Biztonságpolitika.hu

Szervezett bűnözés, elszabaduló erőszak és keresztények elleni vandalizmus Svédországban

„Svédország elveszíti az uralmat saját területe felett” – nyilatkozta nemrég Ivar Arpi, svéd rovatvezető a Berlingske Tidende dán lapnak. „Ezek a szörnyű bűncselekmények a gettokultúrához kapcsolódnak … Az újságírók nem szeretnek róla írni, a politikusok nem akarnak erről beszélni, a kutatók pedig nem akarnak hozzáérni. Szisztematikus tudatlanság van.”

Állításait látszik megerősíteni azok a rendőrségi nyilatkozatok és hírek is, amelyek az utóbb időben bejárták a svéd sajtót. Göteborg Angered városrészében például egy, az Ali Khan klánhoz köthető bűnbanda fegyveres tagjai úttorlaszokat emeltek és ellenőrzőpontot állítottak fel, a be- és kimenő forgalom figyelésére. A rendőrség szerint több mint 200 esetben történt bejelentés a bűnszervezet ellen, azonban szinte az összes ügyet le kellett zárni, miután az áldozatokat és szemtanúkat megfenyegették a bandatagok (a szintén göteborgi Lövgardes iskola egy tanárját, aki szintén szemtanú volt, munka után elrabolták és bántalmazták). Felkavarta a közvéleményt az a több eset is, ami napvilágot látott, melyekben sokszor kiskorúak váltak elszenvedőivé a bűncselekményeknek (legsúlyosabbak: erőszakos rablótámadás, szexuális bántalmazás és gyilkosság).

További hír volt, hogy ismeretlen elkövetők a malmői Västra Skrävlinge templomot egymás után hét éjszaka rongálták meg, a támadásban betörték az ablakokat és szobrokat törtek darabokra, köztük Krisztusét is. Ezt később a svéd demokrata párt malmői szervezete határozottan elítélte a nyilatkozatában: „Figyelembe véve a Västra Skrävlinge templom megrongálását, amelyet láttunk, és a rendszerszintű rongálást, amelyet temetőinkben tapasztalunk, kijelenthetjük ez egy olyan terület, amelyen a Svéd Egyháznak együtt kell működnie. Sajnálatos módon bizonyos csoportok ellenszenvvel viseltetnek az egyház és keresztény kultúra ellen. Malmőben Svédország nem lehet passzív, miközben keresztény kulturális örökségét rongálják.”

Írta: Hende Olivér

Lángoló barikád mellett állnak fiatalok Malmőben 2008. december 19-én, amikor második napja tartottak a rendbontások a dél-svédországi város Rosengard nevű negyedében. A zömmel muszlim bevándorlók lakta külvárosi negyedben élő fiatalok egy helyi iszlám kulturális központ bezárása miatt tiltakoztak. (Forrás: MTI/EPA/Dr Rago Prvulovic)

Ismételt merénylet a Charlie Hebdo ellen

Szeptember 2-án megkezdődött a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen, 2015 januárjában végrehajtott terrortámadás 14 elkövetőjének bírósági tárgyalása. Az esemény apropóján a szatirikus francia hetilap szerkesztői úgy döntöttek, hogy öt évvel a 12 halálos áldozatot követelő támadás után újból megjelentetik azt a lapszámot, amely annak idején Mohamed próféta kifigurázásával nagy port kavart a muszlim világban.

A bejelentésre természetesen a világ számos pontjáról reagáltak az iszlám hívői. Megannyi muszlim országban demonstrálni kezdtek a hetilap ellen: Pakisztánban például a francia nagykövet kiutasításáért és az európai ország termékeinek bojkottálásáért léptek fel a helyiek, míg Törökországban a tüntetők Emmanuel Macron irányába címezték fenyegető hangvételű üzeneteiket, miután a francia államfő kijelentette, hogy országában az embereknek joguk van a blaszfémikus cselekedetek elkövetéséhez. A képregény újbóli megjelentetésének hírére az al-Kaida is üzent a Charlie Hebdonak. A terrorszervezet felhívta a szerkesztőség figyelmét arra, hogy tévednek, amennyiben azt gondolják, hogy a 2015-ös terrortámadás egy megismételhetetlen akció volt velük szemben.

A hónap végére a konfliktushelyzet egy újabb párizsi támadásban csúcsosodott ki. Szeptember 25-én egy fiatal férfi a Charlie Hebdo korábbi épülete előtt megkéselt két ott tartózkodó, a Premières Lignes produkciós társaságnak dolgozó személyt. A kiérkező rendőrök először egy 18 éves pakisztáni és egy 33 éves algériai származású férfit tartóztattak le, mostanra pedig összesen hét olyan személyt állítottak elő, akik érintettek lehetnek az ügyben. A merénylő állítása szerint a támadás eredetileg a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen irányult a karikatúra újrapublikálása miatt. Az esemény után Jean Castex francia miniszterelnök szorgalmazta az határozottabb fellépést a terrorizmus ellen, azzal az indokkal, hogy a köztársaság ellenségei nem nyerhetnek.

Írta: Fuksz Emese

Rendőrök járőröznek a helyszín közelében 2020. szeptember 25-én, miután egy késes támadó négy embert megsebesített a Charlie Hebdo szatirikus lap egykori párizsi szerkesztőségének környékén. A támadót őrizetbe vették.
(Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Szélsőjobboldali neonácik ellen: német és finn körkép

Leváltották Németországban a katonai elhárítás (Militärischer Abschirmdienst; MAD) vezetőjét. Christof Gramm 2015-óta töltötte be a posztot, kinevezését követően reformok sorába kezdett annak érdekében, hogy kiszűrjék a szélsőséges elemeket a Bundeswehren belül, munkáját azonban védelmi minisztérium elégtelennek ítélte. Grammot korábban is már több kritika érte, legutóbb például januárban amikor egy jelentés szerint több száz szélsőjobboldali szimpatizáns szolgált a hadseregben, közülük többen a (már azóta részben feloszlatott) különleges erőknél (Kommando Spezialkräfte; KSK).

A finn Legfelsőbb Bíróság betiltotta a magát Északi Ellenállás Mozgalomként (Nordic Resistance Movement; NRM) hirdető neonáci csoportot, arra hivatkozva, hogy tevékenységével jelentős mértékben sérti az országban hatályos törvényeket (az indoklás szerint a nyíltan erőszakos és rasszista szervezet azért sem élvezheti a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát, mert tevékenységének jellege a természeténél fogva az e jogokkal való visszaélést vonja maga után).

Az NRM egyik tagját, Jesse Torniainent, korábban két év börtönre ítélték súlyos bántalmazásért, amiért 2016-ban egy tüntetésen mellkason rúgott egy 28 éves férfit, aki később belehalt így szerzett sérüléseibe. A haláleset felhívta a közvélemény és hatóságok figyelmét a veszélyre, majd pedig elvezetett több rasszista és szélsőséges szervezet betiltásához.

Heikki Lausmaa, az országos rendőrfőfelügyelő az YLE finn műsorszolgáltatónak elmondta, hogy „a Legfelsőbb Bíróság döntése egyértelmű, melynek értelmében az erőszakos, rasszista vagy más az emberi méltóságot sértő beszédet használó szervezeteknek nincs helye a finn társadalomban”.

Írta: Hende Olivér

Szélsőjobboldali tiltakozók rendőrökkel vitatkoznak a szászországi Chemnitzben, ahol a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen, a Pegida német mozgalom és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes párt szimpatizánsai tüntetést tartottak 2018. szeptember 1-jén amiatt, hogy a városban augusztus 26-ra virradóra egy iraki és egy szíriai bevándorló agyonszúrt egy 35 éves német férfit. A bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen legalább kilenc ember megsérült. (Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek)

Történelmi megállapodás a Közel-Keleten

Szeptember 15-én Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök jelenlétében aláírta az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein a zsidó állammal a diplomáciai kapcsolatok létrehozásáról szóló egyezményt. Az egyezményt a Bibliára való utalással Ábrahám-egyezségnek neveztek el. Trump a megállapodást egy „új Közel-Kelet hajnalának” nevezte. Az aláírási ceremónián az Unió külügyminiszterei közül egyedül Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter vett részt. „Megváltoztatjuk a történelem menetét. A megosztottság, a konfliktusok évtizedei után új Közel-Kelet születik, köszönhetően e három ország vezetőinek és bátorságuknak. Jelentős lépést teszünk egy olyan jövő irányába, melyben az emberek vallásuktól és származásuktól függetlenül élhetnek együtt békében és jólétben” – fogalmazott az amerikai elnök. Netanjahu osztotta Trump véleményét: „ez egy sarokpont a történelemben, mely a béke új hajnalát harangozza be” – fogalmazott. A megállapodást ugyanakkor agresszióként értékelte Palesztina. A Palesztin Hatóság egyik minisztere, Ahmad Majdalani egyenesen „népe hátba szúrásának” nevezte a lépést, a Hamász pedig bosszút ígért.

Elemzők egyetértenek abban, hogy az egyezmény az aláíró arab államok számára több szempontból is nyereséges. „A békekötő arab államok számottevő külgazdasági fejlődésre, technológiai és hírszerzési tapasztalatcserére, valamint diplomáciai jelentőségük növekedésekre számíthatnak a jövőben” – fogalmazott Fodor Márk Joszipovics, szakkollégiumunk tagja a Magyar Hírlap hasábjain. Izrael a megegyezés fejében megígérte a megszállás alatt álló Jordán-folyó völgyében található telepek elcsatolási tervének elnapolását, mellyel az aláíró arab államok a palesztin függetlenség védelmezőjeként léphetnek fel, a zsidó állam pedig józannak és tárgyalóképesnek mutathatja magát a világ felé. Elemzők szerint geopolitikai okai is vannak a megállapodásnak, ugyanis nagy mértékben befolyásolhatta a két arab állam döntését a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán közti állandó politikai (és vallási) konfliktus. Mind Bahrein, mind az Egyesült Arab Emirátusok Rijád szövetségese, aki úgy érzi Iránt Izraellel tudja sarokba szorítani. Az izraeli sajtó arról is beszámolt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok érdekelt az Egyesült Államok F35-ös vadászbombázóiban is, amiknek a megvásárlását Washington az aláíráshoz köthette – azonban ezt Netanjahu tagadta.

Nem csak az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein ismeri el ugyanakkor Izraelt független államnak. Egyiptom 1978-ban, Jordánia pedig 1994-ben ismerte el a zsidó államot. Az északnyugat-afrikai Mauritánia is megkezdte a diplomáciai kapcsolatok kiépítését Izraellel 1999-ben, azonban megszakította a folyamatot 2010-ben. Sokak szerint Izrael következő elismerője Szaúd-Arábia lehet, azonban ezt Rijád eddig nem igazolta.

Írta: Gönczi Róbert

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök, Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (balról jobbra) az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerződés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Kék termének erkélyén 2020. szeptember 15-én.
(Forrás: MTI/AP/Alex Brandon)

Ítélet a burgaszi robbantás ügyében és egy újabb ország, amely Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét

A bolgár bíróság, in absentia életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a libanoni származású ausztrál állampolgárt, Meliad Farahot és a kanadai állampolgárságú Hassan El-Hajj Hassant a 2012-es burgaszi izraeli turistabusz elleni terrortámadás miatt, melyben öt izraeli turista és egy helyi sofőr vesztette életét. A bizonyítékok alapján az ügyészek a támadás mögött a libanoni radikális síita Hezbollahot vélték, mely azonban tagadta részességét.

Honduras elnöke Juan Orlando Hernandez, szeptember 20-án a Twitteren jelentette be, hogy telefonon tárgyalt Benjamin Netanjahuval, a közép-amerikai ország nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a történelmi lépésre (a koronavírus járványtól függően), még az idén sor kerül.

Írta: Hende Olivér

Hozzátartozók zokognak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren, miután hazaszállították a burgaszi öngyilkos merénylet öt izraeli áldozatának koporsóját. 2012. július 18-án egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott egy izraeli utasokat szállító autóbuszon a bulgáriai Burgasz repülőtere előtt. A támadásban az öt izraeli állampolgáron kívül egy bolgár sofőr is életét vesztette, 32 ember megsebesült. (Forrás: MTI/EPA/Oliver Weiken)

Mecsetek helyzete az Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen

A kínai kormány szerint felháborító, míg a nemzetközi közösség felé jelzés értékkel bíró az a tanulmány, amelyet az ausztrál kormány által alapított kutatóközpont (think-tank), az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) tett nyilvánossá szeptember 24-én.

Az intézet kutatói a térségben fellelhető átnevelő táborok kutatásakor 900 műholdas és több helyszíni vizsgálattal igyekeztek felmérni, hogy miként hatott az ujgurok erőszakos asszimilációja azok mecseteire, szent zarándokhelyeire és temetőikre. A kutatás a 2016-tól máig tartó állapotokat mérte fel, és civil szervezetek valamint különböző sajtóorgánumok is részt vettek benne. A végső számadatok megállapításához jelenlegi műholdképeket hasonlítottak össze a korábbi évek felvételeivel.

A Hszi-Csin-ping kormányzat a nem Han kultúrába tartozó, de a régióban törzsgyökeresnek számító türk népeket és különösképpen az ujgurokat igyekszik elidegeníteni saját kultúrájuktól, nyelvüktől, hagyományaiktól. Ennek a központilag szabályozott folyamatnak része a vallási épületek, mecsetek, minaretek, sírok államilag támogatott rombolása. A tanulmány rámutat arra is, hogy Kína ezzel saját alkotmányával is szembe megy, hiszen annak 4. cikkeje kimondja a kisebbségek és a kultúrák egyenlőségét és szabadságuknak védelmét.

A mérések megmutatták, hogy Hszingcsiang tartományban 2017, az új átnevelési hullám kezdete óta 16 000 mecsetet romboltak le vagy rongáltak meg. A megfigyelők szerint megközelítőleg 7500 esetben a rombolási folyamatokat gyakran álcázzák renoválásnak, miközben eltávolítják az iszlám építészetre jellemző elemeket és vallási szimbólumokat. A lebontott épületekből gyakran készülnek utak, de előfordul, hogy az adott földterületet bevonják a mezőgazdasági termelésbe. Egyes mecseteket, mint például az 1540-ben épült kasgari nagy mecsetet újra emelik, de ezek kevésbé grandiózusok elődjeiknél.

Kasgaron sorsának bemutatásán kívül több esettanulmány is fellelhető az írásban, amelyek konkrét helyszíneket mutatnak be illusztrálva a műholdképet összevetésével. Az egyik ilyen volt a hszingcsiangi muszlimok számára központi szereppel bírt Imam Asim szentélye, melynek központjában egy sírhely volt található, ami egy szent harcos maradványait tartalmazta a VIII. századból. Ez volt az iszlámban szokásos haddzs (zarándoklat) teljesítésének ottani célja a muzulmánok számára. Ezt azonban 2019 júliusában már nem tehették meg, mivel az épületeket lerombolták, a kegytárgyak pedig eltűntek.

A felmérések megmutatták, hogy a rombolások alól a turisták által is gyakran látogatott tartományi főváros, Ürümcsi mentesült.

Wang Wenbin kínai külügyminiszter aljas hazugságnak nevezte az ASPI állításait, és azzal vádolta őket, hogy más államok megbízásából gyártanak elméleteket Kína ellen. Wang azt is hozzátette, hogy Hszingcsiang 24 000 mecsettel rendelkezik, ami jobb arány, mint a legtöbb iszlám országban.

Az ország rendszeresen minden ujgurokkal kapcsolatos intézkedés kapcsán felmerült kérdést felzárkóztató programokkal és a radikalizáció megelőzésével legitimizálja.

Írta: Kovács Ádám

Kínai katonák ügyelnek a biztonságra a pénteki ima előtt egy mecset bejáratában Ürümcsiben, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm (Xinjiang) Terület székhelyén 2009. július 10-én. Öt nappal korábban zavargásokba torkollott egy békésnek induló ujgur tiltakozó akció Ürümcsiben, az összetűzésekben legkevesebb 156 ember életét vesztette, több mint ezren megsebesültek. A katonákat a régióban őslakos muszlim ujgurok és a betelepített hanok (kínaiak) közötti etnikai villongások megfékezésére vezényelték a városba. A mecsetek a zavargások kezdete óta zárva vannak a városban. (Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel)

Szabadságvesztésre ítélhetnek egy német lelkészt amiért kritizálta a meleglobbit

Olaf Latzel, az 52 éves brémai evangélikus lelkésznek uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia ez év novemberében. A lelkész júniusban hozta nyilvánosságra egyik októberi szemináriumának hanganyagát, melyben a Pride felvonulás résztvevőit bűnözőknek hívta, a homoszexualitást pedig a társadalom degenerációjának és a civilizáció és kultúra elpusztítójának nevezte. Emellett prédikációi alatt óva intette híveit a „Genderdreck”, vagyis magyarul a „gendermocsok” és a „homolobbi” támadásaitól és veszélyeitől. A YouTube-ra feltöltött videója hamar letiltásra került, csatornáját azonban így is több mint 23 ezren követik.

A lelkész az őt ért támadások után hivatalosan is bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, és kifejtette, nem az átlagos homoszexuális emberekről beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”, az eljárás ekkor azonban már elkezdődött. A történet heves vitát váltott ki a lelkész támogatói és kritizálói között arról, hogy az eljárás a szólásszabadság korlátozása, illetve vallásüldözés vagy a gyűlöletbeszéd és uszítás elleni fellépés. Latzel mellett a német evangélikus egyház nem állt ki, a jogalkalmazói hatósági eljárást nem kommentálták, támogatói azonban gyűjtést is szerveztek neki. Eközben a brémai Szent Martin templomot, ahol a lelkész szolgál folyamatos támadások érik, az épület falain gyakran jelennek meg keresztényellenes feliratok. Azonban nem ez az első alkalom, hogy Latzelt szélsőséges beszédei és az LGBT ellenes retorikája miatt kritizálták, már 2015-ben megközelítőleg 60 teológus protestált ellene a brémai katedrális előtt. Prédikációi alatt ugyanis nem csak a homoszexuálisokat becsmérelte, hanem többek közt a pápát és egy muszlim fesztivált is, a Buddháról pedig azt mondta, egy „kövér úr”.

A német Büntető Törvénykönyv szerint három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a személy, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát sérti azzal, hogy személyeket egy adott csoporthoz tartozásuk miatt szidalmaz, rossz szándékkal megvetendőnek állít be, vagy megrágalmaz. Olaf Latzel lelkész bírósági tárgyalása november 20-án fog megkezdődni.

Írta: Ustea Dóra

Martin Luther (magyarosan Luther Márton) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás. A szobor másolata a Worms-beli Luther-emlékmű fő alakjának, melyből világszerte több reprodukció is létezik.
(Forrás: MTVA/Bizományosi: Máté Attila)

Ukrajna nem engedte át határain az ünneplő haszid zsidókat

A Ros Hásáná, azaz a zsidó újév – idén szeptember 18-20. közötti időszakra esett – volt az az esemény amely több, mint 1000 haszid zsidót vonzott a hónap közepén a fehérorosz-ukrán határra.

Ennek oka a kétnapos ünnep kiemelt fontosságában rejlik, hiszen ilyenkor emlékeznek meg a zsidók az ember teremtésének (ezúttal) 5781. évfordulójára, és mintegy megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ létezésére és újjáteremtésére. A haszidok (a judaizmus ultraortodox, Lengyelországból kiinduló válfaja) ilyenkor a közép-ukrajnai Uman városban rendeznek vidám ünneplést és egyben elzarándokolnak a város temetőjében nyugvó Nachman rabbinak, a breszlávi haszidizmus alapítójának sírjához.

Idén azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel az ukrán kormány augusztus és szeptember 28-a között leállította határforgalmát. Így ugyan a zarándokok sikeresen elhagyták Fehéroroszországot, de nem léptették be őket Ukrajnába és a határvidéken eltöltött néhány nap után kénytelenek voltak visszatérni a belarusz területekre.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Imasálat viselő ultraortodox zsidó férfiak imádkoznak a judaizmus legszentebb helyén, a jeruzsálemi Siratófalnál a zsidó újév előestéjén, 2018. szeptember 9-én. A zsidó hívők számára idén szeptember 10-én napszálltával köszönt be az újév, a ros hásáná ünnepe. (Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan)

Vallási vonzata is van, ám nem alapja Hegyi-Karabah konfliktusának

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett: Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

A többségében örmény lakta Hegyi-Karabah már a Szovjetunió idején is számos alkalommal kísérletet tett arra vonatkozóan, hogy kiváljon Azerbajdzsánból, és Örményország része legyen. Végül az 1988-1994 között zajló háborúban, melyet csupán egy tűzszüneti megállapodás zárt le, vált de facto autonóm tartománnyá, de jure azonban mai napig Azerbajdzsán része.

A térség vallási szempontból is érdekes, ugyanakkor nem ez határozza meg a két ország rossz viszonyát. A síita iszlám többségű Azerbajdzsánnak része a Hegyi-Karabah, amely területen a nagyszámú örmény lakossága révén a keresztény vallás a meghatározó. Az, hogy a vallási kérdés nem alapja a konfliktusnak az is mutatja, hogy a síita Azerbajdzsán fő támogatója Törökország, aki már kinyilvánította teljes támogatását szövetségese felé. Oroszország mindkét félnek fontos fegyverexportőre, míg a síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban az az oka, hogy Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól.

Azerbajdzsán mind a hadieszközök arányát tekintve, mind a hadikiadások terén nagyobb katonai ütőerővel rendelkezik Örményországnál. A nemzetközi felszólítás ellenére a két fél továbbra sem hajlandó békét kötni.

Írta: Ács Nóra

Az örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala által közreadott kép egy ágyút elsütő örmény katonáról az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokban a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.
(Forrás: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan)

Iszlamista terrorizmus az afrikai kontinensen

A nigériai hadsereg jelentése szerint egy dzsihadista ellenes hadművelet során sikerült végezniük a Boko Haram iszlamista terrorszervezet több magas rangú vezetőjével. A bejelentés szerint a Csád-tó körzetében végrehajtott művelet során több terrorista bázist és rejtekhelyet is elpusztítottak. A Boko Haram kiemelt fenyegetést jelent a Csád-tavat határoló három ország, Nigéria, Csád és Kamerun számára.

A szomáliai vezetés közlése szerint a hadsereg alakulatai felszámoltak, egy az Al-Shabaab terrorista szervezethez köthető fogolytábort délkelet Szomáliában. A hadsereg jelentése szerint a művelet során 16 terrorista vesztette életét, valamint sikeresen kiszabadítottak 40, a környékről elrabolt gyereket. Az akció parancsnokának elmondása szerint az elrabolt gyermekeket öngyilkos merényletek végrehajtására tervezték felhasználni.

2020. február 25-én pénteken az Iszlám Államhoz köthető milicisták gépkarabélyokkal és rakétavetőkkel támadtak a nigériai Borno állam kormányzóját Babagana Zulum-ot szállító konvojra. Az összecsapásban 18 ember vesztette életét. A támadás a nigériai terrorizmus fellegvárának számító Csád-tó partján fekvő Baga város közelében történt. Zulum kormányzó az elmúlt hét során felszólította a terrortámadások miatt elmenekült személyeket, hogy térjenek vissza a lakhelyükre, mivel a tartomány vezetése nem tud a továbbiakban gondoskodni az ellátásukról. A terrortámadások során 36 ezer ember vesztette életét, valamint több mint 2 millió személy menekült el a térségből.

Február 26-án, szombaton milicisták támadták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság második legnagyobb városát Lubumbashi-t. Az összecsapás során a biztonsági erők három tagja vesztette életét, valamint 16 támadó hunyt el és többeket foglyul ejtettek a biztonsági erők alakulatai. A hivatalos szervek közlése szerint a támadást egy a helyi börtönből történő szökési kísérlet előzte meg. A hivatalos adatok szerint a városban több épületben jelentős károk keletkeztek. A rendőrség a támadókat a Maï-Maï milícia tagjaiként azonosította.

A marokkói hatóságok az Iszlám Államhoz köthető szélsőséges csoportok megerősödésére figyelmeztetnek a régióban, különösen Mali és Líbia területén. A marokkói belbiztonsági szolgálat feje emellett azt is bejelentette, hogy a régióban a terrorizmus mellett komoly fenyegetést jelent a különböző szervezett bűnözői hálózatok megerősödése, valamint az ezekhez köthető, drog-, fegyver- és emberkereskedelem. A marokkói belbiztonság munkatársainak sikerült felszámolnia egy terrorista sejtet, amely nagy mennyiségű ammóniumnitráttal tervezett végrehajtani támadásokat fontos állami vezetők ellen.

Írta: Párducz Árpád

Az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó erői (AMISOM) által közzétett felvételen egy asszony áll az elhagyatott Bakara piacon Mogadishu kereskedelmi és gazdasági központjában, három nappal az után, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges, al-Shabaab iszlámista lázadók kivonultak a szomáliai fővárosból. (Forrás: MTI/EPA/AMISOM/Stuart Price)

Az Iszlám Állam újbóli térnyerése?

Az elmúlt hónapokban, márciustól kezdődően az Iszlám Állam ismét növekvő aktivitást mutat a Közel-Keleten, amivel párhuzamosan az ellenük történő fellépés is erőre kapott. Augusztus során csak Szíriában 35 darab, az ISIS-hoz köthető támadás történt, amelyek összesen (az eddigi adatok alapján) legalább 76 áldozatot követeltek. Ehhez hasonló számokat utoljára 2017-ben rögzítettek a térségben. Irakban viszont ennél sokkal több, körülbelül 100 támadás történt.

Az Egyesült Államok szeptember közepén jelentős páncélozott szárazföldi haderőt és egy repülőgép hordozó hajót rendelt a térségbe. A Perzsa-öbölben tartózkodó hajóról Szíria és Irak teljes területe elérhető egy légicsapás igénye esetén. A lépés reakció a kifejezetten magas augusztusi számokra, az USA így próbálja megvédeni és megerősíteni a térségben tartózkodó erőit. Érdekesség, hogy Donald Trump tagadta az említett erők jelenlétét a régióban. A szektor kérdése az elnökválasztás folyamatában is fontos szerephez jutott Amerikában. Ez egyébként 2001 óta általános jelenségnek számít.

Szeptember elején, szintén az USA-ban bűnösnek ítélt az esküdtszék egy amerikai állampolgárt, aki 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz vallási meggyőződésből. A vád terrorista csoport támogatása volt. A férfi a kalifátus telekommunikációjában vállalt szerepet Raqqah-ban, a de facto fővárosban. A vádlott beismerte, hogy hűséget fogadott Abu Bakr al-Baghdadinak és terrorszervezetének.

Szeptember során a harcok eszkalálódni látszanak a helyi erők és az Iszlám Állam között. Egyre gyakoribbá váltak a rakéta- és bombatámadások az ISIS részéről, amelyek fő célpontjai a nagykövetségek, főként az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok követségei. A lőfegyveres és pokolgépes támadások továbbra is jellemzőek.

Írta: Patocskai Péter

„Halál Amerikára és Izraelre!” feliratú plakátok Bagdadban 2020. január 3-án.
(Forrás: MTI/EPA/Murtadzsa Latif)

Égő templomok Floridában és Kaliforniában

Közel 38 országban diszkriminálják és üldözik a keresztényeket és további, más vallási kisebbségeket, ez körülbelül 300 milliót jelent – állapítják meg a specifikusan ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek adatai. 2017-hez képest 14 százalékkal növekedett a keresztényülsözés-gyanús esetek száma. Azonban ezek a növekvő tendenciák nem érintik meg annyira a nemzetközi közösséget és a nyugati, fejlett társadalommal rendelkező világot, hiszen talán korunk legnagyobb és eltitkolt emberi jogi válsága zajlik.

2020-ban nemcsak a koronavírus okozott fejetlenséget az Amerikai Egyesült Államokban, hanem a Black Lives Matter (magyarul: „A fekete életek számítanak”, röviden BLM) mozgalom is, amelnyek alapja George Floyd nevű afroamerikai, minneapolisi lakos rendőri brutalitás által előidézett kegyetlen halála. Halálát követően kezdődtek el országos szinten erőszakos tüntetések. Ezen megmozdulások eseményei túlságosan eldurvultak, melynek keretei közt 2020 júliusában a BLM egyes aktivistái 2 nap alatt 5 keresztény templomot gyújtottak fel Floridától Kaliforniáig, köztük a 249 éves Los Angeles-i San Gabriel templomot is, mely teljesen megsemmisült. A leégett templomról készült felvételek hasonlítanak azokra a képekre, amelyeket az Iszlám Állam nevű terroristacsoport akcióiról készítettek. A BLM aktivistái a továbbiakban következetesen követelték bizonyos szimbólumok, szobrok eltávolítását. Érintettek voltak a déli államok konföderációs hátterű szimbólumai, így az USA volt elnökeinek szobrai is. Emellett egyes aktivisták követelték Jézus ábrázolásainak megsemmisítését, amiért jellemzően fehér európainak mutatják.

Orlando államban, Ocala városában található Béke Királynője templomba belehajtott egy férfi, miközben éppen a vasárnapi mise előkészületei zajlottak. A férfi benzint öntött az előtérbe, majd meggyújtotta, mielőtt elindult volna. Később a rendőrségnek sikerült őrizetbe vennie a 24 éves elkövetőt, aki valószínűleg skizofrémiában is szenvedett, de gyógyszereit nem szedte gyógyulásának céljából. Bostonban és New Yorkban emellett Szűz Mária-szobrokat rongáltak meg, de San Diegóban is felgyújtottak egy keresztény templomot. Ugyanakkor nem csak katolikus templomok ellen hajtottak végre támadásokat: rejtélyes tűz ütött ki a San Diegó-i Kálvária nevezetű baptista templomban is. Július során több Szűz Mária-szobor elleni támadásról is beszámoltak, többek közt Bostonban (műanyag virágokat gyújtottak fel, amelyeket a szobor a kezében tartott), de volt, hogy festékszórókkal feketítették be a keresztény emlékműveket.

Írta: Németh Csenge

Drónnal készült felvétel James Ewell Brown Stuart konföderációs tábornok vörös festékkel leöntött, összefirkált szobrának eltávolításáról a Virginia állambeli Richmondban 2020. július 7-én. A konföderáció egykori fővárosában, Richmondban a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom követelésére eddig Lee tábornoknak, Jefferson Davisnek, a konföderáció elnökének és J.E.B. Stuart tábornoknak a szobrát távolították el a közterekről. A déli emlékművek a mozgalom álláspontja szerint a fehér felsőbbrendűség kifejeződései. A konföderáció, becenevén Dixie az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség volt.
(Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Recenzió Tim Marshall – A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról c. könyvéről.

Napóleon állítólag azt mondta: „ha ismerjük egy ország földrajzát, akkor ismerjük a külpolitikáját is.” (Brzezinski, Zbigniew [2017]: A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Antal József Tudásközpont, Budapest, p.59.) A történelem folyamán számos birodalom vezére, Hannibál, Napóleon vagy Hitler, figyelmen kívül hagyta a meghódítandó terület földrajzi sajátosságait – a hegységek, a folyók és hosszan elnyúló síkvidékek stratégiai jelentőségét, helyette inkább hadseregük erejében bíztak. Óvatlanságuk végül saját és birodalmuk vesztét okozta. Tim Marshall brit újságíró és külügyi szakértő „A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról” című könyvében amellett érvel, hogy korunk politikai és gazdasági érdekek által vezérelt világában ugyanúgy kiemelt helye van a földrajznak.

A szerző tíz fejezeten keresztül mutatja be, hogy a földrajzi domborzat és a vízfelületek hogyan befolyásolják a jelenkori, valamint a jövő hatalmainak mozgásterét. A fejezetek sokrétűek, logikusan vannak felépítve, a régiók, ezeken belül az államok bemutatása fejlődéstörténeti leírással kezdődik, melyek végül a jelenkori regionális geopolitikai konfliktusok és gazdasági koncessziók fontosabb folyamataira irányulnak.

Az első fejezet rámutat arra, hogy Oroszország számos belső gonddal küzd. 17 millió négyzetkilométernyi területével Oroszország kétszerese az Egyesült Államok területének,  ötszöröse Indiának, ugyanakkor népessége viszonylag alacsony, mindössze 114 millió. A mezőgazdasági termelésre alkalmas időszak rövid, és nagy nehézségeket okoz a Megtermelt javak megfelelő elosztása a tizenegy időzónát felölelő országban. A fejezett vége Oroszország problémaival foglalkozik, a várható népességcsökkenés baljóslatú jövőképe mellett a télen befagyó kikötők és a Kelet-európai-síkság nyitott folyosója ugyanolyan problémát okoz a mai orosz vezetésnek, mint a XVI. Század közepén Rettegett Iván cárnak.

A következő két fejezet az Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi erőviszonyát mutatja be. A szerző felvetése szerint a globális tengeri hatalom és a tengeri kereskedelmi útvonalak megszerzéséért folytatott harc hamarosan eldől. Továbbá Tim Marshall szerint hamis az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok hatalma hanyatlana, kiterjedt, hajózásra alkalmas folyóhálózata és a Panama-csatorna révén sokkal jobban be tud kapcsolódni a világkereskedelembe, mint Kína. Peking céljainak elérését egyedül a gazdasága és a növekvő életszínvonal iránti igény fenntartása közötti kapcsolat akadályoztathatja. Kínának iparosítania kell a modernizáció és az életszínvonal javítása érdekében, ami viszont csökkenti az élelemtermelés lehetőségét, ennek eredményeként a tömeges és tartós munkanélküliség problematikája ördögi kört alkotva nem csak Kína, hanem az egész világgazdaság problémájává vált.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy Európa és Ázsia kontinensek nemzetállamai közötti politikai/gazdasági kapcsolatrendszereket tömören, érthetően foglalja össze. Az európai kontinens bővelkedik termékeny földekben, két óceán által határolt keskeny, kikötésre alkalmas partokban valamint a szétágazó, hosszan elnyúló folyók Közép-Európa szívében külön gazdasági körzeteket alakítottak ki. A fejezetben visszaköszön az orosz gázpolitika tényezője és a krími-válság, valamint az illegális migráció biztonságpolitikai hatásai. A bővített kiadásnak köszönhetően Marshall kitekint a Brexit utáni Európa politikai lehetőségeire, véleménye szerint az Európai Unió fennmaradása a francia-német szövetség rugalmasságtól függ.

Afrikáról szóló fejezetben a szerző abszolút sikerének mondható, hogy képes összefüggő logikai érvek mentén rávilágítani arra, hogy a megosztott, belső konfliktusoktól terhelt afrikai társadalmak problémái a mesterségesen meghúzott határvonalakon alapuló európai területfelosztó-politika felfogásából adódik. A kontinensen zajló folyamatokat két részre oszthatjuk. Amíg a kínai és más külföldi hatalmak érdekei a nemesfémek és az olaj megszerzésére koncentrálódnak, addig a régió államai számára az igazi kincs a Nílus, mely szállításra és ivóvízbiztosításra egyaránt alkalmas, és amelyért Egyiptom akár nyílt katonai összecsapásba is bocsátkozna Etiópiával, ha utóbbi a Nagy Reneszánsz gátrendszerével visszatartaná a folyó vizét.

Afrikán túllépve  a számos konfliktustól terhelt Közel-Keletet vizsgálja a szerző. A fejezeten belül több témakör is előkerül, mint például Szaúd-Arábia és Irán szerepe a jemeni háborúban, a terrorizmus (ezen belül is az Iszlám Állam felemelkedéséről és bukásáról kapunk áttekintő leírást) valamint betekintést kapunk az amerikai csapatkivonás hatására megerősödő Teherán-Ankara-Moszkva-Damaszkusz tengely stratégiai érdekeinek (kusza) logikájáról. A szerző megemlíti Izraelt, mely állam esetében kérdéses, hogyan tudja kihasználni földrajzi adottságait a szomszédos arab országokkal szemben.

A következő fejezetben a jövőbeli hatalmi harc színterét, Ázsiát ismerhetik meg az olvasók. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan képesek apró alapterülettel rendelkező szigetek formálni a Dél-kínai-tenger államainak nemzetközi kapcsolatát, választ kaphatunk arra, hogy míg Japán az elöregedő társadalom problémájával néz szembe, addig Kína és Észak-Korea egyre égetőbb problémája közös együttműködési alapot teremt Japán és Dél-Korea között. Marshall külön fejezetet szentel India, Pakisztán és Banglades kapcsolatának. A fejeztet bemutatja Pakisztán geostratégiai hiányosságait, Indiával kapcsolatos félelmeit, valamint felhívja a figyelmet a mindenkori afganisztáni kormánnyal való jó viszony fenntartására, mely mind Pakisztán, mind India számára létfontosságú lehet.

A könyv sokszor visszatér Kína egyre erősödő befolyásához az afrikai kontinensen. Peking érdekeinek leginkább a Dél-Afrikai Köztársaság és Nigéria felel meg, mivel sekély tengerpartjai potenciális kereskedelmi kikötőbázisokat, míg az olajmezők és nemes fémek biztos nyersanyag piacot jelentenek a kínai iparosítás biztosításához. A Kínai Népköztársaság figyelme továbbá a közép-amerikai régióra irányul. A kínai segítséggel megépülő nicaraguai Nagy-Csatorna új tengeri kereskedelmi útvonalat jelentene a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között, mindezzel kikerülve az USA fennhatósága alatt álló Panama-csatornát. A szerző meglátása szerint Brazília nem rendelkezik elég népességgel és olyan erős gazdasággal, hogy a Dél-Amerika epicentruma legyen, azonban a szomszédjaival kötött kereskedelemi megállapodások mellett út- és vasúthálózata felélesztése fontos annak érdekében, a távol eső városrészek összekapcsolódjanak és az áruforgalomba bekapcsolódva növeljék a kereskedelem volumenét.

A könyv különlegessége, hogy a stratégiai szempontokat is kiemelve mutatja meg, hogy a földrajz természete kényszert idéz elő. Ennek értelmében minden országnak létezik egy védvonala, egy végpontja, amely az USA esetében Kuba: inkább maradjon magányos rezsim, mintsem kínai vagy orosz érdekek célpontja. Oroszország esetében a Krím-félsziget annektálásával nem csak egy melegvizű kikötőt foglalt el, hanem tudtára adta Washingtonnak, hogy Ukrajna semmiféleképpen sem lehet NATO/EU tag sem most, sem a jövőben. Hasonló folyamat játszódik le a Csendes-óceánon, ahol a geopolitikai érdekek rákényszerítik Pekinget, hogy az általa „első szigetláncnak” nevezett szigetcsoportok mindegyikét birtokolja, garantálva a Dél- és Kelet-kínai-tenger kereskedelmi útjai feletti ellenőrzést, valamint védelmi vonalának kitolását.

Az utolsó fejezet az Északi-Sarkvidéket uralni kívánó nagyhatalmak közötti versenyt mutatja be. Jelenleg az Egyesült Államok figyelme sokkal inkább Ázsia területeire fókuszál, valamint Oroszország hatalmas mennyiségű erőforrást fordít a sarkköri katonai létesítményei építésére, a világ legnagyobb jégtörő flottájának bővítésén át egészen a gyorsreagálású egységek kiképzéséig. A jégsapkák olvadása átalakítja a régió stratégiai értékét, egyre jobban fokozza a feszültségek a nagyhatalmak között, hogy ki birtokolja majd a jég alól felbukkanó arany, cink, réz, vasérc, olaj és földgáz lelőhelyeket. A szerző meglátása szerint a felmelegedés következtében a vízi kereskedelmi útvonalak átalakulnak, így például a Kanada északi részét átszelő északnyugati átjáró fontosabb lesz, mint a Panama-csatorna vagy a Szuezi-csatorna.

A könyv címe frappáns, számos alkalommal eszmélünk fel, hogy a fejezetekben tárgyalt országok földrajzi adottságaik helyzetéből adódóan politikai, gazdasági, vagy katonai, stratégiai lehetőségei (vagy mozgástere) korlátozottak. A könyv puhaborítója élénk tengerkék színével figyelemfelkeltő, a nyomdai és grafikai feliratokat betöltő kontinensek igényesek, a mai trendek vonalát követi. Az idegennyelvű (angol) példány első változata 2015-ben jelent meg, hazánk könyvespolcaira 2019-ben érkezett meg a Park Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány talán az egyik legbravúrosabban sikerült magyar adaptáció, külön kiemelendő – és a kiadó számlájára írandó, – hogy frissített, bővített kiadással jelent meg. A könyv könnyen olvasható, tiszta, hiteles forrásokkal alátámasztott, megkerülhetetlen mű mindazok számára, akik szeretnék megérteni a jelenkori politika folyamatok mozgatórugóit. A könyv további érdeme, hogy az olvasók mindegyik régióhoz egy fekete-fehér politikai térképet kapnak segítségül, amelyek névrajza könnyen olvasható, a térkép hátteréül szolgáló szürkés vízrajz és domborzati árnyékolás jobb megértést biztosít az adott ország vagy régió földrajzi előnyei szempontjából, vizualizálja a hegységek, völgyek, folyók és hosszan elnyúló sík vidékek okozta stratégiai helyzetét. A könyv nem megy bele figyelmet elvonó apró részeletekkel az elmúlt évek történéseibe, így marad könnyű, magával ragadó olvasmány. Magyar nyelvezetével kimerítő ismeretanyagot kaphat az olvasó, a mű mindenkinek kellő alapot teremt a jövőbeli regionális és globális hatalmi folyamatok megértéséhez.

Írta: Nyírán Tamás (a szerző a Külgazdasági és Külügyi Intézet gyakornoka), a recenziót Wagner Péter, a KKI vezető kutatója lektorálta

Joaquin „El Chapo” Guzmán, a mexikói Sinaloa drogkartell vezetőjének elfogása és bíróság elé állítása az Amerikai Egyesült Államokban sokak számára olyan áttörésnek tűnt, amely teljesen megváltoztathatja a drogháború menetét. El Chapot 2019. július 17-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Majdnem egy évvel később érdemes megvizsgálni, a Sinaloa kartell hanyatlásával milyen változások történtek, illetve azt, hogy sikeres-e az USA által támogatott elképzelés, miszerint a drogbárókat eltávolítva a mexikói helyzet megoldódik.

A Sinaloa El Chapo nélkül

El Chapo 2016-os letartóztatása után a hatalmi vákuumot betölteni kívánó tagok véres harcai miatt 2017-re Sinaloa vált Mexikó legveszélyesebb régiójává. A hatalmi harc elsősorban El Chapo két gyermeke (Iván Archivaldo Guzmán Salazar és Jesús Alfredo Guzmán Salazar, vagyis a Los Chapitos), és El Chapo legközelebbi tanácsadói között folyik. A családot megfigyelő szakértők úgy gondolják, a két fiú nem lenne alkalmas a vezetői pozíció betöltésére, hiszen míg El Chapo a mélyszegénységből tört a csúcsra, addig ők szórják apjuk pénzét és rendkívül tapasztalatlanok. A drogbárók fiatalabb generációja teljesen más elvekkel és értékekkel rendelkezik, általában sokkal erőszakosabbak és kegyetlenebbek, mint elődeik. A Sinaloa kartell vezetése így jelenleg megoszlik az El Chapitos és Ismael „El Mayo” Zambada kezében, aki El Chapo elfogásával Mexikó rangidős drogbárójává vált és akit, bár egész életében illegális tevékenységet végzett, erős politikai és gazdasági kapcsolatai miatt sosem vettek őrizetbe. Sinaloa rendőrsége gyakorlatilag az irányítása alatt áll, sokkal óvatosabbnak és körültekintőbbnek tartják, mint a többi „narcost” (drogkereskedőt).

Guerrero és Morelos szövetségi államokban elkobzott kábítószer elégetésénél mexikói tengerészgyalogosok a mexikói Acapulcóban 2018. szeptember 20-án. A tengerészgyalogosok 4,7 tonna kokaint, 468 kilogramm marihuánát és 54 pszichoaktív kábítószert semmisítettek meg. (Forrás: MTI/EPA/David Guzmán)

A többi kartell térnyerése – A Jalisco New Generation

Napjainkban több olyan nagyobb drogkartell kezdett el hanyatlani, amelyek hatalma régen megkérdőjelezhetetlen volt, ilyen jelenleg a Sinaloa, és a Los Zatos is, ennek hatására pedig pár éve olyan új bűnszervezetek alakultak ki, mint például a Jalisco New Generation. Pár év alatt ez a kartell vált a Sinaloa egyik legnagyobb riválisává, sokkal erőszakosabb és barbáribb eszközöket vet be ellenfelei ellen, mint elődei, és leginkább Mexikó nyugati és déli területein szerzett hatalmat. 2006 óta a drogkartellek száma 6-ról 37-re nőtt, emellett több mint 60.000 ember tűnt el a kartellháborúk hatására, legtöbbjük valószínűleg jelöletlen sírokban fekszik. Az általában bizalmatlan civileket az ellenőrzött területeken eközben a Jalisco igyekszik meggyőzni a közösségi média és a propaganda segítségével, hogy amennyiben nem avatkoznak bele a drog bizniszbe, nem esik bántódásuk. Sokan inkább választanák azt, hogy egyetlen kartell szerezzen hatalmat az országban, mint a folyamatos háborúzást, mely rengeteg civil áldozatot követel. A megszerzett területeken a Jalisco egyfajta rendfenntartó erőként is működik, a lakosok gyakran fordulnak hozzájuk a helyi hatóságok helyett, ők pedig segítséget nyújtanak, és viszonylagos rendet teremtenek az emberek hallgatásáért cserébe. Más eszközökkel is próbálják elnyerni a lakosság bizalmát, El Alcíhuatl településen a bűnszervezet például egy kórházat épített és működtet, melyben mind saját emberei, mind a helyi lakosok ellátást kaphatnak. Azzal, hogy a rend fenntartásával és kritikus infrastruktúra építésével gyakorlatilag átveszi az állam feladatait, vagy éppen helyettesíti azt, a Jalisco rendkívül gyorsan gyarapodik mind a tagok számában, mind területileg. Terjeszkedése napjainkban leginkább az északi területekre és Mexikóvárosra koncentrálódik, ez pedig egyre sűrűbb és véresebb összecsapásokkal jár, így a JNG nagy árat fizet érte. A mélyszegénységben élő fiatalok számára sokszor valóban a drogkartell az egyetlen lehetőség a szerencsétlen életkörülményekből történő kitörésre. Nem segít a helyzeten az sem, hogy az országban rengetegen, főleg a szegényebb rétegek közül példaképként, egyfajta Robin Hoodhoz hasonló alakként tekintenek a drogbárókra. Mindezek mellett azonban a Jalisco sem jobb, mint társai. A városokért és falvakért folyamatosak folynak a véres harcok, a terjeszkedésük és stratégiájuk pedig rendkívül agresszív. A JNG sikere főleg abban rejlik, hogy a vezetés jól szervezett, hierarchikus és szilárd. A kartell vezetője Nemesio Oseguera, „El Mencho” jelenleg a legkeresettebb bűnöző Mexikóban. Ugyan jelentős hatalommal bír, népszerűsége meg sem közelíti El Chapoét, aki szinte sztárrá, élő legendává vált, és tudatosan építette fel hírnevét anélkül, hogy kórházakat, vagy iskolákat hozott volna létre. El Menchot olyan bűncselekményekkel is kapcsolatba hozzák, mint például Gabriel Gómez Michel politikus merénylete, 2016-ban pedig El Chapo két fiát is elrabolta és rövidebb ideig fogva tartotta. A kartellek tőkéje nem csak a drogkereskedelemből származik, a Jalisco New Generation legnagyobb bevételi forrásai között a pénzmosás és emberkereskedelem is szerepel, de állandó harcok folynak vidéken a termőföldekért is, különösen az avokádó termesztéséért, melyből hatalmas pénzösszegekhez jutnak a bűnszervezetek. A Jalisco működéséhez elengedhetetlenek a pénzmosáshoz szükséges fantom cégek, amelyek egy részét Mexikó júniusban befagyasztotta, ezzel nagy veszteségeket okozva a kartellnek. A már említett drogbárók mellett érdemes kiemelni többek közt José Antonio „El Marro” Yépezt, a Santa Rosa de Lima vezetőjét, mely a Jalisco nagy riválisa, vagy Juan Gerardo „El Huevo” Treviñot, aki a Los Zetas utolsó aktív vezetőjeként van számon tartva.

Marihuánaültetvény felszámolásában vesz részt egy mexikói katona a mexikói Jalisco szövetségi államban lévő Hostotipaquillóban 2012. szeptember 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

Van megoldás?

A mexikóiak nagy része nosztalgiával és vágyakozással tekint vissza azokra az időkre, amikor még csak egy bűnszervezetnek volt ilyen hatalma, az élet ekkor sokkal békésebb és stabilabb volt. Az USA stratégiája, miszerint a drogbárók elfogásával a bűnszervezetek is elveszítik a hatalmukat, teljesen sikertelennek bizonyult. Andres Manuel López Obrador, a jelenlegi mexikói miniszterelnök új szempontból közelítette meg a kérdést, sokkal inkább fókuszál a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére és a korrupció csökkentésére, mint a kartellek elleni aktív küzdelemre. Ez a stratégia ugyan kevésbé látványos és azonnali hatást ettől nem várhatunk, de hosszú távon annál eredményesebb lehet. Rövidtávon ennek az ára az volt, hogy a 2019-ben elkövetett gyilkosságok aránya tovább nőtt az eddigi évekhez képest. A korrupció, az erőszak és a drogháború áldozatainak száma növekvő tendenciát mutat, és amíg a kartellek a kezükben tartják a helyi rendőrségeket és a politikusokat, igazi haladás nem érhető el. Miközben Mexikó kormánya a kartellek elleni aktív küzdelemmel eddig csak rontott a helyzeten, azt sem teheti meg, hogy szabad utat enged a szervezett bűnözésnek. A kormány számára a kartelleket hagyományos módon legyőzni lehetetlen, hiszen nagyon könnyen szétbomlanak és azonnal újak lépnek a helyükbe. Az új miniszterelnök által felvázolt stratégia az egyenlőtlenségek csökkentésére rendkívül hatásos lehet, de egy 6 éves mandátum erre nem elég, Mexikóban a miniszterelnökök újraválasztását pedig törvény tiltja. Az egyik lehetséges megoldás a marihuána legalizálása az USA-ban és Mexikóban, ezt véghez vinni azonban korántsem egyszerű. López Obrador a legalizálást szigorúan orvosi használatra korlátozná. Fontos lenne emellett a rendőrség megreformálása is, jobb kiképzés és fizetések biztosítása, valamint a szigorú, korrupciómentes folyamatos ellenőrzés. Az, hogy ez gyakorlatban, hogyan, ha egyáltalán teljesíthető, már sokkal bonyolultabb kérdés. Obrador ennek érdekében 2019-ben nemzeti gárdát alakított, ebben alkalmazva katonai és rendőri erőket is, akiknek fő feladata a drogkartellekhez köthető bűncselekmények kivizsgálása. A gárda lényege eredetileg a polgári rendfenntartás erősítése volt, azonban eddig csak tovább erősödött a közbiztonság militarizált jellege. A nemzeti gárdát megalakulása óta számos kritika érte, tagjait többek közt bevándorlók zaklatásával, kínzással és bűnszervezetekkel való szoros együttműködéssel is vádolták. Úgy tűnik, bármilyen stratégiát is vetne be az USA, vagy Mexikó, a helyzet nem javul, és egyre inkább tűnik úgy, hogy El Chapo helyesen mondta: „A drogkereskedelem sosem fog véget érni”.

Írta: Ustea Dóra

Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint az egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről – az egész világot váratlanul érte, nem csupán Japánt. Habár már 2006-ban sikerült elnyernie a kormányfői tisztséget, alig egy évre rá a kiújuló vastagbélgyulladására hivatkozva mégis le kellett mondania. A 2012-es alsóházi választások idején szállóigévé vált „Nippon o torimodoszu!” (Visszavesszük Japánt!) reménykeltően csengett a megoldatlan gazdasági problémák sokasága és a 2011-es fukusimai katasztrófa miatt elkeseredett emberek szemében. Abe nemcsak, hogy visszaszerezte a kormányfői tisztséget, hanem képes volt azt négy cikluson át megtartani úgy, hogy a modern japán történelem mindezidáig leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke lett. A mostani miniszterelnöki mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően. 

Mivel a kormányzó Liberális Demokrata Párt mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én került sor. Ezen a döntésen a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott jelölt, a jelenlegi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy speciális ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik.

Abe Sinzó japán miniszterelnök (balra) virágot nyújt át Szuga Josihide kormányszóvivőnek, miután utóbbi megnyerte a japán kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) új vezetőjének megválasztására kiírt szavazást Tokióban 2020. szeptember 14-én. A kormánypárt új vezetője lett az új miniszterelnök is az egészségi okok miatt augusztus 28-án lemondó Abe Sinzó után.
(Forrás: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

Japán pacifista, vagy abnormális ország?

Nemzetközi kapcsolatok elméletének kutatói között hosszú ideje vita folyik a háború utáni Japán megítélésével kapcsolatban. Japán gazdasági erejénél fogva nagyhatalom, évtizedekig a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkezett (míg 2010-ben Kína le nem hagyta). Ezzel szemben Japán külpolitikai érdekérvényesítő képessége, és katonai ereje nem áll összhangban az ország gazdasági erejével, ami egyfajta abnormális állapotot eredményez: „Gazdasági óriás és politikai-katonai törpe.” 

Ennek az abnormális állapotnak a középpontjában kétségtelenül a II. világháború utáni alkotmány áll, amit a megszállást vezető amerikai Douglas MacArthur tábornok és munkatársai vázoltak fel. Alapvetően a korábbi, Meidzsi-alkotmány módosításaként született meg, megőrizve így a jogi folytonosságot. Azonban hatályba lépésének idején Japán még mindig katonai megszállás alatt állt, és nem a császár, nem is a nép birtokolta a hatalmat, hanem a továbbra is a szövetséges megszálló erők. Az általuk véghezvitt reformpolitika fő célja volt megakadályozni, hogy Japán katonai erejénél fogva ismételten veszélyt jelentsen a világbékére. Ezért az új alkotmányba külön MacArthur kérésére foglalták bele a 9. törvénycikkelyt, avagy az un. „Békezáradékot”:

9. cikk: „Törekedve az igazságon és renden alapuló nemzetközi békére, a japán nép örökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, és fenyegetés, vagy erő alkalmazásáról, mint nemzetközi viták rendezésének eszközéről. 

A fenti célok elérése érdekében, nem tart fenn szárazföldi-, tengeri- és légierőt, ahogy más katonai potenciált sem. Az ország hadviseléshez való joga soha nem lesz elismerve.” (Fordítás forrása: Japán Alkotmánya)

Ez akkoriban megfelelt mind az amerikai céloknak, mind pedig a militarizmusból kiábrándult emberek általános érzéseinek, így fenti elköteleződés a japán nép egyik sajátos jellemvonásává vált. A japánok közül sokan, mint nemzetük sajátosságára, ma is büszkén tekintenek az alkotmányba belefoglalt pacifista értékekre, és a később részben ezzel magyarázható előnyökből származó gazdasági sikerekre.

Mi számit normálisnak?

A neves svéd politikatudományi kutató, Linus Hagström tanulmányában összegyűjtött jó pár meghatározást a kérdést illetően. A „normális országot” az utóbbi években gyakran definiálták úgy, mint egy olyan országot, amely „alkotmányosan képes és kész katonai erőt mozgósítani, nemzeti és nemzetközi biztonsági célok elérése érdekében” (különös tekintettel itt a kollektív önvédelem kérdésére). Andrew Oros meghatározása szerint „normálisnak” számít egy „független, és teljesen felfegyverzett nagyhatalom”. Richard J. Samuels egy olyan országot ír le, amely egyszerűen „képes háborút indítani”.  Kenneth Waltz meghatározása szerint pedig „normális ország” az, amelyik „stratégiai nukleáris fegyverekkel rendelkezik”. Habár ezen meghatározásba kevés ország illik bele, gyakran hivatkoznak az Egyesült Királyságra, mint mintára.

Érdekes viszont az a kérdés, hogy maguk a japánok mit is tartottak, és tartanak ma is „normálisnak”. Míg az országot a modernizáció útjára terelő 1868-as Meidzsi-restaurációt megelőzően a szonnó dzsói (Tisztelt a császárt, űzd el a barbárokat!) volt a domináns szlogen az ország megnyitását végletekig halogató Szigetország számára, addig a császári restaurációt követően már olyan jelszavak jelentek meg, mint a dacua njújó (Kilépni Ázsiából, belépni Európába!), illetve a fukoku kjóhei (Gazdag ország, erős hadsereg!). Ezek a szlogenek egyértelműen jelezték, hogy az új japán vezetés döntött az ország jövőjét illetően. Ebben a korszakban a Japán Császárság próbálta elhatárolni magát a gyengének, és lemaradottnak tartott Ázsiától (Kínától), és mindenáron a modern, gyarmattartó nagyhatalmak klubjába kívánt tartozni. A korszakban ezt az identitáskeresést; Kínától, és az addig domináns kínai kultúrától való eltávolodást próbálta alátámasztani a kokutai (az ország milyensége, minősége) eszméje és a kultúrát meghatározó kokugaku (nemzetművelés) mozgalma, amelyek eleinte a japán kultúra meghatározására, jellegzetességeinek hangsúlyozására irányultak, de idővel az országot katasztrofális háborúba vezető nacionalista, és militarista ideológia brutális eszközeivé váltak. Japán ekkoriban, mint Ázsia egyetlen, a Nyugatot választó „civilizált” nagyhatalma, küldetésének érezte, hogy „vezesse” a modernizációra egyedül képtelen, megosztott ázsiai országokat. Látható, hogy a Meidzsi-restaurációt követően a modernizáció útjára lépett állam a fejlett, gyarmattartó nagyhatalmakat tartotta „normális országoknak”, ugyanakkor szomorú, hogy „civilizáltságon” kulturális felsőbbrendűséget, a „modern ipari államon” gazdasági és katonai dominanciát értett, amely végül Ázsia gyarmatosításába és a gyenge államok kizsákmányolásába csapott át.

A háborús vereséggel Japán elveszítette addigi „normál” státuszát, amit az 1947-es új alkotmány, különösen annak 9. cikkelye rögzített. Ugyanakkor a japán politikai vezetésen belül továbbra is kiemelt cél maradt az a Meidzsi-korból származó tradicionális ambíció, hogy Japán „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Ennek jó példája volt, amikor 1992-ben Mijazava Kiicsi miniszterelnök (1991-1993) kijelentette, hogy Japán állandó tagja kíván lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának. (Bobák 2017.) Legutóbb Motegi Tosimicu külügyminiszter hozta fel újra a kérdést.

Hirosima prefektúra iparcsarnokának kupolás romja, a később mementóként meghagyott Atombomba-kupola 1945-ben, miután augusztus 6-án, a II. világháború végén egy amerikai nehézbombázó ledobta a történelem első atombombáját Hirosimára. A város elleni atomtámadás mintegy 140 ezer halálos áldozatot követelt. Az épület 160 métere állt a becsapódás helyétől. (Forrás: MTI/EPA/Béke Emlékmúzeum)

A japán külpolitika határozatlansága

Michael J. Green így ír könyvének bevezetőjében: „Amikor elmeséltem egy japán médiában dolgozó barátomnak, hogy az országa külpolitikájáról tervezek könyvet írni, viccelődve így válaszolt: »Japán külpolitika? Majd szólj, ha találsz valamit!«” (Michael J. Green, Japan’s Reluctant Realism, Palgrave, 2003.)

A 20. század második felének japán külpolitikája nem nevezhető különösebben határozottnak. A japán külpolitika „jellegtelensége” abból adódott, hogy a második világháború után Japán szándékosan tartózkodott attól, hogy jelentőseb szerepet játsszon a világpolitika színpadán. Mivel katonai erejét az alkotmánya szigorúan korlátozta, illetve biztonság tekintetében minden iránymutatást az Egyesült Államoktól kapott, így az érdekérvényesítés egyetlen eszköze a gazdasági potenciálja maradt főleg külföldi működőtőke befektetések (Foreign Direct Investment – FDI) és fejlesztési támogatások (Official Development Aid – ODA) formájában. Az, hogy Japán a világ legtöbb országával törekedett jó kapcsolatokat kiépíteni, az ország gazdaságának fejlődése szempontjából rendkívül pozitív, és alacsony kockázatú külpolitikai stratégia volt, de a komolyabb, főleg biztonságpolitikai kérdésekben mindvégig az Egyesült Államok álláspontját képviselte. Ezt a külpolitikai kettősséget a korszakalkotó politikus, Josida Sigeru (Japán miniszterelnöke 1946 és 1947, illetve 1948 és 1954 között) alapozta meg az ’50-es évek első felében. Röviden összefoglalva a Josida-doktrína lehetővé tette, hogy Japán katonai erő/ katonai potenciál (szenrjoku, lásd Japán alkotmánya: 9. tc!) hiányában a saját gazdasági fejlődésére, és jólétére tudjon koncentrálni az amerikai nukleáris védőernyő alatt.

 

Abe és a japán védelempolitika „normalizációja”

Visszatekintve Abe Sinzó több, mint 7 éves munkájára, nehéz egyértelműen állást foglalni annak eredményességét illetően. Japán, mint a világ egyik legfejlettebb és legiparosodottabb országa napjainkban is számos olyan problémával küzd, amelyek a gazdaságot jóformán a ’90-es évektől kezdve folyamatos recesszióban tartják. Abe miniszterelnöksége alatt elindította azt gazdaságélénkítő programot, amely leginkább csak „Abenomics” néven terjedt el a köztudatban. Habár a gazdaságpolitika kapott hideget és meleget is, nagy szerepe volt abban, hogy a japán gazdaság két évtizednyi recesszió után, újra lassú növekedési pályára állt, aminek csak az idei koronavírus járvány vetett véget.

Abe, mint konzervatív politikus, a Jaszukuni Szentélyben tett látogatásaival gyakran okozott közfelháborodást a szomszédos országokban. Továbbá az sem volt titok, hogy anyai nagyapja az ’50-es évek miniszterelnöke Kisi Nobuszuke volt, aki a korábbi II. világháborús tevékenysége, és betöltött pozíciója miatt talán a modernkori japán történelem egyik legellentmondásosabb alakja.

A 2000-es évek elején Észak-Korea destabilizációs tevékenysége jelentette a legfőbb fenyegetést Japán számára. Különösen az 1970-80-as évek idején Japán partvidékéről erőszakkal Észak-Koreába hurcolt japán állampolgárok ügye váltott ki hatalmas felháborodást Japán-szerte. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően George W. Bush 2002-es beszédében Irakhoz, és Iránhoz hasonlóan Észak-Koreát is a világbékét fenyegető „gonosz tengelyéhez” sorolta. Ebben az időszakban Japán politikai vezetése, a szeszélyes szomszéd, Észak-Korea mellett Kína nagyfokú katonai modernizációját, és a korábbinál agresszívabb tengeri aktivitását is elkezdte fenyegetésként kezelni (Bobák 2017.). Ez a 2004-ben elfogadott nemzetvédelmi programban külön említésre került.

Egy ilyen, geopolitikai problémáktól terhelt légkört örökölt az első Abe-kormány 2006-ban. Abe választási programjában az alkotmánymódosítás is szerepelt, ami kétségkívül radikálisnak minősül Japánban. Továbbá felállított egy testületet (Kokka anzenhosó ni kanszuru kantei kinó kjóka kaigi – A Miniszterelnökséget segítő tanács a nemzeti biztonságpolitikával kapcsolatban), amely azt vizsgálta, hogy a kollektív önvédelem gyakorlása hogyan egyeztethető össze az akkori jogi struktúrával. Japánban az első komolyabb ilyen vita a 1990-1991-es öbölháború során merült fel, ahol az Egyesült Államok logisztikai hozzájárulást kért Japántól, azonban a Kaifu Tosiki (liberáldemokrata miniszterelnök 1989-1991 között) vezette japán kormány a 9. cikkelyre hivatkozva visszautasította azt. Később amerikai nyomásra (gaiacu), Japán mintegy 13 milliárd USD támogatással járult hozzá a misszióhoz, amely a nemzetközi sajtóban csak „csekk-könyv-diplomáciaként” jelent meg. Ennek ellenére Japán éles kritikát kapott a nemzetközi szerepvállalását illetően és az országon belül is megindult a vita azzal kapcsolatban, hogy Japánnak milyen nemzetközi szerepet kellene játszania a hidegháború utáni világban. Ez vezetett el odáig, hogy 2007-ben a fent említett testület vizsgálta meg a kérdést, amely az alábbi négy pontban összegezte a talált problémákat:

1. Japán képes-e megvédeni egy, a Japán-közeli vizeken támadás alatt álló amerikai hadihajót?
2. Japán képes-e lelőni egy, az ország légterén áthaladó ballisztikus rakétát, melynek célpontja egy harmadik ország?
3. Japán képes-e mentési akciót végrehajtani egy támadás alatt álló külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?
4. Japán képes-e megfelelő támogatást nyújtani egy külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?

A jelentés négy fő megállapítást tartalmazott, amelyek rávilágítottak az akkori jogi struktúra hiányosságaira:

1. A jelenlegi jogi rendszerben Japán képtelen végrehajtani a fent vizsgált négy eset bármelyikét.
2. Mindazonáltal ezek a hiányosságok rendkívül hátrányosan érintik Japán nemzeti érdekeit.
3. Következésképpen mihamarabbi intézkedések szükségesek, hogy Japán teljesíteni tudja a fent vizsgált eseteket.
4. Erre vonatkozólag alkotmánymódosítás nem szükséges, hanem elegendő az alkotmány újra értelmezése.

Abe Sinzó korai lemondása miatt már csak az őt követő miniszterelnök, Fukuda Jaszuó (2007-2008) tudta kézhez kapni a testület javaslatait, de ő érintetlenül hagyta azokat.

Fukuda Jaszuo, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke fejet hajt a képviselők előtt 2007. szeptember 25-én, miután a japán parlament alsóháza miniszterelnöknek választotta. A mérsékelt konzervatív 71 éves politikus a szeptember 12-én lemondott Abe Sinzót váltja a kormányfői poszton. (Forrás: MTI/EPA/Everett Kennedy Brown)

Amikor a Liberális Demokrata Párt új koalíciós partnerével, az Új Kómeitó Párttal 2012-ben megnyerte a választásokat, legfőbb célként az évek óta stagnáló gazdaság újjáélesztését, és a nemzetbiztonsági politika megváltoztatását tűzte ki. Abe 2013 decemberében „nemzetbiztonsági szempontból fontos kérdések mérlegelése szempontjából” a kormányon belül felállította a Nemzetbiztonsági Tanácsot (Kokka anzenhosó kaigi). A tanács a megvitatásra kerülő témák függvényében a tanácson elnöklő miniszterelnök mellett akár 9 miniszter részvételével, vagy 4 miniszter részvételével is felállhat. Speciális témák esetében a miniszterelnök, a kabinetfőnök mellett az ügyben érintett miniszterek részvételével folyhat a tanácskozás. (Forrás: Nemzetbizonsági Tanács működési szabályzata)

2013 decemberében a Nemzetbiztonsági Tanács felállítása mellett még két fontos dolog történt, nevezetesen a kormány kiadta Japán első nemzeti biztonsági stratégiáját (National Security Strategy – NSS, Kokka anzenhosó szenrjaku, 2013). Habár 1957-ben már született egy dokumentum Nemzeti Biztonság Alapterve (Kokubo no kihon hósin) néven, amely – valljuk be – igencsak megkopott az eltelt 56 év során. Annak elkészültekor Japán még épphogy csak kezdett talpra állni a második világháború okozta pusztításból, a hidegháború már javában zajlott, és a japán védelempolitika leginkább a szovjet nukleáris és konvencionális katonai fenyegetésekre koncentrált. A fő gondolat az új biztonsági stratégia mögött a „proaktív pacifizmus” (szekkjokuteki heivasugi) volt, ami azon alapult, hogy Japánnak a korábbinál aktívabb szerepet kellene játszania a nemzetközi közösség feladataiban (elsősorban a csendes-óceáni térségben). Ez totálisan ellentmondott az addig alkalmazott „passzív pacifizmus” (sókjokuteki heivasugi) koncepciójának, ami abból indult ki, hogy Japán minél nagyobb mértékben mond le a fegyverhasználatról, annál jobban járulhat hozzá a világ békéjéhez. Az utóbbi szellemben született meg Japán alkotmánya is a második világháborút követő években. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 51. cikkelye alapján egy állam gyakorolhatja az „egyéni vagy kollektív önvédelemhez való természetes jogát”. Habár Japán tagja a Szervezetnek, mégsem gyakorolta ezt a jogot, mivel a mindenkori japán kormány a 9. cikkelyből kiindulva alkotmányellenesnek minősitette, és önként lemondott az önvédelem gyakorlásáról. Mivel Japán az öbölháborút követően évről évre egyre több nemzetközi békemisszióban vett részt, komoly problémákat okozott Japánnak ez a sajátos alkotmány-értelmezés, amely a küldetés eredményességét, és az ország kredibilitását veszélyeztette végső soron. Éppen ezért vált szükségessé az ország kollektív önvédelemhez való hozzáállásának újragondolása a 2000-es évekre.

A másik lényeges dolog a 2014-es költségvetési évre kiadott új nemzetvédelmi program (National Defense Program Guidelines for FY2014, Heiszei 26 nendo ikó ni kakaru bóei keikaku no taikó) elkészítése volt. A dokumentumban többek kifejtésre került a változó biztonsági környezet, ami kapcsán a japán elemzők különösen Észak-Korea destabilizáló tevékenységét, és ballisztikus rakétaprogramját; illetve a Kínai Népköztársaság katonai képességeinek elképesztő ütemű növekedését és az egyre gyakoribb légi- és tengeri katonai jelenlétet találták aggasztónak. A dokumentum továbbá támogatja a Nemzeti biztonsági stratégiában már említésre került „proaktív hozzájárulást a békéhez”, ami a korábbinál szélesebb körű nemzetközi együttműködésen és az Egyesült Államokkal való szorosabb szövetségen alapul. Ezen kívül a dokumentum szintén Észak-Korea és Kína kapcsán hívja fel a figyelmet az ún. „szürke-zónás” szituációk további eszkalációjának veszélyeire. Ezért elengedhetetlen az összhaderőnemi; a hírszerző, megfigyelő, felderítő (Intelligence, Surveillance, Reconnaisance – ISR); valamint a légifölény- és haditengerészeti képességek javítása. (Kiss 2015.) Hogy Japán elérje ezeket a célokat, a dokumentum előáll a „dinamikus egyesített védelmi erő” (Dynamic Joint Defence Force – DJDF) koncepciójával, ami különleges hangsúlyt helyez az fejlett technológia alkalmazására; a vezetési-, és kommunikációs képességekre; a készenlét; mobilitás; flexibilitás; és fenntarthatóság növelésére.

Ellenzéki politikusok, köztük Hamada Jaszukadzu (középen, jobbról) Ellenezzük az erőszakos törvényeket! és Abe politikája megbocsáthatatlan! feliratú transzparensekkel tüntetnek a tokiói parlamentben 2015. július 15-én, miután az alsóház nemzetbiztonsági bizottsága olyan törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely szerint a japán katonák külföldön is bevethetőek lennének, a második világháború után először. Az alsóház július 16-án szavaz a javaslatról, és várhatóan jóvá is fogja hagyni. Ezt követően dönthet róla a felsőház is. (Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon)

A jelenleg legfrissebb nemzetvédelmi program 2018 decemberében készült el. A korábbihoz hasonlóan ez a dokumentum is aggodalommal szemléli a Japán körül egyre gyorsabb ütemben változó biztonsági környezetet. Legtöbb ország nemzeti biztonsági stratégiájához hasonlóan itt is megjelenik a „hibrid hadviselés”, mint a status quo megváltoztatására irányuló katonai és nem katonai tevékenységek határmezsgyéjén mozgó komplex akciók összessége. A dokumentum különösen a már korábban említett „szürke-zónás” szituációk kapcsán emeli ki a „hibrid hadviselést”, mint lehetséges kockázatot.  A dokumentum legaggasztóbbnak már egyértelműen Kína „világszínvonalú haderő kiépítését” megcélzó törekvéseit tartja, amelynek velejárója a kínai védelmi kiadások nagymértékű növekedése, katonai erejének mennyiségi és minőségi növekedése. Ehhez társul a kínai fölény biztosítása olyan új (közös) terekben, mint a gyorsan fejlődő kiber- és elektromágneses tér, illetve a világűr. Itt a dokumentum kiemeli Kína műhold-elhárító-, rakétavédelmen áthatoló-, illetve a kétéltű partraszálló képességeket érintő fejlesztéseit. Ezek között lehet említeni az un. „hozzáférést akadályozó” (Anti-Access/ Area Denial („A2/AD”) szekkin bósi – rjóiki kjohi) képességeket, melyeknek célja, hogy a szemben álló fél/ felek ne tudjanak katonai tevékenységet folytatni egy-egy jól körülhatárolt területen. Itt egyértelműen a Kelet-kínai-tengeren található Szenkaku/ Tiaojü-szigeteket lehet említeni, amelyek kapcsán Kína 2013-ban bejelentette, hogy ún. légvédelmi azonosító övezetet hoz létre („air-defence identification zone – ADIZ, Bókúsikibecuken”), hogy saját maga tudja ellenőrizni a vitatott hovatartozású szigeteket is magába foglaló légteret. Kérdéses, hogy Kína a közeljövőben  hasonló módszerrel próbálja-e meg befolyását erősíteni a napjainkban szintén „forrópontnak” számító Dél-kínai-tengeren.

Észak-Korea kapcsán Japán továbbra is a „renegát ország” nukleáris arzenálját tartja leginkább veszélyesnek a saját biztonságára nézve. Az utóbbi években Észak-Koreának sikerülhetett az atomfegyvereinek méreteit olyan jelentős mértékben lecsökkenteni, hogy ballisztikus rakétára való felszerelésük és célba juttatásuk megoldható legyen. Ez nagymértékben növeli a kommunista ország elrettentőképességét, ugyanakkor tovább rontja az ország nemzetközi megítélését, mivel egyértelmű jele annak, hogy a Kim Dzsong Un és Donald Trump között elkezdődött észak-koreai atomfegyverek leszereléséről szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, és a Kim-rezsim tovább folytatja atomarzenálja fejlesztését.

Továbbá a dokumentum felhívja a figyelmet észak-koreai atomfegyverek mellett az ország kiberhadviselésre szakosodott egységei által jelentett veszélyekre. Egyes becslések szerint mintegy 6000 és 7500 főből állhat a rezsim „kiberhadserege”, amelynek tagjai leginkább Kínát, Oroszországot, Indiát, Malajziát és Fehéroroszországot bázisul használva tevékenykednek. A kibertérből indított, alacsony költségű – alacsony kockázatú támadások leggyakrabban a technológiailag fejlettebb országok ipari- és katonai titkainak megszerzésére, illetve a kritikus infrastruktúra-, és a pénzintézetek megbénítására irányulnak.

Legvégül szeretnék szót ejteni a japán fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítéséről. A szigetország 1967-ben vezetett be saját magára nézve szigorú korlátozásokat, melyek megtiltották a kommunista-, az ENSZ embargó alá eső-, illetve nemzetközi konfliktusokban részt vevő országok irányába történő fegyverek eladását. Később a korlátozások köre kiterjedt szinte minden országra, ez alól kivételt csak az Egyesült Államok irányába történő technológia transzfer; illetve 1987-ben a mintegy 30 db már szolgálatból kivont F-104J/DJ Starfighter szuperszonikus vadászrepülőgép Tajvannak való eladása jelentett. A japán kormány végül csak 2014-ben törölte el a fegyverexportra vonatkozó korlátozásokat. Az új irányelvek alapján Japán immár külföldi partnereknek is exportálhat katonai eszközöket, technológiát, illetve más országokkal együtt dolgozhat közös fegyverfejlesztési programokon. Természetesen Japán továbbra sem ad el fegyvert az ENSZ-embargó alá eső (Irán, Észak-Korea), illetve konfliktusban részt vevő országoknak. A korlátozások feloldása után rögtön elterjedt a hír, hogy Japán 20 millió dolláros ajánlatot tett a már öregedő Collins-osztályú tengeralattjáróit leváltani kívánó Ausztrália számára. Habár az eladásra kínált Szórjú-osztályú tengeralattjárók talán a legmodernebbek, és a legcsendesebbek a napjainkban szolgálatban álló nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók között, az ausztrálok később mégis a franciákkal állapodtak meg. Az export-korlátozások feloldásával a kormány egyik, nem titkolt célja a japán gazdaság fellendítését megcélzó Abenomics támogatása volt. Az olyan nehézipari nagyvállalatok, mint a Mitsubishi Heavy Industries (MHI), a Mitsubishi Electronics és a Kawasaki Heavy Industries részvényárai 70%-ot meghaladó mértékben növekedtek Abe kormányra lépésétől kezdve 2014 végéig bezáróan. Habár a japán technológia köztudottan világszínvonalú, Japán mégis nehezen talál ki a nemzetközi fegyverpiacra. Ennek okai a piac telítettsége, illetve a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók. Tovább rontja a Szigetország nemzetközi piacra szánt termékeinek versenyképességét azok magas ára. Ez főként a drága japán munkaerőből, a belső verseny hiányából, illetve az alkatrészek hiányából következik. Habár Japán a tengeralattjárói mellett több katonai eszközt kínál eladásra, az első nagyobb üzletet csak idén augusztusban sikerült nyélbe ütni. A Dél-kínai-tengeren tapasztalható egyre erősebb kínai jelenlét miatt döntött úgy a fülöp-szigeteki kormány, hogy Japántól vásárol telepített- és mobil radarrendszert 103,5 millió dollár értékben. Ez egybeesik a Kína feltartóztatását szem előtt tartó Tokió külpolitikai érdekeivel is.

Abe Sinzó, korábbi japán miniszterelnök integet, mielőtt távozik a miniszterelnöki hivatalból Tokióban 2020. szeptember 16-án. Ezen a napon Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőjét (nem látható a képen) választották kormányfőnek a japán parlament alsóházában. Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Eugene Hoshiko)

Konklúzió

Tanulmányom első felében megpróbáltam rámutatni a II. világháború utáni Japán talán legszembetűnőbb tulajdonságára: nevezetesen arra, hogy külpolitikai- illetve katonai érdekérvényesítő ereje messze nem áll összhangban az ország gazdasági erejével. Ennek legfőbb okait az új alkotmányban, a pacifista identitásban, és az Egyesült Államokra való kül- és biztonságpolitikai ráutaltságban keresni. Ezzel élesen szembenáll Japán Meidzsi-korból jelenlévő vágya, hogy a szigetország „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Erre jó példa a japán politikusok vágya az ENSZ Biztonsági Tanács szerkezeti reformja, és az országuk számára az állandó tagsági hely megszerzése iránt.

Tanulmányom második részében megpróbáltam röviden végig bemutatni Abe Sinzó első miniszterelnöksége (2006-2007), illetve 2012-től egészen lemondásáig tartó egybefüggő kormányzása alatt végbement normalizációs folyamat főbb kérdéseit, és dokumentumait. Látható, hogy a hidegháború után Japán számára egyre sürgetőbb volt olyan jogi intézkedések meghozatala, amelyek a korábbinál nagyobb autonómiát adnak az országnak a saját biztonságára vonatkozó ügyekben. Évek óta fontos vita tárgyát képezi az a kérdés, hogy szükséges-e az alkotmány módosítása, vagy elegendő-e annak újraértelmezése. Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt az alkotmány módosítására nem került sor. Kérdéses, hogy az elkövetkező évek jelentette új kihívások következtében az ország vezetése szükségesnek fogja-e érezni az alkotmány, különösen annak 9. cikkelyének módosítását.

Fontos előrelépés volt a kollektív önvédelem kérdésének újragondolása, aminek következtében Japán már aktívan is hozzájárul a nemzetközi béke fenntartásához. Ezen felül Japán továbbra is nagy hangsúlyt helyez az Egyesült Államokkal való szövetségre, amely várhatóan a jövőben is a japán védelempolitika sarokköve marad. Japán évek óta növekvő aggodalommal figyeli a Kínai Népköztársaság elképesztő ütemű fegyverkezését, illetve egyre növekvő, és agresszívabb jelenlétét a Japánhoz közeli tengereken és a légtérben. Erre jó példa a Kelet-kínai-tengeren található vitatott hovatartozású Szenkaku/Tiaojü-szigetek; Tajvan függetlenségének kérdése; illetve a Dél-kínai-tenger eszkalálódó légköre.

Japán normalizációs folyamatának fontos részét jelentette a fegyver- és katonai technológia külföldi exportjára irányuló korlátozások enyhítése. Habár az export-korlátozások 2014-es feloldásával a kormány nem titkolt célja a japán védelmi ipar fellendítése volt, egészen mostanáig csak igen kevés kézzelfogható eredményt sikerült elérni. Ennek legfőbb okai a nemzetközi fegyverpiac telítettsége, a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók és a japánban elállított termékek magas ára.

Írta: Szomolányi Szabolcs

További hivatkozott irodalom:

Beasley, W. (2000). The Rise of Modern Japan, Political, Economic and Social Change Since 1850. New York: St. Martin’s Press.

Bobák, P. (2017. Január). A japán védelempolitika “normalizációja”. Nemzet és Biztonság, 81-109. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/nb_2017_1_08_bobak_peter_-_a_japan_vedelempolitika_normalizacioja.pdf

Eguchi, K. (1989). Taikei nihon no rekishi : Futatsu no taisen (14. kötet). Tokyo, Japan: Shougakukan.

Finn, R. (1992). Winners in Peace: MacArthur, Yoshida and Postwar Japan. Oxford, England: University of California Press.

Green, M. (2003). Japan’s Reluctant Realism. New York: Palgrave.

Hagström, L. (2015). The “abnormal” state: Identity, norm/exception and Japan. European Journal of International Relations.

Hasebe, K. (2016). Jieitai, Saishin Saikyou Soubi. Tokyo: Saizusha.

Kiss, R. (2015/2). Új japán védelempolitika (I.). Nemzet és Biztonság, 59-73. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=664

Kiss, R. (2015/3). Új japán védelempolitika (II.). Nemzet és Biztonság, 100-113. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=679

Kissinger, H. (2011). Kínáról. Budapest: Antall József Tudásközpont.

MacArthur, D. (2012). Reminiscences. Annapolis: Naval Institute Press.

McWilliams, W. C., & Piotrowsky, H. (2014). The world since 1945: a history of international relations. Lynne Rienner Publishers.

(1947). Nihon koku kenpó. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.houko.com/00/01/S21/000.HTM

(1966). Potsdam Declaration, July 26, 1945. National Diet Library. Letöltés dátuma: 2020. 09 09, forrás: http://www.ndl.go.jp/constitution/e/etc/c06.html

Reischauer, E. (1995). Japán története. Magyar Könyvklub.

Sakurabayashi, M. (2015). Jieitai no keizaigaku. Tokyo: Eastpress.

Shinoda, H. (2013). Heiwa kouchiku nyuumon – Sono shisou to houhou wo toinaosu. Tokyo: Chikuma shinsho.

The Cambridge History of Japan vol.6. (1988). Cambridge, United Kingdom: Cambridge University Press.

Ebben az esszében hazánk katonái, mint individuumok és a Magyar Honvédség, mint szervezet társadalmi megbecsültségét igyekszünk felmérni. Motivációként ehhez a munkához amellett, hogy a hadsereg jó megítélése stratégiai fontosságú az utánpótlás biztosítása szempontjából, az a meggyőződés szolgál, hogy a jó állam lehetőségeihez mérten köteles olyan szervezeteket létre hozni és fenntartani, amik nem pusztán elsődleges funkciójukban szolgálják a társadalmat, hanem – amennyire ez csak lehetséges – minden feladatukat a társadalom megelégedésére hajtják végre.

Munkamódszerünk a következő. Cecil C. North és Paul K. Hatt (1947) empirikus kutatása azonosította elsőként egy foglalkozás társadalmi megítélésének összetevőit. Eszerint egy adott pozíció funkcionalitása, azaz társadalmi hasznossága, presztízse és képzettségi követelményei mellett az állás betöltésével elérhető jövedelem is fontos szerepet játszik annak betöltőjének társadalmi megítélésében. Ezt a négy aspektust külön-külön megvizsgáljuk külföldi felmérésekre támaszkodva. Majd ezen kutatások kérdéseit felhasználva egy olyan kérdőívet szerkesztünk, amivel a magyar társadalom véleménye közvetlenül összehasonlíthatóvá válik a külföldi felmérések országaiéval. Ezt a kérdőívet a közösségi médiában adjuk közre, így nem számíthatunk reprezentatív mintára, viszont a válaszadók demográfiai adatait összegyűjtjük és válaszaikat ezek szerint súlyozva átlagoljuk. A kérdőív demográfiai változói a következőek: korosztály, nem, legmagasabb iskolai végzettség és település típus. Sajnos a KSH legutóbbi, 2016-os mikrocenzusa nem publikálja ezeknek a közös eloszlását, csak kétdimenziós eloszlásokat tartalmaz. Ezért a (korosztály, iskolai végzettség) eloszlás mellé a többi két változót függetlennek veszük. Itt megjegyezzük, hogy mivel ismerősök osztották meg a kérdőívet ismerősökkel, ezért a válaszok nem függetlenek egymástól. Ezért ennek eredménye mindenképp csak indikatív jellegű lehet. A kérdőív ezen a webcímen elérhető. A válaszokat pedig a Melléklet tartalmazza.

A foglalkozási körök társadalmi megítélése többféle képen mérhető. Talán az egyik legkifejezőbb ilyen módszer az igazmondási (veracity) index. Ez azt méri, hogy a társadalom tagjai mekkora arányban hiszik el az adott foglalkozásúról, hogy igazat mond. 2019-ben Ipsos a 15 éves vagy annál idősebb brit emberek között végzett kutatása szerint a katonák (81%) közvetlenül a kutatók (84%) és a bírók (81%) alatt, és a rendőrök (76%) felett helyezkednek el ebben a rangsorban. Viszonyításul, az utca emberének a brit társadalom 65 százaléka hisz, míg a politikusoknak csak 14 százalékuk. Ami viszont érdekes, az az, hogy bármennyire is magas a katonák társadalmi megítélése és bármennyire törekszenek rá, hogy függetlennek lássák őket a politikától, a két nagy párt szavazói vélekedése között mégis van különbség: míg a Konzervatív Párt szavazók 87 százaléka, addig a Munkás Párt szimpatizánsainak csak 69% bízik a katonák szavában. A diplomások és az egyeteminél alacsonyabb végzetségűek vélekedése között viszont nincs számottevő eltérés (78%/80%). (Ipsos MORI 2019)

Ipsos Igazmondás index 2019 a különböző foglalkozások körében (Forrás: Ipsos MORI 2019)

Ugyan ezt a kérdést, azaz „általában bízik Ön abban, hogy az alábbi foglalkozásúak igazat mondanak vagy sem?” tettük fel a saját felmérésünkben. Eszerint a kutatók szavában a hazai válaszadók egyaránt 90 százaléka bízik, míg a rendőrökében 81, a bírók szavában pedig 78 százalékuk. Ezek nagyjából megegyeznek az Ipsos (2019) által a brit társadalom körében mért adatokkal. A katonák szavában viszont jobban bíznak itthon, mint az Egyesült Királyságban: a válaszadók 90 százaléka felelte, hogy „teljesen” vagy „inkább igen” megbízik benne. Ezeket az adatokat tulajdonképpen az utca embere bizalmi indexéhez érdemes hasonlítani, hiszen az emberek hajlamosak az átlaghoz viszonyítva gondolkodni. Eszerint hazánkban még ennél is nagyobb bizalmat élveznek a katonák, ugyanis az átlagember szavában a válaszadóknak csak a 37 százaléka bízik meg; ez az arány majdnem a fele az Egyesült Királyságban mértnek.

Veracity index az összes válaszadó körében, n=189

A katonák társadalmi megítélése nem választható el a társadalom az ország fegyveres erejébe, mint szervezetbe vetett bizalmától. Ezt a kérdést vizsgálja Rácz Attila (2018) hazánkban a 2016-os mikrocenzus alapján. A mikrocenzushoz csatlakozó Szubjektív jólét című reprezentatív mintán végzett felmérés többek közt azt a kérdést is feltette, hogy „mennyire bízik a Magyar Honvédségben?” A válaszadók 48 százaléka inkább bízott a szervezetben minthogy nem, míg 32 százalékuk inkább nem bízott benne minthogy igen. (A kérdőív a semleges válaszokat is megengedte.) A szerző rámutat, hogy egy, a menekültválság előtti 2004-es felmérés ugyanezen kérdésére adott válaszai pont ennek a fordítottját jelezték: akkor még a válaszadóknak csak a 17 százaléka inkább bízott a Honvédségben és 47 százalékuk inkább nem (ECHO Survey 2004). Azt, hogy a menekültválság szerepet játszott a társadalom a Honvédség iránti bizalmának növekedésében bizonyítja, hogy a leginkább érintett határmenti Csongrád megyében különösen magas volt a Honvédségben megbízók aránya.

A társadalmi vélekedés egy másik dimenziója a foglalkozás presztízse. Az emberek mások objektív sajátosságait egyfajta kulturális lencsén keresztül látják. Így van ez a foglalkozások esetében is. A hadsereget tekintve ráadásul az objektív sajátosságok nem is biztos, hogy a társadalom számára megismerhetőek vagy megmérhetőek. Ki tud arra válaszolni például, hogy tavaly hány magyar katona esett el külföldön vagy, hogy milyen hatékonyan látták el feladatukat? Ha választ is kapunk az utca emberétől ezekre a kérdésekre, akkor az egy szubjektív értékítélet lesz, amit a hollywoodi filmstúdiók, hírszerkesztők és megmondó emberek alakítanak.

A 2016-os mikrocenzushoz csatlakozó Szubjektív jólét „mennyire bízik a Honvédségben?” kérdésével az a probléma, hogy túl általános. Pontosan mit ért a válaszadó alatta? Ezért érdemes lehet ezt két részre bontani: egy szubjektív, a saját személyünkre vonatkozó kérdésre és egy másikra, ami a védekezés kollektív eredményességére kérdez rá. A felmérésünkben így azt a két kérdést tettük fel, hogy „veszélyhelyzetben Ön rábízná-e az életét a Magyar Honvédségre?”, illetve azt, hogy „egy váratlan támadás esetén képes lenne-e a Honvédség elfogadható veszteségek árán megvédeni hazánkat?”. Eszerint, személyes szemszögből, a válaszadók 69 százaléka bízná rá az életét veszélyhelyzetben a Honvédségre, és kevesebb mint tizedük mondta azt, hogy nem bízná rá azt. Viszont a kollektív eredményesség szempontjából már egészen más válaszokat kapunk. A válaszadók 45 százaléka szerint a Honvédség nem tudná megvédeni hazánkat, és csak egynegyedük válaszolta ennek ellenkezőjét. Azért, hogy megérthessük ennek okát lehetőséget adtunk a szabad válaszra: „ha nem, akkor mi ennek az oka?” A 78 válaszból 43 említette a létszámbeli hiányosságot; 34 a felszerelés, technika elavultságát (ezzel kapcsolatban többen megjegyezték, hogy ez most változóban van); 13 válasz volt elégedetlen a kiképzettséggel; 12 az irányítással, a szervezetlenséggel; hatan a politikusokat okolják; szintén hatan az alacsony fizetéseket és a megbecsülés hiányát, négyen a sikertelenséget az alacsony morál és az elszántság hiánya számlájára írják, míg szintén négyen a fatalista elemeket említették: hazánk kicsi ország és védhetetlen földrajzi elhelyezkedésű.

A Magyar Honvédség missziós szerepválásának értékelésével külön foglalkozunk. A válaszadók véleményét a szerepvállalás fontosságát illetően négy szempont szerint kértük ki. A legtöbben (92%) hazánk szövetségesi kötelezettségei teljesítése szempontjából tartják fontosnak a Honvédség külföldön végzett feladatait. De a válaszadók fontosnak tartják a missziókat humanitárius szempontból (83%) és az instabil régiók fentartható fejlődésének elősegítése szemszögéből (73%) is. Az ország biztonsága szempontjából viszont a válaszadóknak csak kicsivel kevesebb mint a fele (49%) tartja fontosnak a külföldi szerepvállalást. A 18-37 év közötti korosztályban különösen magas azok aránya, akik humanitárius (91%) vagy a távoli régiók fentartható fejlődésének biztosítása (82%) szempontjából tartja fontosnak a missziós szolgálatot. Végül, rákérdeztünk a missziós tevékenységekkel való elégedettségre is: „saját megítélése szerint a Magyar Honvédség mennyire sikeresen teljesíti nemzetközi vállalásait?” A válaszadók 58 százaléka inkább elégedet mint ahogy nem a Honvédségnek ebben a dimenzióban nyújtott teljesítményével és csak 4 százalékuk mondta, hogy inkább elégedetlen vele, mint ahogy nem. Magas azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy nem tudják megítélni. Ehhez kapcsolódik, hogy a válaszadók szerint a missziós emberélet veszteségeket illetően a Honvédség inkább titkolózó (34%) mint nyílt (18%). Ez azért érdekes, mert ugyanakkor azok a válaszadóknak, akiknek nincs katona vagy rendőr ismerősük egy jelentős része (20%) részt venne egy olyan elesett katona temetésén is, akit személyesen nem ismertek. Tehát a társadalom maga nem feltétlenül kezeli az emberélet veszteséget tabuként.

Hannah Pollack (2014) a különböző foglalkozások presztízséről 2538 amerikai felnőttet kérdezett meg. A válaszadóknak egy 23 foglalkozásból álló listát mutattak, amin osztályozniuk kellett az egyes foglalkozások presztízsét: nagy presztízsű/van presztízse/alacsony presztízsű/egyáltalán nincs presztízse. Ezek szerint a legmagasabbra értékelt foglalkozások az amerikai társadalomban 2014-ben az orvosi (a válaszadók 88% nevezte magas presztízsűnek), a katonatiszti (78%), a tűzoltói (76%) és a kutatói (76%) voltak. Az összehasonlítás végett, a lista alján áll az értékpapír kereskedő (38%), a szakszervezeti vezető (35%) és végül az ingatlanközvetítő (27%). Az látszik ebből, hogy azoknak a foglalkozásoknak magas a presztízse, amiket az emberek a társadalom szempontjából fontosnak tartanak.

Ugyanezt a kérdést feltettük hazai válaszadóknak is. Itthon a válaszadók 61 százaléka nevezte a katonai vezetőt nagyon magas a presztízsű foglalkozásnak, míg további 28 százalékuk mondta azt, hogy van presztízse. Tehát a mi nem reprezentatív mintánkon 11 százalék ponttal magasabb a katonatiszteknek presztízsének a megítélése, mint Amerikában volt 2014-ben.

Hannah Pollack (2014) egy inkább a jövőre mutató, a foglalkozások megítélésének a dinamikáját mérő kérdést is feltett a felmérésben résztvevőknek: „az alábbi foglalkozások közül melyeket ajánlana egy gyermek figyelmébe?” Az erre adott válaszoknál a katonai vezető már lényegesen hátrébb sorolódott; 11 helyen végzett a 23 foglalkozás közül. A válaszadók 65% tartotta a gyerekek figyelmére érdemesnek ezt a foglalkozást, a tanár (81%), könyvelő (78%), tűzoltó (77%) és a jogász (69%) után. Generációs bontásban a válaszadók közül a legidősebbek (69 évnél idősebbek) tartják a legtöbben jó ötletnek a katonai pályát (79%), míg az Y és X nemzedék tagjainak csak 60%-a ajánlaná a gyerekeknek a katonai vezetői pályát.

Az egész mintát tekintve a válaszadók 56 százaléka ajánlaná itthon a katonai hivatást egy pályaválasztás előtt álló fiatal számára. Bár ez nem sokkal marad el a Hannah Pollack (2014) mért aránytól az Egyesült Államokban a felmérésünkben a 18-25 év közötti korcsoport és azok, akiknek vannak rendőr vagy katona ismerőseik erősen felülreprezentáltak. A katona vagy rendőr ismerőssel nem rendelkezőek körében az 1. táblázat mutatja a katonai hivatást ajánlók arányát. Azt látjuk, hogy a 37 évesnél idősebb válaszadók száma viszonylag alacsony.

18-37 év közöttiek (Y nemzedék) 38-49 év közöttiek (X nemzedék) 50-68 év közöttiek 69 évnél idősebbek Egyesült Áll. 60% 61% 67% 79% Magyarország

n=51 48% 0% 40% 0%

1. táblázat: A katonai hivatást gyermekek figyelmébe ajánlani szándékozók aránya az egyes generációkban (Hannah Pollack 2014)

Cecil C. North és Paul K. Hatt (1947) megállapítja, hogy a képzettségi követelményeket is meghatározóak az adott foglalkozás társadalmi megítélésével kapcsolatban. Bár napjainkban egyre inkább felértékelődik a felsőfokú végzettség a katonák esetében is, hiszen a modern haderőnek szüksége van idegennyelveket beszélő diplomás gépészmérnökökre, villamosmérnökökre, informatikusokra, vegyészekre, orvosokra, pszichológusokra, testnevelőkre, nyelvészekre és jogászokra. Emellett a különleges alakulatok is előnybe részesítik a legjobb egyetemeken végzetteket pusztán kitűnő puha készségeik miatt. A csapatmunkára, a munkaetikára, és a kommunikációs, problémamegoldó, vezetői képességek fejlesztésére különös hangsúlyt fektet az amerikai felsőoktatás, de pontosan a munkaadók elvárásai miatt a hazai egyetemeken is egyre inkább előtérbe kerülnek ezek a hasznos készségek, amiket életkori sajátosságok miatt, az érzelmi intelligencia és problémamegoldó képességtől eltekintve a középiskolákban legfeljebb csak megalapozni lehet. A felsőoktatás mellett a hadseregek természetesen a kiképzett legénységi és altiszti állományra is támaszkodnak. Ez azonban csak akkor vezethet a katonai hivatást választók presztízsének devalválódásához, ha a felkészítés minősége alacsony. Magyarországon a 10-11 hetes alapkiképzést, szakkiképzés, iskolalövészetek követik és végül a combat ready státuszt egy hadgyakorlaton való részvételhez kötik. Nem győzzük hangsúlyozni a folyamatos felkészítés fontosságát!

Az Egyesült Államokban több katonai akadémia működik: a szövetségi akadémiák a West Point, Anapolis, Colorado Springs, New London és a Kings Point. A katonai oktatási intézmények többnyire középiskolák, de vannak főiskolák is; összesen 65 ilyen intézmény működik, többségük a keleti parton. A haditengerészet külön is rendelkezik képzőintézményekkel. (Millitaryschoolusa 2020) Hazánkban a haderő méretének megfelelően a tiszt és altiszt képzések központosítottak. De Közszolgálati Egyetem és a szentendrei Altiszti Akadémia mellett egy középiskola is működik Debrecenben. A katonai középszintű oktatásnak nem a szakmai felkészítést, hanem a katonai pályán kívül is fontos erkölcsi értékek átadását kell célul kitűznie, ha az életpálya társadalmi megítélésében gondolkozunk. A tengerentúli katonai oktatás ebben nagyon erős, aminek konkrét példája Omar Khadr pere.

A 15 éves Omar Khadr tűzharc közben fogták el Afganisztánban 2002-ben és Christopher Speer őrmester meggyilkolásával vádolták meg egy amerikai katonai bizottság előtt. Bár tény, hogy Khadr kapcsolatban állt az Al-Kaidával és segített útszéli robbanó eszközöket telepíteni, magának Speer megölésének nem volt szemtanúja és az ezzel kapcsolatos jelentés szövegét is több hónappal később úgy változtatták meg, hogy a fiú bűnösségét indikálják vele. A Guantanamoban lefolytatott katonai eljárás alatt Khadr kirendelt védője John Merriam százados tapasztalatlansága miatt nem vállalta el a képviseletet, ki kellett cserélni a bírót és az ügyészt kétszer leváltani ahhoz, hogy az eljárás végén mégis sikerüljön Khadrt egy vádalku keretében elítélni. (Meserve 2010)

Végül a társadalmi hasznosság és megbecsültség egyik mércéje a munkáért járó fizetség is. A hasznosság a munkaerő piac kereslet oldalán, míg a megbecsültség a kínálat oldalán jelentkezik. A könnyebb összehasonlíthatóság miatt kezdő (legalább 4 hónap kiképzés utáni) fizetésekkel dolgozunk, mert a kezdő katonák fizetése nem tartalmazza a különféle plusz jutatásokat mint például a családalapítási támogatást, veszélyességi pótlékok stb. Mikor a medián jövedelemmel vetjük össze a fizetéseket, szem előtt kell tartanunk, hogy a katonáknak ingyenes étkezés és lakhatás jár. Lásd 2. táblázat.

Ország Kezdő legénységi állománykategória Kezdő tiszti állomány kategória Medián havi kereset

2018-ban Amerikai Egyesült Államok $1 680 $3 188 $2 894 Egyesült Királyság $2 083 $2 841 $2 057 Franciaország $1 550 $1 851 $2 129 Magyarország $677 $1 078 $744

2. táblázat: Kezdő katonák havi fizetése (USD)

Az Egyesült Államokban a kezdő legénységi és tiszti fizetések között arányaiban véve nagyobb a különbség, mint Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Európában a fizetésben a tiszti állomány nem szakad el annyira a legénységtől, mint a tengerentúlon. Mivel nemzetközi szinten nincs nagy verseny a munkaerőpiacon a különböző nemzetek professzionális hadseregei között, csak a nemzeti medián fizetésekkel van értelme összevetni az egyes hadseregek által kínált járandóságokat, egymás fizetéseivel nincs. A fizetéseket a medián kereset százalékaként kifejezve az látszik, hogy Magyarországon a többi munkavállalóhoz képest jobban fizetettek a kezdő katonák, mint az angolszász országokban. Legénységi állománykategóriában csak az Egyesült Királyságban keresnek jobban, mint Magyarországon, sőt a magyar kezdő tisztek a medián fizetéshez viszonyítva a négy ország közül a legjobban keresnek. Lásd 3. táblázat.

Ország Kezdő legénységi állománykategória Kezdő tiszti állomány kategória Amerikai Egyesült Államok 58% 110% Egyesült Királyság 101% 138% Franciaország 72% 87% Magyarország 91% 145%

3. táblázat: Kezdő katonák havi fizetése a medián fizetés százalékában kifejezve

Összegezve, hazánk katonáinak a társadalmi megítélése összevethető a külföldiekkel; szinte a megítélés egy aspektusában sem marad el szövetségeseik haderejétől. Sőt a magyar katonák iránti bizalom még a brit kollégáik irántinál is magasabb. Egy kicsi lemaradás tapasztalható a képzés presztízsének terén és a katonák javadalmazásának bizonyos aspektusaiban, de ezeken az elkövetkezendő haderőfejlesztési reformok minden bizonnyal változtathatnak.

További hivatkozott irodalom:

1. Militarybenefits.info 2019 https://militarybenefits.info/2019-military-pay-charts/ utolsó hozzáférés: 2020.04.09.
2. Armedforces.co.uk Pay Scales 2019 http://www.armedforces.co.uk/armypayscales.php#.Xo-ensgzZPY utolsó hozzáférés: 2020.04.09.
3. United States Census Bureau Current Population Survey 2018 https://www.census.gov/data/tables/time-series/demo/income-poverty/cps-pinc/pinc-02.html utolsó hozzáférés: 2020.04.10.
4. Oriane Officier de l’armée de terre https://www.oriane.info/metier/officier-de-l-armee-de-terre/548 utolsó hozzáférés: 2020.05.03.
5. Eurostat Labour Market Earnings Database 2018 https://ec.europa.eu/eurostat/web/labour-market/earnings/database utolsó hozzáférés: 2020.04.10.
6. A Magyar Honvédség lakossági megítélése, 2004. november 25. Kutatási beszámoló. ECHO Survey Szociológiai Kutatóintézet Közhasznú Társaság.
7. Cecil C. North és Paul K. Hatt Jobs and Occupations: A popular evaluation, Sociological Analysis. An Introductory Text and Case Book, New YorkHarcourt, Brace and Co.) 1949, pp. 464-474.

Írta: Kvasznicza Imre

Hongkongban csaknem egy éve folyamatosak a változó intenzitású, a kommunista pártrezsim befolyását ellenző demonstrációk. A tavaly benyújtott állampolgársági törvényre válaszul kitörő tüntetések sora egy új ellenállási hullámokat indítottak el, amelyek végül megakadályozták a politikai menekültek kiadatását célzó törvénytervezet elfogadását. A megmozdulások eredményeként a kínai központi kormánnyal szemben társadalmi mozgalmak jöttek létre, melyeknek közös céljuk Hongkong különleges státuszának biztosítása az „egy ország-két rendszer” elv alapján. A kínai Wuhan városából kiinduló pandémia következtében világszerte betiltották a nagyobb csoportosulásokat és különleges járványügyi intézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének meggátolása érdekében. Az új távolságtartási szabályok és karantén kötelezettség egyet jelentett a hongkongi tüntetések lecsillapodásával, azonban a járványból kilábaló Peking kihasználva a világban tomboló vírust és az amerikai, George Floyd halála következtében kitörő („Black Lives Matter”) demonstrációk keltette zűrzavart, elkezdte növelni befolyását a fontos pénzügyi hídfőként funkcionáló autonóm, különleges jogállású városállamban.

Integráció és szeparatizmus

Megelégelve a hongkongi rendfenntartó hatóságok tehetetlenségét az őszi zavargások során, a pekingi párt elit úgy döntött, nem tűri tovább szó nélkül a „terrorista és az ország biztonságát fenyegető” elemek további akcióit. Május 28-án a Nemzeti Népi Kongresszus elfogadta azt a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely, hatálybalépését követően, az ország biztonságát és integritását veszélyeztető „terrorista és szeparatista” cselekedetek elfojtásának jogalapját hivatott megteremteni a hatóságok számára. A döntés hatására az 1997-es brit kivonulás óta különleges státuszt élvező városban a kínai központi kormányzat integrációs politikájával szemben újabb tüntetések robbantak ki.

Hongkongban a „nagytestvér” földrajzi közelsége és politikai nyomásgyakorlása következtében mindig is gyakoriak voltak a „szárazföld” (Makaó és Hongkong nélküli Kínai Népköztársaság) elleni társadalmi demonstrációk, amelyek a város egyedi státuszát, az általános emberi és polgári jogok érvényesülését, valamint a demokratikus kormányzást tűzték ki zászlajukra. A törvény sarkalatos következménye a hongkongi társadalmi szervezetek elvágása a külvilágtól, az NGO-k tevékenységének ellehetetlenítése, valamint a kormányzati narratívával szemben elhelyezkedő külföldi újságírók, emberjogi aktivisták munkájának akadályozása a városban. Peking többször is hangoztatta: Hongkong Kína integráns részét képezi és az országon belül különleges státuszt élvez, amelyet a kínai kormány tiszteletben fog tartani.

A törvény megvalósíthatósága azonban alapvető alkotmányossági problémákba ütközik. Az alaptörvény 18. cikkét értelmezve a nemzeti – kínai – törvények csak akkor alkalmazhatóak gyakorlatban, ha azokat a mini alkotmány (Basic Law) III. melléklete is tartalmazza, valamint külügyekkel, védelemmel és város határain kívüli egyéb kérdéseivel kapcsolatosak. A 23. cikk szerint a városállamnak saját nemzetbiztonsági törvényt kellett volna elfogadnia, amely azonban 2003-as a heves tiltakozások következtében egészen mostanáig nem valósult meg. A cikk szerint e jogszabályt csak maga, a hongkongi törvényhozás hozhatja meg, azonban Peking ezt saját maga, önkényesen tette meg, ami összeegyeztethetetlen a 22. cikkel, miszerint a kínai kormány, nem avatkozhat be semmilyen formában a városállam saját, belső, önmagában végzett ügyeibe. Peking részéről gyakori hivatkozási alapként szolgál, hogy a nemzetbiztonsági törvény a város „külső erőktől” való védelme és saját biztonsága érdekében kardinális jelentőségű volt, ezzel legitimálva a hongkongi törvényhozás megkerülését a jogalkotás során.

Carrie Lam hongkongi kormányzó sajtótájékoztatót tart Hongkongban 2019. október 29-én. A Hongkongi Választási Ügyek Bizottsága bejelentette, hogy Joshua Wong ismert demokráciapárti aktivista nem indulhat a novemberben megrendezésre kerülő helyhatósági választásokon. A 23 éves aktivista 2014-ben vált ismertté, az úgynevezett esernyős forradalom egyik vezetőjeként.
(MTI/EPA/Jerome Favre)

Hongkong halála?

Az ellenzék kijelentette: a nemzetbiztonsági törvény kihirdetése egyenlő az „egy ország-két rendszer” elv meghiúsításával, valamint egy szabályozatlan, Peking konstruálta jogi rendszer kiépülésének kezdetével, amely egyértelműen a párt érdekeit szolgálná ki az autonóm státuszt élvező városállamban. Figyelmeztettek, a törvény egy olyan eszköz a kínai párt elit kezében, amellyel bárki, aki a hivatalos központi kormány narratívát megkérdőjelezi, vagy ellene felszólal, büntethetővé válik akár kínai bíróságok előtt is.

A minden évben június 4-én megrendezett Tienanmen téri vérengzés áldozatairól való megemlékezés, amely a demokráciához és polgári jogokhoz való erős kötődést jelképezi, a város egy kiváltságos privilégiuma. Az esemény egész Kínán belül csak Hongkongban engedélyezett, azonban az új nemzetbiztonsági törvény életbelépésével félő, hogy betiltásra kerül, hiszen gyakran felhangzanak olyan szeparatista, a város függetlenségét propagáló szlogenek („Liberate Hong Kong, revolution of our times”), amelyek a kommunista karhatalom kínai egységet hangoztató narratívája számára összeegyeztethetetlenek és elfogadhatatlanok. Az idei évben tomboló koronavírus járványra hivatkozva a megemlékezést a hongkongi hatóságok nem engedélyezték, azonban – az egyre növekvő szimpatizáns tömeg miatt – végül mégis megtartásra került. Az este folyamán többen aggodalmukat fejezték ki Peking törekvései kapcsán és egyes csoportok összetűzésbe kerültek a rendfenntartó erőkkel, akik könnygázzal és paprika spray-vel oszlatták a csoportosulókat. A spontán szerveződő eseményen őrizetbe vettek 25 ellenzéki aktivistát, többek között az ellenzék egyik kulcsemberét Joshua Wong-ot és Kína-ellenes hongkongi lap, az Apple Daily tulajdonosát Jimmy Lai-t.

A hatóságok tiltása ellenére gyertyás virrasztással emlékeznek meg az emberek a pekingi Tienanmen téri mészárlás áldozatairól Hongkongban 2020. június 4-én, a demokratikus változásokat követelő kínai diákmozgalom vérbe fojtásának 31. évfordulóján. A Kínai Néphadsereg 1989. június 4-én megtámadta a pekingi Tienanmen téren hat héten át tüntető több tízezer diákot, és kíméletlen, sok halottat követelő beavatkozással véget vetett a tüntetéssorozatnak.
(MTI/EPA/Jerome Favre)

A kínai kormány lépésének következtében további békés és erőszakos megmozdulások sora kezdődött meg, amelyek rendkívül negatív gazdasági hatással voltak az ország egyik legfontosabb pénzügyi központjára. A hongkongi tőzsdeindex (Hang Seng) a törvény bejelentésének hírére 5,6%-ot zuhant, amely 5 éve a legalacsonyabb értéknek bizonyult.

A dollárárfolyam esését bemutató diagram, közvetlenül a biztonsági törvény elfogadása előtt és után. (Forrás: Financial Times)

A törvény végül június 30.-án – Nagy-Britanniától való elszakadás 23. évfordulója előtt egy órával lépett hatályba, melynek következtében 4 új büntetőjogi tényállást vezettek be:A törvény végül június 30.-án – Nagy-Britanniától való elszakadás 23. évfordulója előtt egy órával lépett hatályba, melynek következtében 4 új büntetőjogi tényállást vezettek be:

• Kínától való elszakadás támogatása,
• a központi kormányzatot célzó felforgató tevékenység,
• terrorizmus,
• valamint a külső erőkkel való kollaboráció.

A nemzetbiztonsági törvény megfogalmazása nem határolja precízen körül az egyes tényállásokba eső konkrét bűncselekményeket, így azokat – az aktuális helyzethez igazítva – a hatalom szabadon alkalmazhatja bármilyen, a központi kormánnyal ellentétes oldalon elhelyezkedő személy felelősségre vonására, vagy új szabályozás bevezetésére. A tüntetéseken elhangzó különböző szlogeneket és transzparenseket – amelyek eddig a szólás- és véleményszabadság alá tartoztak – rövidesen nemzetbiztonsági kockázatnak ítélték meg és törvényes rendfenntartói intézkedés indult az ezeket hangoztató, vagy birtokló demonstrálókkal.

A törvény hatálybalépésével jelentősen kibővült a helyi hatóságok jogköre. A hongkongi rendőrségen egy külön egységet hoztak létre, amely többek között hírszerzésért, különböző műveletek végrehajtásáért, valamint a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekmények kivizsgálásáért lett felelős A nemzetbiztonsági törvény betartásának és betartatásának garantálása érdekében Peking létrehozott egy, a központból irányított, Hongkong-ban működő hatóságot, amelynek legfőbb rendeltetése a kínai egységet fenyegető szeparatista erők felderítése és kezelése a városállamban. A szervezet tagjai a helyi hatóságok által nem igazoltathatóak és nem is vonhatóak felelősségre, így a kommunista párt hongkongi befolyását és a politikailag kényes elemek kontrollját immár Peking közvetlenül, saját hatáskörében is el tudja látni. A Hongkongban letartóztatott személyek a törvény hatálybalépésével kiadhatóvá váltak– bármilyen elszámolás nélkül – a kínai („szárazföldi”) hatóságok számára, így tárgyalásuk során a párt befolyása alatt működő bíróságok illetékesek az ítélethozatalban.

USA és Kína

A hongkongi eseményeket Washington kiemelt pontként kezeli a Pekinggel való kapcsolatok további alakításában. Mike Pompeo külügyminiszter nyilatkozatában kifejezte, hogy a városállam már nem tekinthető autonómnak a továbbiakban. Különleges státusza miatt az USA-val való export kereskedelem során Hongkong kedvezményes vámtételeket élvez, míg az Államokból importált áruk és szolgáltatások vámmentesen áramolhatnak, így évente átlagosan 67 milliárd amerikai dollár forgalom generálódik.

Az USA megkezdte Hongkong különleges státuszából adódó kereskedelmi és gazdasági engedményeket felfüggesztését, valamint szankciókat vetett ki a kialakult helyzetért felelős természetes személyekre, bankokra, így tovább mélyítve, az amúgy is patthelyzetben lévő, két nagyhatalom között tátongó diplomáciai űrt. Azoknak a vállalatoknak, amelyek eddig Hongkong kedvező exportrendszerén keresztül végezték üzleti tranzakcióikat – az új életbelépő szabályozások miatt – működési változtatásokat kell végrehajtaniuk. Az érintett cégek annak érdekében, hogy nyereségeiket maximalizálni tudják, valószínű, hogy alternatív behozatali, illetve kiviteli útvonalakat fognak kiépíteni, melynek eredményeként felgyorsulhat az ellátási láncok Kínából való kitelepítésének tendenciája. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a létfontosságúnak ítélt egyetemi kutatások védelme érdekében, felfüggeszti azon kínai állampolgárok beutazásának jogát, akik potenciális veszélyt jelenthetnek az USA biztonságára nézve.

A kínai állami tulajdonban lévő Global Times az elnök nyilatkozatát „meggondolatlanul önkényesnek” titulálta. A kialakuló kommunikációs harc során Peking előszeretettel hozza fel a George Floyd halálát követően újra reflektorfénybe kerülő „Black Lives Matter” mozgalmat és gyakran hangoztatja az ügy mellett vállalt szolidaritását. A kínai külügy szóvivője, Zhao Lijian nyilatkozata, miszerint „a rasszizmus és a rendőri erőszak jól tükrözi az USA-ban jelenleg uralkodó helyzetet”, egyfajta ellenreakció Peking részéről Washington hongkongi tevékenységére. A kínai narratíva ezzel szemben egy igen sajátos és cinikus üzenetet közvetít az Egyesült Államok felé, mégpedig: „Ha ti nektek szabad, nekünk miért nem?”. A Minneapolisban történt rendőri brutalitást követően számos tüntetés robbant ki, amelyek gyakran torkollottak rendőri túlkapásokba a demonstrálókkal, vagy éppen semleges személyekkel szemben. A kínai pártpropaganda, nem mulasztotta el párhuzamba állítani a hongkongi eseményeket az Államokban zajló rasszizmus elleni tüntetésekkel. A narratíva érdekessége, hogy az ujgur kisebbséget szervezett módon átnevelő táborokba záró pártállamban a koronavírus járvány kitörését követően az afrikai állampolgárokkal szembeni hátrányos diszkrimináció és kínai hatóságok erőszakos fellépése gyakori jelenségnek számítottak.

Összegzés

Az ázsiai városállam sorsa a koronavírus utáni világrendszerben kulcskérdéssé válhat. Az USA szankciós politikájának következtében a hongkongi demokratikus ellenzék magára maradt Pekinggel szemben, a preferenciális kereskedelmi engedmények megvonása egyet jelenthet hongkongi kormánykritikus társadalmi szervezetek ellehetetlenítésével. A koronavírusból kilábaló Kínai Népköztársaság ezen lépésével, azonban kockáztatná a külföldi tőke és befektetések beáramlását az országba, valamint koronavírus opportunista kihasználását tükröző „világmegmentő” szerepe omolhatna le a város önkényes, erőszakon alapuló integrálása következtében, amely a jelenlegi bizonytalan helyzetben beláthatatlan következményekkel járna számára. Peking egyelőre nem tervez visszavonulót fújni és vállalja nyugati vetélytársaival való diplomáciai és gazdasági csatározásokat, miközben lassú térnyeléssel és nyomásgyakorlással igyekszik egyre nagyobb befolyást szerezni a városállamban.

Írta: Zernig Csombor

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az eddigi legnagyobb csapatkivonásra készül Németországból a hidegháború lezárása óta. A megosztó döntés váratlanul érte szövetségeseit, és aggodalomra adhat okot a NATO jövőjével kapcsolatban. Az elnök Németország ellen irányuló büntetésként állítja be a csapatkivonást, amiért az szerinte nem tesz eleget szövetségesi kötelezettségeinek. Nem meglepő tehát, hogy egyesek csupán kampányfogásnak és politikai manővernek nevezik a döntést, amely azonban Németországban sem maradt támogatók nélkül. A háttérben stratégiai szempontok is szerepet játszhatnak, a kérdés az, hogy ezeket mérlegelve valóban helytálló-e a döntés, és megéri-e a keletkező diplomáciai feszültséget.

A Ramstein amerikai légi támaszpont a németországi Kaiserslautern közelében 2020. június 25-én. A Ramstein az amerikai légierő európai és afrikai főparancsnoksága. Az amerikai kormányzat 9500 fővel csökkenti a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámát és ez a Ramstein légi bázist is érintheti.
(Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Amerikai jelenlét Németországban

Németországban a második világháború lezárásától állandó az Egyesült Államok katonai jelenléte. Az 1990-es újraegyesítéséig az amerikai csapatok kizárólag a mai országterület nyugati felében, az egykori Német Szövetségi Köztársaság területén állomásoztak, lévén az ország keleti része a szovjet blokk részét képezte. Az Európában ma található hét amerikai támaszpontból öt Németországban működik (Wiesbaden, Bavaria, Ansbach, Stuttgart és Rheinland-Pfalz), ezenfelül pedig egy Belgiumban és egy Olaszországban. A világon csak Japánban állomásozik több amerikai katona az Egyesült Államokon kívül, mint Németországban. 1945-ben még körülbelül kétmillió amerikai katona tartózkodott német területen, ez a szám azóta folyamatosan csökken. A Szovjetunió összeomlása óta a csapatkivonás felgyorsult, hiszen a Nyugat és Moszkva közti szembenállás közel sem olyan kiélezett, mint a hidegháború éveiben volt. Ennek ellenére továbbra is számolni kell orosz beavatkozással a kelet-európai térségben, ezt mutatja a Krím 2014-es annektálása vagy a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása.

Diagram a Németországban állomásozó amerikai katonák számáról. (Forrás: Defense Manpower Data Center/ HVG)

A Németországban állomásozó amerikai erők nem csak az elrettentést szolgálják, Stuttgartban található az USEUCOM (United States European Command) és a USAFRICOM (United States Africa Command) központja is, melyek az amerikai csapatok európai és afrikai koordinációjárt és az ezzel járó tervezésért felelősek. Landstuhlban található a Landstuhl Regional Medical Center (LRMC), amely a legnagyobb amerikai katonai kórház az amerikai kontinensen kívül. A ramsteini légitámaszpont, amely az amerikai légierő legnagyobb létesítménye az Egyesült Államokon kívül pedig az iraki és afganisztáni missziók kulcsfontosságú infrastrukturális és koordinációs eleme. Innen indul az utánpótlás, és ide érkeznek be a sebesültek, továbbá innen irányítják a Közel-Keleten végrehajtott dróncsapásokat. Az Egyesült Államok által Németországban tárolt nukleáris fegyverek számát 20 darabra becsülik, ezeket 2007 óta a bücheli légitámaszponton tárolják.

Térkép az amerikai katonai létesítményekről Németországban. (Forrás: US Army & US Air Force/ DW)

A német-amerikai viszony

Trump többször hangot adott véleményének, miszerint a NATO-n belüli munkamegosztást nem tartja elégségesnek. Bírálta, hogy a tagállamoknak kisebb része (2019-ben az USA mellett Bulgária, Görögország, az Egyesült Királyság, Észtország, Románia, Litvánia, Lettország és Lengyelország, tehát az akkori 29 tagból mindössze 9) fordítja az éves GDP 2%-ának megfelelő összeget védelmi kiadásokra, ahogyan az a szövetség 2006-os megállapodása alapján elvárt lenne. A figyelem középpontjában álló Németország 2019-ben GDP-jének 1,38%-át fordította védelmi kiadásokra. 2024-re fogja az 1,5%-ot elérni, holott a 2014-es walesi csúcson a NATO tagok a 2%-os cél elérésére tettek ígéretet ekkorra. A németek 2031-re tervezik megütni a 2%-ot. Az Egyesült Államok ellenben az éves GDP 3,4%-át költi védelmi kiadásokra, amely nagyobb összeget jelent, mint az összes többi NATO tagállam védelmi kiadása együttvéve. Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter szerint azonban a GDP-százalékban való mérés alkalmatlan a tagállamok valós hozzájárulásának mérésére, kiváltképp a COVID-19 járvány okozta gazdasági visszaesés tükrében, ugyanis a tagállamok könnyebben tudják teljesíteni a célt, így torzul a kép. Szerinte látni kell, hogy a Németországban állomásozó amerikai csapatok a szövetség egészét védik, az Egyesült Államokat beleértve, így a csapatkivonás a NATO egészét gyengítené, nem csupán a német felet. Peter Tauber, a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkára felhívta rá a figyelmet, hogy bár cél a 2% elérése, közben Németország már most is a szövetség katonai kapacitásának 10%-át adja.

 

Diagram az Egyesült Államok, továbbá Kanada és az európai tagállamok védelmi kiadásairól a NATO függvényében. (Forrás: NATO Public Diplomacy Division/ CNBC)

Trump június 15-én úgy fogalmazott, hogy Németország kötelességmulasztó (azaz „delinquent”) a NATO-val szemben, ráirányítva a figyelmet, hogy a németek nem érik el a 2%-os határt, amelyet az elnök egyébként is túl alacsonynak tart. A németek szerinte több milliárd dollárnyi összeggel adósak, amelyet a szövetség érdekében védelmi kiadásokra kellett volna költeniük, miközben a helyi német gazdaság bevételhez jut az ott állomásozó amerikai katonáknak köszönhetően. Emlékeztetett, hogy elnöksége alatt elérte, hogy a többi NATO tag 140 milliárd dollárral többet költsön védelemre. Kitért rá, hogy „nem működik” az, hogy Németország dollármilliárdokat fizet energiáért annak az Oroszországnak, amely ellen a NATO-tól védelmet kíván. Az Európai Unió, élén Németországgal szerinte nagyon rosszul bánik az Egyesült Államokkal kereskedelem terén.

A német-amerikai viszony legnagyobb rombolója jelenleg a Nord Stream 2 (Északi Áramlat II) gázvezeték ügye, amely a tervek szerint a Balti-tengeren keresztül fog földgázt szállítani Oroszországból Németországba. A Gazprom irányítása alatt megvalósuló projekt Angela Merkel német kancellár teljes támogatását élvezi. Az amerikai vezetés ezzel kapcsolatban is nemtetszését fejezte ki. Trump kétpárti támogatással az építkezést végző cégekre szankciókat vetett ki, ezzel lassítva azt. Az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel az orosz terjeszkedést az európai energiaellátás területén, az elnök ezért főleg Németországot okolja. A német kancellár és Trump kapcsolata más területeken sem mentes súrlódásoktól. Míg Trump egyszerűen letett az iráni nukleáris alkuról, európai szövetségesei megpróbálták megmenteni azt. Hasonló, a szövetségeseket meglepő, és ellenkezésüket kiváltó döntés volt Trump tavalyi bejelentése, miszerint az amerikai csapatokat kivonja Észak-Szíriából.

Nem Trump azonban az első elnök, aki keveselli szövetségesei védelmi kiadásait. George W. Bush a 2006-os litvániai NATO csúcson érte el a 2%-os GDP arányra tett ígéretet, a 2008-as bukaresti csúcson pedig már sürgette a tagállamokat annak betartására. Barack Obama egy héttel Krím orosz annektálása után beszélt egy brüsszeli sajtótájékoztatón arról, hogy fenntartásai vannak egyes NATO tagok költekezésével kapcsolatban. Központi szempont azonban Trump alatt lett a tagállamok költekezése a NATO, mint szövetség értékének megbecsülésénél. A jelenlegi elnök narratívája szerint a többi tagállam az Egyesült Államoknak tartozik azzal a pénzzel, amelyet szerinte védelmi kiadásokra kellett volna fordítaniuk.

Diagram a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak változásáról a 2014-2019-es periódusban a GDP függvényében. (Forrás: NATO Public Diplomacy Division/ CNBC)

Joe Biden, novemberi győzelme esetén megfontolná Trump döntésének felülbírálását, továbbá erősítené az Egyesült Államok és szövetségesei kapcsolatát, nyilatkozott a demokrata elnökjelölt külügyi főtanácsadója a Reuters-nek. Biden a jelenlegi elnökkel ellentétben nem adott hangot a NATO-val szemben való szkepticizmusának. Heiko Maas német külügyminiszter szerint azonban Trump leváltása sem jelentené automatikusan az Egyesült Államok és Németország közti feszültségek rendeződését.

A csapatkivonás

Trump június 15-ei nyilatkozatát megelőzően, június 5-én, a The Wall Street Journal számolt be róla, hogy az elnök csapatok kivonását tervezi Németország területéről. A lap ekkori értesülései szerint 34500 főből 9500-at vonnának ki, így 25000 amerikai katonai maradna Németországban, és ebben a 25000-as számban limitálnák az ott egyidejűleg állomásozható amerikai katonák számát.

Hivatalos pontosításra később került sor, Mark Esper amerikai védelmi miniszter július 29-én tartott sajtótájékoztatót, melyen bejelentette, hogy a németországi állományt annak egyharmadával tervezik csökkenteni. Az így kivont, körülbelül 12000 főből 5600 más európai NATO tagországba kerül azonnali áthelyezésre, ezen felül 6400 visszatérne az USA-ba, de később ezek is, rotációs alapon Európába kerülnének vissza. Ekkor Esper úgy nyilatkozott, hogy egyes mozgások már az elkövetkezendő hetekben megkezdődhetnek, míg másokra több időre lesz szükség. Esper elmondása szerint ezen lépések az Egyesült Államok stratégiai flexibilitását hivatottak fejleszteni, végső soron Oroszország és Kína elrettentését és a NATO erősítését szolgálják. A csapatkivonások és a különböző katonai központok áthelyezése több („egyszámjegyű”) milliárd dolláros költséggel fog járni. A védelmi miniszter stratégiai érvei tehát árnyalni próbálják Trump indoklását, aki Németország büntetéseként állítja be a döntést. Esper szerint az elnök csupán felgyorsította az egyébként is megvalósuló folyamatot, valamint kiállt az elnök álláspontja mellett, miszerint Németországnak többet, akár a 2%-nál is többet kellene költenie védelmi kiadásokra.

Az USEUCOM (United States European Command) a belgiumi Monsba kerül áthelyezésre Stuttgartból, amely a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságának jelenleg is otthont ad. Így az intézmények közti együttműködés új szintre léphet, ettől a döntéstől a működési hatékonyság növekedését, és a költségek csökkenését várják. Szintén Belgiumba kerül át Stuttgartból az Amerikai Egyesült Államok Európai Különleges Műveleti Parancsnoksága (SOCEUR), több katonai egységgel együtt. Védelmi kiadások terén Belgium azonban nem tartja a 2%-os határt, az utóbbi években 0,93% körül mozgott az arány a Világbank adatai szerint. Trump megjegyzése Németország alacsonynak ítélt költekezésével kapcsolatban így súlytalannak tűnhet, főleg annak tükrében, hogy Németország és Belgium stratégiai szerepét és súlyát nehéz párhuzamba állítani.

Szintén nem tartja a 2%-ot Olaszország (itt az arány 1,2% körül mozog), azonban ide is áthelyezésre kerülnek amerikai egységek, pontosabban egy F-16-os repülőszázad az avianoi légitámaszpontra, valamint két zászlóalj a hadseregből. További lépés, hogy a légierő 2500 főjét, akiket az Egyesült Királyságból terveztek Németországba áttelepíteni, megtartják eredeti állomáshelyüket. Az USEUCOM mellett pedig az USAFRICOM (United States Africa Command) is elköltözik Stuttgartból, azt, hogy hova, azonban még nem tudni.

Németország nem az egyetlen hely, ahonnan jelenleg is zajlanak csapatkivonások, ilyen Afganisztán is, ahol 2001 óta tart a háború. Trump narratívja szerint nem az Egyesült Államok dolga messzi, idegen országok megoldhatatlannak tűnő és gyakran régóta elhúzódó problémáit kezelni. Kelet-Ázsiában ugyanakkor tavaly a Trump-adminisztráció a Dél-Koreában állomásozó csapatok – mintegy 28 000 fő – költségének Dél-Koreára eső részét meg akarta ötszörözni. Ez évi 5 milliárd amerikai dollárt jelentene, megállapodás nem született még az ügyben. Látszik tehát, hogy Trump kevesebb amerikai katonát akar látni idegen földön, és ezek költségeit is vissza akarja szorítani.

Trump 2016-os kampánya részben arra épült, hogy az Egyesült Államokat kivonja a tengerentúli konfliktusokból, az amerikai katonákat hazahozza, valamint csökkenti a NATO-hoz kapcsolható kiadásokat. Trump többször nyilatkozott úgy, hogy szerinte túl nagy költséggel járnak a messzi bázisok fenntartása, a Pentagon vezetői azonban mindig hangsúlyozták, hogy ezek a létesítmények stratégiai jelentőséggel bírnak az Egyesült Államok számára. A mostani csapatkivonás Trump felmutathatja kampányában, úgy, hogy nem kell közvetlen és gyors következményektől tartania. A döntés ebből a szempontból sokkal inkább politikai, mintsem katonai jelentőséggel bír. A döntést támogató Ted Galen Carpenter, a CATO Institute think-tank egyik szerzője szerint az amerikai csapatok Németországból való kivonása kevés kockázattal jár. Emlékeztet, hogy a Szovjetunió által jelentett totalitariánus veszély elhárult, a mai Oroszország csupán árnyéka az egykori Szovjetuniónak mind lélekszámban, mind gazdasági és katonai erő terén.

A Németországgal kapcsolatos döntés elsődleges bejelentése egyoldalú volt, az Egyesült Államok nem vonta be a döntési folyamatba szövetségeseit, még a német felet sem. Egy csapatkivonás lehetőségével kapcsolatban azonban már korábban is megnyilvánult az amerikai fél. 2019 augusztusában az Egyesült Államok németországi nagykövete, Richard Grenell már meglengette ennek a lehetőségét. Jens Stoltenberg NATO főtitkár azt állítja, Trump csak három nappal azután értesítette őt a csapatkivonás tervezetéről, hogy arról a Wall Street Journal június 6-án beszámolt. A későbbi részletek tárgyaláfsa alkalmával azonban már a német fél és Stoltenberg is értesítve lett az újabb nyilvános bejelentések előtt. Stoltenberg egy interjúban , hogy Németországnak fontosabb vezető szerepet kell betöltenie a NATO-n belül. Kiemelte, hogy a német védelmi kiadások folyamatosan növekednek, csupán az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság költ többet ezen a téren, az Európai Unióban pedig egyetlen másik állam sem.

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Robert O’Brien úgy nyilatkozott még Esper sajtótájékoztatója előtt, hogy a jelenleg Németországban állomásozó csapatok más európai országokba is áthelyezésre kerülhetnek, ez Belgium és Olaszország esetében azóta bebizonyosodott. Ezen kívül kiemelte az indo-pacifikus régiót, mint az amerikai katonai jelenlét egy új lehetséges fókuszpontját, a növekvő kínai agressziót ellensúlyozni kívánandó. Szerinte elképzelhető egységek áthelyezése Guamra, Hawaiira, Alaszkába, Japánba és Ausztráliába. Mark Esper azonban cáfolta, hogy az Egyesült Államok tervezne újabb csapatokat vezényelni az indo-pacifikus régióba.

Diagram az aktív állományban lévő és külföldön állomásozó amerikai katonák számáról 2020 márciusában. (Forrás: Defense Manpower Data Center/ HVG)

Hatás a helyi gazdaságra

A Pentagon 2020 júniusi adatai szerint jelenleg 20 351-en a hadsereg, 12 914-en pedig légierő kötelékében teljesítenek szolgálatot Németországban, az ő munkájukat és ellátásukat pedig további körülbelül 19 000 amerikai civil segíti. A bázisok személyzetének gyakran a családja is Németországba költözik, szintén helyben vállalva munkát és ezáltal a helyi gazdaságba integrálódva. A kivonás és átcsoportosítás kivitelezésénél így figyelembe kell venni a családtagok lakhatási, tanulmányi és munkalehetőségeit is. Amerikai üzletek, iskola, posta és rendőrség is üzemel a bázisok körüli közösségekben, ahol gyakran az amerikai dollár a bevett fizetőeszköz. Rajtuk felül a bázisok közelében élő német lakosság is részt vesz a katonák ellátásában, egyes vállalkozásoknak nagy kiesést okozhat a környéken a csapatkivonás. Rosszul járhat például a kelet-bajorországi Grafenwöhr, ahol a 390 négyzetkilométeres bázis területén 12000 amerikai katona állomásozik (US Army Bavaria Garrison), vagy a kelet-németországi Spangdahlem.

A kisváros lakosságának közel felének, mintegy 3000 főnek a megélhetése függ valamilyen módon a közeli katonai bázistól, amely évente közel 660 millió eurós árbevételt termel. Ebből 60-70 millió euró az az összeg, amelyet a katonák a helyi boltokban és vendéglátó létesítményekben költenek el, nagyban hozzájárulva a környék gazdaságához. Trump erre a tényre is kitért sajtótájékoztatóján, felhívva rá a figyelmet, hogy Németország így is profitál az amerikai csapatokból. Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter bejelentette, hogy az érintett régiókban a német haderővel próbálják majd betölteni a keletkezett űrt, és az ebből adódó visszaesést.

A világ reakciója

Németország parlamentjének alsóháza, a Bundestag pártjai közül a baloldali Die Linke, valamit a jobboldali Alternative für Deutschland támogatják a csapatkivonást, programjuk részét képezi az amerikai erők teljes kivonása a Németországban tárolt amerikai nukleáris fegyverekkel együtt. Utóbbit a Zöldek is támogatják.

Ahogy a pártok, úgy a polgárok körében is megoszlanak a vélemények a kivonásokról. A YouGov közvélemény- és piackutató vállalat által, a német DPA hírügynökség megbízásából július 31. és augusztus 4. között 2076 válaszadóval végzett online közvélemény kutatás eredményei azt mutatják, hogy a németek 47%-a támogatja a csapatkivonást, ebből 25% a teljes kivonását állomány is támogatná. Ezzel szemben 32% ellenezte a döntést, és ebből csak 4% üdvözölné további csapatok érkezését. Ezen kívül a megkérdezettek 66% támogatná az amerikai nukleáris fegyverek kitelepítését, és csak 19% szerint kellene német területen maradniuk. 25% ért egyet Trumppal abban, hogy Németország túl keveset költ védelmi kiadásokra, 58% pedig ellenzi ezt a kijelentést.

Az orosz külügyminisztérium üdvözölte a döntést, nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy pozitív hatást fog gyakorolni az európai biztonságra. Maria Zakharova, a minisztérium szóvivője közölte, hogy minden lépést szívesen fogadnak, amely redukálja az Egyesült Államok katonai jelenlétét Európában, ugyanis az ilyen lépések csökkentik a konfrontáció esélyét, valamint a katonai és politikai feszültséget az euro-atlanti régióban. Hozzátette, hogy az USA csapatai a hidegháború maradványai, és hogy az amerikaiaknak ki kellene vonniuk atomfegyvereiket Németországból. Figyelmeztetett továbbá, hogy egységek Lengyelországba való áthelyezése csak további feszültségeket okozna. Oroszország szerint ugyanis új NATO csapatok elhelyezése Kelet-Európában sérteni az 1997-es, Oroszország és a NATO között köttetett megállapodást.

Otthon mind demokrata, mind republikánus oldalról érte támadás Trump döntését, szenátorok a kivonás megakadályozását próbálják elérni. Köztük van Mitt Romney, Utah republikánus szenátora, aki szerint nem érdeke a csapatkivonás a NATO-nak vagy Németországnak, és az USA szemszögéből geopolitikai szempontból értelmetlen.

Ben Hodges, aki az amerikai hadsereg európai parancsnoka volt 2014 és 2017 között, jelenleg nyugalmazott altábornagy szerint a csapatkivonás „ajándék lenne Putyinnak”. Kiemeli, hogy a németországi jelenlét nem csupán Németországot védi, hanem az Egyesült Államok legnagyobb európai előőrseként is funkcionál. Németországot az USA legfontosabb európai szövetségesének hívta. Mark Hertling nyugalmazott altábornagy szerint ez a lépés Trumptól nem stratégiai döntés nyomán született, hanem inkább egy személyes támadás Németország ellen.

Mit jelent ez Lengyelországnak?

Jelenleg 4500 amerikai katona állomásozik Lengyelországban. A lengyelek 2026-ra 50 milliárd dollárt fognak költeni ötödik generációs vadászgépekre, drónokra, harci helikopterekre, rövid hatótávú rakétákra, tengeralattjárókra és kibervédelemre. Az Egyesült Államok számára kiváló üzlet, hogy Lengyelország gyakran amerikai felszerelésekre cseréli a régi, szovjet gyártmányokat. Andrzej Duda lengyel miniszterelnök még júniusban tárgyalt Trumppal a Fehér Házban, a témák között szerepelt többek között a Nord Stream 2, a kiberbiztonság és gazdasági együttműködés is. Ezen tárgyalás eredménye a Georgette Mosbacher lengyelországi nagykövet által bejelentett csapatbővítés. Ezzel a csapatáthelyezéssel más formában, de megvalósulhat a megakadt „Fort Trump” projekt. További 1000 fővel növelik a katonai jelenlétet Lengyelországban, a tavaly bejelentett 1000 főn felül. Erről augusztus 15-én írt alá megállapodást Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter. A korábbi megállapodás egyébként hat új katonai létesítmény létrehozásáról is szól, többek között egy poznańi hadosztályparancsnokságról, drawsko pomorskie-i kiképzőközpontról, és további támaszpontokról, amelyek logisztikai, drón, és különleges egységeknek is bázisául fognak szolgálni. Cél először egy, majd további páncélos dandár-harccsoportok (ABCT) váltakoztatott állomásoztatása az országban.

Az Egyesült Államoknak jobban megérheti egy olyan országban állomásoztatni csapatait, melynek haderejére és infrastruktúrájára hosszútávon jobban támaszkodhat, valamint az orosz területek közelségének köszönhetően kevesebb katonával akár nagyobb nyomást képes gyakorolni. Az orosz félnek ez a fejlemény kellemetlenséget okozna, hiszen így az amerikai erők közelebb állomásoznának Kalinyingrádhoz, és magához az orosz anyaországhoz. Lengyelország teljesíti a NATO által elvárt 2%-os alsó korlátot, így Trump számára a lengyelek pozitív példaként hozhatóak fel Németországgal szemben.

Mit hozhat a jövő?

A legfontosabb kérdés talán az, hogy ki lesz a befutó a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Amennyiben Trump elnyeri második ciklusát is, akkor a csapatkivonás nagy valószínűséggel végbemegy, és további négy évre marad a mostani NATO-narratíva a Fehér Házban. A demokrata Joe Biden győzelme esetén a folyamat azonban megakadhat, ő ugyanis semmissé teheti az áthelyezéseket, még azelőtt, hogy azok végbe mennének.

A kivonás azzal is járhat, hogy felrázza az európai NATO tagokat, és saját védelmi képességeik fejlesztésére fogja őket. Magyarországon a Zrínyi 2026 terv keretében a Honvédség modernizálása már több éve tart, ennek részeként szerzett be a magyar állam nemrég német gyártmányú Leopard 2A4HU típusú harckocsikat. Németország számára, amely most is a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőre új lehetőség nyílhat fegyveripara további bővítésesre, amennyiben belföldön és Európában felélénkül a hadieszközök iránti kereslet. A jelenlegi német kormány nyilatkozatai alapján azonban a németek a haderő lassú növelése mellett kötelezték el magukat, így kérdéses, hogy javulni fog-e a német-amerikai viszony. Ezen felül Oroszországgal is számolni kell, ugyanis érdekei sérüléseként fogja kezelni, ha további amerikai csapatokat vezényelnek Kelet- és Közép-Európa országaiba.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Az idén fennállásának 100 évfordulóját ünneplő Libanon egykoron a „Közel-Kelet Svájca”, napjaink híreibe legutóbb a Bejrút kikötőjét megrázó hatalmas robbanással (melyben a Hezbollah érintettsége sem kizárható egyes szakértők szerint), továbbá a mélyülő gazdasági és pénzügyi válságával, illetve az ennek nyomán kitörő tüntetés-sorozataival került be. A korrupció-ellenes és politikai reformokat szorgalmazó demonstrálók jelentős részét nem győzték meg a januárban alakult „technokrata”-kormány ígéretei (melyek javarészt a mai napig ígéretek maradtak, legutóbb a külügyminiszter Nassif Hitti lemondásának okaként is az ország jövőjére vonatkozó elképzelések és a strukturális reformok megvalósításához szükséges hatékony akarat hiányát jelölte meg). Az elmúlt években-évtizedekben libanoni állam életében egyértelműen meghatározó befolyásra szert tevő Hezbollah, a mostani pénzügyi és koronavírus válság hatására hatalmas nyomás alá került és a párt támogatói közül is sokan elégedetlenek a kialakult helyzettel. A továbbiakban azt fogjuk körbe járni, mégis, hogyan válhatott a radikális síita Hezbollah (amelyet a legtöbb nyugati és számos arab ország is terrorszervezetként ismer el), egy vallásilag diverz országban megkerülhetetlen tényezővé.

Hezbollah szimpatizánsok Bejrút utcáin. (Forrás: AFP)

Új frakció a síita oldalon

A Hezbollah (Ḥizbu ‘llāh, Isten pártja) megalakulása az 1975-óta tartó libanoni polgárháború idejére tehető (a pontos dátumról vita folyik, mindenesetre 1982-85 között több síita radikális csoport együttműködéseképp létrejött az amit ma Hezbollahként ismerünk), már az alapításban jelentős szerepet játszottak az Iráni Iszlám Köztársaság Forradalmi Gárdájának egységei, fémjelezve, hogy a radikális síita iszlámot támogató erők 1979-es iráni hatalomra kerülése után, most már Libanonban is számolni kell velük (a Hezbollah és Irán kapcsolata azóta is virágzik, utóbbi hatalmas mennyiségű harcianyaggal és pénzügyi segítséggel finanszírozza a szervezet működését, lehetővé téve a közös fellépést a regionális konfliktusok során, ami például a szíriai és jemeni polgárháborúk esetében is látható).

A libanoni síiták helyzetéről (egyébként az országban legmagasabb népszaporulattal bíró közösség, amely majd a politikai küzdelmekben fog fontos szerephez jutni) általánosan megállapítható, hogy a polgárháborúból és az izraeliekkel való konfliktusokból megerősödve kerültek ki. A szekulárisabb Amal (Ḥarakat Amal) mozgalom után megjelenő Hezbollahra ez különösen igaz, ha azt a tényt vesszük alapul, hogy a polgárháborút lezáró békemegállapodás (1989-es Taif egyezmény) minden keresztény, szunnita és drúz milíciát a fegyvereik leadására kötelezett, az egyedüli kivételt a csupán a síita Hezbollah képezte (amely egyezményben foglaltak megvalósulását aztán a megszálló szíriai csapatok biztosítottak). Ezt katonai téren mutatkozó előnyt pedig a szervezet ki is használta kíméletlen hatékonysággal, egyfelől megerősítette az államon belüli pozícióit, továbbá a 2005-ös szíriai csapatok kivonulása után a különböző politikai folyamatokban is egyre inkább szerepet vállalt, hogy jobban tudja saját (és Irán) érdekeit érvényesíteni és képviselni. Másrészről a dél-libanoni területeket megszállva tartó Izrael elleni küzdelmem élére állt (később nem nyílt módon ez kibővült a ENSZ által Dél-Libanonba kirendelt békefenntartó UNIFIL-egységek elleni fellépéssel), ezzel népszerűségre szert téve nemcsak a síiták, hanem egyes szunniták és keresztények, sőt az egész arab világ körében.

Isten pártja kalasnyikovval

Abbasz al-Muszawi 1992-es meggyilkolása után a főtitkári pozíciót a Legfelsőbb Tanácsban (a Hezbollah legfontosabb döntéshozó szerve) Hassan Nasrallah vette át, aki azóta is vezeti a szervezetet, melynek katonai ereje hozzávetőlegesen 25 ezer harcost számlál, kiegészülve további 20-30 ezer tartalékossal. Szakértők az évek alatt felhalmozott rakéta arzénált 100-150 ezerre teszik (ezek közül több száz nagyhatótávolságú, azaz 200-700 km-re lévő célpontokat is támadhatnak vele), ami kiegészül több ezer tankelhárító (ezek egy része harmadik generációs rendszerű ATGM, amely egyes nyugati országok hadseregei és az IDF által használt páncélzaton is képes áthatolni), továbbá légelhárító és hajóelhárító rakétával is. Az utóbbi időben erőfeszítések történtek a távolról irányított légi képességek bővítése terén is pl.: robbanószerrel felszerelt drónok, felderítő drónok stb. A jelentések szerint a szomszédos szíriai harcok során egyes Hezbollah harcosok orosz gyártmányú harckocsikon kaptak kiképzést és vettek részt az ütközetekben (főként T-55, T-62 és T-72-esekről van szó), továbbá a Hezbollah eszköztárában megtalálhatóak még páncélozott személyszállító járművek, terepjárók, motorkerékpárok
is.

Hezbollah harcosok díszszemlén. (Forrás: Marwan Naamani/ dpa/ Alamy Live News)

A szíriai polgárháborúban való aktív szerepvállalás a kormányerők oldalán, jelentős harci tapasztalattal ruházta fel a Hezbollah harcosait, jóllehet egy az Izraellel való összeütközés esetén, kétséges, hogy bevetnék az ott alkalmazott taktikákat (irreguláris-reguláris ellenség elleni harc különbözősége). A reguláris hadseregek elleni harcban mutatkozó fogyatékosságuk idén májusban az Idlib körüli harcok idején már megmutatkozott, amikor is a  török hadsereg ellen, a Hezbollah elit alakulatát (a Radwan-egységet) súlyos vereség érte.  Az évek során elszenvedett veszteségek ellenére, viszont kétségtelen, hogy szír-orosz hadsereggel történő összehangolt harctevékenység során olyan felbecsülhetetlen operatív tapasztalatot szereztek, amelyek jelentősen javították a Hezbollah addigi szervezési és parancsnoklási képességeit.

A szíriai beavatkozás ugyanakkor, a Hezbollah megítélésének romlásával járt a muszlim világban (a szunnita részén), hiába igyekezett az egészet Libanon érdekének és az ország védelme érdekében tett lépésnek beállítani, a felkelőkkel szembeni harc, mégis azt eredményezte, hogy többen a szervezetet a szunniták elleni felekezeti háborúval vádolták meg.

Elapadó iráni pénzcsap, diaszpóra és drogkereskedelem

A Hezbollah kiterjedt tevékenységének finanszírozása (katonák fizetése, hadianyag vásárlás, szociális kiadások stb.) koránt sem egyszerű feladat, és számos forrásból történik. A legjelentősebb tétel az Irán által nyújtott pénz, ami évi több száz millió dollárt jelent (és ez még kiegészül a hadianyag szállítmányokkal). Hassan Nasrallah pár éve ezt egy nyilvános szereplés alkalmával beismerte, amikor azt mondta: „Nyitottak vagyunk azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a Hezbollah költségvetése, jövedelme, kiadásai, minden, amit iszik és eszik, a fegyverei és rakétái, az Iráni Iszlám Köztársaságból származnak.” A befolyó bevételek második köre, a legális és illegális kereskedelmi tevékenységből származik, utóbbiba drogkereskedelem (pl.: kaptagon és hasis termesztés a Bekaa-völgyben), pénzmosás, csempészet stb. tartozik, továbbá fontos megemlíteni még a libanoni diaszpóra őket támogató tagjaitól kapott adományokat is. Az USA, hogy elvágja a Hezbollahot jövedelmei egy részétől, szankciókat (2015-ben a HIFPA) helyezett kilátásba minden olyan pénzintézettel szemben, amely a radikális síita szervezet pénzét kezeli és azon cégekkel akik üzleti tevékenységet folytatnak vele. A Hezbollah válaszul 2016-ban az egyik vezető libanoni bank bejrúti bankfiókja előtt robbantott, jelezve a bankszektor résztvevőinek, ha elkezdik alkalmazni az amerikai szankciókat, az megtorlást fog maga után vonni. A patrónus szerepét betöltő Irán ellen kivetett nemzetközi szankciók különösen fájdalmasan érintik a Hezbollahot, mivel a romló gazdasági mutatók miatt a irániak is a korábbiakhoz képest kisebb összegeket tudnak rendelkezésre bocsátani, így a párt is kénytelen egyre inkább saját bevételi forrásaira hagyatkozni.

Bombaraktárak nyomában Európában és a koronavírus, kétes ügyek a párt körül

Sokan a Hezbollahot okolják a koronavírus libanoni megjelenésével, ugyanis a párttal szoros kapcsolatot ápoló Iránban már sebesen terjedt a járvány, azonban Libanonban még mindig fogadták a Teheránból érkező repülőgépeket, melyek utasai között bizonyítottan jelentős számú Hezbollah-tag is volt. Az biztos a Hezbollah gyanúsan hallgatásba burkolózott az egész üggyel kapcsolatban, egyes jelentések szerint, fertőzött tagjait a nyilvánosság szemei elől távol helyezte el, a felelősséget kerülendő.

A már korábban említett Bejrútban történt robbanás körülményei már csak azért is figyelemre méltók, mert az ott felrobbant (egyébként mezőgazdaságban is használt), mintegy megközelítőleg 2750 tonna ammónium-nitrát, a terroristák egyik kedvelt alapanyaga robbanószer gyártáshoz (a rakományt szállító hajó kapitánya ugyancsak megerősítette, hogy mielőtt kikötöttek volna Bejrútban az eredeti úti cél egy afrikai robbanószergyár volt Mozambikban, érdekes módon ezt az illetékes mozambiki hatóságok tagadták). Az elmúlt években az izraeli titkosszolgálatok európai kollégáikkal együttműködve többek között Nagy-Brittaniában és Németországban is nagy mennyiségű ammónium-nitrátra bukkantak Hezbollahoz köthető személyeknél (melyet vélhetően a kontinensen európai és zsidó célpontok elleni támadásoknál használtak volna fel).

Bejrút kikötője a robbanás után. (Forrás: Twitter)

A bejrúti robbanásnál ezért is nagy kérdés a felelősségre vonás, hogy megtalálják-e a felelősöket (minden bizonnyal „muszáj lesz” a jelenlegi felfokozott, amúgy is feszültségektől terhes közegben) és ha igen, az elítélésük miként fog zajlani, amennyiben azonban ez elmaradna, az újabb bizonyítékul szolgálna az állami intézményrendszer inkompetenciájának és működésképtelenségének, egyúttal tovább rontaná a már eleve kedvezőtlen megítélését. A kialakult közhangulatot szemléletesen illusztráló párbeszéd zajlott le a helyszínre kitűnő érzékkel látogató francia elnök Emmanuel Macron és a helyi lakosok között: „Segítsen rajtunk, Ön az egyetlen reményünk”, „Kérem ne adjon pénzt a korrupt kormányzatunknak” stb. amely során ilyen és ehhez hasonló kétségbeesett kijelentések hangzottak el.

A deep state kiépülése és működése

A Hezbollah és a hozzá hasonló szervezetek útja a hatalom megszerzéséig három fázisú. A kezdeti szakaszban a katonai-politikai kapacitás kiépítése történik meg külső segítséggel (esetünkben ezt Irán biztosította), hogy aztán ezt kövesse a „beépülés” az állam politikai, gazdasági, adminisztratív, igazságügyi stb. intézményeibe. Utolsó lépésként, pedig megtörténik a közvetlen ellenőrzés és irányítás érvényesítése, amikor a szervezet (illetve az őt finanszírozó idegen ország) érdekeit a nemzet érdekeként tüntetik fel (amelynek természetesen a letéteményesei is ők). Végeredményben tehát megállapítható, hogy az adott állam szuverenitásának mértéke teljesen beszűkül vagy megszűnik.

A Hezbollah előtt álló egyik legnagyobb kihívás épp az volt, amikor a biztonsági és katonai hatalmával a háta mögött megpróbálta az állam intézményeit és politikai rendszerét is az ellenőrzése alá vonni. A maronita (legnagyobb keresztény felekezet Libanonban) Michael Aoun 2016-os elnökké választásával a Hezbollahnak ugyan ezt sikerült elérnie (ők javasolták személyét a jelölésre), viszont egyúttal soha nem látott megpróbáltatások elé nézhetett a párt. Ezzel a Hezbollah olyan útra lépett, ahol a libanoni nemzet és saját szervezete sorsának alakulását összekötötte, továbbá a körülmények megváltozásával az is járt, hogy többé nem hagyatkozhatott kizárólagosan katonai erejére.

A 2018-as parlamenti választások is a Hezbollah és szövetségesei győzelmét hozták, amivel a törvényhozásban kényelmes többséget tudtak szerezni (a számos vele szövetséges kis és közepes méretű párt katonai erő hiányában alá van rendelve a Nasrallah akaratának). A párt befolyását mutatja a tény, hogy a vele szemben álló maroniták jelöltjét sikeresen megvétózta a védelmi miniszteri poszt esetében. A „technokrata” kormány felállása sem hozott változást ezen a téren és továbbra is többségben Hezbollah-barát/báb erők kapták a pozíciókat. Hivatalosan a jelenlegi kormányban közvetlen a Hezbollah csak két tárcát visz, egyik ezek közül az egészségügyi, ami jelenleg a koronavírus okozta válsághelyzetben kulcsfontosságú, ezenfelül a legnagyobb büdzsével rendelkező minisztériumok közé tartozik (szakértők is felhívták rá a figyelmet, hogy a járvány elleni harcra az ENSZ által küldött több tíz millió dolláros összeg és orvosi felszerelés rossz kezekbe kerülhet).

A libanoni fegyveres erők feletti hatalom átvételnek is kiemelt szerepet szánt a Hezbollah, melyek állományának létszáma ugyan meghaladja a terrorszervezet erejét, de a belső kohéziót és egységet tekintve egyértelműen utóbbi az erősebb, ha összehasonlításra kerül sor (a hadsereget már régóta az országra is jellemző szektariánus ellentét és széthúzás gyengíti). Az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy Dél-Libanonban a libanoni hadsereg és Hezbollah között mindennapos az együttműködés és többször láttak már, a terrorszervezethez köthető harcosokat a hadsereg egyenruhájában, továbbá, hogy az ország déli részére vezényelt katonák és tisztek jelentős része síita és a Hezbollah szimpatizánsok köréhez tartozik (ezért is volt fontos a védelmi miniszteri poszt biztosítása, amint arról korábban írtunk).

A belső biztonság szempontjából kiemelt szerep hárul a titkosszolgálatokra, melyek közül Libanonban négy is található. A legnagyobb és legfontosabb a GSDG, Abbasz Ibrahim irányítása alatt áll (szintén síita és Hezbollah-párti), aki a libanoni bankok és a párt között játszott fontos közvetítő szerepet még a szankciókat követő robbantás idején. A szolgálatok közti hatalmi harcokban az is megeshetett 2012-ben, hogy az ISF (egy másik, szunnita vezetésű, hezbollah-ellenes titkosszolgálat) vezető kulcsfiguráját Wissam Hassam ezredest autóba rejtett bombával meggyilkolták, vélhetően a szunnita miniszterelnök Rafik Haríri merényletet követő nyomozásban és az egykori információs miniszter Michael Samaha (a szír titkosszolgálatokkal együttműködve csempészett robbanószert az országba) elfogásában betöltött szerepet miatt. Az gyilkosság kitervelése és végrehajtása mögött természetesen a Hezbollahot sejtik.

Kihívások és küzdelem a fennmaradásért

A Hezbollah ha szeretné megvédeni a hatalmát két fronton kell helytállnia. Ez egyrészről jelenti a regionális vetélkedésben való sikeres szereplést (szír polgárháború lezárása, békerendezéssel és kivonulás az országból például ilyen lehetne), másrészről pedig azt, hogy a Libanont érintő gazdasági és belpolitikai problémákra megoldást talál.

Korrupció-ellenes tüntetők Michael Aoun maronita elnök felakasztott papírmásával fotózkodnak. (Forrás: Twitter)

A szakértők felhívták rá a figyelmet, hogy a Hezbollahnak síita támogató bázisára is nagyobb figyelmet kell fordítania, ha elakarja kerülni, hogy elforduljanak tőle (síita oldalon ott van még a jelenleg szövetséges Amal, ami alternatívát tud jelenteni a kiábrándult hívek számára, a polgárháború idején is volt már rá példa, hogy a két síita frakció egymás ellen harcolt). Ez azért is sürgető, mert a jelenlegi gazdasági helyzet kifejezetten hátrányosan érinti a Hezbollah szimpatizánsok körét, akik hozzá voltak eddig szokva a párt pénzügyi és gazdasági támogatásaihoz (amely a szankciók miatt rendelkezésre álló bevételi források szűkülésével egyre nehezebben valósul meg). Ehhez kapcsolódik egy már korábban megjelent probléma is, mégpedig a korrupció, ami mostanra számottevő mértéket öltött, köszönhetően annak, hogy a párt hatalmának növekedésével haladva, egyre kiterjedtebb bürokráciát kénytelen fenntartani. A kétes hírnév, korábban nem volt jellemző pénzügyi szempontból a szervezetre, azonban mostanra a Hezbollah tagjainak belső kohézióját és morálját veszélyezteti a jelenlévő korrupció, amelynek felszámolása csak nagyon nagy erőfeszítések árán érhető el (sokszor nem is sikerül).

Összefoglalás

Áttekintésünk végére érve, összegzésképpen a következő megállapításokat tehetjük a Hezbollahhal kapcsolatban:

-A Hezbollahal szövetséges pártok blokkja a politikai életben egyaránt uralja a törvényhozói és végrehajtó hatalmat, így dominálni tudja a döntéshozatali és döntésvégrehajtási folyamatokat

-A katonai szempontból a legerősebb és legütőképesebb hadsereggel rendelkezik Libanonban és jelentős befolyással rendelkezik szimpatizánsai révén a fegyveres testületekben

-A belső biztonság területén, a legjelentősebb nemzetbiztonsági szolgálat a közvetlen ellenőrzése alatt áll, így ezen a téren is meghatározó szerepe van

-A gazdasági és pénzügyi életben egy hatalmas legális és illegális tevékenységet egyaránt folytató gazdasági birodalom élén áll

Az itt felvázolt nagymértékű összefonódás az állami intézményekkel és hatalom átvétel a politikai élet (és a libanoniak mindennapi élete) felett, a jelenlegi konfliktusokkal és megoldatlan problémákkal terhelt időkben a visszájára fordulhat és Libanon bukása (bizonyos mértékig) egyúttal a Hezbollahét is jelentené.

Írta: Hende Olivér

A szerző doktorandusz (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola), e-mail: petruskasz@gmail.com

 Hashim Thaçit, Koszovó jelenlegi köztársasági elnökét 1999 februárjában, a rambouilleti békekonferencia koszovói albán tárgyalódelegációjának fiatal, karizmatikus vezetőjeként ismerte meg a világ. Jelen tanulmány célja, hogy rávilágítson a fegyveres felkelés gondolatával szimpatizáló diákból önmagát élvonalbeli politikussá kinövő, ellentmondásos megítélésű ex-gerilla sarkalatos szerepére az egykori jugoszláv autonóm tartomány önálló állammá való alakulásának és fejlődésének folyamatában.

A tanulmány szerzője célul tűzte ki továbbá, hogy rámutasson Thaçi szerepére a Koszovót érintő legfrissebb történésekben is, az életrajzi könyve megjelenésétől 2020 júniusáig eltelt időszakban, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjainak háborús bűntetteit vizsgáló Különleges Ügyészség Thaçi elleni vádiratáról szóló nyilatkozatának nyilvánosságra hozásával bezárólag.

 

Kulcsszavak: Hashim Thaçi, Koszovói Felszabadítási Hadsereg, NATO intervenció, szuverenitás, Belgrád-Pristina párbeszéd, Különleges Törvényszék és Különleges Ügyészség

 

Will the role of Hashim Thaçi change in shaping the status of Kosovo?

 

Hashim Thaçi, the current president of Kosovo became known for the world in February 1999 as the young, charismatic leader of the Kosovo Albanian negotiating delegation at the Rambouillet peace conference. The aim of this study is to highlight the crucial role of this contradictory judged ex-guerrilla – who has become leading politician from a student sympathising with the idea of the armed rebellion –  in the transformation and development of the former autonomous province of Yugoslavia into an independent state.

Further aim of the author is to point out Thaçi’s role in the latest developments concerning Kosovo, from the publication of his biography to June 2020, when the Specialist Prosecutor’s Office – aiming to investigate the war crimes of the members of the Kosovo Liberation Army – published its statement about the indictment against Thaçi.

 

Keywords: Hashim Thaçi, Kosovo Liberation Army, NATO Intervention, Sovereignty, Belgrade-Prishtina Dialogue, Specialist Chambers and Specialist Prosecutor’s Office

 

Bevezetés

 

A 2018 nyarán megjelent, New State, Modern Statesman: Hashim Thaçi – A biography című életrajzi mű különleges olvasmány. Egy kortárs nemzeti hős története bontakozik ki belőle, aki tizenéves kora óta számtalan áldozatot hozott Koszovó függetlenedése érdekében, szinte egyedüli letéteményese az eddig elért sikereknek, s kezében van az állam további sorsa. „Thaçi útja Koszovó útja” – summázza Bob Dole amerikai szenátor[2] a könyv előszavában.

Más források azonban jelentősen árnyalják ezt a csaknem makulátlan képet. Tanulmányom egyik célja, hogy alapvetően a Roger Boyes – Suzy Jagger brit újságírópáros által jegyzett életrajzra támaszkodva bemutassam Thaçi életének fontosabb állomásait és egyúttal szerepét Koszovó státuszának alakulásában. Emellett azonban törekszem arra, hogy a leginkább kirívó esetekben más szemszögből, a legfrissebb információkra támaszkodva is megvizsgáljam az eseményeket. Hiszen ahogy Koszovó önálló államisága kapcsán a világ számos országa teszi, úgy Hashim Thaçi modern államférfiként való említésekor is indokolt lehet kitenni a kérdőjelet.

 

A Drenica-völgytől a Pristinai Egyetemig

 

Hashim Thaçi 1968. április 28-án született Koszovóban, a megközelítőleg 300 házból álló Buroja településen. Szülei, Hyra és Haxhi Thaçi kilenc gyermeket, hét fiút és két lányt neveltek fel, közülük Hashim sorrendben a hetedik.

Hashim Thaçi A kép forrása:http://www.britannica.com/biography/Hashim-Thacii, a letöltés dátuma: 2020.július 10.

Szülőfaluja a Drenica-völgyben, a Koszovó középső részén elterülő, csaknem kizárólag albánok lakta dombvidéken található.[3] (Környéke az albán ellenállási mozgalmak történetében többször is jelentős szerephez jutott, innen származott pl. Hasan Prishtina bég is, a koszovói albán nemzeti mozgalom 20. század első harmadában tevékeny, kiemelkedő alakja.)[4]

A Thaçi család mezőgazdálkodásból élt, tagjai gyakran járták a környéket vadászat céljából – a későbbi fegyveres ellenállás során nagy hasznát vették az eközben szerzett kiváló terepismeretüknek és fegyverhasználati tapasztalatuknak. Hasonlóan fontos körülmény, hogy a testvérek általános- és középiskolai tanulmányaiknak köszönhetően lassanként a környék valamennyi lakóját megismerték, akik a későbbiekben jól működő hálózatként, jelzőrendszerként működtek.[5] (A család archaikusnak ható életkörülményeibe tanulságos betekintést nyújt Kakuk György Koszovó tűzfészek című könyve, aki 1998 januárjában tett spontán látogatást házukban.[6]) Thaçi formálódó nézeteire nagy hatással volt a közeli Prekazban élő Adem Jashari (a koszovóiak későbbi nemzeti hőse), akit elmondása szerint középiskolás kora óta ismert és tisztelt.[7]

Az 1980-as évek Jugoszláviáját az albánok szerbek általi fokozódó elnyomása jellemezte, mely 1989-re a tartomány autonómiájának felfüggesztéséhez vezetett. Thaçi továbbtanulását erősen motiválta, hogy a Pristinai Egyetem az ellenállás központjának számított. Történelem és filozófia szakos diákként hamarosan saját bőrén is tapasztalta az albánellenes intézkedéseket (ez az oktatásban kezdetben kvóták felállítását, apartheid-jellegű intézkedéseket jelentett, majd 1991-től az albán nyelvű oktatás már csak föld alatti mozgalomként maradhatott fenn). Thaçi diákküldöttként részt vállalt az egyetem vezetésében, s egyre inkább belevetette magát a szerb-ellenes szervezkedésbe is (ezzel együtt a szerb titkosrendőrség megfigyelése alá került). Az ellenállásban kezdetben a Diák, majd a Kígyó fedőneveket használta (utóbbi az albán folklórban pozitív jelentést hordoz, a háztartás védelmezőjének tekintik).

A kelet-közép-európai rendszerváltozásokat figyelve meggyőződésévé vált, hogy Jugoszlávia esetében nem képzelhető el hasonlóan békés átalakulás, a koszovói albánok is csak fegyveres harccal érhetik el céljaikat. Elképzelései már egyetemista korában megértésre (és anyagi támogatásra) találtak a jelentős létszámú koszovói albán diaszpóra körében.[8]

 

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg létrehozása és kezdeti akciói

 

Az 1990-es évek első felében a koszovói albánok többsége még bízott abban, hogy a pacifista dr. Ibrahim Rugova vezette passzív ellenállásuk a Nyugat támogatásához, ezáltal autonómiájuk békés visszaállításához vezethet. A koszovói albán diaszpóra által fenntartott párhuzamos intézményeik a szerbek által is megtűrt státuszban létezhettek (akik így az egykori Jugoszlávia egyéb részein zajló háborúkra összpontosíthattak).[9]

Thaçi életrajza nem bánik kesztyűs kézzel néhai politikai ellenfele, Rugova emlékével. Döntésképtelen, gyáva, megalkuvó alkoholistaként mutatja be a 2006-ban elhunyt, de sokak által máig a nemzet atyjaként tisztelt egykori elnököt, minden alkalmat megragadva, hogy alakjával szembeállítva kiemelje a jelenlegi elnök vezetői kvalitásait és erkölcsi fölényét.[10]

A koszovói albánok egy kisebb csoportja az 1990-es évek elejétől a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – UÇK) létrehozásán dolgozott, melynek eleinte „alvó sejtjeit” az Albánia és Koszovó határán húzódó hegyvidéken keresztül csempészett fegyverekkel látták el. Az életrajz döntő jelentőséget tulajdonít ebben Hashim Thaçinak, aki 1993-ban Bécsben, majd rövidesen a Zürichi Egyetemen kezdett posztgraduális tanulmányokba, politikatudományból és dél-kelet-európai történelemből. Lakhelyváltoztatását személyes biztonsága is motiválta. A szerbek először 1993-ban adtak ki ellene letartóztatási parancsot, ezt 1994-ben egy újabb követte, amely 15 év börtönt helyezett számára kilátásba felforgató tevékenység miatt. Hamis okmányokkal azonban továbbra is részt vett a fegyvercsempészetben.[11] (Jellemző, hogy a könyv sem e helyütt, sem később nem ejt szót a Thaçi érdekkörén kívüli személyek, köztük pl. Ramush Haradinaj[12] és családja érdemeiről az előkészületekben, illetve a későbbi fegyveres harcban.)

A koszovói albánok állítása szerint a fegyveres ellenállás pénzügyi hátterét külföldön élő honfitársaik célirányos gyűjtéssel teremtették meg. Ezzel kapcsolatban azonban számos alternatív elképzelés létezik pl. a szervezett alvilág, egyes muzulmán országok, a Nyugat, sőt Szerbia közreműködését feltételezve.[13] A szakirodalomban máig vitatott a gerillaszervezet alapításának időpontja, körülményei. Valószínűsíthető, hogy az UÇK-t kezdetben szedett-vetett csoportosulások összessége alkotta, amelyek még végső céljuk tekintetében – független állam vagy Nagy-Albánia – sem képviseltek egységet.[14] (Az 1996-97-es gazdasági válság következtében kaotikus állapotok uralta Albánia leginkább az UÇK kiképzőtáborainak színhelyei, illetve a feketepiacra került nagy mennyiségű fegyver kapcsán játszott szerepet a koszovói eseményekben.)

Hashim Thaçi – dacára az őt gépfegyverrel pózolva megörökítő fényképeknek – állítása szerint nem ért jól a fegyverhasználathoz. Idősebb fiútestvéreivel ellentétben ő nem szolgált a jugoszláv hadseregben, e téren csak egy 1996-os rövid UÇK-s kiképzésen elsajátított tudására támaszkodhatott.[15] Gani és Blerim nevű bátyjai szintén részt vállaltak az ellenállásban, előbbit ezért 1997 végén elhurcolta és kínzásoknak vetette alá a szerb titkosszolgálat, melynek maradandó egészségügyi következményei lettek. Szülőházukat többször átkutatták bűnjelek után kutatva, kétszer fel is gyújtották.[16]

Az UÇK tevékenysége 1993-tól 1997-ig kisebb merényletekből állt, melyeket szerb rendőrök, illetve kollaboránsnak tekintett albánok ellen követtek el. Az életrajzi írás nem közöl ezekről részleteket, ellenben hosszú bekezdéseket szentel annak, hogy tisztázza Thaçit azon vádak alól,[17] amelyek összefüggésbe hozták őt lakótársa, Ali Uka halálával (az alapvetően UÇK-szimpatizáns, de azzal szemben kritikát is megfogalmazó újságírót 1997 nyarán bérelt lakásában brutálisan meggyilkolták). A koszovói elnök állítása szerint őt ezekben a napokban titkos kihallgatásra vitték az albán titkosszolgálat emberei és csak szabadon bocsátását követően értesült a gyilkosság részleteiről – amely feltételezése szerint épp ellene irányulhatott…[18]

 

A fegyveres konfliktus, béketárgyalások és légicsapások

 

Hashim Thaçi 1997 végén, Svájcban vette feleségül diákkori szerelmét, Lumnijét. Az UÇK is ez idő tájt lépett először a nyilvánosság elé, a szerbekkel vívott összecsapásaik egyik áldozatának temetésén. Az addig alacsony intenzitású konfliktus 1998 elejére jelentősen fokozódott. Februárban a szerb erők brutális támadás során, 20 családtagjával együtt megölték Adem Jasharit, akit az UÇK első parancsnokaként tisztelnek. Thaçi számára világossá vált, hogy vissza kell térnie Koszovóba, feleségével bizonytalan időre el kell szakadniuk egymástól.

Rugova és köre továbbra is bízott a tárgyalásos megoldásban – amely azonban legfeljebb Koszovó tartományi autonómiájának visszaállításával kecsegtetett. Thaçiék céljai ambíciózusabbak voltak, ám ők is belátták, hogy a szerbek ellen csak a Nyugat segítségével érhetnek el sikert. Politikai ellenlábasaik azonban az UÇK hiteltelenítésén dolgoztak. Az amerikai Robert Gelbard balkáni különmegbízott ráadásul iszlamista terrorcsoportnak titulálta a gerillaszervezetet, ami jó lehetőséget kínált Miloševićnek, hogy „az iszlám terroristák elleni harcban” az USA szövetségeseként tetszeleghessen. Eközben a koszovói albánok egyre szélesebb köre vált etnikai tisztogatások áldozatává.

A gerillaszervezet elfogadtatásában fontos szerepet játszott Richard Holbrooke balkáni különmegbízott, aki a new yorki diaszpóra közvetítésével szerezte meg a szervezet vezetői, Hashim Thaçi, Xhavit Haliti és Azem Syla nevét és telefonszámát. A parancsnokok, felismerve a közeledés jelentőségét 1998 júniusában lehetővé tették számára, hogy Kelet-Koszovóban találkozhasson az UÇK néhány helyi vezetőjével, és gondoskodtak róla, hogy a találkozóról készített képek bejárták a világsajtót. Ekkortól tekintették a gerillákat is tárgyaló félnek.[19]

A szerbek nyári hadműveletének hatására több százezer albán kényszerült lakhelye elhagyására. Humanitárius katasztrófától tartva a nemzetközi közösség súlyos szankciók kilátásba helyezésével elérte, hogy október 13-án a felek aláírják az ún. Holbrooke-Milošević paktumot, amely többek között a jugoszláv erők kivonásáról, fegyvertelen EBESZ megfigyelők telepítéséről szólt. Thaçi ezt a kezdetektől működésképtelen egyezménynek tartotta, de belátta, hogy ez is segíthet nemzetközi szintre emelni az ügyüket.[20] Ezen kívül lélegzetvételnyi szünetet biztosított az UÇK átszervezéséhez, ami például világosabb parancsnoki struktúrát, jobb kapcsolattartást eredményezett.[21]

1998 végén újrakezdődtek az összecsapások. 1999 januárjában a szerbek Račak településen 45 albán civilt mészároltak le, ami a médiának köszönhetően Koszovóra irányította a világ figyelmét. A nemzetközi összekötő csoport[22] 1999. február 6-i kezdettel békekonferenciát hívott össze a franciaországi Rambouilletben, amelyen Hashim Thaçi, akit állítása szerint a gerillák szavazással választottak ki a képviseletükre, „az UÇK politikai vezetőjeként” lépett a nagyvilág elé. Hatalmas súly nehezedett rá, hiszen egyrészt a gerillák harmada ellenezte a részvételt a konferencián, másrészt meg kellett győznie a Nyugatot arról, hogy az UÇK vezetősége nem gengszterek gyülekezete, s egyedül ők lehetnek képesek elfogadtatni az albán felkelőkkel a konferencia eredményeit.

Az életrajzi könyv leginkább magával ragadó része az, amely Thaçi rambouilleti útját írja le. Eszerint az elszánt fiatal politikus az ellene kibocsátott szerb elfogatóparancstól tartva gyalogszerrel, bakancsban-hátizsákkal kelt át Albániába a magashegységi, helyenként elaknásított ösvényeken keresztül, majd a zürichi repülőtéren vásárolt magának új szerepéhez méltó ruházatot.

A konferencián Milošević nem vett részt, a szerb tárgyalódelegáció pedig látványosan nem vette azt komolyan. A 16 fős koszovói albán tárgyalódelegációt Thaçi vezethette, annak ellenére, hogy Rugova is jelen volt.[23] A fiatal gerillaparancsnokra hárult a felelősség, hogy Koszovót elindítsa a függetlenség útján, miközben nem veszíti el sem az UÇK tagjainak, sem a szervezetet egy évtizede pénzelő diaszpórának a bizalmát. Az elhúzódó konferencia hamar az idegek játékává vált számára, álmatlanság is kínozta, átérezvén, hogy mekkora személyes és politikai kockázatot vállalt. Sok időt töltött a nyugati politikusokkal, igyekezett mindegyikükkel jó viszonyt kialakítani, de közülük is kiemelkedett Madeleine Albright. Az amerikai külügyminiszter volt az, aki segített olyan narratívát teremteni Thaçinak, amellyel meg tudta győzni az UÇK-t, illetve marginalizálni annak időközben ellene fordult tagjait. Nevezetesen: ha a koszovóiak aláírják a terveztet, de a szerbek nem, akkor sor fog kerülni a már korábban felvetett légitámadásokra.[24] A gerillák nehezen fogadták el, hogy a Nyugat ennek feltételéül szabta az UÇK háború utáni demilitarizálását – Thaçi ezért ragaszkodott az „átalakítás” szóhoz. A másik kritikus pont az volt, hogy az albánok a későbbiekben népszavazással kívántak dönteni Koszovó státuszáról. Ez végül Albright javaslatára csak sejttetéssel, a népszavazás szó kikerülésével szerepelt a szövegben. Thaçi a konferencia közepette haza is látogatott (ismét a hegyeken át, gyalogszerrel), hogy meggyőzze társait a terv helyességéről. Életrajza a Nyugatnak szánt gesztusként említi, hogy „a koszovói delegáció átmeneti kormány alakításáról döntött”, amely valamennyi pristinai frakciót magába foglalta. (Más források szerint Thaçi egyoldalúan bejelentett kormányalakítása koszovói és nemzetközi körökben is meglepetést keltett.[25])

A koszovóiak február 23-ra készek voltak aláírni a megállapodást, a szerbek azonban megtagadták azt, a külföldi katonai jelenlétre vonatkozó részére tekintettel. Újabb tanácskozást tűztek ki március 15-ére Párizsba, azonban az sem járt eredménnyel.[26]

A NATO 1999. március 24-én bombázni kezdte Jugoszláviát. A koszovói albánok számára ez hatalmas eredmény volt, mely azt sugallta, hogy a szerbekkel szemben őket tekintik a nyugati értékek képviselőinek. Milošević időközben az albán lakosság teljes kiűzését tűzte ki célul Koszovó területéről. Thaçi nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy az UÇK közreműködése a NATO-val a bombázások idején nem volt döntő jelentőségű,[27] a háború utáni pozíciójuk szempontjából azonban kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az együttműködést hősies partnerségként állítsák be.

Mindeközben a légitámadások körüli viták (az ENSZ BT jóváhagyásának hiánya, a bombázások civil áldozatai stb. miatt) a Nyugat számára is emelték annak a tétjét, hogy hogyan alakul a háború után Koszovó sorsa.

 

A kumanovói békétől a független Koszovóig

 

A koszovói háborút 1999. június 9-én zárták le a kumanovói megállapodással. Ezt egy nap múlva az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata is megerősítette. Koszovó Szerbia részeként nemzetközi igazgatás alá került, irányításában a helyi politikai szereplőknek eleinte limitált szerep jutott.

A szerb erők kivonása és a NATO békefenntartó missziója telepítése kaotikus körülmények között ment végbe. Ezt kihasználva az albánok agresszív támadásokat követtek el a helyi szerbek, romák és a kollaboránsnak tekintett nemzettársaik ellen, ami a kisebbségi lakosság tömeges menekülését idézte elő.[28] Thaçi – aki későbbi vádak szerint, szervezett bűnözői körökhöz való kapcsolódása révén maga is súlyos bűntettekért tehető felelőssé[29] – állítása szerint megdöbbenéssel szemlélte az eseményeket. Szembe kellett néznie azzal is, hogy pozíciója honfitársai körében és a nemzetközi színtéren egyaránt jelentősen gyengült.

Nagy kihívást jelentett számára lebonyolítani az UÇK beígért lefegyverzését, miközben a gerillaszervezet e tekintetben sem képviselt egységes véleményt. Sokan személyes biztonságuk garanciájának tartották a fegyverviselést, aggódtak a szerbek esetleges újabb támadása, vagy az orosz agresszió miatt. A tudatosan „transzformációnak” nevezett folyamatot végül sikerült a tervezett három hónap alatt levezényelni, s nagyrészt a gerillahadsereg tagjaiból szervezték meg a nemzeti gárda jellegű Koszovói Védelmi Hadtestet (Trupat e Mbrojtjes se Kosovës, TMK). (Ez a későbbiekben nem bizonyult sikertörténetnek. Az önmagukat nemzeti hősnek tekintő tagok nem tartották megfelelőnek a rájuk bízott feladatokat, ráadásul szoros kapcsolatokat ápoltak szervezett bűnözői körökkel.[30] 2009-ben a szervezetet átalakították, Koszovói Biztonsági Erő (Forca e Sigurisë së Kosovës, FSK) néven működött tovább.[31])

Thaçi 1999 tavaszán, az UÇK politikai szárnyából alapította meg a Koszovói Demokrata Pártot (Partia Demokratike e Kosovës, PDK), amely legitimitását a rambouilleti sikerekből és a nemzetközi közösség támogatásából vezette le.[32] Az UÇK alapjain egy másik országos jelentőségű párt, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (Aleanca për Ardhmërinë e Kosovës, AAK) is létrejött, melyet Thaçi riválisa, a nyugat-koszovói harcokban érdemeket szerzett Ramush Haradinaj alapított.[33]

A háború végeztével Koszovó elsődleges érdeke a gyors újjáépítés és működőképes állami intézményrendszer felállítása volt. A gerillák azonban leginkább saját mítoszaik megteremtésére koncentráltak, így a 2000 októberében megtartott önkormányzati választásokon jelentősen alulmaradtak a lényegesen tapasztaltabb politikusnak számító Rugova pártjával, a Koszovói Demokratikus Ligával (Lidhja Demokratike e Kosovës, LDK) szemben.[34] Átmeneti kormánya megszüntetését követően Thaçi politikai karrierje az Átmeneti Igazgatási Tanács tagjaként folytatódott. A 2001-es országos választásokon ismét az LDK szerezte meg a legtöbb szavazatot, a második helyen a PDK végzett, s 2004-ig az AAK-val hármas koalícióban irányították Koszovót.[35]

A háborút követő helyreállítás üteme elmaradt a várakozásoktól, az ENSZ-adminisztráció nem bizonyult hatékonynak. A nemzetközi közösség a „standardok a státusz előtt” politika jegyében halogatta a státuszkérdés napirendre tűzését. Mindez 2004 márciusában Mitrovica térségében etnikai zavargások kirobbanásához vezetett, melyek végigsöpörtek az egész tartományon. Az agresszió a nemzetközi szervezetek ellen is irányult. Thaçi nyilvánosan elítélte a történteket, azokat „szerb provokáció következményének” minősítette, amely „a nemzetközi rend hiteltelenítését és Koszovó felosztását célozta”. Az események azonban világossá tették számára a multikulturalizmus jelentőségét. A zavargások pozitív hozadékának tekinti továbbá, hogy újra a középpontba került Koszovó státuszának kérdése.[36]

A 2004 őszén tartott választások egy Thaçi-ellenes kormánykoalíció létrejöttét eredményezték, amelyben Haradinaj és Rugova pártja szövetkezett. Thaçi a kezdeti csalódását követően egy erős ellenzék megszervezésére koncentrált, riválisai pedig idővel, rajta kívül álló okokból félreálltak az útjából. (Rugova két év múlva súlyos betegség következtében elhunyt, míg Haradinaj ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék indított vizsgálatot feltételezett háborús bűntettek ügyében, ezért 2005 elején lemondott miniszterelnöki hivataláról.)[37]

2007 februárjára készült el a Koszovó státuszának rendezését célzó Ahtisaari-terv, az ehhez kapcsolódó tárgyalásokon Thaçi is részt vett Koszovó képviseletében. A dokumentum a mindkét fél számára elfogadható értékekre összepontosított (biztonságos, multietnikus állam létrejöttét támogatta, amelyben a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság nemzetközileg garantált), mégis vegyes fogadtatásra talált helyi és nemzetközi szinten egyaránt. (A szerbek továbbra sem békéltek meg a koszovói függetlenség gondolatával, orosz szövetségeseik a Nyugat előretolt bástyáját látták a potenciális új államban, a koszovói albánok a szerbeknek biztosított jogok miatt aggódtak, nemzetközi szinten pedig a precedensteremtéstől tartottak más szeparatista népcsoportok számára…)

A terv kizárta mind Koszovó felosztásának, mind Nagy-Albánia létrehozásának lehetőségét. Thaçi a 2001-es macedóniai zavargások során már bizonyította, hogy a minden albánt egyesítő államról szőtt álmokkal szemben is képes együttműködni a nemzetközi közösséggel. Tehetségét Ahtisaari is elismerte, megállapítása szerint „a koszovói albán politikusok közül ő értett a legtöbbet a geopolitikából” (felismerte például, hogy az USÁ-nak a gyors rendezés állna érdekében).[38]

2007 novemberében Thaçi pártja – amerikai tanácsadók által segített kampányt követően – első helyen végzett a parlamenti választásokon. Ekkorra már világos volt, hogy Szerbia és Oroszország semmiképp nem fogja elfogadni az Ahtisaari-tervet. A függetlenség kinyilvánítására – szintén amerikai javaslatra – ezért egyoldalúan került sor, 2008. február 17-én. A függetlenség napja minden részletében gondos koreográfiát követett. A szerb elnökválasztás utánra időzítették, amikor Szlovénia Európai Uniós soros elnöksége is Thaçiéknak kedvezett. Egy nappal előtte született döntés az EULEX misszió[39] elindításáról, amely egyfajta garanciának ígérkezett arra nézve, hogy Koszovó nem válik majd gengszter-állammá. Thaçi ünnepi beszédében az albán identitás helyett az európai értékekre helyezte a hangsúlyt és szerbül is mondott néhány szót. Az új nemzeti lobogó az EU színeiben pompázott, hat csillagával a koszovói kisebbségeket szimbolizálva.

Az új államot rövid időn belül, szintén előre megkomponált módon a világ számos országa elismerte. Szerbia azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának jogi állásfoglalását kérte a koszovói függetlenségről.[40]

 

A háborús bűntettek kísértete és az elmúlt évtized kísérletei a koszovói helyzet végleges rendezésére

 

Thaçi személye máig megkerülhetetlen a koszovói politikában. 2014-ig miniszterelnökként, majd két évig külügyminiszterként szolgált, 2016 óta tölti be a köztársasági elnök szerepét.

A koszovói vezetés 2010 júliusában sikerként könyvelte el, hogy a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye szerint a koszovói ideiglenes nemzetgyűlés nyilatkozata, amely kikiáltotta a tartomány függetlenségét, nem ellentétes a nemzetközi joggal.[41] Thaçit december 12-én újra miniszterelnökké választották, de örömét beárnyékolta, hogy még ugyanaznap olyan feltételezések jelentek meg a világsajtóban, melyek kapcsolatba hozták őt a leszámolásokkal, drog- és fegyverkereskedelemmel, prostitúcióval, sőt szervkereskedelemmel foglalkozó, legveszélyesebbnek tartott koszovói szervezett bűnözői körökkel. Természetesen tagadta (és tagadja) a vádakat – erre vonatkozó stratégiájának kidolgozásában a brit Sir Geoffrey Nice segítette (aki korábban ügyészhelyettesként működött közre Milošević hágai perében). Az életrajzi könyv hangsúlyozza, hogy a balkáni szervkereskedelem mítosza régóta visszatérő elem a szerb propagandában.[42] Az UÇK parancsnokait először 1999-ben hozták kapcsolatba hasonló rémtettekkel, egy amerikai oknyomozó újságíró, Michael Montgomery vizsgálódásai nyomán. Ennek hatására az UNMIK is vizsgálatot indított és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékhez is eljutottak a vádakat alátámasztani látszó tanúvallomások. A 2010 végén napvilágot látott jelentést az Európa Tanács megbízásából készítette a svájci Dick Marty, amihez Carla Del Ponte 2008-ban megjelent életrajza adott ösztönzést. A volt hágai főügyész könyvében elfogultsággal és a bizonyítékok hanyag kezelésével vádolta az ügyben korábban eljáró szervezeteket, miközben az albán hagyományok és tanúvédelmi hiányosságok rovására is írta, hogy az ügy(ek) kivizsgálása komoly kívánnivalókat hagy maga után.[43] Thaçi életrajzi írása több ellentmondást is felvonultat a vádakkal kapcsolatban. Különösnek találja például, hogyan lett a – gyanúsan jól időzített – vád alanya Thaçi, miközben Montgomery kiindulási anyagában a szálak Haradinajhoz és családjához vezettek. Másrészt alaptalannak tartja a gerillák elleni vádak összemosását a 2008-ban Pristinában leleplezett szervkereskedő csoport ügyével.

Az UÇK parancsnokok háborús bűntetteinek kivizsgálása napjainkig húzódó ügy, 2015-ben ezt elősegítendő állították fel a koszovói jog alapján működő, de hágai székhelyű Különleges Törvényszék és Különleges Ügyészség (Specialist Chambers and Specialist Prosecutor’s Office, SCSPO) nevű szervet. Thaçi életrajzában hangsúlyozza, hogy a vonatkozó szavazás előtt maga győzködte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák az intézmény létrehozását.[44] (Arról azonban nem ejt szót, hogy később ő és Haradinaj is szót emelt a vonatkozó jogszabály visszavonása mellett – ám az nemzetközi nyomásra érvényben maradt.[45]).

A nyugati világ ma a térség biztonságának és stabilitásának zálogát a nyugat-balkáni államok euroatlanti integrációjában látja, amely gazdasági szempontból is azok jól felfogott érdeke. Az EU az integráció feltételéül szabta Szerbia és Koszovó számára kapcsolatuk normalizálását, s ennek érdekében 2011 óta párbeszédet ösztönöz Belgrád és Pristina között. A párbeszéd kezdeti időszakában technikai jellegű kérdéseket tűztek napirendre, majd 2013-ban tető alá hozták a mérföldkőként emlegetett brüsszeli egyezményt, melynek keretében a felek ígéretet tettek arra, hogy egyik fél sem fogja a jövőben akadályozni a másik európai integrációs törekvéseit. A megállapodás kiemelten fontos eleme az ún. Szerb Községek Közösségének létrehozása. Thaçi hamar azonosult azzal a véleménnyel, hogy a Belgrád befolyása alatt álló észak-koszovói területek helyzetének rendezése érdekében elengedhetetlen bizonyos önrendelkezési jogok biztosítása a szerb kisebbség számára.

A brüsszeli egyezményben foglaltak megvalósítása – főképp a kölcsönös bizalmatlanságnak köszönhetően – nem halad előre a kívánt mértékben. Szerbia máig az ország déli tartományának tekinti Koszovót és mindent megtesz, hogy megakadályozza annak különböző nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozását. Thaçi úgy véli, Szerbia véleménye önmagában nem döntő jelentőségű Koszovó számára, de ez utóbbi lobbitevékenység nagyban nehezíti önálló államiságának megerősítését.

Az EU 2014 januárjától folytat tényleges csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, Koszovóval pedig 2015-ben stabilizációs és társulási megállapodást kötött. Bizonyos ezzel kapcsolatos elvárások (pl. az SCSPO felállítása) teljesítése heves ellenállásba ütközött Koszovóban. Az EU ugyanakkor az adott feltételek teljesítése ellenére sem törölte el a koszovóiakkal szemben a vízumkényszert. Thaçi ezt nagyban sérelmezi, rámutatva arra, hogy mindez jelentősen csökkentheti honfitársai Európa iránti lelkesedését.[46]

A koszovói társadalom egyik legnagyobb problémája a hatalmas méreteket öltött korrupció. Az Európai Bizottság egy 2015-ös jelentésében úgy fogalmaz, hogy „az állam a korrupció elleni harc, illetve igazságszolgáltatási rendszer kialakításának kezdeti szakaszában van”. Thaçi erre adott reakciója figyelemre méltó: bár mindezt nem tagadja, de felhívja a figyelmet arra, hogy az EULEX misszió állandó jelenléte miatt náluk nagy eséllyel derül fény a visszaélésekre.[47] Előszeretettel hivatkozik ugyanakkor arra, hogy Koszovó elkötelezetten részt vesz a vallási extrémizmus elleni küzdelemben, 2016 őszén pl. a Koszovói Titkosszolgálat segített megakadályozni egy albán stadion elleni merényletet.[48]

Az életrajzi könyv már nem érinti azt a 2018 nyarán a szerb és a koszovói elnök részéről felvetett ötletet, amely Szerbia és Koszovó kapcsolatának normalizálását egy addig politikai tabunak tartott megoldással, a határ módosításával kívánta elérni. A részleteiben nem ismertetett terv számos találgatást vont maga után, az érintett országok lakosságát és a nemzetközi közvéleményt is megosztotta. Bár elveivel és technikai kivitelezhetőségével kapcsolatban egyaránt aggályok merültek fel, az idő előrehaladtával egyre inkább úgy tűnt, hogy az EU, az USA és Oroszország is hajlandó elfogadni ezt megoldásképp a két fél megegyezése esetén.

2018 őszétől kezdődően azonban, az Észak-Koszovó körüli politikai csatározásból kiindult eseménysorozatnak köszönhetően Koszovó és Szerbia közeledése megakadt. Koszovó a szerbek által megakadályozott Interpol-felvételét követően, önállósága elismerését követelve vámháborút indított Szerbia ellen (100%-ra emelte a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából Koszovóba érkező áruk vámját), illetve 2018 decemberében a Koszovói Biztonsági Erő hatáskörének bővítésével lényegében létrehozta nemzeti hadseregét (amely elviekben csak a szerb kisebbség beleegyezésével, alkotmánymódosítást követően történhetett volna meg).[49] Míg a NATO és az ENSZ aggodalmát fejezte ki emiatt, az USA történelmi jelentőségűnek nevezte a lépést,[50] ami az egykori gerillavezérek szemében hatalmas eredménynek számított. A vámháború és az ehhez kapcsolódó kritikák kapcsán azonban Haradinaj és Thaçi kevésbé értett egyet. Thaçi úgy vélte, kár lenne ilyesmi miatt elveszíteni a Nyugat támogatását. Haradinaj viszont a területcsere ötletét ellenezte zsigerből, sok honfitársához hasonlóan. Ez is közrejátszott abban, hogy 2018 decemberében Thaçi befolyásának csökkentése érdekében 15 fős brüsszeli tárgyalódelegációt állítottak fel.[51]

A területcserén alapuló megegyezés esélye 2019 elejére elillanni látszott,  mi több, a koszovói parlament 2019 márciusi állásfoglalásában leszögezte, hogy államuk nem hajlandó kompromisszumra, viszont gyakorlatilag függetlensége elismerését követeli Szerbiától.[52]

2019 első felében a nemzetközi közösségnek nem sikerült elmozdítani a feleket az álláspontjukról. A Haradinaj-kormány az EU és az Egyesült Államok ellenében is kitartott a büntetővámok fenntartása mellett, ami az első jelentősebb nézeteltérést jelentette Koszovó és az USA kapcsolatában.[53] Egyes feltételezések szerint nem véletlen, hogy Haradinaj épp 2019 júliusában kapott váratlanul idézést az SCSPO-tól, aminek hatására lemondott a miniszterelnöki tisztségéről,[54] majd október 6-ára előrehozott választásokat tűztek ki Koszovóban.

2019 második felétől az EU mellett az USA is megkülönböztetett figyelemmel fordul Koszovó státuszának rendezése felé, ami többek között két térségi különmegbízott kinevezésében is megmutatkozott. A háttérben valószínűleg az áll, hogy Donald Trump elnök a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányban látványos külpolitikai sikerként mutathatná fel a Belgrád-Pristina viszony rendezését jelentő megállapodás tető alá hozását. Ennek kapcsán a területcsere lehetősége is visszatért a politikai retorikába.[55] Az EU ugyanakkor 2019 októberében az Albániával és Észak-Macedóniával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdésének halogatásával, a Nyugat-Balkán számára kínált EU-s perspektíva gyengítésével rontotta a Szerbia és Koszovó közti megbékélés esélyét.[56]

Az októberi előrehozott választás eredményeképp a 2016 óta kormányzó, egykori gerillák uralta pártok alkotta „háborús szárnyat” a baloldali radikális Albin Kurti vezette Vetëvendosje párt LDK-val alkotott koalíciója váltotta Koszovó élén, amely hosszas tárgyalásokat követően 2020. február 3-án állt fel. Kurti Belgrád-Pristina párbeszéd kapcsán képviselt álláspontja jelentős akadályokat gördített az Egyesült Államok gyors rendezést célzó tervei elé, az új miniszterelnök ugyanis kezdetben a belpolitikai kérdésekre, reformokra kívánt koncentrálni, majd ezt követően Belgrád helyett a koszovói szerb kisebbséggel tervezett párbeszédet folytatni. Hangsúlyozta, hogy a 100%-os vám eltörlése csak viszonossági alapon történhet.[57] (A Szerbiából érkező áruk esetében a vámot végül nemzetközi nyomásra, átmenetileg hajlandó volt felfüggeszteni.[58]) A területcsere lehetőségét kategorikusan elutasító Kurti vitatta továbbá Thaçi köztársasági elnökként a párbeszédben betöltött szerepének jogszerűségét.[59]

Időközben az EU – feltehetőleg a koronavírus-világjárvány várható következményeire is tekintettel, nyugat-balkáni befolyásának fenntartása érdekében – márciusban zöld utat adott a csatlakozási tárgyalások megkezdésének Albánia és Észak-Macedónia esetében.[60]

Az eleve ingatag lábakon álló Kurti-kormány nem bizonyult hosszú életűnek. A COVID-19 járvány kezelése kapcsán kialakult vita a koalíciós partnerek között kezdetektől létező ellentétek további mélyüléséhez vezetett. Mindebben lényeges szerepe volt Hashim Thaçi elnöknek is, aki szükségállapot elrendelését szorgalmazta – amivel a belpolitikai jogosítványai lényegesen bővültek volna. A Thaçit támogató Agim Veliu belügyminiszter (LDK) menesztését pártja a koalíciós megállapodás felrúgásaként értékelte és bizalmatlansági indítványt nyújtott be Kurti ellen, amely március 25-én a kormány bukását eredményezte.

A belpolitikai válságot fokozta, hogy a Vetëvendosje új miniszterelnök-jelölt állítása helyett a járványt követően újabb választások kiírásához ragaszkodott, Thaçi azonban e helyett idővel inkább az LDK-nak ajánlotta fel a jelölés lehetőségét. Mindezt a Kurti kezdeményezésére indított alkotmánybírósági vizsgálat május 28-án jogszerűnek ítélte, így június 3-án Avdullah Hoti vezetésével új koszovói kormány kezdhette meg működését,[61] amely egyik első intézkedéseként eltörölte a 100%-os vámot[62], ezáltal elhárult az akadály a Belgrád-Pristina párbeszéd folytatása útjából.

A szerb és koszovói vezetők – Vučić szerb elnök, valamint Thaçi koszovói elnök és Hoti koszovói miniszterelnök – első találkozójára Richard Grenell, Trump elnök Belgrád-Pristina párbeszéddel foglalkozó különmegbízottja meghívására június 27-én Washingtonban került volna sor. Június 24-én azonban az SCSPO – szokatlan módon – egy közleményt tett közzé a honlapján, amely arról nyújtott tájékoztatást, hogy a Különleges Ügyészség április 24-én emberiség elleni és háborús bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be a Különleges Törvényszékhez, amelyben Hashim Thaçi köztársasági elnököt és Kadri Veselit, a PDK jelenlegi elnökét közel száz fő – köztük egykori politikai ellenfeleik – haláláért teszik felelőssé, akik között koszovói albán, szerb, roma és egyéb etnikumú személyek is találhatóak. A vádirat jelenleg a Különleges Törvényszék előzetes vizsgálata alatt áll, azonban az ügyészség meggyőződése, hogy a hosszas nyomozati munka eredményeképp bizonyíthatóak a vádak. A közlemény kitér arra is, hogy a nyilatkozatot azért tartották szükségesnek közzétenni, mert az érintett politikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy személyes érdekeiket mindenek fölé helyezve ellehetetlenítsék a Különleges Ügyészség munkáját, egyebek mellett titkos kampányt folytattak az SCSPO megalakítását lehetővé tévő jogszabály módosítása érdekében.[63]

A közlemény hatására a koszovói, majd a szerb fél is lemondta a washingtoni találkozót. Mindez ugyanúgy szolgálta Trump elnök politikai ellenfeleinek érdekeit, mint a Belgrád-Pristina párbeszédben korábban kulcsszerepet betöltő EU-ét. A háttérben húzódó indokok között felmerülhet továbbá egy esetleges területcserés megoldástól való félelem, vagy akár az SCSPO tevékenységének megszüntetését is magába foglaló washingtoni megállapodás lehetősége is.

Hashim Thaçi először június 25-én a közösségi médiában nyilvánított rövid véleményt a történtekről. Ez az UCK emblémájának közzététele mellett mindössze egy mondatból állt: „Senki nem írhatja újra Koszovó történelmét!”.[64] Június 29-i nyilvános beszédében ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy amennyiben a Különleges Törvényszék megerősíti a vádakat, azonnali hatállyal lemond elnöki hivataláról. Egyúttal bírálta az SCSPO-t az ellene irányuló támadás miatt, és megjegyezte, hogy az EU kettős mércét alkalmaz Szerbia és Koszovó esetében. Mindemellett hangsúlyozta az Amerikai Egyesült Államokba vetett rendületlen bizalmát.[65]

A párbeszéd újrakezdése tehát egyelőre várat magára, s miközben az EU és az USA érezhetően nem képvisel egységes álláspontot a koszovói helyzet rendezésének mikéntje kapcsán, Hashim Thaçi számára kétségessé vált, hogy életműve megkoronázásaként részese lehet-e a Szerbia és Koszovó közötti viszony normalizálását, Koszovó államiságának elismerését jelentő történelmi egyezmény megszületésének.

 

Összefoglalás, következtetések

 

Az elmúlt három évtizedben Koszovó hatalmas változásokon ment keresztül, melynek során nagyjából tízévente fontos mérföldkövekhez érkezett. 1989-ben a Milošević-rezsim felfüggesztette Szerbián belüli tartományi autonómiáját. 1999-ben a NATO légicsapásai véget vetettek a koszovói háborúnak és a tartomány nemzetközi felügyelet alá került. 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. A 2019-es és 2020-as évek szintén magukban hordozták egy nagy változás, a szerbekkel való kapcsolat normalizálása ígéretét.

Az 1968-as születésű Hashim Thaçi fiatal felnőttkorától fontos részese volt ennek a folyamatnak. A NATO beavatkozása óta kétségtelenül ő Koszovó kulcsembere a helyi politikai elit Nyugattal, ezen belül különösen az Egyesült Államokkal ápolt jó viszonya tekintetében. Mindez egyfajta kölcsönös függőségen alapul. A legfiatalabb európai állam önállósága ugyanis, mint láthattuk, sok szempontból ingatag lábakon áll. A nyugati világ motivációjának pedig lényeges eleme, hogy nem engedheti, hogy megkérdőjeleződjön a Koszovó melletti kiállásának jogossága és ezzel együtt kárba vesszenek a térség biztonsága és stabilitása terén eddig elért eredmények.

A húsz éve tartó „átmenet” azonban napjainkra felerősítette azokat a koszovói hangokat, amelyek túlzott mértékűnek tartják a „nyugati és a szerb érdekek kiszolgálását”,[66] miközben a nemzetközi közösség részéről is érezhető a türelmetlenség a koszovói helyzettel kapcsoltban. Koszovó és Szerbia azonban továbbra sem tűnik képesnek a békés megegyezésre, bár vezető politikusaik retorikája folyamatosan ezt a szándékot sugalmazza.

Az egykori gerillaparancsnokokból kialakult koszovói politikai elitet kétségtelenül egyfajta „Janus-arcúság” jellemzi. A koszovói albánok támogatásának megtartásához a hosszú múltra visszatekintő albán ellenálláshoz, hagyományokhoz való kapcsolódás hangsúlyozására, új (albán) nemzeti hősök mítoszának megteremtésére volt szükségük, míg kifelé a multikulturális értékek felé elkötelezett, modern államférfiak képét kellett sugározniuk. Mindezt úgy, hogy a személyükkel kapcsolatos súlyos háborús bűncselekmények vádja két évtizede újra és újra a nemzetközi érdeklődés középpontjába helyezi őket.

Az SCSPO érdemi működésének megkezdése magában hordozza annak lehetőségét, hogy Koszovó lerázhassa magáról a „maffiaállam”, Hashim Thaçi pedig a „szervkereskedő bűnöző” stigmáját, de egyúttal be is bizonyosodhat a vádak egy része, amely az érintetteken kívül a mellettük kiálló nyugati világ számára is roppant kínos helyzetet eredményezhet.

Ez lehet a magyarázat arra, hogy a koszovói elnökkel foglalkozó források egy része is sokkal inkább Thaçi (koszovói és nyugati elvárásoknak egyaránt megfelelő) mítoszának megteremtésére összpontosít (s közben – helyenként egészen nyilvánvaló módon – próbálja tisztára mosni őt a személyét ért súlyos vádak alól), mintsem hogy érdemben közelebb vinné az olvasót a koszovói államfő személyéhez.

 

Felhasznált irodalom:

 

Az ENSZ és a NATO sem örül a koszovói hadsereg felállításának. euronews.com, 2018. december 15. Forrás: https://hu.euronews.com/2018/12/15/az-ensz-es-a-nato-sem-orul-a-koszovoi-hadsereg-felallitasanak (Letöltve: 2019. március 20.)

Az új koszovói kormány eltörölte a szerbiai árukra kivetett százszázalékos vámot. vg.hu, 2020. június 6. Forrás: https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-uj-koszovoi-kormany-eltorolte-a-szerbiai-arukra-kivetett-szazszazalekos-vamot-2304003/ (Letöltve: 2020. június 28.)

Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. origo.hu, 2018. február 15. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoketvizsgalo-ugyesz.html (Letöltve: 2018. május 22.)

BORSÁNYI András (2000): A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) rejtélye. BONA-L Bt., Budapest.

BOYES, Roger – JAGGER, Suzy (2018): New State, Modern Statesman: Hashim Thaçi – A Biography. Biteback Publishing, London.

DEL PONTE, Carla – SUDETIC, Chuck (2009): Madame Prosecutor: Confrontations with Humanity’s Worst Criminals and the Culture of Impunity. Other Press, New York.

GECI, Sinan – SIPOSNÉ KECSKEMÉTHY, Klára (2017): Kosovo: Its Path to Independence and the Strive to Building Defense Institutions. Vojenské Reflexie. Vol. 12. No. 2. 108-122. o.

https://www.facebook.com/HashimThaciOfficial/ 2020. június 25. (Letöltve: 2020. június 28.)

KAKUK György (2001): Koszovó tűzfészek. Athenaeum 2000, Budapest.

KOKTSIDIS, Pavlos-Ioannis – DAM, Caspar Ten (2008): A Success Story? Analysing Albanian Ethno Nationalist Extremism in the Balkans. East European Quarterly. No. 2. 160–190. o.

Kosovo Specialist Chambers and Specialist Prosecutor’s Office: Press Statement 24 jun 2020.

Forrás: https://www.scp-ks.org/en/press-statement?fbclid=IwAR1dHMtexUiTFJRn2-dReolOr4lx1GmVopp0HNvIBrKqJ9buBBfnkl4BAL4 (Letöltve: 2020. június 24.)

Koszovó ismét függetlensége elismerését követeli Szerbiától. hirado.hu, 2019. március 8. Forrás: https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2019/03/08/koszovo-ismet-fuggetlensege-elismereset-koveteli-szerbiatol (Letöltve: 2019. március 20.)

LÁNGNÉ PETRUSKA Szidónia (2019): Pandora szelencéje, vagy kiút a patthelyzetből? A szerb-koszovói határ esetleges módosításának kulcskérdései. In: KOZMA Klementina (szerk.): A hadtudomány és a XXI. század. DOSZ Hadtudományi Osztály, Budapest. 210-227. o.

LEWIS, Paul (2011): Report identifies Hashim Thaci as ‘big fish’ in organised crime. The Guardian, 2011. január 24. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2011/jan/24/hashim-thaci-kosovo-organised-crime (Letöltve: 2019. március 20.)

MARTY, Dick (2010): Inhuman treatment of people and illicit trafficking in human organs in Kosovo. 2010. december 12. Forrás: http://assembly.coe.int/committeedocs/2010/20101218_ajdoc462010provamended.pdf (Letöltve: 2019. március 20.)

NÉMETH Ferenc (2020): A koronavírus okozta a koszovói kormány bukását? KKI Elemzések. E-2020/57. Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2020/06/57_KKI-elemzes_RKS_Nemeth_20200611.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

NÉMETH Ferenc (szerk. 2020): Mi várható az Európai Tanács nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatos 2020. márciusi döntései után? KKI 4:1.

Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2020/04/4_1_2020_12_WB_Eit.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

NÉMETH Ferenc (2019): Új korszak a koszovói politikában? A 2019-es koszovói parlamenti választások értékelése. KKI Elemzések. E-2019/53. Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2019/12/53_KKI-elemzes_KOS_N%C3%A9meth_F_20191202.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

RØD, Mariana Qamile (2017): From Guerillas to Cabinets A Study of the Development of Post-War Political Parties in Kosovo (Diplomamunka). Forrás: http://bora.uib.no/bitstream/handle/1956/16048/Masteroppgaven.pdf?sequence=1 (Letöltve: 2018. augusztus 20.)

SZEKRÉNYES Éva (2014): Győztesből vesztes, avagy ki nevet a végén? Választások után Koszovóban. Külügyi Szemle. Vol. 13. No. 3. 66-83. o.

Thaçi: Nëse aktakuza konfirmohet, jap dorëheqje. koha.net, 2020. június 29. Forrás: https://www.koha.net/arberi/227664/thaci-nese-aktakuza-konfirmohet-jap-doreheqje/ (Letöltve: 2020. június 29.)

VALKI László (2013): Válaszolhatott volna másként Hága? A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségéről. 2013. december 1. Forrás: http://www.grotius.hu/doc/pub/RJXCSI/2013-12-01_valki_laszlo_valaszolhatott-volna-maskent-haga.pdf (Letöltve: 2019. március 20.)

VARGA Szilveszter (2019): Lemondott Haradinaj: Hágába hívták a koszovói Rambot. 2019. július 20. Forrás: https://balk.hu/2019/07/19/lemondott-haradinaj-hagaba-hivtak-a-koszovoi-rambot/ (Letöltve: 2020. június 28.)

[1] Lángné Petruska Szidónia: doktorandusz (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola), e-mail: petruskasz@gmail.com

[2] 1996-ban elnökjelölt, ma Donald Trump amerikai elnök egyik tanácsadója.

[3] BOYES, Roger – JAGGER, Suzy (2018): New State, Modern Statesman: Hashim Thaçi – A Biography. Biteback Publishing, London. 183. o.

[4] Uo. 194. o.

[5] Uo. 186. o.

[6] KAKUK György (2001): Koszovó tűzfészek. Athenaeum 2000, Budapest. 29–31. o.

[7] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 20. o.

[8] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 12–17. o.

[9] KAKUK (2001): i. m. 52–59. o.

[10] Rugova politikájára pl. olyan jelzőkkel utal a könyv, mint „do-nothing-to-cause-trouble pacifism” (40. o.) vagy „all-too-passive-resistance” (22. o.)

[11] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 21–28. o.

[12] A szintén 1968-as születésű egykori gerillaparancsnok 2004-2005, valamint 2017-2020 között Koszovó miniszterelnöke volt

[13] BORSÁNYI András (2000): A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) rejtélye. BONA-L Bt., Budapest. 214–226. o.

[14] KOKTSIDIS, Pavlos-Ioannis – DAM, Caspar Ten (2008): A Success Story? Analysing Albanian Ethno Nationalist Extremism in the Balkans. East European Quarterly. No. 2. 160–190. o.

[15] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 33–34. o.

[16] Uo. 183–189. o.

[17] LEWIS, Paul (2011): Report identifies Hashim Thaci as ‘big fish’ in organised crime. The Guardian, 2011. január 24. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2011/jan/24/hashim-thaci-kosovo-organised-crime (Letöltve: 2019. március 20.)

[18] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 34–35. o.

[19] Uo. 37–42. o.

[20] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 47–48. o.

[21] BORSÁNYI (2000): i. m. 124–126. o.

[22] Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország.

[23] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 49–57. o.

[24] Uo. 61–66. o.

[25] BORSÁNYI (2000) i. m. 154. o.

[26] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 74–77. o.

[27] Uo. 79–81. o.

[28] BORSÁNYI (2000): i. m. 179–182. o.

[29] MARTY, Dick (2010): Inhuman treatment of people and illicit trafficking in human organs in Kosovo. 2010. december 12. Forrás: http://assembly.coe.int/committeedocs/2010/20101218_ajdoc462010provamended.pdf (Letöltve: 2019. március 20.)

[30] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 101–103. o.

[31] GECI, Sinan – SIPOSNÉ KECSKEMÉTHY, Klára (2017): Kosovo: Its Path to Independence and the Strive to Building Defense Institutions. Vojenské Reflexie. Vol. 12. No. 2. 108–122. o.

[32] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 103. o.

[33] Uo. 119–120. o.

[34] Uo. 110. o.

[35] SZEKRÉNYES Éva (2014): Győztesből vesztes, avagy ki nevet a végén? Választások után Koszovóban. Külügyi Szemle. Vol. 13. No. 3. 66–83. o.

[36] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 112–117. o.

[37] Uo. 119–122. o.

[38] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 123–132. o.

[39] Az Európai Unió Jogállamiság Missziója Koszovóban.

[40] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 135–143.o.

[41] VALKI László (2013): Válaszolhatott volna másként Hága? A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségéről. 2013. december 1. Forrás: http://www.grotius.hu/doc/pub/RJXCSI/2013-12-01_valki_laszlo_valaszolhatott-volna-maskent-haga.pdf (Letöltve: 2019. március 20.)

[42] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 146–153. o.

[43] DEL PONTE, Carla – SUDETIC, Chuck (2009): Madame Prosecutor: Confrontations with Humanity’s Worst Criminals and the Culture of Impunity. Other Press, New York. 229–248. o.

[44] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 155–156. o.

[45] Bejelentette lemondását a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész. origo.hu, 2018. február 15. Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180215-bejelentette-lemondasat-a-koszovoi-haborus-bunoketvizsgalo-ugyesz.html (Letöltve: 2018. május 22.)

[46] BOYES – JAGGER (2018): i. m. 161–170. o.

[47] Uo. 180. o.

[48] Uo. 191–192. o.

[49] LÁNGNÉ PETRUSKA Szidónia (2019): Pandora szelencéje, vagy kiút a patthelyzetből? A szerb-koszovói határ esetleges módosításának kulcskérdései. In: KOZMA Klementina (szerk.): A hadtudomány és a XXI. század. DOSZ Hadtudományi Osztály, Budapest. 210–227. o.

[50] Az ENSZ és a NATO sem örül a koszovói hadsereg felállításának. euronews.com, 2018. december 15. Forrás: https://hu.euronews.com/2018/12/15/az-ensz-es-a-nato-sem-orul-a-koszovoi-hadsereg-felallitasanak (Letöltve: 2019. március 20.)

[51] LÁNGNÉ PETRUSKA (2019): i. m. 224. o.

[52] Koszovó ismét függetlensége elismerését követeli Szerbiától. hirado.hu, 2019. március 8. Forrás: https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2019/03/08/koszovo-ismet-fuggetlensege-elismereset-koveteli-szerbiatol (Letöltve: 2019. március 20.)

[53] NÉMETH Ferenc (2019): Új korszak a koszovói politikában? A 2019-es koszovói parlamenti választások értékelése. KKI Elemzések. E-2019/53. Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2019/12/53_KKI-elemzes_KOS_N%C3%A9meth_F_20191202.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

[54] VARGA Szilveszter (2019): Lemondott Haradinaj: Hágába hívták a koszovói Rambot. 2019. július 20. Forrás: https://balk.hu/2019/07/19/lemondott-haradinaj-hagaba-hivtak-a-koszovoi-rambot/ (Letöltve: 2020. június 28.)

[55] NÉMETH (2019)

[56] NÉMETH Ferenc (szerk. 2020): Mi várható az Európai Tanács nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatos 2020. márciusi döntései után? KKI 4:1. Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2020/04/4_1_2020_12_WB_Eit.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

[57] NÉMETH (2019)

[58] Az új koszovói kormány eltörölte a szerbiai árukra kivetett százszázalékos vámot. vg.hu, 2020. június 6. Forrás: https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-uj-koszovoi-kormany-eltorolte-a-szerbiai-arukra-kivetett-szazszazalekos-vamot-2304003/ (Letöltve: 2020. június 28.)

[59] NÉMETH Ferenc (2020): A koronavírus okozta a koszovói kormány bukását? KKI Elemzések. E-2020/57. Forrás: https://kki.hu/wp-content/uploads/2020/06/57_KKI-elemzes_RKS_Nemeth_20200611.pdf (Letöltve: 2020. június 28.)

[60] NÉMETH (szerk. 2020)

[61] NÉMETH (2020)

[62]Az új koszovói kormány eltörölte a szerbiai árukra kivetett százszázalékos vámot. vg.hu, 2020. június 6. Forrás: https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-uj-koszovoi-kormany-eltorolte-a-szerbiai-arukra-kivetett-szazszazalekos-vamot-2304003/ (Letöltve: 2020. június 28.)

[63] Kosovo Specialist Chambers and Specialist Prosecutor’s Office: Press Statement 24 jun 2020. Forrás: https://www.scp-ks.org/en/press-statement?fbclid=IwAR1dHMtexUiTFJRn2-dReolOr4lx1GmVopp0HNvIBrKqJ9buBBfnkl4BAL4 (Letöltve: 2020. június 24.)

[64] https://www.facebook.com/HashimThaciOfficial/ 2020. június 25. (Letöltve: 2020. június 28.)

[65] Thaçi: Nëse aktakuza konfirmohet, jap dorëheqje. koha.net, 2020. június 29. Forrás: https://www.koha.net/arberi/227664/thaci-nese-aktakuza-konfirmohet-jap-doreheqje/ (Letöltve: 2020. június 29.)

[66] RØD, Mariana Qamile (2017): From Guerillas to Cabinets A Study of the Development of Post-War Political Parties in Kosovo (Diplomamunka). 55. o. Forrás: http://bora.uib.no/bitstream/handle/1956/16048/Masteroppgaven.pdf?sequence=1 (Letöltve: 2018. augusztus 20.)

Bevezetés

Észak-Korea, vagy hivatalos nevén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (a továbbiakban: KNDK) egy kifejezetten zárkózott, a mai napig sztálinista elveket valló kelet-ázsiai ország, amely több szempontból is fenyegetést jelent szomszédjai számára Az utóbbi pár évben megszaporodott számú rakétakísérleteik nyugtalanságra adnak okot, de a fennálló információhiány miatt is a hírszerzők célkeresztjébe került az ország.

Mind Dél-Korea, mind az USA figyelemmel követi az eseményeket a diktatúrában. Az idei év eddig nem telt eseménymentesen a diktatúrában, a KNDK kvázi a figyelem középpontjába került az elmúlt hónapokban: egyrészről a már említett rakétatesztekkel, másrészről a koronavírus-járványra adott sajátos válaszával, illetve Kim Dzsongun rejtélyes eltűnésével. Cikkemben ezt a három eseménycsoportot fogom körüljárni.

Tárgyalás

Keljfel-Hwasong 

Észak-Korea leginkább rakétakísérleteivel hívta fel magára a figyelmet az elmúlt években. Olyan interkontinentális hordozórakétákat teszteltek és tesztelnek azóta is, amelyek nukleáris tölteteket képesek eljuttatni Dél-Koreába, Japánba és az USA-ba, illetve a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták fejlesztése is napirenden van, illetve rövid hatótávolságú rendszerekkel is folynak kísérletek.

Észak-Korea jelenleg 27 különböző típusú rakétával rendelkezik, amelyek egy része még fejlesztés alatt áll, hatótávolságuk 40 kilométertől 13 ezer kilométerig terjed, de 10 ezer kilométer az a távolság, amelyet a legnagyobb hatótávú működő egység tud fedezni. Az ország egyébként egészen régóta foglalkozik ballisztikus rakéták fejlesztésével, már van egy elavult koncepció is az arzenáljukban. Ennek ellenére nem kérdéses, hogy Kim Dzsongun vezetése alatt több rakétakísérletet hajtottak végre, mint elődei alatt összesen és a nukleáris robbanófejek fejlesztése is új erőre kapott 2011 óta.

A Hwasong-15 interkontinentális ballisztikus rakéta. (Forrás: Missile Threat)

2017 volt az az év, amikor tetőzött a tesztkilövések száma, ekkor 25 alkalommal indítottak rakétát, de már 2014-ben is igen magas volt ez a szám (18). A kísérletek száma az ezt követő években sem csökkent, viszont 2018-ban egyetlen kilövés sem történt.

2017-ben a már említett legnagyobb hatótávolságú rakétát, a Hwasong-15-öt is tesztelték. A 13 ezer kilométerre kilőtt töltetekkel az Egyesült Államok szárazföldi területeinek egészét tudnák fenyegetni. A 2017. november 28-i tesztkilövés alkalmával a rakéta 4500 kilométeres magasságot ért el és az indítás helyétől 960 kilométerre távolodott el. Ezekből az adatokból szakértői számításokkal állapították meg a 13 ezer kilométeres hatótávolságot, de feltételezhető, hogy a teszt során nem a valódi nukleáris robbanófej súlyával terhelték a rakétát, így valójában kisebb távolságon belül hatékony. Phenjan hivatalos közleménye szerint a Hwasong-15 egy szuper nehéz töltet szállítására is alkalmas, de akár több kisebb töltettel és penetrációs eszközökkel is felszerelhető.

2018-ban végül bekövetkezett az enyhülés és Kim Dzsongun leült tárgyalni Donald Trumppal a Koreai-félsziget atommentesítéséről, az első szingapúri csúcs kecsegtető eredménnyel zárult, azonban a 2019. februárjában megtartott második találkozó nem hozta meg a várt megállapodást, mivel a két fél érdekei nem egyeztek és egyikük sem volt hajlandó engedni. Alig pár nappal később már arról szóltak a hírek, hogy a KNDK helyreállítja az egyik rakétakísérleti telepét Phenjantól 30 kilométerre. Áprilisban már kilövéseket is végrehajtottak, holott Kim ígéretet tett a tesztek és a nukleáris töltetek fejlesztésének felfüggesztésére. 2019-ben végül 20 próbakilövést hajtottak végre, amelyek közül 19 esetben rövid hatótávú ballisztikus rakétákat lőttek ki, egy estben pedig tengeralattjáróról indítottak kísérleti fegyvereket. Ismét fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy semmi sem biztos Észak-Koreával kapcsolatban. A szakértők egyetértenek abban, hogy Észak-Korea több kilövést is elhallgathatott.

A március 20-i rövid hatótávolságú rakéta teszt. (Forrás: Rodong Sinmun)

Idén eddig csak márciusban hajtottak végre teszteket, méghozzá elég sokat. Ezidáig ebben a hónapban végezték a legtöbb kísérletet a rezsim történelmében egy hónap alatt, összesen kilenc rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indítottak. Az első tesztek március 2-án történtek, utána március 8-án, 20-án és 28-án lőttek ki többnyire KN-24 és KN-25 rövid hatótávolságú rakétákat. Ezek a típusok közül csak KN-24 áll fejlesztés alatt, de a tesztek nagyobb részében a már működőképes KN-25-öt használták, így a kísérletek nagyobb valószínűséggel voltak hadgyakorlatok, amelyek során a kezelőszemélyzetet igyekeztek a rakétarendszerek irányítására felkészíteni.

Ugyanakkor fontos látnunk, hogy a koronavírus-járvány miatt a Koreai Néphadsereg morálja jó eséllyel visszaesett, mivel amerikai források szerint korábban 30 napig nem volt példa semmilyen gyakorlatra. Egy ilyen hosszú szünet után egyértelmű, hogy intenzívebb hadgyakorlatok következnek, mivel így visszaállítható a sereg morálja.

Ri Szongvon, Észak-Korea új külügyminisztere. (Forrás: Korea Pool/ AFP)

2020-ban más külpolitikai szempontból fontos események is történtek a Koreai-félsziget északi részén. Januárban két minisztert váltottak le, egyikük a külügyminiszter, a másik a védelmi miniszter. Ri Jongho külügyminiszter helyére Ri Szongvon, az országegyesítés ügyével foglakozó kormánybizottság vezetője került, védelmi miniszternek pedig Kim Dzsongvan-t nevezték ki. Ri Szongvon új tisztsége azért is érdekes, mert minimális külügyi tapasztalattal rendelkezik, ugyanakkor rendkívül éles nyelvű és makacs. Leghíresebb megnyilvánulása ennek, amikor dél-koreai üzletembereknek kívánta, hogy akadjon torkukon az étel, mert elégedetlen volt a két Korea közti gazdasági kapcsolatok alakulásával.

Utóbbi tulajdonsága Phenjannak azért jöhet jól, mert az esetlegesen újrainduló atom-leszerelési tárgyalásokon lépéselőnybe kerülhet az USA-val suemben, ugyanis Ri Szongvon jó eséllyel nem fogja engedni, hogy Észak-Koreát előnytelen helyzetbe hozzák és képes lesz megvédeni az ország érdekeit a USA-val szemben. Kim Dzsongvanról annyit tudunk, hogy magas rangú tiszt a Koreai Néphadseregben, ahogyan Ri Szongvon is.

Itt a vírus, hol a vírus

A koronavírus-világjárványra Észak-Korea elég gyorsan, már februárban határai teljes lezárásával reagált, illetve Phenjanban látványos korházépítés indult. Ez elméletben megfelelő lépés lenne a fertőzések megelőzésére, azonban a KNDK északi, Kínával közös határán államilag jóváhagyott csempésztevékenység folyik, amelyet nem tudjuk, hogy érint-e a határzárlat. Amennyiben nem, úgy ezeken az útvonalakon könnyedén bejuthatott az országba a járvány.

A hivatalos álláspont szerint Észak-Koreában a mai napig nincsen fertőzött. Az állítás valóságtartalma valószínűleg minimális, nagyon kicsi az esélye, hogy a szomszédos Dél-Koreából, ahol gócpont alakult ki ne kerüljön kórokozó az északi szomszéd területére, de a szintén szomszédos Kína és az előzőekben már említett csempészet sem támasztja alá a diktatúra narratíváját. Március elején a Dél-koreai Hírügynökség híradásai szerint a halottak száma 180, a fertőzés miatt elkülönítettek száma 3700 volt csak a hadsereg soraiban. Forrásuk szerint a vezetés mindent megtett, hogy se információk, se a fertőzés ne kerülhessen ki a fegyveres testületen kívülre.

Április elején még egyetlen Észak-koreai folyóirat sem foglalkozott a járvánnyal, de az ország tisztviselői humanitárius segítséget kértek. Leginkább a járvány kezeléséhez szükséges védőfelszerelések és tesztek képezték a kért csomagok tartalmát. Ezt a tényt is figyelembe véve szinte biztosak lehetünk benne, hogy hamis információt közöl Phenjan hivatalos kommunikációja. Több az országhoz köthető szakértő is aggodalmát fejezte ki, ugyanis az ország egészségügye kifejezetten elmaradott, kvázi nem lenne képes kezelni a járvány komolyabb kitörését.

Bújócska   

Kim Dzsongun, a KNDK  2011 óta regnáló diktátora úgy került áprilisban a figyelem középpontjába, hogy lényegében eltűnt onnan, vagyis hetekig semmi hír nem érkezett róla. Április második fele a vele kapcsolatos találgatásokról szólt a világ sajtójában, nem volt olyan hírportál, amely legalább egy cikket ne tett volna közzé az esetről.

Kim Dzsongun egy korábbi képen. (Forrás: AFP)A folyamat kezdetének április 15-e tekinthető, amikor a vezér nem jelent meg nagyapja, Kim Ir Szen születésnapjának tiszteletére rendezett megemlékezésen, illetve egyéb ilyenkor szokásos tevékenységei is elmaradtak, mint apja, Kim Dzsong Il Kumszuszan-emlékpalotai mauzóleumában tett látogatása. Az akkor aktuális szakértői találgatások még semmi komoly problémát nem sejtettek a háttérben, csupán Phenjan szigorú járványvédelmi intézkedéseivel magyarázták a jelenséget.

Kim Dzsongun vonata a műholdas képen Vonszanban. (Forrás: Reuters)

A következő hét elején már arról szóltak a hírek, hogy Kim Dzsongun műtéten esett át, a CNN állítása szerint komplikációk is felléptek. A DailyNK c. napilap híre alátámasztja a teóriát, amelynek értelmében április 12-én a Legfőbb Vezető szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át és egy üdülővárosban lábadozott ezt követően. További megerősítése ennek a feltevésnek, hogy azokban a napokban a Phenjanhoz közeli Vonszanban valószínűleg Kim saját speciális vasúti szerelvényét látták műholdas felvételeken. A lap szerint a beavatkozást a vezér életmódja tette szükségessé, a dohányzás, az elhízás és a túl sok munka vezetett kardiovaszkuláris rendszerének kimerüléséhez. Tény az is, hogy nagyapja, valamint apja is szívelégtelenség miatt vesztette életét, tehát örökölhette az erre való hajlamot. A híreket végül Dél-Korea cáfolta, ugyanis nem állt rendelkezésre információ hasonló eseményekről.

Miután Észak-Korea nem adott információt, a diktátor pedig nem jelent meg nyilvánosan a spekuláció új szintre lépett. A különböző elméletek széles spektrumon mozogtak Kim Dzsongun halálától és utódjának keresésétől, egészen a másik végletig, ami szerint végig minden a legnagyobb rendben volt. Biztosat a mai napig nem tudunk, de a kelet-ázsiai ország nem függesztette fel nemzetközi kommunikációját, továbbra is küldött ajándékokat Kim Dzsongun nevében. Mind Dél-Korea, mind az USA cáfolták, hogy szokatlan tevékenységről lenne tudomásuk. Olyan feltevés is szárnyra kapott, hogy a Legfőbb Vezér a COVID-19 által okozott tüdőgyulladás tüneteitől szenved, amivel egy a szív- és érrendszeri műtétében és annak utókezelésben közreműködő kínai orvos fertőzte meg.

Olyan pletykák is terjedtek Dél-koreai körökben, hogy Kim Phjongil, Kim Dzsongun nagybátyja a Kína-párti elit támogatásával magához ragadta a hatalmat, miután a Legfőbb Vezért nem sikerült felébreszteni a kómából. A szóbeszéd szerint Kim Jodzsongot, a diktátor nagyhatalmú húgát letartóztatták ezzel félreállítva őt az útból, illetve Kína tárgyalásokba fogott az Egyesült Államokkal Észak-Korea jövőbeli ellenőrzéséről.

A Dél-koreai vezetés és hírügynökségek szinte minden Kimmel kapcsolatos feltételezést cáfolt, vagy igyekezett cáfolni, ugyanis meglehetősen kevés a kézzelfogható, valóban hiteles információ Észak-Koreával kapcsolatban.

Az állítólagos Kim Dzsongun a május 1-jei gyárlátogatáson. (Forrás: KCNA)

A vezér első nyilvános megjelenésére, több mint két hét után május 1-én történt, amikor megjelent a Sunchon-ban épült új műtrágyagyár megnyitóján. Ő maga vágta át a szalagot, fogadta a munkások lelkes üdvözlését. Húga Kim Jodzsong is vele volt a jeles alkalom során.  Az első olyan esemény, amely valamelyest megerősítette, hogy Kim Dzsongun életben van április 26-án történt. Ezen a napon a KCNA(Korean Central News Agency, Észak-Korea hivatalos központi hírügynöksége) hírt adott a Legfőbb Vezér élő videójáról, amelyben üdvözölte a  Vonszan-Kalma partvidéken dolgozókat. A diktátor egészségesnek tűnik a felvételen, de pontosan nem lehet tudni, hogy mikor vették filmre a képsorokat. Ennek fényében a koreai hírügynökség fellépése egyfajta reakcióként is értelmezhető a spekulációkra, így annak ellenére, hogy hivatalos forrásból származott az információ, továbbra sem kezelték tényként, hogy Kim Dzsongun földi pályafutása nem fejeződött be.

A diktátor nyilvános megjelenése azonban nem szűntette meg a találgatásokat. Május 3-án Jennifer Zeng kínai emberi jogi aktivista Twitter– bejegyzésben hívta fel a figyelmet az „új” és a „régi” Kim Dzsongun közti különbségekre, utalva ezzel arra, hogy a diktátort egy hasonmás helyettesíthette Sunchonban. Rajta kívül feltűntek az apró eltérések más felhasználóknak is. Később azonban kiderült, hogy a képek nagyobb része manipulált, csak ügyes szerkesztésnek köszönhetőek a diszkrepanciák, például a vezér fogazatában tapasztalható különbségek. Egyébként a Legfőbb Vezértől nem áll távol a hasonmások alkalmazása, 2017-ben videofelvétel készült, amelyen saját dublőreivel társalog, így a gyanú bizonyos szinten jogos.

A történet itt véget is érhetne, de Kim Dzsongun ismét eltűnt a kamerák látószögéből és május 1-23-a között, ismét három hétig nem jelent meg nyilvánosan. Május 23-án a Koreai Munkapárt Központi Katonai Bizottságának ülésén elnökölt, ahol új irányelveket fogadtak el a nukleáris elrettentés fokozására. Nem áll rendelkezésre információ arról, hogy Kim hol tartózkodott abban a 22 napban, amíg nem látták nyilvánosan.

Befejezés

Kim Dzsongun kétségkívül a világ egyik azon politikusa, akit a legtöbb titok övez, többek között életkorára vonatkozóan sincsenek pontos adatok. Az áprilisban tapasztalt felszívódás is pontosan ezért eredményezett egy nagy horderejű találgatás- hullámot és ezért kapott ekkora médiavisszhangot az eset. Ugyanakkor nem kizárólagosan ez áll a háttérben, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy kormányváltás az esetek legnagyobb részében az adott ország politikáját is megváltoztatja. Amennyiben Kim Dzsongun helyére más politikus kerülne, úgy lehetőség nyílna Észak-Korea visszacsatolására a világ vérkeringéséhez, amivel mind az ország, mind a nemzetközi közösség jól járna.

A KNDK kétségkívül a világ legelszigeteltebb állama, éppen ettől válik érdekes témává, ugyanakkor kockázattá is. Bár a mai hírszerzési technikák már elég kifinomultak a sötétben tapogatózás megelőzésére, nem árt az óvatosság az interkontinentális rakétákat fejlesztő, illetve feltehetően atomfegyverrel rendelkező rezsimmel. Bár kicsi a valószínűsége, hogy elhúzódó háború robbanjon ki, amelyben az ország az agresszorként lépne fel, érdemes megfigyelni a jelenlegi nemzetközi kapcsolatainak alakulását, illetve figyelembe venni arzenálja méretét és minőségét.

A fegyverkezés azonban Észak-Korea végéhez is vezethet, ugyanis a gazdaságot a hadseregfejlesztés alá rendelték, ami szinte törvényszerűen egyéb stratégiailag fontos ágazatok hanyatlásához vezetett, mint az egészségügy. Ahogyan az már korábban is taglaltam az ország egészségügye alkalmatlan lenne egy nagyobb járvány kezelésére.

Úgy gondolom, hogy a KNDK továbbra is erős fókuszt fog kapni a világ sajtójában és továbbra is hírszerzői megfigyelés alatt fog állni a jövőben. Nehéz megjósolni, hogy milyen irányba fog változni az ország és a világ viszonya. Nem kizárható a nyitás, de a további izoláció sem.

Írta: Patocskai Péter

Regionális politika – Japán

2020. május 26-án Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videó értekezletet tartott Japán miniszterelnökével, Shinzo Abé-val. A megbeszélés fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés, illetve a gazdasági visszaesés következményeinek elhárítása voltak. A felek kifejezték elkötelezettségüket a járvány elleni védekezésben való mélyreható együttműködés irányában, különösképpen a vírus elleni vakcina kifejlesztésének és a szegényebb országok egészségügyi rendszereinek támogatásának ügyében. A járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében a vezetők egyetértettek abban, hogy a kereskedelmi láncoknak nyitottnak kell maradniuk, hogy sehol ne szenvedjenek hiányt a legfontosabb termékekből (például orvosi eszközök, mezőgazdasági termékek, nyersanyagok). Ezen kívül a tárgyaló felek bejelentése alapján a jövőben jelentősen bővül a tudományos és technológiai kutatási együttműködés az EU tagországai és Japán között.

Az EU vezetői és Japán miniszterelnöke kifejezték nagyfokú hajlandóságukat az EU-Japán stratégiai együttműködés további folytatására, beleértve a különböző nemzetközi fórumokat is. Emellett a regionális biztonság kérdésköre is felmerült: a felek növelni fogják együttműködésüket az egyes regionális konfliktusok nemzetközi jogi alapon való megoldására.

Abe Sindzó japán miniszterelnök sajtóértekezlete a tokiói kormányfői rezidencián 2020. május 4-én. Itt bejelentette, hogy május 31-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot.
(Forrás: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

Brexit

Az Európai Unió és Nagy-Britannia között az elmúlt hetekben tovább folytatódtak a hosszas tárgyalások, szakértők szerint kevés eredménnyel ahhoz képest, hogy a kiszabott átmeneti időszak lejár június végén. Michel Barnier, az EU Európai Bizottság főtárgyalója sem hiszi, azt hogy a felek sikeresen meg tudnak egyezni a hónap végére, elmondása szerint nagyon távol vannak a politikai nyilatkozatban leírt célok megvalósításától. A helyzetet nehezíti az is, hogy mind az Unió, mind a brit fél ragaszkodik saját érdekeihez, abból pedig nagyon keveset hajlandóak engedni. Azt is érdemes szem előtt tekinteni, hogy az eredeti tervek szerint október végéig meg kell születnie a megállapodásnak, annak érdekében, hogy lezárható legyen az év végéig tartó átmeneti időszak, mely brit kilépést követte. Az Unió emellett nyitottan áll az időszak esetleges meghosszabbítására, Boris Johnson azonban kijelentette, hogy a britek ezt biztosan nem fogják kérvényezni. Véleményét fenntartja, annak ellenére is, hogy a tárgyalások az eredeti tervhez képest nagy lemaradást mutatnak.

Thierry Meeus, a brüsszeli Mini Európa szabadtéri makettpark vezérigazgatója mutatja az Európai Unió és Nagy-Britannia határát jelző táblát a park területén 2020. május 19-én, a tavaszi újranyitást követően. Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. A távozás pillanatában 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a jövőbeni Háromoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.
(Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Szankciós politika

Kibertér

A Covid-19 válság alatt tapasztalt megnövekedett kibertámadásokra tekintettel a Tanács egy évvel meghosszabbította az Európai Uniót és annak tagállamait célzó kibertámadások elleni korlátozó intézkedések keretét. A szankciós politika eredményeként az EU. képes lesz továbbra is hatékonyan fellépni olyan nemzetközi szervezetekkel, illetve harmadik államokkal szemben, amelyek fenyegetést jelentenek a Közös Kül- és Biztonságpolitika célkitűzéseire a kibertérben. A korlátozó intézkedések eredményeként az Unió elrettentést gyakorol a külső támadásokkal szemben, valamint reagál az ellene irányuló tevékenységekre. A szankciós keret hatálya alá eső személyekkel és szervezetekkel szemben vagyoni eszközök befagyasztását, és az EU.-ba való beutazási tilalmat rendeltek el, valamint uniós személyeknek és szervezetnek tilos a jegyzékbe vett személyek és szervezetek számára pénzeszközt folyósítani.

Nicaragua

Joseph Borell főképviselő nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki a Nicaraguában zajló emberi jogok megsértése nyomán. A biztonsági és kormányerők továbbra is erőszakos fellépést gyakorolnak a kormány politikai ellenfeleivel, újságírókkal, tüntetőkkel, társadalmi szervezetekkel szemben, így csorbítva a demokrácia alapvető értékeit. A jogállamiság megsértése következtében a Tanács újabb hat főt vett fel a szankciós jegyzékébe, akikkel szemben vagyoni eszközök befagyasztását, valamint beutazási tilalmat rendelt el. Az EU. továbbra is elkötelezett a nicaraguai válság megoldásában, különösen a jelenlegi járványhelyzetre tekintettel, amelyet csak széleskörű nemzetközi összefogás útján lehet megoldani.

Szíria

Az EU. 2021. június 1-ig meghosszabbította az szíriai rezsimmel szembeni korlátozó intézkedéseit. A szankciók hatálya alá esik az olajimport tilalma, befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank uniós pénzeszközeinek befagyasztása, valamint exportkorlátozás olyan technológiák és eszközökre, amelyek alkalmasak a belső elnyomás további fenntartására. A jegyzékben jelenleg 273 természetes személy és 70 szervezet esik a korlátozások alá.

Szomszédságpolitika

Az Európai Unió Tanácsa május 20-án határozatot fogadott el, amely szerint  legfeljebb 3 milliárd euró makroszintű pénzügyi támogatást nyújt a tíz bővítési és szomszédsági partner számára annak érdekében, hogy megbirkózzanak a COVID-19 járvány által generált gazdasági válsággal.  A pénzügyi támogatás kedvező feltételekkel nyújtott kölcsönök formájában valósul meg. A támogatásokból a Keleti Partnerség, és a Nyugat Balkán országai mellett részesedik Tunézia és Jordánia is. Az Unió nyújtotta támogatás és a Nemzetközi Valutaalap segítségével az országok képesek lehetnek megfékezni a Covid-19 járvány társadalmi és gazdasági hatásait.

Az Európai Bizottság 122 millió eurót mozgósított a Horizont 2020 kutatási és innovációs programjából a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kutatások finanszírozására.  A bejelentés hozzátartozik az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által 2020. május 4-én bejelentett 1,4 milliárdos hozzájáruláshoz a Coronavirus Global Response kezdeményezéshez.

Fehéroroszország

Az Európai Unió Tanácsa május 28-án két határozatot fogadott el a vízumkönnyítési megállapodás és a visszafogadási megállapodás megkötéséről Fehéroroszországgal. A bevezetett rendelkezések megkönnyítik az uniós állampolgárok Fehéroroszországba utazását, és a belarusz állampolgárok belépését az Unió területére. Emellett a döntések értelmében jelentős könnyítések történtek a vízumszerzési eljárásokkal kapcsolatban is. A megállapodás biztosítja az emberi jogok és a nemzetközi eszközökből fakadó egyéb kötelezettségek teljes tiszteletben tartását.

Moldova

Május 4-én Josep Borrell, az EU  kül- és biztonságpolitikai főképviselője telefonos megbeszélést folytatott  a Moldovai Köztársaság külügyminiszterével  Oleg Țulea-val. A megbeszélés során a főképviselő kijelentette, hogy az Európai Unió támogatja a Moldovai Köztársaságot a Covid 19 járvány elleni védekezésben, illetve a járvány társadalmi és gazdasági hatásainak kezelésében. Ezzel kapcsolatban a főképviselő kiemelte az Európai Unió által Moldovának nyújtott támogatásokat, amelyek segítségével az ország képes lehet mérsékelni a járvány hatásait.

 

 

A héten / jövőhéten fontos mérföldkő következik be a Közel-Kelet modern történetében, amikor – a nemzetközi tiltakozás ellenére – az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu ígéretének megfelelően Izrael annektálja a Jordán-folyó völgyét és egyéb zsidó telepeket Ciszjordánia területén. Noha a területek jelenleg is izraeli katonai megszállás és adott részei izraeli igazgatás alatt állnak, valamint a megszállt területek annexiója nem ismeretlen eszköz és jelenség az izraeli biztonság- és védelempolitikában, a július eleji döntés alapvető mérföldkövet jelent a palesztin-izraeli konfliktusban. Az alábbiakban áttekintem a döntéshez vezető legfontosabb folyamatokat és azok hátterét, amelyek magyarázatot adhatnak a XXI. században ritkán tapasztalt egyoldalú határmódosításokra, továbbá áttekintem a lépés lehetséges következményeit és kockázatait.

A modern Izrael létrejötte és a telepesmozgalom fejlődése

A modernkori Izrael története a XIX. és a XX. század fordulójától számítható, amikor nacionalizmus terjedésének és az antiszemitizmus erősödésének következtében létrejött a politikai cionizmus jelensége Theodor Herzl munkásságának köszönhetően. A cionista mozgalom hatására megkezdődött a zsidó diaszpóra földvásárlása és bevándorlása az első világháború végéig az Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztina vilajet, majd brit mandátum területén, különösen a két világháború között. Ez több esetben etnikai villongásokba torkolló feszültségekkel járt a helyi arab lakossággal, ami előrevetítette a későbbi konfliktusokat. A második világháború és Holokauszt tragédiája után tovább nőtt a bevándorlás mértéke, a tartomány pedig gyakorlatilag polgárháborúba süllyedt az arab és zsidó lakosság, valamint a brit erők között. A sikertelen ENSZ rendezési kísérletet követően Dávid Ben-Gúrión 1948-ban kikiáltotta Izrael Államot, amelyet sikeresen megvédett a környező arab államokkal szemben, ezzel kezdetét vette az arab-izraeli konfliktus, amelyet több konvencionális államközi háború és eltérő intenzitású válságok jellemeztek. A függetlenségi háborút követően az etnikai villongások és a kitelepítések következtében a zsidó ellenőrzés alatt álló területeken élő arab lakosságnak el kellett hagyni lakhelyüket, ezzel kezdetét vette a „Nakba”, azaz a katasztrófa, amely az akkor többszázezres elűzött arab közösség elűzését jelenti. A palesztin arab menekültek kérdése azóta is megoldatlan, hiszen Izrael elutasítja a menekültek visszatéréshez való jogát. Ennek egyik főbb oka, hogy az ENSZ vonatkozó szerve, az UNRWA menekültként definiálja az elűzött arabok leszármazottait is, számuk így 5 millió köré tehető, akik reintegrálása rendkívül nagy kihívás lenne a közel 9 milliós Izrael számára – ha lenne ezirányú törekvés.

Az 1967-es hatnapos háború fontos mérföldkőnek tekinthető az arab-izraeli konfliktusban, jelentősége a függetlenségi háborúhoz mérhető. A háborúban Izrael totális vereséget mért a környező arab államokra és jelentősen megnövelte a területét, elfoglalva és egyesítve (de facto csupán, hiszen a nemzetközi jog nem ismeri el az egyoldalú határmódosításokat) a lélektanilag kiemelt fontosságú Jeruzsálemet, valamint olyan stratégiai területeket mint a Golán-fennsík, Ciszjordánia, a Gázai-övezet és a Sínai-félsziget, ezzel számottevően csökkentve az ország földrajzi jellegzetességéből fakadó hadászati mélységének hiányát. Ekkoriban azonban az elfoglalt területekre elsősorban a béketárgyalások során használható eszközként, semmint célként tekintett a politikai vezetés, ez volt a „területet a békéért” elv, amely megvalósulása az 1978-ban a Camp David-ben megkötött egyiptomi-izraeli békekötésben volt tetten érhető.

A hatnapos háború mérföldkő jellegét legfőképpen az adja, hogy a katonai sikerhez köthető a modern telepesmozgalom kialakulása. A háborút követően eufórikus hangulat uralkodott az izraeli társadalomban, hiszen ellenőrzésük alá került a judaizmus legfőbb szakrális központja, a Templom-hegy, amelyen egykor a zsidó vallás szentélyei, az első és második Templom álltak. Ez felerősítette a vallási cionista mozgalmakat, amelyek szorgalmazták az elfoglalt területek zsidók által benépesítését. Kezdetben az izraeli kormány csupán korlátozottan engedélyezte a telepek létrehozását, elsősorban katonai megfontolások alapján, stratégiai jelentőségű területeken a megszállás biztosítására. A társadalmi nyomás (pl. a Gush Emunim vallási cionista mozgalom) és az 1977-es jobboldali politikai fordulat hatására azonban az izraeli politikai vezetés a telepesmozgalom aktív és nyílt támogatásába kezdett, tovább élezve ezzel a feszültséget a megszállt területek arab lakosságának körében.

Az arab-izraeli konfliktus fokozatosan transzformálódott át a szűkebb értelmezésű palesztin-izraeli konfliktussá, a konvencionális államközi háborúk helyét átvették a lázadások (intifádák), valamit a terrorizmus. A konfliktus feloldására a kilencvenes években megindult az oslói békefolyamat, amely kialakította a napjainkig meghatározó palesztin entitás jellegzetességeinek alapját. Ciszjordániát három részre osztották: az „A” zóna a legkisebb kiterjedésű, amely teljes mértékben a létrehozott Palesztin Hatóság politikai és biztonsági ellenőrzése alatt áll. A „B” zónában a Hatóság gyakorolja a politikai ellenőrzést, a biztonsági feladatokat azonban az izraeli szervek látják el. A „C” zóna, amely magában foglalja például a Jordán-folyó völgyét is, pedig izraeli katonai igazgatás alatt áll, a Palesztin Hatóság nem gyakorol autoritást.

Ciszjordánia megszállási övezeteinek felosztása. (Forrás: VOX / BBC)

A békefolyamat azonban nem érintette a Ciszjordániában található zsidó telepek kérdéskörét. A telepesmozgalom fokozatosan az izraeli politikai élet középpontjába került, a telepesek pedig egyre nagyobb hatással rendelkeztek az izraeli belpolitikára, amely hangsúlyosabban jobbra tolódott a kétezres évek végére.

Napjainkra hozzávetőlegesen több mint 600.000 telepes található 131 hivatalosan elismert, valamint nagyjából 100 hivatalosan nem támogatott, de hallgatólagosan elismert telepen a „zöld-vonalon”, azaz az 1967-es tűzszüneti vonalon túl Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén. A telepesmozgalom az izraeli külkapcsolatokat és biztonságpolitikát alapvetően meghatározó dinamikává vált. Nincsen számottevő politikai erő Izraelben, amelyik negatívan viszonyulna a telepekhez, a telepesek lobbi és érdekérvényesítő ereje pedig rendkívül megerősödött, miután több vezetőjük befolyásos politikai szerepköröket tölt be.

A megszállt területek jelentősége Izrael számára

Számos objektív oka van annak, hogy Ciszjordánia – a Golán-fennsíkhoz hasonlóan, és a Gázai-övezettel ellentétben – nem vált „alku” tárgyává a palesztin-izraeli békefolyamatban és az izraeli politikai vezetés határozottan ragaszkodik az izraeli ellenőrzés fenntartásához a megszállt területek felett.

Az első szempontot a védelmi megfontolások határozzák meg. Ahogyan már említettem, Izrael területe nem rendelkezik hadászati mélységgel, egy konvencionális háborúban gyakorlatilag nincs hova visszavonulni. Különösen kelet-nyugat irányban kitett az ország, hiszen ha az 1967-es tűzszüneti vonalat vesszük alapul, akkor az ország magterülete (Tel-Aviv – Haifa – Jeruzsálem háromszög) védtelennek tekinthető, hiszen közvetlenül a „zöld-vonal” mellett helyezkedik el egy földrajzilag keskeny sávban. A Ciszjordánia feletti katonai ellenőrzés lehetőséget teremt arra, hogy egy keleti irányú fenyegetést a magterületektől relatív (a lehetőségekhez képest) távol kezeljenek. További hadászati előnyt jelent Ciszjordánia hegységekkel rendelkező domborzata, amely védelmet biztosít az izraeli síkvidékek számára. Különösen fontos – az Izrael által egységes fővárosnak tekintett – Jeruzsálem védelme, hiszen Kelet-Jeruzsálem, valamint a környező területek („Nagy-Jeruzsálem”) feletti ellenőrzés elveszítésével Nyugat-Jeruzsálem rendkívül sebezhetővé válna.

Noha alapvetően Izraelre jelenleg egyetlen ország, Irán jelent konvencionális fenyegetést, amellyel nincsen közvetlen határkapcsolata, Jordániával pedig békét kötött és kiegyensúlyozott partneri viszonnyal rendelkezik, a közel-keleti regionális biztonsági komplexum társadalmi és politikai instabilitásából fakadóan nem lehet kizárni egy keleti irányú konvencionális katonai fenyegetés megjelenését, mint amit például az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet jelentett a „fénykorában”. Éppen ezért Izrael szempontjából rendkívül fontos, hogy teljes katonai ellenőrzéssel rendelkezzen a hajdani Palesztina tartomány keleti határai felett.

A katonai szempontok mellett fontos kitérni a megszállt területek gazdasági jelentőségére. A megszállás és a telepesmozgalom lehetőséget teremt arra, hogy Izrael kiaknázza Ciszjordánia erőforrásait, például a bányavidékeit, de fontos az új mezőgazdasági területek kialakítása is. Mindezeknél azonban sokkal fontosabb a vízforrásokhoz való hozzáférés. Az izraeli nemzetgazdaság és az életkörülmények biztosításához létfontosságúak a Jordán-folyó vízhozama és a környező további vízgyűjtő területek. A vízkérdés összetettségét és kritikusságát jelzi, hogy az oslói békefolyamat során sem sikerült megfelelő, konszenzusos megoldást találni rá, a Palesztin Hatóság a ciszjordániai vízkészletek alig ötödén gyakorol csak kontrollt.

A Jordán-folyó völgyének vízforrásai. (Forrás: Palestinian Academic Society for the Study of International Affairs – PASSIA)

Tekintettel arra, hogy a vallás milyen meghatározó szerepet játszik a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikájában, nem elhanyagolható a területek lélektani jelentősége sem. Kelet-Jeruzsálemben található a Templom-hegy, azon belül pedig a Siratófal, amely a szentélyek pusztulása óta a judaizmus központi szakrális helye, de a megszállt területeken található Hebron is, amely a zsidó vallás második legfontosabb városa Jeruzsálem után. Az ezen területek feletti ellenőrzés kiemelt jelentőséggel bír az izraeli társadalom számára, amely a demográfiai tendenciák következtében egyre inkább vallásossá válik, ez pedig meghatározza az izraeli politikai erők hozzáállását is a megszállt területekhez.

Az utolsó kiemelt szempontot pedig maguk a telepesek jelentik. Amikor Aríél Sárón 2005-ben felszámolta az izraeli jelenlétet a Gázai-övezetben, 9.000 telepest kellett kitelepítenie. Ezzel szemben Ciszjordánia területén többszázezer zsidó él, akik adott esetben ellenállhatnának egy esetleges kitelepítési kísérletnek. Egy erre való kísérlet mind politikai, mind pedig kommunikációs szempontból katasztrófának bizonyulna, ennek a valószínűsége azonban rendkívül alacsony, szinte elhanyagolható, tekintettel a telepesek befolyására az izraeli belpolitikában.

Az annexió időzítésének háttere

Az annexió bejelentését és ütemezett végrehajtását alapvetően két körülmény határozta meg, a Trump-adminisztráció külpolitikája, valamint az izraeli belpolitika elmúlt időszaka.

Noha az Egyesült Államok és Izrael Állam kapcsolatát alapvetően a szoros stratégiai partnerség határozta meg, Donald Trump elnöksége alatt különösen megerősödött az amerikai támogatás Izrael irányába, többek között az elnök tanácsadója és veje, a zsidó származású Jared Kushner hatására. A Trump-adminisztráció több alkalommal is tanúbizonyságát tette Izrael feltétel nélküli támogatásának, például Jeruzsálem fővárosként való de facto elismerésével (de jure a Kongresszus 1995-ben hozott egy törvényt Jeruzsálem fővárosként való elismeréséről és a nagykövetség áthelyezéséről, azonban a törvény lehetővé tette, hogy nemzetbiztonsági okokból az adott elnök hat hónappal elhalassza a végrehajtást, amelyet 2018-ig minden elnök megtett) vagy a Golán-fennsík annexiójának elismerésével.

A leendő Izrael Állam és Palesztina felépítése Donald Trump béketerve szerint. (Forrás: CJNEWS)

Éppen ezért a közvélemény rendkívül kíváncsian várta a Donald Trump által „évszázad megállapodásának” értékelt aktuális amerikai béketervet, amelyet 2020. január 28-án jelentett be az izraeli miniszterelnök jelenlétében. A terv, noha formálisan fenntartja a kétállami preferenciát, szakított az egyik legalapvetőbb rendezőelvvel, az 1967-es tűzszüneti vonalhoz való visszatéréssel. A tervben foglaltak szerint Izrael annektálná a Jordán-völgyét, valamint a legnagyobb telepeit. Kompenzációként a palesztinok is kapnának a Negev-sivatagban új földterületeket, kisebb korrigálásokat hajtanának végre a „zöld-vonal” mentén, valamint hozzáférést szereznének Haifa kikötőjéhez. Ezzel a leendő palesztin állam egy, izolált autóutakkal közvetett módon összekötött enklávékból entitássá válna, amelyet a kritikusok a dél-afrikai „bantusztánok” rendszeréhez hasonlítottak. Ráadásul Palesztina továbbra sem lenne teljesen független: az izraeli biztonsági erők mindaddig kontrollal bírhatnának a palesztin területek felett, ameddig a palesztin vezetés nem tudja maximálisan biztosítani, hogy nem jelent fenyegetést Izraelre. A béketervet a palesztin fél és az arab közösség határozottan elutasította, azonban az, mint nyilvánosan vállalt amerikai támogató álláspont, megfelelő legitimációt jelenthetett az izraeli miniszterelnök számára az annexió végrehajtásához.

Az izraeli belpolitika rendkívül viharos volt az utóbbi években. 2019-ben és 2020-ban összesen három parlamenti választást kellett tartani, amelyből mindegyik patthelyzettel zárult és egyik meghatározó politikai erő sem tudott kormányt alakítani. Mindeközben Benjamin Netanjahu ügyvezető miniszterelnöknek súlyos korrupciós vádakkal kellett szembenéznie. A kampány során Benjamin Netanjahu népszerűségének növelése érdekében többször is megerősítette, hogy győzelme esetén annektálni fogja a Jordán-folyó völgyét, valamint a nagyobb izraeli telepeket. Amikor idén áprilisban sikerült megállapodni a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, Benjamin Gantzcal egy egységkormány létrehozásában, Netanjahu jelezte, hogy továbbra is fenntartja az ígéretét a területek annektálására vonatkozólag, majd pedig céldátumként megjelölte a július elsejét.

Lehetséges következmények és kockázatok

A lépésnek minden távon megvannak a valószínűsíthető negatív következményei Izraelre nézve. Rövidtávon biztosan számolni kell a palesztin lakosság ellenállásával Ciszjordánia területén, esetleg egy újabb intifáda kirobbanásával. A ciszjordániai feszültségek mellett nagy esély van arra, hogy a gázai Hamász katonai szárnya is támadásokat fog végrehajtani Izraellel szemben, de számolni kell a lehetséges rakétatámadásaival is amennyiben Izrael erejét leköti a „kétfrontos” küzdelem a palesztinokkal szemben, tekintettel az utóbbi időszakban felhalmozott jelentős készleteikre. Az bizonyos, hogy a palesztin-izraeli békefolyamat és együttműködés keretei kiüresednek majd az annektálást követően és – ha egyáltalán lesz rá középtávon hajlandóság – az alapoktól kezdve kell majd újraépíteni.

Középtávon Izrael külkapcsolatai és társadalmi-politikai struktúrája szenvedheti meg leginkább az annektálást. Az utóbbi időszakban kifejezetten pozitív tendenciákat lehetett megfigyelni az arab-izraeli kapcsolatokban, különösen az öböl-menti monarchiák tekintetében, de nagyon fontos Izrael biztonságának szempontjából az Egyiptommal és Jordániával fennálló együttműködés. A status quo felszámolása Izrael részéről töréshez vezethet az általános arab-izraeli viszonylatban, de a két speciális helyzetben lévő állammal is romolhatnak a formális kapcsolatok az arab és iszlám társadalmi nyomás miatt, ahogyan azt a nyilatkozatokból is érzékelhetjük. A Törökországgal való eleve terhelt viszony (napjainkban a kelet-mediterrániumi energiahordozók feletti ellenőrzés jelentős feszültséget okoz a két ország között, de fontos megemlíteni a 2010-es Mavi Marmara incidenst is, amikor izraeli különleges erők 6 török állampolgárt öltek meg a segélyhajó feltartóztatása során) is minden bizonnyal tovább fog súlyosbodni.

Tovább romolhat az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek viszonya Izraellel, fennáll a lehetősége az elszigetelődésnek és a nemzetközi szankcióknak is. Középtávon az Egyesült Államokkal való viszonyt is megterhelheti az annexió, hiszen az amerikai váltógazdaság kezdve is egy másik adminisztrációval kell együttműködnie az izraeli vezetésnek. Ahogyan az az Obama-adminisztráció alatt tapasztalható volt, egyre kevésbé érinthetetlen az amerikai-izraeli stratégiai kapcsolat. Amennyiben a külkapcsolatok tendenciái erősen romlani fognak, az izraeli politikai vezetésnek választania kell majd, hogy hátrébb lépnek és feladják az annektált területek egy részét, esetleg valamilyen más kompromisszumot tárgyalnak le, vagy vállalják az elszigetelődés kockázatát.

A területek annektálása kapcsán az alapvető társadalmi-politikai kérdést az jelenti, hogy milyen jogi szabályozás fog vonatkozni a területeken élő palesztinokra. Izrael Állam lakosságának jelenleg is negyede arab (kisebb mértékben beduin és drúz) származású, akiket a zsidó lakossággal azonos jogok illetnek meg. A leendő annektált területek palesztin lakossága kapcsán egy súlyos dilemma áll fenn: Izrael a zsidó vagy demokratikus jellegét adja fel? Azaz biztosít egyenlő jogokat az ott élő palesztinoknak is, ezzel azonban megerősítve az izraeli arab/palesztin politikai erőket, vagy ellenkező esetben nyíltan másodrendű lakosságként fogja kezelni őket, ezzel egyértelműen feladva a demokratikus jellegét az országnak? Benjamin Netanjahu miniszterelnök a második választ adta erre kérdésre, mikor kifejtette, hogy az annektált területek lakossága nem kap majd izraeli állampolgárságot, ezen falvak és települések (mint például Jerikó) területenkívüliséget fognak élvezni. Ez azonban diszkreditálhatja Izraelt a nemzetközi közösségben és felerősítheti az Izraellel ellenséges államok és csoportok kritikáját.

Továbbá állampolgársággal vagy anélkül, de az izraeli fennhatóság alá kerülő palesztin lakosság elégedetlensége és feszültsége súlyos belbiztonsági kockázatot jelenthet, és számításba kell venni az „ellenhatást” is, azaz a szélsőséges zsidó csoportok várható tevékenységét és a politikai befolyásuk növekedését is, amely még inkább jobbra tolhatja az izraeli politikai rendszert, megnehezítve ezzel a konfliktus feloldását és elhúzódó, mély válságba taszítva az országot.

Összefoglalás

Ciszjordánia, azon belül pedig Jordán-folyó völgye kiemelt katonai, gazdasági és társadalmi jelentőséggel bír Izrael számára, a megszállt területek feladásának nem volt realitása, különös tekintettel az ott élő többszázezres nagyságrendű zsidó telepesekre. A status quo további fenntartásával egy relatív stabil és kiszámítható környezet jött volna létre a régióban, kiszámítható kockázatokkal Izrael számára, a biztonsági garanciák és a gazdasági erőforrások feletti ellenőrzés megtartásával. Az annektálással azonban egy sokkal kiszámíthatatlanabb és kockázatosabb környezet jön létre, amely alapjaiban változtathatja meg Izrael számára a belbiztonsági és külkapcsolati rendszerét. Noha a védelmi és nemzetbiztonsági képességeire való tekintettel a „tüneti kezelését” ezen problémáknak el tudja végezni rövidtávon az ország vezetése, a lehetséges belbiztonsági és külkapcsolati problémák feloldása túlmutat a jelenlegi egységkormány ciklusán. Bár az annektálás bejelentése súlyos politikai veszteséggel járna, annak bekövetkezése olyan kényszerpályára helyezheti Izraelt, amelyből nagyon nehéz lesz kitörnie.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Lektorálta: Nagyné Prof. Dr. habil. Rózsa Erzsébet

A 2020-as évet sokan az új lehetőségek kezdetének tekintették. A januártól egyre globálisabbá váló, és mindmáig jelen lévő – valamint egyre nagyobb mértéket öltő – koronavírus azonban csak gyarapította a jelenkorunkat formáló kihívások listáját. Több helyen egyenesen válsághoz is vezetett. Nincs ez másképp a Föld legszegényebb, illetve politikai, gazdasági és társadalmi szempontból leginstabilabb államainak egy részét magában foglaló Kelet-afrikai régióban sem. Csakhogy az itt élőknek nem csupán a vírus miatt kialakult helyzet és szigorító intézkedések miatt kell aggódniuk. Létezik egy, még a koronavírus előtt felbukkanó jelenség is, mely attól független eredetű, de azzal szorosan összekapcsolódva teszi tönkre a lakosság életét: ez a nyolcadik csapás, azaz a sáskajárás.

 

A kezdetek és a terjedés

Először is érdemes megjegyezni, hogy maga a sáskajárás mindig is Afrika szerves részét képezte. A múltbeli és jelenlegi történések között azonban több különbség is fellelhető: míg régebben egy-egy sáskajárás igen hosszú ideig is tarthatott, manapság ez maximum néhány évet ölel fel. Előbbire jó példaként szolgálhatnak az 1950-es és ’60-as évek, amikoris 13 évig pusztítottak a sivatagi vándorsáskák, míg utóbbi esetén gondoljunk a 2003-as Nyugat-afrikai esetre, amelynek megfékezésére – ilyen értelemben – „csupán” két évre volt szükség. Ugyanakkor korábban csak az év egy bizonyos szakaszában jelentek meg tömegesen sáskák egy adott, jól lehatárolható helyen, mely elősegítette megfigyelésüket és szabályozásaikat. Manapság ellenben generációk óta nem látott mennyiségben vannak jelen, útvonaluk (egyelőre) kiszámíthatatlan. Az éghajlatváltozás által kiváltott, eddig nem tapasztalt időjárási jelenségek ezen felül ellehetetlenítik az egyes sáskainváziók előrejelzéseit. Előrejelzések hiányában pedig nehéz bármit is tenni ellenük.

Az ábra az Indiai-óceán felszínének egy-egy keleti és nyugati pontja közötti hőmérséklet különbséget mutatja (Forrás: BBC/ Australia’s Bureau of Meteorology)

2018 májusában egy héten belül két ciklon (Sagar és Mekunu) is végigsöpört az Arab-félsziget déli részén elterülő Rub’ al-Khali (Empty Quarter) elnevezésű sivatagon, szokatlanul intenzív esőzéseket okozva. Utóbbi konkrétan annyi csapadékot hozott (24 órán belül az éves átlag kétszeresét), hogy a világ legnagyobb homoksivatagját ideiglenesen kisebb tavak százai lepték el. Ugyanezen év októberében a Luban nevet kapó vihar nyomán fellépő esőzések szintén hasonló méreteket öltöttek. Ezek egyrészt óriási károkat okoztak, másrészt viszont hatással is voltak a helyi gazdaságra. Ami mindebből a témát illetően lényeges az az, hogy – egyes feltételezések szerint – a nedves és meleg környék az idei sáskajárás bölcsőéül szolgálhatott. Mivel gyakorlatilag nem él senki a környéken, így nem is tudták időben észlelni a fenyegetést. A következő hónapokban a sáskák megjelentek Iránban és az indiai-pakisztáni határvonal mentén is csakúgy, mint Jemen lakott területein. Utóbbiban, mivelhogy a polgárháború lekötötte az embereket, a megelőző és ellenőrző intézkedésekre lényegében nem került sor. Így 2019 nyarára a sivatagi vándorsáskák száma meghaladta az egy évvel korábbinak a nyolcezerszeresét. Ezt követően, átrepülvén az Ádeni-öblöt elérték Afrika Szarvát, így is, ahol további hónapokat töltöttek. Még ugyanezen év októberében az indiai-óceáni dipólus 60 éve nem tapasztalt rendkívüli pozitív fázisának (+2 °C) eredményeként rég nem látott mértékű esőzések kezdődtek Kelet-Afrikában, mely csúcspontját decemberben érte el a Pawan elnevezésű ciklon kíséretében. Több százan meghaltak és mintegy 2.8 millió embert érintett hátrányosan e kivételes időjárási jelenség. Azt már meg sem kell említeni, hogy a helyenként 300%-os többletcsapadék mennyire kedvező hatással volt a vándorsáskák szaporodására. December végén a rovarrajok megjelentek Kenyában, januárban Dzsibutiban illetve Eritreában, február elején pedig már Ugandában és Tanzániában is jelentős számban éltek. Keleten a következő hetekben elérték Indiát is, 26 éve nem látott pusztítást végezve. Jelenleg 21 állam küzd a rovarok ellen.

A Rub’ al-Khali sivatag 2018 május 29-én, az esőzések után (Forrás: Lauren Dauphin/ NASA Earth Observatory) Az ábrán Kelet-Afrika csapadékanomáliája látható 2019 októberében és novemberében (Forrás: FEWS NET/ Climate Hazards Center/ BBC)

 

A koronavírus és a sáskajárás kapcsolata

Szakértők szerint Kelet-Afrikában már magának a koronavírusnak is katasztrofális következményei lehetnek. Sok helyen az egészségügyi rendszer igen alacsony színvonalat képvisel, számos szegényebb és zsúfolt területen pedig a szigorítások és a távolságtartás betartása is elképzelhetetlen. A koronavírussal fertőzöttek számának és a sáskarajok méretének növekedésével párhuzamosan több százmillió ember kényszerül szembenézni az elmúlt hónapok két legnagyobb csapásával egyidőben. S bár két teljesen különböző jelenségről van szó, mégis, számos hasonlatosság fellelhető közöttük. Először is, amennyiben a számukra kedvező feltételek rendelkezésre állnak, úgy rendkívül gyorsan, hatványozottan képesek szaporodni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sáskák három hónap alatt húszszor, hat hónap után négyszázszor, kilenc hónap elteltével pedig már nyolcezerszer annyian lesznek, mint ugyanennyi idővel korábban. Arányaiban véve ehhez hasonló értékeket produkál a koronavírus is. Mindemellett mindkettő több hullámban megy végbe, melyet a vírus esetében még csak elméletben ismerünk, a sáskajárás azonban már a harmadik generációjának végét járja, hamarosan pedig a legújabb és az eddigieknél várhatóan jóval pusztítóbb generáció fog kifejlődni. Kelet-Afrika vonatkozásában elmondható az is, hogy míg a sáskák magára az élelmiszerre, termésre jelentenek veszélyt, addig a vírus az ellátási láncot teszi tönkre.

A felső ábrán a sáskajárással különböző mértékben érintett államok, míg az alsón ugyanezen államok vonatkozásában a bejelentett koronavírusos fertőzöttek száma figyelhető meg, 2020. május 28. (Forrás: FAO/ John Hopkins University & Medicine)

A sáskajárás és hatásai

Ami a számokat illeti: egy négyzetkilométernyi területen akár 150 millió sáska is előfordulhat, melyek egy nap alatt . Amennyiben 100 km2 -nyi sávot veszünk alapul – merthogy ekkora is lehet kiterjedésük – úgy a sáskaraj 24 óra alatt annyi termést megeszik, amennyi 3.5 millió ember számára egy teljes évre elegendő lenne. Áprilisban csak Kelet-Afrikában a sáskarajok összesen 4000 km2 területet tettek ki, mely nagyságában még Etiópia legnagyobb tavát (Tana-tó, 3600 km2) is felülmúlja. Az évtizedeken át polgárháborútól sújtotta Szomáliában a sáskajárást tekintve 25 éve nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Arányaiban véve eddig őt érintette a legnagyobb mértékben a pusztítás, ugyanis a sáskajárás hatására fellépő terméshiány legalább 3.5 millió ember életét befolyásolja közvetlenül. Ez a népesség 23%-át jelenti, melynek nagyrésze gyerek.  Kenyában, a térség gazdasági hatalmában az előző évek szárazságaival ellentétben idén februártól egészen májusig esőzések voltak – egyes helyeken több ezer embert kellett evakuálni az áradások következtében –, mely nemcsak a mezőgazdaságnak, de a rovarok elterjedésének is kedvezett. Így 70 év után először bukkant fel tömegesen sivatagi vándorsáska az országban, mely ellen természetesen így nem is voltak képesek egyből cselekedni. Mire az országnak rendelkezésére álltak a szükséges eszközök, addigra már hússzor akkora volt a sáskapopuláció. S hogy ez mit is jelent az ország biztonságára nézve a valóságban? Azt, hogy a vándorsáskák 24 óra alatt képesek annyi termést elfogyasztani, mint amennyit az összlakosság (51 millió fő) fogyasztana két nap alatt.

A képen a 2020-as februári, első tömeges sáskahullám pusztításait és lehetséges szaporodási helyeit láthatjuk (Forrás: FAO Locust)

Etiópia finoman kifejezve is óriási nehézségekkel kell, hogy szembenézzen idén. Az országot mindig is fenyegette az éhínség, gondoljunk csak az 1984/1985-ös évre, amikor közel 1 millió etióp halt éhen. Csupán a legfontosabbak azok közül a kihívások közül, amelyekkel az államnak idén szembe kell néznie: koronavírus, kolera-járvány, etnikumok küzdelmei és az ebből adódó 2.6 millió menekült segítése, valamint 1 millió olyan menekült eltartása, akik a szomszédos, válságos régiókból (Szudán, Dél-Szudán, Szomália) érkeztek. No és persze a sáskajárás, mely részben innen terjedt el, s melynek folytán május elejéig 200 000 hektár termőföld, 356 286 tonna gabona és 1.3 millió hektár legelő pusztult el. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint Etiópiában már legalább 1 millió embert érint közvetlenül a veszteség, akik most éhezésre vannak ítélve. Azon nyolc afrikai állam tekintetében, ahol a sáskajárás vonatkozásában a legkritikusabb a helyzet, az éhínséggel sújtottak száma 25 millió főre tehető. További 5 millió, három hónapra vetítve összességében pedig már 43 millió ember lehet veszélyben, ha nem sikerül elejét venni rövid időn belül a rovarok szaporodásának. Márpedig eddig eléggé elszomorítóak az adatok: a rovarirtást – Afrika egészét nézve –mindössze a sáskarajokkal érintett területek egynegyedén sikerült elvégezni. Más szóval kifejezve: a sáskák négyszer olyan gyorsan szaporodnak, mint az államok aktivitási kapacitásai. Mindemellett az idei sáskajárás és koronavírus kettőssége hosszútávra megpecsételi az itt élők jelentős részének a sorsát, hiszen az elpusztított termés és a nyomukban elpusztuló állatállomány pótlását szinte senki nem engedheti meg magának. A tét tehát igen nagy: ha nem sikerül a közeljövőben úrrá lenni a helyzeten, úgy a régió a történetének legsúlyosabb éhínségével állhat majd szemben. Ez pedig emberek tízmillióinak meneküléséhez, és az egyébként is érzékeny államok belső konfliktusainak fokozódásához vezethet.

Az ábrán a sáskák szaporodásának és a mindenkori ellenőrzött területek értékei láthatóak km2 –ben kifejezve (Forrás: FAO Locust Hub/ DW)

A helyzetet csak rontja, hogy a vizsgált területek már a sáskák és a COVID–19 megjelenése előtt is súlyos élelmiszergondokkal küzdöttek. Ennek legfőbb okozójaként tágabb értelemben az éghajlatváltozás, konkrétabban pedig az annak hatására az utóbbi évtizedre jellemző, egyre szélsőségesebb időjárása tekinthető. Az elmúlt egy év kivételével igen kevés csapadék esett a régióban, mely szárazságot, a talaj minőségének romlását, elsivatagosodást, végeredményben pedig éhínséget idézett elő. Kenyában 2.7 millió, Szomáliában 2.9 millió, Etiópiában 5.6 millió ember nem jut elég élelemhez a környezetükben hirtelen bekövetkező változások közvetlen következményeként. S bár azt lehetne hinni, hogy az elmúlt hónapok igen nagymértékű esőzései enyhítették a fennálló problémát, azok jellegüknél fogva csak még több kárt okoztak.

Az élelmiszergondokkal küzdő államok közül négy, nevezetesen Etiópia, Szudán, Dél-Szudán és Jemen azon 10 országok közé tartoznak, amelyek az elmúlt évet tekintve a legnagyobb mértékű élelmiszerválsággal néznek szembe. Ezen felül a világon az élelmiszerhiánnyal legsúlyosabban érintett 35 állam között szerepel mindazon 21 ország, amelyeket a sáskajárás közvetlenül érint. Komoly gondot okoznak azon szegény régiók lakosai is, akik minden nap szembesülnek a halálos betegségekkel, legyen az kolera, sárgaláz vagy bármi más, hiszen a koronavírus számukra csupán egy járvány a sok közül. Nagy részük nem is tartja be az intézkedések során hozott szigorításokat, hiszen azzal tulajdonképpen csak a napi megélhetésüket lehetetlenítenék el: Kelet-Afrikában ugyanis országtól függően a lakosság 30-60%-ának keresete nem éri el a napi 1.9 dollárt, azaz a Világbank által megadott szegénységi küszöb értékét. A régióban végzett közvélemény-kutatások alapján azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az itt élők számottevő része sem a vírusról, sem az ellene való védekezés módjáról nem kaptak elegendő információt.     Mindemellett a COVID–19 következtében a régió államaira együttesen vált jellemzővé a bércsökkentés és a munkából való elbocsátás, valamint a határok lezárása miatt fellépő élelmiszerár növekedés is. Normális körülmények között a sáskák szaporodási helyéről szóló lakossági beszámolók az információszerzés egy fontos alappillérét képeznék, amely forrásokra azonban a korlátozások bevezetésével a kormányok többé már nem támaszkodhatnak. További nehézségeket okoznak, és a földről történő rovarirtást lényegében megvalósíthatatlanná teszik azok az intézkedések, amelyeket a vírus során hatályba léptetettek, hiszen a külföldről érkező rovarirtó szerek nem jutnak át a határokon, önállóan pedig a térség államai képtelenek előállítani elegendő mennyiségű méreganyagot. Ennek jó példájául szolgálhat, hogy a FAO Kelet-afrikai kontingense még mindig várja azon rovarirtó szállítmányt, melynek március 17-én kellett volna megérkeznie Indiából. De ugyanez a helyzet Marokkó, Hollandia és Japán esetében is, akik a határok lezárásának eredményeként kénytelenek voltak felfüggeszteni szállító tevékenységüket. Ha viszont nincs sáskairtás, úgy várhatóan a június közepére kifejlődő új generáció szabadon pusztíthatja majd az ekkorra érő termést. Amennyiben pedig nem lesz termés júniusban, az több tízmillió ember életére lesz hatással. Kenyában már arról beszélnek, hogy egyes területeken a termés 100%-a is odaveszhet e hónap folyamán.

Mind a FAO, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – amelyek hivatalosan is illetékesek a koronavírus és a sáskajárás kezelésében – azon dolgoznak, hogy felkutassák a gócpontokat, azoknak méreteit meghatározzák, nyomon kövessék a kór és a sáskák járását, valamint kiderítsék ezeknek a ránk és környezetünkre gyakorolt hatásait. Mivel a rajok igen gyorsan képesek mozogni, mozgásuk előre történő pontos megjósolása pedig jóformán nem lehetséges, így a rovarirtással mindenekelőtt ideiglenes szabályozást szeretnének elérni a sáskák vonatkozásában mindaddig, amíg a júniusi-júliusi déli szelek és a száraz évszak Északra nem tereli őket, ahol végül élelem és nedvesség hiányában megtizedelődnének.  Feladatuk azonban több akadályba is ütközik: egyrészről vannak olyan területek, ahova nem engedik be őket az adott állam hatóságai, így a rovarok számának pontos megállapítása voltaképpen lehetetlen. Másrészről pedig a már említett koronavírus miatt bevezetett korlátozások is megnehezítik a nemzetközi segítségnyújtást.  Megfigyelhető tehát – mintegy paradoxont kiváltva – hogy a sáskák elleni hatékony fellépés megkövetelné a regionális (és a nemzetközi szervezeteken keresztül természetesen a globális) együttműködést, a koronavírust ellenben épp az ideiglenes elzárkózás tudja visszaszorítani. A kormányoknak dönteniük kellett, hogy melyik utat válasszák, teret engedve a másik jelenség elterjedésének. Azok pedig – közvetett nemzetközi nyomásra – a határok lezárása és a mozgások korlátozása, azaz a rovarirtás elleni tevékenységek csökkentése mellett határoztak. Erre egy élő példa: Kenyában a kijárási korlátozások következtében csupán korlátozott idő jut az ellenőrző műveletek kivitelezésére. A légi ellenőrzés előtt pedig a FAO által megbízott külföldi pilótáknak két hetes karanténba kell vonulniuk.

Ami a közeljövőt illeti, Kelet-Afrikában, különös tekintettel Kenyára, Szudánra, Dél-Szudánra, Etiópiára és Szomáliára, előreláthatólag új, fiatal, a negyedik generációt képviselő vándorsáskák fognak majd pusztítani egészen július végéig, melynek az előbb felsorolt akadályok miatt katasztrofális humanitárius következményei lesznek. Hasonló a helyzet India és Pakisztán vonatkozásában is, ahol 1993 óta nem tapasztaltak ehhez hasonló sáskajárást. Most, az egyébként igen megosztott álláspontokat képviselő felek kénytelenek együttműködni egymással. Várható lesz továbbá, hogy az óvintézkedések ellenére a sáskaraj megjelenik majd a Száhel-övezet nyugatibb részén fekvő államokban is.

 

Megoldási lehetőségek, eddigi eredmények

S hogy mit is lehetne tenni? Elméletben az lenne a megfelelő, ha a koronavírust és a sáskajárást érintő nemzeti és külpolitikai kérdéseket, az azokra hozott politikákat az érintett kormányok egyensúlyba tudnák hozni. Ehhez azonban a nemzetközi közösség segítségére is szükségük lenne. Hátrány, hogy a gyakorlatban ez csak hónapok, évek múltán lenne megvalósítható attól függően, hogy a koronavírus terjedése milyen irányokat vesz a közeljövőben. 2003-ban Nyugat-Afrikában, a legutóbbi sáskajárás alkalmával például két évbe telt, mire teljesen sikerült legyőzni azt. Ez 450 millió dollárba került, a terméskiesés pedig 2.5 milliárd dollár értékű volt. És akkor még sehol nem volt a koronavírus. Visszafogott becslések szerint Kelet-Afrikában a mostani károk pénzben kifejezve már 8.5 milliárd dollárra rúgnak.

A sáskák rovarirtóval történő pusztításának módszere és fajtái (Forrás: BBC)

Ezen felül további megoldási lehetőségként szolgálhatnak a különböző, sáskajárás-ellenes műveletekhez gyűjtött adományok is. Ezen műveletekre a FAO május végéig 130 millió dollárt fordított, mely összeget jelentősen, 311 millió dollár értékben meg szeretné növelni. Ezzel képesek lennének segítséget nyújtani nemcsak Kelet-Afrikában, de Iránban, Pakisztánban és Nyugat-Afrikában is. Pozitívumként említhető, hogy a Világbank májusban mintegy 500 millió dollárt mozgósított avégett, hogy segítse azon országokat, melyek ki vannak téve a sáskajárásnak. Ebből jelentős rész jutna a mezőgazdaság újjáépítésére, valamint az egyes jószágokba történő befektetésekre. Kenya nemrég 43 millió dollárt kapott a rovarok elleni küzdelemhez, s azóta újult erővel igyekszik azok búvóhelyeinek felkutatására. A FAO a „Desert Locust Response Plan” nevű programjának keretein belül eleddig 531 000 hektárnyi területet tisztított meg Kelet-Afrikában, 309 000 liter hagyományos (elsősorban klórozott szénhidrogén) és 4700 kilogramm bio-rovarirtószer felhasználásával, melynek szórását 12 légi jármű is segítette. Ezzel 720 000 tonna gabonát mentettek meg, amely 5 millió ember éves megélhetésével egyenlő. Szomália kormánya ezen kívül hat darab, sáskairtásra kiemelten alkalmas gépkocsit kapott az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezettől május végén annak érdekében, hogy a földi ellenőrző műveleteit hatékonyabban tudja végezni. De arra is találhatunk példát, hogy az emberek segítettek egymásnak a termény beszedésében, illetőleg saját élelmiszerüket felosztották az éhezők között.

Pihenő sáskák után kutatva, Kenyában (Forrás: Georgina Smith/ BBC)

A leghatékonyabb módszernek természetesen még mindig a sáskák tömeges, méreggel történő lefújása számít. Ez azonban egyrészt igen környezetszennyező tud lenni (bár egyre jobban elterjedt a bio-pesticide alkalmazása), másrészt nem szünteti meg teljesen a problémát. A leghatásosabb az lenne, ha ismereteinket ezen rovarokról bővíteni tudnánk, különös tekintettel a vándorlásukat érintő kérdéseket.

 

A válság után

A témát érintő legégetőbb és egyben legelgondolkodtatóbb kérdés megválaszolása azonban még mindig várat magára: hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az ideihez hasonló sáskajárás ne következzen be újra? Mert ha azt vesszük figyelembe, hogy elterjedésüknek az éghajlatváltozás következtében fellépő, egyre gyakoribb és egyre szélsőségesebb ciklonok kedveznek, akkor nem elegendő kipusztítani őket a rájuk szórt méreganyagokkal, mert az csak igen rövid távú megoldásként szolgálhat. Egyes előrejelzések szerint például, amennyiben a kibocsátások a jövőben jelentősen nem változnak, úgy a már korábban is említett Indiai-óceán dipólusának példátlanul pozitív fázisainak átlagos előfordulása 17.3 évről 6.3. évre csökkenhet. Ez az óceán nyugati partjainál egyre több árvízhez és heves esőzéshez, míg keleti részén mérhetetlen szárazságokhoz vezethet (mint tapasztaltuk azt tavaly Ausztrália esetében is). Ezen problémák olyan megoldásokat kívánnának, melyeknek esetleges sikeréhez elengedhetetlen lenne a nemzetközi közösség valamennyi tagjának a klímaváltozáshoz való pozitív és belátó hozzáállása. Bár elméletben ez úgy-ahogy megvan, a gyakorlatban még mindig az érdekek dominálnak, így a közeljövőben bizonyosan hallhatunk még hasonló sáskajárásokról, azok pusztításairól.

Írta: Tóth Milán

2019 decembere óta feszültség övezi Montenegróban az ortodox egyházat. Egy elfogadott törvényjavaslat értelmében az országban listáznia kell a szerbiai központú egyháznak minden vagyontárgyát (beleértve az ingóságait és ingatlanjait is), mely 1918, avagy Montenegró a Szerb-Horvát-Szlovén (később Jugoszláv) Királyságba olvasztása előtt is tulajdonát képezte. Köszönhetően a törvénynek komoly az aggodalom, hogy az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat is elveszthet. Egyesek szerint a Nyugat-barát podgoricai kormány ezzel próbálja háttérbe szorítani Szerbiát, mások szerint ugyanakkor Montenegró szocialista vezetése ki akarja rabolni az egyházat.

Nem most kezdődött ugyanakkor az összetűzés az ortodox egyház kapcsán Belgrád és Podgorica között. 2019 júniusában nyújtotta be az egyházi vagyonról szóló törvénytervezetet a montenegrói kormánypárt, a Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), melynek értelmében minden olyan vallási tárgy és hely, mely a kérészéletű, független Montenegrói Királyság (1910-1918) tulajdonát képezte, vissza kell, hogy kerüljön Podgoricához, még akkor is, ha a jugoszláv vezetők a Szerb Ortodox Egyháznak ajándékozták. A törvénytervezet kapcsán a feszültségek sosem látott méreteket öltöttek a két ország egyébként békésnek mondható viszonyában. A szerb média azzal vádolta a montenegrói kormányt, hogy megfosztja az egyházat értékeitől, Aleksandar Vucic elnök a két ország közötti kapcsolat jövőbeli romlásáról beszélt, míg Irinej szerb ortodox pártiárka egyenesen Milo Dukanovic montenegrói elnök kiátkozásával fenyegetőzött.

Montenegró 2006. május 21-én vált függetlenné. Az ország melynek 600 ezres lakossága – főként ortodox keresztények – népszavazás segítségével döntött úgy, hogy kiválna a Jugoszlávia utódállamaként szolgáló, 2003-ban létrejött Szerbia és Montenegró Államközösségből, mely egy laza konföderáció volt. A függetlenségre azért volt szüksége Montenegró lakosságának, mert az Európai Unió az állam európai integrációját a teljes önállósághoz kötötte. Az országot függetlensége elnyerése óta a jelenleg is regnáló kormánypárt tartja irányítása alatt, Európa 20. leggazdagabb politikusa, Milo Dukanovic vezetésével. Míg Montenegró 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz, illetve jelenleg is folyamatosan zajlanak az uniós integrációs tárgyalások, jellemző kritika Podgoricával szemben, hogy még mindig jelentős az oroszbarát Belgrád befolyása az országban. Vélhetően ezen kijelentés ellen kívánt fellépni Dukanovic pártja az egyházi törvénnyel. Erre már csak onnan is könnyű következtetni, hogy a DPS által használt retorikában jellemzően előforduló elem volt az egyház Belgrád-pártiságának kritikája.

A montenegrói szerb ortodox klérus is az utcára vonult az új vallásszabadságról szóló törvény ellen tiltakozni (Forrás: Vatican News)

Ezzel párhuzamosan felszínre került egy komoly egyházi vita is, ugyanis nem a szerb az egyetlen ortodox egyház Montenegróban. Míg a Montenegrói-tengermelléki Érsekség (MCP) a Szerb Ortodox Egyház részét képezi, sokan átpártolhattak a hívők közül az egyelőre még nem kanonizált, 1993-ban alapított (egyesek szerint újraalapított) Montenegrói Ortodox Egyházhoz (CPC), ugyanis a szerbre, mint „megszálló hatalom egyházaként” tekintenek. Érdemes is szót ejtenünk az ortodox egyház működéséről. Szemben a római katolikus egyházzal, ahol a pápa a „földi elöljáró” és egységes hierarchia szerint működik a rendszer felépítése, az ortodox egyház nem rendelkezik egy egyértelmű, központi hálózattal. A 300 millió fővel rendelkező ortodox egyházban önálló, alapvetően egymás mellé rendezett egyházak működnek. Ilyenek az autokefál egyházak, melyekből összesen 15 van (legfontosabbak: konstantinápolyi, orosz, szerb, bolgár, görög), az autonóm, vagy félig önálló egyházak, melyek pl. az orosz alá sorolva működnek (mint a kínai, a moldáv vagy a lett) és végül az önállóságra törekvő, de valamilyen okból – legyen az politikai vagy egyházpolitikai – el nem ismertek (pl. macedón, montenegrói, török, ukrán). A CPC ráadásul egyelőre még templomokkal sem rendelkezik, mely összekötve a Szerb Ortodox Egyház félelmével, hogy ingatlanokat vesz el tőlük Podgorica, igen árulkodó információ. Dukanovic-éknak ugyanakkor teljesen ellentétes elképzelése van a montenegrói egyházi ingatlanok történetével kapcsolatban. Szerintük az 1918-ban megszálló Szerb Ortodox Egyház elkobozta a montenegrói testvéregyház vagyonát, majd eltörölte őket.

A montenegrói kormány döntési folyamatát folyamatosan utcai tüntetések és parlamenti zavargások kísérték. December 26-án azért kellett megszakítani a parlamenti ülést, mert az ellenzéki Demokratikus Front (DF) képviselői üvegekkel, poharakkal, sőt könnygázzal támadták meg a kormánypárti képviselőket. A támadást kiváltó közvetlen ok a Szerb Ortodox Egyház által benyújtott módosítási javaslatok leszavazása volt. A rendzavarást követően a DF teljes frakcióját előállította a rendőrség, és 15 napra eltiltották őket parlamenti munkájuktól, mely jelentős kérdéseket vet fel a demokratikus elvek alkalmazását illetően. December 29-től egyre intenzívebbé vált Podgorica utcáin a kormányellenes, egyházpárti tüntetés, amikor is a szerb ortodox vezetők arra kérték híveiket, hogy gyülekezzenek össze templomaikban és imáikkal mutassák ki támogatásukat irányukba. Az imákat követően jelentős tüntetések törtek ki országszerte. A gócpont a főváros volt: itt a tüntetők még a reptérre tartó utat is lezárták, megbénítva ezzel Podgoricát. A belügyminisztérium közvetlenül a Szerb Ortodox Egyházat tette felelőssé a demonstrációkért. Közleményük szerint az egyház rendbontásra szólította fel az embereket.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a podgoricai szerb ortodox Krisztus Feltámadása katedrális előtt tiltakozásképpen (Forrás: ORTHOCHRISTIAN)

December végén a Velencei Bizottság is kifogásolta a törvényt, ugyanis nem előzte meg társadalmi konzultáció. A bizottság jelentése következtében január 1-jén már több ezren vonultak Montenegró utcáira tiltakozásképpen. A tüntetésekhez az orosz külügyminisztérium is csatlakozott. Ők úgy fogalmaztak, „a jogszabály célja a szerb egyház elüldözése Montenegróból”. Podgorica elítélte Moszkva kijelentéseit. Ők úgy értékelték ezt, mint Oroszország beavatkozása egy független NATO-állam belügyeibe. Január elején számos összetűzés alakult ki az egyháztörvénynek köszönhetően Szerbia és Montenegró között. Január 2-án egy szerbiai kosárlabda mérkőzést követően szurkolók felgyújtották a montenegrói nagykövetség zászlóját, valamint Vucic szerb elnök bejelentette, hogy az ortodox karácsonyt magánemberként Montenegróban fogja tölteni (ám végül Irinej pátriárka javaslatára letett ezen tervéről). A feszültségeik odáig nőttek, hogy se Belgrád, se Podgorica nagykövete nem volt hajlandó átvenni a másik ország tiltakozó jegyzékét. A törvényt, melyet január 8-án végül megszavazott az országgyűlés a Velencei Bizottság javaslatai mentén tárgyalandó az összes montenegrói vallási felekezet képviselőit meghívták, még az iszlám és a katolikus egyház fejeit is, ám amikor a függetlenedni kívánó Montenegrói Ortodox Egyház megbízottjai beléptek az ülésterembe, az ellenzéki politikusok kivonultak.

Sokak szerint Montenegróban éppen egy egyházszakadásnak lehetünk szemtanúi. Sokan párhuzamot vonnak a montenegrói és az ukrajnai események közt, ahol a háborúnak köszönhetően a Moszkva-hű és az elszakadni vágyó egyházi képviselők közti feszültség növekedett meg. Az akkor regnáló ukrán elnök, Petro Poroshenko ráadásul kijelentette, hogy támogatná az Ukrán Ortodox Egyház elszakadását az orosztól. Ezen párhuzamba állítást igazolja, hogy az ortodox karácsonykor a két montenegrói egyház ünneplőit kordonokkal kellett elválasztania a rendőrségnek, hogy ne alakuljon ki konfliktus. Amfilohije püspök, a szerb egyház feje eközben úgy fogalmazott podgoricai beszédében, hogy „bár a politikusok azt mondják, hogy Montenegró örökkévaló, valójában csak Isten, a vallás és az egyház az, az ellenük irányuló támadás pedig az állam alapjait rengeti meg”.

Január 19-én végül életbe lépett a hivatalosan „vallásszabadságról szóló törvény”, melyet heves tiltakozások kísértek Belgrádban is Montenegró mellett. Amfilohije metropolita segítségével többezren gyűltek össze Montenegró belgrádi nagykövetsége előtt, hogy a törvény ellen tiltakozzanak. A tüntetések a Moszkvához hű ukrán ortodox egyház feje, Onufrij metropolita is részt vett, ezzel is nemzetközi vizekre terelve a konfliktust. Februárban végül találkozott egymással Dusko Markovic miniszterelnök és Amfilohije metropolita. A két vezető abban állapodott meg, hogy egy átfogó áttekintést hajtanak végre az egyházi törvényen, hátha így létre tudnak hozni egy közös megoldást.

Újabb löketet adtak a konfliktusnak a koronavírus miatt bevezetett montenegrói óvintézkedések, amiket megszegett Amfilohije metropolita. Az egyházfő Andrija Milosevic, a Demokratikus Front politikusa társaságában vett részt Vlado Jovicevic történész temetésén. Mind a metropolita, mind az ellenzéki politikus ellen vádat emelt az ügyész a törvények megsértése miatt. Érdekes módon Vladimir Bozovic szerb nagykövet is büntetésre számíthat amiatt, hogy részt vett ugyanezen a temetésen, ám ő Szerbiától. Amfilohije már második alkalommal került ezáltal a figyelem középpontjába az óvintézkedések be nem tartása miatt, ugyanis április 12-én imát tartott a podgoricai Zlatica kolostor romjainál. Míg a kormány álláspontja az, hogy ők csak igyekeztek betartatni a járvány miatt hozott intézkedéseket, addig Amifohije ezt a személye ellen irányuló támadásnak minősítette.

Május 13-án végül a rendőrségnek hét szerb ortodox papot is elő kellett állítania, mert a tiltás ellenére misét tartottak Niksic városában. A misék az Ostrogi Szent Vazul ünnepe miatt lettek megtartva. A papok akár fejenként 12 év börtönbüntetést is kaphatnak. A letartóztatások miatt mind Vucic elnök, mind Irinej pátriárka aggodalmát fejezte ki. „Az a tény, hogy a vallási törvényt az emberek bevonása nélkül alkották meg és hívták életre, valamint, hogy jelenleg papokat tartóztatnak le, mind arra utal, hogy a montenegrói Szerb Ortodox Egyház tagjait üldöztetik” – fogalmaztak közösen tett hivatalos nyilatkozatukban. A letartóztatások kapcsán erőszakba torkoló tüntetések zajlottak a kötelező karantén ellenére Pljevljában, Niksicben, Budvában, Beranéban és Podgoricában is. Az összecsapásokban 26 rendőr és 32 civil is megsebesült. Montenegró ráadásul választásokra készül, melyek októberben lesznek megtartva. Boris Raonic, a Civil Összefogás nevű civilszervezet munkatársa a Vijesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi helyzet kifejezetten veszélyes: „Egy záruló választási kampány és egy társadalmi válság mellett a feszültségek egy nagyon veszélyes atmoszférát teremthetnek. Egy is szikra is lázadásokhoz vezethet” – fogalmazott.

A letartóztatások miatt újabb szimpátiatüntetést szerveztek a koronavírus miatti tiltások ellenére Belgrádban is. Május 15-én végül szabadon bocsátották a papokat, akiket hatalmas tömeg várt Niksicben. A tüntetőket Joanikije püspök kitartásra és küzdelemre biztatta. „Folytatni fogjuk a harcot Isten nevében, vagyis az igazságért és annak érvényesüléséért, igaz hazaszeretettel!” – fogalmazott. A tüntetők ezt követően ismét összecsaptak a rendőrökkel. Vucic is támogatásáról biztosította a tüntetőket. A szerb elnök azt ígérte nekik, hogy meg fogják találni azt a megoldást, mely megsegíti őket, de nem sérti Montenegró szuverenitását sem. Aleksandar Vucic később egy Instagram-posztban is megerősítette mondanivalóját. Az elnök a megosztásban úgy fogalmazott, Podgorica „bevett célja, hogy 10 év múlva ne legyenek szerbek Montenegróban”.

A montenegrói események az Unió figyelmét is felkeltették. Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztos kijelentette, hogy Montenegrónak meg kell találnia a békés, európai megoldást. „Úgy gondolom, egy állam nem működik a vallásszabadság tiszteletben tartása nélkül. Először is megkérem az egyházak képviselőit, hogy tartsák be a koronavírus miatt életre hívott szabályozásokat, mind a hívők biztonsága, mind pedig az élete érdekében, másodszor pedig felkérem a hatóságokat, hogy biztosítsák a vallásszabadságot a járvány alatt is” – fogalmazott az Al Jazeera Balkans-nak Várhelyi.

A világ fejlett országainak nagy része mára lakosságukat tekintve multikulturális. Ennek oka, hogy barátságosabb körülményeket keresve a szegényebb, kevésbé fejlett régiókból sokan vándorolnak be Ezek a bevándorlók rendszerint a célországétól nagyban eltérő kultúrában szocializálódnak és bőrszínük, vallásuk sem egyezik az ott megszokottal

Cikkemben az iszlám követőivel és az ellenük irányuló erőszakos cselekedetekkel foglalkozom. Mielőtt a kifejtésbe kezdenék, fontosnak tartom tisztázni az iszlamofóbia definícióját: ellenszenv vagy előítélet a muszlimokkal szemben, főként mint politikai erővel szemben. Ez az ellenszenv a rasszizmusból ered és bizonyos személyekben gyűlöletté érhet.

Az EUMC jelentése szerint Európában az muszlim közösség tagja napi szinten szembesülnek diszkriminációval. Nehezebben kapnak állást, ennek következtében lakhatási körülményeik is szerényebbek és az oktatásban nyújtott teljesítményük is alul marad az átlagoshoz képest. A riport kitér a kisebbség lélekszámára is, amely 13 millió a kontinensen, ezzel a lakosság 3,5%-át teszik ki az egykori bevándorlók leszármazottai.

Néhány esetben ez a jelenség nem állt meg puszta megkülönböztetésnél, nemegyszer fordult elő, hogy erőszakos, több halálos áldozatot követelő cselekménnyé fajult az ellenszenv. Ezek az esetek többnyire a sztereotípiák és a rasszizmus keveredésére vezethetőek az elkövetők elméjében.

Tárgyalás

Az elmúlt évtizedben (2010-2019) hat alkalommal történt olyan belföldi terrorcselekmény, amelynek az iszlám közösség, vagy a bevándorláspárti baloldali politika volt a célpontja. Ezeket néhány fontos jellemzőjükkel egy táblázatban fogom röviden ismertetni, ezt követően néhány fontosabbat kiemelve, azokat részletesen elemzem, a többiről pedig rövid leírást adok.

Év Helyszín Típus Áldozatok Végrehajtás módja Célpont Halott sérült 2011 Oslo és Utøya, Norvégia pokolgép és lövöldözés bevándorláspárti politikusok, aktivisták 77 319 2017 Quebec City, Kanada lövöldözés muszlimok 6 5 Finsbury Park, London ramming muszlimok 1 9 2019 Christchurch (Al Noor), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 42 36 Christchurch (Linwood), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 8 4 Bayonne, Franciaország lövöldözés muszlimok 2 Összesen: 134 375

 

A táblázatból jól kivehető a növekvő tendencia, az, hogy az évtized vége felé haladva sűrűsödnek az események, de az áldozatok száma a legtöbb esetben nem haladja meg a tizenötöt, az összesen 509 érintett 95%-a kettő támadás során vesztette életét vagy sérült meg.

Ennek fényében nem meglepő módon ezt a két atrocitást vetem alá részletes elemzésnek. Az egyik a norvégiai vérengzés, a másik pedig a Christchurch-ben történt mészárlás. Utóbbi esetében a táblázatban két külön sort elfoglaló eseményeket egyben tárgyalom, kiemelt figyelmet fordítva az elkövetőre. A többi eset részletei kevésbé érdekesek, de mivel valamekkora összefüggés megfigyelhető köztük, rövid kitekintés erejéig azokat is bemutatom.

A két eset rendelkezik közös vonásokkal, ami nem meglepő tekintve, hogy az új-zélandi merénylő a 2011-es támadásból merített ihletet, sőt állítása szerint kapcsolatba is lépett a norvég merénylővel.

Norvégia

2011. július 22-én délután fél négy környékén egy autóba rejtett pokolgép robbant Oslo kormányzati negyedében, Jens Stoltenberg, akkori miniszterelnök irodájának közelében. A robbanás 8 ember életét követelte, a sérülések nagyobb része is itt történt. A tettes, Anders Breivik több robbanószerkezetet is elrejtett a környéken, amelyek közül végül csak egy sült el.

A 2011. július 22-i norvégiai terrortámadások miatt huszonegy éves börtönbüntetését töltő Anders Behring Breivik náci köszöntésre lendíti karját a skieni börtön bírósági tárgyalótermébe érkezve 2016. március 15-én. A hetvenhét embert lemészároló Breivik az emberi jogainak megsértése miatt indított pert a norvég állam ellen, és most tartják az első tárgyalást. (Forrás: MTI/EPA/Lise Aserud)

A káoszt kihasználva Breivik magát rendőrnek kiadva egy gépkarabéllyal és egy pisztollyal felszerelkezve Utøya szigetére ment, ahol a kormányon lévő Munkáspárt ifjúsági tábora található. Itt 69 fiatallal végzett, többségüket közvetlen közelről fejbe lőve, csupán két fiút hagyott életben, egyiküket életkora miatt (9 éves volt), a másikat azért, mert önmagára emlékeztette.

Az utøyai lövöldözés során egyszer megpróbálta magát feladni a merénylő és tárcsázta a rendőrséget, ám miután nem kapott választ folytatta a vérengzést. A rendőrök megérkezése és az első lövések között megközelítőleg 60 perc telt el. Ez a késlekedés visszavezethető az oslói eseményekre, ugyanis nem állt rendelkezésre helikopter, ugyanakkor nem elhanyagolható a tény, hogy a sziget a fővárosból indulva kényelmes tempóban is elérhető 45 perc alatt gépjárművel és komppal, a távolság mindössze 35 kilométer. Breivik azonnal megadta magát.

A tettes július 25-én állt először bíróság elé, ahol lényegében minden kérését elutasították, így nem jelenhetett meg egyenruhában és nem olvashatott fel kiáltványából. Ezen a tárgyaláson további nyolchetes elzárás lett az ítélet, amely során a külvilágtól szinte teljes mértékben izolálták, csak ügyvédjével kommunikálhatott. Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a férfi teljesen beszámítható, végig tudatosan cselekedett.

Az említett kiáltvány egy igen tekintélyes mű. A nagyjából 1500 oldalas közlemény címe 2083: Európai Függetlenségi Nyilatkozat. Breivik a dokumentumot a támadás napján nevét angolosítva, angol nyelven töltötte fel az internetre. A 2083 arra az évre utal, amikor egyes elképzelések szerint véget fog érni a Nagy Európai Polgárháború, amelynek eredményeképpen a muszlimokat deportálják Európából.

Az írás inkább egy naplóra hasonlít, amelyben az elkövető leírja hogyan készült fel a támadásra, milyen erőfeszítéseket tett az akció, vagy ahogyan ő nevezi küldetés sikeréért. Az első bejegyzés 2002-ből származik, ebben a szerző az európai Templomos Lovagok nyolcadik vezetőjeként mutatkozik be és egy ellenállási mozgalomra hivatkozik, amelynek célja Európa „iszlamizációjának” megfékezése.

A kiáltványban képek is helyet kaptak a szerzőről és a nagy terv állapotáról, illetve folyamatosan beszámol arról, hogyan fejleszti fizikai felkészültségét és mentálisan miképpen készül a merényletre.

A kiáltvány egy része Ted Kaczynski[1] hasonló jellegű írásából származik, némi módosítással, állítja a Documnet.no honlap, amely anti-iszlamista tartalmakkal foglalkozik és Breivik cikkeit is rendszeresen jelenítették meg.

Breivik végül addig erősködött a bíróságon, amíg engedélyezték, hogy felolvasson írásaiból, szavai több társadalmi probléma miatt hibáztatta az iszlám közösséget, mintegy felszólítás volt a kisebbség felszámiására. Az ügyének tárgyalásain, amikor belépett terembe karlendítéssel köszöntötte a bent tartózkodókat. Tetteiért sohasem kért és nem is tervez bocsánatot kérni a halottak hozzátartozóitól, állítása szerint, ha lehetne újra megtenne mindent, amit 2011. július 22-én tett.

Breivik végül a norvég törvények szerint kiszabható legsúlyosabb büntetést, 21 éves szabadságvesztést kapott, úgy hogy miután letöltötte az még egyszer ugyanennyivel meghosszabbítható. Szakértők szerint élete végéig börtönben lesz, szigorított őrizetben.

Breivik védelmének érdekében saját szintet kapott a börtönben, így igyekeznek távolt  tartani a többi fogvatartottól. Annak ellenére, hogy a norvég börtönökben tapasztalható körülmények kifejezetten humánusak, Breivik több pert indított, amelyekben embertelen állapotokra panaszkodott Egyik keresete 2016-ban sikerrel zárult. Ekkor emberi jogaira hivatkozva kérte, hogy elhagyhassa a magánzárkát.

Az Oslo határában fekvő Ila börtön által 2012. augusztus 22-én közreadott dátummegjelölés nélküli felvételen az intézmény egyik cellája látható. A szélsőjobboldali nézeteket valló, 33 éves Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkost letartóztatása óta az Ila börtönben őrzik. Breivik 2011. július 22-én autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányzati negyedben, amely nyolc ember életét oltotta ki, majd rendőrnek öltözve Utoya szigetére utazott, ahol 69 embert ölt meg a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. (Forrás: MTI/EPA/Ila börtön/Glefs AS)

Bár ebben az esetben az áldozatok közül csak néhányan voltak muszlimok, iszlamofób támadásnak tekinthetjük a háttérben meghúzódó elvek miatt. Az akciót teljes mértékben a szélsőjobboldali ideológiák hatják át, tulajdonképp tiltakozásról beszélhetünk a muszlimok nagyarányú bevándorlása ellen. Ezzel magyarázható a robbantás és a lövöldözés helyszíne is. Lényegében a baloldali nézeteket támadta. Az egyik fiút a táborban azért hagyta életben, mert úgy vélte, hogy biztosan nem képes egyetérteni az általa gyűlölt ideológiákkal.

A merényletek tökéletesen ki voltak tervelve, a kiáltvány szerint több, mint kilenc éves előkészítési folyamat előzte meg, ebben az időszakban sikeresen titokban tartotta tervét.

Christchurch

2019. március 15-én a norvégiai terrortámadásra kísértetiesen hasonlító események történtek az új-zélandi Christchurch-ben. Egyetlen merénylő, két különböző helyszínen 50 ember életét oltotta ki és majdnem ugyanennyit megsebesített. A két helyszín az Al Noor és a Linwood mecsetek voltak, az áldozatok kivétel nélkül muszlim hívők voltak.

Brenton Tarrant, az elkövető Breivikhez hasonlóan kiáltványt fogalmazott meg, ám ez nem sokban hasonlít a norvég merénylő írásához. Ez a kiáltvány 87 oldalas, borítóval és egyéb sallangokkal együtt. Tarrant irománya első részében olyan kérdésekre válaszol, amelyek felmerülhetnek személyével és a merénylettel kapcsolatban, mintegy megindokolva tettét, magát a megmentő szerepébe helyezve.

Brenton Tarrantot, az új-zélandi Christchurchben elkövetett kettős merénylet fő gyanúsítottját vezetik a nagyváros kerületi bíróságának tárgyalótermébe 2019. március 16-án, a támadások másnapján. A mecsetek elleni merényletben 49-en életüket vesztették, 48-an megsebesültek. A hatóságok őrizetbe vettek három férfit és egy nőt. A 28 éves ausztrál Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt emeltek vádat. A fegyvertartási engedéllyel bíró férfi öt lőfegyvert használt a vérengzéshez.
(Forrás: MTI/EPA/SNPA Pool/Martin Hunter)

A második rész már valódi kiáltvány, itt hosszasan taglalja a nyugati világ hanyatlását, amelyért az alacsony születésszámot és az muszlim közösséget okolja. Felhívja a figyelmet arra, hogy a termékenységi ráta sokkal magasabb a bevándorlók körében, mint az európai[2] lakosság körében, így szépen lassan lecserélődik a népesség. Ezzel az elővetített folyamattal magyarázható a kiáltvány címe, a The Great Replacement, magyarul A Nagy Kicserélődés.

Tarrant kitér a „hamis bálványok”-ra is, azaz olyan hírességekre, akik véleménye szerint helytelen értékeket képviselnek, mint például a hedonizmust. Az említett celebritások között megtalálható többek között Freddie Mercury és Madonna is.

Kiemelném még azt a szakaszt, amelyikben az amerikai fegyvertartási szabályokat bírálja és reményét fejezi ki, hogy miután véghezvitte a merényletet átgondolják azokat. Az USA-val kapcsolatosan korábban kitért Trump-ra is, akiben kiváló képviselőjét látja elveinek, de vezetőként inkompetensnek tartja. Az utóbb említett két részben erősen megfigyelhető Candace Owens[3] hatása.

Tarrant kiáltványában azt állítja, hogy Breivik-el megbeszélte terveit és a Templomos Lovagok vezetője áldását adta terveire. A kiadvány néhol humoros hangvételű, sokszor hivatkozik mémekre.

A merényletet, pontosabban annak egyik felét 17 percen keresztül élő videóban közvetítette a tettes Facebook-oldalán. A videó még napokkal később is elérhető volt és jól kivehető rajta mi történt.13 óra 40 perc körül érkezett meg, alig hat percet töltött a mecsetben, ezalatt 42 embert ölt meg. Amint belépett az Al Noor mecset épületébebe gyilkolni kezdett, válogatás nélkül férfiakat, nőket és gyerekeket végzett ki, sokszor közvetlen közelről tüzelve. Amikor kiürült a gépkarabélyának tára a férfi kisétált az utcán parkoló autójához, ahol fegyvert váltott, majd további 3 percig gyilkolt. A kiérkező rendőrök látták távozni a tettest, de nem gyanakodtak, nem vették üldözőbe.

13 óra 55 perckor a merénylő megérkezett a Linwood mecsethez, ahol hasonlóak voltak a tervei, de nem találta meg a bejáratot, így az ablakokon keresztül nyitott tüzet az imádkozókra.  Ez volt az egyik oka annak, hogy ebben az esetben alacsonyabb, nyolc volt a halottak száma, ugyanis ezzel időt adott fedezéket keresni a bennlévőknek. A másik redukáló tényező egy férfi hősiessége volt. Abdul Aziz egy bankkártya-olvasóval vette fel a harcot a támadóval, ezzel menekülésre késztetve őt. Miután Tarrant autóba ült, Aziz a saját elejtett fegyverét utána dobva betörte a hátsó szélvédőt, amivel jelentősen megkönnyítette a rendőrség dolgát a tettes kézre kerítésében.

Térképen a christchurchi terrortámadás (Forrás: BBC)

Az elfogás 21 perccel az első riasztás után történt, 14 óra 5 perc környékén. Félve az esetleges további támadásoktól a hatóságok 14 óra 11 perckor lezártak minden iskolát a városban. A mecsetek környékén több autóba rejtett pokolgépet is találtak, amelyeket a rendőrség tűzszerészei hatástalanítottak.

A norvégiai esethez hasonlóan itt is elmondhatjuk, hogy nagyon jól megtervezett a merénylet, szinte az internetre készült. A közvetítés, a félreérthető kiáltvány és még egy fontos tény támasztja alá ezt az állítást: az elkövető fegyvereire iszlámellenes szlogeneket és olyan hadvezérek neveit festette, akik győztes hadjáratot vezettek muzulmán seregek ellen vagy sikeresen védekeztek a támadásuk ellen, ezzel megvédve Európát. Ezen a listán szerepel Hunyadi János és Horogszegi Szilágyi Mihály, illetve Luxemburgi Zsigmond mellett a Quebec-i merénylő Alexandre Bissonette neve is.

Tarrant egyik fegyvere (Forrás: The Sun)

Tarrant saját bevallása szerint is osztja a Templomos Lovagok és Breivik iszlamofób nézeteit, illetve elkötelezett ökofasiszta. Rajongott az egykori keresztes lovagokért és lovagrendekért és a világ szinte minden pontjára elutazott, ahol harcoltak. Utazásai során Magyarországon is megfordult.

A merénylőt idén március végén 92 vádpontban találták bűnösnek. Az ügyészség vádpontjai 51 rendbeli gyilkosság (egy sérült életét vesztette a kórházban), 40 rendbeli gyilkossági kísérlet és terrorizmus voltak.  Az ítélethirdetés ugyan a koronavírus járvány miatt elmaradt, de valószínű, hogy Tarrant élete hátralévő részét börtönben tölti.

Kiáltványában Tarrant kitér erre is, jóslata szerint Nelson Mandelához hasonlóan 27 év szabadságvesztés után elengedik és Nobel-békedíjjal jutalmazzák tettéért. A pszichológiai szakvélemény alapján Breivikhez hasonlóan, Tarrant is teljesen tudatosan cselekedett, a férfi beszámítható.

Tettével egy jelentős eredményt biztosan elért: Új-Zéland szigorított a fegyvertartási szabályain. 2019. decemberéig 32000 fegyvert gyűjtöttek be a lakosságtól.

Továbbiak

A táblázatban szereplő további merényletek ugyan nem kaptak akkora visszhangot, mint a kettő részletesebben tárgyalt eset, nem mehetünk el jelentőségük mellett. Ezekben az esetekben is emberek haltak és sérültek meg, csupán azért, mert egy közösség tagjai voltak és különböztek támadójuktól.

Az időrendet megtörve a 2017. június 19-én Londonban történt ramming-támadással kezdeném az elkövetés módszerének különlegessége miatt. A ramming lényegében szándékos gázolást jelent, melynek során a merénylő rendszerint nagyméretű gépjárművel a tömegbe hajt. Egyes esetekben pokolgép kíséri a támadást. A Finsbury Parkban történt merénylet során nem robbant bomba. Darren Osbourne, az elkövető egyszerűen az imádkozók közé hajtott egy furgonnal. A gázolás egy férfival végzett és további kilenc muszlim sérült meg.

2017. januárjában a Quebec-i Iszlám Kulturális Központban a korábban már említett, akkor 27 éves Alexandre Bissonette rántott fegyvert az esti imáról távozókra. Gépfegyvere meghibásodott, így pisztolyával folytatta a lövöldözést, ami jelentősen csökkentette az áldozatok számát. A nyomozás során kiderült, hogy Bissonette legfőbb motivációja a félelem volt. Attól rettegett, hogy őt vagy a családját terrortámadás éri, és böngészési előzményei alapján a támadást megelőző napokban szélsőjobboldali portálokat is látogatott. Végül öt emberrel végzett és további hatot sebesített meg.

A Bayonne-ban történt lövöldözés teljes mértékben iszlamofób cselekedet volt, amelyet a Christchurch-i események inspiráltak. A 84 éves elkövető kettő idős férfira nyitott tüzet, mindketten súlyosan megsérültek, de felépültek.

Lezáró gondolatok

Az iszlamofóbia veszélye a kiszámíthatatlanságban és az irányíthatatlanságban rejlik. Mivel többnyire magányos elkövetőkról beszélünk, akiknek semmilyen bűnügyi előéletük sincs, nem lehetséges felkészülni az esetleges jövőbeli merényletekre. Ahol muszlim közösség van, ott idővel kialakul egy olyan, többnyire vékony réteg, akik a kialakult sztereotípiák miatt ellenzik a diverzitást. A fent tárgyalt esetek elkövetői  is ennek a rétegnek tagjai, akiket túlfűtött az ideológia, vagy éppen a félelem, ám ettől cselekedetük nem lesz helyénvaló.

Nem feledkezhetünk el azonban azokról az esetekről sem, amelyekben muszlim terroristák intéztek támadást Európa és a fejlett világ országai ellen, így a 2015-ös párizsi merényleteket, vagy a 2001-es World Trade Center elleni támadást. Ezek az események nagyban hozzájárultak a muszlimokról kialakult negatív sztereotípiákhoz.

Írta: Patocskai Péter

 

[1] Ted Kaczynski 1978 és 1996 között 16 bombát robbantott az Egyesült Államokban, célpontjai főként muszlimok voltak.

[2] Európainak tekinti Európa, Észak-Amerika és az Ausztrál kontinens (beleértve Új-Zélandot is) keresztény, főként europid lakosságát.

[3] Candace Owens amerikai politikai aktivista, Donald Trump támogatója.

Ramadán a koronavírus árnyékában

A Hidzsra naptár kilencedik hónapja, a Ramadán során a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, valamint önmegtartóztatást gyakorolva tartózkodnak az erkölcstelen viselkedés minden formájától. Az esti imát követően – a hagyományok szerint – a mecsetekben, vagy otthonaikban, széles családi és baráti körben élelmet vesznek magukhoz, majd az éjszaka során tovább imádkoznak. A böjtölés nem kötelező a várandós nők és kisgyermekes anyák, a gyermekek, az idősek, valamint a mentális betegségben szenvedők számára. Az önkéntesség, az adakozás és az igazságos, becsületes tevékenységek végzése helyettesíthető a böjt betartásával. 2020-ban a Ramadán hónapja 30 napig tartott, április 23-a és május 23-a közé esett.
Mint mindenre az év ezen szakaszában, a koronavírus a ramadán időszakára is jelentős hatást gyakorolt, így a vallás 1400 éves történetében példátlan korlátozások bevezetése mellett kényszerült a közel kétmillió hívő megtartani azt.
A fő probléma a ramadán közösségi rituálé jellegében rejlik, hiszen a napi böjtöt megtörő vacsora és a közös imádságok során rengeteg ember zsúfolódik össze relatíve kis helyeken. Így a vírus egyre növekvő terjedésének megfékezésére számos muszlim állam zárva tartotta a vallás legszentebb helyeit: a mekkai nagymecsetet, a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet és a próféta medinai mecsetjét. A mecsetekben kizárólag az imámok tartózkodhattak, akik a védelmi előírásoknak megfelelően maszkban vezették az imát, miközben azt a televízióban élőben közvetítették.
Marokkóban elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat, melynek biztosítására egy fatvát, vagyis kötelező érvényű vallási rendeletet adott ki a helyi Ulémák Tanácsa. Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában, Joko Widodo elnök felszólította az embereket, hogy dolgozzanak és imádkozzanak otthon, hiszen itt több mint 8200 vírusfertőzöttet regisztráltak. Míg a Sri Lanka és Bangladesh kormányai teljeskörű zárást rendeltek el az összes mecsetre és egyéb vallási intézményre. Pakisztán pedig ugyan rendelt el korlátozásokat, de elsősorban a fogyasztás ünnepét jelentő ramadán alatt bejövő bevételek kiesése miatt aggódik.
Így minden muszlim országban különös egyveleget képezett a több ezer éves vallási hagyományok és a modern kor járványa által okozott rendszabályok összefonódása.

Írta: Györgyi Dominika és Haiszky Edina Julianna

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő nők süteményestálat visznek a fejükön az iszlám szent hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepre az iraki Bászrában 2020. május 22-én.
(Forrás: MTI/AP)

Európa a szélsőséges ideológiák árnyékában

Május hetedikén kezdődött meg Oslóban a huszonkét éves norvég fiatalember, Philip Manshaus tárgyalása, amit koronavírus-járvány miatt az újságírók és érdeklődők online követhettek. A vád gyilkosság és terrorcselekmény.

Manshaus augusztusban először a tizenhét éves mostohanővérével végzett (akit kétéves korában fogadott örökbe családja Kínából), majd a lakhelyéhez közeli Al-Noor Iszlám Központhoz ment és az ott tartózkodó személyekre nyitott tüzet. A mecset igazgatója elmondta, az elkövető sisakot és testpáncélt viselt, több lövést is leadott, mielőtt a lefegyverezték volna, melyben hatalmas szerepet vállalt az egykoron a pakisztáni légierőnél szolgáló nyugdíjas katonatiszt, Mohammad Rafiq is, aki a szemtanúk szerint, rávetette magát az elkövetőre és kicsavarta kezéből a fegyvert, ezzel elejét vette a további vérontásnak.

A vádlott ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt, de az ellene felhozott vádakat nem tagadta, Annika Lindstorm bírónőnek azt mondta, tettével „sürgősségi igazságszolgáltatást” végzett Norvégia védelmében, szerinte nem volt más választása, ezért nem ítélhető el az elkövetett bűncselekményekért. A tárgyalás további menetében hosszasan beszélt különböző homofób és antiszemita összeesküvés-elméletekről. Elmondása szerint a inspirációt a christchurch-i mecsetek elleni merényletből merítette, ahol összesen 51 személy vesztette életét (az elkövető még márciusban a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát), majd hozzátette azt kívánja, bárcsak jobban megszervezte volna akcióját, de egyúttal büszke rá, hogy volt alkalma harcolni. A norvég törvények értelmében tettéért (Breivikhez hasonlóan), legfeljebb 21 év börtönbüntetést kaphat.

Mindeközben Németország terroszervezetként ismerte el a libanoni síita Hezbollah politikai és katonai szárnyát, ezzel együtt pedig betiltotta minden tevékenységét az összes tartományban. A német rendőrség és belügyminisztérium kiadott nyilatkozata szerint, négy a szervezethez köthető mecset és kulturális központ épületében tartottak házkutatást, továbbá vezetők és a pénzügyeket intéző személyek magánlakásán úgyszintén.

A Hezbollah betiltását, az Egyesült Államok és Izrael kitartó kampánya előzte meg, aminek következtében, már tavaly decemberben a Bundestag engedélyt adott a szükséges lépések megtételére. A libanoni szervezet hosszú ideje nyíltan buzdít Izrael állam elpusztítására és megkérdőjelezi létezéshez való jogát. Heiko Maas mikroblog bejegyzésében felhívta figyelmet síita radikálisok rakéta arzenáljának folyamatos fejlesztéseire, és az általa kiváltott fenyegetésre, hozzátéve Németország a törvény erejével fog fellépni Hezbollah terror- és bűncselekményeivel szemben.

A tiltás értelmében, büntethető a szervezettel kapcsolatos szimpátia nyilvános kifejezése az állam egész területén, ezentúl támogatóik (megközelítőleg ezer aktív tagot tartanak nyilván a német szervek), nem használhatják a libanoni milícia jellegzetes zöld sárga zászlóját sem. Egyúttal, lehetővé vált a hatóságok számára, hogy hatékonyabban lépjenek fel a kiterjedt nemzetközi tevékenységükre Németországot eddig, egyik európai bázisukként használó iszlám radikálisok ellen. Ahogy Islam Ralph Ghadban politológus fogalmazta meg a német közszolgálati csatornának: „Németország elképesztően fontos a Hezbollahnak, mert Németország a pénzmosás Eldorádója”.

A németek fellépését az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia is üdvözölte, nyilatkozataikban a többi európai országot is hasonló döntés meghozatalára bátorítják, melyre elsőként az osztrák kormány válaszolt. Ausztria történelmi felelősségét is említve Izrael államával szemben, Bécsben olyan javaslatot fogadtak el, amely egységesen arra szólítja fel az Európai Uniót, hogy ítéljék terrorista szervezetnek a Hezbollahot.

Írta: Hende Olivér

Gépfegyveres rendőrök egy rajtaütés helyszínén Berlinben 2020. április 30-án, miután a német kormány betiltotta az Irán által támogatott, Hezbollah radikális libanoni síita szervezet működését Németország területén. A német rendőrség öt helyszínen hajtott végre házkutatásokat a Hezbollah militáns csoporthoz köthető szervezetek ellen.
(Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan)

David Icke és az összeesküvés-elméletek modern egyháza

„Az összeesküvés-elmélet a közösségi média információtengerében élő ember egyik eszköze, amellyel kielégítheti a világ megértése iránti igényét” – fogalmaz Demeter András politikai pszichológus a Mindset Pszichológia hasábjain. A szakértő kiemeli, hogy az összeesküvés elméletekben való bízás voltaképp már a hit és a dogmatikus nézetrendszer vallásos jellegét ölti magára. Nem csak ő gondolja így: Charlotte Ward 2011-ben cikket publikált a Journal of Contemporary Religion nevű magazinba, melyben úgy fogalmazott létrejött egy trend, egy úgynevezett „konspiritualizmus”, mely sokak által követett szereplőket és tisztelt személyeket egyaránt bevonz és már-már vallásos jelleget ölt.

David Icke 1952-ben született Leicesterben. Karrierjét labdarúgóként kezdte, ám karrierje egy balesetet követően 1973-ban kettétört. Icke ezt követően könyveket kezdett írni, valamint a brit zöldpárt tagja lett, ahonnan később kizárták adócsalás miatt. Az emberek 1991-ben figyeltek fel rá igazán először az Egyesült Királyságban, amikor is egy televíziós beszélgetőműsorban Sir Terry Wogan műsorvezetőnek azt állította ő az új messiás. Feltételezhetően ez jelentette az immáron „konteópápaként” ismert Icke új karrierjének kezdetét. Az író előadásokat is tartott, korábban Magyarországon is járt. Előadása az ELTE-ben lett volna megtartva, azonban a professzorok tiltakozását követően a program a Lurdy Házba került át.

A „konteópápa” a koronavírus-járvány alatt került célkeresztbe, amikor is egymás után tiltotta le programjait, valamint videóit a Facebook, a YouTube, a Twitter és a Spotify. Ennek oka, hogy Icke párhuzamot vont az 5G-rendszerek, valamint a járvány között, mely a brit törvények értelmében álhírterjesztésnek bizonyult és komolyan büntetendő – csak úgy, mint hazánkban. A videó eredményeképp Európától Új-Zélandig 5G-tornyok rongálásába kezdtek a konteóelméletek hívői, mely komoly anyagi károkat okozott. A BMJ Global Healt szaklap publikációja szerint ugyanakkor a tiltások ellenére a problémás tartalmakat már több mint 62 milliószor tekintették meg a netezők, ráadásul a közösségi felületekről történő eltávolításokkal csak bátorítják és igazolják a feltételezett összeesküvés-elméleteket. Vajon, hogy Demeternek és Wardnak lesz-e igaza, és például Icke tényleg egy új messiássá tud válni, vagy a letiltott profil 770 ezer követője idővel megfeledkezik róla – mint tette ezt eddig számos másik így járt hírességgel – csak az idő fogja megmondani.

Írta: Gönczi Róbert

 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, az oltások, az 5G ellen, a szabadságért tüntetők egyikét őrizetbe veszik rendőrök a londoni rendőrség központja, a Scotland Yard előtt 2020. május 2-án. A korlátozások többek között a lakhelyelhagyásra, a gyülekezésre és az egymás közötti távolság tartására vonatkoznak.
(Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Tragédia Ugandában

Afrika történelmének eseményeit nagyban befolyásolta a kereszténység, mivel a kontinensen hamarabb megjelent, mint az iszlám vallás. A keresztény vallásnak köszönhetően több országban is fejlődött az oktatás, az emberek életkörülményei, a szociális helyzet és az egészségügy is. Egy kutatás szerint a kontinensen, a XX. század legelején még csak 10 millió keresztény élt, azonban ez a szám az 1970-es évekre 143 millió főre emelkedett, a XXI. században pedig már háromszorosára nőtt a számuk. Szerencsére több olyan afrikai ország is van, ahol a keresztényeknek rendkívül jó helyzetben vannak, hiszen nem éri őket durva agresszió, diszkrimináció. Több helyen azonban nem ez a helyzet.

Uganda (hivatalos nevén Ugandai Köztársaság) Kelet-Afrikában található. Vallási megosztását tekintve 41.9%-ban római katolikus, 42 % százalékban protestáns és csak 12%-ban muzulmán. Ahogyan a számok is mutatják, a keresztények helyzete itt sokkal jobb, mint pl. a Száhel-övezet országaiban, ahol a vallási ellentétek rendszeresen fizikai összecsapások vagy polgárháború formájában nyilvánulnak meg. Az országban tartózkodó muszlimokról közölt számadat feltételezhetően nem hiteles, ugyanis a jelenlétük sokkal nagyobb, mint a számarányuk. A keresztény többségű területeken is találhatóak mecsetek, ezenkívül a muszlimok is igyekeznek hívőket toborozni különböző plakátok, szórólapok segítségével. Az ország minden negyedik lakosa protestáns, többek között baptista, adventista vagy pünkösdi-karizmatikus. Uganda alkotmánya és más törvények előírják a vallásszabadságot, beleértve a hit terjesztését és egyik vallásból a másikba való megtérés jogát is.

Azonban 2020. májusában egy tragikus eset történt Mbaleben, Uganda negyedik legnagyobb városában. Egy muzulmán férfi saját lányát égette meg szándékosan, hiszen a lány keresztény hitre szeretett volna áttérni. Mikor az édesapja meghallotta, hogy a lány elfogadta Jézust, mint a Megváltót és beszélt az üdvösség útjáról, az apa dühében elkezdte verni, valamit némi tüzelőanyaggal megégette saját lányát. A 24 éves Kyomuhendo segítség kiáltását a szomszédban élő keresztények hallották meg, és segítettek a lánynak megszabadulni dühöngő apjától.  A lányt súlyos égési sérülésekkel, zúzódásokkal szállították be Mbale kórházába.

Írta: Németh Csenge

További felhasznált irodalom: MILES, Carrie A.: The Church versus the Spirit: The Impact of Christianity on theTreatment of Women in Africa. In: SSSR/ASREC 2007, ASREC/ARDA Working Paper Series.

 

Hívők énekelve várják Ferenc pápát az ugandai fővárosban, Kampalában 2015. november 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)

Feltámad az ISIS?

Március óta Irak északi és Szíria északkeleti részén egyre gyakoribbá váltak az Iszlám Állam támadásai. Havonta 4-5-ről (mely heti egyet jelentett) 20-ra emelkedett az ISIS-hoz köthető incidensek száma. Főként a helyi kijárási korlátozások miatt járőröző rendőrök és katonák kerültek a célkeresztbe, de közigazgatási egységeket is ért öngyilkos merénylet. Jelentések szerint Irakban jelenleg is 2500-3000 ISIS-harcos tartózkodik.

Az Iszlám Állam kihasználva, hogy az utóbbi időben nem követte akkora figyelem a tevékenységét lényegében újraépítette önmagát. A koronavírus-járvány miatti káosz megfelelő alkalmat nyújtott erre, ugyanis minden ország a járványkezelésre összpontosított, így a szíriai konfliktus résztvevői is, akik mind az ISIS ellen folytattak harcot.

A legnagyobb port kavaró esemény ugyanakkor nem Irakban vagy Szíriában történt, hanem Kabulban, Afganisztán fővárosában. Május 12-én fegyveresek támadtak meg egy kórházat, ahol szülészeti osztály is üzemelt. A támadásban legalább 16-an vesztették életüket, köztük kettő újszülött is. Ugyanezen a napon egy temetésen robbanómellényes merénylet is történt a fővárosban, ami 24 életet követelt. Válaszul az afgán kormány elrendelte a fegyveres csoportok elleni fellépés folytatását. Az események összefüggésben lehetnek az afgán kormány egy nappal korábbi közleményével, amely szerint őrizetbe vették az ISIS legfontosabb vezetőit.

A Fülöp-szigeteken további fellendülés figyelhető meg az Iszlám Állam tevékenységében. Mindanao szigetén az előző hónaphoz hasonlóan összecsapások történtek májusban is a milicisták és a hadsereg között, bár a halottak száma meglehetősen kevesebb, mindösszesen kettő. Ami azonban aggasztóbb, hogy egyre sikeresebb a helyi Iszlám Államhoz hűséges fegyveres csoportok toborzása, létszámuk folyamatosan növekszik.

A május 18-i héten olyan feltevések kaptak szárnyra, amely szerint a szindikátus több millió dollárnyi Bitcoin-t vásárolt. Azonban ezek az információk végül tévesnek bizonyultak, csak  a média fújta fel Hans-Jakob Schindler szavait.

Írta: Patocskai Péter

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet magukat az afgán hatóságoknak megadó harcosainak hozzátartozói Dzsalálábádban arra várnak, hogy átadják őket pakisztáni rokonaiknak 2020. január 9-én. Az afgán hatóságok Afganisztánban tartózkodó dzsihadista pakisztáni milicistákhoz tartozó 50 nőt és 76 gyermeket telepítenek vissza Pakisztánba.
(Forrás: MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

Koronavírus és az egyházak – Dél-Korea

Dél-Korea a koronavírus-járvány kitörése óta körülbelül 11 ezer beteg személyt tart nyilván. A megfertőzöttek aránya február végén ugrásszerűen megnőtt, amelyet a Sincshonji Jézus Egyház működésével hoznak összefüggésben.

Az 1980-as évek elején, Lee Man-hee által alapított egyháznak hozzávetőlegesen 120 ezer követője van szerte a világon. A Sincshonji Jézus Egyházat sokan inkább szektának tartják, mint valódi egyháznak, működése körül számos titok van, és az elmúlt évek során több botrányban is érintettek voltak. A járvány kitörésekor Kína után Dél-Korea számolta a legtöbb fertőzöttet, az esetek feléhez pedig köthető volt a Man-hee vezette egyház, ugyanis a fertőzött személyek továbbra is részt vettek az istentiszteleteken, tovább terjesztve ezzel a vírust. Szöul önkormányzata felkérte az ügyészeket, hogy az együttműködés hiánya és a vírusban elhunyt betegek miatt gyilkosságért is emeljenek vádat Man-hee ellen. Lee Man-hee nyilvános sajtóeseményen kért bocsánatot elsősorban az egészségügyben okozott károkért, elismerve ezzel felelősségét.

A Koreai Köztársaság kormánya által hozott rendelkezéseinek (nagy számú vírustesztek elvégzése és a nyomonkövetés) köszönhetően a COVID19 lényegében kevés halálos áldozatott szedett az országban. A korlátozó intézkedések eredetileg május 5-ig álltak fenn, de a kormány engedményeket tett már április végétől az egyházak újranyitásában és sportesemények megrendezésében. Az istentiszteleteket csökkentett létszámban, az óvintézkedéseknek megfelelően kell továbbra is megtartani. Az Onnuri templomban, amely Szöul egyik legnagyobb temploma például online bejelentkezéssel helyjegyet kell váltani az istentiszteleten való részvételhez.

A vírusos esetek száma azonban május közepére újból növekedni kezdett, így az egészségügyi miniszter főleg a főváros vonzáskörzetében újbóli korlátozásokat vezetett be, a tervek szerint június 14-ig. A vallási létesítményeket ezúttal nem zárták be, csupán felszólították az egyházak vezetőit az óvintézkedések szigorú betartására.

Írta: Ács Nóra

 

Védőmaszkot viselő hívők hallgatják a húsvéti istentiszteletet a szöuli Joidói teljes evangéliumi templomban 2020. április 12-én.
(Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

Iszlamista támadások Afrika-szerte

Május 28-án terrortámadás történt a mozambiki Cabo Delgado provinciában található Macomia városában.  Beszámolók szerint a támadás több órán keresztül tartott, és a város kormányzati épületeinek nagy része elpusztult. A várost és a környező falvakat érő támadások miatt a lakosság nagy része elmenekült a területről.  A támadást végül a mozambiki hadsereg, egyéb katonai erőkkel visszaverte. A térség már régóta áll a különböző iszlamista fegyveres csoportok célkeresztjében, ezt jelzi a különböző típusú fegyveres támadások magas száma is a régióban.

Május 21-én a nigériai Adara etnikum ellen újabb fegyveres támadásokat hajtottak végre ismeretlen iszlamista fegyveresek. A támadás során 20 ember vesztette életét, többen megsérültek, illetve eltűntek.  Az esettel kapcsolatban az etnikumot képviselő szervezet vezetője Awemi Dio Maisamari közleményt adott ki, amelyben részletesen bemutatja a 2020-as év kezdete óta az adarákat érintő terrortámadásokat.  A közzétett adatok szerint a térségben január óta a térségben 63 terrortámadás történt, amelyeknek köszönhetően 107 ember elhunyt, 66 nőt elraboltak váltságdíjért, valamint 32 falu pusztult el teljesen.

A nigériai hadsereg 241 túszt szabadított ki a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fogságából. A hadsereg közlése szerint a műveletek az ország északi részén található Borno állambeli Gamboru régióban zajlottak.  A szóvivők közlése szerint az akció során a hadsereg nem szenvedett veszteséget, de a mentőakció közben a katonák 14 Boko Haram fegyveressel végeztek.

Jelentések szerint az Iszlám Államhoz köthető fegyveresek május 29-én legalább 57 emberrel végeztek a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részében található Ituri tartományban. A nyilatkozó szemtanúk a támadásokat 2 terrorszervezethez, az Ugandából elüldözött ADF-hez, illetve az Iszlám Államhoz köthető MTM-hez kötik.  Az ENSZ szakosított szervének jelentése szerint az év kezdete óta több mint 250 ezer ember, zömében nők és gyerekek menekült el Ituri tartományból.  Az 1990-es években ugandai muszlim lázadók által alapított ADF Ituri provincia mellett az Északi Kivu provinciában is aktív. Május 19-én Beni városa mellett támadtak meg, egy nagyrészt keresztények lakta falut. A több órás támadásban 6 személy vesztette életét, köztük egy 9 éves kisgyerek.  A támadás hatására 470 család hagyta el a falut és menekült a közeli Beni városába.

Május 27-én jelentette be a Burkina Faso-i hadsereg, hogy egy az Elefántcsontparti hadsereggel végrehajtott rajtaütés során elfoglaltak egy iszlamista katonai bázist. A két országot elválasztó folyóról Comoe névre keresztelt hadművelet során a csapatok egy Burkina Faso déli részén Alidougou-ban található bázisra csaptak le.  A bejelentés szerint a 2 ország csapatai 8 iszlamista harcossal végeztek, további 38-at pedig elfogtak.

Május 29 és 30 között Burkina Faso-ban 3 iszlamista terrortámadás került végrehajtásra, amik során 50 ember vesztette életét. Május 29-én a Mali határhoz közeli Lorum provinciában iszlamista fegyveresek támadtak egy csoport kereskedőre. A támadás során 15 ember vesztette életét. Május 30-án a keleti Kompienga régióban, motorokon érkező fegyveresek végeztek 25 emberrel egy marhavásáron, szintén aznap az északi Sanmatenga provinciában a fegyveresek egy segélyszállítmányokat szállító konvojra nyitottak tüzet. Az akcióban 5 katona és 5 civil vesztette életét.

Írta: Párducz Árpád

A biztonsági szolgálat tagjai járőröznek Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban 2018. március 5-én. Három nappal korábban az al-Kaida terrorszervezet mali ágának fegyveresei a főváros központjában megtámadták a nyugat-afrikai ország hadseregének főparancsnokságát, továbbá a francia nagykövetséget és a Francia Intézetet. A támadásokban legkevesebb tizenhat ember, köztük a nyolc támadó életét vesztette. A száheli ország azóta küzd kiemelten az iszlamista csoportok ellen. (Forrás: MTI/EPA/Legnan Koula)

A hindu nacionalizmus májusi eseményei

A Tablighi Jamaat elleni fellépések májusban is folytatódtak. A muszlim tömegmozgalom dél-nizamuddini vezetőjét, Muhammad Saad Khandalwit még áprilisban letartóztatták, vele szemben az indiai Központi Nyomozó Iroda (CBI) jelenleg is vizsgálatokat folytat, nem csak a Tablighi Jamaat tömegeket megmozgató ünnepségének a korlátozások ellenére való megtartása, hanem feltételezett sikkasztás miatt is. A Delhi Nizamuddin negyedében tartott eseményen részt vevők közül mintegy 3300-at az előírt két hétnél tovább, több mint negyven napig karanténba zárva tartottak, illetve az elmúlt napokban 2550 Tablighi Jamaat tagot tiltottak el az Indiába való belépéstől az elkövetkező tíz évre. A tömegmozgalom tagjainak visszatartása az esetleges későbbi szankciók, ítéletek meghozását is elősegítette volna: a Bharatiya Janata kormánypárt minisztere, Ajay Nishad szerint a Tablighi Jamaat többhetes ünnepén résztvevőket terroristaként kellene kezelni az új típusú koronavírus elterjesztéséért és egy helyi gócpont kialakításáért. Az események alakulásával kapcsolatban azonban a kormánypárt politikusa Mukhtar Abbas Naqvi is felszólalt. Szerinte, bár a Tablighi Jamaat tettére nincs bocsánat, az eseményen részt vevő párezer muszlim miatt nem szabad az egész indiai muszlim társadalmat hibáztatni.

A muszlimok mellett a hindu nacionalisták a keresztényekkel szemben is újra felléptek. Május elején két hindu pap és kísérőjük esett áldozatul egy csoportnak, amely miatt a rendőrség mintegy 100 embert előállított. A napokkal később a Bharatiya Janata egyik képviselője, Rakesh Sinha szerint azonban a lincselés előkészítői keresztények is lehettek, hiszen egy ilyen méretű csoportos támadás előkészületeket, és megszervezettséget igényel. Az esetről készült képek, videók felkerültek az internetre, ahol ennek kapcsán a keresztényellenesség a virtuális térben is újra fellángolhatott.

Írta: Fuksz Emese

India más államaiból érkezett, Mumbaiban dolgozó, de hazafelé tartó vendégmunkások várják, hogy felszálljanak egy távolsági buszra Mumbai legnagyobb szegénynegyedében 2020. május 22-én. Indiában ezen a napon rekordot döntött az új fertőzöttek számának napi növekedése, az utóbbi 24 órában 6088 új esetet regisztráltak. A hatóságok május 4-tõl kezdték el a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat enyhíteni, így vendégmunkások milliói keltek útra.
(Forrás: MTI/AP/Rafik Makbúl)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Afrika, az etnikailag, nyelvileg és vallási szempontból rendkívül tagolt rejtélyes kontinens ritkán kerül a magyar emberek érdeklődésének középpontjába. Jelen cikkemmel részben az a célom, hogy némileg közelebb hozzak az olvasókhoz egy főleg Afrikához kapcsolódó biztonságpolitikai kérdést. A kontinensen gyakorta zajlanak fegyveres összecsapások, amelyeknek sajnos nem egy esetben nem csak elszenvedői, hanem közvetlen résztvevői a gyerekkatonák is: az ő szerepüket szeretném kicsit körbejárni.

Az UNICEF égisze alatt megszületett fokvárosi definíció értelmében gyerekkatona minden 18 év alatti személy, aki reguláris vagy irreguláris fegyveres erőkben szolgál. Ez azonban nem tesz különbséget a fegyverviselő és a fegyvertelen feladatkört ellátó kiskorúak között, valamint az önként belépett és a kényszerrel besorozottak között sem, ilyen szempontból csonka definíciónak tekinthetjük. Hozzá kell tenni, hogy bár az általánosan elfogadott álláspont szerint 18 év a korhatár, a vádak mégis olyan fiatalkorúak ellen is érvényesek, akik 15 és 18 év között vannak, mivel Afrika több országában az említett 15 év a felnőtté válás „hivatalos” korhatára, míg máshol egyszerűen nincs számszerűsítve, az egyén fejlettsége határozza meg, mikor válik a közösség teljes jogú tagjává. Így fontos leszögezni, hogy az afrikai hagyományok, értékek és szokások alapvetően máshogy határozzák meg a gyermekkort, a felnőtté válást vagy akár az állami berendezkedést, mint a nyugati országok. A kettő emiatt nem tökéletesen összehasonlítható. A gyarmati sorból való felszabadulás számos állam esetében csak a XX. század második felében történt meg, melynek következtében gyakorlatilag még nem volt idő olyan államszerkezetet kiépíteni, ami a modern állam eszközeivel hatékonyan helyettesíteni tudná a törzsi berendezkedést. Fontos azonban, hogy Afrika esetében nem feltétlenül alkalmazható minden európai vagy amerikai módszer közvetlenül, hiszen egy alapvetően merőben máshogy fejlődő és működő térségről beszélünk. Nehéz például úgy demokratikus államot kiépíteni, ha a gyarmati sor után katonai diktatúrák következtek, majd ezek leáldozásával továbbra sincs semmilyen tapasztalat vagy alap a demokrácia kialakításához. Ez állandósuló törzsi vagy etnikai konfliktusokhoz vezet, főleg azokban az esetekben, ahol az államhatárokat az egykori gyarmattartók nem az évszázadok alatt kialakult törzsi határok mentén húzták meg.

A gyerekkatonákkal való összefüggésben fontos megemlíteni a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt 1989-ből, illetve az afrikai chartát (African Charter on Rights and Welfare of the Child) 1999-ből. Nemzetközi szinten tehát körülbelül az 1990-es évek közepe óta foglalkoznak a kérdéssel.

A nemzetközi jog értelmében mindenkit megillet a „boldog gyermekkor”, ez az elv azonban a gyerekkatonák esetében súlyosan sérül, így természetesen a nemzetközi közösség erősen megkérdőjelezi az alkalmazásukat. Az említett egyezmények értelmében a gyerekkatonaság gyermekmunkának tekintendő, a legrosszabb fajtából, nagyjából a kiskorúak szexuális munkára való kényszerítésével egyenértékű.

A történelem során nem most először alkalmaznak gyermekeket ilyen célokra, azonban a nemzetközi jog fejlődésével, a globalizációval, illetve a fejlődő biztonsági tanulmányokkal összefüggésben egyre fontosabbá válik ennek a kérdésnek a kutatása. Gyermekek esetében különösen fontos, hogy életük korai szakaszában milyen impulzusok érik őket, milyen tapasztalatokat szereznek a világról, milyen kép alakul ki bennük az őket körülvevő környezetről, ez ugyanis sok esetben megmásíthatatlanul befolyásolja a felnőttkori világnézetüket is. Ez könnyen újraindíthatja a konfliktust, hiszen az ilyen körülmények között felnőtt gyermekek nem ismernek mást a saját világukon kívül, így nem is tudnak kitörni belőle.

Dél-szudáni gyerekkatona hivatalos egyenruhában (Forrás: TakePart)

A gyerekkatonákat elsősorban bukott államokban, gerilla hadviselés során vetik be. Terrorszervezetek, lázadó csoportok, de akár kormánypárti szerveződések is élhetnek ilyen módszerekkel. Graca Machel jelentése, a Machel- report alapján azt mondhatjuk, a világ számos pontján, Afrika mellett Ázsiában és akár Dél-Amerikában is megfigyelhető a jelenség. Jelenleg én elsősorban azért szeretnék Afrikára koncentrálni, mivel a kérdéskör elsősorban az afrikai posztkoloniális államokban játszik fontos szerepet, ahol minden lehetséges eszköz bevetése, minden norma mellőzése is bekövetkezhet egy- egy regionális vagy államok közötti konfliktusban.

Lényeges megemlíteni, hogy a gyerekkatonák életkörülményeikből fakadóan összefüggésben állnak a terrorizmus és a klímaváltozásból is fakadó migráció problémakörével. Főként előbbi két ok indukálja a gyermekek bevonását a különféle fegyveres cselekményekbe, míg utóbbi oknál érdemes figyelembe venni, hogy a terrorszervezetek felnőtt tagjaihoz hasonlóan az esetlegesen más országba bevándorló gyermekek is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, amennyiben nem kapják meg a szükséges segítséget és rehabilitációt, ami a társadalomba való reintegrációhoz szükséges lenne számukra.

Jogi vonatkozása is van a problémának, nevezetesen, hogy a gyermekek felmenthetők-e, avagy büntethetők-e ilyen mértékű súlyos cselekedetekkel összefüggésben, amiket többnyire nem önként, vagy nem szabadon mérlegelhető lehetőségek között választva követtek el. Bizonyos szempontból a felbujtóknak sokkal súlyosabb tettek “száradnak a lelkükön“, hiszen a gyilkosságok, rablások, terrorcselekedetek mellett a konkrét elkövetőt, a gyerekkatonát pszichológiailag egy életre megnyomorítják.

A gyerekkatonaságnál fontos vizsgálni a pszichológiai hátteret is. Számos esetben elárvult gyermekekről van szó, akik feljebbvalójukban látják a követendő példát, azt az alakot, akinek mindennél jobban szeretnének megfelelni. Mivel minden tekintetben a feljebbvalójuknak vannak kiszolgáltatva, önálló, független véleményt nehezen alkotnak. Ugyanígy a rokonok, idősebb barátok is meghatározó szerepet töltenek be. Előfordul, hogy egy fiatalabb gyermek az idősebb testvérei vagy ismerősei kényszerítésére lép be egy fegyveres szervezetbe.

Ezzel együtt természetesen nem elfelejtendő, hogy sok esetben tudatmódosító szerekkel vagy egyszerűen erőszakkal veszik rá őket az együttműködésre. Előbbi esetben groteszk módon az őket kényszerítő emberektől válnak függővé, hiszen máshogy nem tudnák beszerezni az anyagokat, szereket, amikre már jó előre ráfüggtek.

Pontos számok nem állnak rendelkezésre azt illetően, napjainkban hány gyermek áll fegyveres szervezetek kötelékében, hiszen vagy nem létezik nyilvántartás a tagokról, vagy nem teszik azt hozzáférhetővé. Leginkább a demográfiai adatok alapján lehet tehát becsléseket tenni, jelenlegi álláspont szerint a világban néhány tízezer gyerekkatona lehet szolgálatban. Főleg a menekülttáborokban és a nagyon szegény régiókban élő gyermekek vannak kiszolgáltatott helyzetben, előbbi esetben távol az otthonuktól, adott esetben a családjuktól, hiszen a nyitott táborokból könnyű elrabolni a gyermekeket anélkül, hogy az rövid időn belül bárkinek feltűnne. Főként a hosszabb konfliktusok esetén vonódnak be gyermekek, mivel alapvetően ők adják a legtöbb afrikai társadalom 40-50%-át, így hamar képbe kerülnek, amikor az elhúzódó konfliktusban egyre fiatalabb korosztályok felé kell fordulni. Ez már hagyományos háborúkban, például a második világháborúban is megfigyelhető volt, ahol az utolsó években már egyre fiatalabb fiúkat küldtek a frontra.

A gyermekeket alapvetően könnyebb irányítani, így a szervezetlen, ideológiailag nem megalapozott, konkrét célt vagy tervet nélkülöző szervezetek számára egyszerűbb fiatalkorú katonákat alkalmazni, mint felnőtteket meggyőzni/kényszeríteni a kívánt magatartásra. Mivel kevésbé fejlett a félelemérzetük és a felelősségtudatuk, gátlástalanabbak tudnak lenni a felnőtt harcosoknál, hiszen sokszor fel sem fogják tetteik valódi súlyát, nem gondolnak bele, hogy a felettük álló felnőttön kívül bárki mástól várhatnának ezért büntetést. Gyakran semmilyen kiképzésen nem vesznek részt, mivel szinte korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre, könnyű pótolni őket, így tehát a hosszú és adott esetben költséges kiképzés elkerülésével a minőség helyett a mennyiség elve érvényesül.

A gyermekek katonává való beszervezése többféle módon történhet, az esetek körülbelül 25-50%-ban egyszerűen elrabolják őket. Máskor az elárvult gyermekek gyakorlatilag ellenkezés nélkül tartanak a fegyveresekkel, mert szüleik, rokonaik nélkül nem boldogulnának. Számos afrikai országban egyszerűen nem létezik szociális ellátórendszer, vagy annyira fiatal gyermekekről van szó, akik nincsenek tudatában a közvetlen környezetükön túli világnak. Gyakran racionális megfontolás képezi az önkéntes csatlakozás alapját, egyszerűen az élelem, ellátás reményében adják fel a szabadságukat, ez különösen annak tudatában érthető, hogy több afrikai országban a lakosság fele-háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él. Ezzel összefüggésben vannak azok az esetek, amikor, főleg lányok esetében, a szülők pénzért vagy némi élelemért cserébe eladják gyermekeiket.

A fiúkat egyaránt használják közvetlen harcokban, öngyilkos merényletekben és kémkedésre is, míg lányok esetében a kémkedés és ez utóbbi mellett a szexuális szolgáltatások az elsődlegesek. A gyerekkatona szóról általában fiúkra asszociálunk, a lánygyermekek többnyire kikerülnek a látótérből. Ennek ellenére a lánygyermekek szerepe sem elhanyagolható, egyrészt a közvetlenül őket ért atrocitások (főként szexuális bántalmazás) miatt, másrészt pedig mert az ő „segítségükkel” 1-1 hosszabb ideig fennálló szervezet képes arra, hogy a toborzás háttérbe szorításával, a szervezet kötelékén belül termelje ki az utánpótlást, az így született gyermekeknek konkrétan esélyt sem adva arra, hogy legyen a világról másmilyen elképzelésük.

Mivel a gyermekek a harccal töltött évek során kimaradnak az oktatásból, így még ha ki is szabadulnak a fegyveres erők kötelékéből, nem, vagy csak nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba. Különösen igaz ez abban az esetben, ha más országban kell újrakezdeniük az életüket, ahol nem tudnak a család, a közösség megtartó erejére támaszkodni. Ezt nehezítik az esetleges függőségek, illetve traumák, a magukkal cipelt szörnyű emlékek. Előfordul, hogy bár van családjuk, nem fogadják őket vissza, például a terhes vagy kisgyermekes lányokat elutasítja a közösségük, mintegy az ő hibájukként elismerve a kihasználásukat.

Gyerekkatonák előfordulnak többek között például Dél-Szudán, Ruanda, Uganda, Niger, Mali, Nigéria, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, Afrikán kívül pedig például Sri Lankán, Nepálban, Irakban, Iránban, Szíriában, Jemenben és Mianmarban. Számuk jelenleg több tízezerre tehető.

Gyermekkatonák teszik le a fegyvert egy ünnepélyes leszerelés és szabadon bocsátás keretei közt Jonglei államban, Dél-Szudánban, 2015. febr. 10. (Forrás: Sebastian Rich/Corbis/AP Images)

A Kongói Demokratikus Köztársaságban többnyire önkéntes csatlakozásról beszélhetünk, amire több ok is van. Egyrészről a szegénység, a kilátástalanság, a munkanélküliség, az éhezés, a családban vagy az állami hatóságoktól elszenvedett bántalmazás, a bosszúvágy és a biztos megélhetés keresése is állhat az önként jelentkezés hátterében. Gyerekkatonának lenni azt jelenti, van az embernek pénze, fegyvere, némi élelme és megbecsülése. Képes megvédeni magát, és ha szerencsés, egyre feljebb tud jutni a szervezet hierarchiájában, ami további előnyökkel jár. Látható a felsorolt okokból, hogy az „önkéntes” csatlakozás valójában több rossz opció közül a talán legkevésbé rossz. Gyakorlatilag nem beszélhetünk tehát érdemi választási lehetőségről.

Napjainkban már a nemzetközi közösség fokozott érdeklődésének és a nemzetközi jog fejlődésének, valamint természetesen lelkes civileknek köszönhetően létrejöttek szervezetek, amelyek a gyerekkatonák kiszabadításával, rehabilitálásával és a lehetőségekhez mérten a korábbi közösségükbe való reintegrálásával foglalkoznak. Jó példa erre a Warchild Organization a Közép-afrikai Köztársaságban. A terápia során pszichológiai segítséget kapnak, újraindul az oktatásuk, vagy ha idősebbek, valamilyen munkára való képzésük, miközben sorstársaikkal élhetnek együtt. Utóbbi különösen fontos, hiszen így nem érzik egyedül magukat. A többi gyerekkatonával való megismerkedés miatt tudják, hogy nem csak nekik kell ilyen problémákkal megküzdeni.

Egykori gyerekkatona rajza (Forrás: War Child)

Bár a „hagyományos” értelemben vett gyerekkatonák esetében a rehabilitálás az elsődleges, sokukat egyszerűen börtönbe zárják, mert például egy terrorszervezetnek dolgoztak, így veszélyesnek számítanak. Az egyéni körülmények így nem kerülnek mérlegelésre. Többnyire azonban elismerik, hogy jogi értelemben nem a gyermekeket kell büntetni, hanem azokat, akik erre kényszerítették őket, vagy legalábbis a lehetőséget nyújtották nekik. Főleg az ISIS esetében volt érezhető a megkülönböztetés több alkalommal is, hiszen őket egy nagyon veszélyes terrorszervezetnek tartják.

Összességében elmondható tehát, hogy a gyerekkatonaság egy rendkívül komplex probléma, a biztonsági, nemzetbiztonsági háttér mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a kérdés pszichológiai, jogi, etikai vonatkozását sem. A korábban említett klímaváltozással és a részben ebből fakadó migrációval összefüggésben a gyerekkatonák nem csak a saját régiójukban maradnak megoldandó problémák, hanem akár olyan államokban is felütheti a fejét a jelenség némely következménye, ahol korábban abszolút nem volt napirenden a téma. Többek között emiatt is fontos azoknak a szervezeteknek a munkája, amelyek azért küzdenek, hogy a probléma helyi szinten legyen megoldva. Ami pedig még a felelősségre vonás során sem elfelejtendő, hogy a nemzetközi jog értelmében minden gyermeket megillet a boldog gyermekkor.

Írta: Palkovics Dóra

További felhasznált források:

https://kki.hu/assets/upload/Kulugyi_Szemle_2008_04_Gyerekkatonek_Afrikeban.pdf

https://www.hrw.org/topic/childrens-rights/child-soldiers

https://www.warchild.org.uk/what-we-do/protection/risks-for-child-soldiers-are-huge-and-the-effects-can-last-a-lifetime

https://www.warchild.org.uk/whats-happening/features/why-do-children-become-child-soldiers-armed-groups

https://www.hrw.org/news/2019/03/04/some-child-soldiers-get-rehabilitation-others-get-prison

https://www.hrw.org/news/2018/06/29/better-us-list-countries-using-child-soldiers

https://www.bbc.com/news/world-middle-east-24179084

https://www.usnews.com/news/best-countries/slideshows/5-most-notorious-african-warlords?slide=3

Beah, Ishmael: Gyerekkatona voltam Afrikában. Libri Kiadó, Budapest, 2018.

Napjaink köztudata szerint az orosz külpolitika földrajzi prioritásai számos területre terjednek ki a világon, melyek közül is a legfontosabb a szomszédos posztszovjet országok alkotta térség. Továbbá nagy jelentőséggel bír a gazdasági fő partner Európai Unió, a korábbi szuperhatalmi versenytárs Amerikai Egyesült Államok vagy a feltörekvő Kína. Ezek alapján a Balkán tehát nem tartozik szorosan az Oroszországi Föderáció elsődleges érdekeltségi területei közé, mégis időről-időre előtérbe kerül kérdése.

Ennek a periodikus megjelenésnek az oka a délkelet-európai térség múltjában keresendő. Számos történelmi esemény igazolja, hogy a balkáni országok helyszínként szolgáltak a nemzetközi közösség erőviszonyainak és a nagyhatalmak befolyási övezeteinek tisztázásához. Nincs ez másképp a 21. században sem, csak manapság a küzdelmeket már sokkal „csendesebben”, mondhatni kifinomultabb eszközökkel vívják egymással a felek.

A Balkán történelme során számos birodalomhoz tartozott, volt azok határvidéke, belső vagy belsővé váló külső területe, például a 17.századtól kezdődött meg az Oszmán Birodalom és az európai civilizációk küzdelme. Majd a 20.század elején az állammal vagy nemzeti identitással nem rendelkező népesség által lakott területekért indultak meg a harcok, melyek az első és második balkáni háborúban (1912 és 1913) csúcsosodtak ki. Ezt követően pedig az első világháború (1914-1918) során is folytak a harcok a balkáni befolyás megszerzéséért.

A befolyási övezetté válásában több ok közre játszik úgy mint, gazdasági, katonai, kulturális, vallási tényezők vagy a nemzetközi környezet a világhatalmi státusz demonstrálása. Jelenleg a legnagyobb terhet az 1990-es évek eseményei jelentik (belső és államok közötti konfliktusok) valamint a terület geopolitikai elhelyezkedése, melyet igen sok ország felismert már és igyekszik kihasználni. A Nyugat-Balkán azonban egy olyan térség, amely önálló nem képes kezelni és megoldani felmerülő problémáit. Például a kiéleződött a szembenállást Szerbia és Koszovó között, mivel Pristinában és Tiranában is – bár eltérő elkötelezettséggel de – felmerült egy Nagy-Albánia létrehozásának gondolata 2015-ben. Bosznia-Hercegovina törékeny stabilitását a három népcsoport közötti feszültség mellett, a korrupció elhatalmasodása veszélyezteti, míg a görögökkel vitatkozó Macedóniát a szlávok és az albánok közötti ellentét feszíti. Nem véletlenül hangzik el mostanában mind gyakrabban, hogy a Balkán újra puskaporos hordó lehet. Ezeknek köszönhetően a Balkán nemzetközi segítségre szorul, ezáltal pedig befolyásolhatóvá válnak államai. Napjainkban ennek a hatalmi játszmának az egyik legfontosabb szereplője pedig vitathatatlanul az Oroszországi Föderáció.

Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata

A Nyugat-Balkánt az európai kontinensen elhelyezkedő hat állam alkotja (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia), amelynek az európai integráció területébe nem tartoznak bele.

Ezzel párhuzamosan ha megnézzük a térképen az Oroszország által, az elmúlt tíz évben Európa irányába végrehajtott katonai és/vagy politikai megmozdulásait, akkor pozíciómegtartás és egy fokozatos előrenyomulás figyelhető meg ezen államok irányába.

A folyamat 2008-ban kezdődött, amikor Oroszország ugyan nem ismerte el Koszovó függetlenségét, de bizonyos fokú diplomáciai kapcsolatba lépett vele. A következő jelentős esemény . Illetve 2018-ban látott napvilágot az is, hogy orosz üzletemberek finanszíroztak NATO ellenes tűntetéseket Észak-Macedóniában a csatlakozás ellehetetlenítése érdekében. Végül pedig a legaktuálisabb esemény ami Oroszországot a Nyugat-Balkánhoz köti az az előbb említett pozícióerősítés Szerbiával. Moszkva igyekszik tehát balkáni befolyását úgy megtartani és növelni, hogy aktívan részt vesz a regionális konfliktusokban ,amellyel egyúttal éket ver a Nyugat és a balkáni államok EU-s integrációja közé.

Oroszország Nyugat-Balkánon való időnkénti megjelenése tehát egyértelműen az állami érdekek érvényesítéséhez és védelméhez kötődik. Így egészen biztos, hogy Moszkva akár rövid időtávlatban, akár hosszútávban gondolkodik, konkrét elgondolásokkal rendelkezik a térséget illetően.
Jelentőségteljességét Oroszország szemében a Nyugat-Balkán két dolognak köszönheti, egyrészt a geopolitikai elhelyezkedésének, hiszen ez a „kapu” a Nyugat felé az „Orosz Medvének”. Másrészt pedig az gazdasági érdekek amik a területen érvényesíthetők.  Ugyan kiemelt pozícióval rendelkeznek a balkáni államok a Kreml határon túli politikájában, a Föderáció mégsem tesz semmilyen, a helyi problémákat orvosolni igyekvő konkrét és nagyszabású lépést. Ez pedig annak köszönhető , hogy nem áll az érdekében a terület stabilizációja és béke kialakítása, sokkal inkább igyekszik a kialakult állapotot fenntartani, illetve a felmerülő lehetőségekkel a saját pozícióját erősíteni a térségben.

Ennek fő oka, hogy mint említettem az Oroszországi Föderáció számára a Nyugat-Balkán, elhelyezkedése végett egyfajta választóvonalként vagy kapuként funkcionálhat a nyugati hatalmakkal szemben. Itteni befolyása által rálátást nyer a „Nyugat” tevékenységére és közelebbről is összemérheti erejét vele, saját területeinek veszélyeztetése nélkül. Az orosz politikai vezetésnek az az előnyös, ha a térség megosztott, nem mennek végbe az EU-s és NATO-s csatlakozások, mert így egy belső állami és régiós konfliktusokkal fűtött területen, elegendő egy-egy szélsőséges nacionalista csoportot támogatnia, hogy a nyugatellenes és oroszbarát propaganda céltérjen a lakosság körében. Illetve ha nagyobb léptékben gondolkodunk és megnézzük a térképet, akkor kiderül, hogy a Balkán „birtoklása” elvezethet az orosz politikai vezetés egyik legnagyobb szabású tervének megvalósulásához. A régi birodalmi Oroszország határainak visszaállításához.

Oroszország fő célja tehát a Nyugat-Balkán államainak egy költséghatékony, a sikertelen EU-s  és NATO-s csatlakozások kudarcát ellentételező  oroszbarát alternatíva nyújtása. Amely egy sokkal nagyobb lélegzetvételű terv megvalósításának kisebb lépéseként tekinthető. A helyzetét pedig megkönnyíti számára ebben a hatalmai harcban, hogy számos történelmi szál, az ortodox vallás illetve a maga a szláv kultúra, amelyek összekapcsolják a két területet.

A nyugat-balkáni országok uniós integrációja (Forrás: EP/ MN-grafika)

Szerbia, mint Oroszország kapuja a „Nyugatra”

Az említett példák mellett kiemelkedő fontosságú és meglehetősen nyugtalanító volt a nyugati hatalmak számára, hogy már 2012-től kezdve, de különösen 2018-2019-es év folyamán Oroszország a Balkánért folytatott hatalmi versenyben számos úton-módon közeledett a hozzá kulturálisan és vallásilag is közel álló Szerbiához.
Ennek eredményességét szemmel láthatóan példázta az orosz elnök, Vlagyimir Putyin Belgrádban tett látogatása 2019 januárjában. A találkozó során számos olyan diplomáciai gesztus zajlott le, melyek egyértelműsítették az orosz-szerb barátsági viszonyt. Például a Szent-Száva Székesegyház előtt óriási tömeg köszöntötte Putyint, mint a legnagyobb szláv testvért. Aleksander Vucsics szerb elnök pedig még egy kiskutyával is megajándékozta az orosz politikai vezetőt, a szerb nemzet hálájának jeléül. Emellett pedig a két állam több mint 20 megállapodást kötött egymással, ami viszonyuk stratégiai partnerség szintre emelkedését is jelzi.
A megállapodások tárgya széles spektrumon mozgott, de a fókuszban a katonai, gazdasági és kereskedelmi együttműködések álltak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette egyfajta üzenetként az USA számára, hogy országa tovább folytatja Szerbia katonai-műszaki eszközökkel való ellátását, azok szervízelését és modernizációját. Melynek keretében 2019-re datálták hét Mi-35 típusú harci, valamint három, Mi-17-es szállító helikopter átadását. Nem megemlítve a korábbi 2016-2018 közötti katonai együttműködés során már átvett Mig-29-es Fighter-eket. Valamint kiemelte, hogy az előző évi BARSZ-2018 kódnevű repülő harcászati gyakorlaton közös, orosz–szerb személyzetű MiG-29-es vadászgépek és Mi-8-as helikopterek vettek részt. Továbbá megemlítette, hogy úgy gondolja az Amerikai Egyesült Államok fő célja a régió destabilizációja. Ennek érdekében pedig, még ugyanezen évre előirányozták a Slavic Shield 2019 nevű hadgyakorlatot, szintén közös végrehajtással.

A 2019-es Slavic Shield hadgyakorlat (Forrás: Jovo Mamula, MC Odbrana)

Felmerül a kérdés az esemény kapcsán, hogy minek köszönhető az ekkora méreteket öltő összhang Szerbia illetve az Oroszországi Föderáció között. Alapvetően annak, hogy az orosz politikai vezetés gazdasági függésbe kívánja vonni a szerbeket, mégpedig a különböző nemzeti szerb projektek anyagi támogatásával.
Például a szerb vasút építését és modernizációját Oroszország közel 230 millió euróval támogatta illetve több mint 1,4 milliárd dollárt volt kész befektetni a Török Áramlat európai meghosszabbítását jelentő gázvezeték szerbiai szakaszának a megépítésébe. Ezeknek az anyagi invesztálásoknak a fényében nem meglepő a két állam közeledése, hiszen a nem is olyan régen a térséget háború sújtotta.  Ez után pedig az állam gazdasága még ingatag lábakon áll és szükséges a külföldi tőke behozatala. Éppen ezért a befolyás növelésének legkézenfekvőbb módja a befektetések finanszírozása volt orosz oldalról nézve.

Oroszország tényleges pozíciója a Balkánon

Oroszország számos alkalommal hangoztatta, hogy a Balkán destabilitása az Amerikai Egyesült Államok tevékenységének köszönhető. Valójában azonban, az 1990-es évek eseményeit követően a hatalmi harc többszereplőssé fejlődött. Hiszen már nem csak az USA, valamint a Szovjetunió szétesése után fennmaradt Oroszország harcol a helyi befolyásért, hanem a feltörekvő Kína, az EU és NATO és Törökország is.
Ezek az erők pedig közel ugyan akkora nyomást tudnak gyakorolnak a régió államaira. Hiszen a feltörekvő Kína fektette be 2019-ben a legtöbb pénzt például Szerbiában. Az Európai Unió a balkáni államok integrációja érdekben már több, mint 4,5 milliós vissza nem térítendő eurós összeggel támogatta a térséget. Az Egyesült Amerikai Államok pedig nem  csak Koszovó és a NATO-tagállamok jövőjét határozhatja meg a cseppfolyósított gázzal (LNG) hanem az egész Balkánét. Illetve a muszlim közösségeken keresztül a közelmúltban Törökország is megkezdte a balkáni országokra a nyomásgyakorlást.
Az tehát egyértelműen látszik, hogy nem egyedül az orosz vezetés próbája államai érdekeit minél erősteljesebben érvényre juttatni a területen hanem a nemzetközi közösség számos tagja is. Egyúttal az is érezhető, hogy a balkáni államok, a vallási, kulturális, történelmi vagy akár nyelvi szálak ellenére egyre kevésbé vágynak Moszkva elismerésére és támogatására. Ennek a törekvésnek a helyét az euroatlanti integráció és az iszlám térhódítása vette át.
Tehát a nagyhatalmi verseny többszereplőssé válása alapjaiban változtatta meg Oroszország pozícióját a térségben. A Föderáció kénytelen osztozni más hatalmakkal a befolyáson, igyekeznie kell a térség összes államával partneri viszonyt kialakítani és egyúttal a nagyhatalmak egy részével is együtt kell működnie. Hiszen ha például Oroszország és Szerbia mellé akár Törökország csatlakozik egy a BARSZ 2018-hoz hasonló hadgyakorlathoz, az már képes ellensúlyozni az euroatlanti integráció jelentette veszélyt.

Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandr Vucsics szerb elnök egy belgrádi katonai parádén 2019-ben (Forrás: Stoyan Nenov)

Összegezve tehát annak ellenére, hogy erőteljes az orosz gazdasági és politikai jelenlét a térségben, a többi hatalmai harcban részvevő államhoz képest ez a részvétel igen csekélynek mondható. Moszkva ugyan minden eszközt igyekszik felhasználni annak érekében, hogy a számára történelmi és kulturális szempontból is közeli térségben megőrizze pozícióit. Egyúttal azt is felismerte, hogy a régebben alkalmazott módszerek már nem hatékonyak, így a változó biztonsági környezetben finomabb, összetettebb a tevékenységre van szükség. Így előkerül az eszköztárban a nem lineáris hadviseléshez tartozó diplomáciai vagy gazdasági nyomásgyakorlás is. Továbbá az orosz vezetés felismerte, hogy a térség országai igyekeznek kihasználni a külső hatalmak értük folyó versengését és az ebből fakadó nagymennyiségű anyagi befektetéseket is. Továbbá szélesebb lehetőségeket biztosít számára, hogy az EU és az USA közel harminc év alatt sem tudta a saját képére formálni a régió társadalmait.
Megszerzett és fix jogok, befolyási övezetek azonban nem léteznek, a jelenlétért igenis meg kell harcolni. Ezt pedig érzékeli a moszkvai politikai vezetés is, éppen ezért nem sajnálják akár a  vasútfejlesztésre, akár a gázvezeték építésre adott dollármilliókat. A moszkvai vezetés fő célja ugyanis, hogy a Nyugat-Balkán területén továbbra is megmaradjon a stabil orosz politikai, gazdasági és katonai jelenlét és befolyás.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Koronavírus az iszlám szemszögéből

Az iszlám vallás már másfél évezrede meghatározó tényezője a nemzetközi kapcsolatok alakulásának és napjainkban a vallási alapú konfliktusoknak is komoly táptalaját képezi. Mint minden világméretű szerveződés esetében, így az iszlámban is vannak olyan radikális szegmensek amelyek minden eszközt igyekeznek megragadni és felhasználni saját érdekeik érvényesítésére és meggyőződéseik hirdetésére.
Nincs ez másképp a napjainkat jellemző és hónapok óta húzódó koronavírus-járvány esetében sem. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ugyanis a koronavírus miatt kialakult helyzetet akarja kihasználni, hogy újból megtámadja a keresztény világot. Ezt támasztja alá a szervezet hetente megjelenő magazinjában az al-Nababban kiadott legújabb cikk. A cikk szerint ugyanis a koronavírus a „keresztesek legrosszabb rémálma”, melyet Allah szabadított a világra, hogy a keresztények minél többen szenvedjenek és hunyjanak el.
A nemzetközi és hazai elemzők ezt úgy értelmezik, hogy az ISIS nyíltan felszólította híveit a keresztény világ elleni terrortámadások végrehajtására amely tényleges és komolya fenyegetést jelent Európa számára. Továbbá az időzítés sem véletlen, hiszen a járványhelyzet nem csak az keresztény államok hatóságainak figyelmét köti le, de egyúttal a védekezés miatt megroppant gazdaságokból is kevesebb pénzt fordítanak a terrorizmus elleni küzdelemre.
A cikk érdekessége, hogy konkrét instrukciókat tartalmaz a koronavírus elleni védekezésre és felszólítja a híveket arra, ha megbetegednének kerüljék el az ISIS irányítása alatti területeket csökkentve ezzel az iszlámhívők megbetegedésének lehetőségét. Illetve megtiltotta, hogy ezek az ISIS tagok az európai államokból hazatérjenek.
Jóformán tehát a cikk formájában a vezetők egy koronavírus elleni védekezési kézkönyvet továbbítottak a hívek felé – különös figyelmet fordítva annak a hangsúlyozására, hogy az imádság megvédi az iszlamistákat a megfertőződéstől –, kiegészítve ezt azzal a ténnyel, hogy aki keresztény államban van azt cselekvésre sarkallják az iszlám vallás értékeinek védelme érdekében.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Az Iszlám Állam hivatalos televíziója éppen közfeladatot lát el – bemutatásra kerül, hogy a koronavírust “hogyan küldte Allah a hitetlenek számára büntetésül” (Forrás: Foreign Policy)

Koronavírus és a kereszténység kapcsolata – afrikai kitekintés

Az Etióp Katolikus Egyház híveinek száma manapság meghaladja az 1,3 millió főt, ez a kelet-afrikai állam lakosságának 1,2 %-át teszi ki. A katolikusok szétszóródva élnek a déli szövetségi államokban, illetve Adigrat település környékén. A hegyvidékeken élő irob pásztornép is teljes mértékben katolikus vallású. Az egyházközösség több felsőoktatási intézményt, iskolát adott az államnak, valamint kiállt a nemzeti egység és a béke megteremtése mellett. A szomszédos muszlim többségű Szomáliából és Szudánból egyre több bevándorló érkezik az országba, akik között feltehetően jelentős számban érkeznek szélsőségesek (így például dzsihadisták) is. A szintén szélsőséges Szomáliában működő al-Shabaab terrorszervezet többször hajtott végre támadásokat a határvidékeken etióp katonák és civilek ellen.

Az Open Doors (egy keresztény emberi jogi nonprofit szervezet éves világfigyelő listával, amely a keresztényeket sújtó, vallási intoleranciára visszavezethető bántalmazásokat igyekszik globálisan felmérni) legújabb és legfrissebb híreiben felhívja a figyelmet arra, hogy az afrikai keresztényeknek igen nehéz sorsuk van manapság, hiszen kettős veszélynek vannak kitéve: a heves keresztényüldözéseknek és a koronavírusnak. A lista szerint a keresztények a legveszélyeztetettebb helyzetben Etiópiában, Szudánban, Nigériában és Szomáliában vannak. Míg a járvány jelentősen sújtotta már Európát, Észak -Amerikát, Ázsiát, addig Afrika még csak a pandémia legelején tart.

A szomáliai al-Shabaab félkatonai szervezet egy felhívásában az alábbi kiírás szerepel: „Óvakodjon mindenki az olyan fertőzéstől, mint a koronavírus, mert ezt a keresztes lovagok – azaz keresztények – seregei hurcolják be az országba” – számol be róla a Felvidék.ma híroldal. Nemcsak Szomáliában fordul elő, hogy a keresztényeket teszik bűnbakká a koronavírus járványért. Ugyanez megtörtént Burkina Fasóban, Ugandában, Etiópiában azonban a kormányzat által biztosított segélyekből jellemző módon kihagyják a keresztényeket.

További felhasznált irodalom: Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2019 (Ujházi Lóránd, Kaló József, Petruska Ferenc; Háttér Kiadó, 2019)

Írta: Németh Csenge

Az al-Shabaab terrorista szervezet katonai szóvivője épp bejelentést tesz Mogadishu (Szomália) déli részén (Forrás: Reuters/ Feisal Omar)

Az Iszlám Állam a Fülöp-szigeteken

2020. április 17-én a Fülöp-szigeteken tűzharc tört ki a hadsereg felderítői és nagyjából 40, az Iszlám Államhoz hűséges Abu Sayyaf milicista között (utóbbiak között feltehetően magas rangú parancsnokok is jelen voltak). A helyszín a Mindanao-szigeten található Danag falu közeli erdős hegyoldal volt. Az egyórás összecsapás során 11 katona vesztette életét és további 14 sebesült meg. A dzsihadisták veszteségeiről nincs adat, de a vérnyomok tanúsága alapján a terroristák között is számos halálos eset és sérülés történhetett. A harcnak végül a milícia harcosainak visszavonulása vetett véget. Az elfogásukra tett kísérletek sikertelenek voltak.

A Fülöp-szigeteken nem maga az Iszlám Állam van jelen, hanem különböző iszlamista csoportok, mint a már említett Abu Sayyaf vagy a Bangsamoro Islamic Freedom Fighters, amelyek az előző évtized közepe felé hűségükről biztosították az ISIL-t. A legjelentősebb probléma, hogy fő felvonulási területük a keresztények által sűrűn lakott déli régió.

Mindanao-szigetén nem ez volt az első ütközet a dzsihadisták és hadsereg között. A sziget 2017 és 2019 között az ún. „martial law” (katonai közigazgatás) értelmében katonai ellenőrzés alá került, amelyet az ISIL-hoz hű dzsihadista milíciák jelenléte, illetve az általuk Marawi városa ellen elkövetett támadás indokolt. Ennek feloldása végül a lakosság elégedetlenségével és a törvény legitimitásának kérdésessé válásával történt meg tavaly december 30-án. Ennek hatására a térségben újra aktivizálta magát több iszlamista  csoport, újraindult a kalózkodás, illetve március 6-án egy, a mostanihoz hasonló lövöldözés történt.

A déli sziget katonai vezetője hangsúlyozta, hogy továbbra is fenntartják a biztonsági intézkedéseket, amelyeket korábban vezettek be, hogy le tudjanak számolni a terrorizmus fenyegetésével. Kormányzati szinten újra a „martial law” bevezetését helyezték kilátásba, ám nem ez élvez elsőbbséget, hanem a lakosság fegyelmezetlensége miatt a koronavírus járvány legyőzése érdekében hozott intézkedések.

Írta: Patocskai Péter

A fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte (balra) kezet fog a Moro Iszlám Felszabadító Front vezetőjével, Murad Ebrahimmal (jobbra) Manilában, egy állami rendezvényen, február 22-én, 2019-ben. (Forrás: AFP/ Noel Celis)

Iszlamista terror a Száhelben

A koronavírus elérte Afrikát is, és ezzel olyan területeket, mint a Száhel-övezet, amely napjainkban hosszú ideje biztonsági szempontból az egyik legveszélyeztetettebb területnek számít a kontinensen. Túl korai lenne még megmondani, hogy a vírus terjedését milyen mértékben tudják majd kihasználni az iszlamista terrorszervezetek, de az már most megállapítható, hogy a fertőzés nyomán kialakuló egészségügyi és gazdasági krízishelyzet okozta káosz kedvező környezetet biztosít számukra ideológiájuk és ezzel együtt befolyásuk kiterjesztésében.

Számos afrikai állam már a vírus előtt is kiszolgáltatott volt a dzsihadista erőszak számára. Ez számos nehézséget okozott a katonai erők megfelelő alkalmazásakor a terror-ellenes műveletek során. Március végén, a Abubakar Shekau által vezetett Boko Haram harcosai kilencvenkettő csádi katonát öltek meg egy rajtaütésben a Csád-tó környékén, melyet ezt követően a kormány harci övezetnek nyilvánított és szabad kezet adott a hadseregnek az offenzíva megindításához. A válaszcsapás nem is maradt el, és a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint, az operáció során ezer harcost ártalmatlanítottak a térségben (a saját veszteség ezzel szemben ötvenkét fő volt). A csádi tevékenységével párhuzamosan negyvenhét nigériai katona is életét vesztette az Iszlám Állam nyugat-afrikai sejtjének támadásában, továbbá a hírhedt terrorszervezet közép-afrikai tagjai, pedig egy stratégiai fontosságú kikötő felett vették át az uralmat Mozambikban.

A kameruni kormány is felszólította az ország Nigériával közös határvidékén fekvő falvak lakóit, hogy térjenek vissza otthonaikba. A falusiak félelmét egy a Boko Haram által végrehajtott terrortámadás váltotta ki, amely során 2 fiatal öngyilkos merényletet hajtott végre Blama Kamosulu faluban. A falusiak a Boko Haram előnyomulásától tartva a közeli erdőkbe menekültek. A kameruni vezetés a térségbe vezényelte a hadsereg alakulatait, és a velük történő együttműködésre kéri a lakosságot.

Az al-Kaida szintén kihasználta a helyzetet, és Maliban aktivizálta magát. Akciójuk során, mintegy huszonkilenc főt öltek meg a hadsereg kötelékéből (mely állandó harcot folytat mindkét terrorszervezettel, folyamatos veszteségeket szenvedve).

Egy valószínűsíthető terrortámadás során legalább 10 ember vesztette életét a Mali központi régiójában található Bandiagarát körülvevő falvakban is. A szemtanúk elmondása szerint az elkövetők motorokon érkeztek, és a támadás végeztével a falukból elhajtottak 500 marhát is.  A térség vezetője Ali Dolo szerint az elkövetők a nomád fulani etnikumhoz tartoznak, akiket már többször megvádoltak a terroristák támogatásával.

A kialakult állapotot nem könnyíti meg az arra utaló egyre több jel sem, hogy a küldő országaik otthoni nehézségei miatt, a brit és amerikai csapatokat visszavonják a térségből, ezzel még több helyet engedve a szélsőségeseknek. Ezzel szemben a francia védelmi miniszter megerősítette, hogy a legnagyobb külhoni katonai missziójuk, 5100 katonával a régióban marad és felveszi a küzdelmet a dzsihadistákkal.

Írta: Hende Olivér és Párducz Árpád

Csádi katonák várnak a Boko Haram elleni hadművelet elindítására a Csád-tó közelében. A terrorszervezet március 23-i támadásával 92 katonát ölt meg, mely a valaha volt legmagasabb számú hivatalos tiszti állományú áldozatszámuk (Forrás: AFP/ Audu Marte)

Húsvét és Pészah a digitális egyház korában

A koronavírus-járvány következtében meghozott intézkedések a vallási közösségek életét is erősen befolyásolták, hiszen világszerte számos állam kijárási korlátozást vezetett be, ami azt jelenti, hogy csak alapos indokkal (élelmiszervásárlás, gyógyszertár, munka) lehet elhagyni a lakóhelyet. Ezen szabályok betartatása azonban komoly kihívást jelentett a kormányoknak, főleg az ünnepi időszak alatt.

A Vatikán március közepén jelentette be, hogy a húsvéti szenthét során rendhagyó módon a hívők nélkül fogja az egyházi eseményeket megrendezni. A zárt ajtók mögött megrendezett szertartásokat az internet segítségével, élő közvetítéssel juttatták el a hívőkhöz. Az online istentiszteletek során előfordult már néhány megmosolyogtató esemény, például március végén egy olasz pap a Facebook segítségével misézett, azonban véletlenül bekapcsolva maradt a filter opció, így a pap animált sisakban, napszemüvegben vagy éppen kalapban vezette le a szertartást.

A zsidó húsvét, a Pészah is hasonló körülmények között került megrendezésre. Izraelben is kijárási tilalmat vezettek be az ünnepi időszak során, azonban a kormány nagyobb ellenállásba ütközött, ugyanis a lakosság nagy része nem volt hajlandó karanténban tölteni a kivonulás ünnepét. Bné Brak városát rendőri zárlat alá kellett helyezni a vírus gyors terjedése miatt, ugyanis az emberek a rendeletet figyelmen kívül hagyva folytatták a csoportos imádkozást.

Összességében elmondható, hogy a vallási vezetők jól reagáltak a korlátozásokra; felszólították a híveket a rendeletek betartására, és a szertartások digitális megrendezésével igyekeztek segítséget nyújtani ebben a nehéz időszakban. A kormányokra nagy felelősség hárul, hogy meggátolják a vírus terjedését, ezért mindent megtesznek, hogy a vallási közösségek is betartsák a szabályokat. A görög hatóságok például drónokat telepíttettek a templomok közelébe, hogy megfigyeljék az egyházakat, valamint utcai járőröket alkalmaztak a húsvéti ünnepségek alatt, meggátolva így a hívek csoportos gyülekezését. Egy francia templomban nagy felháborodást keltve fegyveres rendőrök zavarták meg a misét, ugyanis bejelentést kaptak arról, hogy több ember tartózkodik a templomban a megengedettnél. Kérdés az, hogy az ehhez hasonló szituációk okozta feszültség mikét fogja alakítani az egyházi közösségek és a hatóságok kapcsolatát.

Írta: Ács Nóra

Ultraortodox zsidó férfi imádkozik a háza udvarán az izraeli Bnei Brakban 2020. április 14-én, miután Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök szigorú kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. A korlátozások érvényben maradnak a nyolcnapos zsidó húsvét, a pészah ünnepének végéig, így a zsinagógák sem nyitnak ki.
(Forrás: MTI/AP/Oded Balilty)

A hindu nacionalizmus iszlám- és kereszténységellenessége

Április elején a Tablighi Jamaat muszlim tömegmozgalom Delhi Nizamuddin negyedében tartott többhetes ünnepének eredményeképpen az Indiában diagnosztizált új típusú koronavírusos megbetegedések száma megugrott. Ez a hatóságok szerint azzal magyarázható, hogy a szervezet március 3-án kezdődő többhetes ünnepségének még akkor sem vetettek véget, amikor India március 24-én bejelentette a vírus miatt meghozott első korlátozásokat. Felmerült továbbá az is, hogy a fertőzést a külföldről érkező, többek között bangladesi, indonéz, kirgiz, vagy maláj papok vihették be Indiába.  Ezen okoknál fogva a muszlim mozgalom tagjai ellen elkövetett ellenséges fellépések száma is emelkedni kezdett. Először csupán az interneten jelentek meg az iszlámellenes posztok, hashtagek, majd a Bharatiya Janata kormánypárt minisztere Mukhtar Abbas Naqvi a muszlim gyülekezést egyenesen egy tálib bűnténynek nevezte. A  konfliktushelyzet heteken át elhúzódott: április 16-án a Tablighi Jamaat helyi vezetőjét, Muhammad Saad Khandalwit gyilkosság vádjával előállították, illetve a vallási ceremónia 25 résztvevőjét letartóztatták.

Azonban a hindu nacionalizmus megerősödése a muszlim lakosság egyre nagyobb részének is terhet jelent: a vallási indíttatású fenyegetések még a koronavírus ellen küzdő orvosok, nővérek irányába is egyre gyakoribbá váltak, mert számos hindu hívő meggyőződésévé vált az, hogy a muszlimok szándékosan akarják elterjeszteni a kórt az ázsiai szubkontinensen.

A márciusban bejelentett 27, keresztényellenes atrocitás után áprilisban további hívők váltak a  hindu nacionalista támadások áldozataivá. A hónap elején erőszakos hittérítés hamis vádjával keresztényeket állítottak elő a dél-indiai Tamilnádu államban. A mintegy 30 hívőt mind tevékenységük közben, mind a rendőrségen provokálták, fizikálisan bántalmazták, de nem sokkal később szabadon távozhattak, azzal a feltétellel, hogy városukban, Viluppuramban befejezik a hinduk keresztény hitre történő térítését.

Írta: Fuksz Emese

Új-Delhi Nizamuddin kerületének kórházaiba szállítják azokat, akiken a koronavírus tünetek kimutathatók (Forrás: Dalip Kumar)

A Jehova Tanúi keresztény kisegyház üldöztetése az Oroszországi Föderációban

„Szélsőséges tevékenysége” miatt 2017-ben előbb felfüggesztette majd beszüntette az orosz legfelsőbb bíróság a Jehova Tanúi kisegyházat, mely szerinte „családokat választ szét, gyűlöletet kelt és emberi életeket fenyeget”. Az 1870-es alapítású, amerikai eredetű kisegyház a szovjet időkben is tiltott volt, 1996-os Borisz Jelcin elnök általi rehabilitációjukig tagjait Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. Jaroszlav Szivulszkij orosz Jehova Tanúi egyik főképviselője szerint a döntés „alkotmányellenes” volt, hiszen az garantálja a vallásszabadságot. A szervezet korábban betiltásra került Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban. Moszkva a szervezet vagyonát elkobozta.

Szűk két évvel a felekezet betiltása után Oroszország kiosztotta az első börtönbüntetést is a „jehovista extremizmus” miatt. A büntetett a 46 éves Dennis Christensen dán állampolgár, akit 2017. májusában tartóztattak le. Ügyvédje szerint veszélyes precedenst teremthet az ellene folytatott eljárás. Jarrod Lopes, a kisegyház New York-i központjának sajtószóvivője február 18-án arról számolt be, hogy Szurgutban, Szibériában legalább 7 őrizetbe vett jehovistát kínoztak meg orosz rendőrök. A központ szerint a Jehova Tanúit levetkőztették, fojtogatták, megverték és fegyverrel kényszerítették az őrszobán. Az orosz hatóságok tagadnak. Március során kiosztották az első börtönbüntetést a vallás követőinek a Krímen is. Az egyik börtönre ítélt, Filatov szerint azért tartóztatták le, mert egy Jehova Tanúi Bibliát olvasott.

A világ aggodalmát fejezte ki a vallásszabadság kérdését illetően az Oroszországi Föderációban. Többek közt az Amnesty International és az Egyesült Királyság is fogalmazott meg elítélő nyilatkozatot. Utóbbi felolvasására az EBESZ-ben került sor. Fionnuala Ní Aoláin ENSZ képviselő szerint Oroszországban összekeverik a vallásszabadsághoz való jogot és az extremizmus elleni harcot, ami ilyen és ehhez hasonló áldatlan helyzethez vezet. Az orosz bíróság eközben úgy döntött, hogy megsemmisíti az ügyet, feltételesen szabadon bocsájtja a jehovistákat és új tárgyalást indít, ugyanis az előző sértette szerintük a büntetőeljárási törvényt. Sokak szerint a Jehova Tanúi elleni bírósági támadások a büntető törvénykönyv szigorítása miatt sokszorozódtak meg, szintúgy mint a kémperek, valamint a hatalom képviselőinek verbális megsértése miatt kirótt büntetések.

Írta: Gönczi Róbert

Dennis Christensent épp a tárgyalóterembe vezetik, Orjol városában, hogy meghallgassa a bírói döntést “extremista bűncselekményéről”, 2020. febr. 6. (Forrás: AFP/ Mladen Antonov)

 

Vallási kegytárgyakkal összefüggő bűncselekmények napjainkban

A vallási kegytárgyak illegális kereskedelme, feketepiacon való értékesítése, rongálása és eltulajdonítása nem új, ugyanakkor folyamatosan formálódó globális kérdés, mivel általában az összefüggő és komplex ellátási láncok mentén zajlik, gyakran kapcsolódik a szervezett bűnözői hálózatok határokon átnyúló tevékenységéhez.

A fokvárosi St. Mary katedrális hívőit megrázta a templomban, illetve az ott fellelhető használati tárgyakban és vallási ereklyékben vandálok által okozott, 100.000 dél-afrikai rand (hozzávetőlegesen 1.750.000. forintnak megfelelő) értékű rongálás. A betörés április 18-a éjjelén történt, számos, könnyen értékesíthető vallási kegytárgyat, köztük ezüst gyertyatartókat és ostyatartót, kelyhet loptak el az elkövetők. A fokvárosi egyházmegye püspöke arra kérte a helyi közösséget, hogy maradjanak erősek, majd közös imára szólította fel híveit.

Az Oxfordi Egyetem professzorát, Dirk Obbinket letartóztatták 120 ókori papiruszdarab eltulajdonítása és eladása miatt, mely Márk evangéliumának töredékét tartalmazta. A kutató az elmúlt évek során felhívta magára a hatóságok figyelmét, amikor 13 papirusztöredéket adott el az amerikai Hobby Lobby vállalat számára, mely vezérigazgatója megnyitotta (az azóta már bezárt) Biblia Múzeumot Washingtonban, ahol nemcsak lopott, hanem hamisított műalkotásokat is lefoglaltak.

A kulturális értéket hordozó ereklyék, műkincsek illegális feltárásának és kereskedelmének megakadályozását a nemzetközi közösség a Brexit során is figyelemmel kíséri. Mind az Unió, mind az Egyesült Királyság elkötelezett a kulturális örökség megóvása mellett, ebből következően az ehhez kapcsolódó illegális piacok felszámolása és pénzügyi bűncselekmények megakadályozása is prioritásként jelentkezik az elszakadási tárgyalások során. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság kiemelt helyzetben van az európai művészeti és régiségpiacon, továbbra is kulcsszerepet játszik a kulturális tárgyak tiltott ásatása és mozgatása elleni harcban az Unióból való távozást követően is.

Írta: Györgyi Dominika

A dél-afrikai St. Mary katedrális betörés és vandalizmus áldozata lett (Forrás: ANA/ Armand Hough)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Bosznia-Hercegovina államiságának kezdete óta vitatott és rendszeresen felmerülő kérdés a többségében szerbek lakta entitás, a Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) esetleges függetlensége. Az 1992-95 között zajló, körülbelül százezer halálos áldozattal járó boszniai háború eseményei is főleg a boszniai szerbek elszakadási, önállósodási törekvései körül forogtak. Végül a daytoni békemegállapodás széles autonómiát biztosított Bosznia Hercegovina mindkét fő részegységének (a bosnyák-horvát többségű Bosznia-Hercegovinai Föderációnak és a Boszniai Szerb Köztársaságnak), azonban szerb részről időről időre napirendre kerül az elszakadás, főleg ha valamilyen sérelem éri a Republika Srpska autonómiáját. E téma ismét aktuálissá vált, miután Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja egy, a szerb többségű entitásra nézve hátrányos alkotmánybírósági döntés után kilátásba helyezte az elszakadásról szóló népszavazás megtartását, ráadásul az állami szintű döntéshozatalban a szerb képviselők felfüggesztették tevékenységüket. E cikk célja megvizsgálni és bemutatni, hogy az országban ismét fellángoló feszültségek milyen eredményre vezethetnek, illetve hogy a nemzetközi közösség miként viszonyul a Boszniai Szerb Köztársasághoz, amelynek Szerbiával való kapcsolataival is kiemelten foglalkozom.

Milorad Dodik, az Államelnökség szerb tagja (Forrás: EPA/ Andrej Cukic)

Elszakadási törekvések rövid történeti áttekintése napjainkig

Az 1995-ös daytoni megállapodás nem szolgáltatott galapot Bosznia-Hercegovina részegységeinek teljes önállósodására vagy más államhoz való csatlakozására. Ennek ellenére már egy évvel a megállapodás megkötése után napirenden volt a Republika Srpska (RS) a Jugoszláv Szövetségi Köztársasághoz aló csatlakozása (amely abban az időben a mai Szerbia Montenegró és Koszovó területét foglalta magában) . Biljana Plavsic, az RS akkori elnöke, később háborús bűnökért elítélt, biológusprofesszorból lett politikus azonban kénytelen volt meghátrálni a nemzetközi közösség nyomása miatt.

A 2000-es évek során a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenedési törekvéseit összekapcsolták Koszovó státuszával. A közvélemény szerint, amennyiben Koszovó egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét, függetlenségi referendumot kell tartani a Boszniai Szerb Köztársaságban is. 2008 februárjában az RS törvényhozói olyan határozatot fogadtak el, amely kimondta, hogy amennyiben a nemzetközi közösség többsége, különösen az Európai Unió elismeri Koszovó függetlenségét, úgy megtartják a függetlenségi népszavazást. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy alapvetően a boszniai szerbség sem nézte jó szemmel a koszovói törekvéseket, ezért sem ismerte el Bosznia-Hercegovina az új állam függetlenségét.) Milorad Dodik akkoriban az RS miniszterelnökeként koordinálta az eseményeket, a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnökeként. Hivatkozási alapként az önrendelkezéshez való jogot hozták fel, mint legfőbb érvet: ha a koszovóiaknak volt joguk meghatározni a saját jövőjüket, a boszniai szerbeknek miért ne lenne? Az USA és az EU is hevesen ellenezte ezt a lépést, így a népszavazást azonban nem tartották meg. Az akkori Bosznia-Hercegovináért felelős főképviselő (High Representative for Bosnia-Herzegovina), Miroslav Lajcák elmondása szerint a Republika Srpskának nincsen joga elszakadni Bosznia-Hercegovinától, hiszen annak területi integritását a daytoni békemegállapodás arantálja. g

2011-ben ismét napirenden volt egy népszavazási kezdeményezés, azonban a korábbihoz hasonló okok miatt ez is meghiúsult. Milorad Dodik 2012 októberében, már a Republika Srpska elnökeként, kijelentette, hogy az általa irányított entitás függetlenné fog válni, és hogy az RS önálló államként is képes lenne fennmaradni.  A helyzet 2015-ben kezdett ismét élesedni, amikor Dodik és pártja gyakorlatilag pártprogrammá tette a régió függetlenségének elérését, azzal érvelve, hogy a bosnyák többség aláássa a Republika Srpska autonóm jogköreit. A tervek szerint amennyiben 2017 végéig az RS nem tudja bővíteni autonómiáját, 2018-ra népszavazást kezdeményeznek az elszakadásról. A nemzetközi közösség természetesen ismét kritikával illette e törekvéseket, a daytoni egyezményre hivatkozva. Milorad Dodik erre válaszul azzal érvelt, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság saját alkotmánya (amelyet a daytoni egyezmény alapján módosítottak 1995-ben) tartalmazza az önrendelkezés jogát. Emellett Bosznia-Hercegovina szerb nemzetiségű vezetői sérelmezték, és napjainkban is sérelmezik az állami szintű bíróságok és ügyészségek tevékenységét, szerbek elleni elfogultsággal vádolva működésüket. Az állami szintű Alkotmánybíróságot pedig a három idegen állampolgárságú bíró jelenléte – amely a daytoni megállapodásban elő van írva – miatt támadja a szerb vezetés. Dodik végül 2017 szeptemberében jelentette be, hogy nem lesz függetlenségi népszavazás 2018-ban. Mivel azonban az elnök csak halasztásról beszélt, így várható volt, hogy az ügy pár évvel később ismét aktuálissá válik. Ez pedig 2020 februárjában következett el.

A daytoni szerződés aláírása (alsó sor, balról jobbra) Alija Izetbegovics (Bosznia-Hercegovina képviselője), Franjo Tudjman (Horvátország képviselője) és Szlobodan Milosevics (Jugoszlávia képviselője) által (Forrás: Anadolu Agency)

A jelenlegi szituáció

Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának 2020. február 7-i, 117-ik plenáris ülésén az ország alkotmányával ellentétesnek találta a Republika Srpska törvényhozása által alkotott mezőgazdasági földterületekről szóló törvény 53. cikkelyét, mely szerint az egykor a jugoszláv állam tulajdonában álló mezőgazdasági területek nem Bosznia-Hercegovina, hanem a Republika Srpska tulajdonát képezik. A szerbek fő érve, hogy az oszmán uralomi idején a városokba költöző, közigazgatási tisztségekhez és egyéb előnyökhöz jutó bosnyákok lemondtak földterületeikről, így azok hitelt érdemlően, földhivatali könyvek által is szerb tulajdonban kerültek. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a föld állami tulajdon, így az a föderatív szintű állam tulajdonát kell, hogy képezze. A Republika Srpska Népek Tanácsának (Council of Peoples – olyan szerv, amelyben mindhárom nemzetiség képviselteti magát az RS-ben) hét bosnyák képviselője indítványozta ezen alkotmánybírósági eljárást, amely azt eredményezheti, hogy az ügy a kelleténél is több etnikai színezetet kap (főleg annak tükrében, hogy Dodik 2008-ban felvetette, hogy muszlim, azaz bosnyák bírók ne járhassanak el a Boszniai Szerb Köztársaságra vonatkozó ügyekben).

Ezen határozat volt a kiindulópontja az azóta húzódó politikai válságnak. Milorad Dodik (aki 2018-tól a háromtagú, rotációs államelnökség szerb tagja) vezetésével a boszniai szerbek ismét a külföldi alkotmánybírók jelenlétét támadják, az Alkotmánybíróságot elfogultsággal vádolják és működését az RS elleni támadásként értelmezik. Felmerült az is, hogy a két szerb nemzetiségű alkotmánybírót eltiltják a szerv munkájában való részvételtől. Annyi bizonyos, hogy az állami szintű döntéshozatali szervekben a szerb képviselők felfüggesztették részvételüket, és egy új, az Alkotmánybíróságot megreformáló törvény elfogadását sürgetik – ez azonban alapvetően alkotmányellenesnek minősül. Hasonló bojkottra sor került már 2019 márciusában is, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített egy, a Boszniai Szerb Köztársaságban bevezetett ünnepnapot. Tavaly a szerb ellenzéki pártok nem támogatták Dodik lépését, mivel akkor a központi kormányzat működőképességének fenntartásában voltak érdekeltek, abban való részvételük miatt. Idén azonban minden szerb párt támogatja a döntéshozatali bojkottot. A Szerb Demokrata Párt (SDS) alelnöke szerint az Alkotmánybíróság döntéseivel a szerbek identitását rombolja. Milorad Dodik ismét a Republika Srpska elszakadását helyezte kilátásba, élesen szembehelyezkedve az Egyesült Államokkal és az EU-val.

A boszniai szerb vezetés 2020. február 15-én Belgrádba látogatott, ahol Aleksandar Vucic szerb elnökkel vitatták meg az aktuális helyzetet. Vucic kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Republika Srpska lépései, intézkedési ne vezessenek a régió destabilizálásához, azokat jogszerűen, intézményi úton kell megvalósítani. Dodik ennek ellenére elkötelezett a népszavazás megtartása mellett, kérdés, hogy lendülete kitart-e az éles külföldi bírálatok ellenére is. A jelek szerint Bosznia-Hercegovina az egy évig tartó kormányalakítás után pár hónappal újabb politikai válsággal néz szembe.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a háromtagú boszniai államelnökség soros vezetője (b) és Aleksandar Vucic szerb elnök a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben 2019. március 24-én. A katonai szövetség a jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki az 1999. március 24-én indított légicsapással
(Forrás: MTI/EPA/Djordje Savic)

Nemzetközi felügyelő szervek tevékenysége Bosznia-Hercegovinában

A boszniai háborúnak véget vető, a nemzetközi közösség által kidolgozott békemegállapodásról (General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina) 1995 novemberében állapodtak meg az érdekelt felek, az USA Ohio állambeli Wright-Patterson légibázisán. A hivatalos aláírásra Párizsban került sor ugyanezen év december 14-én. Azon kívül, hogy ezen megállapodás IV. melléklete tartalmazza Bosznia-Hercegovina alkotmányát, a nemzetközi közösség jelentős ellenőrzési jogokat állapított meg magának az egyezmény megalkotásakor. Az egyik legfontosabb a békefenntartó missziók további jelenléte az országban, amelyek a daytoni egyezmény katonai aspektusait hajtják végre és azok betartását ellenőrzik. Az 1992-től jelen lévő UNPROFOR-t (United Nations Protection Force) felváltotta a NATO IFOR-missziója (Implementation Force), amely 1995-96-ban tevékenykedett az országban. Ezt váltotta a szintén NATO által vezetett Stabilisation Force (SFOR), melyet 2004-ben az Európai Unió tagállamainak újdonsült kül- és biztonságpolitikai együttműködése jegyében az EUFOR Althea missziója váltott fel, amely napjainkig is működik. A békemegállapodás civil, politikai rendelkezéseinek érvényesüléséért az Office of the High Representative (OHR, Főképviselői Hivatal) felelős. A főképviselő szoros kapcsolatot tart fenn az ország különböző politikai és civil szereplőivel, koordinálja tevékenységüket, emellett az 1997-es bonni konferencián többletjogokat is kapott: amennyiben úgy találja, hogy valamely helyi tisztviselő a békemegállapodás elveivel ellentétes tevékenységet folytat, eltávolíthatja hivatalából. Ezen felül szükség esetén beavatkozhat a törvényhozási folyamatokba, jogot alkothat. Összességében megállapítható, hogy napjainkban Bosznia-Hercegovinában a főképviselő gyakorolja a legnagyobb politikai hatalmat. A Szarajevóban székelő Főképviselői Hivatalnak 1996 májusától a Republika Srpska adminisztratív központjában, Banja Lukában működik egy regionális irodája is. Az általános cél az, hogy a főképviselő döntéshozó szerepe folyamatosan átalakuljon egy közvetítői szerepkörré, amelyhez azonban a helyi viszonyok számottevő javulása volna szükséges, a társadalmi élet minden területén. A főképviselői posztot 2009 óta Valentin Inzko osztrák diplomata tölti be. 2011-től az Európai Unió külön képviselteti magát Bosznia-Hercegovinában, a Special Representative (különleges képviselő) személyében, aki jelenleg a szintén osztrák Johann Sattler. E posztot legfőképp az ország EU-integrációs folyamatának koordinálására hozták létre. A nemzetközi közösség ország feletti legteljesebb kontrollját az ún. Peace Implementation Council („Béketeremtő Tanács”) testesíti meg, amelyben összesen 55 állam, illetve nemzetközi szervezet vesz részt. Ezen szerv rendelkezik egy irányító testülettel (Steering Board), amelyben főleg a nagyobb nyugati országok és az EU képviselői foglalnak helyet. Az irányítóbizottság rendszeresen ülésezik Szarajevóban a főképviselő elnöklete alatt, ahol a résztvevő államok nagykövetei politikai tanácsokkal szolgálnak a főképviselő számára.

Olasz katona készül, hogy felhúzza az SFOR zászlóját Szarajevóban, miután aláírásra került a daytoni megállapodás (Forrás: SSGT Michael Featherston/U.S. Department of Defense)

A nemzetközi közösség válasza a kialakult helyzetre

A 2. pontban vázolt helyzettel kapcsolatban a Peace Implementation Council irányító testülete 2020. február 19-én jelentetett meg egy állásfoglalást. A Steering Board először is támogatásáról biztosítja Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságát és az abban szolgáló bírákat is. Emellett felhívja a figyelmet az alkotmánybírósági határozatok kötelező voltára, melyek végrehajtása minden esetben kötelező az illetékes hatóságok számára. Az Alkotmánybíróságot a jogállamiság és a demokrácia legfontosabb építőköveként említi a közlemény, amely elfogadhatatlannak minősíti a Republika Srpska tisztviselőinek bojkottját az állami intézményekben. A nemzetközi közösség ugyanezen dokumentumban kihangsúlyozza, hogy a Bosznia-Hercegovina két entitása közötti Inter-Entity Boundary Line em jelent államhatárt, így az nem implikálja a Boszniai Szerb Köztársaság államiságát. A közlemény világossá teszi, hogy Bosznia-Hercegovina szuverén állam, melynek területi integritását és államberendezkedését a nemzetközi közösség a daytoni békemegállapodás endelkezéseinek fenntartásával szavatolja. Ennek megfelelően egyik entitásnak sincsen joga az elszakadáshoz. Kiemelik, hogy a két entitás csupán a Bosznia-Hercegovina Alkotmánya által létrehozott képződmények, így ez azt jelenti, hogy az alkotmánynak teljes körűen alá vannak rendelve. A Peace Implementation Council arra szólít fel minden politikai szereplőt, hogy tevékenységükkel segítsék elő az országban végrehajtandó reformokat, amelyek elengedhetetlenek a Bosznia-Hercegovina Európai Uniós integrációjához vezető úton. Jelzésértékű, hogy Oroszország, bár tagja az irányító testületnek, e közlemény kiadásában nem vett részt.

A közlemény gyakorlatilag nem tartalmaz semmilyen új információt, a nemzetközi közösség hosszú évek, évtizedek óta ugyanezen érvekkel próbálja lecsillapítani a szeparatista törekvéseket. Egyértelműnek látszik, hogy ha Milorad Dodik és a Republika Srspka vezetése kiírná a népszavazást az elszakadásról, a nemzetközi erők (például az EUFOR-misszió) azonnali közbeavatkozása miatt meghiúsulna a lebonyolítása. Amennyiben a Republika Srpska ennek ellenére önkényesen kikiáltja függetlenségét, alig lenne olyan állam a nemzetközi porondon, amely elismerné (a nyugati szövetségi rendszerbe tartozók közül előreláthatólag egy sem). Emellett kérdéses, hogy Dodik retorikája ellenére mennyire lenne egyáltalán életképes egy önálló RS. Ha a földrajzi jellemzőket nézzük, láthatjuk, hogy a mindkét entitáshoz tartozó Brcko-i körzet pontosan kettévágja a Republika Srpska területét, emellett a horvát határ mentén beékelődik az RS területébe a Bosznia-Hercegovinai Föderáció legkisebb kantonja, a Posavina kanton is, mely két részre oszlik (Orasje és Odzak). Nehezen elképzelhető, hogy egy állam ilyen előnytelen földrajzi elhelyezkedéssel képes lenne megfelelően működni és egy gazdasági-jogi egységet alkotni.

A világ egyik legbonyolultabbjaként számon tartott bosznia-hercegovinai választási rendszer, valamint a regionalitás kérdését jelentősen megbolygató Brcko-i körzet és Posavina kanton (Forrás: Center for Strategic & International Studies)

A Republika Srpska kapcsolatai Szerbiával

A daytoni egyezmény lehetővé teszi Bosznia-Hercegovina két entitása számára, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki más államokkal, összhangban és egyetértésben az állami szintű kapcsolatokkal. Ennek megfelelően 1997. február 28-án a Boszniai Szerb Köztársaság együttműködési megállapodást kötött a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal (későbbiekben Szerbia). Eszerint a felek számos területen szoros együttműködést alakítottak ki, emellett a két fél elnöke, miniszterelnöke és kormányzata között is rendszeres párbeszéd zajlik a 2006-ban felújított egyezmény által létrehozott Együttműködési Tanács, illetve más formális és informális csatornák keretében. Kiemelt az együttműködés az infrastrukturális és energiaügyi fejlesztések terén, Szerbia ráadásul jelentős összegekkel támogatja a Boszniai Szerb Köztársaságban megvalósítandó projekteket. Zeljka Cvijanovic, a Republika Srpska elnöke egy 2019 eleji közleményében kifejezte háláját Szerbia segítségéért és külön kiemelte, hogy Szerbia az „RS belügyeibe való beavatkozás nélkül” törekszik a régió helyzetének javításához hozzájárulni. Emellett Vlagyimir Putyin 2019. januári belgrádi látogatásának alkalmából kiválónak nevezte Oroszország és a Boszniai Szerb Köztársaság partneri kapcsolatát. Említésre méltó, hogy a boszniai szerbek elszakadását Oroszország sem támogatja, többek között azért, mert a szerbek vétói nélkül Bosznia-Hercegovina lényegesen közelebb kerülne a NATO-hoz, az ország esetleges NATO-tagsága pedig újabb ütés lenne a balkáni befolyását megtartani kívánó orosz külpolitikának.

Már az 1997-es egyezmény is tartalmazta, hogy a két fél kooperációja Bosznia-Hercegovina területi integritásának teljes körű elismerése mellett zajlik. Sok más külső tényező mellett Szerbia közvetlen támogatásának hiánya is szerepet játszhat abban, hogy a boszniai szerb vezetés a sok ígéret ellenére sohasem tartotta meg a függetlenségi népszavazást. Az egymást követő szerb kormányzatok a hivatalos megnyilatkozásokban következetesen elzárkóztak a Republika Srpska Szerbiához csatolásától. Milorad Dodik egy 2017. novemberi interjúban megjegyezte, hogy az „egyetlen akadály a Boszniai Szerb Köztársaság elszakadására az maga Szerbia”. Ebből is következik, hogy az RS szeparatista irányultságú vezetői a Bosznia-Hercegovinától való elszakadás során elsősorban a Szerbiához való csatlakozást tekintik prioritásnak, hiszen az entitás önmagában kudarcra lenne ítélve. Továbbá Szerbia számára nemzetközi hitelességét is negatívan érinthetné a boszniai szerbség nyílt támogatása az elszakadásra: ha az alapvetően etnikai alapon kivált Koszovó függetlenséghez való jogát nem ismeri el, a szintén etnikai alapon elszakadni kívánó RS függetlenségét, illetve anyaországhoz való csatlakozását sem támogathatja nyíltan, figyelmen kívül hagyva a daytoni egyezményt.

Milorad Dodik és Vlagyimir Putyin találkozója 2016 szeptemberében (Forrás: Kremlin.ru)

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság esélye az elismert, független állammá válásra vagy a Szerbiához való csatlakozásra szinte minimális. Ezzel a boszniai szerb politikusok is tisztában vannak, azonban a szeparatista retorika (melynek ékes példája Dodik 2020 februárjában a Banja Luka-i parlamentben elhangzott „Goodbye BiH, welcome RS-Exit” kezdetű beszéde), a függetlenségi népszavazás lebonyolításának ismétlődő ígérete, az állami szintű döntéshozatal bojkottal való megbénítása nem engedi lecsillapodni a nacionalista érzelmeket, és ez politikai hasznot jelent az érintett pártoknak és politikusaiknak. A fenyegetések gyakorlatba való átültetése beláthatatlan következményekkel járna a régió stabilitására nézve, így hivatalosan Szerbia is ellenzi Bosznia-Hercegovina területi egységének megbontását.

A nemzetközi közösség, bármennyire kiterjedt jogkörrel is rendelkezik az ország irányításában, a szerb nemzetiségű lakosság alapvető érzelmi attitűdjeit nem tudja megváltoztatni. Amennyiben ez a tendencia a jövőben is folytatódik, szinte biztos, hogy Bosznia-Hercegovina nem fog tudni érdemben előrelépni a működőképes és modern állammá váláshoz, és az euroatlanti integrációhoz vezető úton.

Írta: Kőbányai Dénes