You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 12 hours 25 min ago

Szerb tüntetőkkel csapott össze a koszovói rendőrség

Thu, 10/14/2021 - 12:10
Összecsapott a koszovói rendőrség szerdán a koszovói Mitrovicában (Kosovska Mitrovica) azokkal a koszovói szerbekkel, akik egy csempészetellenes akciósorozat ellen tüntettek Észak-Koszovó több településén – közölte a pristinai és a szerbiai sajtó.

A koszovói rendőrség egy razziája során szerdán több élelmiszerüzletet és gyógyszertárat is átvizsgáltak, csempészárut keresve. A rendőrségi akcióra a helyi szerbek tettlegességgel reagáltak, kövekkel dobálták meg a rendőröket, és járművekkel torlaszolták el az utakat.

A helyszínre érkezett a koszovói rendőrség különleges alakulata (Rosu), amely könnygázgrátánokkal igyekezett oszlatni a tömeget, később pedig lövéseket is leadtak, a helyszíni jelentések szerint egy férfi súlyosan meg is sebesült.

Az összecsapások hírének hallatán Aleksandar Vucic szerb elnök lemondta szerdai programjait, és délután Koszovóban találkozik a helyi szerbek vezetőivel. Ana Brnabic miniszterelnök pedig a nemzetközi közösséget kérte arra, hogy lépjen közbe, és fogja vissza a túlkapásokra vetemedett Albin Kurti koszovói miniszterelnököt. “A helyzet több mint drámai, és ez egy utolsó pillanat, amikor egyértelmű reakcióra van szükség, hogy megállítsák Pristina őrült politikáját” – hangsúlyozta a szerb kormányfő.

Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján azokat a képeket is megmutatta, amelyeket a koszovói különleges rendőri alakulat készített az elkobzott csempészáruról. A szerb politikus szerint néhány tábla csokoládé és pár palack üdítő miatt nem kellett volna a különleges rendőrséget és a páncélos járműveket ráküldeni a szerbekre.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén több mint 50 ezres szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok.

Szeptember végén is hasonlóan feszült volt a helyzet a két fél között. A koszovói szerbek majdnem két hétig akadályozták a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartották, hogy a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kellett váltaniuk. A koszovói fél azzal indokolta a rendelkezést, hogy a brüsszeli közvetítéssel zajló szerb-koszovói megállapodás egyik pontja a rendszámtáblák elismerésének kölcsönössége volt, és mivel Szerbia évek óta ideiglenes szerb tábla használatára kötelezi a koszovói rendszámtáblával az országba lépőket, Koszovónak nem maradt más választása, mint hasonló intézkedéseket foganatosítani. A helyzet odáig fajult, hogy a koszovói részen a Rosu, a határ szerb oldalán pedig már a katonaság várta az utasításokat, amikor brüsszeli közvetítéssel sikerült megoldást találni a problémára.

The post Szerb tüntetőkkel csapott össze a koszovói rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bezáratott a francia rendőrség egy mecsetet, ahol “legitimálták” a fegyveres dzsihádot

Thu, 10/14/2021 - 08:35
A francia belügyminisztérium elrendelte szerdán egy radikális iszlámot hirdető mecset bezárását a nyugat-franciaországi Le Mans városához közeli, 11 ezer lakosú Allonnes településen, ahol “legitimálták”, elfogadottként kezelték a fegyveres dzsihádot.

A rendőrségi közlemény szerint a vallási helyet két iszlám egyesület működtette, s mintegy háromszázan látogatták rendszeresen.

“A bizonyítékok szerint a radikális iszlamista mozgalomhoz tartozó vagy ahhoz közel álló emberek által látogatott vallási helyen a tevékenység és a beszédek legitimálták a fegyveres dzsihádot, a mártírhalált, a terrorcselekmények elkövetését, az erőszak, a gyűlölet és a diszkrimináció alkalmazását, valamint a saría bevezetését” – olvasható a nyugat-franciaországi Sarthes megye közleményben.

Az allonnes-i mecsetben egy Korán-iskola is működik, ahol mintegy 110 gyerek tanul. A prefektúra szerint a fegyveres dzsihádról pozitív tartalommal beszéltek a gyereknek, s ez alapján a mecset indoktrinációs, “befolyásolt tanítást” folytató helynek minősül.

Nyomozati források szerint a mecsetet hetek óta megfigyelték a titkosszolgálatok.

Gérald Darmanin belügyminiszter szeptemberben a Le Figaro című napilapnak adott interjúban jelentette be, hogy hat olyan mecset ellen indult eljárás, amely a gyanú szerint a radikális iszlámot propagálja, s így a közeljövőben további imahelyek hatósági bezáratása várható. A belügyminiszter elmondta, hogy amióta a kormány két évvel ezelőtt meghirdetette az iszlamista szeparatizmus elleni programját, 89 vallási hely került megfigyelés alá radikalizmus gyanúja miatta, s egyharmadukat be is zárták. A tárcavezető hozzátette, hogy Emmanuel Macron államfővé választása óta a rendőrség mintegy 24 ezer ellenőrzést tartott, és szélsőségesek által látogatott 650 helyet vagy szervezetet számolt fel.

The post Bezáratott a francia rendőrség egy mecsetet, ahol “legitimálták” a fegyveres dzsihádot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elfogták a Döcher-gyilkosság ügyének két gyanúsítottját

Thu, 10/14/2021 - 07:35
Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt férfit és az egyik feltételezett elkövetőt is – mondta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott igazgatója.

Opauszki András közölte: október 8-án Magyarországon fogták el D. Alexet, akit felbujtással gyanúsítanak, Németországban pedig aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője, B. Károly is. Az 51 éves D. Alex letartóztatását hétfőn elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság.

D. Alexet előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt mint felbujtót gyanúsították meg. A gyilkosság feltételezett két elkövetője közül a másik, Sz. Árpád már meghalt.

Döcher György vállalkozót és bolgár testőrét 1999. február 2-án Budapesten, egy XV. kerületi presszóban agyonlőtték. Döcher ötéves börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel tartózkodott a közvetve a tulajdonában álló presszóban.

Döcher 1992 és 1996 között zsarolás és más bűncselekmények miatt hosszabb ideig volt előzetes letartóztatásban, majd a jogerős ítélet után 1998 szeptemberében vonult börtönbe. Betegségére való hivatkozással 1998 novemberében egyéni kedvezményeket kapott: reggeltől estig nem kellett a börtönben tartózkodnia, külső munkahelyre, az említett presszóba mehetett.

Opauszki felidézte: 1999. február 2-án 11 óra körül egy ismeretlen besétált a presszóba, és megölte a hátsó bokszban ülő két embert, majd társával együtt távozott.

Már a nyomozás kezdeti szakaszában elképzelhetőnek látszott, hogy a sértettek alvilági leszámolás áldozatai lehettek. Ezzel párhuzamosan felmerült egy szlovák szál is, de akkor ezt nem tudták megerősíteni – mondta az NNI vezetője. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 1999. október elsején szüntette meg az akkori eljárást, mert az ügyben nem sikerült “egyéb információkat” beszerezni – tette hozzá.

Opauszki közölte: idén augusztusban a szlovák és a magyar rendőrök olyan információhoz jutottak, amely alapján a gyilkossági ügyben az eljárás folytatása vált indokolttá.

D. Alex a gyilkosság előtt egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetőjéhez fordult, hogy segítséget kérjen korábbi barátja és üzlettársa, D. György megöléséhez. A csoport vezetője, S. Lajos ígéretet tett a gyilkosság végrehajtására, és erre felkérte Sz. Árpádot és B. Károly szlovák állampolgárokat – mondta.

Opauszki kitért arra is, hogy S. Lajos, aki szintén szlovák állampolgár, cserébe azt kérte D. Alextől, működjön közre ellenlábasa, P. Tibor szlovák bűnöző megölésében.

D. Alex és D. György 1990-ben ismerkedtek meg, baráti kapcsolat alakult ki közöttük, és több bűncselekmény elkövetésében együtt vettek részt. D. Alex Szlovákiában is követett el bűncselekményeket – folytatta -: 1999 és 2004 között emberrablás és zsarolás miatt volt előzetes letartóztatásban, 2011-ben pedig kábítószerrel való visszaélés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ezeket az eljárásokat azonban megszüntették. D. Alex ellen jelenleg egy büntetőeljárás folyik Szlovákiában, mégpedig a 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontána bárban Pápai Tibor és kilenc társa ellen elkövetett emberölés ügyében.

Opauszki elmondta, az említett dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetője, S. Lajos 2010-ben eltűnt, a szlovák hatóságok szerint meggyilkolták, de a holttestét még nem sikerült megtalálni.

The post Elfogták a Döcher-gyilkosság ügyének két gyanúsítottját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztattak egy lengyel férfit Minszk érdekében folytatott kémkedés gyanújával

Thu, 10/14/2021 - 06:35
Letartóztatott a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) egy lengyel férfit, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy együttműködött a fehérorosz hírszerzéssel – közölte szerdai sajtóértekezletén Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője.

A vasárnap őrizetbe vett, hétfőn pedig három hónapos előzetes letartóztatásba helyezett férfiról Zaryn közölte: a fehérorosz titkosszolgálat, a KDB javára folytatott kémkedéssel gyanúsították meg.

A férfi éveken át a lengyel rendvédelmi erőknél dolgozott – mondta el a szóvivő. 1981-től (a lengyelországi hadiállapot évétől) tagja volt a különleges belügyi alakulatoknak (ZOMO), ezt követően a népi milíciánál, vagyis a Lengyel Népköztársaság rendőrségénél szolgált, később, egészen 1999-ig pedig a rendőrségnél. Húsz éve nyugalmazták, akkor a lengyel határőrség főtörzsőrmestere volt – sorolta Zaryn.

Nem zárt ki további őrizetbe vételeket. A letartóztatás összefügg a fehérorosz titkosszolgálatok lengyelországi tevékenységével, az ügyben titkosított nyomozást folytat az ABW az állami ügyészség felügyelet alatt. További részleteket ezért nem közölnek – mondta el Zaryn.

The post Letartóztattak egy lengyel férfit Minszk érdekében folytatott kémkedés gyanújával appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogerősen életfogytiglanra ítélték az Iszlám Állam egy katonáját Budapesten

Thu, 10/14/2021 - 05:35
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadságra – közölte a táblabíróság.

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberi elsőfokú ítéletét a táblabíróság annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, kizárta a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét, továbbá járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – olvasható a közleményben.

Hozzátették: a vádlottat Magyarország területéről végleg kiutasították. Az elsőfokú eljárás tényállása szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben.

Az eljárás adatai szerint F. Hassan az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett, a terrorszervezet céljaival azonosult. A terrorszervezet az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítette, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az “iszlám ellenségeinek” tekinthető embereket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntette, megsemmisítette.

A vádlott 2015 májusában egy szíriai város elfoglalását kapta feladatul, ennek részeként a céljaikkal nem azonosulókról “halállistát” készített, majd a város főterén egy társával a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, és erről a megfélemlítés fokozása érdekében felvétel is készült, amelyet nyilvánosságra hoztak. Hassan a társaival a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – arra kényszerített, hogy a kivégzést nézzék végig, valamint kérjenek bocsánatot, hogy életben maradhassanak.

A táblabíróság hétfőn azt közölte: az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az ügyész kérte, a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt. A vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett. A másodfokú eljárásban, az utolsó szó jogán a vádlott azt elismerte, hogy az Iszlám Állam tagja volt.

Az ítélőtábla annyiban egészítette ki az elsőfokú ítélet indokolását, hogy a vádlott személyével és “aktív cselekvőségével” csak egyetlen – mobiltelefonnal is felvett – kivégzést hozott összefüggésbe, míg a vád tárgyává tett egyéb haláleseteket az Iszlám Államhoz mint bűnszervezethez kötötte, amelynek a vádlott is tagja volt – fűzték hozzá.

Az emberiesség elleni bűntett elkövetéséért az elsőfokú bíróság törvényesen ítélte a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre, azonban tévedett, amikor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről rendelkezett. A törvény kötelező rendelkezése értelmében abból ki kell zárni a terheltet, ha az emberiesség elleni bűncselekményt bűnszervezetben követi el, ezért az ítélőtábla H. F. büntetését tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

The post Jogerősen életfogytiglanra ítélték az Iszlám Állam egy katonáját Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hárman meghaltak egy robbanásban Nyírbátorban

Thu, 10/14/2021 - 04:35
Hárman meghaltak egy robbanásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban szerda délután – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője.

Dudás Szilvia elmondta, a baleset helyszínére hét gépjárművel huszonöt tűzoltó érkezett; ők emelték ki az áldozatokat a romok alól.

A szon.hu információi szerint a robbanás a Bátor Trade Kft. biogázüzemének területén történt, ahol egy külső vállalkozás munkacsoportja takarítási-karbantartási munkálatokat végzett. Egy nem működő fermentor takarítása közben valószínűleg szikra keletkezett, és a helyiségben lévő minimális mennyiségű, de robbanásveszélyes metángáz és oxigén keveréke felrobbant – olvasható az oldalon.

The post Hárman meghaltak egy robbanásban Nyírbátorban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fegyveres betörők luxuscikkeket raboltak a volt Juventus-játékos lakásából

Wed, 10/13/2021 - 16:35
Fegyveres betörők mintegy 300 ezer euró (108,5 millió forint) értékben luxuscikkeket vittek el az OGC Nice gaboni válogatott labdarúgója, Mario Lemina lakásából.

A L’Equipe francia sportlap értesülése szerint a rablás vasárnap este történt, és Lemina nem tartózkodott otthon, miután a gaboni keret tagjaként világbajnoki selejtezőre készül. Az együttes pénteken Angolában kapott ki, amelyet hétfőn (ma) fogad az afrikai selejtezősorozat második szakaszának F csoportjában.

A lap úgy tudja, a futballista nizzai lakásába három fegyveres hatolt be, akik az ott talált, a játékos rokonságához tartozó három nőt megfenyegették, majd megkötözték. A tolvajok ezt követően luxuscikkeket – ékszereket, ruhákat és bőrárukat – vittek magukkal.

A 28 éves Mario Lemina hétéves korától Franciaországban nevelkedett, a Nice előtt volt a Lorient, az Olympique Marseille, a Juventus, a Southampton, a Galatasaray és a Fulham játékosa is.

The post Fegyveres betörők luxuscikkeket raboltak a volt Juventus-játékos lakásából appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Európai Unió aláírta Ukrajnával a Nyitott Égbolt szerződést

Wed, 10/13/2021 - 12:10
Az Európai Unió és Ukrajna megkötötte a Nyitott Égbolt szerződést, az EU-Ukrajna csúcstalálkozó keretében.

Ukrán részről a megállapodást Denisz Smihal miniszterelnök, az unió részéről pedig Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő és Tomas Mencin, az EU soros elnökségét ellátó Szlovénia kijevi nagykövete látta el kézjegyével.

Az egyezmény célja, hogy egyenlő jogokat biztosítson az ukrán és az európai légitársaságoknak, megszüntesse a kétoldalú megállapodásokba foglalt, egyes útvonalakra vonatkozó monopóliumot, megkönnyítse új útvonalak megnyitását az ukrán és az európai városok között, ezáltal csökkentve a jegyárakat. A Kijev által rég várt szerződést még 2013-ban parafálták, de mostanáig késett az aláírása a Gibraltár hovatartozásáról folyó brit-spanyol vita miatt – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az aláírási ceremóniát követő sajtótájékoztatón Volodimir Zelenszkij elnök felhívta az EU vezetését és tagállamait, hogy legyenek “merészek és előremutatók”, és nyújtsanak európai perspektívát Ukrajnának. “Az európai perspektíva biztosítása Ukrajnának, amely közös értékeket képvisel az EU-val, logikus és várható lépés. E cél elérése érdekében Ukrajna kitartóan együttműködik minden partnerével és az EU-tagállamokkal – hangsúlyozta Zelenszkij.

Az EU-Ukrajna csúcstalálkozón részt vett Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Utóbbi a sajtótájékoztatón ígéretet tett arra, hogy az orosz gázszállítások terén az unió együttműködik Ukrajnával.

“Megértem a gázellátással kapcsolatos aggodalmukat, és ez nemcsak az idei tél, hanem a jövő kérdése is. A Bizottság feladata pedig az, hogy Ukrajnával együtt dolgozza ki erre az összes forgatókönyvet” – fogalmazott von der Leyen. Hozzátette: ki kell dolgozni annak lehetőségét, hogy a szlovák gázvezetéken keresztül reverz, azaz visszafelé fordított irányba több földgázt szállítsanak Ukrajnába. Közölte, hogy az EU tervezi azt is, hogy “aktívan használja” az orosz gáz tranzitjára az ukrán gázszállítási infrastruktúrát, beleértve az ukrajnai gáztározókat. Ugyanakkor azt is tanácsolta Kijevnek, hogy az energiahatékonyság javítására összpontosítson. “Az energiahatékonyságnak meg kell változtatnia a játékszabályokat. Ukrajnának egyáltalán nem kellene gázt importálnia, önellátónak kell lennie” – jelentette ki.

Az Európai Bizottság elnöke három területet jelölt meg, amelyekben előrelépést kell elérni annak érdekében, hogy Ukrajna és az EU kapcsolatai új szintre emelkedjenek. Elsőként a reformok folytatását említette, elsősorban az igazságszolgáltatás terén, beleértve az alkotmánybíróság reformját, valamint a korrupció elleni küzdelmet és az oligarchák befolyásának korlátozását. Másodikként a társulási megállapodásban rejlő lehetőségek jobb kiaknázására hívta fel Kijevet, a harmadikként pedig a külkereskedelem, az ukrajnai befektetések és a gazdasági együttműködés volumenének növelését szorgalmazta.

Az EU-Ukrajna csúcs résztvevői a megbeszélésüket követően kiadott közös nyilatkozatukban támogatásukról biztosították Kijevet az oligarchaellenes törvényt illetően. Az Ukrajnában komoly vitákat kiváltó jogszabályt Zelenszkij terjesztette be, a parlament szeptember 23-án fogadta el, de a Holosz ellenzéki párt egyik képviselőjének közlése szerint a parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága egy napra rá úgy döntött, hogy a törvényhozásnak újra kell szavaznia a törvény egyik cikkéről, mert olyan módosítások kerültek be, amelyek ellentmondásossá tették.

A törvény célja, hogy csökkentse a nemzetbiztonsági kockázatokat, amelyek a jelentős gazdasági és politikai súllyal bíró személyek (oligarchák) túlzott befolyása miatt alakulnak ki. A jogszabály értelmében az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) dönti el, hogy ki minősül oligarchának, és nyilvántartásba veszi őket. Az oligarchákká nyilvánítottak nem finanszírozhatnak politikai pártokat, nem vehetnek részt privatizációs eljárásokban. Az oligarchák nyilvántartásba vételekor azt veszik figyelembe, hogy az illető részt vesz-e a politikai életben, befolyással bír-e a médiára, tulajdonosa-e monopolhelyzetben lévő vállalatnak, és a vagyona meghaladja-e a 85 millió dollárt (több mint 25 milliárd forintot). A jogszabály ezenkívül kötelezi az állami tisztségviselőket arra, hogy vallják be oligarchákkal lebonyolított ügyleteiket.

A nyilatkozatban az EU vezetői megerősítették, hogy Oroszországot továbbra is agresszornak tekintik az Ukrajnával szembeni lépéseiért, továbbá Oroszország a felelős a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusért és a fegyverszünet meghiúsulásáért.

The post Az Európai Unió aláírta Ukrajnával a Nyitott Égbolt szerződést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nehéz tárgy költöztetése Budapest szűk utcáin

Wed, 10/13/2021 - 10:45
Egy költöztetés Budapest belvárosában nem mindig egyszerű feladat. Még akkor sem, ha csak egy “mezei” költözésnél kell besegíteni. De kész rémálommá válhat, ha egy (vagy több) nehéz tárgy is bekerül a képbe. Hát még, ha egy igen szűk utcáról van szó.

Szerencsére vannak a fővárosban olyan profi költöztetők is, akik minden felmerülő igényre tudnak megfelelő megoldással szolgálni.

Csak profi költöztetővel kezdj bele!

Sajnos a mai napig is vannak a piacon olyan szereplők, akiket nemes egyszerűséggel hiénáknak szoktunk nevezni. Ők azok, akik lesik a bizonytalan, a kiszolgáltatott, a sürgősen költözni akaró megbízókat. Őket tudják ugyanis kihasználni, lehúzni. Nem ritka, hogy felpakolnak mindent, majd közlik, hogy akkor az ára az eredeti triplája lesz ezért meg azért. Teljesen nyilvánvaló, hogy csak azt akarják, hogy minél többet fizessen az óvatlan megbízójuk.

Messziről el kell kerülni a hiénákat, mert csak rossz vége lehet! Hiába kecsegtető egy ár vagy az, ha azt mondják, hogy “ne aggódjon, megoldjuk okosba” vagy hogy “nem lesz drága”. Aki nem ad konkrét árat, és ezt nem hajlandó írásban is közölni Önnel, azzal szóba se álljon! Mégjobb, ha valóban átlátható árazása van egy cégnek, és nem számol fel felárat mindenért, csak az indokolt esetekben.

Már abból nagyon sokat le lehet szűrni, amikor először beszél a kiszemelt költöztetővel. Ha hallja, hogy inkább bratyizik és terel, mintsem a megoldást keresné a problémájára és egyenesen válaszolna, akkor felejtse el! Legyen leinformálható a költöztető, egy honlappal, tele cégadattal, élő elérhetőséggel és akár ÁSZF-fel is.

A költöztetés Budapest belvárosában nem kell, hogy rémálom legyen!

Ha a költöztetés Budapest belvárosából indul, vagy oda tart, akkor az egész folyamatnak nem kell feltétlenül rémálomnak lennie. Egy megfelelően felkészült költöztető cég már rutinból tudja, hogy mire kell figyeljen ilyen esetekben. Sőt, akár tippeket, tanácsokat is tudnak adni, hogy mire érdemes figyelni, hogy mivel lehet felkészülni a költöztetésre.

Egy profi csapatnak nem okozhat gondot a költöztetési folyamat. Még akkor sem, ha nem szobabútorokat kell elszállítani, hanem egy 200 kilogrammos páncélszekrényt. Felkészültek lesznek akár egy erkélyen való felhúzásra is. Persze feláras lesz az extra teher költöztetése, de inkább ez, mintsem az otthagyás vagy az esetleges sérülések. Például egy zongoránál ez utóbbi különösen fontos szempont.

Így lesz helye a költöztető járműnek

Ha a szűk utcák miatt aggódna, ne tegye! Viszont tud segíteni is a szállítóknak azzal, hogy már előző este lefoglalja a teherautó helyét. Odaáll a bejárathoz minél közelebb autóval vagy autókkal, esetleg kukákkal autók híján.

Fontos viszont, hogy ilyen esetben kerítse is el egy szalaggal például a foglalt területet. Illetve érdemes kiírni pár felragasztott lapra is, hogy költözés miatt kéri üresen hagyni a területet. Biztos, ami biztos.

The post Nehéz tárgy költöztetése Budapest szűk utcáin appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Miért olyan fontos az eresz?

Wed, 10/13/2021 - 10:42
Egy tető sem létezhet megfelelő eresz és különböző bádogelemek nélkül. Ezek az elemek olyan funkcióval szolgálnak, amelyet az épület belsejéből lehetetlen megoldani. Megmutatjuk, hogyan épül fel az eresz, és milyen tényezőkre érdemes odafigyelni!

Az eresz funkciója

Az eső bármennyire létszükséges élővilágunk megfelelő fejlődése érdekében, az épületeket sajnos nem kíméli. A nedvesség olyan kémiai folyamatokat indíthat el, amely súlyos károkat okozhat az épület szerkezetében. Bár a belső szigetelések segítségünkre lehetnek, leginkább külső védelem alkalmazása javasolt.

A sok csapadék, amely a tetőről folyik le, kárt tehet a falakban és a borításukban. Emellett súlyos problémát okozhat az is, ha a csapadék kimossa a talajt, amely az épület alatt van. Nem beszélve arról, amikor az épület alatt elhaladók a nyakukba kapják a lezúduló, hideg csapadékot. Ezekre a problémákra nyújt megoldást az ereszcsatorna-rendszer.

A rendszer lényege, hogy olyan módon gyűjtse össze és vezesse el a csapadékot, hogy az ne okozzon semmilyen kárt az épület talapzatában. Így megkíméli a falat a nedvesedéstől, és a váratlanul valakire lezúduló víztől is. Ahhoz, hogy minden jól működjön, szükségesek egyéb kiegészítők is.

Az eresz felépítése és kiegészítői

Az ereszcsatorna rendszere számos kiegészítőt hív segítségül. A legegyszerűbb típusok az alapcsatorna szegmensek, melyek egyenes szakaszon gyűjtik a csapadékot, és lejtést követve vezetik el azt. Azoknál az épületeknél, ahol az egyenes szakasz nem optimális, a szegletcsatornák segíthetnek.

Az eresz végeinél lezárt szegmensekre és az elvezetés sikerességének szempontjából egy csonkos csatornára kell hagyatkoznunk. Így a csapadék a föld felé irányul. Ha pedig egy kijelölt területre szeretnénk azt továbbítani, függőleges, zárt elemekre lesz szükség.

Az elemeket különböző típusú csatornatartók segítségével rögzíthetjük, amelyek lehetnek hajlítottak, csavartak, egyenesek vagy homlokdeszkára erősíthetőek. A vízelvezetés kapcsán a csöveket lefolyóbilincsekkel kell rögzíteni a jó eredmény érdekében.

Válogass a 25-ös és 33-as méretű, kiváló minőségű ereszek közül, és szerezd be a többi kiegészítőt is egy helyen a Káplár fatelepnél! 

Tudnivalók

Az eresz kialakításánál figyelembe kell venni a csapadék várható éves mennyiségét. A kapacitáson sok múlhat, ezért az alak és a mélység a meghatározó szempont.

Ha az esővizet hasznosítani szeretnéd, ne a csatornába vezesd az elvezetőcsövet. Válassz egy esővízgyűjtő tartályt, és engedd abba a csapadékot.

Az ereszfedő alkalmazása is megfontolandó a növényi maradványok és a kosz miatti eltömődés elkerülése végett.

Szerezd be az ereszcsatorna-rendszerhez szükséges ereszt és a bádog kiegészítőket a Káplár fatelepnél! Tartós, remek minőségű eszközök, elemek és magas szakértelem és tudás segíti a sikert!

The post Miért olyan fontos az eresz? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Miről ismerhetjük fel a minőségi horgász táskát és a botzsákot?

Wed, 10/13/2021 - 10:38
Hogyan lehet igazán minőséget és hozzáadott értéket képviselő horgász táskára és botzsákra akadni? Mi alapján érdemes leginkább keresni, no és persze választani? Milyen előnyök származhatnak abból, ha tényleg hatékonyan tudunk eljárni a botzsák, valamint a horgászathoz használatos táska kiválasztásában?

A minőségi horgász táska és botzsák ideális esetben régóta hűséges társunk a vízparton

Pont attól minőségi, mert hiába nyúzzuk már hosszú ideje és visszük magunkkal minden egyes horgászat alkalmából, a táska vagy a botzsák zokszó nélkül bírja a gyűrődést. Persze könnyen lehet, hogy éppen most szeretnénk ilyesfajta sajátosságokkal bíró táskát vagy botzsákot beszerezni.

Ha aktuálisan ez a cél, akkor többek között a Damil.hu táskák és botzsákok választékai között is egész bátran lehet böngészni. Még jobb, ha a keresést ahhoz mérten tudjuk igazítani, hogy melyek a legjobbra értékelt darabok a felhasználók részéről.

Természetesen utána tudunk olvasni részletes ismertetéseknek és ajánlásoknak is azon túl, hogy a márka is fontos szerepet játszhat a döntés szempontjából. A többi lehetséges tényezőt nézzük meg részletesebben is.

A legfontosabb megfontolandó kérdések horgász táska és botzsák beszerzésénél

Mindenekelőtt azt célszerű előzetesen átgondolni, hogy a horgászathoz használatos eszközök mennyisége és jellege alapvetően mit tesz indokolttá. Másfajta táska vagy botzsák kellhet ebből a szempontból versenyekhez, mint például egy könnyed délutáni feeder horgászathoz.

Természetesen gondolni kell az anyagi lehetőségekre is. Sokszor érdemes úgy tekinteni erre a kérdéskörre, hogy a némileg drágább, ugyanakkor ár-érték szempontjából kedvezőnek számító darabok rendszerint tovább bírják a strapát.

Aztán mindezen túl javarészt az egyéni preferenciák alakulásán múlik a választás. Vagyis az anyagok, színek, kialakítás és gyártók kérdésében tényleg az a leginkább célravezető, ha az ember a saját ízlése szerint választ táskát vagy botzsákot.

Ideális esetben minden horgász eszköz és kellék helyet kaphat egy praktikus táskában

Ennek köszönhetően ugyanis olyan patikarend uralkodhat körülöttünk a vízparton, ami ideálisnak számíthat az eredményesség érdekében. Nem beszélve arról, hogy a táskáknak és a praktikus botzsáknak köszönhetően a pakolás gyakorlata is jóval egyszerűbb lehet.

Sajnos nem minden víznél lehet azt megoldani, hogy kényelmesen megálljunk az autóval a horgászhely mellett. A táskák és a bottartó rendelkezésre állása viszont akár azt is elő tudja segíteni, hogy a lehető legkevesebb fordulóval tényleg minden a helyére kerüljön.

Természetesen ugyanez a helyzet a horgászat végeztével is. Amint sikerült összepakolni, akkor a megfelelő táskát és botzsákot magunkhoz véve pillanatok alatt elvégezhetjük a horgászfelszerelés összekészítését.

The post Miről ismerhetjük fel a minőségi horgász táskát és a botzsákot? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öntözésvezérlő – Amikor az öntözés teljesen automatizált

Wed, 10/13/2021 - 10:28
Az öntözést sosem szabad félvállról venni! Már csak azért sem, mert hazánk éghajlata közel sem biztosít elegendő mennyiségű csapadékot a növényeknek. Az viszont igaz, hogy nem két perc a locsolás.

De mit tudunk ilyenkor tenni? Meg kell találni az arany középutat! Ez a középút pedig nem más, mint az automata öntözőrendszer.

A következő pár sorban most megtudhatod, hogyan képes mindent elvégezni helyettünk a rendszer. Ebben az öntözésvezérlő fog neked segíteni! 

Automatizált öntözés

Az automata öntözőrendszer egy eléggé összetett rendszer, amely egyszerre víztakarékos és költséghatékony. Ennek irányításáért az ún. vezérlőegység felelős, de tulajdonképpen a rendszer megfelelő működését számos más alkatrész támogatja. 

A kútból a vizet a víznyerő juttatja fel a felszínre, az pedig a csöveken keresztül jut el a különféle zónákba. Az adott területeken már a szórófejeken keresztül távozik a víz a szabadba. 

Nagyjából így néz ki egy automatizált rendszer.

Mit csinál az öntözésvezérlő?

Az öntözésvezérlő lesz az egész rendszer lelke. Ez segít nekünk abban, hogy pontosan beállítsuk az öntözés rendszerességét, gyakoriságát és időtartamát.

Természetesen ma már ennek is számtalan változata kapható. Vannak bel- és kültéri típusok, de elemes és csapra szerelhető darabok is. Többnyire 4, 6, 8 vagy akár 24-48 zóna irányítása sem jelent neki gondot. 

Az öntözésvezérlő nélkül nem lenne öntözés! Abban is segít neked, hogy mindig a megfelelő mennyiségű víz legyen jelen a rendszerben.

Amennyiben szeretnél egy minőségi darabot beszerezni, akkor irány az AutomataÖntözőrendszer.com öntözőautomatikák kínálata, ahol minden szükséges rendszerelemet megtalálsz!

Professzionális öntözésvezérlők ismérvei

A modern technológia a rendelkezésünkre bocsát olyan eszközöket, amelyeket a legkevesebb erőfeszítéssel tudunk működtetni. A wifi öntözésvezérlőket például bárhonnan, bármilyen távolságból irányíthatjuk, nem kell más hozzá, csak egy okostelefon, egy applikáció és internetkapcsolat. 

A wifis darabok között vannak 4 és 6 körös beltéri típusok is, amelyek akár 24 mágnesszelep vezérlését is el tudják látni. A kültéri változat abszolút vízhatlan, viszont ezen változat mellé szükség lesz még 9V (DC) szelepekre és egy fali vevőegységre is. 

A Hunter az öntözéstechnikában

Az öntözésvezérlők piacán egyébként a Hunter az úr. Azért is olyan közkedveltek a márka termékei, mert egy kertben sok-sok eltérő vízigényű növénnyel is találkozhatunk. A Hunter Hydrawise 12 zónás wifis okosvezérlő biztosítja, hogy a területet 12 zónára osszuk fel, és az egyes zónákba az azonos vízigényű növényeket tudjuk besorolni. Így biztosak lehetünk abban, hogy az öntözött vízmennyiség pont elegendő lesz.

Remélem, most már te is tudod, hogy mire kell figyelned a rendszer kiépítése során, és segítettem neked abban, hogy a legjobb minőségű vezérlőegységet válaszd majd ki!

The post Öntözésvezérlő – Amikor az öntözés teljesen automatizált appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A második világháborúban elesett szovjet katonákat temettek újra Kalocsán

Wed, 10/13/2021 - 08:35
Katonai tiszteletadás mellett temették el Kalocsán kedden a második világháborúban elesett szovjet katonák maradványait, amelyek a Szentháromság tér felújítása során kerültek elő. A 214 katonát a központi temetőben kialakított emlékhelyen helyezték végső nyugalomra.

A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke közölte, hogy egyes összehasonlító statisztikák szerint Magyarország és a Szovjetunió egyaránt “dobogós helyen” van a második világháború lakosságarányos veszteségeit tekintve. Balogh András ezredes “az elhunyt katonák emlékének adózva, de a túlélő családtagok, rokonok fájdalma előtt is tisztelegve” kötelességnek nevezte, az áldozatok emlékének őrzését és ápolását Magyarországon és Oroszországban.

A kabinetfőnök elmondta: a maradványok egy része feltehetően hadi kórházban elhunyt katonáké, mások pedig a harctérről behozva kerülhettek a Szentháromság tér alá, “akik több tízmillió embertársukhoz hasonlóan már soha nem térhettek haza” – fogalmazott. Balogh kiemelte, hogy a hadisírok legyenek mementói annak, hogy ne következhessen be még egyszer “sem az emberi életben, sem a lélekben való pusztítás nemzeteink között”.

Jevgenyij Arnoldovics Sztanyiszlavov, az Orosz Föderáció magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete elmondta: “az elesett katonák emléke szent” számukra. Hangsúlyozta, hogy a magyar és orosz szakemberek tudását és kiváló együttműködését dicséri a méltó megemlékezés és az emlékhely kialakítása, valamint az, hogy a 214 elesett katona közül mindössze három maradt ismeretlenül, a többieket sikerült azonosítani, és így a nevüket feltüntetni.

A nagykövet szerint, az elesett katonák attól függetlenül, hogy melyik oldalon harcoltak “a mai napon már nem ellenségei egymásnak, háborújuk véget ért”. Emlékük viszont örökké hirdeti, hogy nem szabad hagyni tragédiájuk megismétlődését – fogalmazott a diplomata.

Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij orosz ortodox egyházközösség parókusa tartotta az egyházi szertartást, amelynek végén a megemlékezés résztvevői – többek között az Orosz Föderáció, a Belarusz és a Kazah Köztársaság, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői – megkoszorúzták az újratemetett katonák emlékhelyét.

The post A második világháborúban elesett szovjet katonákat temettek újra Kalocsán appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogerősen elítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt

Wed, 10/13/2021 - 07:35
Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyész.

Medveczky Gábor közölte: a Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi – kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott – elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt az elsőrendű vádlott, a volt popénekes ellen.

A vádirat szerint V. Zsolt két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba magyar nőket közvetített és utaztatott ki. A bordély vezetője jutalékot fizetett ezért, emellett a volt énekes a nőktől havi díjat, valamint a prostitúcióból származó jövedelmükből részt is kért és kapott.

Az elsőrendű vádlott három ügyfelétől megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de magára és az együttesre költötte – olvasható a közleményben.

The post Jogerősen elítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb magyar rendőrök mennek Észak-Macedóniába, Szerbiába és Szlovéniába

Wed, 10/13/2021 - 06:35
Újabb magyar rendőrök mennek Szlovéniába, Észak-Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék az illegális bevándorlás elleni fellépést – közölte a rendőrség.

A Szerbiába induló 54., az Észak-Macedóniába induló 66. és a Szlovéniába induló 5. magyar rendőrkontingens tagjait kedden búcsúztatta a Készenléti Rendőrség központi objektumában Balázs László, az ORFK Határrendészeti Főosztály vezetője.

A magyar rendőrök fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a határon, hogy megakadályozzák a jogellenes határátlépéseket, és közreműködnek az embercsempészek és az illegális bevándorlók előállításában. A rendőrök nemcsak a határon teljesítenek szolgálatot, hanem mélységi területeken is. A rendőrök terepjárókkal, éjjellátó készülékekkel, hőkamerákkal támogatják az érintett határszakasz védelmét.

A harminc tagú észak-macedón, a húsz tagú szerb és a háromtagú szlovén kontingens tagjai saját szolgálati felszerelésükkel látják el feladataikat, intézkedési jogosultságukat a fogadó ország rendvédelmi szervének irányítása, felügyelete mellett gyakorolják.

The post Újabb magyar rendőrök mennek Észak-Macedóniába, Szerbiába és Szlovéniába appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elővette a zsidókártyát a bukott orosz elnök

Wed, 10/13/2021 - 05:35
Oroszországnak ki kell várnia, amíg józan ítélőképességű vezetése lesz Ukrajnának, amely nem a totális konfrontációra, hanem egyenrangú és kölcsönösen előnyös viszonyra törekszik – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke a Kommerszantban megjelent írásában.

A volt kormányfő úgy vélekedett, hogy kontraproduktív, értelmetlen, sőt káros a jelenlegi kijevi kormánnyal a kapcsolatok kiépítésére törekedni. Véleményét – amely Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint összhangban áll a különböző szinteken kifejezett hivatalos állásponttal – azzal indokolta, hogy a szerinte meghasonlott identitású Volodimir Zelenszkij ukrán elnök félelmében kiszolgálja a nacionalistákat, hogy Ukrajna egy kívülről irányított vazallus állam, hogy az ukrán elit korrupt haszonleső, a 2014 utáni ukrán kormányzatok pedig rendre kifaroltak nemzetközi kötelezettségvállalásaikból, és nem állják a szavukat.

Medvegyev eszmefuttatása szerint a zsidó származású és orosz ajkú Zelenszkij Ukrajna vezetőjeként megrettent, “morális halálugrást hajtott végre”, valamint “lényegében megtagadta önazonosságát, és a legádázabb nacionalista erők szolgálatába állt Ukrajnában”.

Az orosz tisztségviselő azt írta: ez egy olyan “eszelős helyzetet” juttatott eszébe, amelyben “a náci Németország zsidó értelmisége ideológiai alapon kérte volna, hogy csatlakozhasson az SS-hez”. Medvegyev úgy vélekedett, hogy Zelenszkij egy “kifordított ember”, aki félelmében nagyobb nacionalistának mutatja magát, mint közülük a legradikálisabb.

A volt kormányfő azt írta, hogy Ukrajna ma “nem önálló”, és sokkal keményebb közvetlen külföldi irányítás alatt áll, mint a szocialista országok a Szovjetunió idején. Azt állította, hogy Moszkva annak idején elegendő teret biztosított geopolitikai szövetségeseinek belpolitikájuk alakításához, mert megértette, hogy ellenkező esetben “a dolgok tragikus eseményekhez vezethetnek”, mint 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában. (A Szovjetunió akkora teret biztosított a az általa pórázon tartott nemzeteknek, hogy -amint azt Megdvegy írja- a dolgok tényleg tragikus eseményekhez vezettek, mint 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában. vagy 1980-ban Lengyelországban. A -szerk- megj.)

Ukrajnában ezzel szemben szerinte teljes a függőség: gazdasági értelemben az Egyesült Államok és az EU adományaitól, a szakszolgálatok vonalán pedig a közvetlen amerikai irányítástól. A cikk szerzőjének gondolatmenete szerint amíg a Szovjetunió a szocialista tábor és a Varsói Szerződés tagjaival a szocializmus együttes felépítésére törekedett, addig az Egyesült Államoknak csak az Oroszországgal való szembenállás miatt, a feltartóztatáshoz van szüksége az “ellen-Oroszországként” is emlegetett Ukrajnára.

“A NATO- és az európai uniós tagsággal kapcsolatos reményeik is múlandóak, nyilvánvaló okokból. Ukrajnának önmagában nincs értéke a nyugati erők és hazánk közötti közvetlen konfrontáció (beleértve potenciálisan a katonait is) vonatkozásában. Nincs olyan bolond (Nyugaton), aki harcolna Ukrajnáért. Számunkra meg nincs értelme a vazallusokkal foglalkozni. A hűbérúrral kell tárgyalni” – hangsúlyozta Medvegyev.

A tisztségviselő emellett hangot adott véleményének, hogy Ukrajna vezetői csak a zsebüket akarják megtömni, és ha a haszonról van szó, “az Oroszország elleni gyűlölet, valamint az EU-ba és a NATO-ba való törekvés átengedi helyét az önérdeknek, amikor a pénzes muszka ellenség ugyan, de a pénze fontosabb az ellenségeskedésnél” – tette hozzá.

Meglátása szerint azért értelmetlen és káros a jelenlegi ukrán vezetéssel egyezkedni, mert az ország élén “tudatlan és felelőtlen” emberek állnak, akik “álláspontjukat folyton úgy változtatják, hogy megfeleljenek tengerentúli gazdáiknak és a politikai konjunktúrának”. Nehezményezte, hogy az ukrán politikusok sosem tartották magukat az általuk is aláírt minszki megállapodásokhoz vagy a “normandiai négyek” formátum keretében elfogadott egyezségekhez.

Arra a következtetésre jutott, hogy a velük való tárgyalások “teljesen értelmetlenek”.

Peszkov megerősítette, hogy Moszkva és Kijev között a legmagasabb szintű kapcsolatfelvétel egyelőre nem szerepel a tervek között, mert nem történt változás a korábban elért megállapodások státusában. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin többször kifejezte készségét egy orosz-ukrán csúcsra, de a szóvivő szerint meg kellene állapodni a tárgyalások napirendjéről.

Zelenszkij korábban közölte, hogy a 2014-ben elcsatolt Krímről és a délkelet-ukrajnai konfliktusról is szeretne tárgyalni. Moszkva az ukrán elnökkel szemben a félsziget hovatartozásának ügyét lezártnak tekinti, és úgy gondolja, hogy Kijevnek a Donyec-medencei rendezés kérdésében közvetlenül a szakadárokkal kellene megállapodnia.

Hétfőn egyébként háromnapos munkalátogatásra Moszkvába érkezett Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára, aki egészen a közelmúltig beutazási feketelistán szerepelt Oroszországban. Nuland az orosz álláspont szerint – akkor még helyettes külügyi államtitkárként – kulcsszerepet játszott a 2014-es ukrajnai politikai fordulatban. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a hétvégén azt mondta, hogy az amerikai diplomata Washington kívánságára utazik Moszkvába.

Zaharova szerint több orosz állampolgár lekerült az Egyesült Államok szankciós listájáról, cserébe az orosz fél beleegyezéséért, hogy Nuland Moszkvába utazhasson. Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn elmondta, hogy az amerikai államtitkárt szerdán fogadja majd Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója.

Korábban ismertté vált, hogy a tervek szerint Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is tárgyal Nulanddal. A TASZSZ hírügynökség szakértői forrásból úgy értesült, hogy a felek a másik fél által Ukrajnában és Fehéroroszországban át nem léphető “vörös vonalakról”, valamint a kétoldalú kapcsolatoknak a jelenlegi szinten való stabilizálásáról fognak tárgyalni.

The post Elővette a zsidókártyát a bukott orosz elnök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Németország 600 millió eurót fordít az idén az afgán lakosság támogatására

Wed, 10/13/2021 - 04:35
Németország még az idén 600 millió euró támogatást biztosít Afganisztán lakosságának támogatására – jelentette be Angela Merkel kancellár.

Merkel a világ vezető ipari államait, legnagyobb feltörekvő országait és az EU-t mint intézményt összefogó G20 csoport rendkívüli online csúcstalálkozója után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az ázsiai ország stabilitásának érdekében továbbra is tárgyalnak a tálib vezetéssel, ez azonban nem jelenti kormányuk nemzetközi elismerését.

A tálibok nem teljesítették a nemzetközi közösség egy sor elvárását, például a kormány “inkluzív” – minden jelentős társadalmi csoportnak és a nőknek is képviseletet biztosító – jellegével kapcsolatban, így a szélsőséges iszlamista mozgalom kormányának elismerése “nincs napirenden”. Ugyanakkor Afganisztán támogatását folytatni kell, mert a nemzetközi közösség nem engedheti meg, hogy a negyvenmilliós országban összeomoljon például a pénzügyi rendszer vagy az áramszolgáltatás.

A G20 csoport nemcsak pénzügyi támogatást biztosít, hanem követeli a kabuli vezetéstől, hogy engedje dolgozni a humanitárius segítséget a lakosságnak eljuttató ENSZ-szervezeteket – húzta alá a német kancellár. A Húszak egyetértenek abban is, hogy a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben a lehető leggyorsabban el kell indítani az oltási kampányt Afganisztánban – tette hozzá.

Merkel arról is szólt, hogy a német kormány továbbra is igyekszik a kijuttatni mindazokat, akik a német hadsereggel (Bundeswehr) vagy más német szervezetekkel végzett munkájuk miatt veszélybe kerülhetnek, és ezért távozni kívánnak a tálibok uralma alá került országból.

Az új német kormány megalakulása után a politikából visszavonuló kancellár arra a kérdésre, hogy a 2001-ben elindított afganisztáni nemzetközi műveletekben kezdettől nagy erőkkel részt vevő Németországnak mit kellett volna másként tennie, elmondta, hogy későbbre tervezték a kivonulást, és csak a körülmények kényszere miatt hozták előre.

Kifejtette: a Bundeswehr és az összes többi német szereplő – segélyszervezetek, oktatással, gazdasági fejlesztéssel vagy éppen a nők jogainak erősítésével foglalkozó szervezetek sora – azzal számolt, hogy jóval tovább tart a munka, mert még nem sikerült kellőképpen stabilizálni az országot. Viszont az is világos volt, hogy Németország egyedül, partnerek nélkül nem maradhat, ezért amikor az Egyesült Államok elhatározta a kivonulást, nem volt más választás, mint a távozás.

Az EU egymilliárd eurós támogatást nyújt
Az Európai Unió egymilliárd euró értékű támogatást különít el az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok sürgős szükségleteinek kielégítésére – közölte az Európai Bizottság. Az uniós támogatási csomagot a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek keddi, Afganisztánról szóló találkozója során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be – közölték. Az Afganisztánnak szánt uniós fejlesztési támogatás folyósítása továbbra is várat magára, ahhoz ugyanis az EU-tagországok külügyminiszterei által elfogadott kritériumokat, köztük a befogadó kormányzás, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítását teljesíteni kell. A bizottsági közlemény Ursula von der Leyent idézte, aki azt mondta: az afgán lakosság közvetlen uniós támogatása a humanitárius katasztrófát kívánja megelőzni az ideiglenes, legitimálás nélküli kormánnyal rendelkező Afganisztánban. Az afgán népnek nem szabad megfizetnie a tálibok cselekedeteinek az árát – tette hozzá.

The post Németország 600 millió eurót fordít az idén az afgán lakosság támogatására appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU újabb nyolc embert vett fel szankciós jegyzékébe Ukrajna területi egységének fenyegetése kapcsán

Tue, 10/12/2021 - 12:10
Az Európai Unió Tanácsa további nyolc olyan személlyel szemben vezet be korlátozó intézkedéseket,akik aktívan támogatnak olyan tevékenységeket, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét – közölte az uniós tanács.

A hivatalos tájékoztatás szerint az uniós szankciós jegyzékbe újonnan felvett emberek az orosz bűnüldöző szervek olyan tisztviselői, akik felelősek az orosz jog végrehajtásáért az elcsatolt Krím félszigeten és Szevasztopolban. Az érintett bírák, ügyészek és biztonsági tisztek elfogult határozatokat hoztak politikai indíttatású ügyekben, illetve büntetőeljárás alá vontak a Krím és Szevasztopol jogellenesnek tartott annektálását ellenzőket – közölték.

Az Ukrajna területi egységével kapcsolatos uniós korlátozó intézkedések jelenleg 185 emberre és 48 szervezetre vonatkoznak. A jegyzékbe vettek vagyoni eszközeit befagyasztják, tilos pénzeszközöket a rendelkezésükre bocsátani, valamint utazási tilalom vonatkozik rájuk, amelynek értelmében nem léphetnek be az EU területére és nem haladhatnak át azon.

A közleményben az uniós tanács leszögezte: az Európai Unió nem ismeri el a Krím félszigetnek és Szevasztopol városának jogellenesnek tarott orosz annektálását, és továbbra is elítéli az orosz fél lépését, amely sérti a nemzetközi jogot.

Az Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekmények miatt az EU először 2014. március 17-én vezetett be korlátozó intézkedéseket. Az unió ezeken túl további intézkedéseket is végrehajtott az ukrán válság nyomán, többek között gazdasági szankciókkal sújtotta az orosz gazdaság egyes ágazatait, és korlátozó intézkedéseket rendelt el a Krím félsziget és Szevasztopol elcsatolása nyomán, kizárólag e két területre vonatkozóan. A gazdasági szankciók jelen állás szerint 2022. január 31-ig, az utóbbiak pedig 2022. június 23-ig vannak érvényben.

The post Az EU újabb nyolc embert vett fel szankciós jegyzékébe Ukrajna területi egységének fenyegetése kapcsán appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: legyen újra megbecsült tagja a társadalomnak a magyar katona!

Tue, 10/12/2021 - 08:35
Olyan Magyar Honvédség épül, ahol a katona elismert, megbecsült tagja lehet a társadalomnak – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter egy könyvbemutatón.

Benkő Tibor azt mondta: ahhoz, hogy vissza tudják állítani a magyar katona presztízsét szükség van az olyan elhivatott és elkötelezett emberekre, mint akik a Katonaportrék című kötetet elkészítették és célul tűzték ki, hogy napjaink fiatal nemzedékei ismerjék meg, milyen értékek vannak a katonákban.

Ebben a könyvben – ismertette a miniszter – olyan emberek szerepelnek, akik az ország békéjét, biztonságát szolgálták. Meg kell ismernie őket a társadalomnak, köztük is kiemelten a pedagógusoknak, hogy a fiatalokkal is megismertessék, ki mit tett és tesz a nemzetért, állítsák eléjük követhető példaként, továbbá segítsék megismertetni a magyar katonatörténelmet, hogy Magyarország nem mindig a rossz oldalon állt, nem csak elvesztett háborúi voltak.

Benkő azt mondta: a Katonaportrék című könyvben olyan emberek szólaltak meg, akik elkötelezetten, elhivatottan, saját és családjuk életét is a katonai hivatásnak szentelve szolgálták Magyarországot, a magyar embereket. Azt is megjegyezte, korábbi főnökei, elöljárói, barátai, munkatársai, közvetlen ismerősei életéről olvashat, megismerheti kik voltak, miért éltek, küzdöttek, harcoltak, mi volt a végső céljuk. Hangsúlyozta: a székesfehérvári helyőrség nyugállományú tisztjei, tiszthelyettesei, civil dolgozói közül 36 emberrel készült interjúkötettel megkezdett munkát tovább kell folytatni.

A miniszter feltette a kérdést, miért, hogyan “jutottunk odáig”, hogy a magyar katonának le kellett vetnie az egyenruhát, hogy ne abban járjon a munkahelyére, mert az “szégyen” lett.

Benkő kiemelte: most azon dolgoznak, hogy a katonák merjék ismét felvenni az egyenruhát, merjenek kimenni benne az utcára, rendezvényekre, merjenek megnyilvánulni katonaként. “Merjük bemutatni mire vagyunk képesek!” – fogalmazott.

Lévai Miklós a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta: a Katonaportrék című projekt ötletével 2019-ben a Tarsoly Ifjúságért Egyesület kereste meg. Első körben húsz nyugállományú katonát kerestek fel, hogy meséljenek magukról. A róluk készült portrékat 2019 karácsonya előtt mutatták egy tablókiállításon. Ennek a sikere nyomán döntöttek úgy, hogy a portrékat és interjúkat egy kötetbe szerkesztik. Végül 36-ra bővült a szereplők száma, és köztük van az idén februárban elhunyt utolsó ismert doni veterán, Smohay Ferenc is.

A fotókat Dániel Mária Magdolna, az interjúkat pedig két székesfehérvári újságíró: Csató József és Silye Sándor készítette, a könyvet Fejes Mária szerkesztette. A kötet megjelenését a Honvédelmi Minisztérium segítette. Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke elmondta: a több mint 25 éve Székesfehérváron alakult szervezetük főleg középiskolásoknak szervez programot. Fontosnak tartják, hogy a város fiataljai megismerhessék az egykori katonák életútját.

A Stefánia Palotában tartott rendezvény végén Lévai és Sipos a könyv egy-egy – a még élő 33 portréalany által dedikált – tiszteletpéldányát átadta Benkőnek, és Mihócza Zoltánnak, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének.

The post Benkő: legyen újra megbecsült tagja a társadalomnak a magyar katona! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A korábbi afgán védelmi miniszter fia 21 millió dolláros luxuslakást vásárolt Beverly Hills-ben

Tue, 10/12/2021 - 07:35
A korábbi afgán védelmi miniszter fia 21 millió dolláros luxuslakást vásárolt Beverly Hills-ben – adta hírül a Yahoo és a Los Angeles Magazine a hétvégén.

A Yahoo online információi szerint Daoud Wardak, aki Abdul Rahim Wardak korábbi afganisztáni tárcavezető fia, egy 2350 négyzetméteres telken újonnan épített, 900 négyzetméteres villát vásárolt Beverly Hills “Trousdal Estates” nevű negyedében. A villát a Woods+Dangaran mérnöki iroda tervezte és építtette, amelyet egy, az ingatlanpiacon nem szereplő kiadvány úgy jellemzett, hogy a “modernitás találkozása a XX. század közepének stílusával”.

A telket 9,5 millió dollárért adta el 2016-ban a Woodbridge Group, amely egy 1,3 milliárd dolláros piramis-játékra épülő ingatlanspekulációba keveredett. A telken álló korábbi házat lerombolták, és az új villát az ifjabb Wardak vette meg a Woodbridge Group csődeljárása idején. A luxuslakás öt hálószobával, hét fürdőszobával, nyers fából, edzett üvegből és más természetes anyagokból készült falakkal rendelkezik, amelyekről Los Angeles belvárosi sziluettjére, valamint a ház udvarán álló magányos olajfára és a téglalap alakú medencére nyílik pazar kilátás.

Az afgán pastu nemzetiségű ifjú Wardakról kevés nyilvános információ áll rendelkezésre. 1977-ben született Afganisztánban, menekültként érkezett az Egyesült Államokba, és már van egy 5,2 millió dolláros háza Miami Beach “St. Regis Bal Harbour” nevű üdülőnegyedében. Jelenleg a Miami székhelyű AD Capital Group nevű cég elnöke.

Wardak bátyja, Hamid Wardak kevésbé titokzatos életet él: a nagy presztízsű washingtoni Georgetown Egyetemen végzett osztályelsőként, és egy Virginia állambeli katonai szállítmányozási vállalat tulajdonosa. A cég a Yahoo szerint több mint 360 millió dollár értékben nyert el amerikai kormányzati megrendeléseket az afganisztáni katonai utánpótlási útvonalak biztosítására.

The post A korábbi afgán védelmi miniszter fia 21 millió dolláros luxuslakást vásárolt Beverly Hills-ben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.