Biztonságpolitika.hu

Ugyan a világban nem ritkák az előző amerikai elnök, Donald Trump nevével ellátott épületek, a Golán-fennsíkon megtalálható Trump-magaslatnak elnevezett izraeli település mindenképpen különleges helyet foglal el az üzleti szférából érkezett elnök brand-portfóliójában. Az izraeli kormányzat így kifejezett hálájának oka, hogy a Trump-adminisztráció 2019. március 25-én elismerte Izrael Állam integráns részeként a Golán-fennsíkot, amelyet az 1967-es hatnapos háborúban, a Szíria felett aratott győzelem óta tart megszállás alatt a zsidó állam és amelyet egy 1981-es törvénnyel egyoldalúan annektált. Ezt a jogi aktust nemzetközi közösség (az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag fogadta el az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy az izraeli döntést nem ismerik el) és természetesen Szíria is illegálisnak, a nemzetközi joggal ellentétesnek tekinti. Ettől függetlenül – noha voltak törekvések a terület visszaadására a „területet a békéért” elv szerint – Izrael mereven ragaszkodik a terület megtartásához a jövőt illetően.

A terület iránti elkötelezettség mögött fontos geopolitikai okok és megfontolások állnak. A terület relatív alacsony kiterjedésének (1.800 km2, amelynek kétharmadát Izrael ellenőrzi) és lakosságának (hozzávetőlegesen 50.000 fő, fele-fele arányban zsidók és arabok) ellenére jelentős gazdasági potenciállal bír. A vulkanikus eredetű föld rendkívül termékeny, különösen erős a helyi gyümölcstermesztés, valamint a borkészítés. Nagyon jelentős továbbá a turizmus, hiszen itt található a Galileai-tenger vagy a napjainkra közkedvelt síparadicsomként működő Hermont-hegy. Az elmúlt években a Golán-fennsík alatt található jelentős olajtartalékok felfedezéséről is megjelentek hírek a sajtóban.

A Jordán-folyó völgyének északi vízgyűjtő területe. (Forrás: Slideshare/ zeitounm/ Upper Jordan River Hyropolitical Baseline (ZeitounEidSabbaghDajaniTalhami)

Az olajtartalékok megléte mindenképpen előnyös a területet ellenőrző ország számára, a Golán-fennsík azonban egy olyan másik erőforrásban is gazdag, amelynek előfordulása kevésbé gyakori a Közel-Keleten, ez pedig a víz. A Galileai-tenger, valamint a térség további édesvíz-forrásai elengedhetetlenek a történelmi Palesztina tartomány, így Izrael Állam és lakosságának vízellátásának szempontjából. A vízforrások feletti ellenőrzés a hatvanas évek elején már egy alacsony intenzitású fegyveres konfliktushoz vezetett Izrael és Szíria között, amikor Damaszkusz a Golán-fennsíkon található folyókat megpróbálta eltéríteni, hogy ezáltal térdre kényszerítse a zsidó államot. (Ugyan a vízkonfliktusok elmélete egy vitatott kérdéskör a nemzetközi kapcsolatok elméletében, de a kutatók ezt az összetűzést tekintik az egyik legközelebb állónak ahhoz.)

A Golán-fennsík izraeli megszállás alá eső területei. (Forrás: Le Monde diplomatique/ U.S. State Department/ Tufts University/ Council on Foreign Realtions)

A terület erőforrásai mellett azonban leginkább a katonai szempontok a meghatározóak. A Golán-fennsík mind hadászati, mind pedig harcászati tekintetben rendkívül fontos az izraeli biztonságpolitika szempontjából. A hadászati jelentőség megértéséhez Izrael geopolitikáján keresztül vezet az út. A történelmi Palesztina tartományt alapvetően három, egymástól jellegében erősen elkülönülő térségre lehet osztani: délen a Negev-sivatagra, nyugaton a partvidékre, északon és keleten pedig a hegyvidékre. Nyugaton a Földközi-tenger, délen pedig a Negev-sivatag természetes védelmet biztosít az ország magterületei számára. Keleten Ciszjordánia hegységei, valamint a Jordán-folyó völgye látják el ezt a feladatot – az izraeli döntéshozók számára többek között ez a stratégiai megfontolás indokolja a katonai megszállás fenntartását.

Északon azonban a sík partvidék sűrűn lakott és gazdaságilag kiemelt jelentőségű (például Haifa kikötője) területei az 1967-es határok szempontjából kitettek az északról érkező konvencionális fenyegetéseknek. A térség természetes határai (Litáni-folyó, Golán-fennsík) a történelmi Palesztina tartomány határain túl, a politikai határok pedig közel esnek a lakott területekhez. (A természetes és védhető határokra való törekvés egy általános geopolitikai jelenség, amely tetten érhető a Golán-fennsík elfoglalásában vagy a hajdani dél-libanoni izraeli megszállási zóna kialakításában.) Ezen síkvidék fölé magasodik a Golán-fennsík, amely magaslatról gyakorlatilag a teljes térség belátható – és belőhető. A hatnapos háborút megelőzően általános kihívást jelentett Izrael számára, hogy a szíriai tüzérség állandó nyomás alatt tartotta az északi területek lakosságát a támadásaival.

A Golán-fennsík jelenlegi status quo-ja. (Forrás: english.alaraby.co.uk)

A terület birtoklásával azonban Izrael Állam került stratégiai előnybe Szíriával szemben, mégpedig azért, mert Damaszkusz légvonalban mindösszesen 60 kilométerre található a Golán-fennsíktól. Ez egyrészt kiemelkedő hírszerzési lehetőséget biztosít a zsidó állam számára, hiszen a terület magaslati pontjairól modern felderítő eszközökkel pontos képet kaphatnak a térségben zajló esetleges csapatmozgásokról és más katonai tevékenységekről, mint például az Irán által finanszírozott milíciák jelentette fenyegetésről vagy fegyverszállítmányokról.

A felek szétválasztására az 1973-as jom kippuri háborút követően ENSZ békefenntartó misszió települt, ezáltal pedig egy 80 km hosszú, 05-10 km széles ütközőzóna jött létre az izraeliek és a szírek között. A művelet felfüggesztése több alkalommal is felmerült, tekintettel a magas biztonsági kockázatokra, különösen a szíriai polgárháború kezdete óta, ugyanis a szír kormányellenes felkelők több alkalommal hajtottak végre rajtaütéseket a békefenntartók ellen, túszokat is ejtve.

A Golán-fennsíkról való kivonulás és a terület visszaszolgáltatása Szíriának már több alkalommal is felmerült a „területet a békéért” elv alapján. Ezt a törekvést azzal szokták alátámasztani, hogy a rakéta- és műholdtechnológia fejlődésével a konvencionális hadászati elvek a háttérbe szorulnak, napjainkban már nem kellene számolni azzal, hogy szír harckocsioszlopok hatolnak be meglepetésszerűen Izrael Állam területére, ahogyan történt az a Jóm Kippuri háborúban. Ezzel szemben azt az ellenérvet állítják, hogy a terület feladását követően sokkalta nagyobb véráldozattal járna a fennsík visszafoglalása, mint a hatnapos háborúban. (Közkedvelt részlete a hatnapos háborúnak, hogy a hatvanas években a szír államigazgatásban mélyfedésben lévő legendás izraeli hírszerző, Elijah Cohen eukaliptusz fákat vásárolt a szír beásott bunkerek katonái számára az erős napsütés ellen, ezek a fák pedig nagy szolgálatot tettek a háborúban az izraeli erőknek a célpontok azonosítása során. „Eli” után egy telepet is elneveztek a Golán-fennsíkon, Eliad néven.)

Mindaddig azonban, ameddig az Iráni Iszlám Köztársaság közvetlen katonai és politikai befolyással rendelkezik a szír központi kormányzat felett, a békének, ezáltal pedig a Golán-fennsík visszaszolgáltatásának sincsen realitása. A perzsa állam ugyanis ezzel egy jelentős hídfőálláshoz jutna Izrael Állammal szemben. A terület megtartásával kapcsolatos izraeli álláspont is stabilnak mondható, mert belső jogrendszerük alapján az ország integráns részeként tekintenek rá, csakúgy, mint Jeruzsálemre egységes és oszthatatlan fővárosra. Ezen előreláthatólag az sem fog változtatni, ha a Joe Biden vezette adminisztráció szakít elődjének egyoldalú Izraelt támogató külpolitikai álláspontjával. Noha a Trump-magaslat jövője még kérdéses lehet, a Golán-fennsík minden bizonnyal izraeli ellenőrzés alatt fog maradni a továbbiakban is.

Az írás a Geopolitika Műhely cikksorozatának keretei közt valósult meg.

Címlapkép: Izraeli katonák az Izraelt és Szíriát elválasztó határsávon, a Golán-fennsík izraeli részén tartott éjszakai gyakorlatozáson 2016. július 17-Én. (Forrás: MTI/EPA/Atef Szafadi)

A A Golán-fennsík geopolitikai jelentősége Izrael szemszögéből bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Észak-Macedónia pozitívan nézhetett 2020 őszének elébe: október 6-án az Európai Bizottság közzétette az integrációs előrehaladást értékelő éves jelentéseit, emellett közzétették egy, a Nyugat-Balkán államaira specializált Gazdasági és Beruházási Terv tartalmát is. Továbbá Észak-Macedónia bizton számíthatott arra, hogy az év végéig sikerül megtartani az első kormányközi konferenciát az Európai Unióval, azaz sikerül elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat – Bulgária elutasító álláspontja miatt azonban mindez máig nem valósulhatott meg. Ezen írás célja röviden, de átfogóan felvázolni a macedón-bolgár konfliktus fő mozgatórugóit.

A macedón-bolgár ellentétek történelmi gyökerei

A mai Észak-Macedónia területe a történelem folyamán számos alkalommal kapcsolódott Bulgáriához, illetve a bolgár identitáshoz. A Balkán-félszigetre betelepülő bolgár szláv törzsek Macedónia területén is megjelentek, letelepedtek, habár a terület csak a IX. század első felében vált a bolgár állam részévé – ezzel, főként a kereszténység felvétele után, a macedón területek lakói is a bolgár fejlődési pályára léptek. A bolgár állam uralma a területen azonban nem volt tartós: a XI-XIII. század között több ízben is bizánci, majd szerb fennhatóság alá tartozott a terület, az 1390-es évekre pedig – Bulgáriával egyetemben – oszmán fennhatóság alá került. A bolgár függetlenségi mozgalom 1870-re ért el egy jelentős eredményt: megalakult a gyakorlatilag független vallási központ, a Bolgár Exarchátus, amely jelentős szerepet játszott a bolgár nemzettudat terjesztésében – Macedóniában is. Az 1877-78-as orosz-török háborút követően, az orosz érdekeket szolgáló san stefanói békeszerződéssel hozták létre Nagy-Bulgáriát, amely magába foglalta a mai Macedónia teljes területét. Néhány hónappal később azonban, a nagyhatalmak berlini konferenciáján Nagy-Bulgáriát szétdarabolták: létrehoztak két bolgár kisállamot (melyek 1885-ben egyesültek), Macedónia területe pedig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt maradt. Ezzel a bolgárok és a macedóniai lakosok (akkoriban őket is bolgároknak nevezték) más-más fejlődési pályán kezdtek el haladni. A XX. század háborúi során Bulgária számára végig elsődleges fontosságú volt Macedónia visszaszerzése – ennek elveszítése számukra igen fájó pont. Párhuzamot szokás vonni a bolgár és a magyar történelemben bekövetkezett nagy területveszteségek között – tudományos igényesség nélkül mondhatjuk, hogy Nagy-Bulgária szétdarabolása a bolgárok „Trianonja”. Mindenesetre sem a Balkán-háborúk során, sem a két világháborúban nem sikerült visszaszerezni a területet – köszönhetően annak, hogy Bulgária mindkét világégés során a vesztesek oldalán harcolt.

A macedón identitás kialakulása és az ezt vitató bolgár álláspont

A mai Észak-Macedónia területén élő szláv népcsoport nemzeti fejlődése a többi balkáni néphez képest jelentős késéssel indult meg. Az évszázadokon át tartó oszmán uralom természetesen nem segítette elő a nemzetté válás folyamatát, ráadásul a környező, jóval előrehaladottabb nemzeti fejlődést átélt népek – bolgárok, görögök, szerbek – a XIX. századtól gyakorlatilag versenyt futottak egymással azért, hogy a macedóniai szlávokat a saját etnikumukhoz tartozónak ismertessék el. Természetesen az itt élőknek a bolgárokkal volt/van a legszorosabb kapcsolatuk, történelmi, kulturális és nyelvi téren is – a XIX. században a lakosság többsége valóban bolgár identitással rendelkezett. 1878 után ezért is támogatta Bulgária jelentősen az oszmán uralom alatt maradt Macedóniában a függetlenségi mozgalmakat (például a Belső Macedón Forradalmi Szervezetet, rövidítve: VMRO), remélve a terület mielőbbi visszaszerzését – ebben az időszakban azonban már kialakulóban volt egy különálló, macedón identitás, illetve a bolgár öntudaton belül egy erős regionalista felfogás is. Az önálló macedón nemzet elismertetését külső szereplők is szorgalmazták, elsősorban a cári Oroszország és Szerbia – feltehetően Oroszország a szerbek a bolgárok gyengítésére irányuló tevékenységét akarta ezzel támogatni. A Macedón Irodalmi Társaság Szentpéterváron működött – egyik jeles képviselője, Krste Misirkov fektette le a különálló, sztenderdizált macedón nyelv alapjait 1903-ban. A két világháború között, mikor Macedónia a délszláv állam keretei között semmifajta autonómiával nem rendelkezett, fokozódtak a bolgár identitás kigyomlálására irányuló törekvések – erőszakos szerbesítés által. Az 1930-as évektől azonban a nemzetközi kommunista mozgalomban egyre inkább teret nyert az önálló macedón nemzet gondolata – ezt a nézetet osztották a jugoszláv kommunisták is. Így, miután a második világháború végén Tito kommunista partizánjai megszerezték a hatalmat, 1944-45-ben sor került a nyelv kodifikálására és hivatalossá tételére Misirkov munkája alapján (a sztenderd bolgár nyelvtől legtávolabbi, nyugati-bolgár nyelvjárást vették alapul), továbbá létrehozták az autonóm Macedón Népköztársaságot Jugoszlávián belül. Ennek megfelelően továbbra is üldözték a bulgarofil érzelműeket, akik közül nagy számban menekültek Bulgáriába. Az új hatalom megszilárdulásával megkezdődött Macedóniában a felülről vezérelt identitásépítés folyamata: létrehozták a macedón nyelv tudományos hátterét (szótárak, nyelvtani szabálykönyvek), illetve jelentős lépések történtek az önálló macedón történelem megalkotására is.

A Bulgáriával folytatott viták középpontjában éppen a nyelv és a történelem körüli problémák állnak – a bolgárok főleg a történelmi személyek és helyszínek, illetve a kulturális örökség „kisajátítását” sérelmezik, emellett nem ismerik el az 1945 előtti önálló macedón nyelv létét – egyesek szerint a macedónok által beszélt nyelv ma sem tekinthető különálló nyelvnek. Ennek megfelelően a macedón nemzet voltát is kétségbe vonják – nem is ismerik el nemzeti kisebbségként a területükön élő macedónokat (akik főként a macedón-bolgár határ mentén, a pirini körzetben élnek). Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy a második világháborút követő években igen szívélyes volt a viszony Bulgária és Jugoszlávia között: terítéken volt egy jugoszláv-bolgár államszövetség megalakítása és a pirini körzet a jugoszláviai macedón tagköztársasághoz való csatolása is, emellett a Georgi Dimitrov vezette kommunista bolgár vezetés elismerte a macedón nyelv és identitás létét. A szovjet-jugoszláv viszony rohamos elmérgesedése azonban véget vetett a baráti viszonynak: a szovjet irányvonalat követve a bolgár állam – és pártvezetés az 1950-es évektől kezdve radikálisan szembefordult a korábbi politikával, és határozottan elutasította a macedón nyelv és nemzet elismerését. A bolgár-jugoszláv viták végigkísérték az egész hidegháború időszakát – azonban a rendszerváltozást követően sem szűnt meg a probléma, annak ellenére, hogy Bulgária volt az első állam, amely elismerte az önálló Macedón Köztársaságot 1992-ben, emellett a még kezdeti fázisban lévő euroatlanti integráció terén is szorosan együttműködött a két ország. 1999-ben egy közös deklaráció keretében igyekeztek rendezni a bilaterális kapcsolatokat – azonban, amennyiben ennek tartalma maradéktalanul meg is valósult volna, akkor sem oldotta volna meg végleg az identitás és nyelv körül kialakult évtizedes vitákat. A 2000-es évek végétől Bulgária, a NATO és az EU teljes jogú tagjaként, határozottabban kezdte el képviselni érdekeit – 2012-től több ízben vétózta meg Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak elkezdését, Görögországgal együtt. Bulgária különös hangsúlyt fektetett egy kétoldalú, jószomszédsági szerződés aláírásra, amely által közös bizottságot állítottak volna fel a történelmi és kulturális különbözőségek megtárgyalására. Erre végül több évig tartó huzavona után, 2017-ben került sor. Emellett Bulgária sérelmezte a macedón közéletben tapasztalható bolgárellenes hangulatot, továbbá a két állam közötti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére való macedón hajlandóság hiányát.

A jószomszédsági szerződés és az azt követő fejlemények

Mint az előző bekezdésben említésre került, Macedónia és Bulgária 2017. augusztus 1-jén írta alá a barátsági, jószomszédi és együttműködési szerződést. Az egyezményben a felek elismerik a két ország közös történelmének valódiságát, ugyanakkor fenntartják a jogot az egymástól eltérő vélemények, nézőpontok formálására. A szerződés aláírásakor a felek a lépést történelminek nevezték, és igen sokat vártak tőle. Ezt az is jelzi, hogy augusztus 1-jét választották az aláírás időpontjának, ugyanis egy nappal később ünnepli mindkét ország az 1903-as, törökellenes ún. Ilinden-felkelés évfordulóját – többek között e felkelés vezéralakja, Goce Delcsev személye is a történelmi viták kereszttüzében áll. A közös történelmet vizsgáló kétoldalú bizottság ugyan megkezdte munkáját, azonban az igen eltérő álláspontok miatt máig nem fejezte be működését. Az utóbbi időben bolgár részről több keményebb hangvételű nyilatkozat is napvilágot látott, például Krasimir Karakachanov védelmi miniszter egy rádióinterjúban elmondta, hogy a hadsereg bevetésével eltávolítana minden szobrot és műemléket Szkopjéből, hiszen azok egy hamis történelmet szimbolizálnak. Mindkét oldalon problémát jelent a túlzott nacionalista hozzáállás, amely nem segíti elő a megegyezést, inkább újabb frontokat nyit a vitában.

Az egyezmény fontos hozadéka volt ugyanakkor, hogy Bulgária elméletileg támogatja nyugati szomszédját az euroatlanti integrációban, és nem gördít további akadályokat Macedónia NATO- és EU-tagsága elé. Észak-Macedónia NATO-tagsága így sem bolgár, sem görög részről nem ütközött már ellenállásba. 2020 márciusának végén, mikor az Európai Tanács végül megadta a „zöld utat” az Észak-Macedóniával való csatlakozási tárgyalások megkezdésére, a jelenlegi patthelyzet közeli állapot nem volt előrelátható, tekintve, hogy a bolgár kormány is támogatta a döntést. Azonban miután az Európai Bizottság júliusra kidolgozta az előzetes tárgyalási kereteket, Bulgária belengette a vétót, ugyanis értelmezése szerint az észak-macedóniai nemzetépítési folyamatban továbbra is semmibe veszik a közös történelmet, illetve a közös etnikai és nyelvi gyökereket. 2020 novemberében, az EU Általános Ügyek Tanácsában Bulgária be is váltotta fenyegetését, így Észak-Macedóniával máig nem indultak meg a csatlakozási tárgyalások. 2020 második felében az EU Tanácsának elnökségét betöltő Németország erőteljesen próbálta a megegyezés felé terelni a feleket – nem mellesleg azért is, hogy az Angela Merkel kezdeményezésére 2014-ben elindított Berlini Folyamat – amely a nyugat-balkáni államok integrációjának elsőszámú koordinációs mechanizmusa lett – ne rekedjen meg. Az intenzív és folyamatos macedón-bolgár egyeztetések ellenére sem közeledtek azonban érdemben az álláspontok.

2021 első felében, a portugál elnökség alatt vélhetően nem várható áttörés a csatlakozási tárgyalások elkezdésének ügyében – egyrészt, Portugáliának sokkal kevesebb érdeke fűződik a nyugat-balkáni régióhoz, illetve kevesebb nyomásgyakorlási eszközt tud felvonultatni, másrészt pedig a jelenlegi prioritások egyértelműen a koronavírus elleni védekezésen és a vakcina beszerzésén vannak.

Írta: Kőbányai Dénes

Címlapfotó: Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagját (jobbra) fogadja Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök Szkopjéban 2020. október 7-én. (Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

 

Felhasznált források:

ADAMCZYK, Artur – KARADZOSKI, Mladen (2014): Macedonia and Her Difficult Neighbours on the Path to the EU. Yearbook of Polish European Studies, 17/2014. 223. Forrás: https://www.ce.uw.edu.pl/pliki/pw/17-2014_karadzoski.pdf (2021.01.12.)

ARDAY Lajos (2002): Reformok és kudarcok. Jugoszlávia utolsó évtizedei és ami utána következett. Budapest, Books in Print Bt. 185-186.

DEMETER Gábor (2007): Kisállami törekvések és nagyhatalmi érdekek a Balkán-háborúk idején (1912-1913). Budapest, Hungarovox Kiadó. 178., 219-220., 303., 307.,317-321., 383

KLEIN András (2014): Bolgár szempontok az aktuális bolgár-macedón vitában. Külügyi Szemle, 2014. ősz.   44-46.  Forrás: https://kki.hu/assets/upload/Klein.pdf (2021.01.09.)

NIEDERHAUSER Emil (1999): A két Balkán-háború és előzményei. In: KRAUSZ Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak – Rigómezőtől Koszovóig. Budapest, Napvilág Kiadó. 18-19.

MAZOWER, Mark (2004): A Balkán. Budapest, Európa Könyvkiadó.140-143.

PAVLOV, Plamen – JANEV, Jordan (2005): A bolgárok rövid története (A kezdetektől napjainkig). Budapest, Cédrus Alapítvány – Napkút Kiadó. 17-39., 55-58.

PRÉVÉLAKIS, George (2007): A Balkán. Kultúra és geopolitika. Kozármisleny, Imedias Kiadó. 168-169.

A Észak-Macedónia – veszélyben az uniós csatlakozás? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Október 16-án Párizs külkerületén, Conflans-Sainte-Honorine városában fényes nappal Abdullah Anzorov 18 éves csecsen származású menekült brutálisan megölt, majd lefejezett egy középiskolai tanárt. Tettét vallási megfontolásból tette, mivel az áldozat, Alexander Paty tanóráján Mohamed-karikatúrákat mutatott be a véleményszabadság szemléltetése céljából. A próféta ábrázolása az iszlám tanítások szerint tilos a bálványimádat elkerülése végett. Öt évvel ezelőtt, 2015. január 7-én két fegyveres férfi vérfürdőt rendezett a közismerten vallásellenes és az iszlámot gyakran kifigurázó Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségében, mely egyben egy párizsi támadássorozat első állomása volt. A fegyveresek magukat Mohamed próféta védelmezőjeként nevezték meg, és az ő személyét ért sértések miatt, bosszúvágyból öltek. Emmanuel Macron megemlékezési beszédében kiállt a karikatúrák védelmében,          mivel azok szerinte elválaszthatatlanok a véleménynyilvánítás szabadságától, amit azonban a muszlim világban tiltakozásokkal fogadtak. Ennek az írásnak célja az események fényében röviden bemutatni Franciaország sajátos szekularizmus-koncepciójának létrejöttét, illetve a muszlim kisebbség helyzetét és vallási harcát a francia törvényhozással, így jobban megérthetjük a mostani események mögött húzódó társadalmi törésvonalakat is.

Laïcité: a francia szekularizmus sajátos formája

A Harmadik Köztársaság idején, a katolikus egyházzal való több évszázados ellentétet követően a republikanizmus eszmerendszere szellemében döntöttek az egyházi- és államügyek rendezéséről. Az 1905-ben elfogadott törvény az állam és egyház elválasztásáról lett a francia szekularizmus sarokköve, melynek legfőbb céljai a véleményszabadság és szabad vallásgyakorlás megerősítése volt az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szellemében, illetve a vallási közösségek szabályozása, különös tekintettel az oktatás terén. Kimondta többek közt az egyházak és felekezetek közti egyenlőséget, szabályozta a vallási közösségek létrehozását, működésüket és finanszírozási lehetőségeiket. Ezen rendelkezések alapján is kaphatott teret a francia jogalkotásban a vallások kritikus véleményezése, amíg az nem sérti azok híveinek alapvető emberi jogait. A francia laicizmus azonban többet jelent annál, mint az állam semlegessége az egyházi ügyek iránt: a társadalom integráló eszmerendszere is, mely összefogja a Köztársaság polgárait. A „laïcité” később bekerült a francia alkotmányba is, mint a Köztársaság egyik alkotmányos alapelve: „Franciaország oszthatatlan, laicista, demokratikus és szociális köztársaság”.

Bevándorlás a huszadik századi Franciaországban

A második világháború után Franciaországnak munkaerőre volt szüksége gazdasága felfuttatásához. Eleinte nagy számban érkeztek a környező országokból, mint Spanyolország, Portugália és Olaszország, az általános európai életszínvonal növekedésével azonban a gyarmatbirodalom akkori és egykori országaiból, különösen az észak-afrikai Maghreb régióból érkezők tették ki a bevándorlók többségét, akik gyakran az egész családjukkal települtek be. Az immigránsokat a nagyvárosok rossz lakhatási körülményekkel rendelkező peremterületein (banlieues) helyezték el, ahol vallási és nemzetiségi közösségek jöttek létre.

1975-re az összlakosság 7,4%-a bevándorló volt (megközelítőleg 3,89 millió fő). Az első olajválság okozta gazdasági recesszió és munkanélküliség következtében elsőként a betelepült munkavállalókat bocsátották el, ami tovább mélyítette a társadalmi ellentéteket, és fokozta az iszlamofób nézetek terjedését. Világossá vált, hogy az az asszimilációs politika, ami egy egységes, köztársasági eszméken alapuló nemzeti identitás kialakítását szorgalmazta, most kudarcra volt ítélve, ettől fogva a francia kormány szigorított a bevándorlási szabályokon. A legsúlyosabb korlátozásokat az 1993-ban Charles Pasqua belügyminiszter által előterjesztett ún. Pasqua-törvények tartalmazták, bár ezekből valamennyit a következő, szocialista kormány visszavont, vagy kedvezően módosított. Egy 2016-os felmérés szerint a francia lakosság 8.8%-a (megközelítőleg 5,720,000 ember) vallotta magát muszlimnak, és ez a szám azóta csak nőtt. Ez az is jelenti, hogy jelenleg Nyugat-Európában Franciaország területén él a muszlimok legnagyobb része.

A laicizmus és az iszlám konfliktusai

A francia állam egyik leghosszabb és legemlékezetesebb ügye az iszlámmal az ún. fátyol-vita (l’affaire du voile) volt. 1989-ben három muszlim diáklányt kitiltottak középiskolájukból, amiért nem voltak hajlandóak levenni a hidzsábjukat. Lionel Jospin akkori oktatásügyi miniszter határozata alapján több mint tíz évig az iskolák egyéni döntése volt a hidzsáb és egyéb vallási jelképek viselésének szabályozása. Jaques Chirac elnök előterjesztésére 2004-ben törvénybe iktatták a muszlim fejkendők és más feltűnő vallási jelképek viselésének megtiltását az általános- és középiskolákban, majd 2010-ben a burka, nikáb és más arcot elfedő ruházat hordását is közterületen. Az indokok mindkét esetben a közbiztonság védelme és a vallási szélsőség elleni fellépések voltak a szekularizmus jegyében. Az intézkedésekre válaszul a muszlimok , hasonlóan, mint az elmúlt fél évben. Fellángoltak a laicizmus eszméjének iszlámellenes és politikai haszonszerzésre való felhasználása körüli viták, a francia lakosság nagy része azonban kedvezően fogadta őket: sokan a vallási elnyomás alóli felszabadulást látták bennük.

A tanárgyilkosságra adott reakciók és ellenreakciók

Samuel Paty halálát országszerte megemlékezések kísérték, Emmanuel Macron francia elnök beszédében Paty-t a köztársasági értékrend megtestesítőjének nevezte, és elítélte az iszlám radikalizmust. Kijelentette egyúttal, hogy továbbra sem lesznek korlátok közé szorítva a vallási karikatúrák, mivel azok a véleményszabadság részei. Néhány nappal a gyilkosság után a francia hatóságok bezárattak egy mecsetet, és több iszlám vallási szervezetet feloszlattak, mivel azok iszlamista retorikát terjesztettek. Macron már a terrorcselekményt megelőzően is felszólalt a Charlie Hebdo-ügy vádlottjai tárgyalásának apropóján az iszlám szeparatizmus ellen, és egy olyan törvényjavaslat benyújtását helyezte kilátásba, ami többek közt nagyobb állami befolyást tenne lehetővé az imámok alkalmazásának feltételei és a vallási szervezetek bevételei fölött.

Macron iszlámkritikus kijelentéseire válaszul több arab országban tüntetést szerveztek, és a francia áruk bojkottjára szólították fel az embereket, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig beszédében mentális kezelésre szorulónak nevezte őt. A franciaországi muszlim közösségből többen aggodalmukról számoltak be a terrortámadások utáni előítéletek fellángolása miatt, köztük Otman Aissaoui nicei imám és Abdallah Zekri, a Muszlim Hit Francia Tanácsa testület tisztviselője is felszólaltak a stigmatizálás ellen.

Köztársasági értékrendre szabott vallás?

A Harmadik Köztársaság alatt létrehozott szekuláris eszmerendszer óta az ország vallási és kulturális összetétele megváltozott: egy évszázad során egy szinte kizárólag keresztény és európai társadalomból multikulturális, vallásukban változatos közösségek születtek. A francia törvényhozás eddig szigorúan ragaszkodott az 1905-ös törvény értékeinek megtartásához, azonban azt még nem tudhatjuk, az októberi terrortámadás milyen társadalmi változásokat fog elindítani. Emmanuel Macron mindenesetre világossá tette álláspontját, miszerint az iszlám jelenleg globálisan válságos időkön megy keresztül, és személyes célja a szeparatizmus elleni harc, valamint egy „felvilágosult iszlám” felépítése Franciaországon belül, amely kompatibilis a köztársaság eszmerendszerével. Két évvel ezelőtt Christophe Castaner akkori belügyminiszter is hasonlóan nyilatkozott a Le Pointe hetilapnak: a francia állam és társadalom közös összefogásával egy külső befolyásoktól mentes, radikális eszméket nélkülöző iszlám kialakítását jelölte meg célként.

Írta: Kocsis Máté

Észak-Afrika

Algéria

Egy új vezér

Abdelmalek Droukdel júniusi megölését követően, az Észak-Afrikai al-Kaida (AQIM) új vezetőt választott az algériai származású, Abu Obaida Yusuf al-Annabi személyében, aki eddig a szervezet egyik tanácsában és a médiájuk irányításában töltöttbe vezető szerepet. 2015-ben került fel, az Amerika által számontartott nemzetközi terroristák listájára.

Az algériai csoport, amelynek tagja volt 2011-ben esküdött hűséget az al-Kaidának és azóta részt vettek több, a Száhelben végrehajtott terrortámadásban. Többek között a 2016-os Burkina Fasoban elkövetett hotel elleni támadásban, ahol 30, főleg nyugati származású személy halt meg. Korábban, mint azt pozíciói is jól mutatják al-Annabi inkább egy háttérszereplőként teljesített jól, nem pedig gyakorlatias, műveleti helyzetekben.

Abu Obaida Yusuf al-Annabi egy propagandaképen. (Forrás: Wikipedia)

Egyiptom

Emberjogi aktivistákat vádolnak terrorizmussal

Emberjogi aktivisták és az egykori elnökjelölt is a 28 ember között van, akiket egy egyiptomi bíróság felvett az állam által terroristának tekintett személyek listájára. Abdelmoneim Aboul Fotouh, aki 2012-ben pályázott az elnöki posztra, és Alaa Abdel Fattah, baloldali aktivista, aki évek óta tartózkodik háziőrizetbe, a Kairói Büntetőbíróság által megnevezett a legkiemelkedőbb két személy a listára kerültek közül. Aboul Fotouh-t 2018-ban a legutóbbi elnökválasztás előtt tartóztatták le, és korábban szerepelt már a terrorista listán. A 69 éves férfi majdnem két éve előzetes letartóztatásban van, terrorista csoport vezetésének és finanszírozásának vádjával.

A Szíszi kormány 2015-ben kezdte el használni a terrorista listát, és azóta előszeretettel alkalmazza a politikai ellenfeleivel szemben (Muszlim Testvériséggel elsősorban). Noha a megnevezettek között vannak terroristák és fegyveresek, a listára került emberek túlnyomó többsége békés aktivista, politikus és emberi jogi ügyvéd, vagy egyszerűen csak velük kapcsolatban álló ember.

Abdelmoneim Aboul Fotouh egy 2011-es választási plakáton. (Forrás: Facebook/ عبد المنعم أبو الفتوح)

Helikopter-szerencsétlenség a Sínai-félszigeten

Az Egyesült Államok hadserege azonosította azt az öt amerikai katonát, akiket Egyiptomban helikopter-balesetben meghaltak. Az incidens egy békefenntartó misszió során következett be az érintettek a Multinational Force and Observers (MFO) kötelékében szolgáltak, amely nemzetközi misszió feladata  megfigyelni és felügyelni az izraeli-egyiptomi békeszerződésben foglaltak betartását.

Mike Pompeo külügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a helikopter szerencsétlenségben egy francia és egy cseh katona is életét vesztette. A cseh védelmi minisztérium megerősítette az információt, továbbá a balesetet okaként technikai hibát említettek.

Hárman a Sínia-félszigeten elhunyt öt amerikai katonai közül. (Forrás: Facebook/ WFLA News Channel 8)

Szudánba látogatott az egyiptomi elnök

Első egyiptomi elnökként Dél-Szudánba látogatott Abd el-Fattáh esz-Szíszi. Nyilatkozatában kifejtette, hogy Salva Kiir elnökkel megvitatták a regionális biztonságot érintő problémákat és a Nílus vizének felhasználását, ami szerinte a reményt és nemzeti fejlődést kell jelentenie mindkét ország számára. Érdekes módon Szíszi nem említette a kérdés középpontjában álló országot, Etiópiát.

Kairó korábban Etiópia gátprojektjét egzisztenciális fenyegetésként jellemezte Egyiptom számára, amely vízellátásának döntő részében a Nílusra támaszkodik.

Esz-Szíszi (jobbra) és al-Burhan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Farhan Jimale)

Líbia
Tömegsírok Líbiában

A 2014 óta zajló második líbiai polgárháborút lezáró tárgyalások kezdődtek meg augusztusban, amit egy szerződésbe foglalt fegyverszünet, és a közös kormányzat kialakításáról szóló tárgyalássorozat követett. A fegyverszüneti megállapodás egyik fontos eleme volt a helyi milíciák beazonosítása és felszámolása, vagy esetleges beolvasztása a majdani közös haderőbe. A konfliktus során mindkét felet támogatták ilyen formában működő csoportok. A milíciákat kiemelten kezeli a szerződés, mivel sok esetben ezek opportunista jelleggel jönnek létre. Sokszor a velük szövetséges hatalom se tudja kontrol alatt tartani őket.

Január közepén a Fáiz asz-Szarrádzs vezette, nemzetközileg elismert kormány (Government of National Accord – GNA) elfoglalta Tarhúna városát, ahol tömegsírokat fedeztek fel, amelyek 15 testet tartalmaztak, olykor teljes családokat. A GNA azonnal nyomozást indított az ügyben és az elkövetkező hónapokban további, 230 testet exhumáltak a városban és annak környékén. A nyomozás során a gyanú végül a helyi Mohamed al-Káni-ra, és az általa vezetett al-Kánijat milíciára terelődött, akik a megszállás alatt felügyelték a területet. A Káni család Halifa Haftár tábornok csapatait (Libyan National Army – LNA) támogatta a harcok során. Az ENSZ líbiai missziójának (UNSMIL) és emberi jogi szervezetek jelentései alapján is ez a csoport tehető felelőssé az elkövetett atrocitásokért.

Az Egyesült Államok és Németország a teljes családra és a milícia tagjaira vonatkozó beutazási tilalmat, és a külföldi vagyonuk befagyasztását javasolta az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsának. Ezt azonban, a szintén Haftárt támogató Oroszország megvétózta arra hivatkozva, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a bűnösség megállapítására, de Moszkva nem zárkózott el a kezdeményezés későbbi támogatásától. Az USA azonban sikeresen kijátszotta a vétót, a 2012-ben elfogadott Magnitsky határozattal, amelynek 2016-ban-a Kongresszus döntése nyomán-globálissá vált hatálya lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy az emberi jogokat megsértő egyéneket és országokat kereskedelmi szankciókkal súlytsa, valamint zárolja az elérhető számláikat.

A török félhold árnyéka Líbia felett

Hulusi Akar török védelmi miniszter látogatást tett Tripoliban, ahol reagált Haftár tábornok azon kijelentésére miszerint addig nem lehet béke Líbiában, amíg a gyarmatosítókat el nem űzik. Utalva ezzel arra, hogy Törökország Miszráta kikötőjében és az al-Watiya légi bázison kíván állomásoztatni csapatokat. A miniszter bármilyen agresszív lépésre elsöprő megtorlást ígért. A nyáron a török katonai támogatásnak köszönhetően, az ENSZ által is elismert GNA-nek sikerült feloldani a 14 hónapja tartó ostromgyűrűt Tripoli körül és visszakényszerítenie Haftár által vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereget Szirt városáig.

Szarrádzs (balra) és Erdogan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

Marokkó

Egy hanyagolt konfliktus

November 13-án egy újabb befagyott konfliktus olvadt fel. 1000 Marokkói katona lépett be az ENSZ által ellenőrzött Guerguerat ütköző zónába. Az ezen keresztül vezető fontos kereskedelmi utat, október 21 óta tartott blokád alatt a Nyugat-Szaharai térség autonómiája céljából szerveződő Polisario Front, amely a szomszédos Algéria támogatását élvezi. A bevonuló marokkói erők sikeresen biztosították a területet, azonban erre válaszként a Polisario felmondta az 1991-ben megkötött tűzszünetet. A lázadó erők Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság területéről indítottak támadásokat, a 2700 km hosszú homokfal mentén, ami elválasztja egymástól a Marokkó és a Polisario által uralt területeket. A Polisario önkéntesek toborzásába kezdett, és bár marokkói közlések szerint az ellenük indított támadások sikertelenek voltak a harcok továbbra is folynak alacsony intenzitással. A konfliktus fellángolását kiváltó okként a Polisario azt az utat nevezte meg, amely összeköti Marokkót és Mauritániát mivel megépítése szerintük sértette a 91’-es egyezményt. A kép ennél kissé árnyaltabb. A ENSZ missziója (MINURSO), ami 1997-ben népszavazást igyekezett lebonyolítani megbukott, ugyanis Marokkó nem volt megelégedve a szavazásra jogosultak körével. Az ezt követő nemzetközileg indított kezdeményezések is, sorra az egyes felek elutasításával találkoztak. Marokkó a Nyugat-Szahara legértékesebb területei tartja felügyelete alatt, ahol jelentős foszfát lelőhely található és amely régió hozzáférést biztosít az Atlanti óceán halászható vizeihez. Horst Kohler a régióba delegált ENSZ követ lassan egy éves lemondása óta, a nemzetközi szervezet nem nevezett ki utódot. Így a Polisario és a függetlenedést támogató szaharai őshonos nép jogosan érezheti azt, hogy nemzetközileg az ügye elvesztette a támogatást, így az erőszakhoz nyúlva próbálják ügyüket sikerre vinni. Ezzel párhuzamosan az ENSZ szerepe és befolyása az eseményekre erodálódik, így az eszkalálódás veszélye megnő a külső kontrol hiányában.

Nyugat-szaharai zászló és ENSZ-helikopter valahol a sivatagban, melyet magának követel Marokkó. (Forrás: Facebook/ World Politics Review)

Megújuló izraeli-marokkói kapcsolatok

2020 december 13-én Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Marokkó, idén harmadik országként rendezni kívánja kapcsolatait Izrael álammal és a diplomáciai valamint kereskedelmi kapcsolatok kiépítése felé kíván elmozdulni, a 2000-ben kezdődött második intifáda mozgalom kapcsán befagyott nyilvános dialógus terén. Bár a két ország kapcsolata koránt sem volt ellenségesnek nevezhető annyira, mint a korábban Izrael felé nyitó Emírségeké. Tekintve a hírszerzés terén folytatott, egymást segítő közös tevékenységüket és Algéria mindegyikükkel szembeni ellenséges magatartását, a két nemzetben több közös van, mint bármelyik más arab ország és Izrael viszonylatában. Közel milliós azon zsidók száma Izraelben, akik marokkói gyökerekkel rendelkeznek és jelentős az izraeliták száma az észak-afrikai országban is. A zsidó közösséget a marokkói alkotmány is megemlíti, mint az ország kultúráját gazdagabbá tevő kincset. December 22-én földet érett az első kereskedelmi repülőjárat a rabati reptéren, amelynek fedélzetén utazott Meir Ben-Shabbat nemzetbiztonsági tanácsadó, az izraeli delegáció vezetője és Jared Kushner Trump elnök veje, aki a korábbi Ábrahám-egyezmény megkötésében játszott közvetítő és kezdeményező szerepet. Ugyanezen a napon született meg az együttműködési szándékról szóló egyezmény, amely a kereskedelmi és politikai kapcsolatok mellett a turisztikára is nagy hangsúlyt fektet, figyelembevéve, hogy a közös vallású lakosság között aktív kulturális viszony jöhet létre.

A közös társadalmi alapot képző zsidő közösség mellett azonban létezik egy réteg, amelynek tagjai ellenzik a két ország közeledését. A Adl Wal Ihssane csoport, akik a társadalom iszlamizációját tűzték ki célul tüntetést szerveztek, amit a helyi hatóságok sikeresen megfékeztek.

Az egyezség másik fontos eleme a Nyugat-Szahara feletti marokkói autoritás elismerése amerikai részről, ami egy hatalmas lépés a királyság régió béli tevékenységének, és a régió függetlenségéért küzdő Polisario front megítélése szempontjából.

Közel-Kelet

Irak

Választójogi reform Irakban

Irak elnöke ratifikálta az új választási törvényt, amelynek célja, hogy a függetlenek jelöltek számára nagyobb esélyt biztosítson a parlamenti helyek megszerzésére, ezzel utat nyitva a jövő évi előrehozott választásoknak. Barham Saleh elnök hangsúlyozta a szabad, tisztességes és átlátható szavazás szükségességét, amely helyreállítja az iraki nép bizalmát a választási rendszer és az állam iránt.

Az új törvény az ország 18 tartományának mindegyikét több választási körzetre szabja, és megakadályozza, hogy a pártok egységes listákon induljanak, ami a múltban segített nekik abban, hogy könnyedén elnyerjék egy adott tartomány összes mandátumát. Helyette az kapná a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja az adott választási körzetben.

Választási biztosok ellenőrzik a szavazatokat Irakban 2018-ban. (Forrás: Facebook/ Metin Feyzioğlu)

Amerikai csapatkivonások Irakban és Afganisztánban

A Fehér Ház 2500 katonát hoz haza az év végéig Afganisztánból és Irakból a Pentagon legrangosabb tisztségviselőinek tanácsa ellenére. A parancs értelmében az Afganisztánban állomásozó katonák létszáma 4500-ról 2500-ra az irakiaké 3000-ről 2500-ra csökken, tehát a jelenlegi mintegy kétharmadára apad az amerikai katonai jelenlét a két országban.

Nem sokkal a bejelentése után a szenátus legbefolyásosabb republikánusa, Mitch McConnell kifejezte, hogy ellenez minden változtatást az elkövetkező néhány hónapban az USA védelmi és külpolitikájában – ideértve az afganisztáni és iraki jelentős csapatkivonásokat is. McConnell az újságíróknak elmondta, hogy „Afganisztánban és Irakban a katonai erők számának csökkentése, hiba”.

Amerikai katona Afganisztán Kandahár régiója felett. (Forrás: Facebook/ U.S. Department of Defense (DoD))

Trump kegyelmet adott négy elítélt Blackwater tagnak

Karácsony előtt kegyelmet adott Trump elnök két olyan embernek, akik korábban bűnösnek vallották magukat Robert Mueller különleges ügyész vezette orosz beavatkozás körüli nyomozás során, továbbá a Kongresszus három korrupció miatt elítélt republikánus képviselőjének. Trump kegyelmi listáján négy amerikai veterán is szerepelt, akiket iraki civilek meggyilkolása miatt ítéltek el, miközben 2007-ben a Blackwaternek dolgoztak.

Bagdadban, a Nisour téren történt mészárlás, a háború egyik legismertebb eseményévé vált az Egyesült Államokban, és mély nyomokat hagyott mindkét oldalon.

A Blackwater katonai magánvállalat zsoldosai. (Forrás: Faceboook/ Thawka Aung)

Török-iraki megállapodás a radikálisok ellen

Törökország és Irak megállapodtak abban, hogy folytatják együttműködésüket a szélsőséges szervezetek, köztük az Iszlám Állam terrorcsoport és a kurd lázadók elleni harcban – közölte Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök.

Musztafa al-Kadhimi az Ankarába látogató iraki miniszterelnökkel folytatott találkozó után, újságíróknak nyilatkozva Erdogan azt is elmondta, reméli, hogy az iraki-török ​​kőolajvezetéket, amely megsérült az Iszlám Állam elleni konfliktus során, hamarosan megjavítják, és folytatódhat rajta keresztül az olajszállítás a világpiacokra.

Törökország számos határain túlnyúló földi és légi támadást hajtott végre a szomszédos Észak-Irakban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen, akik bázisokat tartanak fenn a régióban. A legutóbbi júniusi offenzíva, a Claw Tiger művelet során, hogy a török kommandósok repültek be, hogy végrehajtsák a műveleteket a PKK ellen, amely 1984 óta harcol a török ​​állammal (Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti).

Török és iraki katonák valahol a két ország határszakaszán. (Forrás: Facebook/ Star Gazete)

Izrael

Izraeli miniszterelnök Szaúd-Arábiában (?)

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök titokban Szaúd-Arábiába utazott Moszad kémfőnökével, Yossi Cohennel, hogy találkozzon Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceggel és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, több izraeli sajtóorgánum szerint is. Ha igaz, akkor ez volt az első ilyen találkozó az izraeli és a szaúdi vezetők között, amelyről széles körben beszámoltak az izraeli médiában. Úgy tűnik Izrael, Szaúd-Arábia és a Trump-adminisztráció igyekszik összehangolni álláspontját Iránnal kapcsolatban, mielőtt Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépne. Szaúd-Arábia külügyminisztere cáfolta, hogy a találkozóra Netanyahuval sor került volna, mondván, hogy „a jelenlévő tisztviselők egy amerikai és egy szaúdi volt”.

Szaúd-Arábia lehet a következő ország, mely békét köt Izraellel és elismeri függetlenségét? (Forrás: Facebook/ StandWithUs)

Elnapolt tárgyalások Izrael és Libanon között

Libanon és Izrael között a tengeri határ ügyében tervezett tárgyalásokat elhalasztották, és az amerikai közvetítők most külön-külön veszik fel a kapcsolatot a két féllel – közölték izraeli és libanoni tisztviselők A tárgyalásokat októberben kezdték, a delegációk az Egyesült Államok katonai bázisán gyűltek össze, hogy megpróbálják megoldani a tengeri határokkal kapcsolatos vitát, amely eddig visszatartotta az olaj- és földgázkutatást a vitatott vonal közelében. Yuval Steinitz izraeli energiaügyi miniszter szerint az amerikaiakkal megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat néhány hétre elhalasztják.

Az előkészítés Washington diplomáciájának három évbe telt, és a tárgyalások megkezdése Jeruzsálem és Bejrút közt jelentené a csúcspontot.

Szabadlábon az izraeli kém

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által kiadott feltételes szabadlábra helyezés korlátozásainak feloldását Jonathan Pollard, az amerikai haditengerészet volt elemzője ügyében, akit az 1980-as években ítéltek el, amiért Izraelnek kémkedett. Pollard azt nyilatkozta, hogy hamarosan Izraelbe költözik. Netanyahu közleményében elmondta, hogy évek óta dolgozott Pollard szabadon bocsátásáért. „A miniszterelnök arra számít, hogy hamarosan találkozni fog Jonathan Pollarddal Izraelben, továbbá minden izraelivel együtt kifejezi jókívánságait neki és feleségének, Eszternek” – közölte Netanyjahu irodája.

Márciusban Izrael két év alatt a negyedik választását tartja

Izrael parlamentje feloszlatta magát, miután a Benjamin Netanyahu miniszterelnök vezette kormánykoalíció nem tudta elfogadtatni a jövő évi költségvetést. Az ország két év alatt a negyedik választását fogja tartani előreláthatólag március végén.

Netanyahunak új kihívóval kell szembenéznie a befolyásos jobboldali, Gideon Saar személyében, aki a Likud elhagyását követően megalapította saját Új Remény névre hallgató pártját. Több közvélemény-kutatás is azt sugallja, hogy Saar jelentős támogatást vonhat el Netanyahutól és a Likudtól. Mindeközben Gantz politikailag ellehetetlenült. Az általa vezetett Kék-Fehér megrendülése akkor kezdődött, amikor megkötötte a koalíciót Netanyahuval, a közös kormányzás pedig csak ráerősített erre, a közvélemény kutatók szerint ez előreláthatólag csak néhány parlamenti hely elnyerésére lesz elegendő.

A 2015-ös izraeli választás plakátjai. (Forrás: Facebook/ Reading The Pictures)

Letartóztatták Ester Horgan gyilkosát

Elfogták az a férfit, akit Esther Horgen múlt vasárnapi meggyilkolásával gyanúsítanak, a gyanúsított személy állítólag már beismerte tettét és vallomást is tett a bűncselekmény részleteiről. Az 52 éves, hatgyermekes anya, Horgen egy vasárnap délután indult futni a Reihan erdőbe a háza közelében, Tal Menashe településén, és nem tért vissza, mire férje, Benjamin értesítette a rendőrséget. Az erőszak jeleit hordozó holttestét másnap hajnalban találták meg az erdőben.

A palesztin média a gyanúsítottat egy 36 éves férfiként azonosította Turából, aki mintegy 2,5 kilométeres autóútra lakott Tal Menashe-tól. A híradások azt is tudni vélték, hogy különböző bűncselekmények miatt ült már korábban is egy izraeli börtönben.

Az Izraeli Védelmi Erők feltérképezték a gyanúsított ciszjordániai otthonát, felkészülve annak esetleges jövőbeni lebontására.

Ester Horgan. (Forrás: Facebook/ Yishai Fleisher ישי פליישר)

Szíria

Bashar Asszad szíriai elnök új külügyminisztert nevezett ki, Faisal Mekdad külügyminiszter-helyettes személyében. A döntés azután született, hogy miután több mint egy évtizedig töltötte be a posztot Walid al-Moallem november 16-án, 79 éves korában elhunyt. Az elmúlt évtized Aszad ellenes felkelés és polgárháború során az ország egyik legismertebb arca volt a külvilág felé.

Elődjéhez hasonlóan Mekdad is karrierdiplomata, közeli bizalmasa Asszadnak és kemény kritikusa az ellenzéknek az elmúlt tíz év alatt. A polgárháború közel félmillió ember halálát okozta, és az ország lakosságának felét lakhelye elhagyására kényszerítette.

Írta: Hende Olivér és Kovács Ádám

Szerkesztette: Halasi Gábor

 

A líbiai polgárháború több fordulaton is keresztülment az elmúlt időszakban. Ezen változások epicentrumában a katonai és politikai megfontolások mellett, a gazdaság és annak alapköve az olajipar áll. A kérdés nem csak belügy, hiszen a legtöbb európai energetikai vállalatnak befektetései vannak az országban. A cégek anyaországainak pedig prioritást képez Líbia stabilizálódása, így igyekeznek a lehető legnagyobb támogatást biztosítani Észak-Afrika háború szaggatta országának. Ennek egyik lehetséges útja az olajipar és a benne rejlő potenciál kiaknázása.

Az olajcsap blokádja

A líbiai konfliktus egy kevésbé ismert, de Európára is nagy hatást gyakorló összetevője a gáz-és olajkitermelés és annak exportjának kérdése. Az ország kiemelkedő mennyiségű olajkészlettel bír. Az OPEC 2019-es adatai alapján 48,363 millió hordónyi bizonyított olajtartalékkal és 1,505 milliárd köbméternyi gázzal rendelkezik, amelyek az ország gazdaságának alapját biztosítják.

Ez év január 17-én, amíg a berlini béketárgyalások zajlottak az ország jövőjéről, a Halifa Haftárt támogató törzsek és a Petroleum Facilities Guard nevű olajcég és milícia elfoglalták a főbb kikötőket és termelői létesítményeket, melyek az energiaexport motorjai voltak. A Haftár párti erők azzal indokolták a műveletet, hogy az ENSZ által elismert Nemzeti Egységkormány (GNA) arra használja a nyugati központú, ez által a Fájez esz-Szarrádzs kormány területén működő Nemzeti Olajtársaságot ( National Oil Corpotation), hogy az abból származó bevételekből török és szíriai zsoldosokat fizessen, akiket Ankara biztosít. Ezt az érvet alátámasztotta a tény, hogy Törökország egy Pentagon jelentés alapján 3700 szíriai zsoldost küldött a térségbe. A megszállók emellett pedig követelték az olajból származó haszon egyenlő elosztását is. A létesítmények őrzését hosszabb távon az oroszországi Wagner Csoport, katonai magánvállalat biztosította, akik a második líbiai polgárháború kihagyhatatlan szereplőivé váltak, mint az orosz proxy tevékenység eszközei.

A kikötők blokádjának célja a nyomásgyakorlás volt a nyugati kormányra a párhuzamos adminisztráció által. Az eredmény azonban kontraproduktívnak nevezhető, annak ellenére, hogy augusztusban több tüntetés is zajlott Tripoliban a korrupció, a romló életkörülmények és az áramkimaradások miatt. Ezek a megmozdulások azonban lezajlottak a Haftári erők központjaként számon tartott Bengáziban és Al-Marjban is szeptember elején. Az események megmutatták, hogy bár az állami intézmények megosztottan, egymással párhuzamosan működnek, a gazdasági hatások nem ismerik az ilyen megosztottságot.

Nyitás és tárgyalások

Az események súlyát felismerve szeptember 18-án Haftár bejelentette, hogy hajlandó feloldani a blokádokat az energiaipari bevételek méltányos elosztásának feltétele mellett. A bejelentést az Ahmed Matiq, a GNA miniszterelnök helyettese által vezetett tárgyalások előzték meg, ahol közös bizottságokban egyeztek meg a költségvetésről és egyéb részletekről. Bár Fájez esz-Szarrádzs nem hagyta jóvá a végső egyezséget, a Wagner csoport tagjai és más zsoldosok elkezdték elhagyni posztjaikat, és a helyzet a rendezettség felé mozdult el.

Az ország olajtermeléséért a már említett National Oil Corporation felelős, amely több leányvállalattal rendelkezik, ezek nagy része a Haftár által uralt régióban üzemel. A termelő kutak és a kikötők megszállásakor az NOC kivonta munkatársait azok biztonsága érdekében, és leállította a termelést. A cég a feloldásokat követően is leszögezte, hogy csak azon telepein hajlandó újrakezdeni a termelést és a kivitelt, amelyeket mindenfajta militáns csoport elhagyott és ezután is politikától függetlenül kívánja folytatni működését. A társaság már több kikötőt és lelőhelyet is biztonságosnak minősített és feloldotta azok vis maior helyzetét. Elindította Szeptember 22-én Zuwaytinah városában működő leányvállalatát a javuló biztonsági helyzet eredményeként. Ez hatalmas előrelépésnek tekinthető a líbiai emberek helyzetének szempontjából, ugyanis ez a telephely biztosítja az ország északi partszakaszán történő gázszállítást Bengázi felé és ez látja el a helyi erőművet, amely a környező régiónak állítja elő az elektromosságot. Emellett Hariga és Brega tengerparti városaiban is újrakezdődött a szállítás a külföldi partnereknek. A megnyíló líbiai olaj és gázpiac kapcsán találkozott Mustafa Sanalla, az NOC elnöke Oliver Owcza Németország líbiai nagykövetével, akit tájékoztatott a konszolidálódott helyzetről, és egyeztettek a jövőbeli német cégekkel történő együttműködésről. Németországon kívül Olaszországnak is fontos befektetései vannak. Földrajzi helyzetét kihasználva az olasz Eni olaj- és gázvállalat kiépítettet a Zöld Áramlat elnevezésű gázvezetékét, ennek kapacitása 8 milliárd köbméter évente. Ebből 2018-ban 4,55 milliárdot, 2019-ben pedig 5,86 milliárdot használt ki a cég.   Ezek a tények és adatok jól mutatják, hogy az európai országok nagy érdeklődést mutatnak Líbia energiahordozói iránt és a kitermelés éves szinten növekszik. Szeptember 23-án Giuseppe Bocino Olaszország líbiai nagykövete az olasz érdekek fenntartása miatt találkozott Mustafa Sanalla igazgatóval, az NOC vezetőjével. Sanalla tájékoztatta a nagykövetet az egyes leányvállalatok által vezetett kitermelő létesítmények biztonsági helyzetéről és az ott érvénybe lépetetett COVID-19-el kapcsolatos megelőző intézkedésekről. Ezek alapján látható, hogy a jelenlévő vállalatok, illetve azok székhelyéül szolgáló országok felismerték a termelés felfutásában rejlő lehetőségeket. Jövőbeli energia stratégiájukban pedig a javuló biztonsági helyzet miatt fontos szerepet szánnak majd Líbiának.

A National Oil Corporation júliusi és augusztusi jelentése alapján a blokád 10 milliárd dollárnyi veszteséget okozott az államnak a 9 hónapos periódusban. Az előző év júliusához képest 2,1 milliárd dollárról 38,2 millióra esett vissza az olaj- és gázexport bevétel. Az adatokat vizsgálva azonban optimizmusra adhat okot, hogy az augusztusi hónapban 38-ról 90 millióra emelkedett a jövedelem.

Megdermedő frontok, majd támadás

Augusztusban váratlan fordulat következett be, ugyanis a kezdeményezést megszerző, és így támadó pozícióban lévő Nemzeti Egységkormány erők megálltak az olajmezők egyik mediterrán térség felé nyíló kapujánál, Szurtnál. A megállás egyik oka a város ostromára való felkészülés volt, amelynek földrajzi elhelyezkedése mellett a másik stratégiai jelentősége az El-Dzsufra katonai légi bázis közelsége. A főbb okok azonban a nemzetközi nyomás, amely az ENSZ részéről is a békés politikai megoldást hangsúlyozta, valamint az a rizikó, amit az akkor formálódó esetleges egyiptomi intervenció hordozott magában. Abdel Fatah asz-Sziszi elnök egyeztetett a Líbia keleti felén élő törzsekkel, valamint a támogatásukat élvező keleti Képviselőházzal (House of Representatives) a beavatkozásról.

Az egységkormány háborús üzenetnek tekintette asz-Sziszi bejelentését, aki vörös vonalkánt jelölte meg Szurtot és kijelentette, hogy a város megszállása és a további előrenyomulás Egyiptom határait is fenyegetheti, így teljes körű, összhaderőnemi támogatásról biztosította a haftári erőket. A kialakult patthelyzet és gazdasági instabilitás más pályára kényszerítette a feleket, amely az augusztusban mindkét fél részéről deklarált tűzszünethez vezetett. Líbiában már több fegyverszünet született, többek között a berlini konferencia előtt is, azonban ezeket sorra megszegték. Jelenleg valami egészen másnak lehetett szemtanúja a háború sújtotta ország, ugyanis a meghirdetett tűzszünet óta, egy átfogó tárgyalási folyamat vette kezdetét a regionális országok és az ENSZ segítségével.

Tárgyalások zajlottak Egyiptomban és Marokkóban, melyek főként az alkotmányos átmenetről és a jövőbeli választások lebonyolításának részleteiről szóltak. Ezt követte az október 23-i genfi találkozó, ahol az ENSZ kezdeményezte tárgyalási folyamatok részeként létrejött 5+5 Katonai Bizottság (JMC) írta alá a tűzszüneti egyezményt, amely így már megkötő erővel is bírt a szerződéses forma által.

A felek közti egyeztetéssel párhuzamosan folytatódott a további olajlétesítmények beindítása a szeptember 29-i hurghadai egyeztetésekre alapozva, ahol a Petroleum Facilities Guards (PFC) és a JMC vállalták, hogy együttes erővel biztosítják az állandó olajkivitel fenntartását. Ezen elköteleződés egyik eredménye volt az október 11-i El-Sharara mező megnyitása, amely az országban a legnagyobbnak számít, és ahonnan elsődlegesen a Závij-i finomítót fogják ellátni olajjal, jelentette be az NOC. Ugyan ez pozitív előrelépés és kiutat jelenthet az ország jelenlegi gazdaságai helyzetéből, azonban fontos kiemelni, hogy a Sharara a blokádot megelőzően csak magában napi 300 hordónyi olajat termelt, addig mostanra ez a szám napi 40 hordóra csökkent. A helyzet akkori pillanatnyi megítélését segíti a tény, hogy az október 12-i országos termelés 335 hordó volt. Egy lendületvétele után a termelés napi 150 hordóra emelkedett, a mielőbbi profit elérés kapcsán az NOC havi 600 hordónyi kivitelt irányzott előre.

Október 23-án további lezárt kikötők Ras Lanuf és Es Sider nyíltak meg, – részben a megkötött fegyverszünet hatására, amelynek központi eleme a külföldi harcosok kivonása – melyeken keresztül az olajexport folytatódhatott. Waha és Harouge termelőegységei is újraindultak, ennek eredményeképpen országosan napi 800 000 hordónyi termeléssel számolnak a szakemberek az NOC-nél, amit négy héten belül egy millióra kívánnak növelni. Haftár ígéretéhez hűen az őt támogató törzsek és az idegen zsoldosok elhagyták az utolsó lelőhelyet is, El-Feel-t, így október 26-ra már minden egyes blokád alá vont objektum biztonságossá vált a munkálatok megkezdésére.

A megjelent jelentés alapján a szeptemberi termelésből befolyt összeg 116.9 millió dollár volt, ezzel szemben 2019-ben az ezen hóra eső jövedelmek elérték 1.7 milliárdot. A következő október havi 230.2 milliós összeg felszálló ágat mutat, persze ez is elenyésző az elmúlt év októberi 2 milliárd dolláros teljesítményének tükrében. Az enyhe növekedés annak volt köszönhető, hogy a szeptember végén megnyitott Al-Hrega és Brega kikötőkbe el tudták szállítani a termelésbe már korábban visszacsatlakozott telepekről kinyert és addig ott felhalmozott olajmennyiséget. A kijelölt napi egymillió hordó november 7-re sikeresen el is érte Líbiát, ami valóban rendkívüli teljesítmény a több hónapnyi zárlat és a helyenként még mindig instabil biztonsági helyzet miatt, a kilátások azonban nem felhőtlenek.

A költségvetés jelentős részének kiesése kölcsönök felvételére kényszerítette a cégeket, hogy a gépek és felszerelések fenntartását el tudják végezni. Mivel a legtöbb helyen hónapokig sem munkások, sem pedig karbantartó személyzet nem tartózkodott, ezért az amortizáció komollyá vált. Az így keletkezett károk kijavítására fordított pénzt sajnos a munkások béréből kellett elvenni, így az ő kifizetésük is csúszott. Az NOC attól tart, hogy a frissen elért termelést nem tudják sokáig fenntartani, és szinte lehetetlennek tűnik a blokád előtti szintre emelni azt.

A líbiai olajszektor visszatérése a nemzetközi piacra negatívan hatott annak szereplőire és a piacra magára. A koronavírus járvány miatti csökkenő kereslet okozta veszteségeket a líbiai kínálat berobbanása tovább növelte és e két hatás 3 %-kal vetette vissza az árakat.

Olajipar szerepe a stabilizációban

Az épülő líbiai államban, amelynek következő választását 2021 decemberére írták ki, nagy szükség lesz olyan intézményekre, melyek nem átpolitizáltak, és hozzájárulnak a népesség jólétének kiépítéséhez, jelen esetben munkahelyek teremtésével. Az ország adottságait vizsgálva a turizmus-, a halászat- és az energiaipar fejlesztése lehet rövidtávon a megoldás. Ebben a folyamatban nem elhanyagolható a National Oil Corporation szerepe, amely igyekszik a lehető leginkább kivonni magát a politikai folyamatokból és a szektorán belül professzionálisan ellátni feladatát, emellett pedig A Tripoli központú cég megbélyegezhető azzal, hogy inkább a GNA felé húz, ennek főként gyakorlati okai vannak.

A GNA irányába mutatott simulékonyság annak tudható be, hogy ez az ENSZ által elismert a két frakció közül és a legtöbb nyugati kapcsolattal is az egységkormány rendelkezik, valamint Törökország szövetségese, amely nagy igényt mutatnak az energiahordozókra és a gazdasági együttműködésre Líbiával. Ennek egyértelmű jele volt a 2019 végén megkötött exkluzív gazdasági zóna létrehozása a Földközi-tengeren, amely összeköti a két országot. Bár ezt a fajta elfogultságot cáfolni látszik a cég állításai mellett az a találkozó is, ahol Mustafa Sannala és az egyes Európai Uniós államok- többek között Magyarország-nagykövetei tárgyaltak.

A résztvevők kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak. Sannala a biztosított támogatásokért, a nagykövetek pedig a társaság kitartó munkájáért. A találkozó lényeges eleme volt, hogy az EU-s követek hangsúlyozták az NOC úttörő munkáját, melyet az átláthatóság és a jó kormányzás érdekében végzett. A cég rendszeresen publikálja adatait a bevételek és a termelés kapcsán, tájékoztatva ezzel a líbiai népet. Sanalla maga is hitet tett amellett, hogy az NOC igyekszik kimaradni a politikai csatározásokból, és megmarad egy állami szervnek, aminek működését a líbiai törvények szabályozzák.

A blokád kialakulásának egyik oka a társadalom haragja volt az egyenlőtlen elosztások kapcsán. Erre reagálva az NOC egyik közleményében kifejtette, hogy a bevételek mind a Libyan Foreign Bank-be futnak be, és azok felhasználására a társaságnak nincs ráhatása. Ezzel a lépéssel igyekeztek kivédeni minden jövőbeli támadást, és felhívni a kormány figyelmét az elkövetkező átalakítások során a jobb transzparencia kiépítésére. A társaságnak nincsen félni valója és nyugodtan kihasználhatja lehetőségeit hiszen bármilyen összetételű is lesz az új kormány, az nem ignorálhatja a gazdaság motorját képző entitást.

Vitán felül áll, hogy az olajvállalatok munkáltatói szerepe megkerülhetetlen lesz Líbia jövőjében. A globálisan is válságot megélő olajágazat azonban itt tovább mutat és a társadalom szemléletének átformálására is hatással lehet a semlegessége és a stabilitás iránti elköteleződése okán akkor is, ha ezt önös érdekekből teszi a mellékes hatása előremutató. A gazdaság ugyan a politikától soha nem lehet teljesen független, azonban ne felejtsük el, hogy a kettészakadt Líbiában ez az állítás nem a teljes kivonódást jelenti a politika determináltsága alól, hanem a két frakció közötti szembenállásból való kimaradást. Ez egyfelől jó stratégia lehet arra, hogy a majdani kormány miként ítéli meg a szervezetet. Nem utolsó sorban pedig fent kell tartania az ország vonzerejét a külföldi befektetők előtt és ehhez egy semleges viszonyulás a belpolitikai ügyekhez legjobb választás.

Kilátások

A jövő kérdései közé tartozik, hogy milyen összetételű lesz majd a Petroleum Faciliteis Guard, amely mint fegyveres szervezet a genfi tárgyalások értelmében szintén át lesz alakítva.

Az is vitákhoz vezethet, hogy a két fél területén lévő létesítményeket hogyan osztják fel, valamint vegytisztán az LNA vagy a GNA kötelékeiből áll-e majd az olajkutakat védő biztonsági erő.

Írta: Kovács Ádám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1993. február 14-án rendezték meg a legelső IDEX – Nemzetközi Védelmi Kiállítást és Konferenciát. A Közel-Kelet legnagyobb állambiztonsági és fegyverkezési kiállítása, amely kétévente kerül megrendezésre Abu-Dhabiban. A rendezvény célja, hogy nemzetközi vállalatok bemutassák a fegyveripar legújabb termékeit és azoknak újításait. Kezdetben csak 34 ország vett részt 350 céggel, de az évek során egyre nagyobb és nagyobb lett az érdeklődés az esemény iránt. 2005-ben már 2 milliárd dollár értékben kötöttek itt üzleteket. 2009-ben volt a legnagyobb érdeklődés, amikor is 70 ország 900 hadiipari vállalata vett részt az expón. A kiállításon a látogatók és hadiipari vállalkozók a legmodernebb rakétavédelmi elhárító rendszerekkel, fegyverekkel és technikákkal találkozhatnak. A résztvevők között vannak honvédelmi miniszterek, vezérkari főnökök, vezető kormányzati döntéshozók, akik konferenciatermekben, társasági eseményeken és háttérbeszélgetéseken találkoznak. Nemcsak a fegyvereket lehet megcsodálni, hanem mesterséges környezetben rendeznek háborút, bábuk és vetítések helyettesítik az embereket, szabadtéri bemutatók és naponta rendezett vízi csaták zajlanak.

12 belső kiállítási csarnokon és több mint 35 000 négyzetméternyi területen mutatják be a helyi és nemzetközi vállalkozók fegyvereiket. Olyan nevesebb hadiipari cégek vesznek rendszeresen részt az eseményen, mint a BAE Systems, a Thales, a német Heckler & Koch, a Northtrop Grumman, a Raytheon, a Tyssen Krupp. (A rendezvény egyik legkiemelkedőbb formáját rendre az orosz hadiipar hozza, ami az utóbbi időben visszaszerezte az őt megillető helyét a világpiaci élvonalban és rangsorban.)

Petro Porosenko volt ukrán államfő selfie-t lő a 2015-ös IDEX kiállítás alkalmával. (Forrás: Facebook/ Sputnik)

Az Öböl menti fegyverkereskedelem jövedelmező a hadiipar számára. Csak a vásár ideje alatt az Egyesült Arab Emírségek hadserege több milliárd euró értékű befektetéseket kötött meg. Ez 30% több, mint 2013-ban. A katonai kiadások az Arab-öbölben az „arab tavasz” kezdete óta az egekbe szöktek. Az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok egyik stratégiai partnere az Iszlám Állam szíriai és iraki terrorizmus ellen folytatott harcában – jelenleg kétszer annyit költenek fegyverekre, mint 5 évvel ezelőtt. A megnövekedett fegyverkezési kiadások együtt járnak az Arab-félsziget biztonsági politikájának változásával. Noha az Egyesült Arab Emírségek már részt vett az Egyesült Államok afganisztáni és iraki műveleteiben, a legtöbb ilyen beavatkozás a nyilvánosság előtt sosem volt titok. A líbiai ISIS és a milíciák elleni légicsapásokkal az Egyesült Arab Emírségek immáron regionális nagyhatalomként jelenhetett meg. Az új biztonsági helyzet pedig megnövelte a fegyverek iránti igényt. Az Egyesült Arab Emírségek hadseregének képviselői nagy érdeklődést mutatnak a német fegyvergyártók legújabb technológiái iránt.

Az IDEX mellett másik legjelentősebb esemény a NAVDEX, a haditengerészeti expó, ahol lehetőség nyílik a kiállítók számára, hogy népszerűsítsék a legújabb haditengerészeti és parti biztonsági technológiákat és felszereléseket. Szintén helyi és nemzetközi kiállítók vesznek részt az eseményen, az expót még élő vízi bemutatók is színesítik. Az IDEX kiállításon számos nemzetközi konferenciát is megrendeznek, ahol a világ kormányainak és katonai döntéshozóknak lehetőségük nyílik, hogy megvitassák a hadiiparral kapcsolatos kihívásokat és akár ezekre közösen megoldást tudjanak találni. Az IDEX (illetve az ehhez kapcsolódó NAVDEX) az egyetlenegy nemzetközi védelmi kiállítás és konferencia a közel-keleti térségben, amely bemutatja a legújabb technológiát a tengeri- és légvédelmi ágazatokban. Ez egy egyedülálló platform a kormányzati szervekkel, vállalkozásokkal és kapcsolatok kiépítésére, megerősítésére az egész régióban.

Írta: Németh Csenge

A 2015-ös NAVDEX egyik részlegének kiállítása. (Forrás: Facebook/ المؤسسة العسكرية السودانية)

Felhasznált források:

• https://www.messeninfo.de/IDEX-M7066/Abu-Dhabi.html
• https://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/waffenmesse-idex-in-abu-dhabi-terror-bringt-neues-geschaeft/11437148-2.html
• https://de.wikipedia.org/wiki/International_Defence_Exhibition
• https://idexuae.ae/idex/about-idex/
• https://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/waffenmesse-idex-in-abu-dhabi-deutschland-ist-lieferant-kein-strategischer-partner/11437148-3.html

 

 

 

 

 

 

 

 

Balkán mini-Schengen

Az úgynevezett Balkán mini-Schengen megállapodás első életbe lépő szakaszának köszönhetően az albán, szerb, és észak-macedón állampolgároknak kizárólag személyigazolvány szükséges a határátlépéshez, jelentették be az országok államfői november 9-én. Alekszandr Vucic szerb elnök közleményben erősítette meg, hogy az intézkedések eredményétől a turizmus növekedésére számítanak Albániában és Szerbiában. Emellett a három ország államfői aláírtak egy kooperációról szóló memorandumot is, amelynek értelmében együtt küzdenek a koronavírus járvány és annak következményei ellen. Első közös döntésként pedig lehetővé tették az országok közötti közlekedést PCR teszt nélkül.

A koszovói Önrendelkezés (Vetëvendosje) és elnöke Albin Kurti élesen elutasítják a mini-Schengenhez való csatlakozást.  A párt álláspontja szerint a megállapodás tovább veszélyezteti Koszovó határainak biztonságát, mivel annak államiságát Szerbia még mindig nem ismerte el. Emellett az Önrendelkezés szerint a megállapodás nem szolgálja az albán nép érdekeit. Albin Kurti volt koszovói miniszterelnök szerint egy Albánia és Koszovó között létrejövő Schengen övezetet lenne érdemes kidolgozni.

Albin Kurti volt miniszterelnök, a Vetëvendosje nevű koszovói párt vezetője. (Forrás: Facebook/ Lëvizja VETËVENDOSJE!)

Koronavírus és gazdaság

Az albán kormányzat újabb szigorításokat léptetett életbe a koronavírus járvány visszaszorítása érdekében. Az újonnan bevezettet rendelkezések betiltanak minden 10 főnél nagyobb gyűlést és összejövetelt. Emellett az este tíz és hajnali hat közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad.

Az albán statisztikai hivatal közlése szerint az általuk vizsgált időszakban az ország külkereskedelmi mérlege 7,6%-kal csökkent. A szakértők számításai szerint az exportmutatók 12,2%-kal, míg az importmutatók 9,7%-kal csökkentek. Az elemzés szerint Albánia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is Olaszország.

Az Európai Tanács 103,3 millió eurós támogatást küldött Albánia számára, ezzel segítve az országot a további reformok bevezetésében, valamint a COVID-19 járvány okozta problémák megoldásában. A járványhoz kapcsolódó problémák kezelése mellett az új források lehetőséget biztosítanak az ország számára a jogállamisági reformok bevezetéséhez és a szervezett bűnözés elleni harchoz.

A német kormányzat 58,2 millió euróval tervezi támogatni Albániát, az ország gazdaságának fejlesztésében. Peter Zingraf, Németország albán nagykövete szerint a támogatás magában foglal több közös gazdasági és vízügyi infrastruktúra fejlesztő projektet.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentés szerint Albánia a Nyugat-Balkán legfukarabb országa. A jelentés szerint az albániai bankbetétek összege az ország GDP-jének csaknem 70%-át teszi ki.  A bankbetétek magas összege összefüggésbe hozható a külföldön dolgozó albán vendégmunkásokkal, akik így juttatnak haza pénzt a családjaiknak. Az IMF prognózisa szerint a koronavírus miatti GDP csökkenésnek köszönhetően az arány még inkább eltolódhat.

Írta: Párducz Árpád

Albán orvosok egy tiranai kórház Covid-osztályán. (Forrás: Facebook/ U.S. Embassy – Tirana)

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina egyik nemzeti ünnepe november 25-e, az ún. államiság napja. 1943. november 25-26-án ülésezett a Nemzeti Antifasiszta Tanács, amely határozatot hozott az ország náci uralom alóli felszabadításáról. Ennek az eseménynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ország fennállása, létezése kapcsán. Az idei évben az ünneplést természetesen beárnyékolta és némileg ellehetetlenítette a koronavírus-járvány, emellett azonban az ünnep megítélése körül is felfedezhetőek az országon belüli ellentétek és törésvonalak. Az államiság napját ugyanis csak a bosnyák-horvát Föderációban ünneplik meg – november 25-e itt munkaszüneti nap, az intézmények és boltok többsége zárva tart, a tömegközlekedés ünnepi menetrend szerint működik, emellett pedig Szarajevó nemzeti színekben pompázik, és számos megemlékezést tartanak. A Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska, RS) ugyanakkor nyoma sincs az ünneplésnek, ez egy ugyanolyan munkanap, mint a többi. Sokatmondó, hogy idén Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja (a RS képviselője) nem vett részt az ünnep alkalmával tartott fogadáson.

2020. november 29-én Bosznia-Hercegovina szaúd-arábiai nagykövete, Mohamed Jusic, Szaúd-Arábia külügyminiszterével, Adil-al Dzsubeir-rel tárgyalt Rijádban. A találkozón természetesen szóba került a koronavírus-járvány és a gazdasági krízis kezelése, a Szaúd-Arábia által megrendezett G20-as csúcstalálkozó várható eredményei, illetve a két állam közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat továbbfejlesztése. A külügyminiszter megerősítette a nagykövetet abban, hogy Szaúd-Arábia kiáll Bosznia-Hercegovina területi integritása és függetlensége mellett. Fontos megjegyezni, hogy Szaúd-Arábia jelentős segítséget nyújtott a boszniai háborúban a függetlenségért küzdő bosnyákok számára, emellett napjainkban is számos fejlesztést és infrastrukturális projektet támogat, illetve egyre több beruházást hajt végre az országban.

Írta: Kőbányai Dénes

Egy boszniai szerb patrióta Banja Luka utcáin. (Forrás: Facebook/ Iva Zimova)

Montenegró

A szerb ortodox egyház vezetése kórházi ellátásra szorul a COVID-19-ben elhunyt montenegrói püspök temetése után.

A 90 éves Irinej pátriáka, a szerb ortodox egyház vezetője pozitív koronavírus tesztet produkált, majd egy vírusfertőzöttek ellátásra specializálódott belgrádi korházba szállították miután részt vett egy − koronavírusban elhunyt − montenegrói püspök temetésén. A Szerb Védelmi Minisztérium nyilatkozata szerint a vallási vezető jó egészségügyi állapotnak örvend és semmilyen tünetet nem mutat. Egyes hírforrások szerint azonban közepesen súlyos tüdőgyulladással küzd.

A pátriáka megfertőződésében feltehetően nagy szerepet játszik az ortodox egyházi szokásrend, hiszen a gyászolók védőmaszkok nélkül gyűltek össze az eseményen, és sokan megcsókolták a püspök testét, miközben egy nyitott koporsóban feküdt. Mindezt annak ellenére tették, hogy Szerbiában és Montenegróban is megugrott a koronavírus esetek száma, és a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az esemény komoly közegészségügyi kockázatot jelent. A pátriáka megfertőződésének esete jól mutatja, hogy az ortodox egyháznak milyen erőteljes pozíciója van Szerbiában, és Montenegróban. A két nemzetet nem csak történelmi és kulturális szál köti össze, de az ortodox egyházhoz való tartozásuk is, a történelemi hagyományokból fakadóan pedig a vallási vezetők fontos szövetségesei vagy éppen kritikusai lehetnek a politikusoknak, döntéshozóknak.

Ezt támasztja alá Alekszandr Vucic szerb elnök és Irinej pátriáka között kialakult nézeteltérés is, ugyanis az erősen nacionalista beállítottságú egyházi vezetők továbbra is határozottan ellenzik azt, hogy a szerb vezetés engedményeket tegyen Koszovónak, ami nem csak a szerb alkotmány, de az ő elvi meggyőződésük szerint is tartomány jogállású terület. Ezzel kapcsolatban, 2019 májusában néhány püspök felszólította a kormány tagjait, hogy ne hátráljanak meg az albán követelésekkel szemben, illetve ne egyezzenek bele a felvetődött területcserébe.

Írta: Haiszky Edina

Irinej pátriárka a koronavírus-járvány előtt. (Forrás: Facebook/ International Orthodox Christian Charities)

Észak-Macedónia

Bulgária elutasította az Európai Unió által Észak-Macedónia számára kidolgozott tagsági tárgyalási keretrendszert, ezzel gyakorlatilag megbénította a csatlakozási tárgyalások elindítását. Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a közös történelmi és nyelvi kérdések rendezésének elmaradásával indokolta a döntést, hozzátéve, hogy további párbeszédre lenne szükség a két állam közt. Az észak-macedón kormány hivatalos nyilatkozata szerint Bulgária magatartása szembemegy a 2017-es barátsági megállapodásban foglaltakkal, és aláássa a két ország jószomszédi viszonyát.  Zoran Zaev macedón miniszterelnök állítása szerint a vétót részben a közelgő bolgár parlamenti választások is indokolhatták, mely sokkal inkább egy politikai kommunikációs manőver volt, semmint a bolgár nép akaratának kifejezése. Mindenesetre bízik a bilaterális tárgyalások sikerében, és az év végére komoly eredményekre számít a vitás kérdések megoldását illetően.

November 23-án tartották meg a 2020-as Macedóniai Energetikai Fórumot. A fórum egyik témája az energiafüggőség csökkentése volt, melynek kapcsán felszólalt Kate Byrnes, az Egyesült Államok észak-macedóniai nagykövete is. Byrnes felhívta a figyelmet arra, hogy a földgáz beszerzése miatt a balkáni államok erősen kiszolgáltatottak Oroszországnak, ami politikai befolyásolhatóságot is eredményez. Ebből kifolyólag üdvözlendőnek tartja Görögország és Észak-Macedónia tervét egy 55 kilométer hosszú rendszerösszekötő vezeték megépítéséről, ami növelheti majd például Koszovó, Szerbia vagy Albánia ellátásának biztonságát is.

Írta: Kocsis Máté

Bulgária és Észak-Macedónia határa. (Forrás: Facebook/ Harsha Telang)

Rombolóhajókkal helyettesítheti Japán az Aegis Ashore védelmi képességét

Június közepén a japán kormány hivatalosan is felfüggesztette a tervezett két Aegis Ashore szárazföldi ballisztikus rakéta-védelmi rendszer hadrendbe állítását. A döntés mögött álló okok közül kiemelték a rendszer által használt SM-3 légvédelmi rakéták elhasznált gyorsítórakétáinak esetleges lakott területre való zuhanását, amelyek így jelentős kárt okozhatnának. Az ezt kiküszöbölni képes változtatásokat Kóno Taró védelmi miniszter túl költségesnek találta. Emellett további akadályt jelentett, hogy az Aegis Ashore telephelyeinek tervezett területén, Akita és Jamagucsi prefektúrákban a helyi lakosság hevesen tiltakozott a projekt ellen, mivel attól tartanak, hogy a telepített rendszerek miatt otthonuk kiemelt célpont lenne egy esetleges konfliktus során.

A védelmi minisztérium két új Aegis romboló építésével kívánja kiváltani az Aegis Ashore rendszert. A hajók legénységének feltöltése azonban nehézkes lehet, ugyanis a japán haditengerészet létszámhiánnyal küzd, a minisztérium a tiszti nyugdíjkorhatár emelésével oldaná meg a problémát. A japán kormánypárt, az LDP védelmi ügyekért felelős döntéshozói támogatják az új tervet. Elkészültükkel Japán összesen 10 Aegis-rendszerrel felszerelt hadihajóval rendelkezne, ezek közül a két szóban forgó romboló lenne a legnagyobb. Azonban még így sem nyújtanák azt a szinte egész Japán területére kiterjedő védelmet, amelyet a két Aegis Ashore rendszerrel elérhetnének. Továbbá a költségek akár több mint 100 milliárd jennel magasabbak lehetnek, mint az eredeti szárazföldi telepítés esetén. Ezek nyomán több LDP képviselő is elutasítaná a rombolók építését.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer amerikai zászló alatt Romániában. (Forrás: DefenceTalk.com)

Nem lesz saját zászlaja és alkotmánya Nágaföldnek.

Nágaföld 1881-ben vált a Brit India részévé, és a függetlenségi törekvései párhuzamosan alakultak ki a nagy indiai és pakisztáni mozgalmakkal. A Nága Nemzeti Tanács (Naga National Council) 1947. augusztus 14-én kiáltotta ki Nágaföld függetlenségét (egy nappal India függetlenségének kikiáltása előtt), melyet az 1951-es népszavazással erősítettek meg. Ezt követően 1952. március 22-én megalakult az illetékes kormány és a hadsereg.

Ezt követően az indiai központi kormány bevonult a térségbe ezzel – elindult egy hosszan elnyúló fegyveres küzdelem. Az első béketárgyalások még 1964-ben kezdődtek, de azok eredmény nélkül 1967-ben szétestek, folytatva az erőszakot. A Shillong Egyezmény megkötésével 1975-ben részben le lehetett szerelni a Nága Nemzeti Tanácsot. Egy 140 fős frakció ezt elutasította és megalapította a Nágaföldi Nemzeti Szocialista Tanácsot (National Socialist Council of Nagaland) 1980-ban, majd 1988-ban itt is törés történt és megalakult az NSCN-IM és NSCM-K, melyek közül az előbbi kezdte uralni a felkelést.

Tűzszüneti megállapodás csak 1997 augusztusában lépett hatályba, folyamatos tárgyalásokkal egyszerre, majd 1998. szeptember 30-án találkoztak az NSCN-IM vezetői Atal Bihati Vajpayee indiai miniszterelnökkel.

A nágaföldi tárgyalófél aggodalommal fogadta az Indiai Alkotmány 370. cikkelyének visszavonását, mely Dzsammu és Kasmír széleskörű autonómiáját biztosította, ugyanis hasonló intézkedéseket fogalmaz meg a 371.(A) cikkely mely Nágaföldre vonatkozik. Ravi kormányzó azonban biztosította az embereket, hogy aggodalomra semmi ok e tekintetben. A jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi folytatja a Vajpayee által elindított tárgyalásokat.

Ezen tárgyalások folyamatában került kijelentésre, hogy az indiai zászló és alkotmány jelentőségét nem engedik csorbítani. Az Indiára jellemző heterogenitás egységbe rendezésének alapelemei ez a kettő állami szimbólum. Ezzel párhuzamosan viszont kimondatlan bebetonozást nyert a 371(A) cikkely, melynek esetlegesen egy későbbi visszavonása, komolyabb arcvesztést, és a Nága alkotmányosság kialakulásának fontos lépcsője lehet.

Írta: Kertai Zoltán Péter

T.R. Zeliang (balra), Nágaföld korábbi vezető minisztere találkozik Narenda Modival, India miniszterelnökével. (Forrás: Facebook/PMO India)

Aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményét

2020 novemberében 15 részes állam beleegyezésével létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economical Partnership-RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodás. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) még 2012-ben kezdeményezte egy olyan átfogó integráció létrejöttét, amelynek legfőbb célja a részes felek közötti vámok fokozatos leépítése, majd megszüntetése. Az RCEP kiterjed az áruk és szolgáltatások kereskedelmére, a szellemi tulajdon védelmére, beruházási partnerségre és technológiai együttműködésre is. A 8 évig tartó tárgyalási folyamatot követően 2020. november 15-én létrejött az ASEAN 10 tagországa, Új-Zéland, Ausztrália, a Kínai Népköztársaság, Dél-Korea és Japán részvételével a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, lefedve a Föld lakosságának harmadát és a globális GDP 29%-át. Előrejelzések szerint, 2030-ig a globális nemzeti összjövedelem évente 186 milliárd dollárral, míg a gazdasági növekedés (tagországokra lebontva) 0,2%-kal emelkedhet az integráció keretein belül. Az eredeti tervek szerint a megállapodás 16. országaként India is csatlakozott volna, azonban – saját gazdaságát féltve a külföldi termékekkel szemben – Új-Delhi tavaly felfüggesztette a tárgylásokat. A megállapodás létrejötte az ASEAN országokhoz köthető, így anélkül csatlakozhatott a térség két jelentős állama, Kína és Japán is, hogy alárendelt szereplővé váltak volna. Az RCEP alternatívakét szolgálhat mind Peking, mind Tokió számára, hiszen a szabadkereskedelmi övezeten belül nemcsak gazdasági, hanem diplomáciai viszonyuk is javulhat, valamint multilaterális alapon kereskedhetnek a többi részes állammal.

Írta: Zernig Csombor

Az RCEP-t aláíró felek virtuális ceremóniája. (Forrás: Facebook/ Jacinda Ardern)

Ausztrál háborús bűnök Afganisztánban

Az Ausztrál Fegyveres Erők parancsnoksága november közepén hozta nyilvánosságra azt a jelentést, miszerint 2007 és 2013 között a különleges műveleti feladatokra létrehozott SASR (Special Air Service Regiment) katonái több gyilkosságot követtek el Afganisztánban. A négyévnyi vizsgálati anyagot tartalmazó Brereton-jelentés huszonhárom olyan esetet említ, amelyek során ausztrál katonák összesen mintegy 39 afgán foglyot és helyi lakost öltek meg. Az ügyben huszonöt katona érintett. A jelentés nyilvános verziója konkrétumokat nem említ, továbbá nem tartalmaz információkat arról a széles körben ismert esetről sem, amikor ausztrál katonák két 14 éves afgán fiúnak vágták el a torkát. A jelentés szerint a vizsgált eseteket egyértelműen nem a harc hevében követték el, sokkal inkább egyfajta beavatás keretében kényszeríthettek az alakulat újoncait gyilkosságra, az első „ölésük” megszerzésére. Több esetben utólag helyeztek fegyvereket és rádiókészülékeket a holttestek mellé, ezzel is próbálva indokoltnak beállítani a gyilkosságokat.

Az ausztrál ABC News 2017-ben „The Afghan Files” címmel hét részes cikksorozatban közölte a főként szivárogtatás útján szerzett információkat az ázsiai országban folyó gyanús esetekről. A hírek publikálása után alig egy évvel az ausztrál szövetségi rendőrség emberei „házkutatást” tartottak a szerkesztőségben, amely során több ezer kiszivárogtatott dokumentumot foglaltak le. Azonban a küszöbön álló botrányt nem lehetett sokáig visszatartani. November 12-én Scott Morrison ausztrál miniszterelnök bejelentette egy különleges nyomozóiroda felállítását, illetve figyelmeztette az ausztrál közvéleményt, hogy a rövidesen nyilvánosság elé kerülő jelentés „súlyos, és nehéz hírekkel fog szolgálni az ausztrálok számára.”

A Brereton-jelentés nyilvánosságra hozatala után a Human Rights Watch jogvédő szervezet felszólította a nemzetközi koalíció többi tagját – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – hogy Ausztráliához hasonlóan vizsgálják ki a katonáik által elkövetett botrányos eseteket.

Ausztrália 2001-től van jelen az ázsiai országban az Egyesült Államok egyik fontos szövetségeseként. A jelentések szerint 2014-ig bezárólag mintegy 26 ezer ausztrál katona szolgált Afganisztánban, és ez idő alatt 41 katona esett el.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Ausztrál katonák Afganisztánban. (Forrás: Facebook/ Royal Australian Navy)

A koronavírus-járvány hatásai a dél-koreai mesterséges intelligenciára

Az új koronavírus napjainkban a legjelentősebb közegészségügyi és gazdasági kockázat, több mint 65 millió embert fertőződött meg, és több mint 1,5 millió fő vesztette életét a betegségben. Dél-Korea a járvány, és a hozzákapcsolódó válságkezelés során alkalmazta a mesterséges intelligenciát: megbízható tesztek kidolgozásától kezdve a kezelési módszerek kutatására, gyorsabb diagnosztizálásra és a karanténba került személyek ellenőrzésére egyaránt használták a technológiát. A MI nemcsak a járvány kezelésében játszik jelentős szerepet, a Moon-adminisztráció Dél-Korea gazdasági jövőjével kapcsolatos terveinek is fontos részét képezi, az innovatív növekedés előmozdítását célzó kormányzati beruházások három stratégiai területének egyikeként azonosítható. A koronavírus-járvány kitörését megelőzően a kormányzat kiadta a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Stratégiáját (National Strategy for Artificial Intelligence), mely a technológiát olyan területeken alkalmazná, amelyek közvetlenül befolyásolhatják az emberek életét, hogy a nyilvánosság megérezze a változásokat (tekintettel a környezeti biztonságra és a védelmi szférára). A nagyobb dél-koreai vállalkozások (LG, Samsung) nem zárkóznak el a mesterséges intelligencia alkalmazásától-fejlesztésétől, mivel a technológiába való befektetés nagyban növeli versenyképességüket. A MI dél-koreai jövőjének kihívásai közé sorolható a koronavírus gazdasági hatásai, illetve a nemek képviseletének aránytalansága is. A Moon-adminisztráció egyértelműen fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia kutatását és felhasználási lehetőségeinek feltérképezését, azonban a sikerességhez további beruházásokra, képzésekre és fejlesztésösztönző légkörre van szükség.

Írta: Györgyi Dominika

Koronavírus-járvány Dél-Koreában. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

 

dr.Fehér Zoltán

dr.N.J.L.: Kérem, ismertesse eddigi szakmai pályafutásának legfontosabb állomásait!

1. F.Z.: Tanulmányaimat Magyarországon és az Egyesült Államokban végeztem. Mesterdiplomát szereztem az ELTÉ-n amerikanisztikából és politikatudományból, jogi doktorként végeztem a Pázmányon, majd később a Harvard Egyetemen folytattam tanulmányokat, amelyek végén mesterdiplomát szereztem közigazgatás-kormányzás szakon. 13 évig dolgoztam magyar diplomataként. 2005 és 2009 között Magyarország washingtoni nagykövetségén szolgáltam külpolitikai elemzőként, illetve sajtó- és kulturális attaséként. 2011 és 2014 között Törökországban, az ankarai magyar nagykövetségen dolgoztam a nagykövet helyetteseként, valamint két hosszabb időszakban Magyarország első számú képviselője voltam Törökországban ideiglenes ügyvivőként. Ezt követően a Miniszterelnökség EU Ügyek Államtitkárságán vezettem az EU koordinációs osztályt, amely összefogta Magyarországnak az EU intézményekben képviselt hivatalos álláspontjai kidolgozását. Immáron öt éve Bostonban élek, ahol a Harvard Egyetemen közigazgatás-kormányzás szakon végzett posztgraduális tanulmányaim mellett Joseph Nye asszisztenseként dolgoztam. Jelenleg a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban doktori disszertációmat írom, mellette pedig a Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársaként és a Tufts Egyetem Politikatudományi Tanszékének vendégelőadójaként dolgozom. Az évek során tanítottam politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat Magyarországon az ELTÉ-n és a Pázmány jogi karán, itt az Egyesült Államokban pedig a Harvard Summer Schoolban és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) is. Mondhatjuk úgy is, hogy eddigi karrierem első szakaszában a diplomácia gyakorlati oldalán működtem, a mostani szakaszában pedig a diplomácia elméleti-tudományos oldalán, hiszen diplomáciát, nemzetközi kapcsolatokat oktatok és ezen a területen végzek tudományos kutatásokat.

dr.N.J.L.: Kérem, foglalja össze jelenlegi kutatásainak/tanulmányainak legfontosabb irányait és várható eredményeit!

1. F.Z.: Tudományos kutatásaimban mindig a szuperhatalmak stratégiái foglalkoztattak. Legelső kutatási projektemben a NATO hidegháború utáni átalakulásával foglalkoztam.[1] Ennek fontos része volt az ún. keleti bővítés, amelynek első hullámában hazánk Csehországgal és Lengyelországgal együtt része lett az atlanti szövetségnek. Ezt követően figyelmem az Egyesült Államoknak a Szovjetunióval szembeni, hidegháború alatti stratégiája, a feltartóztatás és annak szellemi atyja, George Kennan felé fordult.[2] Jelenlegi, doktori kutatásaim középpontjában pedig annak vizsgálata áll, hogyan alakult az Egyesült Államoknak Kínára vonatkozó stratégiája a Nixon-Kissinger-féle 1972-es nyitástól napjainkig. Különösen az érdekel, hogy miért követte Amerika a nyitás/együttműködés (engagement) stratégiáját a hidegháború elmúltával is, s mennyire igyekeztek az egymást követő amerikai kormányzatok az együttműködés mellett a kiegyensúlyozás (balancing) elemeit is beintegrálni stratégiájukba, amelyet az én álláspontom szerint a két hatalom nemzetközi rendszerben elfoglalt strukturális pozíciójának változása, a hatalmi átrendeződés (power transition) perspektívája indokolt volna.[3] Ezt Kenneth Waltz és Robert Gilpin neorealista elméleteinek segítségével vizsgálom, de kutatásaim alapján egyre inkább arra jutok, hogy mindennek megértéséhez a liberális Innenpolitik és a konstruktivista elméletek egyes elemeire is építeni kell.[4]

dr.N.J.L.: álláspontja szerint, milyen összefüggések ismerhetők fel/ fontosak a stratégiai kommunikáció és a nyilvános diplomácia között?

1. F.Z.: A stratégiai kommunikáció államok vagy nemzetközi szervezetek esetén mindig magában kell foglalja a nyilvános diplomáciát. A NATO Stratégiai Kommunikációs Politikájáról szóló hivatalos állásfoglalás is úgy definiálja a stratégiai kommunikációt mint „a NATO kommunikációs tevékenységei és képességei koordinált alkalmazását”, s e kommunikációs tevékenységek és képességek körébe beleérti a katonai közkapcsolatok, az információs műveletek és a pszichológiai műveletek mellett a nyilvános diplomáciát is.[5] A nyilvános diplomáciának tehát illeszkednie kell egy állam vagy szervezet stratégiai kommunikációjába, annak fő céljait kell szolgálnia. Ez természetesen azt feltételezi, hogy az adott állam vagy szervezet stratégiai kommunikációját annak központjában (a miniszterelnök stábjában vagy a NATO esetében a főtitkár stábjában, de természetesen a tagállamok egyetértésével) megtervezik és koordinálják. Ez nem egyszerű feladat, ugyanis az államok esetében a stratégiai kommunikáció általában – ahogy fent is jeleztem – nem a diplomáciáért felelős szervezeti egységhez (Magyarország vagy az Egyesült Államok esetén a Külügyminisztériumhoz), hanem a végrehajtó hatalom feje mellett közvetlenül működő stábhoz kötődik (ez Magyarországon a miniszter által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Egyesült Államokban pedig a Fehér Ház kommunikációs igazgatója által vezetett csapat). A politikai kommunikáció központosításáról részletesen írtam „A kormányzás háttérintézményei” című kétrészes tanulmányomban a Politikatudományi Szemlében, amelynek első része a végrehajtó hatalom feje háttérintézményeinek egyes nemzetközi példáit mutatja be komparatív kutatásaim alapján (részletesen tárgyalva az amerikai elnök Fehér Házi Stábját),[6] a második része pedig a magyar Miniszterelnöki Hivatalról szól.[7] Számos ország kormányzatában sikerült úgy kialakítani a stratégiai kommunikációt, hogy a nyilvános diplomácia is annak a céljait szolgálja, a nyilvános diplomácia üzenetei össze legyenek hangolva a kormányzat stratégiai kommunikációjával. Ebben a Külügyminisztériumnak a miniszterelnök vagy elnök kommunikációs stábjával való együttműködése kulcsfontosságú. Ez szerintem Magyarországon vagy Németországban egy ideje már így működik, de az Egyesült Államokban nem minden időszakban sikerült ezt elérni. Különösen a most lezáródó elnöki ciklus alatt voltak zökkenők amiatt, hogy Trump elnök maga volt a „Communicator-in-Chief”, de a kormányzat egészén belül nem mindig sikerült koordinálni a nemzetközi tartalmú üzeneteket. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Mike Pompeo külügyminisztersége alatt az üzenetek egységesülése lényegesen javult, a kormányzat stratégiai kommunikációja és nyilvános diplomáciája között nagyobb összhang jött létre.

dr.N.J.L.: Honnan ered és mi a tartalma a kreatív diplomáciának?

2006. F.Z.: Ahogy említettem, 2005 és 2009 között Washingtonban a magyar nagykövetségen teljesítettem külszolgálatot, Simonyi András és Somogyi Ferenc nagykövetek irányítása alatt külpolitikai elemzőként, valamint sajtó- és kulturális attaséként dolgoztam. Simonyi András nagykövet vezetésével fejlesztettük ki a nagykövetség új nyilvános kommunikációs megközelítését, amelyet én kreatív diplomáciának neveztem el. A kreatív diplomácia lényege, hogy a diplomácia és azon belül a nyilvános diplomácia hagyományos tárházán túl új eszközöket, új médiumokat is bevonunk egy ország nemzetközi kapcsolatépítésébe, ha úgy tetszik, az országimázs-építésbe. Három új eszközt vagy területet állítottunk a nyilvános diplomácia szolgálatába: (i) a populáris médiát, (ii) a populáris kultúrát, és (iii) a digitális média világát. Az elsőre, a populáris média alkalmazására példa a magyar nagykövet szereplése az egyik legnézettebb amerikai televíziós talk-showban, a Colbert Report-ban 2006-ban és 2007-ben is, amelyeknek nagy sikere volt az Egyesült Államokban, de komoly visszhangja volt odahaza is. A másodikra, a populáris kultúra mint diplomáciai médium alkalmazására példa a „rock and roll diplomácia”, Simonyi András nagykövet amerikai diplomatákból álló rockzenekarának koncertjei, szereplései, a rock and roll zenének mint összekötő kapocsnak a használata a két ország között. Egy másik példa, amely a kezdeményezésemre jött létre, a számos hollywoodi személyiség (Lucy Liu, Andy Vajna) bevonásával létrehozott egész estés dokumentumfilmnek, „A szabadság viharának” washingtoni premierje 2006. novemberben az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére. A Colin Keith Gray és Megan Raney Aaron filmrendező-operatőr testvérpáros által rendezett, nagyhatású filmnek Washington legnagyobb filmszínházában, az Uptown Theater-ben szerveztünk hollywood-i stílusú premiert (vörös szőnyeggel!), amelyen a világhírű színésznő és egyben a film egyik producere, Lucy Liu mellett részt vettek kongresszusi képviselők és egykori 56-os szabadságharcosok is. Végül pedig a digitális médiának a diplomácia szolgálatába való állítására példa a nagykövet és a nagykövetség diplomatái által írott „Hungarian Diplomats in DC” nevű nyilvános diplomáciai blog. A mai olvasókban, különösen a fiatalabb korúakban persze felmerül, hogy mindebben mi az újdonság, hiszen ma már mindezek az eszközök (populáris média, populáris kultúra, Internet és közösségi média) részei a nyilvános diplomácia eszköztárának. Ez igaz, de ekkor, a 2000-es évek második felében még nem voltak azok, ebben mi magyar diplomaták úttörő jellegű munkát végeztünk. Hadd meséljek el ennek alátámasztására egy anekdotát. A „Hungarian Diplomats in DC” blog 2006-ban indult, és én 2007 nyarán felkerestem az amerikai Külügyminisztérium akkor még csak rövid ideje működő e-Diplomacy igazgatóságát. Az ottani amerikai diplomaták elmondták nekem, hogy egy ideje diplomáciai blogot indítottak, de az csak az amerikai nagykövetségek és konzulátusok diplomatái számára elérhető. Amikor meséltem nekik a magyar nagykövetség blogjáról, akkor ők mondták ki: a „Hungarian Diplomats in DC” a világ első nyilvános diplomáciai blogja volt. Az, hogy mindezek az eszközök, sőt különösen a digitális térből a Facebook és a Twitter azóta a diplomáciai kommunikáció fontos részeivé váltak, számomra nagy öröm, hiszen olyan folyamatnak voltunk az előfutárai, amely gyakorlatilag forradalmasította a diplomácia eszköztárát.

dr.N.J.L.: Hogyan látja a jövő nemzetközi viszonyait a meggyőzés és befolyásolás szempontjából?

21. F.Z.: Mentorom, Joseph Nye 1990-ben megalkotta a „soft power” koncepcióját, mivel Bound to Lead című könyvében szerette volna az egyes államok hatalmának, erejének (power) mérését valamilyen tudományos alapra helyezni.[8] A katonai erő és a gazdasági erő mérésével nem voltak gondjai, de úgy látta: ezek nem fedik le egy ország erejének összességét. Van minden országnak olyan ereje, erőforrása, amely elsősorban az adott állam presztízséből, politikai rendszerének vagy kultúrájának vonzerejéből fakad. A katonai és gazdasági erő „kemény” erőforrásai (hard power) mellé, amelyre a neorealisták kizárólagosan hagyatkoztak az államok erejének megbecsülésénél, Nye megalkotta a „soft power” koncepcióját, amely az egyes országok reputációs és kulturális erejét, kisugárzó hatását foglalta egybe. Nye koncepciója azóta világszerte elfogadott lett és alkalmazzák a nemzetközi kapcsolatok elméletében ugyanúgy, mint annak gyakorlatában, de én azt gondolom, hogy a „soft power” jelentősége a mai világunkban tovább növekszik. A nyilvános diplomácia és így a kreatív diplomácia is elengedhetetlen része a „soft power”-nek. A meggyőzés és befolyásolás szempontjából a „soft power” és a „hard power” egyszerre játszik szerepet, hiszen más országok nézőpontjából az egyes országok hitelessége befolyásoló tényező, de ilyen tényező lehet az adott állam katonai erejének elrettentő hatása (deterrence) is. Nye a kétféle erő hatékony együttes alkalmazását „smart power”-nek nevezi. Azt is fontos elmondani, hogy az ún. dezinformációs műveletek és az információs hadviselés nem tartoznak a „soft power” kategóriája alá, azok részei a katonai erő alkalmazásának. Úgy látom, a 21. század diplomáciájában az az állam lehet sikeres, amely sokféle erőforrását „smart power”-ként tudja összegezni és a nemzeti érdek szolgálatába állítani.

dr.N.J.L.: Miben látja az állam és haderő szerepét/jelentőségét a jövő nemzetközi kapcsolataiban?

dr. F.Z.: A nemzetközi kapcsolatok elméletében két domináns irányzatot láthatunk az elmúlt 40-50 évben az államok közötti kapcsolatok természetének alakulását illetően. Az egyik a realizmusból kinőtt neorealista iskola, amelynek követői – Kenneth Waltztól John Mearsheimeren át Stephen Waltig – alapvetően úgy látják, az állam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, ahogy továbbra is meghatározó szerepe van és lesz a haderőnek mint az állam legfontosabb erőforrásának.[9] A neorealistákkal élesen szemben áll a Joseph Nye, Robert Keohane és Richard Rosecrance által fémjelzett elméleti iskola, amelyet a neorealizmussal való kontrasztja miatt neoliberalizmusnak neveztek el. Nye és Keohane elméletének lényege, hogy az államok és a katonai erő központi szerepét megváltoztatja a globalizáció révén felélénkült világgazdaság, létrejön a vezető államok között (akár egymással szembenálló hatalmak között is) egy nagyfokú kölcsönös függőség (interdependencia), megnő a nem-állami szereplők (pl. a transznacionális vállalatok) szerepe, és bizonyos szituációkban már a gazdasági erő és a gazdasági érdekek kezdenek dominálni a katonai erő és a biztonsági érdek felett.[10] Rosecrance ezzel egybevágó elméletének lényege pedig, hogy az ún. katonai-politikai és területi államok logikáját az ún. kereskedő államok logikája váltja fel, a katonai erő és a területi expanzió háttérbe szorul a gazdasági erő és a gazdasági expanzió javára.[11] Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Harvard Egyetemen tanulhattam mind Stephen Walttól, mint Joseph Nye-tól és Richard Rosecrance-től, ráadásul a karrierem során tanúja lehettem annak, ahogy a hidegháború után a nemzetközi politikában háttérbe szorult a területi expanzió és előtérbe került a globalizáció és a kereskedelem, majd az elmúlt másfél-két évtizedben újra kiújult a nagyhatalmak versengése és ismét fontossá vált a katonai-területi expanziós politika. Külszolgálataim alatt is megtapasztalhattam mindezt, hiszen washingtoni éveim alatt még dominált a gazdasági terjeszkedés célja és a nyilvános diplomácia eszköztára, miközben már dúltak az újabb háborúk, majd törökországi diplomáciai szolgálatom alatt a „szomszédból” követhettem a szíriai háborút és a Krím-félsziget orosz annektálását is. Úgy látom, a globalizáció, az interdependencia és a világkereskedelem kiszélesedése révén eljutottunk egy olyan történelmi érába, amelyben a két elméleti irányzat által fókuszba helyezett két világ (nevezzük Rosecrance nyomán a területi államok világának és a kereskedő államok világának) egyszerre van jelen, egyfajta hibrid nemzetközi politikai univerzumot hozva létre. Visszatérve saját kutatási témámhoz, ha korunk legfontosabb nagyhatalmi versengését, az Egyesült Államok és Kína rivalizálását vesszük górcső alá, akkor azt láthatjuk, hogy miközben a két nagyhatalom gazdasága 1980 óta gyakorlatilag összefonódott, összenőtt, eközben Kína gazdasági felemelkedése természetszerűleg hozta el katonai és politikai ambícióinak növekedését, amely viszont legfőbb gazdasági partnerével, az Egyesült Államokkal állítja Kínát szembe. Kapcsolatukban jelen van a kereskedő államok együttműködése és a katonai-területi államok versengése is, utóbbi egyre növekvő mértékben. Az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások – a nagyhatalmak versengésének kiújulása, a nemzeti alapú politikák előretörése, valamint a COVID-19 világjárvány gyakorlatilag teljes mértékben nemzetállami szintű kezelése[12] (a szakirodalom meg is alkotta az „oltás-nacionalizmus” kifejezést) – mind-mind rámutatnak arra, hogy a nemzetállam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, sőt a nemzetközi együttműködések rovására még nőhet is. Másrészről viszont a mai nemzetállamoknak egy olyan időszakban kell nemzeti érdekeiket képviselniük a globális porondon, amikor a nemzetgazdaságok egymással összenőttek és a világ egyik pontján történő események sokkal közvetlenebb hatással vannak a világ akár legtávolabbi másik pontján élő emberek életére, mint bármikor a világtörténelem során. Mindennek megértéséhez az állam, a nemzeti érdek és a katonai erő központi szerepére építő realizmus, a nem-állami szereplők és a nemzetközi intézmények jelentőségét, továbbá a kereskedelem és az interdependencia fontosságát hangsúlyozó liberalizmus, végül pedig az ideák, ideológiák, eszmék nemzetközi politikát formáló szerepét hangsúlyozó konstruktivizmus elméleti koncepcióira egyaránt szükség lesz a 21. század további évtizedeiben.

[1] Fehér Zoltán: NATO’s New Place in the European Security Architecture. Bard Journal of Social Sciences 2001. ősz, 46-63. old.

[2] Fehér Zoltán: George F. Kennan: realista diplomata a hidegháborús amerikai stratégia alakításában. In: Frank Tibor (szerk.): Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók tanulmányai az amerikai történelemről. Gondolat, 2007. 205-216. old.; Fehér Zoltán: Nekrológ: George F. Kennan. Egy realista diplomata az amerikai külpolitika alakításában. Kül-Világ – a nemzetközi kapcsolatok folyóirata II. évf. 2005/2-3. szám, 83-92. old.

[3] Fehér Zoltán: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China. Elephants in the War Room Blog – Center for Strategic Studies, 2020. augusztus 17. https://sites.tufts.edu/css/the-rise-and-fall-of-u-s-engagement-toward-china/

[4] Fehér Zoltán: A világrend átalakulása, az Amerikai Egyesült Államok nagystratégiája és Kína kihívása a 21. században. In: Káncz Csaba (szerk.): Változó világrend. A bizonytalanság kora a nemzetközi politikában. Kossuth, 2020.

[5] NATO Strategic Communications Policy SG(2009)0794. 2009. szeptember

[6] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. Amerikai és európai példák – I. rész Politikatudományi Szemle, 2002. évi 3-4. szám, 35-69. old.

[7] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. A Miniszterelnöki Hivatal 1990-2003 – II. rész Politikatudományi Szemle 2003. évi 1. szám, 105-154. old.

 

[8] Joseph Nye: Bound to Lead. The Changing Nature of American Power. Basic Books, 1990.

[9] Kenneth N. Waltz: Theory of International Politics. Waveland Press, 1979, 2010.

[10] Robert Keohane and Joseph Nye: Power and Interdependence: World Politics in Transition. Longman, 1977, 2001.

[11] Richard Rosecrance, The rise of the Trading State: Commerce and Conquest in the Modern World. Basic Books, 1986.

[12] Fehér Zoltán: „Realpolitik and Cooperation in the Age of COVID-19: How Can the World Escape Captivity?” Global Security Review, 2020. május 26.

„Ez a publikáció az  Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-5-NKE-108 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj szakmai támogatásávalkészült.”

(A portál következő cikkeiben a szakkollégium kettő tagjának olvasatán keresztül vizsgálhatja meg az olvasó az elmúlt hónap franciaországi eseményeit.)

Közeledve a Bataclan klubban történt mészárlás ötödik évfordulójához, kijelenthetjük, hogy 2015 után újra a radikális iszlamista szélsőségesek célpontjává vált Franciaország. Szeptember 25-én a párizsi szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo egykori szerkesztőségénél végrehajtott késes merényletet követően, előbb az október 18-án lefejezett történelemtanár Samuel Paty esete, majd október 29-én a nizzai Notre-Dameban imádkozó (három halálos áldozatot követelő) hívek elleni terrortámadás rázta meg a francia és nemzetközi közvéleményt. Az ország államfője Emmanuel Macron ezt követő kijelentései az iszlámról aztán hatalmas felháborodást és népharagot váltottak ki szerte a világ muszlim közösségeiben és országaiban, melyek vezetői (sokszor igencsak durva és fenyegető hangvételben) megüzenték ellenérzéseiket az elhangzottakkal kapcsolatban. Macron terve azonban világos és a történéseket követő kiállása is azt tükrözi, hogy véghezvitelében semmi nem akadályozhatja meg: reformokra van szükség a békés együttélés előmozdítása érdekében, különben lehetetlen lesz elejét venni a további támadásoknak, a 2022-es választásokhoz közeledve, ezért egyre sürgetőbb számára, hogy megoldást találjon radikális muszlimok problémájára. A cél tehát nem más, mint egy felvilágosodott francia iszlám, amely békében él a köztársasággal, igazodik annak szabályaihoz és értékeihez.

Francia-muszlim együttélés, a „colonisation inversée” esete

Megállapíthatjuk, hogy a történelem folyamán Franciaország mindvégig nagy sikerrel asszimilálta a területén élő kisebbségeket, egészen addig amíg meg nem jelentek a ’60-as és ’70-es évektől főként az egykori észak-afrikai gyarmatokról beáramló muszlim vendégmunkások. A fiatal egyedülálló férfiak sok éves munkát követően megkapták az állampolgárságot, letelepedtek és családot alapítottak. Mint azt látni fogjuk az integrálásuk azonban korántsem ment úgy, ahogyan azt a franciák elképzelték. Nem kizárólagos okként, de nagyon jelentős mértékben ez a magukkal hozott, a leszármazottakra is tovább örökített iszlám vallásnak és kultúrának tudható be. A második, harmadik generációk identitásában és önmeghatározásakor sokkal nagyobb szerepet kap a származás (algériai marokkói, tunéziai stb.), mint az elsőnél volt, annak ellenére, hogy sokan jobban beszélik a franciát, mint az arab nyelvet. Nagyon sok esetben azonban a többségi társadalomtól elzárva, saját etnikumúakkal együtt nőnek fel, az ún. gettók miatt lehetséges az is, hogy jelenleg a bevándorló hátterű fiatalok kevésbé lettek integrálva a társadalomba, mint évtizedekkel korábban a szüleik és nagyszüleik. Mi sem bizonyítja ezt jobban egy friss Ifop (Institut français d’opinion publique) felmérésnél, mely szerint a jelenleg Franciaországban élő mintegy 5-6 millió fős muszlim közösség (amely egyébként jelentős szám, az összlakosság 7-9 százaléka) 25 évnél fiatalabb tagjai arra a kérdésre, hogy az iszlám vagy a köztársaság értékei fontosabb-e számukra, 74%-a azt a választ adta, hogy az iszlám felette áll és előrébb való a köztársaságnál. Fontos figyelembe venni azt a tényt is, hogy az elmúlt 25 évben a ramadánt megtartó muszlimok száma 30%-ról mára 70% fölé emelkedett. A vallás felé fordulás népszerűségének növekedése egyértelműen látható, ez pedig a már említett identitásválságban szenvedő bevándorló gyökerű fiatal muszlimoknál ugyan kiutat jelent az általuk tapasztalt bizonytalanságból, azonban egyúttal hajlamosabbá teszi őket a radikális eszmék befogadására is (gondoljunk csak az elmúlt hetekben végrehajtott merényletek elkövetőinek életkorára: 25, 18 és 21 év). Ha ehhez hozzávesszük a francia többségi lakossággal szemben kimutatható sokkal nagyobb gyermekvállalási kedvet a muszlimok körében, akkor könnyen eljuthatunk arra a következtésre, hogy jelenleg a társadalomban tapasztalható problémák és összeütközések a jövőben sem fognak csökkeni, sőt sokkal inkább a tovább erősödő negatív tendenciákra számíthatunk. Megjegyzendő ez nem a francia helyzet sajátossága minden olyan országnak szembe kell néznie ezzel, ahol elindult a „fordított gyarmatosítás” folyamata (többek között Belgium és Nagy-Britannia is ide sorolható).

2018-ban adott hangot aggodalmának az azóta már lyon-i polgármester (ekkor még belügyminiszter) Gerard Collomb, aki a francia népet sújtó közeli polgárháborút vizionált, amennyiben sürgősen nem történik változás. Nyilatkozatában felhívta a közvélemény figyelmét, hogy a mai „egymás mellett” élésből hamar átlehet csúszni az „egymással szemben” élés állapotába és ez nem csupán a jobboldali-szélsőjobboldali politikai erők riogatása, hanem a valós helyzet. A 2015-óta eltelt időszakot vizsgálva és mérlegre téve a több mint húsz terrortámadást, megközelítőleg 250 halottat és 1000 sebesültet kapunk, különösen napjaink történéseit elnézve igazat kell adnunk Collombnak. Az évtizedek alatt felgyűlt nagyon bonyolult, sokszor kényes és szerteágazó problémahalmaz megoldását az sem segíti elő, hogy az ügyben érintett francia muszlimok sokszor a reformoktörekvéseket a hitük elleni támadásként élik meg, így kontraproduktívan hatnak, továbbá fontos látni, hogy aki kiutat keres és próbál elérni valamilyen változást, annak nagyon gyorsan szembe kell majd néznie a személyére irányuló elutasítással és haraggal.

Iszlám hitoktató tanítja követőit a párizsi Eiffel-torony aljában. 2015.05.12. (forrás: Facebook/Sadiq Iqbal)

Macron fellép a szeparatista törekvésekkel szemben

Emmanuel Macron tervezete a francia iszlám átformálására korántsem az elmúlt hetek eseményeire reagál csupán, hanem már elnökségének első évében napirenden volt a gazdasági és szociális reformok mellett. Eredetileg az 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény megszületésének 112-ik évfordulóján prezentálta volna a nyilvánosság előtt programját, azonban ez folyamatosan tolódott. Végül az Elysée-palotában kamerák és mikrofonok nélkül, zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat az általa meghívott vallási vezetőkkel, mely beszélgetés hangvétele inkább tekinthető filozofikusnak, mint a gyakorlatiasnak: „Ez a francia stílusú szekularizmus, amely időnként meglepi szomszédainkat, egy hatalmas összetartó ereje hazánknak, amelyet annyi vallási háború szakított darabokra, ahol a vallás beágyazódott a szellemi, kulturális és társadalmi örökségünkbe. Az államnak ez döntőbírói szerepet biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a szellemi viták idején is folyamatosan megőrizze politikai legitimitását. […] Soha nem fogom megmondani a francia állampolgároknak, hogyan éljék meg a vallásukat, de mindenkit folyamatosan arra kérek, hogy teljes mértékben tartsa be a Köztársaság összes jogszabályát.”

Macron figyelmét azonban lekötötték a többi reformötletével összefüggésben kialakult társadalmi megmozdulások és tüntetések, a sárga-mellényesek miatt így egészen idén februárig várni kellett rá, hogy újra napirendre kerüljön a téma. A bejelentés helyszínéül szimbolikusan Mulhouse-t választotta. Az elzászi város egyike annak az állam által még 2018-ban kijelölt 47 körzetnek, ahol a lakóközösségek megosztottak és az együttélés nehézségekbe ütközik a kulturális különbségek miatt. Megvitatását azonban ezt követően a kibontakozó koronavírus-járvány szorította háttérbe egészen őszig. Az ügy folyamatos halasztásának az is állhat a hátterében, hogy korábban megosztotta magát a kormányt is, a nyár közepén azonban Jean Castex lett új miniszterelnök és így személyében Macron szekuláris terveit mindenben támogató politikus került kinevezésre. Megjegyzendő sokan tartják úgy, hogy ezzel Macron a 2022-es elnökválasztásra készül már, és a lehetséges kihívó Marine Le Pennel szemben akar előnyre szert tenni az új iszlám megreformálását kitűző programjával, így kifogná a szelet a Nemzeti Front jelöltjének vitorlájából, aki a Politico legújabb méréseiben már beelőzte őt.

Szeptember 4-én a III. Köztársaság kikiáltásának évfordulóján a párizsi Panthéonban mondott beszédében a francia államfő bejelentette, hogy a következő hónapok során törtvénytervezetet fognak benyújtani annak érdekében, hogy az országot veszélyeztető szeparatizmusok ellen hatékony küzdelmet lehessen folytatni. Macron határozottan kiállt a szabad véleménynyilvánítás mellett, ideértve a blaszfémiához való jogot, mellyel muszlimok tömegeinek ellenszenvét váltotta ki. Sokak szemében Mohammed szent a mai napig, és a róla készült karikatúrák a Próféta meggyalázását jelentik, mint a világsajtót bejáró képsorok a tiltakozásokról is mutatják a koronavírus sem tartja vissza őket attól, hogy az utcára menjenek érte. A párizsi késes merénylet után egy héttel, október másodikán állt elő Macron az akciótervével. Mielőtt megnéznénk ezt részletesen, tegyünk egy európai kitekintést, természetesen a témánkhoz kötődően, ugyanis fontos látnunk a francia törvényhozó milyen példákat lát maga előtt a kontinensen, amelyekre támaszkodhat és követhet.

Vajon sikeres lesz Emmanuel Macron francia elnök (középen) kísérlete, hogy megreformálja a franciaországi iszlám rendszerét? 2020.10.28. (forrás: Facebook/CGTN)

Megoldási kísérletek Európában a radikális iszlám problémájára

Először is vizsgáljuk meg Ausztriát, ahol 2015 elején fogadták el az új, kizárólag az iszlámra vonatkozó jogszabályt, mely teljes mértékben megtiltja a muszlim szervezetek külföldi finanszírozását és előírja minden magukat az osztrák muszlimokat képviselő közösség számára, a Korán német nyelvű fordításának használatát. “Osztrák típusú iszlámot akarunk, és nem olyat, amelyet más országok uralnak” – mondta Sebastian Kurz, aki ekkor még csak külügyminiszter volt. A törvény Ausztria félmillió muszlimját érinti, a lakosság körülbelül 6 százalékát jelenti ez (túlnyomórészt török vendégmunkások és családjaik). Alapvető probléma volt, hogy sok osztrák imámot a török állam vallási ügyekben illetékes igazgatósága (Diyanet) küldött ki és finanszírozta tevékenységüket, ezzel gyakorlatilag Ankara akaratát érvényesítették az általuk irányított mecsetekben. Vezetője Mehmet Gormez a törvény elfogadása előtt ki is fejtette egyet nem értését: „ezzel a törvénytervezettel Ausztriában a vallásszabadság ügye száz évet ment vissza az időben”. 2018-ban Kurz (már, mint kancellár) vezetésével megkezdődött a külföldi imámok működésének felülvizsgálata, köztük több tucat kifejezetten Törökországhoz köthető személyt tartózkodási és működési engedélyének megvonásával fenyegetve. Bécsben bezártak egy a hírhedt török nacionalista csoport, a Szürke Farkasokhoz köthető illegálisan működő mecsetet, hasonló okokból hat másik arab kézben lévő mecsettel egyetemben.

Olaszországban is évek óta folyamatos a radikálisnak tartott imámok kitoloncolása, legutóbb egy 41 éves marokkói állampolgárt az Iszlám Állam támogatásának vádjával utasítottak ki. 2015-óta megközelítőleg 500 szélsőségessel szemben jártak el hasonlóan. Hollandiában idén januárban állítottak fel egy vizsgálóbizottságot a mecsetek körüli gyanús külföldi pénzmozgásokkal kapcsolatosan. A vizsgálat lezárultával hangot is adtak aggodalmuknak a bizottság tagjai, elsősorban a szaúdi, katari, kuvaiti és török forrásokból beáramló több tízmillió euró miatt, mely főként a szalafisták által dominált közösségeket erősítette, akik hírhedt fundamentalizmusa és demokrácia-ellenessége aláássa a holland állam normális működését.

Tavaly Németország is megelégelte a külföldi imámok túlzott befolyását a muszlim közösségeken belül (szintén törökökre kell elsősorban itt gondolni, akik a DITIB néven futó német ernyőszervezet alatt, mintegy 900 mecsetet irányítanak), ezért az osnabrücki egyetemen, a belügyminisztérium támogatásával imámképzést indítottak. Az ügyben illetékesek szerint egyelőre nem kell nagy elvárásokat megfogalmazni a pilot-programmal szemben.

Sebastian Kurz osztrák kancellár mécsest helyez el a novemberi bécsi terrortámadás helyszínén. 2020.11.05. (forrás: Facebook/Patti Chetwynd-Chatwin)

A francia iszlám

Az előbb ismertetett európai válaszlépések után nem ér meglepetés senkit, ha Macronék programpontjait vizsgálva rendre visszaköszönnek ugyanezen intézkedések, sokszor még a retorikán sem változtatva, nyilván mindezt a francia helyzethez igazítva. Visszaérkezünk tehát október másodikához, Les Mureaux városába, ahol a francia elnök éppen az iszlám globális válságáról beszél hallgatóságának, majd kifejti az iszlám szeparatizmus negatív hatásait Franciaországra nézve, különös hangsúlyt fektetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére. A Macron által javasolt jogszabály célja annak biztosítása, hogy a francia közélet tükrözze a laïcité, vagyis az állami szekularizmus értékeit, egy évszázados jogi alapelvet, amely elválasztja az egyházat és az államot, és utóbbi semlegességét írja elő a vallássokhoz való viszonyulásában.

A francia elnök szerint az első lépésként ehhez a muszlim vallású francia állampolgárokat meg kell szabadítani az őket érő külföldi befolyástól, amely a mecsetekben éri őket. Az országban körülbelül 300 külföldi imám (150 török, 120 algériai, 30 marokkói) prédikál a több mint 2 ezer mecset egyikében, a jövőben erre nem lesz lehetőség, továbbá az imámnövendékek számára minden külföldi résztanulmány is betiltásra fog kerülni. Összefoglalva tehát megszűnik az eddig jellemző „imám-import” és helyette kizárólagosan egy francia muszlim szervezet felügyelete alatt fog működni a hazai imámképzés, továbbá a beszédben megnevezett három ország, Szaúd-Arábia, Katar és Törökország felől áramló pénzcsapot is elzárják a mecsetek és elől.

A hivatalos álláspont szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a francia muszlimok szélsőséges ideológiával való beoltásának helye egykor a mecset volt, de mára ez áttevődött az iskolákba. Macron Franciaország iskoláit „a szekularizmus (ahol a gyermekek állampolgárrá válnak) szívének nevezte”. Az erre vonatkozó szabályozás értelmében mindenki 3 éves kortól kezdve köteles lenne francia oktatási rendszer intézményeibe járni, és csak orvosi okokból engedélyeznék a magántanulást. Jelenleg 50 ezren tanulnak otthon (jelentős részük vallási okokból), továbbá 80-100 ezren diákok a Franciaországban létrejött közel kétezer muszlim magániskolában, a következő évtől kezdve ez utóbbiak működését is szigorúbban fogják vizsgálni. Az állami támogatásban részesülő egyesületeknek számot kellene adniuk kiadásaikról, és kénytelenek lennének visszafizetni azokat a hatóságoknak, amennyibben átláthatatlanok és visszaélés történik működésük során.

Macron hangsúlyozta, hogy az intézkedések nem a francia muszlimok megbélyegzésére vagy elidegenítésére irányulnak, hanem az együttélés képességének megerősítésére. Ezt követően az iszlám jobb megértését szorgalmazta, és elmondta, hogy a radikalizálódás problémája részben annak a francia városokra jellemző „gettósodásnak” az eredménye, ahol franciák a saját szeparatizmusukat építették fel. Szerinte a lakosság származása alapján koncentrálódik, nem kellőképpen sokszínű, vagy nincs biztosítva a megfelelő gazdasági és társadalmi mobilitás az elkülönült területeken. A radikális iszlamisták lecsaptak a kínálkozó lehetőségre: „kihasználták elvonulásunkat és gyávaságunkat” – tette hozzá Macron.

A laïcité alapját képező 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény 115-ik évfordulóján, december 9-én fog a kormány ülésezni a törvényjavaslattal kapcsolatosan, és a tervek szerint jövő év elején fogják a Nemzetgyűlés elé terjeszteni.

Francia és olasz muszlimok együtt imádkoznak egy katolikus templomban, hogy közösen ítéljék el a 2016-os roueni terrortámadást, melyben egy pap is, Jacques Hamel is életét vesztette. 2016.08.02. (forrás: Facebook/Daily Rosary Family)

Muszlim reakciók a tervezetre

Azzal, hogy Macron szót emelt a radikális szeparatista iszlámmal szemben és muszlim világ válságáról beszélt, hatalmas felháborodást váltott ki. Leghangosabb kritikusa a muszlim vezetők közül mindenképp Erdogan volt, akivel viszonya eddig sem volt felhőtlennek nevezhető, elég ha a két fél Kelet-Mediterránumban való egymásnak feszülését vesszük, amikor is Macron a következőképp fogalmazott török kollégájával kapcsolatosan: „A nacionalizmust és az iszlamizmust vegyítve terjeszkedő politikát folytat, ami destabilizáló tényező, és ezt nem lehet összeegyeztetni az európai érdekekkel.” (Franciaország és Törökország egyébként rendre az ellentétes oldalon találja a másikat napjaink konfliktusaiban, legyen szó Líbiáról, a török-görög és azeri-örmény viszonyról, vagy a már említett Földközi-tenger medencéjében található földgáz mezők körül kialakult bonyolult több oldalú vitáról.) Az enyhülés folyamatát az sem segíti, hogy Erdogan nemrég nyilvánosan megkérdőjelezte a francia elnök elmeállapotát, mire Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét. Az egyik legnagyobb médiavisszhangot kapott reakció azonban egyértelműen az egykori maláj miniszterelnöktől, Mahathir Mohamadtól érkezett, aki mikroblogján azt írta: „A franciák történelmük során emberek millióit ölték meg. Sokan közölük muszlimok voltak. A muszlimoknak joguk van haragudni és francia emberek millióit megölni a múlt mészárlásai miatt.” A rangos egyiptomi szunnita iszlám egyetem (amely az arab világban hatalmas tekintéllyel bír) az Al-Azhar tudósai is elítélték Emmanuel Macron francia elnököt az iszlamista szeparatizmussal kapcsolatosan tett megjegyzései miatt, rasszizmussal és gyűlöletbeszéd terjesztésével megvádolva őt. Mások a Mohamed-karikatúrákra és Macron tervezetére válaszul a muszlim többségű országokban a francia termékek, márkák és vállalkozások bojkottjára szólítottak fel. Míg egyes helyeken már elkezdték a bojkottot nem-kormányzati szinten (például Kuvaitban és Katarban), addig Erdogan nyilvánosan is felszólította erre az embereket Törökországban. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a francia külügy tárcavezetőjének nyilatkozata a nizzai terrortámadást követően a kormány által életbe léptetett intézkedésekről, melyben kiemelte a további terrorakciók megvalósulásának reális veszélyét: „A francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön” – jelentette ki a védelmi tanács ülését követően Jean-Yves Le Drian. „A virtuális gyűlölettől gyorsan jutunk el a tényleges erőszakhoz, ezért úgy döntöttünk, hogy minden szükséges intézkedést meghozunk az érdekeink és az állampolgáraink védelmére” – tette hozzá. A bejelentés szerint a francia nagykövetségek utasítást kaptak, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket minden francia érdekeltségű épület és intézmény körül (nagykövetségek, konzulátusok, iskolák). A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a nizzai Notre-Dame-bazilikában három áldozatot követelő dzsihadista támadás előtt két héttel Samuel Paty francia történelemtanárt azért ölte meg, majd fejezte le egy csecsen iszlamista, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A nizzai támadást követően Emmanuel Macron államfő a helyszínen jelentette be, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 3000-ről 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek és iskolákat védő katonák létszámát.

Macron-ellenes muszlim tüntetés Franciaországban. A legközelebbi tábla felirata így szól: “Tiszteld Mózest, tiszteld Jézust, tiszteld Mohamedet!” 2020.11.14. (forrás: Facebook/Syed Ayleya)

Zárógondolatok

Macron tervét a francia iszlám megreformálására tekinthetjük előre mutatónak. Eddig nem szóltunk róla, de például a törvényjavaslat megtiltaná az orvosok által a muszlim nőknek házasság előtt kiadott „szüzességi bizonyítványokat” is. Macron, aki elnöksége prioritásává tette a nemek közötti egyenlőség megvalósulását, elmondta, hogy ezek a dokumentumok sértik a női méltóságot. A másik oldalon azonban a francia muszlimok érezhetik úgy, hogy a vallásukban újra korlátozni akarja őket az állam, márpedig, ha kívülről próbálnak valamit ráerőltetni egy közösségre és a belső akarat hiányzik, addig az biztosan nem fog működni. A burka betiltásával is hasonlóan jártak a franciák: született rá törvény 2011-ben, de a gyakorlatban már nem tudott teljes mértékben megvalósulni és félő a mostani szabályozással is megeshet ez. Nagyon sok fog múlni helyi szinten, az államot képviselő személyek hozzáállásán (orvosok, rendőrök, tanárok stb.), mindezt úgy, hogy a terhek jelentős része eddig is az ő vállukon nyugodott. Macron programjának sikeréhez kulcsfontosságú az együttműködés olyanokkal, mint Tareq Oubrou a Bordeux-i nagymecset imámja és teológusa: „A vallás feladata a reform megindítása és a köztársaság törvényeinek tiszteletben tartása […] A muszlim teológiának Franciaországban kell elvégeznie az iszlám adaptálását, a francia kultúrához igazítva. Lehetséges az iszlám egyszerűsítése és a muszlim hagyomány szempontjából fontos szokások megőrzése, valamint a francia törvények és kultúra tiszteletben tartása. Számos muszlim dolgozik az alkalmazkodás teológiáján, hogy az iszlámot a Nyugathoz és Franciaországhoz igazítsa. […] Figyelembe kell vennünk, hogy mennyi időbe telik az integráció. Ez nem történik meg egy pillanat alatt. Az iszlám olyan vallás, amely viszonylag nemrégiben honosodott csak meg Franciaországban. A teológia egyszerű adaptálása nem fogja az embereket rögtön megváltoztatni – időre van szükség ehhez.” – nyilatkozta egy interjú során.

Vajon Macron és Franciaország sikerrel fog járni az iszlám szeparatizmus elleni harcában? Az idő majd választ ad erre a kérdésre is, egy biztos, jelenleg még vannak radikálisok és minden bizonnyal lesznek is, egészen addig amíg meg nem történik az iszlám teljes integrálása a francia rendszerbe (amennyiben ez valaha be fog egyáltalán következni).

Írta: Hende Olivér

Japán kizárhatja a kínai drónokat az állami beszerzésekből

Japán akár teljesen kizárhatja a Kínában előállított drónokat állami szervei beszerzési láncából, írta meg a Reuters japán kormánytagokra hivatkozva. A döntés mögött kiber- és információbiztonsági szempontok állnak, bizalmas adatok Kínába való szivárgásától tartanak ugyanis a drónok hálózatán keresztül. A döntéshozók kockázatként mérték fel a kínai drónok olyan állami szerveknél való alkalmazását, mint a védelmi minisztérium vagy a partiőrség. Előbbi több száz, utóbbi körülbelül harminc drónnal rendelkezik, ezek többsége kínai gyártmány. A döntés értelmében többek közt a nyomozás, infrastruktúrafejlesztés, és mentési műveletek alkalmával használt drónoknak szigorúbb vizsgálatokon kell majd átesniük, bárminemű információszivárgás ellen védettnek kell lenniük. A japán törvényhozás elé idén januárban került először a tervezet.

A szigorított szabályok 2021 áprilisában léphetnek életbe. Habár nevesítve egyetlen ország sem szerepel a tervezetben, a kormánypárti források megerősítették, hogy az mindenekelőtt Kínát szem előtt tartva született meg. Az új irányelvek haszonélvezői a belföldi dróngyártók lehetnek, mint például a Tokyo Aircraft Instrument Corporation, amely jelenleg is párbeszédet folytat a kormánnyal drónjai lehetséges felhasználásáról.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Egy CH-4-es kína drón. 2017.09.27. (forrás: Facebook/ China Daily)

Reakció a tervezett francia szigorításokra

Több közel-, illetve távol-keleti országban heves tüntetések robbantak ki, miután Emmanuel Macron, francia államfő szigorúbb, iszlám szeparatizmus megfékezését célzó törvények meghozatalát helyezte kilátásba. A bejelentés előzménye az október 16-án meggyilkolt francia tanár, Samuel Paty ügye, aki Mohamed prófétáról készült karikatúrát mutatott diákjainak sajtószabadságról szóló óráján. A tervezett szigorítások tartalmazzák a sport- és más típusú szervezetek alaposabb ellenőrzését, az imámok külföldről való behozatalának megtiltását, mecsetek finanszírozásának szigorúbb nyomon követését, valamint az otthoni oktatás betiltását.

Október 25-én Pakisztán miniszterelnöke, Imran Khan tweetjében közölte, hogy levelet írt Mark Zuckerbergnek a Facebook közösségi oldalon való iszlámellenes gyűlöletbeszéd megfékezésének szükségességéről. Khan elítélte a francia elnök álláspontját és az „iszlám megtámadásával” vádolta meg. Bangladesben október 27-én 40 ezren vonultak utcára Dhakában a francia törvényszigorításokra válaszul. A demonstrációt szervező Andolan Bangladesh (az ország legnagyobb iszlamista pártja) bojkottot hirdetett a francia árukra, sürgette a bangladesi kormányt a francia nagykövet mielőbbi kiutasítására, valamint Macron elszámoltatását követelte az iszlám vallás becsmérlése miatt. A felbőszült tömeg a francia követséget tervezte megrohamozni, azonban a rendvédelmi erők segítségével végül sikerült megállítani őket.

A tiltakozási hullám több közel-keleti országban is megjelent, melynek eredményeképpen Kuvaitban, Jordániában és Katarban bojkottot hirdettek a francia árukkal szemben. Párizs több muszlim országra is figyelmeztetést adott ki és javasolta ott tartózkodó állampolgárainak a fokozott elővigyázatosságot a kialakult helyzet eszkalációjára tekintettel.

Írta: Zernig Csombor

Franciaország elleni tüntetés Pakisztánban. 2020.10.31. (forrás: Facebook/Journalist Youssef Daoud)

Kirgizisztán a parlamenti választások után

Tüntetések zajlanak és szükségállapotot hirdettek ki Kirgizisztánban, miután az október 4-i parlamenti választásokon hatalmas fölénnyel nyert a kormánypárt. Az ellenzéki tüntetések során politikai foglyokat szabadítottak ki a börtönből, akik közül ki is kiáltották Szadir Zsaparov-ot elnöknek. A tüntetések nyomása alatt a kormánypárti Szooronbaj Zseenbekov elnök lemondott, hogy így elkerülje a „vérontást”. Őt a házelnök követné az államfői tevékenységek ellátásában, aki vonakodott azt elvállalni, lévén a tüntetők Zsaparov elnökségére törekednek, így a parlament őt hatalmazta fel megbízott elnöknek az újra kiírt választásokig.

A Központi Választási Bizottság ezt január 10-re időzítette, miután a parlament nem volt határozatképes a napirend vitatásakor. A fejetlenséget tovább bonyolítja, hogy a parlamenti választásokat december 20-ra írták ki, majd másnap visszamondták, illetve, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között a nagy favorit megbízott elnök ugyan indulhatna a választáson, ám ez egy szokatlan politikai precedenst teremtene a régiójából kiemelkedő jogállamisággal rendelkező államban. Ennek jogi megoldásán kell a parlamentnek dolgoznia.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Egy biskeki tüntető kirgiz zászlóba bugyolálva. 2020.10.07. (forrás: Facebook/Saqlain Shah)

A Szuga-diplomácia kezdete

Japán új miniszterelnökének első hivatalban eltöltött hónapja többnyire a világ állam- és kormányfőivel, magasrangú diplomatákkal való telefonbeszélgetésekkel telt. Habár 1945 óta a frissen megválasztott japán kormányfők elsőként hagyományosan az Egyesült Államokba utaznak, ezt most a tomboló koronavírus-járvány, és a belpolitikai helyzet nem tette lehetővé.
Az idén augusztusban váratlanul lemondott Abe Sinzó utódja, Szuga Josihide megválasztását követően először Vietnámot és Indonéziát látogatta meg.

Mindkét ország az ASEAN fontos tagja. Az idei évben Vietnám büszkélkedhet a tíz tagot számláló szervezet soros elnökségével, míg Indonézia a 260 millió főt meghaladó lakosságával annak legnépesebb tagja, és legnagyobb piaca. Délkelet-Ázsia, mint a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója már hosszú ideje fontos szerepet tölt be Japán számára.

Szuga a négynaposra tervezett út előtt úgy nyilatkozott a tokiói Haneda Repülőtéren összegyűlt újságíróknak, hogy a „mivel az ASEAN egy kiemelten fontos partner Japán számára a szabad és nyílt Délkelet-Ázsia megteremtésében, ezért szeretné kimutatni szándékát, hogy Japán kész a régió békéjéhez és jólétéhez hozzájárulni.”

A japán kormányfő október 19-20 között Vietnámba látogatott, ahol találkozott Nguyen Xuan Phuc vietnámi miniszterelnökkel, és sikerült megállapodniuk a két ország közötti gazdasági és biztonsági kapcsolatok további mélyítéséről. Hamarosan előkerült a Dél-kínai-tenger kérdése is, amely kapcsán Vietnám és több szomszédos ország területi vitát folytat Kínával. Napjainkban Vietnám fokozott aggodalommal szemléli Kína nagyhatalmi ambícióit, így egyre közelebbi kapcsolatokat épít ki az Egyesült Államokkal. Szuga a Dél-kínai-tenger kapcsán kijelentette, hogy „Japán ellenez minden olyan viselkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet a térségben”.

Habár mindenki odafigyelt arra, hogy Kínát még véletlenül se nevesítsék, nyilvánvaló volt, hogy a nyilatkozatokban a Kínai Népköztársaságról van szó. Október elején az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és India külügyminiszterei Tokióban találkoztak, nem titkoltan a feltörekvő Kínai Népköztársaság ellensúlyozása érdekében életre hívott négyoldalú kormányközi találkozó (röviden „Quad”) keretében. Habár még nem került sor a „Quad” intézményesítésére, megállapodás született arról, hogy jövőre ismét összeülnek.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Szuga Josihide (jobbra) és Nguyen Xuan Phuc Vietnamban. 2020.11.16. (forrás: Facebook/Thông Tin Tuyển Dụng Lao Động Nhật Bản)

India űrkooperációja az USA-val

Harmadszorra is megrendezték az India-USA 2+2 stratégiai párbeszédet, melyen a két ország külügyminiszterei és védelmi miniszterei vettek részt. Közös nyilatkozatukban arról adtak tájékoztatást, hogy megállapodtak az űrhelyzet-tudatosság (Space Situational Awareness, SSA) keretében napirend-alapú együttműködés folytatásáról. Az SSA az űrkörnyezet felé való tudatosságot jelenti, amely az ütközések elkerülésével, az űr-időjárással és az űrben előforduló természeti jelenségekkel kapcsolatos információkkal hozzájárulhat az űrmissziók biztonságához. Arra törekszik, hogy adatokat gyűjtsön a pályára állt műholdakról, a régi rakétatestekről és más űrhulladékokról, előre jelezze az űrobjektumok visszatérését a légkörbe, és figyelje az űrhajókat, műholdakat érő esetleges fenyegetéseket: általános célja a fizikai űrkörnyezet figyelemmel kísérésének, megértésének és előrejelzésének képessége. Az együttműködésnek köszönhetően India civil űrügynöksége, az ISRO külön SSA osztályt hozhatott létre, valamint megnyílt előtte a kapacitásépítés lehetősége – az USA mellett Japán és Franciaország is elkötelezett SSA-képességek fejlesztésében, mely a későbbiekben további kollaborációra adhat alapot.

Írta: Györgyi Dominika

Kedves Olvasó!

Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy újraindult a Biztonságpolitikai Szakkollégium Észak-afrikai és Közel-keleti (avagy MENA) Műhelye, valamint megindult annak hírfigyelője. Műhelyünk tagjainak feltett szándéka, hogy igényes összefoglaló keretében, hónapról hónapra beszámoljunk a térségben folyó politikai és gazdasági eseményekről. Természetesen a havi hírfigyelő mellett a műhelyünk tagjai rendszeresen fognak hosszabb cikket és tanulmányokat készíteni a régiót érintő legfrissebb aktualitásokról. Reméljük, hogy leendő olvasóink elégedettek lesznek a jövőbeni hírfigyelőink és cikkeink tartalmával és minőségével.

Halasi Gábor

(a MENA műhely koordinátora)

Szeptember 4. hete

Észak-Afrika

Szudán

Szükségállapotot hirdettek Szudánban a sosem látott mértékű árvízveszély miatt. Az afrikai országban eddig több mint 100 ezer épületet tett tönkre, 100 embert ölt meg és már a szudáni piramisokat fenyegeti a víztömeg. Az UNESCO felszólította Kartúmot a sürgős intézkedésre, ugyanis a történelmi örökségi helyszínen a piramisok mellett templomok, temetők és más jelentős emlékhelyek is találhatók. Meroé ősi városa, az egykori Kusita királyság központja pl. mindössze 500 méterre fekszik a Nílustól. Szudánban, Etiópiában és Ugandában nem ritka az év ezen időszakában az esőzés, ugyanakkor a Nílus szintje idén magasabb mint amelyet valaha feljegyeztek.

Békemegállapodást írt alá Szudán átmeneti kormánya a kulcsfontosságú darfúri lázadócsoportokkal augusztus 31-én Jubában, Dél-Szudán fővárosában. Az egyezséget Salva Kiir dél-szudáni elnök hathatós segítségével sikerült tető alá hozni. A kormány oldaláról Abdalla Hamdok miniszterelnök és Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok vettek részt, míg a lázadókat a Szudáni Forradalmi Front vezetői képviselték. A felek ezzel egy 17 éve tartó polgárháborúnak vetettek véget. A darfúri konfliktus 2003-ban kezdődött, amikor a fekete-afrikai etnikai csoportok hátrányos megkülönböztetéssel vádolta Kartúmot. Az akkori arab vezetés a lázadást kegyetlenül vérbe fojtották, mellyel elindítottak egy 17 éves konfliktust. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője üdvözölte a megállapodást és kijelentette, a „békemegállapodás mérföldkő a demokratikus folyamat és a gazdasági átmenet szempontjából, valamint megnyitja az utat az ország tartós békéjének megteremtése felé”.

Az Egyesült Államok eltökéltségét fejezte ki, hogy még több arab állammal kössön egyezséget, melynek tudatában ők normalizálják kapcsolatukat Izraellel. A Washington által kiemelt egyik állam, akivel folynak a tárgyalások Szudán volt. Egyes állítások szerint a Szudánt képviselő tárgyalófelek 3-4 milliárd dolláros segélyt kérnek a kapcsolat normalizálásáért cserébe. A The New York Times szerint a képviselők elutasítottak egy 800 millió dolláros ajánlatot. Washington már csak azért sem valószínű, hogy igazán bőkezű lenne Kartúmmal, ugyanis főként arra koncetrálnak, hogy rávegyék Szaúd-Arábiát az Izraellel való kapcsolat normalizálására – mely szakértők szerint egyelőre nem valószínű. Az Anadolu török hírügynökség értesülései szerint a két legvalószínűbb arab ország, mely elismerheti még az év végéig Izrael szuverenitását és feloldja a gazdasági izolációt vele szemben Omán és Szudán. Az Anadolu állítását ugyanakkor cáfolta Omar Ismail, Szudán ügyvivő külügyminisztere, aki szerint „szó sem volt ilyesmiről eddig” és hogy „nem érzik a sürgető kényszert Izrael elismerésére”.

Életkép a szudáni árvíz sújtotta egy településről. 2020.09.16. (forrás: Facebook/ Islamic Relief USA)

Szomália

Újabb fordulatok az al-Shabaab elleni küzdelemben Szomáliában. A szomáliai terrorszervezet legkevesebb 30 embert végzett ki a kelet-afrikai ország középső részén egy faluban szeptember 5-én, miután összecsaptak a helyiekkel. A falusi vezető felvette a kapcsolatot Mogadishuval is, valamint beszámolt róla, hogy a dzsihadisták hetek óta járkáltak településükre állataikat követelve. A falusi vezető szerint a dzsihadisták a „behatoló idegenek elleni szent háborúhoz” szerették volna elkobozni állataikat, melyből elege lett a helyieknek. Terrortámadások történtek Mogadishuban is. Augusztus 8-án pokolgép robbant a fővárosban egy katonain támaszpont mellett. A merényletben legalább nyolc katona meghalt. Augusztus 16-án az al-Shabaabhoz köthető dzsihadista fegyveresek elfoglalták az Elite Hotelt, túszul ejtve politikusokat, újságírókat és civil szervezetek munkatársait is. Ugyanezen a napon pokolgépes támadást hajtottak végre az oktatási miniszter konvoja ellen is – ott egy ember sérült meg. Szeptember 26-án végül ellentámadásba lendült Szomália központi kormánya és felszabadította a dzsihadisták megszállása alól Bariire települését, mely 62 kilométerre helyezkedik el a fővárostól. A műveletben 40 fogvatartott gyermeket mentettek ki a szomáliai hadsereg katonái. Az Anadolu hírügynökség szerint a művelettel szeretné Mogadishu demonstrálni a külvilág felé, hogy készen áll a jövő évi parlamenti- és elnökválasztásokra. Szomáliában lassan 30 éve polgárháború van, miután 1991-ben az összefogó hadurak megbuktatták Sziad Barrét, ám nem tudtak megfelelő utódban megegyezni. A konfliktust elmélyítette az al-Kaida megjelenése, ugyanis 2008-ban támogatni kezdték az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezetet, mely azóta a nemzetközileg elismert központi kormány legerősebb ellenfelévé vált az országért folyó küzdelemben.

Mogadishu bemutatta új miniszterelnökét, a politikában korábban semmilyen szerepet nem vállalt Mohamed Husszein Roble-t. A parlament 215 tagja bizalmat szavazott Roble-nak, szintúgy Mohamed Abdullahi Mohamed elnök. Roble elődje, Hasszan Ali Khaire júliusban került eltávolításra hivatalában egy bizalmi szavazást követően. Szomáliának a nemzetközi elvárásoknak megfelelően 2021 februárjáig választásokat kell tartania. „A koronavírus kihívásai ellenére keményen dolgozunk, hogy megtarthassuk azokat a kiemelt jelentőségű választásokat, melyeken a szomáliai emberek dönthetnek jövőjükről” – fogalmazott Mohamed elnök az ENSZ-ben.

Az új szomáliai miniszterelnök, Mohammed Husszein Roble. 2020.09.17. (forrás: Facebook/Kosar Senior Nur)

Közel-Kelet

Izrael és Palesztin hatóság

A washingtoni aláírást követően Mahmoud Abbász a Palesztin hatóság elnöke erősen kritizálta az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Izrael közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló egyezményt, mely szerinte a nemzetközi jog értelmében, az izraeli-palesztin konfliktusra adott igazságos és tartós megoldás létrejöttét akadályozza. A ENSZ Közgyűlése előtt elmondott beszédében 2021 elejére nemzetközi konferencia összehívását szorgalmazta a „valódi békefolyamat elindítása érdekében”.

A két legnagyobb palesztin frakció a Fatah és Hamász vezetői megállapodtak arról, hogy közel 15 év után először választásokat tartanak, melyre a következő fél év során kerül majd sor. Az utolsó parlamenti választásokat 2006-ban tartották, amikor is a Hamász fölcsuszamlásszerű győzelmet aratott.

Mahmúd Abbász, a Fatah vezetője. 2014.12.31. (forrás: Facebook/Foreign Policy)

Jemen

Újabb fordulatok a jemeni polgárháborúban. Az ENSZ csökkentette, illetve leállította tizenöt legfontosabb segélyprogramját Jemenbe, további harmincról pedig az ősz során dönt. Szeptember 13-án légitámadás érte az Iránnal szövetséges húszi lázadók barakkjait. A megtámadott húszi légibázison szaúd-arábiai vadászgépek kilőtt négy drónt is. A szaúdi légitámadás válasz volt a húszi lázadók szeptember 8-i akciójára. Szeptember 27-én végül a húszi lázadók beleegyeztek 1000 fogvatartott, köztük 15 szaúdi katona fogolycseréjébe. Az ENSZ szerint ez egy lassú bizalomépítési folyamat kezdete lehet a felek között. A jemeni kormány és Anszar Allah húszi képviselő beleegyezett, hogy azonnal szabadon bocsájt 1081 fogvatartottat. Az egyezség tíz nap alatt jött létre a felek között a svájci Glionban. A megkötött fogolycsere-egyezmény a legnagyobb a 2018-as stockholmi egyezmény óta, amikor is 15 ezer fogoly cseréjében állapodtak meg a felek. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború, amikor is kitört a konfliktus a kormányellenes siíta húszik és a nemzetközileg elismert, Rijádhoz hű elnök között. A lázadó húszik ellen 2015 márciusában lépett háborúba az arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A polgárháború során több mint százezren veszítették eddig életüket, a földönfutóvá válók számát megtippelni sem lehet. A lakosság 80%-a – magyarul több mint 24 millió ember – szorul humanitárius segélyre, melyen nem könnyít a koronavírus-járvány. Az ENSZ szerint a húszik által igazgatott 16 jemeni körzet ráadásul közelebb áll egy éhínség lehetőségéhez, mint a Föld bármelyik másik régiója. Miközben a nemzetközi diplomácia és az ENSZ is igyekszik diplomáciai úton megoldani a kilátástalan konfliktust, a jemeni helyzet egyre komplexebbé válik. Kijelenthető, hogy a polgárháborúnak nincsen se nyertese, se egyértelmű vesztese, ugyanis mindenki annak számít.

Humanitárius segítségnyújtás Jemenben. 2020.11.15. (forrás: Facebook/IHH Nederland)

Október 1. hete

Észak-Afrika

Algéria

Algéria jelenleg egy stabilizáló elemnek tekinthető az észak-afrikai országok sorában. A Száhel övezetben fellépő szélsőséges csoportok által generált helyzet normalizálódása mellett tett hitet, valamint közvetítői szerepet is vállalt a líbiai konfliktusban, amiről még mindig nem mondott le.

Október elsején Mark T. Esper védelmi miniszter a mediterrán és észak-afrikai térségeben tett látogatássorozata részeként Algériában járt, ahol többek között Abd el-Madzsíd Tebbún elnökkel is tárgyalt. Az utazások célja a régi kapcsolatok megerősítése és újak megkötése. A védelmi miniszter méltatta a két ország Algéria függetlenségi harcáig visszanyúló együttműködését és határozott szándékát fejezte ki a mélyebb együttműködésre a terrorizmus elleni harc és egyéb katonai együttműködés terén. Az ország Amerika egyik fő bázisa a térségben folyó terrorista sejtek elleni fellépésben.

A találkozó egyik fő témája az Algéria szomszédságában zajló második líbiai polgárháború kezelése volt, amelynek feloldását tovább bonyolítja a nyugati Egységkormány és a keleti Líbiai Nemzeti Hadsereg (és az általuk támogatott Képviselő Ház) mögé felsorakozó nemzetközi aktorok sokasága.

Ezek egyike a keleti Halifa Haftár tábornokot támogató Oroszország, amely a védelmi szektorban alkalmazott eszközök 90%-át szállítja Algériának.

Az Esper látogató előtt Chengriha tábornok az algériai hadsereg vezetője találkozott egy orosz katonai delegációval, akikkel a katonai partnerségük további alakulását vitatta meg. Tehát az ország kis részben színtere a két hatalom rivalizálásának a befolyási övezeteik kialakításában. Ez kellemetlen helyzetbe hozhatja Algériát, mivel fegyverzete az orosz beszállítókon múlik – ami számára olcsóbb – azonban szövetségi szinten az USA felé mélyít. Esper a találkozóról szóló összegzésében úgy fogalmazott: „Ez egy hosszútávú munka, amit nem lehet egy látogatással elvégezni”. Eszerint számítani lehet a jövőben is további látogatásokra Algériában és a környező országokban is.

Mark Esper megérkezik Algériába. 2020.10.01. (forrás: Facebook/U.S. Embassy Algiers)

Szudán

Mohamed Hamdan Dagalo (vagy Hemetti, ahogy gyakran hívják), a szudáni Szuverén Tanács elnökhelyettese a televízióban jelentette be október 3-án, hogy az ország kapcsolatának normalizálására fog törekedni Izraellel, ugyanis szükségük van a zsidó állam fejlett technológiájára. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein után lehetséges, hogy a kelet-afrikai Szudán lesz a következő arab állam, mely normalizálhatja kapcsolatát Izraellel. Minderre azt követően került sor, hogy három szudáni párt közös konferenciát tartott szeptember 30-án Kartúmban, melyben felszólították a jelenlegi rezsimet, az Átmeneti Katonai Tanácsot, hogy kössön alkut Washingtonnal és Tel-Avivval. Erre azért lehet szüksége Kartúmnak, ugyanis mindeddig az ország sikertelenül lobbizott az Egyesült Államoknál, hogy vegye le Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, melyre még a tavaly megbukott elnök, Omar el-Basír alatt került.

Szudán 1973 óta hivatalosan háborúban állt Izraellel, bár sosem vett részt a jóm kippuri háborúban. Omar al-Basír elnök alatt ráadásul Kartúmot szoros kapcsolat fűzte Teheránhoz és a Hamászhoz. Miután 1989-ben a Muszlim Testvériség átvette a hatalmat Szudán felett egy puccs keretei közt, a Hamász tagjai könnyedén igényelhettek helyi útlevelet, mellyel egyszerűbben utazhattak. Vélhetően elsősorban ezért került Szudán a terrorizmust támogató országok listájára, majd maradt is úgy, hogy 2019 során megbuktatásra került al-Basír. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök végül február 3-án találkozott a Szuverén Tanács elnökével, Abdel Fattah al-Burhannal titokban Ugandában, melyet követően bejelentésre került, hogy elképzelhető egy normalizációs folyamat a két ország között. Hemetti televízióban bejelentett döntését azzal indokolta, hogy „semmivel sem rosszabb” Szudán, mint Egyiptom vagy Jordánia, ha békét akar kötni.

Tüntetők mindeközben elfoglalták Port Szudán egyik legnagyobb kikötőjét, valamint a hozzá vezető utat, ezzel tiltakozva a megegyezés ellen, melyet szeptember során kötött Kartúm a dél-szudáni Jubában a déli régiók felkelő csoportjaival. Szudán 17 évig állt konfliktusban több déli felkelő csoporttal, főként Darfúr, Kék Nílus és Dél-Kordofán régiókban, melynek az előző héten aláírt béke vetett véget.

Benjamin Netanjahu bemutatja a jövőbeli izraeli-szudáni légi járatokat. 2020.10.24. (forrás: Facebook/The Prime Minister of Israel)

Közel-Kelet

Szíria

Örményország moszkvai nagykövete elmondta, hogy Törökország körülbelül négyezer harcost küldött Szíria északi részéről az azeriek támogatására. Franciaország is mérlegelte a vádakat, Emmanuel Macron elnök hivatala azt nyilatkozta, hogy ő és Vlagyimir Putyin orosz elnök megvitatták a kérdést, és mindkettőjük „osztja az aggodalmát a szíriai zsoldosok Hegyi-Karabahba történő küldése miatt.” Ezt látszik megerősíteni azok az utóbbi napokban napvilágot látott beszámolók is, ahol a szóban forgó szíriai harcosok mesélik el a történetüket, hangot adva csalódottságuknak. Ezek szerint még a konfliktus kitörése előtt szerződtek abban a hitben, hogy csupán őrzés-védelem lesz a feladatuk az azeri határon havi kétezer dollár fizetésért, ehelyett érkezésük után kitört a konfliktus, először elvették mindenüket, azeri egyenruhát adtak rájuk, hogy ne lehessen azonosítani a származásukat és kivezényelték őket a frontra, ahol első veszteségeiket is elszenvedték.

Irak

Egy iraki fegyveres csoport katyusha-rakétákat lőtt ki, amelyek közül egy eltalált egy bagdadi házat, amelyben két nő és három gyermek életét vesztette, miközben további két gyermeket súlyosan megsebesült – közölte az iraki hadsereg. Hónapok óta ez volt az első alkalom, amikor egy támadás polgári áldozatokhoz vezetett. A három iraki gyermek és két nő ugyanabból a családból származott, amikor a bagdadi repülőteret célzó rakéta, ahol amerikai csapatok állomásoznak, az otthonukra zuhant – áll a hadsereg közleményében. Ezzel párhuzamosan szintén rakétatámadás érte az erbili repülőtéren állomásozó amerikai katonákat is, károkról és veszteségekről nem tudni. A támadások után, a USA külügyminisztere Mike Pompeo sok amerikai és iraki tisztviselő meglepetésére felvetette a lehetőségét a bagdadi nagykövetség bezárásának, amennyiben az iraki kormányerők nem veszik elejét a milíciák további ténykedésének.

Jemen

Szudáni és szenegáli katonai alakulatok landoltak a Jemenhez tartozó Szokotra szigetén október 1-jén. A körülbelül 600 főből álló csoportosulás állítólag az Egyesült Arab Emírségek és a Déli Átmeneti Tanács megegyezésének keretei közt kerülhetett az Ádeni-öbölben fekvő szigetre, hogy teljes anarchiából visszajuttassa a Jemen déli részét kormányzó erők irányítása alá. Egy gyanús hajó is érkezett az öbölbe az Egyesült Arab Emírségek zászlaja alatt, mely vélhetően katonai és kommunikációs eszközöket szállít az említett alakulatok számára. Szenegál, mely egy szunnita többségű, ám nem arab afrikai ország a kezdetektől támogatja Szudánnal, az Egyesült Arab Emírségekkel és az Egyesült Államokkal egyetemben a szaúdiak vezette koalíció akcióit.

Szeptember végén újrakezdődött, majd október során folytatódott a földgázban gazdag Marib régió irányításáért folytatott harc a szaúdi koalíció és a húszi lázadók között. Marib az egyik utolsó mentsvára a nemzetközileg elismert szunnita jemeni kormánynak. Kiemelt problémakört képez, hogy pár kilométerre a harcok helyszínétől egy jelentős menekülttábor található, ahol már a harcok kiújulása előtt is jelentős hiány volt vízből, ételből és gyógyszerből.

A jemeni háború immáron öt éve tart és folyamatosan egyre több nemzetközi szereplő kerül bevonásra benne. A konfliktus közepében az iráni támogatású húszi lázadó milíciák és a nemzetközi erők által favorizált szunnita elnök, Abed Rabbó Manszúr Hadi kormánya áll, aki jelenleg száműzetésben él Szaúd-Arábiában. A Jementől északra található Szaúd-Arábia az erősödő húszi síita erőkkel szemben megalkotta a szunnita frontot, mely azóta is több-kevesebb sikerrel harcolja az ország történetének legnagyobb polgárháborúját.

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje, a várható elnök Joe Biden bejelentette a 2020-as elnökválasztási vita során, hogy megvonja Szaúd-Arábia támogatását a jemeni háborúban amennyiben hatalomra jut. Trump elnök a kezdetektől támogatásáról biztosította Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket az Irán ellen folytatott jemeni proxyháborúban. Bár a különböző nemzetközi szervezetek következetesen elítélték Washington fegyverkereskedelmét a szunnita koalícióval, mely gyakran a helyi lakosság emberi jogainak sérülését eredményezték, a Trump-adminisztráció nem mondott le szövetségesének támogatásáról.

Maríbot védő harcosok. 2020.11.13. (forrás: Facebook/Juan Rodass)

Október 2. hét

Észak-Afrika

Szudán

A Maariy nevezetű izraeli hírportál információi szerint Szudán Ománnal együtt elhalasztaná az Izraellel való normalizációt az amerikai elnökválasztást követő hónapokra, amikor is tisztázódik, milyen kedvezményekre számíthatnak Washingtontól. A döntést követően felerősödtek a kartúmi parlament Izrael-ellenes ellenzéki hangjai. Szadik al-Mahdi, korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott: „ez [Izrael] nem egy normális állam, viszont egy aberráció. A normalizáció egy politikailag korrekt kifejezés a megadásra, aminek semmi dolga nincsen a békével”.

Szudán már korábban beleegyezett a normalizációért cserébe egy 335 millió dolláros csomagba, azonban ezt két demokrata szenátor, Chuck Schumer és Bob Menedez megvétózta, ugyanis az Egyesült Államok hivatalos adatai szerint Szudán továbbra is felelős a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban, így az országnak továbbra sem lenne szabad, hogy bármilyen forrást biztosítson nekik. Többen a 9/11-es terrorcselekményben életüket vesztettek családjaiból nemtetszésüket fejezték ki Washington döntésével kapcsolatban. Szerintük a segély Kartúm számára ajándék pénz lenne az al-Kaida irányába.

A Trump-adminisztráció ezt követően ajánlott egy menekülőutat Szudán számára. Mike Pompeo augusztusban látogatást tett Kartúmban, ahol ajánlatot tett Abdullah Hamdok miniszterelnök számára: amennyiben Szudán elismeri Izraelt, az elnök feloldja a demokrata blokádot. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein döntését követően Szudán, az Arab Liga országa az ötödik lenne, amely elismeri Izrael függetlenségét. Ez egy hatalmas lökést jelenthetne a választás előtt álló Trump-adminisztrációnak, ugyanis a közel-keleti helyzet rendezése sok szavazatot képes bevonzani. Mindemellett a történelmi zsidó-arab konfliktus feszültségeinek oldásában is lényeges lépés lenne.

Mindeközben újabb kritikus ponthoz érkezett Kartúm és Moszkva közeledése egymáshoz: Szudán öt hadihajót szerzett Oroszországban a védelmi együttműködési megállapodás keretei közt – állítja a SUNA szudáni hírügynökség. A hírügynökség információi szerint október 11-én Port Szudán kikötőjébe érkeztek az orosz hadihajók.

Orosz katonai hajók érkeznem Szudánba. 2020.11.12. (forrás: Facebook/PERUENLANOTICIA)

Marokkó

Marokkóban október 2 és 6 között zajlott Bouznika városában annak, a már szeptemberben elkezdődött tárgyalássorozatnak a második fordulója, amely két párhuzamosan működő líbiai kormányzat között van folyamatban.

A találkozón a Tripoli központú Nemzeti Egységkormány legfelső Államtanácsa, valamint a Tobrukban székelő Képviselőház (House of Representatives) 5-5 küldötte vett részt, ahol sikeresen megegyeztek a 2015-ös Skhirat Egyezmény – ami a jelenlegi tárgyalások alapjául is szolgál – 15. cikkejének teljesítéséhez szükséges feltételekről és végrehajtásának menetéről. A szerződés e pontja az egyes állami szervek vezetőinek megválasztásáról szól úgymint: A Líbiai Központi Bank elnöke, az Ellenőrzési Iroda elnöke, az Igazgatási Ellenőrző Hatóság vezetője, a Korrupcióellenes Ügynökség vezetője, a Választási Felső Bizottság elnöke és tagjai, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész.

Ugyan ahhoz, hogy a kiválasztott személyek pozícióba kerülhessenek szükséges a parlament tagjainak kétharmados hozzájárulása, ami még várat magára. Azonban optimizmusra ad okot az, ahogyan mindkét fél a stabilitás iránti elkötelezettségről és az intézményi megosztottság felszámolása iránti szándékáról nyilatkozott.

A tárgyalásokon született döntést az ENSZ üdvözölte, és kiemelte Marokkó egyéni hozzáállását is a helyzet kezeléséhez, amely a „líbiaiak által a líbiaiakért” narratíva mellett áll ki és ellenez mindenfajta külső beavatkozást. Rabat kijelentette, hogy a közvetítéssel semmiféle mögöttes érdeke nincsen, ami a majdani egységes Líbia belügyeibe való beavatkozást jelentene. Mindez a retorika összehangban van a már említett Skhirat Egyezménnyel, amely a politikai és más ország befolyásától mentes egyezség megkötését tűzte ki célul.

A nemzetközi szervezet reményét fejezte ki, hogy a felek közvetlen párbeszédet folytatva ténylegesen előre léphetnek a konfliktus megoldásában a párhuzamos adminisztrációk megszüntetésével.

A marokkói kezdeményezés sikere kapcsán, többek között az Amerikai Egyesült Államok, Japán és Spanyolország is kifejezte gratulációját.

A Líbiai Képviselőház és a Legfelsőbb Állami Tanács képviselői megfogják egymást kezét Marokkóban, Bouznika városában az interlíbiai tárgyalásokon. 2020.10.06. (forrás: Facebook/Khalid Boudali)

Közel-Kelet

Szíria

A szír rezsim elnöke, Bashar Al-Aszad egy orosz hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy nem ellenzi az izraeliekkel való kapcsolatok normalizálását, bizonyos feltételek teljesülése esetén. Al-Aszad elmondta, hogy a szír-izraeli tárgyalásokhoz elengedhetetlen az Izrael által elfoglalt összes szír föld visszaszolgáltatása. A Sputniknak adott interjújában így folytatta: „A mi álláspontunk nagyon világos volt az 1990-es évek béketárgyalásainak kezdete óta, amikor azt mondtuk, hogy a szíriai béke összefüggésben áll jogaink visszaszerzésével.” Al-Aszad hozzátette: „Nem lehet normális kapcsolatunk Izraellel, amíg vissza nem kapjuk a földjeinket. A kérdés nagyon egyszerű.”

Irak

A kurdisztáni regionális kormány és a bagdadi központi kormány egy hosszú ideje tartó vitát igyekszik lezárni az észak-iraki kurd régió olaj- és földgáz kitermelésének jogairól. Az iraki olajügyi miniszter javaslata értelmében egy közös vállalatot hoznának létre az olajtermelés és export irányítására, mely lehetőség a kurd részen is pozitív fogadtatásra talált. Az állami vállalat vezetése technikailag és adminisztratív kapcsolatban állna a kurd regionális hatóságokkal és a szövetségi olajminisztériummal, hasonlóan az Irak kőolajtermelő tartományaiban működő állami vállalatokhoz.

Jemen

A Jemen jelentős részét irányító húszi lázadócsoport betiltotta a WhatsApp nevű applikáció használatát az ország délnyugati Ibb provinciájában. Hivatalos közleményük szerint „bárki aki használja a WhatsAppot, le lesz tartóztatva”, valamint ha valakinek le van töltve az alkalmazás, az „illetlenségnek” minősül. „Ez az applikáció az iszlám világ legnagyobb kórjává nőtte ki magát, mely alkalmas illegális kapcsolatok kiépítésére, így hát mostantól az erkölcs megsértésének minősül” – fogalmaztak.

Mindeközben lényegesen megnövekedett a harcok mértéke Hodeidah kormányzóság területén, mely a legnagyobb összecsapást eredményezte az elmúlt hét végén a két évvel ezelőtt aláírt stockholmi megállapodás óta. A legsúlyosabb harcok Ad Durayhmi és Hodeidah város agglomerációjában alakultak ki. Az összecsapásokban 38 polgári lakos vesztette életét, döntően a bombázások miatt. 16 bomba polgári otthonokat is ért, mely 73 háztartást kényszerített elvándorlásra. Az egyik találat egy egészségügyi központot ért ráadásul, mely több mint 32 ezer háztartást lehetetlenített el az orvosi ellátástól.

Az Egyesült Arab Emírségek oldalán Jemenben harcoló alakulatok nemrégiben szabadon engedték azokat a török állampolgárságú vöröskeresztes dolgozókat, akiket a déli Áden provinciában tartóztattak le. A törökországi Vöröskereszt szerdán, október 7-én osztotta meg Twitteren az örömhírt, mely szerint szabadon bocsájtották munkatársaikat. Jemeni források szerint az Emírségekhez hű erők kedden (október 6-a) este tartóztatták le a dolgozókat és ádeni központjukba szállította őket. A jemeni források megerősítették, hogy a letartóztatásra az ádeni Al-Tawahi körzetben került sor.

Egyre súlyosabb a belső menekültek helyzete Jemenben mindeközben: a húszi kormányzat adatai szerint immáron 4 millióan élnek az általuk ellenőrzött területen átmeneti lakhelyeken, szörnyű humanitárius helyzetben. Az összefoglalójuk szerint „az átmeneti vándorlásba kényszerült családok száma 606 ezer és folyamatosan növekszik, melynek eredményeképp augusztusra 4,1 millió fő élt átmeneti menekültotthonokban a 15 jemeni kormányzóság területén”.

A húszi kormányzat betiltotta a WhatsApp nevű közösségi médiaplatformot. 2017.02.24. (forrás: Facebook/App Garaj)

Október 3. hét

Közel-Kelet

Izrael

Válságosra fordult a koronavírus-fertőzés miatt Izraelbe szállított Száeb Erekat palesztin főtárgyaló egészségi állapota – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A Palesztin Hatóság kérésére vasárnap szállították jerikói otthonából Izraelbe, és helyezték el a kórház intenzív ápolást igénylők koronavírus-osztályán az ismert, 65 éves palesztin politikust, a Palesztin Felszabadítási Szövetség végrehajtó bizottságának főtitkárát. A palesztin-izraeli tárgyalásokat húsz éven át vezető politikus három évvel ezelőtt az Egyesült Államokban sikeres tüdőtranszplantáción esett át, és ezért a koronavírus-járványban a különösen veszélyeztetettek csoportjába tartozik.

Az izraeli parlament október 15-én csütörtökön megszavazta az Egyesült Arab Emírségekkel kötött egyezményt a két ország kapcsolatának normalizálásáról. A szeptember közepén Washingtonban aláírt, a kormány által hétfőn jóváhagyott nemzetközi megállapodást 80 szavazattal 13 ellenében fogadták el a 120 tagú kneszetben, miután többen távol maradtak a szavazástól. Az arab pártok közös listájának képviselői szavaztak ellene, mert szerintük az egyezmény támogatja a palesztin földek izraeli megszállását, és ezért nem szolgálja a béke ügyét.

Izraelben újra országszerte tüntetéseket tartottak október 17-én szombat este Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, a vele szemben felhozott korrupciós vádak és kormányának koronavírusjárvány-kezelése miatt – jelentette az izraeli média. A szombat esti tüntetések hónapok óta tartó sorozata háromhetes szünet után kezdődött újra, mert a járványhelyzet súlyosbodása miatt kihirdetett országos karantén idején tilos volt ezer méternél nagyobb távolságra elhagyni a lakóhelyet, és tüntetni is csak ekkora körzetben lehetett. Tizenhét hete tartanak a tömegtüntetések Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek januárban kezdődik a bírósági pere csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt.

Netanjahu-ellenes tüntetők. 2020.11.15. (forrás: Facebook/Village News Network)

Irak

Az Irán által támogatott iraki félkatonai szervezet, a Hashd al-Shaabi támogatói felégették a legnagyobb kurd párt székhelyét Bagdadban, miután Hoshyar Zebari kurd származású egykori külügyminiszter és jelenleg is prominens politikus kritikát fogalmazott meg a működésükkel kapcsolatban. Hashd tüntetők százai elsöpörték a biztonsági akadályokat és behatoltak az észak-iraki kurd autonóm régiót irányító Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) irodáiba, és felgyújtották őket.

Irak nemzetközi befektetőket hívott meg Mansuriya közelében található gázmezők fejlesztésére az iráni határ közelében – mondta Ihsan Abdul Jabbar iraki olajminiszter az INA állami hírügynökségnek. A meghívás a török állami tulajdonú Turkish Petroleum Corp. által vezetett csoporttal kötött szerződés felmondása után történt, amelybe a Kuwait Energy PLC és a Corean Gas Corp. is beletartozott. A szerződés hatályon kívül helyezése és az új ajánlattevők országba csábítása nagyobb nyomást gyakorol az államra, miután Jabbar kijelentette, hogy késni fognak az esedékes olajprojektek. A késéseket a kőolaj-exportáló országok szervezete és Oroszország (OPEC +) által követelt csökkentések okozzák, amellyel a kőolaj világpiaci árának stabilizálódását próbálják elérni.

A Hash al-Shaabi tüntetői a felgyújtott kurd pártiroda előtt. 2020.10.17. (forrás: YouTube/RT Arabic)

Szíria

Egy a közelmúltban megjelent jelentés szerint a Fehér Ház legalább egy tisztviselője az év elején Szíriába utazott, hogy titkos tárgyalásokat folytasson a Bassar el-Aszad rezsimmel az amerikai túszok szabadon engedése érdekében. Donald Trump elnök adminisztráció tisztviselőire és a tárgyalásokban jártas személyekre hivatkozva a The Wall Street Journal szerint a kérdéses személy Kash Patel, a Fehér Ház legfőbb terrorizmusellenes szakértője találkozott az Aszad kormány tisztviselőivel. A jelentés szerint az amerikai tisztviselők megállapodást keresnek Austin Tice amerikai újságíró ügyében, aki még 2012-ben tűnt el miközben a polgárháborút mutatta be, illetve Majd Kamalmaz szír-amerikai terapeuta szabadon bocsátása érdekében, akiről úgy vélik, hogy a szíriai kormányerők fogták el egy damaszkuszi ellenőrző ponton még 2017-ben.

Hét új szír miniszter került fel az EU szankciós listájára. A Tanács úgy határozott, hogy célzott korlátozó intézkedéseket vezet be a nemrég kinevezett szíriai miniszterekkel szemben. A mai döntés 280-főre növeli a beutazási tilalommal és vagyon befagyasztással súlytott személyek számát, ezenkívül további 70 cég is szerepel a jegyzékben. A szíriai rezsim ellen jelenleg érvényben lévő szankciókat 2011-ben vezették be, válaszul a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomására. A szankciók azokat a vállalatokat és prominens üzletembereket célozzák, akik profitálnak a rezsimhez és a háborús gazdasághoz fűződő kapcsolataikból. A korlátozó intézkedések magukban foglalják az olaj import tilalmát, bizonyos beruházások korlátozását, a szíriai központi bank EU-ban tartott pénzeszközeinek befagyasztását, a belső elnyomáshoz felhasználható eszközök és technológiák kivitelének korlátozását.

Írta: Hende Olivér, Gönczi Róbert, Kovács Ádám

Szerkesztette: Halasi Gábor

A Vatikán és az LMBTQ – reform vagy reálpolitikai lépés?
Az egész világot megdöbbentették Ferenc pápa homoszexuális párokkal és a családi egységgel, valamint az LMBTQ közösséggel kapcsolatos áthallásos kijelentései, melyek alapvetően mennek szembe a Bibliával és a katolikus tanításokkal. 2020. októberében tett nyilatkozataival a katolikus egyház feje ismét bebizonyította miért illetik a „reformer” jelzővel.
A keresztény vezető már Buenos Aires érsekeként kiállt a homoszexuális élettársi kapcsolatok szabályossága mellett. 2013-ban például egy a meleg papokkal kapcsolatos kérdésre így válaszolt: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”, majd a múlt hónapban a meleg gyermekeket nevelő szülőknek üzente meg, hogy „Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, mert ők Isten gyermekei”. Majd pedig „Fransesco” nevű nemrég elkészült dokumentumfilmjében a következő képpen beszélt róla: „Meg kell teremtenünk az élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Így jogilag biztosítva lesz. E mellett álltam ki.” Továbbá a pápa azt is kijelentette, hogy szívesen látja a katolikus közösség köreiben az LMBTQ közösség tagjait: „A homoszexuálisoknak joguk van a család része lenni. Ők Isten gyermekei, és joguk van a családhoz. Senkit nem kellene kidobni, vagy szenvedésnek kitenni emiatt.”
Ilyen formán az egyházi világ egyik legprominensebb és legtiszteltebb alakjának ezen kijelentései globális előrelépést és véleményalakítást eredményezett a meleg-, és LMBTQ-jogokat korlátozottan biztosító országok, továbbá felháborodást keltett az egyház konzervatívabb köreiben.
A katolikus egyház hagyományos értékeit valló tagjai erős kritikával illette Ferenc pápa megnyilvánulását és a Hittani Kongresszus által kiadott dokumentumra is felhívta a szentatya figyelmét. Ebben a dokumentumban az foglaltatik, hogy a homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához, vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez. Továbbá azzal vádolták a pápát, hogy az általa tanúsított politikai kiállás alapvetően nehezíti a hithű keresztények és kormányok hétköznapjait, illetve a katolikus tanítások érvényre juttatását.
Írta: Haiszky Edina Julianna

Ferenc pápa imádkozik. 2020.11.04. (Forrás: Facebook/ Vatican News)

„Az Iszlám állam egy módosult, de távolról sem legyőzött szervezet”
2020 októberében az Iszlám Állam terrorszervezet levantei tevékenysége mellett Afrikában is újra megjelent. A kontinensen több olyan támadás és egyéb terrorizmussal kapcsolatos tevékenység is történt, amelyek egyértelműen az ISIS-hoz köthetők. A Pentagon óvatosságra int, hivatkozva a 2017-es adatokra. Szerintük a Száhel-övezetben ugyanúgy fennáll az ISIS ismételt térnyerésének esélye, ahogyan Irakban és Szíriában. A címben szereplő idézet a West Point’s Combating Terrorism Centre jelentéséből származik.
Szíria egyes tartományaiban olyan mértéket ért el a terrorszervezet tevékenysége, amelyet a Szír Arab Hadsereg (SAA) már nem tudott helyi erőkkel kezelni, így tartalékos haderő bevetésére kényszerült. Oroszország légicsapásokkal segíti a szövetséges szír erőket. Moszkva ezenfelül nemzetközi konferenciát szervez a szíriai menekültek hazatéréséről, mivel úgy vélik az ország nagy részén normalizálódott a helyzet, így visszatérésük akadálytalan.
A kalifátus ugyanakkor Szaúd-Arábia és annak gazdasági infrastruktúrája elleni támadásra bíztatja szimpatizánsait. Főként az olajvezetékek válhatnak célponttá. A felszólítás oka, hogy a királyság közreműködött az Öböl-menti államok és Izrael kapcsolatának normalizálásában.
Októberben rengeteg az Iszlám Államhoz köthető esetleges terroristát fogtak el vagy vontak eljárás alá. A legsikeresebb Törökország volt, de Irak is kievette a részét az elfogásokból. Spanyolországban is letartóztattak egy közösségi oldalakon, az ISIS-nak katonákat toborzó marokkói férfit. Az USA-ban megkezdődött két volt terrorista pere, akiket újságírók és segélymunkások, tehát civilek haláláért való felelősséggel vádolnak.
Írta: Patocskai Péter

“A személyes bátorság fertőző a csatatéren” – egy ilyen idézet különösen összhangban áll egy olyan katonával, aki 70 iraki túsz életét mentette meg, amikor az Iszlám Állam megkezdte a felkelők kivégzését. Thomas “Patrick” Payne őrnagy bátorságáért kitüntették. A képen éppen a Fort Sill hadseregének katonái kérdéseire válaszol. 2020.10.18.
(forrás: Facebook/ U.S. Army)

Keresztényellenes tüntetéshullám és vandalizmus Lengyelországban az abortusztörvényt követően
Baloldali tüntetők lepték el Lengyelországot az abortuszellenes törvény elfogadását követően. A tüntetők megrongálták többek közt II. János Pál pápa és Ronald Reagan szobrait is – számolt be róla a Mandiner az Origora és a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva. A hírügynökség adatai szerint a szent pápa poznani szobrát festékkel öntötték le, szalagokkal, transzparensekkel és vállfákkal aggatták tele. Néhány helyen, például Katowicében – ahol 7000 ember gyűlt össze – a rendőrség kénytelen volt könnygázt bevetni az agresszív tüntető tömeg megfékezésére.
Október 22-én Lengyelország Alkotmánybírósága az eugenikus abortuszt alkotmányellenesnek minősítette, ezzel véget vetve az olyan magzatok elvetésének, akik pusztán olyan genetikus elváltozásban szenvednek, mint a Down-szindróma. Lengyelországban eddig körülbelül évi 1000 abortuszt végeztek, java részét súlyos magzati rendellenesség miatt. A döntés értelmében az abortusz pusztán néhány fennmaradó esetben marad legális: nemi erőszak, vérfertőzés és az anya életét veszélyeztető terhesség esetén.
Marek Jędraszewski krakkói érsek fellebbezett október 27-én, miután a tüntetők félbeszakították a vasárnapi miséket országszerte. „Miután Krisztus Urunk arra kért minket, szeressük felebarátainkat, arra kérek mindenkit, imádkozzanak és böjtöljenek, hogy ők is megértsék az igazságot, békében a szülőföldünkön” – fogalmazott az érsek a nyájának. Krakkó érseksége ugyanakkor beszámolt róla, hogy másnap ifjú katolikus megkezdték a templomok környékeinek rendbetételét (pl. a graffitik eltüntetését). A tüntetők nem csak megzavarták a miséket, számos helyen megrongálták a templomokat (pl. graffitikkel) valamint a papság ellen szóló szlogeneket skandáltak az utcákon.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök úgy fogalmazott október 27-én, hogy „ami történik a köztereken, az agresszó, támadás, illetve barbarizmus, melyek mindegyike elfogadhatatlan”. Jaroslaw Kaczynski, az országot vezető Jog és Igazságosság nevű jobboldali, konzervatív és kereszténydemokrata párt elnöke is megszólalt az ügyben, aki szerint a tüntetők „bűnözők”, akiknek a célja „elpusztítani a lengyel nemzetet”.
Írta: Gönczi Róbert

Tüntetők Lengyelországban. 2020.09.30. (forrás: Facebook/ Gazeta.pl)

Újabb iszlamista támadások Fekete-Afrikában
Október 20-án két ember életét vesztette Szomália fővárosában, Mogadishuban, egy bombatámadás következtében, amelynek célpontja a feltételezések szerint Mohamed Aden Kofi a szomáliai bevándorlási ügynökség vezetője volt. A merényletért még egy csoport sem vállalta a felelősséget, szakértők azonban az al-Kaidához köthető al-Shabaab terrorcsoportot sejtik a támadás mögött.
7 gyermek életét vesztette 12 pedig megsebesült, amikor egy fegyveres behatolt az iskolájukba és tüzet nyitott a gyerekekre. A támadás Kamerun délnyugati részén történt, ahol különböző fegyveres csoportok 2017-óta küzdenek a kormányerőkkel. Az összecsapások során eddig több mint 3 ezer ember vesztette életét. A kameruni kormányzat közlése szerint szeparatista fegyveresek raboltak el 11 tanárt az ország északkeleti részén található Kumbo városából. Szemtanúk jelentése szerint a tanárokat a felfegyverzett szeparatista harcosok motorokon szállították el a foglyaikat, akiknek tartózkodási helye továbbra is ismeretlen. A folyamatos harcoknak köszönhetően több mint 500 ezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát.
Iszlamista harcosok végeztek 25 emberrel, köztük 13 katonával Mali központi területein, az összecsapások során az iszlamista fegyvereseknek egy katonai támaszpontot is sikerült felégetniük. A támadássorozat mindössze néhány nappal azután következett be, hogy az átmeneti kormány egy fogolycsere keretében szabadon engedett több iszlamista harcost. A hadsereg bejelentése szerint az első támadásban 9 katona vesztette életét egy katonai támaszponton a Burkina Fasó-i határ közelében. Ezt követően a dzsihadisták megtámadták a tábor felmentésérre érkező katonákat is. Az újabb összecsapás során 3 katona és 9 milicista vesztette életét. A következő támadás során a fegyveresek 12 kereskedővel és egy katonával végeztek. Antonio Guterres ENSZ főtitkár szóvivőjén keresztül elítélte az ENSZ békefenntartók ellen végrehajtott támadásokat Maliban. Az iszlamista harcosok október 16-án felrobbantottak egy békefenntartók által használt járművet, aminek következtében egy egyiptomi békefenntartó életét vesztette, egy pedig megsebesült. Ezt követően a dzsihadista felkelők tüzet nyitottak egy ENSZ táborra, a támadás során egy békefenntartó sebesült meg. A szóvivő felszólította az afrikai ország kormányzatát, hogy tegyenek meg mindent a felkelők mihamarabbi kézre kerítésének érdekében. A támadásokért eddig még egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, de a feltételezések szerint az al-Kaidához köthetők az elkövetők.
Florence Parly francia védelmi miniszter bejelentése szerint egy október 30-án végrehajtott műveletben a francia hadsereg 50 terroristával végzett, valamint fegyverek és további ellátmány mellett 4 további terroristát is elfogtak. A védelmi miniszter elmondta, hogy az iszlamista harcosokat a francia hadsereg egy közelben járőröző drónja észlelte, majd 2 Mirage harci repülőgép légi csapást mért a rejtőzködő iszlamista csoportra. A francia hadsereg jelenleg több mint 5 ezer katonával van jelen a Száhel övezetben, hogy segítséget nyújtson a dzsihadista csoportok felszámolásában.
Írta: Párducz Árpád

A Francia Idegenlégió katonái a mali-burkina fasói határon. 2020.11.10. (forrás: Facebook/ Troupes de marine)

Az egyházak szerepe az amerikai elnökválasztás során
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ most az Egyesült Államokra figyel. November 3-án tartották az elnökválasztást, amely az eddig hatalmon lévő republikánus Donald Trump és a demokrata jelölt Joe Biden között dől el. 2016-ban a fehér, protestáns hívők nagyobb része Trump mellett tette le a voksát, valamint számos megagyülekezet vezetője is nyíltan fejezte ki támogatását a republikánus jelölt felé. De vajon ez a 2020-as választások során is így lesz-e?
Október elején létrejött a Pro-life Evangelicals for Biden-ért csoport, amely többségében olyan keresztény intézményeket képviselő evangélikusokat fog össze, akik négy éve még Trump-ra, idén azonban már Biden-re szavaznak, és erre buzdítják a híveket is. A fordulat oka, hogy bár korábban szimpatizáltak Trump konzervatív ideológiájával, valamint Clintonhoz (Hillary Clinton, 2016-os demokrata elnökjelölt) képest Trump eredményesebben meg tudta szólítani az egyházakat és a hívőket, mára azonban főleg a republikánus jelölt személyiségében és politikájában is csalódtak. Így a demokrata jelöltet támogatják annak ellenére, hogy nem mindennel értenek vele sem egyet (pl.: abortusz kérdés).
Érdemes figyelni a katolikus szavazópolgárokra is, hiszen az amerikai választók 25%-a e felekezethez sorolja magát. Az előző választáson a többség itt is Trump mellett tette le a voksát, ez három államban is kulcsfontosságú faktor volt a győzelmében. 2020-ra a Trump-ot támogatók aránya e körökben is csökkent. Biden maga is katolikus, így van esélye begyűjteni az innen származó voksokat, de szüksége van a nagy részvételi arányra és a latínók szavazatára is.
A fekete egyházi vezetők a BLM mozgalom kapcsán is kiemelték a részvétel fontosságát, és ennek okán a mozgósításban is részt vesznek. A BLM mozgalmon belül létrejött a Black Vote Matters (Fekete Szavazat Számít), melynek célja, hogy az afroamerikai választópolgárok az urnák előtt fejezzék ki véleményüket a szisztematikus rasszizmus ellen. Sajnálatos módon a BLM mozgalomnak van negatív hatása is, a rongálás a történelmi emléktárgyak mellett egyházakat is érintett. Október végén a philadelphiai tüntetéssorozat alatt felgyújtották a vietnámi baptista templomot, amely az épület teljes megsemmisülésével járt.
Összességében elmondható, hogy a demokrata jelölt támogatottsága a hívők körében jelentősen megnőtt, a statisztikák szerint még mindig Donald Trumpot támogatja a fehér református többség. Kérdés az, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy megnyerje második elnöki ciklusát. Bár a szavazás november 3-án van, a hivatalos eredményre a levélszavazatok megszámlálása miatt várni kell.

(A cikk pár nappal a választás előtt íródott.)
Írta: Ács Nóra

Trump elnök meglátogatta a Szent János episzkopális templomot. A fényképen egy fekete borítású, arany szegéllyel ellátott Bibliával pózolt. 2020.10.21. (forrás: Facebook/ UBC Public Humanities)

Terrorizmus és kormányellenes tüntetések Pakisztánban
Október 27-én az északnyugat-pakisztáni Pesavar városából terrortámadást jelentettek, amelyben legkevesebb hét ember életét vesztette, további 109 személy pedig megsebesült. A vallási iskolaként is működő Speen Jamaat mecsetben helyi idő szerint reggel fél kilenckor történt a robbantásos merénylet, amelyet egy terrorszervezet sem vállalt magára. Felmerült a Pakisztánban állomásozó tálibok bűnrészessége is, azonban a szunnita mozgalom tagjai ezt tagadták, ők kifogásolhatónak találták az iskola ellen végrehajtott akciót.
A nyomozások szerint a robbanást egy táskába rejtett, mintegy öt kilogrammos pokolgéppel vitték véghez. Az emberáldozatok mellett a detonáció a mecsetben is nagy kárt okozott. A támadás következtében Iszlámábádban magas szintű terrorkészültséget rendeltek el, a terrortámadás kapcsán pedig Pakisztán miniszterelnöke, Imran Khan együttérzését fejezte ki az áldozatoknak és családjuknak.
Az eset miatt a szeptemberben megalakuló, mintegy 11 ellenzéki pártból álló Pakisztáni Demokratikus Mozgalomnak (Pakistan Democratic Movement, PDM) a hajber-pahtunhvai régió vezetősége javasolta, hogy a fokozott terrorveszély miatt halasszák el a pesavari, eredetileg november 22-re szervezett, kormányellenes tüntetésüket. A PDM mindezek ellenére azonban ragaszkodik a demonstráció megtartásához, jóllehet, a mozgalom még határozhat másként, hiszen napjainkban nem a pesavari robbantás volt az egyetlen véghez vitt merénylet az afgán-pakisztáni határ közelében. Kvetta városában az elmúlt hetekben több terrorcselekmény is történt, október 25-én például egy motorra erősített pokolgép felrobbanása követelt hét halálos áldozatot. Ezt a merényletet később a kandahári székhelyű Beludzs Felszabadító Hadsereg (Balochistan Liberation Army, BLA) vállalta magára.
Írta: Fuksz Emese

Pesavar városa újabb terrotámadás áldozata lett, melynek során több tucat ember vesztette életét. A terroristák egy vallási összejövetelt választottak támadásuk helyszínéül. 2020.10.27. (forrás: Facebook/ Muhammad Khurshid)

Az ISIS helyi provinciája csapott össze az észak-nigériai erőkkel
Észak-Nigériában szeptember végén egy, az ISIL Nyugat-Afrikai Provincia (ISWAP) által végrehajtott terrortámadás során legalább 11, biztonsági konvojban kísért ember vesztette el életét. Az áldozatok között 8 rendőrtiszt volt, további 13 ember pedig megsérült. A konvoj a belső konfliktusok miatt otthonukat elhagyni kényszerülő emberek védelmének érdekében lett létrehozva. A jelenség hatalmas problémává vált a Boko Haram és az abból kiszakadó ISWAP 2016-os megjelenése óta a Csád-tó környéki országokban.
Október hónapban számos merényletet követett el a két terrorszervezet leginkább Észak-Nigériában és a környező területeken. A Boko Haram több alkalommal vett célpontba fegyvertelen civileket, mezőgazdasági dolgozókat, nagyrészt az instabil és a terrorizmus által leginkább veszélyeztetett Borno és Yobe államban. A két rivális terrorszervezet miközben egymással és a kormányerőkkel is küzd, azért hajt végre a helyi lakosok ellen merényleteket, mert attól tart, hogy azok az ellenfél informátorai. A kisebb közösségek a merényletek megfékezése érdekében milíciákat és kisebb fegyveres alakulatokat szerveztek, amelyek azonban sokszor nem tudják megakadályozni az erőszakot és hatásosan felvenni a harcot a tapasztalt terrorista erőkkel.
A kormányerők folyamatos harcokat folytatnak a dzsihadistákkal az észak-nigériai hadszíntéren, a legutóbbi műveletük, az Operation Fire Ball során 16 terroristát öltek meg, ezen kívül számos fegyvert foglaltak le, többek közt AK-47-eseket és robbanószerkezeteket is. Az viszont nem tisztázott, hogy pontosan melyik szervezethez tartozhattak. Rendkívüli módon megnehezíti az észak-nigériai helyzet megértését és kezelését az is, hogy sok esetben nem egyértelmű a határvonal és a különbség a Boko Haram és az ISIL Nyugat-Afrikai Provincia területei, katonái és támadásai között.
Írta: Ustea Dóra

Sen Ali Ndume volt Boko Haram-tag hivatalos körülmények között jelenti be, hogy megbánta egykori tagságát és részt kíván venni informátorként a hatóságok munkájában. 2020.11.11. (forrás: YouTube/ Roots TV Nigeria)

Terrorhullám Franciaországban
Október 29-én, három terrorcselekmény is lezajlott egy nap alatt Franciaországban. Emanuel Macron korábban tett nyilatkozata, az iszlám válságáról és az elnök azon irányú terveiről, hogy gátat szabjon a szeparatista iszlám szélsőségek térhódításának egy erőteljes reakciót váltott ki. Recep Tayyip Erdogan török elnök megkérdőjelezte Macron elmeállapotának épségét az AKP október 24-i gyűlésén és a muzulmán közösség jelenlegi helyzetét Európában az 1940-es évek zsidó lakosságának körülményeihez hasonlította, és fasizmussal vádolta az európai vezetőket.
A legelső terrorcselekmény október közepén történt, Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorie külvárosában. Az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt, az elkövető pedig egy 18 éves csecsen férfi, aki már márciusban menekültstátuszt kért és 10 éves tartózkodási engedélyt kapott Franciaországban. A gyilkosság egy iskolai karikatúra miatt került végrehajtásra, hiszen a történelemtanár egyik tanóráján egy Mohamed karikatúrát mutatott be, hogy demonstrálja diákjainak a szólásszabadság fontosságát és felelősségét. Az elkövető a 47 éves lefejezett történelemtanárról képet is posztolt a közösségi média egyik legismertebb platformjára, a Twitterre melyben azt írta, üzeni a „hitetlenek vezetőjének”, Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy végzett egy „pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát”. Macron elnök szerint „egy történelemtanár meggyilkolása támadás a véleménynyilvánítás szabadsága és a Köztársaság értékei ellen. Egy tanárt megtámadni annyit jelent, mint megtámadni minden francia állampolgárt és a szabadságot”. A csecsen terrorista által meggyilkolt Samuel Paty történelemtanár halálát követő sokk után, a francia álláspont csak még erősebbé vált a szólásszabadság és a karikatúrák védelmét illetően. A Charlie Hebdo magazin, amelynek rajzát bemutatta Paty a sajtószabadságról tartott óráján, megjelentetett egy karikatúrát a franci termékek bojkottjára felszólító Erdoganról is , amit a török államfő felháborítónak tartott.
Miért választja a legtöbb terrorista a lefejezést? A válasz igen egyszerű, a kés olcsón és könnyen beszerezhető és elrejthető fegyver, több tucat késelés és lefejezés történt már Franciaország területén, amelyet főként terroristák hajtottak végre. A legelső késeléses iszlamista provokáció 2012-ben volt, amikor Daniel Pearl, amerikai származású újságírót lefejezték Pakisztánban. Majd 2 évvel később az ISIS dzsihádistái is számos amerikait lefejeztek. Ugyan csökkentek a pokolgéppel, robbantással elkövetett terrortámadások száma, amely hosszas előkészültséget és tervezést igényelt, azonban megszaporodtak a késes támadások, főként Franciaországban.
A megpróbáltatások sorozata még nem érhetett véget az állami tiszteletadással eltemetett Samuel Paty búcsúztatását követően sem. Nizzában, a Notre-Dame katedrálisban, egy terrorista három emberrel végzett, közülük egyet lefejezett. A 21 éves tunéziai férfi Brahim Aouissaoui egy nappal korábban érkezett a városba. A rendőrség a helyszínen megsebesítette a támadót, aki kórházban van és még nincsen kihallgatható állapotban. A nyomozás azóta kiderítette, hogy Aoussaoui Olaszországból érkezett, egy Vöröskeresztes igazolvánnyal Lampedusa szigetéről. Arra is fényderült a Tunéziával közös nyomozás során, hogy az elkövetőt hazájában körözik, de nem szerepel a terrorizmussal gyanúsított személyek listáján.
Emmanuel Macron a helyszínre érkezése után adott interjúban elmondta, hogy a franciák nem adják fel alapértékeiket. Az elnök bejelentette, hogy 3000-ről 7000-re növeli a katonák számát az egyes közintézmények, iskolák és templomok környékén, ezen kívül a legmagasabb szintű terrorfenyegetettségi szint lépett érvénybe.
Az eset kapcsán Donald Trump, Ferenc pápa, Boris Johnson és persze a több más világvezető is kifejezte együttérzését és elítélte a támadást. A részvétet nyilvánítók sorában ott található Törökország is, aki ebben az esetben már nem engedhette meg magának diplomáciailag a hallgatást.
A másik eset a Dzsiddai francia konzulátus előtt történt Szaúd-Arábiában, ahol egy őr esett áldozatául egy késes támadásnak, őt azóta kórházban ápolják. Egyelőre nincs bizonyított kordináció az estek háttrében, elemzők szerint is Macron kijelentései miatt gyulladt indulatok válthatták ki ezen cselekményeket.
A harmadik támadás kilóg az események sorából, ugyanis az előzetes feltételezések ellenére Avignonban nem iszlamista támadás zajlott. Egy szélsőjobboldali szervezet, az Identitárius Mozgalom egyik szimpatizánsa (a szervezet állítása szerint nem tagjuk) fenyegetőzött fegyverrel, amit többszöri felszólítás után sem dobott el. A „Defend Europe” feliratú pulóvert viselő fiatalembert végül lelőtték. Október 31-én egy görög ortodox papra lőtt rá emellett egy elkövető Lyon városában. A papot életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség később letartóztatott egy gyanúsítottat, akit bizonyíték hiányában elengedtek.
Írta: Németh Csenge és Kovács Ádám

Megemlékezés Samuel Paty lefejezett történelemtanárról az előtt a középiskola előtt, ahol bemutatta azokat a képeket, mely miatt végül egy iszlamista szerint meg kellett halnia. 2020.10.19. (forrás: Facebook/ Le Monde)

Kirgizisztánban, Közép-Ázsia egyetlen nyugati típusú demokráciájában az utóbbi egy hónapban – mondhatni szokás szerint – forrottak az indulatok. Zseenbekov elnököt – aki bebizonyította, hogy szemben a többi poszt-szovjet állammal, Kirgizisztánban nem lehet elcsalt választás után hatalomban maradni – , csakúgy mint kettő másik elődjét, az utcai indulatok késztették lemondásra. A hatalomba került Zsaparov ideiglenes elnök (és miniszterelnök) a tüntetők követelésének megfelelően egyenesen a börtönből került hatalomra. A nacionalista és populista kijelentéseiről ismert új elnök komoly kihívás elé állíthatja az Oroszország és Kína közé szorult államot: képes lesz Kirgizisztán megtartani nyugati típusú demokráciáját, vagy megindul a lejtőn a poszt-szovjet tagállamokra jellemző autokrácia sikamlós mezsgyéjén?

Utcai indulatok és egy kiszabadított ex-elnök

Október 5-én hatalmas tömegek gyűltek össze Biskekben, mondhatni gyakorlatilag menetrendszerűen, miután Zseenbekov elnök pártján és pár vele szövetséges politikai formáción kívül mindössze kettő ellenzéki párt jutott be a kirgizisztáni parlamentbe. A rendvédelmi erők még aznap megkezdték a választások eredményét elutasító tüntetők oszlatását: többek közt könnygázt, gumilövedéket és villanógránátot is bevetettek. A TASZSZ szerint a hatóság azért kényszerült erre a megoldásra, mivel a tüntetők kövekkel hajigálták meg őket. A megmozdulást több mint tíz párt támogatta, hangosan kritizálva az autokratikus kormánypártot, illetve neheztelve az elcsalt választás miatt, követelve annak megismétlését. Állításuk szerint egyenetlen volt a küzdelem, melyben a hatalom érvényesítette minden legitim (sőt illegitim, például szavazatvásárlás) eszközét. A pártok vezetői levélben szólította fel a kirgiz központi választási bizottságot, hogy érvénytelenítse a választás eredményét. Késő délutánra közel hatezer fő gyűlt össze Biskek belvárosában, támogatva az indítványt.

A választási eredmények értelmében egy kivétellel Szooronbaj Zseenbekov elnökhöz közel álló politikai erők jutottak be csak a parlamentbe, így az újonnan alapított Egység (Birimdik) nevű szocialista párt (25%-al) – Zseenbekov csoportja, melyet fivére vezet –, a liberális Hazám, Kirgizisztán (Mekenim Kirgizstan), mely az elnökkel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Matraimov-családhoz köthető, továbbá a kormányhű centrista Kirgizisztán Párt, valamint a valódi ellenzéki Egységes Kirgizisztán, mely mindössze 13 mandátumot tudott szerezni, illetve hajszál híján, de elérte a bejutási küszöböt a radikálisabb hangvételű Zseenbekov-ellenes Hazafi (Mekencsil).

A tüntetések nem hagytak alább: egy nappal később a demonstrálók megostromolták és elfoglalták a kirgiz kormány székházát Biskekben. Mindeközben más források szerint a biskeki városháza is tüntetők kezére került. Az éjszaka során végül a parlament is elesett, mely többek közt az elnöki és az államügyészi hivatalnak is otthont ad. A tüntetők különböző dokumentumokat szórtak ki az ablakon, az épület egyik része pedig ki is gyulladt. Zseenbekov ekkor már visszafogottabban reagált: megkérte a tüntetőket, hogy ne destabilizálják az államrendet és megígérte, hogy tárgyalásokat kezd az ellenzék vezetőivel, melynek eredményeképp kész akár meg is semmisíteni a választás eredményét. A hatalom eddigre viszont már kicsúszni látszott Zseenbekov kezéből: a belügyminiszter például nem ment be dolgozni, minisztériumát pedig az ellenzék egyik nagyhatalmú képviselője, az egykoron magas rangú belbiztonsági tisztként szolgálatot teljesítő Kurszan Aszanov vette át. Az új belügyminiszter ígéretet tett, hogy megszünteti az ország destabilizálására irányuló törekvéseket, és nem fogja engedni, hogy Biskekben olyan képek legyenek, mint 2010-ben, amikor a Bakijev elnök elleni erőszak több száz kirgiz életet követelt az utcákon. A rendőrség egymással ellentétes utasításokat kapott: egyszerre kellett biztosítania a tüntetők biztonságát, valamint levernie a demonstrációt, az összecsapásokat és a fosztogatást.

Demonstrálók egy csoportja kiszabadította a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt 63 éves Almazbek Atambajevet is, aki 2011 és 2017 között államfőként szolgált Kirgizisztánban. A nyári ítélet szerint Atambajev közrejátszott az alvilági bandavezér, a kábítószer- és fegyverbirtoklásért, valamint különböző lázongások szervezéséért elítélt Aziz Batukajev kiszabadításában, aki 2013-ban hamis iratokkal tudott elhagyni egy javító-átnevelő tábort. Dokumentumai halálos betegnek állították be, holott egy későbbi orvosi vizsgálatból kiderült, mindez nem volt igaz. Batukajev azonnal külföldre menekült. A volt államfőt az után fosztották meg végleg mentelmi jogától, miután még a biztonsági erők sem tudták őrizetbe venni, ugyanis saját, privát kommandósai visszaverték a támadást, sőt hatot még túszul is ejtettek a rendfenntartók közül. Később egy összetűzés is kialakult a volt elnök háza előtt, melyben egy kommandós meghalt, 52 civil pedig megsebesült. Két napos ostromot követően Atambajev végül megadta magát. A tüntetők kiszabadították továbbá Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és Atambajev kabinetfőnökét, Farid Nijazovot is.

Atambajev azonban nem került vissza a hatalomban. A magukat a hatalom letéteményeseinek valló ellenzéki körök kijelölték saját nemzetbiztonsági vezetőjüket, főügyészeket, sőt még Biskek parancsnokát is. Akit a tüntetők kinéztek maguknak, az viszont nem Atambajev volt, hanem a Mekencsil egykori vezetője, a szintén börtönbe zárt, majd kiszabadított, korrupcióért, valamint túszejtésért elítélt Szadir Zsaparov volt, aki már amint kikerült a rácsok mögül kijelentette, hogy programja ugyan nincs, de alapvetésnek tekinti, hogy egy „békés megújulásra” van szükség, melyben ugyanakkor nem játszik szerepet az Oroszországtól való távolodás, illetve Atambajev „felmagasztalása”.

Mindeközben a déli Oshban, a Zseenbekov hazai terepének számító városban kormánypárti ellentüntetők is feltűntek, akik egységet és rendet követeltek. A tüntetéseket az elnök fivére, Aszilbek Zseenbekov vezette.

Leadja szavazatát egy férfi a kirgizisztáni parlamenti választásokon egy Biskek melletti faluban 2020. október 4-én.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Menetrendszerű káosz a sztyeppék földjén

A Kazahsztánnal, Kínával, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal határos Kirgizisztán 1991-ben vált függetlenné a Szovjetuniótól, melynek első két elnöke hasonló körülmények között kényszerült távozásra, mint Zseenbekov. Aszkar Akajev, aki 1991 és 2005 között töltötte be az elnöki pozíciót jelenleg Moszkvában, utódja, Kurmanbek Bakijev pedig Minszkben él önkéntes száműzetésben. Mind Akajev, mind Bakijev arra törekedett, mint Lukasenka Fehéroroszországban, Nazarbajev Kazahsztánban, vagy Putyin Oroszországban. Zseenbekov ezen jó hagyományt folytatva szintén felajánlotta diktátori szolgálatait a kirgiz népnek, akik viszont ezt határozottan visszautasították. Roza Otunbajeva és Almazbek Atambajev korábbi elnökök másképp jártak: ők ugyan Biskekben tartózkodtak lemondásukat követően is, azonban mindketten börtönben – köszönhetően annak, hogy nyíltan kiálltak Zseenbekov ellen. Az első ilyen eset a 2005. februári „tulipános forradalom” volt, mely tökéletes beleillik a többi „színes forradalom” listájába, így a 2003-as georgiai „rózsás”, a 2004-es ukrajnai „narancsos”, illetve a gyakran nem ide sorolt, de nagyon hasonló jellemzőkkel rendelkező 2000-es jugoszláviai „Buldózer-” forradalomhoz.

Akajev 2005-ben nem állt ellen. Családjával együtt Moszkvába távozott, ahol a nem mellesleg híres matematikus-filozófust már tárt karokkal várta az Orosz Tudományos Akadémia, hogy folytathassa szakmai munkáját. Oroszország mindeközben briliáns manőverekkel megakadályozta, hogy Kirgizisztán kicsússzon a kezéből a forradalom közepette, az USA pedig folyamatosan elvesztette éppen kialakuló befolyását. Az anarchikus viszonyok közepette Bakijev elnök vette át az irányítást, aki egy júliusi választáson közel 90%-al zsebelte be a szavazatok abszolút többségét. Az EBESZ megfigyelői Washingtonba vonultak tiltakozni, azonban Moszkva következetesen megvédte a választási eredményeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ülésein.

Mindezek után nehéz bebizonyítani, hogy Kirgizisztán egy jól működő nyugati típusú demokrácia, holott a régió többi országához képest tényleg ez az igazság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Freedom House index mutatói, melyek szerint Kirgizisztán pontjai ugyan alacsonynak tűnhetnek (38/100, melyből a politikai jogok 11/40, a szabadságjogok pedig 27/60), ugyanakkor magasan kiemelik az országot a többi közép-ázsiai poszt-szovjet állam közül (Üzbegisztán: 10/100; Kazahsztán: 23/100; Tádzsikisztán: 9/100; Türkmenisztán: 2/100). Kirgizisztánban ugyan gyakran buknak meg az elnökök utcai lázadásokkal, ugyanakkor a választások mindig megtartásra kerülnek, mely igazi kuriózum Közép-Ázsiában, ahol a vezetők jellemzően évtizedeken át uralkodnak, a megválasztott parlament pedig inkább szimbolikus. Kirgizisztánban ezzel szemben nyüzsgő polgári társadalom figyelhető meg, független médiája pedig következetesen törekszik a hatalom monitorizálására. Éppen ezért tekintik gyakran Kirgizisztánt a nyugati típusú demokráciák keleti fellegvárának.

Megdöbbentő emellett tehát, hogy az első valódi, demokratikus kormányváltásra egészen 2017-ig kellett várni, amikor a papíron 2023-ig hivatalban lévő Szooronbaj Zseenbekov vette át a hatalmat Almazbek Atambajevtől. A Kínával határos Kirgizisztán hasonlóan a többi közép-ázsiai poszt-szovjet államhoz Oroszország közeli szövetségese. Moszkva éppen ezért katonai bázissal, illetve védelmi szerződéssel is rendelkezik Kirgizisztánban. Nem Oroszország az egyetlen ugyanakkor, aki katonai bázist működtethetett Kirgizisztánban: Washington is büszkélkedhetett hasonlóval 2001 és 2014 között, mely egy szokatlan precedenst hozott létre. Ennek oka pusztán az volt, hogy Kirgizisztán hathatós segítséget nyújtott az Egyesült Államoknak az afganisztáni NATO-missziók során, ehhez pedig szükséges volt egy légi bázis építése Manas régióban. Fontos ugyanakkor látni, hogy egy tartós amerikai-kirgiz katonai együttműködés elképzelhetetlen, ugyanis az ország folyamatos geopolitikai, gazdasági és politikai nyomás alatt áll Moszkva és Peking irányából. Jó példát állíthat ugyanakkor ez a nyugati világ elé: ha az USA egyszer ilyen közel tudott kerülni Kirgizisztánhoz, az utcán tüntető emberek pedig demokratikus választást követelnek, az Unió, az Egyesült Államok és Kanada legfontosabb dolga, hogy mindenféleképpen támogassák ezeket a progresszív lépéseket. Kirgizisztán egy kivételes lehetőség arra, hogy az úgynevezett Nyugat példát mutathasson a többi poszt-szovjet közép-ázsiai államnak a demokratikus elkötelezettségről vagy a politikai vezetők elszámoltathatóságáról.

A kirgiz parlamentbe be nem jutott ellenzéki pártok támogatói tiltakoznak a parlamenti választások eredménye ellen Biskek kormányzati negyedében 2020. október 5-én. A hivatalos eredmények szerint főleg a Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. A tüntetők a szerintük elcsalt október 4-i voksolás érvénytelenítését, a választások megismétlését követelik.
(MTI/AP/Vlagyimir Voronyin)

Egy megsemmisített választási eredmény, klánok kusza hálója

A központi kirgizisztáni választási testület sajtószolgálata végül bejelentette, hogy „a szavazáson és a választás előtti időszakban történt számos szabálysértés miatt a központi választási bizottság tagjainak keddi ülésén döntés született a választás semmissé nyilvánításáról”, avagy a voks eredményét törölték. Éppen ennek okán a kirgiz parlament már aznap, avagy október 6-án összeült, ahol Temir Szarijev volt miniszterelnök vezetésével létrejött a Kirgiz Koordinációs Tanács, melynek célja egy „népbizalmi” kabinet felállítása és egy új választás létrehozása, együttműködve az utcán tüntetőkkel, de Zseenbekovval is, biztosítva a békés átmenetet. Zseenbekov azonban sokkal agresszívabban lépett fel a helyzettel szemben, mint akár egy nappal korábban. A parlamentben beszédet tartott, ahol tisztázta, hogy puccskísérlet zajlik ellene, majd felszólította az ellenzéki pártok képviselőit, hogy azonnal küldjék haza az utcákról embereiket. Zseenbekov azonban eddigre már nem uralta a helyzetet: a választási testület az elnök nélkül döntött az eredmények megsemmisítéséről.

Sz. Bíró Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének mesteroktatója szerint az elnök szorult helyzetét az okozta, hogy úgy kezdett bele az ország átalakításához, hogy nem figyelt a politikai és üzleti életben elhanyagolhatatlan klánok egyensúlyára. A jelenlegi választási eredmény például a déli klánokat reprezentáló képviselők abszolút túlsúlyát jelentett volna a parlamentben, mely már önmagában egy destabilizáló tényező. Kirgizisztánban a politikát és a bűnözést elválasztó vonal nagyon vékony, mondhatni szinte láthatatlan. Míg természetesen mindennek törvényesnek kell lennie, bátran kijelenthető, hogy az alkotmány értelmezése igen rugalmas, mely összefonódva a nomád tradíciókkal teret ad a klánoknak. Bakijev elnök annak idején például egy erős, déli, Jalal-Abad régióból származó klán képviselője volt a politikában. Bakijev emellett szoros kapcsolatot kötött az egykoron miniszterelnökként szolgált Felix Kulovval, az orosz anyanyelvű politikussal, aki pedig egy északi, a Kreml szoros regionális szövetségesének tekinthető klán tagja volt, mely egy csodálatos politikai kombinációnak minősült. Szooronbaj Zseenbekov elnököt is a délhez, pontosabban Osh régiójához kötik stratégiai szövetségesei, így például Raimbek Matrajmov üzletemberhez, akinek innen származik rendkívül erős klánja.

Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor az eddigi példátlan mértékű csalási kísérlet is közrejátszhatott Zseenbekov bukásában. Véleménye szerint a poszt-szovjet térség vezetői köszönhetően annak, hogy Oroszországban egyre gyakrabban és egyre leplezetlenebbül csalják el a választásokat, maguk is felhatalmazva érzik magukat a hasonló akciókra: ezt láthattuk az elmúlt hónapokban Fehéroroszországban és most Kirgizisztánban is. A központi hatalom elvesztette az irányítást az események felett: Biskek polgármestere, Aziz Szurakmatov például október 6-án már nem jelent meg a munkahelyén, majd be is nyújtotta a lemondását. Oshban, Zseenbekov politikai fellegvárában eközben a városi tanács (kenes) menesztette a hozzá hű polgármestert, Talajbek Szaribasovot. Mindeközben folytatódtak a tüntetések országszerte, melynek során az egészségügyi minisztérium adatai szerint már 590 sebesültje volt, köztük 190 rendőrrel.

Zseenbekov pártja, a szocialista Birimdik (Egység) elnöke, Adilet Szultanalijev mindeközben Twitter-posztban tudatta, hogy nem félnek az előrehozott választásoktól. „A Birimdik kész részt venni a megismételt választásokon a Zsogorku Kenesbe (parlament), amennyiben meghirdetnek ilyet. A Birimdik ugyanerre szólítja fel azon pártokat is, amelyeknek sikerült a 7 százalékos parlamenti küszöböt átlépniük” – fogalmazott.

Almazbek Atambajev volt kirgiz elnök támogatóihoz beszél egy tüntetésen Biskek belvárosában 2020. október 9-én. Az előző vasárnapi parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/AP/Vladimir Voronin)

Börtönből az elnöki hivatalba

„A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé” – közölte a törvényhozás sajtószolgálata, miután a parlament elfogadta elődje, Boronov lemondását. Nem a miniszterelnök volt az egyetlen, aki lemondott tisztségéről: távozott a házelnök is, Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov, akinek a helyére a liberális Miktibek Abdildajev került. Zseenbekov, illetve az új miniszterelnök, Szadir Zsaparov a biskeki Dosztuk szállodában találkozott, hogy megegyezzenek az új kormányról, melyet azonban megzavartak a tüntetők, akik téglákkal dobták be az ablakokat. Zseenbekov az eset után megint felszólalt a tüntetők ellen: „Illegális hatalomátvételnek tekintem ezt” – hangoztatta. „Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának felforgatása” – tette hozzá.

Október 7-én késő este Zsaparov bejelentkezett a televízióban is, ahol elmondta, hogy előbb egy alkotmányos reformot javasol, mielőtt megtartanák a választást két-három hónapon belül. Zsaparov egyetértett egyik képviselőtársával, Dasztan Bekesevvel, aki abban látta a választási eredmény alapvető problematikáját, hogy 7%-os a választási küszöb, mely rendkívül magas a világ demokráciáinak tükrében. Zsaparov céljává vált, hogy lecsökkentse a küszöböt. Ezen vágyában a Szarijev vezette Kirgiz Koordinációs Tanács nem támogatta, mely hosszú távon komoly törést eredményezhet a Zseenbekov-ellenzéken belül. „A helyzet zavaros és kaotikus” – fogalmazott Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. Állítása szerint, mivel Kirgizisztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagja, Oroszország kötelessége fenntartani a rendet és megakadályozni az államapparátus összeomlását, melynek érdekében már felvették a kapcsolatot az FSZB által a kirgiz titkosszolgálattal. Oroszország azonban hasonló módon végül, mint Fehéroroszországban, vagy a Hegyi-Karabahban, Kirgizisztánban sem avatkozott be.

Nem csak Zsaparov nyújtotta be igényét ugyanakkor a miniszterelnöki pozícióra. A pályán feltűnt Tilek Toktogazijev üzletember és Omurbek Babanov volt miniszterelnök is. Ez hozta el a tüntetéssorozat talán egyik legabszurdabb momentumát is, amikor is Almazbek Atambajev volt elnök és Szapar Iszakov volt miniszterelnök közös felvonulást szervezett, hogy Babanov – aki legutóbb 2017-ben vett részt aktív politikában, mint az elnökválasztáson fő Zseenbekov kihívója – visszatérjen, mint kormányfő. Kirgizisztán központi bankja eközben október 8-án engedélyezte a pénzintézetek újbóli megnyitását keddi bezárásukat követően, mivel az üzleti szféra szakemberei arra figyelmeztettek, hogy 6,5 millió ember nézhet hamarosan szembe élelmiszerhiánnyal, a közbiztonság pedig nem lesz garantálható, ha a bankok és az adóhivatalok zárva maradnak.

De ki is Szadir Zsaparov? A frissen megválasztott miniszterelnök 2012-ben nacionalista populista ellenzéki parlamenti képviselőként kampányt indított az ország legnagyobb aranybányájának, a Kumtornak az államosítására, melyet akkor is és jelenleg is kanadaiak birtokolnak. A programot egy jelentős tömeg támogatta, akikkel, illetve politikai szövetségesével, Tasijevvel ugyanezen évben megpróbálták elfoglalni a biskeki elnöki palotát, mely azonban kudarcba fulladt. A két férfi akciójának köszönhetően megfosztották Zsaparovot parlamenti mandátumától és azzal vádolták meg, hogy puccsot akart végrehajtani. A Kumtor-ügynek köszönhetően a következő évben hatóságilag nem engedélyezett zavargások törtek ki az Issyk-Kul régióban is, Karakol városában, ahol a kormányzót még túszul is ejtették a demonstrálók. Zsaparovot – aki két nappal korábban külföldre menekült – ekkor a zavargások felbujtásával vádolták meg. Az ellenzéki politikus ezt követően sokáig külföldről folytatta politikai aktivizmusát. Amikor 2017-ben végül megpróbált visszatérni, a hatóságok letartóztatták a kazah-kirgiz határon, majd 11 és fél év börtönre ítélték.

Míg Zsaparov börtönben ült, szülei és fia kis meghalt, melynek következtében a politikus öngyilkosságot kísérelt meg cellájában. Politikai népszerűségének és imázsának ugyanakkor ezek a szörnyű tragédiák valójában kedveztek, hiszen egyre hitelesebben tudta játszani a „korrupt hatóságok ellen harcoló megtört forradalmárt”. Zsaparov közösségi oldala emellett messze a legnépszerűbb az összes politikai profil közül Kirgizisztánban. A politikus továbbá nagyon erős kapcsolatot ápol az északi Issyk-Kul régióból származó klánnal, valamint Tasijevnek – stabil politikai szövetségesének – köszönhetően a déli Jalal-Abad régió klánja is támogatásáról biztosította.

Szadir Zsaparov kirgiz ellenzéki vezető, miniszterelnök-jelölt a parlament rendkívüli ülésén Biskekben 2020. október 10-én. A kirgiz biztonsági erők a nap folyamán őrizetbe vették Almazbek Atambajev volt elnököt. Az október 4-i parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Zsaparovnak ugyanakkor van hátoldala is: a független kirgiz média az új elnököt gyakran előszedi. Véleményük szerint a Zsaparov-Tasijev tandemnek kiterjedt alvilági kapcsolatai vannak, többek közt számos radikális nacionalista csoporttal, így a Kyrk Choro (Negyven Lovag) nevű paramilitáris egységgel is, melynek tagjai összeköttetésbe hozhatóak a Mekencsil párttal. Tasijev ráadásul sokáig jó kapcsolatot ápolt Raimbek Matrajmovval is, akivel viszont Zsaparov szinte első intézkedései között számolt le. A kirgiz biztonsági szervek nemrég letartóztatták Raimbek Matrajmovot, aki Zseenbekov alatt a vámügyi szervek igazgatóhelyettesi pozícióját is betöltötte és aki állítólag több millió dollárt keresett csempészettel. A Nemzetbiztonságért felelős Állami Tanács október 20-i nyilatkozatában nyilvánossá tette, hogy Matrajmov 2016 óta vett részt aktív szereplőként a csempésziparban, ahol „jelentős árnyékjövedelemre tett szert adminisztrációja alatt a vámrendszeren keresztül”. De mégis mi késztethette Zsaparovot arra, hogy lecsukjon egy ilyen befolyásos embert, aki ráadásul Tasijev közeli szövetségese is volt? Vélhetően egy korábbi populista ígérete, melynek fenntartása hatalma megtartásának kérdése is lett, méghozzá a korrupció felszámolása. A korábban szkeptikus sajtó is meglepődve tapasztalta tehát a Matrajmov körüli eljárást. „Az állították, hogy bűnözők támogatnak” – jelentette ki az Al-Jazeerával készült interjújában Zsaparov. „Ezek csak pletykák. Arra törekednek, hogy ellenem fordítsák az embereket. Ezek csak szavak. Semmi közöm nincs a bűnözéshez. Sőt, ellenkezőleg: ki fogom iktatni a bűnözést az egész országban és törekedni fogok arra, hogy Kirgizisztánt egy tiszta és fejlett országgá tegyem” – fogalmazott.

Szooronbaj Zseenbekov végül október 9-én bejelentette, hogy kész lemondani pozíciójáról, amennyiben ez gátolja egy új kormány megalakulását. „Kész vagyok lemondani a Kirgiz Köztársaság elnöki tisztségéről, amint jóváhagyják a kormányt, és visszatérünk a törvényesség útjára” – fogalmazott az elnök. (Mindeközben a biskeki tüntetések már egy hete tartottak szüntelenül.) Zsaparov eközben megerősítette pozícióját, számos más frissen szabadult politikust, köztük Atambajevet is visszadugta a börtönbe, de más képviselőket is megfigyelés alá helyezett. Október 13-án végül Zseenbekov még egy utolsó próbálkozást tett hatalma visszaszerzésére és megjelent a parlamentbe, hogy visszautasítsa a Zsaparov vezette kormány kinevezését. „Annak érdekében, hogy a stabilitást fenntartsuk és megerősítsük, minden döntésünk legitim kell, hogy legyen, nem pedig bizonytalanság kérdése” – jelentette ki Zseenbekov. Indítványát meg is szavazták, azonban a voks érvénytelen volt, ugyanis 61 támogató szavazat érkezett rá, holott mindössze 51 képviselő tartózkodott a parlamentben.

Érvénytelenség miatt október 13-án újra összehívták a parlamentet egy rendhagyó ülés keretei között, ahol a 120 képviselőből ezúttal már 80 fő megjelent, azonban sem a kormány, sem a miniszterelnök személyét nem tárgyalták. Ezzel szemben a parlament megjelent képviselői megszavazták Kanat Iszajevet házelnöknek. Ez a pozíció rendkívül fontos a kirgiz politikában és kiemelt jelentőségű volt Zseenbekov számára, hiszen ha nincs házelnök (aki második a ranglétrán), az elnök lemondása esetén a miniszterelnök kerül az elnöki hivatalba, ami Zsaparovot jelentené – igaz ekkor Zseenbekov ezt még csak sejti. Iszajev éppen ezért nem is ellenezte Zsaparov kinevezését ezt követően miniszterelnöknek, mely hamarosan meg is történt. Zseenbekov szerint ugyanakkor a kinevezés nem változtat semmin: „sajnos az agresszió nem csendesedik, továbbra is követelik az azonnali távozásomat” – fogalmazott. Mindeközben a biskeki esküdtszék elutasította azokat az indítványokat, melyek megkérdőjelezték a választási testület döntését a parlamenti választások eredményének megszüntetéséről: avagy nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan ismét választásokat tartanak Kirgizisztánban.

Október 15-én végül bekövetkezett az, amire már mindenki készült egy ideje: Szooronbaj Zseenbekov benyújtotta lemondását. A leköszönő elnök egyik utolsó döntése volt, hogy üzenjen az utcán tüntetőkhöz. Mint fogalmazott: „semmi sem drágább bármely honfitárs életénél […] nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történelmébe, mint aki vért ontott és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok” – üzente. Hogy miért mondott le pontosan, nem lehet tudni. Sokak szerint megrendült Zseenbekov Zsaparov stabil támogatottságától, ugyanakkor érdekes és gyanús körülmény, hogy 3 nappal korábban Dmitrij Kozak, az orosz elnök helyettes vezérkari főnöke váratlan látogatást tett Kirgizisztánban, ahol állítólag találkozott mindkét féllel. Nem kizárt, hogy ő segíthetett egyezségre segíteni a feleket, ugyanis láttunk már ilyen: 2019-ben, a moldovai politikai válság során Igor Dodon és Maia Sandu szintén Kozak segítségével ült össze, hogy megegyezzenek Vladimir Plahotniuc oligarcha megbuktatásáról. Szakértők szerint pont Kozak jelenlegi beavatkozásának köszönhetően bukott meg egy újabb bimbózó színes forradalom a kirgiz sztyeppéken.

A felek végül abban állapodtak meg, hogy 90 nap áll majd rendelkezésre a választás lebonyolítására (avagy január 10-ig kell azt megszervezni). Azt azonban még senki nem tudta ki fogja levezényelni: Zsaparov vagy Iszajev? Zsaparov ellen szólt, hogy ő maga deklaráltan indulni kíván a következő választáson, míg Iszajev ellen pedig hatalmas társadalmi elutasítottsága. Míg a kirgiz alkotmány szerint nem tiltott, hogy az ideiglenes elnökök újra indulhassanak a tisztségért, a helyi politikában veteránnak számító Omurbek Tekebajev képviselő úgy fogalmazott, hogy „amennyiben az [ideiglenes] elnök az alkotmányos szabályok holtpontjainak kijátszásával kíván hatalmon maradni, az alááshatja az egész ország stabilitását”. Ugyanakkor a Zseenbekov segítségével az utolsó pillanatban házelnöki pozícióba jutott Iszajev ellen ismét hatalmas tüntetéseket szerveztek Biskekben a Zsaparov-párti tüntetők. Tudósítások szerint a miniszterelnök személyéről szóló ülés során a tömeg egyenesen azt skandálta „Tartóztassák le Iszajevet!”. A helyettes házelnök, Aida Kszimalijeva végül megkerülve felettesét, október 13-án felajánlotta, hogy a parlament támogassa Zsaparov jelölését, melyet a képviselők el is fogadtak. Így került Zsaparov orosz támogatással végül egykori radikális, börtönt is megjárt szuverenistaként az ideiglenes elnöki pozícióba.

Beárnyékolja a képet ugyanakkor az azóta nyilvánosságot látott vallomása az esetről. Kszimalijeva szerint döntése nem lehetett szabad Zsaparovról, ugyanis állítólag „az elmúlt [a szavazást megelőző] napokban többször is megfenyegették képviselőtársai és különböző bűnszervezetek, hogy megverik és megerőszakolják, amennyiben nem kerüli meg Iszajevet és nem támogatja Zsaparovot”. Az egyre növekvő szervezett bűnözői hálózattal kapcsolatban megszólalt az Egyesült Államok biskeki nagykövetsége is. Nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a bűnözői csoportok „nyílt próbálkozást tesznek, hogy átvegyék az irányítást Kirgizisztán felett”.

A 2020. október 15-én közreadott képen Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő beszédet mond az Eurázsiai Kormányközi Gazdasági Tanács ülésén a kirgizisztáni Cholpon-Atában 2019. augusztus 9-én. A kirgiz elnöki hivatal sajtószolgálata ezen a napon közölte, hogy Zseenbekov lemondott.
(MTI/AP/Szputnyik/Jekatyerina Stukina)

Választások elé

A TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint október 19-én a frissen megválasztott ideiglenes elnök, Szadir Zsaparov már be is jelentette, hogy meg kívánja mérettetni magát az október 21-én december 20-ra kiírt parlamenti- és előrehozott elnökválasztáson. A várható választás végleg el fogja törölni a sokat vitatott októberi eredményeket, melynek 7%-os bejutási küszöbének köszönhetően 12 politikai párt sem tudott bejutni a parlamentbe.

Sokak azonban aggodalommal tekintenek a várható választás elé. „A politikai rendszer összeomlik. Nincsenek valódi pártok” – fogalmazott Azamat Temirkulov kirgiz politikai elemző és a kormány tanácsadója. „Ezek pusztán emberek, akiknek egyetlen céljuk van, hogy megvédjék saját érdekeltségüket… Az emberek pedig már hozzászoktak, hogy csak úgy érhetnek el bármilyen politikai célt, ha szervezett módon az utcára vonulnak” – tette hozzá. Erica Marat, a washingtoni amerikai védelmi igazgatóság által támogatott Nemzetközi Biztonsági Ügyek Főiskolájának (College of International Security Affairs) docense sok mindenben egyetért Temirkulovval. Véleménye szerint Kirgizisztánban erős a politikai verseny, de az intézmények gyengék. „Zsaparov vitatott hatalomra kerülése jól mutatja, hogy Kirgizisztán igazságszolgáltatási rendszerét és a különböző bűnüldöző szerveket is befolyásolja a politika” – emelte ki. Ha nagyon nyersen akarunk fogalmazni, azt mondhatnánk, jelenleg egy „rabból lett elnökön” múlik Kirgizisztán demokráciájának fennmaradása, melyet sokan természetes szkepticizmussal fogadnak. Mindeközben Zsaparov teljes politikai vonzerejének eltűnése miatt aggódik Temur Uramov, a The Moscow Times elemzője. Véleménye szerint az új elnök meteorszerű népszerűségét a radikális retorika és a befolyásos emberekkel való kapcsolatok tették lehetővé, azonban hozzáteszi, a tartós politikai hatalom fenntartása érdekében „egyiket majd fel kell áldoznia”.

Ujgurföld sarkában eladósodva

Kínáról mindeddig nem esett sok szó, holott a kirgiz külpolitika alakításában igen komoly szerepet játszanak. Ennek oka nem más, mint hogy Kirgizisztán körülbelül 1,7 milliárd dollárral tartozik Kínának, mely az ország teljes adósságának a felét teszi ki. Kína mindeddig csendesen figyelte a kaotikus belpolitikai válságot a közép-ázsiai országban, mely közvetlenül az ujguroknak otthont adó Hszincsiang tartomány mellett helyezkedik el. Ennek oka, hogy lassan Peking megvilágosodott: akármi is történik Kirgizisztánban, sosem lesz a legstabilabb üzleti partnerük. A társadalomban a korrupciós ügyeknek köszönhetően széleskörű Kína-ellenesség tapasztalható, mely Peking jövőbeli befektetéseinek útjában áll. Nem segít az sem, hogy Biskek a hitel csapdájába került, mely szintén nem növeli Kína népszerűségét a lakosságban. Ráadásul a koronavírus világjárvány – mint bármelyiket – Kirgizisztán gazdaságát is megviselte, mely komoly problémát jelent az adósság törlesztésében. Biskek éppen ezért többször is megkérte óvatosan a járvány alatt Kínát, hogy könnyítsen adósságukon, mely kérésük azonban következetesen megválaszolatlanul maradt.

Október 16-án az új kirgizisztáni külügyminiszter, Ruszlan Kazakbajev találkozott a kínai nagykövettel, aki továbbította az új kormány kijelentését, mely szerint fokozni kell a gazdasági együttműködést Kínával. Ez már csak azért is érdekes fordulat, ugyanis a korábban kanadai tulajdonú aranybányák ellen harciasan állást foglaló Zsaparov támogatói most is ellenzik még az északi Chuy és a déli Jalal-Abad tartományok bányáinak kínai vezetőségét, mely törést eredményezhet még mielőtt megkezdődhetne az átmeneti időszak.

Archív: A hivatalos látogatásra Kirgizisztánba érkezett Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök (balra) Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök kíséretében ellép a díszegység előtt Biskekben 2007. július 14-én. Hu később részt vett a Sanghaji Együttműködési Szervezet hetedik csúcstalálkozóján a kirgiz fővárosban. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)

De hol van Putyin?

„In Russia’s Near Abroad, Its Influence Is More Optics Than Substance” címmel („Oroszország közel-külföldjén inkább csak látszatbefolyással rendelkezik, mint valódival” – szabadfordításban) jelent meg Anna Arutunjan cikke a Moscow Times-on, aki megkérdőjelezi Vlagyimir Putyin képességét a poszt-szovjet térségben tapasztalt helyzetek kezelésében. Véleménye szerint míg Oroszország 2014-ben még kényelmesen besétálhatott a Krímre vagy kiszoríthatta Washingtont Észak-Szíriából, ha „úgy tartotta kedve”, ma már legfeljebb csak zsoldosok ügyében tárgyal távoli, zavaros országokkal, mint Venezuela, vagy a Közép-afrikai Köztársaság, miközben még a saját holdudvarában sem tudja fenntartani a rendet: csak az elmúlt hónapokban több válság is kitört (előbb Fehéroroszország, majd Azerbajdzsán és Örményország, végül pedig Kirgizisztán) a régióban. Arutunjan szerint Putyin 2014-ben „olyan fába vágta a fejszéjét”, mely végül rádőlt – avagy sokkal nagyobb volt az ára, mint amennyit ért, és melyben belegyengült Moszkva. Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor a kirgizisztáni krízis megoldását nem lehet feltétlenül Oroszországtól várni, ugyanis pont Fehéroroszország és a Hegyi-Karabah sokkal jelentősebb konfliktuszónák, melyek fontosabbak is a moszkvai narratíva tekintetében.

Zsaparov ugyanakkor nem úgy néz ki, mint aki elvesztette volna bizalmát Oroszországban. „Ahogy korábban is, Oroszország mindig is megbízható stratégiai partnere lesz az ország számára. Épp ezért megragadnám a pillanatot, hogy megköszönjem Oroszországnak támogatását még ebben a nehéz időszakban is” – fogalmazott Zsaparov első hivatalos elnöki beszédében. Az új elnök ugyanakkor nem csak szavakban volt erős: meg is kérte a helyi orosz nagykövetet, hogy azonnal növelje az országban oktató orosz tanárok számát a kirgiz iskolákban. Maximilian Hess, az AKE International vezető politikai kockázatelemzője pedig alapvetően máshogy látja a helyzetet, mint Arutunjan. Véleménye szerint „ha Moszkva tényleg úgy érezte volna, hogy az új kormány nacionalizmusa például veszélyeztetheti befolyását vagy vagyonát, akkor határozott módon sújtottak volna le rájuk”. A szakértő kiemelte, hogy egy színes forradalom elbukása nem meglepő tény, ugyanis mint megtanulhattuk, „ez a színes forradalmak dolga”.

Archív: Dmitrij Medvegyev orosz elnök (jobbra) és Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök beszélget a moszkvai Kremlben tartott találkozóján 2009. február 3-án. Bakijev bejelentette, hogy országa bezárja a manaszi amerikai légi támaszpontot, amely kulcsszerepet töltött be az afganisztáni hadműveletekben.
(MTI/EPA/Alekszandr Nyemenov)

Konklúzió

Ingatag talajra tévedt Kirgizisztán, immáron sokadjára: Zsaparov jó vagy rossz döntésként is elsülhet. Az új elnökhöz (és miniszterelnökhöz) egyszerre köthetők pozitív és negatív információk. Abszolút jó jelként könyvelhető el, hogy az előrehozott választásokkal egy olyan alkalom jöhet létre, mely Kirgizisztán 30 éves történelmében még nem fordult elő: békés és demokratikus átmenet jöhet létre akár mind az elnöki, mind a miniszterelnöki székben egyszerre. Oroszország és Kína közé beszorulva Kirgizisztán demokráciája egyedi és különleges. Autokratikus államok gyűrűjében fontos, hogy megőrizzük ezt a kis puskaporos hegyi nomád államot, melynek sokszor kétértelmű értékei még mindig közelebb állnak a mi keresztény-európai jogállamainkhoz, mint bármelyik másik regionális riválisáé.

A délkelet-ázsiai szubkomplexum biztonsági folyamatainak formálásában a társadalmi-politikai változásokat célzó megmozdulások meghatározó szerepet játszanak. A Thaiföldön zajló, alkotmányos reformot követelő tüntetések az elmúlt hónapok során nagyobb hangsúllyal jelentek meg a nyugati médiában. A demokrácia előmozdítását, szabad választások tartását célzó, Maha Vajiralongkorn (X. Ráma) királyt nyíltan kritizáló tömegtüntetések hátterének bemutatása feltétlenül szükséges a demonstrációkhoz vezető út megértéséhez.

Maha Vadzsiralongkorn, azaz X. Ráma király (balra) és felesége, Szuthida királyné távozik a Bhumibol Aduljadedzs, más néven IX. Ráma thaiföldi király halálának negyedik évfordulóján rendezett megemlékezésről a bangkoki Nagy Palotából 2020. október 13-án.
(MTI/AP/Vaszon Vanicsakorn)

Előzmények: elmozdulás az abszolút monarchia irányába

Az elmúlt fél évszázadban hat katonai puccs és hét új alkotmány alakította a délkelet-ázsiai alkotmányos monarchia belső viszonyait. 2014-ben a hadsereg átvette a hatalmat békefenntartás céljából, ám végső soron annak érdekében, hogy előkészítse az akkori koronaherceg, Vajiralongkorn ellenállás nélküli trónra lépését apja, a népszerű Bhumibol (IX. Ráma) király után. A katonai vezetés 2016-ban tartott referendumot az új alkotmányról, amely ellen tilos volt kampányolni, és amely fontos változásokat eszközölt: a kétkamarás parlament 250 fős felsőházát ezt követően a katonai junta választja, ez a pozíció öt évre szól, a miniszterelnököt a felső- és alsóház együtt választja meg; húszéves tervet dolgoztak ki; ezen kívül az új alkotmány lehetővé tette az uralkodó számára a külföldről történő államvezetést. Az új alkotmány megkönnyítette, hogy a puccs vezetője, Prayut Chan-o-cha miniszterelnöki pozícióját megtartsa (2014 óta tölti be a tisztséget).

Vajiralongkorn király személyisége nagyban különbözik apjáétól, ám nemcsak ezt nehezményezik vele szemben. Amellett, hogy lebontatta a múltbéli abszolút monarchiát elítélő emlékműveket, egyre mélyebben avatkozott bele a politikába, amely nem egyezik az alkotmányos monarchia elveivel („a király uralkodik, de nem kormányoz”). A király szinte kizárólag a buddhista ünnepek idejére látogat Thaiföldre, életvitelszerűen Németországban tartózkodik, Garmisch-Partenkirschenben bérel szállodát magának és húsz főből álló „háremének” (eközben negyedik felesége, a korábban légi utaskísérőként dolgozó Suthida királyné Svájcban él). A király Bajorország területén írja alá a Thaiföldet érintő rendeleteket, e tevékenységét a német külügyminiszter, Heiko Maas kritizálta. Annak ellenére, hogy az uralkodó utasította a kormányt a lèse-majesté törvény használatának mellőzésére, amely értelmében a király, királyné, trónörökös vagy régens inzultálása 3-15 évig terjedő börtönnel büntetendő – népszerűsége nem nőtt. A király pénzügyeit vizsgálva elmondható, hogy 2017-ben teljes ellenőrzést szerzett a palota vagyona felett (2018-ban pedig a nevére írták), amely alapot korábban a Pénzügyminisztérium kezelte, és amely becslések szerint 40 milliárd USD-t jelent – emellett Thaiföld legnagyobb vállalatainak is részvényese. A magánbefektetések mellett az állami pénzeszközökkel is támogatják a királyi családot – a monarchia számára (több mint 1,1 milliárd USD értékben) 37 milliárd baht-t különítenek el a 2021-es pénzügyi évre az összeállított költségvetés alapján. A király életmódja, politikai térnyerése, valamint a hadsereg iránti elkötelezettsége egyaránt visszavetette társadalmi támogatottságát.

Az ellenállás jelképének tekintett kézjelet mutatják demokráciát követelő tüntetők a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás negyedik napján, 2020. október 17-én.
(MTI/EPA/Diego Azubel)

Tíz követelés az alkotmányos reformért

A demokratikus változásokat célzó, főként fiatalok részvételével zajló demonstrációk vezetői tíz reformkövetelést fogalmaztak meg, többek között a lèse-majesté törvény eltörlését, a király és a monarchia vagyonának elkülönítését, „fékek és ellensúlyok” rendszerének kialakítását, visszatérést a nem politizáló királyhoz, igazságszolgáltatást a monarchia civil áldozatainak, valamint azt, hogy a király ne támogassa a katonai hatalomátvételt. A követelések célja nem a monarchia megdöntése, sokkal inkább a monarchia intézményének demokratikus rendszerbe való integrálása, melyben maradéktalanul érvényesülnek az emberi jogok. Ezek kiegészültek a kormány feloszlatásával és a miniszterelnök, Prayut Chan-o-cha lemondásával.

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű demonstrációkat. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódtak Bangkok utcáin.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

A demokráciáért zajló demonstrációk

Thaiföld történelmétől nem idegenek a politikai tiltakozások, azonban 2020 februárjában új hullám kezdődött, miután a bíróság döntésében feloszlatta a fiatalok körében különösen népszerű, demokráciáért és hadseregreformért kampányoló ellenzéki pártot (Future Forward Party, FFP), mely a 2019-es általános választásokon a harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkezett. A koronavírus-járvány következtében a tüntetések abbamaradtak, azonban júniusban, a Kambodzsába száműzött prominens demokráciapárti aktivista, Wanchalearm Satsaksit eltűnésével új lendületet vettek: a tiltakozók azzal vádolták a thai vezetést, hogy megszervezte az elrablását – a vádat a rendőrség és a kormány is tagadta. A megmozdulások során a tüntetők három ujjukat emelték a magasba, melyet a szabadság és egység szimbólumaként tartanak számon.

Az 1950-es évek óta a hadsereg és a palota közötti szimbiotikus kapcsolat megerősítette a katonai rendszerek legitimitását. Az elmúlt két évtizedben az elit csoportok legnagyobb ellensége Thaksin Shinawatra, a hadsereg által 2006-ban menesztett populista miniszterelnök volt, aki azóta önkéntes száműzetésben él Dubaiban. Támogatói, akik vörösingesekként ismertek, az évek során többször összecsaptak a sárgainges royalistákkal. A sárgaingesek napjainkban is feltűntek a kormányt és a királyt támogatva, azonban megjelenésük önkéntessége erősen kétségbe vonható. Rajtuk kívül nem szabad figyelmen kívül hagyni a változtatások ellenzőit, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoportot, mely különösen aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor ezek eredetiségét sokan vitatják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Arra nem tért ki, hogy ellenkampányolásra nem volt lehetőség.

A kormány és a hadsereg nem akadályozta meg, hogy a tüntetések folytatódjanak, de a Prayut-adminisztráció eddig nem mutatott hajlandóságot kompromisszumra. Október 12-én a thaiföldi vezető lényegében a tüntetőket vádolta Thaiföld gazdasági hátránya miatt, azzal érvelve, hogy a gazdaság talpra állása érdekében az országnak „békésnek kell lennie”, kiemelve, hogy a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések „feleslegesek” és kontraproduktívak voltak. A koronavírus-járvány következtében a gazdasági visszaesés jelentősebb mértékű és jobban megviseli az országot, mint az 1997-es ázsiai pénzügyi válság.

A demonstrációk kezdetétől egyre növekedett a feszültség, valamint a kettős nyomás a kormányon. Amennyiben Prayut nem intézkedik, a katonaság elveszítheti a royalisták tiszteletét, ha azonban enged a közvéleménynek, és lehetővé teszi a monarchia hatalmának radikális korlátozását, akkor a hadsereg látszólagos, berendezkedést védelmező szerepe el fog tűnni – ezzel együtt a politikába való beavatkozásának legitimitása is megszűnne.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/AP/Gemunu Amaraszinghe)

Október

A tüntetéseken résztvevők létszáma az általános feszültséggel párhuzamosan nőtt. Október 14-én, az 1973-mas Kittikachorn-diktatúra (egyetemisták általi) megdöntésének évfordulójára jelentős megmozdulást terveztek. A Ratchadamnoen Nok sugárút mentén zajló tüntetések során a rendőrség biztosította a sárgaingesek és a demokráciapárti aktivisták szétválasztását. A demonstráció során a Nagy Palotában tartott Buddhista szertartásról városon átutazó Suthida királyné és Dipangkorn herceg autója a tüntetés színterén haladt át, A várakozásokkal ellentétben a találkozás békés maradt, a tömeg nem támadta meg a gépkocsit. A tüntetés éjszakába nyúlóan folytatódott a miniszterelnöki épület előtt.

Október 15-én hajnalban kihirdették a veszélyhelyzetet, ezáltal betiltották az öt, vagy annál több résztvevős gyülekezést, valamint engedélyezték a hatóságok számára az emberek mozgásának korlátozását bizonyos területek lezárásával. Megtiltották továbbá „olyan hírek, egyéb média és elektronikus információk közzétételét, amelyek félelmet keltő üzeneteket tartalmaznak, vagy szándékosan torzíthatják az információkat, félreértéseket okozva, amelyek kihatnak a nemzetbiztonságra, a békére és a rendre”. Röviddel a különleges jogrend kihirdetését követően a rohamrendőrök felléptek – az akkor már jóval alacsonyabb létszámmal jelenlévő – tüntetők ellen, legalább három aktivista vezetőt letartóztattak. A veszélyhelyzet kihirdetése és betartatása ellenére október 15-én délután újabb tüntetés kezdődött Ratchaprasong kereszteződésben, a demonstrálók száma 30.000-80.000 fő közé tehető, erőszakmentesen telt a tiltakozás. Másnap a rendőrség lezárta a területet, így a tüntetők a Pathum kereszteződésben gyűltek össze – az esti órákban a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást vízzel, majd könnygázzal.

A Thaiföldi Jogászok az Emberi Jogokért (Thai Lawyers for Human Rights) egyesülete arról számolt be, hogy a tüntetések kezdetétől számítva legalább 65 tüntetővel szemben emeltek vádat illegális gyülekezés miatt, a békés tüntetések megtartásáért Bangkokban és más tartományokban. Néhány tiltakozó vezetőt a monarchia reformjával kapcsolatos követelések előterjesztése miatt is vád alá helyeztek, amely zendülésnek minősül, így maximum hétéves börtönbüntetést jelent. A kormány kezdetben célként határozta meg, hogy párbeszédet folytasson a tüntető hallgatókkal a sérelmeikről, azonban az aktivisták letartóztatása nem erről árulkodik.

Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök (középen) sajtótájékoztatót tart Bangkokban 2020. október 16-án. Az előző napokon tartott tüntetések során a tiltakozók a miniszterelnök lemondását, új alkotmány elfogadását, az uralkodó jogkörének megnyirbálását és pénzügyi elszámoltatását követelik.
(MTI/EPA/Narong Szangnak)

Konklúzió

Összefoglalva megállapítható, hogy Vajiralongkorn király politikai térnyerésének következtében a társadalom nyíltan kezdte kritizálni a monarchiát. Idővel a békés gyülekezések tömegtüntetésekké váltak, melyek kezelésében a katonai juntára kettős nyomás nehezedett – a Prayut-adminisztráció végül nem a közvéleménynek engedett. A veszélyhelyzet bevezetésével, a gyülekezéshez való jog korlátozásával és az aktivisták letartóztatásával azonban nem érték el a várt eredményt, ugyanis a demokráciapárti tüntetések folytatódnak. A követelések alapvetően nem a monarchia intézményének eltörlésére vagy gyökeres megváltoztatására irányulnak, hanem a hadsereg befolyásának csökkentésére, a király és a nemzet vagyonának elkülönítésére, a lèse-majesté törvény eltörlésére, valamint az alkotmányos monarchiához való visszatérésre, melyben a király nem politizál. A társadalmi igény a demokrácia felé való elmozdulásra nyíltan megmutatkozik, és annak ellenére, hogy a retorzióktól való félelem (munkahely elvesztése, letartóztatások) miatt nem mernek olyan sokan utcára vonulni, a fiatal demonstrálók száma megdöbbentő. A közvélemény általános elégedetlensége a katonai vezetéssel és a politikába beavatkozó, azonban külföldön élő uralkodóval feltehetően a konfliktus eszkalációjához vezet.

Írta: Györgyi Dominika

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a Hegyi Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, Nagorno-Karabah) körüli évtizedes konfliktus újbóli fellángolásáról szóló hírekkel. Megannyi sajtóorgánumban hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden nappal egyre több helyen csapódnak be rakéták, civilek vesztik életüket a harcokban, illetve, hogy a nemzetközi közösség tűzszünetet szorgalmaz a két ország között. De mi vezetett el odáig, hogy az elhúzódó konfliktusból napjainkra újból egy állóháború kerekedjen ki?

A konfliktushelyzet évtizedekkel előtti kialakulásához nagyban hozzájárult Nagorno-Karabah elhelyezkedése: a mindössze 11 433 km2  területű délnyugat-ázsiai enklávé, Azerbajdzsán, Irán és Örményország között fekszik. Hegyi Karabah jogilag (de jure) Azerbajdzsánhoz, gyakorlatban (de facto) pedig Örményországhoz tartozik. A terület államiságát csak három, korlátozottan elismert állam, Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság (Transznisztria), illetve Ausztrália Új-Dél-Wales állama és az Amerikai Egyesült Államok egyes területei, illetve 2020 október 16-a óta Milánó ismeri el.

Hegyi-Karabahot jelenleg 147 906 fő nevezi hazájának. Népességét tekintve az ország az elmúlt száz évben nagyot változott. A népszámlálások szerint Nagorno-Karabah lakossága 1939-ben mintegy 150 000 fő volt, melynek nagyjából 88%-át (132 800 fő) az örmény nemzetiségűek, és kicsivel több mint 9%-át (9 079 fő) a magukat azerbajdzsáninak valló lakosok tették ki. Az évtizedek során a társadalom szinte egynemzetiségűvé vált, ezt támasztja alá a 2005-ös cenzus eredménye: ebben az évben az országnak már csak hat lakosa vallotta magát azerinek, a későbbi, 2015-ös népszámláláson pedig már nem regisztráltak azerbajdzsáni gyökerekkel rendelkező polgárt.

A népesség nagy mértékű változásának okát a terület hovatartozásának évtizedes vitái között kell keresnünk. Habár az évszázadok alatt Örményország hegyi-karabahi területe megannyi nép fennhatósága alá került már, nagyobb etnikai konfliktusok egészen kicsivel több, mint 100 évvel ezelőttig nem fordultak elő. A ma Hegyi-Karabahként ismert terület az 1828-as türkmencsáji béke megkötése után az Orosz Birodalomhoz került, de a „modern”,  mai összetűzések elődjeinek tekinthető konfliktusok nem ekkortájt, hanem közvetlenül a Szovjetunió létrejötte előtt alakultak ki.

A viszályok kialakulásához nagyban hozzájárult a Kaukázusontúli Demokratikus és Szövetségi Köztársaság felbomlása. Az 1918-ban széthulló szövetség nyomán, rövid időre három ország jött létre, amely magában foglalta azokat a területeket, amelyeket ma Azerbajdzsánként, Georgiaként és Örményországként ismerünk. Míg Georgia ebben az időszakban viszonylag egyértelmű határokkal rendelkezett, addig Örményország és Azerbajdzsán között határviták indultak meg több terület, közöttük Hegyi-Karabah és Nahicseván miatt. (Nahicseván Azerbajdzsán 5500 km2 területű exklávéja, Hegyi-Karabahhoz hasonlóan ez a terület is többször gazdát cserélt az elmúlt évszázadban.) Tovább gerjesztették a feszültséget a két nép között olyan etnikai konfliktusok, mint az 1904-1905-ös bakui sztrájk, vagy az 1910-es örmény népirtás. A helyzet alakulásának szempontjából a bakui sztrájkot tekinthetjük a mérvadónak.  Az 1904 decemberében kirobbanó tüntetés alapkonfliktusa az, hogy a bakui örmény munkásság és középosztály életkörülményei sokkal jobbak voltak az azeri munkásokénál. Az elégedetlenség miatt a nemzetiségek között etnikai pogromok robbantak ki, a sztrájk vérfürdőbe torkollt, amely egy napjainkra állandósuló feszültséget teremtett a két népcsoport között.

Tüntetők azerbajdzsáni zászlókkal autóznak Isztambul belvárosában 2020. október 5-én.
(MTI/EPA/Erdem Sahin)

1920 áprilisában a Szovjetunió Vörös Hadserege megszállta Azerbajdzsánt. Az országban megkezdődött a szovjetizáció, illetve a megszállás következtében, a Vörös Hadsereg közvetlen fenyegetése és a bakui lázongások miatt az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság felbomlott, helyette megalakult az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK). A szovjet hatás következtében Hegyi-Karabah helyzete többször is változott. Az első, nemzetek közötti összetűzéseket is erre az időszakra datáljuk, amely a Szovjetunió megalakulásával még inkább elmélyültek. 1920 november 30-án az Azerbajdzsáni SZSZK Forradalmi Bizottságának elnöke Nariman Narimanov és Azerbajdzsán külügyi népbiztosa, Mirza Huseynov bejelentette, hogy az Örményországgal folytatott területi vitákat elrendezték, és hogy ezentúl az Azerbajdzsáni SZSZK Hegyi-Karabahot, Nahicsevánt és Zangezurt az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság (Örmény SZSZK) részeként ismeri el.

Ezt a határozatott ugyan a Kaukázusi Kommunista Párt Politikai Bizottsága is deklarálta, azonban a terület Örményországhoz csatolása nem történt meg. A bejelentés után másnap Narimanov szerette volna semmissé tenni a döntést, emellett az ekkor már a nemzetiségi ügyek népbiztosának posztját betöltő Joszif Visszarionovics Sztálin – habár először támogatta Hegyi-Karabah az Örmény Demokratikus Köztársasághoz csatolását – hogy erősítse országának törökökkel való kapcsolatát, szorgalmazta, hogy az arcahi régiót inkább az Azerbajdzsáni SZSZK kapja meg. Ezen törekvéseit a karsi és a moszkvai egyezmények aláírásával véghez is vitte, így Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz került. Az itt élő örmény lakosság azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, többször is megpróbálták a hegyi-karabahi területet visszacsatoltatni Örményországhoz, de ez a szovjet ráhatás miatt évtizedekig megvalósíthatatlan tervnek bizonyult.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió belátható időn belül szét fog hullani. Részben ennek is köszönhetően az örmények újra mozgolódni kezdtek Hegyi-Karabah visszaszerzésének érdekében. 1988. február 20-án kérelmezték a szovjet vezetőségtől Hegyi-Karabah Örmény SZSZK-val való egyesítését.  Ez az etnikai konfliktusok szempontjából viszont olaj volt a tűzre, miután Hegyi-Karabahban egyre csak fokozódott az azeriek elleni erőszak, erre pedig mintegy válaszul, Azerbajdzsánban örményellenes pogromok kezdődtek meg. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy 1989-re a konfliktus háborús méretűvé fokozódott, amelynek állóháborúvá alakulásához az adott zöld utat, hogy a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Így Örményországot és a függetlenségét még 1991. augusztus 30-án deklaráló Azerbajdzsánt a továbbiakban semmi sem állította meg abban, hogy a két ország kirobbantson egy évekig húzódó háborút. További katalizátorként hatott az helyzet végérvényes megromlására az, hogy 1991. szeptember 2-án Hegyi-Karabah is kikiáltotta függetlenségét. Ez után egy éveken keresztül húzódó háborús időszak következett az immáron független államok közös történelmében, egészen addig, amíg 1994. május 11-én, Biskekben a két fél megkötötte a háborút lezáró tűzszünetet. A mintegy hat évig tartó összecsapások több mint 30 000 áldozatot követeltek, és több százezer lakost kényszerítettek lakhelyük elhagyására. A konfliktus megoldására az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, vagy angolul OSCE) létrehozta a Minszk-csoportot, amellyel az volt a cél, hogy az azeri-örmény háborúskodást elsimítsák. A fegyverszünetekkel ez nagyrészt sikerült is, azonban a területi vita továbbra is megoldatlan maradt. A két ország között továbbra is előfordultak kisebb fegyveres összetűzések, de egyik ilyen esemény sem okozott akkora konfliktushelyzetet, hogy abból háború kerekedjen ki. Az országok közötti konfrontáció legközelebb 2016-ban vált kritikussá, amikor április 2-án az azerbajdzsáni erők offenzívát indítottak az örmény erők által ellenőrzött területeken. A támadás indokaként Baku azt állította, hogy az civilek lakta területeken zajló örmény bombázásokra ad válaszlépést, de a támadás inkább az örmény védelmi vonal áttörésére irányult. A két ország többféle fenyegetést is támasztott egymással szemben, Azerbajdzsán felvetette Sztyepanakert bombázásának gondolatát, míg Örményország kilátásba helyezte Azerbajdzsán olajlétesítményeinek megtámadását. A fenyegetések azonban üresnek bizonyultak, ugyanis április 5-én a felek kijelentették, hogy a harcot felfüggesztik. A négynapos háború nem kapott nagy nemzetközi szerepet, csupán néhány állam szorgalmazta egy régóta várt békeszerződés megkötését, Törökország pedig kifejezte támogatását Azerbajdzsán irányába.

A komolyabb konfliktusok nélkül zajló négy év után a befagyott konfliktusból ismét egy háborús helyzet bontakozott ki. A viszonylagos csend után 2020-ban az örmény-azeri konfliktus újra kiélesedett. Július 13-án a kora délutáni órákban Hegyi-Karabah határain újból összecsapások kezdődtek. Az eszkaláció megfékezésére a Minszk-csoport már a nyári konfliktushelyzet első napján közleményt adott ki, amelyben felhívta Azerbajdzsán és Örményország figyelmét arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a területi vitákkal kapcsolatban, emellett nemzetközi megfigyelők kihelyezést szorgalmazták a konfliktus követésére. A szeptembertől napjainkig tartó háborús helyzetet több hónapnyi feszültség előzte meg, amelyet olyan, kisebb események tarkítottak, mint a tűzszünet sokadszori megsértése, mind azeri, mind pedig örmény oldalról.

Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium honlapján 2020. október 20-án közzétett videofelvételről készült képen az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi támadást indít a a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. Az örmény védelmi minisztérium ismét arról adott hírt ezen a napon, hogy a hegyi-karabahi hadsereg lelőtt egy azerbajdzsáni harci repülőgépet, amit Bakuban tagadtak.
(MTI/EPA/Azerbajdzsáni védelmi minisztérium)

Azonban a nyári konfliktus jelenleg úgy tűnik, hogy nem „fagyott vissza”, és nem is kapott végleges lezárást. 2020. szeptember 27-én  harcok törtek ki Hegyi-Karabah területén. A jelenlegi konfliktus súlyosságát mutatja az is, hogy megannyi jereváni tanuló és lakos vonulna harcba önkéntesként az azeri erők ellen. Emellett a nemzetközi érdeklődés is fokozódott a harc iránt: Törökország zsoldosokat kezdett toborozni az azeri erők kisegítéséhez, Szíriából és Libanonból pedig örmények térnek haza csapataik megerősítésére. Az eldurvuló konfliktushelyzet megoldása azonban égetővé vált akkor, amikor a bombázások már nem csak katonai célpontok felé irányultak. A Hegyi-Karabahot érő támadások három nap alatt a 80 katona esett el, és 5 civil halt meg, másik 35 pedig megsebesült. Azóta, nagyjából két hét alatt összesen több száz civil vesztette életét, emellett tízezrek lettek áthelyezve, vagy veszítették el otthonukat. A civilek támadását a Nemzetközi Vöröskereszt is elítélte: Martin Schüepp, a Nemzetközi Vöröskereszt eurázsiai regionális igazgatója kifejtette, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a civilek védelmében, emellett – a nemzetközi humanitárius jogok megsértésének elkerülése érdekében – kitért arra, hogy a helyi kórházakat és az iskolákat is meg kell óvni.

Október 2-án Örményország kihirdette, hogy kész a tűzszünet megkötésére. A konfliktushelyzet kezeléséhez Georgia is hozzá akar járulni: Salome Zourabichvili, georgiai elnök kijelentette, hogy Tbiliszi felkészült a Minszk-csoport tagjainak fogadására és egy találkozó megtartására. A tárgyalás végül a Minszk-csoport jelenléte nélkül, október 10-én, Moszkvában zajlott. A találkozón Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország külügyminiszterei – Szergej Lavrov, Dzseihun Bairamov és Zohrab Mnatsakanyan – vettek részt. A három miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott megbeszélése mintegy 10 órán át zajlott, de az összejövetel végül eredményesen zárult: sikerült megkötni a tűzszünetet, ami helyi idő szerint, aznap déltől hatályba is lépett. A megállapodást a nemzetközi közösség is üdvözölte, az ENSZ főtitkár, Antonio Guterres megkérte a feleket, hogy a helyzet helyreállításának érdekében tartsák tiszteletben a tűzszünetet, egyben megköszönte az Oroszországi Föderációnak, hogy vállalta a közvetítői szerepet Azerbajdzsán és Örményország között.

Házának romjain ülő férfit vigasztal egy azerbajdzsáni rendőr (jobbra) 2020. október 17-én, miután az éjjel örmény rakétatámadás érte az északnyugat-azerbajdzsáni Gandzsa városát. Azeri források szerint tizenhárom polgári lakos életét vesztette, ötven megsebesült. Az örmény irányítás alatt álló, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahért vívott harcok az október 10-i tűzszünet ellenére kiújultak, Azerbajdzsán és Örményország egymást vádolja a megállapodás megsértésével.
(MTI/AP/Aziz Karimov)

Azonban úgy tűnik, hogy a tűzszünet nem sokat jelentett a harcban álló feleknek. A megállapodást már percekkel a szombati hatályba lépés után megsértették: az örmény védelmi minisztérium azeri bombázásokat jelentett egy örmény településen, illetve hírek érkeztek arról, hogy csupán öt perccel déli 12 óra után Azerbajdzsán offenzívát indított Hegyi-Karabah ellen. Azerbajdzsán pedig örmény csapásokról számolt be az ország területén. Az összecsapások folytatódtak, talán még nagyobb intenzitással, mint a tűzszünet előtt. A megállapodás megszegése óta állandósultak a Sztyepanakert elleni irányuló bombázások, illetve a konfliktus kezdete óta egyre gyakoribbá vált török gyártású drónok észlelése a Hegyi-Karabah légtérben, amely megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a karabahi küzdelmekbe idegen erők is belépjenek. Ezzel kacsolatban az örmény elnök, Armen Sarkissian is úgy fogalmazott, hogy Törökországnak célja lehet egy „kaukázusi Szíria” létrehozása.

Az október 10-én megkötött, jobbára semmibe vettnek tekinthető fegyverszünet után 2020. október 18-án Örményország és Azerbajdzsán ugyancsak fegyverszünetet helyeztek kilátásba, amely azután vált fontossá, hogy Örményország éjszakai rakétatámadást indított az azerbajdzsáni Gandzsa városa ellen, ezzel legalább 13 civil életét kioltotta, és a város számtalan lakosát hajléktalanná tette. A két ország a helyzet további eszkalációjának elkerülése érdekében újból megegyezett egy október 18-i humanitárius tűzszünetben, azonban az éjféli hatálybalépés után, még az éjszaka folyamán, a Gandzsáért bosszúra felesküdött Azerbajdzsán az éjszaka folyamán újból támadást indított Hegyi-Karabah ellen. Ez újfent indokot adott arra, hogy az összecsapások folytatódjanak, hiszen láthatjuk, hogy amíg az egyik fél nem veszi komolyan a tűzszünetet, addig a másik fél – akár defenzíven, akár támadó jelleggel – fel fog lépni a saját területének megóvása érdekében.

Azeri tüzérségi támadásban megrongálódott épület udvarán nyávog egy macska Hegyi-Karabah székhelyén, Sztyepanakertben 2020. október 13-án.
(MTI/AP)

Ezek után feltételezhető, hogy Azerbajdzsán és Örményország mintegy harminc éves szélmalomharca Hegyi-Karabahért nem a közeljövőben fog véget érni. Hiába a nemzetközi közösség segítőkészsége, tekintve az azeri és az örmény érdekeket, a két nép közös történelmét és ragaszkodásukat Hegyi-Karabahhoz nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan egyezség születhet a két ország között, amely támogatna egy hosszan tartó tűzszünetet, vagy esetleg egy, a befagyott konfliktust lezáró, sokak által várt békeszerződést.

Írta: Fuksz Emese

 

Felhasznált irodalom:

Ali Askerov (2020): The Nagorno Karabakh Conflict – The Beginning of the Soviet End.

Carey Cavanaugh (2017): Renewed Conflict Over Nagorno-Karabakh.

International Crisis Group (2005): Nagorno-Karabakh: Viewing the Conflict from the Ground.

Kiss Adrienn (2016): Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Letöltés dátuma: 2020.10.15.

forrás: http://real.mtak.hu/37522/1/11_Kiss20Adrienn_u.pdf

Mark A. Uhlig (Vol. 10, No. 4 (Winter, 1993/1994): The Karabakh War.

Public International Law and Policy Group (2000): The Nagorno Karabagh Crisis: A Blueprint for Resolution.

Szabó Mihály (2016): Befagyott Konfliktusok: Esettanulmány Hegyi-Karabah példáján keresztül. Letöltés dátuma: 2020.10.14.

forrás: https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/folyoirat/TGE_IV_evf02.pdf#page=97

Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban. Letöltés dátuma: 2020.10. 14.

forrás: https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

A Kínai Népköztársaság „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezése a XXI. század egyik kiemelt geostratégiai-geoökonómiai projektje lesz, amely meghatározza majd a globális hatalmi vetélkedés dinamikáját. Napjainkban egyre inkább kézzelfoghatóvá válik a 2013-ban meghirdetett program tartalma a transzkontinentális infrastrukturális nagyberuházásokon keresztül, mindemellett azonban már láthatóak azok a kritikus pontok is, amelyek árnyalják a projektben való részvétel kifizetődését akár már középtávon is. Ez az alapvető ellentmondás, hogy a gazdasági előnyök vagy a nemzetbiztonsági érdekek élveznek prioritást a projektben résztvevő minden államban felmerül a közép-ázsiai országoktól kezdve Afrikán át egészen a Balkánig – hazánk, Magyarország kapcsán is élénk politikai vita övezi például a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztését. Nincs ez másképpen Izrael Állam esetében sem, a közel-keleti ország részvételét azonban szükséges alaposabban is megvizsgálni, hiszen a zsidó állam olyan speciális jellegzetességekkel bír (az Egyesült Államokhoz fűződő különleges viszony, a nemzetbiztonság kiemelt helye a stratégiai tervezésben), amelyek tekintetében fontos tapasztalatokkal szolgálhat az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel kapcsán.

Elsősorban azt szükséges megvizsgálni, hogy a részes felek számára milyen előnyökkel jár az együttműködés. Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam eredendően nem fekszik a Kína által tervezetten kialakítandó két gazdasági folyosó útvonalán, így a részvételét a projektben ettől különálló okok indokolják. Kínai részről elsősorban a rendkívül fejlett izraeli tudományos, kutatási-fejlesztési szektorhoz való hozzáférés áll a befektetések hátterében, míg az izraeli kormányzat a kínai piacokon való megjelenés és az ebből fakadó külkereskedelmi, valamint a kínai infrastrukturális beruházásokból fakadó gazdasági előnyök okán kíván részese lenni Peking globális kezdeményezésének.

Csen Ping-tö (Chen Bingde), a kínai hadsereg akkori vezérkari főnöke (balra), Simon Peresz, az akkori izraeli elnök (középen) és Benny Gantz, az akkori izraeli vezérkari főnök (jobbra) fényképezkedik megbeszélésük során az izraeli elnök rezidenciáján 2011-ben, Jeruzsálemben. Simon Peresz ezen a napon volt 88 éves. (MTI/EPA/Abir Szultán)

Ennek az együttműködésnek azonban megvan a már említett alapvető dilemmája, hogy a rövid- és középtávú gazdasági nyereség felülírhatja-e a zsidó állam nemzetbiztonsági érdekeit. A kínai infrastrukturális nagyberuházások ugyanis olyan stratégiai szektorokban valósulnak meg, mint a kereskedelmi kikötők építése és koncessziós fenntartása, a közlekedés, különösen a vasúthálózat fejlesztése (pl. Eilat – Ashdod vasútvonal), kritikus infrastruktúra üzemeltetése (különösen erőművek esetében), de Izraelben az is jelentős politikai vihart kavart, hogy 2014-ben a China’s Bright Food felvásárolta a Tnuva-t, az ország legnagyobb élelmiszeripari cégét. Tekintettel arra, hogy ezek a cégek mögött közvetlen a kínai kormányzat pénzügyi és egyéb erőforrása áll, jelentősen torzítják a piaci versenyt adott infrastrukturális közbeszerzési eljárások során. Ebből kifolyólag továbbá megállapítható, hogy az izraeli infrastruktúra és nagyvállalatok eladása ezen cégeknek gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ellenőrzése alá kerülnek az állam biztonságának szempontjából létfontosságú vállalatok, valamint technológiai tudás.

Az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel rendkívül megterheli az amerikai-izraeli kapcsolatokat is. Ennek oka az általános amerikai-kínai geostratégiai vetélkedés mellett a szoros nemzetbiztonsági és védelmi együttműködés a két ország között, amelyre az amerikai álláspont szerint súlyos kockázatot jelent a kínaiak növekvő jelenléte és befolyása a közel-keleti államban. Ahogyan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter fogalmazott: „Amennyiben bizonyos (kínai) rendszerek adott helyeken megjelennek, az megnehezíti az amerikai szándékokat az izraeli együttműködés tekintetében, bizonyos esetekben pedig lehetetlenné teszik azt.” Az egyik legnagyobb konfliktust kiváltó ügy Haifa új kereskedelmi kikötőjének a felépítése és a kínai koncesszióban való üzemeltetése, ugyanis az amerikai haditengerészet 6. flottája is igénybe szokta venni a város kikötőjét – 2019-ben az amerikai Szenátus már figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben nem állnak el a kínai beruházás tervétől, a flotta többé fog lehorgonyozni ott, tartva a kínai hírszerzési potenciáltól. Egy másik, stratégiailag fontos szempont, hogy az amerikai belpolitikában a Demokrata Párt részéről már jelen van egyfajta kiegyensúlyozottabb hozzáállás az izraeli biztonságpolitikai törekvések támogatását illetően, míg a Republikánus Párt továbbra is kitart a (közel) feltételmentes támogatás mellett, különösen napjainkban. A kínaiakkal való együttműködés fokozása azonban a republikánus politikusokat is eltávolíthatja közép- és hosszútávon ettől a magatartásuktól, tekintve azt, hogy Kínát és hatalmi törekvéseit tekintik az amerikai nemzetbiztonság szempontjából a XXI. század legnagyobb kihívásának.

Az izraeli kormány sajtóhivatala által közreadott képen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (jobbra) üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Tel-Avivban 2018. április 29-én. Pompeo közel-keleti körútja során látogatott Izraelbe. (MTI/EPA/Haim Zach/Izraeli kormány sajtóhivatala)

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az izraeli kormányzatnak amerikai nyomásra teljes mértékben meg kellene szüntetnie a kereskedelmi és technológiai együttműködését Kínával, azonban meg kell találni azokat a szabályzó eszközöket, amelyekkel garantálható, hogy Kína nem tehet szert nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkra, valamint technológiai tudásra, illetve biztosítaniuk kell, hogy az ország stratégiai ágazataiban ne válhassanak domináns szereplőkké a kínai államilag támogatott nagyvállalatok. Erre már léteznek működő gyakorlatok, például Németország esetében, amely az elmúlt időszakban számos korlátozó intézkedést hozott a harmadik országok befektetéseit illetően a stratégiai jelentőségű ágazatokban.

Az bizonyos, hogy a Kínai Népköztársaság a XXI. század egyik meghatározó szereplője lesz, akivel célszerű a megfelelő biztonságos keretrendszeren belül pragmatikusan együttműködni, ahogyan Kína sem hagyhatja figyelmen kívül Izraelt, a közel-keleti régió egyik legmeghatározóbb államát. Éppen ezért – és nem csupán Izrael esetében, hanem általánosan – az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt az országok gazdasági fejlődése és nemzetbiztonságuk között.

Kedves Olvasó!

A Nyugat-Balkán stabilitása nem csak hazánk számára prioritás, de az Európai Unió bővítéspolitikájának legmarkánsabb kihívása is. A régió magán viseli a közelmúlt véres eseményeinek lenyomatát, ami kiegészülve a jogállamiság helyzetével, a törékeny koalíciós kormányzással, a különböző államok érdekeinek összeütközésével, illetve a korrupcióval és szervezett bűnözéssel kapcsolatos problémakörrel, átfogó megoldási mechanizmusok kialakítását követeli meg. Hírfigyelőnk elindításával azt a célt tűztük ki, hogy keretbe helyezzük a nyugat-balkáni országokban végbemenő különböző folyamatokat, egyúttal segítséget nyújtsunk a bonyolult, de annál érdekesebb történések átlátásához.

Asztalos Máté

(a Balkán Műhely vezetője)

Albánia

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sajtónak eljutatott nyilatkozata szerint az albán gazdaság 7,5%-os csökkenése várható 2020 végéig. Az IMF jelentése megállapította, hogy a gazdasági problémák kialakulásához a 2019. novemberi földrengés, illetve a jelenlegi koronavírus-járvány nagyban hozzájárult. Ugyanakkor az IMF szakértői szerint az ország stabilitását sikerült fenntartani, valamint Albánia képes a megítélt kölcsön visszafizetésére. A prognosztizált 7,5%-os csökkenés a turisztikai szektortól és a külföldről hazautalt bérektől való túlzott függőségnek köszönhető. A gazdasági mutatók romlása mellett, az államháztartási hiány várhatóan 7%-ra emelkedik, az államadósság pedig meghaladja a GDP 80%-át.

Edi Rama, albán miniszterelnök bejelentette, hogy engedélyezésre kerül a beltéri kiszolgálás a bárokban és az éttermekben, mivel az időjárás a továbbiakban nem teszi lehetővé a kültéri kiszolgálást. A kormányfő közlése szerint az albán egészségügyi minisztérium illetékesei további pontosításokat fognak közölni a vendéglátóegységekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban. Az Olaszországhoz való közelsége miatt, Albániában a koronavírus megjelenését követően kijárási tilalmat és további szigorú intézkedéseket vezetettek be.

2020. október 2-án közös ülést tartott a koszovói és az albán kormány Shkodrában, amin a felek megvitatták a korábban megkötött egyezmények addigi hatásait, valamint közös célként jelöltek meg 15 új tárgyalási témát. A találkozó legfontosabb pontjai között szerepelt egy közös 5G hálózat kiépítésére vonatkozó memorandum aláírása, továbbá a koronavírus és különböző katasztrófák következménye elleni közös védekezés erősítésének szükségessége. Továbbá a találkozó napirendjében szerepelt a két ország közötti határátkelés egyszerűsítése, illetve az oktatás, kultúra és sport területén történő kooperáció javítása.

Az Európai Néppárt (EPP) politikai gyűlésének tagjai egy online megbeszélés keretében vitatták meg a jelenlegi albán helyzetet, mivel a helyi politikai pártok képtelenek megegyezni a választójogi reformokkal kapcsolatban. Az EPP által kiadott közlemény felszólítja a pártokat a június 5-ei egyezmény betartására, hiszen a tisztességesés szabad választások az európai integráció sarokkövei.

Írta: Párducz Árpád

Edi Rama albán kormányfő (jobbra) Avdullah Hoti új koszovói miniszterelnököt fogadja Tiranában 2020. július 3-án.
(Forrás: MTI/EPA/Malton Dibra)

Bosznia-Hercegovina

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb többségű entitásának, a Republika Srpskának a vezetője és a hármas államelnökség szerb tagja, 2020. Szeptember 16-án látogatást tett Zágrábban, ahol találkozott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel és Zoran Milanovic államfővel. A hivatalos közlemények szerint Dodik nem az államelnökséget, hanem a bosznia-hercegovinai szerbeket képviselte a látogatáson. Az államelnökség bosnyák elnöke (Sefik Dzaferovic) és horvát tagja (Zeljko Komsic) nehezményezte az egyoldalú lépését, többek között azért, mert Dodik rendszerint az ország létét fenyegető szeparatista politikai álláspontot hangoztat. A legerősebb bosnyák politikai párt, az SDA közleménye szerint, az államelnökség és a boszniai intézmények megkerülése a találkozó szervezésekor hozzájárulnak az ország további destabilizációjához. Plenkovic horvát miniszterelnök elmondása alapján azonban a találkozón főleg infrastrukturális projektekről volt szó.

Elemzők szerint dodik horvátországi látogatása a szerbia és koszovó által korábban aláírt washingtoni egyezmény következménye. Dodik tehát, Aleksandar Vucic szerb elnök az egyesült államokhoz való közeledése miatt próbál más szövetségest keresni, mégpedig a bosnyákellenes politikájának a fenntartásához. Boszniai szerb források szerint a találkozó megszervezésében szerepet vállalt Dragan Covic is, a Boszniai Horvát Demokratikus Unió elnöke, aki Andrej Plenkoviccsal szoros kapcsolatot ápol. Dodik és Covic együttműködése azon a közös érdeken alapulhat, hogy a szerb és horvát politikai erők közösen ellensúlyozzák a bosnyák centralizáló törekvéseket, illetve hogy fenntartsák az ország széttagoltságát, vagy akár elősegítsék Bosznia-Hercegovina felbomlását.

Írta: Kőbányai Dénes

Sefik Dzaferovic, a háromtagú boszniai kollektív államelnökség bosnyák tagja (balra), Zeljko Komsic, az államelnökség horvát tagja (balról a második), valamint Milorad Dodik, az államelnökség szerb tagja (jobbra) és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (jobbról a második) tárgyalásuk előtt az Európai Bizottság brüsszeli székházában 2020. szeptember 30-án.
(Forrás: MTI/EPA/Pool/Olivier Hoslet)

Észak-Macedónia

Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök szeptember 22-én levelet továbbított I. Bertalan konstantinápolyi pátriárkához, hogy ismerje el a macedón ortodox egyház autokefáliáját, azaz egyházi independenciáját a szerb ortodox egyháztól. A macedón ortodox egyház ohridi érseksége még 1967-ben kinyilvánította függetlenségét a szerbektől, azonban ezt sem a konstantinápolyi patriarchátus, sem a többi ortodox egyház nem ismerte el, így az hivatalosan nem lépett érvénybe. Bár a szerbektől széleskörű autonómiát kaptak 2002-ben, a Nišben aláírt egyezség keretében, a macedónok ragaszkodnak a teljes egyházi függetlenséghez és egyenrangúsághoz. 2018-ban Zaev hasonló kéréssel fordult I. Bertalanhoz, így a mostani lépés is egy hosszadalmas folyamat újabb állomásának tekinthető.

Október elsején megkezdődött a tanév az észak-macedón iskolákban, miután szeptemberben a hatóságok egy hónappal elhalasztották azt a koronavírus-járvány miatt. A távoktatás rendszerének egységes bevezetése és tesztelése egyelőre folyamatban van, ezért a tervek szerint az általános iskolák első három osztályának személyes jelenléti formában lesznek megtartva a tanórák. Mind az oktatók, mind a diákok részéről kritikák érték az online oktatásra való átállást. A tanárok szerint ugyanis nem volt elég idő a távoktatáshoz szükséges készségek elsajátítására, egy középiskola diákjai pedig bojkottal való fenyegetéssel próbálják felhívni a figyelmet az ilyen módú oktatás elégtelen színvonalára. Az országban jelenleg nagyjából 2300 aktív fertőzöttet vettek nyilvántartásban, a járvány kitörése óta pedig több mint 700 ember hunyt el a vírus okozta szövődményekben.

Írta: Kocsis Máté

Védőmaszkos járókelők Szkopjéban 2020. június 4-én.
(Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Montenegró

Története legrosszabb eredményét érte el a montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), ami elvesztette a 2020-as parlamenti választásokat. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy szűk többséggel az ellenzék alkothat koalíciós kormányt, aminek vezető ereje a főként szerb származású és szerb ortodox vallású embereket megszólító, Montenegró Jövőjéért politikai tömörülés lett. A DPS 1991 óta kormányzott, élén az önálló ország atyjával, Milo Djukanoviccsal, aki volt már miniszterelnök is, jelenleg pedig az elnöki tisztséget tölti be. Irányítása alatt vált Montenegró független nemzetté 2006-ban, majd NATO-taggá 2017-ben.

Egyes szakértők a januárban életbelépett vallásügyi törvénynek tulajdonítják az elvesztett választást. A törvény értelmében több olyan, jelenleg a szerb ortodox egyház kezében lévő montenegrói ingatlan került Podgorica tulajdonába, amely 1918 előtt (vagyis az első független Montenegró önállósodását megelőzően) az államé volt. Mindennek ellenére szeptember 6-án tömegtüntetések kezdődtek a fővárosban a tradicionálisan nyugatbarát Djukanovics mellett, attól tartva, hogy az ország irányítását szerb- és oroszbarát erők veszik át. Elemzők szerint elképzelhető, hogy az új vezetéssel a radikális irányváltás következik be Montenegróban. Zdravko Krivokapics, a győztes ellenzéki tömb vezetője és a miniszterelnöki poszt várományosa ugyanakkor nem ért egyet az elemzők állításával, ugyanis kijelentette: „nem igaz, hogy szerb- vagy oroszbarátok lennénk, és az sem, hogy NATO-ellenesek. Nyugatbarát elkötelezettségünk megkérdőjelezhetetlen”.

Krivokapics a Montenegró Jövőjéért elnevezésű koalícióval 27, a parlament új elnöke, Aleksa Becics által vezetett Béke a mi nemzetünk párt 10, míg a Dritan Abazovics fémjelezte Fekete-fehéren lista 4 helyet szerzett a 81 fős törvényhozásban. Szakértők egyetértenek abban, hogy a kormánykoalíció megalakítása jelentősen elhúzódhat, ugyanis Djukanovics elnöknek három hónapja van, hogy elfogadja azt, és várhatóan nem fog az ellenzék segítségére sietni. Krivokapics saját állítása szerint professzori munkájából a „diszkriminatív egyháztörvényt” követően lépett át a politikába.

Írta: Gönczi Róbert

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő képviselők állnak a padok között az új montenegrói parlament alakuló ülésén Podgoricában 2020. szeptember 23-án.
(Forrás: MTI/EPA/Boris Pejovic)

Szerbia

2020. szeptember 4-én Aleksandar Vučić szerb államfő és Avdullah Hoti koszovói miniszterelnök – egy hetes washingtoni egyeztetést követően – a két ország közötti gazdasági kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodást írt alá. A több évtizede húzódó szerb-koszovói szembenállás enyhítésére tett kísérletet az egyezmény, azonban az esemény több szempontból is felkeltette és megosztotta a nemzetközi közvélemény figyelmét, véleményét.

A dokumentum elkészítése után Vučić kiemelte: Donald Trump amerikai elnökkel írták alá a megállapodást, Koszovó pedig nem szerepel a szerződő felek között a szerb kéziratban. Később kiderült, hogy az elnök kijelentésének valódi oka mögött az a jogi kötelezettség húzódott, hogy megfeleljen az országa alkotmányának, mely szerint Koszovó még mindig Szerbia részét képezi.

Amennyiben a megállapodás gazdasági oldalát tekintjük át, annak megvalósulása valóban kölcsönösen előnyös lenne: új vasút- és úthálózat épülne – így Szerbia új vasútvonalra és Durres-ig terjedő tengeri kijáratra tenne szert – és az országok arra is kötelezettséget vállaltak, hogy a legkorszerűbb eszközöket alkalmazzák a határátkelőhelyeiken a biztonsági kockázatok kiszűrésére.

A megállapodás értékeléséhez továbbá fontos megjegyezni, hogy Ana Brnabić szerb kormányfő hazájából követte az események alakulását és kihangsúlyozta: Szerbia továbbra is jó kapcsolatokra törekszik Kínával és Oroszországgal, amit azzal támasztott alá, hogy sikerült elkerülniük energiaellátásuk diverzifikálását és így továbbra is csak orosz cseppfolyósított gázt fognak importálni.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Aleksandar Vucic szerb államfő (balra) Donald Trump amerikai elnökkel beszél, miután gazdasági kapcsolatokról szóló megállapodásokat írt alá Avdullah Hoti koszovói miniszterelnökkel a szerb-koszovói csúcstalálkozón a washingtoni Fehér Házban 2020. szeptember 4-én.
(Forrás: MTI/AP/Evan Vucci)

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett, Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. Az immáron második hete tartó konfliktus során a Hegyi-Karabah fővárosának számító Sztepanakertet is rakétacsapások érték. Azerbajdzsán azt állítja, hogy a városai ellen indított csapások kiindulópontja nem a Hegyi-Karabah, hanem Örményország volt. Nemzetközi közbelépés ez idáig nem történt, csupán diplomáciai úton szólították fel a két felet a harcok befejezésére. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

Bár nem egyedülálló eset a fegyveres összetűzés a Hegyi-Karabah területén, mégis kétségkívül ez az elmúlt évek legvéresebb és katonai értelemben legkomolyabb fegyveres szembenállása a térségben, amely időtartamában is meghaladja a korábbiakat. A történtek aktualitása és egy lehetséges háború eszkalálódása miatt írásom célja bemutatni a Hegyi-Karabah történetét, a konfliktus nemzetközi szereplőit és az azeri-örmény erőviszonyokat.

Az örmény védelmi minisztérium által közreadott kép az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokról a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. október 6-án. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/EPA/Örmény védelmi minisztérium)

Hegyi-Karabah Köztársaság története

A Kaukázus déli részén található Hegyi-Karabah régiót a Szovjetunió hozta létre az 1920-as években Azerbajdzsánon belül. Lakosságát tekintve több, mint 90 százalékban örmények lakják és az örmények a területet „ősi szálláshelynek” tekintik. A XX. század folyamán a Hegyi-Karabah több kísérletet tett arra, hogy egyesüljön Örményországgal; a leglátványosabb lépések erre vonatkozóan már a gyengülő szovjet érában az 1988-as ígéret volt, miszerint kiválnak Azerbajdzsánból, valamint a Függetlenségi referendum 1991-ben. Ezt Azerbajdzsán nem hagyta, így hat éven át tartott a hegyi-karabahi háború (1988-1994). A fegyveres konfliktus során Örményország segítette a Hegyi-Karabah Köztársaságot, amely 1994-re elérte, hogy az enklávén kívül eső területeket is elfoglalhatott és az irányítása alatt tarthatott. A konfliktus során az etnikai tisztogatások eredményeként számos lakos elhagyta a térséget. A háború végül orosz közbelépéssel tűzszünettel zárult. Eredményesnek bizonyult a tekintetben, hogy a Hegyi-Karabah, mint egy új köztársaság, kikiáltotta függetlenségét, azonban békekötés nem született. A terület jogilag a mai napig Azerbajdzsánhoz tartozik, ugyanis egy állam sem ismerte el hivatalosan függetlenségét, még Örményország sem.

Befagyott konfliktus

Fontos kiemelni, hogy a hat évet át tartó háborúnak nem békekötés, hanem tűzszüneti megállapodás vetett véget, így a konfliktust hivatalosan sosem sikerült végleges lezárni. A háború óta eltelt évtizedek során a tűzszüneti megállapodást mindkét fél időről-időre megszegi. Az elmúlt évek legforróbb pontja a 2016-os négynapos háború volt, melyet az azeri fél kezdett és bár az előretörésük sikeressége nem tartott sokáig, több hegyi-karabahi területet is meg tudtak szerezni. Ezt a pár napos konfliktust végül fegyverszünettel zárták le, melyben az EBESZ is segédkezett, a Minszki Csoport létrehozásával.

A Minszki Csoportot 1992-ben alapították annak érdekében, hogy békés megoldást találjon és a felek között, valamint közvetítsen Hegyi-Karabah kérdésében. Az EBESZ Minszki Csoportjának három társelnöke van; Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország, akik az elmúlt évtizedekben számos kezdeményezést tettek a helyzet megoldására, azonban nagy sikereket nem tudtak elérni. Oroszország részvételét egyébként is több kritika éri; vannak, akik úgy gondolják, hogy Oroszország mesterségesen generálja a konfliktus Baku és Jereván között, hiszen így tudja megtartani hatalmi pozícióját a térség felett. A 2016-os konfliktus értékelésekor nemzetközi szinten többen arra gondoltak, hogy Oroszország mozgatta a szálakat a háttérben (az ukrán válság és a szíriai beavatkozása miatt), de végül megállapították, hogy nem így történt. Oroszország szerepe rendkívül nagyon fontos a karabahi konfliktusban, ugyanis a békekötéskor az orosz politikai résztvevők és diplomaták a Minszki Csoport többi tagja nélkül is eredményes munkát tudtak végezni.

Nemzetközi szereplők

Korábbi kutatások alapján elmondható, hogy a hegyi-karabahi konfliktus nem ideológiai, hanem inkább politikai érdekellentétek következménye. Ebből adódóan a két egymásnak feszülő fél eltérő vallása nem alapja a konfliktusnak és ez meglátszik abból a szempontból is, hogy mely országok támogatják a két oldalt.

A síita Azerbajdzsán elsődleges támogatója Törökország; a két állam jó kapcsolata történelmi múltra tekint vissza. Mindig is „két állam, egy nemzetként” tekintettek egymásra, és török-örmény diplomáciai kapcsolat lényegében nem is létezik, ezzel kifejezve támogatásukat Baku felé a Hegyi-Karabah helyzete miatt. Ezzel szemben a szintén síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban két oka van, egyrészt Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól. Másrészt mind Irán, mind Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger országai között vannak, így közöttük az ezzel kapcsolatos határviták miatt is hosszú évtizedek óta húzódó érdekellentétek vannak.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (balra) és Hazar Zaríf Ibrahimoglu, Azerbajdzsán törökországi nagykövete üdvözlik egymást találkozójuk előtt Ankarában 2020. szeptember 29-én. Cavusoglu újra felszólította Örményországot, hogy vonuljon ki a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területéről. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el.
(Forrás: MTI/AP/Török külügyminisztérium/Cem Ozdel)

A Nyugat nagy része, köztük az Egyesült Államok álláspontja is érdekes. Legtöbbször Örményországot támogatják a konfliktusban, ez elsősorban az elvileg demokratikus azeri politikai rendszer megkérdőjelezhetősége miatt van így. Ennek ellenére az USA már a korábbi, de a jelenleg is zajló konfliktus során sem vállalt aktív szerepet, ami még inkább megerősíti Oroszország fennhatóságát a térség felett.

Gazdasági erőviszonyok

Örményország és Azerbajdzsán között komoly fegyverkezési verseny van. Az örmény fegyveres erők elengedhetetlenek a Hegyi-Karabah számára, hiszen egyedül nem lenne képes felvenni a versenyt az azeri hadsereggel. A számok azt mutatják, hogy az azeriek közel hét és félszer annyi anyagi forrást tudnak biztosítani a katonai kiadásokra, mint az örmények. Azerbajdzsán főként a 2016-os négynapos háború után kezdett el ismételten védelmi kiadásaira költeni, amelynek anyagi feltételei elsősorban az olajbevételeinek köszönhető.

Az ISSICEU egy hiánypótló tanulmányt írt, amely kifejezetten a Hegyi-Karabah politikai gazdaságát vizsgálja. A Hegyi-Karabah gazdaságát Örményország és a diaszpóra tartja szinten. A költségvetéshez előbbi több millió dollár értékben, ún. állami kölcsönöket biztosít, ez azt jelenti, hogy a Hegyi-Karabah gazdaságának több, mint fele teljes mértékben az örmény támogatástól függ. Emellett nem elhanyagolható a világon lévő örmény diaszpóra támogatása sem, az innen érkező jövedelmet főként az infrastruktúrára, az oktatási rendszerre és az egészségügyi rendszerre fordítják.

Érdekesség, hogy Oroszország külügyminisztere, Sergei Lavrov is örmény származású. A 2018 óta miniszteri pozíciót betöltő politikus többször nyilatkozott, illetve közvetített a két fél között, több-kevesebb sikerrel. Legutóbb idén tavasszal okozott gondot egy rosszul megfogalmazott nyilatkozatával, amelyben a „régió felszabadítása” és „szakaszos megközelítés” kifejezéseket használta, mindezt a konfliktus megoldásáról szóló diskurzus során. Előbbi kifejezés az örmény fennhatóság alatt lévő területekre vonatkozik, utóbbi pedig az elfoglalt területek visszaadását foglalja magában. Ezt az örmények természetesen sérelmezték, így ez a megoldási csomag sem valósulhatott meg.

Örményország gazdasága a posztszovjet államok között igen jelentős volt az elmúlt években, amit főleg a fémbányászat és az informatikai ipar fellendülése eredményezett, de a szolgáltatóipar és az idegenforgalom is jelentős. Bár az elmúlt években némi lassulás volt látható a legkomolyabb problémát most mégis a COVID-19 járvány okozta bezárás eredményez. Jereván nem olajexportőr, ami kiszolgáltatottá teszi a térség más szereplői felé.

Azerbajdzsán fő gazdasági erejét a fosszilis üzemanyagok exportja adja, legnagyobb gazdasági növekedést a 2000-es években produkált. Gazdaságának épp ez a legnagyobb problémája, hogy exportja túlságosan is az olajra épül, kevés más terméke van az azerieknek, ami versenyképes lenne a világon. Épp ezért érzékenyen érintette tavasszal Azerbajdzsán szénhidrogénfüggő gazdaságát a gyorsan zuhanó olajárak is, amit rögtön utána a COVID-19 miatti bezárás követte.

Gazdasági szempontok alapján szedte össze 2018-ban a Berlin Economics azt, hogy mivel járna az örmény és azeri gazdaságra nézve a békekötés. Az elemzés három fő szektort vizsgált; az államháztartást, az energia- és vízszektort, valamint a pénzügyi szektort. Mindhárom szektorra kimutatták, hogy a béke nagy gazdasági hasznot hozna, és ezáltal mindkét ország gazdasági érdeke lenne. Örményország emellett nagyon erőteljesen profitálna a jelentős költségvetési megtakarításokból, aminek oka az erőművekbe történő költséges beruházásainak csökkent igénye is. Azeri oldalról főleg az emberi erőforrásnál lehet kimutatni a hasznot, amely a mezőgazdasági, valamint az olajiparban jelentene hosszútávon számokat.

Ez természetesen csak egy feltételezés, egy lehetséges béke lehetséges kimenetele. Jelenleg az látszik, hogy a hegyi-karabahi erőegyensúly versenyében Baku felé hajlik a mérleg. Komoly olajbevétele van, ami képessé teszi a fegyverkezésre és szövetségeseket is könnyebben szerez. Jereván ehhez képest jóval szűkebb mozgástérrel rendelkezik.

2020. október 1-jén közreadott kép örmény önkéntesekről egy toborzó központban, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban fekvő Hadrutban szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/AP/Karen Mirzoyan)

Összegzés

A Hegyi-Karabah konfliktus aligha nevezhető ma már befagyott konfliktusnak. Az elmúlt évek során folyamatosan növekvő feszültség, és egyre gyarapodó számú fegyveres összecsapások miatt emberek százai vesztették már életüket. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus könnyen tényleges háborúvá eszkalálódhat, amit nagy valószínűséggel az azeri fél nyerne meg. A nemzetközi beavatkozás is kockázattal jár, az Egyesült Államok az amerikai elnökválasztás előtt nem valószínű, hogy bármi érdemi lépést is tenne ez ügyben, Törökország nyíltan támogatja ismét Bakut, míg a nyugati államok csupán diplomáciai úton fejezték ki egyet nem értésüket a konfliktussal kapcsolatban. Így elképzelhető, hogy ismét Oroszország lesz az, aki pontot tesz a konfliktus végére, de hosszútávú megoldásra nemigen számíthatunk.

Írta: Ács Nóra

További felhasznált irodalom:
Barrowman-Welton (2016): The political economy of conflict in Nagorno-Karabakh, ISSICEU
Berlin Economics (2018): The economic effect of a resolution of the Nagorno-Karabakh conflict on Armenia and Azerbaijan
Háda-Tálas (szerk.) (2014): Regionális biztonsági tanulmányok
Hratch Tchilingirian (1998): Religious Discourse on the Conflict in Nagorno Karabakh
Moshe Gammer (2015): Separatism in the Northern Caucasus
Patricia Carley (1998): Nagorno-Karabakh: Searching for a Solution
Svante E. Cornell (1998): Iran and the Caucasus
Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban, Külügyi és Külgazdasági Intézet, Letöltés dátuma: 2020. október 2. https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

Kedves Olvasó!

Az Ázsia Műhely újraindulásával a szakkollégistáknak ismét lehetősége nyílt a kontinens biztonsági folyamatainak mélyebb megismerésére. Különösen fontos számunkra a térség bemutatása, köztudatba emelése, valamint az, hogy a biztonsagpolitika.hu biztonságpolitikai szakmai portál olvasói igényes, tudományos, egyúttal izgalmas, havonta megjelenő összefoglalókon keresztül értesüljenek napjaink eseményeiről.

Nagy örömmel töltött el bennünket a műhely elindulása, bízunk abban, hogy hírfigyelőnk képes felkelteni és fenntartani olvasóink figyelmét!

Györgyi Dominika

(az Ázsia Műhely koordinátora)

Miniszerelnökváltás Japánban – Szuga Josihide

Nem kevéssé érte váratlanul a világot Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről. Mostani mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően.

Mivel a Liberális Demokrata Párt (LDP) mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én egy zártkörű szavazáson került sor. Ezen a szavazáson a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott korábbi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy különleges ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Éppen ezért várhatóan folytatni fogja az elődje által megkezdett, de még be nem fejezett gazdaságpolitikát, az Abenomicsot. Már megválasztását követően rögtön bele került a mélyvízbe: az új kormányfőnek olyan komoly kihívásokkal kell szembenéznie, mint a koronavírus járvány, és a következő évre áttett tokiói olimpia kérdése. Ezek mellett számos olyan területen várnak tőle reformot, amelyekhez elődje félt hozzányúlni. Példaként említhetjük a hivatali adminisztrációt, és a bankszektort érintő rendszerszintű problémákat; a már betegesen munkaközpontú társadalmi berendezkedést vagy akár a japán nők szélesebb körű társadalmi szerepvállalásának kérdését. Ezekhez társul az évek óta ígérgetett alkotmányreform; Hszi Csin-ping hivatalos látogatásának megszervezése; illetve az Oroszországgal történő megegyezés a vitatott hovatartozású északi szigetekkel kapcsolatban. Kérdéses, hogy ezekből mennyi minden fog teljesülni az elkövetkező egy év során, és mely problémák maradnak a következő kormányfőre.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Megtapsolják Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője (középen), miután megválasztották kormányfőnek a japán parlament alsóházában Tokióban 2020. szeptember 16-án. A korábbi miniszterelnök, Abe Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi)

Hongkong-i tüntetések

A kínai fennhatóság alá tartozó városállamban az új nemzetbiztonsági törvény elfogadását követően felélénkültek a tavaly november óta tartó demonstrációk. A hongkongi hatóságok bejelentették, hogy a média akkreditációinak csak a nemzetközileg elismert és a kormányzati információs rendszerben számon tartott típusait engedélyezik. A szabályozás értelmében a Hongkongi Újságírók Szövetségének (HKJA) és Hongkong-i Sajtófotósok Szövetségének (HKPA) munkatársai nem vehetnek részt sajtótájékoztatókon, valamint kiszolgáltatottabbak lesznek a rendőri intézkedéseknek a demonstrációk során. A hírszövetségek szerint, a lépés nagymértékben korlátozza a sajtószabadságot és a hiteles tudósítást a városban zajló valós eseményekről és azok nemzetközi következményeiről. A hongkongi rendőrség főfelügyelője cáfolta a felmerülő aggályokat, azonban megerősítette, hogy a rendőri sajtótájékoztatókon és nem nyilvános eseményeken szabadúszó és hallgatói újságírók az elkövetkezőkben nem vehetnek részt.

Írta: Zernig Csombor

Demokráciapárti tüntetők a Kínai Népköztársaság alapításának 71. évfordulója alkalmából rendezett és a hatóságok által nem engedélyezett tiltakozáson Hongkongban 2020. október 1-jén.
(Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)

Srí Lanka 20. alkotmánymódosítása

2020. augusztus 5-én a Népi Front (SLPP) nyerte a parlamenti választásokat Srí Lankán. A 225 parlamenti székből 145-öt foglaltak el, ez kiegészül a szövetségeseik által megszerzett további 5 mandátummal, így az SLPP kétharmados, alkotmányozó többséghez jutott. A miniszterelnöki széket Mahinda Radzsapaksza foglalta el, aki a tavaly novemberben megválasztott elnök, Gotabaja Radzsapaksza bátyja. A Radzsapaksze család régóta aktív résztvevője a Srí Lanka-i politikai életnek, Mahinda 2005 és 2015 között töltötte be az elnöki pozíciót, 2009-ben az ő vezetése alatt záródott le az 1983 óta tartó polgárháború.

A Mahinda elnöklése alatt elfogadott 18. alkotmánymódosítás eltörölte az elnök hivatali idejét két hatéves ciklusra korlátozó limitet, és az államfő kezében centralizálta a hatalmat. 2015-ben, Mahinda leváltása után az új kormány az 19. alkotmánymódosítással újra két ciklusban maximalizálta az elnöki székben eltölthető időt, valamint a ciklusok hosszát öt évre csökkentette. Emellett lefektettet egy 35 éves alsó korhatárt az elnökjelöltek számára, és kizárta a kettős állampolgárokat a választásokról. Gotabajának ezért le kellett mondania egyesült államokbeli állampolgárságáról, hogy indulhasson a tavalyi választásokon.

A Mahinda és kormánya által előkészített 20. alkotmánymódosítás közel teljesen felülírná az előzőt, szinte csak az öt éves ciklusok és a két ciklusos limit maradna érintetlen. Az elnök mentesülne minden jogi felelősségre vonás alól, egymaga nevezhetné ki és menthetné fel a bizottságok elnökeit, a minisztereket és a miniszterelnököt, bármilyen miniszteri hatáskört magára ruházhatna, valamint a parlamentet annak felállításától számított egy év után feloszlathatná. Újra indulhatnának a választásokon kettős állampolgárok, és az elnöki pozíció betöltésének korhatárát 30 évre csökkentené. A törvényjavaslatokat két hét helyett csupán egy héttel azelőtt kellene nyilvánosságra hozni, hogy azok a parlament elé kerülnének. Az új kormány eközben egy teljesen új alkotmány megalkotásán is dolgozik, amelynek fő célja a tamil kisebbség érdekeit védő, a 13. alkotmánymódosításban bevezetett tartományi tanácsok rendszerének eltörlése és a választási rendszer módosítása lehet.

Írta: Varga Domonkos

Voksolásra várók sorakoznak egy colombói szavazóhelyiség előtt 2020. augusztus 5-én, a Srí Lanka-i parlamenti választások napján.
(Forrás: MTI/EPA/Chamila Karunarathne)

Tüntetések a mezőgazdaságért

Szeptember 27-én írta alá az indiai elnök az új mezőgazdasági törvénycsomagot, mely már a parlament padsorai között hatalmas vitát generált, összesen 4 tagállam fejtette ki ellenérzéseit és több helyen is tüntetéseket robbantott ki.

Az új törvények mögött megbúvó jogalkotói szándék a befektetések növelése az ágazatban, illetve a mezőgazdasági áruk piacának liberalizálása. A túloldal azonban úgy véli, hogy a módosítás előnytelen üzletekbe kényszeríti a gazdákat, és a termékeik államilag meghatározott minimum árának eltörlésével veszítenek a gazdák a helyi piacokon való értékesítés során. Emellett a tagállamok hatalmas bevételektől eshetnek el a mezőgazdaság átszervezésével.

A tüntetések eseményi közül kiemelkedő epizód a pandzsábi Kongresszus Párt ifjúsági szövetségének tiltakozása. A szervezet több tagját is (beleértve az elnököt) letartóztatták, mivel az általuk szervezett tüntetésen felgyújtottak egy traktort, majd csak a rendőri intézkedés akadályozta meg őket abban, hogy a szövetségi fővárosba tartó autópályát elbarikádozzák.

Az indiai miniszterelnök Narendra Modi szerint a traktor felgyújtása a parasztok megsértése. Ezen túl még azt tette hozzá, hogy rengeteg tüntető már csak magáért a tüntetés miatt megy ki, és kevésbé a parasztok érdekeinek védelméért. „A politikájuk lényege kizárólag az ellenkezés” – zárta le a gondolatot a kormányfő.

Írta: Kertai Zoltán Péter

A kormány ellen mezőgazdasági törvények miatt tüntető indiai parasztgazdák Újdelhibe vonulnak a főváros közelében fekvő Noidából 2020. szeptember 25-én. Az indiai kormány szerint a néhány nappal korábban elfogadott törvények előmozdítják a magánbefektetések mezőgazdaságba áramlását és ezáltal az ágazat termelékenységét, a parasztok viszont attól tartanak, rosszul járnak, a vállalkozók alacsony áron fogják felvásárolni a terményeiket.
(Forrás: MTI/AP/Altaf Kadri)

Alkotmányos reform Thaiföldön?

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a kormányellenes tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű tüntetéseket, melyek célja a demokrácia előmozdítására és a monarchia reformjára való felszólítás – a kritikus hangok szerint a jelenlegi alkotmány csupán azt szolgálta, hogy a jelenlegi miniszterelnök (a katonai junta korábbi vezetője), Prayut Chan-o-cha a tavalyi választásokat követően is hatalmon maradhasson. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódnak Bangkok utcáin.

Eközben a változtatások ellenzői, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoport is aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor az aláírások eredetiségét sokan kétségbe vonják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos társadalmi feszültség várhatóan tovább fog nőni Thaiföldön.

Írta: Györgyi Dominika

A demokráciát követelő kétnapos tüntetés második napja a thaiföldi fővárosban, Bangkokban 2020. szeptember 20-án.
(Forrás: MTI/EPA/Narong Szangnak)