You are here

Biztonságpolitika

Lengyel menekültálság: Morawiecki szerint Lukasenkát Putyin irányítja

Biztonságpiac - Thu, 11/11/2021 - 04:35
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a Vlagyimir Putyin orosz elnök által adott feladatokat hajtja végre a migrációs válság során – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a szejm rendkívüli, a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet miatt összehívott ülésén.

Az utóbbi 30 év során ez az első olyan helyzet, amikor “ilyen brutális módon támadják és tesztelik Lengyelország biztonságát és határainak integritását” – hangsúlyozta beszéde kezdetén Morawiecki.

Oroszország birodalmi politikája halad előre – jelentette ki. Szerinte Lengyelország keleti határán nem pusztán közvetlen erőszak alkalmazására került sor, hanem “egy megrendezett előadás zajlik”, melynek célja az ország területi egységének megsértése és káosz előidézése az Európai Unió egészében.

A 2015-ös migrációs válsághoz képest viszont most új körülmények között kell szembenézni a helyzettel, közben ugyanis sikerült az EU- és a NATO-partnereket meggyőzni arról, hogy az országhatár védelme egyben a külső uniós határ, a NATO keleti szárnyának védelmét is jelenti – húzta alá a kormányfő.

Kulcsfontosságúnak nevezte a lengyel-fehérorosz határon már elkészült szögesdrótkerítést, amely megakadályozta a hétfőn a határra érkezett, szerinte Minszk által “élőpajzsként” használt menekülttömeg áttörését.

Mariusz Kaminski belügyminiszter szerint jelenleg 2-4 ezer illegális bevándorló tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, ők a legközelebbi időben újabb támadást akarnak indítani.

Elmondása szerint a menekülteket heti mintegy kétezres létszámban, nagyjából negyven repülőjárattal szállítják Minszkbe mindenekelőtt Törökország, Szíria, az Egyesült Arab Emírségek és Libanon repülőtereiről. A lengyel kormány részben sikeresen tárgyal az említett országok vezetésével és légitársaságaival, hogy korlátozzák a szállítást – mondta.

A belügyminiszter szerint Oroszország a migrációs válság előidézésével tartósan destabilizálni akarja Kelet- és Közép-Európa térségét és az egész EU-t. Lukasenka politikai célja pedig az, hogy rákényszerítse az EU-t saját hatalma elismerésére és a szankciók visszavonására, valamint arra, hogy partnerként kezeljék őt – értelmezte a helyzetet Kaminski.

Hangsúlyozta: a kormány nem engedi meg, hogy Lengyelország migrációs útvonallá, embercsempészek, szervezett bűnbandák útvonalává váljék.

Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter felszólalásában emlékeztetett: “a nyitott ajtók politikája” Nyugat-Európában terrorcselekményekhez vezetett. Lengyelország – melyen keresztül a menekültek Nyugat-Európába, leginkább Németországba szeretnének eljutni – a határőrök támogatására kivezényelt katonáival jelenleg az egész EU-t védi – mondta.

The post Lengyel menekültálság: Morawiecki szerint Lukasenkát Putyin irányítja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

RTVi New York-i orosz tévécsatorna: Interjú az AUKUS megállapodásról és a nyomában kialakult amerikai-francia diplomáciai csörtéről (2021. szeptember 20.)

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Thu, 11/11/2021 - 00:10

Bizonyos rendszerességgel nyilatkozom a New Yorkban működő, az amerikai orosz diaszpórának sugárzó TV-csatornának, a meglehetősen színvonalas hírprogrammal jelentkező RTVi-nak. Ezúttal arról kérdeztek az interjúban, hogy mi a háttere annak, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nukleáris tengeralattjárók gyártásáról állapodott meg Ausztráliával, ezzel komoly diplomáciai csörtét okozva Washington és Párizs között, hiszen az AUKUS-nak elnevezett szerződés Franciaországot ütötte el az Ausztrália részére történő tengeralattjáró-gyártástól, amelyről már korábban megállapodtak. Az AUKUS szerződés célja nyilvánvalóan Kína katonai erejének ellensúlyozása az Indiai- és Csendes-óceáni régióban.

Az orosz nyelvű interjú megtekinthető az alábbi linken:
RTVi New York-i orosz tévécsatorna: Interjú az AUKUS megállapodásról és a nyomában kialakult amerikai-francia diplomáciai csörtéről (2021. szeptember 20.)


Categories: Biztonságpolitika

South China Morning Post: Nyilatkozatom az amerikai Kína-politikáról (2021. szeptember 16.)

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Wed, 11/10/2021 - 22:08

A tekintélyes ázsiai napilap, a South China Morning Post az amerikai Kína-politikáról végzett kutatásaim és megjelent írásaim alapján keresett meg, hogy nyilatkozzak két civil szervezetnek az Obama-kormányzat Kínával beindított egyik tárgyalási programjáról szóló jelentése kapcsán. A két civil szervezet tévesen úgy látja, hogy az amerikai félen múlik a Kínával való együttműködés korábbi szintre való visszahelyezése, miközben itt valójában arról van szó, hogy az Obama-adminisztráció időszaka óta eltelt periódusban az Egyesült Államok és Kína nemzetközi rendszerben elfoglalt helye és a közöttük fennálló kapcsolat is minőségileg megváltozott. Ma már a két nagyhatalom versengése dominálja a kapcsolatokat, de ez strukturális tényezőknek is köszönhető, bizonyos értelemben elkerülhetetlen fejlemény.

Nyilatkozatom a cikkben (angolul):

Zoltan Feher, a former Hungarian diplomat and a doctoral candidate at Tufts University, said a distinction should be made between the diplomatic contact and the overall strategy of the US-China engagement. No one was questioning the usefulness of continued diplomatic engagement between the powerful countries, he said. “But in the past decade, we’ve seen increasing evidence that the type of US strategy was probably not fit for a new age. China was already competing economically, militarily and increasingly politically, with the US starting from the post-Cold War period,” Feher said. “The US got stuck in the so-called engagement paradigm and mostly focused on cooperating with China. The shift came about due to the US realising that they also needed to compete.” He said managing the relationship would be a difficult “dance” for the Biden administration, but the US should not sacrifice its interests to work with China on global issues, such as climate change.” A cikk elolvasható az alábbi linken:

South China Morning Post: Top-level China-US talks led to big gains in Obama years: report


Categories: Biztonságpolitika

Újabb repülőgéppel bővül a szolnoki RepTár flottája

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 12:10
Újabb repülőgéppel, az úgynevezett “Tevével” bővül a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum flottája; a Li-2T 301-es oldalszámú gép péntektől tekinthető meg a múzeum udvarán, a spotter torony mellett – közölte a RepTár.

A tájékoztatás szerint a gépet két részletben szállítják át a RepTárba az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázisról, a régi repülőmúzeum területéről – ahol 2016 őszéig volt látható -, majd az új helyén tervezik felújítani.

A Li-2T típusú gépet 1952-57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került HA-LIS lajstromjelzéssel. 1964-es selejtezését követően a pécsi vidámparkban állították ki, ahonnan a Szolnoki Repülőmúzeumba került 2006-ban. Szolnokon visszakapta eredeti katonai zöld festését és 301-es oldalszámát – olvasható a közleményben.

Mint felidézik, a Li-2 az amerikai DC-3 szállító repülőgép licenc alapján gyártott szovjet változata volt. A Douglas gyár alsószárnyas, kétmotoros repülőgépének gyártási jogát 1936-ban sikerült megszereznie a Szovjetuniónak. Az első gépek PSz-84 típusjelzéssel (Passzazsirszkij Szamoljot = utasszállító repülőgép, 84 = repülőgépgyár száma) Borisz Pavlovics Liszunov vezetésével készültek el, majd 1939-től a sorozatgyártásuk is elkezdődött. 1940-ben az Aeroflot, a szovjet polgári repülés alkalmazta a típust, amely 1942-ben kapta meg a Li-2 típusnevet. A második világháború kitörésétől katonai feladatokra használták, egyebek között desszantegységek szállítására, utánpótlások célba juttatására. Az alapvetően nem harci gépnek tervezett repülőgépnek volt felfegyverzett változata is.

A közlemény szerint a PSz-84/Li-2 típust csaknem húsz évig gyártották. A szocialista országok többsége rendszerbe állította, Magyarországon 31 darab Li-2 volt. Hazánkban a háború után megalakult Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt. pilótái repülték az első gépeket, amelyek 1946 augusztusi érkezésüket követően magyar lajstromjelzést kaptak. 1946. október 15-én szálltak fel az első belföldi járatok, egy évvel később már nemzetközi légiforgalomban is részt vettek. Tizenöt éven keresztül voltak megbízható gépei a magyar polgári légiforgalomnak. Az utolsó Li-2-est a MALÉV flotta búcsúztatta el 1961-ben.

A Magyar Néphadseregben 1949-ben redszeresítették azt a típust, amelyet Tevének neveztek el. A nagyközönségnek az 1951-es díszszemlén mutatkozott be és 1975-ig szolgált a magyar légierőben – szerepel a RepTár közleményében.

The post Újabb repülőgéppel bővül a szolnoki RepTár flottája appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Morawiecki: Lengyelország védeni fogja az európát

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 08:35
A lengyel-fehérorosz határon fennálló helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti, Lengyelország az európai uniós és NATO-partnerekkel együtt védeni fogja az európai békét – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A miniszterelnök az előző napi, a határ fehérorosz oldaláról végrehajtott tömeges határsértési kísérletre reagált a bejegyzéssel. A lengyel határ védelmét nemzeti érdeknek nevezte, egyúttal aláhúzta: jelenleg az egész Európai Unió (EU) stabilitását és biztonságát éri fenyegetés. “Nem hagyjuk magunkat megrémíteni, Lengyelország az EU- és NATO-partnerekkel együtt védeni fogja az európai békét” – olvasható a bejegyzésben.

Korábbi kormányzati közlések szerint a határt jelenleg a határőrség mellett mintegy 12 ezer katona védi, valamint rendőrök és az önkéntes területvédelmi erők hétfőn mozgósított alakulatai. A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller szerint a kormány folyamatosan kapcsolatban van az EU határvédelmi ügynökségével (Frontex).

Morawiecki kedd hajnalban a nemzetvédelmi miniszterrel, Mariusz Blaszczakkal együtt Kuznica Bialostocka határátkelő közelében a határőrökkel és az őket támogató katonákkal találkozott. A határátkelő közelében a migránsok hétfő este sátortáborokat vertek az aznapi sikertelen tömeges határsértési kísérletek után. A lengyel katonákhoz intézett beszédében Morawiecki megállapította: a fehérorosz rezsim a hibrid háború új módszereit alkalmazza, a migránsokat “élő pajzsként” használja. Felidézte: Varsó több humanitárius konvojt indított Fehéroroszországba a migránsok megsegítésére, Minszk azonban ezeket nem engedte be. Aláhúzta: az állami szuverenitás mértéke az, mennyire képes megvédeni határait, és professzionálisnak nevezte a lengyel határvédelmet.

A lengyel kormányszóvivő kedd reggel közölte: éjjel a lengyel-fehérorosz határon csak egyéni határsértési kísérleteket regisztráltak, nagyobb incidensre nem került sor.

Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője nagyon feszültnek minősítette a helyzetet. Szerinte a határ mentén hétfőtől több helyen is táborozó három-ötezer migránshoz további csoportok csatlakozhatnak, s a Fehéroroszország belterületéről átirányított külföldiek felhasználásával Minszk a lengyel határ tartós destabilizációjára törekedhet.

A lengyel oktatásügyi miniszter, Przemyslaw Czarnek kedd délelőtt bejelentette: a határmenti járásokban az iskolaigazgatók dönthetnek arról, hogy a gyermekek biztonságérzete érdekében áttérnek-e távoktatásra.

A határon fennálló helyzetről kedd délelőtt újra tanácskozott az Andrzej Duda kezdeményezésére hétfőn összehívott válságstáb. Az elnök ezt követően elmondta: a határon táborozó migránsok elsősorban fiatal férfiak, s a fehérorosz fegyveresek akadályozzák meg őket abban, hogy (Fehéroroszország irányában) elhagyják a térséget.

Beszámolt arról, hogy a helyzetről egyeztetett a szövetséges államok vezetőivel. A NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel kedden folytatott telefonbeszélgetése során megállapodtak, hogy “forródrót-kapcsolatban” maradnak – közölte. Határai védelmével Lengyelország megvalósítja az uniós kötelességvállalásait is – húzta alá.

Délután a kormány tagjai a szejm rendkívüli ülésén is beszámolnak a lengyel-fehérorosz határon történtekről.

The post Morawiecki: Lengyelország védeni fogja az európát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Enyhítette a büntetések egy részét a másodfokú bíróság a pécsi egyetemi vesztegetés ügyében

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 07:35
Tizenegy vádlott esetében enyhítette a korábban kiszabott büntetést a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden, köztük az elsőrendű vádlottét is – közölte a táblabíróság szóvivője.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy a jogerős határozatban az ítélőtábla az egyetem volt gazdasági igazgatóját – az elsőrendű vádlottat – vesztegetés elfogadása, folytatólagosan elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte, ezzel három évvel csökkentette az első fokon eljáró Győri Törvényszék büntetési tételét.

Az ügy további 26 vádlottja közül első fokon még három vádlottat ítéltek szabadságvesztésre, mindegyikük büntetését két évvel csökkentette a táblabíróság. A Győri Törvényszék korábban 11 vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, közülük 7 vádlott esetében csökkentette a próbaidő mértékét a táblabíróság.

Mindezeken túl az elsőfokú ítéletet helybenhagyta a Győri Ítélőtábla. Az eljárásban első fokon a bíróság további hét vádlottat megrovásban részesített, öt vádlottat pedig felmentett.

Az egyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2010 tavaszán indított nyomozást, mert a gyanú szerint az érintettek bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott egy nehéz gazdasági helyzetben lévő közintézménynél kezdte meg gazdasági igazgatóként a munkáját. Helyettesével közösen az volt a szándékuk, hogy változtatnak a nehéz helyzeten, de nem állt rendelkezésükre a szükséges szakértelem és megfelelő számú ember, így külső szakmai segítséget vettek igénybe.

A gazdasági vezető közben úgy döntött, egyes beosztottjait és saját magát is havonta pluszjövedelemhez juttatja, hogy megoldja a rendszeresen végzett túlórák és esetenként a munkakörön kívüli feladatok javadalmazását. Ennek érdekében szerződést kötött több vádlottal és az általuk megjelölt, érdekeltségi körükbe tartozó társaságokkal.

A szerződések több esetben valótlanok voltak, nem a dátumozásuk szerinti időpontban készültek, és a szerződés tárgya sem fedte a valóságot.

A szerződésben vállalt feladatát a tized- és a tizenegyedrendű vádlott kivételével egyik megbízott sem látta el maradéktalanul, mégis megtörténtek a kifizetések.

Az ügyészség tizennégy embert vádolt vesztegetéssel. A vádpont szerint az egyetem által lefolytatott közbeszerzési eljárásokban az egyetem alkalmazottjai jogtalanul juttattak beszállító vállalkozásokat olyan többletinformációkhoz – egyebek mellett a beszerzés tárgyával, értékével, idejével kapcsolatban -, amelyekkel a szállítók a konkurens vállalkozásokhoz képest előnyre tettek szert, mert olcsóbb árajánlatot adtak.

Ezért cserébe a teljesített beszerzések arányában pénzt fizettek az egyetem dolgozóinak, akik több millió forintot vettek így át, ezzel az egyes vádlottak esetenként magánokirat-, illetve közokirat-hamisítást, költségvetési csalást, valamint befolyással üzérkedést is megvalósítottak.

Az ítélőtábla szerint a törvényszék a vád tárgyává tett bűncselekmények alapjául szolgáló tényállást helyesen állapította meg és a bűncselekményeket helyesen minősítette.

Nem tartotta alaposnak a másodfokú bíróság az ügyész súlyosítás iránti fellebbezését, ugyanakkor helyt adott a vádlottak és védőik enyhítés iránti fellebbezésének, mert a cselekmény elkövetése óta jelentős idő telt és ez nem róható a vádlottak terhére.

A tárgyalás 2012-ben kezdődött a Pécsi Törvényszéken, amelynek bírái akkor elfogultságukról nyilatkoztak, ezért a Pécsi Törvényszéknek nem maradt olyan tanácsa, amely az egyetem oktatóival fennálló munkakapcsolat miatt tárgyilagosan tudott volna eljárni.

Ezután került az ügy a Győri Törvényszékre, ahol 2016-ban határozatban szüntették meg a pert, mert az ügyészség nem tett eleget egy felhívásnak. A Győri Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte a határozatot, így a tárgyalás újraindult.

A megismételt eljárásban első fokon 2019. május 17-én hozott határozatot a Győri Törvényszék.

The post Enyhítette a büntetések egy részét a másodfokú bíróság a pécsi egyetemi vesztegetés ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehéroroszorszá hergeli, de közben óva inti minden provokációtól Lengyelországot

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 06:35
Fehéroroszország kedden óva intette Lengyelországot minden provokációtól a két ország közötti határon, ahol az Európai Unióba (EU) igyekvő menekültek ezrei gyűltek össze, és ahol nagyarányú katonai jelenléttel kell szembenézniük.

Minszk és Varsó hetek óta vitában áll egymással a migráció kérdésében, mivel az EU azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy ő szervezte meg a bevándorlók és menekültek áradatának érkezését, megtorlásul az országával szemben az ellenzék elleni brutális fellépés miatt elrendelt európai szankciókra.

Fehéroroszország, amely tagadja a vádakat, kedden egy külügyminisztériumi nyilatkozatban “előre” figyelmeztette a lengyel felet, hogy “ne folyamodjon semmilyen provokációhoz” Fehéroroszországgal szemben “a migránsok elleni esetleges törvénytelen harci cselekmények igazolására”.

A tárca elítélte, hogy Varsó, úgymond, “régóta figyelmen kívül hagyja az objektív valóságot, és homokba dugja a fejét, ahelyett hogy megoldást találna súlyos problémákra”. Egyben a lengyelek szemére vetette, “tarthatatlan kísérleteket” tesz arra, hogy “Fehéroroszországra hárítsa a felelősséget” a határon kialakult migrációs válságért.

A fehérorosz védelmi minisztérium szintén nyilatkozatban foglalkozott a kialakult válsághelyzettel, félresöpörve abban Varsó “alaptalan és megalapozatlan” vádjait a felelősségről, és azzal vádolta meg Lengyelországot, hogy szándékosan kelt feszültséget. Minszk szerint a lengyel védelmi minisztérium nem törekszik a kérdés konstruktív megoldására, és szándékosan politikai szintre emeli a jelenlegi konfliktushelyzetet. A Belta állami ügynökség által idézett Ivan Kubrakov fehérorosz belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a főként a Közel-Keletről érkező migránsok “legálisan” tartózkodnak Fehéroroszország területén, és “semmilyen törvénysértést” nem követtek el.

Hétfő óta migránsok ezrei gyülekeznek a fehérorosz-lengyel határon abban a reményben, hogy bejuthatnak az EU-ba. A hetek óta tartó illegális határátlépések elszaporodása miatt aggódó Varsó nagy létszámú katonai erőt vetett be. A minszki tájékoztatás szerint hétfő este a varsói fehérorosz nagykövetség védelmi attaséja, Aljakszej Bortnyik a minszki védelmi minisztérium képviselőivel tárgyalt arról az esetről, amelyben Varsó szerint fehérorosz katonák megsértették a lengyel határt, továbbá azokról a vádakról, amelyek szerint érintettek a migrációs válságban.

A külügyi tárca szerint a lengyelek nem mutattak be objektív bizonyítékot állításuk megalapozottságára. Ugyanakkor jelentős katonai tevékenységnek és a kétoldalú megállapodások megsértésének minősítette a több ezer lengyel katona határra vezénylését, mert arról Fehéroroszország, úgymond, nem kapott értesítést.

The post Fehéroroszorszá hergeli, de közben óva inti minden provokációtól Lengyelországot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenhat év fegyházat kaphat a kislányát szexuálisan bántalmazó férfi

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 05:35
Tizenhat év fegyházat kért az ügyészség egy kislányát szexuálisan bántalmazó Fejér megyei férfira, aki korábban hasonló bűncselekményt követett már el.

A Fejér Megyei Főügyészség azt közölte, hogy kérték a bíróságtól a férfi kizárását a feltételes szabadságra bocsátásból, szülői felügyeleti joga megszüntetését mindhárom gyermekénél és eltiltását minden olyan foglalkozástól, ahol 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi, valamint indítványozták letartóztatásának fenntartását.

Az ügyészség többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette, továbbá kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat. A vádlott 2020 októbere és 2021 február 14-e között többször szexuális cselekményt végzett a lányával egy Fejér megyei településen. A vádirat szerint a férfi 2012-ben élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, egy lány- és két fiúgyermekük született. A férfi bántalmazta élettársát, a nő ezért többször elköltözött.

A vádlott, kihasználva élettársa munkavégzés miatti távollétét, valamint azt, hogy a hétéves lányuk betegség miatt többször nem ment iskolába, többször szexuális cselekményt végzett vele a másik két kiskorú gyermeke jelenlétében. A férfi a fiait azzal fenyegette meg, ha elmondják valakinek a történteket, megveri őket.

A nő 2021. február 14-én este élelmiszert vásárolt, mialatt a vádlott otthon tartózkodott a három gyermekkel. A férfi a bejárati ajtót kulcsra zárta, majd a lányával a másik két kiskorú jelenlétében szexuális cselekményt végzett. A hazaérkező élettársa az ablakon benézve észlelte a cselekményt, a férfit felelősségre vonta, aki távozott otthonról. A rendőrség a férfival szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, majd elfogta.

A vádlott cselekményének következtében a gyermekeknél érzelmi traumára utaló jelek mutatkoztak, amelyek súlyos hatással lehetnek a későbbi fejlődésükre. A vádlott a két fiúnál a kiskorúak felügyeletéből adódó kötelezettségét súlyosan megszegte, mindkét kiskorú értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

The post Tizenhat év fegyházat kaphat a kislányát szexuálisan bántalmazó férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Von der Leyen: Elfogadhatatlan, hogy a fehérorosz vezetés céljai elérésére használja fel a migránsokat

Biztonságpiac - Wed, 11/10/2021 - 04:35
Elfogadhatatlan, hogy a fehérorosz vezetés politikai céljai elérésére használja fel a migránsokat — nyilatkozta Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Fehéroroszországnak fel kell hagynia az emberi életek veszélyeztetésével – fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondta, hogy beszélt a lengyel, a litván és a lett kormányfővel, akiket az Európai Unió teljes szolidaritásáról biztosított. Von der Leyen felszólította a tagállamokat a fehérorosz hatóságokkal szembeni kiterjesztett szankciórendszer jóváhagyására is.

Tájékoztatott arról, hogy Margarítisz Szkínász európai értékekért felelős uniós biztos, a bizottság alelnöke és Josep Borrell, az EU kül – és biztonságpolitikáért felelős főképviselője társaságában a küldő- és a tranzitországokba utazik a héten. A bizottság képviselői fel kívánják hívni a helyi vezetők figyelmét: tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy állampolgáriakat ne téveszthesse meg a fehérorosz vezetés.

A bizottság emellett meg fogja vizsgálni, miként lehet szankcionálni azokat a harmadik országbeli légitársaságokat, amelyek aktívan részt vesznek az emberkereskedelemben.

A testület továbbá az ENSZ-szel és szakosított szervezeteivel közösen feltérképezi, hogyan lehet megelőzni a humanitárius válság kialakulását, és biztosítani azt, hogy a migránsok a nemzeti hatóságok támogatásával biztonságosan visszakerülhessenek származási országukba – mondta Ursula Von der Leyen,

The post Von der Leyen: Elfogadhatatlan, hogy a fehérorosz vezetés céljai elérésére használja fel a migránsokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vonattal vágatta le a lábát, felfüggesztett börtönre ítélték csalásért

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 16:10
Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki biztosításokon kívánt meggazdagodni, s ennek érdekében levágatta a lábát egy vonattal 2014 nyarán.

A Fővárosi Törvényszékhez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, hogy a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásban és hamis magánokirat felhasználásában találták bűnösnek.

Az ítélet szerint a vádlott 2013 novembere és 2014 februárja között több magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött különböző biztosítótársaságoknál azért, hogy “önmagának egy későbbi időpontban sérülést okozva a biztosítási összegeket felvehesse”.

Mint közölték, 2014. július 30-án egy vidéki vasútállomáson az indító jelzés után szándékosan bemászott egy éppen induló vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, így az induló vonat kerekei átmentek a lábán.

Lábai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy azokat térdtől lefelé amputálni kellett. A vádlott felesége 2014. augusztus 1-én “a káreseményt bejelentette” a biztosítóknak, amelyek többsége csalás gyanúja miatt nem teljesített a kifizetést. A bűncselekménnyel veszélyeztetett kárérték közel hatszázmillió forint – ismertette a törvényszék.

Kitértek arra is, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy a csalások – mint írták – “kísérleti szakban maradtak”.

Azt is figyelembe vették, hogy bár a balesetet a terhelt idézte elő, de “cselekményével a saját mindennapi életvitelét is megnehezítette”, ugyanakkor súlyosító körülményként értékelték a halmazati elkövetést.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a fellebbezésre.

The post Vonattal vágatta le a lábát, felfüggesztett börtönre ítélték csalásért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két járőrhajót adott az Egyesült Államok Ukrajnának

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 12:10
Útnak indult az Egyesült Államokból Ukrajnába az a két járőrhajó, amelyeket Washington adott Kijevnek a katonai segítségnyújtás részeként – közölte az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége.

Az “Island” osztályú hajók az egyesült államokbeli Baltimore-ból indultak el, és a dél-ukrajnai Odesszában fognak kikötni. A közlemény szerint a hajók részét képezik annak a 2,5 milliárd dollár értékű katonai segítségnek, amelyet az Egyesült Államok 2014 óta eddig nyújtott Ukrajnának. Az amerikai külképviselet megjegyezte, hogy a hajók növelik az ukrán haditengerészet és a NATO-erők kompatibilitását.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy szeptember 7-én ukrán haditengerészek érkeztek az Egyesült Államokba, hogy kiképzésen vegyenek részt ezeken a hajókon. Okszana Markarova, Ukrajna egyesült államokbeli nagykövete október 22-én a Facebookon azt írta, hogy várhatóan novemberben három ilyen típusú járőrhajó érkezik Ukrajnába.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember eleji egyesült államokbeli látogatása alatt született megállapodás arról, hogy Ukrajna – a már korábban egyeztetett 250 millió dolláros segítségen felül – további 60 millió dollár értékben kap kiegészítő katonai támogatást az amerikai kormánytól egyebek között “a határai mentén jelentősen megnövekedett orosz katonai tevékenység, a kelet-ukrajnai tűzszünet megsértése és egyéb provokációk miatt”. A két ország védelmi minisztere erről Washingtonban írt alá dokumentumot, amelyben újabb Javelin páncéltörő rakéták szállítása is szerepel. Októberben két – fegyvereket és orvosi felszereléseket tartalmazó – szállítmány érkezett meg Ukrajnába ennek a kiegészítő támogatásnak a részeként.

Moszkvában ugyanakkor nem nézik jó szemmel, hogy a Nyugat fegyverekkel és katonai eszközökkel látja el Ukrajnát. A múlt hónap végén Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő egy tájékoztatóján kijelentette: az Ukrajnába érkező fegyverek és hadfelszerelés, valamint az ország területén a NATO-tagállamok által létrehozott kiképzőközpontok erősítik Kijevnek azt a meggyőződését, hogy lehetséges az erőszakos megoldás a Donyec-medencében. “Felszólítjuk a nyugati fővárosokat, amelyek fegyvert pumpálnak Ukrajnába – elsősorban Washingtont, de Berlint és Párizst is, mint a normandiai formátum tagjait -, hogy hagyjanak fel az ország militarizálásának ösztönzésével, és befolyásukat arra használják, hogy Kijevet politikai és diplomáciai eszközökkel tereljék vissza arra az útra, amely a Donyec-medencei tartós békéhez vezet” – hangoztatta az orosz külügyi szóvivő.

Ezt megelőzően Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője mondta újságíróknak, hogy destabilizálódáshoz vezethet a Donyec-medencében, ha Törökország csapásmérő drónokat szállít Ukrajnának. Zelenszkij – miután az ukrán hadsereg először vetett be török gyártmányú, Bayraktar típusú csapásmérő drónt a Donyec-medencei konfliktusövezetben – válaszul kijelentette, hogy Ukrajna csak védelmi célokra használja ezeket a pilóta nélküli repülőgépeket.

The post Két járőrhajót adott az Egyesült Államok Ukrajnának appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Uniós szóvivő: Lengyelországnak igényelnie kellene az uniós hatóságok segítségét a migráció kezelésében

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 08:35
Lengyelországnak igényelnie kellene az uniós hatóságok segítségét a Fehéroroszországgal közös keleti határon kialakult migrációs helyzetre tekintettel – jelentette ki Adalbert Janz, az Európai Bizottság belügyekben illetékes szóvivője.

Mint mondta, az Aljakszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim, a menekültek kihasználásával “kétségbeesett” kísérleteket tesz az Európai Unió destabilizálására, amelynek következtében ismét több száz illegális bevándorló gyűlt össze a fehérorosz-lengyel határon.

“A legfontosabb feladat most az, hogy hatékonyan védjük meg a határainkat, olyan uniós értékeken alapuló eszközökkel, amelyek méltányosak és humánusak az érintettekre nézve” – emelte ki.

Hozzátette: közös uniós határt, csakis közös eszközökkel lehet a legjobban védeni, ehhez az uniós hatóságok – a Frontex határvédelmi ügynökség, az EASO menekültügyi és az Europol bűnüldözési hivatalok – nyújthatnak segítséget.

A szóvivő szerint ezek a hatóságok segítenek a menekültek nyilvántartásba vételében, a menedékkérelmek feldolgozásában, és erősítik az embercsempészet elleni küzdelmet. Lengyelországnak először is hivatalosan kérnie kell ezt a segítséget, ahogyan azt a bizottság korábban is szorgalmazta – tette hozzá.

Dana Spinant bizottsági vezető szóvivő nyomatékosította: az Európai Unió nem finanszíroz se falakat, se szögesdrót-kerítéseket, helyettük inkább a határok védelméhez kapcsolódó felszereléseket és kapacitások megerősítését támogatja pénzügyileg.

Peter Stano uniós külügyi szóvivő arról tájékoztatott, hogy az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanácsban, már tárgyalások folynak arról, hogy sürgősen módosítani kell a már folyamatban lévő szankciókat az elnyomó minszki vezetés ellen, úgy hogy azok már az aktuális hibrid fenyegetésekre válaszoljanak.

The post Uniós szóvivő: Lengyelországnak igényelnie kellene az uniós hatóságok segítségét a migráció kezelésében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az izraeli hadsereg törvényen kívülinek minősített hat palesztin jogvédő csoportot

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 07:35
Az izraeli hadsereg hivatalosan törvényen kívülinek minősítette vasárnap azt a hat palesztin jogvédő csoportot, amelyeket Beni Ganz védelmi miniszter októberben már terrorszervezetnek nyilvánított – jelentette a The Times of Israel.

A katonai jogban a törvényen kívüliség felel meg a terrorszervezetté nyilvánításnak.

Izrael fenntartja, hogy a hat megbélyegzett civil szervezet a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) erőszakos múlttal rendelkező egyik kisebb frakcióját, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szolgálta, bár ezt az érintett csoportok cáfolják. Ganz lépését számos izraeli és nemzetközi bírálat érte.

Annak, hogy a múlt hónapban Ganz a Terrorelhárítási Iroda döntése alapján terrorista szervezeteknek nyilvánította őket, eddig viszonylag csekély közvetlen hatása volt, tovább működhettek törvényes keretek között, mert Ciszjordániában és így hivatalosan Izrael joghatóságán kívül tevékenykednek.

Mostantól viszont Izrael hivatalosan eljárhat a hat palesztin szervezet, a Bisan Kutatási és Fejlesztési Központ, a palesztin bebörtönzötteket támogató Addameer emberi jogi csoport, a Palesztin-Nemzetközi Védelem a Gyermekekért, a palesztin területeken történt jogsértéseket dokumentáló Al-Hak, a Palesztin Női Bizottságok Uniója és a Mezőgazdasági Munkabizottságok Uniója ellen.

Az 1967-ben elfoglalt területek katonai közigazgatását végző izraeli katonai parancsnokság vezetője hivatalos jogi felhatalmazással rendelkezik a Jordániától elfoglalt Ciszjordánia felett, és döntése alapján már bezárhatják a civil csoportok irodáit, és letartóztathatják tagjaikat.

A hadsereg illetékesének indoklása szerint bőséges, változatos és megbízható információkkal rendelkezett arról, hogy a PFLP nevű palesztin terrorcsoport egyik szárnyát képviselték.

Korábban a Háárec című újságnak egy meg nem nevezett biztonsági tisztségviselő azt mondta, hogy legfőképp azért minősítették terrorszervezetté e palesztin civil csoportokat, hogy ezzel megakadályozzák adománygyűjtésüket.

Izrael az elmúlt hetekben az Egyesült Államok kormányával is konfliktusba került a döntés miatt, ugyanis Washington azt állította, hogy nem értesítették előzetesen a lépésről.

The post Az izraeli hadsereg törvényen kívülinek minősített hat palesztin jogvédő csoportot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz barátaink három-négyezer migránst engedtek a lengyel barátaink határához

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 06:35
Három-négyezer menekült tartózkodik jelenleg a lengyel határ fehérorosz oldalán, a nap folyamán több csoportos határsértési kísérletet sikerült meghiúsítani, a helyzet további kiéleződése várható – közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje szervezett módon irányítja a lengyel határhoz a menekültek csoportjait – foglalta össze a legújabb történéseket Müller az Andrzej Duda elnök, Mateusz Morawiecki kormányfő és az illetékes miniszterek tanácskozását követő sajtóértekezleten.

A tanácskozást, valamint a válságstáb ezt megelőző ülését amiatt hívták össze, hogy hétfőn megkezdődött a Fehéroroszország felől érkező illegális bevándorlók nagy csoportjának erőszakos behatolási kísérlete lengyel területre. Müller beszámolója szerint a lengyel határőrség és az őt támogató katonák és rendőrök egyelőre meghiúsították ezt a kísérletet.

Közvetlenül a lengyel határnál jelenleg három-négyezer nyomorult tartózkodik, emellett a lengyel titkosszolgálatok információi szerint Fehéroroszországon belül legalább tíz-húszezer további illegális bevándorló készül a határ átlépésére, közben Minszk folyamatosan újabb migránscsoportok szállítását szervezi az arab országokból – mondta el a szóvivő.

Bejelentette, hogy megnövelik a lengyel-fehérorosz határszakaszt védő határőrök, katonák és rendőrök létszámát. Jelenleg a határőröket mintegy tízezer katona támogatja.

A lengyel közszolgálati televízióban közzétett, drónokkal készített videofelvételek szerint a menekültek alkonyatkor sátrakat vertek és tüzeket raktak a határon. Láthatók a felvételeken drótkerítést átvágó illegális bevándorlók is, akikkel szemben a határőrök könnygázt alkalmaznak.

Az illegális menekülteket kísérő fehérorosz fegyveresek részéről a határon számos provokációra került már sor – mondta Müller. A közeljövőben az ilyen cselekmények eszkalálódása várható, fegyverhasználatra is sor kerülhet – jelentette ki. Szólt arról is, hogy a lengyel fél “csak végső esetben folyamodna fegyverhasználathoz”.

Közölte továbbá: a helyzetről hétfő este a lengyel kormányfő telefonon egyeztet lett és litván hivatali partnerével.

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Pawel Soloch, a lengyel államfői hivatalon belül működő nemzetbiztonsági iroda főnöke elmondta: az elnök és a kormányfő a jelenlegi válság különféle megoldásait fontolgatják, folyamatosan kapcsolatban vannak az európai uniós és a NATO-partnerekkel. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Minszk ellen újabb szankciókat vessenek ki.

Elmondta, hogy Duda a litván és a georgiai elnökkel konzultált a helyzetről, és meg fogja vitatni az ügyet Zuzana Caputová szlovák államfővel is. A lengyel elnök hétfőn indult volna szlovákiai látogatásra, a legújabb fejlemények miatt viszont módosították a programját, lerövidítve látogatását.

The post Fehérorosz barátaink három-négyezer migránst engedtek a lengyel barátaink határához appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Késsel támadt rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 05:35
Késsel támadt rendőrökre egy férfi hétfőn a dél-franciaországi Cannes egyik rendőrőrse előtt, azt állítva, hogy a “próféta nevében” cselekszik. A támadóra a rendőrök rálőttek, életveszélyes állapotban kórházban szállították – közölte a rendőrség, amely nem zárta ki, hogy terrortámadás történt, de egyelőre nem erősítette meg.

“Szerencsére nem sérült meg a késes támadás áldozatául esett rendőr, mert golyóálló mellényt viselt” – írta a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter.

A támadó reggel fél 7-kor jelent meg az egyik cannes-i rendőrőrs előtt, kinyitotta az egyik ott parkoló rendőrautó ajtaját, amelyben négy járőrözésre induló rendőr ült. Az elkövető úgy tett, mint aki információt akar kérni a rendőröktől, majd a vezető ülésen ülő rendőrnőt a mellkasán megpróbálta megszúrni, de a golyóálló mellénynek köszönhetően a nő nem sérült meg. A támadó ekkor átsietett a gépkocsi másik oldalára, hogy az anyóülésen ülő másik rendőrnőt próbálja megtámadni. Addigra a hátsó ülésen ülő egyik rendőr elővette a szolgálati fegyverét, és három lövéssel ártalmatlanította a támadót, akit életveszélyes állapotban kórházba szállítottak.

Az ügyben egyelőre a nizzai bűnügyi rendőrség végzi a vizsgálatot, a terrorelhárítási ügyészség közelről figyeli a nyomozást, de egyelőre nem vette át az ügyet. A támadás módja, célpontja, és a támadó által mondottak miatt a rendőrség valószínűsíti a terrortámadást, de a hatóságok ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

A rendőrég tájékoztatása szerint az elkövető egy 37 éves algériai állampolgár. Legálisan tartózkodott Franciaországban. A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy olaszországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik, 2020. februárban a nizzai repülőtéren lépett be Franciaországba. Nem volt dolga még a rendőrséggel, iszlamistaként nem ismert, a titkosszolgálatok nem vették nyilvántartásba.

A belügyminiszter jelezte, hogy még ma a helyszínre utazik, hogy kifejezze a támogatását a rendőrök és Cannes városa iránt.

Emmanuel Macron 2017-es megválasztása óta 17 iszlamista merénylet történt Franciaországban. A legutóbbi 2021. április 23-án, amikor a Párizshoz közeli Rambouillet rendőrőrsén egy 36 éves tunéziai állampolgár halálosan megsebesített egy rendőrségi alkalmazottat. A hatóságok adatai szerint az elmúlt négy évben 36 támadást hiúsítottak meg, ebből idén hármat.

The post Késsel támadt rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izraelben nagy hatótávolságú fenyegetéseket észlelő rakétaérzékelő rendszer tesztelését kezdték meg

Biztonságpiac - Tue, 11/09/2021 - 04:33
Izraelben egy új, nagy hatótávolságokról indított rakétákat érzékelő rendszer tesztelését kezdték meg, amely nagy magasságokban lebegő hatalmas, Zeppelin-szerű léggömbök segítségével észleli a fenyegetéseket – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az izraeli védelmi minisztérium a világ egyik legnagyobb ilyen típusú rendszerén dolgozik, melyet közösen fejleszt az állami tulajdonban lévő Israel Aerospace Industries leányvállalata és a TCOM amerikai cég.

Az új légvédelmi rendszert az ország északi részére kívánják majd telepíteni, és jelentős eleme lesz az államhatárok védelmének. A hatalmas csepphez is hasonlítható szerkezetet héberül “tal samaimnak“, vagyis “égi harmatnak” nevezték el.

“Az észlelési képességekkel és a többrétegű védelmi rendszerrel Izrael megőrzi előnyét a térségben, és ezzel lehetővé válik számára a biztonsága fenntartásához szükséges hadműveleti mozgástér” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter szerdán az új hadieszközről.

“Az elmúlt évben számos sikeres kísérlettel igazoltuk, hogy izraeli többszintű védelmi rendszere képes megbirkózni a súlyos fenyegetésekkel, beleértve a cirkáló rakétákat is”- mondta a lapnak Móse Mapat, a védelmi minisztérium fejlesztési osztályán a fegyverzetfejlesztési részleg irányítója.

Izrael az elmúlt években számos lépést tett az egyenként is hatalmas rakétaarzenálokkal rendelkező Irán, a libanoni síita Hezbollah militáns csoport, és a gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet felől érkező potenciális fenyegetések ellen.

A legutóbbi, májusi Falak őrzője hadművelet idején a Hamász rakéták tömegét zúdította Tel-Avivra, hogy megpróbálja kijátszani Izrael rövid hatótávolságú rakéták elleni Vaskupola védelmi rendszerét, de az ellenrakéták az útnak indított lövedékek mintegy kilencven százalékát a levegőben megsemmisítették.

Izrael több száz légicsapást hajtott végre a Hamász és más iszlamista szervezetek célpontjai ellen. A harcokban az ENSZ szerint több mint 250 palesztin, köztük 129 civil halt meg. Az izraeli oldalon 13-an vesztették életüket.

The post Izraelben nagy hatótávolságú fenyegetéseket észlelő rakétaérzékelő rendszer tesztelését kezdték meg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Spirit FM: Beszóló Ónody-Molnár Dórával - Amerikáról (2021. június 1.)

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Mon, 11/08/2021 - 23:51

2021. június 1-jén a Spirit FM "Beszóló" műsorában Ónody-Molnár Dóra stúdióvendége voltam, ahol két órán keresztül az Amerikai Egyesült Államokról beszéltünk. Szóba került a Biden-adminisztráció bel- és külpolitikája, a társdalmi-gazdasági helyzet, a magyar-amerikai kapcsolatok és az Amerika és Kína közötti versengés is. A műsorba telefonkapcsolaton keresztül bekapcsolódott Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter és washingtoni nagykövet, Seres László újságíró, Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, korábbi külügyi államtitkár és Nagy Gábor, a HVG külpolitikai újságírója is.

A szerintem igen érdekfeszítőre sikerült adás meghallgatható az alábbi linken:
Spirit FM: Beszóló Ónody-Molnár Dórával - Amerika


Categories: Biztonságpolitika

Nyolc hét letöltendő a rasszista futballszurkolónak

Biztonságpiac - Mon, 11/08/2021 - 16:35
Nyolc hét börtönbüntetést kapott az a Chelsea-szurkoló, aki a szintén londoni Premier League-csapat, a Tottenham Hotspur híveinek címezve antiszemita és rasszista üzeneteket tett közzé a közösségi oldalakon.

A Sky Sports pénteki beszámolója szerint a 21 éves futballdrukker beismerte, hogy ő volt a szerzője a sértő üzeneteknek, amelyeket 2020. szeptember 29. és 2021. február 5. között küldözgetett, de a tárgyalás során azt állította, hogy “komikus tweeteket” váltott barátaival.

Magyarázatát azonban nem fogadták el és a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a szurkolót, aki koncentrációs táborokkal kapcsolatos és náci karlendítéses üdvözleteket tartalmazó képeket is feltett Twitter-oldalára. A büntetését megalapozó üzenetek egyike így szólt: “A Spurs úton van Auschwitz felé”.

The post Nyolc hét letöltendő a rasszista futballszurkolónak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

180 fokos fordulat: Weber szerint támogatni kell EU-s pénzzel a lengyel határkerítés felépítését

Biztonságpiac - Mon, 11/08/2021 - 12:35
Támogatni kell európai uniós forrásokkal a közösség területére Fehéroroszország felől érkező illegális migráció feltartóztatását szolgáló lengyelországi határkerítés megépítését Manfred Weber szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak a fehérorosz rezsim által az EU felé generált migrációs hullámról elmondta: támogatja, hogy az EU pénzt adjon a közösség külső határának lengyel-fehérorosz szakaszán tervezett kerítésre.

Recep Tayyip Erdogan török államfő “zsarolási kísérleteit” a görög-török EU-s külső határon “csak akkor lehetett megállítani, amikor a határkerítés gyakorlatilag megakadályozta az illetéktelen átkelést. Ugyanez vonatkozik most a keleti határra is” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

A lengyel határkerítés kiépítésének támogatását sürgeti a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának migrációs ügyekért felelős vezetője, Thorsten Frei is. Az EU-nak mindent meg kell tennie, hogy támogassa Lengyelországot uniós külső határának védelmében, így szükség esetén a határkerítés megépítéséhez is támogatást kell nyújtania – mondta a frakcióvezető-helyettes a Welt am Sonntagnak.

Hozzátette: az is elengedhetetlen, hogy kidolgozzanak egy német-lengyel megállapodást, amelynek alapján vissza lehet fordítani a határon a Németországba Lengyelországból jogcím nélkül belépni szándékozó embereket.

“Az EU keleti külső határára nehezedő nyomás enyhül, amint világossá válik, hogy a Németországba vezető út nincs nyitva” – mondta a 16 évi kormányzás után ellenzéki szerepre készülő CDU/CSU politikusa.

A Welt am Sonntag összeállítása szerint az Aljakszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim igyekszik tovább növelni az EU-ba irányuló illegális migrációt. Ezt jelzik a minszki repülőtér menetrendi tervei, amelyek szerint a márciusig tartó téli időszakban hetente mintegy negyven járat érkezik majd Isztambulból, Damaszkuszból és Dubajból. Ez bő kétszeres növekedés a 2019/2020 telén regisztrált 17-hez képest – emelte ki a Welt am Sonntag, rámutatva, hogy erről a három repülőtérről érkezik Fehéroroszországba az EU-ba illetéktelenül bejutni próbáló emberek többsége.

Mint írták, német biztonsági körök becslése szerint naponta átlagosan 800-1000 ilyen ember érkezik repülővel a Közel-Keletről Minszkbe. A járatok száma hétről hétre ingadozik, és időnként egy-két járatot törölnek. Azonban hamarosan bekapcsolnak öt további fehéroroszországi repülőteret is a közel-keleti forgalomba. Ezeket a repülőtereket belföldiből nemzetközivé minősítik át. Az egyik ilyen a lengyel határtól mindössze húsz kilométerre fekvő Grodno repülőtere – mondták a Welt am Sonntag forrásai, hozzátéve, hogy a minszki rezsim orosz támogatással tevékenykedik, így nemcsak a Közel-Keletről, hanem Moszkvából is szállítanak embereket Fehéroroszországba.

Az EU és Fehéroroszország határán augusztusban bontakozott ki migrációs hullám. A fejlemény összefügg a fehérorosz ellenzéki mozgalmak elleni erőszak miatt bevezetett EU-s szankciókkal. Az Európai Bizottság államilag finanszírozott embercsempészetként jellemezte a határon kibontakozott folyamatokat legutóbbi jelentésében. A brüsszeli bizottság ismeretei szerint az EU-ba igyekvők fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok szervezésében jutnak el Fehéroroszországba.

Az első számú célpont Németország. A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség adatai szerint a január-júliusi időszakban csupán 26-an érkeztek Németországba illegálisan a Fehéroroszország-Lengyelország útvonalon. Augusztusban viszont már 474 ilyen jogcím nélküli belépést regisztráltak, szeptemberben 903-at, októberben pedig 5285-öt.

A legutóbbi nagy menekültügyi migrációs hullám idején, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba. Számuk 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken.

The post 180 fokos fordulat: Weber szerint támogatni kell EU-s pénzzel a lengyel határkerítés felépítését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU és a NATO is elítélte az iraki miniszterelnök rezidenciáját ért dróntámadást

Biztonságpiac - Mon, 11/08/2021 - 08:35
Az Európai Unió és a NATO is elítélte az iraki miniszterelnök bagdadi rezidenciája elleni támadást, amelyet robbanóanyaggal megrakott drónokkal követtek el ismeretlenek vasárnap hajnalban.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében leszögezte: mindenfajta erőszak elfogadhatatlan, és nem szabad megengedni, hogy a támadás aláássa az ország demokratikus folyamatát.

Hangsúlyozta, hogy a nyugalom megőrzése, a visszafogottság és a párbeszéd folytatása elengedhetetlen a múlt hónapban tartott választások utáni időszakban. A feleknek párbeszédet kell folytatniuk és párbeszédre törekedniük az ország előtt álló kihívások kezelésére, Irak és népe érdekében.

A főképviselő hangsúlyozta, a támadás elkövetőit felelősségre kell vonni, és hozzátette: az EU továbbra is támogatja az iraki népet a béke, a stabilitás és a jólét felé vezető úton.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Twitteren közzétett üzenetében szintén határozottan elítélte az iraki miniszterelnök elleni támadást, s közölte: a katonai szövetség támogatja az iraki védelmi és biztonsági intézményeket a terrorizmus elleni küzdelmükben, valamint ország függetlenségének és önállóságának megőrzésében.

A vasárnap hajnalban elkövetett bagdadi támadás során három drónt használtak, ebből kettőt a biztonsági erők elfogtak és megsemmisítettek, míg a harmadik drón eltalálta a rezidenciát. Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő sértetlenül élte túl a támadást.

The post Az EU és a NATO is elítélte az iraki miniszterelnök rezidenciáját ért dróntámadást appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.