You are here

Air Power Blog

Subscribe to Air Power Blog feed
Updated: 2 weeks 2 days ago

"A" Messzer, a háború után először Magyarországon - A RepTárban

Tue, 10/22/2019 - 17:33

Közel öt hónapig vendégeskedik a szolnoki RepTárban Piros 3-as, a lengyelországi Krakkó repülőmúzeumának Bf 109G-6-osa. A két intézmény közti kölcsönügylet jelentőségét az adja, hogy ez az első Messerschmitt harci repülőgép, mely Magyarországon "tesz látogatást" a második világháború óta. Azt nem kell bizonygatni, hogy a magyar katonai repülésnek aligha van ikonikusabb típusa, mint a Messzer, mely a Puma vadászrepülők fegyvere volt olyan kilátástalan, sokszoros túlerővel szembeni - , történelmileg tragikus - hősi küzdelmeikben, mint az idén éppen 75 esztendeje lezaljott "amerikai szezon", vagy a haza védelme a szovjet "felszabadítókkal" szemben 1944-45 fordulóján. 

Frankó Endre, az utolsó Puma is eljött az időszaki kiállítás megnyitójára.

Tobak "Cica" bácsi könyvein cseperedve, számomra aligha lehetett kérdéses, hogy - paradoxonnal élve - melyik a nagy világégés legszebb vadásztípusa.

A 44 májusában Regensburgban gyártott, majd rövid úton egy gyakorlórepülés során katasztrófa áldozatává vált, 55 évig vízben pihenő gép gyártási száma (163306) a svanc jobb oldalán, jellegzetes háromszögletű táblácskán.

Mit is lehetne ilyenkor mondani? Kívánom, hogy a magyar repüléstörténeti gyűjtemény egyszer egy saját Messzerrel is büszkélkedhessen!

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

Éjszakai kutatás-mentés Mi-17-essel: Air Wolf Hunting 2019

Tue, 10/08/2019 - 18:34

A héten a vitorlázórepülő körökben hullámrepülési lehetőségeiről ismert Gyöngyös-Pipishegy sportrepülőtéren tartja Air Wolf Hunting 2019 fedőnevű, főként kutató-mentő orientációjú gyakorlatát az MH86 és az együttműködők. A hétfői éjszakai mozzanatoknál a LégierőBogger is jelen lehetett, megtapasztalni a SAR jelenlegi képességeit és működését, mielőtt a közeli jövőben az új technika (H145M SAR) beérkezésével új lehetőségek nyílnak meg ezen a területen is. 

 

Az egyik JTAC felügyelete mellett érkezik a 705-ös Mi-17N.

Ötletes fényforrás az idén nagy erőkkel települt táborban a híradóskocsi repsávos antennjának árbócán.

Az NVG-kompatibilis Mi-17-es "szabad szemmel"...

...és stílszerűen éjjellátóval (amiért köszönet annak, akit illet!). A háttérben látható fényforrás a TV-torony a Kékestetőn.

Csendben figyel az égi Göncöl.

A "lakossági telefonos bejelentéstől" kezdve élethűen imitált gyakorló riasztást követően érkezik a 701-esen ülő kutató-mentő a "repülőszerencsétlenség" helyszíne fölé: ez a feladat "kutatási" része. A fényes gömb a dagadó hold, a csík a helikopter repülési pályája, lent az "égő roncs", balra pedig a kijelölt leszállóhely. A háttérben a Sár-hegy az átjátszóval.

Hagyományos, fényszórós leszállás a kárhelyszín közelében.

Ha a földi tevékenység, a sérültek keresése, kiszabadítása a roncsból, stabilizálása elhúzódik, leállítják a hajtóműveket (ez egyébként segíthet az esetleges sérültek segélykiáltásának meghallásában is, ami különösen sötétben fontos). Ilyenkor a gépen ismételt előkészítésre van szükség, mielőtt újra elindulhatnának: a pilótafülke búvónyílásán keresztül felmászott technikus fehér fényű lámpája fényénél a hajtóművet, a reduktort és a rotoragyat ellenőrzi.  

Ismét pörög a Mi-17-es, az indítóhajtómű kiömlőnyílása még izzik.

A gyakorlás része volt az új típusú hordágy csörlőzése is. Itt a gép megfügg a kiemelés helyszíne felett...

...majd fedélzetén a túlélőkkel, elindul hazafelé. 


A gyakorlat felvarrója, melyből - köszönet a szolnokiaknak! - a LégierőBlogger is kaphatott egy példányt.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 79. (2019. okt.)

Tue, 10/08/2019 - 00:08

Az AirWolfHunting 2019 gyakorlat egyik szép Mi-17N képével illusztrálnám a soron következő hírbejegyzést, arra a közelmúltban nyilvánosságra került keretszerződésre utalva, mely a rendszerbentartás tervezett több éves hátralevő idejére - nem mellesleg a nyugati típusváltás időszakára - megfelelő halapot adhat a honvédség szovjet-orosz szállító és harci helikoptereinek fenntartásához.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Hiánypótló kötet a magyarországi szovjet nukleáris fegyverekről

Fri, 09/27/2019 - 14:09

Ismét magánszemélyek magánkiadása révén bővülhet ismeretünk a közelmúlt hadtörténetnek kulcsfontosságú témájáról, a bő harminc éven át Magyarországon állomásoztatott szovjet nukleáris fegyverekről. Az angol nyelven, Oksnar - Fully Assemled State   Soviet Nuclear Weapons in Hungary 1961-1991 címen megjelent kötet Becz László, Kizmus Szabolcs és Várhegyi Tamás munkáját dícséri. Nyugodtan mondhatom, hogy a számos kutatási novumot is tartalmazó műnek minden érdeklődő polcán ott a helye, még ha a laikusok számára első pillantásra elrettentően hathat is részletessége, mélysége. Hozzáférhető a sovietnukesinhungary@gmail.com illetve a sites.google.com/view/nuclear-weapons-in-hungary útján.

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

Életmentés és felderítés a Bornemissza portyáján

Thu, 09/26/2019 - 14:41

Az elmúlt hetekben zajlott - a KNBSZ és a honvédség más alakulatainak támogatásával - a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred (BGFE) Rejtett Portya 2019 komplex szakharcászati gyakorlata, melynek során egy e célból létrehozott alkalmi ISR-század tevékenykedett a bakonyi lőtérkomplexum területén. A gyakorlat sajtónapján a harctéri életmentő képesség demonstrációjával egy nem felderítő-specifikus mozzanatnak lehettünk tanúi, de Hajlan István ezredes, parancsnok jóvoltából bepillantást nyerhettünk az ISR-képességportfolio fontos elemének, a drónos alegységnek a munkájába is.  

A gyorsreagálású (QRF) BTR fedezékében dolgoznak a harctéri életmentők a sebesülteken...

...miután a konvojban haladó Uralt IED-támadás érte.

A QRF egyik katonája viszonozza a tüzet a lesállásból támadó ellenségre. 

A BGFE drónképessége (melyet immár mintegy tíz esztendeje a Skylark I LE testesít meg), pont az ilyen váratlan, veszteséggel járó rajtaütések valószínűségét csökkentheti a hadműveleti területen.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Démon bombája!

Fri, 09/20/2019 - 16:21

Balogh Ákosnak és Benedek Leventének hála a LégierőBlogger képekkel számolhat be a Brave Warrior hadgyakorlat mai bemutatónapjának számunkra talán legérdekesebb mozzanatáról, a Gripenek bombavetéséről.

Pickle! Az Mk 82-es eltávolodóban a Gripentől (Fotó: Benedek Levente/combatant.blog.hu).

Az előző ötszázfontos, még a gép bal külső tartójára függesztve. (Fotó: Benedek Levente/combatant.blog.hu)

A géppárkísérő gépágyús rácsapása közben jól látszik a szokatlan módon a törzs alatti középső tartóra függesztett, kék gyűrűs (inert) Mk 82-es. (Fotó: Balogh Ákos/LHSN)

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Századélesen a tatai tizenegyes Bölények hetvenkettesei

Tue, 09/17/2019 - 23:44

Több év óta először vettek részt századszintű éleslövészeten a tatai 25. dandár 11. harckocsizászlóaljának katonái és T-72-esei a bakonyi lőtéren zajló Bátor Harcos/Brave Warrior 2019 gyakorlatok mozzanatai között. Jövő évtől a most itt is megszerzett fegyvernemi tapasztalataikat a német típusváltás megkezdésekor (bérelt Leopard 2 A4-ek beérkezése) is kamatoztathatják a Bölények.

Tűz a 2A46 harckocsilöveggel.

A már amúgy is meggyepált kemény célok...

...ezúttal sem szenvedtek hiányt törődésből.

A Bölények karjelzése.

Továbbiak hamarosan...

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Magyar kézben a Carl Gustaf 4

Thu, 09/12/2019 - 13:57

A lövész alegységek új (páncéltörő) támogató fegyvereként beszerzett Carl Gustaf 4 lövegekre történő kiképzés részeként szeptember 11-én először hajtottak végre magyar honvédek éleslövészetet a bakonykúti-csörlőházi lőtéren.

Zord  


Categories: Biztonságpolitika

Zelzwegi érdekességek és dinamika

Mon, 09/09/2019 - 06:29

Luftstreitkräfte Eurofightere füstölővel, egészalakos párakiválással és alpesi háttérrel.

Az AMI egyik amendolai F-35A-ja is tiszteletét tette...

...a programból azóta az USA által kizárt Törökországban gyártott orrfutó részegységgel :-)

A pénteki programzáró a svéd tűzokádó őshüllő, a Draken volt.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 78. (2019. szept.)

Fri, 09/06/2019 - 19:27

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Donauwörthi randevú a H145M típustanfolyamosokkal

Tue, 09/03/2019 - 23:59

Az Airbus Helicopters ma Donauwörthben látta vendégül a magyar média képviselőit, tájékoztatást adva a  H145M program állásáról, első alkalommal téve lehetővé az egyik honvédségnek épült gép - az épp berepülésen lévő második (LUH) példány - fotózását. A humán oldalon pedig az elsőként átképzésre kerülő műszakiakkal és hajózókkal találkozhattunk.

A 20266-os gyári számú leendő magyar 02-es, D-HMBF ideiglenes német lajstrommal berepülés közben narancssárga overallos Airbus-tesztszemélyzettel.

A Helionix fedélzeti avionikai rendszer kijelzői.

Kevesen tudják, de a H145 hivatalos típusmegjelölése máig MBB-BK117, D-2 változat.

A fegyverzetfelfüggesztők egyik rögzítési csomópontja a gép oldalán. Az alap HForce-povíziók egyikeként minden gépen ott lesznek.

Az első két átképzésre kerülő magyar hajózó, Simon Zsolt alezredes, és Dajka Attila őrnagy az egyik magyar gép mellett...

...illetve kiképzési repülésre indulva céges oktatóval és géppel.

 

Zord


Categories: Biztonságpolitika

MAKSzimális gyülekező Zsukovszkijban

Tue, 08/27/2019 - 23:59

Ma kezdetét vette a Moszkva melletti Zsukovszkijban az orosz repülőgépipar hagyományos seregszemléje. Gyűrösi Miroszláv barátom jóvoltából közlök itt néhány képet az elmúlt napokban gyülekező technikáról...

A kék 053 oldalszámú T-50 (Szu-57) prototípus, a hasára festett stilizált Ohotnyik UCAV-sziluettel.

Лояль вингмэн :-) A gép svancán már nagyon is konkrét az utalás: Szu-57, Ohotnyik és villám (a híradás jelképe)

Itt már a 055-ös gurul a ramenszkojei betonon.

Számunkra manapság ismerős számsorba illik a kék 77-es MA VMF Szu-30SzM (RF-81881), és sejtésünket csak megerősíti, hogy a Kalinyigrád nevet viseli :-)

Krasznojarszk, a piros 19-es oldalszámú, RF-94123 lajstromú Tu-95MSz érkezik, a szárny alá szerelt robotrepülőgép-pilonokkal.

Zárásként pedig jöjjön a Vaszilij Resetnyikov (második világháborús bombázópilóta, a SZU Hőse, a DA parancsnoka 1969-80 között) nevét viselő, piros 02-es oldalszámú Tu-160-as, RF-94102 lajstrommal.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Szlovén Cougar jön Szent István napra

Mon, 08/19/2019 - 09:42

A német H145M-ek mellett egy szlovén Cougar is részt vesz - mint a honvédség jövőbeni H225M forgószárnyasainak előképe - a holnapi augusztus 20-i parádén Budapest felett. A Szolnok felé tartó gépet a Dunántúlon sikerült megcsípni.

Szlovén Cougar a Balaton környékén, keleti kurzuson...

...mint az ADS-B Exchange oldalról kiderül, a H3-73 lajstromú példányról van szó, mely bázisáról, Ljubljana-Brnikről szállt fel, és láthatóan Szolnokra igyekszik.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Baltikumi elfogottak

Wed, 08/14/2019 - 18:52

A BAP50-nél tett keddi riportút alkalmával a honvédség először hozott nyilvánosságra meglehetősen bőséges képanyagot a litvániai Siauliaiba települt kecskeméti Fegyveres Légtérvédelmi Készenléti Alegység (FLKA) eddigi munkájának tárgyairól, a Balti-tenger felett elfogott és azonosított orosz katonai repülőgépekről. Ezeknek járt kicsit utána a LégierőBlogger.

Szu-27P piros 03 oldalszámmal, RF-91911 lajstrommal és négy RF közelségi gyújtós R-73-assal. A keddi napon ugyanez a gép hessegette el egy veszélyes manőverrel a Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szállító Tu-214-es mellől az azt elfogó, szintén Siauliaiban állomásozó spanyol EF-18-ast. 

Szu-24M fehér 9-es oldalszámmal, RF-12033 lajstromjellel a Balti Flotta 72. Légibázisa (AvB) 4. Önálló Tengerészeti Csapásmérő Ezredének állományából. (2018 novemberében ez a gép húzott át alacsonyan, felfegyverezve (H-25ML) a Belga Haditengerészet Godetia parancsnoki hajója felett, némi információs hadviselési hullámokat vetve)

Továbbiak hamarosan...

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 77. (2019. aug.)

Fri, 08/09/2019 - 22:08

Július 18-án repült először Donauwörthben a Magyar Honvédségnek gyártott első H145M Könnyű Többcélú Helikopter (LUH). Fotó: Airbus Helicopters

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Jön a harmadik helikoptersimogató

Mon, 08/05/2019 - 15:08

Augusztus 17-én ismét megrendezi népszerűnek bizonyult "helikoptersimogató" rendezvényét az LHSN.hu és a Laczkó Dezső Múzeum Veszprémben.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

HIMARS: a tett színhelyén

Sun, 07/28/2019 - 22:36

Az idei magyarországi amerikai hadgyakorlatok fénypontja a rakéta-sorozatvető tüzérség megjelenése, és éleslövészete volt. Bár sajnos csak távolról volt szerencsénk a Breakthrough 2019 egyik leglátványosabb mozzanatát megfigyelni, utólag is lehet még némi fogást találni a témán.

A HIMARS (M142) TÁS a távolból (a Körös-hegy mellől) látottak alapján valahová a tési út-csörlőházi lőtér terepszakaszra volt saccolható...

...amit a BHK sajtósainak videója alá is támasztott....

...hogy aztán GE segítségével megtörténhessen a pontos geolokáció. Az előző képen jól látszik, hogy a tüzelőállást nem kevés földmunkával alakították ki.

A New Hampshire Nemzeti Gárda 3-197 tüzérosztályának HIMARS indítója töltés közben. Az egész 6-os csomagot egyszerre cserélik, az egyes csövek (érdemes megnézni elejüket és végüket) hermetizáltak. (BHK)

Helyes volt a feltételezés, a kis lőtávolság miatt a rontott aerodinamikájú Reduced Range Practice M28A1 rakétákkal lőttek, amint a konténer feliratából is látható. (BHK)

Az egyik indítás pillanata, a tompa orrú lövedék előtt a "kibújáskor" széttört mellső műanyag fedél látható (BHK)...

...ami aztán így fest.

Az indítócső hátulját záró lemezkupakok (BHK)...

...pedig így.

A rakétát a konténerben helyén tartó műanyag elemek (fekete) és a fenti kupakok tömítőanyagának (narancssárga) maradványa.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 76. (2019. júl.)

Fri, 07/05/2019 - 00:29

Ordem e progresso - a brazil lobogóról vett jelmondatban figyelemreméltó módon szerepel a rend szó, mitöbb, megelőzi még a fejlődést is. Talán abból a felismerésből kiindulva, hogy kuplerájból bizonyosan nem lesz előrelépés...

Zord

 


Categories: Biztonságpolitika

A Mihu második eljövetele: Sz-8

Tue, 06/25/2019 - 23:59

Ahogy a szorgosok az értesítőben olvashatták és személyes jelenlétük révén megtapasztalhatták, megörökíthették és így tisztelt olvasóik elé tárhatják, újabb lépést tesz ezekben a napokban előre a Mi-24-helyreállítás: immár Sz-8-as 80 milliméteres nem irányított rakétával is lőttek ismét a honvédség 2013 és 2018 között kényszerpihenőre kárhoztatott Mi-24-esei. 

Rakétaindítás a "0" pontnál alacsony profilon...

...és magas profilon, zuhanásból.

Művészkedés naplementében.

Később gépágyús full NVG-s CAS-ra is futotta a Főnixek és a természetesen az ERICS/unknown JTAC lendületéből.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Rámpára fel!

Tue, 06/25/2019 - 23:55

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.