You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 days 14 hours ago

A Nemzetközi Büntetőbíróság tiszteletbeli tagjává választotta Benjamin Ferenczet

Sun, 12/20/2020 - 04:35
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tiszteletbeli tagjává választotta az idén százéves Benjamin Ferencz amerikai jogászprofesszort, a nürnbergi per még élő ügyészeinek egyikét, a büntetőbíróság megalakításának támogatóját. A magyar származású bírónak mellszobrot állítottak a bíróság épületben.

A büntetőbíróság pénteki tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt, illetve a díjazott magas életkorára való tekintettel online rendezett eseményen Chile Eboe-Osuji elnöklő bíró méltatta Benjamin Ferencz “rendkívüli bírói karrierjét és a nemzetközi igazságszolgáltatás melletti könyörtelen elkötelezettségét”. Kiemelte továbbá elévülhetetlen hozzájárulását a hágai büntetőbíróság létrehozásához, és azt, hogy azóta is az intézmény védelmezője maradt, hangoztatva annak “egy emberségesebb és igazságosabb világ” megteremtésében játszott fontosságát.

Benjamin amerikai jogászprofesszor 1920. március 11-én született a partiumi Csolton. Ő képviselte a vádat a háborús bűnösök sorrendben kilencedik nürnbergi perében. Nevét Hágában sétaút viseli. A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.

The post A Nemzetközi Büntetőbíróság tiszteletbeli tagjává választotta Benjamin Ferenczet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megtalálhatták a 11 éve eltűnt focista holttestét

Sat, 12/19/2020 - 08:35
Megtalálhatták a 11 éve eltűntként keresett volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre holttestét.

A rendőrség honlapján pénteken közzétett közleményben nem nevezték meg az áldozatot, mindössze annyit rögzítettek, hogy budapesti, XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án tűnt el az akkor 45 éves férfi, akinek földi maradványait október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. A közleményben azt írták: a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

A kitartó körözési munka és a minden részletre kiterjedő adatgyűjtés eredményeképpen 2019-ben olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, hogy a férfi emberölés áldozatává vált – írták. A nyomozás során kiderítették, hogy hol rejtették el a holttestet, így a nyomozók Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították a sértett földi maradványait. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attila ötvenéves magyar állampolgárt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás minden részletre kiterjedően folyamatban van – írták.

A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon tűnt el Katzenbach, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfi Mercedesét és személyi iratait hátrahagyva vált köddé néhány nappal a születésnapját követően. A sportoló 1964. szeptember 20-án született, eltűnésekor – egyezően a rendőrség közleményében foglaltakkal – 45 éves volt.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach neve mintegy két hónappal korábban – vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően – merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

Az Eclipse-ügy büntetőpere 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el.

A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbachot, mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

Hírek szerint H. Attila, akit a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki az emberölés miatt, vádlottja volt az Eclipse-ügynek, és az ügyben kiszabott jogerős ítéletét tölti jelenleg is a büntetés-végrehajtási intézetben.

The post Megtalálhatták a 11 éve eltűnt focista holttestét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség

Sat, 12/19/2020 - 07:35
Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség. Egyikük beismerte, hogy egy rokonával együtt rátámadtak még 2008 novemberében a Jász-Nagykun Szolnok megyei Csépán egy 79 éves asszonyra, aki belehalt a bántalmazásba – mondta el a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője.

Petőfi Attila közölte: az ügyben a Jász-Nagykun Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután november 20-ára virradóra holtan találtak egy idős asszonyt, akit bántalmaztak és elvitték az értékeit. Akkor kiterjesztett helyszíni szemlét folytattak, sikerült a korabeli technikával olyan nyomokat és anyagmaradványokat rögzíteni, amelyekkel még most, 12 évvel később is azonosítani tudták az elkövetőket – tette hozzá.

A rendőrség egy 39 éves öcsödi férfit gyanúsított meg a bűncselekmény elkövetésével, aki bevallotta, hogy 36 éves rokonával követte el a bűncselekményt. Utóbbi megtagadta a vallomástételt. Az orvosszakértői megállapítások alapján az áldozat életveszélyes, halálát okozó sérüléseket szenvedett – mondta Petőfi. Hozzátette: a nőt testszerte bántalmazták, a fejét is ütlegelték, ami koponya alatti vérzést okozott, fojtogatták, és végül ez vezetett a halálához.

A rendőrök akkor az 1600 lakosú település szinte valamennyi lakosát meghallgatták, de ez sem vezetett eredményre, és a nyomozást két évvel később felfüggesztették.

A kiemelt ügyek főosztálya idén vette elő az ügyet, sikerült olyan genetikai nyomokat felfedezniük az áldozat felső ruházatán, amiből genetikai profilt tudtak felállítani. Feltételezték, hogy ha nem a településen, akkor annak környezetében lakhat az elkövető vagy az elkövetők, ezért a környékbeli településeken élő, korábban élet vagy vagyon elleni bűncselekményeket elkövetőket vették “górcső alá” – mondta a vezérőrnagy. Hozzátette: így sikerült azonosítani a most 39 éves B. Károly öcsödi lakost, akit elfogtak és őrizetbe vettek még múlt szerdán. A férfi először megtagadta a vallomástételt, ám másnap – ahogy Petőfi fogalmazott – egy jól megválasztott kihallgatási taktikának köszönhetően feltáró vallomást tett.

A férfi elmondta: a szintén Öcsödön élő távoli rokonával együtt szemelték ki a sértett otthonát, és abban állapodtak meg, hogy egy éjszaka rátámadnak az asszonyra. Autóval mentek a településre, de a házat gyalog közelítették meg, átugrottak a kerítésen, betörték az ablaküveget és még a telefon légkábelét is elvágták. Sapka volt rajtuk, arcukat sállal takarták, gumi- és munkáskesztyűt viseltek. A zajokra felébredő sértettet felváltva testszerte ütlegelték, és értékeiről faggatták. Végül két gyűrűvel és az áldozat füléből kitépett fülbevalóval távoztak, az idős asszonyt holtan hagyták hátra – mondta Petőfi.

A beismerő vallomást követően elfogták a jelenleg 36 éves F. Istvánt is, ő azonban megtagadta a vallomástételt. Az összebeszélés és a bizonyítékok esetleges megsemmisítésének veszélyére hivatkozva a rendőrség javaslatot tett az ügyészségnek a két férfi letartóztatására, az ügyészség ezzel egyetértett és javaslatára a Szolnoki Városi és Járási Bíróság elrendelte a kényszerintézkedést a két gyanúsítottal szemben.

A vezérőrnagy elmondta: B. Károly korábban vagyon elleni bűncselekmény miatt volt büntetve. Elmondta: a rögzített nyomok kiterjedt, alapos – és 2020 technikai szintjének megfelelő – vizsgálata csak most történhetett meg, ennek alapján tudták azonosítani B. Károlyt.

The post Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lemondott a legfőbb igazságügyi testület vezetője Boszniában

Sat, 12/19/2020 - 06:35
Kollégái és nyugati diplomaták nyomására hivatkozva lemondott kedden Milan Tegeltija, a Boszniai Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács elnöke – közölte a Klix.ba szarajevói hírportál.

A szerb nemzetiségű Tegeltija a múlt héten jelentette be, hogy más bírák és nyugati diplomaták korrupcióval gyanúsítják, és noha ő ártatlannak tartja magát, lemond a 2014 óta betöltött funkciójáról, mert nem tudja ilyen körülmények között tovább végezni a munkáját, és saját, valamint családtagjai biztonságáért is aggódik.

A Boszniai Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanácsot 2004-ben hozták létre, hogy a nemzetiségileg megosztott Bosznia-Hercegovinában a függetlenség és pártatlanság intézménye legyen. Egy európai uniós jelentés szerint viszont a testület az utóbbi időben inkább egyes politikusok és befolyásos személyek érdekeit szolgálta ki. A múlt hónapban pedig egy internetes portálon jelent meg egy felvétel, amely azt bizonyítaná, hogy Tegeltija milyen tanácsokat adott egy kollégájának arról, hogyan alkalmazza egy rokonát az igazságügyben úgy, hogy ne lehessen protekcióval vagy nepotizmussal vádolni.

Tegeltija szerint a felvételt meghamisították, az egész ügy mögött pedig a bosnyák Demokratikus Akciópárthoz (SDA) köthető személyek állnak.

Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés két országrészre osztotta Bosznia-Hercegovinát, a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra. Emellett a békeszerződésbe azt is belefoglalták, hogy a három államalkotó népcsoport – a bosnyák, a horvát és a szerb – egyenlő arányban kell, hogy részt vegyen az állami szervek működésében. Ez pedig gyakran gátolja a reformok végrehajtását.

The post Lemondott a legfőbb igazságügyi testület vezetője Boszniában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csaknem háromszázmillió forintot csaltak ki bankoktól, vádat emeltek ellenük

Sat, 12/19/2020 - 05:35
Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség kilenc ember ellen, akik hamis adatokkal majdnem háromszázmillió forint hitelt vettek fel négy banktól, amelyet aztán nem fizettek vissza – közölte a Pest megyei főügyész.

Szabó Ferenc közleménye szerint a vádlottak egyike hitelközvetítőként dolgozott, heten cégük közreműködésével járultak hozzá a cselekményhez, amelyért pénzt kaptak.

A vádlottak cégeinél fiktív tranzakciókkal tekintélyes számlaforgalmat generáltak, ezzel a cégeket jelentős gazdasági szereplőként állították be. A bankoknál ezután a meghamisított adatok felhasználásával nagyösszegű, kedvezményes, vállalkozásokat támogató hiteleket vettek fel, amelyeket aztán rútul nem fizettek vissza.

Az ügyészség többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az elkövetők ellen – olvasható a közleményben.

The post Csaknem háromszázmillió forintot csaltak ki bankoktól, vádat emeltek ellenük appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: újabb áldozatokat követeltek a lakástüzek

Sat, 12/19/2020 - 04:35
Ketten is életüket vesztették lakástüzekben az országban: egy ember Pilismaróton, egy pedig Mátészalkán halt meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az.

Azt írták, hogy kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy hétvégi ház Pilismaróton, A Duna-parti Mályva utcában. Az esztergomi, a nyergesújfalui, valamint a szentendrei hivatásos tűzoltók több oldalról oltották el a lángokat. Az épület átvizsgálása során egy ember holttestére bukkantak. Közölték azt is, kedden délelőtt Mátészalkán, a település szélén lévő Viola utcában kisebb tűz volt. Egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában lévő ágybetét gyulladt ki.

A tűz keletkezésének idején egy ember tartózkodott az épületben, az életén már nem lehetett segíteni. A mátészalkai hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már nem voltak lángok, a füsttel telítődött épületrészt átszellőztették. A tragédiát nem kizárt, hogy dohányzás okozta, de a tűz keletkezési körülményeit és okát mindkét esetben jelenleg is vizsgálják – tették hozzá.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az ünnepi időszakban emelkedett a lakástüzek száma: az esetek többsége a nyílt láng, a fűtőberendezések helytelen használatára, a dohányzásra vagy elektromos zárlatra vezethetők vissza.

The post OKF: újabb áldozatokat követeltek a lakástüzek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tiltott állatviadal miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen

Fri, 12/18/2020 - 16:35
Tiltott állatviadal szervezésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy férfi ellen, akinél 17 kutyát találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu honlapon.

Azt írták, hogy kábítószer birtoklása miatt körözött férfit fogtak el december 2-án a XIX. kerületben. Az ingatlan átkutatásakor a rendőrök 31 gramm kábítószergyanús port, az elsődleges adatok alapján speedet foglaltak le.

Találtak továbbá hét, rövid láncra kötött staffordshire terriert, valamint egy pár napja elpusztult kutya zsákba kötött tetemét. Az állatokon ellátatlan harapások nyomai voltak – tették hozzá.

A rendőrök átkutatták a férfi bejelentett lakcímét is, ahol további tíz, feltehetően viadal céljából tartott kutyát, köztük több kölyköt találtak. Az állatokat a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központba vitték, hogy szakszerű ellátást kapjanak – áll a közleményben.

The post Tiltott állatviadal miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Házhoz szállító étterem működését függesztette fel a Nébih

Fri, 12/18/2020 - 12:10



Élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátóipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – közölte a Nébih.

A közlemény szerint a higiéniai hiányosságokon túl 25 kilogramm nyomon követhetetlen, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű állati eredetű alapanyagot is találtak az ellenőrök a Pudravka Tech Kft. létesítményében; ezek megsemmisítését elrendelték.

A mennyezet és a falak az egység egészében koszosak, porosak, pókhálósak voltak, a főzőtérben a plafon festékrétege közvetlenül az olajsütő felett hullott – közölte a hivatal. A berendezések (például hűtők, munkaasztalok, dagasztógép) környezetében és közvetlenül alattuk is zsíros, fekete koszt láttak az ellenőrök, a padló takarítatlansága az egész egységre jellemező volt. A dolgozóknak a higiénikus kézmosáshoz szükséges kellékek nem álltak rendelkezésre.

A hivatal arra is kitért, hogy külön hulladéktároló helyiséggel a létesítmény nem rendelkezett, a konyhai hulladékot elszállításig a sütő-főző térben, nyitott hordókban tárolták. Zöldség-gyümölcs előkészítő helyiség hiányában a tisztítatlan fokhagyma, valamint a zsákos vöröshagyma a húselőkészítőben kapott helyet. Az egység a jogsértések maradéktalan kijavítása után, a hatóság újabb helyszíni szemléjét követően folytathatja csak tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – tájékoztatott a Nébih.

The post Házhoz szállító étterem működését függesztette fel a Nébih appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen

Fri, 12/18/2020 - 08:35
Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy hatvanmilliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett, nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése. Hozzátette, hogy a Kormány elkötelezett a honvédség fejlesztésében, mert erős nemzeti hadsereg nélkül nincs nemzeti megbecsülés, önbecsülés és érdekérvényesítés. A honvédelem nemzeti ügy, amelynek alappillére a honvédség felkészültsége és eszközei, az erős NATO-szövetség és a magyar állampolgárok elkötelezettsége a haza, a nemzet ügyei iránt – sorolta a honvédelmi tárca vezetője. Szavai szerint mára elértük, hogy NATO-szövetségeseinek felnéznek ránk, míg korábban “potyautasként” jellemeztek bennünket, most azonban már példaértékűnek tekintik a magyarországi haderőfejlesztési folyamatokat.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról számolt be: a vegyesvállalat következő beruházásaként Várpalotán robbanóanyagokat, illetve nagykaliberű lőszereket és aknavetőgránátokat gyártó üzemeket építenek fel. Hozzátette, hogy az európai közösség számára is kiemelkedő ez a beruházás, mert robbanóanyagokból hiányt szenved Európa. A nagykaliberű lőszerek gyártásához csatlakozva pedig a nemrég az állam által megvásárolt Hirtenberger aknavetőgyár gránátgyártását is Várpalotára helyeznék át.

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy olyan gyár épül Zalaegerszegen, amilyen még nincs Európában, ugyanis olyan technológiákat is alkalmaznak, amelyek a mesterséges intelligenciát is felhasználják. Ezzel a technológiával, digitális berendezésekkel a katonákat is védeni tudják. Kijelentette: a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe, a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: a Lynx-gyár a magyar hadiipar fejlődésének legújabb állomása, ami a munkaerőpiacra és a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lesz.

A zalaegerszegi rendezvényen a honvédség H145M helikopterével helyezték el a beruházás alapkövét, mindezt a résztvevők online közvetítésen keresztül tekinthették meg. A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja hetven kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.

The post Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az olasz kormányfő Líbiában tárgyalt Haftár tábornokkal, elengedték az olasz halászokat

Fri, 12/18/2020 - 07:35
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Luigi Di Maio külügyminiszter a Líbia keleti országrészét ellenőrző Halifa Haftár tábornokkal tárgyalt Bengázi városában abból az alkalomból, hogy több mint száz nap fogság után szabadon engedtek két olasz halászhajót legénységükkel együtt.

Conte a Líbiába érkezése után közösségi oldalán adta hírül, hogy a szeptember elsején foglyul ejtett tizennyolc halászt szabadon engedték. Katonai repülőgéppel a délután folyamán érkeznek meg Rómába. A két halászhajót is visszaszolgáltatták a líbiai hatóságok. A kormányfő és az őt kísérő külügyminiszter a Bengázi külvárosában található Rajma légitámaszponton tárgyalt Haftárral, aki a Líbiai Nemzeti Hadsereg nevű szervezetet vezeti.

Az egyeztetés majdnem négy hónapos diplomáciai munkát zárt le, amelynek eredményeként Haftár igent mondott az olasz halászok szabadon engedésére. A szicíliai Marzara del Vallóból elindult két halászhajót, az Antartidét és a Medineát, szeptember elsején éjszaka tartóztatták fel líbiai hadihajók. Azóta a tizennyolc fős legénységet fogva tartották Bengázi egyik kaszárnyájában. A csoportban nyolc olasz, hat tunéziai, két indonéz és két szenegáli férfi volt. Az olasz kormány mindannyiuk szabadon engedését szorgalmazta.

A líbiai verzió szerint a halászhajókat Bengázi partjaitól kevesebb mint nyolcvan mérföldre, vagyis líbiai fennhatóságú vizeken tartóztatták fel, ahol nem tartózkodhattak volna. A halászokkal szembeni bírósági tárgyalás kezdetét jövő hétre tűzték ki. Elemzők rámutattak, hogy az olasz hajók feltartóztatása azután történt, hogy Luigi Di Maio szeptember első napján a líbiai nemzeti egységkormányt vezető Fajez esz-Szarrádzszsal találkozott.

Meg nem erősített hírek szerint a halászokért cserébe Haftár tábornok azoknak a líbiaiaknak a szabadon engedését kérte, akiket 2015-ben egy szicíliai bíróság embercsempészésért elítélt, és jelenleg is olasz börtönben vannak. Di Maio közösségi bejegyzése szerint a miniszterelnökkel azt hangoztatták Haftár tábornoknak, hogy a római kormány továbbra is Líbia stabilizálásán dolgozik.

The post Az olasz kormányfő Líbiában tárgyalt Haftár tábornokkal, elengedték az olasz halászokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint hat tonna tartós élelmiszert a gyűjtöttek a BRFK munkatársai

Fri, 12/18/2020 - 06:35
Több mint hat tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a Mikulásgyárnak, az adományt csütörtökön jelképesen is átadták a karácsonyi jótékonysági gyűjtés számára.

Az eseményen Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya emlékeztetett arra: a BRFK kiemelten fontosnak tartja, hogy a szolgálati feladatok ellátása mellett jótékonykodjanak is, ezért már sok éves hagyományként vesznek részt karácsonyi ünnepek előtti karitatív gyűjtésekben. Tavaly is gyűjtöttek a Mikulásgyár számára, akkor megközelítőleg két tonna csokoládét adományoztak a rászorulók részére. Idén a tartós élelmiszerek adományozása került a középpontba.

Hozzátette, hogy az idei jótékonysági akcióban mintegy 12 raklapnyi, 6218 kilogramm mennyiségű tartós élelmiszert teljesen önkéntes alapon, november 24. óta magánemberként gyűjtötték össze a rendőrök. A legtöbb adományt összegyűjtő kapitányságot, valamint főosztályt a BRFK oklevéllel fogja jutalmazni. A Mikulásgyár a korábbi években jelentős mennyiségben gyűjtött jó minőségű használt ruhákat, könyveket és játékokat is, azonban a koronavírus-járvány miatt idén kizárólag tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket várnak a felajánlóktól – emlékeztetett Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője.

Hozzátette: már biztosan kijelenthető, hogy az idei gyűjtés sikeresebb, mint a tavalyi, hiszen csütörtökön már összegyűlt a tavaly felhalmozott 44 tonnányi adomány és még három napon át, vasárnapig várják a felajánlásokat. A termékek a leginkább rászorulókhoz kerülnek, többek között hátrányos helyzetű nagycsaládosokhoz és idősekhez az ország minden részére. Az ajándékokat, adományokat a felajánlónak nem szükséges becsomagolnia, akár dobozban vagy nejlonzacskóban is elviheti a gyűjtőpontokra. Az akció december 20-ig tart.

The post Több mint hat tonna tartós élelmiszert a gyűjtöttek a BRFK munkatársai appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A V4-belügyminiszterek rugalmas a menekültügyi szolidaritási EU-mechanizmust szeretnének

Fri, 12/18/2020 - 05:35
Az Európai Unió számára javasolt új migrációs paktumnak meg kell őriznie az eddigi szolidaritási mechanizmus nyitottságát és rugalmasságát – szorgalmazták közös, csütörtökön ismertetett állásfoglalásukban a négy visegrádi ország, valamint Észtország és Szlovénia belügyminiszterei.

A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta visegrádi csoport (V4) soros elnökségét betöltő Lengyelország belügyminisztériuma által közzétett közlemény szerint a témáról december 4-én miniszteri videokonferencián tárgyaltak, és a mostani állásfoglalást az ott született megállapodás alapján fogadták el. A közös dokumentum – amelyet továbbították a december végéig tartó német, valamint az ezt követő portugál soros EU-elnökségnek – megszabja “a térségünk államai által elfogadható kompromisszum határvonalait” az unió migrációs és menedékjogi politikájáról folytatott további egyeztetések során – olvasható a varsói közleményben.

A térségbeli miniszterek tisztában vannak azzal, hogy az EU-n belüli migrációs nyomás miatt szükség van egymás támogatására, ennek viszont a közös álláspont szerint “rugalmasnak kell lennie, a tagállamok lehetőségeinek megfelelő eszközválasztást illetően pedig szabadnak”. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a szabad belső mozgást biztosító schengeni övezet szabályos működése érdekében olyan jövőbeli uniós megoldásokra van szükség, amelyek “valódi ellenőrzést” tesznek lehetővé az EU-n belüli migrációs mozgás felett.

Az EU-nak birtokában kell lennie “a migráció terén nem együttműködő”, unión kívüli országokkal szemben alkalmazható nyomásgyakorlási eszközöknek, az Európa déli részén tevékenykedő, ezen belül a tengeri mentőakciókban részt vevő nemzetközi szervezeteknek pedig pontos szabályok szerint kell dolgozniuk, amelyek megakadályozzák az illegális migrációs csatornák kialakulását – áll a lengyel belügyi tárca közleményében.

The post A V4-belügyminiszterek rugalmas a menekültügyi szolidaritási EU-mechanizmust szeretnének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Párizsi vérengzés: a fővádlott harminc évet kapott

Fri, 12/18/2020 - 04:35
Négy év és életfogytig tartó szabadságvesztés közötti börtönbüntetésre ítélte a párizsi esküdtszék a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett és 17 halálos áldozattal járó párizsi támadások vádlottjait.

Tizennégy embert vádoltak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a három elkövetőnek, akik néhány nap leforgása alatt 17 embert gyilkoltak meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében 12 emberrel végeztek, 11-et megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet megöltek.

A gyanúsítottak közül tízen álltak bíróság elé, a többiek vagy Szíriában vannak, vagy meghaltak az iszlamista harcokban. A per fővádlottja, a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, aki az ügyészség szerint központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, 30 év börtönbüntetést kapott. A feltételezett megrendelőt, Mohamed Belhoucine-t, aki meg nem erősített hírek szerint Szíriában meghalt, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

The post Párizsi vérengzés: a fővádlott harminc évet kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rács mögé kerülnek a százmilliós csémi rablás elkövetői

Thu, 12/17/2020 - 16:35
Három embert fegyházra, egyet börtönre ítéltek a 2017. áprilisi százmilliós csémi rablás elkövetői közül – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Borbély Veronika közölte: a vádlottak és ismeretlenül maradt társaik 2017. április 3-án a 13-as úton, Csém térségében rendőri intézkedést színlelve megállították egy személyautót. A sofőrt és két utasát bántalmazták, a gépkocsi szíriai állampolgárságú vezetőjétől pedig elvettek csaknem 124 millió forint értékű eurót.

A Tatabányai Törvényszék fegyveresen, csoportosan, különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt három férfit öt év fegyházra, egyet két év börtönre ítélt. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

The post Rács mögé kerülnek a százmilliós csémi rablás elkövetői appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint

Thu, 12/17/2020 - 08:35
Állami terrorizmussal vádolta meg Vlagyimir Putyint Alekszej Navalnij ellenzéki politikus az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozva.

Navalnij, aki korábban állította már azt, hogy augusztusban Putyin személyes utasítására próbálták megmérgezni, azt követően nyilatkozott így, hogy hétfőn nyilvánosságra hozták egy nemzetközi újságírói tényfeltárás anyagát. Ebben a Bellingcat, a The Insider, a Der Spiegel, a CNN és az El País oknyomozói, egyebek között utaslisták és mobilszolgáltatók adatainak elemzése alapján, arra az eredményre jutottak, hogy az ellenzékit 2017 óta folyamatosan követte az orosz Szövetségi Nyomozó Szolgálat (FSZB) egy vegyészekből és orvosokból álló csoportja, amelynek tagjai mindig a közelben tartózkodtak, amikor Navalnij vagy a felesége utazás közben rosszul lett.

Az anyagot hétfőn saját feldolgozásban, egy csaknem 52 perces videóban Navalnij is megosztotta a YouTube-csatornáján. Ebben azt állította, az orosz elnök azt követően döntött a likvidálása mellett, hogy bejelentette: Putyin kihívója akar lenni a 2018-as elnökválasztáson. Az állami terrorizmus vádja ebben az összeállításban is elhangzott.

A rádióadásba és videóközvetítésbe Németországból bejelentkező Navalnij az Eho Moszkvinak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy a sajtójelentések ügyében közvetlenül az orosz Nyomozó Bizottsághoz (SZK) és az FSZB-hez fog fordulni. Mint mondta, az orosz büntetőeljárási törvénykönyv szerint a feljelentés a szolgálati úton végül úgyis ezekhez a szervekhez jutna el.

Elmondta, hogy az újságírói tényfeltárás megjelenése után is vissza kíván térni Oroszországba, ahol megítélése szerint “meglehetősen nagy a támogatottsága”, s ahol a korrupció ellenzőinek többmilliós tábora várhatóan tovább bővül majd. Közölte, hogy hazatérésének időpontja kezelőorvosainak döntésétől függ.

Moszkvai újságírói körökben egyébként kedden feltűnést keltett, hogy két napra felfüggesztették Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivőjének szokásos sajtóbeszélgetéseit. A hivatalos tájékoztatás szerint ennek oka nem a Navalnij-ügy, hanem a felkészülés Putyin napokban esedékes éves nagy sajtótájékoztatójára.

Navalnij, az orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint “Novicsok” típusú mérget találtak a szervezetpében.

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) október 6-án kiadott első, nyilvános jelentésében azt írta, vizsgálata “megerősítette”, hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. Ez a kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepel.

Moszkva azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg.

Az Európai Unió Tanácsának döntése alapján a Navalnij-ügy miatt szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet (GoszNIIOHT), ahol feltételezések szerint a “Novicsok” harci mérget kifejlesztették.

The post Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a barátját Bécsben megölő magyar nő és anyja ellen

Thu, 12/17/2020 - 07:35
Vádat emelt a barátját tavaly februárban Bécsben több késszúrással megölő és feldaraboló magyar nő és a holttest elrejtésében segédkező anyja ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság.

A tájékoztatás szerint a nőt előre kitervelten elkövetett emberöléssel és kifosztással, anyját bűnpártolással vádolják. A 27 éves nő 2018 őszén Ausztriában ismerte meg későbbi áldozatát, egy másik földrészről származó férfit, aki szállást, anyagi biztonságot és kábítószert is biztosított számára. A nő a férfit többször otthagyta, ilyenkor visszament az ugyancsak Bécsben élő magyar barátjához. 2019 elején a nőt a sértett feleségül akarta venni, ebbe a nő is belegyezett. Később azonban meggondolta magát, és – tartva a sértett kiterjedt kapcsolatrendszerétől – azt tervezte, hogy megöli a férfit és utána úgy tesz, mintha az eltűnéséről nem rendelkezne információval.

Tavaly februárban egy diszkóban mindketten kábítószert fogyasztottak, majd a bécsi otthonukban a férfi közeledni próbált a nőhöz. A vádlott elutasította, mire a férfi dühös lett és megfenyegette. A nő ekkor felkapott egy kést és először megszúrta a sértett nyakát, majd dulakodás közben többször megszúrta a testét is. A férfi nem sokkal ezután meghalt. A nő magához vett a sértettől 580 eurót, majd másnap késsel és egy kalapáccsal feldarabolta a férfit és bőröndökben az anyja jászladányi otthonába vitte. A következő napon a vádlottak a sértett maradványait egy bérelt autóval Jászalsószentgyörgy külterületére vitték, egy beton átereszben elrejtették, majd sósavval leöntötték.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az anyával szemben felfüggesztett szabadságvesztést, a lányával szemben határozott idejű fegyházbüntetést szabjon ki. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog első fokon döntést hozni.

The post Vádat emeltek a barátját Bécsben megölő magyar nő és anyja ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: Moszkvának nincs köze a Washington elleni hackertámadásokhoz

Thu, 12/17/2020 - 06:35
Valótlanoknak minősítette hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Oroszország hackertámadásokat szervezett az amerikai pénzügyminisztérium és a Nemzeti Távközlési és Információs Hivatal (NTIA) számítógéprendszere ellen.

“Ismételten csak vissza tudom utasítani ezeket a vádakat” – nyilatkozott Peszkov, “megalapozatlannak” nevezve azokat. “Nekünk nincs közünk ehhez” – szögezte le Peszkov, aki arra reagált, hogy a The Washington Post című napilap és a Reuters hírügynökség vasárnap amerikai kormányzati illetékesekre hivatkozva azt írta: feltételezhetően orosz hackerek hozzáfértek az amerikai pénzügyminisztérium belső levelezéséhez és a kereskedelmi minisztériumhoz tartozó NTIA adataihoz.

A sajtóforrások szerint az amerikai hírszerzés amiatt aggódik, hogy a hackerek a felhasznált eszközök révén más kormányzati ügynökségek hálózatába is képesek lehettek behatolni. A The Washington Post szerint a támadás mögött az orosz Külső Hírszerző Szolgálattal együttműködő APT29 vagy Cozy Bear hackercsoport állhat.

“Az amerikai kormány tisztában van a történtekkel, és minden szükséges intézkedést meghoz, hogy azonosítsa és kiküszöbölje ezeket a problémákat” – kommentálta az értesülést John Ullyot, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

A kereskedelmi minisztérium megerősítette, hogy behatoltak a rendszerébe, és jelentették a történteket az illetékes hatóságoknak, egyben a kiberbiztonsági hivatal és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét kérték az ügyben.

Peszkov emlékeztetett: Vlagyimir Putyin kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország lépjen együttműködésre a kiberbiztonság területén, de nem kapott választ Washingtonból. Korábban az amerikai fővárosban működő orosz nagykövetség közleményt jelentetett meg a Facebookon, amely szerint az információs térben elkövetett támadások ellentétesek Oroszország külpolitikai elveivel és nemzetbiztonsági érdekeivel, és leszögezte, hogy Moszkva nem folytat támadó műveleteket a virtuális közegben.

The post Kreml: Moszkvának nincs köze a Washington elleni hackertámadásokhoz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyermekpornográfia gyanúja miatt őrizetbe vettek egy budapesti férfit

Thu, 12/17/2020 - 05:35
Gyermekpornográfia és szexuális erőszak gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy budapesti férfit, akire az Interpol hívta fel figyelmet – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A fővárosi főügyész azt közölte, hogy a 46 éves gyanúsítottat ügyészségi indítványra letartóztatta a bíróság.

A rendőrség közleménye szerint a KR NNI Kiberbűnözés elleni főosztály az Interpol által üzemeltetett adatbázison keresztül bűnügyi jelzést kapott, amelyben segítséget kértek egy eddig ismeretlen gyermekpornográf felvétel sértettjének azonosításához.

A kibernyomozók megállapították a felvételen szereplő fiúgyermek és az őt bántalmazó férfi személyazonosságát. Hétfőn elfogták és kihallgatták a férfit, valamint a lakásán kutatást tartottak, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, valamint szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt kezdeményezték letartóztatását – írták.

Hozzátették: a gyanú szerint a férfi további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűncselekményt, ennek tisztázása jelenleg tart. A közleményben kitértek arra is: az Interpol adatbázisa több mint 2,7 millió képet és videót tárol, és világszerte 23 500 áldozat felismerésében segítette már a hatóságokat.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész a közleményében azt írta: a gyanú szerint egy 46 éves férfi 2018-ban, egy, ideiglenesen a felügyelete alatt álló kiskorút abuzált, erről felvételeket készített és azokat megosztotta. A Fővárosi Főügyészség azért indítványozta a letartóztatását, mert álláspontja szerint a férfi szabadlábon hagyása esetén elszökhetne, befolyásolná a bizonyítást és lehetősége lenne újabb, hasonló jellegű bűncselekményt elkövetni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, de az ügyészség is, mivel szerinte indokolt lett volna, ha a bíróság a szökés veszélyét is megállapítja.

Hírek szerint a gyanúsítottat szexuális bűncselekmény miatt korábban fegyházbüntetésre ítélték.

The post Gyermekpornográfia gyanúja miatt őrizetbe vettek egy budapesti férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány

Thu, 12/17/2020 - 04:33
A katonai célú járművek merőben újszerű, következő generációjának közös létrehozását célzó projektről állapodott meg a német Rheinmetall ipari csoport és Magyarország kormánya – közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A közlemény szerint az aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében kutatás-fejlesztés, prototípusépítés, tesztelés, majd tervezetten sorozatgyártás valósul meg Magyarországon. Úgy értékeltek: “mivel a civil szektort követően a katonai célú járművek terén is forradalmi változások körvonalazódnak, a projekt időzítése kedvező lehetőséget teremt a kibontakozó hazai védelmi ipar számára, hogy a világ technológiai élvonalához csatlakozzon”.

A közleményben idézik a fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: a termék szellemi tulajdonának meghatározó elemei a Zalaegerszegen működő Rheinmetall Hungary Zrt. közös vállalatot illetik majd meg, továbbá várhatóan (a kutatás-fejlesztést követően) 2026-tól kezdődő sorozatgyártása szintén Magyarországon, Kaposváron valósul meg.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: “ez a kezdeményezés is bizonyítja Magyarország katonai és politikai döntéshozóinak elkötelezettségét, hogy hazájuk iparát a szárazföldi erők technológiáinak európai élvonalába emeljék. Ennek érdekében a magyar kormány szisztematikusan modernizálja a védelmi ipart és befektet kulcsfontosságú technológiákba”.

The post Újabb katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Tesco visszahívta egy saját márkás csipszét

Wed, 12/16/2020 - 16:35
A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Tesco tájékoztatása szerint a visszavitt termék teljes vételárát – blokk hiányában is – visszatérítik. Az intézkedés a 2021. február 24. és július 29. közötti minőségmegőrzési idővel rendelkező, 904935, 904389, 903350, 903067, 902010, 901360, 900834, 900187 tételszámú termékekre vonatkozik.

A Nébih kéri, hogy az ezekkel az azonosító adatokkal ellátott termékeket a mustárallergiában szenvedők ne fogyasszák.

The post A Tesco visszahívta egy saját márkás csipszét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.