You are here

Biztonságpolitika

Stoltenberg a terrorizmus elleni küzdelem folytatódik

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 12:10
A terrorizmus elleni fellépés folytatódik, a NATO pedig továbbra is ki fogja venni a részét ebből a küzdelemből – jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára szombaton, a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások 20. évfordulója alkalmából a szövetség brüsszeli székházában tartott megemlékezésen.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta, le kell vonni az afganisztáni kivonulás tanulságait, mert bár a nemzetközi koalíció húsz éves jelenléte alatt egyetlen terrortámadást sem intéztek az ország területétől a szövetséges országok ellen, az elmúlt hetek fejleményei drámai fordulatot hoztak az afgán emberek számára.

Az új afgán vezetéstől számon kell kérni kötelezettségvállalásait a terrorizmus elleni fellépésre, az emberi jogok biztosítására, és arra vonatkozóan, hogy a magukat veszélyben érzők elhagyhassák az országot – jelentette ki.

“Húsz évvel ezelőtt a szövetségesek összefogtak a szolidaritás jegyében. Jelenleg, amikor még veszélyesebb világgal kell szembenézniük, Észak-Amerikának és Európának továbbra is egyesítenie kell erejét a NATO keretein belül a közös biztonság szavatolására” – fogalmazott.

A terrorizmus elleni, a globális koalíció keretében végzett közös fellépésnek folytatódnia kell Irak és Szíria területén, valamint segítséget kell nyújtani minden szövetséges országnak a biztonságukat szavatoló erőfeszítéseikhez – tette hozzá a főtitkár.

Douglas D. Jones, az Egyesült Államok NATO mellé rendelt illetékes ügyvivője, miután koszorút helyezett el a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak a helyszínen elhelyezett maradványainál, beszédében hangsúlyozta: az emlékhely az elhunytakra való emlékezés mellett a katonai szövetség erejét és ellenállóképességét szimbolizálja.

A húsz évvel ezelőtti terrortámadást követően az európai szövetségesek Amerika mellé álltak, ahogy Amerika is segítője volt Európának az elmúlt száz év során. A terrortámadást követően a világ azonban a korábbinál bonyolultabbá vált, s ebben a helyzetben az összefogásnak még fontosabb szerepe lett – hangsúlyozta.

A globális koalíció afganisztáni jelenlétével kapcsolatban Jones azt mondta, a szövetségesek célja az volt, hogy az ország ne lehessen többé a terroristák biztos menedéke. Az Egyesült Államok a NATO-val közösen folytatja a terrorizmus elleni küzdelmet, ahogy nem hagy fel azon törekvésével sem, hogy Afganisztán kiegyensúlyozott országgá váljon – tette hozzá.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén. Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt lezuhant a pennsylvaniai Shanksville-nél. A történelem legvéresebb merényletsorozatában csaknem háromezren vesztették életüket.

The post Stoltenberg a terrorizmus elleni küzdelem folytatódik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint 12 ezer külföldi munkavállaló francia állampolgárságot kapott a járványhelyzetben nyújtott munkájáért

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 08:35
Franciaországban több mint 12 ezer olyan külföldi munkavállaló kapta meg az állampolgárságot, aki a koronavírus-járvány idején a frontvonalban dolgozott, és bebizonyította “a nemzethez való tartozását” – jelentette be a belügyminisztérium.

Marlene Schiappa, az állampolgársági jogokért felelős kormánytag egy évvel ezelőtt arra utasította a prefektusokat, hogy gyorsítsák fel és könnyítsék meg a francia állampolgársághoz jutást azon külföldiek számára, akik aktívan részt vettek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben egészségügyi dolgozóként, biztonsági őrként, takarítóként, gyerekvigyázóként, pénztárosként, hulladékszállítóként, házi ápolóként vagy más veszélyeztetett munkakörben dolgozóként.

Ezekben a munkakörökben dolgozik a legtöbb külföldi munkavállaló. Az állampolgársági kérelem benyújtásához a kérelmezőknek korábban legalább ötéves franciaországi tartózkodást kellett bizonyítaniuk, ezt két évre csökkentette a belügyminisztérium. A könnyített eljárás keretében az elmúlt egy évben 16 381 külföldi folyamadott francia állampolgárságért, közülük eddig 12 012-en kaptak pozitív választ – jelezte a tárca.

“Ezek a frontvonalban dolgozók a nemzet rendelkezésére álltak. Természetes, hogy a nemzet is tegyen egy lépést feléjük. Üdvözlöm őket a francia állampolgárságban honfitársként, és köszönetet mondok a köztársaság nevében. Nekik is köszönhető, hogy a haza ki tudott tartani” – írta közleményében Schiappa.

Tavaly egyébként 61 371 külföldi folyamadott francia állampolgárságért, ami húsz százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

The post Több mint 12 ezer külföldi munkavállaló francia állampolgárságot kapott a járványhelyzetben nyújtott munkájáért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint tízmilliót érő, légi eszközökkel csempészett cigarettát foglalt le a NAV

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 07:35
Idén több mint tízmillió forint értékben foglaltak le drónokkal és pilóta nélküli repülőgépekkel csempészett cigarettát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai és a rendőrök az ukrán-magyar zöldhatáron.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt közölte: idén több mint 6700 doboz cigarettát és két gépet találtak és foglaltak le.

A fokozott zöldhatár-ellenőrzéseknek köszönhetően a bűnözői csoportok egyre inkább a légteret használják illegális tevékenységükhöz, azonban a NAV a rendőrséggel közösen a repülési pontok feltérképezésével, illetve hőkamera használatával állja útját a légi úton történő csempészetnek – tudatták a közleményben.

A NAV sajtóreferense azt mondta: 2018 óta fordulnak elő hasonló, légi eszközökkel elkövetett bűncselekmények. Idén, az eddiginél gyakrabban, 12 alkalommal észleltek ilyet. A lefoglalt drón húsz karton cigarettát szállított, és a pilóta nélküli repülőgép belsejében 25 karton cigarettát találtak – tudatta Dávid Zoltán sajtóreferens.

The post Több mint tízmilliót érő, légi eszközökkel csempészett cigarettát foglalt le a NAV appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 06:35
Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre vasárnap hajnalban a Gázai övezetben, válaszul a korábban onnan indított rakétatámadásra – jelentette a ynet.

Az izraeli hadsereg repülőgépei az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Gázai övezetben lévő célpontjait támadták, köztük egy rakétagyártó műhelyt, egy kiképző telepet, egy fegyverraktárat és egy terrorcélokat szolgáló alagutat.

“Izrael hadserege nem fogadja el, hogy terrorista szervezetek izraeli civilek ellen lépjenek fel” – állt a légicsapásokat indokló katonai közleményben, amely azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is a Gázát irányító Hamászt tekintik felelősnek a területről indított támadásokért.

Korábban a vaskupola légvédelmi rendszer elfogott egy, a gázai határ melletti Szderót város felé kilőtt gázai rakétát. Hasonló rakétatámadást hajtottak végre előző nap is az övezet fegyveresei, amelyre szombaton is légicsapásokkal felelt Izrael. Az elmúlt héten nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, miután hat palesztin terrorista hétfőn megszökött a szigorúan őrzött észak-izraeli Gilboa börtönből. Szombaton négy szökevényt elfogott az izraeli rendőrség.

Az utóbbi hetekben kiújultak az összetűzések a Gázai övezet határvidékén, erőszakos tüntetések voltak a határkerítésnél, és a palesztinok gyújtóléggömböket eregettek Izrael területe felé. Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette a Gázai övezetben 2007-ben erőszakos puccsal hatalomra került szélsőségesen iszlamista Hamászt.

Az övezet mintegy kétmilliós palesztin lakosságát a hatalomátvétel óta izraeli és egyiptomi blokád sújtja. Ez akadályozza a szabad határátkelést és az áruforgalmat, és a rendkívül sűrűn lakott területen több mint ötven százalékos a munkanélküliség. Izrael az olykor számos emberéletet kioltó és már több hadművelethez vezető rakétatámadások miatt fokozza a szigorításokat, majd a békésebb időszakokban enyhít a korlátozásokon.

The post Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva: az USA beavatkozik az orosz választásokba

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 05:35
Dokumentáltan bizonyított, hogy az Egyesült Államok beavatkozik az orosz választásokba a Navalnij-féle “okos szavazás” támogatásával – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a hétvégén a Szolovjov Live YouTube-csatornának nyilatkozva.

Zaharova szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus csapata által kidolgozott “okos szavazás” nevű projektet, amelynek célja a választásokon azoknak a jelölteknek a támogatása, akik a kerületükben a legnagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjével szemben. Pénteken John Sullivan amerikai nagykövetet bekérették a moszkvai külügyminisztériumba, ahol Szergej Rjabkov tárcavezető-helyettes fogadta és “kategorikusan elfogadhatatlannak” nevezte az orosz belügyekbe való beavatkozást.

“Konkrét tényeket mutattunk be az amerikai félnek, amelyek bizonyítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok területéről, amerikai internetes monopóliumok tulajdonában lévő és moderált internetes platformok segítségével, egyértelműen beavatkoznak belső folyamatainkba – a politikai folyamatokba, a választási folyamatokba, a választásokba -, ami dokumentáltan bizonyított” – nyilatkozott Zaharova a Szolovjov Live YouTube-csatornán.

Az orosz szóvivő közlése szerint amerikai részről a kérdést még nem kommentálták. Zaharova emlékeztetett, hogy az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) az elmúlt hetekben amerikai online cégeket szólított fel az “okos szavazást” támogató oldalak és termékek eltávolítására és ezek oroszországi elérhetőségét blokkolta.

Zaharova a Ragyio Rossziji adónak nyilatkozva rámutatott, hogy az “okos szavazás” szervereinek IP-címe túlnyomórészt amerikai. A szóvivő a Roszkomnadzorra hivatkozva azt állította, hogy a projekt központi elemét jelentő alkalmazást a Pentagonhoz köthető szakemberek fejlesztették ki.

Vaszilij Piszkarjov, a parlamenti alsóház orosz belügyekbe való külföldi állami beavatkozás tényeit vizsgáló bizottságának elnöke szombati Telegram-bejegyzésében azt állította, hogy Oroszországban szélsőségesnek minősített szervezetek aktivistáinak bevonásával és az “okos szavazás” alkalmazás felhasználásával “aktív agitációs kampány” zajlik a külföldön élő orosz állampolgárok körében.

Andrej Klimov, az orosz felsőház államszuverenitás-védelmi és külföldi beavatkozás elleni ideiglenes bizottságának elnöke csütörtökön azt mondta, hogy egy amerikai cég, a Momentus Space részese volt a Navalnij-féle választási projekt tesztelésének. A Kommerszant című lap Leonyid Volkovra, az Oroszországban június elején szélsőségesnek minősített és betiltott Navalnij-törzsek hálózatának koordinátorára hivatkozva azt írta, hogy a Navalnij-alkalmazást Roman Rubanov, a Momentus Space munkatársa, az ugyancsak betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt (FBK) volt igazgatója jegyeztette be 2014-ben. 2021-ben az applikáció kibővült az “okos szavazás” lehetőségeiről való tájékoztatással.

Az orosz választók szeptember 17-19. között szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet csütörtökön közölt előrejelzése szerint az Egységes Oroszország a voksok 42 százalékára számíthat, a kommunisták 19, a liberális demokraták 11, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az igazságért tömörülés pedig 8 százalékot kaphat. Átlépheti az ötszázalékos bekerülési küszöböt az Új Emberek elnevezésű új párt is. A részvételi arány a VCIOM szerint 48-51 százalékos lesz.

The post Moszkva: az USA beavatkozik az orosz választásokba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két katona meghalt, több megsebesült a Donyec-medencei harcokban

Biztonságpiac - Mon, 09/13/2021 - 04:35
Egy nap alatt két ukrán katona vesztette életét és tíz sebesült meg a Donyec-medencei konfliktusövezetben tüzérségi támadások következtében – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán egyesített erők parancsnokságára hivatkozva.

A közlemény szerint a Moszkva-barát szakadár és orosz “megszálló erők” szombaton 14-szer sértették meg a tűzszünetet, több helyütt a minszki megállapodásokban tiltott – 120, illetve 122 milliméter – kaliberű tüzérségi fegyverekkel. Ugyancsak nagy kaliberű fegyverekkel lőttek polgári létesítményekre a Donyecktől délre fekvő Novohnatyivka településen, aminek következtében egy magánházban és a hozzá tartozó telekben keletkeztek károk, de a helyi lakosok közül senki sem sérült meg. A támadók ezen felül 82 milliméteres aknavetőkkel, valamint gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel is lőtték az ukrán katonák állásait, valamint drónokról, azaz pilóta nélküli repülőgépekről dobtak rájuk 82 millimiteres aknákat.

Az UNIAN hírügynökség vasárnap az ukrán vezérkari főnökség közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az utóbbi időben növekedett a gyakorisága és az intenzitása az ellenséges támadásoknak a Donyec-medencében. A közlemény szerint szeptember eleje óta az ellenség 59 alkalommal lőtte az ukrán katonák állásait, ebből 19-szer a minszki megállapodásokban tiltott fegyverekkel. A vezérkar korábbi összesítése alapján a hónap eleje óta egy katona halt meg és 21 szenvedett különböző súlyú sérüléseket.

“Az ukrán katonák a támadásokra válaszul viszonozták a tüzet, a hírszerzés jelentése szerint ezek következében az ellenséges erőknek 6 halottja és 12 sebesültje lett” – áll a közleményben.

A donyecki szakadár “népköztársaság” DAN hírügynöksége közben vasárnap azt jelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt napban négyszer sértették meg a tűzszünetet a megyében. A DAN szerint szombaton két civil sérült meg Dokucsajevszkben, két házban és egy olajraktárban keletkeztek károk. A luhanszk megyei szakadárok hírügynöksége vasárnap három tűzszünetsértésről adott hírt az ukrán fegyveres erők részéről. Károkról, veszteségekről nem számoltak be.

The post Két katona meghalt, több megsebesült a Donyec-medencei harcokban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Látványorgia a börgöndi repnapon

Air Power Blog - Sun, 09/12/2021 - 23:59

Vannak "kézenfekvő", nagy múltra visszatekintő rendezvények, melyekre ilyen vagy olyan, leginkább megmagyarázhatatlan okból nem jut el az ember. Vasárnapig én is így voltam a börgöndi repülőnappal. Most először sikerült ott lennem, és nagyon nem bántam meg. A számomra oly kedves honvédségi technikákat például olyan közelről, olyan kedvező feltételek között fotózhattam meg, melyek még a haderő rendezvényeire időnként biztosított hozzáférések alkalmával is igen ritkán adódnak.

 Az MN/honvédség könnyűhelikoptereinek egykori bázisához illő volt a felhozatal.

Gesztus a 701-es jobb üléséről.

Évek teltek el a típus érkezése óta, de most sikerült először...

...tökéletesnek nevezhető körülmények között fotót készíteni Z-242L-ről (az ehhez közelítőt is csak szpottingból)

Ejézni indul a Mi-17-es, a Li-2-es utasrepülésre készülődik.

Felszálláshoz gurul a Podva és a Kánya.

A sokszor látott Gripen demóhoz is sokkal közelebb kerülhet itt az ember, mint Kecskeméten.

Modernizációra készen.

"Fekete vagy csillog". Remélhetőleg a Komo-Sky Team Delfinje is hamarosan autentikus magyar színeket kap.

A házigazda műrepülés...

...és alacsony áthúzás közben.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Elfogtak kettőt az izraeli börtönből hétfőn megszökött hat rabból

Biztonságpiac - Sun, 09/12/2021 - 08:35
Elfogtak kettőt az izraeli börtönből hétfőn hajnalban megszökött hat rabból Názáret mellett péntek este – jelentette a Jediót Ahronót hírportálja, az ynet.

Majdnem öt napos keresés után Názáretben egy rendőrőrjárat elfogott két szökevényt a Gilboa börtönből hétfő hajnalban egy alagúton távozó terroristák közül. A két kézre került fogoly a 2003 óta életfogytiglani börtönbüntetését töltő 49 éves Jakub Mahmúd Kadri és 39 éves Muhamad Kasszem Arda, akire 2002-ben szintén életfogytiglani büntetést szabtak.

Az Észak-Izraelben található Gilboa börtönből hétfőn megszökött hat rab közül öten az Iszlám Dzsihádhoz tartoztak, hatodik cellatársuk, Zakaria Zubeidi pedig az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja egykori parancsnoka. Az izraeli biztonsági erők nagy erőkkel keresték az elmúlt napokban a rendkívül veszélyesnek tartott szökevényeket, s letartóztatták számos családtagjukat, közülük ötöt Ciszjordánia északi részén, Dzsenin város környéki falvakban.

Izraelben több börtönben lázongások törtek ki a nemzetbiztonsági okokból elítélt palesztin, úgynevezett biztonsági foglyok körében a rabszökés után bevezetett szigorítások, más börtönökbe és szárnyakba történő átköltöztetésük miatt. A hat szökevény közül négyen életfogytiglani elzárásukat töltötték izraeliek elleni halálos támadások miatt, Zubeidi ellen még nem folytatták le a büntető eljárást két tucat bűncselekmény, köztük gyilkossági kísérlet miatt, a hatodik foglyot pedig bírósági procedúra nélkül, “adminisztratív fogságban” tartották.

The post Elfogtak kettőt az izraeli börtönből hétfőn megszökött hat rabból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytiglani fegyház egy szabolcsi nő meggyilkolásért és egy másik megsebesítéséért

Biztonságpiac - Sun, 09/12/2021 - 07:35
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2018 novemberében Kisvárda közelében megölt egy prostituáltat, néhány nappal később pedig életveszélyesen megsebesített egy bolti eladónőt Nyíregyházán.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője a közleményében azt írta, a vádlottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletében, kifosztásban, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélésben mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi legkorábban 35 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság arra kötelezte a vádlottat, hogy ötmillió forint kártérítést fizessen a túlélő sértettnek.

Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2017 elején elvesztette munkahelyét, de ezt titkolta családja előtt. Megélhetését örökségéből és családi ingatlanok értékesítéséből fedezte, mindennapjait többnyire kocsikázással töltötte. A vádlott 2018. november 16-án egy kisvárdai parkolóban vett fel autójába egy nőt, aki szexuális szolgáltatást kínált neki, egy bokros területre érve azonban vita alakult ki köztük, a férfi megütötte, majd egy késsel többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen életét vesztette – ismertette a szóvivő. A támadó elvette a nő táskájában lévő készpénzt, a holttestet pedig egy műanyag fóliába csomagolta és autója csomagtartójába tette.

Néhány nap múlva, november 22-én a férfi egy másik nőt is megtámadott: vásárlást színlelve lőfegyverrel és konyhakéssel ment be az egyik nyíregyházi nőiruhaüzletbe. Nézelődés után a kasszához ment, belépett a pult mögé, kihúzta a váltópénzes fiókot és közben pisztolyával nagy erővel arcon ütötte az ott dolgozó eladót, aki a földre esett. Ezután a nő csípőjére ült és a fegyvert a segítségért kiabáló sértett homlokához nyomta, majd elővette a konyhakést és azzal testszerte többször megszúrta az eladót – közölte Resán.

A nő segítségkérését egy közelben lévő férfi hallotta meg, aki dörömbölni kezdett a ruhabolt kirakatán és telefonon értesítette a rendőrséget. A támadó elmenekült. Az eladó a bántalmazás következtében életveszélyesen megsérült, életét a gyors orvosi ellátás mentette meg. A vádlottat a rendőrök egy nappal később otthonában fogták el, később autójában megtalálták a korábban megölt nő holttestét és a töltött pisztolyt. A lakásban a házkutatás során a fegyveréhez tartozó töltényeken túl további lőszert is találtak, melyek tartására nem volt engedélye.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője részben felmentésért, illetve enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

The post Életfogytiglani fegyház egy szabolcsi nő meggyilkolásért és egy másik megsebesítéséért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Beidézte a bíróság a volt francia egészségügyi minisztert

Biztonságpiac - Sun, 09/12/2021 - 06:35
Beidézte a francia igazságszolgáltatás Agnes Buzyn volt egészségügyi minisztert, aki ellen feltételezhetően mások életének veszélyezetése gyanújával eljárást indítanak a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében – erősítették meg igazságügyi források a Le Monde című napilap értesülését.

A kormánypárti politikust, aki 2020 febrárjáig irányította az egészségügyi tárcát, pénteken hallgatja meg a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó, 1999-ben létrehozott francia köztársasági bíróság (CJR).

A járvány kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett az eddig 115 ezer áldozatot követelő járvány kezdete óta arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és harmi9ncezer eurós pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket meghozni.

A kilencvenből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján 2020. július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Edouard Philippe volt miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utóda Olivier Véran ellen. Ez utóbbi jelenleg is az egészségügyi tárcát vezeti. Közülük egyelőre csak Agnes Buzyn kapott idézést, jóllehet mindhármunknál tartott az ügyészség korábban házkutatást.

Buzyn 2020 február közepén azért lépett ki a kormányból, mert ő lett a kormánypárt polgármesterjelöltje Párizsban a márciusi önkormányzati választásokon, ahol alulmaradt a szocialista városvezetővel, Anne Hidalgóval szemben.

A volt miniszter óriási felháborodást váltott ki, amikor később úgy nyilatkozott: a tárcától való távozásakor “tudta, hogy a cunamihullám előttünk áll”, miközben januárban miniszterként nyilvánosan még azt állította, hogy a koronavírus elterjedésének kockázata a lakosság körében nagyon csekély, bár hozzátette, hogy ez még változhat. A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt 2020 júniusban Buzyn elmondta, hogy január 11-én írásban jelezte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is, hogy a koronavírus “potenciális veszélyt” rejt magában.

Francois Molins, a semmítőszék főügyésze szerdán elmondta, hogy az eljárás megindítása óta 14 500 további panasz érkezett a CJR-hez a kormányzati válságkezelés ügyében.

The post Beidézte a bíróság a volt francia egészségügyi minisztert appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Házkutatást tartottak két német minisztériumban

Biztonságpiac - Sun, 09/12/2021 - 05:35
Az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúja miatt házkutatást tartottak a német szövetségi pénzügyminisztériumban és az igazságügyi minisztériumban.

Az osnabrücki ügyészség által megerősített sajtójelentések szerint rendőrök és az ügyészség munkatársai iratokat foglaltak le a két berlini minisztériumban. A nyomozás középpontjában a pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó szövetségi vámhatóság pénzmosás elleni osztálya, az angol elnevezésű pénzügyi hírszerzési egység (Finacial Intelligence Unit – FIU) áll.

A gyanú szerint a FIU-ból nem továbbítottak megfelelően bankoktól érkezett jelentéseket, amelyek millió eurós nagyságrendű pénzmosásgyanús esetekről szóltak, és ezzel akadályozták a bűnüldöző szervek munkáját. Az ügyészség azt is vizsgálja, hogy miért csökkent töredékére a gyanús pénzügyi műveletekről szóló bejelentések száma, amióta a FIU 2017-ben átvette a pénzmosás ellenőrzését.

A nyomozás 2020-ban kezdődött. A FIU kölni székhelyén lefoglalt iratok alapján az ügyészség azt akarja kivizsgálni, hogy a minisztériumok vezetése részt vett-e, és ha igen, milyen mértékben a FIU döntéseiben. A pénzügyminisztériumot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz vezeti. Az igazságügyi tárcát ugyancsak SPD-s politikus, Christine Lambrecht vezeti.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a lefoglalt iratok elemzése nem ér véget a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt. Mindkét minisztériumban hangsúlyozták, hogy a nyomozás nem a tárca alkalmazottai, hanem a FIU ismeretlen munkatársai ellen irányul. Szintén kiemelték, hogy mindenben támogatják az ügyészség munkáját.

A FIU még az előző Bundestag-választás előtt, 2017 nyarán került át a szövetségi bűnügyi hivataltól (BKA) a vámhatósághoz. A számos szakértő által kifogásolt átszervezést az akkor pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble jelenlegi Bundestag-elnök, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa vezényelte le.

A Németországban működő pénzintézetek kötelesek jelenteni a FIU-nak minden gyanús pénzmozgást. Azonban a bírálatok szerint a szervezet alkalmatlan a feladatára, nincs elég szakembere, kellő személyzete, technikai felszerelése és információja a pénzmosás elleni hatékony fellépéshez. Olaf Scholz egy potsdami kampányrendezvényén újságíróknak nyilatkozva rosszallotta a minisztériumában tartott razziát. Mint mondta, az ügyészség “írásban is benyújthatta volna” a kérdéseit, amelyekre választ keresett a tárcánál .

“Az embereknek maguknak kell megítélniük, helyes volt-e, hogy másként jártak el” – tette hozzá a politikus. Kiemelte, hogy minisztersége alatt jelentősen növelték a FIU létszámát, és további fejlesztések is következnek még.

The post Házkutatást tartottak két német minisztériumban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A magyar prefektus vezetésével emlékeztek meg az Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg ördögkúti vérengzéséről

Biztonságpiac - Sun, 09/12/2021 - 04:35
Katonai és egyházi ceremónia keretében emlékeztek meg csütörtökön Ördögkúton (Treznea) az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg által elkövetett vérengzés román áldozatairól – jelentette az Agerpres hírügynökség.

Amint a román hírügynökség beszámolt róla: a településen emelt emlékműnél, és a temetőben is koszorúkat helyeztek el helyi és megyei vezetők a 81 évvel ezelőtt ezen a napon lelőtt 86 román polgári áldozat emlékére. Dari Tamás, prefektus beszédében elmondta: a hivatalosságok jelenléte szükséges, szimbolikus gesztus, amellyel örök tiszteletüket fejezik ki az áldozatok előtt, és sajnálatukat, hogy ilyen tragédiák megtörténhettek.

“Hinni szeretném, hogy ebben az esetben is a közösségek sebei begyógyultak, a gyűlölet és a fájdalom már a múlté” – idézte a prefektust az Agerpres hírügynökség. A második bécsi döntés után Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédség 1940 szeptemberében a szilágysági Ippen 157, Ördögkúton 86 helyi románt ölt meg, Szilágynagyfaluban pedig 11 bihari románt lőtt le.

A vegyes lakosságú Ördögkútra szeptember 9-én bevonuló honvédséget fegyvertűz érte, amely miatt a csapat parancsnoka megrohamoztatta a falut.

Az ippi tragédia előzménye, hogy a szintén vegyes lakosságú faluba érkező honvédség egyik lőszeres szekere felrobbant, két honvéd halálát okozva. A honvédek között elterjedt a hír, hogy a robbanást egy almával teli kosárba rejtett pokolgép okozta, ezt a későbbi vizsgálat azonban cáfolta. A bevonuló csapat parancsnoka a helyi román lakosokon torolta meg a történteket.

The post A magyar prefektus vezetésével emlékeztek meg az Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg ördögkúti vérengzéséről appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Salah Abdeslam provokatív módon megpróbálta a társait tisztára mosni

Biztonságpiac - Sat, 09/11/2021 - 08:35
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot elkövető terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja csütörtökön a vádlottak elleni per második napján ismét provokatív módon magához ragadta a szót a párizsi esküdtszéken, és megpróbálta tisztára mosni azokat a társait, akik a támadást követő éjszaka visszavitték őt Párizsból Brüsszelbe.

“Nekem tettek szívességet, semmit sem tudtak” a merényletekről – mondta a terrorista a vádlottak padján mellette helyet foglaló Mohammed Amri, Hamza Attou és Ali Oulkadi keresztnevét felsorolva. “Ők semmit sem csináltak” – kiabálta Salah Abdeslam, mielőtt az esküdtszék elnöke, Jean-Louis Péries kikapcsolta a fővádlott mikrofonját, majd felfüggesztette a tárgyalást.

Abdelam az első tárgyalási naphoz hasonlóan csütörtökön is már a tárgyalás kezdetén provokatív módon magához ragadta szót, miközben az esküdtszék a civil felperesek névjegyzékét állította össze. A per első két napján ugyanis a civileknek, illetve az őket képviselő több száz ügyvédnek meg kell indokolnia az érintettségét az ügyben. A támadások helyszíneit jogi személyként, úgy mint Párizs és Saint-Denis városát, a Bataclan koncerttermet, és a kávéházakat az ügyészség képviseli.

Ebbe a jogi vitába szólt bele hívatlanul Abdeslam.

“A szíriai és az iraki áldozatok is szót fognak kapni?” – kérdezte a fővádlott. “Elvileg megillet minket az ártatlanság vélelme, mielőtt elítélnek minket, még akkor is, ha nem fogadom el az önök igazságszolgáltatását” – tette hozzá. “Ez a vitát zárjuk le, Abdeslam úr!” – mondta erre a bíró. “Ne legyen önző, uram! Vannak itt mások is, akik hallani akarnak engem is” – válaszolta erre Abdeslam. “Öt éve volt arra, hogy magyarázatot adjon a történtekre, de nem kívánt vallomást tenni a jogai szerint. Megértettem, hogy most szeretne, ez nagyon jó, de még nem jött el az ideje” – hívta fel a figyelmet az esküdtszék elnöke, mielőtt felfüggesztette a tárgyalást.

A terrorista első szavai szerdán a bíróság előtt a muzulmánok hitvallása volt, majd többször is provokálta Jean-Louis Périest, az esküdtszék elnökét.

“Először is tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte” – mondta, amikor a bíró azt kérte, hogy mutatkozzon be. Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: “minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek”. Miután a tárgyalást egy rövid időre fel kellett függeszteni az egyik vádlott rosszulléte miatt, Abdeslam a gyanúsítottak fogvatartásának körülményeire kezdett panaszkodni a bírónak, azt állítva, hogy “kutyákként bánnak vele”. “Hat éve kutyaként bánnak velem, de soha panaszkodtam eddig, mert tudom, hogy feltámadunk, és nektek meg kell fizetnetek” – mondta a fővádlott.

A hat évvel ezelőtti terrortámadásában a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

A terroristák közül egyedül Salah Abdelam nem járt Szíriában, nem is kapott harci kiképzést. A nyomozás arra világított rá, hogy ő volt a logisztikai szervező Európában, ő bérelte a gépkocsikat, a lakásokat és szállította a terroristákat. Az viszont még nem egyértelmű, hogyan és miért maradt életben. Kihallgatása a kilenc hónapos perben a többi vádlotthoz hasonlóan csak 2022 elején várható.

The post Salah Abdeslam provokatív módon megpróbálta a társait tisztára mosni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség a rendőrt veszélyeztető embercsempészt

Biztonságpiac - Sat, 09/11/2021 - 07:35
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség a rendőrt veszélyeztető embercsempészt – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az eljárás adatai szerint kedden éjszaka az M3 autópályán Budapest irányába közlekedett egy angol honosságú, jobb kormányos tehergépkocsi. A jármű utasterében két román állampolgár, rakterében 14, illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldi volt.

A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt intézkedni akartak a járművet vezető férfival szemben, ezért egy pihenőhely szervizútjára terelték. A megalapozott gyanú szerint ekkor a teherautó vezetője tudatában annak, hogy a rendőrautó nem sokkal mögötte áll, tolatni kezdett és erőteljes gyorsítással nekiütközött, majd a gépkocsiból kiszállva menekülni próbált.

Az elkövető erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen eljáró rendőrök intézkedését és egy rendőr életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, ezért a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást és gyanúsítottként kihallgatta a 39 éves férfit, aki azonban nem ismerte el a bűncselekményt, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

The post Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség a rendőrt veszélyeztető embercsempészt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrajna további támogatásra számít védelmi képességeinek megerősítéséhez az Egyesült Államoktól

Biztonságpiac - Sat, 09/11/2021 - 06:35
Kijev igyekszik elérni, hogy az Egyesült Államok további támogatást nyújtson Ukrajna védelmi képességeinek megerősítésére – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

A tárcavezető hozzátette, hogy ebbe beleérti az ukrán fegyveres erők kiképzését és katonai felszerelések beszerzését is az Egyesült Államoktól.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt heti egyesült államokbeli látogatását értékelve Kuleba úgy vélekedett, hogy az “új szintre emelte” a két ország stratégiai partnerségét. A látogatás alatt az amerikai kormány újabb hatvanmillió dolláros katonai támogatást helyezett kilátásba Ukrajnának, egyebek között “a határai mentén jelentősen megnövekedett orosz katonai tevékenység, a kelet-ukrajnai tűzszünet megsértése, és egyéb provokációk miatt”. A két ország védelmi miniszterei által Washingtonban aláírt dokumentum szerint ebben egyebek mellett újabb Javelin páncéltörő rakéták szállítása is szerepel.

Kuleba a tájékoztatón közölte, hogy Kijev készen áll a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus tárgyalásos rendezésében részt vevő, “normandiai négyeknek” nevezett országok – Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország – újabb külügyminiszteri szintű találkozójára, de egyelőre még Szergej Lavrov orosz külügyminiszter válaszára várnak. Reményét fejezte ki, hogy Lavrov “sűrű programjai között talál számára megfelelő időpontot”, mert – mint mondta -, lenne miről tárgyalnia vele.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy augusztusban Oroszország felvette a szankciós listájára Kulebát. A lépést az ukrán külügyminiszter Moszkva “bosszújának” nevezte a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatért, amelynek nyitó csúcsértekezletén 46 ország képviseltette magát, köztük több állam-, illetve kormányfői szinten. A konferencia résztvevői támogatásukról biztosították Ukrajnát a Krím hovatartozásának kérdésében, és felszólították Oroszországot, hogy szüntesse meg a terület jogellenes annexióját. Németország kijelentette, hogy a Kuleba elleni orosz szankciók nem akadályozzák a normandiai formátumú miniszteri szintű ülések megtartását.

A külügyminiszter tájékoztatott arról, hogy még 159 olyan ukrán állampolgár tartózkodik a tálibok uralma alá került Afganisztánban, akik kérték hazaszállításukat. Közölte: Kijev dolgozik azon, hogy újabb repülőgépet indítson evakuálásukra. “Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy ezek az ukrán állampolgárok, akik evakuálást kértek, nem tartoznak olyan kockázati csoportokhoz, amelyeknek biztonságát valós veszély fenyegeti. Nem újságírók, nem nemzetközi szervezetek alkalmazottai vagy civil aktivisták” – fűzte hozzá.

Ukrajna eddig négy evakuációs járattal több száz embert menekített ki Afganisztánból, nemcsak ukrán, hanem más állampolgárságúakat is, köztük olyan afgán tolmácsokat, akik kanadai katonákkal dolgoztak együtt, és Kanada, valamint az Egyesült Államok kísérlete kimenekítésükre sikertelen volt – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.

The post Ukrajna további támogatásra számít védelmi képességeinek megerősítéséhez az Egyesült Államoktól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin posztumusz kitüntette az orosz katasztrófavédelem vezetőjét

Biztonságpiac - Sat, 09/11/2021 - 05:35
Az Oroszország Hőse címet adományozta posztumusz Jevgenyij Zinyicsev hadseregtábornoknak, a rendkívül helyzetek minisztériuma vezetőjének Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A Kreml honlapján megjelent laudáció szerint a katasztrófavédelem parancsnoka “a szolgálati kötelesség teljesítése közben tanúsított hősiességéért” és kapta meg az elismerést. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerdán először azt közölte, hogy Zinyicsev szolgálatteljesítés közben vesztette életét, egy sarkkörön túli tárcaközi katasztrófavédelmi gyakorlaton, amikor életet mentett. A tárca később kiadott tájékoztatása szerint a miniszter Alekszandr Melnyik ismert filmrendező életét mentve halt meg.

A szerdai tájékoztatás szerint Melnyik a tárcaközi katasztrófavédelmi gyakorlaton dolgozott, és azért érkezett Norilszkba, mert terepszemlét tartott egy, a sarkvidék és az északi hajózási útvonal fejlesztéséről fogatni tervezett dokumentumfilmjéről. A rendező szintén életét vesztette. A Kommerszant című napilap csütörtöki száma szerint a baleset Putorana-fennsík természetvédelmi területen történt, az úgynevezett “vízesések földjén”, a legnagyobb 27 méteres Kitabo-Oren vízesésnél. Ez több mint száz kilométerre van Norilszktól.

A helyszínre szerdán egy Mi-8-as helikopterrel érkezett meg a miniszter a kíséretével, köztük a rendezővel, aki már régóta együttműködött a tárcával. A 63 éves Melnyik – a lapnak a katasztrófavédelemre hivatkozó beszámolója szerint – megcsúszott a nedves köveken, és a vízbe esett, az 55 éves Zinyicsev pedig a segítségére sietett. Ám amikor az Irkida folyóba vetette magát, a fejét beütötte egy kőkiszögellésbe, és súlyos traumás agysérülést szenvedett. A két sérültet a norilszki 1. kórházba szállították, de nem lehetett rajtuk segíteni.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) előzetes helyszíni vizsgálatot kezdeményezett annak eldöntésére, hogy kezdeményezzen-e büntetőeljárást hanyagság címen. A Kommerszant forrása szerint az ilyen eljárások eredményét nem szokták a nyilvánosság elé tárni. Zinyicsev egyébként kedden nyitotta meg a Norilszk környékén megtartott, kétnapos gyakorlatot, amelynek részvevői a vegyi szennyeződéstől az erdőtűzig többfajta katasztrófa elhárítását gyakorolták.

A miniszter búcsúztatását pénteken Moszkvában tartják meg, majd Szentpéterváron fogják eltemetni.

The post Putyin posztumusz kitüntette az orosz katasztrófavédelem vezetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz flottagyakorlat kezdődött az Északi-sarkvidéken

Biztonságpiac - Sat, 09/11/2021 - 04:35
Mintegy félszáz hadihajó, 120 repülőgép és helikopter, valamint a fegyveres erők nyolcezer tagjának részvételével flottagyakorlat kezdődött a sarkkörön túl – közölte az orosz Északi Flotta sajtóosztálya.

A gyakorlat céljából létrehozott arktiszi csoportban emellett mintegy 800 haditechnikai és különleges eszköz is részt vesz, köztük több mint 40 harckocsi, 460 páncélozott harcjármű, valamint 240 ágyú, aknavető és rakétasorozatvető. A manőverek kiterjednek a Barents-tengerre, a Kara-tengerre, a Csukcs-tengerre, a Kelet-szibériai-tengerre, a Laptyev-tengerre, a Novoszibirszk-szigetekre és a Ferenc József-föld szigetcsoportra.

Az alegységek elgyakorolják az északi hajózási útvonal kommunikációját és a flotta helyőrségeinek védelmét, valamint tanulmányozzák a lehetséges harci területeket és a különböző flottaerők alkalmazásának feltételeit a sarkvidéki tengeri övezetekben.

A flottagyakorlat az orosz-fehérorosz Zapad-2021 stratégiai hadgyakorlattal párhuzamosan zajlik majd, amelynek ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartották meg Kalinyingrád megyében, a Balti Flotta pravgyinszkiji és hmeljovkai lőterén. Az érdemi manőverek pénteken kezdődtek.

A Zapad-2021 gyakorlatra 200 ezer főnyi személyi állományt, mintegy 80 repülőgépet és helikoptert, valamint 760 haditechnikai eszközt, köztük 290 harckocsit, 240 ágyút, rakétavetőket és aknavetőket, valamint 15 hajót is mozgósítottak. A hadgyakorlat forgatókönyve az orosz védelmi minisztérium szerint a nemzetközi helyzet súlyosbodására és az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam elleni esetleges agresszióra adott válaszlépéseket tartalmaz. Az orosz és a fehérorosz katonai vezetés korábban többször is hangsúlyozta, hogy a manőverek védelmi jellegűek.

“Nagy jelentősége van a küszöbönálló Zapad-2021 közös gyakorlatnak Oroszország és Fehéroroszország területén. Ezek a gyakorlatok nem irányulnak senki ellen, de megtartásuk logikus, amikor más szövetségek, például a NATO aktívan növeli katonai jelenlétét a Szövetségi Állam határainak és az ODKB (a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) térsége közelében” – mondta Vlagyimir Putyin a fehérorosz hivatali partnerével, Aljaszandr Lukasenkával közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

The post Orosz flottagyakorlat kezdődött az Északi-sarkvidéken appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hősként vesztette életét az orosz katasztrófavédelem vezetője

Biztonságpiac - Fri, 09/10/2021 - 16:35
Szolgálatteljesítés közben, egy sarkkörön túli tárcaközi katasztrófavédelmi gyakorlaton életét vesztette szerdán Jevgenyij Zinyicsev, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője.

A tárca közleménye szerint Zinyicsev életmentés közben halt meg. A miniszter Alekszandr Usszal, a Krasznojarszki terület vezetőjével Norilkszban egy új tűzoltó egységet keresett fel, amelynek a tervek szerint az év végén kellett volna szolgálatba lépnie.

Margarita Szimonyjan, az RT állami médiakonglomerátum főszerkesztője Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy Zinyicsev egy forgatócsoport tagjának életét akarta megmenteni, amely oktatófilmet készített a gyakorlatról. Az operatőr Szimonyjan szerint megcsúszott egy meredély szélén és a vízbe zuhant. A miniszter, aki utána vetette magát, halálra zúzta magát egy kiálló kőben. Az operatőr életét sem sikerült megmenteni.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin jelentést kapott a történtekről.

Zinyicsev 55 éves volt. 2018 májusa óta vezette a rendkívüli helyzetek minisztériumát és ekkor lett tagja az orosz biztonsági tanácsnak is. 1987-től szolgált az Állambiztonsági Bizottságnál (KGB), majd a Szovjetunió összeomlása után a Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) került át. 2006 és 2015 között Putyin személyes adjutánsa volt. 2015 júniusában a Kalinyingrád megye FSZB-parancsnokságának vezetője lett, egy évvel később pedig a régió megbízott kormányzója. Két és fél hónappal később az FSZB igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 2018 májusától lett tagja Dmitrij Medvegyev kormányának, a rendkívüli helyzetek minisztériumának élén Vlagyimir Pucskovot váltotta, aki a kemerovói Zimnyaja Visnya bevásárlóközpontban keletkezett tűzvész miatt mondott le.

The post Hősként vesztette életét az orosz katasztrófavédelem vezetője appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hollandia még 21 ezer embert menekíthet ki Afganisztánból

Biztonságpiac - Fri, 09/10/2021 - 12:10
Az elmúlt hetekben a holland külügyminisztérium több mint negyvenezer e-mailt kapott az erre a célra létrehozott címre, és a kérelmezők több mint fele jogosult lehet arra, hogy kimenekítsék Afganisztánból – jelentette a helyi sajtó.

Sigrid Kaad külügyminiszter és Ank Bijleveld honvédelmi miniszter kedd este a holland parlamentben arról számolt be, hogy a külügyminisztérium által létrehozott e-mail-címre beküldött kérelmek száma a valóságban magasabb, mivel egy megkeresés több ember menedékkérelmét is tartalmazza. A kérelmek többsége szorosan kapcsolódik ahhoz a holland parlament által augusztus közepén elfogadott indítványhoz, miszerint Hollandiának kötelessége mindenkit befogadni Afganisztánból, aki az ország érdekeiért dolgozott és a holland kontingens munkáját segítette.

A külügyminisztérium tüzetesen megvizsgálja a személyes információkat tartalmazó e-maileket, hogy megállapítsa hány ember jogosult Hollandiában letelepedni.

A külügyi statisztikák szerint eddig 1673 személyt – köztük 708 holland állampolgárt, 371 afgán tolmácsot, 211 nagykövetségi dolgozót és családtagjaikat, valamint segélymunkásokat – evakuáltak azóta, hogy a tálib erők augusztus közepén átvették a hatalmat az országban. Augusztus 26-án Hollandia leállította az evakuálást.

The post Hollandia még 21 ezer embert menekíthet ki Afganisztánból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT - SASOK MANHATTAN FELETT

Air Base Blog - Fri, 09/10/2021 - 10:57

A Massachussetts Légi Nemzeti Gárda 102. vadászezredének F-15-ösei voltak az első katonai repülőgépek, amelyek a World Trade Centert 2001. szeptember 11-én ért támadás után New York fölé érkeztek. Az USA kontinentális területének légterét hagyományosan a Légi Nemzeti Gárda védte, egységei közül az Otis 102. vadászezrede repülte elsőként az F-15 Eagle típust.

2001. szeptember 11. reggele nyugodtan indult Cape Cod-on, a Massachusetts Légi Nemzeti Gárda Otis légibázisán, ahol két F-15A állt 24 órás készültségben. Eközben az alig 100 kilométerre, északnyugatra lévő Boston Logan repülőtérről 7 óra 59 perckor felszállt az American Airlines 11-es járata. A gépet tíz perccel később vette át a Boston Központ légiforgalmi irányítója. A rutinszerű üzenetváltások után az irányító 8 óra 14-kor adott utasítást az emelkedésre, amit a pilóták már nem hajtottak végre. Az irányító öt percen át próbálta elérni a járatot, de a használatos és a vészhelyzeti frekvencián egyaránt megismételt hívások sikertelenek maradtak és 8 óra 21 perckor a gép transzponder jele is eltűnt. A többi, levegőben lévő járat és az American Airlines - saját vállalati rendszerén keresztül - sem tudta elérni a Boeing 767-est, ugyanakkor a rádión hallatszó hangok arra utaltak, hogy gépeltérítés történt. A polgári légiforgalmi irányítás rendszerében ekkor futott körbe az információ, hogy a 11-es járatot vélhetően eltérítették. A Boston Központ a protokolltól eltérve először a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) Caped Cod-i központját hívta, majd Atlantic City-t, ahol korábban valóban jelen volt a légierő, de a készültségi szolgálatot takarékosságból 1998-ban megszüntették. Végül 8 óra 37 perckor értesítették a NEADS-t. Az észak-amerikai légtér védelméért a NORAD (North American Aerospace Defense Command) felel. A NEADS (Northeast Air Defense Sector) a NORAD része, felelősségi körzete az északkeleti szektor a kanadai határtól délre húzódott, így hozzájuk tartozott Chicago, Boston, New York és Washington DC is.

Hazatérő F-15-ös géppár a „sasfészek” vagyis az Otis légibázis felett.

Ezalatt az Otis légibázison Timothy „Duff” Duffy alezredes lépett szolgálatba. Az alezredes, sok nemzeti gárdás pilótához hasonlóan részidőben repült vadászgépen, mellette utasszállítón dolgozott. Készültségbe volt beosztva, de előtte még ellenőrizte a reggeli kiképzési repülések beosztását. Hallotta a bostoni irányítóktól érkezett hívást és azt, hogy valószínűleg gépeltérítésről van szó. Azonnal szólt társának, az ugyancsak készültségi szolgálatba lépő Daniel „Nasty” Nash őrnagynak, hogy milyen hívás érkezett és, hogy szerinte komoly a dolog. Nash őrnagy tíz évet aktív szolgálatban töltött a légierőnél, és az előző év közepén érkezett a légi nemzeti gárdához. Mindketten felvették a g-ruhát és a többi felszerelést, magukhoz vették a sisakot és kocsival a közel egy kilométerre lévő fedett állóhelyekhez hajtottak, ahol a készültségi F-15-öseik álltak. Nem volt szokatlan számukra, hogy készültségből induljanak, mert gyakran kaptak riasztást. Azok az esetek általában tévesnek bizonyultak, és sikerült azonosítani az elfogott légijárműveket, többnyire kisgépeket és helikoptereket. Most azonban más volt a helyzet. A NEADS saját protokollját követve, 8 óra 41 perckor utasította az Otist, hogy a két készültségi pilóta foglalja el a helyét a gépekben. Duffy és Nash ekkor már kiérkezett az F-15-ösök állóhelyére. Eredetileg Nash őrnagy volt beosztva a géppár vezérének és Duffy alezredes a kísérőnek, de mivel utóbbi 1993 februárjában részt vett egy New Yorkba kényszerített Lufthansa gép elfogásában, a két pilóta szerepet cserélt.

Timothy Duffy immár ezredesként 2011-ben, a 10 éves évfordulón készült interjú közben.

A NEADS azon erőfeszítése, hogy az északkeleti szektor felett tartózkodó repülőgépek között megtalálja az eltérített 11-es járatot, sikertelen maradt. Hozzá kell tenni, hogy eszközeik messze elmaradtak a polgári légiforgalmi irányítás eszközeitől és szeptember 11-e után a teljes rendszert lecserélték a legkorszerűbbre. Rövidesen nem volt mit keresniük, mert az American 11-es járata 8 óra 46 perckor a World Trade Center északi tornyának repült. Abban a percben a NEADS-nél még nem tudtak erről és az Otis harcálláspontjának kiadták a parancsot a készültségi gépek indítására. 8 óra 53-kor, azaz hét perccel a felszállás elrendelése után a két F-15-ös az állóhelyekhez legközelebb eső pályavégre gurult, a pilóták utánégetőt kapcsoltak, majd 15 másodperces elkülönítéssel felszálltak. A Sasok az irányítás által megadott irányon, a 270 kilométerre lévő New York felé fordultak, 9000 méteren átlépték a hangsebességet, de a póttartályok és a rakétafegyverzet miatt tovább nem gyorsíthattak.

A 77-0102-es oldalszámú Eagle volt szeptember 11-én a vezérgép.

Röviddel 9 óra előtt a polgári irányítók észlelték, hogy a United Airlines 175-ös járata is letért az útvonaláról. A Boeing 767-es éppúgy, mint a 11-es járat, Bostonból Los Angeles felé tartott, amikor eltérítették. A United Airlines gépével kapcsolatos fejleményről 9 óra 3 perckor értesítették a NEADS-t, de ezzel egy időben a 175-ös járat a World Trade Center déli tornyába csapódott. Ezt már élőben közvetítette számos televíziós csatorna. A hangsebesség felett közeledő F-15-ösök még nagyjából 100 kilométerre voltak New Yorktól, amikor a NEADS tájékoztatta a pilótákat, hogy egy második gép a World Trade Centerbe csapódott. A kristálytiszta levegőben rövidesen a pilóták is meglátták a messzi távolban gomolygó füstöt, de arról, hogy egy második gépről van szó és volt egy első becsapódás is, nem is hallottak. Csak az tűnt fel nekik, hogy az American Airlines gépéről többé már nem beszél senki. A vadászok ekkor lassítottak hangsebesség alá és a leggazdaságosabb üzemmódon folytatták a repülést.

Operation Noble Eagle. New York feletti őrjáraton a 102. ezred F-15-öse. Lent a World Trade Center helye látszik csak, hónapok teltek el szeptember 11. óta.

A 102. ezred pilótáinak az Atlanti-óceán felett Martha’s Vineyardtól délre kijelölt és New York közelébe húzódó, Whiskey 105 jelű légtér szolgált kiképzési repülésekre és gyakorló légiharcra. A NEADS ennek a légtérnek a délnyugati szektorába küldte a készültségi géppárt azzal az utasítással, hogy további döntésig ott várakozzanak. A Sasok 9 óra 9-től 9 óra 13-ig várakoztak, amikor ismét megszólalt a rádió. A NEADS közölte, hogy New York City körzetében immár ők irányítanak és utasították az F-15-ösöket, hogy Manhattan felett kezdjék meg a harci járőrözést és tartsanak távol minden légijárművet. Az F-15-ösöknek kezdetben 600 méteres minimális magasságot határoztak meg, de több olyan helikopter is volt, amelyet 150 méteren fogtak el a vadászok. A géppár pontvédelmet állított fel. Az egyik F-15-ös mindig New York felett volt, amíg a másik tankolt vagy kikísért egy gépet a légtérből. Legtöbbször az elfogott légijárművek mellé repülve vagy előttük elhúzva jelezték azok pilótáinak, hogy tilosban járnak. A NEADS 9 óra 30-kor ismét jelentkezett. Tájékoztatták a pilótákat, hogy tűzparancsot kaphatnak, ha egy újabb járatot eltérítenek, ugyanakkor megkérdezték azt is, hogy a hajózóknak van-e problémájuk ezzel a paranccsal. Nem volt, a pusztítás mértéke mindkettejüket megrázta. Amikor a WTC déli tornya egy perccel 10 óra előtt összeomlott, Duffy alezredes éppen egy kisgépet kísért a Kennedy reptérre, és amikor visszafordult, hogy az északi torony fölé repüljön, egy újabb elfogást kellett végrehajtania. Amikor visszatérve átrepült az északi torony felett, még úgy vélte, hogy az menthető, de ekkor a torony teteje egyre kisebb lett és eltűnt a füstben és a porban. Az épület összeomlását Duffy alezredes 1800 méter magasból nézhette végig. 

Rick Herter Ground Zero, Eagles on Station című festménye azt a pillanatot örökíti meg, amikor Timothy Duffy alezredes F-15-öse átrepül a WTC égő tornyai felett.

A tartós utánégető használat és a kismagasságú repülések miatt az F-15-ös géppár számára elkerülhetetlen volt a légi utántöltés. Nash őrnagy, mint a szeptember 11-i kiképzési repülések tervezőtisztje jól tudta, hogy aznap az Otis hat F-15-öse a Whiskey 105-ösbe készült és ehhez a Maine állambeli Bangorból érkező KC-135-ös biztosította a tankertámogatást. A tanker a Whiskey 105-ösben, 6000 méteren várta a szomjas vadászokat. A Sasok egyenként érkeztek és végrehajtották az utántöltést.

*

A kiképzési repülésre aznapra betervezett hat F-15-ös éppen felszállásra készült, amikor Duffy és Nash készültségi géppárja elstartolt az Otis légibázisról. Utánuk felszállt a hat Eagle is, de rövidesen visszarendelték őket. A gyakorló feladatra indult fegyvertelenek Sasokat a leszállás után azonnal elkezdték előkészíteni egy éles feladatra, feltöltötték üzemanyaggal és gépágyúlőszerrel is. A hatból négyet szolgáltak ki, a maradék kettő meghibásodás miatt kikerült a sorból. A pilóták annyi ideig voltak csak távol a gépeiktől, amíg hazatelefonáltak a hozzátartozóiknak, hogy velük minden rendben, de egyelőre nem tudni, hogy mikor mennek haza. Közben az F-15-ösök ismételt előkészítésének 45 perces időtartamát 20 percre faragták le a műszakiak. Az üzembentartó század intézkedett a fegyverzet folyamatos kiszállításáról, a póttartályok előkészítéséről és elkezdték a harcfeladat végrehajtására meghibásodás miatt átmenetileg alkalmatlan gépek javítását. A tempó felpörgött a bázison és a hadműveleti készültség rendszeres gyakorlása most kifizetődött.

2008 januárja. Daniel Nash őrnagy F-15-ösében búcsúzott az Otistól.

Az immár éles feladatra előkészített négy F-15-ös felszállt és őrjáratozni kezdett Boston térségében. Az egyik géppár az Atlanti-óceán felett elfogott egy hazafelé tartó C-130 Herculest, a másik pedig egy KC-10-es tanker kíséretében a tengerentúlról szintén hazafelé tartó négy A-10-est. A tanker eredetileg hat A-10-est kísért volna, de két Warthog műszaki meghibásodás miatt az Azori-szigeteken maradt. Így sokkal több átadható üzemanyag maradt a tanker tartályaiban és ez később jól jött. A NEADS ugyanis utasította a KC-10-es személyzetét, hogy maradjon az F-15-ösökkel és töltse fel azokat. Az egyik F-15-ös géppárt New York City fölé küldték, hogy csatlakozzon az ott őrjáratozó készültségi géppárhoz majd váltsa le azt. A Duffy-Nash páros végül öt óra repülés után adta át kollégáinak a Manhattan feletti járőrözést és visszatértek az Otisra. A reggeli F-15-ös kötelék meghibásodott két gépét közben kijavították, és azok váltották le a több mint hat órát levegőben töltő második géppárt. A pilótákat leszállás után a hírszerzés kérdezte ki, majd hazamehettek. Közben a légibázison intézkedtek a létesítmény fokozott védelméről, a kommunikációs részlegnek pedig hírzárlatot rendeltek el – annak ellenére, hogy a televízióban már elhangzott, hogy az Otis vadászgépei járőröznek New York felett. A NEADS tíz nappal később engedélyezte, hogy a bázis tájékoztassa a sajtót a szeptember 11-én és a következő napokban játszott szerepéről. A 102. vadászezred 2001. szeptember 11. és 2002 februárja között közel 2400 harci járőrözést hajtott végre.

*

A Manhattan fölé elsőként érkező két vadászpilóta közül Daniel Nash tovább folytatta a repülést a Légi Nemzeti Gárdánál az F-15-ös típuson. Timothy Duffy később az üzleti életben, vállalati környezetre átdolgozva hasznosította mindazt, amit a katonai repülés működésének rendszeréről megtanult. Az Otis bázis 2005-ben felkerült a katonai bázisok átszervezésének és bezárásának listájára (BRAC), amely abban az évben 14 bázis bezárását tartalmazta. Három évvel később, 2008. január 24-én kora délután utoljára hangzott el a készültségi F-15-ösök felszállását elrendelő riasztás az Otis bázison. Feladatuk nem elfogás és azonosítás, hanem díszelgő repülés volt, de minden úgy zajlott le, mintha élesben ment volna. A vezérgépet az ezred parancsnoka, Anthony Schiavi ezredes repülte, aki az 1991-es Öböl-háborúban még századosként, ugyancsak F-15-össel repülve lelőtt egy iraki MiG-23-ast. A búcsúrepülésen Daniel Nash őrnagy volt a kísérője. Az Otis F-15-ösei és a személyzet egy része átkerültek a 104. vadászezredhez, az ugyancsak Massachusetts állambeli Barnes légierő bázisra. Az Otis a 102. hírszerző ezred bázisa lett. Az első Sasok, amelyek Manhattan felett 2001. szeptember 11-én járőrözni kezdtek, ma kiállítva láthatóak. Nash őrnagy gépe, a 77-0100 számú F-15A az Otis bázison emlékeztet arra a bizonyos napra. Duffy alezredes 77-0102 számú F-15A gépe a nyugati parton, a Pacific Coast Air Museum gyűjteményének darabja.

* * *

Forrás: Matt Viser / Boston Globe, Massachussets Air National Guard, USAF, National Archives

Fotó: USAF, 102nd Fighter Wing, National Archives


Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.