You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 1 day 16 hours ago

Vádat emeltek a rendőrt lefejelő kábszeres ellen

Tue, 10/02/2018 - 18:59
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki 2017 novemberében a vele szemben intézkedő rendőrnek ellenállt és neki sérülést okozott.

A vád szerint a huszonhárom éves elkövető 2017. november 2-án, Szegeden verekedett, majd a rendbontó társasághoz kivonultak a rendőrök. A vádlott a rendőri intézkedés során folyamatosan beszélt a másik csapathoz, majd hívni akarta a testvérét. Az egyik rendőr felszólította, hogy ne telefonáljon, mire a vádlott a földhöz vágta a telefonját. Az alkohol és kábítószer hatása alatt álló elkövetőt ekkor a rendőrök megbilincselték, majd a karjainál fogva a szolgálati kocsihoz kísérték. Ennek során a vádlott többször megpróbált összerogyni, hirtelen rángatással a fogásból kiszabadulni. A vádlott egy alkalommal megfeszítette a lábait, lendületet vett és hirtelen, hátrafelé irányuló mozdulattal megfejelte az őt kísérő rendőrt.

A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlottat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja. Az ügyészség az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A 2018. július 1-jétől hatályos Büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy az ügyész a vádiratban arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előtt beismerő vallomást tesz, indítványt tegyen a kiszabandó büntetés pontos mértékére. Ebben az ügyben az ügyészség a vádlott beismerése esetén 1 év 8 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Categories: Biztonságpolitika

Aknarobbanás következtében meghalt három gyermek a szakadár ellenőrzésű Horlivka városában

Tue, 10/02/2018 - 17:01
Egy gyalogsági akna felrobbanása következtében három gyermek életét vesztette, egy pedig sérüléseket szenvedett a Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatt álló részében lévő Horlivkában – közölte pénteken Ivan Prihogyko, a város polgármestere a szakadár DAN hírügynökség jelentése szerint.

A sérült gyermeket súlyos állapotban szállították kórházba. Az akna a szakadár katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint egy útellenőrző poszt közelében robbant fel, a hatóságok további részleteket nem közöltek.

Az UNIAN ukrán hírügynökség kitért arra, hogy az elmúlt napokban tömegesen betegedtek meg fertőzött ivóvíz fogyasztásától a szintén Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatti részében lévő Makijivka településen, ahol elfogyott a vezetékes víz tisztítására használt klór. Csütörtökig a helyi hatóságok közlése alapján 87-en kerültek kórházba hasfájás, hányás, láz és egyéb, fertőzött víz fogyasztása miatti megbetegedésre utaló tünetekkel.

A kijevi parancsnokság vasárnapi jelentése szerint az elmúlt egy napban “az orosz megszálló csapatok” 32-szer nyitottak tüzet az ukrán állásokra a Donyec medencében. Egy ukrán katona sérült meg, továbbá egy polgári személy: a Majorszk elleni támadás során egy helybeli nőt a fején talált egy lövedék. Az Egyesített Erők parancsnokságának jelentése szerint két ellenséges fegyverest likvidáltak, hetet megsebesítettek.

A DAN vasárnapi jelentése szerint az ukrán hadsereg 16-szor sértette meg a tűzszünetet az elmúlt napban Donyeck megye területén.

Február végén életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló ukrán törvény, amely Oroszországot agresszor, megszálló államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet fokozatosan, április végétől pedig hivatalosan katonaivá alakult át, és új neve “Egyesített Erők Művelete” lett.

Categories: Biztonságpolitika

Szenes: elavult a NATO katonai stratégiája

Tue, 10/02/2018 - 14:05
Elavult a NATO katonai stratégiája, melynek megújítása érdekében kiemelt jelentőségű stratégiai-katonai kérdéseket vitat meg a szövetség katonai bizottsága szeptember 28-30. között Varsóban – mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára.

A szövetség jelenlegi stratégiai koncepciójában 2010-ben egyeztek meg a tagállamok – fűzte hozzá. Elmondta: a stratégia megújításának szükségessége már 2016-ban felvetődött Varsóban, de jelenleg a NATO-tagok között túl nagy a politikai véleménykülönbség ahhoz, hogy konszenzusra jussanak.

Már a katonák is nyomást helyeztek a politikára, mivel megelégelték, hogy még az őket érintő kérdésekben sincs egységes felfogás – tette hozzá Szenes.

Categories: Biztonságpolitika

Közös hadgyakorlatot tart az orosz és a szerb légierő

Tue, 10/02/2018 - 11:01
Közös, orosz-szerb személyzetű MiG-29-es vadászgépek és Mi-8-as helikopterek tartanak hadgyakorlatot Szerbiában október 1. és 5. között – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A BARSZ-2018 kódnevű repülő-harcászati gyakorlaton, amelyen a szerb légierő és légvédelem tíz gépe vesz majd részt, légi célpontok elfogását, a légi harc elemeit, a komplex és a legmagasabb szintű aerobatika alakzatait, a taktikai csapásmérést, a deszant ledobását, valamint a felkutatást és a mentést fogják gyakorolni.

Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton a legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget, mert a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat mintegy hatvan tagját ideiglenesen a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba vezényelték.

Vucicot egyébként a tervek szerint kedden fogadja majd Moszkvában Vlagyimir Putyin.

Categories: Biztonságpolitika

Az SZBU cáfolta, hogy megindította volna a nyomozást a magyar útlevelek ügyében

Tue, 10/02/2018 - 08:03
Jelen pillanatban még nem indított nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Kárpátalján kiadott magyar útlevelek ügyében, ellentétben Jurij Lucenko főügyész állításával – közölte Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője a LIGA.net ukrán hírportál szerint.

“Erről én semmit sem tudok” – mondta a szóvivő, furcsának nevezve a főügyész bejelentését, miszerint a titkosszolgálat nyomozást indított, és minden felderített kettős állampolgárt felelősségre vonnak, megfosztanak ukrán állampolgárságától.

Szavai szerint a főügyészség eljárást indíthatott, és a nyomozás elvégzését az SZBU hatáskörébe utalhatta, de ilyen tartalmú dokumentum nem érkezett a titkosszolgálathoz. Hitljanszka megjegyezte, hogy tudomása szerint az ukrán jogszabályokban nincs olyan rendelkezés, amely alapján a kettős állampolgárság felelősségre vonást vonna maga után.

“Elméletben elnöki bizottságnál lehet kezdeményezni egy személy állampolgárságtól való megfosztását, ha megállapítást nyer, hogy más ország útlevelével rendelkezik. Ennek az eljárása azonban nincs meghatározva egyetlen jogszabályban sem” – tette hozzá.

Lucenko újságírók előtt bűncselekménynek nevezte a kettős állampolgárság birtoklását, amelynek megszerzését értelmezése szerint az ukrán alkotmány kategorikusan és egyértelműen tiltja.

Jogi szakértők vitatják ugyanakkor az ukrán alkotmány egyértelműségét ebben a kérdésben. Az alaptörvény 4. cikke ugyanis egyáltalán nem egyértelmű megfogalmazásban úgy szól, hogy Ukrajnában “egy, illetve egységes” állampolgárság van, emellett viszont szó sincs az alkotmányban a többes állampolgárság intézményéről, különösen nem annak tilalmáról.

Az ügy előzménye, hogy múlt szerdán az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is. Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya: Kijev az ukrán törvények és a bécsi egyezmény megsértésével vádolta meg a külképviseletet, és közölte, hogy rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza. Budapest erre hasonló válaszlépést helyezett kilátásba.

Categories: Biztonságpolitika

NATO-konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Külügyminisztérium szervezésében

Mon, 10/01/2018 - 20:44

A NATO „Tudomány a Békéért és Biztonságért” (Science for Peace and Security, SPS) programja tudományos projektek finanszírozásával segíti a Szövetség partnerországait biztonsági környezetük fejlesztésében. A prioritást jelentő témakörök – például a kiberbiztonság, terrorizmus elleni harc, a biztonsággal kapcsolatos fejlett technológiák fejlesztése – alapján meghatározott projektekben egy vagy több NATO-szövetséges, illetve egy-egy partnerország vesz részt. A projekt kidolgozói, partnerei trendszerint tudományos- vagy kutatóintézetek, egyetemek, akadémiák vagy egyéb, tudománnyal, technológiával, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézmények. Örömünkre szolgál, hogy az SPS projekteket elbíráló Független Tudományos Értékelő Csoportba a 2018-2020-as ciklusra két magyar tudóst is beválasztottak: Jobbágy Zoltánt és Szádeczky Tamást.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megítélése szerint kiemelkedően fontos, hogy a hazai kutatók, szakértők több információt kapjanak az SPS program lényegéről, a pályázati lehetőségekről. E célból 2018. október 11-én a KKM a NATO brüsszeli központjával együttműködve információs napot szervez SPS Information Day néven a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Budapest, Ludovika tér 2, 1083., Széchenyi Díszterem) A rendezvényen részt vesz Antonio Missiroli NATO főtitkár-helyettes is.

A program magas rangú kormányzati és NATO-s tisztviselők előadásaival venné kezdetét 9.00 órakor, amelyet az SPS programról adott részletes tájékoztató követne, majd szeminárium jellegű interaktív beszélgetéssel fejeződne be (a programtervezet mellékelve). A rendezvény munkanyelve az angol, tolmácsolás nem biztosított.

Ezúton szeretném rendezvényünkre Önt és a Konferencia témája iránt érdeklődő munkatársait
tisztelettel meghívni.

Reméljük számíthatunk megtisztelő jelenlétükre, várjuk mielőbbi szíves visszajelzését saját,
illetve munkatársai részvételét illetően. Részvételükkel kapcsolatos visszajelzéseiket és a
rendezvénnyel kapcsolatos további kérdéseiket kérjük, hogy a tdf@mfa.gov.hu e-mail címre
szíveskedjenek megküldeni.

(X)



Categories: Biztonságpolitika

Kórházba szállították a börtönből az éhségsztrájkoló Oleh Szencovot

Mon, 10/01/2018 - 19:05
Kórházba szállították a börtönben éhségsztrájkot folytató, Oroszországban terrorizmus miatt elítélt Oleh Szencov krími ukrán rendezőt – közölte az Interax hírügynökséggel a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet büntetés-végrehajtási igazgatóságának sajtószolgálata.

A hatóság szerint Szencovot terv szerinti kiegészítő vizsgálatra és orvosszakértői konzultációra szállították át a labitangi kórházba. A nap folyamán korábban az orosz elnöki emberi jogi tanács közölte, hogy a négy hónapja éhségsztájkot folytató őrizetes állapota stabil, élete nincs veszélyben, a kényszertáplálása orvosi szempontból nem indokolt.

Szencovot 2015. augusztus 15-én húszévi szabadságvesztésre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság azzal az indokkal, hogy “terrorcsoportot” hozott létre az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten. A csoport tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a csoport tagjai arra készültek, hogy 2015. május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem évfordulóján bombát robbantsanak a szimferopoli örök lángnál és Lenin-szobornál.

Szencov, aki büntetését a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található “Jegesmedve” telepen tölti, nem ismerte el bűnösségét. A rendező mellett számos nemzetközi hírű filmes kollégája kiállt, támogatására Európában több akciót is szerveztek. A rendezőt Nobel-békedíjra és az Európai Parlament Szaharov-díjára is felterjesztették.

Szencov május 14-én kezdett éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássanak szabadon 64 Oroszországban őrzött ukrán “politikai” foglyot. Saját magának nem kért kegyelmet, pedig a Kreml értésére adta, hogy elnöki kegyelemben csakis saját kezdeményezésére részesülhet.

Categories: Biztonságpolitika

Tudtad? A második világháborúban ledobott bombák átmenetileg felmelegítették az atmoszférát

Mon, 10/01/2018 - 16:56
A második világháborúban a szövetségesek által ledobott bombák olyan erejűek voltak, hogy átmenetileg a Föld légkörének felső rétegét is felmelegítették – írja egy új kutatás nyomán a BBC.

A bombák romokat és hamut hagytak maguk után a földön, de egy kutatás szerint a robbanások hullámai még ezer kilométerrel Nagy-Britannia felett is érezhetőek voltak. Chris Scott, a Readingi Egyetem tudósa elmondta: teljesen letaglózta a felfedezés. “Minden légitámadás legalább 300 villámcsapásnyi energiát szabadított fel” – hangsúlyozta. (Bár egy tipikus villámlás energiája több gigawatt lehet, az esemény csak néhány milliszekundumig tart. Mivel az energia = teljesítmény · idõ, a villámcsapás energiája csak néhány megajoule, ami kevesebb, mint az az energia, amelyet egy liter benzin elégetésekor nyerünk, megközelítőleg 33,6 megajoule. A -szerk- megj.)

A kutatók az angliai Slough-ban lévő Radio and Space Research Station napi jelentéseit elemezték tanulmányukhoz. Megvizsgálták, hogyan változott az elektronok koncentrációja az atmoszféra felső rétegében a szövetségesek 152 európai légitámadásakor, közük Berlin bombázása idején és a normandiai partraszállást támogató légicsapásokkor.

Az adatok szerint az elektronkoncentráció jelentősen visszaesett, amikor egy bomba felrobbant, és ennek hatásaként a légkör felső rétege felmelegedett. Slough fölött kicsi, de érzékelhető volt az ionoszféra meggyengülése, pedig a bombákat több száz kilométerrel odébb dobták le.

Scott ugyanakkor elismerte, hogy ez átmeneti hatás volt, és csak csekély mértékű hőmérsékletemelkedést okozott az atmoszférában. Az ionoszférára gyakorolt hatás csak addig tartott, amíg a hő el nem illant.

A kutatás Scott szerint ahhoz is hozzájárulhat, hogy jobban megértsük, milyen hatással vannak a természeti erők, mint a villámlás, a vulkánkitörés és a földrengés a Föld légkörének felső rétegére. Ugyanakkor az ionoszféra egészének tanulmányozásához is lényeges lehet.

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: 1848. szeptember 29-én a győzelem a lelkekben született meg

Mon, 10/01/2018 - 14:03
1848. szeptember 29-én a magyar katonák győzelme a lelkükben született meg – fogalmazott a honvédelmi miniszter a pákozdi csata 170. évfordulója alkalmából rendezett szombati ünnepségen Pákozdon, a katonai emlékpark nemzeti emlékhelyénél.

Benkő Tibor Dobó István egri várkapitányt idézve azt mondta: a vár ereje nem a kövekben van, hanem a védők szívében és lelkében; az önálló magyar honvédségnek sem fegyverzetében, felszerelésében és kiképzésében volt az ereje, hanem lelkében és elkötelezettségében.

A miniszter felidézte, hogy a közeli Mészeg-hegy tövében vívta első győztes csatáját a “szinte a semmiből felépült” honvédsereg, hogy Magyarország és a magyarok függetlenségét, szabadságát kivívja. Azért harcoltak Pátka, Pákozd és Sukoró térségében, hogy “a magyar magyarnak maradhasson” – fogalmazott.

Benkő szerint a pákozdi emlékpark nagyon jól szimbolizálja azt a történelmi utat, melyet a magyar honvédség a XIX., XX. és XXI. században bejárt: hűen tükrözi az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségét, őrzi az első és a második világháború emlékeit, a huszárság történelmét, felidézi 1956 emlékét, bemutatja a sorkatonai szolgálatot és a békefenntartó katonák hősiességét. Ez a hely méltó ahhoz, hogy üzenjenek vele a ma élő nemzedékeknek: “hős elődeink a mi érdekünkben hozták véráldozatukat” – jelentette ki.

A szabadság drága dolog, de “szabadok csak akkor lehetünk, ha ezért megharcolunk”, a magyar honvédség pedig csak akkor lehet erős, ha a társadalom támogatása van mögötte. Az emberek álljanak a katonák mögé, segítsenek az új, korszerű és erős magyar honvédség megteremtésében – kérte Benkő.

Az ünnepség végén a jelenlévők megkoszorúzták az emlékparkban álló obeliszket. A programok azonban nem értek véget ezzel, hiszen kora délután zenés történelmi játékkal emlékeznek a pákozdi csata 170. évfordulójára az 1848-as ütközet helyszínén és időpontjában.

Az újonnan felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, a százhetven éve, 1848. szeptember 29-én megvívott pákozdi csatában legyőzte a forradalom eltiprására induló Josip Jelacic (a magyar nyelvben Petőfi verse nyomán Jellasicsként ismert) horvát bán csapatait. A bán mintegy ötvenezres, nem kellően felszerelt serege két oszlopban, a Balatontól délre tört előre és a kiürített Székesfehérváron szeptember 25-én egyesülve folytatta a lassú előrenyomulást Buda felé. Az új hadseregparancsnok, Móga János altábornagy a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza csapataival. Jellasics szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított. A császáriak ismételt rohamait azonban sorra visszaverték, támadásaik rendre összeomlottak a magyar ágyúk tüzében, ezért a bán elrendelte a visszavonulást, és három nap fegyverszünetet kért, ami lényegében magyar győzelmet jelentett.

A pákozdi csata, a magyar szabadságharc első ütközete politikai-erkölcsi hatása révén jelképpé vált: az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását. A győzelemmel ugyanakkor a béke reménye végleg elveszett, Széchenyi félelmei beigazolódtak. Megkezdődött a szabadságharc heroikus küzdelme, a Habsburgoknak csak egyévi vérontás után, orosz segítséggel sikerült eltiporniuk a magyar függetlenség ügyét.

Petőfi A vén zászlótartó című versében örökítette meg a diadalt, a szállóigévé vált sorral: “Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”. A pákozdi csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.

Categories: Biztonságpolitika

A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget az elnök

Mon, 10/01/2018 - 10:57
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic köztársasági elnök szombaton, mert a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat mintegy hatvan tagját a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba vezényelték – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Emellett Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a rendőrség legmagasabb fokú készültségét rendelte el.

Az egykor Szerbia déli tartományát képező Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él.

A brüsszeli közvetítéssel 2013-ban megkötött szerb-koszovói megállapodásban foglaltak tiltják a különleges egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, valamint azt is tiltják, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba.

A szerbek készültségét az váltotta ki, hogy szombaton az észak-koszovói Gazivoda-tóhoz látogatott Hashim Thaci koszovói elnök, és látogatását a Rosu különleges egység tagjai biztosították. A legfrissebb hírek szerint a koszovói elnök látogatását követően a különleges egység tagjai is visszavonultak.

A szerb sajtóban megjelent az is, hogy a Rosu tagjai helyi szerbeket tartóztattak le, ám ezek az információk hamisnak bizonyultak – írta honlapján az RTS.

Néhány hete Aleksandar Vucic is a Gazivoda-tóhoz utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a Koszovóban kisebbségben élő szerbeket.

A gazivodai mesterséges tó és vízerőmű rendkívül fontos Koszovó víz- és áramellátása számára. A tó 11,9 négyzetkilométernyi felületéből 9,2 négyzetkilométer Koszovóhoz, 2,7 négyzetkilométer pedig Szerbiához tartozik. A tavat az Ibar folyón épített gát segítségével hozták létre 1977-ben. A gát és a tó feletti irányítás évek óta vitát okoz Szerbia és Koszovó között. A gát jelenleg a Szerbiához hű koszovói szerb kisebbség felügyelete alatt áll.

Categories: Biztonságpolitika

Életbe lépett az új gyülekezési törvény

Mon, 10/01/2018 - 08:04
Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel.

A törvény szerint gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.

A gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés). Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés).

Ha azonos helyszínre és időpontra több gyűlést jelentenek be, és azok egyidejű megtartása nem lehetséges, az élvez elsőbbséget, amelyet a rendőrségnek korábban jelentettek be.

A rendőrség megtilthatja a gyűlés megtartását, ha megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár. Megtiltják a gyűlést, ha például az diplomáciai mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza, vagy alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár.

A jogszabály szerint akkor is megtiltják a gyűlést, ha a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt – “alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására”.

A rendőrség akkor is megtiltja a gyűlés megtartását, ha a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely vagy időpontja olyan nap, amely a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet, és a bejelentéskor rendelkezésre álló körülmények alapján fennáll a közvetlen veszélye annak, hogy a gyűlés a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra által elkövetett embertelen bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, és ezáltal a gyűlés alkalmas a köznyugalom megzavarására.

A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, de azt a szervező három napon belül közigazgatási perben megtámadhatja.

Tilos a gyűlésre fegyvert, robbanóanyagot vinni, “az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal”, vagy “erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve” megjelenni. Ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a résztvevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot és arcukat sem takarhatják el.

A törvény szerint a gyűlés vezetője meghatározza a gyűlés rendjét és lefolyását, megteszi a rend biztosításáért, illetve fenntartásáért szükségessé váló intézkedéseket, és ha kell, feloszlatja a gyűlést. A törvény szerint a gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért.

A gyűlés vezetője a gyűlésről kizárhatja azt, aki a gyűlést súlyosan megzavarja. A gyűlés résztvevői kötelesek a gyűlés vezetőjének és az irányítása alatt álló rendezőknek a rend fenntartásáért és biztosításáért tett utasításait követni.

A gyűlés szervezője a gyűlés befejezését követően haladéktalanul gondoskodik a gyűlésen felállított építmények és berendezések elbontásáról, a gyűlés során elhelyezett plakátok eltávolításáról, a gyűlés során keletkező hulladék eltakarításáról és az esetleges környezeti károk helyreállításáról. A gyűlés résztevője által okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felelős.

Az új gyülekezési törvényhez kapcsolódóan módosul a büntető törvénykönyv is: aki gyűlést akadályoz, ellehetetlenít, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig a szervezőnek vagy a rendezőknek erőszakkal ellenszegül, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szintén módosított szabálysértési törvény alapján visszaél a gyülekezési joggal az, aki nem közterületre az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül szervez gyűlést, aki megjelenik megtiltott gyűlésen, aki szervezőként megakadályozza a rendőrség jelenlétét, aki az újságírókat kizárja a gyűlésről, aki bejelentés nélkül szervez gyűlést vagy szervezőként nem teszi nyilvánossá a nevét.

Categories: Biztonságpolitika

Rendőrökre támadókra emeltek vádat Borsodban

Sun, 09/30/2018 - 18:59
Rendőrökre támadt egy 28 éves férfi és 49 anyja, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni és bűnsegédi minőségben elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – közölte a vádhatóság.

A tájékoztatás szerint három rendőr Sajóládon a vádlott feleségének segélykérésére intézkedett tavaly augusztusban. A nő – férje agresszív viselkedése miatt – kislányával együtt el akarta hagyni közös lakásukat, ehhez kért rendőri segítséget.

Az asszony a rendőrök kíséretében összecsomagolt, miközben a férj anyja fenyegette a rendőröket. Időközben a férj is megérkezett, agresszívan viselkedett, ezért a rendőrök az asszonyt és a gyermeket a rendőrautóba ültették. A férfi többször megkísérelte kinyitni a jármű ajtaját, ebben két rendőr testi kényszerrel akadályozta meg. A vádlott férfi kővel fenyegetőzött, majd egy kapával az egyik rendőr felé indult, aki a támadót csak úgy tudta megállítani, hogy többszöri felszólítása után ráfogta a pisztolyát. Erre a férfi eldobta a kapát és elmenekült.

Categories: Biztonságpolitika

Az új osztrák belügyminiszternek is “érdekes” nézetei vannak a sajtóról

Sun, 09/30/2018 - 16:56
Az osztrák belügyminisztérium a múlt héten elektronikus üzenetet küldött a tartományi rendőrségi sajtószolgálatoknak, amelyben a többi között azt kérik, nevezzék meg a közleményekben, ha a feltételezett elkövető külföldi, és, hogy milyen jogcímen van az országban, illetve korlátozzák a nyilatkozatokat három, a tárcával szemben kritikus lapnak – írta honlapján a Kurier című osztrák napilap.

Az e-mail – amelynek valódiságát több tisztségviselő megerősítette, és amelyhez a Kurier közvetítőkön keresztül jutott hozzá hétfőn – a rendőrségnek szánt propagandafilmeken kívül számos javaslatot tartalmaz.

A Kurier, a Der Standard és a Falter című lapoknak adott nyilatkozatokat az e-mail szerint “a legszükségesebb mértékűre kell csökkenteni”, mert “egyoldalúan” és “kedvezőtlenül” tudósítanak az eseményekről – rendelkezett a belügyi tárca konkrét példák említése nélkül.

Riportok a jövőben csak akkor készíthetőek, ha az illetékes hírforrás előtte garantálja a semleges vagy kedvező hangvételt – tette hozzá a minisztérium. A rendőrség munkáját innentől az év végétől szombat esténként műsorra tűzött Live PD magazinműsorból ismerhetik meg az érdeklődők, amelynek részeit csak azt követően vetíthetik le, hogy a tárca elfogadta őket.

Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter hivatala egy másik kényes kérdést is érint az e-mailben.

“Arra kérem önöket, hogy a jövőben nevezzék meg közleményeikben a feltételezett elkövető állampolgárságát.” – áll az üzenetben. “Ezen kívül adott esetben egy külföldinél közöljék tartózkodási jogcímét, vagy hogy menedékkérőről van-e szó. Az is kérem, hogy ezekhez az interjúkban is tartsák magukat” – folytatódott az e-mail.

Ezen kívül azt javasolták a tartományi rendőrségeknek, hogy a jövőben helyezzenek nagyobb hangsúlyt a szexuális bűncselekmények nyilvánosságra hozatalára. Korábban ezeket az ügyeket az áldozatok védelme miatt csak akkor ismertették, ha a szökésben lévő tettes nyomára akartak bukkanni.

A Kurier állásfoglalást kért a belügyminisztériumtól az e-mail miatt.

A tárca kommunikációs részlegét vezető Alexander Marakovits azt írta: azért kérték a rendőrség munkatársaitól, hogy kezeljék másként az említett kritikus sajtóorgánumokat, mert elfogultan tudósítanak. Marakovits a Kurier és a Der Standard témába vágó cikkét hozta fel példaként, amelynek címében a lapok azt sugallják, hogy a szóban forgó ajánlások személyesen Kickltől származnak, holott szerinte ez nem így van.

Categories: Biztonságpolitika

Hétvégén indul a vadon élő rókák őszi veszettség elleni vakcinázása

Sun, 09/30/2018 - 12:04
Szombaton kezdődik és október 14-ig tart a vadon élő rókák őszi veszettség elleni vakcinázása, ezért az érintett térségekben ennek kezdetétől számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el az illetékes járási főállatorvos – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Idén ősszel Magyarország közel 42 ezer négyzetkilométernyi területén végzi a rókák veszettség elleni vakcinázását az állategészségügyi hatóság. Az immunizációs program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít – írták.

A vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, az immunizálás a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti. A kezelt területek térképe és a vakcinázással érintett települések tájékoztató jellegű listája megtekinthető a Nébih honlapján.

Categories: Biztonságpolitika

A horvát kormány elfogadta a kiszivárogtatók jogi védelméről szóló törvénytervezetet

Sun, 09/30/2018 - 10:58

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a bizalmas információkat közérdekből kiszivárogtatók jogainak védelméről szóló törvénytervezetet, amelyet még a parlamentnek is meg kell szavaznia – jelentette a helyi sajtó.

Az irányelvek védettséget biztosítana alkalmazottaknak és a külsős munkatársaknak egyaránt, minden ágazatban, függetlenül attól, hogy az állami- vagy a magánszférában dolgoznak.

Drazen Bosnjakovic igazságügyi miniszter a kormányülésen elmondta: a kiszivárogtatóknak joguk lesz a tanúvédelemhez, személyazonosság-védelméhez és titoktartáshoz, a védelem pedig kiterjedne azokra az emberekre is, akikhez a szabálytalanságok kapcsolódnak – hangsúlyozta.

Hozzátette: az eljárás alatt a kiszivárogtató névtelen marad, nem folytatható ellene eljárást, nem mondhatnak fel a munkahelyén és nem helyezhetők át rosszabb munkakörbe.

Andrej Plenkovic kormányfő szerint a javasolt törvény általánosságban nézve segíteni fogja a korrupció elleni harcot.

Bár a kormány nem mondta ki, a horvát sajtó szerint nem lehet véletlen, hogy akkor fogadta el a törvénytervezetet, amikor a horvát közvéleményt újabb korrupciós botrányok rázták meg napok óta.

A horvát rendőrség három nappal ezelőtt letartóztatta Franjo Varga volt rendőrségi informatikust, akit azzal vádolnak, hogy hamis sms-üzenteket készített Zdravko Mamicnak, a Dinamo Zagreb labdarúgócsapat korábbi ügyvezető igazgatójának, aki arra használta fel azokat, hogy bebizonyítsa, a főügyész nyomást gyakorolt a bíróságra, hogy az elmarasztaló ítéletet hozzon az ügyében. Mamicot az eszéki bíróság hat és fél év börtönre ítélte adócsalásért, és a játékosok átigazolásából befolyó összegek lefölözésért. Mamic tárgyalása miatt került bajba a Real Madrid sztárja, Luka Modric is, akit hamis tanúzással vádolnak az ügyben tett vallomása miatt. A volt ügyvezető igazgató még az ítélet kihirdetése előtt Bosznia-Hercegovinába szökött. Mamic több szálon is kötődött a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösséghez (HDZ), és pénzel is támogatta a párt választási kampányait.

Az informatikust letartoztatása előtt valaki figyelmeztette. Azt üzente neki, hogy semmisítsen meg minden bizonyítékot a számítógépén. Két nappal később a rendőrség letartóztatatta Blaz Curicot, a mezőgazdasági minisztérium sofőrjét, azzal a váddal, hogy ő küldött figyelmeztetést a programozónak. A sajtó nagyon gyorsan összefüggésbe hozta a sofőrt Milijan Brkiccsel, a horvát parlament és a HDZ alelnökével. Brkic korábban a horvát rendőrség különleges egységének volt a parancsnoka. A politikus újságíróknak úgy nyilatkozott: a sajtóból értesült a letartóztatásról, Curic “harcostársa és esküvői komája”, akivel jó viszonyt ápol.

A Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön arról írt, hogy “háború” folyik a HDZ-ben. Brkic a pártban a konzervatív, klerikális vonalat képviseli, amelynek nem tetszenek a brüsszeli, liberálisabb politikát folytató kormányfő törekvései. Sajtóhírek szerint Brkic már eddig is sok borsot tört a miniszterelnök orra alá, aki ezért most le akar számolni vele.

A lap úgy véli: ehhez a kormányfő rendelkezésére állnak a bűnmegelőzési szervek és a titkosszolgálat, ami pedig Brkic politikai karrierjének végét is jelentheti.

Categories: Biztonságpolitika

Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az OBH-ban

Sun, 09/30/2018 - 08:03

Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az Országos Bírói Hivatalban (OBH) – hangzott el egy tévéműsorban. Somogyi Zoltán, az OBH szakmai vezetője elmondta: a leggyakoribb eset – ami ráadásul bárkivel előfordulhat – az a becsületsértés, rágalmazás. Mint kiemelte: a bírók is egyre gyakrabban találkoznak olyan jellegű bűncselekményekkel, amelyek az internethez, számítástechnikához kapcsolódnak. Ugyanakkor nem mindenki van tisztában ennek technikai hátterével. Ezért állították fel a hálózatot, hogy segítséget, tudástámogatást nyújtsanak a kollégáknak, többek között képzések, szemináriumok, konferenciák útján.

Categories: Biztonságpolitika

Könnygázgránáttól sérültek meg gyermekek egy rendőrségi bemutatón

Sat, 09/29/2018 - 18:57
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy győri főtörzsőrmestert, mert egy könnygázgránáttól öt gyermek könnyebben megsérült áprilisban egy rendőrségi bemutatón a városban – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az idén április 21-én a Készenléti Rendőrség győri épületében egy általános iskola első osztályos tanulóinak tartottak rendőrségi bemutatót. A bemutató fegyverzettechnikai részét végző rendőr a gyanú szerint lehetőséget biztosított – a könnygázgránátok, illetve a könnygázspray kivételével – a fegyverzeti anyagok megtekintésére, emellett felnyitotta egy könnygázgránát műanyag védőfóliáját, szemléltetve annak szaghatásait.

A bemutató végén az egyik tanuló a főtörzsőrmester figyelmét kijátszva, korábbi tiltása ellenére megszerezte az egyik könnygázgránátot és elhelyezte egy gránátvetőben. A már töltött gránátvetőt egy másik gyermek működésbe hozta.

A kilőtt könnygázgránát mechanikai, illetve irritáló hatása következtében öt gyermek könnyű sérülést szenvedett, továbbá a helyiségben tartózkodó további 83 ember – 76 tanuló, öt pedagógus és két rendőr – testi épsége, egészsége közvetlen veszélyhelyzetbe került – áll a közleményben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a foglalkozási szabályok megszegése miatt bekövetkezett eset miatt augusztus 30-án gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt. A főtörzsőrmester és védője a gyanú ellen panasszal élt, amelyet a Legfőbb Ügyészség elutasított.

Categories: Biztonságpolitika

Öt év alatt negyedével csökkent a bejelentett bűncselekmények száma Hollandiában

Sat, 09/29/2018 - 17:04
Mintegy negyedével kevesebb bűncselekményről érkezett bejelentés tavaly Hollandiában, mint 2012-ben – közölte a holland statisztikai hivatal (CBS).

A hollandiai lakosság körülbelül 15 százaléka számolt be arról, hogy bűncselekmény áldozatává vált 2017-ben, ez azt jelenti, hogy számuk öt év alatt nagyjából 25 százalékkal csökkent – írták a kétévente kiadott, 150 ezer ember megkérdezésén alapuló jelentésben. Ugyan csökkent a számuk, az áldozatok legjelentősebb csoportját továbbra is a 25 év alattiak teszik ki, közülük minden ötödik tapasztalt a saját bőrén valamilyen bűncselekményt az előző évben.

Az elkövetők is gyakran ebből a korosztályból kerülnek ki, ugyanakkor vannak eredmények is: 2012-ben tízezer fiatalra 336 bűnelkövető esett, tavaly már csak 208. A leggyakoribbnak a garázdaság és a lopás számít, a fiatalok azonban az átlagosnál nagyobb valószínűséggel találkoznak erőszakos bűncselekményekkel is.

A CBS májusban azt közölte, hogy tavaly ezer lakosra csak 49 bűneset jutott Hollandiában, szemben az 1990-es évek növekedése utáni fordulópontot jelentő 2001-ben mért 93-mal, azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy ezek a statisztikák nagyban függenek a bejelentési hajlandóság változásától is. Az pedig csökkenőben van, mivel az emberek a növekvő jólétben manapság kevésbé jelentik be enyhébb káraikat vagy attól tartanak, hogy süket fülekre találna a panaszuk – mutattak rá.

Categories: Biztonságpolitika

Szíriába utazás helyett már hazai merényletekre készülnek az oroszországi terroristák

Sat, 09/29/2018 - 12:01
Nem akarnak már önkéntesként Szíriába utazni a nemzetközi terrorszervezetek oroszországi követői, vezetőik parancsára inkább helyi terrorcselekmények elkövetésére hoznak létre sejteket – jelentette ki Andrej Kokourov, az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság osztályvezető-helyettese.

Kokourov szerint az orosz szakszolgálatok felfigyeltek arra, hogy felerősödött “önradikalizálódás” tendenciája, vagyis egyre többen külső ráhatás és toborzás nélkül válnak radikális ideológiák követőivé. Mint mondta, az augusztus végén Csecsenföldön elkövetett támadássorozat nem az egyetlen eset volt, amikor kiskorúak merényletben vettek részt.

Az észak-kaukázusi köztársaságban augusztus 20-án öt, 11 és 17 év közötti fiú négy helyszínen támadott meg rendőröket. A négy támadó halálával végződött merényleteket az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet vállalta magára.

Ramzan Kadirov csecsen vezető akkor kijelentette, hogy a merénylők a Kurban Bajram (eíd al-adha) muszlim áldozati ünnepet szándékozták megzavarni. Azt hangoztatta, hogy a terroristák célirányosan igyekeznek tizenéveseket beszervezni Csecsenföldön.

Categories: Biztonságpolitika

Szlovák újságíró-gyilkosság: több gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség

Sat, 09/29/2018 - 10:57
Őrizetbe vette csütörtök reggel a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait – értesült a helyi média, melynek információi szerint az egyik letartóztatott korábban rendőrségi nyomozóként dolgozott.

“Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi” – idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta, hogy a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó.

A dél-szlovákiai Gútán (Kolárovo) csütörtökön hajnalban több helyszínen nyolc személyt vettek őrizetbe a rendőrök, egyikük korábban rendőrségi nyomozóként dolgozott Révkomáromban – írta saját információkra hivatkozva a tvnoviny.sk szlovák hírportál.

A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, a korábban belügyminiszteri posztot is betöltött Daniel Lipsic a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook bejegyzésében értékelte az ügyet vizsgáló ügyészség és a rendőrség munkáját és arra szólította fel az embereket, hogy bízzanak a bűnügyi szervek munkájában és annak eredményeiben. Hozzátette: a vizsgálat addig azonban nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szintén a Facebookon üdvözölte az előrelépést az ügyben. “Hiszek abban, hogy sikerül feltárni ezt a brutális tettet, az indítékait illetve megrendelőit is, hogy a továbbiakban már ne ossza meg társadalmunkat ” – írta Pellegrini.

Az őrizetbe vételekre reagált a kettős gyilkosságot követően kezdődött tüntetéssorozat fő szervezőjének tartott Tisztességes Szlovákiáért mozgalom is, amely még korábban újabb tüntetéseket jelentett be több szlovákiai városban péntekre a kormány elmozdításának szándékával. Közleményükben azt írták: hisznek abban, hogy a rendőrség akciója elvezet a gyilkosság elkövetőinek felderítéséhez, de a péntekre jelzett megmozdulásokat mégis megtartják, mivel – véleményük szerint – Pellegrini kormánya nem tett semmit azért, hogy megújítsa az államhatalomba vetett hitet.

Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találták holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A párnak vélhetően Kuciak munkája miatt kellett meghalnia. Kuciak utolsó, halála után megjelent cikkét Szlovákiában tevékenykedő olasz vállalkozók korrupciós ügyeiről írta.

A pár halála óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.