Biztonságpolitika

Közleményük szerint a rendezvénysorozat december elsején, vasárnap 18 órakor a Budapest Ragtime Band koncertjével kezdődött, amelyet az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása követett a Campus téren.

Az adventi programsorozat a szombatokon folytatódik: december 7-én a Kaláka együttes lép fel. Majd 14-én a Szabadság, szerelem című színházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők Seres Péter rendezésében, 21-én pedig a Monarchia Szimfonikus Zenekar ad klasszikus karácsonyi koncertet.

Ezeken a napokon 13 órától a gyerekeké a terep, akiknek az aktív szórakoztatásáról a Kedvcsinálók Társulata gondoskodik. December 14-én és 21-én délután is érdemes útba ejteni a Ludovikát: egyik napon a Nefelejcs Bábszínház, másikon pedig a Bugócsiga Zenede interaktív gyerekkoncertje mulattatja majd a kicsiket – írta az NKE.

Az ingyenes programok helyszíne a Ludovika vívóterme.

Október közepén, egy héttel az Air Wolf Hunting 2019 néven a Mátrában megrendezett gyakorlat után, román kollégáikkal közösen gyakoroltak a Magyar Honvédség kutató-mentő szakszemélyzetei. A Cross Landing elnevezésű, évente ismétlődő, háromnapos gyakorlat hazai helyszíne idén a Dóc melletti lőtér volt. 

Magyarország és Románia 2002. október 17-én, Aradon írta alá azt az egyezményt, amely a két ország légierőinek együttműködését részletezi. Ez az egyezmény egy, a kutatás-mentésre vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvvel bővült, amelyet a magyar és a román fél 2004. szeptember 24-én, Szolnokon írt alá. Ez a kiegészítés teszi lehetővé, hogy a két ország katonai légijárművei szükség esetén egymás légterében kutató-mentő céllal, a határtól számított száz kilométeres mélységben tevékenykedjenek.

Ezt a tevékenységet a Magyar Honvédség és a román légierő, a Fortele Aeriene Románe helikoptereivel évente gyakorolják úgy, hogy egyik napon magyar, a másik napon román területen berendezett kárhelyszínen hajtanak végre feladatokat. A cél a békeidőszakban bajba került katonai légijárművek személyzetének felkutatása és mentése a vonatkozó eljárások és szabályzók alapján. A kutató-mentő szakszemélyzet tevékenységét a helyszínen ellenőrök kísérik figyelemmel és később értékelik a látottakat. (Mindkét fél saját ellenőrökkel dolgozik.) A helyszíni tevékenység mellett a gyakorlat célja a riasztási rendszer működésének ellenőrzése is.

Az idei Cross Landing gyakorlat magyarországi mozzanatában a következő helyzetet szimulálták. Október 15-én Dóc térségében, nappali körülmények között, egy Mi-24-es harci helikopter vészhelyzetet jelentett, majd a személyzet és a légiforgalmi irányítás között megszűnt a rádiókapcsolat. A sikertelen kapcsolatfelvételt követően a HungaroControl értesítette a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját. Mivel a helikopter a Dunától keletre tűnt el, az MH LVIK a keleti országrészért felelős szolnoki légi kutató-mentő szolgálatot riasztotta. A mentés mozzanataiba a kárhelyszínen kaptunk betekintést.

*

Dóc egy csendes település Szegedtől 20-25 kilométerre, északra. A honvédségi lőteret erdők szegélyezik, a terepet átszelő utakat mély, süppedős homok borítja. A nyílt terepen kialakított lőtér mellett, több kisebb tisztás is van. Az egyiket kiépített, de szemmel láthatóan régen nem használt árokrendszer szabdalja, a szélén egy egyszerű sínpár fut, rajta egy életnagyságú harckocsi makett. A céltárgyként szolgáló szerkezetet valaha drótkötélen vontatták a sínen.

Erre a tisztásra tart az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egyik Mi-24-es harci helikoptere, amellyel a gyakorlat forgatókönyve szerint megszakadt a rádiókapcsolat. A „szerencsétlenül járt légijármű” szerepe a 336-os oldalszámú harci helikopternek jutott; személyzete behelyezkedik a leszálláshoz, futót nyit, és finoman leteszi a sötétszürke forgószárnyast a terepre. A hajtóművek leállítása után a sérültek szerepét játszó katonák, akiken mű-sebek imitálják a sérüléseket, elhelyezkednek a helikopter mellett és távolabb, az egyik bokor tövében. Ezzel a szimulált kárhelyszín készen áll a kutató-mentő helikopterek érkezésére.

Bő fél órával azután, hogy a Mi-24-es földet ért, ismét forgószárny és faroklégcsavar zaját hallani. A 701-es oldalszámú kutató-mentő Mi-17-es először nagyobb magasságban repül át a terület felett – olyan magasságban, ahonnan a terep jól belátható és a kárhelyszín könnyebben megtalálható. A helikoptervezetők beazonosítják a helyszínt és egy nagy ívű jobb fordulóval behelyezkednek a leszálláshoz. A Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj Mi-17-esét irányító személyzet a terepet szegélyező bozótos és a Mi-24-es közé helyezkedik és a kárhelyszín azonosítását követően két percen belül földön van a helikopter. Nyílik a tolóajtó, helyére kerül a lépcső és a kutató-mentő szakszemélyzet – az ejtőernyősök és a felcser - már kint is van a helikopterből és a sérültek felé siet. Azonnal felmérik a sérültek állapotát és megkezdik az ellátásukat. Öt sérülttel kell foglalkozniuk, és ebben a helikopter személyzete is a segítségükre van. A sérültekkel foglalkozó kutató-mentők mellett ellenőrök állnak, figyelik a munkát és az ellátás közben hozott döntéseket, és jegyzetelnek a későbbi értékeléshez.

Nagyjából negyven perce zajlik a munka a kárhelyszínen, amikor ismét helikopterzaj hallatszik és feltűnnek a román légierő szintén riasztott IAR 330M helikopterei. Az IAR 330-as a francia Aérospatiale SA 330 Puma típusának román gyártású változata. Az IAR-flotta egy részéből a románok a kilencvenes évek második felében izraeli segítséggel, IAR 330 SOCAT jelzéssel, harci helikopter változatot alakítottak ki. Emellett a SOCAT avionikájával, de annak fegyverrendszere nélkül is modernizáltak gépeket. A román kutató-mentő képességet ezek a modernizált IAR 330M szállítóhelikopterek biztosítják.

 A román pilóták óvatosan helyezkednek be és először a vezér száll le a 02-es oldalszámú IAR-ral, nagyon közel az egyik fához, úgy, hogy a kísérő helikopternek is jusson hely. A kísérő eközben valamivel hátrébb, 15-20 méter magasan függ, majd két-három perces helyben függés után hátrálni kezd és inkább egy fasor mögötti másik tisztáson száll le helikopterével, a 11-es oldalszámú géppel. A román helikopterek oldalán fehér négyzetre festett vöröskereszt jelzi a gép funkcióját és egy pajzs alakú jelvény a hovatartozását. A 712. helikopterszázad IAR 330-asai az aranyosgyéresi (Campia Turzii) 71. légibázishoz tartoznak, de állandó jelleggel a temesvári 93. légibázison települnek. A 02-es helikopter teherterében csak három hordágy van, a 11-esbe egy egészségügyi berendezés is került, de még ez is messze van a magyar Mi-17-es felszereltségétől.

A román kutató-mentők is a sérültek köré csoportosulnak, és saját ellenőreik figyelmétől kísérve bekapcsolódnak az ellátásukba. Közben ketten visszasietnek az egyik helikopterhez a matracszerű, kétoldalt fogantyúkkal ellátott felfújható hordágyért. Az öt sérültből kettőt a magyar gép visz el, a többi hármat elosztják a két román helikopter között. Az IAR 330-asokba az eltolható oldalajtón keresztül kell „bemanőverezni” a hordággyal, a Mi-17-es szétnyitható hátulja ennél jóval nagyobb mozgásteret ad a hordágyat cipelő kutató-mentőknek.

A sérültek elhelyezése után a helikopterek indítanak majd a Mi-24-est követően a Mi-17-es és a két IAR is felszáll és a gépek Szentes felé veszik az irányt. A kárhelyszín kiürül, a kutató-mentő helikopterek a Cross Landing 2019 gyakorlat harmadik, záró napján egy román kárhelyszínre repülnek majd.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin novemberi számában jelent meg.

Hangsúlyozta, hogy a hadászati nukleáris erőknél, “amelyek kulcsszerepet játszanak a potenciális agresszor feltartóztatásában és az erőegyensúly fenntartásában a világon”, ennek az aránynak még magasabbnak kell lennie. Putyin szerint a modern fegyverek aránya jelenleg meghaladja a 68 százalékot. Mint mondta, az orosz fegyveres erők egyes eszközei a tulajdonságaikat tekintve évekkel a külföldi analógiáik előtt járnak.

Bejelentette, hogy 2020-ban megkezdődik a 2033-ig szóló állami fegyverkezési program és a hadiipari komplexum fejlesztésének előkészítése, aminek célja “a fegyverek és a technika minőségi és mennyiségi mutatóinak növelése”.

“Nagy pontosságú korszerű és perspektivikus fegyvertípusokról, valamint lég- és űrvédelmi eszközökről van szó” – hangoztatta Putyin.

Szavai szerint a beszerzési program keretében a katonai termékek előállításánál figyelembe fogják venni a mesterséges intelligencia alkalmazását. Egyúttal növelni fogják a felderítő és csapásmérő drónok, a lézer- és hiperszonikus rendszerek, a harctéri robotizált komplexumok és az új műszaki elveken alapuló fegyverek gyártását. Fontosnak nevezte, hogy az orosz fegyveres erőket a tudomány és a technikai legújabb vívmányaival szereljék fel. Megismételte állítását, miszerint mára sikerült egy lépéssel előbbre jutni a világ többi katonai hatalmával szemben, “ami ritka jelenség a legújabbkori történelemben”.

A jelenlegi, 2018 és 2027 közötti időszakra érvényes, tavaly januárban elfogadott állami fegyverkezési program 20 ezer milliárd rubeles költségvetéssel számol, amelyből 19 ezer milliárd rubelt fegyverek beszerzésére, javítására és fejlesztésére, ezer milliárdot pedig infrastruktúra-fejlesztésre kell fordítani. (A rubel jelenleg 4,75 forintot ér.)

Az RBK című gazdasági napilap szerint ebből az a keretből folyik az Sz-500-as légvédelmi rendszer, valamint a Szarmat és a Rubezs interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztése, továbbá a Topol hadászati rakétarendszer Jarszra való lecserélése.

A vád szerint a középkorú férfi 2015. február 7-én éjszaka ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül autózott az Üllői úton kifelé. A XVIII. kerületi Mikszáth Kálmán utcai kereszteződésnél balra kanyarodott, amikor a kereszteződésbe szemből érkezett egy észlelhető, de megkülönböztető jelzést nem használó rendőrautó 136-139 kilométer/órás sebességgel. A vádlott a kanyar ívét levágva szabálytalanul, a szembejövőnek elsőbbséget nem adva kezdte meg a balra kanyarodást, és összeütközött a rendőrségi járművel, amely emiatt egy szemből érkező harmadik autónak ütközött.

A vádlott a baleset után egy pillanatra megállt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrautó vezetője és utasa – két rendőrjárőr – a helyszínen meghalt, a harmadik autó vezetője és utasa súlyos, egyikük maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.

A kerületi bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében a vádlottat halált okozó ittas járművezetés és négyrendbeli, veszélyhelyzetet előidéző személy által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása miatt 3 év 8 hónap börtönre ítélte és hét évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az ítélet indokolása kiemelte: a rendőrautó is jelentősen túllépte a megengedett sebességet és nem használt megkülönböztető jelzést, továbbá “nem volt bizonyítható a rendőr jármű sebességtúllépésének szolgálati indoka”. vádlott és a sértett is jelentősen megszegte a közlekedési szabályokat. Ugyanakkor a bíróság kiemelte azt is: a vádlottnak ittassága tudatában fokozottabban kellett volna figyelnie a forgalomra, ám nem járt el az elvárható gondossággal, a kanyarodást a sértett féktávolságán belül hajtotta végre és ittasságából fakadó gondatlansága miatt nem győződött meg a védett útvonalon közlekedő rendőrautó helyzetéről.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a “sértetti közrehatást”, továbbá az idő múlását és a vádlott részleges beismerő vallomását. Súlyosító körülmény volt egyebek mellett az, hogy a vádlott ellen a bűncselekmény elkövetésekor is büntetőeljárás zajlott.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felidézte a francia elnöknek a napokban adott interjúját, amelyben agyhalottnak nevezte a NATO-t, mivel szerinte nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és európai szövetségesei között. A fideszes politikus szerint ugyanakkor a NATO az elmúlt 70 éves tevékenységének csúcspontján van, a 2018-as csúcstalálkozót követően megtalálta az identitását és lépésről lépésre halad előre. “Én örülnék annak, hogyha az Európai Unió annyira lenne agyhalott, mint a NATO, azt hiszem, hogy jót tenne az Európai Uniónak, hogyha el tudná érni az agyhalottságnak azt a szintjét, amivel a NATO rendelkezik” – fogalmazott. Hozzátette: a NATO-ból senki se akar kilépni, a szervezetbe való belépési törekvések ugyanakkor egyértelműek.

Az európai védelemről szólva azt mondta, hogy bár a Juncker-bizottságot sok mindennel lehet “áztatni”, egy fontos dologban eltökélt, ez pedig a hatékonyabb védelmi együttműködés. Az állandó strukturált együttműködéstől, röviden PESCO-ról (Permanent Structured Cooperation) hangsúlyozta: az nem európai hadsereg. Felidézte: a közös európai hadsereg gondolatát Orbán Viktor miniszterelnök vetette fel, ahogy Emmanuel Macron francia elnök is beszélt erről. Németh szerint ugyanakkor a francia elképzeléssel szemben a magyar kormányfő által felvetett európai hadsereg összhangban áll a NATO-val.

A jövőről szólva a kormánypárti politikus kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a transzatlanti felek között meglesz-e a tudatos technológiai törekvés és ezáltal együtt vagy külön utakon halad a védelmi ipar. Ugyancsak kérdésként vetette fel, hogy a PESCO mennyire lesz nyitott a nem uniós tagságú NATO-tagországok felé. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a NATO költségvetésének 80 százaléka nem uniós országoktól származik, míg az Európai Unió külső védelmét olyan országok látják el, mint például Norvégia, Törökország vagy az Egyesült Államok.

Kulcsfontosságúnak nevezte a NATO bővítésében a balkáni országok csatlakozását, ami szerinte a magyar gazdaság számára is fontos kitörési irány.

Mesterházy Attila – akit a napokban választottak a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnökévé – arról beszélt: nincs olyan ülése a NATO-nak, ahol Oroszország ne kerülne napirendre akár a krími hadviselés, akár a fegyverkezés és fegyvermodernizáció, akár az agresszív, katonai akciókba csapó külpolitikája miatt. Szintén a jövőbeni kihívások közé sorolta a politikus Kínát, amely “nem tankokkal, hanem bankokkal kívánja elfoglalni a világot”, illetve az ország az új technológiákban is élen jár. Példaként említette az 5G technológiát, a mesterséges intelligenciát, amelyeknek akár katonai leágazása is lehet. Ugyancsak a kihívások közé sorolta a technológiai újításokat, az autonóm döntésekre képes, mesterséges intelligenciával működtetett eszközöket, az űrben való fejlesztést, a kiberbiztonságot, az önvédelmi kapacitások fejlesztését, de szerinte kihívást jelentenek a szervezet számára a NATO-tagországok közti politikai feszültségek is. A NATO-bővítésről szólva ugyancsak a balkáni országokat emelte ki, ahol szerinte geopolitikai vákuumot okozott az, hogy az Európai Unió még csak egy ütemtervezetet sem vázolt fel a csatlakozásukra, és ezt a vákuumot kihasználva Oroszország megjelent a térségben.

Emmanuel Macron kijelentését, kérdésre válaszolva Mesterházy Attila pr-akciónak minősítette és azt mondta: nem véletlenül fogalmazott így a francia elnök, az európai politikusok pedig egyértelművé tették, hogy nem értenek vele egyet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár még májusban jelentette be, hogy december 3-4-én Londonban tartja következő, egyben jubileumi csúcstalálkozóját az idén hetvenéves Észak-atlanti Szerződés Szervezete. Akkor a főtitkár úgy fogalmazott: közösen foglalkoznak majd a jelenlegi és az újonnan jelentkező biztonsági kihívásokkal annak érdekében, hogy a katonai szövetség az elkövetkező években is a stabilitás pillére maradjon.

Alig telt el egy hét azóta, hogy az első honvédségi H145M helikopterek megérkeztek a donauwörthi gyárból, ma sor került a típus első kiképzési repülésére idehaza, a szolnoki bázison.

A 02-es délután negyed kettőkor, a torony előtti apronról indult feladatára.

2019 és 1969. H145M a beton fölött, hátul a 3304-es minyó a hosszúfalon.

Pillantás az új gépek fogadására felújított egyik hangárba. A fűtésrendszert a sajátos feszített szerkezetre függesztették.

Megbeszélés a H145M első magyar hajózói és az egyik gyári oktató között a repülés előtt.

A csúszótalpas helikopterek földi mozgatásának kulcsa a kerekes vendégfutó.

Zord

“A településen szabadidejében polgárőrként tevékenykedő vádlott 2019. október 13-án, vasárnap egy baráti társaság tagjaként a helyi parókián tartózkodott, ahol nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, mialatt az aznapi önkormányzati választások eredményére várakozott. Mivel ezek csak késő este váltak ismertté, már 23 óra is elmúlt, mikor az erősen ittas férfi hazaindult” – idézte fel az eseményeket az ügyészség.

Hozzátették: útja az egyik téren 2017-ben felállított, süttői mészkőből készült Trianon-emlékmű mellett vezetett el. “A vádlott itt megállt, majd indulatosan rángatni kezdte az embermagasságú díszoszlopot, mely végül ledőlt a talapzatáról és a térkőből készült burkolatra zuhant”; az alkotás részét képező Szent Korona megrongálódott, annak több darabja letört.

Az ügyészség tudatta: a vádlott mintegy 800 ezer forint kárt okozott a helyi önkormányzatnak.

A Hatvani Járási Ügyészség rongálás bűntettével vádolta a tettét beismerő elkövetőt, akit soron kívüli eljárásban állítottak bíróság elé, ahol pénzbüntetésre ítélték, az önkormányzat polgári jogi igényét ugyanakkor egyéb törvényes útra utasították. A 49 éves helyi férfi vállalta a kártérítést és “ígéretet tett arra is, hogy testületi ülésen kér bocsánatot viselkedéséért” – olvasható a közleményben.

Az akkor 44 éves Gudin az 1812-es oroszországi hadjárat idején halt meg, egy ágyúgolyó találta el, és bár lábát amputálták, a sebe elfertőződött és három nappal később meghalt Szmolenszk közelében. Szívét visszavitték Franciaországba – olvasható a BBC News honlapján. A fakoporsóban fekvő egylábú csontvázra júliusban bukkantak egy parkban lévő épület alapjai alatt.

Pierre Malinowski francia történész, aki a tábornok maradványai után kutató régészcsoportot vezette, bejelentette, hogy DNS-tesztek igazolták, a maradványok egyeznek Gudin testvérének, Pierre César Gudinnek a DNS-ével, aki szintén Napóleon tábornoka volt. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizárt – közölte Malinowski a France Blue rádióval.

Gudin szívét a párizsi Pere Lachaise temető kápolnájában temették el. A maradványok kutatásakor a régészek a napóleoni korszak egy másik tábornokának, Louis-Nicolas Davout-nak a memoárjából indultak ki, aki Gudin temetését megszervezte és leírta annak helyszínét. Egy másik szemtanú visszaemlékezése segítségével jutottak el a koporsóhoz.

Az arisztokrata születésű Charles Etienne Gudin ugyanabban a katonai iskolába járt, mint Bonaparte Napóleon. A feljegyzések szerint ő volt a francia császár egyik kedvenc tábornoka. Mellszobrát a versailles-i kastélyban őrzik, nevét feljegyezték a párizsi Diadalívre is, és a francia fővárosban utcát neveztek el róla.

A részletekről azt írták, hogy a törvényszék másodfokon helybenhagyta azt az elsőfokú végzést, amelyben a Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását és kényszerintézkedésként – nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával – bűnügyi felügyeletét rendelte el. A gyanúsított a számára kijelölt lakást engedély nélkül nem hagyhatja el.

A Fővárosi Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság végzése törvényes és megalapozott, indokai helytállóak – áll a közleményben. Az ügyben a nyomozás befejeződött, a bizonyítékokat összegyűjtötték, hamarosan vádemelés történhet, így a bizonyítás befolyásolásának “reális lehetősége” már nem áll fenn – ismertették.

“Ezen különös ok vizsgálata körében alappal utalt a kerületi bíróság arra is, hogy – a korábban hivatkozott elsődleges szaktanácsadói véleménnyel ellentétben – a gyanúsított nem semmisített meg elektronikus adatokat, így nem törekedett a bizonyítás megnehezítésére” – áll a kommünikében.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

Az ukrán kapitányt, Jurij C.-t vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más
bűncselekménnyel gyanúsították meg.

A múzeum a közleményében azt írta: a hétfő délben megnyíló Lészen ágyú című kiállításnak, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki emlékeit mutatja be, legértékesebb tárgya a Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya. A kiállítandó löveget 1906. augusztus 18-án találták meg vízvezeték-szerelés közben Kézdivásárhelyen, a hajdan a löveggyárnak is otthont adó Rudolf kórház udvarán. Az ágyú 1923-ban Kézdivásárhelyről a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került, majd 1971-ben Bukarestbe, a Román Nemzeti Történeti Múzeumba szállították. Végül a székely ereklye, 2010-ben kerülhetett vissza a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol 2011. március 15-től állandó kiállításon volt látható.

A “hányatott sorsú, becses ereklye” Budapesten történő bemutatását az tette lehetővé, hogy a Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét felújítják, így a féltve őrzött műtárgy – más egyéb 1848-49-es ereklyékkel együtt – a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban vendégeskedhet, november 18-tól 2020. június 30-ig.

Az időszaki kamara-kiállítás hétfőn 12 és 17 óra között ingyenesen belépés mellett várja a látogatókat – közölték.

Az An-26-oson kapott repülési lehetőségek közül az egyik legemlékezetesebb egy éppen tíz évvel ezelőtti út volt, amikor egy pristinai légiszállítási feladatra kísérhettem el a kecskeméti szállítórepülőket.

2009 novemberének végét írjuk. Reggel nyolc óra van, a nap süt, de a levegő hőmérséklete csak alig öt fok. A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis déli részén, a szállítórepülő század zónájában két An-26-os áll. A szomszédos zónában L-39-esek sorakoznak; azok a gépek, amelyeket éppen az előző napon búcsúztattak a repülőbázison. A zónára éjszaka őrség vigyázott, tőlük reggel az előtérszolgálat vette át a területet. Most, a munkakezdéskor kiérkező műszakiaknak ők adják át a terepet. A reggel beérkező állomány megkapja a napi eligazítást, azután kimegy a gépekhez. 

A műszakiak számára egyébként a hét elején van a nagy eligazítás, ahol az elkövetkező napok tervezett feladatait ismertetik velük. Ezek ismeretében tudják tervezni a gépek karbantartását és az egyes feladatokra történő előkészítést, tankolást vagy, ha szükséges a jégtelenítést és az előmelegítést is. Ekkor derül ki például, hogy milyen útvonalak, milyen rakománnyal kerülnek majd végrehajtásra. Nem mindegy ugyanis, hogy rakományt szállítanak vagy esetleg VIP-utasokat, hiszen a gép belsejét ennek megfelelően kell előkészíteni. A repülés nevű csapatjátéknak fontos szereplői tehát a műszakiak és hát legyünk őszinték: ha ők nincsenek, innen egyetlen vasmadár sem repül sehova. 

Érkezik a rakomány

A zónában álló két gép közül a 407-esen karbantartás zajlik éppen, a hajtóművek lemezei nyitva vannak, a gép alatt állványok, létrák állnak. A mellette álló 110-es oldalszámú gép a honvédség legutóbb beszerzett An-26-osa, 2004 óta repül magyar felségjellel. A mai úton ezzel a géppel repülünk Pristinába. A műszakiak körbejárják a 110-est, ellenőrzik, hogy nincs-e sérülés rajta, majd leveszik a takarókat, és ahogy ők mondják, „kidugózzák” a gépet. Ezután átnézik a fedélzetet is. Mivel Pristinába rakományt szállít a gép, visszafelé pedig katonákat és felszerelésüket, a fedélzeten különösebb tennivaló most nincs. Tankolni sem kell, mert azt már akkor elvégezték, amikor a gép az előző útról visszatért. A feladat figyelembevételével mindig annyi kerozint töltenek az An-26-os tartályaiba, hogy a gép felszállótömege a rakománnyal együtt se lépje túl az engedélyezett maximális értéket.

A géphez egy APA-kocsi tolat, a vontatórudat rácsatlakoztatják, majd a műszakiak kíséretével kihúzzák az állóhelyről, és az indításhoz a zóna közepére állítják. Erre a mozzanatra általában 30 perccel a tervezett indítás előtt kerül sor, de most a rakodás is itt zajlik majd. Már jön is egy konténerszállító kocsi, amelynek rakományát a földre daruzzák. A konténerből azután előkerül a nyolc palettára málházott rakomány. Egy targonca egyenes sorban az An-26-os mellé helyezi a raklapokat, abban a sorrendben, ahogy a gép fedélzetére kerülnek majd.

Nagyjából egy órával a tervezett indítás előtt érkezik ki a géphez a hajózószemélyzet egyik tagja, a fedélzeti technikus. Nyitja a rámpát, amely miután lenyílik, három görgőjén a gép hasa alá gördül. A törzs vége alá egy talpas támasztórúd kerül a rakodás idejére. A targonca most már odafér az Ancsa rakterének nyitott végéhez, kezdődhet a rakodás, amelyet a műszakiak segítségével a fedélzeti technikus irányít. A fedélzetre kerülő raklapokat hosszú hevederekkel rögzítik a gép padlójához. A hevederek felülről szorítják le a rakományt, majd a padlótól felfutnak a következő rakományra és azt is leszorítják. Így megy ez végig a raklapokon, végül a hevedereket a raktér végén, a mennyezeten elhelyezett elektromos csörlő húzza szorosra. Ezzel a fedélzeten elhelyezett teher biztonságosan rögzítve van. Fontos mozzanata ez a rakodásnak, hiszen egy rosszul rögzített, elmozduló rakomány rövid úton véget vethet a szállítógép röptének. 

Mire a raklapok a fedélzetre kerülnek, a hajózók épületében is véget ér a felkészülés. Kecskeméten egyre szebb az idő, kérdés, hogy a fogadó repülőtéren, Pristinában mennyire szép a november vége. Mivel a látást ott is javul és a felhőalappal sincs gond, úgy tűnik, hogy a mai repülésnek nem lesz akadálya. Még egy utolsó időjárás ellenőrzés, és indulás! Az overallos személyzet dzsekibe bújik, fogják a hajózótáskájukat, a navigációs anyagokat és kiautóznak a géphez.

*

A rakomány a helyén, a rámpa zárva, az indításhoz szükséges APA-kocsit is felcsatlakoztatták, a gépparancsnok és a fedélzet technikus körbejárja az An-26-ost. Minden rendben, a parancsnok aláírásával átveszi a gépet a műszaki csapat mérnökétől. Egy gyors eligazítás a gép mögött, majd búcsúzásképpen néhány kézfogás, és mindenki beszáll. Beemelik a beszállólétrát és zárják az ajtót is.

A pilótafülke bal első ülésében az egykori taszári vadászpilóta, Simári Zoltán őrnagy (Csibe), a gép parancsnoka foglal helyet. A jobb ülésben Boldizsár László százados (Boldi) ül. Ő valamikor Tökölön repült Zlin-43-as futárgépen, később ült át az An-26-osra. A két pilóta között, a lehajtható ülésen ma Pál Krisztián főtörzsőrmester (Szasi) látja el a fedélzeti technikus feladatait. A fiatal tiszthelyettes a 2004-ben bezárt Szentkirályszabadján szolgált szállítóhelikoptereken ugyancsak fedélzeti technikusként. A gépparancsnok mögött, baloldalon van a navigátor munkahelye. Itt most Paksi János (Balu) százados ül, több iraki légiszállítási feladat és egy héthónapos afganisztáni szolgálat veteránja. Mellette, jobb oldalon, háttal a menetiránynak ül Csabai Zoltán főtörzsőrmester, fedélzeti rádiós, egykori tököli híradó tiszthelyettes. A felkészüléskor a rádiós gyűjti be az érkező és kitérő repülőtereken, valamint az útvonalon használatos frekvenciákat, a szükséges valuta felvételét is ő intézi, a repüléskor pedig ő kommunikál a különböző irányító szolgálatokkal. Ezen az úton két fiatal hajózóval egészül ki az ötfős személyzet. Kalapos Gábor hadnagy (Kalap) és Juris Norbert százados (J.A.G.) számára a hazaút egyben ellenőrző útvonal lesz, Kecskemét felé ők végzik majd a navigátori és rádiós teendőket.

Simári őrnagy, a gép parancsnoka

Az engedély megvan, és az indítás előtti ellenőrzéseket követően indulhatnak a hajtóművek. Az esetek döntő többségében a bal oldali indul elsőként. Abban a ritka esetben, ha például a szél éppen a bal hajtómű gázelvezetőjébe fúj, ami indításkor gázhőmérséklet növekedést okoz, akkor a szélárnyékban lévő jobb oldalit indítják elsőként. A személyzet figyeli a paramétereket, az olajnyomásnak 30, a gázhőmérsékletnek 35 másodpercen belül kell megjelennie, ez utóbbi 750 Celsius fokig emelkedhet. Az indítást további ellenőrzések és a különböző rendszerek bekapcsolása követi, adatok hangoznak el a kívülálló számára lényegében követhetetlen tempóban. A légcsavaros-gázturbinás repülőgépekre jellemző módon az induló hajtóművek sivítását felváltja a légcsavarok zúgása. Rövidesen megmozdul az An-26-os és a legközelebbi gurulóúton a pályára gurulunk, a végén megfordulunk és a 30-as irányban felszálló pozícióba állunk.

Csabai főtörzsőrmester, fedélzeti rádiós

A „Hungarian Air Force One-One-Four” megkapja az engedélyt, a hajtóművek felszálló teljesítményen dolgoznak, óra indul, fékoldás és nekirugaszkodunk a felszállásnak. A gép gyorsul, és amikor a sebesség eléri a 250 km/h-t, lassan elemelkedünk. Hosszúnak tűnik a gyorsulás, de végül is 3,5 tonna rakomány van a fedélzeten. Egy emelkedő bal fordulóval irányra állunk és tovább emelkedünk. Utazómagasságunk a standard magasságmérő beállítás (1013 hPa) szerint 17 000 láb, azaz Flight Level 170 lesz. Rövidesen átlépjük a szerb határt. Késő délelőtt van, a belgrádi körzet légiforgalmi irányítói ebben a napszakban nagyon elfoglaltak, a fejhallgatóban gyakorlatilag szünet nélkül zajlik a rádióforgalmazás. A Hungarian Air Force 114 gyönyörű napsütésben, nyugodt levegőben repül, csak időnként rázza meg kissé egy-egy turbulencia. A robotpilóta tartja az irányt és a magasságot, a hajtóművek hibátlanul dolgoznak. Ahogy Belgrád elmarad mögöttünk, úgy csökken a rádióforgalmazás is, és a csendet egyre ritkábban töri meg egy-egy üzenetváltás. A pilótafülkét beragyogja a nap, csak a navigátor és a rádiós munkahelyére jut kevesebb fény. Ilyenkor, az útvonalrepülés eseménytelen percei alatt elindul egy társalgás, amelyben a szakmai témák mellett a humor is jelentős szerepet kap. A Hungarian Air Force 114-est irányító személyzetnél szemmel láthatóan nincs baj a morállal. Összeszokott csapat ők, annak ellenére, hogy a hazai szállítórepülőknél minden úton más hajózókból áll össze a személyzet. 

Az An-26-os műszerfalát és a mennyezeti panelt zsúfolásig kitöltik a hagyományos műszerek, jelzőlámpák, a nagyméretű kapcsolók, fogantyúk és gombok. A technikus repülés közben folyamatosan ellenőrzi a különböző paramétereket, és bizonyos adatokat papíron is rögzít. Ezzel segíti a műszakiak munkáját, akik a hajtómű üzemidejét vezetik. A paraméterek rendben vannak, a műszerek normális értékeket mutatnak. Időnként ellenőrzi az üzemanyag mennyiséget is. A gép két AI-24-es hajtóműve óránként 900 kg kerozint fogyaszt, ami normális érték.

*

Már messziről feltűnnek azok a hegyek, amelyek mögött a pristinai repülőtér is van. Az alattunk lévő mély völgyekbe halvány szürkésfehér köd kúszik be, kirajzolva a völgy vonalát. Szép, de egyben félelmetes látvány, amint egy hatalmas tavat völgyzáró gát választ el a mélyben fekvő falvaktól. A közel kétórás útvonalat úgy jelölték ki, hogy nem repülhetünk egyenesen Pristinába, hanem bizonyos légterek miatt kerülni kell Skopje felé. Kis bedöntésű fordulóba dől az An-26-os, új irányon egy újabb útvonal szakasz következik, majd elkezdjük a süllyedést. 

A pristinai repülőtér egy 35/17 irányú, tehát lényegében észak-dél tájolású, 2500 méter hosszú pályával rendelkezik, déli részében van a katonai szektor. A repülőtér forgalmi és meteorológiai információit automatikusan sugárzó adás (ATIS) szerint a használatos pálya a 17-es, de az irányítás végül a 35-ös (350 fok irányú) pályára küldi a magyar gépet. A hátralévő távolság így már nem lenne elegendő a gyors süllyedéshez, a gép a futó és fékszárny nyitási sebesség fölé gyorsulna. Ezért bár még magasan vagyunk, de kibocsátjuk a futóműveket. A gépen enyhe rázkódás, a műszerfalon pedig zöld fények jelzik, hogy kint vannak a futók. Folyamatosan süllyedünk, közeledünk a repülőtérhez, közben a fékszárny is kimegy a leszálláshoz használatos 38 fokra. A robot lekapcsolva, kézi irányítással közelítünk, a hajtóművek légi alapjáraton dolgoznak. Feltűnik a 35-ös pálya, megvan az engedély, leszállhatunk. Enyhe jobb forduló és tengelyben vagyunk, csökken a távolság és a magasság, majd a pálya vége becsúszik alánk és enyhe döccenéssel földet érünk. Olyan finoman, hogy talán még gumicsíkot sem hagyunk a betonon. Miután a gép stabilan a földön van, a technikus átemeli a gázkarokat az ütközőkön és földi alapjáratra állítja a hajtóműveket. Légi alapjáraton egy biztonsági rendszer nem engedi, hogy a légcsavarok állásszöge egy bizonyos érték alá csökkenjen. Földi alapjáraton, az ütközőn való átemeléssel és így a rendszer feloldásával a légcsavarok állásszöge átáll nyolc fokra, és ez hatékonyan fékezi a gépet. Ez történik most is, lassul az An-26-os, de kis sebességen már a kerékfékeké a főszerep.

Paksi százados a navigátor szűkre szabott munkahelyén

A pályával párhuzamos gurulóúton visszagurulunk a katonai előtérre, ahol az előteres beállít minket a számunkra kijelölt állóhelyre. A felesleges fogyasztókat és rendszereket már a begurulás közben lekapcsolják a hajózók, és a megállás után leállítják a hajtóműveket is. Megérkeztünk Pristinába. Következik a kirakodás, tankolás, a hazautazó katonák fogadása és elhelyezése a fedélzeten a felszerelésükkel együtt, majd a hazarepülés.

*

A Magyar Honvédség egy 250 fős kontingenssel van jelen Koszovóban és vesz részt a KFOR műveletekben. A magyar katonák légi úton történő ellátása és a váltások szállítása Pristina érintésével történik. A repülőtér a várostól nagyjából 15 kilométerre, délnyugati irányban van. Pristinában ragyogó napsütés fogad bennünket, a hegyek párába burkolóznak. A messzeségben két helikopter repül, formájuk alapján olasz AB212-esek lehetnek. Amikor a Hungarian Air Force 114 megérkezik, az előtéren már áll egy szállítógép, nem is kicsi. Az Airbus A330-as oldalán a Belgian Air Force felirat hirdeti, hogy ez a szó szerint nagy vas hova tartozik. A hófehér gép a magyar szállítógéppel együtt elfoglalja a katonai előteret. A repülőgépek között fegyveres magyar katonák és az ék alakú magyar felségjellel ellátott teherautók várnak ránk.

Magyar An-26-os a pristinai repülőtéren. Mögötte két honvédségi teherautó áll, ezekre került fel az Ancsa rakománya.

A reptériek azonnal a gépünkhöz vontatják a földi áramforrást (GPU) és mellénk áll egy tartálykocsi is. Tankolás előtt azonban még ki kell rakodni, ami ugyanúgy targoncás módszerrel történik, mint ahogy otthon a berakodás zajlott. A rámpa nyitva, a talpas kitámasztó ismét a törzs vége alá kerül. A magyar katonai teherautók a gép mögött, egymás mellett sorakoznak fel, így a targonca mindjárt a platójukra emelheti a rakományt.

Miután az An-26-os rakteréből kiemelik a leghátsó raklapot, a következőt a helyére kell juttatni addig, amíg a targonca fordul egyet. Ehhez az Ancsa padlójába két, fémtagokból álló szállítószalag van beépítve, amit a raktér elején egy hidromechanikus szerkezettel lehet mozgásba hozni. Elől egy ember tekeri a raktér padlójából kiálló, gépkocsi-emelőhöz hasonlatos eszközt, és a két fémszalag a rajtuk lévő raklapokkal lassan halad hátra. Így kerül minden fokozatosan hátra, amíg a targonca leemeli az utolsót is. Amikor a repülőgépről a földre dobnak le rakományt, akkor be lehet úgy állítani, hogy egyenként csússzanak ki a raklapok, de úgy is, hogy egy lendülettel a teljes rakomány kijusson. Most a raklapok egyenként kerülnek hátra, a targoncás ember szorgalmasan végzi a dolgát, és a raktér kiürül.

Időközben elindul a belga Airbus és még fel sem száll, amikor megüresedett helyére begurul egy német C-160 Transall. A Luftwaffe terepszínű szállítógépe is két hajtóműves, de nagyobb, mint az An-26-os, rakterébe befér a szabvány NATO konténer is. 

Következhet a tankolás, még mielőtt a hazatérő magyarok beszállnak. A tartálykocsi a gépünk elé áll, a fedélzeti technikus a bal futómű gondolában lévő csonkhoz csatlakoztatja a töltőcsövet, és már jön is a hajtóműveket tápláló kerozin. Némi liter/kilogramm átszámításra van szükség, mert a pristinai „kutasok” literben számolják a kiadott mennyiséget. Kifizetjük az áttöltött üzemanyagot, és most már jöhet a magyar katonák felszerelése. A csomagokat traktor vontatta szállítókocsikon hozzák az Ancsa időközben földre hajtott rámpájához. Először a műanyag ládák kerülnek a fedélzetre elölről hátrafelé sorakoztatva, majd a málhazsákok. Végül rögzítő háló kerül mindenre. A reptéri épületek felől rövidesen feltűnnek a hazautazó magyarok. Kölcsönösen üdvözlik egymást a repülőgép személyzetével és búcsúznak Koszovóban maradó társaiktól. Felmennek az An-26-os fedélzetére és leülnek a kétoldalt lévő lehajtható deszant ülésekre. Zárul a rámpa, és mindenki elfoglalja helyét a fedélzeten. 

Pál Krisztián főtörzsőrmester a tankolást végzi

Most Kalap és J.A.G. ül a navigátor és a rádiós ülésében. Kint villog a vörös fényű majak, jelezve a gép közelében állóknak, hogy pillanatokon belül indulnak a hajtóművek és forogni kezdenek a légcsavarok. Ismét lezajlik az indítási procedúra. Ha nem lenne a földi áramforrás, akkor a gépet energiával ellátó segédhajtómű indulna először. A személyzet mondja a listát, figyeli a műszerek jelzéseit nyomásról, hőmérsékletről, fordulatszámról, járnak a kezek, kapcsolókat, nyomógombokat érintenek, nyomnak, forgatnak. Kint lecsatlakoztatják a GPU-t, a kabinban pedig újra életre kelnek a különböző rendszerek. A felszálláshoz is a 35-ös pályát kapjuk, tehát északi irányba fogunk felszállni. Az engedélyt követően megkezdjük a gurulást, és mivel a déli végen álltunk, pillanatokon belül a pályán vagyunk. Újabb engedély, ezúttal a felszálláshoz. Ahogy emelkedik a hajtóművek fordulatszáma, úgy emelkedik a kabin zajszintje, a légcsavarok zúgása nagyon hangos. Ezért (is) becézik az An-26-ost ordító egérnek.

A fedélzetre kerülnek a hazautazók csomagjai, amelyeket majd még rögzíteni is kell.

Érkeznek a hazatérő katonák

Fékoldás után megkezdjük a nekifutást. Sebesség 150, 170, 190, elhangzik a „folytatjuk”, és most már nem lehet megszakítani a felszállást. Tovább gyorsulunk, és most hamarabb elemelkedik az An-26-os, mint a kecskeméti felszállásnál - a katonák és csomagjaik könnyebbek, mint az idefelé szállított rakomány. Hangos zúgással emelkedünk 18 000 lábra (FL 180). A hazavezető útvonalon ez lesz az utazómagasság. A navigátor lapján ugyanazok a jelentőpontok, mint idefelé, csak most fordított sorrendben. A lapon emellett további adatok vannak, irányszögek, távolságok, idők, sebesség és üzemanyag-felhasználás, és pár üres rubrika, ide további adatok kerülnek majd. 

A pilótafülkét beragyogja a délutáni napfény. A másodpilóta ülésében Boldizsár százados ül.

Az An-26-os ötfős pilótafülkéjében kiemelkedő szerep jut a navigátornak, akit régebben megfigyelőnek neveztek. A navigátor munkája egy-két héttel az adott repülés elrendelése előtt kezdődik. Elkészíti az útvonalterveket, majd azok ismeretében kiszámítja a ki- és belépési időket az egyes repülési körzetekbe a konkrét ki- és belépőpontok feltüntetésével. Az adatok ismeretében az adott országokra vonatkozó szabályok alapján beszerzi az átrepülési és leszállási engedélyeket is. A diplomáciai engedélyek beszerzése a Katonai Légiforgalmi Szolgálat útján történik. A repülést megelőző napon elkészül a repülési terv. Ekkor kerülnek meghatározásra a kitérő, illetve tartalék repülőterek is. A repülés napján még egyszer ellenőrzi a beérkezett engedélyeket, tájékozódik az aktuális, illetve a várható időjárási helyzetről, frontokról, az útvonalon uralkodó szélviszonyokról. A repülés előtti eligazításon mindezeket jelenti a repülőgép parancsnokának.

 Hazafelé Kalapos hadnagy a navigátor

Amíg az An-26-osokon csak rádióiránytűk és VOR/DME berendezések voltak, a navigátornak állandóan számolnia kellett (széleltérítés, föld feletti sebesség, irányhelyesbítés, stb.), ami igencsak aprólékos, állandó és pontos navigáció vezetést igényelt a részéről. Leszállás előtt a végső egyenesre való ráforduláskor a személyzet a navigátor számításai és utasításai alapján tevékenykedett. Mára ez valamivel könnyebbé vált, elsősorban a GPS-nek köszönhetően. A pilóták előtt, a műszerfal tetején, egy elfordítható konzolon van egy többfunkciós kijelző, amelyen a GPS, a veszélyes megközelítésre/összeütközésre figyelmeztető TCAS, az időjárásradar és a földközelséget jelző GPWS adatai jeleníthetők meg.  A GPS a navigátornál is megtalálható másik GPS-től kapja az adatokat. A kijelző és a szélvédő közötti zugban egyébként ott van minden repülőgép legegyszerűbb navigációs eszköze, a folyadékos gömbiránytű…

Kilátás a navigátor üléséből

Az An-26-os pilóták napjainkban is a navigátor utasításai szerint hajtják végre az érkezési és indulási eljárásokat, de szerepe a bonyolult időben végrehajtott leszállásoknál különösen nagy. Az időjárási minimum melletti bejövetelnél, a két pilótának nincs ideje irányhelyesbítést számolni, ilyenkor a navigátor diktálja a paramétereket és segíti a pilótákat. Ez jó tapasztalatgyűjtés a navigátornak is, mivel többségük pilótaként is repül. Ilyenfajta „átjárás” van a rádiós és a fedélzeti technikus, illetve a navigátor és a rádiós ülése között is.

Miközben észak felé haladunk, hátul a tehertérben a katonák egy része megpróbál aludni. Még egy szűk óra választja el őket attól, hogy ismét magyar földre léphessenek. A hegyeket hátrahagyva kilaposodik alattunk a táj, Szerbia északi részén repülünk. Még csak a délután közepén járunk, de a fények meglehetősen bágyadtak. Követjük a kijelölt útvonalat és a PARAK pontnál átlépjük a magyar határt. Elhagyjuk az utazómagasságot, kezdődik a süllyedés, megy ki a futó, robotpilóta lekapcsolva, a hajtóművek légi alapjáraton működnek.

Juris százados a rádiós ülésében

A kecskeméti irány a 30-as lesz, tehát „menetből” szállunk le. A homályban feltűnik a hazai futópálya. Süllyedve közeledünk, hangjelzés hallatszik a kabinban, átrepültük a külső markert. Lassan bejön alánk a szürkületben ragyogó bevezető fénysor. Lassulunk, újabb hangjelzés, elsuhan alattunk a küszöb, még egy-két másodperc és földet érünk. Fékezünk, majd miután lelassult az An-26-os, megfordulunk a pályán, és a legközelebbi gurulóúton elhagyjuk azt. A zónában természetesen ott várakoznak a műszakiak, egyikük a vontatórúddal várja a szállítógépet.

A személyzet kikapcsolja a rendszereket és leállítja a hajtóműveket, immár itthon, Kecskeméten. Nyílik a rámpa, a talpas kitámasztó ismét a gép vége alá kerül. A katonák zsákokkal a kézben hagyják el a gépet, majd az üdvözlések után elkezdik a többi csomag kipakolását a gép mellé. A gépparancsnok visszaadja az An-26-ost földi gazdáinak, a műszakiaknak. Ha valami meghibásodás vagy észrevétel van, azt is közlik a műszakiakkal, de most rendben volt az Ancsa. Előáll a mikrobusz, ami a hajózókat viszi a század épületébe. Az épületben minden utazó dokumentáció visszakerül a helyére, a hajózók számára már csak az adminisztráció és egy-két értékelés van hátra. Kint a zónában a gép elé áll az APA-kocsi, felcsatolják a vontatórudat és a kocsi betolja az An-26-ost az állóhelyre. A 110-es rövidesen egy másik feladatra indul. Talán már holnap.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Izrael tétovázás nélkül lesújt azokra, akik megpróbálják megtámadni – mondta Katz Izrael. Ugyanakkor hozzátette: a gázai helyzet valódi megoldása az, ha javul az ott élő emberek gazdasági kilátása és jövőképe. A múlt héten a tűzszünettel véget ért a gázai radikálisokkal folytatott kétnapos kölcsönös rakétaháború, amelyre a helyi nyelvben már külön kifejezés is született: újabb “szevev”, vagyis menet zajlott, ezúttal az Iszlám Dzsihád ellen, a palesztin területet irányító Hamász konfliktuson kívül maradásával.

A katonai rádióban megszólaló, az övezet mellett élő civilek azt hangsúlyozták, hogy ez az újabb “menet” sem oldotta meg gondjaikat. Egyikük hasonlata szerint a gyökérkezelésre váró fogat ismét csak helyi fájdalomcsillapítóval kezelték, ahelyett, hogy végrehajtották volna a szükséges beavatkozást. Ezzel arra utalt, hogy a Gázai övezet helyzete továbbra is rendezetlen, az ottani iszlamista szervezetek határozzák meg a történéseket, és sem gazdasági, sem politikai szempontból nem jutottak közelebb a megoldáshoz, az ott élő emberek helyzetének rendezéséhez.

A rendkívül nehéz gazdasági helyzet, a több mint ötvenszázalékos munkanélküliség, a rendkívüli zsúfoltság, a szélsőségesen Izrael-ellenes és iszlamista ideológiát valló Hamász miatt bármikor újabb összetűzés alakulhat ki. Az Izraelre kilőtt több mint négyszáz gázai rakéta és az övezet 34 halottja után az Iszlám Dzsihád csütörtök reggel bejelentette, hogy életbe lépett az egyiptomi közvetítéssel megkötött tűzszünet.

Az általuk megadott időpont után még elindítottak néhány rakétát az övezetből, de aztán mindkét oldal beszüntette a rakétatámadásokat. A harcok azért újultak ki, mert kedd hajnalban az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte a terrorszervezet egyik gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki az elmúlt hónapokban számos alkalommal indított rakétatámadást az érvényes tűzszünet ellenére izraeli területek ellen.

A bázisra Mi-8-as és Mi-35-ös helikoptereket, irányító központot, egészségügyi és kiképzési létesítményt, valamint Pancir típusú légvédelmi eszközöket és őrséget telepítettek. Az orosz helikopterek már egy hete használják a kamisli objektumot a Törökországgal határos Haszeke tartomány ellenőrzésére és a területen járőröző orosz katonai rendészek légi biztosítására.

Az amerikai katonák október elején hagyták el az önhatalmúlag kikiáltott kurd autonómia központját, miután a török hadsereg offenzívát indított a térségben a kurd önvédelmi milíciák ellen. Később orosz-török megállapodás született a kurd fegyveresek és fegyverek kivonásáról egy 30 kilométeres határövezeti zónából, valamint a közös járőrözés megkezdéséről.

A közös határ őrizetét a török hadműveleti területen kívül szíriai egységek vették át.

A reklámfilmben azt mutatják be, hogy egy súlyos baleset bejelentője mennyire nem tudja megadni a baleset helyét, ahova a sürgős segítséget kellene küldeni. Hozzátette: a kampánnyal az a cél, hogy sokkolják a közlekedőket, az autóvezetőket, mert bárkivel történhet baleset. Egyben arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a segélyhívó használatakor fontos a helyszín pontos megjelölése, a bejelentő nevének és telefonszámának megadása.

Emlékeztetett arra, hogy úgynevezett vörös kódot adott ki a rendőrség az elmúlt időszak baleseti adatai miatt, miután csak októberben 71-en vesztették életüket a közutakon. Ez kiugróan magas szám – hangsúlyozta. Havonta átlagosan 50-en halnak meg az utakon. A balesetek egyik fő oka, hogy a közlekedők nem alkalmazkodnak a változó időjárási körülményekhez, a látási és útviszonyokhoz – tette hozzá.

A kód kiadása azt is jelenti, hogy fokozott ellenőrzésekre, rendőri jelenlétre lehet számítani – mondta.

Bevezető

Irakban 2019 október elsején tüntetések robbantak ki egy népszerű, az Iszlám Állam elleni háborúban hírnevezet szervezett tábornok leváltása kapcsán. Mind az iraki hatóságok, mind a nemzetközi közvélemény kezdetben alábecsülte a tiltakozások erejét és kiterjedtségét, amely a fővárosból napokon belül egész Dél-Irakra átterjedt. A tiltakozások egy rövid szünet után, 2019. október 25-én újraindultak, a halálos áldozatok száma hamarosan megduplázódott, miközben a demonstrációk semmit sem vesztettek erejükből, sőt egyre szélesebb társadalmi rétegek csatlakoztak a tüntetőkhöz.

A Mahdi kormány túlreagálta az eseményeket, a hatóságok és különböző milícia csoportok éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen. Jelenleg mintegy 250 áldozat és több ezer sebesült az eredménye a megmozdulásoknak, miközben a demonstrációk egyre inkább a jelenlegi politikai elit egésze ellen irányulnak.

A tüntetések általános okait keresve valójában a 2011-es ún. „arab tavaszt” kiváltó társadalmi és gazdasági problémákat látjuk visszaköszönni, ám nagyon fontos különbség, hogy Irakban a politikai berendezkedés demokratikus alapokon áll, így elvileg a hatóságok fellépését, a gyilkosságokat és egyéb túlkapásokat a törvények és különböző szabályoknak kellene korlátoznia.

A tiltakozásokból egyelőre látványosan távol maradt a Kurdisztáni Regionális Kormányzat és Észak-Irak szunnita lakossága. A tüntetők főleg a fővárosból és a déli városok síita arab fiataljai voltak, akik egyébként a kormánykoalíció adó síita iszlamista pártok potenciális szavazói is egyben.

Elemzésünk célja megvizsgálni, hogy a mostani tiltakozáshullám milyen hatással lehet az ország rövid távú politikai stabilitására. Ennek érdekében először bemutatjuk a tiltakozások kirobbantó eseményeket, illetve megvizsgáljuk, hogy miként kezelte „félre” az iraki kormány az tüntetéseket. Ezt követően a különböző releváns iraki politikai szereplők reakcióját mutatjuk be, annak érdekében, hogy feltérképezhessük, hogy a politikai elit egyes szereplői mennyire tekinti külső erők manipulációjának vagy jogos társadalmi sérelmeknek a tiltakozók követeléseit.

A tiltakozások kirobbanásának okai

Az iraki közvélemény elégedetlensége az közállapotokkal és a politikai elittel nem új keletű, sőt még csak nem is iraki sajátosság, hiszen a közállapotok, a gazdasági vagy demográfiai jellegzetességek sok tekintetben hasonlóak a Közel-Kelet többi országához. Ami megkülönbözteti Irakot az arab országok többségétől, az a demokratikus politikai berendezkedése. Mivel egy demokráciában a jog uralma érvényesül, az alkotmányban biztosított jogok számon kérhetőek a választott politikai testületeken és a politikai felelősség elve pedig elvileg korlátként funckionálna a végrehajtó hatalom fellépése során.

A tüntetések tömegbázisát azok a fiatalok adják, akiknek a 2003-i, Szaddám Husszein jellemezte diktatúrától semmilyen élményük sincs. Ez a korosztály Irakban is reménytelen helyzetben van. A Világbank egyik 2018-as elemzése szerint a munkanélküliség aránya a lakosság körében 16, a fiatalok esetében 36 százalék. 2030-ig 12 millióan válnak felnőtté, azaz ennyi új munkahelyre lenne szükség, miközben a 15–29 év közötti korosztály 33 százaléka analfabéta, ugyanennyi pedig csak általános iskolát végzett. Bár Bagdadban és Dél-Irakban az arányok valamivel jobbak az átlaghoz képest, ám iraki állam vagy a stagnáló magánszektor képtelen elsősorban álláslehetőséget nyújtani a fiataloknak.  A munkanélküliség nem egyszerűen egy frusztráló állapot számukra, hanem egy olyan perspektíva, ahol a társadalomban elvárt hagyományos férfi szerep, a családalapítás, a társadalmi normáknak való megfelelés is lehetetlenné válik.

Az „arab tavasz” idején Irakban is voltak tüntetések, de azok akkor néhány nap után lelohadtak. Később a szolgálgatások színvonalának emeléséért az áramszolgáltatás visszatérő kimaradásaiért, vagy korrupt tisztviselők lemondásáért szerveztek tüntetéseket. 2015 nyarán hasonló tüntetéssorozat zajlott le Bagdadban vagy Irak déli városaiban, 2018 nyarán a déli nagyvárost, Bászrát rázták meg több napos tüntetések. Akkor – a mostani eseményekhez hasonlóan – a hatóságok erőszakkal számolták fel az eseményeket, különböző a síita félkatonai szervezetet is beavatkoztak a tüntetők ellen, politikai aktivisták váltak azóta sem felderített célzott likvidálások áldozatává. Baszrában az erőszak mellett a megfélemlítés is fontos szerepet játszott.

2019 júliusi közvélemény kutatások szerint a közvélemény hangulata némileg bizakodó volt. Bár a korrupciót továbbra is súlyos problémának tekintette, az Iszlám Állam legyőzése a társadalmi kohézió egyfajta erősítését hozta magával a síita-szunnita ellentétek tekintetében. Az iraki biztonsági erők megítélése sokat javult, hiszen jelentős áldozatok árán, de legyőzték a terrorszervezetet. A hangulatot javította, hogy az előző évi választások után „technokrata kormány” alakult a szektariánus politizálástól távol álló Ádel Abdul Mahdi vezetésével.

Az új kormányfő egyik első intézkedése volt a főváros közlekedését megbénító, a 2006-os amerikai felkelés-ellenes műveletek eredményeként kihelyezett betonfalak eltávolítása volt. A népszerű lépés hatására a város megerődített jellege csökkent, a közlekedés, a napi élet könnyebbé vált, a városrészek közötti átjárás normalizálódott. Egyes vélekedések szerint ez, valamint az új kormány felé mutatott türelem vezetett oda, hogy a nyár folyamán megszokott áramkimaradások miatti tüntetésekre végül nem is került sor idáig.

Ezt a viszonylagos nyugalmat zavarta meg Abdul Vahháb asz-Száidi tábornok elmozdítása. A nyugaton nagyrészt ismeretlen vezetőt a miniszterelnök szeptember végén mentette fel az Iraki Terrorellenes Szolgálat vezetése alól és „felfelé buktatva” helyezte át a Védelmi Minisztériumba. Általános meglepetésre a tábornok volt hajlandó csendben tudomásul venni a döntést, hanem több interjút is adott az iraki médiának, amelyben kifejezte nem tetszését, és felmentését egyértelműen politikai motivációjúnak minősítette.

A Terrorellenes Szolgálat nevével ellentétben egy, 10.000-12.000 fős, jelentős katonai erők képviselő fegyveres alakulat, amely Irak legjobban kiképzett és legfegyelmezettebb egysége. Az alakulat jellegzetes fekete egyenruhás katonái és a feketére festett Humvee terepjárói a terrorszervezet elleni háború szimbólumává váltak, mivel szinte mindig ez az egység vette fel a harcot fel először a harcot.

A korábbi években Al Szaadi szervezete kapta a legtöbb és legjobb kiképzést az amerikai haderőtől és ők voltak azok, akikkel az amerikai különleges műveleti erők a legszorosabban együttműködtek. A síita arab származású Al Szaadit sokan Amerika barátnak tekintették, aki gyakran járt az USA-ban előadásokat tartani, és aki professzionalizmust előbbre tartotta az Irakban oly fontos politikai lojalitásnál. A tábornok és a Terrorellenes Szolgálat népszerű volt a társadalom síita és szunnita oldalán is, mivel őket tekintették az ország felszabadítóinak, szemben a rendőrséggel és a hadsereggel, amelyek 2014-ben elfutottak Moszulban, amikor az Iszlám Állam megtámadta a várost.

A tábornok nyilvános szembeszegülése, véleménynyilvánítása felmentésével kapcsolatban már önmagában is szokatlan volt. Ezt követően egy twitter kampány indult az országban „Mindnyájan Abdul Vahab al Szaadi vagyunk” hashtaggel. Iraki celebek osztották meg a posztokat, amelyek így irakiak millióihoz értek el. A közösségi média kulcsszerepet játszott az mobilizációban, de a követelések szinte egy napon belül túlterjedtek az eredeti tiltakozáson és a régóta meglevő problémákra fókuszáltak.

A demonstrációknak két sajátossága volt. Egyrészt a tiltakozásnak nem volt szektariánus jellege, sőt szinte teljes egészében síiták tiltakoztak saját kormányuk ellen. Iraki Kurdisztánban nem voltak hasonló megmozdulások, míg a szunnita területek csendben maradtak. Vélekedések szerint ennek nem az azonosulás hiánya volt az oka, hanem sokkal inkább a félelem a megbélyegzéstől, hogy egy esetleges megmozdulás a terrorizmus, az Iszlám Állam melletti támogatásként lenne értelmezve és a hatóságok (és a síita milíciák) határozott és erőszakos fellépésével találkozna.

A másik sajátosság, hogy a tiltakozások szerveződésének jellege volt. A korábbi civil szervezetek vagy pártok által kezdeményezett tüntetésekkel szemben, most teljesen spontán mentek az fiatalok az utcára és ez a szervezetlenség továbbra is egyfajta védjegye maradt a tiltakozásoknak. Számos kommentár felhívta arra a figyelmet, hogy a demonstrációk tömegbázisa a fiatal 18-25 között korcsoportból került ki, és nem csak a nem csak a szegény, alacsony társadalmi rétegek képviselői voltak jelen, hanem az középosztály fiataljai is. A spontán szerveződött tiltakozások vidéken gyakran kiegészültek a helyi problémákkal felemlegetésével vagy a tartományi szintű politikai konfliktusokkal.

A hatalom válasza a tüntetésekre

Bár a közel-keleti autoriter országai kapcsán talán hozzászoktunk ahhoz, hogy a hatalom erőszakkal lép fel bármilyen politikai követeléseket megfogalmazó tüntetéssel szemben, Irak esete más. Bár az iraki demokráciát annak egyes jegyei miatt gyakran fenntartásokkal emlegetjük, a síita lakossági tiltakozásaival szembeni fellépés tekintetében idáig többnyire az önmérséklet és a visszafogottság volt jellemző 2003 óta.

2019 októberében, a tüntetések első hullámában több mint százan haltak meg, és több mint hatezren sebesültek meg, az október 25-én újraindult tiltakozások során idáig további 70-80 áldozatról tudni és több mint 3000 sebesültről. Ezek a számok a hatalom példátlanul durva, brutális fellépéséről tanúskodnak, amire nem volt példa idáig 2003 óta, ráadásul az ország többségi, eddig politikai támogatóbázisnak gondolt síita fiatalok körében.

A hatalom részéről alkalmazott túlzó erőszak kapcsán több magyarázat is született. Egyrészt korábbi tüntetések kapcsán a síita milíciák vezetői világossá tették, hogy amíg az diszfunkcióival (korrupció, szolgáltatások hiányosságai) szembeni tiltakozásokat legitimnek tekintik, addig az ezen túlmenő, politikai követeléseket az állam elleni fellépésnek tekintik. Egy másik magyarázat szerint a hatalom és vele a síita milíciák azért mertek fellépni ilyen erőszakkal a tüntetések első heteiben, mert a demonstrálók egyetlen politikai párt támogatását sem élvezték, azaz nem kellett újabb politikai konfliktustól tartani ahogy attól sem, hogy barikádok két oldalán különböző milíciák fognak összecsapni. Moktada al-Szadr is csak október 21-én, három héttel a demonstrációk kezdete után jelezte támogatását a tüntetők felé.

A kormány első reakciója a kijárási tilalom elrendelése és az internet hálózat lekapcsolása volt, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a tüntetések kirobbanásában kulcsszerepet játszott a közösségi média, másrészt a megosztott hírek és különösen a fotók, videók tovább tüzelték a közhangulatot. Mint már említettük a rendőrség és a különböző milíciák éles lőszert is alkalmaztak a tüntetők ellen. Sok esetben nem is volt egyértelmű, hogy ki alkalmazta az erőszakot, mesterlövészek háztetőkről tüzeltek, maszkos férfiak azonosító nélkül kergettek, tartóztattak le demonstrálókat.

A kormány érdeminek szánt válaszai két nappal az első tüntetések után érkeztek meg. Mahdi miniszterelnök feloldotta a kijárási tilalmat, amely a pénteki az imára özönlő tömeg miatt amúgy is tarthatatlan lett volna. A lakossághoz intézett televíziós beszédében elismerte a tüntetések jogosságát és megígérte, hogy kormánya mindent megtesz, hogy igényeiket teljesítse. Ugyanakkor hozzátette, „nincs olyan varázsszer” mely az ország minden bajára megoldást találna”. A kijárási tilalom feloldásával ismét lángra kaptak az erőszakos összecsapások tüntetők és rendőrök között, a halálos áldozatok száma pedig tovább nőtt.

Sokan várták a hatalmi elittel kritikus, egyfajta morális iránytűnek tekintett Ali Szisztáni nagyajatollah véleményét, aki péntek esti beszédében kiállt a tüntetők mellett. A kormányt, a parlamentet és az igazságszolgáltatást egyaránt elmarasztalta a valódi reformok hiánya miatt és arra intette a kormányt, hogy vegye figyelembe a tüntetők követeléseit, mielőtt túl késő lenne.

A Mahdi-kormány a helyzet csillapítására október első hétvégéjén egy 13 pontos reformcsomagot jelentett be. A homályosan megfogalmazott intézkedések lakhatási segélyt és egyfajta alaptámogatást ígértek a szegényeknek, képzési és munkahely teremtési akciókat és támogatásokat a munkanélküli fiataloknak. A kormány ígéretet tett a gyilkosságok kivizsgálására, amelynek egyébként a felelősségét a biztonsági erők elvétve ismerték be. Tekintettel a milliókat megmozgató a közelgő síita zarándokaltra, Arbaínre, a kormányfő állítólag megegyezett a tüntetések felfüggesztésről az ünnepé végéig. Nem tudni, hogy ez, vagy a hatósági erőszak és megfélemlítés, esetleg a tüntetők kifáradása volt-e az ok, de a demonstrációk valóban szüneteltek egy a zarándoklat alatt. Sajtóhírek azonban már ekkor jelezték, hogy a tüntetők október 25-én újra akarják majd kezdeni a megmozdulásokat. Az ígéret dömping és a bejelentett intézkedések csak tűzoltásra voltak alkalmasak, a strukturális gazdasági és társadalmi problémák megoldására nem reflektáltak, bár irreális elvárás lett volna, ha a kormány ilyen javaslatokkal tud előállni egy héttel az események után.

Újraindult tüntetések az Arbaín után

Október 25-én az tüntetők korábbi ígéretének megfelelően újra föllángolt az erőszak, és az őszi tüntetéssorozat új fázisba lépett. A demonstrálok ismét utcára vonultak Bagdadban, és számos dél-iraki városban, köztük Karbalában, Nedzsefben vagy a kormányfő szülővárosában, Naszírijjában. A dél-iraki városokban több helyen a síita iszlamista pártok székházait is megtámadták, összetűzésbe keveredve a síita milíciák tagjaival. A hétvégei tüntetések után máris majd annyian haltak meg, mint október elején, aminek valószínű oka, hogy a fegyveres milíciákkal is rendelkező pártok azonnal erőszakhoz nyúltak központjaik megtámadása alkalmával. Különösen Karbalában (18 halálos áldozat) és Nasszirijjában (kilenc halott) történtek súlyos atrocitások. Bagdadban a tiltakozók a kijárási tilalom ellenére is kimentek az utcákra, ahol a hatóságok csak mérsékelten mertek fellépni ellenük. Szakértők szerint az utolsó napokra a fővárosban tartott megmozdulások jelentősen át is alakultak, a konfrontatív hangulat helyett egyfajta népünnepély hangulata lett a megmozdulásnak, ahova egyre többen mennek ki olyanok is, akik korábban nem voltak támogatták a tiltakozásokat.

Abdul Mahdi miniszterelnök október 24-én, megelőző célzattal újabb félórás beszédet intézett az iraki lakossághoz, amelyben egyrészt további reformokat ígért: kabinetje újraszervezését, a magas rangú hivatalnokok fizetésének megvágását, valamint egy 66 millió dolláros munkanélküli segélyalap elkülönítését, képzési központok felállítását, 100.000 otthon építését a szegénynegyedekben. Az akadozó közszolgáltatások javítására egy újabb tanács felállítását is megígérte. Ezek azonban egyre inkább megkésett lépéseknek tűntek mivel, az események dinamikájára reagálva a miniszterelnök eddigi támogatói is kihátrálni látszanak. Jelenleg ellentmondásos hírek vannak a technokrata kormány sorsáról. Bár két héttel korábban Mahdi felajánlotta lemondását, akkor sajtóhírek szerint két fő politikai blokk a maradásra kérte. Ehhez képest október végén Moktada al-Szadr lemondásra szólította fel a kormányfőt, mondván Irak Szíria sorsára juthat. Miután Mahdi ez alkalommal elutasította a távozására vonatkozó felszólítást, a síita vallási vezető riválisához Hadi al-Amírihez fordult, hogy a két blokk alkotta parlamenti többséggel döntsenek a kormányfő megbuktatásáról és az előrehozott választások kiírásáról.

 A legutóbbi hírek szerint október 31-én (a kézirat lezárásának napján) Amirí és Szadr valóban megegyezett abban, hogy előrehozott választásokat fognak tartani Irakban, miközben Mahdi is jelezte, hogy ebben az esetben lemond kormányfői megbízatásáról.

Konklúzió

Irakban egy hónapja tartanak tüntetések a kormány és a mögötte álló politikai elit ellen. A tiltakozások általános okai azok az állami diszfunkcionális működéséből adódó jelenségek, amelyet a lakosság az uralkodó politikai elit korrupciójával, nepotizmusával és hozzá nem értésével azonosít. Miközben az ország a világ egyik legnagyobb olajtermelője, az életszínvonal alacsony, a szolgáltatások akadoznak (vagy nem működnek), az élet – különösen a lakosság többségét alkotó fiatalok számára – kilátástalan.

A tüntetések jelentőségét az iraki kormány kezdetben alulbecsülte, és túlzott erőszakkal reagált a megmozdulásokra. Mint elemzésünkben felvetettük ennek lehetett az oka, hogy a tiltakozások – szemben a megelőző évek hasonló eseményeivel – most először fogalmaztak az általános elégedetlenség kinyilvánítása mellett politikai követeléseket is. Ezek a 2003 óta kialakult, 2014 óta domináns Irán barát politikai erők (és a mögöttük levő milíciák) eddig megszerzett politikai és gazdasági befolyását is veszélyezteti.

Ádel Abdul Mahdi sajátos kényszerhelyzetben kell manőverezni a válságkezelés során két okból kifolyólag. Egyrészt a 2018-as választások eredményeként kormánya „szakértői”, azaz egyik politikai blokk sem áll érdemben mögötte. A kormány döntései és teljesítménye a parlamenti pártok jóindulatától és érdekeitől függ, miközben azok csak a saját politikai és gazdasági érdekeik teljesülését tekintik irányadónak. Ennél fogva Mahdi hiába is törekedne reformokra, a korrupció visszaszorítására, a túlburjánzott bürokrácia megnyirbálására, ha ezek érdemben sértik a főbb síita iszlamista pártok politikai és gazdasági érdekeit. Másrészt a kormányfő nem ura teljesen a tüntetések felszámolására kirendelt biztonsági erőknek sem. A saját milíciákkal is rendelkező síita pártok az állami erőszakszervezetekben is jelentős befolyással, informális hatalommal rendelkeznek. Mahdi hiába ígért vizsgálatokat a tüntetések első fordulója során elkövetett atrocitások miatt, azok eredménytelenek maradtak, miközben október 25-én és utána hasonló brutalitással léptek fel a hatóságok.

A jelenlegi politikai krízisből nehéz lesz megoldást találnia a kormánynak, mivel a tiltakozók az teljes politikai elit cseréjét követelik. A cselekvés egyik iránya az erőszak további eszkalációja az újabb ígéretek mellett. Ezek a típusú intézkedések eddig sem hoztak eredményt, és kérdéses, hogy a síita iszlamista pártok megengedhetik-e egykori támogató bázisuk teljes elidegenítését. Másik megoldás lehet a jelenlegi koalíció fenntartása de Ádel Abdul Mahdi „beáldozása” abban a reményben, hogy ez csökkentheti a tiltakozások erejét. Végül elképzelhető új választások megtartása is, amelyet teret engedne akár új politikai szerveződések parlamentbe kerülésének és a meglevő társadalmi elégedetlenség láthatóbb (ha nem is hatékonyabb) becsatornázását az iraki belpolitikába.

Amennyiben az elmúlt hónap eseményei miatt átalakulnak a pártpreferenciák a síita közösségen belül és határozott felhatalmazást kap akár a Szajrún, akár a Fatah koalíció (vagy esetleg egy új, harmadik erő) az új kormány megalakítására, még akkor is kérdéses lesz, hogy a meglevő gazdasági és hatalmi érdekek hálójában, miként lehet az új kormánynak olyan változásokat elindítania, amely kielégíti és eredményeket hoz a tiltakozó lakosságnak.

Szerzők: Wagner Péter és Zelei Péter

Az első magyar projektjavaslatot fogadták el az Európai Unió védelmi célú Állandó Strukturált Együttműködésének (PESCO) keretében.

A közleményben Maróth Gáspár kormánybiztost idézve azt írták: az Integrált Európai Összhaderőnemi Többcélú Kiképzési és Szimulációs Központ (Eurosim) projekt célja egy európai uniós többnemzeti, összhaderőnemi műveletek leképezésére alkalmas szimulációs rendszer kialakítása a tagországok haderőinek közös kiképzése és gyakoroltatása érdekében.

Hozzátette: a szimulációs rendszer alappillére olyan információbiztonsági követelményeket kielégítő adatkapcsolat, amely biztosítja az egymástól távol telepített szimulátorok valós idejű összekapcsolását. A megvalósítás és a nemzetközi együttműködés koordinációja érdekében Magyarországon várpalotai székhellyel alakítják ki a program gerincéül szolgáló helyi, nemzeti szintű szimulációs központot. A képesség megteremtése nagymértékben hozzájárulhat a közös európai haderő létrehozására irányuló törekvések sikeréhez – tette hozzá.

A magyar projektjavaslatot német és lengyel támogatással nyújtották be, emellett Franciaország és Szlovénia részvételi szándékát, Görögország, Hollandia és Lettország pedig megfigyelői érdeklődését jelezte.

Újabb tanév, újabb nagy sikerű előadások. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját, ahol ifjú, ám ambíciózus kutatók adják elő témájukat. A rendezvény december 12-én 10:00 és 15:00 közt kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központjában.  A délelőtt és kora délután folyamán 30 perces előadásokat fogunk hallani, amelyek pontos összetétele az előadói jelentkezés lezárulta után, december elején derülnek ki.

A tradíciót követve az előadások során biztonságpolitikai szempontból hallhatunk az előadók témáiról. Kis ízelítőnek ajánljuk a tavalyi konferencia összefoglalóját, ahol többek közt a Közel-Kelet, az orosz geopolitika és a konfliktusok vallási elemei kerültek terítékre.

Az előadási helyek jelentős része még nyitott, úgyhogy szívesen várjuk leendő előadóink jelentkezését november 28-ig! A jelentkezéshez a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre kell elküldeni a következőket:

• Név
• Intézmény neve
• Szakmai önéletrajz
• Előadás rezüméje (maximum 2, A/4-as lap)

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Az Indus-folyó a kínai fennhatóság alatt álló Tibetből ered, átszeli az India és Pakisztán között vitatott hovatartozású Kasmírt mielőtt átlép Pakisztánba és az országon át el nem éri az Arab-tengert. Éves vízhozama 243 km3, ami a Nílusénak éppen a duplája. A folyó hossza összesen 3200 km, mely egy hatalmas delta torkolatban végződik, menedéket nyújtva gazdag növény és állatvilágnak.

A folyó vize legfőképpen hóolvadékból és gleccserek vízéből áll a kismértékű esőzések miatt, ami azt eredményezi, hogy a folyóra nagy hatással van a globális felmelegedés. A jövőben a hóhatár emelkedésével, szélsőségesebb áradásokra és szárazságokra számíthatunk.

Az Indus az India és Pakisztán által két részre osztott történelmi Pandzsáb régiót is átszeli. A Pandzsáb elnevezés 5 folyót jelent, mivel itt található az Indus 5 fő tápláló folyója. Ezek a Dzshelum, Csenab, Ravi, Szutledzs és Beasz. Ezektől a folyóktól lesz Pandzsáb régió Pakisztánon belül a legnagyobb gazdasági erő, a mezőgazdaságnak megfelelő talaj és az így kialakult ipara által. Ez a régió a legsűrűbben lakott Pakisztánon belül. A pandzsábi folyók forrásai azonban mind Indiában találhatóak, így eredményezve egy bizonyos fokú pakisztáni kitettséget Indiának.

A vízelosztásból keletkező kisebb-nagyobb konfliktusokat az 1960. szeptember 19-én aláírt Indus Vízegyezmény helyezte nyugvópontra. A szerződést a Világbank közvetítésével kötötte Pakisztán és India. A szerződés rendelkezik az Indus és az öt táplálófolyó vízhasználatáról. India korlátlan vízhasználati joggal rendelkezik a három keleti folyó vizei felett. Ezek a Beas, Ravi, Szutlej, amelyek az Indus vízhozamának 20%-át teszik ki. A három nyugati folyó, Indus Dzshelum, Csenab, Pakisztán vízbiztonságát hivatott biztosítani. Ezekkel a folyókkal India bizonyos korlátok között rendelkezhet, de biztosítania kell Pakisztán számára az őt megillető vizeket. Az egyezményt az Állandó Indus Bizottság felügyeli, és a két ország békétlen történelme során is jól működött. A folyókat érintő kérdések, mind az egyezmény jogi keretei között kerültek rendezésre.

Pakisztán fő vízforrása tehát az Indus. Az ország legnagyobb részét jellemző szerény csapadékhozam miatt a folyót kell felhasználnia lakosságának, és a brit uralom alatt épült csatornarendszerrel a gazdaságának 80%-t adó mezőgazdaságának fenntartására is.

A Kína által kihirdetett “Egy Övezet, Egy Út” infrastruktúrafejlesztési programban Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó néven kapott helyet az ország. A programon belül számos beruházás valósul meg, ami az ingatag pakisztáni gazdaság fejlődés feltétele. E cél érdekében az Induson, és azok tápláló folyóin új vízerőművek épülnek. A megvalósuló beruházások összes energiatermelésének 20%-át teszik ki a vízerőművek, míg 69%-t vállalnak a széntüzelésű hőerőművek. Ez közép-, illetve hosszútávon is növeli a vízerőműveken keresztül az Indus folyó jelentőségét. Nem beszélve a jövőbeni gazdasági- és népességnövekedés megugró igényeiről, amiket még ma se elégítettek ki teljes mértékben (Pakisztán lakosságának 29%-a áramszolgáltatás nélkül él).

Ezért a jövőben Pakisztán számára létfontosságú, hogy az Indus Vízegyezmény továbbra is hatályban maradjon, és működjenek azok a jogi mechanizmusok, amelyekkel érvényt tud szerezni érdekeinek Indiával szemben. Vízbiztonságát veszélyeztető gátak, tározók építésének megakadályozása határain túl, továbbá, hogy minimalizálja az Indusnak való kitettséget. Ezt saját területein a víztározók fejlesztésével, karbantartásával, újak építésével érheti el.

Indiai oldalon is fontos szerephez jutottak a vízierőművek. Habár Indiában a népesség csupán kevesebb, mint 8% él áramszolgáltatás nélkül, az energiaigényük pusztán 12%-át termelik ki az vízi erőművek. Azonban ezek jelentőségének növekedésére számíthatunk itt is. A változó klíma és a késő monszun kihasználtabb vízgazdálkodást igényel. Mivel az egyezményben Indiának szánt folyók 95%-ban jelenleg is felhasználás alatt vannak, az új projekteket (gátakat, csatornákat, erőműveket) a nyugati folyókon valósítanák meg.

Ez oda vezethet, hogy India kialakított képességeit felhasználhatja a pakisztáni gazdaság gyengítésére. Víztározóival akár 20-25 napra is visszatarthatja a Csenab vizét, majd kinyitva a tározóit áradást idézhet elő. Ezzel a lépéssel azonban saját területeit is veszélyeztetné. A felhalmozott majd továbbengedett vízmennyiség hatással lenne az általa adminisztrált kasmíri területekre, illetve a régióban tevékenykedő terrorszervezetek megnövekedett aktivitását lehetne megfigyelni. Egy kritikus infrastruktúrának számító gát alkalmas célpont a Kasmír függetlenségét, India kiűzését célul kitűző terrorszervezeteknek. Láttunk már arra példát, hogy gátépítési munkálatokat állítottak meg, pusztán egy kézigránáttal, ami elijesztette a munkásokat.

A kemény retorika ellenére, a vízegyezmény felrúgása India számára se lenne előnyös. Kételyek fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban is, hogy India „hatékonyan” tudná-e felhasználni gátrendszerét Pakisztán megszorítására, hisz ez hatalmas infrastruktúrát igényel és egy hosszú, elnyújtott folyamat része lenne. Ráadásul egy ilyen politika a nemzetközi elmarasztaláson túl a helyi, más szomszédos országokkal köttetett vízegyezményeket is alapjaiban ingatná meg.

Az Indus-folyó ügye közvetlen összeköttetésben van a kasmíri helyzettel, és indikátorként működik a két ország kapcsolatában, így egyik vita sem tud rendeződni a másik nélkül. Bár a vízügyekben érzékelhető több évtizedes diplomatikus viszony bizakodásra adhat okot, ez ügyben is további tényezők borzolhatják a kedélyeket. A nyugati folyók India általi kihasználásának, vagy túlhasználásának mértéke, vagy esetlegesen Kína megjelenése az Indus Vízegyezményben.

Végeredményében hosszú távon a klímaváltozás, illetve a víz értékének növekedése szülhet még további konfliktust. Pakisztán esetében ez különösen érzékeny pont, hisz az Indus nélkül az ország teljes elsivatagosodását prognosztizálják.

Szerző: Kertai Zoltán Péter

A tárca az üzletet az idei év végéig szeretné lezárni. Az amerikai helikoptereket 2023-ban kellene megkapnia a cseh hadseregnek. A miniszter közlése szerint az előkészített szerződéstervezet lehetővé teszi, hogy a cseh hadiipar több mint harminc százalékban kapcsolódjon be a megrendelés teljesítésébe. A tizenkét helikopter közül nyolc UH-1Y Venom típusú gép, míg négy AH-1Z Viper típusú. Metnar azt mondta, hogy a kormány megrendelésére Csehország, kedvezményesen, olyan áron kapja meg a gépeket, mint az amerikai hadsereg.

“A cseh hadseregnek szüksége van az új helikopterekre, a jelenlegi Mi-24-es orosz gépek már életképességük határán vannak. Továbbá le kell számolnunk az orosz hadiipartól való függőséggel is” – nyilatkozta Lubomír Metnar újságíróknak. “Az Egyesült Államok kormányával az év végéig szeretnénk megkötni a kormányközi szerződést” – jegyezte meg a cseh védelmi miniszter.

A CBS televíziónak adott interjújában leszögezte: “a NATO-ban nincs helye Sz-400-as rakétáknak és nincs helyük jelentős orosz fegyvervásárlásoknak”. Hozzáfűzte: Donald Trump ezt világosan közölni fogja Recep Tayyip Erdogan török államfővel, aki a héten Washington vendége lesz.

A négy rakéta alrendszerből álló Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszert még az 1990-es években fejlesztettek ki. Törökország ilyenek megvásárlásáról kötött szerződést Moszkvával, és júliusban megkapta az első szállítmányt, de még nem aktiválta a rendszert. Washington már korábban is nehezményezte az ügyletet és válaszul befagyasztotta Ankara részvételét az amerikai F-35-ös harcirepülő-programban, vagyis nem ad el a törököknek F-35-ös vadászbombázókat. Az F-35-ös jelenleg a világ egyik legmodernebb vadászgépe, és az amerikai kormányzat amiatt aggódik, hogy a bombázóval kapcsolatos érzékeny információk az orosz hírszerzéshez kerülhetnek.

A török elnököt várhatóan csütörtökön fogadja a Fehér Házban az amerikai elnök.

O’Brien a vasárnapi interjúban kifejtette: Trump közölni fogja a török elnökkel, hogy országa szankciókat kockáztat, ha nem szabadul meg az oroszok gyártotta fegyverrendszertől. “E szankciókat a kongresszusban elsöprő kétpárti többséggel fogják megszavazni és Törökország megérzi a büntető intézkedések hatását” – fogalmazott O’Brien. Egyúttal leszögezte azt is, Washington mindent megtesz azért, hogy Törökország továbbra is a szövetségese maradjon. Törökország a NATO tagja és rendkívül fontos szerepet játszik. Elvesztése nem lenne jó sem Európának, sem az Egyesült Államoknak” – hangoztatta az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter a múlt hónapban arról beszélt, hogy Törökország “rossz irányba halad”, és Ankara “egyre inkább Oroszország, semmint a Nyugat vonzáskörzetébe sodródik”.