem álló adatok kiegészítése szükséges, amelyeket a 2014–2018. közötti tényadatokra épített lineáris regresszión alapuló előrejelző függvény használatával valósítottam meg.

1 . táblázat Európai Unió tagállamainak védelmi kiadásainak mutatói, 2020. évi terv

Miután az adatbázisban kezeltem a hiányzó értékeket, a következő lépés az adattisztítás, a
kiugró értékek, vagyis az outlierek kezelése. 5 Minden olyan adat, amely jelentősen (<Q1-1,5*IQR / Q3+1,5*IQR<) eltér az adathalmaz többi elemének átlagától, statisztikailag outliernek tekintendők és egyes esetekben kezelésük is szükséges. A kiugró értékek adatainak értékelése azonban a statisztikai modell figyelembevételével egyedi elbírálás tárgyát képezi.
A kiugró értékek keresésének ugyanis elsődleges célja az adatbázis esetleges hibáinak
feltárása (pl.: gépelési hiba). Ennek megfelelően mérlegelnünk szükséges, ugyanis egy esetlegesen feltárt hiba esetén az elemzésből történő kizárás melletti döntés vagy a becslésen
alapuló adatkorrekció elengedhetetlen. Akadnak továbbá olyan esetek is, melyek nem téves
adatgyűjtésből származnak, azonban az alapsokasághoz viszonyított értékeik az aránytalanság
következtében mérlegelendő. A 2020. évi ’védelmi kiadások (millió USD)’ és ’szabadalmi
bejelentések (db)’ függő változók tekintve az alábbi eredményeket kapjuk ( 2. táblázat ):

Látható, hogy az elemzésbe bevont 27 tagállam védelmi kiadásait (millió USD) érintő outlier
meghatározás 2 kiugró értéket jelez, melyek rendre: 52 727 (Franciaország), 58 902
(Németország). A szabadalmi bejelentéseket érintő outlier meghatározás 4 kiugró értéket
jelez, melyek rendre: 1 542 (Franciaország), 19 845 (Németország), 947 (Olaszország), 825
(Hollandia). Tekintettel azonban arra, hogy az elemzésben minden tagállamot bent szeretnék
tartani, így a kiugró értékek adatbázisra gyakorolt hatásával Franciaország, Németország és
Olaszország esetében elemzéskor figyelembe kell venni a csoportképzésnél ( 1. ábra ).

Az előzőekben az adatbázist elemezve láthattuk, hogy a nyolc függő változó nemcsak, hogy
eltért egymástól, de az eltérő skáláknak és az extrém kiugró értékeknek köszönhetően az
eloszlások átlaga és szórása nagyfokú eltérést is feltételez. Így kijelenthető, hogy ebben a
formában a nyers adatok heterogén adatbázisnak tekinthetők. A homogenitás biztosításához
összehasonlíthatóvá kell tennünk az adatokat, melynek folyamán egy lineáris transzformáció
végrehajtásával biztosítjuk az eltérő dimenziók közös nevezőre hozását. Standardizálás

alkalmazása esetén (hasonlóan a minimum-maximum normalizáláshoz) a meglévő elemeink
függő változónkénti skáláit, az eloszlás megtartása mellett összehangoljuk. 6 Az eljárással
biztosítjuk, hogy a függő változók átlaga 0, míg standard hibájuk (szórásuk) várhatóan 1
legyen.
Az adattisztítás és normalizálás eredményeképp összehasonlítható adatokat kaptunk, egyik
adat sem dominálja túl a másikat, a kiugró értékek elfogadhatók. A továbblépéshez azt is
vizsgálni kell, hogy az egyes változók egymással milyen szoros kapcsolatban állnak,
mennyire korrelálnak 7 (ez alapvetően determinálja a távolságmódszer kiválasztását) ( 3.
táblázat ):

3. táblázat A függő változók korrelációs mátrixa az Európai Unió tagállamainak védelmi kiadási mutatóból,

2020. évi terv

6 Az eljárás során az átlagot kivonjuk az egyes értékekből és a különbséget elosztjuk a szórással.
7 A táblázatban szereplő értékek (x) magyarázata:

Az 3. táblázat ban látható, hogy az elemzett függő változók között akadnak a közepesnél kicsit
magasabb korrelációval rendelkező változópárok (pl.: 0,742654089), melyek az adott eseteket
érintően a jelentős függőségi kapcsolatot feltételezik. Az 3. táblázat ban szereplő adatok nagy
része azonban ezen erősségű függőségi kapcsolattól elmarad (jellemzően gyenge, vagy
közepes erősségű kapcsolatok figyelhetők meg), így a metrika használatát érintően a további
fejezetek és számítások alapját az Euklideszi távolságmérték 8 fogja képezni.
A klaszteranalízis további lépése a klasztermódszer kiválasztása, valamint szükség esetén a
klaszterszám meghatározása. A klasztermódszer kiválasztására számos lehetőségünk
kínálkozik. A szakirodalomban és a gyakorlatban azonban leggyakrabban három
klasztermódszert hivatkoznak és alkalmaznak:
a) a hierarchikus teljes láncmódszerrel előállított klaszterezést,
b) a hierarchikus átlagos láncmódszerrel előállított klaszterezést, valamint c) a nem
hierarchikus k-közép klaszterezést.
Lehetőség van azonban arra is, hogy az elemzés során ún. vegyes megoldást, vagyis
különböző algoritmusra épített klaszterezési csoport kombinációját alkalmazzuk. Esetünkben
ezen lehetőséget kihasználva a hierarchikus teljes-, valamint átlagos láncmódszerrel előállított
klaszterezést alkalmazzuk. 9
A klaszterszám meghatározása azon eljárások összessége, mely alapján meghatározzuk, hogy
a függő változók értékeinek (esetünkben 8 db) „egymáshoz állása” 10 alapján hány csoportba
(klaszterbe) soroljuk a vizsgálatba bevont független változókat. Ezen számadat
meghatározásához (támogatásához) alapvetően két közkedvelt módszer áll rendelkezésünkre:
a) a klaszterkönyök eljárás és
b) a sziluettmódszer.
Esetünkben utóbbi, tehát klaszterkönyök formálódása figyelhető meg. de a
meredekségváltozás nem elég intenzív ahhoz, hogy karakteres „könyök” rajzolódhasson ki. a
„nehezen kirajzolódó könyökalakzat”, valamint az ismertetett könyökmegtalálást-támogató

8 Euklideszi metrika: két pont távolsága a két pontot összekötő szakasz hossza. Koordináta geometriában (’a’ és
’b’ pontok távolsága):
9 A kiválasztott (hierarchikus klaszterezési) módszerek alapvető tulajdonsága, hogy (szemben a nem
hierarchikus eljárásokkal) nem követelik meg előfeltételként a klaszterszámok előzetes ismeretét.
10 Elsődleges cél a csoportokon belüli négyzetösszegek minimalizálása, mely a klaszterszám elemszámmal
megegyezősége esetén nulla értéket vesz fel. A klaszteranalízis célja azonban ezzel egyidejűleg a
dimenziócsökkentéssel történő csoportokba sorolás, melynek megfelelően a négyzetösszegek kárára áldozatot
kell hoznunk. Meg kell tehát határoznunk azt a pontot (klaszterszámot), melynél a négyzetösszegcsökkenés
mértéke a klaszterszám növelését nem ellensúlyozza.

módszer alapján a 3-as klaszterszám választása célszerű. A 3-as klaszterszámánál az adott
ponthoz húzott érintő meredeksége a -1/2 értéket átlépve, a -1/2-ed értéktől a 0 érték felé tart.

6. Idősoros adatok feldolgozásának lépései

Ahhoz, hogy a vizsgálat időtávjában, tehát 2014-2020 között rendelkezésre álljanak az éves
adatok, ahhoz az adattisztítást az előzőekben ismertetett lépések szerint el kellett végeznem az
idősoros, éves adatok esetében is. Az így kapott éves adatokat aggregáltam, majd a
csoportképző tulajdonságok szerinti klaszterszám meghatározás következett, amelyben
szintén klaszterkönyök rajzolódott ki. Az adatokban – a 2020. évhez hasonlóan – nem
hajtottam végre outlier kiszűrést, mert a 27 tagállam vizsgálatban tartását helyeztem ezzel
szembe előtérbe. A klaszterkönyök továbbra sem vált meredekebbé, de ugyanúgy 3 klaszterre
optimálisan le lehetett csökkenteni a csoportok számát, ugyanis a klaszterelemzés lényege,
hogy dimenziócsökkentő eljárás.
Továbbá a NATO tagországok esetében rendelkezésre álltak a ’védelmi kiadás (millió USD)’
mutató összetételére/szerkezetére vonatkozó megoszlási adatok is ( 4. táblázat ), melyek a
kétdimenziós védelmi kiadási adatok mintázatának értelmezését, valamint a K+F és
szabadalmi mutatókkal bővített klaszterek változásainak értelmezését segítik.

4. táblázat A ’védelmi kiadás (millió USD)’ mutató szerkezeti bontásának kategóriái

a NATO tagországok esetében

7. A kutatás eredményei
Az idősoros, többdimenziós klaszteranalízis értelmezése
Az idősoros, többdimenziós klaszteranalízis értelmezése egy mátrix egy mátrix segítségével
fogom bemutatni, ahol az 1-3-ig számok az adott mutató 2014-2020-ig terjedő időszak
összesített klaszter besorolását tartalmazza. A klaszter sorszáma egyben rangsorhelyként is
szolgál, amikor az függő változónként elért értéket végül átlagolással sorrendbe állítom.

1. klaszter
Elemei (5 tagállam):
Belgium, Franciaország, Hollandia, Németország, Svédország
Jellemzői: A csoport kialakulásának elsődleges szempontjai a Hatékony kormányzás, a K+F
kiadások (GDP%), Szabadalmi bejelentések, Kutatók a K+F területén (fő/millió fő),
Védelmi kiadások (USD) jellegű kiadásoknak és képességeknek a túlsúlya. Érdekes tényként
figyelhető meg ugyanakkor, hogy ezen tényezők dominanciája a teljes 27 független változót
(tagállamok) magába foglaló csoporton belül kiemelkedő, ugyanis, ha a 8 függő változóból
épített adatmodellt csak ezen tényezők alapján rangsoroljuk, hasonló eredményre jutunk. Ezt
az abszolút dominanciát Németország és Franciaország tehát nem azzal érte el, hogy az
outleir-nek számító Védelmi kiadások (USD) és szabadalmi bejelentések mutatókban való
túlteljesítésük miatt nem került ez a függő változó kizárásra a teljes vizsgálatból. A klaszteren
belül Belgium, Franciaország, Hollandia és Németország négy egymáshoz legközelebb álló
tagállamok. Ezen országoktól a legtávolabb eső tagállam Svédország a klaszteren belül.
Svédország Védelmi kiadás (GDP%), Haderő létszám, valamint Védelmi kiadás lakosságra
vetítve (USD/fő) mutatók tekintetében maradt alul a csoporton belül. Hollandia és
Németország Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő) mutatóban szintén gyengén
teljesített, de Svédországtól eltérően, haderő létszám tekintetében javítani tudott pozícióján.

2. klaszter
Elemei (13 tagállam):
Ausztria, Csehország, Dánia, Finnország, Görögország, Írország, Lengyelország, Luxemburg,
Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország
Jellemzői: A csoport kialakításának elsődleges szempontja a haderő létszám. Ezt követi a
hatékony kormányzás, Védelmi kiadás (USD), Védelmi kiadás (GDP%), Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) jellegű kiadásoknak és képességeknek a túlsúlya. Érdekes
tényként figyelhető meg ugyanakkor, hogy a Hatékony kormányzás és a Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) mutatókban mégis a legnagyobb a csoport lemaradása az 1.
klaszterhez képest. A klaszter 2 fő kiugró értékkel rendelkező tagállam Ausztria és
Spanyolország. Ausztria Hatékony kormányzás, K+F kiadások (GDP%), Szabadalmi
bejelentések, Kutatók a K+F területén (fő/millió fő) mutatókban teljesít jól, míg

Spanyolország inkább Védelmi kiadás (USD), Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő),
Haderő létszám tekintetében rendelkezik jobb eredményekkel. A két egymáshoz legközelebb
álló tagállam is Ausztria és Spanyolország, a három egymástól legtávolabb eső országpárjaik
pedig Csehország, Luxemburg és Magyarország. Luxemburg kiemelkedően magas Hatékony
kormányzásával, Szabadalmi bejelentéseinek számával és Kutatók a K+F területén (fő/millió
fő) mutatójával. Magyarország Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő) mutatóban teljesít
kimagaslóan, míg Csehország szinte minden függő változóban középszerű értéken teljesít és
csak Védelmi kiadás (GDP%) mutatóban marad el a 2. klaszter értékeitől. Olaszország
szabadalmi bejelentés mutatóban dominált outleir-ként, de ez a hatás nem bizonyult olyan
erősnek a vizsgálat végén, hogy a mutató kizárását utóbb meg kellett volna mégis fontolni.
3. klaszter
Elemei (9 tagállam):
Bulgária, Ciprus, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia
Jellemzői: A csoport kialakításának elsődleges szempontja a Védelmi kiadás (GDP%)
mutatóban tett kiadások túlsúlya. Érdekes tényként figyelhető meg ugyanakkor, hogy
Védelmi kiadás (USD), Szabadalmi bejelentések mutatók tekintetében abszolút utolsó
klaszterbe tartozók az itt található tagállamok. Egy kiugró értékkel rendelkező ország
Bulgária, amely Védelmi kiadás (GDP%) még Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő)
mutatóban is jól teljesít. Szintén kiugró értéket mutat fel Litvánia is, amely 2, klaszterbe
tartozó tagállamokhoz hasonlóan teljesít átlagosan, csak K+F kiadások (GDP%), Szabadalmi
bejelentések és Védelmi kiadás (USD) mutatókban marad le tőlük. Az elemezett változókat
érintően, két egymástól legtávolabb eső országpárok Litvánia és Lettország. Lettország
minden függő változóban alul teljesít, csak Védelmi kiadás (GDP%) és Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) tekintetében tartozik a 2. klaszterhez.

Az idősoros, kétdimenziós klaszteranalízis értelmezése
Az idősoros, kétdimenziós klaszteranalízis értelmezéséhez csak a NATO tagországok
esetében adottak ahhoz az adatok, hogy a Védelmi kiadás (GDP%) mutató összetételét
elemezhessük. Ezek az eredmények ellenben kiegészítik, vagyis erősítik vagy cáfolják a
többdimenziós klaszterelemzés eredményeit. Ugyanis a többdimenziós klaszterelemzésbe
beválogatott mutatók /Hatékony kormányzás, K+F kiadások (GDP%), Kutatók a K+F
területén (fő/millió fő), Szabadalmi bejelentések (db)/ úgy kerültek kiválasztásra, hogy a

NATO jelentésben a védelmi kiadás összetevőiként megadott pl.: K+F(+I) mutatót piaci
szektorokban azonosítható „párjait” válogattam be. Célom az volt ezzel, hogy a védelmi
kiadás jólétnövelő csoportképző tulajdonságát, tehát a piaci „párok” csoportképző
tulajdonságait is elemezni tudjam. Az elemzés alapját az képezi, hogy a védelmi kiadások
összetevőinek arányai szerinti klaszterek a többdimenziós modell eredményeiben is
felfedezhetőek-e a piaci „párok” csoportkéző tulajdonságában.

2 . ábra A ’Védelmi kiadás részaránya (%, főbb eszközök, K+F(+I))’ védelmi kiadás (USD)-hez viszonyítottan a NATO

tagországok 2020. évi terv adatai alapján (2021-es áron) (NATO, 2022)

Jellemzően az Európai Unió tagállamai – ahogy a NATO tagállamok is – 15-30% közötti
arányban fordították a védelmi kiadásaikat (GDP%) eszköz és K+F(+I) beszerzésére 2020-
ban.
Ettél eltérő ’Védelmi kiadás részarányt (%, főbb eszközök, K+F(+I))’ csak Luxemburg,
Horvátország és Görögország az Európai Unió tagállamai közül. A legnagyobb különbség két
európai uniós tagállam között figyelhető meg, ez Portugália és Horvátország, illetve abszolút
értéet tekintve Portugália és Luxemburg között ( 2. ábra ).

Ezeket az eredményeket a többdimenziós modell adataival összevetve azt látjuk, hogy
Luxemburg a védelmi kiadások (az összetétel, mint függő változó ebben a modellben nem
került alkalmazásra) tekintetében 3. klaszterbe tartozna, de a ’Szabadalmi bejelentések’ és
’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ mutatók erőssége miatt 2. klaszterbe kerül. Míg
Horvátország a védelmi kiadások tekintetében 1. klaszterbe tartozna, ’Szabadalmi

bejelentések’, ’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ és ’K+F kiadások (GDP%)’ mutatók
tekintetében is még 3. klaszterbe tartozó, ezért védelmi kiadásai a gazdasági szektorban nem
vagy még nem érvényesülnek csoportképző tulajdonságként. Görögország védelmi kiadások
tekintetében 1. klaszterbe tartozna – Horvátországhoz hasonlóan –, de ’Szabadalmi
bejelentések’, ’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ muatók esetében nem annyira erős
klaszterképző, mint Luxemburg, de nem is annyira gyenge, mint Horvátország, így 2.
klaszterbe tartozik. Fontos megemlíteni, hogy közepesen erős K+F-vel és erős védelmi
kiadási szinttel Görögország megelőzi Luxemburgot is, ami annak köszönhető, hogy ’Haderő
létszáma’ nagyobb, mint Luxemburgé és Horvátországé. Mindez erősíti azt a feltevésemet,
hogy a gazdagabb tagállamok bár megtehetnék, de GDP arányosan mégsem költenek többet,
mint ahogy a szegényebb országok teszik.

A kétdimenziós védelmi kiadások modell trendjei

A védelmi kiadások szintje használható mutató az ország védelmi képességének mérésére,
ezért most azt vizsgálom, hogy a kutatás eredményeit milyen trendekhez viszonyítva lehet
helyesen értelmezni.
A védelemre fordított kiadások mértékét a gazdaság teljesítőképességének GDP arányában
szokás meghatározni és ezt a mutatót alkalmazza a NATO is a védelmi kiadások elemzéséhez.
Ezen adatok alapján a világ védelmi kiadásainak GDP-re vetített aránya az elmúlt 20 évben –
a kiadási főösszeg emelkedése mellett – csökkenő pályára állt ( 3. ábra ), amely trendet az
Európai Unió tagállamainak ráfordításai is követtek.

3 . ábra: Világ országainak védelmi kiadásai 2000-2020 között

(GDP részarány, SIPRI adat)

Közpolitika szempontjából ez azt vetíti előre, hogy az Európai Unióban a katonai biztonság
krónikus alulfinanszírozottságtól szenved, ami védelmi tervezési hiba és hosszútávon
sérülékennyé, változó színvonalon teljesítővé teszi Európa biztonságát. A versengő
közpolitikák szintjén pedig azt vonja maga után, hogy a szűkös költségvetési keretekből a
tagállamok a védelem évtizedes elmaradt ráfordításait utóbb kénytelenek lesznek pótolni. A
védelmi képesség személyi állomány és technológiaifüggő képesség, amely tényezők
amellett, hogy költségesek, még beszerzésük is időigényes. [6] Az elmaradás hatásait ezért
nem elég csupán csak anyagi ráfordítással megoldhatónak feltüntetni, hanem komplex
közpolitika tervezést igényel. Ezért az éves kiadási főösszegek vizsgálata – attól függetlenül,
hogy a legegyszerűbb összehasonlítási módszernek tekinthető – szubjektív értékelésnek
minősül. Ahogy a védelmi kiadások felhasználását, tehát a védelemre fordított kiadások
jóléttel kapcsolatos hatásait – a jólét komplexitása miatt – sem elegendő csupán egyetlen
számadat sorba állításával értékelni.

A NATO jelentés alapján a NATO tagállamok GDP arányos kiadásai 2015-ös áron, 2014-
2020 – a 2020-as terv adatokként való figyelembevételével – között ( 5. táblázat )
kismértékben ugyan, de szintén csökkent (2014. évi nyitó érték 2,58%, átlag: 2,52%):

5. táblázat 2014-2020 közötti a NATO tagországok
védelmi kiadásainak GDP arányos alakulása (NATO, 2022)

Kutatásom során azt tapasztaltam, hogy 2014-2020 között – a 2020-as terv adatokként való
figyelembevétele mellett – az Európai Unió tagállamainak GDP arányos ráfordításai
mérsékelt emelkedést mutatnak (2014. évi nyitó érték 1,43%, átlag: 1,51%), ami a 2020-as év
magas terv számainak hatását tükrözi. Ha a várakozások a 2020-as évre nem teljesülnek a várt
szinen, akkor az Európai Unióban inkább stagnálás lesz realizálódhat ( 6. táblázat ):

6. táblázat 2014-2020 között az Európai Unió tagállamai
védelmi kiadásainak GDP arányos alakulása (NATO, 2022)

A kutatásban felhasznált SIPRI adatbázison alapuló NATO és World Bank adatok alapján
megállapítható, hogy a feldolgozott adatbázisok adatai illeszkednek a bevezető és
szakirodalom elemzés fejezetekben bemutatott trendekbe, enyhe eltérést a 2020-as terv
számok eredményeznek, melyek realizálódása 2020. év végén (november) várható.

A többdimenziós védelmi kiadások modell trendjei
A végrehajtott elemzéssel a hierarchikus, alulról építkező, teljes láncmódszerrel előállított
klaszterezési eljárás során az elemzésbe bevont 27 tagból álló Európai Unió tagállamait az
elemzés alapját képező hét változó alapján három különálló klaszterbe sorolhatjuk. A klaszter
sorszáma egyben rangsorhelyként is szolgál.

Megállapítható, hogy védelmi kiadások nagysága sem (USD) és GDP arányosan nem
eredményezik a gazdaság más szektoraiban a csoportszint megtartási képességét, tehát a
nagyobb védelmi ráfordítások a gazdasági szektorban nem vagy még nem érvényesülnek
csoportképző tulajdonságként, azonos rangsorhelyen. Ezek a trendek megfigyelhetők az
Európai Unió szegényebb országaiban (Görögország, Horvátország, Bulgária). Ellenben a
gazdaságilag fejlett, de GDP arányosan kisebb ráfordítással rendelkező tagállamok
(Luxemburg, Belgium, Svédország) a K+F kiadásaik védelmi szektorban érvényesített
fokozásával csoportképző tulajdonságot tudnak elérni a a gazdasági szektor K+F területén is.
A régi nagy hadiipari gyártók a déli államok közül Olaszországhoz és Spanyolországhoz
köthetők. Ezekben a tagállamokban közepes mértékű a GDP arányos védelmi ráfordítás, és
vagy ezen a szinten marad a K+F-ben aktivizálódó csoportképző tulajdonság vagy magasabb
klasztert alakít ki. Ez azért is érdekes, mert a hagyományokon alapuló hadiipar a
fejlesztésekben még mindig élenjárónak tekinthető, mégha a tagállam gazdasági
teljesítményét a védelmi kiadások arányában növelni/visszanövelni nem is tudja.

A cikket Nyerges Tímea a Hadtudományi Doktori Iskola doktirandusza írta.

A borítókép forrása: pexels.com

Felhasznált irodalom
Deger, S., Somnath Sen, S. (1995). Handbook of Defense Economics – Military expenditure
and developing countries. London: Elseiver
Fisher, L. (1985). Ten Years of the Budget Act: Still Searching for Controls. Public
Budgeting & Finance, 1985(5)
Kamlet, M. S., Mowery, D.C. (1985). The First Decade of the Congressional Budget Act:
Legislative Imitation and Adaptation in Budgeting. Government Budgeting: Theory, Process,
and Politics. 1985(1)
Leontief, W. – Duchin, F. (1983). Military spending: Facts and Figures, Worldwide
Implications and Future Outlook. London: Oxford University Press.
Szenes, Z. (2017). Katonai biztonság reneszánsza. Honvédelmi Szemle, 2017(2)
United States Department of the Army. (2008): U.S. Army Field Manual (FM 3-0 and FM
100-5). Washington, DC: U.S. Government.
The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-
2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

[1] Leontief, W. – Duchin, F. (1983). Military spending: Facts and Figures, Worldwide
Implications and Future Outlook. London: Oxford University Press.
[2] Deger, S., Somnath Sen, S. (1995). Handbook of Defense Economics – Military
expenditure and developing countries. London: Elseiver
[3] Fisher, L. (1985). Ten Years of the Budget Act: Still Searching for Controls. Public
Budgeting & Finance, 1985(5)
[4] United States Department of the Army. (2008): U.S. Army Field Manual (FM 3-0 and FM
100-5). Washington, DC: U.S. Government.
[5] The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure
(2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.
[6] Szenes, Z. (2017). Katonai biztonság reneszánsza. Honvédelmi

A Vezető gazdasági dominancia egyelő katonai dominancia? 21. századi helyzetkép a fegyverhatalmi egyensúly változásairól az Európai Unióban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Absztrakt

A népesség részéről a biztonság érzetének kielégítése az egyik legfontosabb állammal szemben támasztott elvárás. Ezért a biztonság megteremtése és szinten tartása a jó kormányzás kiemelt és holisztikusan értelmezett célkitűzése. A biztonság iránti vágy természetes módon kapcsolódik össze a kormányzatba vetett bizalommal, mint a mindenkori társadalmi legitimáció alapvető fokmérője kérdésével és annak mérhető dimenzióival. A biztonság és társadalmi bizalom kérdése azonban a klasszikus szakpolitikai területek (közbiztonság, jogbiztonság, katasztrófavédelem, külső katonai biztonság) mellett egyre több egyéb közpolitikai szegmensben válik alapkövetelménnyé, mint a napi szintű létbiztonság, az emberhez méltó lakhatás és megélhetés, az állami működés transzparens működése.

Kulcsszavak: biztonságpolitika, jóllét

Abstract

Satisfying the population’s sense of security is one of the most important expectations of the state. Therefore, creating and maintaining security is a priority and holistically interpreted objective of good governance. The desire for security is naturally connected to trust in the government, as the fundamental measure of social legitimacy at all times, and its measurable dimensions. However, the issue of security and social trust is becoming a basic requirement in more and more other public policy segments, in addition to the classic policy areas (public security, legal security, disaster prevention, external military security), such as everyday security, decent housing and living, and transparent operation of the state.

Keywords: security policy, welfare

A biztonságra fordított kiadások politikai hasznai

 A biztonság a modern államiság[1] a nyugati civilizáció és demokrácia alapja.[2] Ha az állam biztonsága, területi és politikai függetlensége megbomlik, az a gazdasági jólétet, manapság inkább az állam jóllétét és nem utolsósorban nemzetközi jó hírét is veszélyezteti. Ezért egy állam életében a biztonságra való törekvés alapvető értékként, mint legfőbb hosszútávú politikai célként van jelen, ugyanis az állam létrejöttének célja a fennmaradásának, túlélésének biztosítása, amelyhez a területi integritás és szuverenitás alapfeltételekként szolgálnak. Mégis az európai jólléti államok kormányzatai a védelmi célú kiadásokra olyan hosszútávú befektetésként tekintenek, amelyek politikai ciklustól független, azokon átnyúló megtérüléssel bírnak (Clausewitz, 1980) és mint ilyenek, rövidtávon meg nem térülő kiadást eredményeznek. Emiatt a költségvetési kiadások között – a kiadási főösszeg emelkedése mellett – a versengő közpolitikák közül a honvédelem fejlesztésére, fenntartására fordítandó katonai célú kiadásokat 2014-től kezdve az Európai Unió tagállamainak kormányai tendenciózusan háttérbe szorították,[3] tehát a GDP[4] részarányos védelmi kiadásvolumen jelentősen csökkent[5] az 1990-es évek szintjéhez képest is.[6] A tagállamok a honvédelmi kiadásaik mértékét a biztonságpolitikán, illetve külpolitikán keresztül nemzeti hatáskörben alakítják és mint a védelmi célú kiadások csökkenése is mutatja, az európai védelem az uniós integrációs folyamat leggyengébb láncszeme.

A regionális és a globális nemzetközi együttműködésbe – mint amilyen az Európai Unió és a NATO[7] – történő bekapcsolódás révén a csatlakozó országok jólléti és biztonsági előnyökhöz jutnak a nem csatlakozó országokhoz képest. A védelempolitika terén a területi integritás és biztonság megóvása érdekében kölcsönös függőségi viszony alakul ki a tagállamok között, ami a közös normák elfogadását, követését jelentik, ez pedig az állam önállóságának, szuverenitásának egyes elemeinek feladásával jár. Az integrációs szervezetek közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységének eredményessége, a regionális biztonságot alapvetően befolyásolja, amihez a szervezetek tevékenységében: a tagállamok aktív és hatékony részvétele, a vállalt fejlesztések teljesítése és az elvárt képességek folyamatos szinten tartása, az összeurópai biztonság megteremtésében és fenntartásában elengedhetetlen feltételek és követelmények is egyben.

Az Európia Unió életre hívásának eredménye az a gazdasági integrációs törekvés az európai államok közösségén belül, ami gazdasági és monetáris uniót hozott létre 1991-ben. A gazdasági unió tagjai döntése értelmében, az új típusú globális biztonsági kihívásokra reagálva az európai államok védelmi unióvá válási törekvéseiket 2007-ben szerződésbe foglalták. Ezzel az Európai Unió új korszaka kezdődött meg. Az uniós integráció következő lépcsőfoka az Európai Unió védelmi unióvá válásának lehetősége,[8] melyet a 2007-es Lisszaboni Szerződés alapozott meg a közös biztonság- és védelempolitikáról szóló V. cím és a hozzá kapcsolódó költségvetési rendelkezések megalkotásával.[9] Majd a 2015-ben Jean-Claude Juncker, a Bizottság akkori elnökének az EU Army, azaz a közös uniós haderő életre hívásának gondolatával és az ahhoz szükséges anyagi forrás, az Európai Védelmi Alapnak[10] a 2021-2027-es időszak uniós költségvetésébe integrálásával az „Európai Védelmi Unió” működése ténylegesen meg is kezdődött. Az Európai Védelmi Alap hivatalosan nem a védelmi célú kiadásaik fedezetéhez nyújt forrást a tagállamok számára – hiszen ez Alapszerződés ellenes lenne –, hanem a közösségi hadiiparon belüli versenyképességet finanszírozza, amibe beletartozik az is, hogy a tagállamok fegyvervásárlásához társfinanszírozást biztosít a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban. A hadiipari tevékenységekre vonatkozó közösségi jogszabály nem készült, az egyes tagállamok a kül- és biztonságpolitikájukhoz hasonlóan e témakörben is nemzeti szabályozást alkalmaznak. Az unió az európai hadiipar újjáélesztésének támogatásával azonban belső határok nélküli, egységes piacot kíván teremteni a tagállamok hadiipari termékei számára is. Az Európai Unió így a közös uniós haderő életre hívásával, az egységes európai fegyverrendszer kialakításában és az ehhez szükséges európai hadiipar vonatkozásában is unió kiépítésére törekszik, melynek jóllétre gyakorolt hatása várható, hiszen az Európai Védelmi Alap forrásaival megkönnyíti a tagállamok hadiipari kisvállalkozásainak forráshoz jutását, a tengeren túli hadiipari fejlesztők és befektetők számára pedig vonzóvá teszi Európát.

A védelmi kiadások jóllétet befolyásoló hatásai

A jóllét mérése a biztonság szemszögéből vizsgálva azért válik különösen fontossá, mert a közvéleményben a viszony a gazdasági fejlődés és a biztonságpolitikai kiadások nagysága között hagyományosan a „vaj helyett ágyú” ellentétpárra szűkül. Ezért a tervezés, megvalósítás és értékelés etikai oldaláról vizsgálva a katonai kiadások társadalmi hasznosságára reakciósan úgy tekintenek a választópolgárok, mint amelyek értékes erőforrásokat vonnak el a gazdaság többi területétől, végső soron pedig fenntarthatatlan terheket hárítva ezzel az egész társadalomra. Békeidőben ezek a felhangok, – hogy mekkora katonai terhet képes és hajlandó egy adott társadalom elviselni – többnyire a zéró toleranciát tükrözik. Ennek oka abban keresendő, hogy mindennapjaik során nem látják, nem érzékelik közvetlenül azokat a tevékenységeket, melyek az ország védelmét szolgálják, ezáltal a biztosított források felhasználási hatékonyságát sem tudják megfelelően értelmezni. A modern közgazdaságtan ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a védelem iránti társadalmi kereslet hiánya, valamint a piaci szabályozás tökéletlenségei okán a piac képtelen a közjavak megfelelő mennyiségű előállítására, ezért nem szabad a társadalomra bízni, hogy piaci alapon szervezze meg magának a közjószágnak számító honvédelmet, mint szolgáltatást. Ugyanis a magán gazdasági szereplők önérdekkövető és ésszerű magatartása révén nem érhető el az államon belüli biztonság megvalósítása területén a kívánt társadalmi optimum. A katonai védelem ezért olyan nemzetbiztonságot érintő állami funkció, amelyet az államok kizárólagos hatáskörben látnak.

Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az alapgondolatot, hogy a jóllét sajátságos feltétele a fegyveres erők[11] által biztosított biztonságpolitika megvalósítása.[12] Ennek szükségességét abban látom, hogy az Európai Unió fennállásának hozadéka, hogy Európában 70 éven át tartó béke köszöntött be, amely időszakot (1945–1973 közötti időszakot jóléti államok fénykoraként említi a szakirodalom) Sapir (2006) a nyugati államok fejlődése, intenzív gazdasági növekedése és a kiterjedt szociális ellátások megszilárdulása hatotta át. Mégis tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy az első olajválságot követően ez a lendület megtorpant és az elmúlt közel harminc évben is a fellendülés folyamatos válságát éli.

Másik fontos aspektus, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni a jóllétet szolgáló helyes politikai döntések meghozatalának mérlegelésekor, az a globalizáció hatása. Ugyanis a globalizáció eredményeképpen a biztonság is globális kihívássá vált,[13] még ha a biztonságot veszélyeztető tényezők Európa geopolitikai régióin belül eltérő értelmezést is mutatnak.[14] Gondoljunk csak abba bele, hogy a külpolitikát amíg az államon belüli érdekcsoportok és politikai erők alakítják, addig a külpolitikai döntéseket a nemzetközi rendszer változásai kényszerítik ki. Ezért mondhatjuk, hogy az államok biztonságpolitikája, illetve külpolitikája együtt jelenik meg a kormányok döntéseiben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a globalizációs folyamatok hatásai alól egyetlen állam sem képes magát kivonni, még akkor sem, ha önmaga nem is képes lépést tartani az új kihívásokkal. Vagyis az állam akkor is biztonságpolitikai döntést hoz, ha nem dönt a hosszútávú jóllététét érintő, sürgető külpolitikai kérdésekben.

Ugyanis az államok a biztonságpolitikájukon keresztül döntenek arról, hogy a fenyegetések és veszélyek elhárítására milyen képességeiket erősítik meg. Ilyen választható fejlesztési terület például a katonai képesség is. Eddig az államok a hidegháborús időszak után jellemzően a gazdasági teljesítőképességük javára fordították forrásaikat, hiszen az „új világrend” új típusú és már nem katonai kihívásokat hozott magával. Így aztán teljesen természetessé vált, hogy a lokális problémák áthidalása miatt kezdetben regionális szinten az egymásba kapcsolódó érdekhálózatok megerősödtek, majd a globális gazdasági együttműködési folyamatokban az interdependencia, azaz kölcsönös függés és egymásrautaltság is felerősödött.

Az állam stabilitását meghatározó biztonságelméletek

A ’90-es évek elejétől a biztonságelméletek kutatói két fő ideológia mentén határozták meg a biztonság tartalmi elemeit. Mindkét nézet a biztonságpolitika szemszögéből vizsgálva abban megegyező, hogy a biztonság állapotának állandónak kell lennie egy állam életében. Ez megegyezik a külpolitikai nézettel is, miszerint a biztonság alapszükséglete az állam területén élő népességnek, a meglévő társadalmi problémák pedig felerősödnek, ha a biztonság megszűnik, és a bizalomvesztés miatt végsősoron a kormányzati folyamatok elvesztik legitimációjukat. A biztonsági tanulmányokkal kapcsolatos kutatások kezdetének időszakában a biztonság elsősorban a katonai biztonságot jelentette, majd ez a fogalom fokozatosan bővült, és kiterjedt a katonai mellett a környezeti, gazdasági, társadalmi és politikai területekre is. A hidegháború utolsó éveiben bekövetkező változásokra reagáló kutatások nagyban segítették a biztonság dimenzióinak megértését. A koppenhágai iskola kutatói a biztonság öt különböző szektorát határozták meg a kölcsönhatások különböző típusai szerint. A szektorok között természetesen nagyon gyakoriak az átfedések és a kölcsönhatások. A koppenhágai iskola legismertebb elmélete a szektorális analízis A tradicionális iskolát követők a második világháborús nézeteket helyezték előtérbe. Ezért a biztonságot a honvédelemmel azonosították, ahol a fegyveres erők jelentették az eszközt ­– nézetük szerint a nagyobb katonai erő nagyobb biztonságot jelentett –, az állam pedig ezt az azt irányító biztonságpolitikának, illetve külpolitikának volt aktív szereplője. A biztonság fogalmát komplexen értelmezők csoportja ezzel szemben a katonai szempontok mellett más biztonságra ható tényezőket is azonosítottak vizsgálataikban. Dolgozatomban ez utóbbi felfogás szerinti több dimenziós biztonsági modellben értelmezem én is a haderő és a jóllét kapcsolatát.

 

A biztonság fogalmának meghatározása a biztonság szektorális elméletének (Buzan, 1983) megalkotójához, a koppenhágai iskolát[15] képviselő Barry Buzan nevéhez fűződik, aki a biztonságot tartalmi elemei szerint öt szektorra kiterjesztett egyensúlyi állapotban határozta meg. Ezek a katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. Az objektív biztonságot egyrészt a katonai szektor képviseli, ami a realista felfogás szerint az állam legfőbb céljának megvalósulását az állami szuverenitás, tehát a terület, légtér és lakosság védelmének biztosítását jelenti. Ebbe tartozik az államok támadó és védelmi képessége, illetve a szereplők egymás iránti szándéka. Míg a politikai szektor a szuverén állam funkcionalitását, a hatékony kormányzati rendszerek és az ezeket legitimáló ideológiák szervezeti stabilitását foglalja magában. A gazdasági szektorhoz tartozik a szuverén és hatékonyan működő állam társadalmi jólétéhez és annak fenntartásához szükséges nyersanyagok hozzáférhetőségének, pénzügyi eszközök és piaci lehetőségek biztosítása. A szubjektív biztonságot a társadalmi szektor foglalja magában, amit az államon belül élő egyének percepcióikon keresztül alakítanak ki. Ide tartozik: a fejlődés, fenntarthatóság, örökség megőrzése[16]. A környezeti szektor az emberiség túlélése szempontjából fontos helyi és bolygó szintű bioszféra megőrzését jelenti.

A biztonságot veszélyeztető tényezők intenzitásuk, avagy az általuk kiváltott feszültség szintjének növekedése alapján eszkalálódhat a következő sorrendben: kihívás, kockázat, fenyegetés, válság, konfliktus és legvégső esetben akár háború (fegyveres összecsapás) is. A gazdasági és környezeti szektor biztonsági problémáira jellemző, hogy globális szinten jelentkeznek. Kezelésükre mégis állami vagy államokon belüli, lokális szinteken állnak rendelkezésre a leghatékonyabb eszközök. Ezzel szemben a katonai, politikai és társadalmi szektor biztonsági szektor problémái inkább regionális szinteken jelentkeznek gyakrabban.[17]

Az állam stabilitása és a védelmi kiadások közötti kapcsolatról

A honvédelemre fordított kiadásokat Stiglitz tiszta közjavak példájaként említi. A katonai kiadások a közösségek, az államok kialakulásának velejárói. A védelmi kiadások hasznossága megközelíthető társadalmi, politikai és gazdasági szempontból is egyaránt. A közgazdász Adam Smith szerint az állam feladata meghatározott tevékenységre korlátozódik: „az uralkodó első kötelessége megvédelmezni a társadalmat más független társadalmak erőszakoskodásától, és támadásától” (Smith, 1940).

A védelmi kiadások fogalmának meghatározása országonként, sőt sok esetben kutatónként is eltérő. A védelemre fordított kiadások mértékét a gazdaság teljesítőképességének bruttó hazai termék (GDP) arányában mérik. Ez az arány a NATO-tagságból fakadó követelményeknek megfelelően szabályozott, azonban mozgásterét a tagállam gazdasági teljesítőképessége döntően befolyásolja.

A NATO-tagállamok alapvetően két módon, közvetlen és közvetett hozzájárulások formájában teljesítik a védelmi kiadásokhoz történő hozzájárulási kötelezettségeiket.

Közvetlen védelmi kiadásokon értjük békében: a fegyveres erők fejlesztésére és fenntartására, állandó harckészültségének biztosítására és a háborús feladatokra való felkészítésére fordított pénzügyi eszközök összességét. Háború idején: a fegyveres küzdelem anyagi-technikai biztosítására, a haditechnikai eszköz- és anyagveszteségek pótlására, új alakulatok felállítására, a meglévő erők fenntartására előirányzott pénzügyi ráfordítások volumenét.  A közvetlen költségek két csoportra oszthatók: a fenntartási és a fejlesztési költségekre. Fenntartási kiadásoknak tekintjük a védelmi erők mindennapi működési szükségleteivel kapcsolatos pénzügyi ráfordításokat. Három fő tételét különböztetjük meg: működési kiadások, bér- és bérjellegű kiadások, felújítás. Fejlesztési kiadásoknak tekintjük mindazokat a pénzügyi ráfordításokat, amelyek növelik a védelmi erők anyagi-technikai ellátottságának szintjét és minőségét, harckészültségét és harcértékét. Főbb csoportjai: tárgyi eszköz beszerzés, ingatlan beruházás.

Közvetett védelmi kiadások azok a védelmi kiadások, amelyek az ország védelmének céljait szolgálják, de nem jelentkeznek a védelmi tárca kiadásai között. Két csoportját különítjük el: a számszerűsíthető és a nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások. Számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások alatt a kiadások azon körét értjük, amely nem a védelmi tárcánál jelentkezik, hanem a nemzetgazdaság egyéb területein, és számszerűsítése megoldható. Leglényegesebb fajtái a hadiipari kapacitások kiépítésével és fenntartásával kapcsolatos, a nemzetgazdaság különböző területein megjelenő kiadások, a háborús termelés és ellátás érdekében képzett tartalékok fenntartása (energia, egészségügyi eszközök, alkatrészek, stb.), védett háborús vezetési pontok kiépítésének és fenntartásának költségei, hadszíntér előkészítés költségei, polgári védelem kiadásai, a nemzetgazdaság mozgósításának előkészítése, az ország közlekedési és hírhálózatának a háborús igényeknek megfelelő kiépítése és fenntartása (út-, vasút-, hídépítés, stb. azon plusz költségei melyeknek révén alkalmassá tehetők katonai célok szolgálatára). A nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások közé sorolható minden egyéb olyan kiadás, amely a társadalomban a védelmi erők létéből következik. A legjellemzőbb fajtái az általános hadkötelezettségből adódó veszteségek (létre nem hozott jövedelmek), a védelmi kiadások egy részének azon tulajdonsága, hogy végleg kikerülnek a gazdasági körforgásból, így multiplikatív hatásuk megszűnik.

A védelmi kiadások outputját, azaz a védelmi (katonai) képességeket nehéz egy tudományos értékű indikátorral jellemezni. A védelmi kiadások szintje, – mint a védelem inputja –, bár nincs függvényszerű kapcsolatban az outputtal (védelmi képességekkel), mégis fontos és tudományos szempontból is elfogadható indexként szolgál, amely alapján összehasonlításokat tehetünk más államok védelmi kiadásainak mértékével és következtetéseket vonhatunk le az adott állam védelmi képességeire és céljaira vonatkozóan.[18]

A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta.

Felhasznált irodalom

Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations

Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.

Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.

Clausewitz, C. (1980). Vom Kriege (13th ed.). Bonn: Werner Hahlweg.

European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union.

European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.

Gärtner, H. (2007).  Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.

Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem.

Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.

Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.

Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.

Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.

NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.

Smith, A. (1940). Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól (3rd ed.). Budapest: Magyar Közgazdasági Társaság

Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.

The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

 

[1] Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.

[2] Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.

[3] NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.

[4] GDP: Gross Domestic Product, bruttó hazai termék. Jellemzően egy ország gazdasági teljesítményének mérésére és az egyes országok összehasonlítására használják. Ez a szám egy országban adott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített, pénzben kifejezett értékét mutatja. Ebbe beletartozik a háztartások fogyasztása, az állam vásárlásai, az üzleti beruházások, valamint a nettó export (azaz az export és az import különbsége) is. Általában reál GDP-t alkalmaznak a tanulmányokban, amikor GDP-re történő hivatkozással találkozunk, ami a nominális GDP számítástól abban különbözik, hogy az inflációval korrigálja azt.

[5] Nemzetközi összehasonlításra alkalmas minőségű adatok 1990-től állnak rendelkezésre a Word Bank adatbázisában. 1990-től az EU tagállamai évente emelkedő volumenű védelmi kiadásokkal rendelkeznek és a GDP részarányos mutatót tekintve az utóbbi években (2018-tól) fordulatra is figyelmesek lehetünk, mégis a védelmi kiadások elmaradása a védelmi képességek terén olyan lemaradást generált a második világháború végétől kezdve, amely az Európai Unió, – mint a béke projektje – tagállamaiban mintegy 70 év lemaradást eredményezett. 1990-ben a védelmi kiadások EU átlaga a GDP 2,4%-a volt, addig 2018-ban ez az arány 1,4% (223,4 milliárd EUR), 2020-ban pedig 1,6%.

[6] The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

[7] NATO: North Atlantic Treaty Organisation (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete)

[8] Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations

[9] A közös biztonság- és védelempolitika (CSDP) az Európai Unió politikai és katonai intézményi struktúráinak, valamint külföldön végrehajtott katonai és civil misszióinak és műveleteinek általános kereteit határozza meg. A 2016-os európai globális stratégia határozza meg a CSDP stratégiáját, míg a Lisszaboni Szerződés (más néven az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) tisztázza az intézményi vonatkozásokat és megerősíti az Európai Parlament politikai szerepét. A Lisszaboni Szerződés újításai lehetőséget teremtettek a politikai koherencia megerősítésére a közös biztonság- és védelempolitika terén.

[10] European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union. és European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.

[11] Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.

[12] Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.

[13] Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.

[14] Gärtner, H. (2007).  Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.

[15] A különböző elméleti iskolák biztonságfelfogásának bemutatása nem célja dolgozatomnak, csupán a megértést segítően utalok ezek jellemzőire, olykor képviselőire. A témában bővebben lásd: Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

[16] Hagyományok, nyelv, vallás, kultúra, nemzeti tudat.

[17] Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.

[18] Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.

A A biztonság állami stabilitásra gyakorolt hatásairól bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

(The Intelligence Capability of the European Union)

Rezümé

Az adatszerzés, az információgyűjtés „lelke” a hírszerzésnek, egyben pedig a legköltségesebb eleme is. A modern technológiai rendszereket fejleszteni, adataikat értelmezni képes szakértelem, az információkat több tudományterületi jártassága miatt felhasználhatóvá tenni képes szakember ritka, a nemzetközi nagyvállalatok által a döntési előnyhöz jutásuk érdekében is keresett erőforrás. Az államoknak ebben a versengő környezetben kell vonzóvá tenniük a globálisan jelentkező fenyegetések és kihívások ellen való küzdelem iránt fogékony humán erősforrás számára azt az életpályamodellt, aminek katonájaként a pénzpiacokon, a szervezett bűnözés és a terrorizmus vagy akár a klímaváltozás területein az állam szuverenitásáért minden nap harcba szálljon. Az Európai Unió fokozatosan nemzetközi gazdasági szervezetből, nemzetközi biztonsági szervezetté is vált, és olyan hatáskörök birtokosa lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű magatartást is tanúsít, de mint egyfajta civil vagy „puha” hatalomként, ami mind a mai napig alapvetően a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi eszközeit használja a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében.

Kulcsszavak: intelligence, GEOINT, globális stratégia, MFF

Abstract

Obtaining information and collecting data constitute the essence of intelligence agencies, which also prove to be the most expensive element of intelligence activities. Experts capable of developing state-of-the-art technology systems and of construing data derived from such systems, as well as capable of making such data consumable on account of such expert knowing the ins and outs of a number of fields of science are rare and valuable resources for international companies seeking to secure for themselves a competitive edge in decision-making. It is this competitive market where states are to present an attractive a career path model for human resources with an inclination to fight against global threats and challenges, by deploying them as soldiers to fight for state sovereignty every single day against organised crime, terrorism or climate change. Gradually, the European Union has evolved from an international economic organisation also into an international security entity, securing for itself powers enabling it to act increasingly in a state-like manner, as a civil or soft-power, which uses its economic, commercial and financial measures to attain its targets and objectives in foreign affairs and security policy.

Keywords: intelligence, GEOINT, Global Strategy, MFF

A hírszerzésben rejlő potenciálok azonosítása az Európai Unió szemszögéből

Az Európai Unió (továbbiakban: EU) 27 országot tömörítő, egységes piacot működtető kereskedelmi nagyhatalom, amely a feldolgozóipari termékek és a szolgáltatások legjelentősebb exportőre a világon, és 100‑nál is több ország legnagyobb importpiacának számít. Külkapcsolatainak egyik legfontosabb eszköze az elsősorban szabadkereskedelmi elvekre épülő kereskedelempolitika, amelyet eszközként – az önálló európai katonai képesség hiányából fakadó nemzetközi érdekérvényesítési képességét pótolva – a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében használ fel világgazdasági súlyának megőrzése érdekében.

A kémkedés már az ókortól jelen van a társadalmak életében, ugyanis egy állam hosszú távú, eredményes működésének fenntartása és önállóságának megőrzése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hogy az ezzel kapcsolatos releváns, külföldre vonatkozó vagy külföldről származó: gazdasági-, katonai- és politikai információkat megszerezze, illetve az ilyen jellegű saját információit megvédje, vagyis az ilyen információk megszerzésére irányuló leplezett törekvéseket minél gyorsabban és teljes körűen felderítse és elhárítsa. A hírszerzés célja tehát, a döntési előnyhöz jutás biztosítása. Az EU ezt a képességét a versenytársaival, a politikai ellenfeleivel szemben sikerrel alkalmazza az egyre inkább kiéleződő nemzetközi gazdasági versenyben, amely sikernek köszönhetően Európában 70 éve béke honolhat. Ezt a teljesítményt ismerte el a világ azzal, hogy 2012-ben az EU nyerte el a Nobel-békedíjat, amiért előmozdította Európában a békét, a megbékélést, a demokráciát és az emberi jogokat. De ne felejtsük el, hogy a megfigyelés már nem csupán államokra vagy üzleti titkokra irányul, hanem széles körben lehetővé teszi az emberek közötti kommunikáció lehallgatását is. Ez pedig ellentétes a magánszemélyek magán- és családi életének tiszteletben tartásával, valamint a magánélet tiszteletben tartásához és az adatvédelemhez való joggal – melyek mindegyikét uniós szinten az Európai Unió Alapjogi Chartája védi. Az EU és tagállamai kötelesek védelmezni ezeket az emberi jogokat a megfigyeléssel összefüggésben is, továbbá a jogellenes megfigyeléssel szemben kötelesek jogorvoslatot biztosítani az áldozatok számára.[1] Ugyanis a hírszerzés egy dinamikusan változó fogalom, ezért sincs meghatározott definíciója vagy kifejezett alkalmazási területe, ellenben a produktumának, az intelligencenek[2] állandó célja van, ami egyszerűen meghatározható: biztosítson előnyt a döntéshozó számára.

Az EU ahhoz, hogy fenntartsa versenyképességét, a tagállamok által befizetett források legnagyobb részét olyan programok megvalósítására fordítja – azon túl, hogy finanszírozza saját apparátusát, valamint harmadik országoknak nyújt rendkívüli támogatást, elősegítve ezzel is a gazdasági térség stabilitását –, amelyek az EU szakpolitikáinak előmozdítására irányulnak. Többek között ilyen program a Galileo is, ami a GEOINT[3] információgyűjtés módszerhez tartozik. A Galileo az Európai Unió globális műholdas navigációs rendszere (GNSS),[4] amelyet „európai GPS-nek” is neveznek (az USA rendszere a GPS).[5] A Prágában található Európai GNSS Ügynökség által üzemeltetett és így polgári ellenőrzés alatt álló program – amely a Horizon Europe program keretében kerül finanszírozásra a 2021-2027-es ciklusban – adatai széles körű alkalmazásokra felhasználhatók, mert ugyan a rendszer autonóm, de átjárható a meglévő műholdas navigációs rendszerekkel. A Galileo jelenleg 26 műholdból áll, ezt szeretnék tovább bővíteni tartalékműholdakkal (összesen: 24 műhold+6 tartalék). Az EU-nak azért van szüksége erre az egyedül egyik tagállam által sem finanszírozható fejlesztésre, mert a műholdas navigációs szolgáltatások világpiaca 2022-re várhatóan évi 250 milliárd eurót fog majd kitenni. Ma pedig már az EU gazdaságának mintegy 7%-a függ a globális navigációs műholdas jelek rendelkezésre állásától a közlekedéstől, a logisztikán át, a távközlésig és az energiagazdálkodást is ideértve. A szegmens versenytársai pedig az orosz Glonass, a kínai Beidou és az amerikai GPS a következő generáció fejlesztésével, de India, Irán és tucatnyi magáncég világszerte a SpaceX rakéták segítségével.

Az EU kiszélesítve megfigyelési képességét a Copernicus-t (korábban: GMES) a Föld megfigyelésének európai rendszerét is üzemelteti immáron 20 éve. Az földmegfigyelő infrastruktúra 7 műholdtól és in situ érzékelőktől (földi állomások, levegőben lévő érzékel, tengeri szenzorok) érkező napi 12 TB,[6] nagy felbontású adat ingyenes hozzáférését biztosítja hat tematikus területtel kapcsolatban: szárazföld, tenger, légkör, éghajlatváltozás, vészhelyzetek kezelése és biztonság. Az adatokat az innovatív vállalkozások is használják műholdas technológiával működő termékek és szolgáltatások kifejlesztésére. A DIAS[7] pedig egy új adat- és információ hozzáférési szolgáltatás lesz, ami 5 felhőalapú rendszer-architektúrában tárolja a napi friss és a régebbi adatokat egyaránt, illetve biztosítja a tömeges adatkezelés lehetőségét a felhasználóknak anélkül, hogy a letöltés, feldolgozás és a tárolás terheit ehhez viselniük kellene. A fejlesztések kedvezményezettjei a hatóságok, az ipar és a tudományos élet vívmányai iránt érdeklődő végfelhasználók, akik környezetvédelmi és biztonsági kérdésekkel kapcsolatos szolgáltatások fejlesztésére is felhasználhatják szabadon az „Űrügynökség” adatait, ezzel is fokozva az Európa űrkutatási versenyképességet.

 Európai Unió hírszerzéssel kapcsolatos jogi keretrendszere

A lisszaboni szerződés alapján „A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben az Uniót a főképviselő képviseli. Az Unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az Unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon.” [EUSZ 27. cikk (2) bekezdés] „Az Európai Tanács elnöke – a saját szintjén és e minőségében, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hatáskörének sérelme nélkül – ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.” [EUSZ 15. cikk (6) bekezdés] „A bizottság […] a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a Szerződések által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét. Az intézmények közötti megállapodások létrehozása céljából indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára.” [EUSZ 17. cikk (1) bekezdés]

Az EK helyébe lépő EU (EUSZ 1. cím 1. cikk (3) bekezdés) kifejezett nemzetközi elismerésére korábban általában nem került sor, hanem a kívülálló államok hallgatólagos formában hozták a közösségek tudomására az elismerésre vonatkozó döntésüket: vagy szerződésre léptek vele (de facto elismerés), vagy diplomáciai kapcsolatokat létesítettek vele (de jure elismerés). A lisszaboni szerződéshez csatolt 24. jegyzőkönyv azonban származékossá teszi az Unió jogi személyiségét, miszerint kimondja, hogy mindez „semmilyen módon nem jogosítja fel az Uniót arra, hogy a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörökön kívül jogot alkosson vagy intézkedéseket tegyen.” Ennek értelmében az EU a ráruházott hatáskörökön belül kötelező erejű szerződéseket és megállapodásokat köthet. Az EU jogalanyiságának szerződéses meghatározása a külkapcsolati rendszer fejlődése szempontjából is rendkívül fontos. A nemzetközi jog többek között ezért a szupranacionális jellege miatt sem ismeri el szuverén államként az EU-t, még ha olyan hatáskörök birtokosává is lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű (state-like) magatartást is tanúsít. Ha pedig nem állam, akkor saját hírszerző szolgálattal sem rendelkezhet, kivéve akkor, ha a tagállamok lemondanak nemzeti szuveneritásuk ezen részéről és átadják azt az EU-nak. Ezt az elvet a Lisszaboni Szerződés is követve, a hírszerzést nemzeti hatáskörbe utalta, ahogy a külpolitika sem kerülhetett közösségi hatáskörbe. Ettől függetlenül a kormányközi egyeztetések napirendjén fokozatosan a külpolitikai területeken túl a védelmi és biztonságpolitikai területek is közös megvitatásra kerültek, de a döntések végső soron továbbra is a kormányok kezében maradt, de a Tanácsnak, mint fórumnak a szerepe már mindkét terület esetében meghatározóvá vált.

Mindez nem meglepő hiszen a kezdetben kizárólag gazdasági téren elindított európai integráció mára már az éghajlat-politikától, a környezetvédelemtől és az egészségügytől kezdve az említett külkapcsolatokon és biztonságpolitikán át, egészen az igazságügyig és a migrációs politikáig számos szakpolitikai területet átível. Ezt a szemléletmódban bekövetkezett változást jól tükrözte az is, amikor 1993-ban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) helyébe az Európai Unió elnevezés lépett.

Az Európai Unió nemzetbiztonsági képessége

 A közös külpolitika létrehozásával kapcsolatban a fordulópontot az 1989–1990-es években lejátszódó világpolitikai változások – a bipoláris rendszer szétesése, a keleti blokk összeomlása és a német újraegyesítés következtében Németország megerősödése – jelentették. A hidegháború végével jelentősen változó biztonsági környezetben, a realista megközelítés látszólagos háttérbe szorulásával és a liberális, normatív gondolkodás megerősödésével egy időben a közös kül- és biztonságpolitika létrehozásának igénye is felerősödött. Az EU katonai pillérjének kiépülésével (EUPSC,[8]  EUMS,[9], EUMC[10] stb.)  párhuzamosan a 2000-es évek elejétől intézményesülni kezdett az EU közös biztonság- és védelempolitika (KBVP)[11] civil pillére is a Polgári Válságkezelési Bizottság (CivCom)[12] felállításával. Az EU többszintű Helyzetelemző Központját, a SitCen-t is ekkor hozták létre.[13]

A következőkben bemutatásra kerülő intézmények nem végeznek titkos információgyűjtést, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai döntéshozatal segítése céljával, önkéntes alapon, a tagállamok hírszerző szolgálatai osztják meg velük az előzetesen értékelt hírszerzési információkon, illetve nyílt forrásokon (OSINT)[14] alapuló jelentéseiket. A szervezetek rendelkezésére állnak továbbá az Európai Külügyi Szolgálathoz (továbbiakban: EKSZ) a civil és katonai EU misszióktól, a harmadik országokban működő EU-képviseletekről, az Európai Rendőri Hivataltól (továbbiakban: Europol), az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (továbbiakban: Frontex), a nemzetközi szervezetektől, a nem-kormányzati szervezetektől, valamint az Európai Unió Műhold Központjától (továbbiakban: SatCen) érkező információk és jelentések. Lehetőség van mindezek mellett tényfeltáró csoportokat küldeni harmadik államokba egy-egy kérdéskör feltérképezésére.

A SitCen az EU első intézményesített hírszerző szerve,[15] amelyet Javier Solana személyes kezdeményezésére hoztak létre, és amelynek 100 fős állománya az EU Katonai Törzsét (EUMS) segítette az EU különböző hírszerző egységeitől, a tagállamoktól és az akkori Külkapcsolatok és Politikai-katonai ügyek Főigazgatóságától összegyűjtött (jellemzően az akkori védelempolitikai DG-n keresztül kapott) adatok elemzésével. Kezdetben a Sitcen feladata elsősorban hét tagállam – Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság – közötti információmegosztás volt. 2005-ben feladata a terrorizmusellenes küzdelemmel is kiegészült, és a SitCenen belül egy terrorizmusellenes csoport jött létre (Counter Terrorism Group – CTG). A szervezet életében a következő jelentős változás 2007-ben történt, amikor az Egységes Hírszerző Elemző Képesség (Single Intelligence Analysis Capacity – SIAC) is létrejött. A SIAC feladatának a válságok korai előrejelzése és helyzetelemzés számított, amihez az EUMS katonai hírszerzéssel kapcsolatos jelentéseit is feldolgozta. 2011-ben megszűnt a Nyugat-Európai Unió (WEU), ezért annak ilyen irányú feladatait is a SitCen vette át.

Az IntCen[16] elődje a SitCen, mely utóbbi az EKSZ létrehozásával együtt jött létre. Az EKSZ-t létrehozó 2010-es határozat értelmében a SitCen és az EUMS az EKSZ része lett, így a polgári és katonai hírszerző (EUMS IntDir)[17] titkosszolgálati funkciókat az újonnan felállított szerv keretein belül integrálta. 2011 végén Catherine Ashton főképviselő jóváhagyta a Külügyi Szolgálat hírszerző támogató tevékenységének irányelveit (Framework and guidelines for Intel support to EEAS).[18] Majd ezt követően 2012 márciusában a hivatal elnevezését EU Hírszerzési és Helyzetelemző Központra (EU IntCen) változtatták meg. Az EU IntCen az EKSZ egyik igazgatóságaként a főképviselő közvetlen irányítása alatt áll, és jelenleg kb. 80 fő látja el feladatait. Feladata, hogy stratégiai szintű elemzéseket végezve elsősorban a főképviselőt lássa el információkkal, de a tagállamokat, valamint más uniós szerveket, döntéshozókat is segíthet elsősorban a KKBP, a KBVP és a terrorizmus elleni küzdelem területén. Az IntCen elsősorban nem egy hagyományos információszerző hivatal, hiszen az információszerzés képessége továbbra is a tagállamok hatáskörében maradt, klasszikus titkosügynöki tevékenységet nem folytat. Ennek ellenére az Egységes Hírszerző Elemző Képességen (SIAC) keresztül korlátozott mértékben nyílt információszerző képességgel is rendelkezik, médiahíreket, nyílt információkat, a beérkező jelentéseket, illetve saját úgynevezett tényfeltáró delegációinak jelentéseit elemzi. Elsősorban a tagállamoktól és más uniós szervezetektől (Európai Bizottság, EU-delegációk, Europol,[19] Frontex,[20] Eurojust, az EU eseti tényfeltáró, „fact-finding trips” delegációi, valamint a polgári és a katonai műveletek saját felderítő-, információs elemei) és a partnerektől (például NATO, EBESZ) beérkező információkat dolgozza fel.[21]

A SatCen[22] 1992-től 2001-ig a Nyugat-európai Unió Műholdközpontjaként működő intézmény 2002-től az EU intézményes keretein belül működik, székhelye Torrejón de Ardozban (Spanyolország) található. Elsődleges feladata, hogy a világűrbe telepített eszközökön és kiegészítő adatokon alapuló szolgáltatások nyújtásával támogassa az Unió közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységét. Műholdas és légi felvételeket, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít. A GEOINT rendszer segítségével a műholdképek és a térinformatikai jellemzők összevetéséből és elemzéséből, földrajzi vonatkozású események jeleníthetők meg vizuálisan. Bár nyilvánvaló, hogy ezt a térinformatikai rendszert elsősorban katonai célokra fejlesztették ki, könnyen belátható, hogy az élet más területein is (mint például a közlekedés, telekommunikáció, ingatlanfejlesztés, bányászat, régészet stb.) használható. A SatCen nemzeti és nemzetközi intézményekkel működik együtt a világűrrel kapcsolatos területeken. Részt vesz a Copernicus-programban, továbbá szorosan együttműködik az Európai Védelmi Ügynökséggel (EDA), az Európai Bizottsággal, az Európai Űrügynökséggel, más intézményekkel (pl. Galileo) és nemzetközi szervezetekkel. A közös kül- és biztonságpolitikán belül elsősorban a biztonság- és védelempolitikai döntéshozatalt támogatja a tevékenységével: képi, légi, műhold és térinformatikai adatok gyűjtésével és elemzésével. Saját felderítő kapacitással nem rendelkezik, a kereskedelmi műholdaktól megvásárolt vagy Helios műholdas felderítő rendszer által szolgáltatott felvételeket elemzi, ami önálló EU-s képszerzői és elemzői hírszerzési képességnek (immagery intelligence, értsd: képi felderítés – IMINT)[23] minősül. Legfontosabb szervezeti egysége az adatfeldolgozó és adattovábbító, a válsághelyzet-támogató és helyzetértékelő, a térképfeldolgozó, illetve a nonproliferációs részlegekből álló műveleti osztály. a Műhold Központ hatáskörébe tartozik a GEOINT (Geospatial Intelligence – térinformatikai hírszerzés) is.

Europol 2010 óta uniós intézmény és az információk ezen a területen is a tagállamoktól, nyílt forrásokból vagy harmadik féltől (nemzetközi szervezetek, EU-n kívüli országok) származnak. Az intézmény feladatai: információ- és adatszerzés, tárolás, kezelés, elemzés és csere, valamint nyomozati és operatív tevékenységek koordinálása, szervezése és végrehajtása. 2016 januárjától az Europolon belül hozták létre az Európai Terrorelhárító Központot (ECTC)[24] többek között a tagállami és EU-n kívüli szervek és intézmények közti információcsere és műveleti együttműködés erősítése érdekében. Az Europol két adatbázissal rendelkezik, az Europol Információs Rendszer (Europol Information System – EIS) és az Elemzési Munkafájlok (Analysis Work Files – AWF). Az Europol jelentései általában műveleti vagy stratégiai jellegűek, felhasználói az EU döntéshozói, illetve minden olyan szerv, amely adatot oszt meg az intézménnyel.

A 2004-ben létrehozott Frontex tevékenységének ellátása során hírszerzési információk felhasználója, ugyanakkor a tagállami határőrizeti szervektől és más szervektől érkező adatok alapján hírszerzési jelentések készítője is. A szervezet olyan kockázatelemzéseket készít, amelyek a tagállamoknak az adott fenyegetés leküzdésére rendelkezésére álló képességeit is tartalmazza. A minősített adatok cseréjét, továbbítását a tagállamok, az EU intézmények és a Frontex hírszerzési egysége között védett hálózaton végzik (Frontex Kockázatelemzési Hálózat – Frontex Risk Analysis Network – FRAN). A Frontex helyzetértékelő központja a válságokat kíséri figyelemmel.

Belbiztonsági témákban az EU-hoz nem kötődő, az EU-politikákat nem szolgáló kormányközi hírszerzési együttműködési platform a Berni Klub és az abból kinőtt – az iszlám terrorizmusra összpontosító – a 28 EU-tagállamot, valamint Norvégiát és Svájcot tömörítő, Terror-ellenes Csoport. A Berni klub a nyugat-európai titkosszolgálatok vezetőinek éves szinten rendezett nem hivatalos találkozója, melynek témái Európai biztonságának kérdései. A klubhoz 1994-től csatlakozhattak a kelet-európai szolgálatok vezetői is. A szervezetre jellemzője, hogy önálló hírszerzési jogosultsággal és képességgel nem rendelkezik, kizárólag a tagok által megosztott információk alapján képes döntéseket hozni.

Az önálló európai hírszerző szolgálat létrehozásának jövőképe

Javier Solana EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő irányítása alatt, a 2003-as iraki válság miatt megosztott Európai Unió idején készült el, USA  2002-es nemzetbiztonsági stratégiájának mintáját követő, ’Biztonságos Európa egy jobb világban’ című dokumentuma, melyet 2003. december 12-én „Európai Biztonsági Stratégia” címen fogadott el az Európai Tanács. Az egyre bonyolultabbá váló nemzetközi biztonsági környezet ellenére a pénzügyi és gazdasági válság, illetve az euróövezet szuverén adósságválságának idején a figyelem a kül- és biztonságpolitikai kérdések felől a gazdasági-pénzügyi témák felé tolódott el, így a 2008-as felülvizsgálatot[25] követően sem született egy új, átfogó biztonsági-külpolitikai stratégia, egészen 2016-ig.[26]

Federica Mogherini főképviselő 2015 májusában jelentést terjesztett elő ’Az Unió szerepe a változó globális környezetben: egy összekapcsoltabb, feszültségekkel teli és összetettebb világban’ című dokumentumban. Az elemzés hátterét az EU alapvető stratégiai dokumentumai (2003, 2008) mellett az USA 2015-ös nemzetbiztonsági stratégiája képezte. Nathalie Tocci,[27] a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy mindeddig nem sikerült a lisszaboni szerződés jelentette lehetőségeket átfogóan átültetni az uniós külpolitikai gyakorlatba, és az új stratégia célja, hogy erősítse a különböző politikák közötti szinergia érvényesülését. Érvelését aláhúzandó Tocci Churchill híres mondását idézte: „Uraim, elfogyott a pénzünk. Most gondolkoznunk kell!”[28] Az Európai Tanács 2016. június 28-i ülésén elfogadott, 5-10 évre szóló „Európai Unió globális kül- és biztonságpolitikai stratégiája” (továbbiakban: globális stratégia) legfontosabb célként egy erősebb Európa megvalósítását határozta meg. A stratégia végrehajtásának folyamata jelenleg megjósolhatatlan, számos előre nemigen látható tényezőtől (brexit, elhúzódó 2021-2027-es pénzügyi keret tárgyalások, COVID-19 stb.) függ.

A 2016 áprilisban elfogadott „A hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés közös kerete – európai uniós válasz” című közleményben Mogherini összkormányzati megközelítést támogat, 22 cselekvési területtel, hogy segítse a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépést és erősítse az EU és tagállamainak, valamint nemzetközi partnereinek ellenálló képességét. Ezen intézkedések magukban foglalják az EU hírszerzés-elemző képességeinek megerősítését. Az Európai Külügyi Szolgálaton belül létrehozott hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport szakértelmének fejlesztésének célja, hogy többek között képessége kiterjedjen a kémelhárításra is, ezzel is támogatva a teljesebb körű polgári és katonai hírszerzési jelentések tartalmát, megerősítve ezzel is az EU válsághelyzetekre adott válaszának relevanciáját. Az évente készülő végrehajtási jelentések nem csak az EU-NATO közös, a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés uniós operatív protokolljának („EU Hybrid Playbook”) éves gyakorlatának a megrendezéséről, de a tagállamok támogatásáról a hibrid válsághelyzetekre adott reagálási képességeik megerősítése érdekében tett intézkedésekről is szól. A program a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választotta, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

Az EU hírszerzését ugyanis mindig két nézet szembeállása jellemezte. Az együttműködés elmélyítését sürgetők egy nemzetek felett álló, a közös hírszerzéshez szükséges jogosítványokkal felruházott intézmény kiépítését szorgalmazóké és a velük szemben álló, az ebben ellenérdekelt tagállamok, ők a nemzetállami szuverenitás fontosságával érvelnek. A hírszerzés közösségi hatáskörbe helyezésével kapcsolatban maga Javier Solana a legelső biztonságpolitikai főképviselő – aki 2000-ben az EU első intézményesített hírszerző szervét a későbbiekben még részletesen ismertetésre kerülő SitCent is létrehozta – úgy vélekedett, hogy noha a terrorizmus elleni küzdelem nagyon fontos feladata az EU-nak, de még egy ilyen típusú központi hírszerző ügynökség létrehozásának sem jött el az ideje. Ez jóllehet húsz évvel később sem változott meg, ennek pedig kézenfekvő oka leginkább abban keresendő, hogy nem csak a politikusok, hanem a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai is gátat szabnának az ilyen irányú törekvéseknek, hiszen ez egyben azt is jelentené, hogy – akár csak a gazdasági folyamatokat vizsgálva is – a tagállamoknak az egymáshoz viszonyított komparatív előnyeikről kellene lemondaniuk különösebb, – a nettó befizető[29] tagállamokat általában megillető – kompenzációk lehetősége nélkül.

Az unió jelenleg a tagállamok hírszerző szolgálatai által önkéntes alapon nyújtott hozzájárulások felhasználásával, a különböző típusú (pl.: hibrid fenyegetések, szervezett bűnözés, terrorelhárítási stb.) fenyegetésekre szakosodott ’uniós információs és elemzőcsoportokban’ végzik az aktuális és a kialakuló fenyegetések stratégiai elemzését. Ezért ezeknek az elemzéseknek a minősége mindenekelőtt a tagállamok belátásától/elképzelésétől függ, ami az unió szerint a ’globális stratégiájában’ megfogalmazott célok megvalósítása nem áll összhangban a tagállamoknak a közös kül- és biztonságpolitikákhoz való hozzájárulásával.

Az ellenséges hírszerzési tevékenységgel szembeni fellépés tekintetében az unió elsősorban a tagállamok közötti fokozott és hatékony koordinációt valósítja meg a kémelhárítás összehangolásával. Ezen kívül a 2016-os „globális stratégia” részeként az EU intézményeinek hírszerző és elhárítási képességeit fokozza azáltal, hogy az EU támogatáspolitikáján keresztül továbbfejlesztett képzésekkel, fizikai eszközök beszerzésének finanszírozásával (2014-2020-as költségvetési ciklusban hazánkban a Belügyi Alapokon belül a Belső Biztonsági Alapon keresztül) mozdítja elő a tagállamok biztonsági kultúrára vonatkozó tudatosságának elmélyítését. Ennek a globális stratégiának a megvalósítását szolgálja az a főképviselő által 2018-ban[30] megfogalmazott ’uniós akkreditációs rendszer’ kialakítását is szorgalmazó közlemény is, amely rendszer bevezetésével például a befektetések átvilágításának hatékonysága javulhatna, ugyanis a tagállamok és az intézmények által már azonosított ellenséges szereplők folyamatosan frissülő katalógusa alapján a rendszer figyelmeztetést tudna kiadni. Ezek az intézkedések fokoznák a tagállamok és más érintett nemzetközi szervezetek közötti kommunikációt, különösen a NATO-val való együttműködést, mert az ellenséges hírszerzési szolgálatok egyre gyakrabban bonyolult, kontinenseken átívelő pénzügyi konstrukciókon keresztül finanszírozzák az EU-val szembeni aktív intézkedéseiket.

Összefoglalás

Egyelőre annyi látszik bizonyosnak, hogy a Juncker-féle védelmi politikára szánt keretösszegeket[31] (H4 és H5 fejezetek) a finn soros elnökség 2019. december 12-én kiadott javaslata csökkentette a 2019. május 18-i COM javaslathoz képest. Tehát Jean-Claude Juncker 2019. november 30-i Európai Bizottság elnöki megbízatásának megszűnésével a következő elnök, Ursula von der Leyen – aki a tisztség elnyerése előtt közel 6 éven át Németország honvédelmi miniszter volt Angela Merkel kormányában – már némileg visszafogottabb védelmi kiadásszükségletben gondolkodik 2021-2027 közötti időszak tekintetében, mint luxemburgi elődje. Az Ursula von der Leyen vezette Bizottságban Josep Borrell Fontelles – aki katalán származású spanyolországi politikus és 2018-tól Spanyolország külügyminisztere volt – látja el a főképviselői tisztséget és egyben a Bizottság egyik alelnöke is a 2024. október 31-ig.

A jelenleg ismert EU védelmi stratégiák megvalósításához a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választották az Európai Bizottság jelenlegi tisztségviselőinek elődjei, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoportok részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta

Felhasznált irodalom:

1. Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, (2015/1) 134-138.
2. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés – EUMSZ (Lisszaboni Szerződés)
3. Benedek Márta: A hírszerzési együttműködés európai lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2014/3) 88-101.
4. Beke József: Az Európai Unió hírszerző képességének technikai támogatása, Nemzetbiztonsági Szemle, (2018/2) 56-68.
5. Béres János: Külföldi nemzetbiztonsági szolgálatok, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2018.
6. Boda József: „Szigorúan titkos!”? Nemzetbiztonsági almanach, Zrinyi Kiadó, Budapest, 2016.
7. Dobák Imre: A nemzetbiztonság általános elmélete, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2014.
8. Hajma Lajos: A katonai felderítés és hírszerzés története, Zrínyi Miklós Nemeztvédelmi Egyetem, Budapest, 2001.
9. Janusz Piekalkiewicz: A kémkedés világtörténete I-II. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1999.
10. Jensen, Carl J.: Bevezetés a hírszerzésbe, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
11. Lakatos Zsolt: Az Európai Unió hírszerzésének jelenlegi helyzete és kihívásai, Hadtudomány, (2013/1–2) 13-22.
12. Mark M. Lowenthal: Hírszerzés, a titoktól a politikai döntésekig, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
13. Marosi Zsuzsanna: Az Európai Unió hírszerzési együttműködésének helyzete és lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2017/V) 5-19.
14. Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
15. Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és biztonság, (2016/2) 75-85.
16. Pilch Jenő: A hírszerzés és a kémkedés története I-III. kötet, Kassák Kiadó, Budapest, 1998.
17. Resperger István: Nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
18. Rolington, Alfred: Hírszerzés a 21. században, A mozaikmódszer, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015.
19. Türke András István: A CSDP-missziók és hadműveletek műveleti irányítási rendszere, Nemzet és biztonság, (2010/9) 62-72.

[1] Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA): A hírszerző szolgálatok általi megfigyelés: az alapvető jogokkal kapcsolatos biztosítékok és jogorvoslatok az Európai Unióban című jelentése, 2015, Bécs

[2] intelligence: a körülöttünk lévő világról szóló tudás és az „előre tudás”, ami vezetők döntéseihez szükséges előzetes ismeret. Egyfajta produktum (hírszerzési jelentés), amely az információból, mint nyers adatból származik, ezért azzal sok közös vonása van.

[3] Geospatial Intelligence, értsd: Geoinformációs felderítés

[4] Global Navigation Satellite System

[5] Global Positioning System

[6] terabyte

[7] Data and Information Access Services

[8] Political and Security Committe értsd: Politikai és Biztonsági Bizottság

[9] European Union Military Staff, értsd: Európai Unió Katonai Törzse

[10] European Union Military Committee, értsd: Európai Unió Katonai Bizottsága

[11] Common Security and Defence Policy (CSDP)

[12] Committee for Civilian Aspects of Crisis Management

[13] European Union Situation Centre, 2012-től jogutódja az EU IntCen: European Union Intelligence and Situation Centre

[14] Open Source Intelligence, értsd: Nyílt forrású hírszerzés, ilyenek az újságok, internet, televízió- és rádiócsatornák.

[15] Politikai Tervező és Korai Előrejelző Egységen belül 1999-től működött egy kezdetleges, a Nyugat-Európai Unió-tól (WEU) átvett titkosszolgálati feladatokat ellátó Helyzetelemző Központ, amely Solana személyes kezdeményezésére jött létre. A 2001-es terrortámadások következményeként, a Tanács Titkárságán belül 2002-ben ebből jött létre a SitCen és elsősorban polgári feladatokat ellátó közös helyzetelemző központtá alakult. t

[16] European Union Intelligence and Situation Centre, értsd: Európai Unió Hírszerzési és Helyzetelemző Központja

[17] European Union Military Staff Intelligence Directorate, értsd: Európai Unió Katonai Törzsének Hírszerzési Igazgatósága

[18] EEAS: European External Action Service

[19] European Police (Mission), értsd: Európai Rendőrség (Misszió). Egy ügynökség, amely EU hírszerző rendszerének nem része, csupán támogatja azt.

[20] European Border and Coast Guard Agency, értsd: Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség

[21] Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[22] European Union Satellite Centre, értsd: Európai Unió Műholdközpontja

[23] A hírszerző közösség rési öregjei használják még ezt a szót, ma már inkább GEOINT a helytállóbb. Az IMINT klasszikus légi eszközei a léghajók voltak, majd helyüket a felderítő repülőgépek és a műholdak vették át, többnyire GEOINT-bevetések céljából. 2009-ben a Pentagon visszatért a léghajó fejlesztésre egyes meg nem erősített források szerint. A 20 km magasságban, 10 éven át repülni képes léghajóval a cél az, hogy nagyobb térséget (pl.: afgán-pakisztáni határtérség) állandó megfigyelés alatt lehessen tartani, észrevétlenül; ugyanis a földről nem látható és kívül esik a legtöbb a vadászrepülőgép és a vállról indítható légvédelmi rakéták hatótávolságán.

[24] European Counter Terrorism Centre

[25] „Jelentés az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról” című 2008-as dokumentum, a 2003-as „Európai Biztonsági Stratégia”-t vizsgálta felül.

[26] Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és Biztonság, (2016/2) 75-85.

[27] Istituto Affari Internazionali (IAI) igazgatója, a kutatás másik vezetője Alfredo Conte, az Európai Külügyi Szolgálattól (EEAS)

[28] Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, 2015. 134-138.

[29] GDP/fő alapon vizsgálva azok a jellemzően alapító tagállamok, amelyek a közös uniós költségvetéshez a legnagyobb mértékben járulnak hozzá és onnan különböző jogcímeken ennek csak töredékét kapják vissza. Ilyen jellemzően Németország vagy az úgynevezett „takarékos négyekként” ismert, Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország is.

[30] ’A reziliencia és a hibrid fenyegetések kezelésére szolgáló képességek megerősítése’ című közleménye az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, 2018.06.13.

[31] Multiannual Financial Framework (MFF), értsd: többéves pénzügyi keret. Jelenleg a 2021-2027-es költségvetési időszak tervezése van folyamatban.

A Az Európai Unió hírszerző képessége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a cikk számos szakmai beszélgetés és eszmecsere hatására készült, amiknek egy része Tajvanon történt az elmúlt hetekben.

 

A realizmus – a nemzetközi kapcsolatok elméletének egyik fő iskolája – számomra nem egy konkrét külpolitikai választás mellett letett garast, hanem egy gondolati sémát jelent, aminek alkalmazása során egymással teljesen ellentétes végkövetkeztetésre is juthatunk. Védjük-e meg Ukrajnát vagy Tajvant, alkalmazzunk-e szankciót az agresszorral szemben vagy sem? Az ilyen típusú kérdésekre lehet realista gondolatmenettel így, vagy úgy is válaszolni. Káros ugyanakkor, ha egyes külpolitikai döntéseket realistaként (sokszor ez a racionalitás fogalmával is keveredik, hibásan) fogunk fel, míg annak kritikáját, alternatíváját pedig teljesen diszkreditáljuk. Egy nemzet stratégiai célja (nemzeti érdeke) megvalósítható többféleképpen is. Például egyrészt a realista felfogás által támogatott külpolitikai döntésekkel, másrészt a más logikai séma (idealizmus-liberalizmus iskolája) keretében megszülető külpolitikai döntésekkel is elérhető ugyanaz a cél. Az is előfordul, hogy az elméleti (és pártpolitikai) szempontból szembenálló felek nem egyeznek meg a stratégiai célokban. Ám személyes szubjektív tapasztalatom szerint az esetek nagyrészében a végcél tekintetében egyetértés szokott lenni. A stratégiai cél meghatározása nem állandó, az folyton változik, ugyanakkor mégis egy bizonyos időszakban többé-kevésbé állandónak érzékeljük. Így tehát annak módosítását a népszuverenitásból következő demokratikus választáson végzi el a lakosság és bármit is választ, onnantól már az lesz a stratégiai cél, azaz az új nemzeti érdek. Tehát sem a nemzeti érdek, sem az elérésének módja nem kőbe vésett; finomhangolásra sokszor szükség lehet.

Az egyes külpolitikai helyzetek kezelésének szükségességekor felmerülő – sokszor eltérő világnézetből fakadó – vitáknál sokszor a végcél hasonló, még akkor is, ha az odavezető út, az eszközválasztás, a taktikai döntések radikálisan különbözőek lehetnek. Ha azonban meg tudunk állni és megállapodni legalább abban, mi a távlati cél, talán könnyebben fűzhetjük össze és tökéletesíthetjük a stratégiai cél elérésnek módszerét.

A realista iskola részét képező strukturális realizmus kifejezetten erős volt a ’90-es évek konstruktivista térhódításáig, de a fejlődő világban még ma is domináns pozícióban van. Oroszország és Kína is számos alkalommal él az elméleti keret több fogalmával úgy, mint a pufferzónák (befolyási övezetek és ütköző zónák) fenntartásának szükségességével. Ezzel szemben a Nyugaton többen a pszichológiára, a nemzeti identitásra, a vezetők egyéni tulajdonságaira fókuszálva próbálják megérteni az eseményeket. S ha egy vezető nem a pozitív összegű játszma (egyébként valóban racionális) logikáját követi, akkor az csakis irracionális, netán paranoiás őrült lehet. Látható, hogy ez az elméleti vonal (kibővülve az idealistákkal) és a realizmus egyes követői is rendre a máshogy gondolkozókat racionalitást nélkülöző személyekként írják le. Ezt a reflexet a politikai empátia hiányának számlájára írom, ami különösen káros akkor, amikor a másik ország (vagy elméleti vitapartner) motivációit és érvelési logikáját kéne ahhoz feltárni, hogy a legkevesebb súrlódással tudjuk menedzselni a világ eseményeit. Hiszen végső soron az emberi szenvedés minimalizálása lenne a cél, akár valaki pozitív, vagy zéró összegű játszámának látja a nemzetközi kapcsolatokat. Ennyi idealizmus megengedhető egy realistának is.

Gondolatok a tajvani helyzetről

Az elmúlt hetekben nagy sajtónyilvánosságot kapott Tajvan, amely terület nemzetközi jogi megítélését az egy Kína elv rögzíti. Bár az elv rögzített, a nemzetközi politikában nincs statikusság, hiszen ahogy a hatalmi megoszlás változik, úgy változhat vele egyes területek (nemzetközi jogi) megítélése is. Bár Kína, és hivatalosan az Egyesült Államok is, a jelenlegi status quo fenntartását hangsúlyozza, valójában mindkét fél annak lebontásában vesz részt. Washington nem tartja tiszteletben a kínai vörös vonalakat és az egy Kína elv kikezdését támogatja, míg Peking tudatosan megsérti a Tajvan által felügyelt területeket a szoroson található felezővonalon való átkeléssel és hadgyakorlatokkal. Tajvan státusza remek eszkalációs lehetőséget biztosít mindkét félnek, ám az eszkalációt kordában tartani egyre kevésbé lesz könnyű feladat.

Az Egyesült Államok szempontjai

Az Egyesült Államok megpróbálja bevonni Tajvant az autokráciákkal szemben felálló demokráciák szövetségébe (idealista külpolitika, mely a hasonló értékű országok szövetségbe tömörítését szorgalmazza). A szigeten valóban demokratikus rendszer működik és kultúrája érdekes nyugati-keleti keveredést mutat, így valóban van affinitás a nyugati emberben a sziget felé, s nem közömbösek sorsa iránt. Hogy ezért kell-e az Egyesült Államoknak megvédenie a területet? Realista szemszögből a legkevésbé sem. Ha az idealizmus szemüvegét lecseréljük a realizmuséra, akkor teljesen eltérő érvekkel, de elérhetünk ugyanarra a következtetésre, mint amit az idealisták gondolnak helyesnek. Hiszen mik is az érvek Tajvan védelme mellett amerikai szempontból, realista alapon? Kína feltartóztatásának kritikus eleme a szigeten való amerikai jelenlét és annak záloga is, hogy Kína nem képes akadálytalanul kijutni a Csendes-óceánra, hiszen bármikor támadás érheti akárhol is haladna át az első szigetláncon (ez a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik). Ha ez megbomlik, úgy az amerikai erőkivetítési képesség (power projection) a térségben meggyengül, az erőviszonyok további átrendeződése következik be. Az Egyesült Államok tehát nagy árat fizetne, ha elengedné a szigetet, ám nem minden áron vállalja a védelmét sem. Tajvan fontosságát tehát a geopolitikai elhelyezkedése és geoökonómiai jelentősége adja, hiszen a globális ellátási láncokban a félvezetőgyártó ipara rendkívül fontos. A kialakult centralizált gyártási struktúra – amit a COVID-19 okozta válság csak tovább hangsúlyozott – egyre kényelmetlenebbé vált az országok számára és a bizonytalan nemzetközi helyzetben elemi érdekükké vált a gyártási folyamat decentralizációja (több helyen legyen gyártás, lehetőleg távolabb a kockázatos helyektől). Érthető módon ez a Tajvannak kiszolgáltatott országok érdeke, de nem Tajvané, hiszen amennyiben az együttműködés megkezdődik az amerikai és az európai gyártási kapacitás kiépítéséről, ezzel egyidőben csökkeni fog Tajvan fontossága is. Tajvan érdeke lenne a jelenlegi gyártási struktúra megtartása, hogy azzal saját kezébe tarthasson egy erős aduászt. Kérdéses, hogy vajon csak a geopolitikai fontosság elég lenne-e az Egyesült Államoknak, hogy direkt konfrontációt vállaljon Kínával. Látható, hogy a geopolitikai és a geoökonómiai érték együtt kellően fontossá teszik számukra a szigetet, de ha ez megbomlik, úgy az elkötelezettség mértéke is megváltozhat.

Ha a tajvani vezetés együttműködik (tudásmegosztással, hogy máshol is kiépülhessen kompetitív gyártási kapacitás), akkor ez külső (amerikai) nyomásgyakorlásra történhet, hiszen a centralizált gyártási struktúra – amint arról szó esett – amerikai érdek is. Ezért cserébe Washington ajánlhat nagyobb katonai segítségnyújtást, újabb ígéretet, azonban, ha megkezdődik a gyártás diverzifikációja és ezzel az ellátási lánc biztonsága nő, úgy csökken majd a sziget fontossága is a világ többi (demokratikus) országa számára. Amint pedig a kínaiak a mostani előrejelzéseket figyelembe véve elérik azt a szintű katonai paritást a térségben az amerikaiakkal és partnereikkel szemben, hogy a költség-haszon elemzésnél már túl nagy árat kelljen fizetni a sziget védelméért, akkor előfordulhat egy újabb Kabul pillanat (mikor az amerikaiak magukra hagynak egy szövetségest).

De mi is történt pár héttel ezelőtt? Az amerikai elnöki adminisztráció és Nancy Pelosi kommunikációjának eltérő mivolta utalhat a strategic ambiguity (stratégiai kértértelműség– Az Egyesült Államok azon politikája, amely nyíltan nem jelenti ki, hogy védelmet biztosítana a sziget számára, de ennek ellenkezőjéről sem biztosítja Kínát, így fenntartva azt a bizonytalanságot, ami mégis elfogadhatóvá teszi a helyzetet a felek számára) gyakorlati alkalmazására, hiszen bár Pelosi utazását meg nem tilthatja az amerikai elnök, ugyanakkor a kínai reakció sem lett volna ilyen ellenséges,[1] ha az utazást magánszemélyként teszi meg.  Szükség volt a hivatalos minőségben megtett utazásra, tehát összehangolt akció állhat a háttérben. Míg a hatalmi ágak közti érdek és akaratkülönbözet szolgáltatja a politikai kommunikációs elemet, hogy a kétértelműség megvalósuljon.

Bár az amerikai figyelmet leköti most az orosz–ukrán háború és a gazdasági válság jelei is kezdenek jelentkezni szerte a világon, ám jelenleg még az Egyesült Államok rendelkezik azzal a relatív hatalmi többlettel Kínával szemben, amit felhasználva egy olyan új status quo-t lenne képes kialakítani, ami aztán újabb évekre „jegelné” a tajvani helyzetet. Mivel egyes előrejelzések szerint az idő Kínának kedvez a hatalmi átrendeződés értelmében ezért Washingtonnak mihamarabb rendeznie kell valamilyen módon a Tajvan státuszát övező kérdést, mielőtt erre már képtelen lenne (vagy a rendezés költségei túl magasra és így vállalhatatlanná nőne). Ebből a szempontból vizsgálva Washington tudatosan provokálhat egy olyan korlátozott konfliktust (Kinmen lövetése vagy elfoglalása, blokád felállítása), ami után az egy Kína elvet (és a stratégiai kétértelműséget) elhagyva elismeri az ország függetlenségét és nyíltan csapatokat telepít az országba más szövetségesével együtt. Ez a status quo durva felrúgása lenne és eszkalációs spirált nyithatna, ugyanakkor Kína jelenleg még nem lenne képes teljes invázióra, azaz most még nyitva van az a „cselekvési kapu”, ami után egyre kevésbé lehetne a kínaiakat komoly konfliktus nélkül rábírni az új helyzet elfogadására. Ez persze újra csak időleges megoldás lenne, hiszen az idő múlásával ezt az új felállást is megkérdőjelezheti majd Kína, ugyanakkor ebben az esetben jogilag már egy független országgal állna szemben, ahol több ország katonái is tartózkodnak (feltehetően most is így van, de hivatalosan nem). Az amerikai cél ezek alapján kettős, egyszerre akarnak kialakítani új status quo-t, de közben azon is dolgoznak, hogy a sziget kevésbé legyen fontos az ellátási láncban. Ha az első nem sikerülne, az alternatív opció a sziget fokozatos elengedése lenne.

Kilépve a realizmus kereteiből érdemes más megközelítéseket is megvizsgálni. Mivel a kínai pártkongresszus és az amerikai félidős választások megközelítik egymást, ezért felvethető az a realista szempontokat hátrahagyó elemzési megfontolás, hogy Pelosi útjának célja Xi Jingping újraválasztási esélyének csökkentése volt. Amennyiben Xi nem váltja be a fenyegetéseit és komoly arcvesztést szenved el (ezt a kínai lakosság annak érzékelte), úgy a KKP ONGY (Országos Népi Gyűlés) felülírhatja az eddigi Xi-t támogató politikáját. Bár az újraválasztásának esélye erős, ugyanakkor egy külpolitikai kudarc ezt gyengítheti. Új frakciók alakulhatnak és fordulhatnak Xi pártfőtitkár ellen egy harmadik terminus alatt. Veszélyes azonban ez a feltételezett amerikai akció, hiszen nem garantált, hogy Xi bukása esetén egy simulékonyabb, kevésbé asszertív szereplő kerül a KKP élére (a történelem megmutatta, hogy egy Jelcint mindig követhet Putyin, egy Hinderburgot Hitler). Ez a kínai belpolitikára hatást gyakorolni kívánó külpolitika egyben kapóra jön a demokraták számára is szintén belpolitikai színtéren, hiszen a kínaiak meghátrálásra késztetése számukra is jól jöhet a félidős választásokkor. Pelosi sikeres útjának ára Tajvan „szuverenitásának” tartós vagy ideiglenes megsértése lehetett volna (offshore szigetek elfoglalása vagy blokád), amit aztán a kínai fél is eladhatott volna sikerként. Így a nagyhatalmi politika oltárán ismét egy kisebb állam szuverenitása csorbult volna, azonban (eddig) a kínai fél meghátrálása történt meg és csak kis mértékben sérült Tajvan pozíciója.

Látható, hogy Tajvan védelme melletti kiállás teljesen indokolható realista alapon és idealista alapon is, ahogy ennek ellenkezője is érvelhető, ugyanezeket a gondolati sémákat felhasználva.

Vörös vonalak és befolyási övezetek

A kínai szempontot azonban legkönnyebben a realista terminológiával érthetjük meg, miután az ütköző zónák létrehozását Oroszország és Kína is kiemelt fontosságúnak kezeli. Az orosz érvelés hasonló biztonsági aggályokra hivatkozva rohanta le Ukrajnát, mint amilyen biztonsági aggályokat Peking is megfogalmaz Tajvan kapcsán. Az ütközőzónák és vörös vonalak terén nem kellene ennyire érzékenynek lenniük, hiszen az Egyesült Államok is gyakorta hivatkozik ilyenekre, úgy, mint a bizonyos vegyi fegyverek bevetésének tilalma, vagy az orosz invázió fegyveres támogatásának a tilalma. De más térségbeli országok is ehhez folyamodnak, mint Ausztrália tette a Salamon-szigetekre telepítendő kínai bázis kapcsán. Vörös vonalak húzásának azonban csak akkor van értelme, ha azok a reciprocitás elve alapján működnek. Nem várható el a saját biztonsági érdekünk betartása, ha a másik félnek ugyanezt nem adjuk meg. A vörös vonalak a flexibilitás csökkenéséhez is vezetnek, hiszen a válaszreakció elmaradása egy megsértett vörös vonal kapcsán gyengeség kimutatásához vezet, ami további külpolitikai térvesztést okoz. Amennyiben a vörös vonalak és ütközőzónák kialakulása válik a megszokottá, úgy a nyugati univerzális felfogás gyengül és a világ (újra)felosztása kezdődik meg. Ez egyrészt az eddigi liberális nemzetközi rend meghaladását jelentené, másrészt a Nyugat is élhetne az így elérhetővé váló eszközökkel és elvárhatná azok tiszteletben tartását a többi féltől is. Ha az Egyesült Államok fokozatosan a leszalámizás taktikáját használva felváltja az egy Kína elvet, úgy az eddigi kínai asszertív magatartás szintet léphet, ahogy ez Oroszország kapcsán is történt.

A közvetlen biztonsági kérdéseket érintő vörös vonalak létezése a bizonyítéka az ütközőzónáknak, hiszen itt egy adott nagyhatalomnak van elsőbbsége más nagyhatalommal szemben a térségben található gyengébb hatalmak kárára. Ezekben a zónákban bármennyire is rosszul hangzik, az adott ország népének demokratikus döntésen alapuló oldalválasztása korlátozott, azon nagyobb hatalom által, amelyik a biztonságát egy az övezeten kívüli, azt befolyásolni akaró másik nagyobb hatalomtól félti. Mivel Washington átlépte a Peking által felfestett vörös vonalat, ezért az is várható, hogy az amerikai kérés, miszerint Oroszország ne kapjon katonai támogatást Ukrajnában (vörös vonal), most átgondolásra megérett Peking részéről, de legalábbis a hivatkozási alap rendelkezésre áll.

Megvédeni akkor kell egyes országokat, ha a saját stratégiai cél ezt megkívánja, és ez sokszor egybe is eshet az elvi megfontolásokkal, ami örvendetes és kedvező együttállás. Tajvan esetében jelenleg az Egyesült Államoknak érdeke a terület védelme, hiszen az Egyesült Államok érdekelt Kína kordában tartásában. Ukrajna védelme is érdeke, hiszen Washingtonnak nem csak saját országára, hanem az általa nagymértékben létrehozott és többnyire dominált nemzetközi rend állapotára is figyelemmel kell lennie. Ahogy Németországnak sem mindig csak saját országa, hanem az Európai Unió érdekeit is néznie kell – amiben domináns szereplő – tehát átvitt értelemben mindkét ország a saját nemzetének érdekét képviseli, mikor egy általuk dominált szervezet vagy absztrakt rend érdekeit védik.

Kinek dolgozik az idő?

Ebben a kérdésben mindkét fél meg van győződve, hogy a jelenlegi felállás végül neki fog kedvezni. Tajvan számára dolgozik az idő, mivel az elmúlt évek eseményei (Hong Kong helyzetének megváltoztatása és a mostani krízis) a nép nemzeti identitásának megjelenéséhez és megerősödéséhez vezetett. A lakossági attitűd a politikai vezetést is kényszerpályára helyezi, pont úgy, ahogy teszi most a kormányával szemben egyre asszertívebb kínai választ követelő kínai népesség. Ez a békés egyesülés esélyének csökkenését hozza és kifejezésre juttattja azt a gondolatot, hogy a tajvani kérdésről a tajvaniaknak kell dönteniük. Ez ugyanakkor, mint láthattuk, az ütköző zónák logikájával ellentétes. Geopolitikailag az idő Kínának dolgozik, hiszen a gazdasági növekedés lehetővé teszi annak a katonai erőnek a kiépítését, ami középtávon (10–15 év) képessé teheti az amerikai erők meghátrálására késztetését.

A tajvani belpolitikában egymással versengő két nagy párt, a DPP (Democratic Progressive Party) és a KMT (Kuomintang) látszólag nagymértékben különbözik a stratégiai célt illetően (egyesülés Kínával, vagy függetlenség). Ugyanakkor mindkét politikai erő kénytelen követni a népesség akaratát, ezért valójában a végcélt illetően mégsem térnek el annyira egymástól (a lakosság egyre nagyobb mértékben fordul el az egyesülés lehetőségétől és a külön nemzeti identitás megképződése is erősödni látszik) Az odavezető út, a taktika megválasztása már olyan kérdés, amiben más és más az álláspont.

Mint látható, a helyzet közel megoldhatatlannak tűnik. Kompromisszum terén limitált a mozgástér, hiszen vagy az ütköző zónák létét fogadjuk el, vagy a népek demokratikus döntésére bízzuk, hogy eldönthessék hova is tartozzanak (az Egyesült Államok Tajvan politikája jelenleg mindkettőt képes a szerencsés helyzetből adódóan alkalmazni, csak saját befolyási övezetét kiterjeszti egészen a tajvani-szorosig – ezt Kína fenyegetésként éli meg és idővel lépni fog). Vitatott ütköző zónában lévő területen kiállni a demokratikus választás mellett veszélyes, még akkor is, ha erkölcsileg helyes és morálisán támogatandó. Jelenleg azonban mind a realista (felemelkedő rivális kordában tartása), mind idealista (demokráciák és a döntés szabadságának védelme) logikával arra jutnak az amerikaiak, hogy Tajvan védelme szükséges. Amennyiben viszont egy jelenleg távolinak tűnő hipotetikus szcenárióban a tajvaniak Kínához akarnának csatlakozni, nos ebben az esetben ismét választani kellene a szabad döntés joga és a geopolitikai logika közt.

Véleményem szerint azonban a nukleáris eszkaláció esélye még akkor is kicsi, ha közvetlen konfliktus törne ki, hiszen egyik fél számára sem egzisztenciális jellegű a fenyegetés. Ha Kína veszít, Tajvan függetlenné válik és csapatok érkeznek oda, de ez túl nagy változást nem jelent az eddigiekhez képest. A szárazföld továbbra is nehezen elérhető marad. Ha az Egyesült Államok marad alul, egy komoly hídfőállást veszít, de saját és szövetségesei területe továbbra is relatív biztonságban marad, így a konfliktus limitált lenne és a térség vizeire lokalizálódna.

Szükség van a vitában az idealisták részvételére is, hiszen mint a nemzetközi politikában, úgy a tudományos diskurzusban is az egyensúly megléte az, ami képes a békés előrehaladást megteremtő környezetet létrehozni. Az országok védelmének kérdésköre pedig olyan ügy, mikor előfordulhat, hogy az idealista szempontok találkoznak a realista szempontokkal, így pedig közösen fordulhatunk a stratégiai célok elérése felé.

[1] Említik

Bán Zoltán írása.

Korábbi Tajvannal kapcsolatos cikkeink ide, a realista felfogással kapcsolatos írásaink pedig ide kattintva érhetők el.

A Gondolatok a realizmus iskolájáról és Tajvanról bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A tőlünk keletre zajló orosz ukrán “testvérháború” árnyékában és annak hatásaival küzdve könnyen elfeledkezhetnénk más, számunkra legalább olyan fontossággal bíró térségekről, amik hazánkhoz még közelebb vannak. Kétségtelenül ilyen régiónak tekinthető a Nyugat- Balkán, ahol vasárnap este zajos incidensek történtek. Még pontosabb behatárolással a koszovói-szerb határon történtekre kell gondolnunk, ahol, bár személyi sérülés nem történt, mégis lövések dördültek el.Persze, akár figyelmen  kívül is hagyhatnánk az eseményeket, mivel ilyen nem először fordul elő az említett térségben, azonban két ok miatt mégis komoly jelentőséégel bírnak számunkra: egyrészt a magyar kormány térségre irányuló külpolitikája egyértelmű, hiszen az a térség európai integrációja irányul, másrészt a térségben állomásozó NATO-erők, azaz a KFOR 2021 októbere óta magyar vezetés alatt állnak, így hazánk katonái is a térségben szolgálnak.

A fenti tényeken túl a Washington Postban tegnap megjelent véleménycikk szerzője párhuzamot von a kelet-ukrajnai eseményekkel,hiszen abban megemlítik azt az orosz  álláspontot, amely szerint a nyugati államok Koszovó függetlenségének(2008) elismerésével maguk szolgáltattak alapot a donbaszi régió önállóságának elismerésére.Bár az orosz érvelés ebben a formában kissé kontraproduktívnak tűnik, és álláspontom szerint inkább erősíti, semmint gyengíti Koszovó euroatlanti integrációs törekvéseit és a belső európai kohéziót, mégis rámutat arra, hogy mennyire törékeny még mindig a térség biztonsága. Megoldásként továbbra is erősíteni kell az említett nemzetek/nemzetiségek közti bizalmat és rendkívül óvatosan kell bármilyen a (bel)politikai népszerűséget erősíteni kívánó  döntés-előkészítés és -hozatal ügyében eljárni.

 

 

A Egyre fokozódik a helyzet délen is? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Közös kül- és biztonságpolitika

Dánia már korábban bejelentette, hogy csatlakozna az Európai Unió közös védelmi politikájához, 30 évvel a kilépés után. Ennek értelmében június elején tartott népszavazáson a dánok túlnyomó többsége támogatta a kezdeményezést, ugyanis 4,3 millió szavazásra jogosult polgárának összesen 66,9%-a támogatta az opt-out visszavonását, míg 33,1%-a nemmel szavazott. Az opt-out feladásának fő hatása az lesz, hogy a dán tisztviselők a részt vehetnek azokon a tárgyalásokon, amikor az uniós tisztviselők védelmi témákról beszélnek, és a dán erők részt vehetnek az EU katonai műveleteiben. Ez az első alkalom, hogy a politikai és gazdasági unió alapjait megalapozó, Maastrichti Szerződésben foglalt négy dán opt-out egyikét eltörölték a dániai szavazók.

A globális élelmiszerbiztonsági helyzet az orosz-ukrán háború miatt veszélyeztetetté vált, ezért a Tanács június 20-án meghatározta a Team Europe feladatait erre vonatkozóan. Az intézkedéscsomag négy cselekvési ágból áll:

• szolidaritás a sürgősségi segélyeken és a megfizethetőség támogatásán keresztül
• a fenntartható termelés, a rugalmasság és az élelmiszerrendszer átalakításának fellendítése
• a kereskedelem megkönnyítése Ukrajna mezőgazdasági exportjának különböző utakon történő segítésével és a globális kereskedelem támogatásával
• hatékony multilateralizmus és erős támogatás az ENSZ Globális Válságreagáló Csoportja központi szerepéhez a globális erőfeszítések koordinálásában.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Szankciós politika

Június 3-án a Tanács bevezette a hatodik gazdasági és egyéni szankciócsomagot, amely Oroszországot és Fehéroroszországot célozza meg az orosz-ukrán háborúra való tekintettel. A hatodik csomag célja, hogy megakadályozzák a Kremlt azon képességét, hogy továbbra is hatékonyan finanszírozza a jelenleg zajló háborút.

A hatodik szankciócsomag tartalma:

• Az EU úgy határozott, hogy megtiltja a kőolaj és bizonyos kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő vásárlását, behozatalát vagy szállítását. Az orosz olaj fokozatos kivonása a kőolaj esetében 6 hónapról az egyéb finomított kőolajtermékek esetében 8 hónapig tart.
• Az EU kiterjeszti a speciális pénzügyi üzenetküldési szolgáltatások (SWIFT) nyújtásának jelenlegi tilalmát három további orosz hitelintézetre – Oroszország legnagyobb bankjára, a Sberbankra , a Moszkvai Credit Bankra és az Orosz Mezőgazdasági Bankra – és a Belarusz Fejlesztési és Újjáépítési Bankra.
• Az EU felfüggeszti három további orosz állami tulajdonú csatorna műsorszórási tevékenységét az EU-ban: a Rossiya RTR/RTR Planeta , a Rossiya 24/Russia 24 és a TV Center International. (Ezeket a struktúrákat az orosz kormány az információk manipulálására és az ukrajnai invázióról szóló félretájékoztatás elősegítésére használta, beleértve a propagandát is, azzal a céllal, hogy destabilizálja Oroszországgal szomszédos országokat, valamint az EU-t és tagállamait.)
• Az EU bővíti a kettős felhasználású árukra és technológiára vonatkozó exportkorlátozások által érintett személyek és szervezetek listáját. A lista ilyen kiegészítései között szerepelnek orosz és fehérorosz entitások is. Ezenkívül az EU bővíteni fogja azon áruk és technológiák listáját, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez. Ez 80 vegyi anyagot fog tartalmazni, amelyek vegyi fegyverek előállítására használhatók fel.
• Az EU megtiltja számviteli, PR és tanácsadói szolgáltatások nyújtását Oroszországnak.
• Ezenkívül a Tanács további személyek és szervezetek szankcionálásáról döntött: az orosz csapatok által Buchában és Mariupolban elkövetett atrocitásokért felelős személyek, a háborút támogató személyek, a listán szereplő oligarchák és Kreml tisztviselőinek vezető üzletemberei és családtagjai, valamint a védelemben részt vevő vállalatok. és egy pénzügyi szervezet.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Regionális politika

Kohézió 2050: Az európai kohéziós politikáról szóló nyolcadik bizottsági jelentés megállapításait jóváhagyta a Tanács június 2-án.

Ennek elemei a következők:

• A Tanács úgy véli, hogy az új egyenlőtlenségek elkerülése érdekében a beruházásokat a zöld és a digitális átmenet által kínált növekedési lehetőségekhez kell igazítani.
• Az oktatás és a szakképzés megerősítésére szólít fel a Tanács annak érdekében, hogy a polgárok jobban felkészüljenek a társadalmainkban zajló átmenetekkel való megbirkózásra.
• A megállapítások hangsúlyozzák a kohéziós politika helyi dimenziójának fontosságát, és emlékeztetnek arra, hogy különös figyelmet kell fordítani a vidéki területekre, az ipari átalakulás által érintett területekre, valamint a súlyos és tartós természeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő régiókra.
• A Tanács azt ajánlja, hogy további figyelmet kell fordítani néhány stagnáló vagy évek óta recesszióban lévő, közepes jövedelmű régióra. A kohéziós politikának segítenie kell ezeket a területeket abban, hogy új növekedési forrásokat találjanak, és meg kell akadályoznia, hogy más európai régiók is ilyen helyzetbe kerüljenek.
• Ami Oroszország Ukrajnával szembeni agresszióját illeti, a megállapítások elismerik az Oroszországgal és Fehéroroszországgal, valamint az Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal határos régiók sajátos gazdasági és társadalmi kihívásait, amelyek hatással vannak a regionális fejlődésükre.
• A Tanács várakozással tekint a kohéziós politika 2027 utáni jövőjéről szóló vita megkezdése elé, hogy egyszerűbb és hatékonyabb szabályrendszert lehessen kialakítani, és elkerülhető legyen az alapok megsokszorozódásának tendenciája.

Az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége és az Európai Parlament június 2-án ideiglenes politikai megállapodásra jutott a mezőgazdasági ráfordításokra és termékekre vonatkozó statisztikákról (SAIO) szóló új rendeletről. Célja az európai agrárstatisztikai rendszer korszerűsítése, továbbá a mezőgazdasági inputokra és termékekre vonatkozó statisztikák megerősítésének és javításának hozzá kell járulnia a közös agrárpolitikával (KAP), a Zöld Paktummal és a “Farmtól a villáig” stratégiával kapcsolatos mezőgazdasági gyakorlatra és termelésre vonatkozó ismeretek javításához.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Környezet-, energia- és klímapolitika

Június 24-én az Európai Bizottság és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bemutatta a Nemzetközi Óceánpolitikai Irányítás megújított EU-programját, amely intézkedéseket javasol a biztonságos, tiszta és fenntarthatóan kezelt óceán érdekében. Az EU frissített programot és cselekvési tervet határoz meg az óceánok jobb kormányzása érdekében, amely ágazatokon átívelő és szabályokon alapuló nemzetközi megközelítésen alapul, és célja az óceánpolitikai irányításban betöltött globális vezető szerepének további megszilárdítása. Az EU kötelezettséget vállal a következőkre:

• a nemzetközi óceánpolitikai irányítási keret megerősítése globális, regionális és kétoldalú szinten;
• az óceánok fenntarthatóságának megvalósítása 2030-ra a közös kihívások és következmények összehangolt megközelítésével;
• az óceán biztonságos térré tételének folytatása a nemzetközi vizeken folyó geopolitikai versengés és a többoldalú együttműködés kihívásai miatt.

A közlemény számos kulcsfontosságú prioritást határoz meg e kötelezettségvállalások teljesítéséhez:

• A tengeri biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és visszafordítása egy ENSZ Nyílt Tengeri Szerződés mielőbbi megkötésével és a védett tengeri területek 30%-ának 2030-ra történő elérésével;
• A tengerfenék védelme a mélytengeri bányászat betiltásával, és szükség esetén a biológiai sokféleséget leginkább károsító halászfelszerelések használatának szabályozásával;
• Az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászattal szembeni zéró tolerancia bevezetése;
• Küzdelem az éghajlatváltozás ellen az egészséges óceánért, beleértve az uniós és globális szintű tengeri szállítási intézkedéseket, valamint a halászati ​​ágazat szén-dioxid-mentesítését a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés csökkentése érdekében;
• Küzdelem a tengerszennyezés ellen, nevezetesen egy ambiciózus, jogilag kötelező erejű globális műanyagmegállapodás 2024-ig történő megkötésével;
• A globális fenntartható kékgazdaságra való átállás, nevezetesen a fenntartható kék gazdaságra való átállásba való befektetés növelése az EU „BlueInvest” befektetési platformján keresztül;
• A vízi biztonsági javítása a tengeri biztonsági fenyegetések megfigyelésével és az azokra való gyors reagálással;
• Az óceánokkal kapcsolatos tudás felépítése;
• A befektetések ösztönzése és befektetések végrehajtása.

Írta: Mészáros Kinga

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Június 2-án Josep Borrell főképviselő társelnöke volt az EU–Jordánia Társulási Tanács 14. ülésének. Az ülésen elfogadták a 2027-ig tartó új EU-Jordánia partnerségi prioritásokat, és párbeszédet folytattak az aktuális regionális és nemzetközi kérdésekről. A Tanács után Borrell főképviselő a következőket mondta: „Újra megerősítettük az Európai Unió és Jordánia közötti erős partnerséget és barátságot azáltal, hogy új partnerségi prioritásokban állapodtunk meg. Jordánia az első olyan ország a déli szomszédságban, amellyel aláírjuk ebben az időszakban a prioritásokat, amely a köztünk lévő különleges kapcsolatokat és bizalmat szimbolizálja. Együtt fogunk dolgozni a regionális stabilitás, a gazdasági stabilitás és a jogállamiság érdekében. Segítünk Jordániának a víz-, energia- és élelmiszerválság kezelésében. Jordan számíthat a barátságunkra és a segítségünkre.”

A szomszédságpolitika keretében új, 5 millió eurós költségvetésű projektet hoztak létre. Az „E-NABLE” célja, hogy támogassa a kulcsfontosságú líbiai gazdasági intézményeket a digitális gazdaságirányítási eszközök bevezetésében és a vállalkozások számára nyújtott digitális szolgáltatások fejlesztésében. A hároméves projekt (2022-2025) célja a befektetésbarát és kedvező üzleti környezet előmozdítása, a líbiai magánszektor megerősítése, és ezáltal a líbiai gazdasági növekedéshez való hozzájárulás.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke június 15-é Kairóba utazott. A szélesebb körű EU-Egyiptom partnerség keretében a látogatás két fő célkitűzésre összpontosított: az EU, Egyiptom és a régió közötti energetikai együttműködés fellendítésére, valamint a Kreml ukrajnai háborúja által okozott élelmiszerár- és ellátási válság kezelésére. Von der Leyen találkozott Abdel Fattah Al-Sisi egyiptomi elnökkel. A találkozó alkalmából az EU és Egyiptom közös nyilatkozatot adott ki az éghajlatról, az energiáról és a zöld átállásról. Az EU és Egyiptom egyesíteni fogja erőfeszítéseit a Párizsi Megállapodás végrehajtása és az eredmények biztosítása érdekében a COP27 konferencián, amelyre novemberben Sharm El-Sheikhben kerül sor. A közös nyilatkozat mindkét felet arra kötelezi, hogy együttműködjenek a globális igazságos energetikai átmeneten, az alkalmazkodási képesség javításán, az éghajlatváltozás okozta károk mérséklésében, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának növelésében a fejlődő országok szükségleteinek kielégítése érdekében. Az együttműködés különös hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrásokra, a hidrogénre és az energiahatékonyságra. Az EU és Egyiptom mediterrán hidrogén-partnerséget alakít ki a megújuló villamosenergia-termelés, a villamosenergia-hálózatok megerősítése és bővítése területén, ideértve a transzmediterrán rendszerösszekötőket, a megújuló energiaforrások és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogéntermelést, valamint a tárolási, szállítási és elosztási infrastruktúra kiépítését.

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Bizottság június 17-én ismertette véleményét a Tanács felkérésére Ukrajna, Grúzia és a Moldovai Köztársaság által benyújtott uniós tagsági kérelmekről. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy Ukrajnának és Moldovának adjanak EU-tagjelölti státuszt, ugyanakkor azt javasolta, hogy Grúzia számára nyújtsanak perspektívát az EU-tagságról, valamint azt, hogy a tagjelölt státuszt bizonyos prioritások teljesítése után adják meg.

A keleti szomszédságpolitika fókuszban ismét Ukrajna támogatása és megsegítése állt. Az EBRD 300 millió eurós kölcsönt nyújt egy ukrán gázipari vállalatnak, hogy kompenzálja az ukrajnai inváziót követően kieső földgáztermelést. Az EBRD további 50 millió eurós kölcsönt biztosít az ukrán vasúttársaságnak, hogy hozzájáruljon azon célhoz, hogy a vonatok továbbra is közlekedjenek. Emellett, az EU 3 millió euró értékben egyéni védőfelszereléssel látja el az ukrán bűnüldöző szerveket. Az ukrán nemzeti rendőrség 1200 testpáncélt kapott az Európai Uniótól, és további 1200 golyóálló mellény és 1200 ballisztikus sisak is úton van. Hasonló eszközöket szállítanak az ukrán állami határőrségnek, az állami nyomozóhivatalnak és a legfőbb ügyészségnek is. A Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerüzemeltetők Európai Hálózata bejelentette, hogy június 30-án megkezdődik a villamosenergia-kereskedelem Ukrajna és az EU között. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy fenntartsa energiarendszerének működését a háborús időszakban.

Június 2-án az Európai Unió és az UNDP Moldova új programot indított a Moldovai Köztársaságban tapasztalható energiaválság hatásainak csökkentésére és az ország kiszolgáltatott lakossága körében egyre mélyülő energiaszegénység visszafordítására. A „Az energiaválság hatásainak kezelése a Moldovai Köztársaságban” nevű, 10 millió eurós program támogatni fogja Moldovát a kulcsfontosságú energiareformok végrehajtásában és az intézményi kapacitás megerősítésében a jelenlegi és a potenciális jövőbeli energiasokkokra való reagálás érdekében. Az EBRD 300 millió eurós kölcsönt biztosít Moldovának energiabiztonságának növelésére stratégiai gázkészletek beszerzésével, amelyek kiegészítik a jelenleg Oroszország által Ukrajnán keresztül szállított gázmennyiséget. A hitelből Moldova 2022-re tervezett gázimportjának legfeljebb egyötödét finanszírozza, amely az Ukrajna elleni háború miatti esetleges megszakításoknak van kitéve. Jelenleg ezek az importok mind a Gazprom-tól származnak. Június 9-én az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő, amelynek célja, hogy kinyissa az európai piacot a moldáv gyümölcsök és zöldségek számára, amelyekre még mindig vámkontingens vonatkozik az EU-ba való belépéskor. A rendelet több mint duplájára emeli ezen termékek Moldovából vámmentesen behozható mennyiségét az EU-ba. Az EU-n belüli közúti fuvarozáshoz való hozzáférés növelésével együtt (amelyről jelenleg Moldova és az EU tárgyalnak) a liberalizációnak jelentősen meg kell könnyítenie a moldovai termékek EU-ba és azon keresztül történő exportját. Emellett az Európai Bizottság szerint az EU nyitott a további kölcsönös liberalizáció megvitatására.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A borítókép forrása: Pixaby

 

A EU hírfigyelő 2022. június bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kiberpolitika

A támadások folytonossága mellett azok célja sem sokban változott, egyes vélemények szerint azonban a hírszerzés ezen formájának célja, hogy ú.n. digitális dossziékat hozzanak létre, amelyek állami adatokat, kritikus infrastruktúrákkal kapcsolatos információkat tartalmaznak sok egyéb információ mellett. Az EU-s törekvések többek között fentiek megakadályozására is összpontosulnak, több-kevesebb sikerrel.

Írta: Gál Henrik Norbert

Közös kül- és biztonságpolitika

Május 24-án a Tanács megállapodott Európai Békeprogram keretében Ukrajnának nyújtott támogatás növeléséről. Az 1,5 milliárd eurós támogatás elfogadása után a negyedik részlet további 500 millió euróval növeli az EPF támogatást, így a teljes összeg már 2 milliárd euróra nőtt. Az új támogatási csomagban biztosítandó eszközök köre összhangban van az ukrán kormány által megfogalmazott aktuális prioritásokkal, amelyek legfőképp katonai felszerelésekre és készletekre vonatkoznak továbbra is.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Regionális politika

Bulgária és Svédország használhatja fel az EU Helyreállítási Alap forrásait a COVID-19 világjárványból való gazdasági kilábalás érdekében. A Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz az EU pénzügyi támogatási programja, amely a világjárvány által okozott gazdasági kihívásokra válaszol, a kifizetésére akkor kerül sor, ha a tagállamok elérik az egyes beruházásokhoz és reformokhoz meghatározott mérföldköveket és célokat. A nemzeti helyreállítási és rugalmassági terveket a Bizottság értékeli, majd meghatározásra kerülnek a támogatott tervek. Bulgária helyreállítási és rugalmassági terve 6,3 milliárd eurós támogatásból áll. Bulgária a terv teljes keretösszegének 58,9%-át éghajlat-politikai céljaira kívánja felhasználni energiaszektora szén-dioxid-mentesítésének felgyorsítása, a magán- és középületek energiahatékonyságának javítása, valamint a fenntartható közlekedési formák támogatása révén. A terv teljes keretösszegének 25,8%-át olyan digitális célokra fordítják. Svédország helyreállítási és rugalmassági terve 3,3 milliárd eurós támogatásból áll. A terv teljes keretösszegének 44,4%-a támogatja a klímacélokat. Svédország többek között támogatni kívánja az ipari fűtési célú megújuló energiára való átállást, az ipari szektor további szén-dioxid-mentesítését és vasúti kapacitásának javítását. Svédország a tervben szereplő teljes keretösszeg 20,5%-át a digitális célkitűzéseket támogató reformokra és beruházásokra tervezi elkülöníteni.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Környezet-, energia- és klímapolitika

Az energiapolitika tekintetében, az Európai Unió fókuszában a REPowerEU kezdeményezés állt. A REPowerEU kezdeményezést Oroszország Ukrajna elleni háborújának következményei hívták életre, amely nagymértékben megzavarta a világ energiarendszereit is, mivel fokozta az energiabiztonságot érintő kihívásokat, növelte az energiaárakat, illetve ténylegesen rávilágított az európai energiarendszer Oroszországtól való függésének veszélyeire.  2022. március 8-án a Bizottság a „REPowerEU: Közös európai fellépés a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiáért” című közleményében az orosz fosszilis tüzelőanyagok importjának leállítására és az európai zöld megállapodás végrehajtásának felgyorsítására szólított fel. Az Európai Tanács 2022. március 24–25-i ülésén az európai vezetők megállapodtak abban, hogy az Európai Unió a lehető leghamarabb teljesen felszámolja az orosz gáz-, olaj- és szénimporttól való függőségét, és felkérték az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy átfogó tervet ennek elérésére. 2022. májusra kidolgozásra került a REPowerEU terve, amely mindezek mellett, egy rugalmasabb energiarendszert és egy valódi energiaunió megvalósítását is kilátásba helyezi. A tervezet a „Fit for 55” javaslatcsomagra épít, de nem módosítja azt a fő törekvést, hogy 2030-ra legalább 55%-kal csökkentsük a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást, 2050-re pedig a klímasemlegességet érjük el, de módosítást javasol az energiahatékonyság fokozása és a megújuló energiaforrások használatának tekintetében.

Az energiapiacok kapcsán a Bizottság rövid távú vészhelyzeti intézkedéseket és lehetőségeket határozott meg a hosszú távú fejlődés fokozására május 18-án. Mindezek elsősorban a magas energiaárak és az Oroszországból származó esetleges ellátási zavarok kezelésére irányulnak, de számos olyan területet is magában foglal, ahol a villamosenergia-piac kialakítása még inkább optimalizálható, ahhoz, hogy alkalmassá váljon a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásra, és ellenállóbbá váljon az ársokkal szemben, miközben védi a fogyasztókat és megfizethető villamos energiát biztosít.

Május 23-án az Eurostat közzétette a „Fenntartható fejlődés az Európai Unióban – 2022 monitoring jelentés a fenntartható fejlődési célok felé tett előrehaladásról uniós összefüggésben” monitoring jelentését, amely áttekintést nyújt a fenntartható fejlődési célok EU-ban elért előrehaladásáról.
A jelentés főbb megállapításai a következők:

• Jelentős előrelépés történt a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése (SDG 1), a gazdaság és a munkaerőpiac (SDG 8), a tiszta és megfizethető energia (SDG 7), valamint az innováció és az infrastruktúra (SDG 9) célkitűzései felé is. A szegénység területén (SDG 1) a rendelkezésre álló adatok részben a pandémia előtti időszakra vonatkoznak, ezért még nem tükrözik teljes mértékben a világjárvány hatását.
• A megfizethető energia (SDG 7) területén tett előrelépést erősen befolyásolta, hogy a COVID-19-hez kapcsolódó -korlátozások és az alacsonyabb gazdasági aktivitás következtében jelentősen (2019-hez képest mínusz 8%-kal) csökkent az energiafogyasztás 2020-ban. Ezért az EU el tudta érni a 2020-ra kitűzött energiahatékonysági célját, és az eddig elért eredmények alapján úgy tűnik, jó úton halad a 2030-ra kitűzött cél felé. Ráadásul a megújuló energia felhasználása folyamatosan nőtt, aránya 2005 óta megduplázódott. 2020-ra a megújuló energia a bruttó végső energiafogyasztás 22,1%-át tette ki. A fosszilis tüzelőanyagok importja fedezi azonban továbbra is az EU energiaszükségletének több mint felét, és a 2020-ban regisztrált alacsonyabb energiafogyasztás valószínűleg átmeneti csupán a COVID-19.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Az EBRD 40 millió eurós kölcsönnel javítja a marokkói atlanti partvidék kikötőinek klímaváltozással szembeni ellenálló képességét. A kölcsön két részletből áll: egy 15 millió eurós lekötött hitelből és 25 millió eurós le nem kötött tőkéből. Az Európai Bizottság  300 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Tunéziának. Ez a COVID-19 MFA-program második és egyben utolsó kifizetése Tunéziának, amelyet a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek mérséklésére és a makrogazdasági stabilitás fokozására hagytak jóvá. Az első 300 millió eurós részletet 2021 júniusában folyósították, miután a tunéziai parlament ratifikálta a makroszintű pénzügyi támogatásról szóló megállapodást.

Az EU 25 millió eurós humanitárius segélyt jelentett be a ciszjordániai, kelet-jeruzsálemi és gázai sebezhető palesztinok alapvető szükségleteinek kielégítésére. Janez Lenarčič, válságkezelésért felelős biztos a következőket mondta: „Az EU továbbra is szolidaritást vállal a palesztin néppel. Az újonnan bejelentett uniós humanitárius támogatás a palesztin családok alapvető szolgáltatásokhoz és segítségnyújtáshoz való hozzáférését fogja támogatni, ami az Ukrajna elleni orosz agresszió globális következményeként emelkedő élelmiszerárak és élelmiszerhiány miatt most még sürgetőbbé válik. Továbbá ragaszkodunk a nemzetközi humanitárius jog maradéktalan tiszteletben tartásához, és elítéljük a civilek folyamatos kilakoltatását, valamint otthonaik, iskoláik és alapvető infrastruktúráik lerombolását. Ennek véget kell vetni.” A bejelentett finanszírozás a folyamatos erőszak, a gázai blokád következményei és a Covid-19 világjárvány hatásai által érintettek egészségügyi segítségnyújtására összpontosít, beleértve a traumák mentális ellátását is. A finanszírozás a palesztin fiúk és lányok iskoláztatáshoz való hozzáférésének javítására is összpontosít, hogy megőrizzék az oktatáshoz való jogukat. Az Európai Beruházási Bank hivatalosan megnyitotta első Ciszjordániát és Gázát lefedő irodáját, valamint megerősítette az Európai Unió rekord támogatását a palesztin üzleti beruházásokhoz és az Egészségügyi Világszervezettel való új együttműködéshez a nyilvánosság javítása érdekében. A fizikális helyi jelenlét fokozni fogja a magán- és állami beruházások technikai és pénzügyi támogatását, és az Európai Unió ciszjordániai és gázai jeruzsálemi képviseletén belül fog működni. Az irodanyitó ünnepség előtt az Európai Beruházási Bank hivatalosan három új vállalkozásfinanszírozási programról állapodott meg az Európai Unióval, a Palesztina Monetáris Hatósággal és a Kairó-Amman Bank Palesztinával. Az EBB és az Egészségügyi Világszervezet új együttműködést mutatott be a palesztin egészségügyi minisztériummal az elsődleges egészségügyi ellátás és az onkológiai szolgáltatások megerősítése, valamint az egészségügyi beruházások fokozása érdekében Ciszjordániában és Gázában.

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédságpolitika területén az EU fókuszában ismét Ukrajna, illetve Moldova támogatása, illetve az országok Európai Unióba való mélyebb integrációja állt. Május 2-án Grúzia is visszaküldte a tagjelölt-státusz előszobájának tekinthető kérdőívet kitöltve. Így mindhárom keleti partnerország – Ukrajna, Moldova és Grúzia –, amelyek EU-tagságot kértek, visszaküldték kitöltött kérdőíveiket.

Ukrajna tekintetében, május 5-én az Európai Bizottság a Lengyelország és Svédország által közösen összehívott Nemzetközi Adományozói Konferencia keretében újabb, 200 millió eurós segélycsomagot jelentett be az Ukrajnában lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek támogatására. Elmondták, hogy az ukrajnai háború kezdete óta közel 8 millió ember–akiknek kétharmada gyermek– kényszerült lakóhelyük elhagyására. Mindebből 5,3 millió fő az EU-ban és a szomszédos országokban keres menedéket. Emellett, az EBRD több mint 53 millió eurós, az élelmiszerbiztonság fokozására irányuló kölcsönt folyósít Ukrajnának. Május 13-án bejelentésre került a G7-ek külügyminisztereinek és fejlesztési minisztereinek weissenhaus-i találkozója előtt Josep Borrell által, hogy az Európai Unió újabb 500 millió eurót biztosít Ukrajna fegyveres erőinek támogatására. Ezzel az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás teljes összege 2 milliárd euróra nő.

Moldova kapcsán, Charles Michel az országba tett látogatása során elmondta, hogy az EU tervezi, hogy idén jelentősen növeli a Moldovának nyújtott támogatását fegyveres erőinek további katonai felszerelésekkel való ellátásával. Május elején emellett további új uniós támogatást jelentettek be Moldovának a kiberbiztonságának fokozására, elsősorban a dezinformáció és a társadalmi kohézió kezelésére 8 millió euró értékben.

Május 5-én bejelentésre került, hogy az Európai Unió további 52 millió eurót mozgósít a Moldovai Köztársaság számára az ország hosszú távú ellenálló képességének, fellendülésének és reformjainak előmozdítása érdekében, különösen a keleti partnerekre vonatkozó gazdasági és beruházási tervben előirányzott kiemelt projektek végrehajtása révén, az EU–Moldova társulási megállapodás végrehajtásának támogatása. Ez kiegészítő támogatás az EU által Moldovának nyújtott folyamatos válságtámogatáson felül, amely magában foglalja a következőket:

• 53 millió eurós költségvetési támogatás;
• 150 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatási program, amelyet a következő hónapokban folyósítanak;
• 13 millió euró humanitárius segítségnyújtás;
• 15 millió euró a menekültáradat emberhez méltó és hatékony kezelésének, valamint a harmadik országbeli állampolgárok biztonságos tranzitjának és hazatelepítésének támogatására;
• 15 millió euró az EU Border Assistance Mission (EUBAM) tevékenységére, amely immáron a moldovai határőrséget támogatja a menekültek érkezésének kezelésében.

Május 18-án Josep Borrell Brüsszelben találkozott Irakli Garibasvili grúz miniszterelnökkel. Borrell elmondta, hogy az EU továbbra is támogatja Grúzia ellenálló képességének megerősítését az Oroszország ukrajnai háborúja kapcsán. Megerősítette továbbá az EU szilárd elkötelezettségét Grúzia területi integritása és szuverenitása mellett a nemzetközileg elismert határai tekintetében. Borrell emellett hangsúlyozta az EU eltökéltségét is, hogy még közelebb hozza az országot az Európai Unióhoz.

Május 22-én Charles Michel vendégül látta Ilham Alijevet, Azerbajdzsán elnökét és Nikol Pašinjant, Örményország miniszterelnökét. A harmadik ilyen formátumú megbeszélés középpontjában a dél-kaukázusi helyzet, valamint a két országgal, valamint a tágabb régióval fenntartott uniós kapcsolatok fejlődése állt. Charles Michel szerint a megbeszélés „őszinte és eredményes” volt. A felek eredményeket érték el a határkérdések, a közlekedési hálózatok, a békeszerződés kapcsán is. A következő találkozót hasonló formában július-augusztusra tervezik.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A nyitókép forrása: Deniz Antilla, Pixaby

 

A EU hírfigyelő 2022. május bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kiberpolitika

Ahogyan az orosz-ukrán konfliktust megelőző és azt követő időszakban is történt, az információs hadviselés mit sem vesztett jelentőségéből, a támadások tovább folytatódtak. Ennek bizonyítéka többek között a Microsoft egyik jelentése, amely szerint az orosz erők folyamatosan támadják az ukrán rendszereket. A már fentebb hivatkozott cikk nyomán az is tudható, hogy „Viktor Zsora ukrán kiberbiztonsági tisztségviselő szerint orosz kibertámadások folyamatosan érik a helyi távközlési vállalatokat és energiaszolgáltatókat”.

Írta: Gál Henrik Norbert

Szankciós politika

Április 8.-án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az ötödik gazdasági és egyéni szankciós csomagot Oroszország ellen az orosz-ukrán háborúra való tekintettel. Ukrajnában, különös tekintettel Buchában elkövetett atrocitásokra reagálva határozták meg a szankciós csomagot, amelynek célja, – Josep Borrell (külügyi és biztonságpolitika főképviselő) szerint – hogy megakadályozzák az orosz csapatok „meggondolatlan, embertelen és agresszív viselkedését”, illetve világossá tegyék a Kreml döntéshozói számára, hogy „illegális agressziójuknak súlyos ára van”.

Az ötödik szankciós csomag tartalma:

1. 2022 augusztusától a szén és más szilárd fosszilis tüzelőanyagok EU-ba történő vásárlásának, behozatalának vagy szállításának tilalma, ha azok Oroszországból származnak, vagy Oroszországból exportálják őket.
2. Oroszország lobogója alatt lajstromozott hajók uniós kikötőibe való belépésének tilalma.
3. Bármely orosz és fehérorosz közúti fuvarozó vállalkozásokra vonatkozó tilalom, amely megakadályozza őket abban, hogy árukat szállítsanak közúton az EU-n belül, beleértve a tranzitforgalmat is.
4. További exporttilalmak a repülőgép-üzemanyagra és más árukra, például kvantumszámítógépekre és fejlett félvezetőkre, csúcskategóriás elektronikára, szoftverekre, érzékeny gépekre és szállítóeszközökre, valamint új importtilalmak olyan termékekre, mint a fa, cement, műtrágyák, tenger gyümölcsei és szeszesitalok.
5. Egy sor célzott gazdasági intézkedés, amelyek célja a meglévő intézkedések megerősítése és a kiskapuk bezárása, például: az orosz vállalatoknak a tagállami közbeszerzésekben való részvételére vonatkozó általános uniós tilalom, az orosz állami szerveknek nyújtott minden pénzügyi támogatás kizárása. Továbbá kriptotárcákba történő befizetések, valamint az uniós tagállamok bármely hivatalos pénznemében denominált bankjegyek és átruházható értékpapírok Oroszország és Fehéroroszország, illetve bármely természetes vagy jogi személy, szervezet vagy testület számára történő értékesítésének kiterjesztett tilalma.
6. Továbbá a Tanács úgy határozott, hogy szankcionálja azokat a vállalatokat, amelyek termékei vagy technológiája kulcsfontosságú szerepet játszott az invázióban, illetve oligarchákat és üzletembereket, magas rangú Kreml-tisztviselőket.
7. Ezenkívül teljes tranzakciós tilalmat rendeltek el négy kulcsfontosságú orosz bank esetében, amelyek az orosz bankszektor piaci részesedésének 23%-át képviselik. A SWIFT-elvonás után ezek a bankok eszközeit befagyasztják, ezáltal teljesen elzárják őket az uniós piacoktól.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Közös kül- és biztonságpolitika

Április 13.-án az Európai Unió Tanácsa megállapodott az Európai Békeprogram (European Peace Facility, EPF) keretén belül Ukrajnának nyújtott támogatás harmadik részletéről. Ezzel az új, további 500 millió euróval az EU összesen 1,5 milliárd eurót különített el az EU-tagállamok által az ukrán fegyveres erők számára biztosított katonai felszerelések támogatására, és a segélyezési intézkedések időtartamát pedig 24 hónappal meghosszabbította. Az EPF keretében nyújtott támogatás-csomag célja, hogy támogassák az ukrán fegyveresek erők képességeit az ország területi integritásának és szuverenitásának megvédése, illetve a polgári lakosság védelme érdekében a folyamatos orosz katonai agresszióval szemben. Ez főként az ukrán fegyveres erők felszerelésének és ellátmányának biztosítását szolgálja, ideértve az egyéni védőfelszereléseket, elsősegélynyújtó-készleteket, és üzemanyagot is.

Meghosszabbításra került április 13.-án az iraki biztonsági ágazat reformját támogató uniós tanácsadó misszió (EUAM Iraq) 2024. április 30.-ig. A misszió átfogó feladata, hogy segítse az iraki nemzetbiztonsági stratégia, a kapcsolódó nemzeti stratégiák és más nemzetbiztonsági prioritások kidolgozását és koherens végrehajtását.

2022. április 29-én vegyi fegyverek kifejlesztésének, előállításának, készletezésének és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény (CWC) hatálybalépésének 25. évfordulóján a főképviselő nyilatkozatot adott ki az Európai Unió nevében. A nyilatkozatban az EU kijelenti, hogy elítéli a Szíriai Arab Köztársaság által alkalmazott vegyi fegyvereket és továbbra is folytatja a munkát ennek kezelésének érdekében. Emellett az EU kifejezi aggodalmát az Orosz Föderáció nem együttműködő magatartásával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy Oroszország nem ragált azokra a felhívásokra, hogy együttműködjön a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW), annak érdekében, hogy biztosítsák Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meggyilkolására irányuló kísérlet nemzetközi vizsgálatát.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Környezet-, energia- és klímapolitika

Az Európai Bizottság április 5-én két új rendeletre tett javaslatot a fluortartalmú üvegházhatású gázok és az ózonréteget lebontó anyagok szigorúbb ellenőrzésére. A rendeletek elfogadása jelentős lépést jelentene a globális hőmérséklet-emelkedés következményeinek visszaszorítása felé, emellett hozzájárul ahhoz, hogy 2050-re Európa klímasemleges legyen. Mindkét javaslat együttesen 490 millió tonnával csökkentheti az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátását 2050-re. Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős ügyvezető alelnök a következőket mondta a két rendeletkapcsán: „Az Európai Unió folytatja évtizedek óta a világ legambiciózusabb politikáját a fluortartalmú gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatban. Míg a meglévő szabályozók sikeresek voltak, a tudomány ugyan arra ösztönöz bennünket, hogy most még inkább felgyorsítsuk a folyamatot. A klímabarát technológiák szélesebb körben elérhetővé tétele segít elérni az EU hosszú távú klímapolitikai céljait, és ösztönzi az Európán kívüli országokat is, hogy csökkentsék ezen anyagok használatát.”

2022. április 6-án az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, Frans Timmermans és John Kerry, Joe Biden amerikai elnök klímavédelmi különmegbízottja és csapataik online egyeztetésen vettek részt, hogy megvitassák a legújabb globális klímapolitikai fejleményeket. Hangsúlyozták, hogy az egzisztenciális veszélyt jelentő klímaválság csak elmélyült, és napjainkban még gyorsabb és hatékonyabb fellépés szükséges. Egyet értettek abban, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának legutóbbi következményei csak megerősítették a tiszta energiára való átállás felgyorsításának szükségességét. Minél előbb diverzifikáljuk energiaforrásainkat, javítjuk az energiahatékonyságot és bevezetjük a megújuló energiaforrásokat, annál hamarabb válnak kevésbé energiadependessé. A 2022-re és a COP 27-re tekintve megerősítették a globális „Implementation…Plus” megközelítés fontosságát, beleértve azon 2030-as NDC-célok megerősítését, amelyek még nincsenek összhangban a 1,5 fokos határértékkel, az erőfeszítések fokozását a hőenergia-termelés fokozatos megszüntetésére, valamint a köz- és magánfinanszírozás összehangolását a párizsi célokkal. Emellett kijelentették, hogy együtt fognak működni a Globális Metánvállalás végrehajtásának előmozdításán. Az EU és az Egyesült Államok elkötelezettségüket fejezte ki a Just Energy Transition Partnerships mellett, és közös elhatározásukat is a folyamatok felgyorsítása, különösen Vietnamban és Indonéziában, ahol az EU, illetve az Egyesült Államok a társvezető.

Az Európai Bizottság a tagállamokkal közösen EU Platformot hozott létre a gáz, LNG és hidrogén közös beszerzésére annak érdekében, hogy a jelenlegi geopolitikai körülmények között megfizethető áron biztosítsa az EU energiaellátását, és fokozatosan felszámolja az orosz gáztól való függőséget. Az ezzel kapcsolatos első egyeztetésre 2022. április 8-án került sor.  Ezt követően, április 29-én az Európai Bizottság és Bulgária megállapodott abban, hogy Szófiában létrehozzák ezzel kapcsolatban az első regionális munkacsoportot a Platform részeként. Ez a gáz- és villamosenergia-szükségleteket, az árakat és a szállítást, valamint az infrastrukturális szempontokat szemrevételezi. A regionális munkacsoport az előttünk álló évre összpontosít, és speciális, a regionális helyzetet ismerő szakértelmet és know-how-t biztosít a REPowerEU cselekvési terv kidolgozásához és végrehajtásához az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függés csökkentése, a tárolók feltöltésére a jövő tél előtt és az energiaszektor dekarbonizációjának további felgyorsítása érdekében. Támogatja és koordinálja a közös felkészülési tervek végrehajtását a régióban, ideértve a nemzetközi beszerzést, tárolást és összeköttetéseket. Bulgária felveszi a kapcsolatot a szomszédos országokkal e munkacsoport keretében, és május 5-én szervezi meg az első miniszteri találkozót.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

A 11 éve, Szíriában fennáló instabilitás kapcsán, az EU és Finnország közös házigazdája volt a humanitárius vezető tisztviselők találkozójának április 4-én. Janez Lenarčič válságkezelésért felelős biztos is részt vett az eseményen, aki az alábbiakat nyilatkozta: „Idén van a szíriai polgárháború 11. évfordulója. Tragikus mérföldkő egy olyan konfliktusban, amely hihetetlen szenvedést és gyászt okozott. Minden eddiginél több szíriai szorul kétségbeesetten élelmiszersegélyre. Az Európai Unió továbbra is támogatja a segélyre szoruló szíriai lakosságot: több mint 25 milliárd eurót mozgósított a humanitárius helyzet, a stabilizáció és a reziliencia segítésére. A mai találkozó lehetővé teszi számunkra, hogy megvitassuk, hogyan tudunk jobb eredményeket elérni a növekvő igények közepette.”

Április 5-én tartotta negyedik ülését a Reform, Helyreállítás és Újjáépítési Keret Konzultatív Csoportja (3RF CG). A Konzultatív Csoport a libanoni kormányból, a libanoni civil társadalomból, az Európai Unióból, az Egyesült Nemzetek Szervezetéből, a Világbankból és nemzetközi adományozókból áll. Együtt követik nyomon a folyamatokat, és stratégiai iránymutatást nyújtanak a 3RF keretében végrehajtandó reformoknak és tevékenységeknek. A Csoport tagjai számba vették a 3RF által támogatott programok keretében eddig elért előrehaladást. A megbeszélések három stratégiai kérdésre összpontosítottak, nevezetesen a gazdasági stabilizációra és fellendülésre, a szociális védelemre, valamint az igazságosságra és az elszámoltathatóságra.

Az Oroszország Ukrajna elleni háborújának az EU partnerországaira gyakorolt ​​hatásának mérséklésére irányuló széles körű válasz részeként az Európai Bizottság kezdeményezést nyújtott be egy regionális „Élelmiszer- és Reziliencia Eszköz” létrehozására 225 millió euró értékben a rövid és középtávú szükségletek kielégítésére a déli szomszédsági partnerek tekintetében. Az intézkedés célja, hogy kezelje az élelmiszerek és nyersanyagok áremelkedésének következményeit a régióban. Az eszköz konkrét beavatkozások végrehajtását teszi lehetővé és főként a legkiszolgáltatottabb személyekre és/vagy a válság által legsúlyosabban érintett partnerekre összpontosít.

Keleti szomszédságpolitika

Az európai szomszédságpolitika történései kapcsán, áprilisban is az EU homlokterében a keleti dimenzió állt Oroszország ukrajnai háborúja okán. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke 2022. április 1-jén Kijevbe látogatott, hogy kifejezze az Európai Unió támogatását az ukrán nép iránt, és elítélje az orosz támadást. Metsola elmondta, hogy az EU sosem fogja magára hagyni Ukrajnát: „Számomra, Európának, a világnak az ukrán emberek hősök; azért harcolnak, amiben mindannyian hiszünk: a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamiságért. Ezen értékek nélkül nincs semmi.” Roberta Metsola három ígéretet tett az ukrán Rada tagjainak. Először is, az Európai Parlament elnöke azt mondta, Európa nem hagyja szó nélkül ezt az agressziót, a felelősöket felelősségre vonják, s több és szigorúbb szankciókra van szükség. Azt is megerősítette, hogy az Európai Parlament támogatja Ukrajna azon törekvését, hogy EU-tagjelöltté váljon. Végül Metsola megígérte, hogy gondoskodni fog az EU a menekülni kényszerült ukrán családokról addig, amíg biztonságosan visszatérhetnek otthonaikba. Hozzátette, az EU létrehozza az Ukrajna Szolidaritási Vagyonkezelői Alapot, és nemzetközi adományozói konferenciát szervez Ukrajna újjáépítésének elősegítésére. Április 5-én Energiaközösség Titkársága létrehozta az Ukrajna Energiatámogatási Alap jogi keretét az orosz invázió hatásainak ellensúlyozására. Az alap lehetővé teszi a kormányok és a nemzetközi pénzügyi intézmények számára, hogy rendkívüli pénzügyi támogatást nyújtsanak az ukrán energiaszektornak. A Titkárság az Alap vagyonkezelőjeként, valamint közvetítőként fog működni az adományozók és az ukrán hatóságok között. Az alapnak szánt adományokat az ukrán energiaügyi minisztérium irányítása alatt folyósítják az energiaipar és az infrastruktúra háború alatti működőképességének fenntartásához szükséges üzemanyagok, berendezések, illetve szolgáltatások vásárlásának finanszírozására. Április 9-én Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Josep Borrell, az EU főképviselője utazott Kijevbe, Eduard Heger szlovák miniszterelnök kíséretében. Az EU vezetői az EU szolidaritásának és támogatásának kifejezésére utaztak a kelet-európai országba, illetve több egyeztetésen is részt vettek Volodimir Zelenszkij, ukrán elnökkel. Április 8-án Ursula von der Leyen bejelentette, hogy további 120 millió eurós támogatást folyósít Ukrajnának, hogy segítse a kormányt a polgári válságkészültség és -kezelés központi és helyi szinten történő megerősítésében. Ez a pénzügyi támogatás erősíti a társadalmi és állami ellenálló képességet Ukrajnában s célja a polgári védelem, a kritikus infrastruktúra és az energiabiztonság, a kiberbiztonság, a dezinformáció elleni küzdelem, valamint a kormány lakossággal szembeni válságkommunikációjának segítése. Emellett, Ursula Von der Leyen átadta az EU-tagság előszobájának tekinthető kérdőívet is Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. A kérdőívet április 17-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök át is adta kitöltve az EU ukrajnai küldöttsége vezetőjének, Matti Maasikasnak. Az EU további 50 millió eurós humanitárius finanszírozást különítéséről döntött április 17-én. Az 50 millióból 45 millió eurót ukrajnai humanitárius projektekre és 5 millió eurót Moldovának allokál. Ez az új finanszírozás a legsürgetőbb humanitárius szükségleteket fogja kielégíteni azáltal, hogy sürgősségi egészségügyi szolgáltatásokat, a biztonságos ivóvízhez és a higiéniához való hozzáférést, menedéket és védelmet, valamint a nemi alapú erőszak elleni támogatást biztosít. Április 20-án Charles Michel is Ukrajnába látogatott, hogy szemtanúja legyen a háborús bűnök utóhatásainak, és Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, kifejezve csodálatát az ukrán elnök által tanúsított magatartás iránt. Összegezve a Borodjankában látottakat, Michel az alábbiakat mondta el: „Nincsenek szavak, amelyek megmagyaráznák, mit érzek, nem az Európai Tanács elnökeként, hanem apaként, emberi lényként. Ezek háborús bűnök. Meg kell őket büntetni. Meg lesz büntetve. Fizetniük kell azért, amit ott és Ukrajna sok más helyén tettek.” Hozzátette, hogy az Európai Bizottság június végéig nyilvánosságra hozza véleményét Ukrajna csatlakozásáról, és addig az EU továbbra is támogatja az országot – anyagilag, katonailag és szankciókkal Oroszország ellen.

Moldovába is nagy mértékű támogatást jutatott az EU. Az EU 150 millió euró összegű makroszintű pénzügyi támogatást nyújt kölcsönök és támogatások formájában a Moldovai Köztársaságnak. A támogatás megerősíti Moldova rezilienciáját a jelenlegi geopolitikai körülmények között, és fedezi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) programjában meghatározott Moldova fizetésimérleg-szükségleteit. Célja a gazdasági stabilizáció és Moldova reformprogramja. Április 3-án az Európai Unió által létrehozott RescEU tartalékból orvosi berendezéseket szállítottak Chisinauba, hogy támogassák Moldovát az Ukrajnából érkező menekültáradat jelentette kihívások leküzdésében. Az adományozott eszközök összértéke 4,2 millió euró. Az eszközöket a moldovai egészségügyi intézményeknek juttatják el. Várhelyi Olivér április 5-én további 53 millió eurós támogatást jelentett be, hogy segítsék a Moldovai Köztársaságot megbirkózni az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió következményeivel. Ez az 53 millió eurós költségvetési támogatás kiegészíti az EU által Moldovának nyújtott válságtámogatást, beleértve a következő hónapokban folyósítandó 150 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatási programot is. Ezt követően az Európai Bizottság humanitárius műveletet hajtott végre Moldovában az Európai Humanitárius Reagálási Kapacitáson keresztül, hogy fokozza az EU vészhelyzeti reagálását és támogassa a területen már aktív humanitárius partnereket. A művelet egy raktár felállításából áll Chisinauban, valamint több mint 1200 sátor és 4000 takaró szállításából az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt kitelepített emberek számára.

Április 11-én az EU Grúziának és a Moldovai Köztársaságnak is átadta azt a kérdőívet, amelyből az EU dönthet a tagságukról. A kérdőívre adott válaszok segítik az Európai Bizottságot abban, hogy az Európai Unió Tanácsának felkérése alapján véleményt készítsen mindhárom ország uniós pályázatáról. Maia Sandu moldovai elnök és Natalia Gavrilița miniszterelnök április 22-én adta át a kitöltött uniós kérdőívet Janis Mažeiksnek, az EU moldovai köztársasági küldöttsége vezetőjének.

Április 6-án Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vendégül látta Ilham Aliyev Azerbajdzsán Köztársaság elnökét és Nikol Pashinyan, az Örmény Köztársaság miniszterelnökét a dél-kaukázusi térség helyzetével és az EU –val való kapcsolataik fejlődésével kapcsolatban folytatott megbeszélésük okán. Michel ismételten biztosította a feleket az EU elkötelezettségét illetően és az együttműködés elmélyítése mellett  a feszültségek leküzdése, és egy biztonságos, stabil, békés és virágzó Dél-Kaukázus előmozdítása érdekében. Hangsúlyozta mindkét fél humanitárius gesztusainak fontosságát a bizalom és a békés együttélés előmozdítása érdekében, illetve, hogy minden lezáratlan kérdést teljes körűen és gyorsan meg kell oldani, ideértve a még megmaradt foglyok szabadon bocsátását és az eltűnt személyek kérdésének átfogó kezelését, és kijelentette, hogy az EU kész támogatást nyújtani a megoldások keresésében. Az EU hasonlóképpen továbbra is támogatja az Azerbajdzsán és Örményország közötti bizalomépítő intézkedéseket, valamint a humanitárius aknamentesítési erőfeszítéseket, többek között szakértői tanácsadás és pénzügyi segítségnyújtás, valamint a konfliktusok által sújtott lakosságnak nyújtott segítség, a rehabilitáció és az újjáépítés folytatása révén. Michel tudomásul vette Alijev és Pašinjan szándékát békemegállapodás iránt. Ennek érdekében megállapodtak abban, hogy megbízzák a külügyminisztereket, hogy dolgozzanak egy jövőbeli békeszerződés előkészítésén, amely minden szükséges kérdéssel foglalkozik.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A borítókép forrása: flickr.com

 

A EU hírfigyelő 2022. április bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kiberpolitika

Márciusban az EU tagállamai egy kiberbiztonsági alap létrehozását javasolták, amelytől a reakcióidő növekedését várják. Ennek oka természetesen a megváltozott geopolitikai helyzetben keresendő. Az Európai Számvevőszék kijelentette, hogy az uniós intézményeknek többet kell tenniük a kibertámadások ellen, az elmúlt időszakban megsokszorozódott ransomware és egyéb fenyegetések tükrében. Az ECA jelentésében hangsúlyozta, „Mivel az uniós szervek szorosan összekapcsolódnak egymással, az egyik gyengesége a többi számára is biztonsági fenyegetést jelent.” A fintechzone felhívja a figyelmet továbbá, hogy az Európai Bizottság új működési rezilliencia rendelettervezetet adott ki. (Digital Operational Resilience Act – DORA)

Írta: Gál Henrik Norbert

Szankciós politika

Március 2-án a harmadik szankciós csomag újabb megszorításokkal bővült, amelynek keretében szankciókat vezettet be az EU az RT/Russia Today és a Szputnyik állami tulajdonú csatornák uniós sugárzása ellen mindaddig, amíg az Ukrajna elleni agressziónak véget nem vetnek, és a hozzá kapcsolódó kiadványok nem hagynak fel az EU és tagállamai elleni dezinformációs és információmanipulációs tevékenységgel. További rendelkezésként hét orosz bankot tiltottak ki a SWIFT-rendszerből: Bank Otkritie, a Novikombank, a Promsvyazbank, a Rossiya Bank, a Sovcombank, a Vnesheconombank (VEB) és a VTB Bank. Emellett az EU szintén tilalmat vezetett be:

1. az Orosz Közvetlen Beruházási Alap által társfinanszírozott jövőbeli projektekbe való befektetés, részvétel vagy más módon történő hozzájárulás.
2. euróbankjegyek értékesítése, szállítása, átadása vagy kivitele Oroszországba vagy bármely oroszországi természetes vagy jogi személy vagy szervezet részére

Március 3-án a Tanács 2023. március 6-ig meghosszabbította az ukrán állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért és az ukrán közpénzek károsodását okozó hivatali visszaélésért felelős személyekkel szemben elrendelt vagyonbefagyasztásokat.

Ezt követően március 9-én az EU új, Fehéroroszországot és Oroszországot célzó intézkedésekről határozott, válaszul Fehéroroszországnak az Ukrajna elleni indokolatlan és provokálatlan orosz katonai agresszióban való részvételére. Ennek keretében:

1. korlátozza a speciális pénzügyi üzenetküldő szolgáltatások (SWIFT) nyújtását öt fehérorosz bank számára
2. megtiltják a Belarusz Központi Bankkal folytatott tranzakciókat
3. megtiltja a fehérorosz állami tulajdonban lévő szervezetek részvényeinek az uniós kereskedési helyszíneken való jegyzését és a velük kapcsolatos szolgáltatások nyújtását
4. jelentősen korlátozza a Fehéroroszországból az EU-ba irányuló pénzügyi beáramlást
5. megtiltják az EU-ban denominált bankjegyek Fehéroroszországba történő szállítását

A Tanács további korlátozó intézkedéseket vezetett be a tengeri navigációs termékek és a rádiótávközlési technológia Oroszországba irányuló exportja tekintetében. Valamint további 160 személlyel szemben rendel el korlátozó intézkedéseket. Így összességében az EU korlátozó intézkedései most összesen 862 személyre és 53 szervezetre vonatkoznak.

A következő napon március 10.-én a Tanács úgy határozott, hogy további hat hónappal, 2022. szeptember 15-ig meghosszabbítja az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének megsértéséért vagy veszélyeztetéséért felelős személyeket célzó szankciókat.

Az EU március hónap 15.-én gazdasági és egyéni szankciók negyedik csomagját vezette be válaszul Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára. Az új intézkedések többek között a következőkre vonatkozó tilalmat tartalmazzák:

1. bizonyos állami tulajdonú vállalatokkal folytatott valamennyi ügylet
2. hitelminősítési szolgáltatások nyújtása bármely orosz személy vagy szervezet számára
3. új beruházások az orosz energiaágazatban

A Tanács kibővítette az orosz védelmi és ipari bázissal kapcsolatban álló személyek listáját, akikkel szemben szigorúbb exportkorlátozásokat vezetett be a kettős felhasználású áruk, valamint az olyan áruk és technológiák tekintetében, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez. Az EU emellett bevezette a következőket:

1. kereskedelmi korlátozások a vas-, acél- és luxuscikkekre
2. szankciókat vezetett be további 15 személy és 9 szervezet ellen

Írta: Haiszky Edina Julianna

Környezet-, energia- és klímapolitika

Az energiapolitika területén a márciusi történések elsősorban az orosz-ukrán háború Európai Unió energiabiztonságára gyakorolt hatásához köthetőek. Az Európai Bizottság március 8-án terjesztette elő annak a tervnek a vázlatát, hogy Európát – az eredeti célkitűzésekkel szemben – jóval 2030 előtt függetlenítsék az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, kezdve a gázzal. A tervezet emellett számos intézkedést is felvázol az emelkedő európai energiaárakra és a gázkészletek feltöltésére a következő télre. A REPowerEU arra törekszik lényegében, hogy diverzifikálja a gázellátást, felgyorsítsa a megújuló gázok elterjedését, valamint helyettesítse a gázt a fűtésben és az áramtermelésben. Mindez kétharmaddal csökkentheti az EU orosz gáz iránti keresletét az év vége előtt.

Az európai tagállamok vezetői 2022. március 10–11-én Versailles-ban üléseztek és megállapodtak arról, hogy a lehető leghamarabb felszámolják az EU orosz gáz-, olaj- és szénimporttól való függőségét, és felkérték a Bizottságot, hogy terjesszen elő tervezetet az ellátás biztonságára és a megfizethető energiaárak biztosítására vonatkozólag. Ezzel párhuzamosan az EU vezetői kötelezettséget vállaltak arra, hogy sürgősen mérlegelnek konkrét lehetőségeket a megemelkedett energiaárak polgárokra és vállalkozásokra gyakorolt hatásának kezelésére.

A Bizottság ezt követően, március 23-án olyan jogalkotási javaslatot is benyújtott, amely előírja, hogy a földalatti gáztárolókat 2022. november 1-jéig kapacitásának legalább 80 százalékáig fel kell tölteni, a téli fűtési szezon kezdete okán. Ez az arány a jövőben 90 százalékra fog növekedni, s a februártól novemberig tartó időszakban is bizonyos töltési szintet meg kell őriznie a tagállamoknak. A tárolóhelyek üzemeltetőinek jelenteniük is kell a töltési szinteket a nemzeti hatóságoknak. A tagállamoknak havonta figyelemmel kell kísérniük a töltési szinteket, és jelentést kell tenniük a Bizottságnak. Emellett, a Bizottság az emelkedő energiaárakat is igyekszik rövid távon megfékezni és az európai háztartások ebből fakadó terheit csökkenteni.

Március 25-én az Európai Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok között az európai energiabiztonságról közös nyilatkozat született. Ebben a felek megerősítették az együttműködés, a párizsi megállapodás rendelkezéseinek elérése, Európa orosz energiától való függésének csökkentése és az európai energiabiztonság biztosítása melletti elhivatottságukat. Mindemellett kifejezték szolidaritásukat Ukrajnával, illetve üdvözölték az ország EU energiapiacaival való fizikai integrációja felé tett folyamatos előrehaladást. Döntés született arról is, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Bizottság haladéktalanul létrehoz egy közös energiabiztonsági munkacsoportot az együttműködés paramétereinek meghatározására és a végrehajtására, elsősorban az USA LNG exportjára fókuszálva. A munkacsoportot a Fehér Ház képviselője és az Európai Bizottság elnökének képviselője fogja vezetni.

A Tanács március 22-én elfogadta a 8. környezetvédelmi cselekvési programot. A 8. környezetvédelmi cselekvési program 2030-ig útmutatóul szolgál majd a környezetpolitika kialakításához és végrehajtásához. A 8. környezetvédelmi cselekvési program célja, hogy igazságos és inkluzív módon felgyorsítsa a zöld átmenetet, a 2050-re szóló hosszú távú célkitűzéssel: „Jó életet, a bolygó határain belül”. A 8. környezetvédelmi cselekvési program hat tematikus prioritási célja a következőkre vonatkozik: az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a regeneratív növekedési modell, a zéró szennyezésre való törekvés, a biológiai sokféleség védelme és helyreállítása, valamint a termeléshez és a fogyasztáshoz kapcsolódó kulcsfontosságú környezeti és éghajlati hatások csökkentése.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Márciusban Várhelyi Olivér két déli partnerországba is látogatását tette. A biztos marokkói látogatása során megerősítette az EU és Marokkó közötti kapcsolat fontosságát, valamint a zöld és digitális ágazati partnerségek felé való elmozdulás iránti vágyat, valamint többek között az ezekbe a kulcsfontosságú ágazatokba irányuló befektetések mozgósításának szükségességét. A szociális ágazatok, beleértve a felsőoktatás fejlesztése, a digitális átalakulás, a kutatás és innováció, az energiaátállás és az energiabiztonság, a fenntartható élelmiszerláncok, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés is az EU-Marokkó középpontjában állnak. Várhelyi Olivér az üzleti élet és az ipar képviselőivel is találkozott, hogy megvitassák a magánszektor fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a COVID-19 válságból való gazdasági kilábalás közepette a fenntartható növekedés eléréséhez szükséges kritikus beruházásokat. Március 29-én Tunéziába tette látogatását, ahol a kormánytagokkal találkozott, hogy biztosítsa Tunéziát az EU szüntelen támogatásáról. Az ország társadalmi-gazdasági helyzetét tovább rontja az Ukrajna elleni orosz háború, különös tekintettel az élelmiszerárakra. A megnövekedett árakkal összefüggésben Várhelyi biztos a közelmúltban 200 millió eurós támogatási csomagot jelentett be a déli szomszédság régiója számára a potenciálisan kialakuló élelmiszerválságok hatásainak enyhítésére. A megbeszélések középpontjában a zöld és a digitális átállás felgyorsítása, az összeköttetés javítása, valamint a gazdasági és beruházási terv keretében jobb befektetési feltételek megteremtése is állt. Az EU és Tunézia már számos szakpolitikai területen együttműködik, többek között olyan uniós programok keretében, mint a Kreatív Európa, az Erasmus+ és a Horizon Európa. Az EU készen áll arra is, hogy megerősítse együttműködését Tunéziával a migráció és a mobilitás átfogó megközelítése terén.

Keleti szomszédságpolitika

Márciusban a keleti szomszédságpolitika területén elsősorban az ukrajnai háborúhoz kötődtek a tevékenységek, s az EU kiemelt támogató szerepvállalása fókuszában elsősorban Moldova és Ukrajna állt. Ukrajna tekintetében az EU kiemelten támogatta az ország integrációját az Unióba, továbbá március 6-án Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke bejelentette, hogy létrehoztak egy olyan struktúrát, amely összefogja az Európai Parlament kulcsfontosságú tárgyalópartnereit az ukrán Verhovna Rada képviselőivel. Így könnyítve a párbeszédet a két fél között és a Rada prioritásainak és szükségleteinek meghatározását. Az EU számos pénzügyi és tárgyi segítségben is részesítette a háborúban álló kelet-európai országot: márciusban az Európai Bizottság az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül folytatta az ukrajnai lakosság számára a tagállamok által felajánlott sürgősségi segítségnyújtás koordinálását, amely elsősorban orvosi segélykészleteket, gyógyszereket, hálózsákokat, generátorokat, takarókat, sátrakat tartalmazott. Márciusban az EU további pénzügyi támogatásokat is bejelentett Ukrajna számára. Március 18-án az Európai Bizottság további 289 millió eurós rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának, és további 120 millió eurós támogatást fogadott el. Ez a kifizetés támogatni fogja az ukrán kormányt a polgári válságkészültség és -kezelés megerősítésében központi és helyi szinten egyaránt. Ezzel párhuzamosan a Bizottság egy további MFA-programot készít elő Ukrajna hosszabb távú további támogatására, amelyet von der Leyen elnök is bejelentett január végén. Az EU külügyminiszterei továbbá március 22-én Brüsszelben politikai megállapodásra jutottak arról, hogy Ukrajnának további 500 millió eurónyi értékű fegyvert és katonai felszerelést juttatnak a már meglévő 500 millió eurós támogatás mellett.

Moldova tekintetében elsősorban a kooperáció megerősítésére és a menekültkrízis menedzselésére koncentrált az EU. Moldovát is segélyszállítmányokkal segítették az EU tagállamai az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül, elsősorban a menekültválság leküzdésére. A szállítmányok elsősorban az alábbiakat tartalmazták: ágyak és hálózsákok, valamint takarók, párnák, ágyneműgarnitúrák, személyi higiéniai készletek, alapvető cikkek, generátorok. Március elején, Josep Borrell és Várhelyi Olivér látogatást tettek az országba is, hogy biztosítsák az EU töretlen támogatásáról. A látogatás második napján bejelentették az EU tisztségviselői, hogy az EU azonnali 15 millió eurós támogatást és további 5 millió eurós polgári védelmi segélyt mozgósít Moldovának, hogy segítse a moldovai hatóságokat abban, hogy minden segítséget megadjanak, amelyre az Ukrajnából menekülőknek szükségük van. A menekültválság kezelésével kapcsolatos feladatok segítésére, március 17-én az Európai Unió megállapodást írt alá a Moldovai Köztársasággal a moldovai határőrség és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) közötti határigazgatási együttműködésről. A moldovai hatóságok támogatása érdekében a kihívások kezelésében ez a megállapodás lehetővé teszi a Frontex-csapatok fokozott bevetését. Feladatuk elsősorban a határigazgatási támogatásra terjed ki, amely a következőket foglalhatja magában: a határt átlépő személyek átvizsgálása, nyilvántartásba vétele és személyazonosság-ellenőrzése, határőrizeti feladatok, valamint segítségnyújtás az információgyűjtésben és -cserében.

A két országot az energiabiztonság területén is segítette az Európai Unió márciusban az ukrán-orosz háborúból fakadó kihívások kezelésében a szektorban. Március 16-án Ukrajna és Moldova elektromos hálózatát a sikeresen szinkronizálták a kontinentális európai hálózattal. Kadri Simson az esemény kapcsán a következőket nyilatkozta: „Ez segíteni fog Ukrajnának abban, hogy stabilan tartsa villamosenergia-rendszerét, melegen tartsa otthonait és égve tartsa a villanyt ezekben a sötét időkben. Történelmi mérföldkő ez az EU és Ukrajna kapcsolatában is – ezen a területen Ukrajna ma már Európa része.” Kadri köszönetet mondott a Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányítók Európai Hálózatának (ENTSO E) munkatársainak is, hogy „két hét alatt végezték el egy év munkáját, hogy ez megvalósuljon.” Az Európai Tanács március 25-én új intézkedéseket jelentett be Európa orosz energiától való függőségének csökkentésére, ideértve egy közös vásárlási platformlétrehozását, amely nyitva áll a három társult keleti partner, Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia előtt is.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Foglalkoztatás- és szociális politika

Az Európai Unió gazdaságára a legnagyobb hatással az elmúlt hónapban egyértelműen az ukrán – orosz háború volt. Április 8.-án az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját, amely behozatali tilalmat rendelt el az Oroszországból származó szénre és más szilárd fosszilis üzemanyagokra. Az Unió célja ezekkel a megszorító intézkedésekkel, hogy gyengítsék Oroszország gazdaság ellenálló képességét és nyomás alá helyezzék az orosz kormányt. Azonban az uniós szénimport 45%-a származik jelenleg Oroszországból és jelen állapotok szerint az Európai Uniónak ez nagyobb gazdasági kiesés, mint Oroszországnak. Ugyanis az orosz energiahordozókra és nyersanyagokra a világ több részén is hatalmas kereslet mutatkozik.

A jelenlegi Uniós gazdasági helyzetet azonban tovább nehezíti, hogy a tagállamok 2030-ra komoly zöldítési célokat tűztek ki maguk elé, amely célok megvalósítását akadályozza az Oroszország ellen bevetett szankciók. Az államok igyekeznek mind inkább függetlenedni az orosz államtól, ezért komoly döntésekre szánták el magukat. Németország bejelentette, hogy még az idén szeretne teljesen felhagyni az orosz kőolaj importtal. Ez pedig közvetve, vagy közvetetten hatással van a többi tagállamra is, hiszen Németország az Európai Unió gazdasági motorja.

A foglalkoztatás- és munkaerőpiac területén is az orosz – ukrán háború következményei hoztak igazán lényeges változásokat. Az Európai Bizottság 2022. március 24-én rendkívüli stratégiai párbeszédet hívott össze, a téma pedig az ukrán kitelepítettek és menekültek oktatásának, foglalkoztatásának a kérdésköre volt. A Bizottság fokozza az erőfeszítéseket, hogy a háborús övezetből érkezők számára rendelkezésre álljanak a financiális eszközök, illetve azoknak a tagállamoknak is segítséget tudjanak adni, akik sok menekültet kénytelenek ellátni.

A Bizottság március 8-án javaslatot tett az Európai Parlamentnek és az EU Tanácsának egy olyan kohéziós fellépés kidolgozására, amely az európai menekülteteket segítené, ez a CARE rendszer. Ez lehetővé tenné az államok számára, hogy sürgős támogatást nyújtsanak az orosz invázió ellen menekülőknek.

Írta: Benczik Veronika

Szerkesztette: Mészáros Kinga

A EU hírfigyelő 2022. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az elmúlt hetekben, hónapokban Európában egy kis enyhülést figyelhettünk meg a COVID-19 által okozott feszültségben. Ez minden bizonnyal részben a február 24-én kitört orosz-ukrán háborúval magyarázható, ami minden médium figyelemének központjává vált, míg a vírus a háttérben folyamatosan jelen van, csak kevésbé határozza meg mindennapjainkat, mint az elmúlt két évben. Más a helyzet Kínában, ahol jelenleg is gyakoriak a karanténok, az akár teljes városokat lezáró intézkedések, akkor is, amikor az esetszámok nem feltétlen támasztják alá ezek szükségességét. Az látható, hogy Kína a vírus kezdeti stádiumához képest teljesen más stratégiát választott: a Covid megjelenésekor az ország meglehetősen alábecsülte – legalábbis ezt kommunikálta a nemzetközi közösség felé – a fertőzöttség mértékét, nem vezetett be járványügyi rendelkezéseket idejében, ezzel sokak szerint tovább fokozta a vírus terjedését.  A Zero-Covid bevezetésének okai

Jelenleg a médiából is ismert „Zero-Covid” politika van érvényben Kínában 2022. áprilisa óta, ami elsősorban megelőzésen alapszik és a nevéből is levezethetően szigorú intézkedéseket tartalmaz. Többek között nagyon limitált az országba való be- és kiutazás, a belföldi utazásnak egyaránt korlátai vannak. Ha valaki mégis beutazik az országba, annak az állam által kijelölt hotelben kell megszállnia és alávetni magát egy legalább két hétig tartó karanténnak és kötelező vizsgálatnak a belépéskor és a karantén végeztével. Rendszeresen tartanak közösségi szintű teszteléseket, amelyek során, ha valakinek pozitív lesz a tesztje egy kifejezetten karantén letöltésére létrehozott létesítménybe kell átköltözzön. Minden üzlet és az oktatási intézmény be van zárva – kivéve a létfontosságú boltokat -, a tömegközlekedést felfüggesztették és a járműforgalom nagy részét szintén megszüntették. A társadalom 87%-a be van oltva Kínában Sinovac vagy Sinopharm vakcinával, amelyek a legutóbb megjelent variánsok ellen, mint az Omicron a kutatások alapján nem védenek igazán, bár lecsökkentik a kórházi kezelés valószínűségét.

Az elmúlt hónapban 45 városban voltak teljes vagy részleges lezárások a vírus miatt. Ezen városok 373 milliós lakossággal rendelkeznek, ami a kínai lakosság negyedét, és az ország gazdasági teljesítőképességének 40%-át jelentik. A lezárásokat sűrű médiafigyelem kísérte, ezért a Kínára – és ezzel együtt a világgazdaságra – gyakorolt negatív hatásaikról gyakran lehetett hallani. A Zero-Covid nagyon megosztó volt, sokak szerint a kínai emberek súlyos mentális problémáktól szenvednek a mindennapi életük hosszú távú lekorlátozottsága miatt, mások szerint a kínaiak így érzik a legnagyobb biztonságban magukat. Kínában 687 város van, ezeken belül több ezer lakónegyeddel. Az ország méretéből adódóan a lezárások mértéke és mennyisége túlzónak tűnhet az európai szemnek, azonban egy Kína méretével és népsűrűségével azonos országban ezek az intézkedések az elővigyázatosság jelei lehetnek. Eddig egy országos szintű karantén volt, ez 76 napig tartott, a kisebb város-szintű lezárások általában két hétig tartanak, amiket a teljes lakosság tesztelése követ. A fertőzöttség mértékét tekintve a lakosságszám-arányos halálozási arányok szerint Kínának beválik ez a stratégia: a 2022 tavaszi fertőzéshullám ellenére Kínában egymillió emberre 0.15 halálozás jutott, ezzel szemben az Egyesült Királyságban 26.81, Németországban 14,18, Magyarországon 13.33.

Maga a Zero-Covid a kínai politikai rendszer kampányszerű kormányzási stílusához tartozik, ami az 1950-es évektől kezdve jellemző az országra. Ezek a kampányok általában városok szintjén kezdődnek, majd tovább gyűrűznek kerületi, majd közösségi szintekre. Bár már megszokott rendszere van ezeknek az akcióknak, mégis a mostani járványkezelés olyannyira megosztja a világot, hogy van, aki a járványból való kiutat látja benne, van, aki szerint pedig még jobban elmélyíti a gazdasági válságot. Fontos észben tartani, hogy Kína az egészségügyi ellátóképessége miatt is számít a megelőzésre és lezárásokra, mivel a százezer főre jutó intenzív osztályos ágyak száma Kínában 3,6, míg az Amerikai Egyesült Államokban 34,7, Németországban pedig 29,2, tehát még a relatíve nagy oltottsági szintet figyelembe véve is jelentős az egészségügyi rendszer túlterheltségének kockázata Kínában.

A gazdasági visszaesés átmeneti állapot vagy súlyos következmény?

A kínai gazdasági élet tagjai teljesen tisztában vannak vele, hogy mennyi kockázattal jár a Zero-Covid politika. Látszólag a járvány kezdetén a kínai gazdaságot nem viselte meg annyira a vírus: az egészségügyi eszközök iránt megnövekedett kereslet miatt 2020-ban és 2021-ben az export és a közvetlen külföldi tőkebefektetések folyamatosan növekedtek, azonban ez a folyamat 2022-re megállt, újra csökkenő tendenciát mutat a kínai export értéke. Kínának esélye van évtizedek óta megőrzött gazdasági vezető szerepének elvesztésére. A külföldi állampolgárok nagy számban hagyják el az országot, a multinacionális cégek, ha tehetik, áthelyezik regionális központjukat egy másik országba. A 2022. áprilisi lezárások Sanghajban tökéletes példát szolgáltattak erre. A 25 millió lakossal rendelkező Sanghaj a kínai városok közül a legnagyobb GDP-vel rendelkezik (679 milliárd dollár) és az egyik legkedveltebb székhelye a multinacionális vállalatoknak. Az elmúlt évben több, mint 800 ilyen vállalat jelölte meg Sanghajt a regionális székhelyéül. A nemzetközi kereskedelmi láncban még fontosabb szerepet tölt be a város, mivel a kínai exportok 10,4%-ért a sanghaji kikötő felel, ez a világ legnagyobb konténerforgalmat lebonyolító kikötője. A lezárások által egyik leginkább érintett piac az autó- és elektronikai cikkek gyártása. A sanghaji Volkswagen és Tesla gyárak hetekig zárva tartottak a Covid miatt, ahogy az iPhone egyik beszállítója a Pegatron is, ezzel nagy zavart okozva az ellátási láncokban, amelyek könnyen tovább gyűrűzhetnek regionális szinten. Korea, Vietnam, Tajvan és Japán mindenképp érintett lesz ezen a téren. A Kínai Kommunista Párt főtitkára Hszi Csin-ping a kínai állami médiában azt nyilatkozta a lezárásokról, hogy az emberek egészsége a legfontosabb és hogy mindenképpen a megelőzésen kell legyen a hangsúly. Az Európai Unió és az Amerikai Kereskedelmi Kamara is felszólította Kínát, hogy gondolják újra a Covid politikájukat a súlyosbodó gazdasági válság fényében és fontolják meg a Szingapúrhoz hasonló „Coviddal együttélés” modelljének alkalmazását. Jörg Wuttke, az Európai Unió Kínai Kereskedelmi Kamarájának elnöke szerint Kínának változtatni kell, mert a világ megtanult a vírussal együtt élni, és ha Kína nem így tesz, az cégek a lábukkal fognak szavazni. Szerinte Kína gazdaságának eddig egyik nagy erőssége volt a kiszámíthatósága, amelyet most elvesztett.

Tajvan nem Ukrajna

Az orosz-ukrán háború kitörésekor könnyen analógiát lehetett vonni Kína és Oroszország és Ukrajna és Tajvan helyzete között, mert a hatalmi viszonyok hasonlóak, viszont a konfliktus háttere nagyon sok mindenben eltér.

Oroszország esete nem hasonlítható Kína helyzetéhez, mivel az orosz haderő az elmúlt időszakban számos országban hajtott végre katonai műveleteket, Grúziában, Szíriában és Ukrajnában is. Ezzel szemben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nem vett részt nagyszabású katonai műveletekben és nem lépte át Kína határait. A két haderő erőkivetítő képessége is különbözik, mivel Oroszországnak számos katonai támaszpontja van a világon, Kínának (hivatalosan) csak egyetlen egy, Dzsibutiban. A két ország többször is hangsúlyozta, hogy a 2001-es barátsági szerződés, amit 2021-ben újítottak meg, nem teszi őket szövetségessé. Az orosz-ukrán háború meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozta a Kínát, hiszen nem akarta nyilvánosan elítélni Oroszország megszállását, de az európai gazdasági kapcsolatait se akarta rombolni a túl oroszbarát retorikával. Összességében megpróbált korábbi külpolitikai törekvéseivel összhangban kimaradni a konfliktusból, amennyire ez lehetséges volt. Az Egyesült Államok és Tajvan között nincs hivatalosan katonai szövetség, de az 1979-es Taiwan Relations Act értelmében nincs teljesen kizárva, hogy Amerika megvédi Tajvant az esetleges kínai katonai agressziótól, ha az bekövetkezne. Erre a sejtésre erősített rá Joe Biden amerikai elnök, aki „kötelességnek” nevezte Tajvan védelmét, míg Ukrajna esetében egyértelműen kijelentette, hogy nem fognak beavatkozni katonákkal. Ukrajna nem a NATO tagja, ez a tény minden bizonnyal szerepet játszott Putyin döntésében a „különleges katonai művelet” megkezdéséről. Elemzők úgy értékelik a helyzetet, hogy Amerikának még szorosabban el kellene köteleződnie Tajvan mellett, még több fegyvert szállítani, hogy teljesen egyértelmű legyen Kínának: Tajvan megtámadásával az Egyesült Államok haderejével kell szembe nézniük. Az orosz-ukrán háború kimenetele is fontos adalékokkal fog szolgálni a kínai vezetésnek: Putyin bukása még nagyobb elrettentő erő lehet, Hszi Csin-ping saját politikai szerepét kockáztatná, ha egy vesztes Oroszország nyomdokaiba lépne, amit nem valószínű, hogy valaha is megtenne.

A jelenlegi helyzetben a gyorsan levont következtetésekkel szemben – melyek szerint Kína könnyen katonai eszközökhöz folyamodhat Tajvan kérdésében – ez egy nem reális végkimenetel, legalábbis nem most. A kínai politika folyamatos monitorozására van szükség, különös tekintettel a Kínai Kommunista Párt orosz-ukrán háborúval kapcsolatos bírálatára, hogy észrevehető legyen, ha Peking véleménye megváltozik.

Írta: Soltész Anikó

Források

Scobell, Andrew., & Stevenson-Yang, Lucy. (2022, március 4). China Is Not Russia. Taiwan Is Not Ukraine. United States Institute of Peace.

Abrams, Elliott. (2022, május 3). The Ukraine War, China, and Taiwan. Council on Foreign Relations.

Bingqin, Li. (2022). China clings to COVID 19 zero. East Asia Forum.

Kiemelt kép forrása: flickr.com

A A kínai „Zero Covid Policy” a hűség tesztje lenne? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Közép-Amerika az elmúlt évtizedekben elsősorban a folyamatos polgárháborúk, majd bandaháborúk következtében vált ismertté. Az 1990-es években lezajlott demokratikus megújulást követően azonban nem köszöntött be béke a térségben, ugyanis felütötte fejét a szervezett bűnözés. A biztonsági helyzet romlásában két – eredetileg az Egyesült Államokban létrejött – bűnszervezet játszik meghatározó szerepet: a Mara Salvatrucha (MS-13) és a Barrio 18 (M-18). Az új évezred elején a bűnszervezetek a büntetlenséget és a korrupciót kihasználva virágkorukat élték. El Salvadorban 2003-ban kerültek elfogadásra az úgynevezett Mano Dura (Vasököl) törvények, amelyek értelmében a rendőri és katonai fellépés segítségével próbáltak meg sikereket elérni. Az intézkedések eredményei azonban vitathatók. Közel két évtizeddel később viszont a salvadori kormány újfent a korábbi eszközökhöz nyúlt: a fellángoló erőszakra erőszakkal válaszoltak.

A cikk először ismerteti a Vasököl törvények megszületését, majd a 2022 márciusában bejelentett szükségállapotot vizsgálja, középpontba állítva az előzményeket, a jelenlegi állapotokat és a várható következményeket.

A Vasököl törvények megszületése

2003 júliusában Francisco Flores elnök jelentette be, hogy az eddigieknél keményebb módon szükséges fellépni a bűnszervezetekkel szemben, aminek a keretét a Mano Dura törvények jelentették. A törvények értelmében bárkit letartóztathattak, aki gyanúsnak tűnt. Több ezer salvadori fiatal került börtönbe amiatt, hogy látható helyen tetoválást viselt, gyanúsan viselkedett (tiltott szervezkedés, társulás vádjával) vagy bandák kézjeleit használta az utcán. A Mano Dura értelmében 2-5 éves börtönbüntetést lehetett kiszabni azokra a 12 évnél idősebb személyekre, akiket a már említett kritériumok alapján bűnösnek találtak. Ennek következtében 2003 és 2004 között mintegy 20.000 bandatagot tartóztattak le, azonban 95%-uk szabadon távozott bizonyítékok hiányában. Még 2003-ban a salvadori Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte a törvényt, mondván, hogy sérti az ENSZ gyermekek jogairól szóló ajánlását. A törvény értelmében a gyerekekre is úgy tekintettek, mint a felnőttekre, így ugyanolyan mértékű büntetésben részesültek, illetve sérült az ártatlanság vélelmének intézménye is.

2004-ben Antonio Saca választási sikere után került bevezetésre a Súper Mano Dura (Szuper Vasököl). Az új törvény értelmében a bűnszervezeti tagság súlyosbító tényezőnek minősült egy bűncselekmény tárgyalásakor. 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetést lehetett kiszabni arra a személyre, akiről bebizonyosodott, hogy bandatag. Akiről pedig kiderült, hogy vezető tisztséget tölt be, arra 6-9 éves börtönbüntetés várt.

A szigorú fellépés azonban nem hozta meg a kívánt eredményeket. Mivel a két rivális banda (MS-13 és M-18) tagjait külön börtönökben helyezték el, – aminek következtében a tagok és a vezetők ugyan azokba az intézményekbe kerültek – így sokkal könnyebben tudtak új, hatékonyabb stratégiákat kidolgozni. Új szabályokat dolgoztak ki (tetoválások betiltása) és új illegális tevekénységekbe is belekezdtek (emberrablás, védelmi pénzek gyűjtése). A bandák sokkal szervezettebbé és jobban irányíthatóvá váltak a Vasököl törvények bevezetése után.

Láthatjuk tehát, hogy a Mano Dura törvények nem teljesítették be azokat az elképzeléseket, amelyeket az ország vezetői megálmodtak. A kemény katonai fellépés, a sok esetben indokolatlan letartóztatások, illetve a megtorló politika sikertelennek bizonyult.

A 2022-es tavaszi események

Mielőtt megismernénk, hogy mi vezetett el a szükségállapot bevezetéséhez, fontos említést tenni a 2021-es évről, illetve 2022 februárjáról. A 2021-es évet illetően megállapítható, hogy csökkent a gyilkosságok száma az országban, mivel ekkor 1.140 gyilkosság történt El Salvadorban, ami 200-zal kevesebb, mint 2020-ban. Azonban fontos megemlíteni egy másik adatot is, ami beárnyékolja ezt a képet. Miközben a gyilkosságok száma csökkent, addig az eltűnt személyek száma jelentősen nőtt. 2021. január 1. és szeptember 30. között 936 bejelentés érkezett eltűnt személyekről, miközben ez idő alatt „mindössze” 899 gyilkosság történt. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a gyilkosságok száma valójában nem, vagy csak igen kis mértékben csökken. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy miért ne csökkenne, ha a hivatalos adatok arra mutatnak? A válasz az, hogy a holttesteket a bandák elrejtik az utcákról a hatóságok elől, akik így nem, vagy csak igen nehezen találják meg azokat. Ez történt 2022 februárjában is, amikor a fővárostól nem messze, Nuevo Cuscatlán városában a hatóságok egy tömegsírba rejtve találtak meg 26 holttestet. Az előző feltevést támasztja alá az is, hogy az ország elnöke, Nayib Bukele nem hivatalos megegyezést kötött a bandákkal. Ennek értelmében a bűnözők elrejtik a holttesteket, amiket a rendőrség a lehető legkisebb erőkkel próbál megkeresni, így – főleg, ha nem is találják meg – mind az emberölések száma, mind pedig a gyilkossági ráta alacsony marad.

2022 márciusában azonban háromnapos vérontás vette kezdetét az országban. Március 25-én 14, március 26-án 62, míg 27-én 11 embert gyilkoltak meg. A 72 óra leforgása alatt elkövetett 87 gyilkosság hosszú idő óta a legtöbb, továbbá a március 26-án meggyilkolt 62 ember az elmúlt két évtized legmagasabb értéke egy napra vetítve. Fontos megjegyezni, hogy a bandák a vérontás során kerülték a nyílt összetűzést a kormánnyal, azaz egy rendőrt, katonát vagy politikai személyt sem gyilkoltak meg. Az áldozatok többségében egyszerű utcai árusok, buszon utazók vagy éppen bevásárló emberek voltak. Ez újfent arra enged következtetni, hogy létezik egy megegyezés a bandák és a kormány között, azonban a kormány valamit nem szeretne megadni a bűnözőknek, így ők gyilkosságokkal próbálják azt kierőszakolni. Nayib Bukele a vérontás harmadik napján azonnali intézkedéseket vezetett be: harminc napos szükségállapotot hirdetett, ami azonban számos alapvető jog korlátozásával jár együtt. Ennek értelmében felfüggesztésre került a gyülekezéshez való jog, a letartóztatás okáról történő tájékoztatás, a hallgatáshoz való jog, az ügyvédi segítség őrizet alatt történő igénybevétele, illetve az a követelmény, hogy az őrizetbe vett személyeket 72 órán belül bíró elé állítsák (15 napra hosszabbították meg). Emellett Bukele elnök bejelentette, hogy a fogvatartott bandatagoknak a nap 24 órájában a cellájukban kell tartózkodni, tilos bárminemű szabadtéri tevékenység, továbbá mostantól csak napi kétszer kapnak enni, hogy kevesebb pénzt kelljen étkeztetésre fordítani. Emellett az elnök visszatért a korábban már megismert Vasököl intézkedésekhez: rendőröket és katonákat vezényelt az utcára, illetve bárkit letartóztathattak a hatóságok, aki gyanúsnak tűnt. Az utóbbi intézkedést azonban nem részletezték, tehát nem derül ki, hogy mi számít gyanús viselkedésnek vagy ki tekinthető feltételezhetően bandatagnak.

Április elején az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa aggodalmát fejezte ki a salvadori szükségállapot bevezetésével kapcsolatban. Megállapítása szerint az egyes polgári szabadságjogok korlátozása, illetve a rendőrség és a katonaság megjelenése szükségtelen és túlzott erőszakalkalmazásnak tekinthető. Hangsúlyozza továbbá, hogy két hét leforgása alatt közel 6.000 állítólagos bandatag letartóztatására került sor, azonban ezek letartóztatási engedély nélkül történtek, mindemellett egyes jelentések szerint az elfogott személyek kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódban részesültek. 2022. április 5-én a salvadori törvényhozás új jogszabályokat léptetett érvénybe. Ezek értelmében arra a személyre, akiről bebizonyosodik, hogy vezető pozíciót tölt be egy bűnszervezetben, 40-45 éves börtönbüntetés vár a korábbi 6-9 év helyett. A bűnszervezeti tagság büntetési tétele is megváltozott, a korábbi 3-5 éves börtönbüntetés helyett az új törvény értelmében 20-30 évre kerülhet rács mögé egy bandatag. Ami azonban igazán aggasztó, és az ENSZ is kifejezte fenntartásait, az az a tétel, miszerint 10 éves börtönbüntetésre ítélhető az a 12 évnél nem fiatalabb személy, akiről bebizonyosodik, hogy bandatag. Az új törvény értelmében 12-16 éves kor között 10 éves, míg 16 év felett 20 éves börtönbüntetés szabható ki azon fiatalkorúakra, akik feltételezetten bandatagok.

Nem csak az új törvények tekinthetők aggasztónak El Salvadorban. Április 24-én jóváhagyták, hogy további 30 nappal meghosszabbították a szükségállapotot az országban. Számos salvadori család azonban aggodalmát fejezte ki Bukele intézkedéseivel kapcsolatban. Egyre több olyan hír lát napvilágot, miszerint ártatlan embereket is letartóztatnak bármiféle indoklás nélkül, ám azokat, akiknek a családjuk nyíltan felszólal a letartóztatás ellen az esetek döntő többségében szabadon engedik. 5 hét alatt közel 25.000 személyt tartóztattak le az országban, akiket Bukele bandatagnak titulál, viszont beismerte, hogy voltak olyanok is az elfogott személyek között, akikről kiderült, hogy nincs közük bűnszervezetekhez. Utóbbi eseteket egyszerű hibaként állította be az elnök.

2022 május 26-án érkezett az újabb bejelentés, miszerint további 30 nappal meghosszabbították a szükségállapotot az országban. A bejelentés napjáig közel 35.000 állítólagos bandatagot tartóztattak le, azonban a lakosság beszámolói szerint ezek közül nagyon sok történt önkényes módon, kizárólag az adott személy kinézete vagy tartózkodási helye alapján. Gustavo Villatoro, az ország igazságügyi és közbiztonságért felelős minisztere úgy nyilatkozott, hogy „a háború a bandák ellen addig fog tartani, amíg az szükséges, és a közvélemény követeli. Szembe fogunk szállni azzal a jelenséggel, amit a bandák okoznak az országban, és addig fogunk harcolni, amíg ki nem irtjuk őket az ország területéről”. Kérdéses azonban, hogy a lakosság meddig tűri majd a jogszerűtlen letartóztatásokat és az erőszakos rendőri és katonai fellépést. A lakosság egyértelműen szeretné, ha csökkennének a bandák által elkövetett gyilkosságok, azonban a kormány által alkalmazott erőszakot és önkényes kormányzást is elítélik.

Lehetséges következmények

A Mano Dura törvények a 2000-es évek elején nem értek el kézzelfogható eredményt, sőt a bandák megerősödéséhez és a jobb szervezettséghez vezettek. A bandatagok bebörtönzése után, az intézményeket átalakították műveleti központokká és toborzó bázisokká. A jelenlegi intézkedések sikerességét gátolhatja, hogy a salvadori börtönök már 2021 decemberében a maximális kapacitás 136%-án működtek. Annak érdekében, hogy az embertelen körülményeket, az esetleges lázadásokat és a túlzsúfoltság miatt bekövetkező elhalálozásokat elkerüljék a börtönökben, szükséges új létesítmények építése. Ez azonban jelentős anyagi következményekkel jár, továbbá az új intézményekben is biztosítani kell a fogvatartottak számára a mindennapi étkezést, valamint az alapvető emberi körülményeket és szükségleteket. Abban az esetben, ha a május 26-i adatok alapján, a 35.000 letartóztatott személyt bebörtönzik, akkor közel 70.000 fogvatartott lesz az országban, ami a büntetésvégrehajtási rendszer kapacitásának a kétszeresét jelentené.  Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy a bebörtönzés már korábban sem vezetett sikerhez. Valószínűsíthető, hogy a bandák most is alkalmazkodnának a kialakult helyzethez és kialakítanák azokat a szükséges túlélési stratégiákat és új szabályokat, amelyekkel hatékonyan fent tudnák tartani működésüket. Fontos kérdés továbbá az is, hogy a salvadori lakosság türelme meddig fog tartani az erőszakos kormányzati fellépésekkel kapcsolatban. A törvénytelen letartóztatások következtében számos ártatlan személy is áldozattá vált, ami az elégedetlenséget növelte. Érdemes megemlíteni még a nemzetközi közösség, elsősorban az ENSZ szerepét is, amely már korábban is ellenezte és bírálta az új salvadori törvényeket. Kérdéses, hogy egy esetleges közös fellépés milyen módon befolyásolná Nayib Bukelét és kormányát a kialakult helyzet kezelésében. Végezetül pedig lehetséges következményként említhető a márciusi erőszakhullám megismétlése, abban az esetben, ha nem sikerül valamilyen megegyezést kialakítani a bűnszervezetek és a kormány között.

Bárhogyan alakul majd a jelenlegi helyzet az országban, érdemes lesz figyelemmel követni a további változásokat, legyen szó az MS-13 vagy az M-18 helyzetéről és stratégiájáról vagy az ország elnökének, Nayib Bukelének a sorsáról.

 

Írta: Szigeti Kristóf

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Szükségállapot El Salvadorban – a Vasököl törvények visszatérése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az Arktisz hosszú ideig marginális kérdés volt az Európai Unió számára. Svédország és Finnország 1995-ös csatlakozása előtt a szervezet nem rendelkezett sem intézményi kerettel, sem eszközökkel ahhoz, hogy ezzel a régióval foglalkozzon. Az 1995-ös év jelentősebb változást hozott, mivel két olyan állam csatlakozott az Unióhoz, amelyek a sarkvidéki együttműködés részei és szoros kapcsolatban állnak más régióbeli államokkal. Nem utolsó sorban pedig ez a bővítés eredményezte az EU és Oroszország közös határát is. Mégis 2008-ig kellett várni az Európai Unió első Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumára. Az Unió tevékenysége elsősorban gazdasági aspektusból értelmezhető – mivel azonban a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kinevezésekor úgy fogalmazott, hogy „Geopolitikai Bizottságot” fog vezetni, így a biztonságpolitikai aspektusok sem elhanyagolhatók. Jelen elemzésben áttekintem, hogyan fejlődött az EU arktiszi politikája 2008-at követően, milyen meghatározó dokumentumok foglalkoznak a térséggel, illetve, hogy az orosz-ukrán háború hogyan érinti az EU ezen speciális szakpolitikáját. Az EU stratégiai megközelítése

Az EU stratégiai szinten sokat foglalkozik a térséggel és különböző stratégiai dokumentumokkal is rendelkezik a témában. 2008-ban az Európai Parlament kiadott egy határozatot Arktiszi Kormányzat néven, amelyben többek között kiemeli az Arktiszt érintő éghajlatváltozást és a régió klímaváltozásának globális hatásait, valamint kifejezi igényét egy különálló, Arktisszal foglalkozó szakpolitika megalkotására. Továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy:

• tűzze napirendre az arktiszi biztonság- és energiapolitikát;
• kommunikációjában foglalkozzon a térséggel;
• töltsön be proaktív szerepet az Arktiszon, első lépésként legyen megfigyelő az Arktiszi Tanácsban;
• állítson fel külön a térséggel foglalkozó irodát.

Ezt követően 2008-ban a Bizottság is kiadott egy közleményt a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek „Az Európai Unió és az Északi-sarkvidék” címmel. E dokumentum három fő célt határoz meg a tagállamok és az EU intézményei számára: az Arktisz megőrzését, az erőforrások fenntartható használatát és az Arktisz multilaterális kormányzásának támogatását.

A következő stratégiát 2012-ben adta ki a Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője. Az előzőhöz hasonlóan ez is három fő célt határoz meg: a kutatás támogatását, a felelősség teljes gazdasági fejlődést és az Arktiszi Államokkal folytatott kapcsolatok fejlesztését. Ez a stratégia követi elődje célkitűzéseit és megtartja a kutatást és a környezetvédelmet, mint az Európai Uniót az Arktisszal összekötő témákat. Míg a 2008-as bizottsági közleményt azért kritizálták, mert több arktiszi szereplőben is azt a benyomást keltette, hogy az Unió be kíván avatkozni az arktiszi államok ügyeibe, addig a 2012-es közleményt épp az ellenkezőjével vádolták, vagyis, hogy feltűnően el akarja kerülni az arktiszi szereplőkkel való konfliktust, és azzal is, hogy közvetett módon elismeri azt, hogy az Unió továbbra sem rendelkezik koherens arktiszi stratégiával.

2016-ban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa kiadta „Az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikája” című közleményét. Ez a dokumentum már a bevezetésében leszögezi: „az Európai Uniónak stratégiai érdeke, hogy kulcsszerepet játsszon az északi-sarkvidéki régióban”. Három központi kérdéssel foglalkozik: az éghajlatváltozással, a nemzetközi együttműködéssel és a fenntartható fejlődéssel. Az éghajlatváltozás okozta problémákra válaszul kiemeli a kutatás szerepét, amelybe többek között beletartozik az űrkutatás támogatása is. Emellett további válaszlépésként foglalkozik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiákkal és a környezetvédelemmel is. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban támogatja az innovációk és az érdekelt felek bevonását. Emellett kiemeli az infrastruktúra-fejlesztés fontosságát és ismételten helyet kap az űrtechnológia kérdésköre, mivel a sarkvidéki tájékozódáshoz szükség lenne egy új műholdrendszerre is. A nemzetközi együttműködés tekintetében pedig kiemeli a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, külön hangsúlyozva a halászat és a tudomány területét.

Az Európai Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője 2021-ben ismét kiadott egy közös nyilatkozatot „Nagyobb uniós szerepvállalás a békés, fenntartható és prosperáló Északi-sarkvidék érdekében”. Ez a dokumentum is hasonlóan kezdődik, mint a 2016-os, azzal a különbséggel, hogy megjelenik a geopolitikai érvelés is, illeszkedve Ursula von der Leyen bizottsági elnök elképzeléséhez, mely szerint nagyobb szerepet kéne kapjon a geopolitika az Unió döntéshozatalában. Kiemeli, hogy a térség erőforrásai, illetve az áthaladó tengeri útvonalak miatt helyi és geopolitikai verseny alakulhat ki, amely feszültségek forrása lehet és veszélyezteti az EU érdekeit. Többek között – a dokumentum szerint – ezért is geopolitikai szükségszerűség, hogy az EU részt vegyen az Arktisszal kapcsolatos ügyekben. Három fő célkitűzése van a stratégiának:

1. hozzájárulás a békés párbeszédhez és együttműködéshez a változó geopolitikai környezetben;
2. az éghajlatváltozás okozta változások kezelése;
3. az Északi-sarkvidék fenntartható fejlődésének támogatása.

Az első pontban az EU célul tűzi ki, hogy növelje előrejelzési kapacitását és az Északi-sarkvidék szerepét a külkapcsolatokban, valamint, hogy a regionális együttműködésekre fog támaszkodni. Emellett további fejlesztési irányként adja meg a polgári védelmet, a kutató-mentő együttműködéseket és a permafroszt olvadással kapcsolatos kutatásokat is. Szintén az első célkitűzéssel kapcsolatban a stratégia kiemelt területként kezeli az EU Északi Dimenzióját, a Grönlanddal való együttműködést és a már említett permafroszt olvadás vizsgálatát.

A második pontban az EU célja a saját károsanyag-kibocsátása régióra gyakorolt hatásának jobb megértése és a térséggel való együttműködés mentén történő kezelése. Itt kiemelt terület a Jeges-tengeri halászat szabályozása és a koromkibocsátás csökkentése.

A harmadik pont esetében a kék és zöld átállás ösztönzése az elsődleges cél. Kiemelt területként kezeli az EU az EU-PolarNet-et, az egészséget és rezilienciát, illetve az InvestEu és az Északi-sarkvidék kapcsolatát.

Az EU arktiszi tevékenysége

Áttérve a gyakorlatra, érdemes megemlíteni, hogy – követve a 2008-as parlamenti határozatot – az Európai Unió többször is kísérletet tett az Arktiszi Tanács megfigyelő státuszának elnyerésére. 2008-ban jelentkezését Kanada vétózta meg annak következtében, hogy az Európai Unióba nem lehet fóka alapú termékeket importálni. A döntést először a következő miniszteri találkozóra, 2011-re halasztották, majd ez tovább tolódott 2013-ra. 2013-ig az EU „ad hoc megfigyelő” státusszal rendelkezett az említett nemzetközi szervezetben, majd a 2013-as találkozón megfigyelő státuszt kapott Kína, Japán, Szingapúr, Dél-Korea, Olaszország és India is, amellett, hogy az EU jelentkezését is „megerősítették”, de nem fogadták el – a fókaimport- tilalom okozta – elhúzódó Kanada-EU ellentét következtében. 2013-ban eltörölték az „ad hoc megfigyelő” státuszt, és az EU-nak egy másik, nevezetesen az „állandó vendég” pozíciót ajánlották fel (tehát továbbra sem a kitűzött megfigyelő státuszt), amelyet el is fogadott. Bár 2015-ben Kanada és az EU megállapodást kötött, az Unió továbbra sem kapta meg a hivatalos megfigyelő státuszt, mivel 2014-től Oroszország lett a fő ellenzője ennek a folyamatnak, válaszul az ukrán válságra érkező EU-s szankciókra. Tekintve a jelenlegi helyzetet, a közeljövőben sem várható változás.

A másik kiemelendő EU-s arktiszi tevékenység az Északi Dimenzió, amely egy közös szakpolitika négy egyenrangú fél – az EU, Oroszország, Norvégia és Izland – között. A kezdeményezés 1999-re nyúlik vissza, melyet 2006-ban megújítottak. A partnerség négy fő téma köré épült: környezet, egészség és jólét, szállítás és logisztika, illetve kultúra, és számos sikert ért el.

2001-ben létrejött az Északi Dimenzió Környezeti Partnerség, melynek keretében egymilliárd euró értékben támogattak környezeti és nukleáris hulladékkal kapcsolatos projekteket Oroszországban és Fehéroroszországban. 2003-ban létrejött az Északi Dimenzió Partnerség Közegészségügy és Szociális Jólét terén nevű együttműködés, melyben szakértői csoportok és NGO-k működtek együtt és információcserével, a helyes gyakorlatok megosztásával foglalkoztak. 2009-ben három program is elindult, az Északi Dimenzió Intézmények, az Északi Dimenzió Partnerség Szállítás és Logisztika terén, illetve az Északi Dimenzió Üzleti Tanács. Ezek az egyetemek együttműködését, infrastruktúra fejlesztésekbe való külső támogatás bevonását és az üzleti szféra összeköttetését támogatták. 2010-ben pedig az Északi Dimenzió Partnerség Kultúra terén jött létre, amely pedig a határokon átívelő kulturális programokat és a kultúrát érintő ipart támogatta.  Az orosz-ukrán háború szele azonban ide is elért és 2022. március 22-én az EU kiadott egy közleményt, amely szerint felfüggeszti az Északi Dimenzió keretében az együttműködést Oroszországgal és az Északi Dimenzió megfigyelőjével, Fehéroroszországgal is.

A gazdasági kérdések mellett az Európai Unió jelentős figyelmet fordít az Arktiszt érintő kutatások ösztönzésére is. Az EU-PolarNet 1 elsődleges célja, hogy fejlessze a koordinációt az EU tagországok kutatóintézetei között. A kezdeményezés keretében létrejött egy integrált EU-Sarkvidéki kutatási program is, amely rövid és hosszútávú célokat határozott meg. Fő feladatai a kutatás koordinálása, optimalizálása és az érintett felek bevonása. Az együttműködés 22 partnert foglalt magában. A környező országok intézményei közül részt vesz benne az Osztrák Sarkvidéki Kutató Intézet (Austrian Polar Research Institute), a Bolgár Antarktisz Intézet (Bulgarian Antarctic Institute) és a Lengyel Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete (Instytut Geofizyki Polskiej Akademii Nauk). Az EU-PolarNet 2 ezen együttműködés kibővített változata. Saját bevallás szerint ez a legnagyobb sarkvidéki kutató és infrastrukturális konzorcium a világon. A program egyik központi célkitűzése egy Európai Sarkvidéki Koordinációs Iroda létrehozása. Emellett az EU-PolarNet 1 három feladatát is magába foglalja, valamint a kutatás priorizálása, a szakpolitikai tanácsadás és a kommunikáció is a feladatai közé tartoznak. A konzorcium 25 tagot foglal magába 21 országból. Ha a környező országokat nézzük, tagja a Bécsi Egyetem (Universität Wien), a Dél-bohémiai Egyetem (Jihočeská univerzita v České Budějovice), a Sziléziai Egyetem (University of Silesia in Katowice) és a Bolgár Antarktisz Intézet.

Az Arktiszi programok finanszírozása

Központi kérdés a tagországok szempontjából, hogy milyen forrásokból finanszírozza az Unió sarkvidéki programjait. Négy fő csoportba lehet sorolni a pénzügyi forrásokat:

• Kohéziós és vidékfejlesztési programok Észak-Svédország és Észak-Kelet-Finnország számára

Ezek elsősorban a zöld programokat és a digitális átállást támogatják 2021 és 2027 között.

• InvestEU

Lényege, hogy egy helyre szervezze össze az összes befektetéstámogató pénzügyi eszközt, amely jelenleg elérhető az EU-ban. A program 2021-től 2027-ig tart és az előzetes várakozások szerint 650 milliárd euró plusz befektetés elérését tervezik általa. A támogatások négy szakpolitikai csoportot céloznak, ezek a fenntartható infrastruktúra, az innováció és digitalizáció, a kis- és középvállalkozások, illetve a társadalmi befektetések és képességek.

• Horizon Europe

Az EU egyik kulcsfontosságú kutatást és innovációt támogató programja, 95,5 milliárd euró költségvetéssel. Célja a klímaváltozás elleni harc, az ENSZ Fenntartható Fejlődés céljainak elérése, illetve az EU versenyképességének javítása.

• Connecting Europe Facility illetve a Galileo és Kopernikusz űrprogramok

A Connecting Europe Facility fő célja a munkahelyteremtés és a versenyképesség javítása célzott infrastrukturális befektetéseken keresztül három szektorban: energia, telekommunikáció és közlekedés.

A Galileo Európa globális navigációs műholdrendszere, amely 2016-tól üzemel. Jelenleg három szolgáltatást biztosít: nyílt szolgáltatást, közszféra által szabályozott szolgáltatást (pl.: védelmi szféra, vám, rendőrség), illetve kutató-mentő szolgáltatást. A Galileo rendszer kutató-mentő szolgáltatása kapcsán kiemelendő az AMRO 2021 (Arctic Mass Rescure Operation – Arktiszi Tömeges Mentő Művelet) norvég gyakorlat, mely során 200 utast mentettek ki egy égő hajóról a Galileo rendszer segítségével. A segélykérést követően a rendszernek mindössze 2 perc 20 másodpercre volt szüksége a hajó megtalálására.

A Kopernikusz az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, melynek lényege, hogy figyeli bolygónkat és annak környezetét. Ebbe beletartozik az atmoszféra, a tengeri környezet, a szárazföld, a klíma vizsgálata, illetve a vészhelyzet-kezelés és a biztonsági aspektusok is (határőrizet, tengerfelügyelet és az EU külső fellépésének támogatása). Tekintettel az éghajlatváltozásra, egy ilyen rendszer központi szerepet tölthet be az Arktisz kutatásában és monitorozásában. A Kopernikusz Arktiszi Regionális Újraelemzés célja az első európai regionális atmoszféra-újraelemzés az arktiszi régióban, amely segítségével jobban megérthetjük a klímaváltozást és más régióra jellemző időjárási jelenségeket, mint például a széláramlatokat, amelyek a hajózás és a helyi lakosok számára kiemelt fontossággal bírnak.

Jelentős EU-s szerepvállalás még, hogy 2021-ben az Európai Unió is csatlakozott ahhoz az egyezményhez, amely betiltotta a kizárólagos gazdasági övezeteken kívüli kereskedelmi halászatot a Jeges-tengeren. Ennek az egyezménynek tagja már 2015-től Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Dánia és Norvégia, majd később – az Unió mellett – csatlakozott Kína, Japán és a Koreai Köztársaságis.

Az orosz-ukrán háború hatása

Azt a megállapítást, hogy az Európai Unió számára geopolitikai szükségszerűség az arktiszi jelenlét, mi sem támasztja alá jobban, mint az orosz-ukrán háború. Figyelemmel arra, hogy a Jeges-tenger partvidékének több, mint fele orosz terület, az orosz-EU kapcsolatok romlása jelentős kihívás elé támasztja az Uniót. Az említett kapcsolatok az Arktiszon mindig is korlátozottak voltak, még 2014 előtt is, amikor egyébként más területeken szorosan együttműködött a két fél. Az Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumokban is csak minimálisan tettek említést Oroszországról, egyes kutatók ennek az „arktiszi kivétel” nevet adták. Ezt Pami Aalto 2013-ban annak tulajdonította, hogy az Európai Unió nem ismeri el megfelelően Kanada és Oroszország szuverenitását a térségben. Orosz értelmezésben az Európai Unió kihívást jelent a régió hatalmi egyensúlyára és intézményrendszerére, miközben az orosz törekvés az arktiszi nemzetközi rend fenntartása. Ezt a helyzetet követte a 2014-es krími válság, majd pedig a 2022-es háború. Ironikus módon a legnagyobb mértékben – a már idézett 2022-es háború kitörése előtt négy hónappal kiadott – 2021-es közös nyilatkozat foglalkozik Oroszországgal. Ez a dokumentum célul tűzte ki a szorosabb együttműködést a környezetet érintő adatmegosztás és egészségbiztonság területén, valamint kiemelt területként kezelte az Északi Dimenziót. A stratégiai dokumentumoknál maradva a háború másik hatása lehet, hogy megszűnik az „arktiszi kivétel”. Bár eddig az uniós arktiszi stratégiák keveset foglalkoztak Oroszországgal, a háború arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy egy koherens arktiszi orosz politikát alakítson ki.

Oroszország és Fehéroroszország Északi Dimenzióból való kizárása mellett felfüggesztették az az Európai Szomszédsági Eszköz határon átnyúló együttműködési programjaiban való részvételüket is. A határon átnyúló együttműködési intézmények összeomlása leginkább azokat az őslakos törzseket fenyegeti, amelyek területei átnyúlnak a határokon. Az olyan törzsek számára, melyeknek területe a nyugati és az orosz területekre is kiterjed (Sámi, Aleut és Inuit), kifejezetten megnehezítheti a határokon átnyúló, törzsön belüli kapcsolattartást. Ezzel szemben az olyan jogi kötőerővel rendelkező egyezmények, mint amelyek a halászatot szabályozzák, valószínűleg a jövőben is fenn fognak maradni, bár a bizalmatlanság mindenképpen magasabb lesz, mint eddig. Ugyanez igaz az éghajlat- és tengerkutatásokra, megfigyelésekre, amelyek nehezen képzelhetőek el orosz részvétel nélkül.

Bár a háborúnak az Európai Unió energiapolitikájára gyakorolt hatását nehéz megjósolni, néhány gondolatot érdemes szem előtt tartani. Elsőként azt, hogy gyakran beszélnek arról, hogy Európa jelentős mértékben függ az orosz gáztól, azonban arról kevesebb szó esik, hogy Európa mennyire függ az arktiszi erőforrásoktól. 2019-ben az Európai Unió 15,07 millió tonna olyan LNG-t (cseppfolyós gázt) importált, amely az orosz Arktiszról származik és ez 87%-a az orosz arktiszi LNG exportnak. A világ arktiszi olaj- és gázfelhasználásának pedig az Európai Unió  24%-át teszi ki. Másodszor a háború ösztönözheti az Unió zöld átállását és az arktiszi energiaforrásokról való leválását, azonban ezzel párhuzamosan a magas energiaárak gyengítik a klímapolitikáját. További faktor, hogy az orosz Arktisz számos olyan ásvány lelőhelye, amely elengedhetetlen az alacsony károsanyag-kibocsátású gazdaságra való áttéréshez. Mivel növekszik az igény a megújuló energiára, elektromos közlekedésre és energiahatékonyságra, várhatóan ezen ásványok ára a jövőben emelkedni fog.

Összefoglalva tehát az EU-s tevékenységéből látható, hogy az Unió hosszú idő óta foglalkozik kiemelten a régióval és mind elméleti szinten, mind a gyakorlatban igen aktívnak bizonyult. Kiemelendő, hogy jelentős összegeket fordít az Arktisszal kapcsolatos programokra, melyek között számos terület megtalálható. A régiót érintő kutatási programok nem csak forrást biztosítanak a résztvevőknek, hanem koordinálják is a tevékenységüket, illetve tanácsadással is foglalkoznak, megkönnyítve ezzel a (hatékony) részvételt. Tagadhatatlan, hogy egyes törekvések, mint a megfigyelő státusz megszerzése, távolabb kerültek az orosz-ukrán háború hatására, de ez nem jelenti azt, hogy az Arktisz leértékelődne az EU szemében. Mint ahogy a 2021-es közös nyilatkozat is megállapította, az uniós arktiszi jelenlét geopolitikai szükségszerűség.

Írta: Szalkai Patrik

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az Európai Unió arktiszi politikájának fejlődése 2008-tól napjainkig és az orosz-ukrán háború hatása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az elemzés több, az európai biztonsági architektúra vonatkozásában jelentős ország biztonsági stratégiáját kívánja górcső alá venni, elsősorban az energiabiztonság tekintetében. A dolgozat témája rendkívül aktuális, hiszen az energiabiztonság modern társadalmunkban egy fontos tényező. Manapság az energia a biztonság minden szintjén feltétel a zavartalan működéshez. Az államok funkcióinak akadálytalan ellátásához szükség van energiára, akár csak a hétköznapi élet folyásához: üzemanyag nélkül nem működik a közlekedés, az egyén élete megreked, de például áram nélkül a kórházak sem üzemelnek. Az energiától való ilyen fokú függőség miatt annak kimaradása végeláthatatlan károkat okozhat, s ennek következményeként – mivel nem áll a társadalom rendelkezésére számos alapszolgáltatás –, az egyén bizalma rendkívüli mértékben redukálódik az adott ország vezetésében. Épp ezért modern korunkban az energiaellátás zavartalan működésének biztosítása az állam egyik fontos feladata, s így az országok közötti újfajta vetélkedésben is meghatározó szerepe van az energiának. Az energiafegyver kihasználására napjaink történéseiben is találhatunk példákat, ahogyan arra az EU és az USA politikai tisztségviselői is felhívták a figyelmet a 2022 februárjában megrendezett Energia Tanács találkozóján. Az említett eseményen Josep Borrell az alábbi módon fogalmazott: „Oroszország – tudja – nem habozik az Európába irányuló energiaellátást geopolitikai haszonszerzési fegyverként használni a világméretű energiaárak megugrása közepette.”

Az államoknak stratégiaalkotásuk során tehát szükséges nagy hangsúlyt fektetni az energetikai kérdésekre, s a következőkben az elemzés ezen tematikát vizsgálja. Azaz arra a kérdésre kíván választ adni, hogy az energiabiztonság milyen szerepet tölt be Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, illetve Kína nemzeti biztonsági stratégiáiban?

Alapfogalmak

Jelen egység az elemzéshez elengedhetetlen alapfogalmakat vizsgálja meg tömören, így az energiabiztonság fogalmát, a stratégia fogalmát, illetve bemutatásra kerülnek az energiastratégiák fajtái is.

Az energiabiztonságról a biztonság szektorális felfogása alapján megállapítható, hogy mára már annak önálló szektorává nőtte ki magát. Noha az eredeti 1983-as elmélet, majd annak bővebb, 1991-es kifejtése még nélkülözte az energiabiztonságot mint a biztonság szektorát, s alapvetően a környezeti szektorhoz sorolta, de a világunkban beálló változások indokolják az energetikai ügyek külön szektorként való értelmezését. Az energiabiztonság fogalma a biztonság buzani felfogásából is levezethető, de számos nemzetközi szervezet is definiálta már. Mindazonáltal, a fogalom meghatározásakor számos nehézségbe ütközhetünk, hiszen az energiabiztonság tartalma rendkívül komplex, folyamatosan változó, s nagyban függ attól, hogy milyen nézőpontból vizsgáljuk. Az energiabiztonság leírása alapvetően a „négy A” definíció alkalmazásával tehető meg a legegyszerűbben: availability (elérhetőség), affordability (megfizethetőség), accessibility (hozzáférhetőség), acceptability (elfogadhatóság a fenntartható fejlődés szempontjából). [2] Összefoglalván az energiabiztonság elsősorban az energiahordozók elegendő mennyisiégében való rendelkezésre állását, s a mindenki számára való egyenlő hozzáférhetőségét jelenti, amely következménye annak megfizethetősége is. Kiemelt szempont a fenntarthatóság, azaz, hogy az energiarendszerek fenntarthatóan működjenek, s operálásuk során minimálisra csökkentsék a környezetet érő destruktív hatásokat.

A stratégiai tervezés már az Ókortól jelen van az ember életében, s elsősorban a hadtudomány keretében kezdtek el vele foglalkozni. Manapság már sokkalta jelentősebb az élet minden területén. A stratégiát mint fogalmat alapvetően úgy határozhatjuk meg, hogy „egy bizonyos célállapot elérése érdekében végzendő cselekvések hosszabb távú terve, amely a végrehajtáshoz szükséges erőforrások biztosítását időben kiterjedten gondolkodva teremti meg”. [3] A nemzeti biztonsági stratégiák vagy fehér könyvek tartalmi elemei is elsősorban a fogalmi meghatározásra támaszkodó tartalmiságot követik. Az államok által kiadott stratégiák rendszere rendkívül komplex, s általában általános képet adnak az állam biztonságfelfogásáról, s így a nemzetközi rendszerben végrehajtott cselekvései magyarázatának alapjául is szolgálhatnak e dokumentumok. [4] Az államok biztonsági stratégiai dokumentumrendszereinek alapjául a nemzeti biztonsági stratégiák szolgálnak, s az ebben megfogalmazott kihívásaiknak és azok sorrendiségének alapjául vételével az is meghatározható, hogy egy-egy állam milyen biztonsági kihívást tekint sürgetőnek, s melyet kevésbé. Mi több, a nemzeti biztonsági stratégiákra alapozva születnek meg az államok ágazati stratégiai dokumentumai is, amely például az energiabiztonsági stratégiai dokumentumok esetében is elmondható. Így a nemzeti biztonsági stratégiák tanulmányozásával többnyire meghatározható az energiabiztonság állami percepciója.

Az államok energiabiztonsági felfogása vagy energiastratégiája tekintetében elsősorban két típust különböztethetünk meg: az offenzív és defenzív megközelítést. [5] Az offenzív megközelítést alapvetően a nagy mennyiségű energiaforrásokkal rendelkező országok használják, s így a legfőbb cél a piacok biztosítása, s mindebből a gazdasági és politikai tőke kovácsolása. A defenzív megközelítést az energiahordozókban szegény országok használják, akik legfőbb célja az energiaellátás biztosítása és ennek elérésére a nemzetközi kapcsolatok megfelelő kezelése magasfokú importfüggőségük okán.

A fentiekben meghatározott fogalmakra alapozott dolgozatom is a vizsgált országok energiabiztonsági stratégiai preferenciának és helyzetének meghatározásakor, illetve a különböző országok biztonságpercepciójának összevetésekor is.

Nemzeti biztonsági stratégiák és az energetikai helyzet Amerikai Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti biztonsági stratégiáját 2017-ben tették közzé, Donald J. Trump elnöki mandátuma alatt. Az új, Biden-adminisztrációhoz köthető stratégia jelenleg is kidolgozás alatt áll, s csupán egy 32 oldalas, felülvizsgálatot tartalmazó dokumentum áll rendelkezésre. A Trump-adminisztráció 5 főbb fejezetből álló stratégiájában az energetikai vonatkozások meglehetősen nagy szerepet kapnak. A stratégia alapvetően négy fő prioritást jelöl meg, amelynek egyikében az energetikai ügyeknek rendkívüli szerepet biztosít, az amerikai prosperitás előmozdítását látja abban. Kijelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államok energiadominanciáját szükséges megerősíteni, hiszen a kitermeletlen energiahordozók „mozgósítása” eszköze a gazdasági prosperitás előmozdításának. Az energiai vonatkozások következőként a kiberteret érő kihívások területén kerülnek elő, az energetikai kritikus infrastruktúrák biztonságának növelésének kontextusában. Az energetikai ügyek ezt követően több fejezetben is igazán homloktérbe kerülnek az energiadominancia kapcsán.

Elsőként a gazdasági prosperitás előmozdításának kontextusában említi az energetikai megfontolásokat. A cél az amerikai energiadominancia újbóli megteremtése a világban, azaz az USA központi pozíciójának előmozdítása a globális energiarendszerben vezető termelőként, fogyasztóként és innovátorként, amely serkenti az ország gazdasági fejlődését is. A Trump-adminisztráció főbb meglátása annak nemzetközi tevékenységével összhangban áll, hiszen a stratégia kevésbé van tekintettel a klímaváltozásra és nem helyezi olyannyira fókuszba a tiszta és környezetbarát energiaforrásokat, ahogy általában azt más, nyugati hatalmak teszik. Kifejti, hogy szükséges a szén, a földgáz, a kőolaj, illetve a nukleáris energiahordozók (ki)termelése is, csakúgy, mint a megújulóké. Mindebben elsősorban a hazai forrásokra támaszkodik. A stratégia megállapításai alapján mindez egy fejlődő, biztonságos és erős Amerikához járul hozzá a gazdaság stimulálása által. A stratégia ezt követően fogalmazza meg mindezen cél elérésének mikéntjét, amelyhez négy eszközt jelöl meg: a korlátok leépítését, az export támogatását, az energiabiztonság megerősítését, továbbá a globális energiahozzáférés előmozdítását. A stratégia célul tűzi ki az amerikai technológiai élvonalban való részvételt is.

A nemzetközi energetikai kapcsolatok tekintetében több térséget is megjelöl. Elsősorban Kínával és az Orosz Föderációval kapcsolatos aggodalmát fejezi ki, hiszen a két ország nagy mértékben befolyásolja a világot kiterjedt energiadiplomáciáján keresztül. Kiemeli az európai energiabiztonság fokozását és az európai energiarendszer diverzifikálásának szükségességét is, amely elérésére hitet tesz a szövetségesekkel való együttműködés mellett. Megemlíti a közel-keleti energiapiac szerepét is a globális energiaellátás rendszerében, s ennek folyamatos biztosításával kapcsolatos aggodalmát fejezi ki a térségben uralkodó instabilitás és extrémizmus miatt.

A bideni felülvizsgálat kevésbé vehemens, s nem erőszakolja az energiadominancia megvalósítását. Mi több, többször is hitet tesz a megújuló energiaforrások mellett, illetve a méltányos, tiszta és rugalmas energiajövő mellett, amely egyértelműen szöges ellentétben áll a trumpi stratégiai megfontolásokkal.

A trumpi stratégia meglehetősen offenzív nem csupán a klasszikus energiastratégiai tipizálás tekintetében, hanem általános értelemben véve is, hiszen a mások elleni dominanciát hangsúlyozza. Fontos jellegzetessége a trumpi stratégiának, hogy igyekszik önellátóvá tenni magát, s meglehetősen ambiciózus célokat tűz ki, illetve az energiaügyeket elsősorban gazdasági és politikai-hatalmi szempontból közelíti meg.

Egyesült Királyság

A brit stratégiai dokumentumok rendszere alapvetően három szintű: a nemzeti biztonsági stratégia, a végrehajtó stratégiák, illetve a támogató stratégiák szintje. Az energetikai kérdések britek számára való fontosságát mutatja, hogy a stratégiai dokumentumok rendszerének minden szintjére beépítésre kerültek. Az Egyesült Királyság alapvető stratégiai dokumentumát 2015-ben tette közzé a kormány „Egy biztos és prosperáló Egyesült Királyság” címmel, továbbá fontos megemlíteni a kétévente felülvizsgálandó „Nemzeti Biztonsági Kockázatok Értékelése” című dokumentumot. Ez tulajdonképpen egy nemzeti kockázati regiszter, amely 5 és 20 éves időtávban határozza meg a nemzeti kockázatokat. [8]

A 96 oldalból álló dokumentum hét főbb fejezeten keresztül taglalja az ország nemzeti biztonsági körképét, s az európai stratégiák által megszokott, sorszámozott felépítést követi. A stratégia második fejezetében említi elsőként az energiaügyeket: kifejezi, hogy az UK globális vezető az energetika területén. Ezt követően a harmadik fejezet során említi ismét a nemzeti biztonság és a kockázatok kontextusába helyezve. Először globális kihívásként utal rá, s e jellegét annak tulajdonítja, hogy számos történés negatívan tudja befolyásolni. Pozitívan értékeli, hogy az UK befektetései által az ország energiaellátása javul, s még inkább előremutató, hogy ezek a befektetések innovatív és tiszta energiát kínáló forrásokba történtek. Az ország önellátása az energetika területén azonban nem valósítható meg, hiszen a fosszilis energiahordozók iránti igény egyre inkább növekszik. A fosszilis energiahordozó iránti igény kielégítését elsősorban a multilaterális megoldásokkal igyekszik biztosítani, emellett nyugati parterein keresztül (pl. USA, Ausztrália) elsősorban a cseppfolyósított földgázzal. A fejezetben az energiaügyeket még a klímaváltozás következményeinek veszélyei kapcsán emeli ki.

A negyedik fejezetben ismét megemlíti az energetikai vonatkozásokat az állampolgárok védelmének kontextusában, mint az energetikai infrastruktúrákban bekövetkezhető katasztrófák. A fejezetben ezt követően külön alcímet szentel az energiabiztonsági kérdéseknek. Kifejezi, hogy a jövő energiaszükségletét mind hazai, mind külföldi forrásokból fogja kielégíteni. Követi a nemzetközi trendeket, hiszen célul a biztos, fenntartható és megfizethető energiaellátást tűzi ki. Mindennek legnagyobb fenyegetéseként a növekvő globális igényt, a regionális instabilitást, a klímaváltozást, illetve a természetben lezajló eseményeket jelöli meg, amely helyesen reflektál a világpolitikai aktualitásokra. Továbbá hangot ad aggodalmának az Orosz Föderáció energiapiacot befolyásoló tevékenységével, illetve az országtól való nagyfokú európai függőséggel kapcsolatban. Kiemeli még az innováció és befektetések szerepét is az energiapiacon.

Az energetikai bilaterális kooperáció kapcsán elsőként Németországot jelöli meg, majd az Öböl-menti államokat. Az észak-afrikai régió tekintetében csak Algériát említi meg. A Brazíliával és Mexikóval való kapcsolat elemzésekor kifejezi az energiabiztonságot érintő kooperáció elmélyítését is. Indiával kapcsolatban elsősorban az ország zöldenergia-felhasználásának növelését igyekszik támogatni. Mindezeket követően hitet tesz a multilaterális intézmények tevékenysége mellett is a területen, s kifejezi támogatását az olyan projektek iránt, amely a fejlődő országok állampolgárainak energiaellátását segíti.

A stratégia meglehetősen átfogó, amely az energetikai ügyek tekintetében is elmondható. A hazai és nemzetközi szintekre egyaránt kiterjed, akár csak az ágazatok széles körére, így például az energetikai ügyek katasztrófavédelemmel vagy gazdasági szektorral való kapcsolatára is. A stratégia az energetikai ügyekre nagy hangsúlyt fektet, akárcsak a területen való bilaterális és multilaterális kapcsolatokra. Mindez nem meglepő, annak tükrében, hogy az ország jelentős mértékű importra szorul a fosszilis energiahordozók területén. A stratégia mindazonáltal realisztikus, egyaránt megemlíti az ország energiabiztonságának erősségeit és gyengeségeit is. A cselekvési területek tekintetében megvalósítható célokat tűz ki.

Franciaország

Franciaország tekintetében elsősorban a 2017-ben közzétett, „Védelem és Nemzeti Biztonsági Stratégiai Felülvizsgálat” című dokumentumot érdemes alapul venni. A 100 oldalas, három fő részből álló dokumentum szintén a többnyire európai nemzeti biztonsági stratégiák által követett, számozott szerkezetet alkalmazza, de nem helyez nagy hangsúlyt az energetikai ügyekre. Azokat többnyire egy alfejezet alatt taglalja: az A rész sebezhetőségeket felsoroló fejezetében az „Energetikai rivalizálás” cím alatt, de mindössze három pontban. Ezek során kifejti, hogy az energiaellátás területe kiemelt a nemzetközi stratégiai vetélkedésben. Mindezt elsősorban az európai kontinensen értelmezi, a globális fosszilis energiaellátó országok között. A francia energiabiztonságot az ellátásbiztonsággal egyként értelmezi, s azt a politikai játszmáktól mentes, megfizethető szolgáltatás feltételeihez társítja, amelynek kulcsa volt, hogy az ország az 1970-es években energiaellátása középpontjába a belföldi atomerőműveket helyezte. Kiemeli még a szállítási útvonalak biztosításának fontosságát nemzetközileg, illetve Európa bevonásának szükségességét a kontinens egységes szabályozási rendszere, szállítási útvonalai és közös stratégiai tárolási rendszere miatt. Mindezeken kívül a stratégia csupán a fegyveres erők ellátása kapcsán emeli ki az energetikai ügyeket, továbbá Kína kapcsán, mint a szektor nagy befektetőjeként.

Németország

Németország kapcsán elemzendő fő dokumentum a 2016-os „Fehér könyv – Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr jövőjéről” című stratégia. Ez a legmagasabb szintű német biztonságpolitikai dokumentum, mert az ország nem rendelkezik nemzeti biztonsági stratégiával. A két fő részből álló, 144 oldalas dokumentum mindazonáltal számos értékelhető kijelentést tartalmaz a német biztonságpolitika és biztonsági környezet értékeléséről és meghatározásáról, ami az energiabiztonságot érintő elemzés tekintetében is használható.

Az energiabiztonsággal kapcsolatos meghatározásokat főként az első fejezet tartalmazza, annak két nagyobb egységét is a tematikának szenteli elsősorban az ellátási, szállítási és kereskedelmi útvonalak és a nyersanyagok és energiahordozókhoz való hozzáférhetőség kontextusában, az országot érintő kihívások számbavétele során. Mindezt az információs és kommunikációs rendszerekkel együttesen említi. Ezeket az állampolgárok jóléte kontextusába helyezi, s így az előbbiek bármilyen fenyegetése ezt helyezi veszélybe. A legnagyobb fenyegetésként a terrortámadásokat, a kalózkodást, a korlátozó intézkedéseket, a bukott vagy törékeny államokat, illetve a regionális konfliktusokat látja.

A második egységben a fentiekben említett kontextusban vizsgálja ismét az energiabiztonságot, de nem a kihívásokat veszi számba, hanem a német stratégiai prioritások tükrében vizsgálja. Célul tűzi ki a tengeri szállítási útvonalak biztosítását, illetve az űr biztonságának erősítését. Kiemeli a nemzetközi megoldások fontosságát is.

A fent leírtakon túl, a hibrid fenyegetések során is kiemeli, s célul tűzi ki az energetikai szektor kritikus infrastruktúráinak nagyobb védelmét. A bukott államok és a rossz kormányzás okozta kihívásoknál is megemlíti elsősorban az európai szomszédságot említve, hiszen ezen országok nagy mértékben koherens részei a globális energiaellátási láncolatnak.

Megállapítható, hogy a stratégia nem túl átfogóan kezeli az energiabiztonság kérdéskörét, mindenesetre Németország számos energetikai beruházásban, illetve nemzetközi kooperációban vesz részt a területen, így kívánatos lenne nagyobb mértékben kitérni rá. A hiány oka lehet az, hogy az ország nem érzi energiabiztonságát veszélyeztetve vagy mivel nem hagyományos nemzeti biztonsági stratégia, hanem Fehér Könyv, így elsősorban a fegyveres témákkal összefüggő pontokra koncentrál. Az energiabiztonságot elsősorban az ellátásbiztonság keretében vizsgálja, így inkább a gazdasági biztonság szektorához kapcsolódik.

Oroszország

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentumát idén tette közzé, azonban angol nyelvű fordítás még nem áll rendelkezésre, így ezen dolgozat keretében a 2015-ben kiadott stratégiai dokumentumot tanulmányozom. A 29 oldalból álló dokumentum 6 fejezetet tartalmaz, amely a számozott bekezdések szerkezetét követik. Az előzőekben elemzett stratégiák terjedelméhez képest rövidebb dokumentum azonban meglehetősen sokszor tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos ügyeket. Már az általános megállapítások során kijelenti, hogy a nemzeti biztonság körébe tartozik az energiabiztonság is. Ezt követően az „Oroszország a modern világban” című fejezetben jelenik meg az energiabiztonság kérdésköre elsősorban a világ gazdasági folyamataira destruktívan ható politikai befolyásoló tevékenység kontextusában. A nemzetközi helyzetet követően a nemzeti szintre fókuszáló részben elsősorban az energiabiztonságnak a kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatos dimenziójára koncentrál, s kifejti, hogy a lehetséges terrorista cselekedetek kivédésére szükséges a szabályozók szigorítása az állampolgárok védelme céljából. Ezt követően ismét az energiabiztonság gazdasági jellegére koncentrál: fókuszba helyezi az orosz energia-előállítók nagyobb védelmét.

Kijelenti, hogy az energiabiztonság szintjének növelése kulcsa a gazdasági biztonság fenntartásának. Ebben a bekezdésben kifejti a stratégia, hogy mi tartozik e tekintetben az energiabiztonságba: a belső kereslet-kínálat egyensúlyának stabil fenntartása, az energiahatékonyság növelése, az orosz energetikai cégek versenyképességének fenntartása, az üzemanyag- és energiaforráshiány megelőzése, stratégiai üzemanyag-tartalékok létrehozása és tartalék-kapacitások, részegységek gyártása, valamint az energia- és hőellátó rendszerek stabil működésének biztosítása. Az ezt követő bekezdésben ismerteti az energiabiztonság megerősítésének feltételeit: az állami menedzsment hatékonyságának növelését, az energiaforrások megbízható és zavartalan eljuttatását a fogyasztókhoz, az ország technológiai szuverenitásának megőrzését a világ energiapiacán, energiatakarékos és energiahatékony technológiák bevezetését. A bekezdésnek emellett politikai üzenete is van, hiszen megfogalmazza, hogy megakadályozza az állami vezetés az orosz energiaforrás-szállítókkal szembeni diszkriminációt a külpiacon, különösképpen a külföldi szénhidrogén-lelőhelyek kiaknázása során, illetve a különböző államok által végrehajtott, nem gazdasági, hanem politikai célú szabályozások ellensúlyozása az energiapiacon. Emellett kifejezi szándékát az energiatakarékosságot és –hatékonyságot érintő technológiák megosztására globálisan. Sokatmondó, hogy célul tűzi ki az új high-tech szektorok fejlesztését az atomenergia területén.

Az orosz stratégia meglehetősen pontosan és rendkívül átfogóan határozza meg az állami stratégiai célkitűzéseket az energiabiztonság területén. Meglehetősen racionális, nem törekszik ambiciózus célok megfogalmazására. Kiemelendő, hogy az energiabiztonságot elsősorban a gazdasági biztonság kontextusában vizsgálja. Emellett megjelenik benne az államok közötti vetélkedés motívuma is. Kis mértékben ellentétes a nemzetközi trendekkel, hiszen nem említi meg a környezetbarát megoldásokat, sem a klímaváltozás elleni harcot. Pozitívan értékelendő, hogy az energiahatékonyság és az energiatakarékosság elve kiemelten szerepel a dokumentumban. Végezetül a stratégia meglehetősen átfogó célkitűzéseinek ágazati dokumentumokban való kifejtésével áthidalhatóak a legégetőbb kihívások. A stratégia offenzív jellegű, hiszen a piacok bebiztosítását és az orosz technológiai fölényt célozza globálisan.

Kína

A Kínai Népköztársaság stratégiai dokumentuma meglehetősen friss, 2019-ban publikálta azt a kínai állami vezetés „Kína nemzeti védelme az új korszakban” címmel. A kínai dokumentum nem tartalmaz energiabiztonsági megfontolásokat, a stratégiai dokumentum elsősorban a nemzeti szuverenitás és területi egység megőrzésére koncentrál, számottevően a kínai fegyveres erőkkel kapcsolatos megállapítások találhatóak meg benne. Meglepő, hogy a stratégia még a hadsereg ellátása, s annak megfelelő működtetése kapcsán sem említi meg az energetikai vonatkozásokat. Mindennek oka az lehet, hogy Kína alapvetően jól ellátott fosszilis energiahordozókkal. Ebből fakadóan a világ egyik legnagyobb szennyezője, s így kevésbé sürgető biztonsági kihívás számára az energiahordozók eloszlásának kérdése, s sokkal inkább az innováción és környezetbarát technológiai megoldásokon van az ország esetében a hangsúly. Az energiaügyekkel kapcsolatos megfontolásokat az ország mindenkori ötéves terve tartalmazza, mintsem annak biztonsági stratégiája.

Japán

Japán 2013-ban publikált startégiája 4 főbb fejezetből áll, s kevésbé koncentrál az energetikai ügyekre, azonban tisztában van azok jelentőségével. Az energiaügyeket elsőként a globális biztonsági környezet és az azt érő kihívások bemutatásánál fejti ki. Mindezt a humánbiztonságot érintő kihívások kapcsán teszi meg, a milleniumi fejlesztési célok kontextusába helyezve, elsősorban az energiahordozók iránti igény folyamatos növekedésére koncentrálva. Ezt követően a globális gazdasági környezet leírásakor hivatkozik az energiaügyekre az annak egyenlőtlen eloszlásából fakadó verseny és klímaváltozás iránti aggodalmát kifejezve.

Az energiaügyeket a 4. fejezetben említi a stratégia újra a nemzeti biztonság stratégiai megközelítése kapcsán a diplomáciai és biztonsági együttműködés megerősítése tekintetében, a béke és stabilitás előmozdítása érdekében a nemzetközi közösségben. A kelet-ázsiai biztonsági környezet kapcsán kifejti, hogy szükséges az Orosz Föderációval való mélyebb együttműködés előmozdítása átfogóan, de elsősorban az energia és biztonság területén. Következőként a közel-keleti térség államait emeli ki mint a japán energiaszükséglet legfőbb kielégítőjét, s ennek kapcsán elsősorban a térség stabilitásának támogatását tűzi ki célul, hogy a japán energiaforrások biztosítása folyamatos legyen. A stabilitás elérését elsősorban széleskörű nemzetközi kooperációban látja, amely kapcsán kiemeli az európai államokat, az USA-t, Szaúd-Arábiát, továbbá Törökországot.

Az energiaügyeket ismét kiemeli a globális problémák kapcsán, majd ezt követően egy külön alcímet szán neki, amelyben a környezeti és energetikai kihívásokra való válaszadást taglalja. Az energetikai ügyeket a gazdasági biztonság szektorában értelmezi, s kiemeli, hogy egy prosperáló japán gazdaság fenntartásához a jövőben elengedhetetlen a megfizethető ellátási források diverzifikálása, s ehhez a diplomáciai eszközöket is használja. Megemlíti még a globális klímaváltozás kérdéskörét, amelynek kapcsán kifejezi, hogy Japán proaktív stratégiával fog fellépni a következmények ellen, s azok megfékezésére egyaránt, de kifejezi a nemzetközi együttműködés szükségességét is.

A stratégiával kapcsolatban a legszembetűnőbb, hogy az energiaügyeket több kontextusban is vizsgálja. A többi országhoz hasonlóan kifejti annak gazdasági biztonsággal való szoros kapcsolatát. A stratégia emellett nagy hangsúlyt fektet a globális és multilaterális megoldásokra és fellépésre nem csupán az energiahordozók szűkössége, de a klímaváltozás elleni tevékenységek területén is. A nemzetközi kapcsolatrendszerrel kapcsolatban fontos megállapítani, hogy hasonlóan azon térségeket emeli ki mint a többi stratégia, de az Orosz Föderációval elsősorban a partnerségre törekszik, mintsem a szembenállásra. A stratégia kevésbé vehemens, nem tűz ki ambiciózus célokat, s inkább defenzív jellegű.

Konklúzió

A fent elemzett stratégiai dokumentumok nagyon eltérőek, nem csupán az energiabiztonság kontextusában vizsgálva, hanem általános értelemben véve is. Míg egyes stratégia dokumentumok meglehetősen átfogóak, úgy néhány csupán a fegyveres erőkkel kapcsolatos megfontolásokra tér ki. Emellett azok terjedelmükben és szerkezeti felépítésükben is eltérőek. Az energiabiztonság értelmezése kapcsán is számos eltérés tapasztalható, amely az érintett ágazatok különböző felsorolásában, a kockázatok és veszélyek másféle értékelésében, s például a harmadik országok említésének kontextusában is tetten érhetőek.

A különleges partnerségi kapcsolatban lévő Amerikai Egyesült Államok és Egyesült Királyság stratégiáiban számos világnézeti különbség is tetten érhető. Az Egyesült Királyság sokkalt kooperatívabb, több országot is megjelöl az együttműködés területén. A brit stratégia emellett sokkalta átfogóbb: az USA stratégiája csupán az energiadominanciára és ennek pozitív gazdasági és politikai következményeire koncentrál, addig az UK sokkalta inkább hangsúlyozza az energiabiztonság, az energiadiplomácia kooperatívabb vetületeit, így például a különböző befektetéseket, a környezetbarát megoldások fontosságát. A legnagyobb eltérés pont a környezetbarát technológiákban, illetve a klímaváltozással kapcsolatos megfontolásokban van, mindennek elsősorban az országokban uralkodó politikai viszonyok az okai. Az USA tekintetében már megtörtént a változás a Biden-adminisztráció beiktatásával, s az energiabiztonság területén is egy sokkalta kooperatívabb és defenzívebb megközelítés várható, az ENSZ céljainak és a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően. Azonos motívum, hogy mind a két ország kiemelt figyelmet fordít az európai energiabiztonságra, illetve kockázatként értékeli az Orosz Föderációt.

Az Orosz Föderáció szerepét az energiabiztonság területén Japán is elismeri, de az előzőekben ismertetett államokkal ellentétben a versengés helyett inkább a kooperatív kapcsolatok kialakítására és megerősítésére törekszik. Szembetűnő, hogy nagyon nemzetközi, a globális platformokat, mechanizmusokat és megoldásokat helyezi fókuszba, s fontos megemlíteni, hogy már 2013-ban meglehetősen nagy mértékben foglalkozik a klímaváltozással a stratégiai tervezés tekintetében is.

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentuma az Egyesült Királyságéhoz hasonlóan meglehetősen átfogó, azonban ez a megközelítésmód inkább a gazdasági biztonság és az állampolgárok biztonságának kontextusában mondható el. Emellett az energiaügyeket az államok közötti vetélkedésben helyezi el. A sürgető globális kihívásokra, így például a szűkösségre vagy globális klímaváltozásra kapcsolatos válaszokat nem igen veszi számba. Mindez egy ilyen vezető ország tekintetében azonban kívánatos lenne. A stratégia emellett meglehetősen vetélkedő, s egyértelműen offenzív. Fontos megjegyezni azonban, hogy a stratégiai dokumentum mellőzi az országok pontos megnevezését, amikor negatív hangnemben értékeli az energiapiaci befolyásolásokat.

Franciaország stratégiai dokumentuma meglepő módon csupán kis mértékben foglalkozik az energiabiztonsággal. A területen inkább a nemzetközi történésekre fókuszál, s szintén az európai energiafüggőséggel kapcsolatos aggodalmát fejezi ki. Az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolások teljes hiánya azonban Kína stratégia dokumentuma alapján állapítható meg. Valószínűleg oka, hogy annak ötéves terve tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos problematikákat, azonban a stratégiai tervezésben kívánatos lenne az ilyen fontosságú szektorok megemlítése.

Németország esetében is kevésbé tartalmazza annak stratégiai dokumentuma az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásokat. Oka valószínűleg abban áll, hogy nem klasszikus nemzeti biztonsági stratégiáról, hanem Fehér Könyvről beszélünk az ország esetében. Többnyire nem nevesít harmadik országot, s az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásai inkább az ellátási útvonalak kapcsán értelmezhetőek. Ebből fakadóan, inkább nemzetközi problémákra fókuszál, s főként állam alatti szereplők tevékenységéből fakadó kihívásokat jelöl meg.

A hét ország stratégiájának elemzését követően megállapítható, hogy nagy hangsúly van a szállítási útvonalak biztonságán. Emellett az államok közötti verseny vagy vetélkedés is visszatérő motívum. Az energiabiztonságot is tehát főként a politikai-hatalmi erő kontextusában helyezik el, vagy a gazdasági biztonsággal szoros koherenciában. Megjelennek olyan nemzetközi követelmények is, mint az energiahatékonyság és az energiatakarékosság követelménye. Fontos szempont továbbá az energetikai kritikus infrastruktúrák védelme is.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

 

Felhasznált irodalom

[2] Jones, Owain – Dodds, Paul E.: Definitions of Energy Security, University of London, 2017. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[3] Kádár Krisztián: Stratégiai tervezés a közigazgatásban. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[4] Csiki Tamás: A stratégiai dokumentumok rendszere, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[5] Dobos Edina: Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései, Nemzet és Biztonság, 2010. július. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[8] Dr. Molnár Dóra: Brit biztonságpolitika. Koalíciós és nemzeti biztonsági stratégiák előadás. NKE-HHK, 2021/22. tanév I. félév.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az energiabiztonság kérdésköre Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, Kína és Japán nemzeti biztonsági stratégiáiban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mindennapjaink szerves része lett a 2022 február 24-én orosz invázióval induló fegyveres konfliktus, amelyet orosz terminológia szerint különleges műveletként tartanak számon. A hírportálokon napi szinten olvashatunk a legújabb fejleményekről, illetve megjelentek a konfliktus hosszútávú hatásairól készült elemzések, melyek főként a gazdaság vonatkozásában próbálják előre jelezni a várható következményeket. Kevésbé hangsúlyos a környezeti biztonságra gyakorolt hatásainak vizsgálata. Érdemes lehet azonban áttekinteni, ugyanis egy ilyen horderejű háborús helyzet nem kíméli sem az épített, sem a természeti környezetet. A háború során alkalmazott haditechnikai eszközök üzemeltetése önmagában is jelentős üvegházhatásúgáz kibocsátással jár, ami növeli a globális felmelegedés mértékét, de a hosszútávú hatások vizsgálata során további közvetett és közvetlen hatásokkal szembesülünk a globálistól egészen a helyi, humánbiztonsági szintig.

A globális biztonsági kihívások közül az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése az egyik legkiemelkedőbb probléma. António Guterres ENSZ főtitkár az éghajlatváltozás súlyosságának szószólója, ugyanis ez lehet az utolsó évtized, amikor az emberiség még cselekedhet a klímaváltozás irreverzibilis folyamatai ellen, mérsékelheti hatásait és megelőzheti a klímakatasztrófát. Az emberiség közös felelőssége és kötelessége tenni a fenntarthatóbb jövőért és helyreállítani azokat a drasztikus folyamatokat, amik a bolygón keletkeztek a szén-dioxid kibocsátás következtében. 2020-ban már 0,9°C-al emelkedett a földfelszín hőmérséklete a huszadik századhoz képest, míg az első ipari forradalomtól ez a növekedés 1,19°C. A tengerek hőmérséklet-emelkedése ennél is drasztikusabb, Új-Zéland partjainál szivacsfehéredést tapasztaltak a tengerbiológusok. Ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, ugyanis a szivacsfélék jóval ellenállóbbak a koralloknál, és ez idáig nem történt olyan drasztikus változás, amely ilyen jelentős változást idézett volna elő. A parti vizeknél 2,6 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés tapasztalható. Az éghajlatváltozás legtöbbet említett következményei a szélsőséges időjárás, az extrém hőmérsékletváltozás, a csapadékeloszlás változása, illetve a hirtelen árvizek, szárazságok. Minden időjárási anomália újabb és újabb kockázatokat és fenyegetéseket hoz a felszínre, amely befolyásolja az emberiség biztonságérzetét és valós biztonságát. Globális méretű biztonsági kihívást jelent a szélsőséges időjárás miatt kialakuló élelmiszerhiány, a felboruló csapadékeloszlási tendencia, amely következménye a szárazság, vízhiány.

Milyen kapcsolat is van az orosz-ukrán konfliktus és az éghajlatváltozás között? John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok elnökének klímavédelmi különmegbízottja rávilágított a közvetlen kapcsolatra. A fosszilis energiahordozó-függőség miatt sodródott az emberiség az éghajlatváltozás csapdájába. A mostani háború esélyt adott, hogy megszűnjön a kőolaj- és földgázfüggőség, valamint közös álláspont alakulhasson ki az új energiaforrásokra történő átállásról. A valóságban azonban nem történt pozitív változás, éppen ezért a megbízott felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus végzetes csapást mérhet a klímakatasztrófa elleni erőfeszítéseknek. A glasgow-i Cop26-on, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlat-változási konferenciáján elért megállapodás, miszerint 1,5 C alatt kell tartani a globális felmelegedés mértékét, akadályokba ütközik. A károsanyag-kibocsátást kellene csökkenteni, de az energiaválsággal küzdő országok erre nem képesek. A tudósok szerint az 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés határán vagyunk, így bármi, ami késlelteti a klímaválság megoldását csak akadály. Az oroszok elleni szankciók, amelyek a fosszilis energiahordozók importjára irányulnak, olyan lépésekre kényszerítik az államokat, amik növelhetik a károsanyag-kibocsátást. A zöld energiára történő átállás technológiai és anyagi forrásai nem minden állam számára elérhetők, a hiányos infrastruktúra kiépítése még évekig eltarthat. Az átmeneti időszakban a jóval szennyezőbb szén élheti reneszánszát. Az Amerikai Egyesült Államokban a zöldátmenetet erre hivatkozva késleltetnék, ugyanis az európai példa azt mutatja, hogy egy sürgetett átállás jóval károsabb, mint ha fokozatosan történne meg a technológiai váltás. Az Amerikai Egyesült Államok a szövetségesek igényeinek megfelelően növelni fogja a földgáz kitermelését, hiába ellentétes a klímacélokkal, ezzel támogatná partnereit az orosz fosszilis energiahordozókról történő függetlenedésben. Ez egy rövidtávú megoldás, amíg meg nem történik a teljes zöld energiára való áttérés. John Kerry azt is kiemelte, az amerikai LNG kitermelése jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint az oroszországi, ugyanis hatékonyabb módszerrel történik a fejtés. Ugyan a cseppfolyósított földgáz ökológiai lábnyomáról, a drága és veszélyes szállítási módjáról és annak környezetre gyakorolt hatásairól nem ejtett szót a klímavédelmi különmegbízott, így is látható, hogy mekkora jelentősége van, hogy ne történjen késlekedés, és ne történjen visszalépés a klímacélok megvalósításában. Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, Intergovernmental Panel on Climate Change) kutatásai szerint a klímacélok megvalósítása nem a megfelelő ütemben történik, így is lemaradás érzékelhető. Helyi szinten a háztartások a növekvő energiaárak miatt a károsabb, nem támogatott energiaforrások használatára kényszerülnek, továbbá megnőtt az energiaforrásokra irányuló lopások és csalások száma.

Az orosz-ukrán háború következtében közvetett hatások is jelentkeznek, amik kihatással vannak az éghajlatváltozásra. A nemzetközi közösség igyekszik az Orosz Föderációval minden együttműködést megszüntetni, az invázió elítélésének szimbólumaként. Ez figyelhető meg az Északi-sarkvidéken zajló éghajlatváltozás mechanizmusának kutatására irányuló vizsgálatok esetén is. A nyugati kutatóintézetek megszakították az orosz kollégákkal folytatott projekteket. Az éghajlatváltozás hatásainak vizsgálatához a teljes sarkvidék tanulmányozása szükséges. Az orosz partvidék és felségvizek a régió nagy részét adják, ezért nem elhanyagolhatók az onnan szolgáltatott mérési adatok. A sarkvidéki rendszer változása az egész Föld klímájára hatással van, főként az albedó visszacsatolási folyamat révén. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország kutatóinak több évtizedes tapasztalata van a permafroszt, vagyis a sarkvidék területeit lefedő fagyott talaj vizsgálatában, sikeres együttműködés zajlott ezidáig. Az éghajlatváltozás következtében olvadó jégmezőkből metán és más üvegházhatású gázok szabadulnak fel, amik növelik a globális felmelegedés mértékét, ezért elengedhetetlen az „örökfagy” változásainak megfigyelése. Vlagyimir Romanovszkij neves geofizikus, aki tanulmányait Oroszországban kezdte, elárulta, hogy az éghajlatváltozás hatásai révén változó permafroszt vizsgálatnál elengedhetetlen, hogy mindenhol megvizsgálják, ahol létezik. Az orosz megfigyelési területek, adatok és kollégák szakértelmének kiesése a kutatásokból hátráltatja az éghajlatváltozással kapcsolatos hiteles adatok megszerzését, a tudományos életet, valamint a klímaváltozás mértékének reális megismerését.

Az elhúzódó háború további éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról és az államok által adott válaszreakciókról várhatóan szó esik az egyiptomi rendezésű Cop27 konferencián, amely hat hónap múlva esedékes. Addig is érdemes figyelemmel kísérni az Európai Unió külügyminisztereinek havi értekezleteit, ugyanis a hatodik szankciós csomagról tárgyalnak, amely az orosz olajembargó ügyét is magában foglalja, ezen döntés megszületése is határozottabb utat jelöl ki arról, hogy milyen energiaellátási változások következhetnek, illetve, hogy ez hosszabb távon milyen hatásokkal bír az éghajlatváltozásra.

Írta: Preczekján Ivett

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az orosz-ukrán háború hatásai az éghajlatváltozásra bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.