You are here

Biztonságpolitika

Magyar földön a Leopardok!

Air Power Blog - Tue, 07/21/2020 - 20:12

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Egyre keményebb a Nébih: két hét alatt egymillió forintnál is több halvédelmi bírságot szabott ki

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 16:35
Sokan halásznak szabálytalanul a nagyobb folyókon, két héten beül öt eljárást is indítottak rekreációs célból halászókkal szemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) halőrei, akik több mint egymillió forint halvédelmi bírságot is kiszabtak – közölte a Nébih.

Közleményük szerint az ellenőrök 48 darab, 134 kilogramm jogosulatlanul kifogott halat foglaltak le, és engedtek vissza eredeti élőhelyükre. A Nébih halőreinek a Bodrogon ponty, a Tiszán harcsák jogszerűtlen kifogása miatt kellett intézkedniük. A bírság kiszabása mellett a halászok engedélyét is bevonták – fűzték hozzá.

Közölték: a rekreációs halászjeggyel horgászóknál az utóbbi hónapokban több szabálytalanságot tapasztaltak a Tiszán, a Bodrogon, a Szamoson is.

A jellemző szabálytalanságok: jelöletlen halászeszköz, a fogási napló vezetésének elmulasztása, a kifogott őshonos, fogható, de fajlagos tilalmi idővel, méret- és darabszám korlátozással védett hal beírásának mellőzése, élő halak szállítása. Rendszeresen előkerülnek az ellenőrzések során hordók, zsákok, ládák, amelyekben fogási naplón kívüli, élő hal van.

Magyarország halgazdálkodási vízterületeinek halállománya nemzeti kincs, természeti érték és gazdasági erőforrás, amelyet a társadalomnak védenie és természetes megújulását elősegítenie kell. Megóvásához elengedhetetlen a jogszabályi előírások betartása – írták.

The post Egyre keményebb a Nébih: két hét alatt egymillió forintnál is több halvédelmi bírságot szabott ki appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Nincs kegyelem: a héten annyi a szúnyogoknak

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 12:10
A héten 394 településen, csaknem 133 ezer hektáron földről és levegőből is gyérítik a szúnyogokat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közlemény szerint az ország számos területén továbbra is tömegesen vannak jelen a szúnyogok. Míg a dél-nyugati országrészben a biológiai és földi kémiai kezelésekkel elfogadható szintre sikerült csökkenteni a szúnyogártalmat, a Duna mentén jelentős számban, míg a keleti országrészben, elsősorban a Tisza és a Körösök térségében továbbra is tömegesen vannak jelen a csípőszúnyogok.

A következő napokban a Tisza-tó térségében, Szolnok környékén és néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen földi és légi kémiai kezelések lesznek. Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Csongrád-Csanád megyében, valamint Baján és Mohács térségében, a főváros kilenc kerületében, a Szigetköz településein, a dunaújvárosi régióban, valamint Sopronban és Szekszárdon földi kezelésekkel gyérítik a szúnyogokat.

A kivitelezések pontos időpontjáról az önkormányzatok egyedi értesítést kapnak, ez alapján tájékoztatják a lakosságot, továbbá a részletes program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is. A földi kezeléseket napnyugta után, az éjszakai órákban végzik, míg a légi védekezési munkálatok naplemente előtt zajlanak.

Az elmúlt napok újabb esőzései után ismét érdemes időt fordítani a ház körüli szúnyogtenyészőhelyek felszámolására. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatói elérhetőek – írta az OKF.

The post Nincs kegyelem: a héten annyi a szúnyogoknak appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

TISZTELGŐ FORGÓSZÁRNYASOK

Air Base Blog - Tue, 07/21/2020 - 10:44

Július 18-án a Hősök terén tettek esküt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett altisztek. Az ünnepélyes esemény része volt a légierő gépeinek áthúzása is. Az alacsony felhőalap távol tartotta a nagysebességű gépeket, de a forgószárnyasokat nem; az eseményen négy szolnoki helikopter tisztelgett a Hősök tere felett.

Mély morajlás hallatszik az Andrássy út felől; a díszelgő köteléket egy Mi-17-es vezeti.

A zászlóvivő helikopter a Milleniumi emlékmű tetején álló Gábriel arkangyal szobor és a déli oszlopcsarnok tetején lévő Tudás és Dicsőség szobra felett repül el.

Három H145M az azóta kilencgépesre bővült könnyűhelikopter-flottából.

Kossuth szobra és a kötelék élén visszaforduló Mi-17-es.  

A közepes szállítóhelikoptert követő H145M kötelék az északi oszlopcsarnok tetején álló Munka és Jólét szobra és a Szépművészeti Múzeum felett távozik.

Az esemény alatt egy másik repülőeszköz is a levegőben volt. A 36 méter magasan lévő Gábriel arkangyal szobor közelében egy drón manőverez és készít felvételeket.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Benkő: erős szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregeit

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 08:35
Rendkívül jó, erős, baráti szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregeit – emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a német védelmi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Benkő azt mondta: Annegret Kramp-Karrenbauerrel hatékony és eredményes megbeszélést folytattak. A legfontosabb témaként az európai béke és biztonság kérdését emelte ki, amelyben – mint megjegyezte – mindkét országnak megvan a helye, szerepe, feladata és felelőssége.

Elismeréssel szólt arról, hogy Németország soros EU-elnöksége idején olyan stratégiai célkitűzéseket fogalmaz meg, amelyben egész Európa békéjét és biztonságát kívánják közösen építeni. Egyetértettek abban: közös érdekük, hogy mind a NATO, mind az Európai Unió jól működjön. Ennek kapcsán viszont azt is tisztázták, hogy minden országnak vannak speciális biztonságpolitikai kérdései. Kiemelte: a német védelmi miniszter elmondta, kíváncsiak minden nemzet sajátos szempontjaira, s ezeket a stratégiájuk alkotásakor figyelembe kívánják venni.

Kiemelte: rendkívül erős a két ország közötti együttműködés, például az afganisztáni missziós szerepvállalásban, továbbá a német kezdeményezésű egészségügyi – a koronavírus-járvány elleni védekezésre is kiterjedő – Állandó Strukturált Együttműködés (Pesco) projektben is.

Benkő köszönetet mondott, hogy Németország ilyen mértékben támogatja a magyar védelmi képességfejlesztést, a védelmi ipart. Kiemelte: a Magyar Honvédség beszerzéseinek nagy többségét eddig Németországgal oldották meg. Példaként említette, hogy jövő pénteken komoly fogadtatásra számító esemény lesz Magyarországon, érkeznek ugyanis az első Leopard típusú harckocsik. Ezek mellett szállítógépek, többfunkciós helikopterek, csapatszállító repülők beszerzése is Németországból történt. A miniszter hozzátette: további terveik között is szerepel német technikai eszközök beszerzése.

A német védelmi miniszter a több mint egy órás megbeszélést jónak, tartalmasnak és barátinak értékelte. A biztonság és védelempolitika területén jónak, szorosnak és pozitívnak nevezte Németország és Magyarország együttműködését. Hozzátette: a két ország együtt indult el a hadseregek modernizálásához vezető úton, a fegyverzet, a felszerelés modernizálásában is szorosan együttműködnek. Örömét fejezte ki, hogy már látni ennek első eredményeit.

A német védelmi miniszter örömét fejezte ki, hogy a két ország 2023-ban közösen alakítja a magas készültségű összhaderőnemi köteléket (VJTF), s hogy 2025-ben az EU-harccsoportban is együtt fognak működni. Ezek is mutatják, hogy a két ország komolyan veszi a NATO-n és az EU-n belüli védelmi kötelezettségeit.

Egyetértettek abban, hogy a közös európai védelmi politika jól működik, de fontos, hogy közösen állapítsák meg, milyen fenyegetések vannak Európában. Ennek kapcsán örömét fejezte ki, hogy Magyarország is hozzáadja szakértelmét ahhoz az európai stratégiai elemzéshez, amely soros elnökségük fontos stratégiáját képezi majd.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány alatt is jól együttműködött a német és a magyar haderő, mind nemzeti, mind a határokon túlmutatóan kiváló teljesítményt nyújtottak. Örömét fejezte ki, hogy a magyar partnerek munkájára is számíthatnak az új Pesco projektben, amely az európai uniós tagállamok hadseregeinek egészségügyi egységeinek együttműködését teszi intenzívebbé.

The post Benkő: erős szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregeit appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Téboly: az iskolatársát bokszerrel verő fiatalkorút másodfokon – büntetés helyett – próbára bocsátották

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 07:35
A tizennégy éves fiatalkorú egy bokszerrel bántalmazta iskolatársát. A fiatalkorúak ügyésze gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A bíróság elsőfokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, a másodfokú bíróság büntetés helyett a vádlottat próbára bocsátotta.

A vád szerint a tizennégy éves fiú 2019. október 2-án, a délutáni órákban, egy XI. kerületi játszótéren sérelmezte, hogy a tizenegy éves sértett megjegyzést tett a fiatalkorú társaságában lévő lányra. Emiatt meglökte, majd a nála lévő bokszerrel testszerte bántalmazta a fiatalabb fiút, aki könnyű sérüléseket szenvedett ugyan, azonban a verés módja alkalmas volt súlyos sérülés okozására is.

A Budapesti I. és XI. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Részlege a gyanúsítottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt egy hónapon belül bíróság elé állította. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki vád szerint és őt – halmazati büntetésként – hat hónap, végrehajtásában egy évre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, illetve kötelezte arra, hogy vegyen részt úgynevezett értékkorrekciós – csoportos, terápiás jellegű – foglalkozáson.

Fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani. Az ügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet szerinti felfüggesztett szabadságvesztés és a nevelő jellegű értékrend korrekciós programon való részvételre kötelezés ezeknek és a fokozatosság elvének is megfelelt amellett, hogy arányos volt a tettel és az általános megelőzést is szolgálta, ezért az ítéletet tudomásul vette.

Az ítélet ellen a vádlott és törvényes képviselője, valamint védője enyhítésért fellebbezett.

A másodfokú bíróság az ítéletet megváltoztatta, büntetés helyett a fiatalkorút – intézkedésként – egy évre próbára bocsátotta. A bíróság szükségtelennek tartotta a külön magatartási szabályt is, így értékrend korrekciós programon nem kell részt vennie a fiatalnak. A törvény kötelező rendelkezése alapján a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll a próbaidő alatt.

The post Téboly: az iskolatársát bokszerrel verő fiatalkorút másodfokon – büntetés helyett – próbára bocsátották appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

A gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írtak alá együttműködési megállapodást

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 06:35
Fontos, hogy a gyermekvédelem rendszeréből kikerülő, felnövő fiataloknak legyen olyan céljuk, amely “megtartja őket az életben” – hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban.

Az Emmi, a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség képviselői a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írtak alá együttműködési megállapodást.

Az eseményen Fülöp úgy fogalmazott: az együttműködés célja olyan kapaszkodót nyújtani a gyermekvédelemben nevelkedő fiataloknak, ami stabillá tudja tenni az életüket. Hangsúlyozta: ma Magyarországon 23 ezer gyerek él családjukból kiemelten nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban, intézményekben.
A kormány elkötelezett abban, hogy a gyermekvédelmet családközpontúvá tegye, ezért is indította el a Befogadlak programot – közölte.

Azt mondta: a honvédelmi pályaorientációs Vértezd fel magad! program egyszerre szolgál gyermekvédelmi és honvédelmi célokat, hogy a gyermekvédelem rendszerében élő fiatalok tanuljanak, kapjanak ismereteket a honvédelemről, a hazaszeretetről és a sportról.
Kötődést és bizalmat szeretnének adni a gyermekeknek, a honvédség és a sport pedig ilyen irány, ezért a programot minden Magyarországon gyermekvédelmi rendszerben élő gyermek részére eljuttatják – közölte Fülöp Attila.

Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a Magyar Honvédséget az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójának nevezte.
Szeretnék elérni, hogy a gyermekvédelem rendszerében élők az együttműködés segítségével hátrányukból “előnyt tudjanak kovácsolni” – mondta a politikus.
Kiemelte: a Magyar Honvédség az elmúlt négy hónapban is bizonyított, a koronavírus-járvány idején a katonák megmutatták azt, hogy mi a társadalmi felelősségvállalás.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke fontosnak nevezte, hogy a gyerekek kötődjenek a hazához, a szülőföldhöz.
Nevelésük során “adjunk nekik szárnyakat”, hogy nagy célokat tűzzenek ki, sikereket érjenek el életükben, és ők is családot alapítsanak – mondta. Hozzátette: a képzés során az ismeretek átadása mellett az érzelmi intelligencia fejlesztésére is koncentrálni kell, a Honvédelmi Sportszövetség pedig a sporttevékenységeken keresztül járul hozzá nevelésükhöz.

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka nagy családnak nevezte a honvédséget. Közölte: örömmel vesznek részt az együttműködésben, mert a honvédelmi és haderő-fejlesztések egyik központi eleme a humán erőforrás, a katona.

The post A gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írtak alá együttműködési megállapodást appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Néhány pofon: egy év két hónap letöltendő

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 05:35
A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki egy kaposvári parkban támadt rá ismerősére.

A nyolc alkalommal büntetett, jelenleg is fegyházbüntetését töltő, rendezetlen életvitelű vádlott 2020 júniusának elején a déli órákban egy kaposvári belvárosi parkban múlatta az időt egyik ismerősével, amikor közöttük szóváltás alakult ki. A vádlott ekkor háromszor arcon ütötte a férfit, akinek az orra vérezni kezdett.

A parkban éppen két éber rendőr járőrözött, akik látták a történteket, és a vádlottat előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A vádlott ismerősének a bántalmazás következtében könnyű sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a gyanúsítottat 2020. július 17-én gyorsított eljárásban bíróság elé állította, melynek során a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyetértve – a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben egy év két hónap börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést.

The post Néhány pofon: egy év két hónap letöltendő appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Ne lepődjünk meg, h ma katonai konvojjal találkozunk!

Biztonságpiac - Tue, 07/21/2020 - 04:35
A honvédség új harckocsijainak szállítása miatt kedd estétől katonai konvoj halad át több forgalmas útszakaszon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Közleményük szerint tervezetten kedd este tíz óra és szerda reggel hat óra között szállítják a Magyar Honvédség új Leopard 2A4 harckocsijait Hegyeshalom határátkelőhelytől az M1-es autópályán a 67-es számú kihajtó felé, az 1-es számú főúton a tatai laktanyába.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel méretük és sebességük, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását az konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják – írta a HM.

The post Ne lepődjünk meg, h ma katonai konvojjal találkozunk! appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Elfogták a rendőrök a fiatal nőt saját lakásán bántalmazó párt, és a megbízójukat

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 16:35
Elfogták a rendőrök azt a párt, akik magukat virágkézbesítőnek álcázva raboltak ki és bántalmaztak egy fiatal nőt óbudai lakásán. A tettesek megbízóját is őrizetbe vették – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták: hétfőn éjjel egy óbudai házaspár tett bejelentést a rendőrségre, mert társasházuk egyik lakásából egy nő segélykiáltásait hallották, akit bezártak lakásába. Az ingatlanba a rendőrök a katasztrófavédelem emelőkocsija segítségével a teraszról jutottak be.

A rendőrségnek a sértett azt mondta: este egy ismeretlen nő csengetett be hozzá azzal, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte. A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték, szájába ruhadarabot tömtek és fejét is letakarták. Ezután hallotta, hogy lakásában kutatnak, majd távozás előtt egy fém rúddal még többször megütötték, rázárták a lakást, és kulcsait is elvitték.

A támadók a lakásból közel hatszázezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket – közölte a rendőrség. Hozzátették: a rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően találták meg azt az autót, amivel a tettesek a lakáshoz érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti, 27 éves S. Mátét és társát, a szintén budapesti, 24 éves B. Vivient csütörtökön közös újpesti otthonukban fogták el.

A párt rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során felmerült a gyanú, hogy az elkövetők felbujtója a sértett egyik volt barátja, a 38 éves V. Bálint volt. Őt szombaton fogták el lakásán, és kihallgatását követően – őrizetbe vétele mellett – a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

The post Elfogták a rendőrök a fiatal nőt saját lakásán bántalmazó párt, és a megbízójukat appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Harckészültség-ellenőrzés kezdődött az orosz hadseregnél

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 12:10
Váratlan ellenőrzést rendelt el Oroszország déli és nyugati katonai körzeténél, valamint az Északi és a Csendes-óceáni Flotta tengerészgyalogos és légideszantos egységeinél Vlagyimir Putyin – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Sojgu szerint a cél annak ellenőrzése, hogy a fegyveres erők képesek-e szavatolni Oroszország délnyugati térségének biztonságát, ahol továbbra is komoly a terrorfenyegetés, valamint a Kavkaz 2020 törzsgyakorlat előkészítése.

A tárcavezető közölte, hogy az elnöki utasítás értelmében a csapatok 56 taktikai gyakorlatot tartanak, csaknem 150 ezer ember, 26 820 egységnyi fegyverzet és haditechnika, 414 repülőgép és helikopter, valamint 106 hajó bevonásával. Az orosz fegyveres erőknél rendszeresen tartanak váratlan harckészültség-ellenőrzést.

The post Harckészültség-ellenőrzés kezdődött az orosz hadseregnél appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Pentagon: Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az év elején

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 08:35
Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az első három hónapban, hogy a nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű kormányerők oldalán harcoljanak Halífa Haftar tábornok ellen – állítja az amerikai védelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében.

A jelentés az idén az első olyan nyilvánosságra került amerikai kormányzati dokumentum, amely regisztrálja és részletezi azokat a török katonai lépéseket, amelyek változtattak a líbiai belháború menetén.

A Pentagon negyedévente ad ki összegző jelentéseket egy-egy regionális konfliktusról. Ez az elemzés a líbiai török mozgásokat és a tripoli székhelyű líbiai kormányzat és az ország keleti vidékeit uralma alatt tartó Haftar tábornok erői közötti helyzet módosulását vizsgálja. Az elmúlt hónapokban ugyanis az Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatását élvező Haftar tábornok többször is vereséget szenvedett. A minisztérium állítása szerint ennek oka részben az is, hogy Ankara pénzt adott és állampolgárságot ajánlott annak a több ezernyi szíriai fegyveresnek, aki a főváros erői mellett harcol Haftar erői ellen.

A jelentés szerint az amerikai hadsereg nem talált bizonyítékot arra, hogy a zsoldosok kapcsolatban állnának különböző szélsőséges iszlamista szervezetekkel, például az al-Kaida, vagy az Iszlám Állam dzsihadistáival, ahogyan erről egyes sajtójelentések szoktak beszámolni. A Pentagon információi szerint a zsoldosokat sokkal inkább Ankara “nagylelkű” támogatása ösztönzi a kormányzat melletti harcra.

A Pentagon jelentése beszámol arról is, hogy Törökország nagy valószínűséggel megnövelte a Tripolinak nyújtott katonai segítségét, még jóval azelőtt, hogy május végén Tripoli győzelmet aratott Haftar felett. Az amerikai védelmi minisztérium ezzel kapcsolatban idézi az Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságát, amely szerint Ankara “ismeretlen számú török katonai kontingenst” küldött Líbiába még az év elején, április elején pedig török támogatást élvező, mintegy háromszáz szíriai lázadó érkezett Líbiába.

Az amerikai értékelés megjegyezte: Törökország nyílt katonai szerepvállalása éles ellentétben áll a másik oldalnak, Haftar tábornok erőinek nyújtott burkolt orosz, egyiptomi és emírségbeli támogatással.

A Pentagon az egyik korábbi összegző jelentésében már utalt arra, hogy a Tripoli megszerzéséért folytatott csatában Haftar erői mellett külföldi katonák, zsoldosok is harcoltak. Az amerikai információk egy Wagner Csoport nevű katonai magánvállalatról tettek említést, amelyet a Kremllel hoztak összefüggésbe. Jelentések szerint a Wagner Csoport vetett be először profi módon kiképzett mesterlövészeket és felfegyverzett drónokat a múlt ősszel, jelentős károkat és emberveszteséget okozva a tripoli erőknek. A mostani Pentagon-jelentés szerint a török szerepvállalásra válaszul a Wagner Csoport megnövelte a Líbiába telepített külföldi harcosainak számát. Szíriaiakat és becslések szerint mintegy 800-2500 külföldi zsoldost küldött Líbiába Haftar megsegítésére. A Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai kormány Moszkva támogatását élvezi.

Moszkva következetesen tagadja, hogy orosz katonák “bármilyen formában” szerepet vállalnának a líbiai harcokban.

The post Pentagon: Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az év elején appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Négyek bandája: elrabolták és bántalmazták a kollégáikat, vádat emeltek ellenük

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 07:35
Az ügyészség emberrablás bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és zaklatás vétsége miatt nyújtott be vádiratot négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a négy elkövető és a két sértett azonos munkahelyen dolgozott, ahol 2017 szeptemberében az egyik irodából eltűnt majdnem négymillió forint. Az egyik elkövetőben, akit az ügyészség csak “vezérként” jellemzett, az a meggyőződés alakult ki, hogy két kollégájuk vitte el a pénzt. Elhatározta, hogy ha kell erőszakkal is, de visszaszerzi a pénzt tőlük.

Az elkövetők értekezlet ürügyén behívták a sértetteket a cég telephelyére, majd bezárták mögöttük az ajtót és a hangadó elkezdte követelni a pénzt. Az értetlenkedő sértetteket először ököllel, majd egy teleszkópos bottal is bántalmazni kezdte, abba egy másik társa is bekapcsolódott. Harmadik társa az elkövető felszólítására egy gumilövedékes fegyverrel rálőtt a sértettekre.

Ezután a “vezér” engedélyezett egy telefonhívást a sértetteknek, hogy családtagjaikkal a helyszínre hozassák az általuk követelt pénzt, maj a sértetteket megkötözték és egy zárt dobozos teherautó rakterébe kényszerítették, a negyedik elkövető – a sofőr – a telephely környékén autóztatta őket. Mivel rövid időn belül nem hozott senki pénzt, a “vezér” felszólítására az egyik sértett ismét felhívta a családját azzal, hogy ha nem hoznak a helyszínre pénzt, nem engedik el őket.

A telefon után a sértetteket visszakényszerítették a teherautóba és ismét autózni kezdtek velük. A sértettek ekkor elkezdték rugdosni az autó ajtaját és kiabáltak. Az elkövetők megijedtek attól, hogy feltűnést keltenek, ezért megálltak, és – mivel a “vezér” ekkor már nem volt velük – elengedték a sértetteket azzal, hogy aznap estére szedjék össze a pénzt. A sértettek hozzátartozói időközben értesítették a rendőrséget, akik a telephelyre kiszállva elszámoltatták az elkövetőket.

The post Négyek bandája: elrabolták és bántalmazták a kollégáikat, vádat emeltek ellenük appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Uniós tagállami vezetők szankciókat helyeztek kilátásba a líbiai konfliktusba beavatkozó külföldi erőkkel szemben

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 06:35
Angela Merkel, Emmanuel Macron és Giuseppe Conte közös nyilatkozatban közölték, hogy szankciókat helyeznek kilátásba a líbiai fegyverembargót megszegő külföldi erőkkel szemben.

“Felszólítunk minden külföldi felet, hogy hagyjon fel a líbiai konfliktusba való beavatkozással, és teljes mértékben tartsa tiszteletben az ENSZ-határozat alapján bevezetett fegyverembargót a földön, a levegőben és a vizeken is” — olvasható a nyilatkozatban.

A vezetők hozzátették, hogy amennyiben a beavatkozás folytatódna, számítanak Josep Borrell uniós külügyi főképviselő javaslatára a probléma megoldásához. A politikusok továbbá komoly aggodalmuknak adtak hangot a fokozódó feszültségek miatt Líbiában, a konfliktus szereplőit pedig a harcok azonnali beszüntetésére, valamint a katonai előkészületek leállítására szólították fel az ország egész területén.

Franciaország előzőleg többször is figyelmeztette Törökországot, hogy “veszélyes játékot űz” Líbiában, mivel nem tartja be a 2011-ben bevezetett fegyverszállítási tilalmat, amelyet uniós tengeri művelet is ellenőriz. A török vezetés viszont az Egyesült Arab Emírségeket vádolja azzal, hogy Halifa Haftár lázadó hadúr csapatait látja el fegyverrel.

A napokban Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kelet-líbiai törzsi vezetőkkel folytatott megbeszélésén bejelentette, hogy Kairó nem marad tétlen, amennyiben az egyiptomi, a líbiai, illetve a térségbeli arab biztonsági érdekeket fenyegetés érné.

Törökország a Tripoli székhelyű, nemzetközileg elismert egységkormánynak nyújt katonai támogatást, amely a közelmúltban lehetővé tette, hogy megváltozzon a hatalmi erőegyensúly az észak-afrikai országban. Ennek következtében az ország déli és keleti felét uraló Halífa Haftar tábornok 14 hónapon át tartó offenzívája Tripoli ellen összeomlott, és a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette kormány hadserege erőfölénybe került a hadúr csapataival szemben. A tobruki központú parlamentre támaszkodó Haftar tábornok Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatását élvezi.

Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után süllyedt káoszba.

The post Uniós tagállami vezetők szankciókat helyeztek kilátásba a líbiai konfliktusba beavatkozó külföldi erőkkel szemben appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

A Hajógyári-szigeti emberölés áldozatának édesanyja perújítást ért el

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 05:35
Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében a sértett édesanyjának indítványára – tudatta a tábla.

Az eredeti vád szerint 2011. december 3-án hajnalban a Hajógyári-szigeten üzemeltetett Coronita DOKK nevű szórakozóhelyről a két biztonsági őrként dolgozó vádlott kivezette az ittas állapotban lévő sértettet, a parkolóban bántalmazták, majd a hét méter magas támfalról a téli időben a Dunába dobták. A sértett ennek következtében vízbe fulladt.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, a védők felmentést indítványoztak.

A Fővárosi Törvényszék a 2016. április 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a két vádlottat az ellenük társtettesként elkövetett emberölés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A törvényszék annyit tudott megállapítani, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. A bíróság rendelkezése álló bizonyítékok szerint azonban a szórakozóhelyen kívüli eseményeknek egyetlen szemtanúja volt, aki ellentmondásos, más bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett, amely a vádlottak tagadásával szemben nem volt elegendő a vádlottak bűnösségének kimondásához.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 20-án helybenhagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet. A tábla szerint is egyértelmű, hogy nem baleset vagy öngyilkosság történt, a sértett bűncselekmény áldozata lett, ám az nem bizonyított, hogy a vádlottak követték el az emberölést.

A jogerős döntés ellen a sértett édesanyja terjesztett elő perújítási indítványt, melyben előadta, hogy a fia halálával kapcsolatos események ügyében jogi képviselőjén keresztül jelentkezett egy személy, akinek a nyilatkozatát csatolta beadványához. Az új tanú állítása szerint látta, hogy a megvádolt személyek vitték a sértettet a Duna-partra, majd onnan a sértett nélkül tértek vissza.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás megengedhetőségének tisztázására perújítási nyomozást rendelt el, melyben tanúként hallgatták ki a sértetti hozzátartozónál jelentkező személyt is. Ezután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást.

A védők a perújítási indítvány elutasítását kérték, mert álláspontjuk szerint a sértetti hozzátartozó által megjelölt, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó személy vallomástételét a korábbi szabadulás reménye motiválta, továbbá vallomása ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal.

A Fővárosi Ítélőtábla július 13-án elrendelte a perújítást. Az ítélőtábla szerint a sértetti hozzátartozónál jelentkező személy tanúvallomása új bizonyítéknak tekinthető, amely alapján a korábbi ítélet lényeges megváltozhat. Az új bizonyíték részletes elemzése a megismételt eljárást lefolytató bíróság feladata lesz.

A tábla pénteken közölte, hogy az ügyet megküldte a Fővárosi Törvényszéknek.

Három éve a másodfokú felmentő rendelkezés indoklása során a tábla bírája többek között arról beszélt: a vádbeli szórakozóhelyen rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként illegálisan, az eljárás során pedig felmerült, hogy vallomásaikat igyekeztek befolyásolni, történtek lépések annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot a vádbeli cselekmény idején a szórakozóhelyen, például utólag átírták a beosztásokat. Korábban az elsőfokú bíróság pedig megállapította, hogy több – feltehetően megfélemlített – tanú megváltoztatta vallomását. Majd a másodfokú eljárásban jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyaláson már tévedésről beszélt.

The post A Hajógyári-szigeti emberölés áldozatának édesanyja perújítást ért el appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Valami nem stimmel Oroszországban: szinte minden nap elhárítanak egy terrortámadást

Biztonságpiac - Mon, 07/20/2020 - 04:35
Habarovszkban készülő terrortámadás megakadályozásáról számolt be pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint egy 32 éves férfi, egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgára népes helyeket szándékozott megtámadni gyújtószerkezetekkel a távol-keleti városban “nemzetközi terroristák bandavezéreinek utasítása alapján”. A gyanúsított telefonján videofelvételt találtak, amelyen felesküszik a terroristáknak, továbbá velük váltott üzeneteket, amelyek a tervezett bűncselekmény részletei tartalmazzák.

A férfitól gyújtófolyadékkal töltött palackokat és hidegfegyvert foglaltak le, valamint egy meg nem nevezett terrorszervezet zászlaját. A szolgálat arról is beszámolt, hogy a gyanúsított a terrorcselekmény elkövetése után a Közel-Keletre akart távozni, hogy ott csatlakozzon a terrorcsoportokhoz.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni.

A közel hatszázezer lakokosú Habarovszkban egyébként július 10. óta minden este tüntetések voltak Szergej Furgal, a habarovszki terület kormányzójának letartóztatása miatt. Furgalt azzal vádolják, hogy másfél évtizeddel ezelőtt megszervezett két sikeres és egy meghiúsult bérgyilkosságot, amelyet üzletemberek ellen hajtottak végre.

A Habarovszki terület hatóságai a Covid-19-járvány rosszabbra fordulására hivatkozva fontolóra vették a visszatérést a szigorúbb korlátozó intézkedésekhez. Az elmúlt nap folyamán 119-cel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, ami a legnagyobb napi növekmény az orosz Távol-Keleten.

The post Valami nem stimmel Oroszországban: szinte minden nap elhárítanak egy terrortámadást appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: az altiszti eskü egy életre szól

Biztonságpiac - Sun, 07/19/2020 - 07:35
Az altiszti eskü egy életre szól, amelyben elkötelezték magukat hazájuk, nemzetük, a magyar emberek ügye mellett – mondta a honvédelmi miniszter az altiszteknek szombaton Budapesten, az altisztavatáson.

Benkő Tibor rámutatott: olyan esküt tettek, amelyben azt vállalták, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a legfontosabb dolgot, az életüket is hajlandóak feláldozni a hazáért, a nemzetért, a bajtársaikért. A miniszter szerint az eskü, amit elmondtak, a hazáról, a nemzetről, a magyar emberekről, az ő békéjükről, biztonságáról, és annak védelméről szól, amelynek most az élére álltak.

Kiemelte: legyenek büszkék arra a szolgálatra, ami előttük áll. Munkájukat végezzék büszkén, méltóságteljesen és szerényen. Legyenek szigorúak, követelménytámasztóak, mindenben legyenek következetesek. Legyenek továbbá példamutatóak és emberségesek. Mutassanak példát katonáiknak, bajtársaiknak, a nemzetnek hazaszeretetből, a haza iránti elkötelezettségből és hűségből. Neveljék katonáikat, a fiatal nemzedéket a haza szeretetére és szolgálatára – fejtette ki Benkő.

A miniszter elmondta: a most esküt tett altisztek olyan időszakban léptek be a Magyar Honvédség kötelékébe, amikor a Magyar Honvédség megújul, és a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközökkel látták el őket. Ezek a technikai eszközök azonban önmagukban semmit sem érnek, ha nincs mellettük jól kiképzett, felkészült, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonaállomány – hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter..

Benkő köszönetet mondott a most esküt tett altisztek hozzátartozóinak a kormány és minden magyar ember nevében, akik fontosnak tartják a haza ügyét, védelmét és szeretetét, a haza szolgálatát.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka megnyitó beszédében elmondta: az önálló altisztképzés csaknem 100 éves. Ezalatt több átalakítás, megújulás történt a képzésben, de az oktatók, kiképzők mindig mindent megtettek, hogy az altiszti iskolából minél jobban felkészített katonák kerüljenek a Magyar Honvédség csapataihoz.

Kiemelte: az első altisztek megjelenése óta sok minden változott, de egy dolog állandó, a hivatástudat. Altisztnek lenni nem munka, hanem hivatás – szögezte le.

A vezérezredes elmondta, hogy a most esküt tevő altisztek az új, úgynevezett Acélkocka képzési rendszer első végzett évfolyama. Ők bizonyíthatják, hogy a megújult altisztképzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy nagy felelősség hárul a jövő altisztjeire, mert képesnek kell lenniük az újonnan beszerzett technikai eszközök kezelésére, javítására, harci alkalmazására. Hozzátette: az altisztek a legmodernebb “digitális katona” felszerelésekkel kezdik meg szolgálatukat.

Az altiszti állomány adja a honvédség “stabil gerincét”, akikre bizton számíthat a Magyar Honvédség vezetése és Magyarország lakossága – hangsúlyozta Korom.

A budapesti Hősök terén szombaton 383, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét. Az esküt tett altisztek az ünnepségen elmondták az úgynevezett altiszti hitvallást. Ezt követően helikopterekből álló kötelék húzott át a Hősök tere felett.

The post Benkő: az altiszti eskü egy életre szól appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Elfogták a Fekete-erdei Rambót

Biztonságpiac - Sun, 07/19/2020 - 07:35
Elfogták a Fekete-erdőben azt a férfit, aki lefegyverzett négy rendőrt, és eltűnt a németországi hegyvidéken.

Az offenburgi rendőrkapitányság közleménye szerint a férfit őrizetbe vették, és legfoglaltak négy lőfegyvert. A művelet részleteit később ismertetik. A Bild című lap értesülése szerint a rendőrségi közleményekben Yves Etienne Rausch néven azonosított német állampolgárt egy különleges bevetési egység fogta el. Az akcióban egy ember megsebesült. Egyelőre nem tudni, hogy ki a sebesült.

A 31 éves férfit hat napig keresték a Baden-Württemberg tartományi Oppenau térségében. Több száz rendőrt, hőkamerával is felszerelt helikoptereket és nyomkövető kutyákat is bevetettek. A művelet irányítói éppen stratégiát váltottak, amikor sikerült kézre keríteni, pénteken felhívást tettek közzé, kérve Yves Etienne Rausch-t, hogy jöjjön elő és adja fel magát.

A férfi nem tett eleget a kérésnek. Oppenau közelében fogták el egy tanyánál. Hollétéről egy postástól szereztek értesülést a rendőrök a Bild szerint.

A hatóságok a fegyverek iránt erősen vonzódó és a vadonban magát jól kiismerő, tapasztalt természetjáróként jellemezték a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező, büntetett előéletű férfit. A munkanélküli asztalos eddig három évet és hat hónapot töltött börtönben, ezt a büntetést azért kapta, mert életveszélyesen megsebesített egy embert egy számszeríjjal. Legutóbb tavaly ítélték el, engedély nélküli fegyvertartás miatt pénzbüntetést kellett fizetnie.

A többi között antiszemita uszítás miatt is elítélt Rausch Oppenauban nőtt fel, az idejét az emberek társasága helyett a hegyekben töltő különcként tartották számon a kisvárosban. Vasárnap ismét összetűzésbe került rendőrökkel, akik egy terepszínű ruhát viselő és íjjal felfegyverzett ismeretlenről szóló bejelentésre kerestek fel egy erdei házat. A férfi az ellenőrzés kezdetén együttműködő volt, majd hirtelen lőfegyvert fogott a rendőrökre, és felszólította őket, hogy helyezzék a földre szolgálati fegyverüket, és lépjenek hátra. Végül a zsákmányolt fegyverekkel eltűnt a francia határtól nem messze fekvő erdő sűrűjében. Azóta keresték.

The post Elfogták a Fekete-erdei Rambót appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Az amerikai védelmi miniszter kitiltja a konföderációs zászlókat a katonai létesítményekből

Biztonságpiac - Sun, 07/19/2020 - 06:35
Mark Esper amerikai védelmi miniszter kitiltja a konföderációs zászlókat a katonai létesítmények területéről – jelentette a Politico című lap Esper belső feljegyzésére hivatkozva.

A dokumentum szerint a tárcavezető a minisztérium felügyelete alá tartozó valamennyi létesítményben – köztük támaszpontokon – is – betiltja a konföderációs zászlókat, és ezentúl csakis a csillagos-sávos lobogókat, katonai zászlókat és az Egyesült Államok szövetségeseinek egyes lobogóit lehet kitűzni. A rendelkezés érvényes az Egyesült Államokban, az ország külterületein és külföldön található valamennyi katonai létesítményre.

Az intézkedés alól kivételt jelentenek majd a múzeumi kiállításokon, járművek rendszámtábláin és a katonai temetőkben elhelyezett konföderációs zászlók.

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865)idején a déli tagállamok által életre hívott államszövetség, hivatalos nevén az Amerikai Konföderációs Államok (rövidítve: Dixie) volt. Sok amerikait, elsősorban az afroamerikaiakat, a konföderáció a déli államokban honos rabszolgatartó időszakra emlékeztet. A rendőri erőszak következtében május végén meghalt afroamerikai George Floyd halála után a tüntetők több konföderációs személyiség szobrát döntötték le vagy rongálták meg, és a politikai osztály soraiban is többen a konföderációs emlékek hivatalos helyekről történő kitiltását kezdeményezték. A zászlók – és a konföderációs szobrok – támogatói szerint azonban ezek az emlékek a déli tagállamok történelmi és kulturális örökségének részei, ezért megőrzendők.

A Politico által idézett feljegyzésében Mark Esper hangsúlyozta, hogy “minden embert méltósággal és tisztelettel kell illetni és el kell utasítani a megosztó jelképeket”. A miniszter leszögezte azt is, hogy döntésével “tovább javítjuk nagyszerű nemzetünk védelmi erőinek morálját, összetartását és tettrekészségét”.

Esper döntése elemzők szerint várhatóan feszültséget okoz majd a miniszter és Donald Trump amerikai elnök között. Trump ugyanis kiállt a konföderációs zászlók betiltása és a konföderációs tábornokokról elnevezett katonai támaszpontok nevének megváltoztatása ellen. Az elnök részben a szólásszabadságra, részben a történelem tiszteletére hivatkozott.

A Politico a Pentagon egyik, neve elhallgatását kérő munkatársát idézve azt írta: Donald Trumpnak tudomása van a Mark Esper feljegyzésében foglaltakról.

The post Az amerikai védelmi miniszter kitiltja a konföderációs zászlókat a katonai létesítményekből appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Prostitúcióra kényszerítette barátnőit egy férfi, vádat emeltek ellen

Biztonságpiac - Sun, 07/19/2020 - 05:35
Emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette két barátnőjét, a keresetüket pedig elvette tőlük.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a férfi 2018 tavaszán fogadta házába akkor még 17 éves sértettet, akivel szerelmi kapcsolatot létesített, nem sokkal később pedig egy másik lány is a vádlotthoz költözött, aki szintén szerelmes lett a férfiba. Mivel a megélhetésükhöz nem volt elég pénzük, a vádlott azt kérte a nőktől, hogy az interneten adjanak fel szexuális hirdetést, a vendégeket pedig fogadják a házában.

A két nő heteken keresztül prostituáltként dolgozott, naponta tíznél több vendégük volt, a megkeresett pénzt átadták a vádlottnak.

Miután a fiatalabb lány is nagykorú lett, mindhárman Brüsszelbe utaztak, ahol a nőknek az utcán kellett folytatniuk a prostitúciót. A vádlott a szálloda ablakából figyelte őket, meghatározta a napi bevétel minimumát és elvette a pénzt tőlük. A hét minden napján dolgozniuk kellett, rossz idő esetén is, munkaidejük kimerülésig tartott, végső esetben két órát pihenhettek – ismertette a megbízott főügyész. Ha nem akartak dolgozni, a férfit bántalmazta az idősebb nőt.

A két nőt 2018 novemberéig Brüsszelben és Magyarországon is – meg nem erősített hírek szerint Nyíregyházán – futtatta a férfi, a teljes bevételt elvette tőlük, a pénzből autót vásárolt és berendezte a házát.

Az ügyészség a vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Ha az előkészítő ülésen a férfi beismerő vallomást tenne, öt év fegyházra számíthat – tette hozzá Martossy.

The post Prostitúcióra kényszerítette barátnőit egy férfi, vádat emeltek ellen appeared first on Biztonságpiac.hu.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.